A költészet napján utcai versfelolvasást, lemezbemutató koncertet, irodalmi kávéházat, vetélkedőket tartanak Zala megyében.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A költészet napján utcai versfelolvasást, lemezbemutató koncertet, irodalmi kávéházat, vetélkedőket tartanak Zala megyében."

Átírás

1 Irodalmi kávéház, lemezbemutató koncert Zala megyében A költészet napján utcai versfelolvasást, lemezbemutató koncertet, irodalmi kávéházat, vetélkedőket tartanak Zala megyében. Keszthelyen a költészet napi programok csütörtökön kezdődnek: Mészáros Ferenc, kortárs író, költő A fény ágyasa című verseskötetét mutatja be 15 órakor a Balaton Kongresszusi Központ és Színházban. Zalaegerszegen a költészet napján, pénteken a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben Katona Kornél színművész közreműködésével középiskolásnak tartanak irodalmi kávéházat, melynek keretében a fiatalok felolvassák kedvenc verseiket, játékos irodalmi vetélkedőn vesznek részt. A József Attila Városi Könyvtárban Régi idők regösei címmel a Kis-Hétrét zenekar ad koncertet, majd ezt követően kerül sor Keresztury Dezső ( ) születésének 110. évfordulója alkalmából meghirdetett online vetélkedő eredményhirdetésére. A játékos versenysorozatot azzal a céllal hirdették meg, hogy hagyományos és internetes források, valamint önéletrajzírások alapján a középiskolás korosztály mind jobban megismerje a zalaegerszegi születésű író, költő, irodalomtörténész életútját, munkásságát. Hévízen a Te meg a világ címmel meghirdetett Szabó Lőrinc Nemzeti vers- és prózamondó versenyhez kapcsolódnak a programok. A Kossuth-díjas költő, műfordító költészetének emléket állító rendezvény gálaműsora pénteken 18 órakor kezdődik a Városi Könyvtárban. Nagykanizsán a Kanizsai Kulturális Központ, a Halis István Városi Könyvtár, valamint az intézményben működő Takács László Irodalmi Kör közös délelőtti programot szervez. Kihangosítják a Medgyaszay Ház előtti teret, mikrofont szerelnek fel, a járókelők, érdeklődők pedig felolvashatják vagy elszavalhatják kedvenc verseiket. A Medgyaszay Házban 19 órakor Szabó Balázs Bandája az Élet elvitelre címmel kiadott legújabb lemezét mutatja be, a koncerten felcsendülnek a zenekar korábban megzenésített versei. A költészet napját József Attila születésnapjának emlékére 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon. Versolvasás és irodalmi előadás Pécsen Versolvasást, vetélkedőt és a költészet aktuális kérdéseit feszegető előadást is tartanak a költészet napja alkalmából pénteken Pécsett. Az események szervezőinek az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagai szerint a Pécsi Kulturális Központ együttes versolvasásra és vetélkedőre hívja a verseket szerető, alkotni vágyó általános- és középiskolás diákokból szervezett csapatokat Pécs és környéke iskoláiból. A versünnepi rendezvényt délelőtt kilenc órától tartják a Szivárvány Gyermekházban, ahol a évfolyamos tanulók egész napos, drámajátékkal fűszerezett versengésében költő, irodalmár, illusztrátor és színész is közreműködik.

2 A Művészetek és Irodalom Házában este hét órától igazi irodalmi csemegét kínálnak az érdeklődőknek. A részeg Petőfi és a meztelen lantos - avagy kortárs vers, próza és dal között című előadáson Lackfi János költő, műfordító, tanár, valamint Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője olyan, aktuális kérdésekre keresi a választ, minthogy mire való és miről szóljon ma a költészet, és mire kíváncsi a mai közönség. A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára a közelgő költészet napja alkalmából kamerát állított föl a Tudásközpont második emeletén, ahol bárki felolvashatja egy Radnóti-vers egy versszakát. Az intézmény a felvételeket április 11-én közzéteszi a honlapján, így tisztelegve a költő közelmúltban elhunyt múzsájára, feleségére, Gyarmati Fannira. Versünnepre hív Kaposváron a Csiky Gergely Színház Kaposvár főterére várják pénteken a versszerető közönséget a Csiky Gergely Színház művészei, akik a város általános és középiskoláival együtt ünnepelik a magyar költészet napját kortárs és "majdnem kortárs" magyar költők gyerekverseivel. A Versünnep címmel meghirdetett rendezvény résztvevői 10 órától különböző vetélkedőkön mérhetik össze versbéli tudásukat, a színészek előadásában gyerekverseket hallhatnak, majd közös versmondás is színesíti költészetnapi eseményt - tájékoztatta Szemerédi Fanni, a Csiky Gergely Színház művészeti koordinátora az MTI-t. A programot, amelyen Barak László, Csukás István, József Attila, Kántor Péter, Király Levente, Kiss Ottó, Kukorelly Endre, Lackfi János, László Noémi, Parti Nagy Lajos, Romhányi József, Szabó T. Anna, Szilágyi Ákos, Tolnai Ottó, Tóth Krisztina, Varró Dániel, Vörös István, Weöres Sándo és Zelk Zoltán verseivel ünneplik meg a költészet napját, a színház a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárral, a Magyar Olvasástársasággal és a Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesülettel közösen szervezi. A kaposvári színház művészei 2011-ben a város utcáit járva versekkel köszöntötték e napot, 2012-től pedig több száz diák részvételével a Kossuth téren tartanak a verseknek szentelt rendhagyó irodalomórát. Ady-esttel ünnepel a kolozsvári és a szatmárnémeti magyar színház A " függök ezen a zord élet-párkányon " című, Ady Endre verseiből, naplórészleteiből, publicisztikáiból összeállított pódiumesttel ünnepli a költészet napját a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A kolozsvári színház szerdai közleménye szerint Ady Endre szövegeit Szugyiczky István válogatta és szerkesztette, és Bogdán Zsolt kolozsvári színművész adja elő. Az előadásban a költőóriás emberi, sérülékeny oldalát is megismerheti a közönség. "Ady egyszerre nagy, parányi, esendő és mégis magasztos - olyan, mint bárki más. Csakhogy ő nem átlagos, kispolgári életet élt, nagykanállal ette az életet, aminek aztán meg is kellett fizetnie az árát" - idézte a színház közleménye Bogdán Zsoltot. Az előadóművész Esterházy Pétert idézve mondta: Ady Endre azért aktuális ma is, mert az igazat mondja. A világ alapjában véve semmit nem változott Ady után. Bogdán Zsolt elmondta, abban

3 szeretne hinni, hogy mindenfajta hatás ellenére a költészet helyet kap a mai ember életében is, és az emberek újra kezükbe vesznek versesköteteket. Az előadás pénteken lesz látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében. Irodalmi programok Győr-Moson-Sopron megyében Könyvtári látogatók olvasnak fel Győrben, színészek szavalnak a soproni Versmaratonon, monodrámát láthat a közönség a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban többek között ezek szerepelnek a költészet napjához kapcsolódó programok között Győr-Moson-Sopron megyében. A győri Kisfaludy Károly Könyvtárnak a költészet napjához kötődő, szerda délutáni (5 órakor kezdődő) műsorát az olvasók állítják össze. Huszonhatan olvasnak fel egy általuk választott költeményt. A több éve futó program résztvevői főleg az idősebb korosztályból kerülnek ki, és többen visszatérő felolvasók tájékoztatott F. Sipos Bea kulturális szervező. Ez az esemény is része A költészet hete című programsorozatnak, amely április 11-én zárul. Pénteken a győri József Attila Művelődési Ház szervezésében ünnepi műsor is lesz, a névadó szobrának megkoszorúzásával. A költészet napján tartják a Kormos István városi szavaló verseny döntőjét, amit alsó és felső tagozatos iskolásoknak hirdettek meg. Februárban voltak az elődöntők, összesen 25-en jutottak tovább. A pénteki döntő első három helyezettje könyvjutalomban részesül közölte a rendező Gyermekek Háza. Rendhagyó helyszíneken szavalnak a költészet napján a Soproni Petőfi Színház művészei. Vonatokon, buszokon, iskolákban, a kórházban, sőt a Tűztoronyban is mondanak majd verset a színészek. A Verskommandó elnevezésű akcióban en vesznek részt, a kezdeményezés tavaly indult. Elsősorban a magyar lírából válogatnak, és mindenhol az alkalomhoz, helyszínhez illő költeményt hallhat a közönség mondta el Pataki András igazgató az MTI-nek. Hozzátette: április 11-én Bécsben, az Európa-Club 50 éves fennállását ünneplő esten is fellép a Petőfi színház négy színésze. Amor Sanctus Mennyei szerelem a címe a soproni Kórus Spontánusz és a GYIK Rendezvényház költészet napi műsorának. Az est programjában kóruszene, költészet és pantomim szerepel. A kórus megszólaltatja például Lackfi János és Sarkady Sándor egy-egy versének feldolgozását. Az énekkart a helyi zeneiskola hangszeres tanárai kísérik. Emellett szavalni fog még a Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó, Orbán Júlia is, aki később két soproni költővel (Sarkady Sándorral, Winkler Andrással), valamint Pataki Andrással, a Soproni Petőfi Színház igazgatójával beszélget irodalomról, zenéről. Az estet Méhes Csaba koronázza meg: a Méhek nevű zenei formáció révén is ismert pantomimművész a versek és kórusdarabok hangulataihoz illő színdarabokat mutat be. A különleges előadás a Kórus Spontánusz Úton Rigába... elnevezésű programsorozatának a második állomása, az énekkar ugyanis részt vesz nyáron a 8. Kórusolimpián. Horányi László színművész a Pusztaszó zenekarral lép színpadra április 12-én a soproni Liszt Ferenc kulturális központban. A Végy karjaidra című esttel a posztumusz Kossuth-díjas Sinka Istvánra emlékeznek. A költő műveiből készült az első önálló Pusztaszó-lemez, amely még 2009-ben jelent meg. Tizenkét dalon kívül még nyolc verset is tartalmaz Horányi László, valamint archív felvételről a költő saját előadásában. A Sinka versekhez írt zenék változatos stílusokat érintenek a Kárpátmedence népzenéjétől a folk-rockon át egészen az impresszionizmusig. Ebből az anyagból láthat válogatást a soproni közönség is.

4 Mosonmagyaróváron, a Hansági Múzeumban Incze Ildikó estjével ünneplik a költészet napját. A színművész a Szeretők című monodrámát adja elő, amit Szakonyi Károly írt pályatársa-barátja, Gyurkovics Tibor szerelmes vereseiből, Bíboros című novellája motívumainak felhasználásával. A darab az örök nő romolhatatlan szépségét mutatja meg a közönségnek. A költészet napjához kapcsolódó író-olvasó találkozó lesz április 15-én, a beledi művelődési házban. A meghívott vendég Lackfi János költő lesz. A délután 4 órakor kezdődő program címe: Bicajom, Shimano, nem más Átköltések 24 órás versfolyam Békéscsabán A költészet napján 24 órás versfolyammal ünnepelnek Békés megyében. A Békéscsabai Jókai Színház és a szarvasi Cervinus Teátrum közös rendezvénye csütörtökön 12 órakor kezdődik Békéscsabán az Ibsen-ház udvarában, illetve a Jókai Szalonban. Shakespeare-re is emlékeznek - tájékoztatta a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója az MTI-t. Fekete Péter kiemelte: a költői szóban rendkívüli erő van, nélküle nem létezhetünk, mással nem pótolhatjuk. A békéscsabai és a szarvasi teátrum a hagyományokhoz híven a költészet napja alkalmából harmadik alkalommal hív irodalmi fesztiválra minden verset szerető olvasót, alkotót, költőt, színművészt, színiiskolást. Békéscsabán, az Ibsen-ház udvarán újra 24 órás, a Szarvasi Vízi Színházban 8 órás versmondó és versolvasó rendezvényt tartanak. Hozzátette: a program Békéscsabán csütörtökön délben kezdődik és pénteken délben fejeződik be, József Attila születésnapján. Szarvason április 11-én, pénteken kezdődik délben és este 8 órakor ér véget. A hagyományok szerint a fesztiválon házigazdaként vesznek részt Békés megye közéleti személyiségei, politikusok, ügyvédek, művészek, élsportolók, művészi csoportok és alkalmi társulások, akik fél vagy egy egész órára a fesztivál házigazdái lesznek, a versfolyam alatt fogadják megívott vendégeiket és az érdeklődőket. A versmondó fesztivál nyitott, bárki betérhet, hogy verset hallgasson. Nagyon sok kisiskolás és óvodás vesz részt a fesztiválon, pár percre ők is csatlakoznak a 24 órás versmondó maratonhoz. A rendezvény egyik érdekessége, hogy az idei évben William Shakespeare-re is emlékeznek születésének 450. évfordulója alkalmából. A fesztiválon először vesznek részt fogyatékkal élő fiatalok. Az Aut-pont Alapítvány házigazdaként a békéscsabai Esély Pedagógiai Központ fogyatékkal élő tanulóit kérte fel versfelolvasásra, a hallássérültek a fesztiválon jelnyelvi tolmács segítségével részesülnek a versmondás igazi élményében. A Békéscsabán élő szlovák nemzetiség képviseletében szlovák nyelven is lesz versmondás. A zárónapon, a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Békéscsabán élő angol nyelvtanára, Joe Miano anyanyelvén olvassa fel kedvenc Shakespeare-verseit - részletezte az igazgató.

5 Kapuk kilincsére akasztott versekkel ünnepel Telki Játékra invitálja a Pest megyei Telki lakosait a költészet napja alkalmából a helyi Kokukk Egyesület. Felhívásukban arra biztatnak, hogy aki kedvet érez, akassza ki kapujának, bejárati ajtajának kilincsére a legkedvesebb versét nyomtatva, vagy kézzel írva. Immár harmadik alkalommal adnak teret a "szabadon választott versek" nem szokványos közzétételének, hogy az utcán sétálók is beleolvashassanak egyik-másik műbe - mondta az MTI-nek Bellon Erika, az egyesület elnöke. Az eddigi tapasztalatok - különösen a nyitó évé - igen kedvezőek, már csak azért is, mert sokan saját versüket akasztották házuk kapujának kilincsére. Klasszikus és mai költemények, felnőtteknek és gyermekeknek szóló versek egyaránt szerepeltek a nem egyszer rajzokkal kiegészített "repertoárban" - idézte fel az elnök. Mint mondta, az egyesület bízik abban, hogy idén sem lankad a kedv, ennek érdekében meglepetéssel is készülnek. A község honlapján közzétett felhívásban szerepel egyebek mellett József Attila szállóigévé vált mondata is: "félek a játszani nem tudó emberektől", azzal a kiegészítéssel: mi mással ünnepelhetnénk a költő születésnapján, április 11-én, ha nem verssel, játékkal. A felhívás nemcsak Telki lakóinak, hanem az iskolának, az óvodának, a boltoknak, üzleteknek, gyógyszertárnak, zöldségüzletnek, pékségnek, éttermeknek, vagyis mindenkinek szól - hangoztatta Bellon Erika. Verskommandók járják Szentendrét és környékét Verskommandók keresik fel Szentendre és a környező települések közintézményeit pénteken reggeltől a költészet napján - mondta el az MTI-nek az esemény szervezője csütörtökön. Az egész napot átfogó programot ismertetve Antal Emese közölte: a sok lelkes önkéntes diák mellett felnőttek is "erősítik a mezőnyt", összesen ötvenöten alkotják a verskommandó csapatát. Ők 4-5 fős csoportokra oszlanak majd és egész nap jelen lesznek a város iskoláiban, óvodáiban, de egyéb közintézményekbe is elviszik a költészetet, így például reggeli meglepetésként a város orvosi rendelőjébe vagy a postára, a gyermekorvosi rendelőbe, de eljutnak Tahitótfalura, Pomázra is. Délután három órakor költészetnapi flashmobbal várják az érdeklődőket Szentendre Fő terén, ahol a verskommandó tagjainak előadása mellett bárki felolvashatja az általa választott költeményt. A szervező elmondta, hogy a költészet napján immár harmadik alkalommal tartanak versrandevút, amely kezdetben a Nyitott Kör Egyesület rendezése volt, tavaly azonban már a diákok szervezték meg és idén is így valósul meg. Ismét megrendezik a Debreceni Költészeti Fesztivált A 12. alkalommal megrendezendő Debreceni Költészeti Fesztivál programjaival azt szeretnék elérni, hogy "az óvodásoktól az egyetemistákig, a könyvtárlátogatóktól az utca emberéig érezze mindenki: érdemes verseket olvasni, kedves verseinket felidézni" - mondta Szirák Péter irodalomtörténész, a rendezvény kurátora szerdán Debrecenben, ahol a programokról tartottak sajtótájékoztatót.

6 Somogyi Béla, Debrecen kulturális alpolgármestere hozzátette, hogy a cél érdekében példátlan intézményi összefogás jött létre a városban: költőkkel és verseikkel találkozhatnak az általános iskolákban, a gimnáziumokban és könyvtárakban, a Református Kollégiumban, a Debreceni Egyetemen, a Debreceni Művelődési Központban és a Déri Múzeumban, az Apolló moziban, valamint a város utcáin és terein is az érdeklődők. Most első alkalommal - a Méliusz könyvtár kezdeményezésére - a belvárosi kirakatüvegeket is verssorok fogják díszíteni a fesztivál idején. Az első verseket a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatója keretében Térey János költő, Somogyi Béla alpolgármester és Felföldi László, római katolikus püspöki helynök írta fel a Kölcsey Központ üvegfalára. Különleges programja lesz a fesztiválnak a "nagy versséta", amikor is a résztvevők megelevenítik Debrecen költeményekben gazdag múltját: lesznek, akik verseket fognak szavalni a séta egy-egy állomásán, mások versek által ihletett képet készítenek - hangzott el a sajtótájékoztatón. A Debreceni Művelődési Központban pénteken Egy nap a költészet jegyében címmel óvodásoknak és általános iskolásoknak szerveznek programokat, a Méliusz könyvtárban kiosztják a VERS+KÉPző illusztrációs pályázat díjait, a debreceni Megtestesülés plébánián pedig 12 órás VersMaratont rendeznek. Utóbbin bárki elmondhatja, vagy felolvashatja kedvenc versét, vagy csupán hallgathatja a többiek előadását. A Debreceni Költészeti Fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján egy versének felolvasásával emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Borbély Szilárd debreceni költőről, a fesztiválok korábbi rendszeres közreműködőjéről. A Csokonai Nemzeti Színház stúdiószínpadán szerda este barátai, tisztelői emlékeznek Borbély Szilárdra egy-egy versének, prózaszövegének vagy drámarészletének felolvasásával. Programok Somogy megyében Somogy megyében versmondó versenyekkel, zenés irodalmi műsorokkal emlékeznek meg pénteken a költészet napjáról - tudta meg az MTI a szervezőktől. A kaposvári Csiky Gergely Színházban Lekötelező irodalom címmel versmondó versenyt rendeznek, Balatonföldváron a Bajor Gizi Közösségi Házban Egész nap vers címmel óvodások, iskolások és felnőttek verselnek, majd bemutatják Almássy Katinka Szócserepek című könyvét. A Marcali Kulturális Korzóban egy "versfával" és "könyvböngészdével" várják a versek, a könyvek kedvelőit. Előbbiek a "versfára" felakaszthatják másoknak ajánlott kedves verseiket, a könyvbarátoknak pedig lehetőségük lesz arra, hogy az otthonról hozott könyveket elcseréljék. Este zenés irodalmi műsorral zárják az egész napos programot. Siófokon is versmondó versennyel ünneplik a költészet napját. Óvodások, általános és középiskolások, egyetemisták és felnőttek adhatnak bizonyságot a vers iránti szeretetükről és mérhetik össze a tudásukat. A díjazottakat este a Kálmán Imre Kulturális Központban egy gálán hallgathatja meg az irodalomkedvelő közönség. A műsor után a résztvevőket és a nézőket közös versmondásra várják a város főterére.

7 A költészet napja alkalmából a siófoki Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet (BRTK) Könyvtárba pénteken ingyenesen lehet beiratkozni. Versmondó-versenyt rendeznek Balatonszárszón Versmondók versenyével ünneplik Balatonszárszón a Balaton-parti településen 1937-ben tragikus körülmények között elhunyt József Attila születésnapjához kötődő költészet napját. Az egész napos rendezvény a József Attila Általános Iskolában ünnepi megnyitóval kezdődik. Ezt követően megkoszorúzzák József Attila szobrát, majd Szőke György grafikusművész természetfotóiból nyílik kiállítás. A szervezők tájékoztatása szerint az idén is - immár 27. alkalommal - Balatonszárszó ad otthont a József Attila versmondó verseny megyei döntőjének, amelynek értékeléséig és az ünnepélyes díjkiosztóig a József Attila Művelődési Házban az Itt él a költészet című filmetűdöt és Maczkó Mária Magyar Örökség-díjas énekművész műsorát kísérheti figyelemmel a közönség. A balatonszárszói villasoron található József Attila Emlékház - a 2011-ben felújított egykori Horváthpanzió, ahol a súlyos betegségből lábadozó költő utolsó napjait töltötte -, azzal csatlakozik a költészet napja rendezvényeihez, hogy kiállítóterei pénteken egész nap díjtalanul látogathatók. Programok Tolna, Nógrád és Borsod megyében Országszerte számos programot szerveznek pénteken, József Attila születésnapján, a költészet napján. Versmondó-versenyek, irodalmi programok mellett díjátadó is lesz. Tolna megyében több helyszínen is diákok részvételével ünneplik a költészet napját. A tolnai Bezerédj Pál Szabadidőközpont Költészet napi poggyász elnevezésű programjában pénteken délelőtt a város főterén várhatóan 150 diák szavalja majd egyszerre József Attila Születésnapomra című versét - mondta Énekes Kinga szervező az MTI-nek. A paksi Csengey Dénes Kulturális Központ pénteken "pokróc partira" várja a középiskolás diákokat, a programon a központ melletti parkban szintén diákok adnak elő megzenésített verseket társaiknak. A központ színháztermében csütörtök este Ágnes Vanilla Lélekreszóló című, megzenésített József Attila-verseket tartalmazó műsorát mutatja be, a koncert előtt gyerekeknek és fiataloknak a költő verseit megjelenítő alkotásaiból nyílik kiállítás. Dombóváron a művelődési házban pénteken délután öt órakor József Attila és Cseh Tamás műveiből válogat Sipos Imre színművész, valamint a gitárral, énekkel fellépő Kerényi Zsolt és Fenyvesi Gábor. Nógrád megyében is több településen rendeznek programokat. Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban "Verselj kedvedre!" címmel rendeznek programot a költészet napján; a Gyarmati Színkör és Tormay Cécile Irodalmi Társaság tagjai, valamint pedagógusok és diákok mondják el legkedvesebb verseiket. Rétságon a városi művelődési központban pénteken adják át a könyvtár olvasó részlegében a vers- és prózaírók részére meghirdetett Spangár-díjat. Az 1678-ban Nógrádon született Spangár András jezsuita szerzetes fordította elsőként magyarra István király fiához, Imre herceghez latin nyelven írt Intelmeit, valamint folytatta és kibővítette Pethő Gergely krónikáját.

8 A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón folyamatos versolvasást tartanak pénteken. A versmondó napot a Biztos Kezdet Házban rendezik meg, ahol bárki felolvashatja kedvenc költeményét. A tájékoztatás szerint az önkormányzat ezzel a rendezvénnyel szeretné felhívni a figyelmet a költészetre. A költészet napi eseményen verset olvas majd Szikszó vezetése, a polgármester, az alpolgármesterek, a városi intézmények vezetői, civilek, gyerekek, felnőttek egyaránt. Programok Nyíregyházán és Egerben Nyíregyházán szavalóversennyel és színházi versünneppel várják az érdeklődőket a költészet napja alkalmából, Egerben pedig a színház stúdiószínpadán rendeznek programot. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium immár huszonegyedik alkalommal rendezik meg pénteken és szombaton Az Úr érkezése című ökumenikus szavalóversenyt. Ebben az évben a versünnep egybe esik a költészet napjával, ezért a szavalók egyik kötelező verse József Attila istenes költeményeinek egyike, a másik vers pedig Bodrog Miklós evangélikus lelkész verse lesz - tájékoztatta Kecskeméti Zsuzsanna igazgatóhelyettes az MTI-t. A verses hétvége különleges kulturális programokat is kínál, pénteken a Kassai Thalia Színház színművészei adnak költészet napi műsort, szombaton a Vikár Sándor Zeneiskola tanárai, tanulói és a gimnázium tanulói készülnek közös koncerttel. A Móricz Zsigmond Színházban "megosztó" pillanatra invitálja a közönséget a teátrum társulata péntek délután: a Krúdy Kamaraszínpadon Tasnádi Csaba, Egger Géza, Éry-Kovács Zsanna, Fellinger Domonkos, Gulácsi Tamás, Illyés Ákos, Jenei Judit, Kosik Anita, Lakatos Máté, Munkácsi Anita, Nagyidai Gergő, Rák Zoltán, Tóth Károly, Varga Balázs, Varga Norbert, Vicei Zsolt, Majláth Ákos, a Krúdy Gimnázium tanulója, valamint Varga Ildikó, a Zrínyi Gimnázium tanára és tanítványai Mátray Gábor és Mile Bence osztják meg az érdeklődőkkel legkedvesebb verseiket, amelyek között magyar klasszikus, tréfás kortárs rímek, kötött formában íródott ecloga és a legszabadabb versformájú dalszövegek egyaránt szerepelnek - közölte Kovács Zoltán, a színház sajtóreferense az MTI-vel. Egerben csütörtökön délután 4 órától a Gárdonyi Géza Színház Stúdiószínpadán zenével és verssel emlékszik meg a társulat a Költészet napjáról - tájékoztatta a színház sajtóreferense az MTI-t. Pilisy Csenge közlése szerint idén az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából Gyóni Géza költőnek állítanak emléket. A társulat műsorával azt az időszakot is be szeretné mutatni, amelyben Gyóni Géza alkotott. Hozzátette: a színház művészei 2008 óta gyűjtik össze a költészet napjára legkedvesebb verseiket, hangsúlyt fektetve a kortárs magyar költészetet népszerűsítésére is. Programok Jász-Nagykun-Szolnok megyében Zenés irodalmi est, versplakát-ragasztás és szavalóverseny is szerepel a pénteki költészet napi programok között Jász-Nagykun-Szolnok megyében.jászberényben Mellettem elférsz címmel zenés irodalmi pódiumestet rendeznek a hagyományról, családról, titkokról. "Bárcsak az a régi rézmozsár beszélni tudna! Ugye, néha jólesne hallani, mit mondana. Kívánta már szóra bírni a régi időket: a nagymama alumínium kanalát, azt a kővé száradt utolsó üveg szilvalekvárt?" - ezzel a mottóval várják a szervezők az érdeklődőket a Déryné Rendezvényházba.

9 Dés András ütős, Dés László fúvós-zeneszerző és Grecsó Krisztián író zenés pódiumestjén mesélnek majd a régi almáriumok, édes-bús történetek kerülnek elő. Az író anekdotázik és olvas, a muzsikosok pedig - apa és fia - a színpadon írnak zenét a megelevenedett mesékhez. Szolnokon a tavaly már meghirdetett versplakát-ragasztás folytatására buzdítják a költészetet kedvelőket. Ha van valakinek kedvenc magyar verse vagy maga írt egyet, akkor részese lehet a "Posztolj egy verset az utcára!" akciónak. A felhívás célja a közös ünneplés és hogy legyen színes és magyar versekkel tarkított a város. Tiszafüreden a költészet napja alkalmából a Kovács Pál Művelődési Központ hirdetett városi szintű szavalóversenyét általános és középiskolai tanulók részére. A versenyen maximum négy percben egy kötelező és egy szabadon választott művet kell előadni. Az iskolai selejtezők már megtörténtek, pénteken a művelődési központban kerül sor a döntőkre, az öt korcsoportban az első három helyezettet díjazzák. Programok Vas megyében Számos apróbb helyi programmal kapcsolódnak Vas megyében a költészet napjának megünnepléséhez, átfogó megyei rendezvényt azonban idén nem tartanak - tudta meg az MTI a szervezőktől. Április 10-én Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Könyvtárban Szabadság szerelem címmel a Tarisznyások együttes verses, zenés műsorát láthatják és hallhatják az érdeklődők - mondta el Pallósiné Toldy Márta a könyvtár igazgatója. Celldömölkön az ünnep előestéjén a Kemenesaljai Művelődési Központban működő Kresznerics könyvtárban a városban és annak környékén élő polgárokat várják felolvasó estre ahol mindenki elmondhatja, felolvashatja kedvenc költőjének egy versét. Április 11-én Szentgotthárdon a színházban rendeznek költészet napi műsort, amelyen fellép Kovács Miklós énekes-gitáros és a város vegyeskara is, másnap pedig Levente Péter Kacagó Koncert című műsorát láthatja a közönség - tájékoztatott Károly Andrea, a Pannon Kapu Kulturális Egyesület vezetője Bükön tavaszköszöntő játszóház kezdődik pénteken délelőtt a városi könyvtárban, majd kihirdetik a könyvtár által korábban hirdetett meseíró, meseillusztrációs verseny eredményét, este pedig Vámos Miklós író önálló estje kezdődik a színházteremben. Vasváron április 12-én 10 órakor V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár nyitja meg a Kardos László Általános iskola versmondó versenyét. Verskommandók járják Szentendrét és környékét Verskommandók keresik fel Szentendre és a környező települések közintézményeit pénteken reggeltől a költészet napján - mondta el az MTI-nek az esemény szervezője csütörtökön. Az egész napot átfogó programot ismertetve Antal Emese közölte: a sok lelkes önkéntes diák mellett felnőttek is "erősítik a mezőnyt", összesen ötvenöten alkotják a verskommandó csapatát. Ők 4-5 fős csoportokra oszlanak majd és egész nap jelen lesznek a város iskoláiban, óvodáiban, de egyéb

10 közintézményekbe is elviszik a költészetet, így például reggeli meglepetésként a város orvosi rendelőjébe vagy a postára, a gyermekorvosi rendelőbe, de eljutnak Tahitótfalura, Pomázra is. Délután három órakor költészetnapi flashmobbal várják az érdeklődőket Szentendre Fő terén, ahol a verskommandó tagjainak előadása mellett bárki felolvashatja az általa választott költeményt. A szervező elmondta, hogy a költészet napján immár harmadik alkalommal tartanak versrandevút, amely kezdetben a Nyitott Kör Egyesület rendezése volt, tavaly azonban már a diákok szervezték meg és idén is így valósul meg. Kassán is rendeznek programokat Kassán is megemlékeznek a költészet napjáról: könyvbemutató mellett kiállítások színesítik a programokat - közölte a Kikelet Kassa - Ifjúsági Közösség az MTI-vel csütörtökön. Tájékoztatásuk szerint a jeles nap alkalmából megjelent a Kassai Holmi kiadvány 2. száma ezúttal is ünnepi színekben, a kötet most is csokorba gyűjti a kassai magyar szervezetek által szervezett rendezvényeket, eseményeket, a költészet napi programokat, amelyek két napon át tartanak a városban. A Magyarország kassai főkonzulátusa támogatásával szervezett programok elsősorban a város híres szülöttjére, az április 11-én született Márai Sándorra fókuszálnak. A Márai Stúdióban az író születésnapjának előestéjén, csütörtökön Együttgondolkodás Máraival címmel nyílik kiállítás, amelyet Miklosovits László magyarországi grafikus rajzai és grafikái színesítenek. A tárlatot Szaszák György publicista nyitja meg. A Kikelet szervezésében megemlékezést is tartanak pénteken 16 órakor Márai Sándor szobránál.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

Családok Európai Éve 2014.

Családok Európai Éve 2014. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

1. A 2013.január 23-i kaposvári városnapon melyik volt híres polgármester kapta az Örökségünk Somogyország kincse címet?

1. A 2013.január 23-i kaposvári városnapon melyik volt híres polgármester kapta az Örökségünk Somogyország kincse címet? 5. forduló 1. A 2013.január 23-i kaposvári városnapon melyik volt híres polgármester kapta az Örökségünk Somogyország kincse címet? a. Németh Ignác b. Németh István c. Vétek (Kaposváry )György 2. Morzsák

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

Olvassatok mindennap!

Olvassatok mindennap! Olvassatok mindennap! A könyvekben, amelyek közt nevelkedtem, láthatatlan, titkos barátokra leltem; s bár lapjaik rég elporladtak már, az illatukat azóta is őrzi kezem. Carlos Ruiz Zafón ZALAI GYERMEKKÖNYVHETEK

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

1. Hol rendezik meg immár évek óta az Országos Latinovits Zoltán vers-és prózamondó versenyt?

1. Hol rendezik meg immár évek óta az Országos Latinovits Zoltán vers-és prózamondó versenyt? Honismereti vetélkedő V. forduló 1. Hol rendezik meg immár évek óta az Országos Latinovits Zoltán vers-és prózamondó versenyt? a. Siófok b. Balatonszárszó c. Balatonszemes 2. Hol volt 2010-ben a Csík Ferenc

Részletesebben

3. Ki az a somogyi költő, akit 70. születésnapja alkalmából 2012. január 19-én köszöntöttek a Takáts Gyula Emlékházban?

3. Ki az a somogyi költő, akit 70. születésnapja alkalmából 2012. január 19-én köszöntöttek a Takáts Gyula Emlékházban? 4. forduló TOTÓ 1. Hányadik évfordulóját ünnepelte a marcali kórház 2011-ben? a. 50 b. 100 c. 150 2. Milyen címmel rendezett kiállítást a Csiky Gergely Színház 2011 őszén? a. Száz év színház b. 75 év színház

Részletesebben

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben?

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben? 4. forduló Kedves Gyerekek! Ebben a fordulóban megyénk közelmúltjából kaptok kérdéseket, melyeket Dr. Sipos Csaba, a megyei könyvtár helytörténeti kutatója állított össze. Böngésszetek az interneten, illetve

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül ELŐADÁSOK ÉS KÍSÉRŐPROGRAMOK Első nap: 2011. február 9., szerda Mesés férfiak szárnyakkal Oleg Zsukovszkij - Szénási Miklós - Lénárd Ödön szövegei rendezte Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház

Részletesebben

Helyezések-B kategória

Helyezések-B kategória Helyezések-B kategória Helyezés Név Megjegyzés I-kcs. fiú Boros Gergely (2001) Bolyai János Általános Iskola Érd Kis Kasza Miklós (2004) Batthyány Általános Iskola és Sportiskola Érd Pintér Olivér (2001)

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról Pályázati azonosító: 201108/01079 Beszámoló a Thália szekerén... - A

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság 2013. évi programok. Jan. 17. Mindentudás Középiskolája (JAMK, Budapest, Tanári Tagozat)

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság 2013. évi programok. Jan. 17. Mindentudás Középiskolája (JAMK, Budapest, Tanári Tagozat) A Magyar Irodalomtörténeti Társaság 2013. évi programok Jan. 16. Mindentudás Középiskolája (Szeged, Tanári Tagozat) Jan. 17. Mindentudás Középiskolája (JAMK, Budapest, Tanári Tagozat) Jan. 19. Csönge (Vas

Részletesebben

a fák táncra állanak.

a fák táncra állanak. 2015. április 10-én ismét a költészet parkjává alakul a KÖSZI előtti tér. A Költészet Napja Kőbányán ebben az évben is olyan különleges rendezvény lesz, amelyre érdemes jelentkezni gyerekeknek és felnőtteknek

Részletesebben

137/2005. (XI. 16.) Okt. és Ifj. Biz. sz. határozat

137/2005. (XI. 16.) Okt. és Ifj. Biz. sz. határozat 137/2005. (XI. 16.) Okt. és Ifj. Biz. sz. határozat Szombathely Megyei J a Zrínyi Ilona Matematika verseny költségeihez 100.000,-Ft a Bolyai Középiskolai Matematika verseny költségeihez 80.000,-Ft az Eötvös

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

A szavalóverseny eredményei a következők lettek:

A szavalóverseny eredményei a következők lettek: Szavalóverseny a Napja alkalmából Könyvtárunkban hagyományosan Költészet Napja alkalmából. Költészet szavalóversenyt tartunk a Idén 6 korcsoportban szerveztük meg a versenyt, külön az óvodásoknak (április

Részletesebben

Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő II-IV. korcsoport Tiszaújváros, FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2.

Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő II-IV. korcsoport Tiszaújváros, FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2. FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2. Kozma Bálint 3/0 3. Mogyorósi Erik, Celldömölk Mészáros Péter 3/1 4. Mészáros Péter, Cegléd Kozma Bálint 3/2 5. Kramarics Gergő, Veszprém 6. Sós Péter 3/0 7.

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza 2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban

Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban 2016. szeptember 22. 17 óra OSZK Díszterem, Budavári Palota F. épület Különleges Faludy György születésnapot ünnepel a költő nevét

Részletesebben

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:

Részletesebben

100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1.

100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1. FIÚ EREDMÉNYEK - VI. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú VI. kcs. 11.6 Kiss István 1999 Eötvös József Gimnázium Tiszaújváros 11.6 1. Ajide

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Baranya megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS 2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS I. Korcsoport Leány 1 Borsod-AZ Szent Imre Római Katolikus Általános és Óvoda Miskolc 2 Pest Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Érd 3 Budapest Budapest XIII.

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10. Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA 2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA NAP 1 Vas. 2 Hétfő Németh László bérlet 3 Kedd 4 Szerda Universitas bérlet 18:00 Kálmán Imre: MARICA egyesített Ady Endre bérlet 19:00 Katona Gábor Zombola Péter: CSIKÓINK 10:00

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. összesen 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 1. Seress Dániel Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 20 20 20 80 2. Krokos Ádám Miskolc Lévay József Református Gimnázium

Részletesebben

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m MKKI, Pozsony Sor - szá m Dátum A program megnevezése A program jellege /típusa (pl. tudomány, képzőmű-vészet, zene, film) A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre,

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, 2015. január 09. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT Budapest, 2015. január 09. 1 2014/2015. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. január 23-25. RÉSZTVEVŐK

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium SPORT Atlétika ügyességi csapatbajnokság-diákolimpia megyei döntő Aranyérmesek: Leány gerelyhajító csapat Bárczi Kata, Gergő Virág, Horváth Zsanett,

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny 2018. május 14-15. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: VIP épület 2018. május 14. 11. 00 Nevező egyesületek Egyesület Canoe male Kayak female Kayak

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye

Részletesebben

A 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvhét megnyitója.

A 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvhét megnyitója. ÜNNEPI KÖNYVHÉT 2011. június 2 6. Z a l a m e g y e A 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvhét megnyitója. Június 2., 16.00 Zalaegerszeg, Mindszenty tér Megnyitót mond: Gyutai Csaba, Zalaegerszeg Megyei

Részletesebben

Programok. szeptember 16. (vasárnap) óra Elégedetten az élettel Pál Ferenc atya előadása Helyszín: Sári Zarándok és Kulturális színtér

Programok. szeptember 16. (vasárnap) óra Elégedetten az élettel Pál Ferenc atya előadása Helyszín: Sári Zarándok és Kulturális színtér Programok szeptember 14. (péntek) 18.00 óra MÚLTUNK, LAKÓHELYÜNK, FELSŐDABAS hely és ipartörténeti tárlatok megnyitása koncert a Pátria Énekegyüttes előadásában Helyszín: a volt felsődabasi iskola szeptember

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő. (Bonyhád, )

Mezei diákolimpia megyei döntő. (Bonyhád, ) Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2008.04.01.) I. korcsoport : / indult 66 fő / Leány: 1. Börcsök Dóra 99 József Attila Dombóvár 2. Besenyei Ágota 99 József Attila Dombóvár 3. Fáskerti Viktória

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26 Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8.

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. 84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. Június 3., hétfő 17.00 Egy művészcsalád a miskolci irodalom- és művészetkedvelők körében Találkozó Mezey Katalin, Oláh János

Részletesebben

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Leány Párbajtőr Egyéni III. Korcsoport ( ) Szolnok, március 20.

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Leány Párbajtőr Egyéni III. Korcsoport ( ) Szolnok, március 20. Vívó Diákolimpia Országos Döntő Leány Párbajtőr Egyéni Főbíró: Galli Zsolt AVA Számítógépes főbíró: Szigetvári Andrea Budakalász Orvos: Dr. Nagy Imre Versenybírók: Balogh Vivien AVA Bíber Veronika Szolnok

Részletesebben

Kossuth Lajos Ált. Isk.

Kossuth Lajos Ált. Isk. TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2016/2017 tanév 1 4 Tatabánya Vezető: Németh Attila Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. Huszti Dávid 9,100 7,500 16,600 Oláh Bence 8,800 8,850 17,650 Kullai Gergely 8,200

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

A jubileumi év 2017/18

A jubileumi év 2017/18 A jubileumi év 2017/18 Mintha tegnap lett volna Célunk Méltó megemlékezés Közösségteremtés Hálózatépítés Tehetségpont tevékenység Támogatói közeg kialakítása Pályaorientáció Példaképek bemutatása Intézményi

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai

A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai JANUÁR január 20. kedd 18:00 Ünnepi est a Magyar Kultúra Napja alkalmából Árny az árnyban versszínházi előadás Radnóti Miklós életéről és költészetéről

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 2014/2015. TANÉVI A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai helyezettek

A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai helyezettek A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai Angol nyelv 1- helyezettek 1. Nagy Máté Harmath Virág Kopka Réka Német nyelv Egri Lenkey János Általános 1. Ruga Zsófia Kovács

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.)

Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.) Pályázati azonosító: 204108/01423 Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.) Az Országos Könyvtári Napok Pest megyei rendezvényei

Részletesebben