Megújult az iskola és a konyha épülete. Birtokba vehettük az új művelődési központot

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megújult az iskola és a konyha épülete. Birtokba vehettük az új művelődési központot"

Átírás

1 Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja Megjelenik minden hónap első péntekén Ára: 170 forint XVI. év fo lyam 11. szám Emlékezés a hősökre Az idén két nappal az ünnep előtt emlékeztünk meg Jánoshalmán az os forradalomról és áldozatairól. A megemlékezés koszorúzással kezdődött. Elsőként Városháza falán Dr. Szobonya Zoltán emléktáblájához kerültek a megemlékezés virágai, majd a Béke téri parkban az, 56-os kopjafához, és végül a Római Katolikus Plébánia falán Mindszenthy József emléktáblája alá. Halottak napja November 2-án van a halottak napja, amikor minden elhunytról megemlékezünk a sírokra helyezett virágokkal és mécsesekkel. A halottak napja mai formája a X. századra vezethető vissza: a cluny-i bencés szerzetesek már akkor ezen a napon emlékeztek meg az összes megholtról. FELHÍVÁS! Felhívom az összeírásból kimaradt személyek figyelmét, hogy PÓTÖSSZEÍRÁS keretében 1 8. között a Jánoshalmi Polgármesteri Hivatalban lehetőség van a kérdőívek kitöltésére. Kérem, tegyen eleget népszámlálási adatszolgáltatási kötelezettségének! ISSN Dr. Benda Dénes címzetes főjegyző, mint települési népszámlálási felelős Rendkívüli ügyfélfogadás Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasókat, hogy Jánoshalma Város Polgármesteri Hivatala 5-én (szombaton) délelőtt 8 óra 30 perctől 12 óráig ügyfélfogadást tart. Tisztelettel: Dr. Benda Dénes címzetes főjegyző Megújult az iskola és a konyha épülete október 20-án ünnepélyes keretek között átadták a jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium általános iskola, valamint a diákélelmezési konyha felújított épületeit. A diákok és tanáraik színvonalas és látványos szabadtéri műsorral ünnepelték az átadást, évfolyamonkénti felvonulásukkal igazi karneváli hangulatot teremtve. Beszédet mondott Czeller Zoltán polgármester úr, aki hangsúlyozta, hogy a város népességmegtartó képessége miatt mennyire fontos volt a két épület együttes felújítása. Október 21-én este egy nagyszabású ünnepség keretében nyílt meg az Imre Zoltán Művelődési Központ, városunk szívében. A DAOP-5.1.2/ A-2f azonosító számú Jánoshalma Város integrált fejlesztése című projekt keretében megvalósított, külsejében és belsejében is egyaránt modern épület kulturális rendezvényeknek, szakköröknek ad majd otthont. Az új létesítményben az első produkció os forradalom és szabadságharc hőseire emlékező műsor volt, melyet Varga Margaréta tanárnő rendezett. A Hunyadi János Iskola diákjai a mai, modern hangvételű műsorában jól érzékeltették hagyományainkat, gyökereinket a Felső-Bácskai Művészeti Iskola néptáncosai. A produkció végén Czeller Zoltán polgármester virágcsokorral köszönte meg Varga Margaréta, Bátyai Gáborné és Nagyné Bényi Mária szervező és felkészítő munkáját. Ezt követően Czeller Zoltán polgármester megnyitóbeszédében elmondta, hogy a város lakóinak több évtizedes álma valósulhatott most meg ezzel az új művelődési központtal. Majd részletesen A polgármester örömének adott hangot nem csak azért, mert városunkban ismét kívül-belül megújult két épület, az általános iskola és a diákélelmezési konyha, hanem azért, mert olyan épületek újultak meg, amik leginkább szolgálják Jánoshalma jövőjét. Itt nevelődnek gyermekeink, akik továbbviszik a mi életünket, folytatják munkánkat. Ők tehetnek, és reméljük tenni is fognak azért, hogy amire nekünk már nem lesz erőnk, ők befejezzék. Czeller Zoltán elmondta, hogy Jánoshalma Város Képviselő-testülete az elmúlt években kiemelt fontossággal kezelte az oktatás ügyét. Minden pénzügyi nehézség ellenére fenntartottuk a gimnáziumot, a szakképzési fejlesztési keretből, valamint a vállalkozók által befizetett szakképzési hozzájárulásokból több, mint 10 millió forintos eszközfejlesztésre is sor került. Köszönet érte a jánoshalmi vállalkozóknak! A gimnázium épületén több átalakítás is történt, ezek voltak a nyílászárók cseréje, a tornaterem, a mosdók és mellékhelyiségek, az aula felújítása. ( folytatás a 3. oldalon) Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Birtokba vehettük az új művelődési központot A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg hónapokban, években több ilyen nagyszabású projekt is megvalósult, ezzel is még otthonosabbá, élhetőbbé téve Jánoshalmát. Az új intézmény a táncos-koreográfus Imre Zoltán nevét viseli. A megnyitó záró műsorában fellépő Détár Enikő és Csengeri Attila meleg szavakkal emlékezett meg az intézmény névadójával való munka és baráti kapcsolatukról. Ekkor nyílt meg az Imre Zoltán Művelődési Központban Zsáki Pál topolyai festő kiállítása, mely november végéig látható. Az Imre Zoltán Művelődési Központ 8-tól hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken reggel 8 órától 18 óráig, szombaton 8 órától 12 óráig várja látogatóit. A könyvtár hétfőn zárva tart! Jánoshalma Város hivatalos honlapja Lapszámaink itt is olvashatóak! beszámolt a város központ felújításának körülményeiről. Bányai Gábor országgyűlési képviselő beavatta a közönséget abba, hogy miként sikerült azt a pályázatot Jánoshalmának megnyernie. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke büszke arra, hogy szülővárosában az utóbbi Nemzeti Fejlesztési Ügynökség A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg

2 2. oldal Jánoshalmi ízek lengyel földön szeptemberében városi küldöttség látogatott Nawojowába, a lengyel testvérvárosba. A látogatás célja volt, hogy a két település vezetése tapasztalatot cseréljen, beszámoljanak egymásnak az aktuális fejlesztésekről, és meghatározzák a további együttműködés irányait. A két polgármester, Stanislaw Kielbasa és Czeller Zoltán célul tűzték ki a 2012-es évben közös pályázatok beadását, és iskolás korú gyermekek csereüdültetésének lehetőségében állapodtak meg. Látogatás Kárpát-alján A küldöttség tagjai a látogatás alatt részt vettek az Agropromocja 2011 elnevezésű Nemzetközi Mezőgazdasági Szakkiállításon és Vásáron, ami évről-évre közel 30 ezres látogatottságot vonz. Czeller Zoltán polgármester meghívására csatlakozott a Küldöttséghez a VM Agrár Szakképző Iskolájának igazgatója Taskovics Péter, akinek célja a Nawojowa-i mezőgazdasági iskolával való testvériskolai kapcsolat létesítése volt. Nagy sikere volt annak, hogy a jánoshalmiak gasztronómiai érdekességként egy ízletes bográcsos pörkölttel kedveskedtek vendéglátóiknak, amit Komáromi Lajos alpolgármester főzött. A lengyel küldöttségnek ugyanis a Jánoshalmi Napok Állami ünnepünk augusztus 20-dika illetve nemzeti ünnepünk október 23-dika alkalmából a Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület javaslatára Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter III. osztályú HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍMMEL ismerte el Tóth Imre és Kiss Gyula nyugdíjas kinevezett polgári alkalmazott, illetve a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége vezetőségének javaslatára a Katona Nemzedékek Találkozója alkalmából II. osztályú HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍMMEL Györgypál Csaba nyugállományú alezredes a honvédelem, a honvédelmi hagyományok ápolásának érdekében végzett munkáját. GYPCS 2011 rendezvényen való látogatásukkor nagyon ízlettek a jánoshalmi pörköltek, ez alkalommal az otthon maradottak is megismerhették az igazi magyaros ízeket. Ebben az évben is meghívást kapott a kiállításra a KUNVIN Borászati Kft. tulajdonosa Ádám Gyula, aki jánoshalmi és környék béli borokat népszerűsítette a rendezvényen. Első alkalommal tartott a küldöttséggel Nagyidai Zsolt plébános úr, aki megismerkedett az ottani egyházi vezetőkkel, akikkel zarándoklat megszervezésében állapodtak meg. Összességében megállapítható, hogy a két település vezetői között lezajló megbeszélések eredménnyel zárultak. Honvédelmi elismerés augusztus 21-én Jánoshalmáról három tagú küldöttség látogatott Jánoshalma kárpátaljai testvértelepülésére, Rafajnaújfaluba. A rövid, egy napos látogatás célja az volt, hogy a jánoshalmiak részt vegyenek a település hagyományosan megrendezésre kerülő Új Kenyér ünnepén. Az ünnepi külsőségek között megrendezésre kerülő szentmisén és a díszes felvonuláson részt vett a falu apraja-nagyja. Antal József Rafajnaújfalu polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy szeretnék minden téren szorosabbra fűzni a két település közötti kapcsolat szálait. Czeller Zoltán polgármester és Csizovszki László képviselő úr megerősítették a jánoshalmiak együttműködési szándékát. A falunapot a helyi és környékbeli települések fellépő csoportjainak rendkívül színvonalas színpadi produkciói tették látványossá, amihez a vendégek szívből gratuláltak a szervezőknek. Régi új helyén a múzeum A régi helyén az Imre Zoltán Művelődési Központban ismét látogatható a Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület által működtetett HELYI LÉGVÉDELMI TÜZÉR MÚZEUM. A Múzeum Jánoshalmán 1958-tól ig állomásozó 102. légvédelmi tüzér ezrednek állít emléket, nagyon sok fénykép, technikai eszköz és különböző felszerelési tárgy bemutatásával. A Múzeumban helyet kaptak az ezred sportsikereinek és évfordulós rendezvényeinek emlékei valamint a rendezvényeken résztvevő vendégek ajándék tárgyai. A különböző kiadványokból a látogató megismerheti a Magyar Honvédség, a légvédelmi tüzérség és természetesen a volt alakulat életét. A Múzeumban új elemként kiállításra kerültek az immár 40 éves múlttal rendelkező Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület emléktárgyai is. Köszönet a felújításban részvevő egyesületi tagoknak. A Múzeum a Művelődési Központ nyitvatartási idejében egyénileg vagy csoportosan is megtekinthető a Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesülettel a mobil számon történő előzetes egyeztetéssel. GYPCS Gondolatok az államcsődről Böjte Csaba ferences szerzetes írása Tanárokkal, közéleti személyekkel beszéltem az elmúlt napokban politikáról, gazdasági kérdésekről. Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség, - és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet, - mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során. Szidták a politikai csoportosulásokat, a bankokat, a gazdasági élet szereplőit, az iskolarendszert, az egyházat, mindenkit. A beszélgetés újból és újból ugyanabba a témába torkolt: Kevés a pénz! Meg egyáltalán mit gondol a kormány, ennyi fizetésből meg lehet élni? Én próbáltam jópofa lenni és viccel elütni az élét a durva beszédnek. A székely ember régebb is kikacagta a feléje tornyosuló gondokat, és jókedvű, vidám szemmel nézve, legtöbbször kiderült, hogy nem is annyira megoldhatatlanul félelmetes az a fojtogató gond, mely elnyeléssel fenyeget. Meglepett, hogy mennyire nem vették a lapot, nagyon mélyen ül az emberekben a feszültség és a harag. Próbáltam mondani, hogy az állam csak azt oszthatja szét, amit mi termelünk. Ha nincs elég pénz, kérjenek kölcsön! - jön kapásból a válasz. Ennél több kölcsön már könnyen Görögország nyomdokába viheti a mi országunkat is, itt is államcsőd lehet, - próbáltam mondani. Kit érdekel? Azért kapják a fizetést, - mondja egy főiskolát végzett személy, - hogy nekünk is fizetést adjanak! Hazamentem, bekapcsoltam a számítógépet és szinte minden internetes oldalon vitákról, tüntetésekről, fenyegetőzésekről olvashatok. Jön a fűtésszámla és vele az utóbbi húsz év legnagyobb sztrájkja, mondja egy elkeseredett ember. Nézem a híreket, az indulatokat, és látom, hogy sokan készek politikai érdekekből, egy kis fizetésemelésért szétverni akár saját hazájukat is. Nézem a megbolydult világot és nem értem, hogy okos szónokok miért nem magyarázzák el érthetően, hogy mit jelent, ha egy állam eladósodik, és mivel jár, ha már állampapírjait nem tudja a piacon értékesíteni és emiatt államcsődöt jelent be? Angol vendégekkel beszéltem tegnap. Az elmúlt hetekben szinte megmagyarázhatatlan elementáris erővel tört fel Londonban és sok más angol nagyvárosban a gyűlölet, az erőszak. Tizenéves fiatalok, olyanok kiknek szülei nagy pénzeket fizetnek, hogy előkelő egyetemeken taníttassák őket, kimentek és bandákba verődve törtek, zúztak, raboltak, gyújtogattak. Senki sem érti, hogy honnan van ez a hatalmas feszültség a fiatalságban? A gyermek, a fiatal olyan a családban, mint a kiolvadó biztosíték a házban. Ha nő a feszültség, akkor egyszerűen, ahol a legvékonyabb a hálózatban a vezető a biztosítéktáblában, ott elolvad és megszakad az áramfolyás. Sajnos mi felnőttek játszunk a gyűlölettel, a haraggal, de gyermekeink, fiataljaink szívén is keresztülmegy ez a sok feszültség, mely betölti otthonainkat, intézményeinket, és ez szörnyű következményekkel jár, járhat. Mi a megoldás? Ha tűz van, nem szabad olajat önteni a lángokra! Választottunk egy kormányt, hagyjuk, hogy dolgozzanak, bízzunk bennük! Kapcsoljuk ki a televíziót és szépen menjünk el dolgozni. Nagydiákjainkat elvittük egy - egy napra napszámba krumplit szedni. Egy napi munkabérük egy nagy zsák szép krumpli volt, egy napi munkáért annyi krumplit kaptunk, mennyit egész télen egy fiatal elfogyaszt. A nyári vakációban elmentünk 20 diákkal erdőt tisztítani. Egy heti munkánk után annyi fát kaptunk, amelylyel egy 20 fős otthont a télen ki lehet fűteni. Persze lehet veszekedni, háborogni, de tudnunk kell, hogy egy ingatag lélekvesztőben hánykódunk a tengeren, és ha egymásnak esve rúgkapálunk, akkor könnyen felborul a csónakunk, ingatag civilizációnk összedől, és sokunkat maga alá fog temetni. Meg kell nyugtatnunk magunkat és egymást, ha pánikolva, kapkodva vezetjük az autónkat, rángatva a kormányt, szinte borítékolni lehet a balesetet. Nincs olyan baj, mit ne lehetne nagyobbá tenni az ideges indulatokkal, de nincs olyan nagy gond, mit ne lehetne gyógyítani, mérsékelni, békés nyugodt döntésekkel. Rajtunk múlik, hogy az elmúlt húsz év felelőtlen költekezése milyen következményekkel jár. Én nagyon szeretném, ha el tudnánk kerülni a társadalmunk alapját jelentő gazdasági élet összeomlását, mert az anarchiánál rosszabb semmi sincsen! Isten adj békét az emberek szívébe, add, hogy a nehézségeket elviseljük, és csendes szorgalmas munkánkkal kis világunk gondjait megoldjuk! Szeretettel: Csaba testvér Csíkszereda, szeptember 20.

3 3. oldal Megújult az iskola és a konyha épülete ( folytatás az 1. oldalról) Emellett nyilvánvalóvá vált az is, hogy az általános iskola épületében is szükségszerű felújításokra van szükség. A Képviselő-testület 2007-ben nyújtott be pályázatot először az iskola épületének felújítására, de a pályázat forráshiány miatt elutasításra került. De nem adtuk fel a próbálkozást! Tudtuk, hogy a Diákélelmezési Konyha épületére is egyre többet kell fordítani, a tetőszerkezet beázása, a WC helyiségek higiéniai állapota, a konyhatechnológia elavultsága miatt. Erre a célra 2009-ben, a mostani felújítást megelőzően mintegy 9,3 millió Ft-ot fordítottunk, amiből 7,9 millió Ft pályázati támogatást kapott a város. A szükséges 1,4 millió forint önrészt a város a saját költségvetéséből biztosította. A kivitelező cég az önkormányzat saját cége, a Városgazda Kft. volt. A Képviselő-testület úgy határozott, hogy ezen túlmenően is áldoz mind az iskola, mind a konyha épületének felújítására. A testület az Oktatásfejlesztés a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben program keretében újabb pályázatot dolgozott ki és adott be, a Regionális Operatív Programok Irányító Hatósága és a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség útmutatása szerint. Ebben a keretben volt lehetőség külön az iskola épületére pályázatot beadni, de számolni kellett azzal az eshetőséggel, hogy a Diákélelmezési Konyha nem került volna felújításra. A város vezetése ezen a ponton segítségért fordult Bányai Gábor országgyűlési képviselő úrhoz, aki az egyeztető tárgyalások során személyes jelenlétével képviselte mindkét épület felújításának szükségességét. Az egyeztetések sikerrel zárultak, az iskola felújítására már készen volt a pályázat, amit a Diákélelmezési Konyha miatt át kellett dolgozni. Igaz, hogy így egy évvel később került sor felújításra, de nem sajnáltuk sem az erőt, sem az időt a jobb cél érdekében. Czeller Zoltán polgármester elmondta azt is, hogy a kivitelező a munkát egy hónapos csúszással tudta megkezdeni, az elhúzódó munkálatok miatt a tanítás november 7-én kezdődik majd az új épületben. Megköszönte a társintézmények vezetőinek az osztályok elhelyezésében nyújtott segítségét, hogy pedagógusok ezen időszak alatt zavartalanul végezhették munkájukat. Bányai Gábor a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke köszöntőjében felidézte általános iskolai diákéveit, melyet a most felújított töltött el. Elismeréssel szólt a kivitelezőkről, a tanárok, szülők és a gyermekek türelméről, A jövőt illetően kiemelte a tanulás, tanultság fontosságát, mint az életben való boldogulás egyik legfontosabb alapfeltételét. Hangsúlyozta, hogy ez fontos feltétele a társadalmi különbségek csökkentésének. is. A felújított iskolát Nagyidai Zsolt plébános szentelte meg. Bányai Gábor, Czeller Zoltán és Somogyiné Sági Piroska az iskola igazgatója együtt vágta el a nemzeti színű szalagot. A szalagátvágás után a diákok és tanáraik birtokba vehették az iskolát. Megkérdeztük a polgármestert.. FEJLESZTÉSEK JÁNOSHALMÁN Egy település életében minden fejlődésnek óriási értéke van. Napjainkban, amikor a legtöbb embernek nehéz a megélhetés, amikor nap, mint nap meg kell küzdeni az értékek megőrzéséért, egyre nagyobb jelentőséget kapnak a körülöttünk lévő dolgok. A sok személyes megoldásra váró probléma mellett azt látjuk-e, hogy, a város épületeinek, útjainak, a köztereinek állaga romlik, mert nincs pénz a felújításra, vagy azt tapasztaljuk, hogy valaki törődik ezek felújításával, állagának megőrzésével? Nem mindegy! Nem mindegy az sem, hogy a városban jelenlévő szolgáltatások minősége fokozatosan romlik, vagy azt tapasztaljuk, hogy elérhető közelségben és egyre javuló minőségben vehetjük igénybe a vállalkozói, az önkormányzati, az oktatás, az egészségügy, a szociális szférában működő szolgáltatásokat. Személyesen azt tapasztalom, hogy minden nap megállít valaki, nem ritka, hogy többen is, akik elmondják, mennyire örülnek, hogy a város épül-szépül. Itt említik meg az új egészségügyi központot, hogy helyben van és milyen modern eszközökkel felszerelt, s mennyire kedvesek az egészségügyi dolgozók. Úgy gondolom, ez minden jánoshalmi embernek, hasznos és jó, kritikus esetben életmentő is lehet. Szóba kerül a felújított piactér is. Nyáron árnyékot biztosít a tető, az eső elől is védettséget ad az árusoknak és a vásárlóknak. Nem beszélve arról, hogy a piactéren végre megoldódott a csapadékvíz elvezetés is. Fedett rész csak abban az időben volt Jánoshalmán, amikor a központi park helyén volt a piac és bódék sorakoztak a téren, de akkor a felvásárló kereskedők álltak a bódéban. Fedett tető alatt még nem árultak sohasem a jánoshalmi emberek. Nagyon várták már a lakosok az Új Imre Zoltán Művelődési Központ átadását, ami az október 23-i ünnepkör alkalmával október 21-én átadásra került. A megnyitó ünnepség nagyon színvonalasra sikerült. Remélem a továbbiakban is így lesz, hiszen ez az épület otthont adhat minden olyan rendezvénynek, ami kielégíti a kulturális igényeket. Sok diák és a szüleik is örülnek a felújított Hunyadi általános iskolának és a Diákélelmezési Konyhának. Rendkívül sok segítséget kapott az iskola vezetése a szülőktől, akik a felújítás előtti kipakolásban, és most a berendezésben is segítenek az iskola dolgozóinak. Köszönet érte! A terveinkben még szerepel egy Központi Busz-pályaudvar felépítése, 2012-ben átadásra kerül a volt laktanya, mint új Iparterület, és elkezdődik a szennyvízcsatorna-hálózat és a szennyvíztisztító megvalósítása. Emellett energetikai fejlesztéseket is előirányoztunk, nem mindegy, hogy mennyi pénzből fűtünk, világítunk, ezen a téren tetemes megtakarításokat várunk. Az emberek megköszönik az utak felújítását, a park és a közterek gondozottságát. Sokan mondják, ennyire szép még nem volt Jánoshalma! Ami számomra a legértékesebb az, hogy a köszönetek semmilyen politikai felhangot nem tartalmaznak, egyszerű, dolgos, de tiszta gondolkodású emberek köszönete, akik örülnek a szépnek, örülnek a hasznosnak, a jónak, észreveszik azt, hogy a városvezetés elért eredményei egyben az ő sikereik is. A fejlesztések nem öncélúak, hanem minden jánoshalmi ember részesül belőle, mindenki használhatja őket és gyönyörködhet bennük. Őszintén kívánom, hogy így legyen! Ismét kirándulhattunk az Alternatív plusz fiataljaival! Czeller Zoltán polgármester Jánoshalma Város Önkormányzata 2010-ben a Dél-alföldi Operatív Program keretén belül az Oktatásfejlesztés a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben című felhívására az általános iskola és a diákélelmezési konyha épületének felújítására, új konyhatechnológia beépítésére, valamint a konyhatechnológiához kapcsolódó berendezések, gépek beszerzésére nyújtott be pályázatot. A Támogató szeptember 15-én kelt levelében értesítette az önkormányzatot a pozitív döntésről, a támogatói szerződés aláírására november 15. napján került sor. Az épületek állapota az elmúlt évek alatt jelentősen leromlott, külső hőszigetelésre, akadálymentesítésre, a vizes blokkok felújítására, kábelezésre, világítás- és fűtéskorszerűsítésre, nyílászáró cserére és felújításra volt szükség. A kivitelezés július 01-jén kezdődött, a kivitelező a Hajdú ÉPKER Építőipari és Kereskedelmi Kft. volt, a konyhai eszközöket a B és P Kft. szállította. A projekt részeként egyes szaktantermek új festést, padlóburkolatot, és bútorzatot kaptak, melynek keretében az iskolapadok és a székek cseréje is megvalósult. A projekt címe: Infrastrukturális fejlesztések a minőségi oktatás megteremtése céljából a jánoshalmi általános iskolában, azonosítószáma: DAOP-4.2.1/B A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, a Dél-alföldi Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint Támogató képviseletében eljáró VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft., mint Közreműködő Szervezet segítségével valósulhatott meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege forint. A projekt összköltsége: forint, az önrészt Jánoshalma Város Önkormányzata finanszírozta. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg Meghívó A Gazdakör Gyümölcs - és Szőlőtermesztők Egyesülete 12.-én (szombaton) a Korzó Étteremben rendezi meg a hagyományos Márton napi újbor ünnepét. A rendezvény programja: 18 órától vendégvárás 19 órától vacsora - Márton napi sültes tál. 20 órától újborok kóstolója a készlet kimerüléséig! - Kunvin, Koch-vin, egyesületi tagok bora. 22 órától Borkirály választás. 23:30-kor tombolahúzás. Bál, mulatság hajnalig! A jegyek elővételben november 11-ig megvásárolhatók Ft/db áron: - Dági József Jókai u 55. Tel.: 77/ , 06-70/ Farkas László Széchenyi u. 9. Tel.:06-20/ , 06-77/ Skribanek János Dózsa Gy. u Tel.:77/ , 06-20/ Sok szeretettel vár minden érdeklődőt a rendezőség: Gazdakör Gyümölcs - és Szőlőtermesztők Egyesülete Felső-Bácskai Hegyközség A szabadidős programok szervezése fontos része az integrációs törekvéseinknek. A TÁMOP /2- Meghívó Közmeghallgatásra Jánoshalma Város Képviselő-testülete 24-én (csütörtök) 17. órakor KÖZMEGHALLGATÁST tart, amelyre tisztelettel hívja a város lakosságát. Helye: Imre Zoltán Művelődési Központ Napirend: 1. Beszámoló Jánoshalma Város Önkormányzat munkájáról Előadó: Czeller Zoltán polgármester 2. Közérdekű kérdések, hozzászólások Czeller Zoltán Jánoshalma Város polgármestere számú pályázatunk keretében lehetőség van Magyarország minél több nevezetességét megmutatni a fiataloknak. Ezen program keretében ismételten kirándulni voltunk, a fiatalokkal és családtagjaikkal Szeptember 10.-én Ópusztaszeri Történelmi Emlékparkot látogattuk meg, október 8.-án pedig a Szegedi Vadasparkban kirándultunk és ismerkedhettünk meg az ott élő színes állatvilággal. Ádám Zsuzsa Szakmai vezető Magyar állampolgárok lettek Október 10-én ketten tettek állampolgársági esküt. A vajdasági Tornyosról: Virág Mária és Vajda Attila. 7-én előreláthatólag 11 fő tesz állampolgársági esküt.

4 4. oldal Infrastrukturális fejlesztések a minőségi oktatás megteremtése céljából a jánoshalmi általános iskolában című DAOP /B azonosító számú projekt záró rendezvénye A Hunyadi HUNYADI Iskola NÉPE hírei Az általános iskola épületének felújítása 2007-ig nyúlik vissza. A város Önkormányzata már ban részt kívánt venni ezen a DAOP /B-09-es számú pályázaton. Első körben nem nyertünk. Második körben az iskola felújításához kapcsolódott a Diákkonyha felújítása is július elsején adtuk át az iskola, valamint a diákkonyha épületét. Példás, fegyelmezett összefogással, tanár, alkalmazott, diák, szülő, a Városgazda Kft közös munkájával kiürítettük az iskolát. Az ebédlőt től, az iskolát előre láthatólag 7-től vesszük birtokba. Jánoshalma intézményeinek köszönettel tartozunk. Az avatási ünnepség keretében köszöntük meg Nagyidai Zsolt plébános úrnak, Ádám Tamásnénak, a Pelikán Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Non-Profit Kft. ügyvezetőjének, Nagyné Kutor Veronikának, a Hajléktalan szálló vezetőjének, Zámbó Juditnak, a Gyermekjóléti szolgálat vezetőjének, Taskovsics Péternek, a VM. ASZK Intézmény főigazgatójának, Juhász Zsoltnak, a Városgazda Kft. ügyvezető igazgatójának, Nagy Istvánnak, a Felső - Bácskai Fiatal Művészekért Kulturális Alapítvány vezetőjének, Katus Andrea, Nánainé Varga Krisztina és Gyimesi Lászlóné tagintézmény-vezetőknek a kéthónapos ideiglenes tartózkodási helyet. Hálánk, örömünk jeléül egy Öröm karnevállal tettük emlékezetessé a napot! Az ünnepi sokadalom megmutatta iskolánk sokszínűségét, sokféleségét, de ugyanakkor egységességünket is. Czeller Zoltán Polgármester Úr és Bányai Gábor országgyűlési képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke megnyitó beszédeit tanulóifjúságunk feszült figyelemmel, fegyelmezetten hallgatta. Nagyidai Zsolt plébános megszentelte a felújított létesítményt. Az igazgatónő szervező, koordináló Örömünnep október 20. munkáját meleg szavakkal köszönte meg városunk polgármestere. Az intézmény vezetősége nevében a diákok egy-egy szál virággal fejezték ki hálájukat a takarító és a technikai személyzetnek áldozatos munkájukért. Emléklappal köszöntöttük: ; Bányai Gábor országgyűlési képviselőt, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnökét; Czeller Zoltánt, Jánoshalma polgármesterét; Nagyidai Zsolt plébánost; Komáromi Lajos alpolgármestert; Kiss György tanácsnokot; Dr. Benda Dénes címzetes főjegyzőt; Intézményvezetőket:; Taskovics Péter főigazgatót; Juhász Zsolt ügyvezető igazgatót; Iskolánk igazgatóit től: Szabados József, Karsai Péter, Balázsics Zoltán urakat; Az egyházi iskola igazgatónőjét: Horváthné Sörös Anitát; A PROJEKT munkatársai:; Dr. Kelle Judit projektmenedzsert; Halász-Csiba Renáta pénzügyi menedzsert; Tóth László műszaki menedzsert; Vígh Ernő műszaki ellenőrt; Váti Nonprofit Kft munkatársait:; Pribojszkiné Kása Anikót ; Cseke Andreát. A projekt kivitelezőit: Koletár András műszaki ellenőrt; Hajdú Sándor fővállalkozót; Berta Sándor építésvezetőt; Egyéb szervezetek képviselőit, önkéntes segítőket:; (Hambár Kft.) Dr. Vavró Ivánt; (Agroprodukt) Farkas Andrást; (Renner Bt.) Renner Tibort; Polgárőrség képviseletében Horváth Ferencet; Kiss Imrét a Városgazda képviseletében; a Hunyadi iskola dolgozóit: Karip Istvánné, Szarvas Sándorné, Magyari László, Farkas István, Renkus József. Önkéntes segítőinket: Dr. Katona Zsuzsanna; Juhászné Jacsó Csilla; Kelle Attila; Sendula Gábor; Dudás Lászlóné; Fekete Tibor; Zentay Tamás; Zentayné Ságodi Anita; Lukácsné Horváth Magdolna; Bor Mónika; Dáginé Simovics Andrea; Szegedi Istvánné; Az iskolakép leleplezését a gyermekek hatalmas Hurrával üdvözölték. A nemzeti színű szalag átvágása után a diákok, szülők, a vendégek, az érdeklődők megtekinthették a frissen felújított iskolánkat. A Szózat hangjaira az iskola fényárban úszott, mely lenyűgöző látványt nyújtott a közönség számára. A Hunyadi Iskola diáksága, tanárai, dolgozói, szülői jelesre vizsgáztak az Összefogás c. tantárgyból. Differenciált tanulásirányítás a gimnáziumban október 4-én, délután, Nagy Czirok Lászlóné tanügy-igazgatási szakértő, a kiskunhalasi Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola igazgatónője a Differenciált tanulásirányítás a gimnáziumban címmel továbbképzést tartott a pedagógusoknak, elsősorban azoknak, akik matematikát és fizikát tanítanak iskolánkban. Az érdeklődők többféle jól bevált módszerrel ismerkedhettek meg az előadás során, tapasztalatokat cserélhettek, a differenciált tanulásirányításról konzultálhattak ezen a délutánon. KRESZ verseny október 11-én a Szakiskolában újra megrendezték a közlekedési versenyt, a kiskunhalasi ATI közreműködésével. A gimnázium egy csapattal képviseltette magát ezen a versenyen, tizenhat éves korosztályban. A résztvevő tanulók az elméleti tesztsor megoldása mellett számos gyakorlati feladatot is teljesítettek. Voltak ügyességi, erőnléti és közlekedési feladatok. Nagyon népszerű volt a traktorhúzás és a traktorkerék görgetés is. Sajnos ezekben, a számokban a gimnazista tanulók nem szerepeltek jól, mert nem voltak felkészülve ilyen feladatokra. A már hagyományosnak mondható feladatok, mint például a biztonsági öv szimulátor, vagy a fordított kormányzású kerékpárban jól szerepeltek diákjaink. Nem volt meglepő, hogy a diákok nem ismerik megfelelően a KRESZ szabályokat, hiszen nincsen még vezetői engedélyük. Az viszont, hogy a kerékpár szabályos használatával és felszerelését sem tudják, amivel nap, mint nap közlekednek elszomorító volt. A szervezők nem titkolt vágya volt, hogy a diákok nagyobb hangsúlyt fektessenek a szabályos közlekedésre és ezzel is megelőzhetőek legyenek a súlyos balesetek, melyek száma a mai rohanó világunkban sajnos jelentősen megszaporodott. Felhívás-Meghívás! Minden továbbtanuló diákot és szüleiket szeretettel várunk 25-én 9.00 órai kezdettel megrendezésre kerülő Nyílt napunkon a Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégiumban. Pályaválasztási kiállításon voltunk Nyolcadikosnak lenni büszkeség. Nyolcadikosnak lenni kihívás és felelősség. Nem csak a már kiismert iskola biztonsága, a már kialakult hatékony tanulási stratégiák és eredményeik határozzák meg a nyolcadikosok mindennapjait, hanem bizony lassan eluralkodik minden gyereken a meghatározhatatlan szorongás, az alattomos félsz, a kérdések kapcsán: Hogyan tovább egy év múlva? Vajon jól döntök-e? Jól fogom-e ott érezni magam? Tudom-e teljesíteni a követelményeket? Igen. Ez az ősz már készülődés az iskolaválasztásra, a pályaválasztásra. Természetesen iskolánkban folyamatos a pályaorientáció, hiszen az osztályfőnöki órák témái, a tanórák, tanórán kívüli foglalkozások készségeket, önismeretet, társadalomismeretet fejlesztő tevékenységei mind-mind segítenek a majdani döntésben. Hagyományosan október hónapban kerülnek megrendezésre országszerte a megyei pályaválasztási kiállítások. Idén is így történt, ezúttal két helyszínen, Baján és Kecskeméten jelentek meg a középfokú és felsőfokú iskolák, egyetemek a nagyközönség- diákok, szülők, tanárok- előtt. A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium nyolcadik évfolyamáról 45 tanuló utazhatott különjárattal Bajára, ahol a Posta Sándor Sportcsarnokban megismerhette megyénk majd minden középiskolája által nyújtott lehetőségeket.. A rendezvényen képviseltette magát a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja is, komoly tájékoztatást és segítséget adva a már esetleg érettségizett vagy szakmát szerzett érdeklődőknek is. A teljesen tanácstalan fiatalabbak különféle tesztek segítségével ismerhették meg jobban személyiségüket, így azt is megtudhatták, milyen szakmákra lehetnek alkalmasak. Nagy sikert arattak a helyszíni bemutatók (fodrászok, szakácsok, asztalosok, grafikusok ), a kóstolók, a videóvetítések. Beleolvashattak a gyerekek a diákújságokba, beszélgethettek a középiskolásokkal, tanáraikkal. Bepillantást kaptak az iskolák nemzetközi kapcsolataiba, az ösztöndíjak, pályázatok lehetőségeibe. A jó hangulatú, mozgalmas délelőtt után remélhetőleg hamarosan kialakul a diákokban a végleges elképzelés arról, vajon az általános iskola elvégzése után milyen középfokú intézményben folytatják tanulmányaikat. Természetesen addig még sok munka és együttműködés vár szülőkre, osztályfőnökökre, gyerekekre egyaránt. Beiskolázási szülői értekezlet a Hunyadiban Iskolánk beiskolázási szülői értekezletet tart 9-én kor az Általános Iskola dísztermében, melyre szeretettel várja a negyedik és nyolcadik osztályos tanulók szüleit. Elsősök fája Az idén első alkalommal ültettek emlékfát az iskolánkba beiratkozott eső osztályosok. A fát körbeállva a kicsik megígérték, hogy óvni, vigyázni és gondozni fogják, hogy ha majd évek múlva visszatérnek iskolájukba, körülötte összegyűlve emlékezhessenek az iskolában eltöltött évekre. Reméljük ez a faültetés hagyománnyá válik, és sok fa állít majd emléket a nálunk tanuló diákoknak. Pályaválasztási Vásár 2011 Iskolánk e tanévben is megjelent kiállítóként a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által megrendezésre került Jövőd a tét című Pályaválasztási Vásáron. A október 25-én Baján megrendezett tájékoztató és szakmai rendezvény fő célja volt, hogy megfelelő információt nyújtson az iskolaválasztás előtt álló diákoknak. A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégiumból két pedagógus adott információt az intézmény képzési kínálata iránt érdeklődő diákoknak és szülőknek. Pontos tájékoztatást nyújtottak az iskola négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi képzéséről, a 2012/2013-as tanévtől induló szakközépiskolai valamint az érettségire épülő szakképzésről egyaránt. Pályaválasztási szülői értekezlet Az október minden tanévben a beiskolázási, pályaválasztási szülői értekezletek hónapja. Ebben az évben is kaptunk meghívásokat a környező településekről, hogy tájékoztassuk a nyolcadikos tanulókat és szüleiket a várható képzési ajánlatainkról. Jártunk Mélykúton, Nemesnádudvaron és Hajóson is. Ezekről a településekről szinte minden tanévben érkeznek hozzánk tanulók gimnáziumunkba,s az ottani osztályfőnökök elmondása szerint jó szívvel ajánlják a Hunyadit továbbtanulóik számára.

5 Ezzel a címmel mutatta be műsorát október 21-én a megújult színházteremben a Hunyadi János Álta- A Hunyadi HUNYADI Iskola NÉPE hírei komponált táncmozdulatok szoros egységet alkottak. A drámai hatást fokozta a jól megválasztott fény- és Áldassék a neved, forradalom! hez. Bátyai Gáborné álmodta meg ezeket a mozdulatsorokat, s Mikó Dorottya, Juhász Lujza, Szabó Lilla, Németh Gina, Kiss Dominika, Sendula Flóra, Lencse Petra, Kocsis Alexandra,Takács Kitti, Rasztik Rebeka töltötték meg élettel. Köszönet Nagy Istvánnak és feleségének, Nagyné Bényi Máriának, akik 5. oldal lános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium az 1956-os eseményekre emlékezve. Az, aki láthatta ezt az előadást, különleges élményben részesülhetett. Az irodalmi rész, a néptáncbetétek, a művészien meg- hangtechnika is. Az iskola aerobik csapata ezúttal egy szokatlan feladatot oldott meg. Olyan koreográfiákat mutattak be, amelyek harmonikusan illeszkedtek a versek, zenei részletek szövegé- a Felső-Bácskai Fiatal Művészekért Kulturális Alapítvány keretein belül működő néptáncosoknak betanították a táncokat. Dicséret illeti a tagokat is, akik fáradságot nem ismerve gyakoroltak erre a jeles napra, hazajöttek az ország különböző szegleteiből és színesebbé tették ezt a műsort. A Torda Judit, Lipka Petra, Pintér Nikolett, Lódri Fanni, Nagy Gábor alkotta irodalmi csapat felkészítője Varga Margaréta volt. Ő volt a főszervezője ennek a rendezvénynek. Lábodi Róbert és segítői, Ballai Roland, Szemlics Bertram közreműködtek abban, hogy a fény- és hangtechnika jól működjön. Farkas István pedig a hangosítást kezelte. 23 órán át kerekeztek A 23 órás ünnepi tekergést immár egy évtizede rendezi meg a Terézhalmi Ökoturisták Egyesülete (TÖTE). Célja: Egy világszerte egyre népszerűbb, de az iskolai testi nevelésben eddig még nem szereplő mozgásforma megszerettetése. A résztvevő tanulók, felnőttek fáradással szembeni ellenálló képességének fejlesztése mérsékelt intenzitású, hosszantartó terheléssel. A közlekedési ismeretek gyakorlati alkalmazása október én került megrendezésre a verseny. A 2011-es verseny különlegessége, hogy az első 23 Órás Tekergést is Jánoshalmán szerveztük meg. 70 fő nevezett a versenyre, a korcsoport összetételére inkább a 12 év alattiak részvétele jellemzőbb. Közel 2500 km-t tekert a mezőny. A verseny eredménye: Aranyérmet kapott csapatok: HÁLENDÁÁK és a Lekváros Pacalos Halászlé (HLP) Ezüstérmes a NON STOP. Bronzérmes pedig a NITRO nevű csapat. Az érmeket városunk polgármestere, Czeller Zoltán úr adta át. A nevezési sorszámok kihúzásakor a legnagyobb ajándékot, a DVDlejátszót, Halász Gergő, a kerékpárt, Herczeg Nikolett vehette át. Köszönet a nyereményt felajánlóknak: Petróczky Ferenc, Pethő Zoltán, Lakatos László, Filléres üzlet. A pedagógusoknak: Bozsóki Ferencné, Csima Istvánné, Filmák Endréné, Császár Árpádné, Marancsikné Kubatov Ágnes, Sike Orsolya, Szűcs Gabriella, Czeller Eszter, Bunyevácz Hajnalka. A TÖTE ügyintézőjének: Rácskainé Stefánovics Titanilla A rendőrségnek, Marancsik Róbertnek, a sok részt vevő szülőnek. Köszönet a finom vacsoráért és ebédért Takovicsné Marika csapatának. A fotókért, videózásért: Kiss Hajnalkának és Sári Zsuzsannának. A Terézhalmi Ökoturisták Egyesülete elnöke: Somogyiné Sági Piroska Felhívás! Pszichiátriai szerek viselkedési problémákra? Ha gyermeke tanulási problémára vagy viselkedési rendellenesség miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában. Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) Weboldal: Minden információt bizalmasan kezelünk! A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium Neumann termében október 12-én kistérségi konferenciát tartottunk. A rendezvény a Hunniareg Pedagógiai Intézet Bács-Kiskun Megyei Irodájának szervezésében valósult meg. Az iskola igazgatónője, Somogyiné Sági Piroska köszöntötte a megjelent vendégeket, majd Scheidl Róbert megyei szaktanácsadó, közoktatási szakértő a mérés-értékelés témaköréből tartott előadást. A délután második felében Raffayné Fazekas Aranka megyei szaktanácsadó az osztályfőnöki munkához, kiemelten a gyermekvédelmi munkához nyújtott segítséget a jelenlévőknek. Az előadásokat konzultáció követte. Képzés megnevezése Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012/2013-as tanévre 4. OSZTÁLYOS TANULÓK RÉSZÉRE 8 évfolyamos, általános tantervű gimnáziumi képzés Tagozatkód Tagozatkód: 02 A felvételi rendje A jelentkezés módja A felvételi pontszámítás rendje Képzés megnevezése A felvétel az elért pontszámok alapján történik. A tanulók az általános iskolai eredményük alapján hozott pontokkal rendelkeznek. A továbbtanulási jelentkezési lap kitöltésével, amelyen a 3. év végi és a 4. félévi eredményeket kell feltüntetni. A jelentkezési lapok megküldésének határideje február 17. Jelentkezési lap beszerezhető az iskola titkárságán vagy letölthető az Oktatási Hivatal honlapjáról: A pontszámba beszámító tárgyak: magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, környezetismeret A 3. osztályos év végi osztályzatokból max. 40 pont A 4. osztályos félévi osztályzatokból max. 40 pont A felvétel elbírálásánál nem felel meg, akinek összes pontszáma nem éri el az 56 pontot. 8. OSZTÁLYOS TANULÓK RÉSZÉRE 4 évfolyamos, általános tantervű képzés 4 évfolyamos, Informatikai szakirányú szakközépiskolai képzés Tagozatkód Tagozatkód: 01 Tagozatkód: 03 A felvételi rendje A jelentkezés módja A felvételi pontszámítás rendje Kistérségi konferenciát tartottunk A felvételi eljárás során a tanulmányi eredményeket vesszük fi gyelembe. Egységes középiskolánk azon 8. osztályos tanulói számára, akik intézményünket megjelölni tervezik a felvételi tanulói adatlapjukon, lehetőséget nyújt, hogy automatikusan felvételt nyerjenek gimnáziumi tagozatunk 9. évfolyamára. Az általános iskolába járó, tanköteles tanuló jelentkezési lapjának kitöltését az általános iskola szervezi meg. A jelentkezési lapok megküldésének határideje február 17. Jelentkezési lap beszerezhető az iskola titkárságán vagy letölthető az Oktatási Hivatal honlapjáról: A hozott pontszámot a 7. év végi és a 8. félévi bizonyítvány alapján határozzuk meg. A pontszámítás tantárgyai: magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, történelem, matematika, fi zika, kémia, biológia, földrajz, informatika. A hozott pontszám maximum 100 pont. A felvételi rangsort az elért pontok összege adja.

6 6. oldal A mezőgazdasági szakképző hírei Alapítványi bál Gólyaavatás A VM Kelet-magyarországi Agrár-szakképző Központ, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Jánoshalma második alkalommal rendezte meg alapítványi bálját. A Georgica Alapítvány többek között azzal a céllal jött létre, hogy segítse intézetünk arra érdemes hátrányos helyzetű tanulóinak hazai és külföldi szakmai gyakorlatának, az iskola ismeretterjesztő, sport és kulturális rendezvényeinek, szabadidős tevékenységeinek megvalósulását. A bálnak külön aktualitást adott, hogy iskolánk együttműködési megállapodást kötött Jánoshalma lengyel testvérvárosának mezőgazdasági szakiskolájával, a nawojowai Mezőgazdasági Képzési és Gyakorlati Központtal. Vendégeink a nap folyamán megismerkedtek a jánoshalmi intézmény kiváló elméleti és gyakorlati képzési feltételeivel, megcsodálták a katolikus templomot, a helytörténeti gyűjteményt és látogatást tettek a megye egyik legjelentősebb borászati vállalkozásánál, a Kunvin Kft-nél. Az együttműködés lehetőséget teremt arra, hogy a hagyományosan jó lengyel-magyar, valamint Nawojowa és Jánoshalma város kapcsolataira alapozva, különösen az oktatás, nevelés, kultúra, a mezőgazdasági és környezetvédelmi oktatás területén a személyes kapcsolatok alakuljanak ki. A kapcsolat létrejöttéért köszönettel tartozunk Czeller Zoltán polgármester úrnak és dr Stanisław. Kiełbasa úrnak, Nawojowa város polgármesterének. A megállapodás aláírása ünnepélyes műsor keretében történt, melynek színvonalát a Probitas tánccsoport egyesület táncosai a jánoshalmi katolikus általános iskola énekkara és Király Vivien csodálatos zongorajátéka emelte. A lengyel testvérváros népi zenekarának három tagja fergeteges produkcióval lepte meg a bálozókat. Vancsura Józsefné a Georgica Alapítvány kuratóriumának elnöke beszámolt az Alapítvány egy éves munkájáról, majd meghatottan vette át a virágcsokrot, mellyel Taskovics Péter főigazgató köszöntötte őt abból az alkalomból, hogy 37 éven keresztül végzett, magas színvonalú pedagógiai munkája elismeréséül megkapta a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének díját. A műsort vidám hangulatú vacsora, majd bál követte, a felszolgálásban iskolánk panziós falusi vendéglátó osztályának tanulói jeleskedtek, osztályfőnökük Varga Judit tanárnő irányításával. A tombolasorsoláson sok értékes felajánlás talált gazdára, a fődíjat pedig, -egy malacot, melyet az iskola tangazdasága ajánlott fel, - Tóth András, iskolánk nyugdíjas szakoktatója vihette haza. Intézményünk nevében szeretnénk megköszönni mindazoknak a segítségét, akik alapítványunkat pénzzel, felajánlásokkal vagy munkájukkal támogatták, reméljük egy év múlva újra vendégeink lesznek alapítványi bálunkon. Molnár Gáborné igh. Ha gólyának nem is látszottunk, de mindenképpen viccesen néztünk ki az avatási szertartáson és az azt megelőző játékos vetélkedőn. A mi osztályunknak munkavédelmi bakancsban, harisnyában, kivágott topban, rövidnadrágon kívül viselt pelenkában kellett megjelenni. A versenyszámokat kitaláló 12.K osztályos diákok megkegyelmeztek a legfiatalabbaknak, mivel a feladatok mulatságosak voltak, de nem volt megszégyenítő egyik sem. Az ebédlőbe való belépéskor fogat kellett mosnunk, de a fogkrém helyett csípős, kakaós masszát kaptunk. Ezt követte a felvonulás, ahol mindenki bemutatta ruházatát,majd jöttek a félve várt feladatok. Aláírást kellett gyűjteni az utcán a dihidrogén-monoxid (azaz a víz ) betiltásához, boltban kondenzcsíkot kellett vásárolni, a Korzó étteremben pedig tojást kellett főzni. Amíg az elküldött tanulók visszaérkeztek mi is sok feladatot kaptunk. Volt lufiborotválás bekötött szemmel, almaevés madzagon lógatva, ropievés fekvőtámasszal egybekötve, gördeszkán szlalomozás, talicskázás háton vizes edénnyel. A kilencedikes osztályfőnököknek is volt feladatuk. Megadott szavakkal verset kellet írniuk. Nagyon sokat nevettünk, jó humorukat megismerhettük. A feladatokat követte a Gólyaeskü letétele. Az avatás zárásaként eredményhirdetés következett. A három kilencedikes osztály közül a mi osztályunk a 9. K osztály végzett az első helyen. A jutalom se maradt el. Mi nyertük meg a padok pakolását! Nemcsak a gólyák, de a felsőbbéves szurkoló és a tanárok is nagyon élvezték a gólyaavatást. Ezután teljes jogú tagjaivá váltunk az iskolánknak! Nagy Levente (9.K) Kitüntetettjeink A Vidékfejlesztési Minisztérium október 23-a alkalmából rendezett ünnepségén vehetett át elismerő oklevelet Fazekas Sándor minisztertől iskolánk nyugdíjba vonuló dolgozója Sógor László okleveles gépészmérnök-tanár. A tanár úr gyakorlott mezőgazdasági szakemberként, február 1-jétől dolgozott iskolánkban. Először a felnőttképzésben, később az ifjúsági képzésben tanított. Állandó felkészítője volt a szakmai versenyeken induló tanulóknak, melynek eredményeként azok folyamatosan kiemelkedően szerepeltek a Dr. Szabó Gusztáv vetélkedőn és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyeken. megbíztak Szakmai és pedagógiai munkájának elismeréséül az iskola vezetése ben pedagógus nap alkalmából tanácsosi címet adományozott számára, majd több évtizedes munkáját oklevéllel és emlékplakettel ismerte el 2003-ban illetve 2008-ban. Az iskola szakmai oktatásának meghatározó személyisége volt, aki hoszszú időn át színvonalasan végzett oktató, nevelő és fejlesztő tevékenységéért nyugállományba vonulása alkalmából kapta meg a miniszteri elismerést. Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban megtartott ünnepi közgyűlésén nagyon szép műsor keretében - vehette át a megyei közgyűlés elnökének elismerő oklevelét Vancsura Józsefné volt kolléganőnk Bányai Gábor elnök úrtól. A tanárnő szeptemberétől dolgozott iskolánkban először óraadóként, majd a tanévtől teljes munkaidőben tanított kémiát és biológiát nyugdíjba vonulásáig. Tanórai munkáját szakszerűség, igényesség jellemezte. Sokoldalúan szemléltette a tananyagot, fontosnak tartotta, hogy a tanulókhoz közeli, a mindennapi életben, a mezőgazdasággal kapcsolatos szakmákban hasznosítható példákkal illusztrálja az új ismereteket. Módszertani érdeklődése azt mutatta, hogy nyitott az újra, szakmai ismereteit a szakirodalomból folyamatosan frissíti. Sokat dolgozott azért, hogy diákjai pályaválasztását egyengesse, reális célok kitűzésére sarkallja őket. A tanulók megtisztelték bizalmukkal. A szülőkkel folyamatosan kapcsolatot tartott, véleményében, elismerték segítő szándékát. A kollégákkal mindig jó munkatársi és emberi kapcsolatban volt. Mindenki számíthatott feltétel nélküli segítségére. Munkáját a pedagógus pályán töltött évtizedek során a pedagógiai hívatás és az ifjúság szeretete jellemezte. Jelenleg az iskolai alapítvány kuratóriumi elnöke. Több évtizeden keresztül végzett, magas színvonalú pedagógiai munkája elismeréséül, az iskola vezetése javasolta az elismerésre, melyet a Jánoshalma Város Önkormányzata és Felsőszentiván polgármestere is támogatott. T. P. Részvétel a VII. Diák Traktoros Vetélkedőn A VM ASzK Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanulói október 20.-án a már hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Diák Traktoros Vetélkedőn vettek részt Csongrádon, amelyet a helyi Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium szervezett. A megmérettetésen Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében a T kategóriás képzést végző iskolák vettek részt. A résztvevő iskolákat két tanulóból álló csapat képviselhette. A versenyzők elméletben KRESZ vizsgafeladatot, gyakorlatban az ügyességi pályán oktatótraktorból és pótkocsiból álló szerelvénnyel mérték össze a tudásukat. A gyakorlati feladatok között szerepelt szabályos elindulás, megállás, szlalomozás, adott körökben való fordulás, célba tolatás, és traktor orrával kellett a pótkocsit garázsba tolni. Iskolánk diákjai összesítésben az ötödik helyen végeztek. A csapat tagjai: Sziládi Krisztián 12/A szakmunkástanuló és Kocsis Tamás 13/T technikustanuló.

7 A mezőgazdasági szakképző hírei 7. oldal Egy nap, a biztonságos közlekedés érdekében Iskolánkban már hagyománynak számít, hogy minden tanévben a gyakorlati oktatók szervezésében megrendezésre kerül a Közlekedés Biztonsági Nap. Az idei tanévben negyedik alkalommal került megrendezésre. Az egész délelőtti programban, az iskola mellett a több évtizedes jármű vezetésoktatási hagyományokkal rendelkező KISKUN Autósiskola volt társszervező és egyben a főtámogató is. A vetélkedő színvonalát növelte, hogy az intézmény aulájában a helyi rendőrőrs rendőre bemutató filmeket vetített folyamatosan. A Közlekedés Biztonsági Nappal az intézmény főigazgatójának és tanárainak a célja, hogy az iskola tanulóit a vetélkedő során a gyakorlati feladatok megoldásával a biztonságos közlekedésre neveljék és felhívják a figyelmüket a közlekedésben rejlő veszélyekre. A délelőtti program során a tanulóknak osztálykeretek között különböző feladatokat kellett megoldani, az ASzK oktatójárműveivel, kerékpárjaival és a KISKUN Autósiskola bemutatóeszközeinek használatával, amelyek a biztonságos közlekedésre hívták fel a gyerekek figyelmét. Az idei tanévben is meghívást kapott a helyi Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Ők egy csapattal vettek részt a vetélkedésben. A tanulók két korcsoportban mérhették össze tudásukat, 16 év alatti és 16 év feletti korcsoportban. Az osztályoknak a következő feladatokat kellett végre hajtani. Kerékpáros Kresz teszt kitöltése Kresz test kitöltése a 2010 változásokról Gokartozás ügyességi pályán, Traktorhúzás, Bekötött szemmel oktató traktorral megfordulás irányító személy segítségével, Traktorkerék görgetés. A vetélkedő befejezése után a tanulók minden végrehajtandó feladatot kipróbálhattak versenyen kívül. A gyerekek a nap folyamán örömmel végezték el az egyes feladatokat, jól érezték magukat. Az iskola tanulói megmutathatták egymásnak hogyan tudnak forgózsámolyos pótkocsit tolni traktorral és a jogosítvánnyal rendelkezők kipróbálhatták a KISUN Autósiskola csúszósautó tréningjét. 16 év alatti korosztály: Csapatverseny: I. helyezett: 10/A osztály II. helyezett: 10/K osztály III. helyezett: 9/K osztály Egyéni eredmények: I. helyezett: Nagy Mihály 9/B II. helyezett: Felső Zsombor 9/K III. helyezett: Farkas Zsolt 10/K 16 év feletti korosztály: Csapatverseny: I. helyezett: 12/K osztály II. helyezett: 11/K osztály III. helyezett: 11/A osztály Egyéni eredmények: I. helyezett: Kádár-Német Ádám 12/K II. helyezett: Rácskai Roland 11/K III. helyezett: Mándity Enzo 11/K A pontszámok összesítése után a következő végeredmény alakult ki: A csapatverseny helyezettjei korcsoportonként egy-egy tortát nyertek. Az egyéni helyezettek ajándékát a KISKUN Autósiskola ajánlotta fel. I. helyezett: ezer forintos utalvány, tanfolyam díjba váltható be. II. helyezett: ezer forintos utalvány, tanfolyam díjba váltható be. III. helyezett: ezer forintos utalvány, tanfolyam díjba váltható be. KISKUN Autósiskola a bemutatóeszközeinek a használatával, kipróbálásával, és a Kiskunhalasi kirendeltség dolgozóinak segítségével és a verseny díjainak a felajánlásával nagymértékben hozzájárultak vetélkedő színvonalas lebonyolításához. Újra élesztés ambubabán, október 5-én Szentesen a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola ÖKO napot rendezett, melyen iskolánkat hét tanuló képviselt. Száznál is több gyerek vett részt a rendezvényen: óvodás, általános iskolás és középiskolás korúak. A rendezvényt Udvardi István, az iskola igazgatója nyitotta meg. Ezután két tanuló tartott előadást az alternatív ener- ÖKO NAP SZENTESEN giaforrásokról és a szentesi termálenergiáról. Szentesen a városi termálvizes fűtésrendszer kiépülése 1987-től kezdődött meg. Mára a város egységes geotermikus közműhálózattal rendelkezik. Sok lakást, közintézményt, kertészetet fűt termálvíz. Ez a rendszer évi közel 800 tonnával csökkenti a város szén-dioxid kibocsátását. A beszámolók után sok érdekes feladatot próbálhattak ki a vendégek. Az aulában volt termésfelismerés, íz felismerés, virágkötészet, öko maci textiles. Kiszámolhatta mindenki az ökolábnyomát, természetvédelmi tesztet tölthetett ki, megvizsgálhatta milyen az ivóvíz minősége. A legnagyobb sikert a rendhagyó fizika óra aratta. Megismerhettük a vízzel működő kisautó működési elvét, láthattunk fénymalmot, sok érdekes kísérletet cseppfolyós nitrogénnel, a mágneses teret vizsgálhattuk. Az udvaron sok ügyességi versenyen vehettek részt a gyerekek. Talicskával, ládával sorverseny volt. Lehetett diót törni, súlyt becsülni, nyomdázni burgonyából készült nyomdával. Aki megéhezett tárcsán sült burgonyát ehetett, mellé pedig frissen Kerékpározás ügyességi pályán, Ellentétes kormányzású kerékpárral kerékpározás. További feladatok voltak biztonsági öv szimulátorral az öv életmentő hatásának érzékeltetése, részegszemüveggel vezetés, motorozás városi forgalomban szimulátorral, kerékpáron lévő hiányosságok felismerése, közlekedés biztonsági szempontból. készült almalét ihatott. Az érdeklődők kipróbálhatták az udvaron kiállított traktorokat. Hulladékokból dísztárgyakat készítettek az iskola tanulói, ami az udvaron volt megtekinthető. Aki kedvet érzett kipróbálhatta a palántázást is. Nagyon jól érezték magukat a tanulók. Ez a nap betekintést adott arra, hogy mekkora hatással van az életvitelünk a természetre. Ötleteket, hogyan élhetünk környezettudatosabban, hogy csökkentsük a Föld terheit. Nagy Béláné Tájékoztatom Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az Okmányirodában lehetőség van az illetékek, díjak BANKKÁRTYÁVAL TÖRTÉNŐ FIZETÉSÉRE További információ kérhető az Okmányirodában a 06-77/ telefonszámon. Tisztelettel: Dr. Benda Dénes címzetes főjegyző A vetélkedő után az iskola tanulóinak véleménye alapján a Közlekedés Biztonsági Napot a következő tanévben is meg kell szervezni az iskolának. VMASZK

8 8. oldal A katolikus óvoda és iskola hírei A Magyar Diáksport Napja szeptember 30-án iskolánkban először tartottuk meg a Magyar Diáksport Napját. A kiírásnak megfelelően a program célja a következő: ezen a napon minden tanuló, minél több pedagógus, illetve szülő mozgással töltsön el 120 percet és a déli harangszónál fussanak le 2011 métert. A kihelyezett plakátnak és programtervezetnek köszönhetően a gyerekek és a tanárok is nagyon várták már ezt a napot. A rendezvényeket 10 órakor kezdtük el, ami külön örömmel töltött el mindenkit. A tanulók, a néha unalmas délelőtti ücsörgést, a tanárok, a tanítást végre egy kis mozgásra cserélhették. Próbáltunk a megszokottól eltérő, mulatságos feladatokat összeállítani, hogy mindenkinek érdekesen teljen a délelőtt. Úgy érzem, ez sikerült is. Az ötödik osztály kerékpártúrát szervezett két kísérővel a 9 kmre található szomszédos községbe, Borotára. A szabadban eltöltött piknik és egy rövid almaszüret után fociztak egy jót. Az itthon maradt diákoknak tíz állomást jelöltünk ki a tornaszobában, a folyosón, az udvaron és az épület mellett található parkban. Minden állomásnál egy- egy segítő pedagógus várta az érkezőket, aki elmondta, illetve meg is mutatta a teendőket. A tanulóknak a csettegőhúzás és a kerékpáros ügyességi verseny tetszett a legjobban. 11 óra 30 perckor egy izgalmas tanár-diák focimeccset játszottunk az iskola pályáján. 12 órakor a kiírásnak megfelelően lefutottuk a 2011 métert. Iskolánkban a program elérte a célját. A kicsik és nagyok jó hangulatban, szórakoztató játékokkal töltötték el ezt a kis időt. Értékelni a gyerekek szavaival lehetne: Péntekenként mindig tartsunk sportnapot! Komáromi Róbert Világ Gyalogló Nap Október 16-án a Szent Anna Katolikus Általános Iskola is csatlakozott ahhoz a több mint 10 millió emberhez, aki a világ 60 országában részt vett ebben a nagyszerű kétnapos programban. Ez egy kirándulás, szórakozás a természetben a szürke hétköznapok után. Vasárnap reggel kilenc órakor iskolánkból hat tanuló indult el Nordic Walking-gal egy rövid túrára id. Haász László tanár úr vezetésével. A cél a Király Tanya volt. A gyerekek nagy örömére Laci bácsi olyan ösvényeken vezetett bennünket, melyeket inkább csak a vadak használnak, így ez még érdekesebbé tette a sétát. A tanyára érve rövid pihenő, evés és ivás után egy gyors focimeccset játszottunk. Majd egy kis taktikai megbeszélést, szabályismertetést és csapatelosztást követően kirobbantottunk egy izgalmas számháborút. A jelenlévőknek nagy újdonság volt ez a játék, minden fáradságukat legyőzve három menetet játszottak. Bátran ajánljuk mindenkinek ezt a kötetlen gyaloglást és a Nordic Walking-ot. Köszönetet mondunk id. Haász László tanár úrnak, hogy a gyalogló felszereléseket biztosította számunkra, így még nagyobb örömmel tudtuk teljesíteni a Világ Gyalogló Napot. Komáromi Róbert Továbbtanulás - Baja A szülői összefogás ereje Iskolánkban a szülői munkaközösség kezdeményezésére október 8-ára udvarrendezést hirdettünk. Az időjárás kedvezett a munkálatoknak. A szülők és az iskola dolgozói egyaránt részt vettek az udvar megszépítésében, a tavaszra tervezett parkosítás előkészítésében. A délelőttöt jókedvvel és hatékonyan töltöttük. Hálásan köszönjük minden résztvevő áldozatkész munkáját! Nemes Brigitta Október 6. A világosi fegyverletétel után Haynau, az osztrák seregek parancsnoka, Magyarország teljhatalmú főparancsnoka lett. Aradon 13 magyar tábornokot végeztetett ki október 6-án. Rájuk emlékeztünk iskolai keretek között a 7. osztályosok ünnepi műsorával. Szente Mariann Magyar népmese napja Benedek Elek szellemi nagysága előtt tisztelegve a népmese napját első ízben szeptember 30-án rendezték meg a Magyar Olvasástársaság felhívására. Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket! A fenti gondolatok tükrében szeptember 30-án kicsik és nagyok egy-egy ritkábban hallható magyar népmesével ismerkedtek meg. A hallottakról gyönyörű illusztrációk készültek. Az elkészült alkotásokat a diáktársak, a szülők, az intézményünkbe betérő vendégeink is megcsodálhatták az aulában megrendezett kiállításon. Szente Mariann Ciklus-show Testem titkos jelzéseinek nyomában Október 15-én a Szent Anna Katolikus Általános Iskolában 11 lány részvételével rendeztük meg Ciklus-show-nkat. A program - mely segít a lányoknak önmagukat nőként teljes mértékben elfogadni és értékesnek tartani - az MFM-Projekt része, melynek mottója: Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok!. Az egész napos program magja egy dramatikus játék, mely során megismertettük és megtapasztaltattuk a lányokkal testük működésének alapvető összefüggéseit. A nap folyamán a jelenlévők jól érezték magukat és új információkkal gazdagodva tértek haza. Vargáné Sere Csilla MFM-munkatárs Óvodások látogatása Október hónapban ellátogattak iskolánkba a város óvodáinak nagycsoportosai. A látogatás során a leendő iskolások egy napra kipróbálhatták az iskolai életet: felpróbálták az iskolatáskát, beültek a padba és játékos tanórai feladatokat oldottak meg. Bekukkantottak az első osztályosokhoz is, akik örömmel mutatták meg régi ovistársaiknak, hogy már mennyi számot, betűt ismernek, milyen szépen olvasnak és szorgalmas tanulásukért mennyi pirospontot kaptak jutalmul. A vidám napot közös játékkal és focizással zártuk, majd apró ajándékkal búcsúztattuk el kis vendégeinket. Kovács Ágota Helyesírási verseny Iskolánkban október 14-én a 3-8. évfolyamos tanulók számára lehetőség nyílt, hogy helyesírási verseny keretében összemérjék tudásukat. A verseny célja anyanyelvünk ápolása, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv szeretetének az erősítése, valamint a helyesírási kompetencia mérése, fejlesztése volt. A helyesírási verseny anyaga a megelőző évfolyam tantervi követelményein alapult. A megmérettetésbe valamennyi gyermeket bevontuk. Az értékelés osztályonként történt. A díjazottak évfolyamonként a következők: 3. a 1. Dobos Zsófia 2. Mamuzsics Brigitta 3. Berta Jázmin 3. b 1. Csofcsics Virág 2. Kosóczki Balázs 3. Simity Flóra 4. osztály 1. Rada Adél 2. Ladányi Domonkos 3. Boros Gitta 5. osztály 1. Csiszár Dániel 2. Hunyadi Dávid 3. Horváth Marcell 6. osztály 1. Kiss-Pető Apor 2. Bozóki Eszter 3. Horváth Réka Gratulálunk a helyezetteknek! Jacsóné Szabó Erika Úszótanfolyam 7. osztály 1. Gyetvai Ákos, Lábadi Vivien 2. Blocher Laura 3. Ambrus Erika 8. osztály 1. Hegedűs Réka 2. Fenyvesi Vanessza, Garami Norbert 3. Kéfer Ádám Az elmúlt évekhez hasonlóan harmadikos tanulóink idén ősszel is úszótanfolyamon vettek részt. 39 kisgyermekünk járhatott heti három alkalommal a Dr. Fenyvesi Máté Sportcsarnok és Tanuszoda által szervezett úszásoktatásra. Voltak olyan gyerekek, akikkel a legalapvetőbb lépésekkel, a vízhez szoktatással kellett kezdeni az úszástanítást, és olyanok is akadtak, akik már jól úsztak. A hatékonyabb munka érdekében Szabó Gábor oktató három részre osztotta a tanulókat. A két kezdő csoporttal az úszás alapvető mozzanatait tanította, a már jól úszó, haladó csoport diákjainak pedig segített a már elsajátított mozgás tökéletesítésében. Öt hét elteltével a gyerekek vizsgát tettek, melyen a szülőknek is megmutatták a tanult úszásnemeket. Kitartó munkájukat oklevéllel és aranyéremmel jutalmaztuk, melyet Szabó Gábor oktatótól és Kasziba Magdolna igazgatóhelyettestől vehettek át. A fárasztó órák ellenére tanulóink nagyon megszerették az úszást és Gábor bácsit is. Köszönjük neki a lehetőséget, a türelmet és a biztatást a gyerekek nevében. Horváthné Kocsis Tünde I. Szent Anna Katolikus Énekverseny Hagyományteremtő céllal indítjuk útjára Főtisztelendő Fülöp Ernő kanonok úr fővédnöksége alatt énekversenyünket, melyre a Kalocsa Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában működő általános iskolák kórusait, szólóénekeseit hívtuk meg. A rendezvénynek a nemrégen gyönyörűen átépített és átadott Imre Zoltán Művelődési Központ ad otthont 16-án 14 órai kezdettel. Fellépnek: A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola, a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola, a kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola és a jánoshalmi Szent Anna Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon tanulói. Műsoraikban népdalok, műdalok, egyházi zenei művek egyaránt szerepelnek. A rendezvény fő támogatója a Pro Paedagogia Christiana Alapítvány. Iskolánk 7.-es és 8.-os tanulói a Munkaügyi Központ által biztosított busszal, november 25-én Baján részt vettek a Pályaválasztási és Munkaügyi kiállításon. A diákok közel két órán keresztül nézelődtek, információt kaptak a térség megjelent középiskolái kiállítási standjainál. Elmondásuk és lelkesedésük alapján a rendezvény hasznosnak bizonyult. Sz. M., E. P.

9 Szüreti mulatság a Batthyány utcai óvodában Állatok világnapja 9. oldal Elmúlt a nyár, itt az ősz, kampós bottal jár a csősz, ezen gondolatokkal nyitottuk meg az idei szüreti rendezvényünket. E tanévben a Batthyány utcai óvoda Katica csoportja látta vendégül a többi óvoda nagycsoportosait, óvó- és dajka nénit. Hagyományainkat őrizve szerveztük a napot: táncházzal, élő citerazenekarral, játékos csapatversenyekkel, majd mindezt követte a szőlőpréselés, mustkóstolás. Mindenki találhatott magának kedvére való elfoglaltságot. Lehetett hordót gurítani, diót törni, sőt még a citerázást is kipróbálhattuk. A szervezésben nyújtott segítséget köszönjük a Pöndölösök citerazenekarnak, Nagyné Bényi Marika és Juhász János táncvezetőnek és minden segítőkész szülőnek, munkatársnak, ismerősnek. Bizonyítékul néhány pillanatkép a vidám hangulatról, az önfeledt örömről és játékról. Molnárné Túri Mária óvodapedagógus Az első pengetések Táncház Óvodánkban kiemelt jelentőségű a környezeti nevelés. Két évvel ezelőtt vehettük át a Zöld Óvoda megtisztelő címet. Nálunk az ünnepek egy része kapcsolódik a környezet- és a természetvédelem nevezetes zöld napjaihoz. Ezen zöld jeles napok egyike az állatok világnapja. Az állatok napjának dátuma, október 4-e nem véletlenül esik egybe Assisi Ferenc ( ) ismert középkori hittérítő halálának napjával. Személyében ugyanis a természetvédő és bizonyos értelemben ökológiai mozgalmak előfutárát gyerekek kíváncsisága, érdeklődése szerint kapnak különböző hangsúlyt az állatokkal kapcsolatos témák, tevékenységek. Mi, a Micimackó csoportosok, ebben a tanévben olyan szerencsések voltunk, hogy két helyre látogathattunk el állatokat nézni. Először a nagyüzemi állattartást ismerhettük meg a Szakiskola tantelepén. Nagy élmény volt a gyermekek számára már az is, hogy traktorral vittek ki bennünket. Láthattunk teheneket borjaikkal, anyakocákat a kismalacaikkal, a bátrabbak meg is simogathatták őket. Krumpli ásás Volt aki a hordót így gurította Diótörés október 1-jétől a Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ szolgáltatásai kiegészültek a nappali kúraszerű infúziós - ellátás szolgáltatással. A szolgáltatás keretében a szakrendelő szakképzett orvosai és ápolói ingyenes kórházi bent fekvést kiváltó infúziós terápiás szakirányú szolgáltatást nyújtanak. A nappali ellátás szolgáltatás feladatkörébe tartoznak: intravénás infúzió belgyógyászati, endokrinológiai, reumatológiai és neurológiai jelleggel A prés-mester A Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ hírei Nappali ellátás A szakrendelő munkatársai kellemes, barátságos környezetben, parkra néző ablakokkal, jól felszerelt kórteremben várják a betegeket. A nappali ellátás igénybevétele szakorvosi elrendelés alapján történik. Amennyiben az előbbiekben felsorolt ingyenes szolgáltatásra Önnél vagy a környezetében élőknél igény merülne fel, bővebb felvilágosítást kaphat a Szakrendelőben vagy az alábbi telefonszámon: 77/ tekintjük. Azt tanította, hogy a földi élőlények, így az állatok is Isten szemefényei, így testvérei az embernek. Ezért tiszteletet, megbecsülést érdemelnek tőlünk ban az UNESCO dekrétum kimondta, hogy az állatokat jogok illetik meg, elítélendő a bizalmukkal való visszaélés. Az állatok világnapja alkalmából a szokásosnál is több lehetőségünk nyílik állatkertek, vadas parkok, háztáji gazdaságok meglátogatására. A Másodjára egy tanyasi gazdaság állatait nézhettük meg Szentkatán Zámbó Gábornál. Ott láthattunk és etethettünk lovakat, mangalica disznókat, birkákat, nyulakat, libákat. Ezúton is szeretnénk megköszönni ezeket a lehetőségeket, hogy gyermekeink értékes élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodhattak. Gyetvainé Ballai Tünde és Somogyi Beáta óvodapedagógusok Az ízek minősége A minőség íze Kóstolja meg termékeinket! Egészségfelmérés diagnosztikával! 60 perces vizsgálat 100 %-os kimutatás, szervekre bontva Gyors, kényelmes és fájdalommentes Gyógyszer, vitamin, más anyagok szervezetre gyakorolt tesztje Góckutatás, okok felderítése A betegségeket jobb megelőzni, mint kezelni! Bejelentkezés: / Közlemény A Jánoshalma Tűzvédelméért Közalapítvány köszönetet mond a támogatóknak, akik 2009 évi személyi jövedelemadójuk 1 %-ával összesen Ft hozzájárultak a közalapítvány céljainak megvalósulásához. A fenti összeget a Tűzoltólaktanya eszköz beszerzésére fordította. Közlemény A Jánoshalmáért Alapítvány megköszöni támogatóinak, hogy 2009 évben személyi jövedelemadójuk 1 %-ával összesen Ft-al hozzájárultak az alapítvány céljainak megvalósításához. Az összeget hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatására, és városi rendezvény támogatására, valamint működési költségekre fordította. Közlemény A Magyar Galambtenyésztők Egyesülete, köszönetet mond a támogatóknak, akik a személyi jövedelemadójuk 1 %-ával összesen Ft-al hozzájárultak az egyesület céljainak megvalósításához. A fenti összeget galambkiállítás és a röpverseny költségeihez használták fel. Savanyúságaink megvásárolhatóak Petróczky Ferenc vállalkozó üzleteiben : (Dózsa Gy. u. 75, Kálvária u. 4., Rákóczi u. 12, Téglagyár u. 32.) valamint a Fajsziék boltjában a Bálvány utcában

10 10. oldal Miért jó a Nyítnikék Gyerekházba járni? A TÁMOP / számú Nyitnikék Gyerekház pályázat már másfél éve működik városunkban. Olvashattak már általunk megszervezett szakmai konferenciákról, de igazából arról nem, hogy miről is szól a program a mindennapi életben. Ezért az idejáró szülőket kértük meg abban, hogy gyűjtsék össze mindazokat a dolgokat, ami miatt napi rendszerességgel látogatják Gyerekházunkat. A szülők elmondása alapján számukra nagyon fontos, hogy nemcsak a gyermekük, hanem ők is jól érzik magukat, hiszen jó kedélyűen telnek a délelőtti foglalkozások. Természetesen az elsődleges cél, hogy a gyermek nagyon sok új dolgot tanul; és az egyik anyuka véleménye szerint: megtanulja, hogy a játék nem csak az övé. Minden nap más és más tevékenység megismerését biztosítjuk a gyermekek részére, ezért a zenei készségüktől kezdve a mozgáskoordinációjukig mindenféle inger éri őket, heti rendszerességgel, amiben a szülők is végig részt vesznek. El Grecótól Rippl-Rónaiig Nemes Marcell, gyűjteménye alapján A 20. század első felének egyik legjelentősebb művészetpártolója előtt tiszteleg a budapesti Szépművészeti Múzeum El Grecótól Rippl-Rónaiig Nemes Marcell, a mecénás műgyűjtő című időszaki kiállítása. A tárlaton összesen 120 műtárggyal találkozhat a közönség február 19-ig. Jánoshalmi Nemes Marcell ( ) a 20. század eleji magyarországi műgyűjtés egyik legjelentősebb, s egyben legellentmondásosabb figurája volt, akinek nagyszabású műgyűjtői és mecénási tevékenysége már életében legendává vált. Pályafutása során értékes műtárgyak egész sorát, többek között El Greco Bűnbánó Magdolnáját, vagy Mányoki Ádám nemzeti ereklyének számító Rákóczi-portréját ajándékozta a Szépművészeti Múzeumnak, de számos más hazai, illetve külföldi intézménynek is adományozott, így az Iparművészeti Múzeumnak, a berlini és a müncheni képtárnak, sőt még a madridi Pradónak, vagy a párizsi Louvre-nak is. Kizárólag magyar festményekből álló, nyolcvandarabos kollekciójának adományozásával 1911-ben alapítója volt a Kecskeméti Képtárnak. Műpártolói tevékenysége azonban nem korlátozódott csupán különféle műalkotások adományozására. Nagy számban vásárolt műveket fiatal tehetséges hazai és külföldi mesterektől, s az általa alapított díjaknak, illetve alapítványoknak köszönhetően, több évtizeden keresztül magyar művészek egész sora folytathatott külföldön tanulmányokat. Bár a Szépművészeti Múzeum kiállítása elsősorban Nemes Marcell nagyvonalú mecénási tevékenységének kíván emléket állítani, a különböző hazai és külföldi múzeumok, illetve magángyűjtemények anyagából válogatott összeállítás a híres marchand amateur egykori műgyűjteményének sokszínűségét és gazdagságát is jól érzékelteti. A több mint 120 műalkotást felvonultató tárlat anyagában éppúgy szerepelnek antik vázák, középkori szobrok vagy régi olasz és németalföldi mesterek elsőrangú alkotásai, mint különböző korokból származó értékes iparművészeti tárgyak, A délelőtti program 0-3 éves korú gyermekek fejlesztésével foglalkozik, így az óvodai beilleszkedést is könnyebbé teszi, mint a gyermeknek, mint a szülőnek. Az egyik édesanya így fogalmazott: kezdi minél jobban megérteni, hogy mit szabad és mit nem. Ez a mondat után a mosoly, ami az arcán látszódott, mindent elárult nekünk. Ez számunkra is elismerés, és jó érzéssel tölt el bennünket. Reméljük, hogy a jövőben is sikeresen tudjuk folytatni az eddig elért sikereinket. Pásztor Andrea Gyerekház Vezető Nemzeti Fejlesztési Ügynökség A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg a gyűjtő otthonainak hangulatát megidéző, enterieur-szerű elrendezésben. Bemutatjuk Nemes egykori Grecokollekciójának féltett darabjai mellett a századi magyar képzőművészet emblematikus alkotóinak, többek között Munkácsy Mihály, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Szinyei Merse Pál, Uitz Béla, Kernstok Károly és Vaszary János műveit. Az egykori hatalmas gyűjtemény Nemes halála után szétszóródott, világhírű képei ma különböző múzeumok, többek között a párizsi Orangerie, a berlini Gemäldegalerie vagy a londoni Tate anyagát gazdagítják. A látogatók még a művészi ambíciókat tápláló Nemes Marcell saját alkotásával is megismerkedhetnek a kiállításon, A dietetikus tanácsai Tévhitek és igazságok a cukorbetegségről A túl sok cukorevés cukorbetegséget okoz. Ha az ember sok cukrot, vagy sok egyéb szénhidrátot, vagy sok zsírt eszik, akkor elhízik. Az elhízás pedig növeli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűségét. Tehát a cukorevés és a 2-es típusú cukorbaj között az összefüggés nem közvetlen. A cukorevés és az 1-es típusú cukorbetegség kialakulása között semmilyen összefüggés nincs. Csak a szénhidrátokat kell figyelnem és ehetek bármit, ami belefér. Egyénre szabott energiatartalmú étrend szükséges, amelyet az életmód, a testsúly, a testmagasság és a fizikai igénybevétel határoz meg. Az egyes tápanyagok arányának a következők szerint kell alakulnia például: 1400 kcal-t tartalmazó étrend napi 175 g szénhidrát, 70 g fehérje és 46 g zsír elfogyasztását jelenti. Csak zsemlét lehet enni kenyeret nem. 1 db zsemle 54 g tömegű. A fekvőbeteg intézményeknél azért kapják a betegek kenyér helyett, mert nincs aki kimérje az ugyanekkora súlyú kenyeret. A zsemle és a kenyér is lisztből készült. Bármelyiket is választjuk, fogyasszuk azokat a termékeket amelyek kevésbé emelik a vércukorszintet (teljes kiőrlésű). Az inzulin hizlal. Az inzulin nem hizlal. Az étel viszont igen. Az inzulin lehetővé teszi, hogy a bevitt energia el raktározódjon. Törekedni kell arra, hogy a normál vércukorszintet a lehető legkisebb inzulinadaggal érjük el. Ehhez sajnos diétás fegyelemre van szükség. A cukorbetegeknek diabetikus ételeket kell enniük. A cukorbetegek számára javasolt étrend összetételében nem különbözik az egészséges étrendtől. A diabetikus ételek rendszerint ugyanannyi zsírt és energiát tartalmaznak, mint nem diabetikus megfelelőik. Gyakran szénhidrát tartalmuk sem kevesebb, viszont sokkal drágábbak, és hashajtó hatásuk is lehet. A cukorbetegek nem ehetnek édességet. A cukorbetegeknek nem kell lemondani semmilyen ételről. Az egészséges étrend kialakítása a cél, nem az önsanyargatás. Viszont egy túlsúlyos diabéteszesnek pont annyira célszerű megenni 3 szelet tortát, mint egy elhízott nem cukorbetegnek. A cukorbetegnek az elfogyasztott édességet természetesen bele kell számolni a napi engedélyezett szénhidrát- és energia mennyiségbe. Az 1-es típusú inzulinnal kezelt betegeknél édesség fogyasztás esetén tudniuk kell, hogy annak szénhidráttartalmához mennyi inzulint kell beadni. A tablettás cukorbeteg nem igazi cukorbeteg, mert nem kell kapnia inzulint. Nincs olyan, hogy igazi cukorbeteg és nem igazi cukorbeteg. A kezeletlen, magas vércukoszrint eredménye mind 1-es (inzulinnal kezelt), mind 2-es típusú (általában tablettákkal kezelt) cukorbetegségben súlyos szív és érrendszeri szövődményekhez vezet. Ráadásul a 2-es típusú diabéteszben gyakori a kóros elhízás, ami további kockázatot jelent a beteg számára, sokszor magas vérzsír- és magas vérnyomásértékekkel. Akármennyi gyümölcsöt ehetek édesség helyett. A gyümölcsöknek magas a cukor tartalmuk, tehát mindenképpen bele kell számolni a napi engedélyezett szénhidrátbevitelbe. Azért lettem cukorbeteg, mert túl sok cukrot ettem. Túl sokat, de nem feltétlenül édességet. A 2-es típusú cukorbetegség fő kiváltója az elhízás. 2-es típusú cukorbetegek 85-90%- a túlsúlyos, tehát nem csak cukrot, egyéb szénhidrátból és zsírokból is túl sokat fogyasztottak. Az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásában elsősorban geneteikai tényezők játszanak szerepet, tehát nincs összefüggésben a cukorfogyasztással. Faragóné Hován Éva dietetikus 69 éves özvegyember társat keres. Jánoshalmi hölgyek előnyben. Tel: 06-20/ Az Önnek járó szépségért tini és alapkezelések ránctalanító, Bortherápiás kezelés lazító, Csokoládé kezelés pigment foltok kezelése parafin kézkezelés alkalmi sminkek Ajándékutalvány Romsits Andrea mesterkozmetikus Jánoshalma, Berzsenyi u. 22. Kiskunhalas, Fűrész u. 1 Tel: 06-30/ Márton-napi Libator a Gála Étteremben! november án Szeretettel várjuk Önöket éttermünkben! Jöjjenek el és kóstolják meg a Márton-napi libaételeinket! MINDEN VENDÉGÜNKRE MEGLEPETÉS IS VÁR! Asztalfoglalás 06-77/

11 11. oldal Végtörlesztők FIGYELEM! TERMŐFÖLDET is elfogadunk fedezetként / Dr Gergó Sándor háziorvos, fül- orr- gége és tüdőgyógyász szakorvos magán rendelést tart minden munkanapon előzetes bejelentés alapján. Bejelentkezni lehet a 06-30/ telefonszámon. H-6440 Já nos hal ma, Ba jai u. 66. Tel.: 77/ , 30/ interne: Ügy fél szol gá lat nyit va tar tá sa: hétfő, szerda, péntek , kedd, csütörtök TÁJÉKOZTATJUK FOGYASZTÓINKAT AZ ALÁBBIAKRÓL: Vízóra állás bejelentése az alábbiak szerint lehetséges: o Telefonon: 77/ (üzenetrögzítőre is a nap 24 órájában) o A fenti címre. o Személyesen az ügyfélszolgálati irodában o Mérőhely ellenőrzést tartanak megbízottaink az egyes fogyasztási helyeken. A megbízás pénz beszedésére nem jogosít, csak a fogyasztási helyek ellenőrzésére és figyelemfelhívásra. GÉPI FÖLDMUNKAVÉGZÉS! JCB kotró-rakodóval vállalunk: árokásást, rakodást, egyéb földmunkavégzést. Érdeklődni: A SPORTCSARNOKBAN MINDEN HÉTFŐN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN NŐI TORNA Várunk minden érdeklődőt! Új termékekkel bővítettük ékszerüzletünket: A POINT BREAK egy olyan új hologramos karkötő, amely rendkívül jó minőségű szilikonból készült, Top Szilikon Gumi -ból. A karkötőn található egy dupla-hologram, amelyet lézer fénynyalábbal hoztak létre. A pontos gyártási technológia titkos, de annyit elárulhatunk, hogy a hologramba illesztett frekvenciák képesek hatni a test energetikai terére, ezáltal a viselője nagyobb stabilitást, hajlékonyságot és jobb egyensúlyérzetet tapasztal hordása alatt. Várjuk továbbra is régi és új vásárlóinkat! Ne utazzon máshová, nézzen be hozzánk! MTZ alkatrészek és tárcsa alkatrészek Motoros fűrész alkatrészek (lánc, vezető, csillagkerék stb. a piacos fűrészkehez is egyes alkatrészek kaphatóak) Kerti munkagépek (marók, fűnyírók, motoros kaszák) és alkatrészeik kaphatóak. Vékony, vastag különböző fajta tűzifa köbméterre, vágottan és szállítva kapható! Jánoshalma Kisfaludy utca 63 Tel: 77/ vagy A TANUSZODA TOVÁBBRA IS NYITVA TART! MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK! SZIPPANTÁS BEJELENTÉSE KIZÁRÓLAG A SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN 77/ as telefonon ig Családi ház Czobor u. 6. szám alatt nagy kerttel és melléképülettel eladó Érd.: 06-20/ Jánoshalma, Kossuth u. 23 sz alatti 3 szobás hagyományos fűtésű 108 m 2 alapterületű részben alápincézett lakóház, melléképületekkel eladó. Teleknagyság 974 m 2 Tel: 06/ Elveszett! Golden Retriver kutyánk 2 hete elveszett. Nagyon várjuk haza! Ha látta vagy tudja, hogy hol van, akkor hívjon a 20/ számon. Köszönjük! A Csényi és Társa Te met ke zé si Kft. a gyá szo ló csa lá dok megbí zá sá ból október hónapjában a kö vet ke ző elhunytak kegyeleti ügyintézését segítette, illetve temette el: Kettner Gyuláné sz: Kiss Klára élt: 48 évet Szász Lajosné sz: Szalma Erzsébet élt: 88 évet Rózsa János élt: 54 évet Molnár János élt: 84 évet Zámbó Józsefné sz: Agócs Gizella élt: 75 évet Mészáros Sándor Ugrovics László élt: 57 évet élt: 60 évet Dudás Máténé sz: Csincsák Anna élt: 88 évet Herceg Péterné sz: Kolozsvári Irén élt: 61 évet Mayer Pál élt: 80 évet Dobos Péterné Dér Jánosné sz: Bakos Anna élt: 80 évet sz: Bende Verona Kinkel Veronika élt: 76 évet élt: 92 évet Szakács Sándorné sz: Madarász Mária Magdolna élt: 75 évet Bednárik Géza élt: 65 évet Mikó Mihály Szabó Kálmánné sz: Deák Veronika élt: 92 évet élt: 91 évet Adj, Uram, örök nyu go dal mat ne kik! A gyá szo ló csa lá dok ne vé ben a Csényi és Társa Kft. kö szö ne tet mond mindazok nak, akik az el hunyt sze mé lyek gyász szer tar tá sán, te me té sén meg je len tek, sír juk ra vi rá got, ko szo rút he lyez tek, s ez zel a gyá szo ló csa lá dok fáj dal mát eny hí te ni igye kez tek. Dr Csényi Attila cégvezető 16-án Or szágos Kirakodó Vásár Víz, gáz és központi fűtés szerelés Gázkazánok, gáztűzhelyek, gázbojlerek JAVÍTÁSA, KARBANTARTÁSA új gázkészülékek beüzemelése: KISS ATTILA gázszerelő mester Cím: Jánoshalma, Bem J. u Tel.: Temetkezési vállalkozás Vállalkozásunk a hozzánk forduló temettetők megbízásából szeptember hónapban a következő elhunytak temetésén működött közre: Horváth Pál (1926) Ördög János (1927) Kiss Mihály (1927) Horváth Mária (1943) Id. Kovács Vencel (1925) Pankovics Sándor (1959) Szili Mihályné sz. Agócs Etelka (1920) Szabó Györgyné sz. Papp Julianna (1926) Burján Gézáné sz. Hegedűs Katalin (1917) Csofcsics Józsefné sz. Pálinkás Klára (1949) Bozsákovics Andrásné sz. Danis Gizella (1945) Margit Istvánné sz Istvánevics Erzsébet (1924) Körmöczi Gáspárné sz. Jacsó Julianna (1919) Akiket legjobban szeret az Úr, azokat szólítja magához a leghamarabb. Stephen King Nagy Zsolt ügyvezető

12 12. oldal Készüljünk a télre BOR A MINDENNAPOKRA! A BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET Hirdetménye A Takarékossági Világnap alkalmából kiemelkedően magas kamat a 6 hóra lekötött 10 millió Ft felett elhelyezett betétekre Évi kamat 7,5 % Deviza végtörlesztésre, szabad felhasználású forint hitelt kínálunk, melynek évi kamata 11% Részletes felvilágosításért keresse fel kirendeltségeinket: 6445 Borota, Dózsa u Rém, Május 1.u.17/a Jánoshalma, Kossuth u Felsőszentiván, Szabadság u Csávoly, Eötvös u Baja Tóth Kálmán u.14/b 6400 Kiskunhalas, Bokányi D. u. 11. Igazgatóság A közlekedésben a téli időszak tudatos felkészülést igényel. Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez a gyalogosoknak és a járművezetőknek egyaránt alkalmazkodniuk kell. A gépjárműveket - főleg hosszabb autóút előtt - ajánlatos alaposan átnézni, megvizsgálva minden biztonsági berendezést és tartozékot. Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. A téli közlekedés kapcsán ezek mellett a gépkocsival történő közlekedés fontos kelléke lehet a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő. Az ablaktörlő gumikat már a tél beállta előtt érdemes kicserélni, hiszen az elhasználódott gumi nem töröl, hanem maszatol. Az akkumulátor esetében ellenőrizni kell a pólusok és vezetékek állapotát, ha pedig huzamosabb ideig nem használják az autót, érdemes az akkumulátort kiszerelni és melegebb helyen tárolni. A téli időszakban a látási viszonyok gyakran rosszak, korán sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármű világítóberendezéseit - ezért is nagyon fontos, hogy azok megfelelően működjenek. A fényszórókat és a többi lámpát ilyenkor gyakrabban kell tisztítani. Ugyanakkor a rosszabb látási viszonyok miatt nagyobb követési távolságot tartva lassabban kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkeztének kockázata, rossz manőverezés esetén pedig a hibák könynyebben korrigálhatóak. A síkos utakon való fékezés teljes összpontosítást kíván, ráadásul a fékút télen általában hosszabb, mint optimális fékezésnél. Amennyiben a kocsiban nincs blokkolásgátló (ABS), úgy a kerekek gyorsan leblokkolnak, a jármű kormányozhatatlanná válhat és könnyen kicsúszhat. Ilyenkor lábunkat vegyük le a fékről, hozzuk egyenesbe az autót, és csak akkor fékezzünk, amikor az autó már újra a kívánt irányban áll. Javasoljuk, hogy aki teheti próbálja ki a téli tanpályás vezetési gyakorlást, amely nagyon sok új ismeretet nyújthat, és a gépkocsivezető éles helyzetben is tudni fogja mit kell tennie, ha a jármű megcsúszik, kifarol vagy kicsúszik az útról. A csúszós, jeges utakon való biztonságos közlekedéshez téli gumikra van szükség. Még akkor is téli abroncsokkal induljunk útnak, ha éppen nincs hó. A nyári gumi már +7 fok alatt csúszni kezd, fagypont körüli hőmérsékleten megmerevedik, nagyon kis tapadással rendelkezik, így használata veszélyes lehet. A téli gumit ezzel szemben úgy fejlesztették ki, hogy alacsony hőmérsékleten megnő a tapadási értéke. Ezek az abroncsok különleges anyagból készülnek, speciális bordázattal vannak ellátva, és rendkívül alacsony hőmérséklet esetén is rugalmasak maradnak. Téli gumival rövidebb a fékút is. A nyomás a téli gumikban 0,2-0,3 barral legyen magasabb, mint a nyári abroncsokban, mert a túl alacsony nyomás befolyásolja a profil öntisztuló képességét. A téli gumikkal kapcsolatban néha elhangzik, hogy azok igen drágák, ezért egyes szakemberek áthidaló megoldást javasolnak: a négy évszakos gumi nem helyettesíti ugyan a téli gumit, de lényegesen jobb, mint a nyári abroncs. Heves hóesés vagy fagyott hótakaró esetén jó szolgálatot tehet a hólánc, melyet érdemes a hajtott tengelyen lévő kerékre rakni, így kormányozható marad az autó. A hólánc feltételét és levételét érdemes még otthon kipróbálni, hogy a gyakorlatlanság ne okozzon problémát a hidegben. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek készenlétben kell tartani a hóláncot a tél beköszöntével, de azt tudni kell, amennyiben a Hólánc használata kötelező táblát kihelyezik, az adott úton - a Hólánc használata kötelező vége tábláig - csak olyan járművek közlekedhetnek, amelyek legalább egy hajtott tengelyén a gumiabroncsok hólánccal vannak felszerelve. Amennyiben e korlátozó jelzőtáblát közúti határátkelőhelyen helyezték el, csak azok a járművek léphetnek be a Magyar Köztársaság területére, amelyeken készenlétben van legalább egy hajtott tengely gumiabroncsainak felszereléséhez szükséges hólánc. Hóláncot csak havas, jeges úton szabad használni. Huzamosabb utazás esetén szükség lehet takaróra, téli ruhadarabokra, lapátra (autó hóból való kiszabadítása esetén), rugalmas vontatókötélre, fagymentesítő zárolajozóra, elegendő mennyiségű élelmiszerre és italra is. Hosszabb utak előtt érdemes tájékozódni az Útinformnál az út - és időjárási viszonyokról. Előfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor nem érdemes kockáztatni, és biztonságosabb, ha vonattal indulunk útnak. Az országos médiumokon kívül érdemes figyelemmel kísérni a helyi sajtó, rádió és televízió híradásait, beszámolóit, hiszen ezeken keresztül is fontos és hasznos információkat szerezhetünk a közlekedéssel és közlekedésbiztonsággal kapcsolatban. Felhívjuk a közúti forgalomban résztvevők figyelmét, hogy mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel az esetleges ködös, esős, havas időjárásra. Nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetőek az erre az időszakra leginkább jellemző balesetek. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel meg lehet előzni a gyalogos baleseteket, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége is váltotta ki. Ebben az időszakban fokozott figyelemmel kell lenni a zebrák, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra. Mostanában sokat emlegetjük a látni és látszani szókapcsolatot. Baleseti elemzések igazolják, hogy a legtöbb halálos kerékpáros baleset abból adódik, hogy a kerékpáron nem volt világítás, a kerékpáros nem volt látható! A gyalogoselütéseknél is hasonló a helyzet, a gyalogos beleolvadt környezetébe. A fényvisszaverős dzseki, fényviszszaverő karszalag, matrica láthatóvá tesz, megvédhet. Lakott területen kívül mind a kerékpárosoknak, mind a gyalogosoknak éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő ruházatot kell viselni. A fényvisszaverő anyagok és prizmák nem helyettesíthetik a világítást, de növelik a láthatóságot, és ezzel a biztonságot. Egy fényvisszaverő prizmát már méterről észre lehet venni. A fényvisszaverő eszközök és megfelelő öltözék viselete, valamint a jól működő világítás esetén a gyalogosok és a kerékpárosok sötétben is jól láthatóvá válnak. A biztonságos kerékpározáshoz a KRESZ ismerete mellett hozzátartozik a gyakorlat és a járművek megfelelő felszerelése, műszaki állapota is. Elindulás előtt ellenőrizni kell a kerékpár felszereléseit: Kormányberendezés; első és hátsó fék (megállás); csengő (hangjelzés); elöl fehér vagy kadmiumsárga lámpa, hátul piros lámpa vagy villogó és piros fényvisszaverő prizma, az első keréken sárga küllőprizma, láthatósági mellény (látni és látszani elv). Ebben az időszakban fokozottan kell figyelni az oldalszélre is, hiszen a kerékpár könnyen felborul, ha egy nagy sebességű gépjármű elhalad mellette. Sok baleset oka a szabálytalan kanyarodás, ezért lényeges, hogy a művelet megkezdése előtt a kerékpáros mindig nézzen hátra, és ne feledkezzen meg az irányjelzésről sem. Ezen alapvető szabályok és tanácsok betartásával minimálisra csökkenthető a balesetek kockázata még a kritikusabb téli időszakban is. Jó utat és balesetmentes közlekedést kíván az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság! A Lajtha László Nonprofit Kft. Interneten is elérhető a címen. Honlapunkon friss kulturális információkkal, aktuális programajánlóval, a könyvtár online katalógusával várjuk az érdeklődőket. Fontos dolognak tartom, hogy Jánoshalmán a fiatalok körében elterjedt energiaitalok fogyasztását csökkentsük. Az elmúlt hónapokban több 18 év alatti iskolás gyermeket hoztak be tanárai, osztálytársai a rendelőmbe szédülés, lelassult gondolkodás, mellkasi panasz miatt. Volt olyan iskolás gyermek, akit mentővel a Kiskunhalasi Kórházba kellett beküldenem megfigyelésre, kivizsgálásra a túlzott energiaital fogyasztása miatt. Az iskolás gyerekek menőzésből fogyasztják a koffeines italokat, energiaitalokat és fogalmuk sincs azok egészségkárosító hatásaikról. Az energiaitalok piacát jelenleg olyan termékek uralják, amelyek elsősorban koffeint, cukrot és még számos káros anyagot tartalmaznak. Rövid időre felpörgetnek, hatásuk elmúltával pedig még alacsonyabb energiaszintre esnek vissza. Mindemellett károsítják a szervezetet és többnyire hizlalnak. A hagyományos energiaitalok, hasonlóan a kávéban található koffeinhez, egyszerűen csak felpörgetik a szervezetet a szükséges tápanyag utánpótlás nélkül. Sokszor olyankor folyamodunk hozzájuk, amikor már eleve is kimerülőben vannak a készleteink, és ezzel hosszútávon nem, hogy javítanánk, de egyértelműen rontunk a helyzeten. Aláásva ezzel saját egészségünk alapjait. Az energiaitalok egyike nagyjából hétszer annyi koffeint tartalmaz, mint egy csésze erős kávé, egy másik, hazánkban is kapható márka pedig a kávéban található mennyiség négyszeresét. Feltenném a kérdést: ADNA ÖN A GYERMEKÉNEK EGYMÁS UTÁN 4-7 CSÉSZE KÁVÉT? MERT A GYEREK 1 DOBOZ ENERGIAITAL ELFOGYASZTÁSÁ- VAL EZT ÉRI EL! A koffein túladagolás veszélyének a fiatalabb tizenéves generációt teszi ki, ami hányingerrel, hányással, remegéssel, mellkasi fájdalommal, felgyorsult pulzussal, nyugtalansággal, álmatlansággal, pánikrohamokkal járhat együtt. Alkohollal keverve káros hatásai megduplázódnak! KÉRJÜK a szülőket, nagyszülőket, rokonokat, pedagógusokat, óvják gyermekeiket, folyamatosan ellenőrizzék, milyen egészségkárosító termékeket fogyasztanak étkezés helyett. Az egészséges felnőtté váláshoz egészséges életmód szükséges. Gregó Sándor háziorvos Sántáné Maráczi Olívia asszisztens STÍLUS ÜZLET A Energiaitalok káros hatása gyermekeinkre! Köszönet a támogatásért évi Bács-Kiskun Megyei Polgárőr nap támogatói: Kunvin Borászati Kft. (Ádám Gyula), Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság, Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat, Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség, Bács-Kiskun Megyei Rendőr Főkapitányság, Bajai Mentőszolgálat Zrt, Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Bátyai Gáborné aerobik, Blázsik Sándor, Jánoshalmi Hunyadi Népe, Czeller Zoltán polgármester, Dági József vállalkozó, Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon, Jánoshalma Város Önkormányzat, Jánoshalmi citerazenekar énekkórus, Jánoshalmi Pávakör énekkara, Jánoshalmi Rendőrőrs, jánoshalmi Városgazda Kft, Király Sándor vállalkozó, Kiss Árpád vállalkozó, Kiss István magánszemély, Komáromi Lajos alpolgármester, Kovács István és társa autó ügyességi verseny lebonyolítók, Kuris Zsolt hangosítás, Mészáros István fuvarozó, Mizser Attila kulturális központ, Ódor István magánszemély, Petróczky Ferenc CBA, Radváncki Ferenc vállalkozó, Szabó Gábor sportcsarnok, Takács István Korzó Étterem, Taskovics Tibor és neje Tasko Savanyúság, A Jánoshalmi polgárőrség köszöni mindenkinek a támogatását, az önök segítségével sikerült egy színvonalas rendezvényt megcsinálnunk. Azoktól a személyektől akik véletlenül lemaradtak elnézést kérünk, őnekik is köszönjük a közreműködést. Horváth Ferenc elnök Mészáros István alelnök Novemberi akciónk Bevásárló kosár mintás: Üveg pohár készlet (6db-os): Frottír konyharuha: 85.- Pepo begyújtós kockák: További akciónkat keresse üzletünkben! Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 71. Tel.: 06-30/ hírei Az ügyfélfogadás helye: Jánoshalma, Bajai út 66. (vízmű) Telefon: 06-77/ Az ügyfélfogadás ideje: Hétfő, szerda, péntek óra között, Kedd óra között Csütörtök szünnap Kérjük, hogy aki LTP szerződött kötött és hátraléka van, rendezze elmaradásait, mert a nem pontos fizetés állami támogatás csökkenést von maga után. A továbbiakban hiányzó összeget önerőből kell megfizetni. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy azok az Érdekeltek, akik még nem, vagy csak nagyon keveset fizettek be LTP szerződésükre a Fundamenta Lakáskassza folyamatosan felmondhatja a szerződést, mely az állami támogatás teljes elvesztését jelenti. Ennek következménye, hogy a Ft megfizetése helyett a Ft (egyösszegű) megfizetésére lesz kötelezett. Ügyfélszolgálati irodánk készséggel áll rendelkezésükre minden kérdésben. VÍZIKÖZMŰ-TÁRSULAT

13 KÉZILABDA HÍRADÓ! Hírek a Jánoshalmi Futball Club életéről Felnőtt csapatunk két két győzelemmel és vereséggel folytatta szereplését a bajnokságban. Eredmények: VIII.forduló: Mélykút SE Jánoshalmi FC 3 : 2 (2 : 2) Gólszerzők: Faragó Patrik, Irbouh Soufiane Bada Pál edző értékelése: Könnyen meglepetést okozhattunk volna a két szomszédvár rangadóján.két játékosunk fegyelmezetlensége kiállítás azonban megpecsételte a sorsunkat. Jók: Faragó Patrik, Ságodi Imre, Fenyvesi Ferenc IX.forduló: Jánoshalmi FC Nemesnádudvar KSE 5.2 (3 : 2) Gólszerzők: Lukács Zoltán 2, Jeszenszky Roland 2, Kiss Benedek Edző értékelése: Ez a győzelem már hetek óta a levegőben lógott.remélem ez önbizalmat ad fiatal játékosainknak a folytatásban.itt jegyezném meg, hogy egyik meghatározó játékosunk Irbouh Soufiane (Szofi) Angliába ment dolgozni és ezért a továbbiakban sajnálatosan nem számíthatunk csupa szív játékára. Jók: Lukács Zoltán, Kiss Benedek, Jeszenszky Roland, Ságodi Imre, Szem Róbert X.forduló: Bajaszentistváni SK Jánoshalmi FC 4 : 1 (1 : 1) Gólszerző: Lukács Zoltán Edző értékelése: Vezetésünk után több gólhelyzetet kihagytunk, amellyel könnyűszerrel eldönthettük volna már a mérkőzés elején a három pont sorsát.könnyelműségünk, azonban mint ilyenkor lenni szokott megbosszulta magát. Ellenfelünk a váratlan egyenlítés után vérszemet kapott és a második félidőben már magabiztosan fordította maga javára a mérkőzést. Jó: Kiss Benedek XI.forduló: Jánoshalmi FC Érsekcsanád KSKE 1 : 0 (1 : 0) Gólszerző: Kolompár Dávid Edző értékelése: A játékunk színvonala csapni való volt.ami vigasztal, hogy most gyenge játékkal is meg tudtuk szerezni a 3 pontot, nem úgy, mint a korábbi hazai mérkőzéseken, amikor is, a jó játék ellenére pont nélkül maradtunk. Jó: Kolompár Dávid A kézilabdás lányok lejátszották az 5.fordulót a megyei bajnokságban..eredmények: Bácsalmás Jánoshalma 28:12 Jánoshalma Nemesnádudvar 27:20 Csávoly Jánoshalma 11:19 Jánoshalma Kiskunmajsa 26:24 Kiskunhalas Jánoshalma 28:20 Halason góldobók voltak: Rátai Réka és Barna Brigitta7-7, Dabis Kata 3, Hornyák Niki 2, Vaskiné Anita 1 gól. A lányok jól vették az akadályokat, kivéve a Kiskunhalas Fiat ellen, a A felnőtt bajnokság állása a XI.forduló után: H. Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P. 1. Császártöltés EFSK Dusnok KSE Miskei ALC Mélykút SE Szakmár KSE Kisszállás KSE Nemesnádudvar KSE Bácsborsódi SK Hajós FC Felsőszentiván SK Sükösd SC Jánoshalmi FC Érsekcsanád KSKE Bajaszentistváni SK Bácsbokod SK Kunfehértó KSE Novemberi mérkőzések időpontjai: XII.forduló: (vasárnap) 13: 30 óra Miskei ALC Jánoshalmi FC Ifjúsági: 11: 30 óra XIII.forduló: (vasárnap) 13: 30 óra Jánoshalmi FC Hajós FC Ifjúsági: 11: 30 Óra XIV.forduló: (vasárnap) 13: 00 óra Bácsbokod SK Jánoshalmi FC Ifjúsági: 11: 00 óra XV.forduló: (vasárnap) 13: 00 óra Jánoshalmi FC Kunfehértó KSE Ifjúsági: 11: 00 óra Ifjúsági csapatunk hullámzó teljesítménnyel folytatta szereplését a bajnokságban. Eredmények: VIII.forduló: Mélykút SE Jánoshalmi FC 2 : 2 (0 : 2) Gólszerző: Szemlics Bertram 2 Bada Pál edző értékelése: Egy félidőnyi előnyt adtunk az ellenfélnek.a második félidőben akár a győzelmet is megszerezhettük volna.a végén azért az egy pontnak is örültünk. Jók: Harczi László, Szemlics Bertram, Burai Gábor, Kisföldi IX.forduló: Jánoshalmi FC Nemesnádudvar KSE 1 : 3 (1 : 1) Gólszerző: Kolompár Dávid Edző értékelése: Már nem az első mérkőzés volt ebben a szezonban, amikor is győzelmet engedtünk ki a kezünkből. Jó: Kolompár Dávid tabella az 5. forduló után. 1 Fiat Kiskunhalas 5 győzelem = 10 pont 2.Kiskőrös 4 győzelem = 8 pont 3. Jánoshalma 4 győzelem = 8 pont..9.bácsalmás 0 győzelem = 0 pont A következő hazai mérkőzés Szombaton / nov. 5-én / 16 órakor a Sportcsarnokban Kiskunfélegyháza ellen. Várjuk a kézilabdát szerető és a lányokat biztató kedves szurkolókat. Hajrá Csajok! RM Régiós úszósiker Fülöp Bianka a kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület Halasthermál szakosztályának versenyzője a kecskeméti vadonatúj sportuszodában rendezett Dél-alföldi Régióbajnokságon 3 régióbajnoki címet és egy bronzérmet szerzett. FÜLÖP BIAN- KA (2003) 3x-os régióbajnok 50m gyors, 50m hát, 50m pillangó, 1 bronz 50m mell Juhászné Kleczli Katalin Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület X.forduló: Bajaszentistváni SK Jánoshalmi FC 2 : 6 (2 : 3) Gólszerzők: Kolompár Dávid 4, Enesei Dániel, Dobos Valentin Edző értékelése: Gyenge kezdés után az ellenfél már kettő nullára vezetett eredményes csatárjátékunknak köszönhetően magabiztos győzelmet arattunk. Jók: Kolompár Dávid, Dobos Valentin XI.forduló: Jánoshalmi FC Érsekcsanád KSKE 2 : 2 (1 : 1) Gólszerzők: Enesei Dániel, Körmöczi Dominik Edző értékelése: Ilyen jól még egyszer sem játszottunk ebben a bajnokságban.kis szerencsével akár meg is nyerhettük volna a mérkőzést a csoport egyik legjobb csapata ellen. Jók: Papp Dávid, Enesei Dániel, Körmöczi Dominik Az ifjúsági bajnokság állása a XI.forduló után: H. Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P. 1. Sükösd SC Érsekcsanád KSKE Mélykút SE Dusnok KSE Nemesnádudvar KSE Hajós FC Császártöltés EFSK Kunfehértó KSE Jánoshalmi FC Felsőszentiván SK Bácsbokod SK Bácsborsódi SK Bajaszentistváni SK Miskei ALC Kisszállás KSE Szakmár KSE Női csapatunk megszerezte első győzelmét a bajnokságban. Eredmények: III.forduló: Nagykőrösi Kinizsi TL FC Jánoshalmi FC 3.1 (1 : 1) Gólszerző: Szabó Bianka Gál László edző értékelése: A mérkőzés elején, egy egyéni alakítás után sikerült megszereznünk a vezetést.sajnos pár perc múlva egy szabadrúgásból a házigazdáknak sikerült kiegyenlíteniük.a második félidőben újabb két szabadrúgásból kaptuk a gólokat melyek el is, döntötték a mérkőzés sorsát. IV.forduló: Jánoshalmi FC Mórahalom TSE 0 : 2 (0 : 1) Edző értékelése: Hiába birtokoltuk többet a labdát a mérkőzés folyamán, amikor a gólokat az ellenfelünk rúgta. JÁTESZ-HÍREK Országos versenyek, érmek, csúcsok! Asztalitenisz : Szoros játszmák, egyéni és páros győzelmek! Asztaliteniszezőink utánpótlás versenyzői a Csengődön megrendezet Megyei Utánpótlás Versenyen remekül szerepeltek! Zentai Tamás korcsoportjában 2. helyezett, Zentai Tamás és Zentai Viktor párosban 3 helyezést ért el Gratulálunk nekik, csak így tovább! A II. Mák János Emlékverseny 2011 november 20.-án (vasárnap) 9 órától kerül megrendezésre a Sportcsarnokban. A tavalyi sikeres rendezvény hatására az idén már külföldiek is indulhatnak az utánpótlás és a felnőtt bajnokságban. Rekord nevezés várható! Utánpótlás korú versenyzőink érmes helyezést érhetnek el. Minden asztalitenisz kedvelő szurkolót szeretettel várunk! Erőemelés: 13. oldal V.forduló: Faddikorr - Kkhalas FC Jánoshalmi FC 3 : 0 (1 : 0) Edző értékelése: Egy komoly sérülést követő szabadrúgásból szerezte meg a vezetést az első félidőben a hazai csapat.a második félidőben két védelmi hibából növelte előnyét az ellenfelünk.kemény parázsjelenetekkel fejeződött be a rangadó. VI.forduló: Jánoshalmi FC Pálmonostora SE 1 : 3 (1 : 2) Gólszerző: Huszár Alexandra Edző értékelése: Védelmi hibát kihasználva szerezte meg a vezetést a vendégcsapat, amit pár perc múlva egy szögletrúgást követően fejes góllal sikerült egalizálnunk.ezt követően egy számunkra megítélt büntetőt kihagytunk. Tovább erőltettük a támadó játékunkat, amely megboszszulta magát, hiszen az ellenfelünk két kontratámadásból megszerezte a győzelmet. VII.forduló: Méhecskék SE Kalocsa Jánoshalmi FC 0 : 3 (0 : 1) Gólszerzők: Csernók-Molnár Erika, Huszár Alexandra, Kéfer Tímea Edző értékelése: Az első félidő közepén egy szögletrúgást követően fejesgóllal megszereztük a vezetést a lelkesen játszó hazai csapat ellen.második félidő elején szintén fejesgóllal megdupláztuk előnyünket.a mérkőzés hajrájában a csereként beállt Szabó Kitti passzából Kéfer Tímea állította be a végeredményt.gratulálok a csapatnak az első győzelméhez. Novemberi mérkőzések időpontjai: VIII.forduló: (vasárnap) 10:00 óra Városföld SE Jánoshalmi FC IX.forduló: (vasárnap) 10:00 óra Jánoshalmi FC Géderlak KSE A női bajnokság állása a VII.forduló után: H. Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P. 1. Városföld SE Mórahalom TSE Katymár SE Faddikorr - KFC Dusnok KSE Nagykőrösi Kinizsi TL FC Pálmonostora SE Jánoshalmi FC Méhecskék SE Géderlak KSE Minden labdarúgás iránt érdeklődő szurkolót szeretettel várunk a JFC bajnoki mérkőzéseire! Hajrá JFC! Ádám Gyula JFC elnök készülünk a Bajnokságra, ahol több versenyzőnk is győzelem és éremesélyes, csapatunk szintén. Ezt követi a RAW / fekvenyomó-ruha nélküli/ Magyar Bajnokság december 3.-án és 4.-én JÁNOSHALMÁN a Sportcsarnokban. Van mit tennünk a szervezőknek és a versenyzőknek egyaránt! Íjászat: Időpont torlódások miatt a szakosztály értekezlet tolódik. Ugyanakkor a személyi feltételekben javulás jelei mutatkoznak: Varga Csaba újra itthon van, Petróczky Ferenc átfogná az egész szakosztály vezetését, a Winnetours Bt. kedvezményesen biztosítaná a 30 m-es fedett lőteret (5 pályás). Kelemen István szintén csatlakozna, tehát a háttérmunkák folynak, a versenyzők még pihennek. Természetjárás A Gyalogló Világnapon a Szent Anna Katolikus Iskola Komáromi Róbert tanár úr vezetésével egy igen vidám Nordic-Walking túrát tettek a Király Lovastanyára és Év végi nagyüzem! Földvári Csaba a 3 fogásos vissza, közben számháborúval fűszerezték meg a Országos Bajnokságon Budapesten. A -66 kg.-os programot. súlycsoportban EZÜSTÉRMES. Közben felhúzásban 190,5 kg-al ÚJ ORSZÁGOS CSÚCSOT állított fel. Összetett eredménye: guggolás: 125 kg, fekvenyomás 140 kg., felhúzás 190,5 kg., összesen 455,5 kg. Ifjúsági és junior Országos Bajnokság, Beled okt. 29. A cikk leadásának napján utazik a csapatunk a nyugati Jelenleg is tart a jelentkezés a Téli túrára, amely sí, gyalogos, nordic-walking program mellett Maria-Zell-i zarándoklattal és a Gamingi Karthaus-i kolostor megtekintésével egészül ki. Várjuk a jelentkezéseket! Részletes tájékoztatás Haász Lászlónál telefonon: vagy személyesen a Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport határszéli kisvárosba, ahol Patyi Zoltán és Kolompár Árpád kor- és súlycsoportjaikban Szövetség Radnóti M. u. 2.) székházában (Jánoshalma, országos csúcsjavító formában győzelmi esélyesek. Csíszár Dani és Kohl Ferenc éremesélyesek. Újonc versenyzőink Pesti Dani pontszerző helyre / 5-6 HAJRÁ JÁTESZ, HAJRÁ JÁNOSHALMA! HAJRÁ MAGYAROK! / esélyes. Junior csapatunk szintén éremesélyes a 2011 november én rendezendő budapesti Országos Fekvenyomó Haász László elnök Magyar Bajnokságon. Mintegy fős csapattal

14 14. oldal Rendőrségi HUNYADI híreknépe A jánoshalmi rendőrőrs indokolt esetben a 06-20/ telefonszámon hívható éjjel nappal Btk (2) bekezdésébe ütköző és a szerint minősülő súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult K. L. jánoshalmi lakos feljelentése alapján miszerint napon 15:00 óra körüli időpontban a jánoshalmi házának az udvarán az arcán valamint a lábán több helyen méhek vagy darazsak csípték meg. Bűncselekmény hiányában a feljelentés elutasításra került. A Btk (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő kisebb értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt Sz. N. Jánoshalmi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki és között 07:00 időpontban Jánoshalma, külterületén lévő birkahodályából 2 db. 25 kg-os bárányt lopott el. Az eset során minősítő körülmény nem volt megállapítható. A bűncselekménynyel okozott kár: Ft. Az ügy bűncselekmény hiányában megszüntetésre került, mivel a birkák időközben hazatértek. A Btk (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés II. fordulat f. pontja szerint minősülő jogtalan behatolással szabálysértési értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt Sz. I Jánoshalmi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki :00 és :00 közötti időben Jánoshalma, Szemere Bertalan utca végén lévő hobbi kertjéből almát, szőlőt tulajdonított el. A gyümölcsös drótkerítéssel van körbekerítve amin az elkövető átmászott A bűncselekménnyel okozott kár: Ft. Eljárás indult L. H. a kiskunhalasi Semmelweis Kórház nővére tett bejelentést napon 14:15 órakor, hogy a tegnapi napon délután a mentők beszállították hozzájuk K. G. Jánoshalmi lakost, akit többen bántalmaztak. A kórházba küldött URH járőr meghallgatta K. G - t aki elmondta, hogy én kártyázott egy társasággal. Nyert kb Ft-ot és az egyik kártyapartnere vissza akarta kérni az elnyert pénzt de ő nem adta ekkor annak a személynek az apja aki visszakérte a pénzt kétszer ököllel arcon ütötte amitől elesett és a társaság többi tagja is bántalmazta öt. Ezt követően hazament a lakására majd délután mentőt hívott és a kórházba szállították. K. G. a bántalmazást követően 8 napon túli több helyen arckoponya csonttörést és agyrázkódást szenvedett. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a fenti cselekmény elkövetésével K. A. Jánoshalmi lakos gyanúsítható. A Btk (1) bekezdésébe ütköző és a (5) bekezdés b. pontja szerint minősülő - figyelemmel a (2) bekezdés II. fordulat d. pontra - nagyobb értékre elkövetett betöréses lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt P. A. Jánoshalmi lakos a Kriszted Bt. nevében telefonon tett bejelentést napon 18:40 órakor, mivel én óra és a mai nap óra közötti időben Jánoshalma, Halasi utcán lévő benzinkút gázpalack tárolójának vas rácsát ismeretlen tettes kifeszítette, majd a tárolóból eltulajdonított 20 db. 11,5 kg-os és 1 db. 23 kg-os gázpalackot. Lopási kár: kb Ft. Rongálási kár: kb Ft. Eljárás indult Z. I. Jánoshalmi lakos feljelentése alapján lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki én 20 óra 30 perc és én 06 óra közötti időintervallumban Jánoshalmán a Jimmy kocsmába rácslefeszítés, továbbá ablakbenyomás módszerével behatolt, majd a pénztár gépből kb forint apró pénzt, továbbá dohányárut tulajdonított el kb forint értékben. A rongálással okozott kár kb forint. Eljárás indult K. M. Jánoshalmi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettesek /3 fő/ ellen, akik én 15 óra 50 perckor megjelentek tanyáján és a házába bementek ott sértettől pénzt kértek, aki nem adott, de az egyik személy a belső szobában a székre helyezett táskájából eltulajdonította a sértett pénztárcáját a benne lévő Ft-ját. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a cselekményt a Jánoshalmi K. L., K.T. valamint K.A lakosok együtt követték el. Eljárás indult L. P. Jánoshalmi lakos bejelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki napon 09:30 és 16:50 közötti időben feltehető állkulccsal bement a fenti házába és onnan a szobák szekrényéből Ft készpénzt valamint arany ékszert, elektromos borotvát tulajdonított el. A lopással kb.: Ft kár keletkezett. Eljárás indult F. J. Jánoshalmi lakos bejelentése alapján ismeretlen tettesek ellen, akik napon 23:35 időpontban a fenti címen lévő lakásuk kapuját berúgva a nyitott házba bementek és feltehető szerelemféltésből éles tárgyal sérülést okoztak a jobb oldali fülkagylója előtt K. L. nevezetű élettársának. K. L. sérülése feltehető 8 napon belüli. A cselekmény elkövetésével a jánoshalmi K.Gy. K.E. és L.B. gyanúsíthatók. Eljárás indult Dr. G. M. - a kiskunhalasi Semmelweis kórház orvosának - bejelentése alapján súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. I. L. ellen, aki én 15 óra 30 perc körüli időben Jánoshalmán - az édesanyját T. I Jánoshalmi lakost kilökte az ajtón keresztül, melynek következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos - csukló törést - szenvedett. Btk (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés b. pont I. fordulata szerint minősülő - figyelemmel a (2) bekezdés II. fordulat d. pontra - kisebb értékre elkövetett betöréses lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt M. M. K Jánoshalmi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki napon 10:00 és 16:30 közötti időben Jánoshalma, Parcelok tanya garázs ablakát betörte és a garázsból különböző szerszámgépeket tulajdonított el Ft értékben rongálással: Ft Á. A. r. főtörzsőrmester a Jánoshalma Rendőrőrsről én 01:10 órakor jelentette, hogy K. I. jánoshalmi lakos bejelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki én kb. 00:30 óra körüli időben Jánoshalmán a Béke téren megtámadta nyakánál fogva a földre rántotta ott lefogta és a zsebéből Ft készpénzét eltulajdonította. A bevezetett rendőri intézkedések során megállapítást nyert, hogy K. I.-t, A. Z., S. K. jánoshalmi lakosok az értékei megszerzése érdekében el lökték, földre szorították, majd K. Éva jánoshalmi lakos a zsebeit átkutatta és a nála lévő Ft-ot elvette tőle, majd távoztak a helyszínről. K. I. látható sérülést nem szenvedett. Eltulajdonított tárgy: Ft készpénz. A három elkövető őrizetbe vételére, majd előzetes letartóztatására került sor. Vigyázzon! Ne váljon bűncselekmény áldozatává! forrás: Jánoshalma Rendőrőrs Já nos hal ma Vá ros Ön kor mány za tá nak lap ja Meg je le nik: havonta Alapító: Já nos hal ma Vá ros Ön kor mány za ta 6440 Já nos hal ma, Bé ke tér 1. Kiadja: Zsikor Bt. Ügyvezető Blázsik Sándor Levélcím: Jánoshalma, Jókai u. 11. Szerkesztésért felel: Ágoston István a Szerkesztőbizottság elnöke. Szer kesz tő ség cí me: 6440 Já nos hal ma, Bé ke tér 1 Ké szül: Kó pia Nyomdaipari Kft. nyomdájában, Ügyvezető: Lihtenberger Csilla Kis kun ha las, Bükkönyös u. 6. ISSN Az újságban megjelent hirdetések tartalmáért a Szerkesztőség felelősséget nem vállal! Nyomdai előkészítés: Zsikor Bt. Terjesztést a kiadó saját hálózata végzi. Megvásárolható Jánoshalma nagyobb üzleteiben KIRU-TEL KFT Jánoshalma, Dózsa György u. 86. Telefon: 77/ Mobil: OL CSÓN AKAR VÁ SÁ ROL NI? Min dent egy he lyen? Tér jen be hoz zánk! Petróczky Fe renc Lapunk legközelebb december 2-án jelenik meg Elfekvő autó és traktor alkatrészek, tartozékok,felszerelések (MTZ,IFA,UAZ,ZUK,LADA, stb.) csapágy, szimering,ékszij. Jánoshalma, Czobor u. 21. Tel: 06-70/ Japán masszázs! K e z e l é s é s tanfolyamok, Szalai Csaba Koppány természetgyógyász / Szépségpatika: Miskolczi Nóra Fodrász, pedikűrös, talpmasszőr Jánoshalma, Remete u. 43. Időpont egyeztetés alapján Tel: 06-70/ Óriási Mikulás vásár! 10 tekercses WC papír 499,- Ft 1 l-es étolaj 399, Ft 1 l-es UHT tej 149,- FT 2 l-es szénsavas üdítő 69,- Ft/db Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 75., Rákóczi u. 12., Kálvária u. 4. Téglagyár u. 32. Az esetleges nyomdahibákért felelősséget nem vállalunk! Or vo si ügye let Csak SÜR GŐS és ÉLET VE SZÉ LYES eset ben ve he tő igény be! Ellátási területe: Borota, Já nos hal ma és Kéleshalom bel- és külte rü le te. Ideje: munkanap okon: du. 17 órá tól másnap reg gel 7 órá ig tart. Hét vé gén és ün nep nap okon: pén te ken ill. az ün ne pet meg elő ző nap 17 órá tól hét főn ill. az ün ne pet kö ve tő nap reg ge lén 7 órá ig tart. He lye: Or vo si ren de lő Já nos hal ma, Arany J. u. 13 Te le fon: (06) 77/ Ügyeleti beosztás, NOVEMBER: 4. Dr. Csoboth Johanna, 5. (munkanap), Dr. Vándor Ilona 6. Dr. Vándor Ilona, 7. Dr. Csoboth Johanna, 8. Dr. Faddi Zoltán, 9. Dr. Gregó Sándor, 10. Dr. Kishonti Attila, 11. Dr. Mikó Attila, 12. Dr. Faddi Zoltán, 13. Dr. Faddi Zoltán, 14. Dr. Kishonti Attila, 15. Dr. Faddi Zoltán, 16. Dr. Gregó Sándor, 17. Dr. Vándor Ilona, 18. Dr. Csoboth Johanna, 19. Dr. Mikó Attila, 20. Dr. Mikó Attila, 21. Dr. Kishonti Attila, 22. Dr. Faddi Zoltán, 23. Dr. Gregó Sándor, 24. Dr. Vándor Ilona, 25. Dr. Mikó Attila, 26. Dr. Csoboth Johanna, 27. Dr. Csoboth Johanna, 28. Dr. Kishonti Attila, 29. Dr. Faddi Zoltán, 30. Dr. Gregó Sándor DECEMBER 1. Dr. Mikó Attila, 2. Dr. Csoboth Johanna, 3. Dr. Mikó Attila, Anya köny vi hí rek 2011 október hónapban született Molnár Erik (Anyja neve: Csizmadia Helga és Szabó Kristóf (an.: Váczi Anita) házasságot kötött Kovács István és Pető Anikó GRATULÁLUNK!

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9.

az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9. Időpont Szeptember 2. Szeptember első hetében: Szeptember 5. Szeptember 9. Szeptember 12. Szeptember 13. Szeptember 10-13. Szeptember második felében Szeptember 16-20 Szeptember 20. Szeptember 24. Szeptember

Részletesebben

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE Szorgalmi időszak: Szakközépiskola nappali tagozat: 9-11. osztályok 2012. szeptember 3. - 2013. június 14. 12.B, G és a 13. A osztályok 2012. szeptember 3. - 2013.

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742

Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz.sulinet.hu E-mail: akta@hbsz.sulinet.hu

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista végzettség Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a tanterv tantárgyfelosztásához mely szakra képesített mely tantárgyakat tanít 1-4. évfolyam 5-8.

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

2014/2015. tanév ütemterve

2014/2015. tanév ütemterve 2014/2015. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet. Munkaközösség-vezetők megbeszélése 26. 8,00 Javítóvizsgák Szeptember 1. 8,00 Tanévnyitó ünnepély 3. Tanévnyitó értekezlet 5. 8,00 VENI

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3001-2 /2012. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium JELENTKEZÉS Iskolánkról: A Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézménye 2009. szeptember 1-jén nyitotta

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Egressy út 36.

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Egressy út 36. Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Egressy út 36. A tanévkezdés feladatai: Feladat ellátási terv a 2015/2016-os tanévre Javítóvizsgák:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 6440 Jánoshalma, Radnóti u. 13. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-169 Fax:06-77/501-168

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10. számú melléklet a 11/1994 (VI.8 ) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által szervezett szakkörök

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV December a hónap folyamán Történelem háziverseny harmadik fordulója a 9-10. évfolyam számára a második világháború témaköréből felelős: Hartmann Mónika Kirándulás a bécsi

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. 2. Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő

Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő A lelkesedés nagyon fontos a siker elérése érdekében, lelkesedni pedig csak olyan dolog iránt tud az ember, amit szeret is. Amikor hivatást választunk érdemes tehát figyelembe venni az érdeklődési területeinket,

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév 1. A KOLLÉGIUMBAN DOLGOZÓ PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Név Igazgató Igazgatóhelyettes végzettség Szakképesítés (kompetencia terület) matematika-

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény dátum tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája nap egyéb esemény időpont (óra:perc) felelős 2015. augusztus

Részletesebben

2013/2014. tanév ütemterve

2013/2014. tanév ütemterve 2013/2014. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet Munkaközösség-vezetők megbeszélése 27. 8,00 Írásbeli javítóvizsga 28. 8,00 Szóbeli javítóvizsga 31. 10,00 Tanévnyitó ünnepély, az iskola

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

2015/2016. tanév rendje

2015/2016. tanév rendje 2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15. KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM

Részletesebben

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 011 http://www.szentesinfo.hu/bartha Felvételi szabályzat 2012/2013-es

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10. számú melléklet a 11/1994 (VI.8 ) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben