A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) (munkaközi tanfolyami anyag)

Átírás

1 A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) A : ÁLTALÁNOS ISMERETEK (munkaközi tanfolyami anyag) Budapest Gödöllő 2003

2 Szerzők: Ángyán József és Podmaniczky László Szerkesztette: Vásárhelyi Judit Készült: a Független Ökológiai Központ (FÖK) és a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete (SZIE-KTI) együttműködésével, A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) országos bevezetéséhez szükséges oktatási és szemléletformálási tevékenységek megtervezése és kipróbálása az érintettek bevonásával című projekt keretében, a PHARE ACCESS program támogatásával. A projekt száma: HU További információ: Zentai Kinga, kinga@foek.hu Független Ökológiai Központ 1035 Budapest, Miklós tér 1. Tel: 1/ Fax: 1/ Dr. Ángyán József, angyanj@svr-sun.ktg.gau.hu Dr. Podmaniczky László, podma@kgi.gau.hu Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1. Tel./Fax:

3 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS MILYEN FELADATAI VANNAK A MEZŐGAZDASÁGNAK? MIT TUD ÉS MIT NEM TUD EZEK KÖZÜL TELJESÍTENI AZ IPARSZERŰ MEZŐGAZDÁLKODÁS? MILYEN JELLEMZŐI, EREDMÉNYEI ÉS PROBLÉMÁI VANNAK AZ IPARSZERŰ MEZŐGAZDÁLKODÁSNAK? LÁSSUNK KICSIT RÉSZLETESEBBEN NÉHÁNY JELLEGZETES PROBLÉMÁT! Környezeti problémák és kockázatok A mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek minősége A vegyszer- és metabolitprobléma, humánegészségügyi kockázatok Transzgénikus haszonélőlények termesztése/tenyésztése, mint komplex kockázati tényezőegyüttes Az energetikai és társadalmi hatékonyság romlása Az elváló növekedési pályák HOGYAN FIZETHETŐK MEG A MEZŐGAZDASÁG KÜLÖNBÖZŐ TELJESÍTMÉNYEI? A MEZŐGAZDASÁGI STRATÉGIAVÁLTÁS FÖLDHASZNÁLATI ALAPJA: A MAGYAR ZONÁCIÓS PROGRAM A MEGVALÓSÍTÁS KERETE: A NEMZETI AGRÁR- KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM (NAKP) AZ NAKP CÉLKITŰZÉSEI ÉS ALAPTÖREKVÉSEI AZ NAKP SZERKEZETE, ALKOTÓELEMEI ÉS CÉLPROGRAMJAI Agrár-környezetgazdálkodási alapprogram Integrált gazdálkodási célprogram Ökológiai gazdálkodási célprogram Gyephasznosítási célprogram Vizes élőhely célprogram Térségi célprogramok: az Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) rendszere AZ NAKP MŰKÖDÉSMÓDJA ÉS TÁMOGATÁSI RENDSZERE AZ NAKP ÉRTÉKORIENTÁCIÓJA ÉS TERÜLETI IRÁNYULTSÁGA A ÉVI PÁLYÁZATOK ELŐZETES ÉRTÉKELÉSE, TAPASZTALATAI AZ NAKP INFORMÁCIÓS RENDSZERE MILYEN CÉLOKAT SZOLGÁL AZ INFORMATIKA? MIRE KELL SZÁMÍTANUNK AZ EU-CSATLAKOZÁS UTÁN? Az Integrált Igazgatási és Ellenőrző Rendszer Az agrár-információs rendszerek fejlődési irányai MELYEK A NAKP INFORMÁCIÓS FELADATAI? Agrárkörnyezeti üzemtervek A táblatörzskönyvek készítése ELÉRHETŐSÉGEK ÉS TOVÁBBI INFORMÁCIÓS FORRÁSOK SZERZŐK, SZERKESZTŐ AJÁNLOTT SZAKIRODALOM INTERNETES INFORMÁCIÓS FORRÁSOK

4 4

5 1. BEVEZETÉS "Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze." (Teremtés könyve 2,15) A mezőgazdaság mindig is több volt, mint egyszerű árutermelő ágazat. Az élelmiszerek és nyersanyagok előállításán túl egyéb feladatokat is ellátott, tájat, élővilágot, talajt, vizet, környezetet is termelt, és munkát, megélhetést adott a vidék embere és közösségei számára. Ez ma sincs másképpen. Néhány évtizedes agráriparosítási, termésmaximalizálási kitérő után ismét rá kellett jönnünk: a mezőgazdaságnak a termelési feladatok mellett regionálisan eltérő mértékben ugyan, de környezeti és társadalmi, foglalkoztatási feladatokat is magára kell vállalnia. Ez utóbbiak olyan az egész társadalom és a helyi közösségek számára egyaránt fontos u.n. ökoszociális szolgáltatások, amelyek helyben keletkeznek, nem importálhatók, és amelyekért a mezőgazdaságot, a gazdálkodót fizetség illeti meg. Az, hogy a mezőgazdaságnak a termelő vagy a szolgáltató jellege, funkciója válik-e hangsúlyozottá, attól függ, hogy milyen nagy agrárpotenciálú és környezeti szempontból kevéssé érzékeny, vagy pedig kis termelési potenciálú és érzékeny, sérülékeny, természeti értékekben gazdag területeken, tájon vagyunk. Minél érzékenyebb, sérülékenyebb területen gazdálkodunk, annál fontosabbá válnak a mezőgazdaság ökoszociális szolgáltatásai. Mivel azonban az iparszerű a termelés hatékonyságának és piaci versenyképességének növelésére koncentráló mezőgazdálkodás ökoszociális szolgáltató teljesítménye igen gyenge, ezért ettől eltérő gazdálkodási rendszereket kell alkalmaznunk. Ezt a sűrűn lakott vidéki térségekkel és még mindig nagy természeti értékeket hordozó természeti és kultúrtájakkal jellemezhető Európa nem hagyhatja figyelmen kívül. Ezek a felismerések vezettek el a többfunkciós európai agrármodell megfogalmazásához, az e modell elterjesztését szolgáló közös agrár- és vidékpolitika reformjához, támogatási rendszerének kiépítéséhez és közösségi költségvetési forrásainak európai megteremtéséhez. Ennek szellemében és EU-harmonizációs feladataink megoldása sorában született meg nálunk a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP), majd az ennek bevezetéséről rendelkező 2253/1999 (X.7.) számú kormányhatározat. A 2002-es költségvetés az agrártámogatások között 2,2 milliárd Ft-ot különített el e támogatási-kifizetési rendszer kísérleti indítására. Ezzel valamint az EU csatlakozási tárgyalások lezárása után az agrár-környezetvédelem és vidékfejlesztés helyzete, megítélése gyökeresen meg kell, hogy változzon. Az nem lehet már csupán egy kötelező, utolsó, hatékonyságrontó fejezete a tisztességes agrárpolitikának, hanem az integrált agrár- és vidékfejlesztési politika ökoszociális pillérévé és az EU források megszerzésének fontos tényezőjévé vált. Látnunk kell ugyanis, hogy míg kiváló agrárterületeinken az első termelési pillér kínál megélhetési lehetőségeket, addig érzékeny, sérülékeny, kisebb agrárpotenciálú, ráadásul mindezekkel összefüggésben gazdasági értelemben általában hátrányos helyzetű, gyakorta munkanélküliséggel sújtott térségeinkben a többfunkciós európai agrármodell második, ökoszociális pillére mentén megnyíló európai források jelenthetnek igen komoly segítséget. Fel kell ismernünk, hogy a két pillér más-más adottságú területeinkre irányul, azok nem kizárják, hanem kiegészítik egymást! Az ökoszociális pillér mentén megfogalmazott agrár-környezetgazdálkodási programok indításával a mezőgazdasági stratégiaváltás Magyarországon is elkezdhető, ha felismer- 5

6 jük a két pillér nyújtotta lehetőségek egymást kiegészítő jellegét. E nagy léptékű, történelmi jelentőségű agrár-, vidék- és környezetpolitikai stratégiaváltás azonban csak akkor sikerülhet, ha kiépül annak nemcsak fizikai, hanem mindenek előtt szellemi infrastruktúrája. Ehhez új ismeretekre, tudásra és gondolkodásmódra van szükség, amely sok esetben nem jelent mást, mint saját hagyományainkhoz való visszatérést, kialakult, évszázadok alatt csiszolódott, a tájakhoz illeszkedő gazdálkodási rendszereinek korszerű újrafogalmazását. A képzési tanfolyam és jelen jegyzetünk ehhez kíván segítséget adni azok számára, akik az NAKP keretei között kívánnak gazdálkodni, erre vonatkozó pályázatukat elfogadták, és a támogatási szerződést megkötötték. Rajtuk kívül jó szívvel ajánljuk ezen ismeretkört valamennyi mezőgazdának, továbbá a közép- és felsőfokú graduális és posztgraduális képzés keretein belül környezet- és tájgazdálkodással, mezőgazdálkodással foglalkozóknak, oktatóknak, hallgatóknak és mindazoknak, akik érdekeltek a mezőgazdaság, a vidékfejlesztés és a természetvédelem összehangolásában, harmonikus fejlesztésében. Akik tudnak, és akarnak is tenni ezen új típusú fejlődés kibontakoztatásáért, és akik részesei kívánnak lenni a mezőgazdaság stratégiaváltásának. *** A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program törekvéseinek, rendszereinek megértéséhez mindenek előtt azt kell tisztáznunk, hogy a mezőgazdaságtól milyen feladatok megoldását várja ma el a társadalom, mit vár tőle a magyar és az európai adófizető és fogyasztó közönség. Lássuk tehát először a mezőgazdaság feladatait! *** 6

7 2. MILYEN FELADATAI VANNAK A MEZŐGAZDASÁGNAK? Az európai társadalom a mezőgazdaságtól az alábbiakat várja: értékes beltartalmú, szermaradvány mentes, egészséges és biztonságos termékek előállítása; a meg nem újítható nyersanyagok és energia takarékos felhasználása; a talajt, vizeket, levegőt érintő környezetterhelés csökkentése ill. elkerülése; a kultúrtáj ápolása és a biodiverzitás fenntartása; a vidék kulturális és agrikulturális értékeinek megőrzése; munkalehetőség és elfogadható jövedelem biztosítása a lehető legtöbb ember számára. E feladatok egyidejű megoldására az eddig volt iparszerű, nagy mesterséges (fosszilis) energiaigényű, erősen kemizált, a mezőgazdálkodás céljai közül egyedül a tömegtermelést, a tőkemegtérülést szem előtt tartó gazdálkodás (amint azt hamarosan érvekkel is alátámasztjuk) nem alkalmas. E feladatok teljesítése az erősen kemizált, iparszerű rendszertől eltérő megoldásokat követel. Nem elég tehát az eddigi stratégia, rendszer technológiáit tökéletesíteni, hanem új gazdálkodási és ehhez illeszkedő, ennek gyakorlati megvalósítási kereteket adó megoldásokra, rendszerekre van szükség. Ez az új stratégia, az új európai agrármodell az úgynevezett többfunkciós ( multifunkcionális ) mezőgazdálkodás, a környezet- és tájgazdálkodás, melynek feladatait két nagy körbe sorolhatjuk: az alapvetően a piac által szabályozott termelési feladatok, melyek az élelmiszerek előállításán túl a nem élelmiszer célú termékek (megújítható nyersanyagok, energiaforrások stb.) előállítását is egyre inkább magukba foglalják, valamint a körzettel, a tájjal, a földdel kapcsolatos környezeti, társadalmi, foglalkoztatási és kultúrfeladatok. Ez utóbbi társadalmi szolgáltató teljesítmények olyan nem importálható közjavakat (élelmezésbiztonság, a kultúrtáj ápolása, a biológiai sokféleség fenntartása, a társadalmi és biológiai élettér megőrzése, a természetes vagy természetközeli élőhelyek rendszerének fenntartása, környezeti stabilitás, népességmegtartás, munkaerő kiegyenlítés, a vendégfogadás és idegenforgalom alapjának biztosítása, paraszti értékek és hagyományok ápolása stb.) testesítenek meg, amelyek létrejötte a piac hagyományos eszközeivel, az árakon keresztül nem szabályozható. Ezek ugyanakkor a vidék társadalmának és környezeti egyensúlyának fenntartásában növekvő szerepet töltenek be, így a mezőgazdaság e teljesítményeit közvetlen kifizetések formájában a társadalomnak honorálnia kell. 7

8 8

9 3. MIT TUD ÉS MIT NEM TUD EZEK KÖZÜL TELJESÍTENI AZ IPARSZERŰ MEZŐGAZDÁLKODÁS? 3.1. MILYEN JELLEMZŐI, EREDMÉNYEI ÉS PROBLÉMÁI VANNAK AZ IPARSZERŰ MEZŐGAZDÁLKODÁSNAK? Az iparszerű mezőgazdálkodási rendszerrel az ipar logikája, mint ideál jelenik meg a mezőgazdálkodásban. Alaptörekvése ennek megfelelően a természeti erőforrások fokozatos kicserélése (helyettesítése) mesterséges erőforrásokkal. Ez a rendszer igen jelentős termelésnövekedést eredményezett, ám egyre nagyobb számban jelentkeztek azok a problémák, amelyek kedvezőtlenül hatnak magára a termelésre, de a helyi társadalomra és az általános emberi létfeltételekre is. Ezek a negatív jelenségek többségükben az energiaintenzív földhasználat és az ezzel együtt járó automatizálás növekvő közvetlen (üzemanyag) és közvetett (műtrágya, növényvédőszer, gép, stb.) energiabevitel környezetterhelő és az élőmunkát, az embert kiszorító hatásának tulajdoníthatók. Közülük számos a termelési alapokat romboló jelenségek közé sorolható, mint például a termőtalaj pusztulása (szervesanyag-tartalmának, biológiai életének csökkenése, savanyodása, vizenyősödés, láposodás, szikesedés, illetve sivatagosodás, kiszáradás, talajvízszint sülylyedés, a talajszerkezet romlása, porosodás, tömörödés), a növényi és állati genetikai alapok beszűkülése, pusztulása, a biológiai sokféleség csökkenése, a gyomosodás, fajspektrumbeszűkülés, rezisztencia, vagy a mezőgazdasági területek és termékek szennyeződése, a mezőgazdasági terület csökkenése az iparosítás és az urbanizáció következtében. Mások az emberi létfeltételek közvetlen veszélyeztetettségére utalnak, mint például a vadon élő növény- és állatfajok, természetes élőhelyek, élővizek, talajvíz, rétegvíz, ivóvízbázisok elszennyeződése, szermaradványok feldúsulásának, bomlástermékeik nyomonkövethetetlen, kiszámíthatatlan hatása az élőlényekre, köztük az emberre, az élelmiszerek beltartalmának felhígulása, táplálkozási és környezeti eredetű humán egészségkárosodás, tájképi elszegényedés, ingerszegény környezet, az ember belső (pszichikai, fizikai, biológiai) és külső (természeti, társadalmi és épített) környezetének erős eróziója, szellemi és lelki elsivárodás. Ugyanakkor számos olyan jelenség is felerősödött, amelyek a közgazdasági, piaci, társadalmi közeg megváltozására, az iparszerű gazdálkodás ellehetetlenülésére utalnak. Ilyenek például a vidéki munkanélküliség és elvándorlás felgyorsulása, a negatív externáliák (a gazdasági növekedés társadalmi költségeinek) rohamos növekedése, az energiaigényes gazdálkodás erős függősége az energetikai piactól, a véges mennyiségű kőolaj árának hosszú távú törvényszerű és gyorsütemű emelkedése, ezzel a kőolaj alapú anyagok és energiahordozók felhasználására épülő gazdálkodási stratégia előrelátható veszteségessé válása, ellehetetlenülése, a gyenge minőségű tömegáruk iránti fizetőképes kereslet erőteljes csökkenése a piacokon, igény a változatosabb élelmiszer-kínálat iránt, szelektívebb vásárlási szokások, a közvélemény fokozódó nyomása a biztonságosabb élelmiszerek előállítása érdekében, társadalmi előítéletek az élelmiszerek minőségének és biztonságának vonatkozásában, különösen ha azokat új technológiák (besugárzás, biotechnológia, génsebészet, GMO-k) segítségével állították elő, vagy a növekvő társadalmi érzékenység az állatvédelemmel kapcsolatban. E negatív egymással is összefüggő jelenségek és a természeti, gazdasági, társadalmi környezet megváltozásának első figyelmeztető jelei az 1970-es évek közepétől már Magyarországon is mutatkoztak. A magyar mezőgazdaság fejlődését az elmúlt évtizedekben szintén a közvetlen és közvetett energiabevitel rohamos növekedése jellemezte. Az ipari eredetű, illetve feldolgozású anyagok részaránya a mezőgazdaság összes anyagfelhasználásán 9

10 belül az 1960-as évek elején még elenyésző volt, de az 1980-as évek közepére megközelítette a 60 %-ot. A gyors ütemű iparosodó fejlődés hatására 25 év alatt a területegységre jutó hozamok megkétszereződtek. Magyarország élelmiszerekből önellátóvá vált, sőt jelentős export árualapot is előállított, amely a fizetési mérleg egyensúlyban tartásának egyik legfontosabb elemévé vált. Ugyanakkor alapjaiban megváltozott a parasztság évszázadok alatt kialakult hagyományos, a természeti folyamatokhoz közelálló életmódja, a termelési módszerek, az alkalmazott fajták, a tápanyagellátás, a növényvédelem egész rendszere. E változási folyamat legfontosabb eredményei a következőkben foglalhatók össze: A terméktömeg valamint a termésátlag megtöbbszöröződött (1. táblázat) 1. táblázat: Néhány kiemelt szántóföldi növény termésátlaga (t/ha) (Ángyán-Menyhért, 1997 és KSH kiadványok) Időszak Növényfajok Őszi búza Kukorica Cukorrépa Lucerna ,37 1,87 20,34 4, ,48 2,19 19,94 3, ,86 2,61 24,64 2, ,43 3,23 32,52 4, ,32 4,17 33,00 4, ,06 4,85 33,64 5, ,63 6,11 38,90 5, ,88 5,63 38,40 5, ,26 4,43 31,23 4, ,76 5,70 39,64 4,98 Miközben az abszolút termésingadozás nőtt, a relatív termésingadozás - éppen a termésátlagok rohamos növekedése következtében jelentősen csökkent (2. táblázat). Az időjárási ingadozásokat tompítani képes technológiák mögött bőséges sokszor a kultúrnövény termésképzéséhez szükséges mértéket meghaladó tápanyagellátás állott, amiben kiemelt szerep jutott a könnyen oldódó N-műtrágya forrásoknak. 2. táblázat: A búza és a kukorica országos termésátlagának szélső értékei (Bocz et al., 1992 és KSH kiadványok) Évek Búza Kukorica t/ha termésingadozás (%) t/ha termésingadozás (%) ,90-1, ,92-2, ,10-1, ,20-2, ,57-2, ,03-3, ,07-4, ,54-5, ,00-5, ,47-6, ,05-5, ,50 6,71 67 Kezdeti anyagi gyarapodás, viszonylagos anyagi jólét, átmeneti szociális biztonság jelei mutatkoztak a falvakban, (ami ugyan sok esetben együtt járhat, de nem azonos az ember jól-létével!). A különböző üzemi formák (nagyüzemi, kisüzem, háztáji) sajátos, számos vonatkozásban hatékony együttműködése alakult ki a mezőgazdaságban. Mindezen elvitathatatlan eredmények arra utalnak, hogy az iparszerű gazdálkodás az adott történelmi helyzetben, a gazdaság és társadalom meghatározott fejlődésfokán Magyarországon is szükségszerű, a belterjesítés folyamatába illeszkedő lépcsőfok volt. Az intenzív, növekvő ráfordítások, energiabevitel kezdeti látványos sikerei azt sugallták, hogy az ipari folyamatokhoz hasonlóan szabályozható és környezetétől egyre inkább függetleníthető a gazdálkodás. Ez csak úgy valósítható meg, ha a "kikapcsolt" természeti erőforrá- 10

11 sok pótlására a rendszerbe egyre több mesterséges energiát (műtrágyát, növényvédőszert, gépi munkát, energiahordozót, ipari technológiát, stb.) viszünk be. Azt a felfogást, hogy a kibocsátott termék mennyisége a meghatározó, ami csaknem kizárólag az energiaátalakító rendszer (növényfajta) teljesítőképességétől és a bevitt energiák mennyiségétől függ, jelzi a fajtaváltás felgyorsult folyamata (1. ábra), és a termelésben felhasznált műtrágyák és növényvédőszerek mennyiségének robbanásszerű növekedése. (3. és 4. táblázat). 1. ábra: A fajták minősítésének éve és elért életkoruk (Ángyán-Menyhért, 1988) 11

12 3. táblázat: A mű- és szervestrágya felhasználás Magyarországon (Ángyán-Menyhért, 1997 és KSH kiadványok) Időszak Szántó + Műtrágyahatóanyag-felhasználás Szervestrágy Szervestrágyázott kert + a felhasználás terület aránya, gyümölcsös 1000 t/év kg/ha/év + szőlő N P K NPK NPK millió t/ha/év % mill. ha t/év , ,2 30,0 5,04 25, ,90 1l ,9 26,5 4,49 21, , ,0 25,7 4,39 20, , ,3 21,5 3,74 18, , , ,64 13, , ,4 22,0 3,91 13, , ,5 14,6 2,62 7, , ,2 14,3 2,65 7, , ,7 15,3 2,92 7, , ,1 13,0 2,48 6, , ,6 6,3 1,25 3,1 4. táblázat: A növényvédőszer-felhasználás Magyarországon ( ) (Ángyán-Menyhért, 1997 és KSH kiadványok) Időszak Szántó+kert + Gombaölő Gyomirtó Rovarölő Egyéb Összesen Összesen Hatógyümölcsös + anyag szőlő mill. ha 1000 tonna/év k /ha/év ,80 11,6 0,2 1,3-13,1 2,3 0, ,63 12,5 1,2 2,9-16,6 3,0 1, ,62 13,5 21,2 6,6-41,3 7,3 2, ,54 17,6 21,4 15,6-54,6 9,9 3, ,39 19,2 28,8 15,0 3,0 66,0 12,2 5, ,30 19,8 27,5 13,5 3,5 64,1 12,1 5, ,25 12,5 20,2 13,5 1,3 47,5 9,1 4, ,02 5,3 8,6 5,8 0,5 20,2 4,0 1,8 Napjainkban az ország területének 65,5 %-a a mezőgazdaságilag hasznosított terület, a termőterület pedig 86,4 %-ot tesz ki, így a mezőgazdaság a környezet állapotára igen jelentős hatással van nem csupán a közel 6 millió ha művelt területen, hanem az érintkező egyéb területeken is. A mezőgazdálkodás és a környezet szoros, de egyben kényes egyensúlyokra épülő kapcsolatára utal, hogy míg egy az ökológiai feltételekhez alkalmazkodó mezőgazdálkodás elengedhetetlen feltétele a területfedő természetvédelemnek, a biológiai sokféleség, a környezeti egyensúly fenntartásának, addig egy környezettől függetlenedő, iparos, csúcsra járó rendszer épp ellenkező hatású. Nézzük meg egy kicsit részletesebben ezeket a problémákat, mert így érthetjük meg igazán a változtatás szükségességét LÁSSUNK KICSIT RÉSZLETESEBBEN NÉHÁNY JELLEGZETES PROBLÉMÁT! A környezet átalakításával, a természeti erőforrások kikapcsolásával járó rohamos mesterséges energiaráfordítás-növelési kényszer káros környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai természetesen nálunk is megjelentek. A jelek arra utalnak, hogy a magyar mezőgazdaság már az 1980-as évek közepére ebbe a fejlődési szakaszba jutott. Lássunk e problémákra különböző területekről vett néhány jellegzetes példát. 12

13 Környezeti problémák és kockázatok A mezőgazdálkodás káros környezeti hatásai közül az egyik legfontosabb a biológiai sokféleséget veszélyeztető, csökkentő hatása. Magyarországon a magasabb rendű természetes növényvilág fajszáma mintegy Veszélyeztetettségének mértéke az 5. táblázat adatai alapján megítélhető. Megnevezés Mohák Harasztok Nyitvatermők Zárvatermők Összes fajszám Magyarországon (db) táblázat: A magasabbrendű növényfajok veszélyeztetettsége Magyarországon (Rakonczay, szerk. 1989) Veszélyeztetettségi kategóriák fajszáma (db) 1. Kipusztult 2. Közvetlenül 3.Aktuálisan 4.Potenciálisan 5.Összesen ( ) veszélyeztetett Arány (%) Összesen ,3 Arány (%) 100,0 1,3 2,4 5,6 15,0 24,3 - Az ország állatvilága mintegy ismert és ismeretlen fajból áll. A veszélyeztetett fajok száma mintegy 400, amelyből a rovarok (272 faj) és a madarak (83 faj) száma a legnagyobb. A mezőgazdálkodás biológiai sokféleséget veszélyeztető, csökkentő tényezőinek, okainak többsége a termőhely adottságait, környezeti érzékenységét meghaladó földhasználati, gazdálkodási intenzitásra, annak mértéktelen növekedésére vezethető vissza. Az emberiség létszámnövekedése és az ezzel párhuzamos, egyre intenzívebb élőhelyhasznosítás következtében az élővilág is jelentős emberi befolyás alá került. A hatások egyik csoportját az jelentette, hogy az ember kiválasztott és háziasított néhány fajt. Ezeket egyre nagyobb tömegben kezdte termeszteni illetve tenyészteni, és elterjesztette mindenütt a Földön. Egyre nagyobb területeket vont mezőgazdasági termelésbe. Ennek következtében a vadon élő fajok élettere szűkült, esetleg meg is szűnt. Egy faj eltűnésével a táplálékláncokban ráépülő fajok (ragadozók, parazitáik és parazitoidjaik) is kipusztulhatnak. A nagyobb testtömegű fajok eltűnése több egyéb faj pusztulását vonja maga után. Becslések szerint egyetlen növényfaj kihalása átlagosan mintegy 30 specializált, egyéb szervezet pusztulásához vezet. Az iparszerű mezőgazdasági termelésbe vont területeken élő fajok számát rendszerint nem vizsgálják, a gazdálkodás szervezésénél nem veszik figyelembe. Megelégednek a termelés szempontjából közvetlenül fontos fajok, a termesztett növények és gyomok, a tenyésztett állatok valamint ezek parazitái, a területen előforduló kártevők számbavételével. Ez mindösszesen néhány tíz faj táblánként. Ha az eddig figyelembe nem vett fajokat is számba vesszük, kiderül, hogy a talajokban még növénytakaró teljes hiányában is rendkívül bonyolult faji összetételű életközösségek vannak, amelyek nagyon különböző szervezetek millióiból tevődnek össze. A monokultúrák elterjedése az egyik legfontosabb oka a fajszám csökkenésének a mezőgazdasági területeken. Ez az előzőekben leírtakból egyenesen következik. Ennek mindent egységesítő törekvése és hatása gyökeres ellentétben van a természet sokszínűségével. A mezőgazdasági termelési technológiák a földrészek között is terjedni kezdtek, a nö- 22,7 58,3 25,0 24,5 13

14 vény- és állatfajok elterjesztése a faj saját életterén kívül is lehetséges módszerré vált. Fajokat telepítettek a termés növelése, növényvédelem vagy egyéb célokból. Idegen fajok betelepítésekor azonban az őshonos növény- és állatvilág gyakran károsodott, mivel az idegen faj létszámszabályozásának tényezői (ragadozók, paraziták, abiotikus feltételek) nem voltak jelen, és így nem szabhattak természetes gátat a betelepített faj szaporodásának. Ebben az összefüggésben utalni kell a génmódosított (transzgénikus) szervezetek (GMO 1 -k) mezőgazdasági felhasználásának kockázataira is. A túl nagy intenzitású legeltetés jelentősen befolyásolja a növényzet fajösszetételét. A legelők túlterhelése gyakran vezet a fajösszetétel változásához és ritka fajok kihalásához, esetenként a növénytakaró teljes pusztulásához. A nagytestű növényevő háziállatok válogatva fogyasztják a növényeket, tapossák a legelőt, és ezzel kiirtják a mechanikai hatásokra érzékeny növényfajokat, valamint tömörítik a talajt. Mindezek a hatások a legelők növényzetének fajgazdagság-csökkenéséhez vezethetnek. A mezőgazdaságban használatos növényvédő szerek hatásairól már igen sok ismeret áll rendelkezésre. Ezeket itt még vázlatosan sem tudjuk leírni. Csupán a példa kedvéért említjük, hogy hiába fejlesztettek speciális rovarölő, gombaölő és gyomirtó szerek, és tesztelték azokat a szokásos tesztfajokon, az egyéb élőlényekre gyakorolt hatásaik nagyrészt ismeretlenek. A szerves anyagok lebontása szempontjából fontos talajlakó ugróvillás rovarokra például a növényvédő szerek mindegyik típusa halálos lehet. Megjegyezzük, hogy a műtrágyázás is járhat hasonló hatásokkal az élővilágra, mint a növényvédőszeres beavatkozás. A modern állatorvosi kezelések szintén veszélyt jelenthetnek a növény- és állatfajokra. A paraziták ellen használt gyógyszerek maradványai és bomlástermékei az ürülékkel a talajba kerülnek, és ezek - hasonlóan a növényvédő szerek maradványaihoz - számos esetben a talajállatok fajszámát csökkentik, hiszen éppen állatok irtására fejlesztették ki azokat. A talajművelési módokat egyértelműen annak érdekében fejlesztették ki, hogy a növények fajszámát csökkentsék, és csakis a termesztett faj (esetleg néhány faj) maradjon a táblán. Ennek következményeképpen jelentősen csökken a növényeket fogyasztók fajszáma is. A talajművelés hátrányos lehet a földön fészkelő madarakra, mert a fészkelési és intenzív talajművelési periódusok gyakran egybeesnek. A talajművelés következtében jelentősen megváltozik a talaj szerkezete, porozitása, ennek következtében a levegő- és vízviszonyok és talajhőmérséklet is. Mivel ezek a tényezők befolyásolják legjobban a talajéletet, a talajszerkezet romlása a fajszám csökkenéséhez vezet. Tovább növelheti a fajok pusztulását a talajművelés következtében fellépő talajerózió is. A vizes, nedves területek lecsapolása és átalakítása mezőgazdasági tevékenységek céljaira különösen nagy károkat okoz, és komoly mértékű fajszámcsökkenéshez vezet. Ezek a környezetileg érzékeny területek, vizes élőhelyek igen sérülékenyek. Sajátos növény- és állatviláguk van. Különösen sok ritka mocsári növény-, hal-, kétéltű- és hüllőfaj él ilyen helyeken. Említendő a lecsapolások káros hatásai között az is, hogy a kialakított öntözőcsatornán keresztül gyakran szennyezett, pl. nitrátos víz kerül a területre, ami további káros hatással van az élővilágra. Az egyoldalú, termeléshatékonysági, méretökonómiai szempontok szélsőséges érvényesítése következtében a mezőgazdasági területeken a tartós szerkezetek, a bolygatatlan élőhelyek (a biotóphálózat) rendszere és annak elemei (erdősávok, fasorok, fák, bokrok, 1 GMO: Genetically Modified Organism (Genetikailag Módosított Szervezet) 14

15 stb.), mint a gazdálkodást zavaró tényezők szinte teljesen eltűntek. Az így kialakult nagy üzem és tábla méretek nem hagytak teret az ökológiai infrastruktúra, a biotóphálózati rendszer számára. Az iparszerű gazdálkodás földhasználati rendszere minimálisra szorítja és elszigeteli a számára haszontalan természetes ill. természetközeli élőhelyeket, erdősávokat, fasorokat, gyepsávokat, stb. Az ökológiai hálózat ennek következtében a keringési rendszer infarktusához hasonló képet mutat. Ezt szemlélteti egy németországi agrártáj élőhelyrendszere állapotváltozásának példáján a 2. ábra. 2. ábra: Az agrártáj biotóphálózatának változása (Schleswig - Holstein) (Knauer, 1980) Látható, hogy az erdősávok, fasorok, gyepsávok, mint termelési szempontból haszontalan területhasználati kategóriák 100 év alatt milyen mértékben tűnnek el az agrártájról, ha csak a termeléshatékonysági szempontok határozzák meg a mezőgazdaság fejlődését. Az iparszerű gazdálkodás általános homogenizáló hatása (monokultúra, fajszegény növényszerkezet, technológia egységesítés, méretek, stb.) kiterjed a gazdálkodás intenzitási fokának környezettől függetlenül egységes növelésére is, amely a területek többségén túlhasználathoz, és ebből következően környezeti distresszhez vezet. A vázlatosan felsorolt tényezők mindezeken túl nem csupán önmagukban, hanem egymással kölcsönhatásban, egymást erősítve hatnak a biológiai sokféleségre. Ennek bemutatására példaképpen a gyomproblémát vehetjük, amely a három országos gyomfelvételezés adatai alapján jól nyomon követhető. A monokultúrás gazdálkodás és a vegyszerek hatására a gyomok fajszáma jelentősen lecsökkent, de a megmaradt fajok vegyszer-rezisztenciája folyamatosan növekedett, és mivel a konkurens fajok is eltűntek, szaporodásuk szinte ellenőrizhetetlenné vált. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy míg 1950-ben például az első húsz legnagyobb borítású faj aránya az összes gyomborításon belül 49,2 % volt, addig 1970-re ez az érték 62,8 %-ra, 1987-re pedig 76 %-ra növekedett, vagyis az összes gyomborítás 76 %-át húsz faj tette ki. Az erdőket érő kedvezőtlen hatások közül a legjelentősebbek az erdőirtás, a légszenynyezés (savas esők, S, N-oxidok), a talajvízszint változása, a mezőgazdasági kemikáliák helytelen és túlzott használata, természeti csapások, járványszerű vírus- és gombabetegségek, stb. Ezeken túl a legfontosabb tápelemek (N, P, K, S stb.) pozitív mérlege, vagy a legtöbb kation 15

16 (Ca, Mg, Na stb.) negatív mérlege jelzik a környezet szennyezés természetszerű és természetes erdőkre gyakorolt kedvezőtlen hatását, és az iparosítás valamint a kemikáliák növekvő használatával az egész bioszférára kiterjedő környezeti kockázatait. Mindezek hatására a károsodott erdőterület aránya az összes faállománnyal borított erdőterület 10 %-ára tehető. Az intenzív erdőgazdálkodás rendszere, valamint a felsorolt károsító tényezők hatására elsősorban a gyertyán-, a bükk-, a cser- és a tölgyfaállomány csökkent, a károsodás elsősorban az értékesebb faállományt súlytja, csökken a természetes és természetszerű erdők aránya, és nő a telepített, általában elegyetlen, ökológiailag kevésbé stabil erdőállomány. A termőtalaj pusztulása (erózió, defláció) is igen kifejezett és jelentős területeket érint. Mértékét a 6. táblázatban összefoglalt néhány adat is jól szemlélteti. 6. táblázat: Talajpusztulás Magyarországon (Stefanovits, szerk., és Stefanovits, 1981 nyomán) Talajpusztulás 1000 ha Az összterület %-a Erózió Erős 554 6,0 Közepes 885 9,5 Gyenge 858 9,2 Összesen ,7 Defláció által erősen veszélyeztetett ,6 Összesen: ,3 Megjegyzés: Az eredeti talajszelvény szintjeinek: több mint 70 %-a lepusztult: erős erózió; %-a lepusztult: közepes erózió; kevesebb, mint 30 %-a lepusztult: gyenge erózió. A talaj pusztulása bár eltérő mértékben, de az ország területének több mint 40%-át érinti. Ennek jelentőségét igazán csak akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy a teljes nemzeti vagyon mintegy 20%-át a termőföld értéke adja. A talaj pusztulása azon túl, hogy a nemzeti vagyon nettó csökkenéséhez vezet, rombolja a mezőgazdálkodás legfontosabb termelő eszközét. Ehhez járul az egyéb célú földkivétel termőterületet csökkentő hatása is. Az erózió és a defláció igen kifejezett, és jelentős területeket érint. A víz (erózió) és a szél (defláció) okozta talajpusztulás jeleit mutató területek növekedése számos okkal magyarázható, melyek közül a legfontosabbak a következők: a) domborzati és talajtényezők (lejtésviszonyok, kötöttség, szemcseösszetétel, nedvességi állapot, fedettség, stb.); b) éghajlati tényezők (a légmozgás (szél) iránya, sebessége, csapadékviszonyok, a levegő hőmérséklete, nyomása, sűrűsége, stb.); c) gazdálkodási, agrotechnikai tényezők (a vetésszerkezet elszegényedése, a váltás nélküli, illetve monokultúrás termesztés térhódítása, a talajvédő vetésforgók szinte teljes megszűnése, a szerkezetképző szervesanyagok és mész felhasználásának csökkenése, a talajművelés hibái (célszerűtlen bolygatás, az időpont rossz megválasztása, az eredeti növényzet felszaggatása, stb.), a mezővédő erdősávok, fasorok kiirtása, nagy táblák, tömbök kialakítása céljából, a művelés irányának helytelen megválasztása, stb.). A mezőgazdasági terület csökkenése napjainkban is tartó folyamat, amivel a jövőben is számolni kell ben még az ország területének mintegy 81%-a állt mezőgazdasági művelés alatt. Ez a terület 1950-re 79 %-ra, 1994-re pedig 66 %-ra csökkent. A mezőgazdasági terület csökkenése tehát 45 év alatt mintegy ha-ra tehető, ami évi átlagban megközelítően ha-os területcsökkenést jelent. Ennek egy részét persze erdő, nádas és halastó foglalta el, ám így is a termőterület csökkenése ugyanezen időszakban megközelítette a ha-t, ami ha-os csökkenési átlagütemet jelez. Különösen kedvezőtlen, hogy a 16

17 művelés alól kivett terület 45 év alatt mintegy megduplázódott, meghaladta az összterület 14 %-át, valamint méginkább az, hogy az ipar, a bányászat, az út-, vasútépítés és városfejlesztés céljaira igénybe vett területből a szántó aránya megközelítette a 75 %-ot. A termőterületekre világszerte és Magyarországon is az egyik legfőbb veszélyt azok beépítése jelenti. Ez a népesség növekedésével és a civilizáció fejlődésével szükségszerűen együtt jár. Egyetlen társadalom számára sem mellékes azonban az, hogy mekkora és milyen minőségű területek kerülnek a termőterületből végleges kivonásra, mivel az igazán jó minőségű talajok és sajátos minőségű termékek előállítására alkalmas termőhelyek (pl. szőlő- és borvidékek) nagysága véges, az természeti adottság. A szocialista gazdaságban a talajokat értéknélküli eszközként csak a terület nagysága alapján tartották nyilván, így a talajok értéke sohasem szerepelt a vállalati vagyonban. Ez megkönnyítette azt, hogy különböző célokra szinte korlátlanul vonjanak ki területeket, függetlenül azok minőségétől és hosszú távú nemzetgazdasági vagy környezeti jelentőségétől. Mivel építkezések céljára is azok a területek a legalkalmasabbak, amelyek sík vagy enyhén lejtős fekvésűek, és nem tartalmaznak káros sókat, a talajvíz pedig megfelelő mélységben helyezkedik el, a kivonás is leginkább ezekre a mezőgazdasági termelésre jó adottságokkal rendelkező területekre irányult. Így a legnagyobb gazdasági kárt az jelentette, hogy a pazarló felhasználás is a legjobb adottságú területekből történt. A mezőgazdaság és a környezetvédelem szempontjai itt lényegében egybe esnek, mert minden területkivonás ökológiai veszteséget jelent, hiszen az az élet feltételeit alapvetően korlátozza. A talaj védelménél tehát abból kell kiindulni, hogy az nemzeti kincs és a legértékesebb termőhelyeket, talajokat és élőhelyeket adminisztratív védelemben kell részesíteni. A kivonás mértékét a lehető legkisebbre kell csökkenteni. (Sántha, 1995). A talaj humusztartalmának változása még a legnagyobb mértékben különböző növénytermesztési rendszerekben is minimális. Hosszabb időszakot tekintve azonban a humusz mennyiségét és minőségét illetően is kedvezőtlen folyamatok alakulhatnak ki a talajban. A talaj humusztartalmának alakulására elsősorban a talajművelés rendszerének, másodsorban a trágyázásnak, harmadsorban pedig a vetésforgónak van hatása, mert a talajműveléstrágyázás-vetésforgó minden növény termesztési rendszerében önálló és egymással összefüggő egységként jelentkezik, így jelentősen befolyásolja a humusztartalmat is. A talajok szervesanyag-tartalmának csökkenése elsősorban a következő okokra vezethető vissza: a szervesanyagok bomlási feltételeinek romlása, a talajok biológiai aktivitásának csökkenése; a szervesanyag-bevitel részbeni (istállótrágya, komposzt, zöldtrágya) csökkenése, egyoldalú műtrágyázás, amit a nagyobb gyökér- és szártömeg a talajélet csökkenése következtében sem tudott kiegyenlíteni; az elszegényedő növényszerkezet és a vetésforgó, vetésváltás elveinek háttérbe szorulása; a folyamatos növényborítottság csökkenése, huzamosan csupasz talajfelszín: erózió, defláció; a talajművelési rendszer: egyre mélyebb és egyre gyakoribb szántás (forgatás, szellőztetés). A talajok savanyodását jelzi, hogy területük 10 év alatt ( között) 2,8 millióról közel 4 millió ha-ra növekedett. Különösen aggasztó ez a jelenség akkor, ha fokozott figyelmet fordítunk Stefanovits (1981) azon megállapítására, hogy egyes talajtípusok esetén a kedvezőtlen folyamat viszonylag lassú kezdeti szakasz után egyre inkább felgyorsul, gyakorlatilag visszafordíthatatlanná válik. A talajok savanyodása természetesen nem csupán a mezőgazdálkodás következménye. Abban számos tényező (talajképződési folyamatok, meteorológiai jelenségek, stb.) közrejátszik. Savanyodást kiváltó talajképződési tényezők: 17

18 a savanyú, kvarcban gazdag kőzetek semleges, illetve lúgos mállástermékekben szegények, ezért a rajtuk képződött talajok eleve savanyúak, savanyodásra hajlamosabbak; az éghajlat az elsavanyodásban elsősorban csapadékos (humid) viszonyok között játszik szerepet; az erdős vegetáció alatt az elemek biológiai akkumulációja kisebb, így a talajok kilúgozása és ezzel savanyodása intenzívebb; a láposodás és a réti talajképződés során az intenzív kilúgzás és a telítetlen szerves anyagok felhalmozódása szintén a talaj savanyodását okozhatja; a táj domborzati, hidrológiai viszonyainak szerepe is fontos lehet; a talajok korával is összefügg savanyodásuk: minél nagyobb a talajfejlődés kezdete óta eltelt idő, annál kilúgzottabb, savanyúbb talajok keletkezhetnek; a talaj egyszerű szerves savainak bomlása, valamint a mikrobiológiai folyamatokban felszabaduló kénsav és salétromsav egyaránt csökkenti a ph-értéket; a csapadék alacsony ph-értéke (savas esők), amely Európa különböző területein már az 50-es években is 4,3-6,4 között alakult, Magyarországon átlagértéke 4,67, és az esetek 62 %-ában 5,5 alatt van. E folyamatokon túl a talajsavanyúság kialakításában azonban az emberi tevékenység is jelentős szerepet játszik. Ezek közül a legfontosabbak: az egyre nagyobb termések betakarításával csökken a talajok bázis- (fém-kation)- tartalma; a fémkation tartalom csökkenést az öntözés a talaj kilúgozásának növelésével is elősegítheti; savanyúan hidrolizáló műtrágyák nem okszerű, túlzott mértékű, a talajtulajdonságokat figyelmen kívül hagyó, helytelen alkalmazása; az ipari tevékenység következtében létrejövő száraz és nedves savas ülepedés. A savanyodás következményei igen összetettek, és mértékétől függően súlyosak lehetnek. Ezek közül a növénytermesztés eredményeire döntő hatást gyakorló néhány tényezőt emelünk ki: növekszik a mikroelem- és nehézfém- (Al, Fe, Mn stb.) toxicitás, és a talajból nehézfémek a táplálékláncon keresztül az emberi szervezetbe jutnak; csökken a növények tápanyagfelvevő képessége; megváltozik a talaj kicserélő komplexuma; nélkülözhetetlen elemek (N, P, Ca, Mg, stb.) növekvő kilúgozódása, illetve egyre korlátozottabb felvehetősége. A savanyú talajokon a külső (természetes és antropogén) tényezők savanyító hatása még erőteljesebben érvényesül, így a folyamat önmagát gerjeszti. Az elvizenyősödés a sík és mély fekvésű területeken okoz károkat. Szélsőséges esetben a síkvidéki területeken a belvízi elöntés nagysága megközelítheti az 1 millió ha-t. Sokéves átlagban az elöntött terület mintegy ha, és további fél millió ha-on jelentkezik túlnedvesedés, ha-ra tehető az elvizenyősödött, völgyfenéki területek nagysága. Láposodás akkor következik be, ha öntözés, vagy egyéb beavatkozás hatására a talajvízszint megemelkedik. A tiszai vízlépcső hatásterületén például az OMMI 1967-ben végzett mérései szerint ha-on következett be másodlagos láposodás, ebből mintegy haon szikesedéssel kísérve. Ennél is lényegesen nagyobb azonban az a terület, ahol a láposodás még nem alakult ki, de a gyökérzóna anaerob feltételei gátolják a növények fejlődését, és ez- 18

19 zel csökkentik a talaj termékenységét (Stefanovits et al. 1977). Az energetikai beruházások előnyei és azok káros kísérőjelenségei által okozott hátrányok tehát a döntés előtt igen gondos mérlegelést igényelnek (Bős-Nagymarosi, Drávai-Gyurgyeváci vízlépcső!). Szikesedés talajképződési folyamatok hatására, de antropogén hatásra is bekövetkezhet. A szikesek kialakulásában elsősorban a közeli talajvíz kapilláris vízemelkedése folytán előálló elsósodás és lemosódás játszik döntő szerepet, de a felszíni vízborítás is elszikesítő hatású lehet. Genetikailag szikes talajaink területe megközelítően 560 ezer ha. Az antropogén hatásra (öntözés, talajvízszint-emelés) bekövetkező másodlagos szikesedés által érintett területek nagyságát Stefanovits és munkatársai 1977-ben még csak mintegy 200 ezer ha-ra tették, amelyből a tiszalöki öntözőrendszer hatásának tulajdonítottak 100 ezer ha területet. Ezzel egybevágó adatokat közöl Szabolcs és Várallyay, megállapítva, hogy a szikesek összterülete mintegy 757 ezer ha-ra tehető, ami az ország területének 8,1%-a. Megállapítják azonban azt is, hogy a szikesedés közvetlen veszélye további 245 ezer ha-on fennáll, ahol az a mélyebb talajrétegekben már regisztrálható. Ezeken a területeken a szakszerűtlen öntözés és talajvízszint emelkedése másodlagos felszíni szikesedést okozhat. Úgy tűnik, hogy ez jelentős területeken be is következett. A KSH adatai szerint ugyanis a másodlagosan szikesedett területek nagysága elérte a 400 ezer ha-t, vagyis a szikesek összterülete napjainkban mintegy 960 ezer ha-ra tehető. (Lásd a vízlépcsőkkel kapcsolatban tett megjegyzést!) A talaj biológiai életét illetően megállapítható, hogy az eddig felsorolt problémák közül különösen a talajpusztulás, a humusz és a ph csökkenése hat negatívan a hasznos talajlakó baktériumok számára és aktivitására. Ezeken túl a növényszerkezet és a vetésforgó is igen jelentősen módosítja azt. A növényszerkezet elszegényedése és a vetésforgó, az elővetemény-hatás figyelmen kívül hagyása a talajélet jelentős csökkenéséhez vezet. Ezt a hatást erősíti a kemikáliák kényszerűen növekvő felhasználása a növényvédelemben, amelyek nemcsak a kártevőket és kórokozókat, de a hasznos talajlakó szervezeteket is erősen károsítják, szaporodásukat, működésüket gátolják. A talajok degradációjának egyik jele a szerkezet romlása. Erre utal, hogy talajaink porosodnak, tömörödnek, ellenállásuk növekszik, gyakori az eketalpréteg kialakulása. Ezek a tünetek számos okkal magyarázhatók. Közülük a legfontosabbak: a gépesítés, a talajművelés szélsőségei, a nem megfelelő talajnedvesség-állapotban végzett gépi munkák (talajművelés, betakarítás stb.), a talajtömörödés miatt nehezebb a talajművelés (nő a talajművelő eszközök vonóerőigénye), a víz nehezebben hatol be a talajba, több a felszínről elfolyó víz mennyisége, ugyanakkor a kultúrnövény gyökerei nem képesek áthatolni a tömődött rétegen, így az aszályérzékenység jelentősen felerősödik. a szerkezet kialakításában és fenntartásában döntő szerepet játszó szerves anyagok használatának mellőzése és a meszezés elhagyása, ezekkel összefüggésben a talajlakó szervezetek (mikrobák, földigiliszták stb.) számának és aktivitásának erőteljes csökkenése, a vetésváltás és vetésforgó háttérbe szorulása stb.. A víz minőségének romlása különösen a felszín alatti vízkészletek esetében nyugtalanító mértékű. A minőség szempontjából kifogásolt ivóvízminták arányát mutatja be a 7. táblázat. 19

20 7. táblázat: Ivóvízvizsgálatok értékelése (Horváth - KSH, 1986) Vizsgálati Kifogásolt minták aránya az összes minta %-ában szempontok Ásott kutak Fúrt kutak Vízművek (talajvíz) (rétegvíz) Bakteriológiai 42,4 18,8 25,4 Kémiai összesen vas nitrát ammónium 58,9 20,0 25,3 17,0 36,9 15,9 12,5 10,6 26,4 11,3 9,0 7,6 Biológiai 26,8 10,3 17,4 Az ország hasznosítható vízkészlete megközelíti az évi 20 milliárd köbmétert. Ennek 67 %-a felszíni vizekből, 33 %-a pedig felszín alatti vizekből nyerhető. A felszín alatti vízkészletek 40 %-a parti szűrésű víz, 19 %-a talajvíz, 35 %-a rétegvíz és 6 %-a karsztvíz. A gazdaság és ezen belül elsősorban az ipar vízkitermelése és felhasználása a rétegvízszint süllyedését eredményezi, növekszik a beszivárgás mennyisége és ezzel egyidejűleg a rétegvíz szennyeződésének veszélye. Hasonlóan a rétegvízhez a karsztvízszint is süllyed. Igen kifejezett karsztvízszint-csökkenés következett be például a Dunántúli Középhegység területén a bányák víztelenítő hatása következtében, s ennek hatására több jelentős forrás elapadt, és a Hévízi tó forrásának hozama is jelentősen csökkent, a tó végveszélybe került. A karsztvíz nyomásának csökkenése az egész karsztterületen tapasztalható. A víz minőségének romlása különösen a felszín alatti vízkészletek esetében nyugtalanító mértékű. Az ivóvíz nitrátosodása általános jelenséggé vált. A nitrátszennyezett vízműkutak száma megközelítette a 100-at, és azoknak a településeknek a száma, amelyek közműves vízellátása megoldatlan, és ásott kutjaik vize nitrátszennyezett, elérte a 600-at. Különösen aggasztó a helyzet, ha ezt a számot ahhoz viszonyítjuk, hogy ezen települések száma 1981-ben még csak 264 volt. A helyzet ellentmondásossága abban van, hogy miközben nagy ráfordításokkal igyekszünk a termésátlagokat növelni, a termésnövekmény értékének akár többszörösét leszünk kénytelenek az ivóvíz nitráttalanítására, a lakosság vízellátására fordítani. A mérleg országos, gazdasági egyenlege csak ezt az egy tényezőt figyelembe véve is mindenképpen negatív. A lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása már a legközelebbi jövőben egyik legnagyobb problémánkká válik. Az ivóvíz-bázisok elszennyeződésének riasztó jelei évek óta megfigyelhetők. Ezek közül az egyik legsúlyosabb következményekkel fenyegető jelenség az ivóvíz nitrátosodása. Magyarországon 15 évvel ezelőtt az ásott kutak 25,3 %-a, a fúrt kutak 12,5 %-a, a vízmű kutak 9 %-a a megengedett hazai legnagyobb koncentrációt meghaladó nitrát tartalmú vizet adott (lásd fentebb, 7. táblázat). A nitrát (NO 3 ) eredete alapvetően hármas, amely vázlatosan a következőkben foglalható össze: kommunális szennyvizekből, hígtrágyából és műtrágyákból származik, amelyek a csapadék- és öntözővízzel közvetlenül a felszíni vagy felszín alatti vizekbe kerülnek; a légköri nitrogén természetes ülepedése is hozzájárul a nitrát gyarapodásához, hiszen a légkörben a földfelszín minden egyes négyzetmétere fölött N 2 gáz formájában 8000 kg = 8 tonna! nitrogén van, amiből villamos kisülések (villámlás) hatására átlagosan mintegy 7 kg/ha/év oxidált (savanyú) nitrogén jut vissza a felszínre; az ipari tevékenység és a járművek kipufogógázai további kg/ha/év N-t juttatnak a talajra, így ezek összmennyisége helytől függően kg/ha/év között mozog; a talajban lévő vagy oda bevitt szervesanyagok ásványosodásából származik, amely ásványosodás akkor gyorsul fel, ha oxigéndús környezetben a szervesanyagok bomlá- 20