Dr. Robert Lefever. Promis Recovery Centre. A dohányzás. Tizenöt ok. Miért ne szokjunk le dohányzásról? Vagy inkább mégis?

Átírás

1 Dr. Robert Lefever Promis Recovery Centre A dohányzás Tizenöt ok. Miért ne szokjunk le dohányzásról? Vagy inkább mégis? 1

2 Szponzoráltjaimnak, Karine-nek, Michaelnak, Arthurnak és Paulnak, szponzoromnak, Nicknek, és minden barátomnak az Anonim Testvériségekből. 2

3 Köszönetnyilvánítás Köszönöm Claire Hamdinek a kézirat gépelését, Dr. Harriet Harvey Woodnak javaslatait, Fiamnak, Robinnak, és a Promis Recovery Centre tanácsadó stábjának a támogatást és a szenvedélyektől szabad filozófia megélését, Pácienseimnek az általuk mutatott példát, Feleségemnek, Megnek, hogy átvállalt minden mást (ideértve a kutyasétáltatást is), mialatt én a könyvet írtam. 3

4 Tartalomjegyzék Leszokni a dohányzásról 6 Első ok Kedvező társas és érzelmi hatások 15 Második ok A társas elfogadás 18 Harmadik ok Kevés a fájdalmas következmény 20 Negyedik ok A sebezhetőségtől való félelem 24 Ötödik ok A külső kontrollban való hit 26 Hatodik ok Elkerülni, hogy együtt éljünk a lelki 29 fájdalommal Hetedik ok Annak tagadása, hogy a függőség a személy 30 sajátja, nem pedig a szer vagy eljárás velejárója Nyolcadik ok Nem hisszük el, hogy bárki másnak ártanánk 33 Kilencedik ok Neheztelünk, mert a nikotinfüggőségnek a 36 felépülés során ki kellene maradnia a megoldandó ügyek közül. Tizedik ok A megvonási tünetektől való félelem 40 Tizenegyedik ok A hiedelem, hogy a jövő nem számít 43 Tizenkettedik ok Az önmagunkért érzett felelősség hiánya 45 Tizenharmadik ok A cigaretta, mint étvágycsökkentő 49 Tizennegyedik ok Élénkítőszerként használjuk 53 Tizenötödik ok Szert tenni a függetlenség érzésére 54 A kezelése nikotinfüggőség 57 4

5 Dohányzás 5

6 Leszokni a dohányzásról Mark Twain mondta, hogy a dohányzásról igazán könnyű leszokni - ő már nemegyszer megtette. Teljesen igaza volt: nem az a probléma, hogyan hagyjuk abba, hanem az, hogyan érezzük jól magunkat, miután leszoktunk és ne kezdjük újra. Bárki fel tudna sorolni jó néhány remek okot arra, miért is kellene leszoknia a dohányzásról. Az okok nagy része orvosi természetű. Ezek azonban nem akadályozzák meg a fiatalokat abban, hogy rákapjanak a dohányzásra, és csak csekély mértékben befolyásolják az idősebbeket, hogy leszokjanak, és ne kezdjék el újra. Ha segíteni akarunk nekik, hogy hagyjanak fel örökre a dohányzással vagy ami még jobb, egyáltalán el se kezdjék először meg kell vizsgálnunk, miért is szoknak rá az emberek a cigarettára. Az ember számos sikeres módszerrel próbálkozhat, amikor végül eljut odáig, hogy leszokjon. Néhányan a hipnózisra esküsznek, másoknak az akupunktúra segít, van, aki a kognitív-viselkedésmódosító, a racionális-emocionális, vagy a kognitív analitikus terápiában hisz, ismét másoknak elég a józan ész és így tovább. Mindez remekül működik azoknál, akik nem váltak függővé. Nem használ azonban a függőknek, vagy csak egy kis ideig működik. Azután a szenvedélybeteg visszatér a cigarettához, esetleg valamilyen más hangulatmódosító szerhez vagy eljáráshoz fordul. Az is lehet, hogy szárazzá válik (éppúgy, mint a száraz alkoholista), s ebben az állapotban hangulata és viselkedése szörnyű, bár nem használ semmilyen hangulatmódosító szert vagy eljárást. Az számít igazán, hogy képesek vagyunk-e felismerni: függővé váltunk-e a dohányzástól? Ez határozza meg, abba tudjuk-e hagyni, és ennél is maradni. Ha Ön nem függő, egyszerűen elég abbahagynia. Legjobb fokozatosan csökkenteni a mennyiséget, s Ön nem fog sóvárogni a dohányzás után. Az Ön számára 6

7 elegendő, ha a józan észre hallgat, s érdemes elgondolkodnia azon, miért is kellett egyáltalán rászoknia a cigarettára. Ha azonban Ön függő, meg kell értenie a függőség, mint betegség, és a belőle való felépülés természetét. Ha Ön már absztinenssé vált más addiktív szerektől és eljárásoktól, de még mindig dohányzik, nem tapasztalhatta meg a józanság minden áldását. Egy egész világ választja el egymástól az absztinenciát és a felépülést. Ha sikerül felhagyni valamilyen hangulatmódosító szer vagy eljárás használatával, biztos, hogy csökkenteni tudjuk a káros testi és társkapcsolati hatásokat, de nem jutunk sokkal előbbre. A teljes felépüléshez arra van szükség, hogy kiinduló lépésként absztinenssé váljunk mindenféle hangulatmódosító szertől és eljárástól, beleértve a nikotint is. Ez pedig nem könnyű. Sok munkába kerül elérni a teljes absztinenciát. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy még soha senki nem halt bele a dohányzás abbahagyásába, vagy abba, ha fokozatosan leszokott bármilyen más hangulatmódosító szerről. A munka, amit a teljes felépülés elérésébe fektetünk, bőven megtérül, mert lelki békét, boldog kapcsolatokat, spontaneitást, alkotóképességet és lelkesedést nyerhetünk érte cserébe. Az egészséges test csupán a dohányzás, valamint más káros szerek és eljárások felfüggesztésének fizikai következménye: semmi több. Ha mentessé válunk a függő viselkedés minden formájától, akkor az élet minőségének javulása lesz a valódi nyereség. Az egészség nagyszerű, de a boldogság még jobb. A dohányosok gyakran hiszik, hogy ők tényleg boldogok. Tulajdonképpen folyton hangoztatják, hogy cigaretta nélkül nem is lehetnének igazán boldogok. Élvezik a dohányzást. Ez a fajta élvezet, legalábbis eleinte, igaz a heroinfüggőkre vagy az alkoholistákra is, érzékelhetjük, amikor választott szerükről beszélnek. Valójában, ami az alapelveket illeti, nincs különbség a nikotinfüggő és más függő között. Mindegyikük horogra akadt. Mindegyiküknek van valamilyen hangulati életre jellemző és az észlelést befolyásoló rendellenessége. Mindegyiküknek szembe kell néznie saját függősége egyre pusztítóbb következményeivel. A nikotinfüggőség az egyik legpusztítóbb minden szenvedélybetegség közül. Általában senki sem mutat felháborodást vagy undort, ha valakit dohányozni lát az utcán. A dohányosok elvárják, hogy megértsük őket, ha csupán azért távoznak egy 7

8 nemdohányzó környezetből, hogy rágyújtsanak. Majdhogynem csodálni illik őket a figyelmességükért. Hogyan reagálnánk arra, ha egy heroinfüggő a szemünk láttára lőné be magát az utcán, egy vén alkesz életmentő gyanánt döntené magába a dobozos sört, vagy valaki azt mondaná: Elnézést, most muszáj lesz szippantanom egy kis kokaint.? Nagyon jól tudom, hogy a dohányzás legális, de itt nem erről van szó. Az alkohol is legális. Minden függőséget kiváltó szer közül ez a kettő a legnagyobb gyilkos. Teljesen helyénvaló az aggodalmunk, ha a fiatalok füvet, Ecstasy-t, LSD-t, amfetaminokat vagy egyéb rekreációs drogokat használnak, s mégis azt ajánlgatjuk, hogy tanuljanak meg ésszerűen inni, és módjával dohányozni, hiszen abbahagyni úgysem lehet. Az alkohol hússzor, a nikotin hatvanszor annyi embert öl meg, mint az összes rekreációs drog együttvéve. A felnőttek, akik tanítani akarják a fiatalokat, körülnézhetnének előbb a saját házuk táján, s mielőtt megbotránkoznak gyermekeik magatartásán, megvizsgálhatnák saját függő viselkedésüket. Nem vagyok prohibicionista, mert az a megközelítés nem hasznos. A törvényhozás eszközeivel aligha lehet befolyásolni a függőségre jellemző használatot. A kormány nagy mértékben adóztatja meg az alkoholt és a dohányt, és az így befolyó összeg az állami bevétel igen jelentős részét teszi ki. Az emberek mégis isznak és dohányoznak sokan, és sokat. A törvény tiltja a rekreációs drogok széles körének használatát, mégis milliók használják ezeket a drogokat minden évben, vagy akár minden nap. A széleskörű használat miatt gyakran hibáztatják az alkohol- és a cigaretta-reklámokat, de a rekreációs drogok, amelyeket pedig egyáltalán nem reklámoznak, majdnem ilyen elterjedtek. Kétlem, hogy bármilyen jelentős hatással lenne a fogyasztásra, ha betiltanák az alkohol, és a dohányipari termékek reklámozását. A kormány nagy fontosságot tulajdonít a rekreációs drogszállítmányok visszaszorításának, és komoly forrásokat oszt a rendőrségnek, a vám- és a pénzügyőrségnek. A jelek szerint még nem gondolkodtak el rajta, miért nem fordítanak hasonló forrásokat, mondjuk a narancsimport ellenőrzésére. A valódi kép azt mutatja, hogy a hangulatmódosító szereket nemhogy üldöznék, de inkább örömmel fogadják. Ha több narancsot akarunk, hát követelni fogjuk a több 8

9 narancsot. Ami a rekreációs drogokat illeti vagy, ha már erről van szó, más hangulatmódosító szereket, beleértve a receptre kapható nyugtatókat, antidepresszánsokat, és altatókat is inkább a keresletet kellene megvizsgálnunk, nem pedig a kínálatot. A függő azért veszi magához a hangulatmódosító szert, mert ezt akarja. Továbbá meg fog találni minden lehetséges kiskaput, hogy kijátssza a korlátozó rendelkezéseket, és megküzd bármilyen társadalmi tabuval, ha saját szükségletét égetőnek tartja. A következő jó példa a kormány politikájának kétséges eredményeire, s arra, hogy éppen a megcélzott hatás ellentét érik el: az alkoholra és a cigarettára kivetett magas adó következtében erős feketepiac épült ki, amelyet a tolvajlás és az importszabályok kijátszása tart fenn. A jelentősebb bűnözői csoportok a legális szerekkel manapság éppolyan virágzó kereskedelmet folytatnak, mint az illegálisakkal. Ez a tény érvényteleníti a hiedelmet, hogy a marihuána vagy a többi rekreációs drog legalizálása csökkentené a bűnözéssel való összefonódást. Ahol hangulatmódosító szerekről van szó, mindig meglesz a kereslet, különösen a népesség függő hányadának igen intenzív kereslete ez a hányad kb. tíz százalékot tesz ki. A becslést alátámasztja, hogy a népesség tíz százaléka fogyasztja el az összes eladott alkohol ötven százalékát, és még nem is számoltuk hozzá az illegálisan forgalmazott mennyiséget. A felnőtt népességnek ugyanez a tíz százaléka az, akinek a legvalószínűbben gondjai lesznek a nikotinfüggőséggel, a rekreációs droghasználattal, vagy bármilyen más függőséggel. Abból kiindulva, hogy a legjobb kezelés a megelőzés, meg kellene kísérelnünk azonosítani a függőket, még mielőtt a gyerekek egyáltalán eljutnak odáig, hogy hangulatmódosító szereket vagy eljárásokat használjanak. Ezek azok a gyerekek, akiket gyakran félrediagnosztizálnak, és depressziósnak, figyelemzavarosnak vagy hiperaktívnak hiszik őket, esetleg más viselkedészavart tulajdonítanak nekik: olyasmit, ami közös a függőkben, mindazokban, akiknél később a betegség manifesztálódik. Ezeket a gyerekeket a következő viselkedéses jegyek jellemzik: 1. Függő családból származnak 9

10 2. Manipulatívak, sokkal inkább, mint más átlagos gyerek. 3. Extrém hangulati váltásaik vannak, amelyeket nehéz lenne megindokolni. 4. Magányosnak érzik magukat akkor is, ha barátok veszik körül őket. 5. Könnyen megsértődnek, érzelmileg sérülékenyek. 6. Könnyen frusztrálttá és elégedetlenné válnak. Nincs mit szégyellni azon, ha valaki függő: néhány ember egyszerűen ilyen. A függők felelősek saját viselkedésükért, amennyiben az másokat is érint, de nem felelősek azért, hogy függők; azaz azért, mert olyan, valószínűleg öröklődő állapotban vannak, amely az agy hangulatközpontjaira ható vegyületek transzmisszióját befolyásolja. Egyébként, attól, hogy az állapot öröklődő, még ne gondoljuk, hogy semmit sem lehet tenni ellene. Örököltem a rövidlátásomat, és úgy birkózom meg vele nap, mint nap, hogy szemüveget viselek. A függőknek egyszerűen el kell fogadni a mögöttes probléma krónikus természetét. Lehetnek olyan környezeti tényezők, amelyek befolyásolják a függő aktuális egészségi állapotát, boldogságát, de először a genetikai komponenssel kell foglalkoznunk. Más szóval, ha megváltoztatjuk a környezeti feltételeket, de a mögöttes genetikai tendenciával nem törődünk, csupán ideiglenes változást érhetünk el. Mindenféle függőség, így a nikotinfüggőség kezelésének is elsősorban a népesség függő hányadának azonosításán kellene alapulnia, és olyan kezelési eljárásokra összpontosítania, amelyek teljes absztinenciához vezetnek, nem csupán kiváltják az adott szert egy másik, legális szerrel, vagy éppen gyógyszerrel. A jelenlegi egészségpolitika helyettesítő szerek alkalmazása az ártalomcsökkentés nevében teljesen elhibázott a heroinisták kezelése során, mert nem segít sem megérteni, sem pedig kezelni a személy függő vonásait. Járhat átmeneti haszonnal a társadalom, vagy a szenvedő egyén számára, de hosszú távú előnyök nem származnak belőle. Ez a fajta terápia éppen ezért nem hatékony, emellett etikátlan is, hiszen nem biztosítja a lehető legjobb kezelést a szenvedő számára. Hasonlóképpen, a cigarettákat helyettesítő nikotin-tartalmú készítmények semmiképpen sem jelentik a függőség kezelését. Átmenetileg segíthetnek abban, hogy csökkentsék a dohányzás fizikai következményeinek kockázatát, de a függőségre való tartós hajlam kezelés nélkül marad. Sőt, a helyettesítő szerek inkább tápot adnak a mögöttes addiktív folyamat folytatódásának. 10

11 Nem mindenki alkoholista, aki alkoholt fogyaszt. Természetesen ezt állítani nem fedné a valóságot. Hasonlóképpen, nem mindenki válik függővé, aki cigarettázik. Ha már erről van szó, a rekreációs drogok használói sem szükségképpen válnak függővé. A függőt nem az teszi, amit vagy amennyit használ, hanem az, amiért használ. Például a feleségem azért fogyaszt alkoholt, mert szereti az ízét, míg én korábban azért ittam, dohányoztam, és használtam egyéb hangulatmódosító szereket vagy eljárásokat (a függők rendszerint egy időben három, vagy négy, vagy még ennél is több ilyen levezető szert használnak), mert ezek voltak az utolsó barátaim az életemben: jobban éreztem magam tőlük. A feleségem ezt képtelen megérteni bennem ahogyan én meg azt nem értem, mi más oka lehetne bárkinek is inni, vagy bármilyen hangulatmódosító szerhez, eljáráshoz folyamodnia. A függők és a nem-függők egyszerűen nem értik meg egymást soha nem is fogják. Ezért van, hogy a hozzám hasonló függők kétségbeesetten néznek, amikor a jó szándékú emberek leckéztetni próbálnak bennünket: nem értik, miről van szó. Az égvilágon semmi baj sincs a gondolkodási képességünkkel. A szenvedélybetegek nagyon is világosan gondolkodnak. Intellektuális képességeinket gyakran használjuk arra, hogy kimagyarázzuk függő viselkedésünket. A baj az agyunk hangulatközpontjával van. Lehangoltnak születtünk, és még lehangoltabbá válunk, amikor a hangulatmódosító szerek és eljárások használata miatt elnyomjuk azt a képességünket, hogy tapasztalatainkból tanuljunk, azok érleljenek bennünket. Elnyomjuk természetes érzéseinket, mert valami mesterséges dolgot használunk, amikor le akarjuk győzni az emberi fájdalomra adott természetes válaszunkat. Ez a fájdalom pedig onnan jön, hogy pusztítjuk önmagunkat, és emberi kapcsolatainkat. Később azt hisszük, hogy a depressziónk a külső körülményekből fakad, következésképpen még könnyebben tudjuk igazolni a további addiktív használatot, vagy rátalálunk egy hiszékeny orvosra, aki felírja nekünk az úgynevezett antidepresszánsokat és más hangulatmódosító gyógyszereket. Vannak olyan orvosok, akik a gyógyszerek lelkes hívei. A metadont, a heroin szájon át szedhető helyettesítő szerét milliószámra írják fel. Eközben sikerült megteremteni egy masszív feketepiaci forgalmat is azoknak a fiataloknak, akik úgy váltak függővé a 11

12 szertől, hogy azt hiszik, ez egy biztonságos drog, hiszen orvos írja fel. A valóságban pedig éppolyan veszélyes ez is, mint a többi. Az orvosok a teljes népesség egyharmadának írnak fel nyugtatókat, antidepresszánsokat vagy altatókat. Ez az emberi agy szentségének meggyalázása. Segítségként értelmezni egyenesen bizarr. Az orvosi szakmák képviselői általában nem nagyon értik a függőség, mint betegség természetét. Az orvosokat megtanítják, milyen biokémiai folyamatok játszódnak le az agyban, de mégsem értik, mit történik, amikor valami nincs rendben. Ez az orvosképzés és a klinikai gyakorlat katasztrófája. Ahogyan a katonákat is mindig a legutóbbi háború szerinti követelményekre késztik fel, és nem az elkövetkezőre, úgy az orvosoknak is általában a legutóbbi évtized, ha nem éppen évszázad betegségeit tanítják. Ma a függőség a legnagyobb gyilkos, és fel kellene készíteni az orvosokat a megküzdésre. Minden öt kórházi ágyból egyben olyan ember fekszik, akinek a betegsége az alkohollal függ össze. Mégis, az orvos gyakran csak a kialakuló kórképpel foglalkozik, szinte elbűvölten azt kezeli, és egyszerűen annyit mond a betegének, hogy jó volna egy kicsit visszafognia magát. Teszi ezt ahelyett, hogy segítene neki megérteni alkoholizmusa, vagy általában a függőség valódi természetét, és megtudni azt, hogy mit lehet tenni ellene. Hasonlóképpen, vannak orvosok, akik a dohányzással összefüggő változatos betegségek kezelése során semmi furcsát nem látnak abban, ha pusztán annyit mondanak a páciensnek: Ne dohányozzon! Lehet, hogy meg sem hallják és el sem hiszik a beteg válaszát: Nem tudok leszokni. A sürgősségi baleseti ellátásban részesülő betegek ötven százaléka az alkohol vagy a rekreációs drogok miatt jutott bajba. Mégis, az ott dolgozó orvosok ezeket a betegeket valamilyen nyűgnek tekintik, akik akadályozzák igazi munkájukat, ahelyett, hogy felismernék, milyen betegségben is szenvednek (a függőségben). Ez az állapot a saját jogán érdemel megfelelő kezelést mert ez rejlik az aktuális egészségügyi probléma mögött, mint ok. Az általános orvosi gyakorlatban, akárcsak a kórházakban, az orvosok a végeredményt, és nem az okot, a függőséget kezelik. Ez bizony nem a legjobb gyógymód. 12

13 Általában az orvosokat arra képzik, hogy a függő viselkedés következményeit kezeljék, és recepteket írjanak fel. Kezeld az okot, és ezzel aláásod a legfőbb okát annak, hogy a betegnek szüksége lesz az orvosra! Mindenestre az orvosok nem nagyon tudják, hogyan kezeljék a függőséget, mint okot, hiszen soha nem is képezték őket erre. Menjünk el a fodrászhoz, ha hajat akarunk vágatni. Menjünk orvoshoz valamilyen függőséggel kapcsolatos problémával, és majdnem biztos, hogy recepttel a zsebünkben fogunk távozni. Kárt is okozhat, nem is segít, és ami a legfontosabb, megakadályozhat bennünket abban, hogy felelősséget vállaljunk saját gondolatainkért, érzéseinkért, cselekvéseinkért, és reakcióinkért. Így tehát, ha mi, szenvedélybetegek segítséget keresünk a nikotinfüggőség miatt vagy bármilyen más függő magatartás miatt nagyjából csak magunkra számíthatunk. Az orvos adhat nekünk nikotin-tartalmú rágógumit, vagy tapaszt, eljuttathat egy viselkedésmódosító terápiás csoportba, de mindez csupán a felszín: még a közelébe sem jutunk annak az igazi problémának, amelyet a következőképpen fogalmazhatunk meg: Az Isten szerelmére, hogyan szokhatnék le tartósan, és hogyan érezhetném magam mégis jól? Az első és legfontosabb válasz erre a kérdésre, hogy meg kell tudnunk, vajon függők vagyunk-e vagy sem? A PROMIS Kérdőívek (elérhetőek a lapon, angol nyelven) a függő viselkedésformák teljes spektrumát lefedik. A korábbi vagy jelenlegi nikotinfüggőséggel kapcsolatos kérdések az alábbiak: Nikotin Négy igenlő válasz esetén további állapotfelmérést javasolunk: 1. Mindig is jellemző volt rám, hogy egész nap dohányzom, nem csupán a nap meghatározott szakában. 2. Mindig is vigasztalást és erőt merítettem a dohányzásból, még akkor is, ha nem nagyon kívántam. 3. Mindig féltem, hogy nagyon el fogok hízni, vagy ingerlékennyé, lehangolttá válok, ha teljesen felhagyok a dohányzással. 13

14 4. Gyakran kellett ráébrednem arra, hogy ha bármikor rágyújtok az első szál cigarettára, nem elégít ki, hanem majd többet akarok. 5. Akkor is tovább szoktam dohányozni, ha súlyos náthám vagy más komoly légúti problémám volt. 6. Rájöttem, hogy a cigarettafogyasztásom mértéke változni szokott, amikor nem iszom alkoholt, nem használok drogokat, vagy amikor diétázom. 7. Mindig rá szoktam gyújtani indulás előtt, ha tudom, hogy olyan helyre megyek, ahol tilos a dohányzás. 8. Ha kifogytam a kedvenc márkámból, olyasmit is el szoktam fogadni helyette, ami nem nagyon ízlik. 9. Gyakran használom a nikotint arra, hogy lenyugtassam magam. 10. Gyakran dohányoztam jóval többet, mint eredetileg akartam. Ha Ön a fenti kérdések egyikére sem válaszolt igennel, akkor nem függő, és tehet bármit, amit az orvosa javasol további jó szerencsét! Ha azonban bármelyik kérdésre igennel válaszolt, lehet, hogy van problémája. Ha pedig négy vagy több kérdésre válaszolt igennel, akkor biztosan függő, és sokkal több segítségre lesz szüksége, mint ahogyan ezt akár Ön, akár az orvosa gondolná. Ha továbbra is azt akarja hinni, hogy ez nem nagy ügy, csak egy kis cigaretta ez az Ön döntése, én türelmesen várok, addig, amíg Ön majd komolyabban veszi a dolgot. Azoknak pedig, akik elismerik, hogy van gondjuk a függőséggel ahogy nekem is nincs értelme tovább mismásolni. A dolgok rosszabbra fognak fordulni, ha Ön meg nem változik, és a változás nem csupán egyfajta viselkedés váltását jelenti, hanem a függőség természetének jobb megértését. A függők függőnek születnek, nem pedig azzá válnak így aztán nem kerülhetjük el a függőséget pusztán azzal, hogy megpróbálunk értelmesen viselkedni. Egyébként valószínű, hogy nagyon is értelmesen viselkedünk életünk számos területén. Elegendő eszünk és akaraterőnk van. A függőség nem is volna függőség, ha nem lenne kényszeres. A függőség jóval több, mint rossz szokás. Ezzel tisztába jönni hatalmas és fájdalmas lépés. Ha segítséget kér, hogy tartósan le tudjon mondani a dohányzásról, először meg kell vizsgálnia azt a tizenöt okot, ami miatt eddig dohányzott. Nem csupán azokat a rossz dolgokat kell számba vennie, amelyek a jövőben történhetnek Önnel hanem, ami sokkal fontosabb, azokat a jókat, amikről úgy hitte, hogy a birtokában van. 14

15 Első ok Kedvező társas és érzelmi hatások Gyakran azért kezdünk el dohányozni, mert kellemesen akarjuk érezni magunkat barátaink körében, és általában mások társaságában. Felnőttnek akarjuk érezni magunkat. Furcsa hiedelem, hogy felnőttebbé vagy érettebbé válnánk attól, ha valami károsat teszünk önmagunkkal. Biztos, hogy ennek éppen az ellenkezője az igaz. Az érett ember olyasmit tesz, ami énje növekedéséhez vezet, nem pedig önpusztító cselekvés. De hát így van ez. Meg akarjuk tenni mindazt, amit a felnőttek tesznek, vagy még inkább, amit menő kortársaink tesznek. Menőnek lenni azt jelenti, hogy a kamaszkor esetlensége, zavara nem jellemző ránk. Találtunk egy módot arra, hogy a másoktól való elkülönültség érzésétől rögvest megszabaduljunk, ne érezzük félszegnek, ne érezzük kényelmetlenül magunkat. Égető szükségletünkre, minden problémánkra, íme itt az azonnali válasz: a cigaretta. Az öngyújtó lobbanása menővé, felnőtté, éretté tesz mindaz a miénk, amiről azt hittük, sohasem tudjuk majd megszerezni. Ugyanez a vágy visz bele bennünket az ivásba, a marihuána szívásába, és más rekreációs drogok használatába. A cigarettának azonban megvan az az előnye, hogy mindenhová könnyedén magunkkal vihetjük az alkoholt már kevésbé. Ha a szüleink vagy a tanáraink rajtakapnak, hát lehet, hogy egy kicsit elkeserednek, vagy mérgesek lesznek, de nem botránkoznak meg, és nem is rémülnek meg. Csak a kamaszkor későbbi szakaszában tudjuk élvezni, ha megbotránkoztatunk, vagy megrémítünk másokat, amikor a lázadás utat talál a hajviseleten, az öltözködésen, a testékszereken keresztül, amikor felrúgjuk a társas viselkedés szabályait, az elfogadható időbeosztást, és ami a legfontosabb, felfedezzük, és egyfolytában nyüstöljük azt a zenét, amelynek egyetlen célja, hogy egyesítse saját generációnkat és kiborítsa az előzőt. A cigaretta nagy szélhámos. Egyéniséget és kreativitást ígér, miközben inkább egységesít. A cigi nélküli serdülő az igazán eredeti. Aki nem visel piercinget a 15

16 fülében, a nyelvében, vagy a köldökében, bátran kiáll egyénisége és szabadsága védelmében ahelyett, hogy szimplán csak egy lenne a nyájból. A látszat-felnőttség világában a cigaretta kemény dolog, akárcsak az, ha valaki meg tudja inni a magáét vagy olyan mennyiségű rekreációs drogot használ, ami mást már kiütne, vagy akár meg is ölne. Milyen nevetséges, szánalmas és hitvány viselkedés! Mégis, a nevetségesen hamis kép ellenére a cigaretta, akár egy örök kihívás, nyeregben marad. A tűz kontrollja, az élet kocáztatása a kormány egészségügyi figyelmeztetései éppen az ellenkező hatást váltják ki és az egyéniség utáni vágy alapozza meg a késztetést, hogy újra és újra rágyújtsunk. A másik lehetőség sokkal nehezebb: érettségre tenni szert cselekedeteink, eredményeink és másokkal való kapcsolataink révén. Ezek kemény munkát, időbefektetést jelentenek, tudnunk kell tanulni a hibáinkból, és össze kell szednünk magunkat a kudarcokat követően. A legtöbb dohányos képes helytállni a munkában, és más szenvedélybetegektől eltérően nagyon jól teljesíthetnek. Miután azonban a cigaretta segítségével elnyomják érzéseiket, emberi kapcsolataikban érzelmileg kevésbé hozzáférhetőek lesznek. Az újabb cigaretta ismét hamis magabiztosságot kelt. Ennek az azonnali jutalomnak azonban ára van: amilyen mértékben magabiztossá válunk, ugyanolyan mértékben vesztjük el a bensőséges kapcsolatokra való képességünket. Azzal, hogy elnyomjuk érzéseinket, és vonakodunk attól, hogy saját érzelmi problémáinkon dolgozzunk, elveszítjük a képességet, hogy tanuljunk tapasztalatainkból. Az érzelmi élet zavarossá, nyomasztóvá válik, ha elfojtjuk természetes érzéseinket. Csak magunkat hibáztathatjuk, ha azonnali eredményeket várunk, anélkül, hogy felkészülnénk az eredmények érdekében végzett munkára. Politikai fogalmak szerint a jogosultság kultúrájának tagjaként élünk, telis-tele jogokkal, ám kötelezettségek nélkül. Ez a kultúra nem bátorít bennünket arra, hogy utat találjunk a valódi boldogsághoz. Ha nekünk csak jogaink vannak, akkor nyilván mások felelőssége rólunk gondoskodni és megoldani az összes problémánkat, ideértve a saját 16

17 dohányzásunk orvosi következményeit is. Groteszk, de így válik a jóléti állam a rabszolgaság eszközévé, a várakozásaikban csalódott embereket a nyomorúság csapdájába rekesztve, ahelyett, hogy bátorítaná őket a saját jószántukból való helyes cselekvésre. Ma a jóléti államban egy átlagos család többet költ alkoholra, cigarettára és szerencsejátékra, mint az otthonára. Miféle értékrend ez? A cigaretta maga a személyes filozófia jelölőjévé válik: azok, akik hisznek benne, hogy joguk van másoktól várni problémáik megoldását, különösen egészségügyi problémáikét, inkább dohányoznak, mint azok, akik magától értetődőnek tartják, hogy saját viselkedésük következményeiért saját maguknak kell helytállni. Önmagunk tisztelete és a dohányzás éppen ezért általában kölcsönösen kizárják egymást. Elsőre az az állítás, hogy a dohányosok nem tisztelik önmagukat, hamisnak, ostobának, sőt abszurdnak tűnik. Az élet számos más területén rengeteg dohányos nagyon is felelősségteljesen viselkedik. Ám éppen erről van szó: a függőség nem morális gyengeség, vagy romlottság, hanem önpusztító kényszer, még olyanoknál is, akik egyébként nagyon erős akaratúak és felelősségteljesek. Mi függők a saját kezünk által pusztítjuk el magunkat: jó a képzelőerőnk, kreatívak is vagyunk, hiszen amióta csak megszülettünk, próbálunk értelmet adni a világnak és módosítani az érzelmeinket. A függőségünk azonban bennünk él: lát a szemünkkel, hall a fülünkkel, megváltoztatja érzékelésünket, rombolja gondolkodásunkat, és saját céljainak megfelelően határozza meg viselkedésünket. Innen a kétségbeesett belső küzdelem, súlyosbítva az ismétlődő kudarc szégyenével, amit afelett érzünk, hogy nem sikerül összhangba hoznunk viselkedésünket értékrendünkkel. Bármilyen tehetségesek és sikeresek is vagyunk, mégis megvetjük önmagunkat ezért a fogyatékosságért. Valójában egyetértünk azokkal, akik a gyenge akaraterőnket hibáztatják, sőt, magunkban úgy hisszük, nem elég kemények a bírálatban. A függő dohányos ezen a téren nem különbözik az alkoholistától, a drogfüggőtől, a kényszeres szerencsejátékostól, az evészavarostól vagy bármilyen más függőtől. A felszínes önigazolás és kétes vigasztalás mögött igazából nem tiszteljük önmagunkat saját függőségünkben. Gyűlöljük a függőséget és vele önmagunkat. A hétköznapokban a cigaretta kínálása és elfogadása segít megtörni a jeget a beszélgetés elején. A cigarettával lefoglalhatjuk a kezünket és a szánkat. A füst beszívása és kifújása a kontroll látszatát kínálja, és a még szexuálisan is kihívó. 17

18 Ezek a képek azonban csalókák. Ha a fentiek közül bármihez cigarettára van szükségünk, tényleg komoly bajban vagyunk! Második ok A társas elfogadás Hiába a nemdohányzó területek kijelölése, és a passzív dohányzás (amikor azt a füstöt szívjuk be, amit a dohányosok fújnak ki) ártalmaival kapcsolatos felhajtás, a cigarettázás mégis erősen elfogadott társadalmunkban. Azt mondani egy idegennek, vagy pláne egy barátnak, hogy vidd a fenébe azt a vackot innen különcségnek, vagy egyenesen durvaságnak hatna. A nyilvános helyeken való dohányzással szembeni attitűdök lassan ugyan változóban vannak, de valószínűleg a rossz okokból. Szerintem a passzív dohányzás ártalmait jócskán eltúlozzák, akárcsak az autók okozta környezetszennyezését, vagy az üvegházhatásért felelős gázokét. Például a legnagyobb metántermelők a tanyasi állatok: az ózonlyukat feltéve persze, hogy nem valamiféle ismeretlen kozmikus jelenség hatására jött létre leginkább a tehenek bélgázai eredményezik. Hasonlóképpen, a sok dohányzás egy rosszul szellőztetett szobában komolyan árthat egy újszülött vagy kisbaba szívének és tüdejének, de abban igazából nem hiszek, hogy másnak is árthatna, hacsak nincs súlyos szív- és érrendszeri, vagy tüdőbetegsége. Az egészségfasiszták (azok, akik azt hiszik, mások érdekeire hivatkozva megmondhatják nekik, mit tegyenek) imádják a passzív dohányzás fogalmát, mert kielégíti zsarnoki ösztöneiket. Helyesebb úgy válaszolni a dohányosnak: Nem szeretem a cigaretta szagát a saját ruháimon, (sem a feleségem haján) vagy, ha minden kötél szakad Nem akarom látni, hogy ezt teszed magaddal, nem jobb, mintha a csuklódat vagdosnád. Ugyanakkor, ha ilyen megjegyzéseket tennénk, mi számítanánk intoleránsnak. Képzeljük csak, mi volna, ha a vendég kérdésére: Nem baj, ha rágyújtok? azt felelnénk: Persze hogy nem ugye nem bánja, ha én meg egy kis kokaint szippantok? Valószínűleg elveszítenénk egy barátot de a dohányosok elkötelezettsége függőségük mellett olyan erős, hogy egy kevésbé kihívó válasznak 18

19 Jobban szeretném, ha nem gyújtanál rá nagy eséllyel ugyanez lenne a következménye. Végül a dohányosok egymás társaságát keresik, ahogyan a junkie kultúra drogfüggői és az alkoholisták is a bárból választanak második házastársat, abban a tudatban, hogy a jövőben nem éri majd őket annyi kritika, mint amit az első társuktól kaptak. Egy régi mondás szerint az ember a barátjáról ismerszik meg ez ma éppolyan igaz, mint amikor először hangzott el. Ha valakit a kritikátlan társaság vonz, érdemes megvizsgálnia saját viselkedését. Gyakran szándékos támadásként értelmezik, ha a dohányzást a rekreációs drogok használatához hasonlítjuk. Mégsem látok valódi elvi különbséget a kettő között. A hangulatmódosító szer legális volta (vagy éppen felírhatósága) csupán jogi értelemben vett különbség, semmi más. Amit ezek az anyagok az agy hangulatközpontjával tesznek kivéve a tisztán biokémiai mechanizmusokat az azonos. Bármilyen hangulatmódosító szer használata érzelmi elkerülő mechanizmus. Minden ilyen szer elnyomja az érzéseket. Mégis, olyan társaságban lenni, ahol az emberek aktívan elnyomják érzéseiket, normálisnak számít, míg az érzelmek nyilvános áradását egyedinek, idioszinkratikusnak, vagy éppen betegesen furcsának tekintjük. Valójában én is mélyen szimpatizálok azzal a felirattal, amit egy pólón láttam egyszer San Francisco-ban: köszönöm, hogy nem osztottad meg velem az érzéseidet. Érdemes figyelni arra, milyen szavakkal írjuk le az állapotot, amelyben felelőtlenné, vagy egyenesen érzéketlenné válunk a hangulatmódosító szerek és eljárások hatására: kiütve, betépve, beállva és így tovább. Józanul végiggondolva, ezek a kifejezések meglehetősen furák, ha az a célunk, hogy irigységet váltsunk ki. Mégis pontosan erre használjuk őket. A bagózás lekicsinylő, a cigarettát koporsószegnek nevezni nem kevésbé fura. Ezeknek a szavaknak, kifejezéseknek a paradoxon a lényege. A valós állapotot írják le, és mégis úgy próbálják meg bemutatni, mint valami pozitív dolgot, nem pedig ostobaságot: sikert a kudarc helyett, normális vagy boldog állapotot a patológiás és szomorú helyett. 19

20 Ha azt állítjuk, jobban érezzük magunkat egy cigaretta után, ez oximoron a javából: éppen az ellenkezője igaz, akárcsak mikor a nagy zsarnokok igazi demokratának hirdetik magukat. Az állítás mögött rejlő hazugság akkor válik jól láthatóvá, ha várunk néhány órát, míg a dohányosnál megjelennek a nikotin elvonási tünetei. Borzasztóan fogja érezni magát, de nem fogadja el, hogy ez a rémes közérzet a megelőző dohányzás közvetlen következménye, hanem azt állítja, szüksége van egy újabb cigarettára ahhoz, hogy jobban legyen. Egy olyan környezetben, ahol a pácienseket arra kérjük, minden függő viselkedésformájukat vegyék számba, a dohányzás társas elfogadottságával kapcsolatban talán egyvalamit tehetnénk: azt mondhatnánk, senkinek sem szabad az épületekben dohányozni, odakint pedig tartson kb. tízméteres távolságot bárki mástól. Így a dohányos viselkedése pontosan annak látszik, ami valójában: droghasználatnak. Harmadik ok Kevés a fájdalmas következmény Az emberek azért vállalják a függőség kezelését, mert fájdalmat éreznek. Nem azért jönnek kezelésre, mert azt hiszik, hogy ez az értelmes viselkedés. Megóvni a függőt viselkedése fájdalmas következményeitől tulajdonképpen fenntartja az addikciót. Ha hazudunk a főnöknek, többletmunkát vállalunk, hogy fizetni tudjuk a bérleti díjakat, bírságokat, a legjobb ügyvédet mindez csak fenntartja a másik szenvedélybetegségét. Kihúzni a szőnyeget a lába alól, és megkockáztatni, hogy a legrosszabb félelmeink válhatnak valóra ez a legjobb módja elkerülni, hogy tényleg valóra váljanak. Sajnos, az orvosi szakma és a jóléti állam gyakran a függőség legnagyobb támogatói, mert lehetővé teszik a szenvedélybetegeknek, hogy elkerülhessék viselkedésük fájdalmas következményeit. Amikor az orvos depressziót diagnosztizál a függőség helyett, és antidepresszánst ír fel, elmulasztja az esélyt, hogy a beteget konfrontálva viselkedésével, hozzásegítse őt saját életfilozófiája és magatartása vizsgálatához. Ez a megjegyzésem érzéketlennek és nemtörődömnek 20