BOLYGÓNK JÖVŐJE SOROZAT

Átírás

1

2 BOLYGÓNK JÖVŐJE SOROZAT

3 EDWARD O. WILSON Az élet jövője MIÉRT HALNAK KI TÖMEGESEN AZ ÁLLATOK ÉS A NÖVÉNYEK, ÉS MIT KELLENE TENNÜNK, HOGY MEGÁLLÍTSUK A FOLYAMATOT? AKKORD

4 Az eredeti mű címe: Edward O. Wilson The Future of Life, Alfred A. Knopf New York, 2002 Fordította: Kovács Tibor Szerkesztette: Papp Ágnes Judit Borító: Malum Stúdió Copyright Edward O. Wilson, 2002 Hungarian translation Kovács Tibor, 2006 Hungarian edition Akkord Kiadó, 2006 Minden jog fenntartva. A könyv bármely részlete csak a kiadó előzetes engedélyével használható fel. ISBN Kiadja az Akkord Kiadó Kft. Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Várlaki Tibor Műszaki szerkesztő: Haiman Ágnes Tördelés: Szmrecsányi Mária

5 Az utókor nem csak az alapján fogja napjaink társadalmát értékelni, hogy mit alkottunk, hanem hogy mit sikerült megmentenünk a pusztulástól. John C. Sawhill ( ), elnök, The Nature Conservancy,

6

7 Tartalom Ajánlás / 11 Prológus / 13 ELSŐ FEJEZET A földi élet határai / 27 MÁSODIK FEJEZET A palack nyaka / 50 HARMADIK FEJEZET A természet utolsó végvárai / 74 NEGYEDIK FEJEZET Pusztító emberhullám / 117 ÖTÖDIK FEJEZET Mennyit ér a bioszféra? / 145 HATODIK FEJEZET Hódolat az életnek / 176 HETEDIK FEJEZET A megoldás / 200 Jegyzetek / 251 Fogalmak / 275 Köszönetnyilvánítás / 283 Névmutató / 285

8

9 Veszélyeztetett vagy kihalt fajok és alfajok (körvonalaik tussal kihúzva a szemközti ábrán, sorszámuk az alábbi lista szerint) 1. Cserepesteknős 2. Kondortojás 3. Óriás kengurupatkány 4. Little Kern-aranypisztráng - 5. San Francisco-i szalagos sikló - 6. Aranyvarangy 7. Skarlát gyapjasmadár - 8. Okeechobee tök 9. Szúrós medveszőlő 10. James-tüskéskagyló Gömbölyű gyöngykagyló Törpe ékkagyló Gejzírköles Karéjos tölgy 15. Guadalupe ibolya 16. Missouri hólyaghüvely Csomós hegyimézfű Amerikai temetőbogár Pikkelyes klárcsi Price-földikörte 21. Brigham-gardénia 22. Hosszúcsápú bodzabogár Baker-blennospermia 24. Tarackos here Ezüstfoltos mirtuszlepke 26. Laysan-pinty 27. Csíkos kockásliliom 28. Schaus fecskefarkú lepke Aranyarcú poszáta McFarlane-csodatölcsér Oahu-i fakúszó csiga Simaszárú napsugárvirág 33. Tennessee kasvirág 34. Kék lotisz Hungerford-vízibogár 36. Schweinitz-naprafogó 37. Shasta szalamandra Sivatagi karcsúszalamandra Arizóniai agavé 40. Virginiai csuklósbükköny Nagy erdeicsillag Strohbeen-apollólepke 43. Feketefejű vireó Tömött gyapjúcsillag Nagytermésű homokiverbéna 46. Mocsárliliom 47. Feledékeny homokfutrinka Fejecskés repkény 49. Fénylő gyapjasmadár Nyugati liliom 51. Tengerparti levélsáska Zöld futóbogár 53. Homoki viráglégy Nyugati szegélyes orchidea Keleti szegélyes orchidea Fehéres sás El Segundo lepke 58. Misszió-lepke 59. Akepa 60. San Francisco szitakötő Tündérlepke - Eretmochelys imbricata Gymnogyps californianus Dipodomys ingens Oncorhynchus aquabonita whitei Thamnophys sirtalis tetrataenia Bufo periglenes Vestiaria coccinea Cucurbita okeechobeensis Arctostaphylos pungens var. ravenii Pleurobema collina Potamilus capax Alasmidonta heterodon Dichantium lanuginosum var. thermale Quercus lobata Viola guadalupensis Lesquerella filiformis Eriodictyon altissimus Nicrophorus americanus Clarkia imbricata Apios priceana Gardenia brighamii Desmocerus californicus dimorphus Blennosperma bakerii Trifolium stoloniferum Speyeria zerene myrtleae Telespiza cantans Fritillaria striata Heraclides aristodemus ponceanus Dendroica chrysoparia Mirabilis macfarlanei Achatinella spp. Enciliopsis ndicaulis var. corrugata Echinacea tennesseensis Lycaeides argyrognomon lotis Brychius hungerfordi Heíianthus schweinitzeii Hydromantes shastae Batrachoseps aridus Agave arizonica Aeschynomene virginica Lithophragma maxima Parnassius clodius strohbeeni Vireo atricapillatus Eriastrum densifolium ssp. sanctorium Abronia macrocarpa Helonias bullata Cicindela latestignata obliviosa Erysimum capitatum var. angustatum Hemignathus lucidus Lilium occidentale Nebuda extincta Elaphrus viridus Rhaphiomidas terminatus abdominalis Platanthera praeclara Platanthera leucophaea Carex albida Euphilotes battoides allyni Icaricia icarioides missionensis Loxops coccineus Ischnura gemina Incisalia mossii bayensis

10

11 Ajánlás A földi létnek, glóbuszunk biológiai rendszerének és alrendszereinek nem feltétele az ember létezése, de az emberi létezésnek feltétele a Föld. Az emberi civilizációk még a városiasodás, a globalizáció és az információtechnológia világában is csak a természeti környezet és erőforrásai függőségében képesek életben maradni. Ezt a függőséget - bármilyen nagy is a látszólagos ellentmondás - éppen a természettől való elszakadás és a természettel együtt élni nem tudás váltotta ki. Alkalmazkodásunk hiányában kiszolgáltatottságunk sokkal nagyobb, mint ahogy azt jól fűtött szobánkból gondolnánk, és összehasonlíthatatlanul jelentősebb - a jövőnk szempontjából pedig jóval kritikusabb, mint az a civilizációk kialakulásakor volt. Mai ismereteink szerint már nemcsak az a kérdés, hogy feltétele-e az emberiség létezésének a bioszféra bonyolult struktúráinak léte és azok funkcióinak működése vagy az erőforrások fenntartható használata, hanem az, hogy hol a határa földgolyónk kizsigerelésének, vagyis a természet kizsákmányolásának és az ökológiai rendszerek, körfolyamatok tönkretételének? Hol az a határ, melyen belül a növekvő létszámú és fogyasztású népesség úgy tud élni földi lakhelyünkön, hogy az ne vérezzen el olyan végzetes mértékben, hogy az már a civilizációnkat, kényelmünket, a fizikai és mentális értelemben vett egészséges emberi, társadalmi létünket is veszélyezteti? Jól tudjuk, hogy az ilyen mezsgyék nem egy adott pontot, hanem inkább egy sávot jelentenek. Mit bír még el a bolygónk és mit bírnak el az emberek? Kinek-kinek más a tűrőképessége. Föld- és civilizációtörténeti korszakok összehasonlításai alapján állíthatjuk, hogy ha nem változta- 11

12 AZ ÉLET JÖVŐJE tünk az életmódunkon, válságba sodorjuk magunkat és elérjük a veszélyzónát. Bolygónk a válság kezelésében nem számol velünk, a megoldást az ember nélkül is megtalálja, ahogy azt mindig is megtalálta. Ha tovább pusztítjuk az élőhelyeket és fajokat, ha többet veszünk el, mint amennyi újratermelődhet, ha tovább fokozzuk vizeink, levegőnk és talajaink szennyezését, ha tájidegen fajokat telepítünk az egyre silányuló területeinkre, ha tovább nő a fogyasztásunk és a létszámunk, az lehetetlenné teszi a még meglévő természetes rendszerek megszokott működését - és a válság bekövetkezik. Egyszerűen fogalmazva: forrásaink elapadnak, úgy, ahogy egy valóságos forrás vagy kút elapad. Az erőforrások hiánya fékevesztett háborúkhoz vezethet, ami az embereket nemcsak pusztítja, de le is alacsonyítja. Ha embernek, azaz az állatoknál többnek tartjuk magunkat, felelősek vagyunk magunkért, családunkért, utódainkért, embertársainkért és lénytársainkért is. Cselekedjünk! Védjük meg együtt a természetet és hozzuk rendbe, ami még rendbe hozható! Hogy hogyan? Tanuljunk az elkövetett -jó szándékú vagy felelőtlen - hibáinkból. Cselekedjünk etikusan; először a közvetlen környezetünkben, a napi életünkben és a munkánkban. Ne csak a saját tudásunkra, ösztönünkre hagyatkozzunk. Támaszkodjunk itt is a szakemberek iránymutatására, segítségére, ahogy ezt egészségünk, tudásunk, pénzügyeink, lakásunk rendben tartásánál is tesszük. Ez a könyv ebben segít bennünket. Tata, január 1. Márkus Ferenc igazgató WWF Magyarország 12

13 Prológus Levél Thoreaunak Kedves Henry! Remélem, nem haragszol, ha tegezve szólítalak meg. Papírra vetett szavaid mindig bizalmas hangulatot keltettek bennem, így a megszólításnak talán nincs különösebb jelentősége. Állhatatosan egyes szám első személyben fogalmazott mondataid közvetlenül hozzám szólnak. Én írtam ezt az összefoglalót, itt láthatók az én legmélyebb gondolataim, ahogy mondani szeretted. Mintha sosem állt volna közöttünk egy harmadik ember. Habár a Walden, tónusát tekintve néha tévedhetetlen jóslatnak tűnik, eltérően néhány embertől, nem úgy olvastam, mint egy tömegeknek írt szónoklatot. Inkább műalkotást láttam benne, egy New England-i, Concord városbéli polgárnak, adott helyen, adott időben született testamentumát, mely öt generáción keresztül átívelve mutatja meg a szerző személyes érzéseit, és napjainkban is hiteles hangon próbál meg választ találni az emberi lét általános kérdéseire. Van-e ennél tökéletesebb meghatározás a művészet fogalmára? Személyes varázsod csalogatott erre a helyre. Találkozásunk Delaware bármelyik erdejében megtörténhetett volna, de most itt ülök, egykori kunyhódnál, a Walden-tó partján. Egyfelől irodalmi és természetvédelmi érdemeid miatt is választottam ezt a helyet, másfelől kevésbé fennkölt okot adott rá, hogy otthonom csupán két várossal odébb, Lexingtonban található. Ezért zarándoklatomat tekintsük inkább csak egy kellemes délutáni kirándulásnak a közeli rezervátumban. Látogatásom oka az, hogy valaha élt kortársaid közül leginkább téged szeretnélek megérteni. Lévén egy igazán modern tudományos könyvtár biológusa, több ismeret birtokába jutottam, mint amennyi Darwinnak adatott an 13

14 AZ ÉLET JÖVŐJE nak idején. Szinte hallom ennek a vidéki úriembernek megfontolt válaszát egy olyan kérdésre, amely másfél évszázaddal megelőzte korát. Ez nem csupán egy ködös fantáziakép, általában a viktoriánusok emlékezetünk kellemesebbik zugát foglalják el. Azonban sehogy sem tudom megfejteni a te válaszaidat, legalábbis nem mindegyiket. írásaidnak túl sok részlete maradt homályos, és túl sok érzelem itatta át őket. Idő előtt mentél el, de nyughatatlan lelked a mai napig kísért minket. Furcsa dolog lenne ennyire szónokian beszélni 150 év távolából? Semmi esetre sem, főleg, ha a természetről van szó. Az élet evolúciójának kereke évmilliók alatt fordul egyet, túl lassan ahhoz, hogy egy faj a te életed és az enyém közt eltelt idő alatt alakulhasson át egy másik fajjá. Még az otthont adó természeti környezet is többé-kevésbé változatlan maradt e másfél évszázad alatt. A tó körüli Walden-erdőt csak részben vágták ki, és szerencsére sosem szántották fel. Manapság is hasonló kép fogadna téged, sőt a rengeteg még sűrűbbé vált azóta. Kellemes atmoszféráját mindketten ugyanazokkal a szavakkal tudnánk kifejezni. Ahogy öregszem, egyre inkább hajlok afelé, hogy a történelmet emberöltőnyi egységekben számoljam, így mi is kissé közelebb kerülhetünk egymáshoz. Ha negyvennégy éved helyett megérhetted volna a nyolcvanat, talán lenne rólad egy mozgóképfelvétel, amint szalmakalapban és napernyővel a válladon sétálgatsz a Walden-tó körül. Vagy talán hallhatnánk hangodat Edison valamelyik paraffinhengerén megszólalni. Vajon tényleg kissé raccsolva beszéltél, ahogy állítják rólad? Hetvenkét éves vagyok, idős koromba az is belefért, hogy Darwin utolsó élő unokájával egyszer elkölthettem egy délutáni teát a Cambridge Egyetemen. Harvardi diákként első, evolúcióról szóló cikkemet Julian Huxleyval vitattam meg, aki mint kisfiú sokat lovagolt nagyapja, Thomas Henry Huxley, Darwin buldogja és közeli jó barátja térdén. Azt hiszem, megérted, miről is beszélek. Még három éved volt hátra az életből, mikor 1859-ben megjelent A fajok eredete. A hír végigsöpört az atlanti tengerparton. Te vásároltad meg a könyv első példányát, amint Amerikában elérhető lett, majd sűrűn teletűzdelted széljegyzeteiddel. Itt megint csak belém hasít egy felismerés: gyerekfejjel elméletileg beszélhettem volna olyan öregekkel, akik gyermekkorukban meglátogattak téged a Walden- 14

15 PROLÓGUS tónál. Csak egyetlen élő ember emlékezete választ el minket egymástól, de kunyhódnál ülve még ez az egy is elillan. Bocsáss meg, kissé elkalandoztam. Valójában azért jöttem, hogy thoreau-istává válhassak és elmagyarázzam neked, illetve rajtad keresztül másoknak, magamat is beleértve, mi történt a világgal, amit mindketten annyira szerettünk. A tájkép a Walden-tó környékén drasztikusan megváltozott. A te idődben az erdőt jóformán teljesen kiirtották. A legmagasabb fenyőket már jóval korábban kivágták, és Bostonba szállították, hogy hajót építsenek belőlük. A kisebbeket felemésztették a házak, a vasúti talpfák és az otthonok kályhái. A gyönyörű mocsári ciprusok zöme pedig zsindelyként végezte. Amerika első energiaválságához közeledett, ahogy a faszén és a keményfa fogyatkozni kezdett. Aztán hamarosan minden megváltozott. Kőszénnel töltötték fel a kemencéket, és az ipari forradalom minden addiginál gyorsabb fejlődésnek indult. Mikor 1845-ben James Coliin szétesett kunyhójának deszkáiból felépítetted apró házadat, a Walden-erdő már veszélyeztetett oázis volt egy javarészt fátlan környezetben. Ma is így áll a helyzet, habár azóta erdők nőttek fel az egykori szántóföldek helyén. A fák csak nyomorodott árnyékai az egykori óriásoknak, melyek az 1700-es évek közepéig ékesítették a tó partját. A kunyhó körül álló sok nyír, hikoridió, vörösjuhar, bíbor- és fehértölgy, szétszórva a feleakkora fenyők közt, azzal kecsegtetnek, hogy valamikor sikerül újjáéleszteni Űj-Anglia déli vidékének erdeit. Az ösvény mentén, ami a háztól a legközelebbi öbölig vezet, a lombos fák teret engednek egy nagyobb, összefüggő fenyvesnek, melynek szálegyenes törzsű fái egyenletes körökben emelik fel alsó ágaikat a földről. Az aljnövényzetben szerteszét magoncok és tőzegáfonya nő. Sajnálattal kell jelentenem azonban, hogy az amerikai gesztenye végképp eltűnt, elvitte egy Európából behozott gombafertőzés. Itt-ott néhány csíra még felüti a fejét az elhalt fatörzseken, de ezeket is hamarosan megtalálja a kór, és napok alatt elöli őket. A fűrészes levelű kis magoncok elszomorító emlékei ennek a misztikus fának, amely valaha a keleti erdőségek egynegyedét alkotta. A vörösjuhar sokkal gyakoribb, mint a te korodban volt. Ő az erdő regenerációjának első számú aktivistája, és őt illeti a dicsőség az új-angliai ősz színpompájáért. 15

16 AZ ÉLET JÖVŐJE Sophia nővéred vázlata alapján el tudlak képzelni, ahogy a bejárati lépcső felső fokán üldögélsz. Hűvös júniusi reggel van, ez a leginkább kedvemre való hónap Új-Angliában, így én is leülök mögéd. Csak a magunk örömére nézegetjük ezt a tekintélyes méretű vizet, melyet valami különös oknál fogva a helybéliek tavacskának hívnak. Ezen a napon közös gondolatainkat cseréljük ki, ugyanazt a tiszta levegőt szívjuk magunkba, miközben a fenyők susogását figyeljük. Épp megindulunk a zörgő avaron, mikor a fejünk fölött körözve megpillantunk egy sólymot. Beszédünk fonala hol erre, hol arra tekeredik tovább, de sosem kerül olyan messze a természettől, hogy megakadjon a szála, és sosem válik annyira személyessé, hogy elárulja közös élményünk gyermeki élvezetét. El fog telni még ezer esztendő, és a Walden-erdő ugyanitt fog állni. Ez a vibráló egyensúly varázslatosan hat az emberi érzelmekre. Lassan bandukolva indulunk tovább. A keményfaliget csapását követve lesétálunk a tóhoz. Nem sokat változott a part vonala ahhoz képest, ahogy egy 1846-ban rajzolt vázlatodon látható. Egy könnyű kaptató után feljutunk a Lincoln-útra, majd leérünk a Wyman-rétre, és a kétmérföldes gyaloglás végén visszakerülünk a Thoreau-öbölhöz. A körút abban az erdőrészben vezetett végig, mely legkevesebbet szenvedett a csattogó fejszéktől és a zúgó láncfűrészektől. Nem távolodtunk el negyed mérföldnél messzebbre a víztől, és ne feledjük, hogy a te korodban ezen a körön kívül nem maradt érintetlen erdő. Leginkább monológokban beszélgetünk, mivel az általunk kedvelt organizmusok elég különbözőek ahhoz, hogy csak hosszas magyarázkodással tudjunk róluk eszmét cserélni. A természetbúvároknak két típusuk van, s ahogy te is biztos egyetértesz ebben, egymástól egészen eltérő a keresőképük. Az első a te típusod, akik a nagy termetű élőlényekre, növényekre, madarakra, emlősökre, hüllőkre, kétéltűekre és talán a pillangókra figyelnek fel. A nagyléptékű emberek az állatok hangját keresik, bekúsznak a lombkorona mélyére, beleturkálnak minden odúba, lábnyomok és ürülék után kutatnak a folyópartok iszapjában. Látószögük a horizont környékén ingadozik, először föl a lombozatra, majd a földre irányul. A nagyléptékű emberek napi egy megfigyeléssel már megelégedhetnek. Úgy gondolom, nem haboznál négymérföldes sétát tenni, hogy megfigyelhesd egy ritka növény virágzását. 16

17 PROLÓGUS Nos, én a másik típushoz tartozom. Azokhoz, akik az apró dolgok szerelmesei, és nem párduc módjára űzik a vadat, hanem mint egy opusszum szaglásznak a földön. Milliméterekben és percekben gondolkodok. Portyázás közben gyorsan elfogy a türelmem, mivel túlságosan elkényeztetett a gerinctelen fajok gazdagsága és a kis erőfeszítéssel elérhető gyors siker. Ha rálépek egy erdei ösvényre, gyakran csak száz métert sétálok rajta. Azon nyomban lecövekelek, ahogy belebotlok az első biztatóan elkorhadt fatörzsbe. Mikor felforgatom, szinte biztos a sikerélmény, amiben a felszín alatt elrejtett mikrovilág részesít majd. A gyökérszálak és a gombafonalak szövedéke tenyérnyi kéregdarabokat fejt le és ránt vissza a földre. A termékeny talajt fedő rothadó avarból édeskés penészszag száll fel, az én orromnak felér egy parfüm illatával. A humusz lakói egy pillanatra megmerevednek, akárcsak az őzek az országúton, ha egy kocsi reflektora elvakítja őket. Aztán már rohannak is szerteszét, menekülve az erős fény és a száraz levegő elől. Mindegyik faj más módszerrel él. Egy nőstény farkaspók néhány testhossznyit sprintel, majd ha nem talál menedéket, megdermed. Bár hatékonyan álcázza terepszínű potroha, a tapogatói és rágói közt cipelt fehér ivadékbölcső golyója messziről elárulja. Egy vaspondró, amely a kataklizmáig békésen kotorászott a penészlepedékben, hirtelen spirálba csavarodik és védelmi pozíciót vesz fel. A feltárult felszín másik végén egy százlábú szkolopendra félig bebújt a pudvás kéregtörmelék alá. Csillogó barna hátlemezei erős pajzsok, rágói méreggel töltött injekciós tűk és lábai lefelé hajló kaszapengék. Egy szkolopendra semmi félelmet nem mutat, hacsak fel nem emeljük a földről. No de ki merné csupasz kézzel megpiszkálni ezt a miniatűr sárkányt? Inkább óvatosan megbököm egy gallyal. Tűnj inneni - megrándul, kicsit megcsavarodik és egy szemvillanás alatt eltűnik. Most már biztonságosan turkálhatok ujjaimmal a humuszvilág kevésbé veszélyes lakói után. Ezek az ízeltlábúak a talaj mikrokozmoszának óriásai (ha megengeded, folytatom ezt a kiselőadásba hajló gondolatsort). Efféle méretű lények százai lephetik el a felszínt, ha egy hangya- vagy termeszkolónia van a közelben. De még mindig elképzelhető nagyságú számokkal van dolgunk. Ha szemünk erejét a tízszeresére tudnánk növelni, az már elegendő lenne az amúgy épp csak látható állatok észleléséhez, és a szá- 17

18 AZ ÉLET JÖVŐJE muk hirtelen ezres nagyságrendűre nőne. Fonálférgek és televényférgek, atkák, ugróvillások, villáscsápúak, lábaspotrohúak, szövőcsévések és medveállatkák nyüzsögnek odalent. A fehéres színű aljzaton mászkáló apró barna pettyek mindegyikéről kiderül, hogy valamilyen apró állat. Együttesen sokkal, de sokkal változatosabb társaság ez, mint a kígyók, egerek és verebek vagy akár a többi gerinces együttvéve. Otthonukat rothadó növényi törmelékből épült labirintus alkotja, apró barlangokkal, járatokkal és válaszfalakkal, melyeket tíz méterekre elnyúló gombafonalak hálózata sző keresztül-kasul. Ráadásul mindez csak a felszíne annak, amit a lábunk alatt látunk. Nagyítsunk bele még jobban, egészen addig, míg a szemünk át nem hatol a talajszemcséket borító vékony vízhártyán. Egy gyűszűnyi földben tízmilliárd baktérium nyüzsög. Ezzel eljutottunk a lebontó lények világának energiabázisához, ahogy ezt megértettük majd 150 évvel Walden-erdei időzésed után. Az érintetlen természet a cipőnk alatt fekszik, a porban és a rothadó növényzetben. A nagyléptékű, közönséges vadon valóban sok veszteséget szenvedett el, a farkasok, pumák és rozsomákok végleg eltűntek Massachusetts megszelídített erdeiből. De a másik, még ősibb vadvilág legalább életben maradt. A mikroszkóp segítségével feltárhatjuk a titkait. Csak kicsit csökkentenünk kell a léptéket, és megláthatjuk, milyen volt ez a korhadéklakó világ ezer évekkel ezelőtt. Ez az, amiről egy kisléptékű természetbúvár mesélhet neked. Thó-reau - A te családod előszeretettel tette a hangsúlyt az első szótagra, akárcsak a thorough szóban, ugye? [magyarul: alapos, lelkiismeretes), legalábbis ezt állítja egyik kedves barátod, Ralph Waldo Emerson jegyzete, amit a papírjai közt találtak meg. Te, mint lelkiismeretes természetbúvár bizonyosan nagy kedved lelnéd a tiszteletedre megtartott Biodiverzitás Napjában. Peter Alden vetette fel az ötletet, aki maga is concordi lakó, de nemzetközi vadvezető is egyben. (Könnyen meg tudnád jegyezni a nevét, egyenes ági leszármazottja John Alden alapítóatyának a pilgrimek közül.) július 4-én rendeztük meg ezt az eseményt, te ugyanezen a napon, 1845-ben költöztél be a Walden kunyhóba. Peter és én Új-Anglia minden sarkából idesereglett, több mint száz másik természetbúvárral találkoztunk akkor. Nekigyürkőztünk, hogy listát készítsünk az összes vadon élő fajról - legyen az növény, állat vagy gomba -, amit 18

19 PROLÓGUS egynapos keresgélés alatt szabad szemmel fel tudunk fedezni Concord és Lincoln közt, a Walden-tó körül. Úgy ezer találatra számítottunk. A végső eredmény, nagy dicsőségére az esti összesítéshez felsorakozott tövisszaggatta, szúnyogcsípte csapatnak, elérte az 1904-et. Vagyis valójában az öt, hogy megnyújtsuk a listát egy rubrikával, mivel másnap egy jávorszarvas kóválygott be valahonnan a Concord központi területére. Aztán eliszkolt hamar, és bizonyosan elhagyta az egész concordi vidéket, miáltal a biodiverzitás visszaesett az egy nappal korábbi szintre. Ha eljöhettél volna közénk a Biodiverzitás Napjára, valószínűleg észrevétlen maradtál volna (hacsak nem kezdesz el beszélni Polk elnökről és a mexikói kérdésről). Még az 1840-es divat szerint készített öltözéked sem leplezett volna le, hiszen a mi koszos terepi felszerelésünk is meglehetősen szedett-vedett volt. A céljainkat tökéletesen megértetted volna. Két utolsó könyvedből, a Bizalom egy szem magbanbó1 és a Vad gyümölcsökből (ez utóbbi tartalmát alig tudták kibogarászni macskakaparással írt jegyzeteidből, hogy végül 1990-ben megjelentessék) kiviláglik, hogy érdeklődésed mennyire gyorsan kezdett eltolódni a tudományos természetrajz felé, mikor életed a végéhez közeledett. A változás igénye logikus volt, minden tudomány a leírással és a jelenségek megnevezésével kezdődik. Az emberi lényeknek láthatóan ösztönük van ahhoz, hogy környezetük megismeréséért ekképpen cselekedjenek. Képtelenek vagyunk világosan gondolkodni egy növényről vagy állatról, amíg nevet nem adunk neki. Gondolj csak bele, mennyivel nagyobb élvezet a madarászás egy jó határozóval a kezedben. Alden ötlete telitalálat volt. Mikor ezeket a sorokat írom 2001-ben, Biodiverzitás Napokat, vagy becenevén biovillanásokat az USA-ban máshol, de Ausztriában, Németországban, Luxemburgban és Svájcban is rendeznek. Ez év júniusában mi már a harmadik találkozót tartottuk Massachusettsben, 260 város diákjainak részvételével. A Walden-tónál az első rendezvény alkalmával találkoztam Brad Parkerrel, ő az egyik karakterszínész, aki téged alakít, amikor csoportokat vezetnek körbe a rekonstruált kunyhóban. Alaposan tanulmányozta a thoreau-i jellemrajzot és játéka kétségtelenül meggyőző. Egy másodpercre sem esik ki a te személyiségedből, és hála neki, egy teljes órát kaptam ebben a képzeletbeli 1840-es világban. Természetesen viszonzásképp meghívtam, hogy egy kicsit kotorásszon velem rovarok és más 19

20 AZ ÉLET JÖVŐJE gerinctelenek után a közeli kövek és kidőlt fatörzsek alatt. Először átvágtunk egy világossárga gombákból álló mezőn, aztán az Ál-Thoreau mutatott egy fejünk fölött éneklő rigót, ami, tekintettel súlyosbodó nagyothallásomra, elkerülte a figyelmemet. így sétálgattunk egy darabig, ő nem szűnt meg bolondozni ebben a XIX. századi stílusban, én pedig úgy éreztem magam, mint egy időutazó. Egyetlen szó sem hangzott el a magasban elhúzó vadászgépekről, amik Hanscom Field felé tartottak. Azt sem találtam furának, hogy 69 éves fejjel a 30 évesen feltámasztott valós Henry Thoreau-val beszélgetek. Bizonyos szempontból ez épp helyénvaló volt. Az én nemzedékem természetbúvárai már beleértek a korba, jócskán nagyobb lett a tudásuk, mondhatjuk bölcsebbé váltak. Hadd szemléltessem egy példával a tudás gyarapodását. Az Ál-Thoreau mondta nekem, hogy mit olvasott tőled a Waldenben egy hangyaháborúról. Egyik nyáron vöröshangyákba botlottál, amik fekete hangyák rágóiba akaszkodva küzdöttek a kunyhód környékén. A földet hullák és haldoklók borították, de még a megcsonkítottak is bátran harcoltak tovább. Ahogy írtad, a hangyavilág Austerlitzét láttad, avagy a Concordhídi csatát, ami a Walden-tótól egy puskalövésnyire annak idején kirobbantotta az amerikai függetlenségi háborút. Vehetem a bátorságot, hogy eláruljam, mit is láttál valójában? Egy rabszolgagyűjtő hadjárat volt az, nem más. A rabszolgatartó vörös hangyák, valószínűleg a Formica subintegrák, míg az áldozatok a fekete hangyák, minden bizonnyal a Formica sübsericeák lehettek. A vörös hangyák az áldozatok kicsinyeit ejtik rabul, pontosabban a gubóba gyűjtött bábokat. Az elrabolt bábok a fészekben fejezik be fejlődésüket, és a gubóból mint dolgozók kelnek ki. Rögvest elfogadják fajtársnak azokat, akikkel a fészekben találkoznak és önként fognak dolgozni fogvatartóiknak. Képzeld csak el! Egy rabszolgagyűjtő hadjárat Amerika egyik legszenvedélyesebb abolicionistájának ajtaja előtt. Ez a kemény darwinista stratégia évmilliókon keresztül megőrződött, és így is fog maradni a jövőben, mivel nincs rá remény, hogy egy Lincoln, egy Thoreau vagy egy metróalagút megmenti a fekete hangyákat áldozati szerepüktől. Ma még a természetvédelmi mozgalmak prófétája vagy Gandhi és Martin Luther King mentora is elfogadja ezt a sarcot, amit a természetnek adnia kell. Mint az emberi társadalom helyzetének lelkes tanulmá 20

21 PROLÓGUS nyozója, a filiszteus kultúra ostorozója és a görög sztoikusok újvilági megtestesítője, minden nemzedékben újjászületsz, új gondolatokkal és ismeretekkel felvértezve. Concord védőszentje, avagy Szent Henrik, ahogy gyakran emlegetnek téged; láthatóan örök helyed van az emberiség történelmében. Másfelől viszont meg kell mondjam, nem voltál kiemelkedő természettudós (bocsáss meg). Hiába szentelted egész életedet a természet megismerésére, neved a rangsorban jóval William Bartram, Louis Agassiz vagy a neves észak-amerikai növénygyűjtő John Torrey után bukkan fel, és meglehetősen ritkán emlékeznek meg rólad mostanában. Ha kicsit hosszabb élet adatott volna neked, bizonyára másképp lenne, hiszen épp csak feltűntél a természettudományok színpadán, mikor már el is kellett hagynod minket. Tagadhatatlan azonban, hogy olyan ötleteket vetettél fel az élő közösségek sikeressége terén, melyek egyenesen a modern ökológiai szemlélet irányába mutattak. Végül is ma már oly mindegy. Átérzem, miért költöztél a Walden-tóhoz, szavaid épp eléggé megvilágítják ennek okait. Rendben van, a természetet akartad tanulmányozni. Azonban ugyanezt elérhetted volna sokkal könnyebben és kényelmesebben, ha napi kirándulásokat teszel édesanyád házától. Concord központja csak félóra járásra esik, ahol amúgy is gyakorta felbukkantál egy kiadós ebéd kedvéért. A kunyhód még csak a vadon menedéke sem volt igazán. Belátható távolságon belül igazi vadvilággal nem találkozhattál a Walden-tó körül, és az erdők szinte átláthatóvá zsugorodtak az 1840-es évekre. A magányt nevezted legkellemesebb társaságodnak. Ahogy mondani szoktad, nem aggódtál, mert saját gondolataid kegyelmére bíztad magadat. Mégis kitörölhetetlenül beléd ivódott a mély humánum, minden szavaidat átjárta az emberszeretet hangulata és filozófiája. A Waldenhez látogatókat szívesen fogadtad. Egy alkalommal 25 vagy még több ember zsúfolódott össze az apró ház egyetlen szobájában, még mozdulni sem bírtak. Téged nem zavart különösebben ennyi emberi hús egymásnak préselődve, engem annál inkább zavarna. Legtöbbször azonban egyedül maradtál. A fitchburgi vonalon elrobogó gőzös füttye és a régi úton poroszkáló ökrös szekerek távoli zaja meghitt hangulatot hozott az esős napokon. Néha kibújtál odúdból, és dacára közismert tartózkodásodnak, csak a beszélgetés ked 21

22 AZ ÉLET JÖVŐJE véért felkerestél valakit, bárkit. Életerőt nyertél belőlük, akár csak egy békés vérszívó rovar. Távolról sem voltál az a kemény tekintetű határvidéki ember, aki indián lábszárvédőt viselt és hosszú puskát hordott a vállán. Azok a szilaj legények nem sétálgattak csak úgy, a maguk kedvére, nem botanizáltak és nem olvastak ógörögül. Mégis miképp történhetett, hogy egy efféle amatőr természetbúvár, aki egy játékházba költözött be a lepusztított erdők peremén, vált a természetvédelmi mozgalmak szimbolikus atyjává? Azt hiszem, tudom a választ. Sikerült megragadnod a lényeget. A megvilágosodást és beteljesedést az Ótestamentum elvei alapján kerested, a lét anyagi szükségleteit igyekeztél az alapokig leegyszerűsíteni. A kunyhód valójában egy barlang volt. A szegénységet a szabad élet megvásárlására használtad. Ez volt az egyetlen mód, amit ki tudtál eszelni arra, hogy megtaláld az élet értelmét, amúgy megfojtott volna a gyarló kapzsiság és az állandó rohanás. Ahogy írtad, azért vertél tanyát a Waldennél, mert;...szembe akartam nézni az élet lényeges dolgaival, megtanulni, amire megtaníthat, és nem pedig rádöbbeni halálom óráján, hogy nem is éltem... tartalommal élni és kiszívni az élet minden velejét, keményen, akárcsak Spartacus tette, megszabadulni mindentől, ami nem az élet maga, kicsit táncolni a borotva élén, az életemet egy zugba kormányozva a lehető legkevesebbre szorítkozni, és ha mindennek az értelme bizonyságot nyer, megtudni, mi volt a jelentősége, közölni ezt az egész világgal, vagy ha így túl fennkölt lenne; hát egyszerűen tapasztalatot szerezni és kézzelfogható magyarázatot adni elkövetkező tévelygésemnek. Azt hiszem, hibásan gondolkodtál, mikor azt tételezted fel, hogy az életet annyiféleképpen lehet végigjárni, ahány rádiuszt lehet egy kör belsejébe húzni, és a tied csak egy lenne a sok közül. Pont ellenkezőleg, az emberi elme csak nagyon kevés lehetséges ösvény közül választhat, ha előre akar jutni. Ezekre pedig általában ösztönösen megtalált lelki békénk révén bukkanhatunk rá. Az emberi természet erejét jelzi, hogy virágokat ültetünk, az isteneket a magas hegyek csúcsára helyezzük és egy tóba beleképzeljük a világ szemét, amin keresztül - persze metaforikus értelemben -, bepillantást nyerhetünk saját lelkünk mélyére. 22