Szeptember. Árpád (7.x)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szeptember. Árpád (7.x)"

Átírás

1 III. évfolyam, 1. szám október Szeptember Valahol ott hagytam abba, hogy felvettek az Árpádba. Most mondhatnám, hogy abszolút ide akartam jönni, de hát nem, mert a Toldyba, csak a muterék erôltették, ôk is csak azért, mert már a nagyapám is idejárt. Csak tudnám, annak mi köze ahhoz, hogy én hova járok, de most már mindegy. Lehetett volna annyi eszem, hogy adom a hülyét a felvételin, de hát nem ment. Egyszerûen túl okos vagyok. Szóval hogy mondjam, kicsit gyanakodva mentem el a gólyatáborba. A Gege persze a Toldyba mehetett, mázlista, az ô nagyapja csak segédmunkás volt. Ez a szemét minden nap felhívott az ô táborukból, hogy ilyen jó meg olyan jó, meg hogy milyenek a Toldys csajok. Na mikor ôk hazajöttek, aznap indultunk mi. Mit mondjak, tûrhetô volt. Tanárokat elvbôl sose dicsérek, szóval az ofôrôl anynyit, hogy egyelôre semmi baj vele. A négy új osztályon végignézve, vagy a kilencedikeseket vegyük ki ebbôl, a csajokkal kábé a középmezônyben vagyunk. Persze már ment a kavarás Nagykôrösön is, de ilyenkor én még csak figyelek. Mikor hazajöttem, mindenkit végigjelöltem az iwiw-en, úgyhogy megvan a nyolcszázadik ismerôs. Most már pár hete megkezdôdött az év. Az iskola legszebb részei a vécék, tiszta esztétikai élmény így egy anyagcsere. Szappan, kézszárító, tök luxus. Azt mondták a nagyok, hogy tavaly még pottyantós volt, nem tudom, elhiggyem-e. Azt hiszem, arra mi jöttünk rá elôször, hogy a fülkéket kívülrôl is lehet zárni, ebbôl jó mókákat csináltunk. A Gege már most nagyon szidta az ô matek és magyar tanárukat, itt visszavághattam volna a csajokért, csak hát tanárokat elvbôl nem dicsérek. A fater kért, hogy ne utáltassam meg magam az elsô hónapban, erre eddig vigyáztam, de most már lassan lejár. Viszont a Toldyban a kórus sem kötelezô, ezt mondjuk rendesen bebuktam. Muter persze nem húzna ki a bajból, mert a másik nagymama pechemre meg valami operaénekes volt. Azt mondják, semmi pénze a sulinak, ezért eddig egyetlen egy szakkört sem indíthattak. Ez nekem szerencse, mert még kiderülne, hogy valamelyik ükapám tokiói nagykövet volt, s faterék beraknának japánra. Így is annyi leckét adnak, hogy szinte hétvégén jutok csak gép elé. Nem mondom, hogy mind megcsinálom, mert a felét jogos önvédelembôl persze nem, de még így is. És bocs mindenkitôl, de ha ez ilyen nyilvános lesz, akkor csak álnéven megy! Árpád (7.x)

2 VICCEK A hónap fotója Éves program Hónap Dátum Nap Idô Feladat I. FÉLÉV Szélcsend Magányos vitorlás az ôszi Adriai-tengeren A National Geographic weboldaláról ( Üdvözlünk minden régi és új olvasót. Már a 3. évfolyam 1. számát tartjátok a kezetekben. Idén is 7 számot ígérünk, kb. havonta, általában 16 oldalon, szóval ez a mostani 24 csak rendkívüli, mert ilyen sok osztályunk van. Év végi értékelô kérdôívünket 86-an töltöttétek ki (legalábbis ennyit kaptunk vissza), köszönjük szépen. Úgy látszik, ugyanazokat a rovatokat szeretitek, mint egy évvel korábban (1. Aranyköpések, 2. Tanári interjú, 3. A hónap fotója). A viccek azonban feljöttek a 10.-rôl a 4. helyre, tehát javulni látszik a Szerkesztôség humorérzéke. Idén is igyekezni fogunk. Volt tavaly második félévben egy rejtvénypályázatunk. Vagy túl nehezeket adtunk fel, vagy túl lusták vagytok, de senki nem küldött be megfejtést mind a három fordulóra, így a fôdíjat megtartottuk. De a 2. számtól újra lesznek rejtvények és valami jó díj is. Volt egy arculat-pályázatunk is, ami viszont sikeresebb volt. Az eredményt láthatjátok. Az új design elkövetôje Tsamouras Hristos (11.c), aki a Press Gt. által felajánlott 25 ezer Ft-ot is megnyerte. Többféleképpen lehet velünk kommunikálni. Van egy postaládánk (az elsô emeleten a sakktábla alatt) és egy címünk (arpadlapok@gmail.com) is, lehet ezeken keresztül. Meg persze személyesen a folyosókon. Szeretnénk is, ha sokat kommunkálnátok velünk. Nagyon várjuk ezért az állandó és alkalmi segítôtársakat is. Leginkább igényli a közremûködéseteket a legkedveltebb Aranyköpések rovat, de jöhetnek hónapfotói, viccek, irodalmi alkotások, beszámolók az iskolai élet eseményeirôl, s ezeken kívül is tulajdonképpen bármi, amit a nyomdafesték elbír. Most pedig kezdésként jöjjenek az osztályfényképek és az éves program! DECEMBER NOVEMBER OKTÓBER SZEPTEMBER 09/03 hétfô 8:00 Tanévnyitó, utána 3 ofô óra 09/05 szerda Ôszi érettségire jelentkezés határideje 09/05-07 szerda-péntek A 12. évfolyam kirándulása 09/15 szombat Természetjárók kirándulás 09/15 szombat 19:00 Koncert Fehér templom 09/17 hétfô 17:00 Szülôi értekezlet a évfolyamon 09/21-23 péntek-vasárnap DT-tábor 09/24 hétfô 16:30 Az induló évfolyamok szülei részére bemutatkozó fogadóóra 09/24 hétfô 17:30 Szülôi értekezlet a 7-9. évfolyamon 09/25-10/04 kedd-csütörtök Darmstadti vendégek látogatása 09/28 péntek Az OKTV-re jelentkezés határideje 09/28 péntek 12:30 A zene világnapja koncert 10/04 csütörtök Állatok világnapja 10/05 péntek 12:20 Megemlékezés az aradi vértanúkról 10/12 péntek Komáromi erôd 11. évf. 10/12 péntek 17:00 Gólyabál 10/13 szombat Természetjárók kirándulás 10/13 szombat Fôvárosi társasjáték-verseny 10/17 szerda Nemzetiségi osztályok nyílt nap 10/20 szombat 12:20 Megemlékezés az 1956-os forradalomról 10/20 szombat Munkanap (október 22. helyett) 10/21-23 vasárnap-kedd Háromnapos ünnep 10/26 péntek Jótékonysági sportnap 10/27 szombat Munkanap (november 2. helyett) 10/29-31 hétfô-szerda Krakkói kirándulás 12. évf. 10/28-11/04 vasárnap-vasárnap Ôszi szünet 11/05 hétfô Elsô tanítási nap 11/09 péntek Kórustábor 11/12 hétfô 17:00 Érettségi tájékoztató szülôknek 11/12 hétfô 17:00 Tanári fogadóóra (humán) 11/15 csütörtök Kórusszereplés Kolozsvár 11/17 szombat Természetjárók kirándulás 11/19 hétfô 17:00 Tanári fogadóóra (reál) 11/23 péntek 11:30 Amfiteátrum Kupa 11/30 péntek 14:30 Szavalóverseny 12/03 hétfô 14:30 Árpád projekt eredményhirdetés 12/06 csütörtök 17:00 Mikulás-est 12/07 péntek 18:00 Szalagavató bál 12/14 péntek Árpád-klub, karácsonyi koncert 12/15 szombat Természetjárók kirándulás 12/19 szerda Osztálykarácsonyok, német karácsony 12/20 csütörtök Utolsó tanítási nap iskola karácsony 12/21-01/02 péntek-szerda Téli szünet 2 3

3 Éves program 7. a Hónap Dátum Nap Idô Feladat JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS JÚNIUS 01/03 csütörtök Elsô tanítási nap 01/12 szombat Természetjárók kirándulás 01/18 péntek Az elsô félév vége, jegylezárás a nap végéig II. FÉLÉV 01/21-22 hétfô-kedd 14:30 Félévi konferenciák a 12. évfolyamon 01/25 péntek Félévi értesítôk kiosztása 01/28 hétfô 17:00 Szülôi értekezlet a évfolyamon 01/30 szerda Karádi Károly Természettudományi Verseny 02/01-03 péntek-vasárnap DT-tábor 02/15 péntek Érettségi jelentkezési határidô 02/16 szombat Természetjárók kirándulás 02/22 péntek A kommunizmus áldozatainak emléknapja 02/23-03/02 szombat-vasárnap Síszünet 02/25-02/29 hétfô-péntek Gimnáziumi szóbeli felvételi vizsgák 03/03 hétfô Elsô tanítási nap 03/04 kedd 18:00 Az árpádos öregdiákok iskolai találkozója 03/08 szombat Természetjárók kirándulás 03/14 péntek 12:30 Iskolai megemlékezés az es forradalomról és szabadságharcról 03/15 szombat Nemzeti ünnep 03/17 hétfô 17:00 Tanári fogadóóra (reál) 03/18-19 kedd-szerda Árpád Napok; Víz világnapja 03/20-25 csütörtök-kedd Tavaszi szünet 03/26 szerda Elsô tanítási nap 03/26-tól szerda Darmstadti utazás 03/28 péntek Óbudai Éneklô Ifjúság 03/29 szombat Kórustábor 03/31 hétfô 17:00 Tanári fogadóóra (humán) 04/11 péntek 16:00 Gombár-bemutató 04/16 szerda Holocaust emléknap 04/18 péntek Pozsonyi kirándulás 10. évfolyam 04/19 szombat Természetjárók kirándulás 04/22 kedd A Föld napja 04/26 szombat Jegylezárás a 12. évfolyamon 04/26 szombat Munkanap május 2-a ledolgozása 04/28 hétfô 14:30 A 12. évfolyam konferenciái 04/30 szerda 19:00 Ballagás 05/01-04 csütörtök-vasárnap A munka ünnepe 4 pihenônap 05/05-07 hétfô-szerda Magyar, matematika, történelem érettségi Alsóbb évfolyamosok tanulmányi kirándulása 05/05-09 hétfô-péntek Erdei iskola (7.c, 8.b, 10.b) 05/10 szombat Madarak és fák napja 05/12 hétfô Pünkösdhétfô 05/17 szombat Természetjárók kirándulás 05/21 szerda 14:30 Challenge Day, Streetball, Árpád Jam 05/22 vagy 29 csütörtök Visegrádi kirándulás Palota Játékok 05/28 szerda Kompetencia mérés 06/02-06 hétfô-péntek Erdei iskola (9.a, 9.b, 9.d) 06/06 péntek Gombár-verseny utolsó forduló 06/05-11 csütörtök-szerda Emelt szintû szóbeli érettségik 06/10 kedd 14:00 Jegylezárás - osztályozó konferenciák 06/11 szerda 14:00 Osztályozó konferenciák, kóruskirándulás 06/12 csütörtök Árpád-olimpia, akadályverseny Bécsi kirándulás 06/13 péntek Utolsó tanítási nap Egészségnap, a végén osztályfônöki óra 06/16 hétfô Évzáró ünnepély, bizonyítványosztás 06/17-25 kedd-szerda Középszintû szóbeli érettségik (legalsó sor) Nagy Attila Tamás, Chrobot Réka, Józsa Emôke, Lôrincz Andrea (o.f.); (2. sor) Horváth Kristóf, Kardos Bence, Bischof Balázs, Czigány Márkó, Birta Emese, Bogár Gréta, Király Olívia, Koszorús Fruzsina; (3. sor) Kiss Gábor, Szabó Bence, Molnár Miklós, Bende Zsombor, Vince Péter Szemán Réka, Favaron Jennifer, Steiner Ágota, Radnai Dóra, Sárosi Viktória; (legfelsô sor) Szentgróti Dániel, Gyarmati Gergely, Karola Dénes, Faragó Dániel, Vajna Andrea, Szántó Petra. Hiányzik a képrôl: Almási Patrik, Sághy Eszter, Terényi Gergely. 4 5

4 7. b 7. c (legalsó sor) Nagy Dániel, Magyari Szabolcs, Besnyôné Titter Beáta (o.f.); (2. sor) Varga Nándor, Kékesi Dóra, Mészáros Tamás, Laskai Kristóf; (3. sor) Kovács Bence, Keszthelyi Gergely, Fodor András, Forgách Márton; (4. sor) Módi Dávid Kristóf, Fábián András; (5. sor) Boross Bence, Nemecskó István, Rácz Kristóf, Kiss Dániel, Soltész Dóra, Nagy Réka; (6. sor) Sugár Miklós, Drippey Barnabás, Dániel Márton, Lucz Petra, Lakatos Anna, Bándi Bernadett; (legfelsô sor) Rosta Marcell, Szûcs Benedek, Béky Bence, Linter András, Balog Dóra, Kellner Kata. (legalul) Kis Róbert (o.f.); (2. sor) Varga Karina, Szabó Borbála, Szôgyi Máté; (3. sor) Wippelhauser Anna, Erdélyi Dániel, Kovács Péter, Barta Dávid, Kasztel Bence, Slemmer Ádám, Balogh Tamás; (4. sor) Gábeli Flóra, Szivek Rebeka, Kósa Tímea, Dorkó Noémi, Richolm Krisztina, Szabó Eszter, Kádas Miklós, Szerencsés Gabriella, Eiben Mark, Boros Márton, Kovács Dénes; (legfelsô sor) Karancz János, Csánk Norbert, Montagny Alexandra, Schlarb Zsófia, Sántha Emese, Oszoli Mária, Kerekes Annamária, Kiss Dávid. Hiányzik a képrôl: Babicz Gergely. 6 7

5 8. a 8. b (legalsó sor) Hadobás Alexandra, Kozák Anna, Vikukel Zsófia, Kelemen Bíborka, Kohlhoffer Fanni, Havas Kata; (2. sor) Cserni Lilla, Bene Diána, Haraszti Rebeka, Aniot Laura, Kakuk Szonja, Dudás Orsolya, Margitai Anna; (3. sor) Pápai Éva (o.f.h.), Pásztélyi Emese, Kovács Vivien, Schiffer Anna, Zlatnik Laura, Gôbel Nóra, Kovács Brigitta, Elek Luca; (4. sor) Wéber Olivér, Szabó Kristóf, Radványi Péter, Ormoshegyi Tamás, Brandhuber András, Poros Gergely; (legfelsô sor) Balázs Benjamin, Kovács Dániel, Straubinger Ármin, Czinki József (o.f.). Hiányzik a képrôl: Gyôri-Dani Lajos. (legalsó sor) Kovácsné Keszléri Erzsébet (o.f.), Dankó Levente, Lakos Zoltán, Hoóz Márton; (2. sor) Borsos Dávid, Bánhidi Dávid, Tamás Melitta, Paulik Rita, Kovács Róbert, Ludas Dániel; (3. sor) Szanyi Máté, Zisis Christophoros, Terjék Tamás, Bartos Ágoston, Krepuska Edvárd, Kiss Márton, Gudenus Balázs; (4. sor) Papp Gergely, Jávor Dániel, Bános Csaba, Lakatos Krisztián, Kerese Judit, Fekete Petra, Lôvei Tamás, Forintos Gábor; (legfelsô sor) Pádár Péter, Várady Luca, Horváth Viola, Fenyvesi Kata, Szegi Dóra, Tétényi Eszter, Akócsi Anna, Semsei Nikolett. 8 9

6 9. a 9. b (legalsó sor) Dr. Szendi Emma (o.f.), Fenyôházi Laura, Suri Dominika, Séra Örsi, Forrai Zsófia, Háromházi Anna, Meszlényiné Róka Ágnes (o.f.h.); (2. sor) Serfôzô Nikolett, Zsedényi Dorottya, Szobotka Laura, Sass Barbara, Szalavári Annamária, Deák Péter, Tallár Ákos; (3. sor) Soproni Orsolya, Fancsalszky Réka, Nagy Diána, Bak Viktória, Ámon Emese, Fónagy Júlia, Demkó András; (4. sor) Lázár Dorka, Fehér Anna Réka, Fûzy Kata Sára, Pajor Máté, Horváth Gergely; (5. sor) Tóth András, Horváth-Kapdebó Márk, Boros Attila, Havasi Kristóf, Lévay Flóra, Baráth Bence, Bede Zsombor; (legfelsô sor) Horváth Soma, Turai Dániel, Turi-Kiss Kálmán, Csillag Gergô Dániel. Hiányzik a képrôl: Horváth Anna. (legalsó sor) Lehelvári Tünde, Angyal Vivien, Kiss-Szabó Laura, Benkô Krisztina, Treszkai Anett, Varga Stefánia, Lienhardt Krisztina (o.f.); (2. sor) Szabó Kinga,Vári Balázs, Kádár Tamás, Zalán Nóra, Kis Andrea, Farkas Krisztina, Török Flóra; (3. sor) Nagy Ádám, Sass Zoltán, Ôri Bálint, Váczi Viktor, Zsigmond Ádám, Karancz Ákos, Czinder Gábor; (legfelsô sor) Kalydi Balázs, Tamás Ádám, Diriczi Tamás, Lehotai Bence, Lakner Lóránd, Szabó Endre. Hiányzik a képrôl: Kónya Veronika, Markó Menta, Rosner Roland

7 9. d 10. a (legalsó sor) Kocsis Anikó, Boross Katalin, Seres Renáta, Lux Melinda, Akmaz Hüseyin, Zeller Ádám, Gyanó Éva (o.f.); (2. sor) Pártos Katalin, Denielisz Dóra, Kiss Anna, Czapovics László, Somlai Patrik, Farkas György; (3. sor) Dóczy Anna, Güray Marcell, Kocsis Márton, Szigeti Soma, Dóczy Gergely, Tarsoly Gábor, Kutrovich Dániel; (4. sor) Matits Borbála, Varga Nelli, Szôgyi Botond, Bodnár Attila, Metzler Viktória, Mérai-Horváth Vivien; (legfelsô sor) Hrotkó Botond, László Zsófia, Szabó Kata. Hiányzik a képrôl: Kovács Tamás, Németh Róbert, Nitsch Bettina, Pogácsás Péter, Stein Dóra. (legalsó sor) Haluk Tibor, Dudás Gergô, Aranyossy Márton, Szajkó Roland, Kosik Péter, Tóth Tamás, Feketéné Kovács Anikó (o.f.); (2. sor) Vadász Gergô, Márton Márk, Farkas Áron, Király Márton, Deák Péter, Homonyik Marcell, Rákóczi Barbara, Forgách Kinga; (3. sor) Horváth Bálint, Erdôs Áron, Major Zsombor, Dóka Júlia, Szauftman Ivett, Móri Krisztina; (legfelsô sor) Elek Zsófia, Molnár Léna, Bánlaki Zita, Boda Daniella, Kiss Dóra, Said Leila, Czifra Zsófia, Földi Tittína, Mezô Virág. Hiányzik a képrôl: Fónagy Veronika, Gyôri-Dani Veronika, Gyula Noémi, Rózsás Tamás, Tarnóci Anna

8 10. b 10. c (legalsó sor) Lôvei Péter, Gáspár Balázs, Bencze Levente, Sepovics Gábor, Tóth Judit (o.f.); (2. sor) Molnárné Vámos Katalin (o.f.h.), Kása Kinga, Cserni Viola, Papp Laura, Südi Anna, Horváth Imola, Kálmán Viktória, Ficzere Zsófia, Stróbl Eszter; (3. sor) Kmetty Tamás, Novák László, Szabó Balázs, Szabó Zsolt, Kiss Mátyás, Gondos Judit, Angi Bernadett; (4. sor) Jani Sándor; (legfelsô sor) Zsapka Martin, Árva Tóth Olivér, Major Péter, Baji Zsolt, Sugár Ádám, Krepuska Richárd, Boncz Tamás. Hiányzik a képrôl: Czottner Zsófia, Gáspár Dániel, Molnár Szandra. (legalsó sor) Atzél Zsuzsanna, Vörös Dorina, Nyíri Boglárka, Koch Nóra, Soós Krisztina, Bognár Lea, Sütô Adrienn, Turi Petra, Darányi Virág, Rátkai Tímea, Kovácsné Fekete Andrea (o.f.h.), Gärtner István (o.f.); (2. sor) Forintos Norbert, Drippey Csenge, Ormai Krisztina, Lakatos Márk; (3. sor) Kozák Balázs, Tiborszki András, Bella Richárd, Bársony Ábel; (4. sor) Botyánszki Martin, Gergely András, Bede György, Horváth Balázs, Béres Bence, Nagy Sándor; (legfelsô sor) Domahidi Áron, M.Tóth Gábor, Schmidt Péter, Tóth Mátyás Gergô, Liebmann Péter, Vajas Tamás

9 10. d 11. a (legalsó sor) Horváth Zoltán Gábor, Demény Loránd, Gulácsi Áron, Vecsei Miklós, Lénárd Gergely, Németh Márk; (2. sor) Márkus János Dániel, Váradi Szabó Máté, Döbrössy Balázs, Belán Bence, Stróbl Eszter, Teráz Viktor Dániel, Lamatsch Roland; (3. sor) Szabó Anita Dóra, Robotka Bernadett, Tóth Kitti, Koók Klaudia, Salpauer Erzsébet, Lôrincz Andrea (o.f.h.); (legfelsô sor) Varga Ildikó, Donáth Ágnes, Schiffer Zsófia, Szabó Gellért, Ress Arnó. Hiányzik a képrôl: Pödör László (o.f.), Fodor Csilla, Körmendi Gábor, Singer Tamás, Szauer Valter. (legalsó sor) Tarlós Péter (o.f.h.), Rudnay Lilla, Bölcskei Zita, Havasi Petra, Csorbáné Tóth Irén (o.f.); (2. sor) Erdélyi Kristóf, Moldován Krisztián, Dudás Gergely, Fenyô Dorka, Cseh Németh Dalma, Balázs Barbara, Szabó Karolina, Nagy Krisztina, Molnár Annamária; (3. sor) Albrecht Ákos, Keglevich Balázs, Kriszán Miklós, Ámor Balázs, Dosztály Balázs, Dudás Fanni, Kovács Petra, Székely Szilvia; (legfelsô sor) Szöllôsi Bence, Thernesz Artur, Tóth Barna, Bouchal Ádám, Takács Márton. Hiányzik a képrôl: Arató Zsuzsa, Bognár Gábor, Gaál Marcell, Kovács Petra, Legeza Péter, Szukics Imre, Zsigmond László

10 11. b 11. c (legalsó sor) Jármer Alex, Póta Domonkos, Weinhandl Róbert, Nagy Ákos, Balázs Gergely, Perjés Barnabás, Sztojcsevné Fekete Mária (o.f.); (2. sor) Harangi Mihály, Szabó Judit, Lôrinc Orsolya, Siket Dávid, Gál Balázs, Gavronek Ádám, Meszlényi Regina; (3. sor) Botlik Barnabás, Jani Lázár, Csizmadia Gábor, Richolm András, Magos Barbara, Vad Ákos, Miklós Zita; (4. sor) Danyik Dávid, Vadász Bálint, Palojtay Zsófia, Gazdi László; (legfelsô sor) Gudenus Gergô, Héja Gábor, Csorba Péter. Hiányzik a képrôl: Bartha Zsolt, Bartos Ambrus, Százi Barbara. (legalsó sor) Schlarb Krisztián, Cser András, Végh Ferenc, Tsamouras Hristos, Mészáros Zsolt, Perger Péter; (2. sor) Vinczellér János, Erdei Áron, Ganszky Dániel, Kiss Lilla, Valenti Zsófia, Boleska Mónika; (3. sor) Suhajda Kristóf, Macsuga Máté, Vitányi Anna, Szlávik Zsófia, Linszky Franciska; (4. sor) Fürjes-Benke Edit, Perity Barbara, Simon Péter (o.f.), Bakondi Tamás, Seres Dániel, Baranyai András; (5. sor) Verebély Anita, Számadó László (o.f.h.); (legfelsô sor) Mihalek Dávid, Schwartz Ádám, Tóth Márton János, Varga Virág, Pintér Tamás. Hiányzik a képrôl: Szalmási Tímea, G. Nagy Réka

11 11. d 12. a (legalsó sor) Szpisják Dániel, Szelényi Ádám, Petromárkó Krisztina, Bugár Andrienn, Kondor Kinga, Fülöp Katalin (o.f.); (2. sor) Pálvölgyi Annamária, Urbanek Katalin; (3. sor) Soós Attila Zoltán, Máté Krisztina, Bognár Anna, Foitl Rebeka, Jurmann Alexandra, Gáspár Viktória; (4. sor) Zsigmond Levente, Hollauer Balázs, Ruzsinszky Viktória, Szilágyi Georgina, Poteczki Gergô, Való Márk Zoltán; (legfelsô sor) Várhelyi Viktor, Komlós Dániel, Bodon Dóra, Vörös Richard, Zeke Barnabás. (legalsó sor) Szabó Zsolt, Kékesi Christipher; (2. sor) Weisz Andrea, Kovács Dorottya, Krámer Lili, Spengler András (o.f.h.); (3. sor) Bencs Máté, Kôrösi Kitti, Horváth Enikô, Mayer Miklós, Nagy Nikolett, Zicsi Zsuzsanna, Biró Zsuzsa; (4. sor) Gera Csaba, Szegedi Tamás, Kovács Marcell, Tarafás Imre, Bökény Kornél, Ormoshegyi Nóra, Csuka Júlia; (5. sor) Dunai Barbara, Sarlósné Bánhegyi Lídia (o.f.); (6. sor) Keglevich Norbert, Said Sára, Bezzeg Mihály; (legfelsô sor) Bánlaki Gergely, Seress Júlia, Lukácsi Szilvia, Szegedi Nóra, Pomázi Katalin. Hiányzik a képrôl: Lesó Lilla, Szabó Gergô, Kovács Viktória, Somogyi Anna

12 12. b 12. c (legalsó sor) Lakatos Krisztián, Morvai Balázs, Sziliné Dienes Irén (o.f.), Kmetty János, Pásztor András. (2. sor) Zeller Richárd, Gács Bence, Soós János, Szalai Zsolt, Petrás András, Barakony Zsófia; (3. sor) Bak Dóra, Bugaj Mirka, Szônyi Judit, Bessenyei Krisztina, Hitér Bence, Kristóf Dávid, Pilissy Anna, Nagy Enikô; (legfelsô sor) Had Zita, Ormándi Mátyás. Hiányzik a képrôl: Bogár Eszter. (legalsó sor) Schmatz Ágnes, Farkas Enikô, Hende Réka, Büki Balázs, Valovics Márton, Baboczky Dávid; (2. sor) Kósa Krisztina, Szôke Márta, Simonyi Flóra, Farkas Lilla, Pró Alex, Domahidi Szilárd, Szabó Csongor; (3. sor) Szabó Sára, Faragó Zsuzsanna, Buti Ágnes, Dávid Zoltán, Ludas Viktor, Bartha Dániel, Zsiros Péter; (4. sor) Tamásné Hantos Gabriella (o.f.), Gutman Zsanett, Gyöngy Rita, Mezô Dia, Lovas Dóra, Sárközi Márk; (legfelsô sor) Gulyás Balázs, Juhász Dóra, Csikós Balázs, Röser Mihály, Göndöcs György. Hiányzik a képrôl: Dömötör Endre, Longa Alexandra, Székházi Dániel, Tuboly Balázs

13 12. d (alsó sor) Bakó Renáta, Kollár Ádám, Tóth Anikó, Gyimesi Róbert (ig.h.); (2. sor) Kovács Claudia, Bachmann Evelin, Somlai Bálint, Totka Viktória, Gál Bianka, Fülöp Katalin; (felül) Sas Éva (o.f.). Impresszum Az Árpád Gimnázium iskolaújságja. u Megjelenik: kb. havonta. u arpadlapok@gmail.com. u Design: Tsamouras Hristos. u Osztályfényképek: Varga Zoltán. u Felelôs tanár: Koncz Levente. u Nyomdai elôkészítés: Press GT Kft., 1139 Budapest, Üteg u. 49., Tel.: , Fax: , info@pressgt.hu. Tervezés: Gula Annamária. u Nyomdai kivitelezés: Ritter Nyomda. u Felelôs vezetô: Ritter Gábor. 24

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

SZEPTEMBER ÁRPÁD LAPOK. 2006. október. II. évfolyam, 1. szám

SZEPTEMBER ÁRPÁD LAPOK. 2006. október. II. évfolyam, 1. szám II. évfolyam, 1. szám Új év, új iskolavezetés, újság már a második évfolyam. Év végi értékelô kérdôívünket 82- en töltöttétek ki. Legnépszerûbbnek éppen az a rovatunk bizonyult, amely megszûnhet, ha nem

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia) 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) 2. sz. vizsgabizottság (francia) Szóbeli időpontja 2012. november 22-24. 2012. november 26-28. (A spanyol és francia kitételtől ne ijedjen meg senki, ez csak a kéttannyelvű

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, ) Fiúk (2011) Lányok (2011) Fiúk ( ) Lányok ( )

1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, ) Fiúk (2011) Lányok (2011) Fiúk ( ) Lányok ( ) 1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, 2009-2010) Fiúk (2011) Lányok (2011) 1. Bíró Bálint 2011 1:08,31 1. Bánóczi Bori 2011 1:03,78 2. Anda Gergő 2011 1:16,00 Fiúk (2009-2010) Lányok (2009-2010) 1.

Részletesebben

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Tanuló Iskola Szabó Csenge Napsugár 1 Szabó Beatrix 1 Radler Vivien Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál 2 Cseh Janka Nagy Árpád Óbudai II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

BEKÖSZÖNTÔ ÁRPÁD LAPOK. Címlapgrafika: Thernesz Artur, Kristófy Dániel Felelõs tanár: Koncz Levente

BEKÖSZÖNTÔ ÁRPÁD LAPOK. Címlapgrafika: Thernesz Artur, Kristófy Dániel Felelõs tanár: Koncz Levente BEKÖSZÖNTÔ I. évfolyam, 1. szám Az elmúlt évek megannyi gyorsan kimúlt iskolaújság-kísérlete után újra belevágunk. Nem ígérünk semmit. Nem ígérjük, hogy ez megmarad, hogy ez majd rendszeres lesz, hogy

Részletesebben

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

Matematika 5. és 7. évf. verseny

Matematika 5. és 7. évf. verseny Mohay Lili 5 ált. iskola Bánlakiné Németh Ildikó Dr. Béres József 1. Körtvélyessy László 5 ált. iskola Pártos Péterné Nyelvű 2. Wang Anna 5 ált. iskola Borsos Irén Óbudai Nagy László 3. Antók Etele 5 ált.

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó 1. turnus június 26-30. Táborvezető: Krak Ildikó 1. Albrecht Ádám 2. Albrecht Adél 3. Báder Dóra 4. Bakondi Bálint 5. Benes Attila 6. Botor Dávid 7. Botos László 8. Botos Letícia 9. Ceszlai Sára 10. Csajkás

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Szóbeli felvételi csütörtök I. bizottság 12. terem angol-általános

Szóbeli felvételi csütörtök I. bizottság 12. terem angol-általános I. bizottság 12. terem angol-általános 1. 08.00 Mészáros Máté László 2. Mihály Alexandra Melinda 3. Nagy Bence Botond 4. Nagy Dorina Petra 5. Nagy Réka 6. 09.00 Nándori Boróka 7. Nemes Katalin 8. Németh

Részletesebben

VII.Szigetköz Minimaraton

VII.Szigetköz Minimaraton Abszolút eredmények 1. 155. Garami Árpád 1966 0:13:40 2. 88. Wundsam Peter 1966 0:13:48 3. 115. Pleiveisz István 1980 0:13:54 4. 56. Matis Daniel 1962 0:14:03 5. 4. Kiss László 1969 0:14:45 6. 70. Sypovyatkin

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

TESTNEVELÉS GYAKORLAT

TESTNEVELÉS GYAKORLAT 2012. november 22. csütörtök TESTNEVELÉS GYAKORLAT 10. Juhász Réka olasz 12:00 12:00 12:15 11. Császár Péter angol Táskai 12:00 12:15 12:30 12. Gutai Szilvia testnevelés 12:00 12:30 12:45 13. Papp Annamária

Részletesebben

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv Verseny helyszíne, időpontja: Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok, 2017.01.21 U13 Szolnoki SC-SI "A" Csapattag neve Szül. év Rajt 1 Dávid Alexander 2005 10,48 2 Fehér Dávid 2005 9,10 3 Maródi Dorka 2005

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Felvehető létszám: 22

Felvehető létszám: 22 01 speciális angol Felvehető létszám: 22 1. Halasy Eszter 1 2,8 2. Komáromi Réka 1 3 3. KOVIKA15 1 8 4. DANTES49 1 2 5. Könyves Lilla 1 8 6. SZ. LEILA 1 3,8 7. Szabó Réka 1 3,8 8. Nagy Lili 1 3 9. Bacsa

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes 2009-2010. tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes Dávid, Szabó Bence második sor: Aranyos Gergely, Takács

Részletesebben

Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra május 13, vasárnap

Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra május 13, vasárnap Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra 2012. május 13, vasárnap 500 m abszolút 1 38 1:38.0 Csák Máté F 2004-2005 1 2 62 1:38.1 Lévay Rozi N 2006-1 3 73 1:38.9 Ring Dóra N 2004-2005 1 4 72 1:39.8 Ring Máté

Részletesebben

Be Kezd Ki Kedd

Be Kezd Ki Kedd 2016.06.13 Hétfő Szabó Eszter német nyelv Varga Katalin 8:00 8:00 8:15 Géczi Eszter Zsuzsanna francia nyelv Hedrich Andrea 8:00 8:15 8:30 Szilák Dániel Szabolcs német nyelv Varga Katalin 8:15 8:30 8:45

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

Szóbeli beosztás angol nyelvből

Szóbeli beosztás angol nyelvből Szóbeli beosztás angol nyelvből Név Nap időpont Andl-Beck Boróka péntek 12.30 óra Bali Bence csütörtök 13. 30 óra Balogh Zita péntek 12..30 óra Baráth Amanda Alexandra csütörtök 13.30 óra Becker Sára Melánia

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Felkészítő pedagógus

Felkészítő pedagógus Osztály: 2. 1 KÓKA ANNA Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 68 26 94 2 ZDROBA PANNA -EMÖKE Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 65 28 93 3 Nagy

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY 1.hely Zalaegerszeg "A" 133 pont Jakab Martin 2005 5 Fonyódi Ákos 2005 7 Gaál Máté 2005 14 Mészáros Mirkó 2006 17 Horváth Kevin 2005 20 Balogh Ákos 2005

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. HELYEZÉS PONT- SZÁM KATEGÓRIA NYELV NÉV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1 77 1 angol Farkas Gellért Ferenc Bercsényi

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Szilágy Körzet: Szilágysomlyó S.sz. A tanuló Felkészítő tanár 5. osztály 1. Bőti Kincső Sarolta Veres Tünde Báthory István Általános Iskola

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Várkonyi Zsombor 6 1 Veres Sándor Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvő Virág Levente 6 1 Szeıkéné Tanai Éva Óbudai Harrer Pál 2 1 Lengyel Balázs

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 1. Kuczi Péter 79213857479 elutasítva 1. SZANDI 73221928073 felvéve 2. Marton Mietta 71730071397 felvéve 3. Sebestyén Áron 76028483679 felvéve 4. Erb Daniella 76066834680

Részletesebben

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola 2002 lány Helyezés Név Idő Felkészítő 1. Paulik Anna Dr. Béres József Általános 2:17:00 Soltész Zoltán 2. Pika Vanda Fodros Általános 2:21:07 Antalffy Ágnes 3. Paksai Luca Sára Fodros Általános 2:22:01

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Név Tárgy Tanár Kezd

Név Tárgy Tanár Kezd 12.b június 17. 1. Adu Beáta angol 8:00 8:15 2. Fábián Klaudia angol 8:15 8:30 3. Reiz Gréta angol 8:30 8:45 4. Balogh Tímea magyar 8:45 9:00 5. Adu Beáta történelem 9:00 9:15 6. Fábián Klaudia magyar

Részletesebben

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd Eredménylista Megye:_Szilágy- Szilágysomlyó körzet Osztály: I. 1. Márkus Sarolta Márkus Lívia 1-es Sz. Szilágybagosi Általános Iskola Szilágybagos 150 2. Orosz Alexandra Szodorai Melinda Báthory István

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17.

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17. FIÚK EREDMÉNYEI 60 m fiú 1. Boda Ákos 96 DSC-SI 8,43 2. Répási József 96 MISI "A" 8,99 3. Nagy Zsolt 97 Békéscsabai AC 9,20 4. Esze Bence 96 NyVSC-Nyírsuli 9,30 5. Tricskó Patrik 98 MISI "B" 9,60 6. Kovács

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Jegyzőkönyv: Algyő november 22.

Jegyzőkönyv: Algyő november 22. Jegyzőkönyv: 0. november. név egyesület idő eredmény 0 m lány mell 0 0 0 Korcsoport: Tóth-Kása Sára 00 Balogh Lili 00 Karasz Luca 00 Ördögh Flóra 00 Seres Alexandra 00 Kistelek Vidács Viktória 00 Gazdag

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I.

Eredménylista. Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Orban Vilmos Tusa Aniko Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 150 2. Bende

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia

Részletesebben

304. terem (20) 305. terem (27)

304. terem (20) 305. terem (27) Magyar nyelv- és irodalom 304. terem (20) 305. terem (27) Balog Ádám Balog Klaudia Bertalan Péter Borsi Nikolett Borsós Andor Csentei Vivien Eskulics Máté István Gál András István Harmath Zsuzsanna Hesz

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

Bálint Sándor Tagiskola

Bálint Sándor Tagiskola Bálint Sándor Tagiskola 1. osztály Osztályfőnök: Kisné Fülöp Ilona Bali Titanilla Magdolna Bereczky Zoltán Tamás Csonka Marcell Tibor Csóti Bianka Anna Gulyás Kincső Havai Hanna Flóra Hideg Dávid Huszka

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

Levelező Matematika Verseny. 7. évfolyam eredménye

Levelező Matematika Verseny. 7. évfolyam eredménye NÉV ÉVF. ISKOLA Levelező Matematika Verseny 7. évfolyam eredménye 1.forduló (56 pont) 2.forduló (62 pont) 3.forduló (51 pont) 4.forduló (49 pont) össz.pont 1. Barti Fanni 7. Géza Fejedelem Általános Iskola,

Részletesebben

5.Mikulás Futás - eredménylista

5.Mikulás Futás - eredménylista 10 km befutó eredménylista helyezés rajtszám név születési dátum település idő 1 3515 Csorba Sándor 1979 Budapest 36:54 2 3514 Hodovánszki Csaba 1986 Budapest 37:20 3 3517 Vajda Balázs 1978 Gödöllő 40:15

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

Csapatverseny. Helyezés Egyesület Pontszám

Csapatverseny. Helyezés Egyesület Pontszám Csapatverseny Helyezés Egyesület Pontszám Gödi SE 253 Esztergomi Hajós Egylet 190 186 Váci Hajó SE 162 Nagymaros SE 137 Váci Vasutas SE 71 Verőce 45 Szob SC 30 Zoltek SE 17 KSI 14 10. UTE 3 2010.02 13:06

Részletesebben