Területfejlesztési Miniszter

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Területfejlesztési Miniszter"

Átírás

1 TÚRISTVÁNDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ORSZÁGOS FŐÉPÍ- TÉSZI KOLLÉGIUM XI. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA Túristvándi, szeptember A FALU "Sokáig úgy gondoltam, hogy a falu, ahol születtem, maga az egész világ. Most, hogy már valóban láttam a világot és tudom, hogy azt összességében a települések sokasága teszi ki, biztos vagyok benne, hogy kisfiúként nem jártam messze az igazságtól." (Cesare Pavese: A hold és a máglyák) A vidék sokkal többet nyújthat az országnak, mint amit elvárunk tőle. Tudatos vidékpolitikára van szükség, mert a vidék közhaszna korunkban mind nagyobb lesz. Magyarország területének 80%-a vidékies térség, e térségben lakik az ország lakosságának 50%-a. A vidék részben az ország egésze előtt álló hosszú távú célok megvalósulásának színtere, másrészt az ország egésze számára így a városi társadalom számára is új lehetőségeket kínál. A vidékpolitika célja ezért elsődlegesen a vidéken élő emberek életminőségének javítása, azaz a lakóhelytől független esélyegyenlőség biztosítása. De célja a tudatos vidékpolitikának az ország területén élő növény- és állatvilág, az ott helyet foglaló talajnak, víznek, mint élő környezetnek karbantartása. (Glatz Ferenc A vidék közhaszna) A XI. Országos Főépítészi Konferencia helyszíne maga kínálja a témát, hiszen Túristvándi 780 fős lakosával és a környező településekkel valóban olyan vidékies térség, ahol a vidékpolitika folyamatosan valósul meg a falu vezetésének köszönhetően, mert különben nem tudna talpon maradni, polgárai nem tudnának boldogulni. Ehhez a részben máris sikeres munkához szeretne a Konferencia további segítséget, ötletet adni Túristvándinak és általa a többi kistelepülésnek. A rendezvény fővédnöke: Dr. Lamperth Mónika Önkormányzati és Területfejlesztési Miniszter P R O G R A M SZEPTEMBER 5. - KEDD / ALTERNATÍV KEZDÉS/ től Regisztráció, Túristvándi, Móricz Zs. 2 ( Molnár Mátyás Általános Iskola) Szállások elfoglalása Ebéd: Helye: Rendezvénysátor étterme Túristvándi Móricz Zs Szálláshelyekről indulás busszal vissza Túristvándiba Indulás Túristvándiból, a Polgármesteri Hivatal előtt gyülekező Tiszai hajózás(időtartalma 1 óra) indulás Gergelyiugornya-i strand melletti kikötőből közösen Vacsora, A Rendezvény sátor éttermében, Túristvándi, Móricz Zs Filmvetítés, Túristvándi, Polgármesteri Hivatal Buszok indulása a szálláshelyekre, Túristvándi Polgármesteri Hivatal előtt gyülekező 1

2 SZEPTEMBER 6. - SZERDA / ALTERNATÍV EGÉSZ NAPOS KÖRNYÉKISMERKEDŐ DÉLELŐTTI PROGRAMRA JELENTKEZNI LEHET A REGISZTRÁCIÓS SÁTORNÁL: REGGELI, HELYE: TÚRISTVÁNDI, MÓRICZ 2, RENDEZVÉNYSÁTOR ÉTTERME KIRÁNDULÁS A RÓKÁSRA, GYÜLEKEZŐ Túristvándi Polgármesteri Hivatal előtt KIRÁNDULÁS A GALÉRIA ERDŐBE, VÍZIMALOM MEGTEKINTÉSE VAGY: 9.00 Kenutúra, GYÜLEKEZŐ Túristvándi Polgármesteri Hivatal előtt től ig regisztráció, helye: Túristvándi, Móricz Zs. 2 ( Molnár Mátyás Általános Iskola) Ebéd A Rendezvény sátor éttermében, Túristvándi, Móricz Zs Környékismerkedő a települések polgármestereinek közreműködésével Kirándulás I. Bereg Busszal, Indulás Túristvándiból, Túristvándi Polgármesteri Hivatal előtt gyülekező Penyige Lekvárium megtekintése Panyola -Pálinkakóstolás, pálinkafőzde megtekintése Tarpa Szárazmalom Tákos- Mezítlábas Notre-Dame Jánd Gulács Tarpa Huszti Tanya Kirándulás II. Szatmár Busszal: Indulás Túristvándiból, Túristvándi Polgármesteri Hivatal előtt gyülekező Kölcse református templom és harangláb megtekintése Sonkád Európa Nostra díjas templom megtekintése Tiszacsécse, Móricz Zsigmond szülőházának megtekintése, Tiszakóród, Nagy Bukó- Rétes kóstolás, Szatmárcseke- Kölcsey Síremlék, kopjafás temető látogatása Panyola- Pálinkafőzde meglátogatása, pálinkakóstolás Kirándulás III. Kerékpáros Túra Indulás Túristvándiból, Polgármesteri Hivatal előtt gyülekező a Bukó (a Túr és a Tisza találkozásánál lévő zsilip), Tiszacsécse Móricz Zsigmond szülőháza, fatornyos templom, Tiszakóród vezeti: Gyulai István, Bp. XIX. ker. Kispest főépítésze, Milota mb. főépítésze Kirándulás IV. Lovaskocsikázás Indulás Túristvándiból, Polgármesteri Hivatal előtt gyülekező Penyige Lekvárium Fülesd, Tájház Kölcse, Református templom és harangláb megtekintése Sonkád, Európa Nostra díjas templom Vacsora A Rendezvény sátor éttermében, Túristvándi, Móricz Zs Kötetlen kerekasztal beszélgetés a Konferencia témájáról, helye: Túristvándi, Rendezvénysátor konferencia terme, Móricz Zs. 2 ; Rendezvénysátor a környező települések polgármesterei, véleményformáló polgárai részvételével moderátor: Papp Zoltán Tamás, Sümeg, Tapolca városok főépítésze, 2

3 a MUT Főépítészi Tagozat elnöke, a Kollégium Tabarin: Lehetne másképp, Bemutatja a lámpaláz Társulat, Túristvándi, Móricz Zs. 2 Rendezvény sátor Buszok indulása a szálláshelyekre, gyülekező Túristvándi Polgármesteri Hivatal előtt, Móricz Zs. 4 SZEPTEMBER 7. - CSÜTÖRTÖK Reggeli, Rendezvény sátor étterme, Túristvándi, Móricz 2 sz alatt tól regisztráció helye: Túristvándi, Móricz Zs. 2; (Molnár Mátyás Általános Iskola) 9 00 Plenáris ülés, helye: Túristvándi, Móricz Zs. 2; Rendezvény sátor konferencia terme 9 00 A Konferencia köszöntése: Házigazda: Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi polgármestere Virányi István, Marcali város főépítésze, az Országos Főépítészi Kollégium elnöke Dr. Gazda László, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlésének Elnöke Dr. Tilki Attila 10. számú Választókerület Országgyűlési Képviselője Dr. Vincze István Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Főépítésze Levezető elnök: Arató András István, Észak-alföldi területi főépítész, Debrecen A Konferencia megnyitása: Dr.Haraszthy László Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természet és Környezet megőrzési Szakállamtitkár Fegyverneky Sándor főosztályvezető, Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 9 40 A Konferencia nyitóelőadásai: Agrikultúra és faluépítészet: Dr. Reischl Gábor DLA építész, a MÉSZ elnöke Beszámoló, a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozat céljáról: Dr. Ónodi Gábor MUT, Falutagozatának elnöke Plenáris vitafórum az elhangzott előadások témakörében moderátor: Dr. Aczél Péter, Budavár főépítésze, a Kollégium elnökhelyettese A rajzverseny eredményhirdetése A FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ és AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ átadása Sajtótájékoztató (külön meghívó szerint) Túristvándi, Móricz Zs. 4 Polgármesteri Hivatal nagyterme Ebéd, Rendezvény sátor étterme, Túristvándi, Móricz Szponzorok bemutatkozása, előadásai: Konferencia terem, Túristvándi, Móricz 2. Weber -Terranova.- egy polgármesteri felhívás ürügyén hagyományos homlokzatok felújítása Direct- Line Kft -Rozsdamentes az építészetben, Dr. Reith János Ügyvezető Igazgató előadása Frikober Kft- Polimer beton alkalmazási területei, Mérnyei Károly Cégvezető előadásában Wienerberger Téglaipari ZRt Tungsram-Schréder RT Antiqua Kft Szekcióülések a szépség jegyében 3

4 1. szekció a bíró, avagy a falu igaza helye: Túristvándi Móricz Zs 4, Polgármesteri Hivatal nagyterme szekcióvezetők: Nyeste László, Monor és térsége társult települések főépítésze, a Kollégium Tóth Ferenc, Tatabánya m. j. város főépítésze, a Kollégium témakörök: fenntartható vidékfejlesztés, településhálózat, településrendezés, gazdálkodás, gazdaság, műszaki infrastruktúra, stb. Közreműködők: Catherina Szanto tájépítész Wittek Krisztina településtervező építészmérnök 2. szekció a tanító, avagy a falu tudása helye: Túristvándi Móricz Zs 2, Tornaszoba szekcióvezetők: Dr, Schneller István, Budapest főváros főépítésze, a Kollégium Páli Zsuzsanna, Fejér megye főépítésze, a Kollégium témakörök: oktatás, turizmus, táj, környezet, innováció, művészetek, genius loci, stb. Közreműködők: Kemény Bertalan, Falufejlesztési társaság Csohány Klára, Pest megye főépítésze Schreffel János, XI.ker.főépítésze 3. szekció a pap, avagy a falu lelke, helye: Túristvándi, Móricz Zs. 2, Rendezvénysátor Konferencia terme szekcióvezetők: Gyulai István, XIX. Kispest főépítésze, Milota mb. főépítésze Dr.Aczél Péter I.ker.Budavár főépítésze. a kollégium elnökhelyettese témakörök: szociológia, néprajz, humor, hagyomány, társadalom, identitás, közösség, tisztesség, türelem, stb. Közreműködnek:: Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi polgármestere Gyulai Gáspár, Tiszakóród polgármestere Bandics Zsigmond, Sonkád polgármestere Sarkady Pál, Szatmárcseke polgármestere Tiba Zsolt,a falu lelkésze, Szatmárcseke Gavallér Gusztáv, a falu gazdája Tiszakóródon Nagy Kálmán, a falu kocsmárosa Tiszakóródon Kónya József, Zsarolyán Polgármestere és lelkésze A főépítész-kiserdő kialakítása (faültetés) Díszfogadás, helye: Rendezvény sátor étterme, Túristvándi, Móricz 2. Köszöntőt mond: Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi polgármestere Pohárköszöntőt mond a Rigips Hungária Kft Képviselője Néptánc együttes Szatmári Táncok Táncház, helye: Rendezvény sátor konferencia terme, Túristvándi, Móricz Disznótoros kóstolás, Hazatérés a szálláshelyekre, gyülekező a Polgármesteri Hivatal előtt, Túristvándi, Móricz 4 4

5 SZEPTEMBER 8. - PÉNTEK 8 00 Reggeli, Rendezvény sátor étterme, Túristvándi, Móricz 2 sz alatt 9 00 Párbeszélgetés a falumegújulásról, Rendezvénysátor konferencia terme, Túristvándi, Móricz 2 Levezető elnök, moderátor: Philipp Frigyes, Vác város főépítésze, a Kollégium Összegzés A szekcióvezetők beszámolója A Konferencia ajánlásainak elfogadása A falu komplex megújulása: Keresztes Sándor nyugat-dunántúli területi főépítész, Győr a MUT Falutagozatának elnökhelyettese Túristvándi szubjektív értékleltára, ahogy mi látunk Benneteket a javaslatok átadása Ai Konferencia munkaértekezlete Beszámoló az Országos Főépítészi Kollégium egyéves munkájáról Virányi István, a Kollégium elnöke, Zábránszkyné Pap Klára, a Kollégium titkára Rövid tájékoztatók: Együttműködési Megállapodás (Virányi István, a Kollégium elnöke) Nemzeti Építészetpolitika (Sáros László DLA, Dr. Sersliné Kócsi Margit, a Kollégium i) A főépítészi szakmérnök képzés (Philipp Frigyes, a Kollégium ) Településépítész, településmérnök, települési mérnök, urbanista - hol és kit képeznek a bolognai folyamat tükrében Hozzászólások A vándorzászló átadása Pápa városának Átadja: Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi polgármestere és Arató András István, Észak alföldi területi főépítész Átveszi: Dr. Kovács Zoltán, Pápa város polgármestere és Dr. Winkler Gábor, Pápa város főépítésze Tájékoztató az ÖTM Területfejlesztési és Építésügyi Szakállamtitkárság feladatairól Dr.Szaló Péter területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Hozzászólások A Konferencia zárása: Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi polgármestere Virányi István, Marcali város főépítésze, az Országos Főépítészi Kollégium elnöke Ebéd Hazautazás Túristvándi, augusztus 31. 5

VIII. Országos Főépítészi Konferencia Érd 2003. szeptember 10-12. A Z A G G L O M E R Á C I Ó Térségi folyamatok hatása a települések életére

VIII. Országos Főépítészi Konferencia Érd 2003. szeptember 10-12. A Z A G G L O M E R Á C I Ó Térségi folyamatok hatása a települések életére Érd Város Önkormányzata Országos Főépítészi Kollégium VIII. Országos Főépítészi Konferencia Érd 2003. szeptember 10-12. A Z A G G L O M E R Á C I Ó Térségi folyamatok hatása a települések életére A terület-

Részletesebben

A HELY ÖRÖKSÉGE AZ ÖRÖKSÉG HELYE

A HELY ÖRÖKSÉGE AZ ÖRÖKSÉG HELYE XIV. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA A KONFERENCIA IDŐPONTJA: 2009. augusztus 26-28. A KONFERENCIA HELYSZÍNE: Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház Színházterme 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, AUGUSZTUS

XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, AUGUSZTUS XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI TATA, 2017. AUGUSZTUS 23 25. TÉMA MOTTÓ RÉSZLETEK A VÁROSBAN OTTHONUNK KŐBŐL, VÍZBŐL, SZERETETBŐL www.foepiteszek.hu; www.fok.tata.hu PROGRAM 1.NAP 2016. augusztus 23. szerda

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, AUGUSZTUS

XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, AUGUSZTUS XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, 2017. AUGUSZTUS 23-25. TÉMA CSALÁD A VÁROSBAN MOTTÓ OTTHONUNK KŐBŐL, VÍZBŐL, SZERETETBŐL RÉSZLETEK www.foepiteszek.hu; www.fok.tata.hu PROGRAM 1.NAP 2016. augusztus

Részletesebben

45. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR. Rögtönzés és folytonosság

45. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR. Rögtönzés és folytonosság 45. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR Rögtönzés és folytonosság Településeink működését és fejlődését az utóbbi években elhúzódó gazdasági válság kedvezőtlenül befolyásolja. A kommunális

Részletesebben

SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM

SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM XXXV. évfolyam Szombathely, 2002. augusztus 5-10. A GLOBÁLIS ÉS A LOKÁLIS - a helyi identitás megõrzésének esélyei a globalizáció árnyékában - A globalizáció napjaink

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, AUGUSZTUS

XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, AUGUSZTUS XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, 2017. AUGUSZTUS 23-25. TÉMA CSALÁD A VÁROSBAN MOTTÓ OTTHONUNK KŐBŐL, VÍZBŐL, SZERETETBŐL RÉSZLETEK www.foepiteszek.hu; www.fok.tata.hu PROGRAM 1.NAP 2016. augusztus

Részletesebben

LOVÁSZ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY országos döntője. Kiskunfélegyháza április A VERSENYZŐK ÉS A KÍSÉRŐK PROGRAMJA

LOVÁSZ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY országos döntője. Kiskunfélegyháza április A VERSENYZŐK ÉS A KÍSÉRŐK PROGRAMJA LOVÁSZ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY országos döntője Kiskunfélegyháza A VERSENYZŐK ÉS A KÍSÉRŐK PROGRAMJA 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi u. 2/A Telefon: 76/461 022 Fax: 76/461 022 e-mail: mezge.suli@gmail.com

Részletesebben

2017. október 5. Konferencia helyszíne: Korona Hotel (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 1.) 11.00 13.00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 12.30 14.00 Ebéd 14.00 15.00 A Vándorgyűlés megnyitója

Részletesebben

VII. PET Kupa augusztus Napok, helyszínek, távolságok:

VII. PET Kupa augusztus Napok, helyszínek, távolságok: VII. PET Kupa 2019. augusztus 3-11. Napok, helyszínek, távolságok: 1. nap szombat (hajóépítés) Tivadar 2. nap vasárnap (hajóépítés) Tivadar 3. nap hétfő Tivadar Panyola 11.5 km 4. nap kedd Panyola Vásárosnamény-Gergelyiugornya

Részletesebben

TELEPÜLÉSEINK MÚLTJA JELENE - JÖVŐJE A RÉGIÓK EURÓPÁJÁBAN V. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA N A G Y K A N I Z S A 2000. AUGUSZTUS 23-25.

TELEPÜLÉSEINK MÚLTJA JELENE - JÖVŐJE A RÉGIÓK EURÓPÁJÁBAN V. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA N A G Y K A N I Z S A 2000. AUGUSZTUS 23-25. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Országos Főépítészi Kollégium Nagykanizsa Budapest TELEPÜLÉSEINK MÚLTJA JELENE - JÖVŐJE A RÉGIÓK EURÓPÁJÁBAN V. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA N A G Y K A N I Z S A 2000.

Részletesebben

Máriapócsot Csíksomlyóval és Mariazellel összekötő zarándokút - A Mária Út menti településvezetők nemzetközi találkozója MÁRIAPÓCS 2011.04.27. - 29.

Máriapócsot Csíksomlyóval és Mariazellel összekötő zarándokút - A Mária Út menti településvezetők nemzetközi találkozója MÁRIAPÓCS 2011.04.27. - 29. Máriától - Máriáig Máriapócsot Csíksomlyóval és Mariazellel összekötő zarándokút - A Mária Út menti településvezetők nemzetközi találkozója MÁRIAPÓCS 2011.04.27. - 29. 2011.április 27.-én szerdán Bemutatkozik:

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

KÉT KERÉKEN A KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÚTJÁN!

KÉT KERÉKEN A KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÚTJÁN! KÉT KERÉKEN A KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÚTJÁN! TÜNDÉR TOUR A NYÁR UTOLSÓ, AZ ŐSZ ELSŐ ÉLMÉNYE A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. és a Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése Népművelők Vándorgyűlése Miskolc, 2007. november 29 december 1. Konferencia helyszíne: Művészetek Háza (Rákóczi u. 5.) Szekcióülések helyszíne: Művészetek

Részletesebben

MEGHÍVÓ TURISZTIKAI SZAKMAI KONFERENCIÁRA

MEGHÍVÓ TURISZTIKAI SZAKMAI KONFERENCIÁRA MEGHÍVÓ TURISZTIKAI SZAKMAI KONFERENCIÁRA Nyíregyháza Megyei Jogú Város, és a Nyíregyházi Főiskola tudományos turisztikai konferenciát szervez 2010. május 20-21-én Nyíregyházán a Városháza Krúdy termében

Részletesebben

A Város - és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) XXXVII. Országos Találkozó és Szakmai Konferencia programja

A Város - és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) XXXVII. Országos Találkozó és Szakmai Konferencia programja A Város - és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) XXXVII. Országos Találkozó és Szakmai Konferencia programja 2018. július 12-14. (csütörtök- szombat) SZOMBATHELY Szombathely, Szent Márton és a segítés

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelt Szerkesztő/Újságíró! A Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a

MEGHÍVÓ. Tisztelt Szerkesztő/Újságíró! A Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MEGHÍVÓ Tisztelt Szerkesztő/Újságíró! A Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a A jövő iskolája, a közoktatás-fejlesztési szolgáltatásokat nyújtó

Részletesebben

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15 XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS 2013. május 13-14-15 (hétfő kedd - szerda) Balatonfüred, FLAMINGÓ WELLNESS és KONFERENCIA HOTEL **** A konferencia mottója: Ötlettől a megvalósításig tények,

Részletesebben

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli.

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli. Menetrendi naptár az 2015-2016. évi menetrendi időszakra A nyári időszámítás 2016. március 27-től október 30-ig a téli időszámítás 2016. március 27-ig és október 30-től érvényes. A vastagon szedett betű

Részletesebben

A «A Polgárok Európai Éve találkozó Szihalmon» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A Polgárok Európai Éve találkozó Szihalmon» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A Polgárok Európai Éve találkozó Szihalmon» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

PROGRAM. TÁJÉKOZTATÓ Időpont: június (péntek-kedd) Helyszín: Rév Hotel Ifjúsági Szállás 8622 Szántód, Szent István út 162.

PROGRAM. TÁJÉKOZTATÓ Időpont: június (péntek-kedd) Helyszín: Rév Hotel Ifjúsági Szállás 8622 Szántód, Szent István út 162. A Kárpát-medencei Néprajzi Gyűjtők Tradíció Tábora - Szántód 2018 - PROGRAM TÁJÉKOZTATÓ Időpont: 2018. június 15 19. (péntek-kedd) Helyszín: Rév Hotel Ifjúsági Szállás 8622 Szántód, Szent István út 162.

Részletesebben

46. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR FENNTARTHATÓ URBANIZÁCIÓ?

46. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR FENNTARTHATÓ URBANIZÁCIÓ? 46. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR FENNTARTHATÓ URBANIZÁCIÓ? A fenntarthatóság vitatott és sok szempontból lejáratott fogalom, mégis a legtöbb felelősen gondolkodó emberben felmerül

Részletesebben

47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR

47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR 47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR A turizmus szerepe az ország, egyes országrészek, tájegységek és a települések életében és fejlődésében Országos, térségi és települési áttekintés

Részletesebben

TÚRAAJÁNLATAINK 2015-ben

TÚRAAJÁNLATAINK 2015-ben TÚRAAJÁNLATAINK 2015-ben Kedves Túrázók! Idén elsőként a REFORMÁCIÓ ÖRÖKSÉGTÚRA megtételével megismerhető a Középkori templomok útja egy szakasza nyílt kerékpártúra keretében. A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

CHAVET PROJEKT: Megfelelni az agrár-szakképzéssel szemben támasztott jövőbeni kihívásoknak (a fogyasztói elvárások az agrár-szakképzéssel szemben)

CHAVET PROJEKT: Megfelelni az agrár-szakképzéssel szemben támasztott jövőbeni kihívásoknak (a fogyasztói elvárások az agrár-szakképzéssel szemben) M A S Z E M AGYAR AGRÁ RS ZAK OK TATÁS I S ZAK ÉR TŐK EGYES ÜL E TE Hungarian Associacion of Agricultural Vocational Educational Experts H-1223 Budapest, Park u. 2. EUROPEA-INTERNATIONAL konferencia. Kaszó,

Részletesebben

FEHÉRGYARMAT AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK KIVONATOS JEGYZÉKE

FEHÉRGYARMAT AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK KIVONATOS JEGYZÉKE FEHÉRGYARMAT AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ KIVONATOS JEGYZÉKE Érvényes: 2013. december 15-től www.szabolcsvolan.hu 5 Baktalórántháza, Fő tér M 5:40 S 6:15 be11:00 M12:10 be13:10 Beregsurány, aut. vt. M 5:45

Részletesebben

TÁJÉPÍTÉSZET HÓNAPJA

TÁJÉPÍTÉSZET HÓNAPJA TÁJÉPÍTÉSZET HÓNAPJA A JÖVŐ TERVEZÉSE, A TERVEZÉS JÖVŐJE című konferencia AZ EURÓPAI TÁJ EGYEZMÉNY MEGVALÓSÍTÁSA programsorozat keretében A konferencia célja, hogy feltárja, miként tud a tájépítészeti

Részletesebben

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998 Az Árpádháziak szellemi örökségétől az európai partnerségig A versenyképesség és energiái a magyar-türingiai kapcsolatokban Magyar-Türingiai Gazdasági Konferencia Székesfehérvár 2014. január 30-31. Helyszín:

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját.

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. Tisztelt Tagtársunk! Kedves Fémipari Vállalkozó Társunk! Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. A konferencia célja, hogy fórumot

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Tapasztalat és rutin ellenére esély nélkül? Intézkedések az idősebb munkavállalók foglalkoztatásának növelésére A 2012-es év az Aktív idősödés

Részletesebben

ZÁHONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT V.I.P. LISTA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁNAK SZEMPONTJAI

ZÁHONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT V.I.P. LISTA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁNAK SZEMPONTJAI XVI. rész ZÁHONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT V.I.P. LISTA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁNAK SZEMPONTJAI Záhony Város Önkormányzat V.I.P lista összeállításának szempontjai: A V.I.P. listán szerepeljen csoportonként a személy 1.

Részletesebben

47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR

47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR 47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR A turizmus szerepe az ország, egyes országrészek, tájegységek és a települések életében és fejlődésében Országos, térségi és települési áttekintés

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia A zöld munkahelyeké a jövő? A foglalkoztatáspolitika kihívásai A foglalkoztatáspolitikai feladatok és energiapolitikai célok közötti szinergiák

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

E-mail: ugyfelszolgalat@nfgm.gov.hu Web: www.kiut.hu MEGHÍVÓ TERVEZET. A KIÚT Térségfejlesztési Egyesület Hungary és a

E-mail: ugyfelszolgalat@nfgm.gov.hu Web: www.kiut.hu MEGHÍVÓ TERVEZET. A KIÚT Térségfejlesztési Egyesület Hungary és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium KIÚT Térségfejlesztési Egyesület 4625 Záhony, Euópa tér 20. 1055 Budapest, Honvéd u. 13-15. Tel.: 45/525-633 Tel.: 1/374-2700 E-mail: kiutzh@axelero.hu E-mail:

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kollégák!

MEGHÍVÓ. Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kollégák! MEGHÍVÓ Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kollégák! A Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a A jövő iskolája, a közoktatás-fejlesztési

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Tapasztalat és rutin ellenére esély nélkül? Intézkedések az idősebb munkavállalók foglalkoztatásának növelésére A 2012-es év az Aktív idősödés

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. január hó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. január hó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. január hó nap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 2015. február havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés

Részletesebben

SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE

SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE Hajdúszoboszló 2012 A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola hosszú előkészületek után 2011. szeptember 1-jén integrálódott a Debreceni Református Hittudományi

Részletesebben

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY - GERGELYIUGORNYÁRA

VÁSÁROSNAMÉNY - GERGELYIUGORNYÁRA Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal és a Mozaik Gazdasági Szervezet Budapest Főváros Önkormányzata által támogatott táborozási lehetőséget hirdet VÁSÁROSNAMÉNY - GERGELYIUGORNYÁRA sport, szabadidős

Részletesebben

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14.

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14. 8.30-tól regisztráció 2015. május 12. (kedd, délelőtt) 9.30-10.00 A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Előadó: Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár, NFM 1. témakör:

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó nap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26 27. 28. 2015. Augusztus havi traffipax

Részletesebben

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Célok és s téma t kiválaszt lasztásasa Téma: Vidéki élet, családi gazdálkodás, hagyományőrzés Helyszín: Patca, Katica tanya (Somogy megye) Probléma: A vidékről

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Munkaerő-piaci nyitás Önkéntesség a munkavállalás motorja? Aktuális okokból az idei konferenciának két súlyponti témája van: Mivel 2011. május

Részletesebben

5. ÉTE Építésmenedzsment és Technológia Konferencia 2013

5. ÉTE Építésmenedzsment és Technológia Konferencia 2013 5. ÉTE Építésmenedzsment és Technológia Konferencia 2013 Tudományos képzés és projektmenedzsment fejlesztés a gazdaság fejlődésének szolgálatában 2013. november 22. BME K épület I. em. 95., 97. Fővédnök:

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

A pedagógus elhivatottsága a változó közoktatásban

A pedagógus elhivatottsága a változó közoktatásban XV. SOPRONI LOGOPÉDIAI ÉS PEDAGÓGIAI NAPOK A pedagógus elhivatottsága a változó közoktatásban ORSZÁGOS AKKREDITÁLT SZAKMAI KONFERENCIA SOPRON, 2009. március 26-27-28. Tervezett program Fogjuk a kezed!

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

Új utak a kézműiparban és a turizmusban 2016

Új utak a kézműiparban és a turizmusban 2016 Új utak a kézműiparban és a turizmusban 2016 nemzetközi konferencia 2016. szeptember 22-23. Debrecen A XXI. SZÁZAD KIHÍVÁSAI A KÉZMŰIPARBAN ÉS A TURIZMUSBAN 2016. SZEPTEMBER 22. (csütörtök) PLENÁRIS ÜLÉS

Részletesebben

XIII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA PROGRAMJA

XIII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA PROGRAMJA XIII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA PROGRAMJA H A T Á R T A L A N U L A konferencia időpontja: 2008. augusztus 27-29. Az előadások helyszíne: Nyugat-Magyarországi Egyetem Biotechnológiai Oktatási Központ

Részletesebben

Fehérgyarmat autóbusz-állomásról induló járatok. Beregsurány, beregdaróci elágazáshoz

Fehérgyarmat autóbusz-állomásról induló járatok. Beregsurány, beregdaróci elágazáshoz Fehérgyarmat autóbusz-állomásról induló járatok Baktalórántháza, Fő térre M 5.40 O 6.15 14 11.00 M 12.00 14 13.10 Beregsurány, autóbusz-fordulóhoz M 5.45 M 6.10 M 10.50 O 12.10 I 14.30 I 15.40 W 15.50

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek Ez úgy igaz, ahogy hiszitek a mese vers szerepe a személyiségfejlődésben, a társas kapcsolatok alakulásában Játékkal, Mesével Nevelő Óvónők XXII. Országos Szakmai Konferenciája DEBRECEN, 04. 06. 9-. P

Részletesebben

Letűnt korok "maximái", mint a fenntartható fejlődés zálogai

Letűnt korok maximái, mint a fenntartható fejlődés zálogai NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI INTÉZET 9022 Győr, Liszt Ferenc u. 42. Telefon: 96/516-747 Fax: 96/329-934 Postacím: 9022 Győr, Pf.: 204 A Nyugat-magyarországi Egyetem

Részletesebben

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, 10 15 12 00 Előadások Köszöntés Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2018 Dr. Kiss Csaba

Részletesebben

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

VIDÉKRŐL október A város és vidékének tervezése a rurális térségek szemszögéből. A konferencia témája

VIDÉKRŐL október A város és vidékének tervezése a rurális térségek szemszögéből. A konferencia témája XVIII. ORSZÁGOS URBANISZTIKAI KONFERENCIA VIDÉKRŐL A város és vidékének tervezése a rurális térségek szemszögéből A MAGYAR URBANISZTIKAI TÁRSASÁG SZERVEZÉSÉBEN A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatásával

Részletesebben

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Egyházi Könyvtárak Egyesülése 1085 Budapest, Üllői út 24. 20/824 38 81 gabriella.hubert@lutheran.hu Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Örökségünk jövője - A 21. század kihívásai a muzeális

Részletesebben

A Főépítészi Életmű Díj és "Az Év Főépítésze Díj" kitüntetettjei

A Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj kitüntetettjei 1 A Főépítészi Életmű Díj és "Az Év Főépítésze Díj" kitüntetettjei 2000-2015. 2000. év Nagykanizsa Szilágyi István, okl. építészmérnök Szombathely m. j. város ny. főépítésze [ 2005. 12.05.] AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE

Részletesebben

Könyvtárostanárok Egyesületének XI. Nyári Akadémiája Kecskemét 2007. július 2 július 6. PROGRAM

Könyvtárostanárok Egyesületének XI. Nyári Akadémiája Kecskemét 2007. július 2 július 6. PROGRAM Könyvtárostanárok Egyesületének XI. Nyári Akadémiája Kecskemét 2007. július 2 július 6. PROGRAM ARCULATTERVEZÉS MARKETING KOMMUNIKÁCIÓ Az iskolai könyvtár menedzselésének új és hagyományos eszközei Helyszín:

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA

A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ EREDMÉNYES NEVELÉS A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA A konferencia időpontja: 2015.

Részletesebben

PSZICHIÁTRIAI SZAKDOLGOZÓK XI. ORSZÁGOS KONGRESSZUSA 2010. július 1-3. Nagykálló

PSZICHIÁTRIAI SZAKDOLGOZÓK XI. ORSZÁGOS KONGRESSZUSA 2010. július 1-3. Nagykálló PSZICHIÁTRIAI SZAKDOLGOZÓK XI. ORSZÁGOS KONGRESSZUSA 2010. július 1-3. Nagykálló 2010. július 1. (csütörtök) PROGRAM: Helyszín: Sántha Kálmán Szakkórház Nonprofit Kft., Lovagterem 11.30 Regisztráció, szálláshelyek

Részletesebben

4. Tárogatós Világtalálkozó. Vay Ádám Kastélymúzeum. 2010. június 30. július 11.

4. Tárogatós Világtalálkozó. Vay Ádám Kastélymúzeum. 2010. június 30. július 11. 4. Tárogatós Világtalálkozó Vaja Vay Ádám Kastélymúzeum 2010. június 30. július 11. 12 A találkozó védnökei: Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kulturális Államtitkára Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ A 65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL (Székesfehérvár, 2015. július 17-19.) KÖSZÖNTŐ Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntjük a résztvevőket a MAVIR ZRt.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2017. és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2017. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ RÁKOSLIGETI REFORMÁTUS KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42

Részletesebben

XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET

XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET A vízrajz aktuális feladatai, hazai és nemzetközi finanszírozási lehetőségek és projektek a Duna Régió Stratégia keretében Zalakaros 2017. szeptember 26-28. 2017. szeptember

Részletesebben

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÉS A PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE TEHETSÉGGONDOZÓK ÉS VERSENYSZERVEZŐK MUNKACSOPORTJÁNAK II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA 2005. május 18 20.

Részletesebben

ERDEI ISKOLA BARKÓS CINEGE PROGRAMCSOMAGOK. A csoport összetételét, a megfelelő tudásszintet. figyelembe véve történnek a foglalkozások, azok

ERDEI ISKOLA BARKÓS CINEGE PROGRAMCSOMAGOK. A csoport összetételét, a megfelelő tudásszintet. figyelembe véve történnek a foglalkozások, azok BARKÓS CINEGE ERDEI ISKOLA PROGRAMCSOMAGOK A csoport összetételét, a megfelelő tudásszintet figyelembe véve történnek a foglalkozások, azok anyagai teljes mértékben alkalmazkodnak a gyerekek, középiskolások,

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA

FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A konferencia a Magyar Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A piacnyitás értékelése és aktuális energetikai kérdések Sopron, Hotel Szieszta 2008. október

Részletesebben

Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan

Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan 1145 Budapest, Pétervárad utca 5. Mobil: +36-20-341-4930, +36-20-415-7793 Irodai telefonszám: +36-1-312-5042 Fax: +36-1-283-3208 E-mail: info@goe.org.hu Web: goe.org.hu Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás

Részletesebben

AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN

AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem Műszaki Kara szeretettel és tisztelettel meghívja Önt AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN elnevezésű közös rendezvényére A rendezvény ideje: 2016.

Részletesebben

Új utak a kézműiparban és a turizmusban 2016

Új utak a kézműiparban és a turizmusban 2016 Új utak a kézműiparban és a turizmusban 2016 nemzetközi konferencia 2016. szeptember 22-23. Debrecen A rendezvény fő támogatói: További partnerek: A XXI. SZÁZAD KIHÍVÁSAI A KÉZMŰIPARBAN ÉS A TURIZMUSBAN

Részletesebben

A Fõépítészi Életmû Díj és "Az Év Fõépítésze Díj" kitüntetettjei 2000-2012 2013.05.27

A Fõépítészi Életmû Díj és Az Év Fõépítésze Díj kitüntetettjei 2000-2012 2013.05.27 A Fõépítészi Életmû Díj és "Az Év Fõépítésze Díj" kitüntetettjei 2000-2012 2013.05.27 2000. év Nagykanizsa Szilágyi István, okl. építészmérnök Szombathely m. j. város ny. fõépítésze [ 2005. 12.05.] AZ

Részletesebben

7.30 óra Írásbeli 3. forduló A gimnázium szertárának megtekintése. Számonkérés a látottakról, hallottakról.

7.30 óra Írásbeli 3. forduló A gimnázium szertárának megtekintése. Számonkérés a látottakról, hallottakról. Május 29. (vasárnap) 6.30 7.00 óra Reggeli 7.30 óra Írásbeli 3. forduló A gimnázium szertárának megtekintése. Számonkérés a látottakról, hallottakról. 8.30. óra Írásbeli - 4. forduló Herman Ottó élete

Részletesebben

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért.

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért. 2017. május 3. - New York-palota, Hotel Boscolo (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9.) Az emberekért. A vasútért. A holnapért. Konferencia TERVEZETT PROGRAM Tervezett programok 8:30-9:00 Regisztráció 9:00-9:20

Részletesebben

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA Az ÁKR hozta változásokról a gyakorlatban, valamint a tűzvédelmi szakma aktualitásai ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatójának fővédnökségével, a BM-OKF és TSZVSZ

Részletesebben

Határok nélküli partnerség című konferencia

Határok nélküli partnerség című konferencia 31/2010 KTE KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. 1372 Budapest, Pf. 451. Telefon/Fax: 353-2005, 353-0562 (Rend. 31/2009) Határok nélküli partnerség című konferencia A régiók

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2009. január 7-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Bodnár János Cseh Béla Dargó

Részletesebben

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT

DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT IX. 2017. OKTÓBER 13-15. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT BETEGEKKEL FOGLALKOZÓ CIVIL ÉS EGÉSZSÉGÜGYI

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére Tárgy: A kárpátaljai Dercenből érkező gyermekek vendéglátásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter

Részletesebben

ORSZÁGOS FİÉPÍTÉSZI KOLLÉGIUMELNÖKSÉGE

ORSZÁGOS FİÉPÍTÉSZI KOLLÉGIUMELNÖKSÉGE ORSZÁGOS FİÉPÍTÉSZI KOLLÉGIUM ELNÖKSÉGE Elnök - Philipp Frigyes Elnökhelyettes - Dr. Sersliné Kócsi Margit Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége Összegezés: Az Szövetség ülésén a fıépítészségrıl

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

Meghívó 2012. november 20.

Meghívó 2012. november 20. Meghívó Tisztelt Természetjáró, Erdész, Vadász Kolléga! A következő oldalakon olvasható címmel és programmal a TESZ-TeSz 50 éves jubileumát üljük 2012. november 24-25- én. Hívunk, vegyél részt ennek a

Részletesebben

Távhő: zöld út a jövőbe

Távhő: zöld út a jövőbe em található a fájlban. Tisztelt Érdeklődők! Kedves Vendégeink! A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (továbbiakban: MaTáSzSz) idén tavasszal rendezi meg a XIX. Távhőszolgáltatási konferenciát

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334 13-863 Forgatókönyv az Országos Polgárr Napra Az Országos Polgárr Szövetség

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

2014. július 10. csütörtök

2014. július 10. csütörtök 2014. július 10. csütörtök A vendégdelegációk hivatalos fogadása A résztvevő testvértelepülések bemutatkozása A találkozó programjainak bemutatása A találkozó feladatainak és céljainak megbeszélése Közös

Részletesebben

Meghívó. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az

Meghívó. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az Meghívó A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az Út a megújuló világ felé Magyar-Indiai Gazdasági Együttműködési Konferencia elnevezésű

Részletesebben

IX. CSALÁDKONGRESSZUS Veszprém, július

IX. CSALÁDKONGRESSZUS Veszprém, július IX. CSALÁDKONGRESSZUS Veszprém, 2018. július 11-15. Programterv Általános információk: A központi sátor ad helyet a regisztrációnak és a reggeli osztásának (minden reggel 07:00-08:00 óra között a szobaszám

Részletesebben

ORSZÁGOS FİÉPÍTÉSZI KOLLÉGIUM ELNÖKSÉGE

ORSZÁGOS FİÉPÍTÉSZI KOLLÉGIUM ELNÖKSÉGE ORSZÁGOS FİÉPÍTÉSZI KOLLÉGIUM ELNÖKSÉGE B E S Z Á M O L Ó K A 2009. OKTÓBER 27. NOVEMBER 24. KÖZÖTTI IDİSZAKRÓL Elnök - Philipp Frigyes Elnökhelyettes - Dr. Sersliné Kócsi Margit Önkormányzati Szövetségekkel

Részletesebben

A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon

A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon kívül melyek a kardiológia idszer szer kérdéseit ölelik

Részletesebben

Tájtudomány és tájtervezés

Tájtudomány és tájtervezés Tájtudomány és tájtervezés V. Magyar Tájökológiai Konferencia 2012. augusztus 30 - szeptember 1. Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar Sopron II. körlevél Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki

Részletesebben

2018.április.23. hétfő

2018.április.23. hétfő 2018.április.23. hétfő Idő Aula 21-es terem 22-es terem iskolaudvar Zenés ráhangolás PPt-bemutató újrahasznosítás - fenntarthatóság! PET palack újrahasznosítása! Baracsyné Megnyitó! Iskolai Pivonka Szilvia

Részletesebben

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN.

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN. KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK 2002-2006-OS CIKLUSBAN. 1.Lakóhelyi Környezet és településfejlesztés 2002. október - november. - Lakossági összefogással, gyalogos utak építése ill. felújítása

Részletesebben

XXVII. HERMAN OTTÓ KÁRPÁT-MEDENCEI BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐ JÚNIUS (péntek szombat vasárnap) KISÚJSZÁLLÁS

XXVII. HERMAN OTTÓ KÁRPÁT-MEDENCEI BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐ JÚNIUS (péntek szombat vasárnap) KISÚJSZÁLLÁS XXVII. HERMAN OTTÓ KÁRPÁT-MEDENCEI BIOLÓGIA VERSENY DÖNTŐ 2017. JÚNIUS 2-3-4. (péntek szombat vasárnap) KISÚJSZÁLLÁS A legbámulatosabb alkotó maga a természet, de észrevenni varázsát, becsét csak kitartó

Részletesebben