Az Országos Nagyi Könyvtári Napok Somogyban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Országos Nagyi Könyvtári Napok Somogyban"

Átírás

1 Az Országos Nagyi Könyvtári Napok Somogyban 2009-ben a kaposvári Megyei és Városi Könyvtár az NKA Könyvtárak összefogása a társadalomért" című pályázatán forintot nyert az Országos Nagyi Könyvtári Napok Somogy megyei rendezvényeinek lebonyolítására, amelyet az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával rendeztek meg országszerte. Az eseménysorozat fő célkitűzését a következőképpen fogalmazta meg Fodor Péter, az IKSZ elnöke és Ramháb Mária, az Országos Programbizottság elnöke: Október között elsősorban az 50 év felettiek fi gyeimét szeretnénk ráirányítani arra, hogy a könyvtárak milyen lehetősségeket kínálnak az olvasásra, újfajta ismeretek szerzésére, tájékozódásra, bemutatkozásra, közös együttlétre. "* Megyénk 94 településének könyvtára vett részt ebben a kezdeményezésben. A programokat tematikus napok köré csoportosítva szerveztük meg: a tájékozott, a kreatív, az egészséges és a társas nagyik napján a témakörökhöz kapcsolódó rendezvényeket bonyolítottunk le. A 364 rendezvényből álló programsorozat az egész megyét behálózta. Ennyi rendezvény összehangolása csakis a résztvevő városok és falvak szoros együttműködésével lehetett sikeres. A legtöbb program Balatonboglár. Kaposvár, Marcali és Siófok városokban és ezek térségeiben került megszervezésre. A kaposvári Megyei és Városi Könyvtár a települések intézményeinek vezetőivel folyamatosan tartotta a kapcsolatot. A programok szervezése már májusban megkezdődött. A hálózati-szaktanácsadói osztály munkatársai látogatásaik alkalmával folyamatosan gyűjtötték a programigényeket, illetve ötleteket közvetítettek a kisebb településeken is. A somogyi települési könyvtárak nagy részében nincs szakképzett munkaerő, de sok helyen nagyon lelkes, elkötelezett könyvtáros dolgozik, aki jól ismeri a helyi igényeket. Az Országos Nagyi Könyvtári Napok programjait is ezekhez az elvárásokhoz, kívánalmakhoz, feltételekhez igazítottuk. Központi programjaink Már szeptember elején meghirdettük megyei pályázatainkat, online vetélkedőinket. amelyeket honlapunkon (http://www.mvkkvar.hu) tettünk közzé. Fontosnak tartottuk, hogy ezek ne csupán online legyenek letölthetőek, még ha kistelepülési könyvtáraink nagy része rendelkezik is már internet-hozzáféréssel. Plakátokat készítettünk. amelyeket eljuttattunk kisebb falvak könyvtáraiba. A kollégák nagyon * Fodor Péter-Ramháb Mária: Országos Nagyi Könyvtári Napok. In: az Országos Nagyi Könyvtári Napok honlapja, [online] szept. 10. frissítve: okt. 18. [2009. okt < URL: /összefő tgas/default.aspx>

2 örültek ennek, igyekeztek az értesítőinket a falvak frekventáltabb helyein (ABC. buszmegálló stb.) is kifüggeszteni. Benedek Elek meséi eímmel online vetélkedőt hirdettünk általános iskolásoknak. de időseknek szóló meseíró pályázatunk és versíró pályázatunk is népszerűnek bizonyult. Digitális fotópályázatunkra érdekesebbnél érdekesebb képek érkeztek. ezeket honlapunkon tettük közzé. A megye városai és számos apró települése is kapcsolódott ezekhez a felhívásokhoz, a kollégák nagy lelkesedéssel gyűjtötték össze a fotókat, meséket és verseket. Az október 5. és 1 1. között zajló nyereményjátékunknak nem titkolt célja volt. hogy ebben az időszakban minél többen iratkozzanak be a megyeszékhely könyvtáraiba. A Megyei és Városi Könyvtárban és a hozzá csatlakozó fiókkönyvtárakban minden új beiratkozó egy-egy sorsjegyet kapott ebben az időszakban. Közülük sorsoltuk ki azoknak a szerencsés nyerteseket, akik a Könyves Vasárnapon ajándékcsomagot kaptak. Számos más somogyi város igyekezett versenyekkel, pályázatokkal, játékokkal a könyvtárba csábítani leendő és potenciális olvasóit. Balatonbogláron Az én állattörténetemcímmel hirdettek meg pályázatot. A Siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ Könyvtárban gyermekrajz-pályázaton vehettek részt az érdeklődők, illetve Mi ketten címmel olyan meseíró-pályázaton, ahol a mesét a nagyik írták, és unokáik terveztek hozzá illusztrációkat. A megye nagyobb városai - Kaposváron kívül Barcs. Siófok. Marcali és Nagyatád is - pályázataikba, rendezvényeikbe a kistérségi könyvtárakat is bevonták, jó lehetőséget biztosítva ezzel az apró falvak könyvtárainak a városi intézményekkel való együttműködésre. Az egész hetet átfogó programok Igyekeztünk megyeszerte olyan kiállításokat szervezni, ahol a helyi alkotók is bemutatkozhatnak. Főleg idős korú, vállalkozó kedvű, amatőr művészeket kértünk fel arra. hogy mutassák be alkotásaikat. Kaposváron Knoll Gyula nyugalmazott repülőezredes festményeiből nyílt kiállítás a Megyei Könyvtár kamaratermében. Régi idők receptjei címmel pedig az emeleti tárlókban tekinthették meg az érdeklődők a könyvtár állományából kölcsönözhető nagymamáink korabeli receptkönyveket. A kaposvári 48-as Ifjúság úti fiókkönyvtárban Taszcír bemutatkozik címmel öt amatőr helyi művész alkotásait tekinthették meg az érdeklődők: id. Vogel József fafaragó, Bosztonics Józsefné üvegfestő, Nyári Tünde festő, Orbán Balázs ikonfestő és Andrássi Lászlóné festő mutathatták be munkáikat. Acsné Dóczi Éva origamiművész, kaposgyarmati könyvtáros alkotásaiból nyílt kiállítás Siófokon, ahol Hajdanán... címmel retro kiállítást is szerveztek a könyvtárosok. Egészséges nagyik" Ha idős embereket tekintünk rendezvényeink célközönségének, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az egészségvédelem témakörét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Nagyi Könyvtári Napok keretében ehhez a témához kapcsolódó programjaink nagyon népszerűnek bizonyultak. Orvosok, védőnők, egészségügyi dol- 33

3 go/ók tartottak előadásokat megyes/erte, sok könyvtárban lehetőség adódott szűrések (vérnyomásmérés, vércukorszint-mérés) végzésére is. Nem maradhattak el a könyvtárakhoz közelálló, egészségmegőrző funkciót betöltő biblioterápiás foglalkozások sem, amelyek a könyv, a mese, a történet segítségével igyekeznek felszínre juttatni szunnyadó érzéseket. A Megyei és Városi Könyvtárban Horváth Ágota háziorvos Idősek is elkezdhetik címmel tartott előadást. Virágok az őszben címmel biblioterápiás foglalkozást is szerveztünk; a résztvevők kérésére a folytatását is tervezzük. A balatonbogiári könyvtárban védőnők tartottak előadást az időskorban előforduló gyakori megbetegedésekről, valamint Máté Mártonná pszichológus Depresszió, válás, magány címmel az időskori magányról beszélgetett az érdeklődőkkel. Kadarkúton Márton István háziorvos előadásán vehettek részt a könyvtár olvasói. Marcaliban a Szívbetegekért Közalapítvány ingyenes szűrést szervezett. A siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ Könyvtárban Gyógyító mesék címmel biblioterápiás foglalkozást tartottak, valamint Zeneterápia és egészség címmel Vértes László előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Balatonberényben Zsoldos Miklósné előadására várták a szépkorúakat. A falvak közül egészségügyi témában előadásokat szerveztünk a következő településeken is: Bárdudvarnok, Bőszénfa, Csököly, Kaposfő, Kercseliget, Lakócsa. Mernye, Nyim. Somogyszil. Ezeken a településeken a helyi egészségügyi dolgozók segítségét vettük igénybe. Tájékozott nagyik" Tájékozott nagyi" témakörben könyvbemutatókat, internettel kapcsolatos előadásokat. vetélkedőket szerveztünk a megyében. Kaposváron a hetet egy szuper nagypapával' 1 nyitottuk meg: október 5-én este Ozsváth Ferenc /l testi és lelki nevelés harmóniája című könyvét mutattuk be a mintegy száz érdeklődőnek. Balatonbogláron A magyar szolidaritás balatonboglári példái című könyv, valamint Podmaniczky Szilárd Szép magyar szótár című műve került bemutatásra, ehhez kapcsolódóan a könyv szócikkeiből készült Lebegés című filmet is megtekinthették az érdeklődők. A marcali városi könyvtárban Ézsaiás Erzsébet én Toszkánám című könyvét mutatták be, és Rózsás János író. történész tartott előadást a Gulágról. Gyócsi László A hunok, egy birodalom fénykora és bukása című könyvét Babócsán és Csokonyavisontán mutatta be az érdeklődő közönségnek. Bárdudvarnokon író-olvasó találkozóra hívták a szépkorúakat. ahol Dombi Zsuzsával beszélgethettek Nagymama meséi című könyvéről. A kaposvári Petőfi Emlékkönyvtárban Ki tud többet... címmel irodalmi vetélkedőttartottunk nyugdíjasoknak. Balatonbogláron nosztalgia-filmvetítéssel várták az olvasókat. A cserénfai könyvtáros nagyiknak szervezett felolvasódélutánján ezúttal Csáth Géza Mariska az anyjánál című novelláját hallgathatták a helyi nyugdíjasklub tagjai, akik Moldova György regényrészleteit és úgynevezett sikerkönyvrészlcteket is oszthattak már meg egymással ily módon a falu könyvtárában. Neszmelyi Maedolna Ladon és Lakócsán várta Mikor a szirom elhagyja helyét... című előadásával az érdeklődő szépkorúakat.

4 A hagyományos formátumú dokumentumok bemutatkozása mellett természetesen az elektronikus írás-olvasás is helyet kapott a Tájékozott nagyik" programsorozatában. Lengyeltótiban Szerkesszük meg nagyi honlapját! címmel honlapszerkesztési ismereteket tanítottak a könyvtárosok olyan nagyiknak, akik mellé unokáik sorakoztak fel segítőtársként. Babócsán, Marcaliban és Siófokon internetbemutatókat tartottak idősek számára. Kreatív nagyik" Amikor az Országos Nagyi Könyvtári Napokat elkezdtük szervezni, nem is számítottunk arra, hogy megyénkben ilyen sok kreatív idős ember vállalja azt. hogy alkotásaival, kézügyességével nagyobb közönség előtt is bemutatkozzon. Kiállításokon kívül kézműves-foglalkozásokat, vers- és mesemondó versenyeket is szerveztünk. A meghirdetett rajzpályázatok esetében igyekeztünk nagyikat és unokáikat közösen foglalkoztatni. Lengyeltótiban Te mit gyűjtöttél, nagyi? címmel állították ki régóta gyűjtött tárgyaikat a szépkorúak. A marcali könyvtárban Bezzeg az én időmben... címmel rajzpályázatot hirdettek időseknek. Babócsán, Csornában, Csökökben. Gálos!an. Jutában. Kaposgyarmaton, Lakócsán, Mernyén, Somogytúron és Zimányban kézműves-foglalkozás várta az érdeklődőket. Kreatív tevékenységekkel kapcsolatos rendezvényeinken igyekeztünk a különböző generációkat együtt munkáltatni: nagyit és unokát, szülőket és gyerekeket. Az ilyen jellegű programok az egész megyében nagy sikert arattak. Társas nagyik" Több somogyi könyvtár is fontosnak érezte, hogy a Könyves Vasárnapon meglepje legidősebb olvasóját. A Megyei és Városi Könyvtárban és Balatonbogláron is köszöntöttük a legidősebb, legfiatalabb, illetve legrégebben beiratkozott olvasót. A kaposvári 48-as ifjúság úti fiókkönyvtárban Fiatalkorom kedvenc olvasmányai címmel szépkorúak meséltek piciknek. Balatonbogláron maratoni filmvetítésen lehetett részt venni. Számos könyvtár hirdetett meg zenés műsort, ahová nagyikat, szülőket és gyermekeket együtt vártak: Figura Ede zenés műsorral kedveskedett a családoknak Barcson. Kazsokon. Somban és Somogytúron. A Hangoló Zenés Gyermekszínház előadására látogathattak el Somodor és Somogy aszaló lakói. Rosta Géza előadóművész zenélt a Könyves Vasárnapon Kaposváron, ahol az Osztováta együttes is szerepelt két helyszínen - nagy sikerrel. Decsi-Kiss András Hóhérok és csókos valóság címmel tartott rendhagyó irodalomórát az érdeklődő időseknek a taszári könyvtárban. Béres Erika baba-mama klubbal várta a kismamákat és családjukat Balatonbogláron, Kaposváron és Somogy sárdon. Reméljük, hogy a számos meghirdetett programon minden szépkorú találhatott magának olyan társas elfoglaltságot, ahol magányából kibújva együtt lehetett azokkal, akiket szeret, illetve megismerkedhetett olyan hasonló korú idős emberekkel. akik szívesen időztek a somogyi könyvtárakban ebben az időszakban.

5 Legérdekesebb rendezvényeink A balatonbogiári könyvtár szinte minden napra tartogatott meglepetést olvasóinak: egész héten szupernagyikat kerestek, akiknek valamilyen különleges hobbijuk van. Ok be is mutathatták tudományukat az érdeklődőknek. Egyik délután a Balatonboglár melletti Szőlőskislakon Töklámpásfesz.tiváli rendeztek, ide főként az időseket várták. A nyugdíjasoknak a hét folyamán ingyenes volt az internethasználat és büntetés nélkül hozhatták vissza a lejárt határidejű könyveket is. Lengyeltótiban egy szépkorú DJ retro-diszkót szervezett a könyvtárban, ahol az idősek ropták a táncot. A siófoki könyvtár honlapján Cyber-maniik és papik címmel nagyszülők ifjúkorának érdekes, izgalmas, maradandó emlékű történeteit gyűjtötték össze a honlapon, illetve nagyi-unoka partit szerveztek. Október 9-én a könyvtár munkatársai kivonultak a Vásárcsarnokba és a piacon propagálták szolgáltatásaikat. Somogyszilbcn a Somogyszili Ráérős asszonyok a könyvtárban gyülekeztek, együtt ütve el unalmas perceiket. Összegzésképpen Úgy gondolom, egy nagyon tartalmas, hasznos hetet tudhatunk magunk mögött október 5. és 1 1. között minden érdeklődő találhatott hasznos időtöltést a somogyi könyvtárak falai között. Ismét bebizonyíthattuk, hogy van helyünk az információs társadalomban: van igény a munkánkra, rendezvényeinkre, szolgáltatásainkra. Mi sem bizonyítja ezt jobban a statisztikai adatoknál: Somogy megye 97 településének 364 rendezvényén több mint fő vett részt. Ebből majdnem háromezer volt az 50 év felettiek száma. Egyedül a kaposvári Megyei és Városi Könyvtárba 259 új olvasó iratkozott be, a hét folyamán 3065 alkalommal kölcsönöztek dokumentumainkból olvasóink. Természetesen nagyon nehéz dolguk lett volna megyénk könyvtárainak, ha ezt a rendezvénysorozatot a különféle szervezetek összefogása nélkül kellett volna megvalósítaniuk. Szinte minden résztvevő településen számíthattunk a helyi nyugdíjasklubra. a háziorvosokra, a védőnői szolgálatra. Számos helyi vállalkozó segítette versenyeinket, pályázatainkat felajánlásaival is. A kaposvári Megyei és Városi Könyvtár például így vette fel a kapcsolatot a berzencei Szeretet Szociális Otthonnal, ekképp mutathattuk be a Könyves Vasárnapon az otthon által patronált Őszikék című kiadványsorozatot, amely a Berzencén és a megye más hasonló intézményeiben gondozottak által írt verseket gyűjti egybe évről évre. Nem egy hétnapos programsorozat megszervezése voltcsupán acélunk, hanem az összefogáserősítése, partnerek keresése, az együttgondolkodás és a közös tevékenység. Hisszük, hogy a most szerzett ismeretségek, tapasztalatok segítségünkre lesznek majd abban, hogy egymást jobban megismerve, megbecsülve tudjunk dolgozni kö- /. ö s c é 1 j a in k e 1 é r é s é é r t. Sándorné Milbaeher Kinga 36

3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu

3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TALÁLKOZZUNK A KÖNYVTÁRBAN! ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK RENDEZVÉNYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01184 A 2014-es évben is az Nemzeti

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai MÓRA FERENC VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM SZENTGOTTHÁRD Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai Program: Versek és dalok a barátságról Alcím: Óvodás foglalkozás

Részletesebben

3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE

3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE AZ ELŐZŐ MEGVALÓSÍTÁSI IDŐSZAKBAN KÉSZÜLT PROJEKTLISTA 3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE Készítette: Keserű Valéria AZ ELŐZŐ MEGVALÓSÍTÁSI IDŐSZAKBAN KÉSZÜLT PROJEKTLISTA 3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI

Részletesebben

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8.

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. A programok a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban zajlottak, ahol nagy örömünkre

Részletesebben

Balatonfenyves Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Balatonfenyves Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Somogy Megye Önkormányzati Hivatalai által vezetett és közzétett hatósági nyilvántartásainak elérhetőségei Andocsi Közös Önkormányzati Hivatal www.andocs.hu/ Vendégeinknek/ Működő üzletek nyilvántartása

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: 3508/01061 ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Az Ünnepi Könyvhét Somogy megyei megnyitója Időpont: 2013. június 6. A 84. Ünnepi

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai

Részletesebben

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben?

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben? 4. forduló Kedves Gyerekek! Ebben a fordulóban megyénk közelmúltjából kaptok kérdéseket, melyeket Dr. Sipos Csaba, a megyei könyvtár helytörténeti kutatója állított össze. Böngésszetek az interneten, illetve

Részletesebben

Somogy megye. Kaposvári járás

Somogy megye. Kaposvári járás Somogy megye Kaposvári járás - - Tartalom: I. Általános adatok... oldal II. Gazdasági alapadatok - Liberális-kapitalista gazdaság.. oldal Az EU csatlakozási népszavazás adatai és következménye III. A hatalomgyakorlás

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

CHERNEL KÁLMÁN VÁROSI KÖNYVTÁR KŐSZEG

CHERNEL KÁLMÁN VÁROSI KÖNYVTÁR KŐSZEG CHERNEL KÁLMÁN VÁROSI KÖNYVTÁR KŐSZEG 2014-ben a Berzsenyi Dániel Könyvtár által NKA-hoz benyújtott támogatásból ismét részesült könyvtárunk. A kapott támogatást jutalmazásra, meghívó plakátkészítésre

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Móra-emlékév A Somogyi-könyvtár programjai

Móra-emlékév A Somogyi-könyvtár programjai Móra-emlékév 2014 A Somogyi-könyvtár programjai 2014-ben születésének 135. és halálának 80. évfordulóján kiállítással, rendezvényekkel emlékezünk Móra Ferencre, a Somogyi-könyvtár egykori igazgatójára,

Részletesebben

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről Iskolánk nagy lelkesedéssel csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

Forduljunk a gyermek felé!

Forduljunk a gyermek felé! pontról pontra Forduljunk a gyermek felé! Rendezvények, találkozók, könyvbemutatók Benedek Elek bõ évszázada Budapesten a Magyar Parlamentben szólalt fel a gyermekkultúra, a mese védelmében. Utódai, követõi

Részletesebben

Gyerekesély Program Hírlevél

Gyerekesély Program Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2014. III. Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. december hónapra tervezett sebességmérések Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 00.00-24.00 Balatonföldvár, 7. sz. főút, Balatonszetgyörgyi út

Részletesebben

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről A Vészlejárat Ifjúsági Klub alapvető céljaihoz igazodtunk a 2014.év során is, miszerint Kerekegyháza város közigazgatási területén élő gyermekek

Részletesebben

Művelődési Ház és Könyvtár Közművelődési Intézmény Vezetőjétől 4564 Nyírmada, Ady Endre út 9. BESZÁMOLÓ

Művelődési Ház és Könyvtár Közművelődési Intézmény Vezetőjétől 4564 Nyírmada, Ady Endre út 9. BESZÁMOLÓ Művelődési Ház és Könyvtár Közművelődési Intézmény Vezetőjétől 4564 Nyírmada, Ady Endre út 9. BESZÁMOLÓ A MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL Nyírmada, 2012.

Részletesebben

3. Ki az a somogyi költő, akit 70. születésnapja alkalmából 2012. január 19-én köszöntöttek a Takáts Gyula Emlékházban?

3. Ki az a somogyi költő, akit 70. születésnapja alkalmából 2012. január 19-én köszöntöttek a Takáts Gyula Emlékházban? 4. forduló TOTÓ 1. Hányadik évfordulóját ünnepelte a marcali kórház 2011-ben? a. 50 b. 100 c. 150 2. Milyen címmel rendezett kiállítást a Csiky Gergely Színház 2011 őszén? a. Száz év színház b. 75 év színház

Részletesebben

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól Mottó: A Kultúra fáján vannak ugyan fanyar gyümölcsök is amelyek termései a kultúrának, de ettől még a fa gyümölcsfa marad. Az, hogy mennyi a fanyar és mennyi a nemes gyümölcs a legtöbb esetben nem a fától

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI PROGRAMOK 2010. OKTÓBER 4-10.

SOMOGY MEGYEI PROGRAMOK 2010. OKTÓBER 4-10. SOMOGY MEGYEI PROGRAMOK 2010. OKTÓBER 4-10. ORSZÁGOS CSALÁDI KÖNYVTÁRI NAPOK Balatonberény, Művelődési Ház, Községi és Iskolai Könyvtár 2010. okt. 9. 14 óra Tájak, városok, emberek Balatonboglár, Lukács

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 00.30-02.30 7. főút Balatonlelle, Rákóczi utca 03.00-05.00 7. főút Balatonboglár, Vikár Béla utca 06.45-07.45 Bárdudvarnok belterület, Bárdibükk

Részletesebben

Óvoda Halász Lajosné Bedegkér Somogy Rákóczi u. 146. 8666 Novográdeczné Balogh Anna Berzence Somogy Virág u. 10. 7516

Óvoda Halász Lajosné Bedegkér Somogy Rákóczi u. 146. 8666 Novográdeczné Balogh Anna Berzence Somogy Virág u. 10. 7516 OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 034095 Általános Iskola Németh Ilona Ádánd Somogy Széchenyi u. 8. 8653 034008 Gábor Andor Általános Iskola Hosszú László Babócsa Somogy Rákóczi u. 3. 7584

Részletesebben

Katalin 2014.05. hó kéthetente 2014.05. hó kéthetente szombaton 2014.05. hó hetente. Baba-Mama Klub Szenna Ifjúsági Pont Farkas Gergely

Katalin 2014.05. hó kéthetente 2014.05. hó kéthetente szombaton 2014.05. hó hetente. Baba-Mama Klub Szenna Ifjúsági Pont Farkas Gergely Időpont Esemény Helyszín Felelős Receptklub Kaposfő Ifjúsági Pont Magyar Anita Renáta Kompetenciafejlesztés Szenna Ifjúsági Pont Farkas Gergely Iskolai felzárkóztatás Nagybajom Ifjúsági Pont Kézműves foglalkozás

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10.

KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 VI. évfolyam 3. szám 2016. március KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mikolasek Zsófia Ebben az

Részletesebben

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely N a g y k e r e k i Könyvtári-, információs- és közösségi hely KÖNYV roma TÁR - Roma felhasználó a Könyvtárban - Méliusz Könyvtár 2016. január 25. Nagykereki Nagyzomlin lakosság lélekszáma 1375 fő (2015.

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély

Részletesebben

1. Melyik olimpián nyert aranyérmet Kaposvár világhírű szülötte, Csík Ferenc( (100 m-es gyorsúszás)

1. Melyik olimpián nyert aranyérmet Kaposvár világhírű szülötte, Csík Ferenc( (100 m-es gyorsúszás) 5. forduló 1. Melyik olimpián nyert aranyérmet Kaposvár világhírű szülötte, Csík Ferenc( (100 m-es gyorsúszás) A. Berlin B. Helsinki C. Melbourne 2. Hogy hívják a Kaposszentjakabon évek óta rendszeresen

Részletesebben

Az Országos Könyvtári Napok rendezvényei a fiókkönyvtárakban

Az Országos Könyvtári Napok rendezvényei a fiókkönyvtárakban Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtári Közgyűjtemények Kollégiuma konferenciák, rendezvények, szakmai tapasztalatcserék, műhelybeszélgetések megvalósítására kiírt pályázathoz Altéma kódszáma:

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett szállító pontszáma

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett szállító pontszáma Ellátott intézmény OM azonosító Ellátott intézmény neve Ellátott intézmény címe Tankerület helyen végzett szállító helyen végzett szállító pontszáma helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje

Részletesebben

2009. október 11.: Kalóz-party

2009. október 11.: Kalóz-party Kalóz-party 2009. október 11.: Kalóz-party A Közösségi Ház mellett lévő régi épületből a felnőtt részleggel egy épületbe költözött át a Gyermekkönyvtár. A hivatalos megnyitó ünnepségen Tállai András polgármester

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének Magyarországi Programja

Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének Magyarországi Programja Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének Magyarországi Programja 1. Bevezetés Az Európai Unió a nyolcvanas évek óta minden évben kiválaszt egy európai szemszögből fontos témát,

Részletesebben

Olvassatok mindennap!

Olvassatok mindennap! Olvassatok mindennap! A könyvekben, amelyek közt nevelkedtem, láthatatlan, titkos barátokra leltem; s bár lapjaik rég elporladtak már, az illatukat azóta is őrzi kezem. Carlos Ruiz Zafón ZALAI GYERMEKKÖNYVHETEK

Részletesebben

Január: IKSZT Programterv 2017. I. félév 01.21-22.: Kreatív hétvége Programtípus: Kézműves foglalkozás Résztvevők tervezett száma: 20 fő Célcsoport megnevezése: Településen élő fiatalok, elsősorban 7-29

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Statisztikai számjel 18762756-9133-529-14 HONISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8716 MESZTEGNYŐ LADI JÁNOS U. 55. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV MESZTEGNYŐ, 2012-02-18 TÁRSADALMI SZERVEZET

Részletesebben

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE Készítették: Radics Zoltánné intézményvezető Ferenczné Fajta Mária

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

ÁLTALÁNOS Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T

ÁLTALÁNOS Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T Dél-Dunántúli Takarék Bank Zrt. ÁLTALÁNOS Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T MELLÉKLETEK Hatályos: 2014.10.01-től Tartalomjegyzék A Dél-Dunántúli Takarék Bank cégadatai... 3 A Dél-Dunántúli Takarék Bank fiókjai...

Részletesebben

Érintsd meg a Holdat!

Érintsd meg a Holdat! Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a

Részletesebben

Nyári Mesedélelőttök a Városi Könyvtárban

Nyári Mesedélelőttök a Városi Könyvtárban Játékos barangolás a mesék birodalmában Nyári Mesedélelőttök a Városi Könyvtárban Többféle, közösségben eltölthető kikapcsolódási lehetőséget kínált a nyári szünidőben a vakációzó gyermekek számára a Békefi

Részletesebben

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK 2009. 2 KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK MUNKATERVE Az intézményi beszámoló és munkatervkészítés mindig jó alkalom a szakmai feladatok ismételt számbavételére.

Részletesebben

Német Nemzetiségi Tábor június.

Német Nemzetiségi Tábor június. Német Nemzetiségi Tábor 2016. június. Idén (2016-ban) második alkalommal tudott önkormányzatunk napközis tábort szervezni a helyi általános iskolások, valamint a nagycsoportos óvodások számára. A korábbi

Részletesebben

A Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

A Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár beszámolója a 2011. évi tevékenységéről A Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár beszámolója a 2011. évi tevékenységéről A munkánkat a Kiemelt stratégiai céljainknak megfelelően végeztük a 2011-es év során is. Főbb adataink (2011.

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Somogy Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság

Somogy Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Somogy Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Cím Telefonszám Levelezési cím Fax: Földművelésügyi Igazgatóság 7400, Csokonai u.3. 82/527-580 7400, Csokonai u.3. Pf.250. 82/315-023 Földművelésügyi és

Részletesebben

Kedves Könyvtárlátogató!

Kedves Könyvtárlátogató! Kedves Könyvtárlátogató! Az Önök településén a Balassi Bálint Megyei Könyvtár által működtetett Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer biztosítja a könyvtári szolgáltatásokat. Ezzel a kérdőívvel arról szeretnénk

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

1. A 2013.január 23-i kaposvári városnapon melyik volt híres polgármester kapta az Örökségünk Somogyország kincse címet?

1. A 2013.január 23-i kaposvári városnapon melyik volt híres polgármester kapta az Örökségünk Somogyország kincse címet? 5. forduló 1. A 2013.január 23-i kaposvári városnapon melyik volt híres polgármester kapta az Örökségünk Somogyország kincse címet? a. Németh Ignác b. Németh István c. Vétek (Kaposváry )György 2. Morzsák

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA

2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! 2015.10.16. CIVILEK ÉJSZAKÁJA Nincs kifogás. Összefogás! Már csak pár óra, és a somogyországi civil élet újra felpezsdül. több mint 30 eddig regisztrált civil szervezet,

Részletesebben

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk 2010/2011 Időtartama:2010.szeptember 20 - október 20-ig BENEDEK ELEK PROJEKT ÖSSZEGZÉSE A három hetet meghaladó projekt

Részletesebben

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA 2012-2013-as tanév Könyvtárosok: Tóthné Wittmann Borbála gyermekkönyvtáros Szabóné Faragó Szilvia gyermekkönyvtáros Elérhetőségek: Tel.: 343-070/17-es

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

2010. I. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai 1/8. Szervezet neve Szervezet címe Pályázat tárgya Tám. jellege Program helye

2010. I. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai 1/8. Szervezet neve Szervezet címe Pályázat tárgya Tám. jellege Program helye 2010. I. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai 1/8 1. 2. 3. 4. 5. 6. Jóbarátság Nyugdíjas Közhasznú Medicina 2008. Csongrád Megyei Könyvtárosok e Petőfi Telepi Szépkorúak Nyugdíjas Közhasznú Életet

Részletesebben

Élettér pályázatok. NCSSZI Pályázat. Pályázati azonosító:ifj-gy-12-b-6661

Élettér pályázatok. NCSSZI Pályázat. Pályázati azonosító:ifj-gy-12-b-6661 Élettér pályázatok 2012. Pályázati azonosító: NEA KK 12 M 0028 Projekt címe: 2012 2013. évi működés biztosítása Projekt kezdete: 2012. 05. 25. Projekt vége: 2013. 03. 20. Kért összeg: 860 320 Önrész összege:

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

DDH Nonprofit Kft. érvényes LAKOSSÁGI DÍJAI a háztartási vegyes hulladékokra vonatkozóan

DDH Nonprofit Kft. érvényes LAKOSSÁGI DÍJAI a háztartási vegyes hulladékokra vonatkozóan díj Ág 120 0 204 204 55 258 Ág 60 0 177 177 48 225 Ág többlethulladék zsák 281 281 76 357 Almáskeresztúr 120 0 274 274 74 348 Almáskeresztúr 60 0 238 238 64 303 Almáskeresztúr többlethulladék zsák 300

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A NAGY KÖNYVTÁRI SHOW MEGRENDEZÉSÉRE NÓGRÁD MEGYE KÖNYVTÁRAIBAN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01258

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A NAGY KÖNYVTÁRI SHOW MEGRENDEZÉSÉRE NÓGRÁD MEGYE KÖNYVTÁRAIBAN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01258 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A NAGY KÖNYVTÁRI SHOW MEGRENDEZÉSÉRE NÓGRÁD MEGYE KÖNYVTÁRAIBAN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01258 A 2015-ös évben is a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények

Részletesebben

1. Hol rendezik meg immár évek óta az Országos Latinovits Zoltán vers-és prózamondó versenyt?

1. Hol rendezik meg immár évek óta az Országos Latinovits Zoltán vers-és prózamondó versenyt? Honismereti vetélkedő V. forduló 1. Hol rendezik meg immár évek óta az Országos Latinovits Zoltán vers-és prózamondó versenyt? a. Siófok b. Balatonszárszó c. Balatonszemes 2. Hol volt 2010-ben a Csík Ferenc

Részletesebben

A KÖNYVTÁRAK ÖSSZEFOGÁSA A TUDÁSÉRT PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A BRÓDY SÁNDOR KÖNYVTÁRBAN

A KÖNYVTÁRAK ÖSSZEFOGÁSA A TUDÁSÉRT PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A BRÓDY SÁNDOR KÖNYVTÁRBAN 10.04 10.30 10.04 10.03 10.03 15.30 10.03 10.03. 14.30. 10.03 10.03 -tól egész héten át PROGRAMJAINK ( 10. 03 10. 08.) Élj egészségesen! - rajzban mondom el Kiállítás-megnyitó, mesét mond: Luzsi Margit

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

ב"ה. Éves jelentés 2011

בה. Éves jelentés 2011 Bét Sálom Éves jelentés 2011 A Bét Sálom Zsinagóga Budapest egyik leggyorsabban növekvő zsidó közössége, ahol minden generáció számára biztosított a zsidó vallás, tradíció és kultúra megismerése, valamint

Részletesebben

Közösségi SzínTér NTP-SZTG Szakmai beszámoló. Közösségi SzínTér NTP-SZTG

Közösségi SzínTér NTP-SZTG Szakmai beszámoló. Közösségi SzínTér NTP-SZTG Szakmai beszámoló Közösségi SzínTér 1 Pályázatunk célkitűzése Egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy a pályázatban részt vevő tehetséges fiatalok tanulják meg szakmunkásként is alkalmazni azokat az eljárásokat

Részletesebben

MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése november

MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése november MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése 2015. november 16-17. A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár rendszeresen szervez továbbképzést a megye könyvtárosainak,

Részletesebben

Igazgató asszony tájékoztatott arról, hogy a kapott támogatást a kerületünkben működő könyvtár számára használták fel, a következő módon:

Igazgató asszony tájékoztatott arról, hogy a kapott támogatást a kerületünkben működő könyvtár számára használták fel, a következő módon: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 1CJ. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár VII.-X.-XIV.-XV.-XVI.-XVII. kerületi

Részletesebben

Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár VÁROSI KÖNYVTÁRA SZAKMAI BESZÁMOLÓ Cím: 5420 Túrkeve, Petőfi tér 2-4. Telefon/fax:

Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár VÁROSI KÖNYVTÁRA SZAKMAI BESZÁMOLÓ Cím: 5420 Túrkeve, Petőfi tér 2-4. Telefon/fax: Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár VÁROSI KÖNYVTÁRA SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. Cím: 5420 Túrkeve, Petőfi tér 2-4. Telefon/fax: 56-361-098 BESZÁMOLÓ A Madarász Károly Művelődési Ház és Városi

Részletesebben

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

IKSZT Szolgáltatási és Programterv Helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez 1 1 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.01.08 8 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.02.05 8 Falugazdász

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

VÉL I.4.d.2. Vegyes iratok tervrajzok, II. sorozat

VÉL I.4.d.2. Vegyes iratok tervrajzok, II. sorozat VÉL I.4.d.2. Vegyes iratok tervrajzok, II. sorozat 1. doboz 1. csomó Ádánd 1989 91. 0,01 ifm. 2. csomó Andocs 1985 89. 0,01 ifm. 3. csomó Andocs 1974 1975. 0,01 ifm. 4. csomó Attala 1986 1988. 0,01 ifm.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. melyet a kiállításunk képeivel próbálunk megjeleníteni. Próbáltuk az indulással az érkezés folyamatát összevetni, mely meghatározza

Részletesebben

Az idősek infokommunikációs eszközökkel való ellátottsága és az eszközhasználattal kapcsolatos attitűdje

Az idősek infokommunikációs eszközökkel való ellátottsága és az eszközhasználattal kapcsolatos attitűdje Az idősek infokommunikációs eszközökkel való ellátottsága és az eszközhasználattal kapcsolatos attitűdje Készítette: Faragó Judit 2005. november-december Az Inforum immár harmadszor rendezte meg az Unoka-Nagyszülő

Részletesebben

Földszint Emelet fellépők Földszint Emelet Földszint Emelet Vízkereszti népszokások, új lakók bemutatása. Meghívott Résztvevő lakók.

Földszint Emelet fellépők Földszint Emelet Földszint Emelet Vízkereszti népszokások, új lakók bemutatása. Meghívott Résztvevő lakók. Hónap Január 01.06 Csoport foglalkozások Rendezvények Egyházi programok Vízkereszti népszokások, új lakók bemutatása 30 fő 2 fő 01.08 Legények klubja 16 fő - 01.13 Asszociációs játékok 7 fő - Katolikus

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések szeptember 01. (kedd)

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések szeptember 01. (kedd) Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések szeptember 01. (kedd) 00.00-22.00 Kaposvári Egyetem előtti fix telepítési helyen 06.45-08.00 Bárdudvarnok belterület,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2013. április 24. képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban Csizmazia Sándorné szakmai vezető TÁMOP 3.2.2.Dél-dunántúli RHK Garay János Általános Iskola és AMI Záró konferencia a Dél-dunántúli

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

Katona József Könyvtár

Katona József Könyvtár Katona József Könyvtár egy életen át! Kecskemét, 2014. július 24. Ramháb Mária megyei könyvtárigazgató, főtanácsos A múlt A könyvtár működési szakaszai Alapítás: 1897. Városi könyvtár 1952-ig városi fenntartás

Részletesebben

MNM Palóc Múzeuma Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában NKA 3508/01095 szakmai beszámoló

MNM Palóc Múzeuma Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában NKA 3508/01095 szakmai beszámoló SZAKMAI BESZÁMOLÓ PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: 3508/01095 TÉMA: Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában MEGVALÓSÍTÁS IDŐTARTAMA: 2013. 04.01. 2014. 11.30. MEGVALÓSÍTÁS HELYSZÍNE: MNM Palóc Múzeuma,

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről

Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről 1 A könyvtár működési körülményei sokat javultak az utóbbi években, megfelelnek a törvényi előírásoknak, ami a fenntartó önkormányzat pozitív hozzáállásának

Részletesebben

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén A Levegő Munkacsoport pályázatot indított annak érdekében, hogy Budapest belső kerületeiben megnöveljék az egy

Részletesebben