ALAPFOGALMAINK 2015/16-ban (Tájékoztató jelleggel KB-nak, osztályfőnököknek, szülőknek)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ALAPFOGALMAINK 2015/16-ban (Tájékoztató jelleggel KB-nak, osztályfőnököknek, szülőknek)"

Átírás

1 ALAPFOGALMAINK 2015/16-ban (Tájékoztató jelleggel KB-nak, osztályfőnököknek, szülőknek) Mindennapos testnevelés. Megtartott és megszerzendő órák. A mindennapos testnevelés koncepcióját a Poliban akként alkalmazzuk, hogy A 13. évfolyam kivételével minden osztályban 4 órát tartunk meg, heti 1 órát kell önállóan megszerezni. A 13. évfolyamon három órát tartunk meg, és nem kell hozzá gyűjteni, mert őket még nem érte el a mindennapos tesi. Az új köznevelési törvény kiemelt figyelmet szentel a rendszeres testmozgásnak. A szabályozás így szól: 27. Az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban azon osztályokban, ahol közismereti oktatás is folyik, megszervezi a mindennapos testnevelést heti öt testnevelés óra keretében, amelyből legfeljebb heti két óra a) a kerettanterv testnevelés tantárgyra vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott oktatásszervezési formákkal, műveltségterületi oktatással, b) iskolai sportkörben való sportolással, c) versenyszerűen sporttevékenységet folytató igazolt, egyesületi tagsággal rendelkező vagy amatőr sportolói sportszerződés alapján sportoló tanuló kérelme alapján a tanévre érvényes versenyengedélye és a sportszervezete által kiállított igazolás birtokában a sportszervezet keretei között szervezett edzéssel váltható ki. Az óra teljesítés Nem kell órát gyűjtenie annak, aki: Sportoló A - Aki sportegyesületben igazolt sportoló, igazolással és versenyengedéllyel rendelkezik, minimum heti két edzésen részt vesz. Rendszeresen sportolónak tekintjük azokat is, akik csoportban, sport-, ill. tánc együttesben rendszeres, szervezett, szakember által vezetett intenzív mozgásos tevékenységet végeznek (verseny tánc, néptánc) min. heti két alkalommal folyamatosan, heti rendszerességgel. Ők délutáni edzésmunkájukkal két órát teljesítenek. Ld. A rendszeres edzésmunkát félévente igazolni kell. Sportoló B. : Aki szabadidejében, egyéb egyéni vagy csoportos, de szervezett, vezetett és rendszeres sport, A Sportoló A tanulóknak a négyből csak három testkultúra órán kell részt venni, amennyiben van első, vagy utolsó órájuk. Ebben az esetben a megtartott négyből egyet, a testkultúra tanárral egyeztetve kivehetnek. Ők edzésmunkájukkal teljesítették a négy megtartott tesi órájuk mellé az ötödiket. Nem kell órát gyűjteniük. (A KB állásfoglalása szerint az órakedvezményeket csak a napi első vagy utolsó órában lehet érvényesíteni, napközben nem. akinek nem első vagy utolsó órája van tesiből, annak részt kell vennie a tesi órán, akkor is, ha neki nem kellene.

2 Az óragyűjtés rekreációs, művészi, egészségügyi, egyéb testmozgásokat végez szervezetben. Ők heti egy órát teljesítenek délutáni programjukkal, nem vehetnek ki órát, de nem is kell gyűjteniük. A mozgásos tevékenységet félévente igazolni kell. A Sportoló A, B besorolást a testkultúra munkacsoport év elején közösen elvégzi. Heti egy órát, éves szinten kb. 35 órát kell gyűjteni azoknak, akik nem sportolnak szervezetben szervezetten. Az óra gyűjtés lehetőségei: Akik nem rendszeres sportolók azok önálló, szabadidős, otthoni vagy iskolai sport-rekreációs tevékenységét reálisan órákká alakítva beszámítjuk. Pl.: Indokaink: 1. Amúgy is "sportos" gyerekről van szó, nem baj, ha ezek a jól mozgó, sportoló gyerekek segítik a munkátokat. 2. Igaz, hogy "törvényileg" nem kellene neki részt vennie az órán, hiszen van egyesületi igazolása, stb., viszont a törvény azt is előírja, hogy nekünk felügyelni kell rájuk, felelősséggel tartozunk értük, ez a kicsiknél, akik még nem hiányozhatnak egyetlen óráról sem (nem vehetik ki azt), nem megoldható. Többek között az ő biztonságuk érdekében (ami nyilvánvalóan a szülőnek is fontos), nem lehetnek felügyelet nélkül, ezt pedig mi csak úgy tudjuk biztosítani, ha részt vesznek az órán. Ez felülírja azt a jogot, hogy neki nem kell részt vennie X mennyiségű órán. Ha úgy alakul az órarend, hogy van első vagy utolsó órája, akkor persze jöhet később/elmehet hamarabb, mitöbb így is kell tennie, hiszen a felügyeletet az első és utolsó órán sem tudjuk biztosítani. Összefoglalva tehát: a biztonságra, a felügyeletre vonatkozó szabály magasabbrendű, mint az a jog, hogy nem kell órára mennie. Így hát minden órakedvezményt kiadunk, ha az a napi első vagy utolsó órára esik.) Az órák önálló megszerzésének szemléletében az eredeti célt tekintjük irányadónak, azaz hogy a gyerekek önállóan építsék be életmódjukba a rendszeres testmozgást. Az óraszerzés folyamatában ezért nem az ellenőrzésre, hanem a bizalomra, a saját kezdeményezések elfogadására kerül a hangsúly.

3 Akik rendszeresen és folyamatosan kerékpárral járnak iskolába, azoknak ezt évi 16 órában beszámítjuk. Iskolai sport szakkörök, Nagy Durranás, Tornaházi Party, éjszakai sportesemények, Túlélő túra, osztállyal végzett túrák, kirándulások, önkéntes gerinctorna, iskolai vagy családi sítábor, konditerem, önálló sportolás, kirándulás, ha a szülő igazolja, stb. Az összegyűjtött órákat negyedévente ellenőrizzük, szükség esetén értesítjük a szülőt és az osztályfőnököt. A Poli honlapon lesz egy külön testkultúra menüpont, ahol az összes fontos tesis infó elérhető és nyilvános lesz, az aktuális óragyűjtési állapot pedig (talán belépő kóddal) hozzáférhető lesz az érintetteknek és az osztályfőnököknek egyaránt. Iskolai sportkörök: Hétfő 8-9. óra Kosárlabda - András Kedd 7-8. óra Foci - Marci Szerda 7-8. óra Röplabda - Betti 7-8. óra Fitness - Barbi 7. óra Önkéntes gerinctorna - András Péntek: 7. óra Tesi érettségi felkészítés - Emese Ha a gyerekek szabadidejükben egyénileg, barátaikkal vagy családjukkal szabadban vagy sportlétesítményben önállóan rekreációs vagy szabadidős sport-egészségügyi tevékenységet végeznek, és erről egy egyszerű szülői- vagy foglalkozás vezetői igazolást hoznak, akkor nem mérlegeljük a tevékenység sportértékét, hanem elfogadjuk és órákká alakítva beszámítjuk. Alkalmas óragyűjtésre, felszerelés hiánypótlásra. Nem alkalmas hiányzás pótlására. Felszereléshiány/Pótlás Részletesen kifejtve a Követelmény füzetekben található. Negyedévenként három alkalommal a felszerelés hiány nem jár következményekkel. A bérlettel nem rendelkezőknek két héten belül pótolni kell. Évnegyedenként három alkalommal a pótlás elég, a negyedik alkalomtól viszont automatikus IB fokozatokkal jár a felszerelés hiány. A nagyobb, bérlettel rendelkező tanulók képesek arra, hogy önállóan gazdálkodjanak a három alkalom lehetőségével. A bérlettel még rendelkezőknek az első két alkalmat nem kell pótolni, ezeket bérletezésnek tekintjük, a harmadikat viszont már igen. A bérlettel rendelkezőknek tehát alkalmakat PÓTOLNI CSAK FELSZERELÉS HIÁNYT LEHET, HIÁNYZÁST NEM!!! Felszereléshiányt csak a délutáni, tanár által vezetett sportkörökön lehet pótolni

4 Felmentések, testnevelési kategóriákba sorolás rendje számolunk, az elvileg két bérletből és egy pótolandó felszerelés hiányból ezek sorrendjétől függetlenül összesen három alkalom nem jár következménnyel. (Pl. ha a tanuló a negyedben a felszereléshiányt megelőzően már felhasznált egy bérletezési lehetőséget, akkor az első felszerelés hiánya a második alkalom, a második felszerelés hiánya pedig a harmadik alkalom, ezért azt már pótolni kell. A negyedik alkalom tehát mindenkinél automatikus Iskolabírósági fokozatot von maga után. Ez azt jelenti, hogy a tanuló az éppen aktuális fokozatáról egyet ugrik feljebb. A következő felszerelés hiánynál még egyet. Aki eléri az Iskolabírósági szintet, az a következő negyedre testkultúrából automatikusan elveszti a bérletét. Az iskolaorvos Testnevelési kategóriákba sorolja a gyerekeket. Kategóriák: N. Normál testnevelés I. Könnyített testnevelés (Időszakosan vagy véglegesen) II./A Gyógytestnevelés normál testnevelésen is részt vehetnek II./B Csak gyógytestnevelésen vehetnek részt III. Testnevelés alól ideiglenesen vagy állandóan felmentettek. A testnevelési kategóriákba sorolás és a változtatás az iskolaorvos kizárólagos joga. Ha a szülő huzamosabb időre (egy hétnél hosszabb időre) felmentést vagy könnyítést kér, azt az iskolaorvos adhatja meg. Ha a szülő vagy gyermek a besorolást kifogásolja, az iskolaorvossal kell konzultálnia. Gerinctorna A gerinctorna 7., 8., 9Ny. és 9. évfolyamon kötelező heti egyszer annak, akit az iskolaorvos kiszűrt. Az éves aktuális szűrésekig az előző évi besorolás az érvényes. A gerinctorna foglalkozások időpontja idén nem délután lesz, hanem heti egy alkalommal a testkultúra óra ideje alatt egy órát

5 éppen nem tartó testkultúra tanár kiveszi a kiszűrt gyerekeket, és nekik kiscsoportos, személyre szabott tornát tart. Gerinctorna foglalkozások időpontjai: Szerda 3. óra - DK, Káró - Emese Szerda 5. óra - Márka, Maszk - Barbi Csütörtök 2. óra - Guru, MáGia - András Csütörtök 3. óra - BD, Dimenzió - Betti Péntek 2. óra - KM, Zserbó - Marci

ALAPFOGALMAINK 2014/15-ben (Tájékoztató jelleggel osztályfőnököknek, szülőknek)

ALAPFOGALMAINK 2014/15-ben (Tájékoztató jelleggel osztályfőnököknek, szülőknek) Kedves Kollégák, Osztályfőnökök! Két információval szeretnénk segíteni a mindennapokat, a második és végén a dőlt betüs talán fontosabb, de nem érthető az első nélkül. 1. Tájékoztatásul és a mindennapi

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A testnevelési órák helyszínének biztosításáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A testnevelési órák helyszínének biztosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A testnevelési órák helyszínének

Részletesebben

(RE)SZOCIALIZÁCIÓS SEGÍTÕ PROGRAM

(RE)SZOCIALIZÁCIÓS SEGÍTÕ PROGRAM (RE)SZOCIALIZÁCIÓS SEGÍTÕ PROGRAM A nevelési program elkészítését több tényező teszi szükségessé és egyben időszerűvé. A nevelőintézetekben a nevelés célja és feladata sajátos és eltér minden más intézményesített

Részletesebben

ISKOLAI EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAMJA

ISKOLAI EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAMJA A tatabányai Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola ISKOLAI EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAMJA A nevelési-oktatási intézmény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 7. (1) bekezdés bm) pontja alapján az iskola

Részletesebben

A Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája Pedagógiai Program. Helyi tanterv

A Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája Pedagógiai Program. Helyi tanterv A Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája Pedagógiai Program Helyi tanterv TARTALOMJEGYZÉK 1.Az intézmény helyi tanterve... 2 1.1. A választott kerettanterv megnevezése (EMMI 7.& ba)...

Részletesebben

PILIS VÁROS SPORTKONCEPCIÓJA 2016-2020.

PILIS VÁROS SPORTKONCEPCIÓJA 2016-2020. PILIS VÁROS SPORTKONCEPCIÓJA 2016-2020. Záradék: Pilis Város Sportkoncepcióját, valamint Sportlétesítmény felújítási Programját Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2015. -i nyilvános és

Részletesebben

MAGYAR HAJÓZÁSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM

MAGYAR HAJÓZÁSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR HAJÓZÁSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014 Navigare necesse est... Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai,

Részletesebben

NŐI Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa és NŐI Magyar KKupa Versenykiírás 2012/2013.

NŐI Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa és NŐI Magyar KKupa Versenykiírás 2012/2013. NŐI Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa és NŐI Magyar Kupa Versen nykiírás 2012/2013. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

Szakképző Iskola. Pedagógiai Programja

Szakképző Iskola. Pedagógiai Programja A Gábor László Építőipari Szakképző Iskola 9024 Győr, Nádor tér 4. ja Készítették: Árvai Zsolt Badics Tünde Horváth Miklósné igazgató 2013. március 31. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 6 1.1. Az intézmény

Részletesebben

Köznevelési Kerekasztal Gyermek, tanulói életutak munkacsoport Javaslatok

Köznevelési Kerekasztal Gyermek, tanulói életutak munkacsoport Javaslatok Köznevelési Kerekasztal Gyermek, tanulói életutak munkacsoport Javaslatok Dr. Zalay Szabolcs igazgató Pécsi Leőwey Klára Gimnázium, NPK elnökségi tag Vizsgált területek Gyermek-, tanulói életutak Pedagógusképzés,

Részletesebben

NB II. VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015.

NB II. VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015. MAGYARORSZÁG KOSÁRLABDA NEMZETI BAJNOKSÁGA NB II. VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015-2016. évi M U N K A T E R V E A munkaterv összeállításánál az alábbi jogi szabályozókat vettük figyelembe: Törvények: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti

Részletesebben

A gimnázium és az általános iskola Egészségfejlesztési Programja

A gimnázium és az általános iskola Egészségfejlesztési Programja 1. számú melléklet A gimnázium és az általános iskola Egészségfejlesztési Programja Nemcsak az a hasznos, ha pénzt gyűjtünk, de az is, ha egészséget szerzünk, mert az egészség talán inkább, mint a vagyon

Részletesebben

http://mlszkerelem.innospectrum.hu/kerelem2012/print?w=2

http://mlszkerelem.innospectrum.hu/kerelem2012/print?w=2 1 / 10 2013.12.09. 10:34 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Tiszaszentimre Községi Sportegyesület Tiszaszentimre

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzat II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. TARTALOM 1. Általános szabályozási felhatalmazás... 5 2. Működés rend, ezen

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Ujhelyi Imre Általános Iskola Mosonmagyaróvár, 2015. szeptember 30. Tartalom 1. A szervezeti és működési szabályzat általános rendelkezései, a szervezeti és működési szabályzat

Részletesebben

MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG NYILVÁNTARTÁSI, IGAZOLÁSI ÉS ÁTIGAZOLÁSI SZABÁLYZAT 2001.

MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG NYILVÁNTARTÁSI, IGAZOLÁSI ÉS ÁTIGAZOLÁSI SZABÁLYZAT 2001. MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG NYILVÁNTARTÁSI, IGAZOLÁSI ÉS ÁTIGAZOLÁSI SZABÁLYZAT 2001. Módosítva: 2015. szeptember 07. A 2004. évi I. törvény a sportról, továbbiakban Sporttörvény alapján a Magyar Lovas

Részletesebben

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015.

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015. tanterv A helyi tanterv biztosítja, hogy alsó tagozaton a tanítás-tanulás szervezése játékos formában, a tanulói közreműködésre építve, az érdeklődés felkeltésére, a problémák felvetésére, a megoldáskeresésre,

Részletesebben

be/sfphpm01-08104/2015/mlsz

be/sfphpm01-08104/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mozsgói Csizik Mihály Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Mozsgói SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 55 A kérelmező

Részletesebben

HÁZIREND (és Vizsgaszabályzat)

HÁZIREND (és Vizsgaszabályzat) Angol - Magyar Képző és Továbbképző Központ Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi és Nemzetközi Vendéglátó Szakképző Iskola és Gimnázium HÁZIREND (és Vizsgaszabályzat) 2012 1 TARTALOMJEGYZÉK: I. JOGI STÁTUSZ,

Részletesebben

Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola házirendje

Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola házirendje Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola házirendje Az Iskola házirendje a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a nevelésioktatási intézmények működéséről szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet,

Részletesebben

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011.

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. 1 SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. Sorszáma: Változások átvezetésére - kötelezett: - nem kötelezett: A Házirend a SIPKAY

Részletesebben

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik! SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!) 1. Bevezetés 2. Jogok, kötelességek 3. Jutalmazás, értékelés

Részletesebben

OM azonosító: 037011. A Szent István Római Katolikus Általános Iskola. Házirendje

OM azonosító: 037011. A Szent István Római Katolikus Általános Iskola. Házirendje OM azonosító: 037011 A Szent István Római Katolikus Általános Iskola Házirendje Tartalom I. A Házirend törvényi háttere 3. II. Tanulókra vonatkozó rendszabályok 4. II.1. A tanulói jogviszony keletkezése,

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Szarvas, 2013. Tartalom 1. Általános rendelkezések... 5 1.1. A Szervezeti és Működési

Részletesebben

I. Bevezető rendelkezések

I. Bevezető rendelkezések A PÁPAI SZC GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIRENDJE OM azonosító: 203047 8500 Pápa, Veszprémi út 45. I. Bevezető rendelkezések A házirend feladata és célja A házirend feladata, hogy megállapítsa

Részletesebben

Pedagógiai Program (Nevelési Program)

Pedagógiai Program (Nevelési Program) Mecsekaljai Iskola Testnevelési Általános és Középiskolája Pedagógiai Program (Nevelési Program) BEVEZETŐ AZ ISKOLA MOTTÓJA: A sport megtanít arra, hogyan lehet győzni és emelt fővel veszíteni. A sport

Részletesebben

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend - 2012/2013 tanév H Á Z I R E N D

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend - 2012/2013 tanév H Á Z I R E N D H Á Z I R E N D I. Készült a DUNAFERR Szakközép és Szakiskolában Dunaújváros Vasmű tér 1-2. OM: 030213 Hatálybalépés ideje: 2012. év szeptember 1. A Házirend hatálya A Házirend területi hatálya az iskolai

Részletesebben

Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium, Gyermekotthon és EGYMI

Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium, Gyermekotthon és EGYMI Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium, Gyermekotthon és EGYMI 2015-2016 éves munkaterv és feladat ellátási terv Összeállította: Kácsándiné Kottász Katalin

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA HELYI TANTERVE. Ajka, 2010.

Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA HELYI TANTERVE. Ajka, 2010. Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE Ajka, 2010. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az iskolában folyó nevelő- oktató munka pedagógiai alapelvei -6-2.

Részletesebben

A Őszi stílusváltás az ÁRKÁD Győrrel! Ajándéksorsolás hivatalos Játékszabályzata

A Őszi stílusváltás az ÁRKÁD Győrrel! Ajándéksorsolás hivatalos Játékszabályzata A Őszi stílusváltás az ÁRKÁD Győrrel! Ajándéksorsolás hivatalos Játékszabályzata I. A Játék szervezője A Őszi stílusváltás az ÁRKÁD Győrrel! elnevezésű nyereményjáték (a továbbiakban: Játék) szervezője

Részletesebben

HÁZIREND. Ráday Pál Gimnázium Intézményegység. Péceli Integrált Oktatási Központ. Intézmény neve: Intézményegység: PIOK Ráday Pál Gimnázium

HÁZIREND. Ráday Pál Gimnázium Intézményegység. Péceli Integrált Oktatási Központ. Intézmény neve: Intézményegység: PIOK Ráday Pál Gimnázium Ráday Pál Gimnázium Intézményegység Péceli Integrált Oktatási Központ 2119 Pécel, Kossuth tér 7. T.: 28/547-790, Fax: 547-791 Főigazgató: Forgács Tiborné 2119 Pécel, Kossuth tér 7.sz. Telefon: 06-28/662-048

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. ÉVRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. ÉVRŐL 16-858-5/2013. sz. előterjesztés 3. sz. melléklete SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. ÉVRŐL Az intézmény szociális alapszolgáltatásokat, valamint a személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátást, ápolást

Részletesebben

2015/2016 tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

2015/2016 tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös Közzétételi Lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról előírásai alapján Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola valamint tagintézménye: Hejőbábai

Részletesebben

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék HELYZETELEMZÉS... 5 BEVEZETÉS... 7 NEVELÉSI PROGRAM... 9 Szervezeti tagozódás... 19 Tárgyi, személyi feltételek... 20 Ellenőrzés, értékelés...

Részletesebben

Készítette: Horváth János igazgató

Készítette: Horváth János igazgató Készítette: Horváth János igazgató Tartalomjegyzék Bevezető rendelkezések... 3 I. Az Intézmény adatai... 4 II. Jogok és kötelességek... 4 A tanulók jogai... 4 Tanulói jogok gyakorlása... 5 A tanuló kötelessége

Részletesebben

A veszprémi. Deák Ferenc Általános Iskola. 8200 Veszprém, Aradi vértanúk útja 2. OM azonosító: 037033 HÁZIRENDJE

A veszprémi. Deák Ferenc Általános Iskola. 8200 Veszprém, Aradi vértanúk útja 2. OM azonosító: 037033 HÁZIRENDJE A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola 8200 Veszprém, Aradi vértanúk útja 2. OM azonosító: 037033 HÁZIRENDJE 2 A DEÁK FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE mely a tanulói jogviszonyra vonatkozó megállapításokat

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE

AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE 1 AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE Az intézmény hivatalos elnevezése: BÁTAI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA Az intézmény székhelyének címe: 7149 Báta, Fő u. 174. Az intézmény alapításának

Részletesebben

NB III. A 2006-2007. ÉVI NB II FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA

NB III. A 2006-2007. ÉVI NB II FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA NB III. A 2006-2007. ÉVI NB II FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Az MLSZ elnöksége 79/2006 (2006.04.20.) számú határozataival fogadta el. 1. A BAJNOKSÁG CÉLJA A Winner Sport NB

Részletesebben

SIÓFOKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MARCALI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

SIÓFOKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MARCALI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA SIÓFOKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MARCALI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 1 Tartalom 1. BEVEZETŐ... 5 1.1. Az intézmény jogi státusza... 5 1.2. Az intézményben ellátott oktatási-nevelési alapfeladatok...

Részletesebben

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1.

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Intézmény neve: Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szabályzat típusa: Házirend Intézmény székhelye, címe: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. 037602 Intézmény fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

A SZÉKESFEHÉRVÁRI VÁCI MIHÁLY IPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZÉKESFEHÉRVÁRI VÁCI MIHÁLY IPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZÉKESFEHÉRVÁRI VÁCI MIHÁLY IPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. március 27. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 4 1. Általános rendelkezések... 4 1.1 Az SZMSZ célja...

Részletesebben

SZENTGOTTHÁRD ÉS KISTÉRSÉGE EGYESÍTETT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDE. 9970 Szentgotthárd, Kossuth L. u. 14. OM azonosító: 036456

SZENTGOTTHÁRD ÉS KISTÉRSÉGE EGYESÍTETT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDE. 9970 Szentgotthárd, Kossuth L. u. 14. OM azonosító: 036456 SZENTGOTTHÁRD ÉS KISTÉRSÉGE EGYESÍTETT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDE 9970 Szentgotthárd, Kossuth L. u. 14. OM azonosító: 036456 1 MUNKATERVE A 2013/2014-ES NEVELÉSI ÉVRE KÉSZÍTETTÉK: Kovács Tiborné Kocsisné Bucsi

Részletesebben

Az Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer Egyesület Oktatási Szabályzata. I. Meghatározások

Az Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer Egyesület Oktatási Szabályzata. I. Meghatározások Az Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer Egyesület Oktatási Szabályzata A jelen oktatási szabályzat célja, hogy megfelelő keretbe és egységbe foglalja az Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer Egyesület oktatási tevékenységének

Részletesebben

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND amely a Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 2008. A házirend célja és feladata 1. A

Részletesebben

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Dunaföldvári Bölcskei - Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Magyar László Gimnáziuma 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 e-mail: magyarlaszlogimi1@gmail.com

Részletesebben

I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 IV. NEVELÉSI PROGRAM 17

I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 IV. NEVELÉSI PROGRAM 17 Tartalom I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 I.1. Az iskola adatai 4 I.2. Az intézmény alaptevékenységei 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 III. 1. Az iskola története

Részletesebben

Vörösmarty Mihály Gimnázium

Vörösmarty Mihály Gimnázium Vörösmarty Mihály Gimnázium HÁZIREND 2006/2007-es tanév A nevelőtestület elfogadta: 2006. november 27.... a nevelőtestület részéről... az SZV részéről... a DÖK részéről... az iskolavezetés részéről 1 TARTALOM

Részletesebben

Pedagógiai program. Ózdi József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium. 3600 Ózd Bem út 14.

Pedagógiai program. Ózdi József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium. 3600 Ózd Bem út 14. 2013 Pedagógiai program Ózdi József Attila Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 3600 Ózd Bem út 14. 1 Tartalom 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1 A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI,

Részletesebben

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 1126 Budapest, Orbánhegyi út 7. OM azonosító: 038420 PEDAGÓGIAI PROGRAM

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 1126 Budapest, Orbánhegyi út 7. OM azonosító: 038420 PEDAGÓGIAI PROGRAM Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 1126 Budapest, Orbánhegyi út 7. OM azonosító: 038420 PEDAGÓGIAI PROGRAM Ha célod nagy, de eszközeid szerények, úgy cselekedj mégis! Cselekvésed által

Részletesebben

ERZSÉBETVÁROSI NEVELÉSI TANÁCSADÓ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ERZSÉBETVÁROSI NEVELÉSI TANÁCSADÓ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ERZSÉBETVÁROSI NEVELÉSI TNÁCSDÓ 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 10. Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZBÁLYZT 2009. 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZBÁLYZT CÉLJ, TRTLM,

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. Házirend. Tartalomjegyzék

Szervezeti és Működési Szabályzat. Házirend. Tartalomjegyzék Házirend Tartalomjegyzék A házirend célja és feladata...2 A Gróf Széchenyi István Általános iskola házirendjének elfogadása és jóváhagyása...2 1. A házirend hatálya...3 2. A házirend nyilvánossága...3

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

HUNYADI JÁNOS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA HUNYADI JÁNOS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA (5561 Békésszentandrás, Bethlen G. u. 19.) OM: 201738 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 5 1.1. Jogszabályi háttér...5 1.2.

Részletesebben

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5.

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5. Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5. Készítette: Dr. Radványiné Varga Andrea igazgató 1 HÁZIREND, mely a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér

Részletesebben

A MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG NYILVÁNTARTÁSI, IGAZOLÁSI ÉS ÁTIGAZOLÁSI SZABÁLYZATA

A MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG NYILVÁNTARTÁSI, IGAZOLÁSI ÉS ÁTIGAZOLÁSI SZABÁLYZATA A MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG NYILVÁNTARTÁSI, IGAZOLÁSI ÉS ÁTIGAZOLÁSI SZABÁLYZATA A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 23. -ának (1) bekezdés b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 5820 Mezőhegyes, Béke park 1. Pf: 46 Tel./Fax: 06-68-466-103 vagy 06-30-445-5432 www.mezohegyesamk.hu, E-mail: mezohegyesiskola@gmail.com

Részletesebben

Diósgyőri Gimnázium. A 2016/2017-es tanévben induló képzések

Diósgyőri Gimnázium. A 2016/2017-es tanévben induló képzések Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.diosgyorigimnazium.hu A 2016/2017-es tanévben induló képzések

Részletesebben

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata OM azonosító: 037802 1146 Budapest, Cházár András u. 10. Budapest, 2015. október 21. dr. Molnár

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Pedagógiai program Sárvári Tankerület Répcelak 1 2013 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2012/2013 TARTALOM I. A TANÉVI FELADATOKAT MEGHATÁROZÓ DOKUMENTUMOK II. A 2012/2013-OS TANÉV FELADATTERVE III. RENDEZVÉNYTERV IV. KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK 1. ÓRAKERETSZÁMÍTÁS

Részletesebben

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.)

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) Házirend Intézmény OM - azonosítója: 035391 Intézményvezető: Fehér Dalma Emese Legitimációs eljárás A nevelőtestület

Részletesebben

H Á Z I R E N D nappali tagozat

H Á Z I R E N D nappali tagozat Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu

Részletesebben

1. számú eredeti példány A M A T Ő R L A B D A R Ú G Ó S P O R T O L Ó I S P O R T S Z E R Z Ő D É S

1. számú eredeti példány A M A T Ő R L A B D A R Ú G Ó S P O R T O L Ó I S P O R T S Z E R Z Ő D É S 1. számú eredeti példány A M A T Ő R L A B D A R Ú G Ó S P O R T O L Ó I S P O R T S Z E R Z Ő D É S amely létrejött egyrészről a Főnix Futball Kft.(8000. Székesfehérvár, Lövölde u. 30.,; cgsz: 07-09-015248;

Részletesebben

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola partnerközpontú intézmény,

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola partnerközpontú intézmény, Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola partnerközpontú intézmény, amely sikeresen kiépítette a COMENIUS 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Program I. Intézményi modelljét ABONY HÁZIREND Jóváhagyta:

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01.

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01. Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE Készítette: Kővári Zoltánné igazgató 2011. szeptember 01. 1 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS HÁZIREND...3 1.1. A házirend célja

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589 PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

A KISKUNMAJSAI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE

A KISKUNMAJSAI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE A KISKUNMAJSAI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2014 2 Az intézmény tanköteles korú gyermekeinek jogaira, kötelezettségeire, ellátására, a szülőkkel

Részletesebben

HATVANI KARÁCSONYI TEREMLABDARÚGÓ KUPA 2013.

HATVANI KARÁCSONYI TEREMLABDARÚGÓ KUPA 2013. HATVANI KARÁCSONYI TEREMLABDARÚGÓ KUPA 2013. A női felnőtt torna versenykiírása Női Versenykiírás 1 2013-12-11 1 A torna szervezője és rendezője, a verseny típusa A rendezvény fővédnöke: Szabó Zsolt, Hatvan

Részletesebben

SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE

SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE A SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE Házirend 1. Bevezető rendelkezések... 3 1.1. Az intézmény adatai... 3 1.2. Az iskola tanulóközösségei... 3 1.3. A szülőkkel való kapcsolattartás fórumai... 4 2. Az

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Házirend Tartalom:

Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Házirend Tartalom: HÁZIREND Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Szeged 2009. Tartalom: A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai, eljárási rendje....3 Felvétel, átvétel feltételei,

Részletesebben

ő ő ő ő ű Ó ő ő ű ű ő ő Ó ő ő ő ő ő ő ű ő ő ű ű ő ő ű Ó ő ő ő Ó ő ű ő ő ő ű ű ű ő ő ő ő ő ő ő Ó ő ő ő ű ő ő ő ő ő ű ő ő Ó ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő ű ű ő ű ő ő Ó Ó ő Ó Ó ő Ó ű ő ő ő ő ő ű ő ű ű ű ű

Részletesebben

Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium 2015-2016. tanév munkaterve

Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium 2015-2016. tanév munkaterve Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium 2015-2016. tanév munkaterve 2015. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 3 2. A 2014-2015. TANÉV RENDJE... 3 3. HELYZETELEMZÉS... 5 a) A tanulók

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium Felnőttoktatási tagozata

A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium Felnőttoktatási tagozata A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium Felnőttoktatási tagozata HÁZIRENDJE és Vizsgaszabályzata (a mindenkori Házirend melléklete) Érvényes: 2010. április. 21-jétől visszavonásig

Részletesebben

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje Házirend Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend, Rákóczi u. 2. OM: 036745 1. Bevezetés 1.1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (továbbiakban Nkt.) 25..(3.) bekezdésének előírása

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tolna Megyei Önkormányzat Csilla von Boeselager Otthona Alsótengelic 7054 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ZÁRADÉK: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 10/2000 (V.2.) önkormányzati rendeletének 19

Részletesebben

Előterjesztés 17. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-i ülésére

Előterjesztés 17. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-i ülésére Előterjesztés 17. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának értékelése Az előterjesztést

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Asszony, Igazgató Úr! Köszönjük, hogy segíti a Magyar Diáksport Szövetség munkáját!

Tisztelt Igazgató Asszony, Igazgató Úr! Köszönjük, hogy segíti a Magyar Diáksport Szövetség munkáját! Tisztelt Igazgató Asszony, Igazgató Úr! Az alábbi kérdőív kitöltésével kérjük, hogy vegyen részt az Országos Testnevelés Kutatásban. A kérdőívben a testnevelés oktatás színvonalának emeléséhez kötődő különböző

Részletesebben

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2011. február 24-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2011. február 24-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2011. február 24-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2011. (III.01.)

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: ÁMK Általános Iskolája

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A Pusztamagyaródi Kenyeres Elemér Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: Kozma Andrea igazgató Módosítás időpontja: 2013.március 31. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ... 5 1.1. PEDAGÓGIAI HITVALLÁSUNK...

Részletesebben

A KE06267/2015/MJSZ-4 számú határozat melléklete

A KE06267/2015/MJSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE06267/2015/MJSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE06267/2015/MJSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Justitia Sport Club

Részletesebben

- osztályfőnököknél; - tantermekben kifüggesztve

- osztályfőnököknél; - tantermekben kifüggesztve Telefon A tanítási órákon és a délutáni foglalkozásokon a mobiltelefon használata magánjellegű beszélgetésre tilos tanulónak és pedagógusnak egyaránt. Kizárólag tanítási célra használható. A tanulóknak

Részletesebben

be/sfp-10107/2015/mlsz

be/sfp-10107/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Apropó Focisuli Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Apropó Focisuli Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

Klebelsberg Kuno Szakképző Iskola HÁZIREND

Klebelsberg Kuno Szakképző Iskola HÁZIREND Klebelsberg Kuno Szakképző Iskola HÁZIREND 2012. 1. oldal, összesen: 13 HÁZIREND a Klebelsberg Kuno Szakképző Iskola Házirendje. (Készült a Köznevelési-, Szakképzési törvény, A nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

Készítette: Erős János igazgató

Készítette: Erős János igazgató SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT K Ö Z P O N T I A L S Ó V Á R O S I M Ű V E L Ő D É S I K Ö Z P O N T Készítette: Erős János igazgató. TARTALOMJEGYZÉK I. AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 3 1. Az intézmény

Részletesebben

MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2014/2015.

MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. 5. d) Ebben a bajnokságban NEM SZEREPELHET olyan játékos, aki a 2014/2015-es bajnoki évre rendelkezik a JNSZ Megyei Kosárlabda Szövetség

Részletesebben

Dél-Somogyi TIT Nonprofit Középiskola és Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Dél-Somogyi TIT Nonprofit Középiskola és Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Dél-Somogyi TIT Nonprofit Középiskola és Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 1 TARTALOMJEGYZÉK Oldal Bevezető A nevelési-oktatási intézmények pedagógiai programjára 4 vonatkozó jogszabályi el őírások

Részletesebben

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Pedagógiai Program Helyi tanterv Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

1. HELYZETELEMZÉS. 1.1. Személyi feltételek

1. HELYZETELEMZÉS. 1.1. Személyi feltételek A Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola 2014/2015-ös tanéve előkészítésének helyzetéről és feladatairól A képesség, hogy valaki tud kitartani az akadályok ellenére is, az a tulajdonság, amit az emberek

Részletesebben

be/sfphpm01-08523/2015/mlsz

be/sfphpm01-08523/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Majsi Táncsics Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Majsi SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 51 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 8/A.

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 8/A. Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 8/A. Házirend A.) Nappali tagozat B.) Felnőttoktatási tagozat C.) Kollégium Debrecen

Részletesebben

be/sfphpm01-09164/2015/mlsz

be/sfphpm01-09164/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Községi Sport Kör Bogács A kérelmező szervezet rövidített neve KSK Bogács Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG VERSENYSZABÁLYZATA

A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG VERSENYSZABÁLYZATA Az MJSZ VERSENYSZABÁLYZATA AZ OB I. ÉS A NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG SZÁMÁRA 2013/2014 1 A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG VERSENYSZABÁLYZATA AZ OB I., A MAGYAR KUPA ÉS A MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG MÉRKŐZÉSEI

Részletesebben

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend

Részletesebben

be/sfphpm01-08437/2015/mlsz

be/sfphpm01-08437/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Beremendi Építők Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Beremendi Építők Sportkör Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 5 A kérelmező

Részletesebben

A Magyar Amerikai Football Szövetség Nyilvántartási-, Igazolási és Átigazolási Szabályzata. Hatályos: 2013. július 12-től

A Magyar Amerikai Football Szövetség Nyilvántartási-, Igazolási és Átigazolási Szabályzata. Hatályos: 2013. július 12-től A Magyar Amerikai Football Szövetség Nyilvántartási-, Igazolási és Átigazolási Szabályzata Hatályos: 2013. július 12-től 1. A Magyar Amerikai Football Szövetség (továbbiakban: MAFSZ) Elnöksége az amerikai

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Székhely: Kultúrház és Könyvtár 8181 Berhida, Kossuth u. 18. Telephely: Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár 8182 Berhida, Orgona u. 2. 2015. Az 1997. évi CXL. törvény a muzeális

Részletesebben