JEGYZŐKÖNYV. Készült: november 13-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2012. november 13-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi"

Átírás

1 Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: november 13-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről. Jelen vannak: Lőrincz Imre Attila polgármester Klein János alpolgármester Fazekas Lászlóné képviselő Perhács Sándor képviselő Burkus Imréné jegyző Nagy András VITECO Kft. Ferencz Edina VITECO Kft. Derekas Barnabás ME Zrt. Homola Zoltán UNITEF 83 Zrt. Berta József UNITEF 83 Zrt. Barta Endre MF Zrt. 5 fő a lakosság részéről. Határozatok: 65-70/2012./11.13.//66-70-ig zárt ülés jkv./ Rendeletek: - köszöntötte a Képviselő-testületi ülésen megjelenteket, külön köszöntötte a Hatvan Miskolc vasúti vonalszakasz tervezőit. Megállapította, hogy a Képviselő-testület határozatképes, teljes a létszám. Jegyzőkönyv hitelesítőknek: Perhács Sándor és Klein János képviselőket javasolta. Nevezetteket a testület egyhangúlag elfogadta. A polgármester ismertette a napirendet.

2 Napirend: 1. Hatvan-Miskolc közötti vasúti vonalszakasz és Csincse megállóhely engedélyezési tervének ismertetése Ea: VITECO Kft. képviselője 2. Egyebek - aktuális feladatok megbeszélése Idősek Napja Zárt ülés: 3. Szociális ügyek Kérte a VITECO Kft. képviselőit, hogy ismertessék a tervet. Nagy András VITECO Kft. részéről Elmondta, UNIÓS előírás, hogy megfelelő sebességgel közlekedjenek a vonatok. Hatvan Miskolc közötti szakasz tervezését nyerték el, a kivitelezésre még nincs időpont. Szerinte még nem most valósul meg. Az eredeti nyomvonaltól elmozdultak. Ferencz Edina VITECO Kft. részéről Elmondta, hogy egyenes pályán szeretnének maradni, 2008-ban már elkészült egy terv 160 km-s közlekedéshez, mely a patak medrén lett volna, most elmozdultak a patak meder alá, 450 m-re lenne az utolsó háztól a megállóhely. Figyelembe vették a mezőgazdasági területeket, azok megközelítését, terveztek kerékpártárolót, parkolót a megállóhoz., hogy a két óránként közlekedő vonatokhoz ez is megoldott legyen. Javította Ferencz Edinát, óránként közlekednek a vonatok mindkét irányba. Ferencz Edina VITECO Kft. részéről Elmondta továbbá, hogy a gazdasági érdek azt kívánja, hogy a lignit kitermelésre kerülhessen. Barta Endre MF Zrt. részéről Véleménye szerint az engedélyezési terv sok mindent mérlegel. Közelíteni kell a vasutat a településhez, de ezt a bánya miatt nem tehették meg.

3 Elmondta, hogy a tervezők a rendezési terv megváltoztatását kérik, de ezt a lakosság tájékoztatása, véleménye nélkül nem lehet megtenni. Amikor elkészült az előző terv, akkor a Mátrai Erőmű feltérképezte, hogy mit okoznak ezzel a lakosságnak, akkor a legtávolabbi pont is 750 m-re volt a megállóhelytől, most m-ről beszélünk, mely érzékenyen érinti az itt élőket. Buszjárat nincs mert Mezőkeresztes Csincse Vatta útvonal alkalmatlan Volán közlekedésre. Megkérdezte, hogy a Földtulajdonosi Közösség lett-e tájékoztatva, mert őket is érinti ez a helyzet, őket is képviselni kell. Hangsúlyozta, hátrányosan érinti a települést ez a terv, a bányaművelés miatti tervek is, de a bánya kompenzálta volna akkor a községet, megállapodás volt róla. Barta Endre MF Zrt. Részéről Szerint más egy cégnek a lehetősége, mint egy tervezőnek, viszont, amit lehetett ők beletettek, lesz parkoló, buszforduló. Derekas Barnabás Mátrai Erőmű részéről Elmondta, hogy mivel ezen a területen ásványi anyag terül el a Mátrai Erőmű már próbálkozott a vasút áthelyezésével. Szerinte az érdek közös, hiszen az államnak gazdasági érdeke erre az energiahordozóra építeni, a Mátrai Erőműnek is érdeke, mert Ő termeli ki, a hosszú távú élettartamát meghatározza. Korábban a Mátrai Erőmű és a község egyeztetéseket folytatott, most is az értelmes megoldáshoz hozzásegít a Mátrai Erőmű. Szerin elhangzott, hogy van jó hatása és rossz hatása is ennek a vasút áthelyezésnek. Szeretné, ha a tervezők mondanának két jó hatást, nem tudja, hogy mi a jó benne. Barta Endre MF Zrt. részéről Szerinte az jó, hogy a 200 km-es sebességű pálya nem a falun belül van, nincs zaj, mert a vasút közel van a házakhoz, akkor nagy a rezgés, zaj. Felsorolta a környékbeli településeket, ahol átmegy a vonat és nincs zajvédő. Tudja, hogy ezt az emberek megszokták, hogy itt megy a vonat. Barta Endre MF Zrt. részéről Ez már 200 km-nél nem lehet, zajvédő falak közé lesz szorítva, rezgés hatása is nagy lesz.

4 Megkérdezi, hogy a 80 éves ember hogy fog eljutni valahová is, a dolgozó ember hogyan közlekedik és a diák is, ha kiteszik a vasutat a préri közepére, ha nem lesz busz, és ki fogja állni a közvilágítás költségét, mert 450 m-es szakaszon gondolja, az is lesz. Monokiné Suhaj Viktória lakos Úgy tudja, ha felújítják a pályát a zajvédelem kötelező. Garanciát szeretne, mit kap a lakosság, hogyan kompenzálják az embereket a vasút áthelyezés miatt. Ferenczi Antal lakos Földtulajdonosként szólalt meg, elmondta, hogy kérdésként merült fel benne a földek megközelítésének lehetősége, a művelésük, mert ha több darabba lesz a föld más lesz a művelési lehetősége. Derekas Barnabás ME Zrt. képviselője Elmondta, hogy állami engedélyeztetési rendszer előírja, minden ingatlannak megközelíthetőnek kell lennie, és majd a tulajdonosokkal egyeztetnek, ha ez aktuális lesz. Fenntartja továbbra is, hogy ezt a tervet így nem lehet elfogadni, egyeztetni kell a lakossággal. Nem látja a tárgyalásra a lehetőséget, a Mátrai Erőmű segít, de nem ő most az illetékes ebben. Kovács János Építéshatósági Társulás képviselője Elmondta, hogy a bányaművelés miatt a rendezési terv módosítása elkészült, de nem került elfogadásra, megszakadt a folyamat, tehát most majd újra tárgyalni kell, ha ez aktuálissá válik. Moldoványi László lakos Szerint a településen nem lehet házat eladni, ha a vasút is messze lesz, akkor még rosszabb lesz a helyzet. Senki sem tud semmi biztosat, jó lenne már, ha valaki megmondaná hogyan lesz.

5 Perhács Sándor képviselő Tudja, hogy az erőmű érdeke, állami érdek - magasabb érdek, mint a községé. Az igaz, hogy már most sem lehet házakat eladni, mert a bánya közelsége negatív hatással van a házakra. Sok embernek csak ennyi van a kis lakása. Ugyanakkor tudja, hogy a munkahely miatt előnyös a bánya közelsége. Megkérdezte, hogy mi az amit fel tudnak ajánlani kompenzációként. Derekas Barnabás ME. Zrt. részéről Kételyei vannak, hogy a házeladást a bánya befolyásolja, a munka lehetőség szerinte pozitívum. Úgy gondolja, ha a vasút áthelyezés nem történik meg még rosszabb lesz a helyzet. Barta Endre MF Zrt. részéről Elmondta, hogy a parkolót és a buszforgó megépítését betervezték. Szerint nincs előrejutás, úgy gondolja, hogy szűkebb körben kell átbeszélni mindezeket. Klein János alpolgármester Megkérdezte, hogy a folyamat engedélyezésének van-e határideje. Ha nincs határidő, akkor van idő megvitatni, átbeszélni a tervet. Szükséges szűkebb körben átbeszélni, egyeztetni a terveket, jó lenne látványtervet is hoznának a tervezők. Szeretné tudni, hogy mit kap a település, mi a garancia, biztosítsanak egy olyan utat, ahol az autóbusz el tud menni, hogy legyen autóbusz közlekedés Csincsén. A csincsei embernek is legyen lehetősége eljutni a szomszéd településre, keresni kell olyan beruházót, aki ígéretet tud adni. Derekas Barnabás ME Zrt. képviselője Megígérte, hogy a Mátrai Erőmű Zrt. a projekt mellé áll, a két évvel ezelőtti busszal kapcsolatos ígéretét még most is tartja. Perhács Sándor képviselő Szeretné tudni, hogy mit kérnek a Képviselő-testülettől, az önkormányzattól, hogy mi a célja az egésznek, mert egy órási információ halmaz után nem mondhatják, hogy módosítják a rendezési tervet.

6 Barta Endre MF Zrt. képviselője Arra nem tud válaszolni, hogy az önkormányzat mit tud majd a beruházótól kialkudni. Leírja egy megkeresésben, hogy mi az igény, mit szeretne a Képviselő-testülettől kérni és a megkeresésre válaszoljanak. Véleménye szerint a kisebb körben történő egyeztetések után látványtervet hozzanak a tervezők és Csincse igényeit vegyék figyelembe, mert egyébként ehhez a projekthez nem járulnak hozzá, nem történik meg a rendezési terv módosítás. A tervezők elmentek az ülésről. Ezt követően még beszélgettek a vasút áthelyezésről, a bánya terjeszkedéséről a képviselők, majd a polgármester a napirendet lezárta. 2. napirend Egyebek Idősek Napja megbeszélése Elmondta, hogy 400 e. Ft van a költségvetésben betervezve az Idősek Napjára. Megkérdezte, hogy csomag legyen vagy rendezvény. Javaslata, hogy csomag legyen, de 60 éven felül mindenki kapjon. Klein János alpolgármester Véleménye, hogy az eddigi módon történjen az ajándékozás - 65 év felettiek és a 60 év feletti egyedülállók kaptak - az így megfelelő. Szavazásra tette fel az idősek támogatását. Egyhangúan döntött abban a képviselő-testület, hogy élelmiszer csomag legyen. 1 fő nem, 4 fő igen szavazattal 60 év felettiek részesülnek ebben a támogatásban.

7 65/2012. /11.13./ sz. Önkormányzati H A T Á R O Z A T : Tárgy: Idősek támogatása Csincse Község Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a költségvetésben betervezett 400 e. Ft.-tot Idősek támogatására úgy használja fel, hogy a településen élő minden 60 éven felüli lakosnak élelmiszercsomagot készít, melyet a képviselők segítségével osztanak szét. Határidő: november 30. Felelős: Burkus Imréné jegyző Tájékoztatta a képviselő-testületet arról, hogy két kamion zúzott követ kapott Csincse a Kistérségi Startmunka program keretében. Véleménye szerint a helybeli vállalkozótól kérjenek árajánlatot, hogy mennyiért hordaná szét a Mikszáth és a Szabadság utcában. Ugyanakkor tájékoztatta a képviselőket arról, hogy a lignit szállításba is - sikerült megbeszélni a fővállalkozóval bevonásra került a helyi vállalkozó, a lignitet a héten még be lehet fizetni, ill. ha még valakinek plusz mennyiség kell szóljon, mert még van. Burkus Imréné jegyző Elmondta, hogy az ülés előtt jelezte a Kormányhivatal Törvényességi Osztálya, hogy a Közterület használatról szóló rendeletben nagy a különbség a mozgóbolt és az őstermelő által fizetendő összegben, az Alkotmánybíróság 24/2011. sz. határozata alapján, kérte, hogy hozzák közelebb az árakat. A döntést javasolta a következő ülésre halasztani. Elmondta, hogy az óvoda vezetője megküldte a helyi tagóvoda vezető túlóra kimutatását. Jelenleg ezt kifizetni nem tudja, de javasolja, hogy azon gondolkozzanak el, hogy 8 órát meghaladóan legyenek-e nyitva a jövőben és ha igen, akkor vegyenek fel külsős embert, mert olcsóbban meg lehet oldani, mint így. Megkérdezte, hogy a napirend keretében van-e valakinek még felvetése, kérdése.

8 Monokiné Suhaj Viktória lakos Felvetette, hogy a temetőben urnafal építésében nem gondolkodott-e még a képviselő-testület, valamint van-e már fejlemény a Vatta felőli út megjavítására. A felvetés jó ötlet, egyenlőre pénz hiánya miatt a temető körbekerítése is vár és az urnafal megépítése is. Az úttal kapcsolatban elmondta, hogy eljött a Közútkezelő kikátyúzott és kész, továbbiakról nem tud. Ezután zárt ülést rendelt el. Kmf. Lőrincz Imre polgármester Klein János képviselő Burkus Imréné jegyző Perhács Sándor képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2015. április 15-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2015. április 15-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. április 15-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein János

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. március 26-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. március 26-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. március 26-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről. Jelen vannak: Lőrincz Imre Attila polgármester Klein János

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. április 30-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. április 30-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 30-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein János

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. július 23-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. július 23-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. július 23-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Fazekas Lászlóné

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve Készült: 2009. november 23.-án a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Tóth Sándor al Kristófné Ponicsán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NEMESHANY TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám:...../2010. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 13-án 17 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 06-án 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr.

Részletesebben

Ónod Község Képviselő-testülete 2010. október 26-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésén

Ónod Község Képviselő-testülete 2010. október 26-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésén 2010. október 26-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Megalkotott rendeletek: 12/2010. (X. 27.) rendelet: Meghozott határozatok: 93/2010. (X. 26.) határozat: 94/2010. (X. 26.) határozat: 95/2010.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Elekes Péter,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: november 12-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: november 12-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. november 12-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 20-án megtartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 20-án megtartott nyílt üléséről. Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3127 Kazár, Tanács út 1. Tel/fax.: 32/341-333 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 20-án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. JÚLIUS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. JÚLIUS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. JÚLIUS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan.

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan. J E GYZŐ KÖNYV Készült Kéthely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 26-án 14.00 órakor, a hivatalban tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Fekete Csaba alpolgármester Havanecz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28- án, 14:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 17/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2014. február 20.-i ülésének J E G Y Z Ő

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án, 17.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án, 17.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án, 17.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve 108/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3-án, Gelse, Kossuth Lajos utca 76. szám alatt lévő Weöres Sándor Általános Iskola helyiségében megtartott

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült 2011. június 9-én Dunasziget község Önkormányzatának Képviselő-testületének soros nyilvános testületi üléséről. A lakosság részéről 7 fő Jelen vannak: Baranyai László, Belovitz

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A rendkívüli képviselő-testületi ülésre telefonon történt értesítés alapján került sor. Az ülés 16:00 órakor kezdődött.

Jegyzőkönyv. A rendkívüli képviselő-testületi ülésre telefonon történt értesítés alapján került sor. Az ülés 16:00 órakor kezdődött. 78 Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Magyar Csilla po1gárn~ester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 28 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott közmeghallgatással egybekötött soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A

Részletesebben

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 5/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 5/2013. (V.02.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetésének

Részletesebben

19/2012. sz. jegyzőkönyv

19/2012. sz. jegyzőkönyv 19/2012. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2012. december 13-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő 1 JEGYZŐKÖNY Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. január 26-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. január 25-én a Művelődési ház Könyvtártermében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv

Részletesebben

3/2014. sz. jegyzőkönyv

3/2014. sz. jegyzőkönyv 3/2014. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2014. február 5-én 17 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

8/2009. számú 2009. május 13-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

8/2009. számú 2009. május 13-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 6289-1/2009. 8/2009. számú 2009. május 13-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 82-86/2009. (V.13.) sz. Kth.)

Részletesebben

2 3. s z á m ú. Készült a 2012. október 15-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről.

2 3. s z á m ú. Készült a 2012. október 15-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. 2 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2012. október 15-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 144, 145, 146, 147, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, Elkészült: 2009. október 20.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁLTAL 2013. ÁPRILIS 23. NAPJÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL

JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁLTAL 2013. ÁPRILIS 23. NAPJÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁLTAL 2013. ÁPRILIS 23. NAPJÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL JEGYZŐKÖNYV Készült: Királyszentistván Faluház Színháztermében 2013.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 4.) Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámolója

JEGYZŐKÖNYV. 4.) Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámolója JEGYZŐKÖNYV Készült: Bajót Község Képviselő-testületének 2011. november 29-én 16.00 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Millenniumi Ház Bajót, Kossuth Lajos utca 149. Jelen vannak:

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25. napján megtartott rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25. napján megtartott rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 14 /2009 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25. napján megtartott rendes üléséről.

Részletesebben

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 9 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község

Részletesebben

Készült: Egeralja község képviselő-testületének 2013. július 8-án 19 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

Készült: Egeralja község képviselő-testületének 2013. július 8-án 19 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Községi Képviselő-testület Egeralja Szám: 231-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egeralja község képviselő-testületének 2013. július 8-án 19 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Önkormányzat Képviselő-testület 2006. március 13. napján 14.00 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Önkormányzat Képviselő-testület 2006. március 13. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Önkormányzat Képviselő-testület 2006. március 13. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme Jelen vannak: Borbély István

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van.

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van. Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-ei soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Demjén Imre, Tibádné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Városfejlesztési, Ügyrendi Bizottságának 2016. április 20-án a Fischl-házban (8630 Balatonboglár, Erzsébet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Perneki László alpolgármester, Erdélyi Sándorné dr. és Hajas Lászlóné képviselő.

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Perneki László alpolgármester, Erdélyi Sándorné dr. és Hajas Lászlóné képviselő. Jegyzőkönyv Amely készült Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-án 7,30 órai kezdettel a Városháza polgármesteri irodájában megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. február 16- án megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Bukovszki

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 31-én 18 óra 00 perckor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő) JEGYZŐKÖNYV Készült: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága 2014. május 28-án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről.

~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. 102-19/2011. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. Határozat száma: 240/2011.(XII.15) 241/2011.(XII.15) 242/2011.(XII.15) 243/2011.(XII.15)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 19-én 16 órára összehívott rendkívüli testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 41 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 29. -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Jászboldogháza Községháza, Rákóczi u. 27. alatti tanácskozó termében.

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:14/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2012. május 2-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2012. május 2-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. május 2-án Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről. Jelen vannak: Lőrincz Imre Attila polgármester Fazekas Lászlóné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A polgármester előterjesztette a meghívó szerinti napirend tervezeteit:

JEGYZŐKÖNYV. A polgármester előterjesztette a meghívó szerinti napirend tervezeteit: JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30- án 10.00 órakor kezdődő a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vázsnok Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 22. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Sásd, Városháza tanácskozóterme Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző 1/2014. Csanyteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27.-én (hétfőn) du. 15. 30 órai kezdettel megtartott alakuló nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: 1.) A Helyi Választási

Részletesebben

5/2014. sz. jegyzőkönyv

5/2014. sz. jegyzőkönyv 5/2014. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2014. március 5-én 17 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

- Molnár István képviselő megérkezett az ülésre,,képviselők száma 8 fő

- Molnár István képviselő megérkezett az ülésre,,képviselők száma 8 fő Súr Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 14/10-1/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Súr Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 28-án 16,00 órai kezdettel tartott üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bognár Zoltán - a bizottság elnöke akadályoztatása miatt, Papp Róbert Tamás bizottsági tag köszönti a megjelenteket, az ülést megnyitja.

JEGYZŐKÖNYV. Bognár Zoltán - a bizottság elnöke akadályoztatása miatt, Papp Róbert Tamás bizottsági tag köszönti a megjelenteket, az ülést megnyitja. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Pénzügyi Bizottság 2011.09.28.-i üléséről. Helye: Községháza Jelen vannak:burján Attila János, Papp Róbert Tamás, Vízkeleti Lászlóné, Gácsi Jánosné bizottsági tag, Tatár László polgármester,

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2011. március 22. napján MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 16/2011. (III.22.) Z1 17/2011.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 109-24/2013. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi november hó 27. napján, szerdán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 18-án 14 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fehér László polgármester, Benkőné

Részletesebben

Meghívó. 1./ Napközi otthonos óvoda nevelési programja. 2./ Szennyvíztelep üzemeltetésének meghatározatása. ,,:tpoje;. \, (";l ~ ; m }/ ~ i.

Meghívó. 1./ Napközi otthonos óvoda nevelési programja. 2./ Szennyvíztelep üzemeltetésének meghatározatása. ,,:tpoje;. \, (;l ~ ; m }/ ~ i. Tordas Község Polgánnestere 2463. Tordas, Szabadság út 87. Tel.(fax): 22-467-502,467-655 Meghívó Értesítem, hogy képvíselőtestületünk 1999. szeptember 28-án (kedden) 15 órakor tartja ülését. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Szám: V/105-10/2014. Készült: 2 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről:

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről: Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. május 21-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 24/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

K é s z ü l t: Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestületé nek 2013. november 26-án 8,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

K é s z ü l t: Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestületé nek 2013. november 26-án 8,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestületé nek 2013. november 26-án 8,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Csömödéri Közös Önkormányzati

Részletesebben

366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet

366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2-55/2010/JT 366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott üléséről Hozott döntések: 22/2014. számú határozat pályázatok benyújtásáról 23/2014. számú határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010.

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010. Önkormányzat Kapolcs Száma: 94-15/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete 2010. november 24-én 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Ikt.szám: 709-7 /2014. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/6/12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 28-án 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Munkaterv szerinti képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Munkaterv szerinti képviselő-testületi üléséről Jegyzőkönyv Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Munkaterv szerinti képviselő-testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Időpontja: 2012. december 13. (Csütörtök) 14:00 óra Bencsik Mónika

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 10-én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008 november 28-án /pénteken/ 15.30 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 20/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. február 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község Borsod Abaúj Zemplén megye SZENDRŐLÁD község 15/2013. számú Szendrőlád Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli üléséről készült jegyzőkönyve Az ülés időpontja: 2013. június 12. Hozott határozatok

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 17-én, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z Ő KÖ N Y V

J E G Y Z Ő KÖ N Y V Önkormányzati Képviselő-testület 8551 Nagygyimót Rákóczi u.2. Szám: 326-5/2015 J E G Y Z Ő KÖ N Y V Készült: Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. augusztus 4-én 18:30 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 16/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N YV

J E G Y Z Ő K Ö N YV J E G Y Z Ő K Ö N YV Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember 7-én (hétfőn) 15.30 órai kezdettel tartott üléséről. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 28. napján megtartott soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Bodzás István,

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 265-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. december 5-én megtartott soron következı ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester Berecz Pál képviselı Harangozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. október 26-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. október 26-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2007. október 26-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 183-1/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. február 11-én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./Tájékoztató az Önkormányzat rendelet alkotási kötelezettségével kapcsolatosan.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./Tájékoztató az Önkormányzat rendelet alkotási kötelezettségével kapcsolatosan. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.március 21.-én megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. december 15- én megtartott rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. december 15- én megtartott rendkívüli ülésén. 170 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. december 15- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri iroda. mellékelt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi

Részletesebben