Ű E S Z Á M O L Ó (2018.)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ű E S Z Á M O L Ó (2018.)"

Átírás

1 PÜSPÖKLADÁNYI REND RKAPITÁNYSÁG Szám: /8- /9. ált. Ű E S Z Á M O L Ó Püspökladány város közbiztonságának helyzetér l, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekr l és az azzal kapcsolatos feladatokról (8.)

2 Tisztelt Képvisel -testület! Tisztelt Polgármester Asszony! A Rend rségr l szóló 99Ő. évi XXXIV. törvény 8. (Ő) bekezdése alapján a rend rkapitány vagy kijelölt helyettese évente beszámol a rend rkapitányság illetékességi területén működ települési önkormányzat képvisel -testületének a település közbiztonságának helyzetér l, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekr l és az azzal kapcsolatos feladatokról. E kötelezettségemnek eleget téve elkészítettem Püspökladány város bűnügyi, közbiztonsági helyzetér l szóló beszámolómat, és azt az alábbiak szerint terjesztem el (a beszámoló az elmúlt kilenc év adatai alapján készült, összehasonlítási alap a 7. év). I. A REND RKAPITÁNYSÁG ILLETÉKESSÉGI TERÜLETE KÖZŰIZTONSÁGI HELYZETÉNEK ÉRTÉKELÉSE. A b nügyi helyzet bemutatása A rend rkapitányság vonatkozásában a rend ri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma (az elkövetés helye szerinti bontásban) jelent s mértékben, 2 -kal csökkent (38 Ő) (. számú diagram). A regisztrált bűncselekmények számában bekövetkezett csökkenéshez hasonlóan, 24,76 - kal csökkent a kiemelten kezelt b ncselekmények száma is (24 6) (2. számú diagram). A közterületen elkövetett bűncselekmények számában (92 77) (3. számú diagram) 6,3 - os csökkenés figyelhet meg. A kiemelten kezelt bűncselekmények közül emberölés (4. számú diagram), befejezett szándékos emberölés, emberölés kísérlete a 8. évben nem történt, halált okozó szándékos súlyos testi sértést nem regisztráltunk. Az évek óta stagnáló személy elleni er szakos bűncselekmények számában jelent s csökkenés következett be. A testi sértések száma (Ő3 26) (. számú diagram) nagymértékben csökkent. Jelent s csökkenés következett be a garázdaságok számában is (2 Ő) (6. számú diagram), valamint csökkent a rablások (2 ) (8. számú diagram) száma is. Az illetékességi területünkön a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma (terjeszt i magatartások tekintetében) ( ) (7. számú diagram) változatlan maradt. A lakosság szubjektív közbiztonságérzetét jelent sen befolyásolja a vagyon elleni b ncselekmények alakulása. A lopások száma a korábbi évek tendenciáját folytatva jelent sen, 8 -kal (33 9) csökkent (9. számú diagram). A lakásbetörések számában jelent s, 34,37 -os a csökkenés (32 2) (. számú diagram). Rend ri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma az elkövetés helye (megye, település) szerinti bontásban a -8. évi ENyÜBS adatok alapján

3 A járm önkényes elvétele bűncselekmény számadatában nincs változás ( ) (. számú diagram). A rongálások számában (ő 8) valamint a zárt gépjármű-feltörések számában ( ) (2. számú diagram) emelkedés következett be. A rend rkapitányság illetékességi területén megvalósult embercsempészés, személygépkocsilopás bűncselekmények elkövetése miatt az értékelt id szakban nem indult büntet eljárás. A rend rkapitányság illetékességi területén szervezett b nözéssel összefügg bűncselekmény a rendelkezésre álló adatok alapján nem merült fel. A gazdasági b ncselekmények elkövetése területünkön nem jellemz, azok minden évben néhány ügyben jelennek meg. A bűncselekmények elkövetése során többször közrejátszik az alkoholos befolyásoltság, különösen az élet és testi épség elleni bűncselekmények körében, azonban néhány alkalommal el fordult vagyon elleni bűncselekmények esetében is, els sorban a lopásokat elkövet k körében. A területünkön elkövetett rablás tekintetében néhány órán belül ismertté vált az elkövet kiléte, akivel szemben el zetes letartóztatás mellett folytattuk le az eljárást. Kiemelt figyelmet fordítottunk a közérdekl désre számot tartó ügyek felderítésére, mely esetekben a Bűnügyi Osztály állományának jelent s része részt vett a nyomozati cselekmények, adatgyűjtések elvégzésében. 2. A b nüldöz munka értékelése2 Az eljáró szerves adatokat tekintve a rend rkapitányság eljárásaiban összes regisztrált bűncselekmények nyomozáseredményeségi mutatója a 7. évi 82,3 -ról a 8. évben 86,8 -ra javult. A kiemelten kezelt b ncselekmények vonatkozásában a nyomozáseredményességi mutatók az alábbi bűncselekmények esetében javultak. Testi sértés (92,7, ), súlyos testi sértés (,6, ), garázdaság (88,, ), rongálás (6,7, ), lakásbetörés (72,2,ő ). A nyomozáseredményességi mutató a rablás (,, ), jármű önkényes elvétele (,, ) tekintetében változatlan maradt. Csökkent az eredményesség a közterületen elkövetett bűncselekmények (92,6 87,ő ), a lopás (76,2 69,ő ) és a Ő kiemelten kezelt bűncselekmény (,2 78,Ő ) tekintetében. Hatóságunk által nem történt eredményes befejezés kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban (a terjeszt i magatartás tekintetében) (,, ) A rend rkapitányság illetékességi területén a regisztrált bűncselekmények lakosra vetített aránya visszaesett (983,7 788) (3. számú diagram), -ben ez a szám még 3, volt. A rendészeti szolgálati ág tevékenysége a bűnmegel zésre, a bűncselekményszám alakulására pozitív hatással van. A közterületi szolgálat minden esetben a területen kialakult bűnügyi helyzet figyelembevételével került megszervezésre. 2 Rend ri eljárásban regisztrált bűncselekményekben befejezett nyomozások eredményessége az ENyÜBS -8. évi adatai alapján 2

4 3. A tulajdon elleni szabálysértések helyzete3 A rend rkapitányság illetékességi területén elkövetett és bejelentett elzárással sújtható szabálysértések száma a 8. évben is csökkent, 2 eljárás indult, ami,66 -os csökkenés a 7. évi eljáráshoz képest. A 8. évben a tulajdon elleni szabálysértések száma is jelent sen,,9 -kal csökkent a 7. évhez képest (8 66) (4. számú diagram). E szabálysértések további visszaszorítása érdekében amennyiben tettenérésre került sor a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén, az elkövet rizetbe vételér l döntöttünk. A 7. évben 9 esetben 3 f, a 8. évben esetben f rizetbe vételére került sor e szabálysértés elkövetése miatt. A lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértések bolti lopás nélküli felderítési eredményessége a 8. évben 4,7 (. számú diagram). Ő. A közlekedésbiztonsági helyzet4 A közlekedési balesetek, közlekedési események száma illetékességi területünkön az elmúlt években csökken tendenciát mutatott (63 ). A személysérüléses közlekedési balesetek tekintetében nem érvényesült ez a tendencia, a balesetek számában (Őő 8) (6. számú diagram) növekedés mutatható ki. A balesetben meghalt, illetve megsérült személyek száma is (ő9 79) (7. számú diagram) n tt. A 8. év f célkitűzései között szerepelt a halálos kimenetel közúti közlekedési balesetek számának csökkentése. Az értékelt id szakban nem történt halálos kimenetelű baleset, míg a 7. évben ő balesetben ő f halálozott el (8., 9. számú diagram). Az értékelt id szakban a bázis id szakhoz viszonyítva a súlyos sérüléssel járó balesetek számában jelent s növekedés (8 4) mutatható ki (. számú diagram), a könny sérülésessel végz d balesetek száma szintén (32 44) (2. számú diagram) növekedett. A balesetekhez vezet f okok továbbra is a sebesség nem megfelel megválasztása (relatív gyorshajtás), az els bbségi és a kanyarodási szabályok megszegése. A gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek száma -r l 23-ra, az els bbségi szabályok megszegése miatt történt események száma -r l 6-ra n tt, míg a kanyarodási szabályok megsértése (Ő 6) tekintetében csökkenés tapasztalható. Az ittassággal párosuló személysérüléses balesetek száma jelent sen emelkedett, a 7. évben Őő balesetb l -ben (2,22 ), míg a 8. évben ő8 balesetb l 8-ban (3,8 ) játszott szerepet az ittasság (22. számú diagram). A személysérüléses balesetet okozók között a személygépkocsit vezet k szerepelnek a vezet helyen ( 34). Az év során kiemelt figyelmet fordítottunk a kerékpárosok és gyalogosok közlekedésére, a kerékpárosok által okozott balesetek száma n tt (7 ), a gyalogos okozók száma csökkent (2 ). A 8. évben az ő8 személysérüléses balesetnek 6, míg a 7. évben Őő balesetnek 2 f külföldi volt az okozója. A balesetek számának csökkentésére a rend rkapitányság illetékességi területén a közlekedésbiztonsági helyzet javítása érdekében végrehajtandó feladatokra kiadott 3 Netzsaru/Statisztikák/Szabálysértési el készít eljárás/szabálysértési el készít stat. archív település, Netzsaru/Statisztikák/Szabálysértési el készít eljárás/szabálysértési el készít stat. (új Szabs. tv.) szervezet 4 HBMRFK Közlekedésrendészeti Osztálya által szolgáltatott adatok 3

5 feladattervben foglaltak alapján a helyi er k bevonásával célirányos demonstratív ellen rzések kerülnek folyamatosan végrehajtásra. Közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt az elrendelt nyomozások száma növekedett (46 6). A közlekedési b ncselekmények vonatkozásában folyamatosan vizsgáltuk a bíróság elé állítás lehet ségét, a kezdeményezések száma -ról 7-re csökkent. A 8. évben segítségnyújtás elmulasztása, illetve cserbenhagyás b ncselekmények elkövetése miatt nem indult nyomozás. A demonstratív jellegű és a napi közlekedési ellen rzések végrehajtása során folyamatosan alkalmazzuk a kiemelt jogsértések visszaszorítása érdekében a visszatartás jogintézményét. Visszatartást a 7. évben 8, míg a 8. évben Ő esetben alkalmaztunk. A közlekedésbiztonsági helyzet javítása és a jogsértések visszaszorítása érdekében a 7. évben 7 esetben, a 8. évben 7ő esetben állítottunk el szabálysért t gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatására. A 8. év májustól a rend rkapitányság részére használatra kiadott POS-terminálon lehet ség nyílt a szabálysértések elkövet i számára a bírságok helyszíni befizetésére. Az értékelt id szakban Ő3 esetben történt befizetés a POS-terminálon, amib l 37 külföldi állampolgár volt. A 8. év III. negyedévét l a rend rkapitányság területén lév f utakon civil szolgálati gépkocsival is ellen riztük a forgalomban résztvev ket, ennek során a dinamikus szabálysértések elkövet it videofelvételen rögzítettük, majd gyorsított szabálysértési eljárásra el állítottuk vagy a helyszínen visszatartottuk mindaddig, míg a kiszabott büntetést a postán vagy a helyszínen rendelkezésre álló POS terminálon bankkártya segítségével meg nem fizették. A sebességellen rz berendezés mér helyeinek megváltoztatása, aktualizálása baleseti helyzetelemzés alapján folyamatosan történik. Az új típusú készülék kihasználtsága jelent s üzemóra növekedést mutat, 3Ő nap alatt 327 üzemórát teljesített, napi átlag üzemórája :2Ő óra volt. A készülék a 8. évben 9ő, a 7. évben 2Ő28 jogsértést rögzített. A megengedett sebesség túllépése miatt a közigazgatási bírságok kiszabása (72 347), a helyszíni bírságolt sebességtúllép k száma (3ő6 727) és a sebességtúllépés miatt elkészített szabálysértési feljelentések száma is n tt (33 42). II. A REND RKAPITÁNYSÁG ÁLTAL A KÖZŰIZTONSÁG ÉRDEKÉŰEN TETT INTÉZKEDÉSEK A közterületi szolgálat továbbra is a nyilvános helyekre, a közintézményekre, szórakozóhelyekre és környékükre, a jelent s forgalmat bonyolító csomópontokra, a települések külterületi részeire koncentrálódott. Illetékességi területünkön kiemelt idegenforgalmi terület nem található. Határrendészeti, igazgatásrendészeti, idegenrendészeti, közrendvédelmi, közlekedésrendészeti egységes rendészeti statisztikai rendszer adatai 4

6 Egyik f célkitűzésünket, a közterületi jelenlét fokozását sikerült elérni. A jelenlét mértéke a közterületen szolgálatot teljesít állomány létszámának tekintetében és a teljesített órák szerint is n tt (Ő8 f /őő 382 óra f /ő6 74 óra) (23., 24. számú diagram). A rend rkapitányság állománya a 8. évben 3 esetben 3Ő f vel 2Ő9 órában teljesített szolgálatot az ország déli határszakaszain. A vezényléssel érintett id szakokban a rend rkapitányság területén alapvet en nem keletkezett közbiztonsági deficit. A közterületi szolgálat szervezettsége, reagálóképessége magas színvonalúnak értékelhet. A négy alegység tekintetében folyamatosan törekedtünk a 2Ő órás közterületi rend ri jelenlétre, így a bejelentésekre történ gyors reagálás biztosított volt. A lakossági kapcsolatok javítását, bizalmának er sítését szolgálta, hogy tovább folytattuk korábbi filozófiánkat. A közterületi szolgálat ellátása során alapvet en a jelenlétb l következ megel zés került el térbe. Az állomány eligazítása és képzése a bűnügyi szempontból releváns intézkedések végrehajtását szolgálta. A szabálysértési tevékenység során a differenciáltság, fokozatosság és arányosság elve érvényesült. A közterületi rend ri tevékenység során a rend ri intézkedések alakulása változó képet mutat. Az elfogások száma (ő ) csökkent. E kategórián belül a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyek száma (69 7) (2. számú diagram) növekedett, ugyanakkor a körözés alapján elfogott személyek száma csökkent (3Ő 32). Az el állítások száma (3 292) jelent sen emelkedett, amit alapvet en a gyorsított szabálysértési eljárások számának lényeges emelkedése eredményezett. E kategórián belül a bűncselekmény gyanúja miatti el állítások száma csökkent (87 72) (26. számú diagram). A mutatók alakulása összhangban áll a rend ri eljárásban regisztrált b ncselekmények számának alakulásával. A biztonsági intézkedések száma az elmúlt években történ fokozatos emelkedést követte (79 226) (27. számú diagram). Az elrendelt (8 32), valamint a végrehajtott el vezetések ( 22) (28. számú diagram) száma jelent s csökkenést mutat, a végrehajtott el vezetések aránya 68,. A helyszíni bírságolási tevékenység vonatkozásában az elmúlt évek csökken tendenciáját megfordító 7-es év után ismét csökkenés tapasztalható ( ), ezzel szemben az egy f re jutó helyszínbírságok összege jelent sen emelkedett (őő 8). A szabálysértési feljelentések száma növekedést mutat (7 3) (29. számú diagram), amin belül a tulajdon elleni szabálysértési feljelentések számában következett be lényeges csökkenés (2Ő 8). Ezzel ellentétben a közlekedési szabálysértések tekintetében emelkedés tapasztalható (őő3 68). A büntet feljelentések vonatkozásában a regisztrált bűncselekmények számának csökkenésével szemben emelkedés (8 ) (. számú diagram) mutatható ki. Az elvett hatósági jelzések és okmányok száma (8 8) a 8. év során nem változott.

7 A megel z tevékenységen belül az alkoholszondák alkalmazásának számában (88 338) nagyarányú emelkedés volt megállapítható, ennek ellenére a pozitív alkoholszondák száma (74 69) (3. számú diagram) csökkent. A gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény bejelentésére a 8. évben 2 esetben került sor, ezek tudomásul vételre kerültek. Az egyeztetés során a szervez k konstruktív együttműködési készséget tanúsítottak. A feladat végrehajtása során rendkívüli esemény nem történt, az események kapcsán intézkedés foganatosítására nem került sor. A 8. október -jén hatályba lépett, a gyülekezési jogról szóló 8. évi LV. törvény kapcsán bejelentett rendezvények elbírálása és végrehajtása során a jogalkotó eredeti szándékának megfelel elvek jutottak érvényre, az eddigi tapasztalatok alapján (2 bejelentett, tudomásul vett és megtartott rendezvény) probléma nem merült fel. A rend rkapitányság csapatszolgálati rajának állománya a 8. évben migrációs feladatok végrehajtásában, valamint néhány kiemelt megyei sportesemény biztosításában vett részt. A 8. évi országgyűlési képvisel választásokkal kapcsolatos feladatokat a rend rkapitányság állománya az elvárásoknak megfelel en jog- és szakszerűen, eseménymentesen végrehajtotta. Az állománytábla szerint 7 f s körzeti megbízotti státusz jelenleg teljesen feltöltött. A rend rkapitányság működési területén él lakosság számát ( f ) figyelembe véve az egy körzeti megbízottra es lakosságszám 236ő f. A körzeti megbízottak, az el írt szaktanfolyami végzettséggel rendelkeztek, három csoportban, Kaba Rend r rs, Biharnagybajom Rend r rs, valamint a Jár r- és rszolgálati Alosztály keretén belül teljesítenek szolgálatot. A körzeti megbízottak továbbra sem folytatnak aktaszer b nügyi tevékenységet, hanem eljárási részcselekmények, bűnügyi megkeresések teljesítésével, információk gyűjtésével, vásárlásával, valamint a hely- és személyismeretük kiaknázásával segítik a bűnügyi szolgálat munkáját. A szolgálatparancsnoki rendszer közvetlenül a rendészeti osztályvezet alárendeltségében folyamatosan működik. Az értékelt id szakban hatóságunkhoz közérdekű bejelentés, állományunkat érint állampolgári panasz nem érkezett. A helyi védelmi bizottsággal való együttműködés a bizottság tagjainak értesítésére vonatkozó adatok pontosításában, illetve kölcsönös információcsere útján valósult meg. Kapcsolattartásunk továbbra is folyamatos a települési önkormányzatokkal, valamint a helyi katasztrófavédelmi kirendeltséggel. A 8. évben a védelmi igazgatási területet érint en önálló gyakorlat végrehajtására nem került sor. 8. október ő-én meghívás alapján a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség irányításával részt vettünk a püspökladányi Klorid Zrt., mint fels küszöbértékű veszélyes üzem komplex küls védelmi gyakorlatának végrehajtásában. A gyakorlat a telephelyen történt ipari baleset esetén teend intézkedések törzsvezetési és gyakorlati végrehajtását modellezte, amit a Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízottja eredményesnek értékelt. 8. október 8-9-én a Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen négy f vel részt vettünk a Hajdú-Bihar Megyei Védelmi Bizottság által tervezett és irányított védelmi igazgatási gyakorlat végrehajtásában is. 6

8 Az illegális migrációval kapcsolatos feladatok végrehajtása során az állomány 8Ő f vel 788ő óra id tartamban hajtott végre célirányos közterületi ellen rzéseket. Az intézkedések során a tárgykörbe tartozó bűncselekmények felfedésére nem került sor. A rend rkapitányság állománya a személyi szabadságot korlátozó intézkedéseket és a kényszerít eszközök használatát jog- és szakszerűen hajtotta végre, megalapozott panasz benyújtására nem került sor. Az 8. év során nem merült fel a fogvatartottak jogainak korlátozására, az embertelen, megalázó bánásmódra utaló adat sem. A 8. évben a szolgálati állattal (3 jár rkutya és általános rend rkutya) esetben teljesítettünk szolgálatot 2ő6 órában, határszolgálatot 28 esetben 3ŐŐ órában, biztosítási feladatokat pedig 2 esetben órában. Az igazgatásrendészeti tevékenység:6 A hatóságunkhoz érkezett szabálysértési feljelentések száma a 7. évi adatokhoz képest lényegesen nem változott (749 76). Az elkövetett szabálysértések többségét közlekedési jellegű szabálysértés, azon belül az egyéb kategóriába tartozó szabályszegés képezte. A 7. évi adatokhoz képest csökkent a közrend elleni (7 3Ő), növekedett a kiemelt közlekedési szabálysértések száma (2 34), továbbá növekedés tapasztalható az egyéb szabálysértések számában is (732 ). A szabálysértési eljárásainkban csökkent a meghozott határozatok száma (83 99) ezen belül a meghallgatás nélkül hozott határozatok száma (79Ő őő) és a kérelemre tartott meghallgatások alapján hozott határozataink száma (Ő 8), a lefolytatott bizonyítási eljárást követ en hozott döntések számát jelent sen növeltük (2Ő8 437). A közlekedési balesetek megel zése érdekében a járművezetést l eltiltás intézkedések számát növeltük ( 33). Az eljárás befejezési id mutatónk 6,2 nap volt, ami alacsonyabb a 7. évinél, ami 23,7 nap volt. A 8. évben a gyorsított szabálysértési eljárások számát a 7. évhez képest jelent sen növeltük (7 76). A helyszíni bírság végrehajtási ügyek száma csökkent a 8. évben (22 8). Ezen ügyekben igen alacsony a befizetési vagy közmunkával történ megváltási hajlandóság a megbírságolt személyek körében, ezért a végrehajtási eljárásaink elhúzódnak. Engedélyügyi területünkön csökkent a hatóságunk által személy- és vagyonvédelmi jogterületen kiadott igazolványok száma (9 78). E szakterületen a tényleges tevékenységet ellátó személyeket rendszeresen ellen rizzük. Figyelmeztet jelzés felszerelésére és használatára vonatkozó kérelem a 8. évben nem érkezett hatóságunkhoz. 6 Igazgatásrendészeti helyzetnél: a netzsaru.hu/statisztikák/kapitánysági statisztika, átfogó statisztika 7

9 Nem nyújtottak be a 8. évben pirotechnikai termék forgalmazására vonatkozó bejelentést sem, a pirotechnikai termékek felhasználására irányuló bejelentések száma pedig csökkent az el z év bejelentéseinek számához képest (Ő ). Fegyverügyi szakterületen csökkent a hatóságunkhoz beadott kérelmek száma (93-76), ami magában foglalja az új tartási engedély kérelmet beadók számát és a már engedéllyel rendelkez, de új fegyvert vásárló személyek számát. III. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS Ű NÜGYI HELYZETE ÉS A KÖZŰIZTONSÁG ÉRDEKÉŰEN TETT INTÉZKEDÉSEK7 Püspökladányban az értékelt id szakban az összes rend ri eljárásban regisztrált bűncselekmények számában jelent s csökkenés következett be, hiszen amíg a 6. évben 22, addig a 7. évben 76 bűncselekmény, a 8. évben Ő2 került regisztrálásra (32. számú diagram). A kiemelten kezelt b ncselekmények száma (92 ő8) (33. számú diagram), valamint a közterületen elkövetett b ncselekmények száma ( 33) (34. számú diagram) nagymértékben csökkent a 8. évben. A regisztrált bűncselekmények lakosra vetített aránya csökkent (229 3,2). Az er szakos, garázda jellegű és a személy elleni bűncselekmények az alábbi kategóriában csökkentek: testi sértések (2ő 9) (3. számú diagram), súlyos testi sértések (6 7) (36. számú diagram), garázdaságok (7 6) (37. számú diagram), rablások ( ). A vagyon elleni bűncselekmény az alábbi kategóriákban csökkentek: lopás (4 36) (38. számú diagram), lakásbetörés (2 2) (39. számú diagram). Növekedés a rongálások számában következett be ( 6). A Hajdú-Bihar Megyei Rend r-f kapitányság Tevékenység-irányítási Központja kezeli a bejelentéseket, és mindig a legközelebbi küldhet rend ri er t irányítja a helyszínre. A bejelentett eseményekre ő- percen belül képesek vagyunk az intézkedést megkezdeni. Püspökladányban a jár rszolgálat a település teljes területén napi 2Ő órában biztosított. A rendelkezésünkre álló többletszolgálati keret célirányos és hatékony felhasználásával a rend rkapitányság tovább is fenntartotta a fokozott közterületi jelenlétet, amibe minden szolgálati ág bevonásra került. Az eltelt id szakban a napi szolgálati létszám emelésével, a hetenként több alkalommal végrehajtott fokozott ellen rzésekkel, körözési akciókkal, valamint bűnügyi portya- és figyel szolgálatokkal a regisztrált bűncselekmények számát a város területén is tovább sikerült csökkenteni. A közterületi szolgálat hatékonyságát növelte, a megel z jellegű jelenlétet er sítette a küls meger sít er k, valamint a rend rkapitányság más területen szolgálatot teljesít állományának vezénylése, továbbá a Polgár rség, mez rség tagjai, a hivatásos vadász is. 7 Bűnügyi adatok: Rend ri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma az elkövetés helye (megye, település) szerinti bontásban a - 8. évi ENyÜBS adatok alapján; Rendészeti adatok: netszaru/statisztikák/rendészeti statisztika; Közlekedési adatok: HBMRFK Közlekedésrendészeti Osztálya által szolgáltatott adatok 8

10 A bűnügyi szempontból releváns intézkedések közül az elfogások száma kismértékben (42 Ő8), míg az el állítások száma jelent sen emelkedett (74 6). A szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenérés miatti elfogások száma szinten maradt ( ), a b ncselekmény gyanúja miatti el állítások száma kismértékben csökkent (29 2). A büntet feljelentések száma (2 ő7), valamint a biztonsági intézkedések száma is emelkedett (72 8). A szabálysértési tevékenységen belül a helyszíni bírságok száma kismértékben csökkent ( ), ugyanakkor a szabálysértési feljelentések száma emelkedett (327 37). A város területén az alkoholszondák alkalmazása során a pozitív eredmények kismértékű csökkenést mutatnak (4 3). Az elrendelt el vezetések száma jelent sen növekedett ( ő2), ezen belül az eredményes el vezetések szintén hasonlóan alakult ( 47). Városunkban a tavalyi évben lezajlott rendezvényeket, az állami ünnepekkel (március ő., augusztus., október 23.) kapcsolatos megemlékezéséket, valamint az egyéb kulturális rendezvényekhez kapcsolódó biztosítási feladatokat a rend rkapitányság állománya közösen a Polgár rséggel eseménymentesen végrehajtotta. A településre rendszeresített két f körzeti megbízotti státusz évek óta feltöltött. Kiss Gerg c. r. zls. els sorban az északkeleti és újtelepi városrészen, valamint a vasútállomás területén, míg Dombi Gyula r. ft rm. a város többi, jelent sebb nagyságú területén látja el feladatait. Szolgálati idejük legnagyobb részét a településen töltik, általában gyalogos szolgálatot ellátva. Elvezénylésükre csak jelent s szolgálati érdek esetén kerülhet sor. Feladataikat kiemelt hivatástudattal végzik, a település közbiztonsági és bűnügyi helyzetéért rendkívüli felel sséget éreznek. A két körzeti megbízott részére a rend rkapitányság saját épületében biztosított körzeti megbízotti irodát és internetes hozzáférést, valamint a fogadóórák megtartására is itt kerül sor. Szolgálati idejüket alapvet en a klasszikus körzeti megbízotti feladatokat végrehajtásával töltik. Alapvet elvárás velük szemben, hogy a szolgálatellátás helye, ideje és módja alkalmas legyen a társadalmi és lakossági kapcsolatrendszer további szélesítésére, a bizalmi kapcsolat kiépítésére. A körzeti megbízottak alapvet en a lehet legnagyobb mértékű közterületi jelenlét biztosítása érdekében nem folytatnak nyomozást, feladatuk dönt en a bűncselekmények megel zése, azok bekövetkezése esetén az elkövet k felderítése érdekében szükséges nyomozati részcselekmények (adatgyűjtés, tanúkutatás, eltulajdonított értékek felkutatása) végrehajtása, valamint az ismeretlen tetteses tulajdon elleni szabálysértésekben szükséges felderít tevékenység elvégzése. Püspökladány város közigazgatási területén a 2-t l 7-ig bekövetkezett balesetek, és a személysérüléses balesetek száma közel azonos tendenciát mutatott, azonban a 8. évben növekedés következett be. A személysérüléses balesetek száma a 7. évben, míg a 8. évben 2 volt. A halálos balesetek száma a 7. évben 3 volt, ahol 3 személy vesztette életét, a 8. évben nem következett be halálos baleset. Az ittassággal párosuló balesetek száma jelent sen növekedett (-). A 7. évhez képest a balesetekben megsérült személyek számában növekedés mutatható ki, 24-r l 32-re. 9

11 A baleseti okok tekintetében megállapítható, hogy a balesetek az els bbségi szabályok megsértése (), a követési távolság be nem tartása (ő), gyorshajtás (Ő), el zés (2), figyelmetlenség (), valamint 3 esetben egyéb ok miatt következtek be. IV. A Ű N- ÉS ŰALESETMEGEL ZÉS Átalakítottuk és er sítettük a b n- és baleset-megel zési tevékenységünket. Az elmúlt években sor került a feladat végrehajtására tervezett állomány szakmai képzésére, ezt követ en a korábbi központosított bűn- és baleset-megel zési feladatokat az értékelt id szakban az iskolarend rökön túlmen en már a rend r rsök parancsnokai, a Bűnügyi Osztály beosztott állománya és a körzeti megbízottak hajtották végre. Az év során bűnmegel zési tevékenységünk legfontosabb elemei az alábbiak voltak: - A Sárréti Kábítószerügyi Egyeztet Fórum rendezvénye megtartásra került. - Az általános és középiskolákban rendszeres drogprevenciós, valamint az internet veszélyeit bemutató el adásokat tartottunk. - A 8. évben kiképzett oktatók bevonásával négy településen (Püspökladány, Kaba, Földes, Sárrétudvari) folytattuk a DADA programot. - A 7. évhez hasonlóan a rend rkapitányság valamennyi településén folytatódott az OVIZSARU program. - Valamennyi településen visszatér en megtartottuk az id skorúaknak szóló b nmegel zési el adásainkat. - A szünid megkezdése el tt valamennyi iskolában annak veszélyeire fókuszáló b n- és baleset-megel zési el adásokat tartottunk. - A 8. évben is sikeresen működött a látogató- és üdül kártya program. - Október hónapban három helyszínen került megtartásra Püspökladány városban a lakossági konzultáció sorozat. Az általános iskolákban és a területünkön működ középiskolában az ifjúságvédelmi tevékenység jelent s részét Az iskola rend re program keretében valósítjuk meg, ami bűnés baleset-megel zési témájú órák megtartásában, az iskola rendezvényein való részvételben, az iskolai szabadid s programok színesítésében teljesedik ki. A gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységünket a már említett iskolai munkánk mellett azon konkrét ügyekben is folytatjuk, ahol ez a korosztály érintett akár sértettként, tanúként, akár elkövet ként. A konkrét eljárásokban e kiemelt korosztály jogainak érvényesülésére fokozott figyelmet fordítunk. Amikor a jogszabályok, bels normák el írják, jelzéssel élünk az illetékes gyámhivatal, gyermekjóléti szolgálat vagy területi gyermekvédelmi szakszolgálat felé. A gyermek- és fiatalkorúak jogainak érvényesülése, áldozattá és bűnelkövet vé válásának megel zése érdekében a kifejezetten jó kapcsolatot ápolunk a nevelési, oktatási intézményekkel, gyermekjóléti szolgálatokkal, a gyermekvédelmi jelz rendszer tagjaival. Az információ-áramlás folyamatos és akadálytalan. Rendszeresen visszatér problémát jelentenek azon fiatal- és gyermekkorú elt ntek ügyei, akik a területünkön él családtól ideiglenes vagy átmeneti nevelésbe kerülnek gyermekotthonba, lakásotthonba, nevel szül khöz. Többen rendszeresen szöknek meg gondozási helyükr l.

12 A családon belüli er szak kérdéskörében a cselekmények nagyobb része látenciában marad. A hatóság tudomására jutott cselekmények vizsgálata során derül fény arra, hogy milyen el zményei voltak egy-egy tudomásunkra jutott családon belüli er szakos cselekménynek, ami önmagában is rávilágít arra, hogy milyen nagy arányú a látencia ezen cselekmények körében. A tudomásra jutást akadályozó tényez k gyakorta az áldozatok szégyenérzete, félelemérzete az újabb bántalmazástól, az anyagi függés, a kiszolgáltatottság érzete, az önállótlanság. Áldozatvédelmi munkánk során az áldozatokat megillet jogok tekintetétében az eljárás minden szakaszában törekszünk a teljes körű tájékoztatásadásra. Kiemelt figyelmet fordítunk az id skorúak sérelmére elkövetett jogsért cselekmények megel zésére. Rendelkezésére állunk minden, a rend rkapitányság működési területén lév id sekkel foglalkozó intézménynek, civil szervezetnek. A rend rkapitányság területén elkövetett bűncselekmények között az országos átlaghoz hasonlóan magas a vagyon elleni bűncselekmények aránya, számuk azonban az elmúlt években folyamatos csökkenést mutatott. A vagyon elleni cselekmények megel zése érdekében els sorban a potenciális áldozatokkal kapcsolatos megel z munkánkat említhetjük meg. Felkérés alapján el adásokat tartunk, e témában is igyekszünk kihasználni a média adta lehet ségeket hirdetések, felhívások formájában. A rend rkapitányságon folyó bűnmegel zési munka kiemelt területe a kábítószer-b nözés megel zése. Az ezen a területen folyó megel z munka nem lehet eredményes a családok és potenciális áldozatok bevonása nélkül. Els dleges eszköznek tekinthetjük a drogprevenciós el adásokat, amik helyszínei f ként az iskolák. A kiemelt célközönségünk a gyermek- és fiatalkorú személyek köréb l kerül ki. Tevékenységünkben kiemelt szerepe van a Sárréti Kábítószerügyi Egyeztet Fórumnak. Az elmúlt évek jelent s növekedését követ en a fenti tárgykörökben megtartott b nmegel zési el adásaink száma csökkent (87-). A rend rkapitányság működési területén b nmegel zési tanácsadó nem tevékenykedik. A Területi Űaleset-megel zési Űizottság a 8. évi célkitűzései között szerepelt a személysérüléses és azon belül a halálos kimenetelű balesetek számának csökkentése, ezen túl kiemelt figyelmet fordít a felnövekv generációk biztonságos közlekedésére, nevelésére, a képzés és oktatás középpontba állításával. A rendelkezésre álló kommunikációs csatornák mindegyikén igyekszik mindent megtenni a közlekedés valamennyi résztvev je esetében a szükséges biztonsági felszerelések használatának népszerűsítéséért. Az óvodákban, általános iskolákban rendszeressé vált a helyes gyalogos- és kerékpáros közlekedésre való nevelés, valamint a közlekedés e szerepl ire vonatkozó közlekedési szabályok megismertetése. Az iskolákkal való kapcsolat elmélyítésére, a programok színesebbé tételére különböz rend rségi bemutatókat is tartottunk (Zsarutábor, Honismereti tábor, Erzsébet tábor). Éves programterv keretében közlekedésre nevel, felvilágosító el adásokat, vetélked ket szerveztünk és szervezünk els sorban iskolai oktatásban részesül k, valamint az óvodások részére. E program egyik jelent s pillére a 8. szeptember -t l meghirdetett Az iskola

13 rend re program, aminek kapcsán jelenleg folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az iskolákkal, és végezzük a baleset-megel zési tevékenységet. A rend rkapitányság illetékességi területén működ valamennyi általános és szakközépiskola részt vesz a programban, ezáltal a 7/8-as tanévben Ő iskola (Ő általános iskola, középiskola) vett részt Az iskola rend re programban, ahol önkéntes iskolarend r végezte a részére meghatározott feladatokat. Az iskola rend rök a megtartott tanórákon kívül részt vettek évnyitókon, farsangon, az október 23-ai, március ő-ei ünnepségeken, családi napon, gyermeknapon, iskolai vetélked kön, majálison, mikulás és karácsonyi ünnepségen. Szerveztek közlekedési vetélked ket, közlekedési napot, átvizsgálták a diákok kerékpárját, továbbá ellátták a gyerekeket láthatósági eszközökkel. Az általános iskolák és azok közvetlen környéke biztonságosabbá tétele érdekében a Polgár rséggel közösen szeptember hónapban a tanítási órák kezdésének és befejezésének id szakában fokozott jelenlét került megszervezésre az iskolák környezetében, továbbá az iskolakezdéshez kapcsolódó közlekedésbiztonsági teend kr l, gyermek balesetek megel zésér l sajtóközlemény került kiadásra, amelyet eljuttattunk a helyi szerkeszt ségekbe. A Püspökladányi Járás közlekedésbiztonságát javító űhartával megjelentünk az általános és középiskolákban, a szociális intézményekben, az id sek otthonában, valamint a tűzoltóságon és a civil szervezetek által tartott rendezvényeken. A közterületi állomány intézkedései során nagy hangsúlyt fektetett a láthatóság ellen rzésére. A gyalogosok és kerékpárosok láthatóságának el segítése érdekében a kiosztásra került jó min ségű és a mindennapi közlekedésben könnyen hasznosítható fényvisszaver eszközöket valamint kerékpáros lámpákat a szolgálatellátás során folyamatosan eljuttattuk, illetve eljuttatjuk a közlekedésben résztvev khöz, amit a médiaszolgáltatókon keresztül megjelentettünk. A közlekedési ismeretek elsajátítása érdekében több alkalommal tartottunk el adást területünkön az intézményekben dolgozó közfoglalkoztatottak részére. A rend rkapitányság jó kapcsolatot ápol a médiával, e csatornákon keresztül rendszeresen tájékoztatjuk az állampolgárokat az aktuális közlekedésbiztonsági helyzetr l, felhívjuk figyelmüket a közlekedési morál javítását célzó intézkedéseinkre. A Püspökladányi Területi Baleset-megel zési Bizottság munkáján belül, az iskoláskorúak biztonságos közlekedésre történ nevelése évek óta jó szinten folyik, aminek része a Gyermek Iskola Kupa, a Kerékpáros Iskola Kupa, a Húsvéti akció, a Köztársaságnapi Kerékpártúra. Az értékelt id szakban 2 baleset-megel zési el adás megtartására került sor. V. EGYÜTTM KÖDÉS A rend rkapitányság és a helyi önkormányzatok együttműködése jó színvonalú, azt az együttműköd szervezetek kölcsönös tisztelete, az együttműködési és segít szándék jellemzi. A rend rkapitányság kiemelten kezeli az önkormányzatok és a lakosság részér l érkez jelzéseket, azokban a szükséges intézkedéseket soron kívül megteszi. Az önkormányzatok felel sséget éreznek a településeik közrendjéért és közbiztonságáért, ennek keretében erkölcsileg és anyagilag is támogatják a rend rség munkáját. 2

14 Az önkormányzatok és a települések fontosabb intézményeinek vezet ivel a rend rkapitányság vezet i és a rend r rsök parancsnokai rendszeres konzultációkat tartanak, ahol sor kerül a napi szintű problémák megbeszélésére és megoldására is. Ezen túlmen en a rend rkapitányság körzeti megbízottai a számukra meghatározott kapcsolattartást és együttműködést is jó szinten hajtják végre. Az önkormányzat és a Rend rség kapcsolatára, valamint a településen végzett rend ri tevékenységre vonatkozó a 8. évi kérd íves felmérésre adott válaszok átlaga 4,64. Az elmúlt évben a rend rkapitányság vezet je valamennyi település közbiztonságáról beszámolt az önkormányzati üléseken, ezeket az érintett testületek egyhangúlag fogadták el. Továbbra is megfelel a kapcsolatunk a kisebbségi önkormányzatok, ezen belül a roma szervezetek képvisel ivel. Egymás rendezvényein rendszeresen részt veszünk, szükség szerint soron kívüli megbeszéléseket is tartunk. Közös fórumaink megtartására májusban és decemberben került sor, ahol jelent sebb probléma nem merült fel. A rend rkapitányság vezetése rendszeres kapcsolattartást próbál megvalósítani az illetékességi terület lakosságával is. Ennek keretein belül a 8. évben ismét sor került a kihelyezett lakossági fórumokra, aminek keretein belül a rend rkapitányság vezet i lakókörnyezetükben várták az érintett területek lakosait és közvetlenül tájékozódtak problémáikról. A rend rkapitányság a jogszabályi környezet és a feladatok jellege által kiemelt együttműköd partnere az ügyészség. A Püspökladányi Járási Ügyészség és a rend rkapitányság között naponta, rendszeres konzultációk során megvalósuló, jó színvonalú és gördülékeny együttműködés alakult ki. A rend rkapitányság eredményeinek elérésében, a bűnügyi tevékenység szakmai színvonalának javulásában szerepe van az ügyészség jogszabályon alapuló szakmai irányításának is. A jogi háttér alapján kisebb felületű, azonban kifogástalan az együttműködésünk a Püspökladányi Járási Űírósággal is. Jelent s segítséget kaptunk az értékelt id szakban az illetékességi területen működ polgár r egyesületekt l. Tevékenységük, az önálló és közös jár rszolgálatok közrejátszottak a rend rkapitányság működési területe közbiztonsági helyzetének javításában. Rendszeresen részt vettek a különböz rendezvények biztosításában, a tanévkezdeti és egyéb balesetmegel zési programok végrehajtásában. Önzetlen segítségük lehet vé tette, hogy az így felszabaduló rend ri er t mindig a legfontosabb feladatok végrehajtására használjuk fel. A 8. évben közös szolgálat ellátására Ő2 esetben Ő rend r és Ő76 polgár r részvételével összesen 2Ő76 órában került sor. Az értékelt id szakban javult az együttműködésünk a településeken egyes rendészeti feladatokat ellátó személyekkel. A keddi koordinációs értekezleteken való részvételük a közös szolgálatok számának növekedésével és min ségének javulásával járt együtt. A 8. év során az együttműködésre ŐŐ rend r, 89 egyes rendészeti feladatot ellátó személy részvételével ő78 órában került sor. A rend rkapitányság valamennyi civil szervezettel jó kapcsolat kialakítására törekedett. Ennek keretein belül rendszeresen részt vettünk az általuk szervezett rendezvényeken, illetve saját programjainkra annak jellegét l függ en több alkalommal hívtuk meg ket. 3

15 VI. ÖSSZEGZÉS, A KÖVETKEZ ID SZAK FELADATAI A rend rkapitányság a 8. évi célkitűzéseit alapvet en teljesítette, feladatait jó szinten oldotta meg. Az elmúlt évek f bb célkitűzései továbbra is aktuálisak. A 9. évben elöljáróink az alábbi f feladatok végrehajtását határozták meg:. Az Európai Parlament tagjainak 9. évi választásával, valamint a helyi önkormányzati képvisel k és polgármesterek 9. évi választásával kapcsolatos rend ri feladatok végrehajtása. 2. Magyarország küls határainak fokozott védelme, az illegális migráció elleni eredményes és következetes fellépés érdekében a határ rizeti, határforgalmi és mélységi ellen rzési feladatok schengeni követelményeknek megfelel végrehajtása. 3. Az állampolgárok szubjektív közbiztonságérzetét befolyásoló jogsértések elleni hatékony fellépés az er k és eszközök optimális felhasználásával, az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyekkel és a polgár rséggel kapcsolatos feladatellátással, valamint a büntet eljárások lefolytatásának gyorsításával, eredményességének biztosításával. 4. A közlekedésbiztonsági helyzet további javítása, különösen a halálos balesetek és a balesetekben meghalt személyek számának csökkentése.. A büntet eljárásról szóló törvény hatékony, jog- és szakszerű alkalmazása. Tisztelt Képvisel -testület! Tisztelt Polgármester Asszony! Engedjék meg, hogy ezúton köszönjem meg Önöknek, illetve Önökön keresztül a település társadalmi, gazdasági, kulturális szerepl inek, valamint a lakosságnak azt a segítséget, amivel tevékenységünket az elmúlt id szakban is támogatták. Kérem, hogy a település bűnügyi, közbiztonsági helyzetér l készített beszámolómat véleményük, javaslataik megtétele mellett elfogadni szíveskedjenek. Püspökladány, 9. április 3. Aranyi István r. ezredes rend rségi f tanácsos kapitányságvezet 4

16 Összes bűncselekmény az ENyÜBS -8. évi adatai alapján 78,6 69, 7, 63, 82,3 86,8 2,2 44,8 39,3. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év. számú diagram 4 kiemelten kezelt bcs összesen az ENyÜBS -8. évi adatai alapján 34,9,2 34, 48,2 4,4 7,8 7,3,2 78,4. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 2. számú diagram

17 Közterületen elkövetett bűncselekmény az ENyÜBS -8. évi adatai alapján, 7,2, 67,8 8,4 78,3 9, 92,6 87,. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 3. számú diagram Emberölés az ENyÜBS -8. évi adatai alapján év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 4. számú diagram

18 Testi sértés az ENyÜBS -8. évi adatai alapján 8, 83,8 8,7 8,9,6, 88, 92,7,. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év. számú diagram Garázdaság az ENyÜBS -8. évi adatai alapján 2 73,9 79,6 8,7 92,3 88, 88,9 88,,6,. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 6. számú diagram

19 Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények (terjesztői magatartás) az ENyÜBS -8. évi adatai alapján,,,,,,,. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 7. számú diagram Rablás az ENyÜBS -8. évi adatai alapján ,,,,,,, 66,7. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 8. számú diagram

20 Lopás* az ENyÜBS -8. évi adatai alapján 66, 76,2 69, 23,4,3, 36, 4,3 44,3. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 9. számú diagram Lakásbetörés az ENyÜBS -8. évi adatai alapján 2,8 4,7 38, 36,4 6, 8,3. számú diagram,, 72,7. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év

21 Jármű önkényes elvétele az ENyÜBS -8. évi adatai alapján,,,,,,,,. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év. számú diagram Rongálás az ENyÜBS -8. évi adatai alapján 4 9,2 86,7 3, 7,9 6,3 4, 2, 23,8 6,7. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 2. számú diagram

22 Regisztrált bűncselekmények lakosra vetített aránya az ENyÜBS -8. évi adatai alapján év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 3. számú diagram Tulajdon elleni szabálysértési ügyek száma -8. évek statisztikai kimutatása év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 4. számú diagram

23 Tulajdon elleni szabálysértési ügyek felderítési mutatója () -8. évek statisztikai kimutatása ,76 4,7 33,33 34,2 28, 29,2. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év. számú diagram Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 6. számú diagram

24 Balesetet szenvedett személyek száma (fő) -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 7. számú diagram Halálos közúti közlekedési balesetek száma -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 8. számú diagram

25 Személysérüléses közúti közlekedési balesetekben meghalt személyek száma (fő) -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 9. számú diagram Súlyos sérüléses közúti közlekedési balesetek száma -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év. számú diagram

26 Könnyű sérüléses közúti közlekedési balesetek száma -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 2. számú diagram Ittasan okozott személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 22. számú diagram

27 Közterületi szolgálatba vezényeltek létszáma (fő) -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 23. számú diagram Közterületi szolgálatba vezényeltek óraszáma (óra) -8. évek statisztikai kimutatása. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 24. számú diagram

28 Szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenérés miatti elfogások száma -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 2. számú diagram Bűncselekmény gyanúja miatti előállítások száma -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 26. számú diagram

29 Biztonsági intézkedések száma -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 27. számú diagram Végrehajtott elővezetések száma -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 28. számú diagram

30 Szabálysértési feljelentések és a kiszabott helyszíni bírságok száma -8. évek statisztikai kimutatása Szabálysértési feljelentések száma Helyszíni bírsággal sújtott személyek száma (fő) év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 29. számú diagram Büntető feljelentések száma -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év. számú diagram

31 Pozitív alkoholszonda alkalmazások száma -8. évek statisztikai kimutatása év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 3. számú diagram Összes bűncselekmény az ENyÜBS -8. évi adatai alapján Püspökladány 78,6 69, 7, 63, 82,3 86,8 2,2 44,8 39,3. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 32. számú diagram

32 kiemelten kezelt bcs összesen az ENyÜBS -8. évi adatai alapján Püspökladány 7,3,2 78,4 4,4 7,8 48,2,2 34,9 34,. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 33. számú diagram Közterületen elkövetett bűncselekmény az ENyÜBS -8. évi adatai alapján Püspökladány 9, 92,6 87, 8,4 78,3 67,8, 7,2,. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 34. számú diagram

33 Testi sértés az ENyÜBS -8. évi adatai alapján Püspökladány , 83,8 8,7 8,9,6, 88, 92,7,. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 3. számú diagram Súlyos testi sértés az ENyÜBS -8. évi adatai alapján Püspökladány 3 78,,7 82,4,, 89,8 89,,6, 2. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 36. számú diagram

34 Garázdaság az ENyÜBS -8. évi adatai alapján Püspökladány 2 73,9 79,6 88, 92,3 8,7 88,9 88,,6,. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 37. számú diagram Lopás* az ENyÜBS -8. évi adatai alapján Püspökladány * a lopások száma tartalmazza a betöréses lopások számát is 66, 76,2 69, 23,4,3, 36, 4,3 44,3. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 38. számú diagram

35 Lakásbetörés az ENyÜBS -8. évi adatai alapján Püspökladány , 6, 8,3, 72,7, 2,8 4,7 36,4. év. év 2. év 3. év 4. év. év 6. év 7. év 8. év 39. számú diagram

Összes b ncselekmény az ENyÜBS -6. évi adatai alapján Püspökladányi Rend rkapitányság 8 6 4 8 6 4 6 49 B ncselekmények száma 7. év. év. év. év 4. év. év 6. év 747 78 4 kiemelten kezelt bcs összesen az

Részletesebben

1 32 9 658 9 924 7 962 5 82 5 139 22 958 23 591 25 763 21 21 19 639 14 891 24,9 2, 17,1 24,2 25,4 31,6 36 12 41 983 46 726 32 621 31 319 26 551 2 928 3 392 3 753 2 678 2 566 2 165 Összes bűncselekmény

Részletesebben

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000 Összes bűncselekmény 14 kiemelten kezelt bűncselekmény összesen 3 d 25 2 15 1 5 Felderítési eredményesség (%) 1 % 6,6 56,2 58, 51,8 51,5 55,2 56,6 47,4 41,5 26 13 22 255 27 18 23 424 18 915 16 617 14 991

Részletesebben

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján 428 785 Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS 21-216. évi adatai alapján 431 935 451 51 358 81 39 394 267 628 278 263 Bűncselekmények

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22.

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22. Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes 217. február 22. Az Egri Rendőrkapitányság megítélése az önkormányzati felmérések alapján 5 5 4 4 3 3 2 2 1 1 3,99 4,18 4,3 214. év 215. év 216. év

Részletesebben

Szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenérés miatti elfogások száma évek statisztikai kimutatása Bonyhádi Rendőrkapitányág

Szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenérés miatti elfogások száma évek statisztikai kimutatása Bonyhádi Rendőrkapitányág Szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenérés miatti elfogások száma 2-2. évek statisztikai kimutatása Biztonsági intézkedések száma 2-2. évek statisztikai kimutatása 4 4 3 3 2 2 9 2. év 2. év 22. év

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET!

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz. Tel. BM: (03/32) 30-00, 30-01 Városi: (06/42) 524-601 Fax. BM: (03/32) 30-02 Városi: (06/42)

Részletesebben

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015.

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015. 1 Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 215. VI. Hogyan minősíti összességében a településen végzett rendőri tevékenységet? kérdésre adott válaszok megoszlása (értékelési skála 1 5) 211 2,96% 18,65%

Részletesebben

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete 2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Dunaharaszti Rendőrőrs évi tevékenységéről

B E S Z Á M O L Ó. A Dunaharaszti Rendőrőrs évi tevékenységéről SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG DUNAHARASZTI RENDŐRŐRS 2330 Dunaharaszti, Dózsa György út 24. Telefon/Fax: 06 24 470 007 IRM: 30-082 Mobil: 06 70 338 74-65 Szám: 13130- /2013. ált. Jóváhagyom:

Részletesebben

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete 2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

Rendőrkapitányság Szekszárd Mellékletek

Rendőrkapitányság Szekszárd Mellékletek Rendőrkapitányság Szekszárd Mellékletek Érkezett feljelentések száma Szekszárd (ügyforgalmi) 32 31 3 29 28 27 26 25 3137 375 36 38 2778 28 29 21 211 212 Nyomozás elrendelések száma Szekszárd (ügyforgalmi)

Részletesebben

Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sgt. 51., Pf.: 67; : 66/ , BM: Fax: 66/ , BM: 33/

Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sgt. 51., Pf.: 67; : 66/ , BM: Fax: 66/ , BM: 33/ Ügyszám: 04030/ 2159-4/2015.ált. Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sgt. 51., Pf.: 67; : 66/361-644, BM: 51-00 Fax: 66/361-644, BM: 33/51-01 E-mail : gyula.rk@bekes.police.hu. Jóváhagyom: Gyula,

Részletesebben

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése I. Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság célkitűzéseinek, útmutatásainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

B E SZ Á M O L Ó. az Ózdi Rendőrkapitányság - Ózd város vonatkozásában - végzett 2013. évi tevékenységéről

B E SZ Á M O L Ó. az Ózdi Rendőrkapitányság - Ózd város vonatkozásában - végzett 2013. évi tevékenységéről ,20 ÓZDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE 3601 Ózd, Jászi Oszkár út 2. Pf.: 112 Tel: (48) 570-070, BM tel:(31) 52-40, Fax.: (48) 570-070/52-85 e-mail: drvargal@borsod.police.hu Szám: 05070-13690/2013. ált. B

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sugárút 51. Pf.:67. Tel: 06-66/361-644 Fax: 06-66/361-644 e-mail: gyula.rk@bekes.police.hu Ügyszám: 04030/2089/2012/ ált. Tisztelt Képviselő-testület! T Á J É

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a Tájékoztató az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a 2003-2007. években BUDAPEST 2008. év Kiadja: a Legf bb Ügyészség Számítástechnika-

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó R e n d ő r k a p i t á n y s á g Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Dévaványa Rendőrőrs S z a r v a s 55 Dévaványa, Árpád út 5. 6/66/483-377 BM:3/33/5-7 Fax: 5-7 E-mail : szarvas.rk@bekes.police.hu

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról Szám: 04030/2379-1 /2011. ált. Tisztelt Képviselő-testület! 1 Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sgt. 51., Pf.: 67; : 66/361-644, BM: 51-10 Fax: 66/361-644, BM: 33/51-01, 33/51-06 Email : gyula..rk@bekes.police.hu.

Részletesebben

KOZÁRMISLENY VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL

KOZÁRMISLENY VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL RENDŐRKAPITÁNYSÁG PÉCS KAPITÁNYSÁGVEZETŐ B E S Z Á M O L Ó KOZÁRMISLENY VÁROS. ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL Cím:

Részletesebben

Összes regisztrált b ncselekmény

Összes regisztrált b ncselekmény B ncselekmények Összes regisztrált b ncselekmény 465 694 413 343 436 522 426 914 394 034 Vagyon elleni b ncselekmény összesen 1/ 317 900 275 891 270 740 276 193 253 366 szabálysértési értékre elkövetett

Részletesebben

Rend rkapitányság Tapolca : 8300 Tapolca Ady E. u. 2. sz. : +36/87/412-322 fax: 06/87/412-322 E-mail: RauszI@veszprem.police.hu.

Rend rkapitányság Tapolca : 8300 Tapolca Ady E. u. 2. sz. : +36/87/412-322 fax: 06/87/412-322 E-mail: RauszI@veszprem.police.hu. Szám: 19040-938/2012 Ált. Rend rkapitányság Tapolca : 8300 Tapolca Ady E. u. 2. sz. : +36/87/412-322 fax: 06/87/412-322 E-mail: RauszI@veszprem.police.hu Jóváhagyom: Rausz István r. alezredes Mb. Kapitányságvezet

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DOROGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DOROGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DOROGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 11020-462/ /2017.ált. BESZÁMOLÓ Piliscsév település közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről

Részletesebben

Hajdúnánási Rendőrkapitányság BESZÁMOLÓ

Hajdúnánási Rendőrkapitányság BESZÁMOLÓ Szám: 96/1161/217. ált. BESZÁMOLÓ Polgár város közbiztonságának 216. évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról I. Bevezetés A (a továbbiakban:

Részletesebben

*:7100 Szekszárd, Várköz 4. Pf:124 Tel: 74/501-100 BM: 23/36-10 Fax:23/36-90 ::pilisig@tolna.police.hu. Beszámoló. Szekszárd 2015.

*:7100 Szekszárd, Várköz 4. Pf:124 Tel: 74/501-100 BM: 23/36-10 Fax:23/36-90 ::pilisig@tolna.police.hu. Beszámoló. Szekszárd 2015. RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZEKSZÁRD *:7100 Szekszárd, Várköz 4. Pf:124 Tel: 74/501-100 BM: 23/36-10 Fax:23/36-90 ::pilisig@tolna.police.hu Szám: 17010/ 360-9/2015. ált. A rendőrkapitány vagy kijelölt helyettese

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A BALATONKENESE VÁROS 2013.ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL

BESZÁMOLÓ A BALATONKENESE VÁROS 2013.ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL 1 BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BALATONKENESE RENDŐRŐRS 8174 Balatonkenese, Bajcsy-Zs. u. 7.; Tel/fax.: 88/584-970 (BM: 22/46-10) e-mail: fodort@veszprem.police.hu BESZÁMOLÓ A BALATONKENESE VÁROS 2013.ÉVI

Részletesebben

GÖDÖLLŐI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE B E S Z Á M O L Ó GÖDÖLLŐ VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL

GÖDÖLLŐI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE B E S Z Á M O L Ó GÖDÖLLŐ VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL GÖDÖLLŐI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE Szám: 13040/386/2019.Ált. B E S Z Á M O L Ó GÖDÖLLŐ VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL -- 2018. évről -- 1 Tisztelt Képviselő

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület!

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület! Ügyszám: 14050/1058/2013. ált. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY Cím: 7500 Nagyatád Zrínyi u.7. / Pf.:14. Tel :82/553-210 / BM: 03-23/55-11 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu T Á J É K

Részletesebben

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében Kiss Csaba r. alezredes ORFK- Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály vezetője, ORFK OBB főtitkára A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

Részletesebben

Békési Rendőrkapitányság

Békési Rendőrkapitányság Dr. Földesi Szabolcs jegyző úrnak Kossuth Lajos tér sz. Mezőberény 5 6 Tárgy: Beszámoló Hiv. szám: I/6-/9. Előadó: Nagy Imre Róbert c. r. zls. Tel: 6-66/-6, Bm. -/- Tisztelt Jegyző Úr! Mellékelten megküldöm

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Békési Rendőrkapitányság Békés városában végzett 2013. évi tevékenységéről Előkészítette: Ladányi Zoltán r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető Véleményező bizottság:

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó Marcali Város 2015. évi közrend, közbiztonsági helyzetéről.

B E S Z Á M O L Ó Marcali Város 2015. évi közrend, közbiztonsági helyzetéről. RENDŐRKAPITÁNYSÁG MARCALI Ügyszám: 14040/1116-1/2016.ált. Hiv. szám: 1254-1/2016. Tárgy: Beszámoló Marcali Város 2015. évi közbiztonsági helyzetéről. Üi: Bene Zsolt r. alezredes B E S Z Á M O L Ó Marcali

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási

Részletesebben

Ügyszám: 14050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt" Tárgy: Beszámoló Hiv.szám: 985/2013. Ügyintéző: Baranyai Gábor r. őrgy. Tisztelt Jegyző Úr!

Ügyszám: 14050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: Nyílt Tárgy: Beszámoló Hiv.szám: 985/2013. Ügyintéző: Baranyai Gábor r. őrgy. Tisztelt Jegyző Úr! RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 880 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/71-00 / BM: 03-23/27-2 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu Ügyszám: 1050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt" Tárgy:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ Polgár város közbiztonságának évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról

BESZÁMOLÓ Polgár város közbiztonságának évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról HAJDÚNÁNÁSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BESZÁMOLÓ Polgár város közbiztonságának 17. évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról I. Bevezetés A (a továbbiakban:

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu Ügyszám: 14050/2017/2014/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt"

Részletesebben

Belügyminisztérium. S t a t i s z t i k a i a d a t g y ű j t é s - s t a t i s z t i k a i a d a t á t v é t e l a d a t k ö r. c í m.

Belügyminisztérium. S t a t i s z t i k a i a d a t g y ű j t é s - s t a t i s z t i k a i a d a t á t v é t e l a d a t k ö r. c í m. A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 26.. bekezdés szerinti statisztikai adatgyűjtések és a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 29.. bekezdés szerinti statisztikai

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. Jóváhagyom : BESZÁMOLÓ

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. Jóváhagyom : BESZÁMOLÓ Szám: 36/ 343 /8. ált. Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Rendőrőrs Jánoshalma Jóváhagyom : Kiskunhalas, K. m. f. Dr. Vaslóczki Ferenc r. alezredes megbízott kapitányságvezető

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének június 23-ai ülésére. 2. napirend

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének június 23-ai ülésére. 2. napirend ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. június 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Beszámoló a város közrendjéről és közbiztonságáról. Előadó: Zahorecz Sándor r. alezredes, Körmöndi

Részletesebben

10. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez

10. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez EL TERJESZTÉS Tárgya: önkormányzatok gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak átfogó értékelése Készítette: dr. Szabó Tímea Tisztelt Képvisel -testület! A gyermekek védelmér l és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Hajdúnánási Rendőrkapitányság

Hajdúnánási Rendőrkapitányság Hajdúnánási Rendőrkapitányság 48 Hajdúnánás, Dorogi út 78. Tel.: 52/57-5 Fax.: 52/57-51 BM tel.: 32/53- Fax.: 32/53-21 e-mail: vinczeig@hajdu.police.hu Szám: 96-/23-3/215. ált. B E S Z Á M O L Ó Polgár

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E H-9400 Sopron, Lackner Kristóf utca 5. Telefon/Telefax: 0036-99-314-048 BM Telefon: (21)-46-40, (21)-46-41, BM Telefax: (21)-46-07 E-mail: sopronrk@gyor.police.hu

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Makói Rendőrkapitányság évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. A Makói Rendőrkapitányság évi munkájáról Rendőrkapitányság * 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. ( (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/1162-1/2013. ált. B E S Z Á M O L Ó A

Részletesebben

'LGJ. számú előterjesztés

'LGJ. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je 'LGJ. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a térfigyelő rendszer működésének gyakorlati tapasztalatairól szóló tájékoztatóról

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Makói Rendőrkapitányság évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. A Makói Rendőrkapitányság évi munkájáról Rendőrkapitányság * 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. ( (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/1162-1/2013. ált. B E S Z Á M O L Ó A

Részletesebben

TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. B e s z á m o l ó

TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. B e s z á m o l ó Szám: 19040-938/2012 ált. TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG :8300 Tapolca, Ady Endre utca 2., 8301 Tapolca, Pf.:125. +36/87/412-322, Fax: +36/87/412-322 e-mail: rauszi@veszprem.police.hu Jóváhagyom: Rausz István

Részletesebben

Debreceni Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrs 4274 Hosszúpályi, Szabadság tér 7. 52/375-133 IRM tel.: 32/59-07 Fax.: 59-07

Debreceni Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrs 4274 Hosszúpályi, Szabadság tér 7. 52/375-133 IRM tel.: 32/59-07 Fax.: 59-07 Debreceni Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrs 4274 Hosszúpályi, Szabadság tér 7. 52/375-133 IRM tel.: 32/59-07 Fax.: 59-07 Szám: 09010/ /2011. ált. Jóváhagyom: Dr. Uzonyi Attila r. ezredes kapitányságvezető

Részletesebben

KISKUNHALASI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

KISKUNHALASI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KISKUNHALASI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 6400-Kiskunhalas, Mártírok útja 25., Pf.: 3. : 06-77/423-255 BM : 03-33/68-10, Fax: 03-33/69-48 E mail:molnárl@bacs.police.hu Szám: 03060-6301/2014. Ált.

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Szakirányfelelős: Dr. Major Róbert r. alezredes

Részletesebben

PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E

PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 2200 Monor, Kossuth L. utca 86., : 29/410-367, BM : 30-322 Levelezési cím : 2200 Monor, Pf. 5. E-mail: monorrk@pest.police.hu Szám:

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Hajdúnánás, 2014. április 17. Dr. Vincze István r. alezredes rendőrségi tanácsos mb. kapitányságvezető

B E S Z Á M O L Ó. Hajdúnánás, 2014. április 17. Dr. Vincze István r. alezredes rendőrségi tanácsos mb. kapitányságvezető Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Hajdúnánás Rendőrkapitányság 4080 Hajdúnánás, Bocskai út 26-28. Tel.: 52/570-050 Fax.: 52/570-051 BM tel.: 32/53-00 Fax.: 32/53-21 e-mail: vinczeig@hajdu.police.hu

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnözésről T Á J É K O Z T A T Ó a bűnözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN

Részletesebben

SZEGHALMI RENDORKAPITAN\~SAG BESZÁMOLÓ. Füzesgyarmat Város 2016 évi közbiztonsági helyzetéről, valamint a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről

SZEGHALMI RENDORKAPITAN\~SAG BESZÁMOLÓ. Füzesgyarmat Város 2016 évi közbiztonsági helyzetéről, valamint a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről ~ ~ K& 4#.,r~zIu 2 Z a; o~ 7 44 Sza a Zo Ian r ezds [SKJ 0407013381-42/201 6.ált. SZEGHALMI RENDRKAPITAN\~SAG FÜZE~GYAF~-:~ ~: ~ \~ ~. Jo ahag~om~~ :~: Szalai ZoItái~ r. ezredes kapitány ságv ezető BESZÁMLÓ

Részletesebben

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok Berzai Zsolt r. őrnagy kiemelt főreferens ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály Tel.: +36-1-443-5690 berzaizs@orfk.police.hu A gyermekek közlekedés-biztonságával

Részletesebben

BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG H - 8220 Balatonalmádi, Jókai Mór utca 12. BESZÁMOLÓ BALATONKENSE VÁROS 2012. ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL

BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG H - 8220 Balatonalmádi, Jókai Mór utca 12. BESZÁMOLÓ BALATONKENSE VÁROS 2012. ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL 1 BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG H - 8220 Balatonalmádi, Jókai Mór utca 12. BESZÁMOLÓ BALATONKENSE VÁROS 2012. ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL 2 B E V E Z E T É S A Balatonalmádi Rendőrkapitányság az elmúlt

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó R e n d ő r k a p i t á n y s á g Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Dévaványa Rendőrőrs S z a r v a s 551 Dévaványa, Árpád út 5. 6/66/483-377 BM:3/33/52-7 Fax: 52-71 E-mail : szarvas.rk@bekes.police.hu

Részletesebben

KOZÁRMISLENY VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL

KOZÁRMISLENY VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL Szám: /8/5.ált. RENDŐRKAPITÁNYSÁG PÉCS KAPITÁNYSÁGVEZETŐ 76 Pécs, Vargha D. u. 3. 76 Pécs, Pf: 49. Tel.: 7/54-45, fax: 7/54-44 Belügyi tel.: 3/-55, fax: 3/3-98 E-mail: KorontosZ@baranya.police.hu B E S

Részletesebben

A hazai közlekedésbiztonsági helyzet alakulása a jogszabály-változások tükrében, a továbblépés lehetőségei

A hazai közlekedésbiztonsági helyzet alakulása a jogszabály-változások tükrében, a továbblépés lehetőségei Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy rendőrségi főtanácsos országos rendőrfőkapitány-helyettes rendészeti főigazgató A hazai közlekedésbiztonsági helyzet alakulása a jogszabály-változások tükrében, a továbblépés

Részletesebben

Szarvasi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Dévaványa Rendőrőrs

Szarvasi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Dévaványa Rendőrőrs Szarvasi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Dévaványa Rendőrőrs Száma: 0400/2439/2010. ált. A tájékoztatót előterjesztésre alkalmasnak tartom: Oltyán Sándor r. alezredes rendőrségi

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Pilis város

B E S Z Á M O L Ó. Pilis város PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 2200 Monor, Kossuth L. utca 86., : 29/410-367, BM : 30-322 Levelezési cím : 2200 Monor, Pf. 5. E-mail: monorrk@pest.police.hu Szám:13050/453-10/2015.

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPUVÁR. :9330 Kapuvár Sport u. 20., 9330 Kapuvár Pf.: 4.,fax::06-96-242-933, BM: 03-21-4402 : kapuvarrk@gyor.police.

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPUVÁR. :9330 Kapuvár Sport u. 20., 9330 Kapuvár Pf.: 4.,fax::06-96-242-933, BM: 03-21-4402 : kapuvarrk@gyor.police. RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPUVÁR :9330 Kapuvár Sport u. 20., 9330 Kapuvár Pf.: 4.,fax::06-96-242-933, BM: 03-21-4402 : kapuvarrk@gyor.police.hu Szám: 08030-./ 2011. Ált. 1. sz. példány Jóváhagyom: 2011. március

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Kardoskút község. közrendjének és közbiztonságának 2008. évi helyzetéről. Szám: 04050/2781-1/2009.ált.

B E S Z Á M O L Ó. Kardoskút község. közrendjének és közbiztonságának 2008. évi helyzetéről. Szám: 04050/2781-1/2009.ált. OROSHÁZI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI ÉS KÖZLEKEDÉS RENDÉSZETI OSZTÁLY Orosháza, Szabadság tér 2. Pf: 111 Tel: (68) 411-344 IRM (33) 55-40 Fax: 55-01 E-mail: oroshaza.rk@bekes.police.hu Szám: 04050/2781-1/2009.ált.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről T Á J É K O Z T A T Ó a 2012. évi bűnözésről Kiadja: Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály, valamint a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 1217-0046 - 3 - I. A BŰNÖZÉS TERJEDELME

Részletesebben

a 8/2010. (II.26.) számú rendelettel egységes szerkezetben.

a 8/2010. (II.26.) számú rendelettel egységes szerkezetben. SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 8/2007. (III.21.) SZÁMÚ RENDELETE a közterület-felügyeletr l a 8/2010. (II.26.) számú rendelettel egységes szerkezetben. Tartalom A közterület-felügyelet

Részletesebben

Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015.

Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015. Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015. Rendészeti Szabályzat 3. sz. melléklete Hatályba lépett: 2015. A szabályzat hatálya Kiterjed a Javítóintézet minden dolgozójára, és növendékére.

Részletesebben

EGYÜTTM KÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTM KÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Szám: EGYÜTTM KÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS egyrészr l a Pest Megyei Rend r-f kapitányság székhely: 1139 Budapest, Teve u. 4-6. adószám: 15720120-2-51 számlaszám: 10023002-01451478 (Magyar Államkincstár) képv.:

Részletesebben

Bonyhádi Rendőrkapitányság Vezetője 7150. Bonyhád, Kossuth L. u. 1-3. 74/550-951, BM: 23/6411, Fax: 23/6493 marcseks@tolna.police.

Bonyhádi Rendőrkapitányság Vezetője 7150. Bonyhád, Kossuth L. u. 1-3. 74/550-951, BM: 23/6411, Fax: 23/6493 marcseks@tolna.police. Bonyhádi Rendőrkapitányság Vezetője 7150. Bonyhád, Kossuth L. u. 1-3. 74/550-951, BM: 23/6411, Fax: 23/6493 marcseks@tolna.police.hu Szám: 17020/900/2014.-ált. Beszámoló Hőgyész közbiztonsági helyzetéről,

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZEKSZÁRD. Beszámoló. a Szekszárdi Rendőrkapitányság évben végzett munkájáról. Szekszárd 2015.

RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZEKSZÁRD. Beszámoló. a Szekszárdi Rendőrkapitányság évben végzett munkájáról. Szekszárd 2015. RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZEKSZÁRD Szám: 7/ 852/25. ált. A rendőrkapitány vagy kijelölt helyettese évente beszámol a rendőrkapitányság illetékességi területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének

Részletesebben

Szabálysértési előkészítő eljárások. Szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések összesen

Szabálysértési előkészítő eljárások. Szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések összesen Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Szabálysértési előkészítő eljárások 2016. 2017. január 01. 01. - 2016. - 2017. szeptember április 30. közötti 30. közötti időszak időszak statisztikai statisztikai

Részletesebben

Füzesabonyi Rendőrkapitányság Vezetője 3390 Füzesabony, Baross út 14. Tel.: (36)/ , Fax: (36)

Füzesabonyi Rendőrkapitányság Vezetője 3390 Füzesabony, Baross út 14. Tel.: (36)/ , Fax: (36) Füzesabonyi Rendőrkapitányság Vezetője 3390 Füzesabony, Baross út 14. Tel.: (36)/ 341-944, Fax: (36) 341-944 BM tel.: (31) 40-11, BM fax: (31) 40-35 e-mail:kovacsj@heves.police.hu Szám:10020-1299 / 2014.ált.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete május 31-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete május 31-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 8. május -i ülésére Tárgy: Beszámoló a 7. évi munkájáról Az előterjesztést készítette: Dr. Vaslóczki Ferenc r. alezredes, mb. kapitányságvezető

Részletesebben

Összes regisztrált bűncselekmény

Összes regisztrált bűncselekmény Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett

Részletesebben

B e s z á m o ló Alsózsolca Város 2013. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről

B e s z á m o ló Alsózsolca Város 2013. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről 1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG MISKOLC Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) 514-511, BM: (31) 26-15; Fax: (46) 514-511/21-45 e-mail: miskolcrk@borsod.police.hu Szám: 05010/.././2014.Ált. Jóváhagyom:

Részletesebben

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Szervek S z e g e d CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Szervek S z e g e d CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Szervek S z e g e d CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Fejezet száma, megnevezése: 11. Belügyminisztérium Költségvetési szerv:

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről T Á J É K O Z T A T Ó a bűnüldözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály

Részletesebben

A d a t g y ű j t é s - A d a t á t v é t e l. Belügyminisztérium. 2. melléklet. Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatkörök.

A d a t g y ű j t é s - A d a t á t v é t e l. Belügyminisztérium. 2. melléklet. Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatkörök. 1219 Tűzeseti és műszaki mentési statisztika (1) Műszaki mentések területi egységek és a műszaki mentések helye szerint (2) Tűzesetek területi egységek és a tűz helye szerint (3) Tűzesetek, műszaki mentések

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉSI KÉRDÉSSOR i g a z g a t á s r e n d é s z e t

FELKÉSZÜLÉSI KÉRDÉSSOR i g a z g a t á s r e n d é s z e t Rendészeti Jogi és Igazgatási Tanszék Jóváhagyom: Dr. Nagy Judit r. ezredes PhD s.k. rendőrségi tanácsos mb. tanszékvezető, egyetemi docens nemzetközi rektorhelyettes FELKÉSZÜLÉSI KÉRDÉSSOR i g a z g a

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941

Részletesebben

a rendőrség további lehetőségei első sorban

a rendőrség további lehetőségei első sorban Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője Magyarország közlekedésbiztonsági helyzetének értékelése, a rendőrség további lehetőségei első sorban a halálos

Részletesebben

Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) 514-511, BM: (31) 26-15; Fax: (46) 514-511/21-45 e-mail: miskolcrk@borsod.police.

Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) 514-511, BM: (31) 26-15; Fax: (46) 514-511/21-45 e-mail: miskolcrk@borsod.police. 1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG MISKOLC Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) 514-511, BM: (31) 26-15; Fax: (46) 514-511/21-45 e-mail: miskolcrk@borsod.police.hu Szám: 05010/.././2015.Ált. Jóváhagyom:

Részletesebben

Jászberényi Rendőrkapitányság. Beszámoló

Jászberényi Rendőrkapitányság. Beszámoló JÁSZBERÉNYI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE Jászberényi Rendőrkapitányság Beszámoló Jászapáti város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság javítására tett intézkedésekről 2 0 1 6. 2 BEVEZETŐ Tisztelt

Részletesebben

3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22

3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22 NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) 514-500/20-52, fax: 23-22 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai

Részletesebben

POLGÁR VÁROS KÖZBIZTONSÁGI BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2015 2020.

POLGÁR VÁROS KÖZBIZTONSÁGI BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2015 2020. POLGÁR VÁROS KÖZBIZTONSÁGI BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2015 2020. Bevezetés Polgár bemutatása Polgár három megye (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) határán, Hajdú- Bihar megye északnyugati

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON 2010. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN 1418-7493 3 I. ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK 2009-ben

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2019.április 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2019.április 25-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Város Képviselő-testülete 9.április -i ülésére Tárgy: Beszámoló a i Rendőrkapitányság 8. évi munkájáról Az előterjesztést készítette: dr. Vaslóczki Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

6600 43. 42. 63/561-311, 63/561-330 BM 33/42-80 BM

6600 43. 42. 63/561-311, 63/561-330 BM 33/42-80 BM SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu Szám: 06050/1254/2015

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2013. április 24 - i testületi ülésére a. 2.sz. napirendi ponthoz.

E L Ő T E R J E S Z T É S. mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2013. április 24 - i testületi ülésére a. 2.sz. napirendi ponthoz. E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2013. április 24 - i testületi ülésére a 2.sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló Ordacsehi közbiztonsági helyzetéről Előadó: Dr.

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522

Részletesebben

Szarvasi Rendőrkapitányság BESZÁMOLÓ. Ecsegfalva község évi közbiztonságának helyzetéről, valamint a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről

Szarvasi Rendőrkapitányság BESZÁMOLÓ. Ecsegfalva község évi közbiztonságának helyzetéről, valamint a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről Szarvasi Rendőrkapitányság Száma: 060/2509116.Ált. A beszámolót előterjesztésre alkalmasnak tartom: 7 Ityan Sandor. ez~ des rendőrségi főt~ ~ os kapitányság. ~ ~. BESZÁMLÓ 15. évi közbiztonságának helyzetéről,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Sárospatak város 2010. évi közbiztonságának helyzetérıl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrıl és az azzal kapcsolatos feladatokról

BESZÁMOLÓ. Sárospatak város 2010. évi közbiztonságának helyzetérıl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrıl és az azzal kapcsolatos feladatokról RENDİRKAPITÁNYSÁG SÁROSPATAK 3950 Sárospatak, Rákóczi út 33/a. Pf.:76. Telefon: 06-47/513-030; E-mail: sarospatakrk@borsod.police.hu BESZÁMOLÓ Sárospatak város 2010. évi közbiztonságának helyzetérıl, a

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 18-i ülése 2. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 18-i ülése 2. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 9. szeptember 8-i ülése. számú napirendi pontja Beszámoló Tolna megye 8. évi közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről Előadó: dr. Soczó

Részletesebben

2005 ÉVI SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI-GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉGÉNEK BESZÁMOLÓJA

2005 ÉVI SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI-GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉGÉNEK BESZÁMOLÓJA HEVES MEGYEI RENDŐR FŐKAPITÁNYSÁG GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG KÖZGAZDASÁGI OSZTÁLYA E G E R 3300 Eger, Eszterházy tér 2. T: 06-(36)-522-111/11-95 BM: 31/11-95 ===================================== A HEVES MEGYEI

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete május 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete május 25-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 7. május 5-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 6. évi munkájáról Az előterjesztést készítette: Dr. Vaslóczki Ferenc r.alezredes mb. kapitányságvezető

Részletesebben

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522

Részletesebben