Ügyféltájékoztató a KELER évi fejlesztési terveiről, valamint a évi tavaszi kiadás fejlesztéseiről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ügyféltájékoztató a KELER 2010. évi fejlesztési terveiről, valamint a 2010. évi tavaszi kiadás fejlesztéseiről"

Átírás

1 Ügyféltájékoztató a KELER 2010 évi fejlesztési terveiről, valamint a 2010 évi tavaszi kiadás fejlesztéseiről 2010 március 18

2 Tisztelt Ügyfeleink! A KELER célja, hogy Ügyfeleivel együtt gondolkodva, a kommunikációs csatornák szélesítésével minél több lehetőséget biztosítson az interaktív kommunikációra, és az ügyféligények ismeretében fejlessze tovább szolgáltatásait Ennek megfelelően a KELER 2009-ben ügyfélelégedettségi felmérés keretében térképezte fel ügyfelei fejlesztésekre vonatkozó véleményét, igényeit, mely igények a lehetőséghez mérten már beépültek a 2010 évi fejlesztési tervbe A 2010 év kiadásai terveink szerint három nagyobb ütemben; 2010 tavaszán, nyarán, és az őszi-téli időszakban kerülnek élesítésre A pontos ütemezésről az egyes kiadásokhoz kapcsolódó tájékoztatókban részletes tájékoztatást nyújtunk A KELER 2010 évi tavaszi kiadásának fejlesztései ERE adatmódosítás Az értékpapír-pozíciórendezési megbízást (EPPOZREND) a jelenlegi gyakorlattal ellentétben a fejlesztés élesítését követően KID-en és RCMS-en keresztül is fel lehet majd függeszteni, valamint a felfüggesztést vissza lehet vonni az értékpapír-transzferekhez hasonlóan Így, ha Ügyfelünk egy tranzakciója függőben van a pozíciórendezés miatt, akkor a pozíciórendezést a másik teljesüléséig fel tudja függeszteni, majd a későbbiekben a felfüggesztést visszavonhatja Értékpapír tulajdonosi adatok körének bővítése tulajdonosi megfeleltetésben (a tartós befektetési számla TBSZ miatt) A 2010 január 1-jétől hatályos Szja törvény alapján azon magyar és nem magyar illetőségű magánszemélyek, akiknek az Szja törvény szerinti tartós befektetésből származó jövedelme keletkezik, adókedvezményben részesülnek Az Szja törvény szerint a kifizetőnek minősülő hitelintézet, befektetési szolgáltató a kifizetést megelőzően köteles értesíteni a kibocsátót, hogy a befektetetésből származó jövedelemből kell-e adót levonnia A számlavezetők ezen adatszolgáltatási kötelezettségének kibocsátó felé történő teljesítésének megkönnyítése érdekében a KELER a kifizetésekhez kapcsolódó tulajdonosi megfeleltetés (továbbiakban: TMF) adatait kibővíti az Szja törvény tartós befektetésből származó jövedelemre vonatkozó szabályainak alkalmazhatóságára vonatkozó információval A KELER partnereinek a KID felületen a Tulajdonosi megfeleltetés menüpontban a TMF megbízás rögzítésekor kell a fenti új adatmezőt kitölteni, illetve tranzakció importálásánál megadni Az új mező természetesen a TMF tranzakcióhoz kapcsolódó kivonatokban is megjelenik Az így bekért adatokat a KELER módosítás nélkül továbbítja a Kibocsátó felé A bővített TMF adatmező: Az ügyfél TBSZ-en tartja nyilván a leadott ép mennyiséget I = igen; N = nem A tavaszi kiadás tervezett élesítése: 2010 április 19

3 A KELER 2010 évben tervezett további főbb fejlesztései Magyar Földgáz Piac - projekt A KELER a KELER KSZF Kft-vel, mint alvállalkozóval, a Földgázszállító Zrt (FGSZ) 2009 májusában kiírt közbeszerzési pályázatára beadott ajánlatával elnyerte a Napi Földgáz és Kapacitáskereskedelmi Piac (NFKP) elszámolási feladatát, ezért 2009 második félévében létrehozott egy projektet a kiegyenlítő földgázpiaci elszámolás kialakítására A KELER csoport gázprojektjének eredményeként, 2010 július 1-jétől az NFKP piaci szereplők (klíringtagok) számára a KELER egy komplex szolgáltatás keretében klíring, elszámolási és pozícióvezetési szolgáltatásokat nyújt számlavezetési és pénzforgalmi szolgáltatásokkal együtt, míg a garanciavállalási szolgáltatást, központi szerződő félként, a KELER KSZF látja el KID interneten keresztül Ősszel a jelenlegi vastag klienses (Ügyfeleink munkaállomására telepített) KID rendszer új kommunikációs móddal bővül, és a jelenlegi, bérelt vonalas és modemes üzemmód mellett internetes kommunikációra is lehetőség nyílik Mivel csupán kommunikációs csatorna-változás történik, a KID front-end nem fog változni, annak minden funkciója (beleértve az STP-funkciókat is) az új csatornán keresztül is használható lesz Az új csatorna használata sebességnövekedést, költségmegtakarítást, vagy akár alternatív back-up megoldást is jelenthet Természetesen a jelenlegi csatornák a jövőben is elérhetőek maradnak, az interneten keresztül történő kommunikáció nem válik kötelezővé A szükséges ellenőrzések, tesztelés végeztével a KID interneten keresztül várhatóan 2010 szeptembertől érhető majd el tőkepiaci Ügyfeleink számára eisin A KELER célja, hogy a jövőben minél több, Interneten keresztül is elérhető szolgáltatást nyújtson Ügyfelei számára, amelynek köszönhetően az ügyintézés lényegesen egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé válhat Az Interneten keresztül is elérhető szolgáltatások sorát az eisin szolgáltatás nyitja, várhatóan 2010 tavaszán A KELER fejlesztéseinek köszönhetően, valamint az ISIN azonosítóról szóló 1/2010 (I8) PM rendelet hatályba lépésével lehetővé vált a Kibocsátók számára, hogy elektronikus formában, a wwwkelerhu weboldalunk eisin szolgáltatásának használatával is igényelhessenek gyorsan és egyszerűen ISIN azonosítót az általuk kibocsátott értékpapírok beazonosítására A jövőben a KELER további internetes szolgáltatások bevezetését is tervezi, így várhatóan idén nyáron már elérhetővé válik idemat szolgáltatásunk is idemat A fejlesztés fő célja a dematerializált értékpapírokhoz kapcsolódó alapvető demat események lebonyolításának megvalósítása az interneten, a KELER által fejlesztett alkalmazáson keresztül A fejlesztés eredményeként Ügyfeleink interneten, papírmentesen, az internet adta lehetőségek kihasználásával intézhetik dematerializációs folyamataikat, követhetik nyomon demat esemény megrendelésüket

4 A fejlesztés főbb elemei: Kapcsolattartás a kibocsátó képviselőivel a Demat eseményekhez kapcsolódó Üzenőfalon Az elektronikus aláírással rendelkező kibocsátók az értékpapírról kiállított okiratot elektronikus formában is benyújthatják, így a KELER-ben személyesen nem szükséges megjelenniük A Demat esemény sikeres lebonyolításával egyidejűleg rendezhetőek a demat esemény díjtételei A kibocsátó által a KELER rendelkezésére bocsátott, a demat eseményhez kapcsolódó dokumentumok a kibocsátóhoz rendelt dokumentumtárban elektronikus formátumban érhetőek el, és a kibocsátó azokat további demat eseményeihez is hozzá rendelheti Munkatársaink minden dokumentációt elektronikus dossziékban tárolnak, így azok bármikor visszakereshetőek és gyorsan elérhetőek mind a KELER, mind az Ügyfelek számára Ügyfeleinknek a fejlesztés eredménye várhatóan jelentős könnyebbséget jelent, mivel csak abban az esetben szükséges és akkor is csak a folyamat végén személyesen megjelenniük, amennyiben nem rendelkeznek megfelelő elektronikus aláírással Megfelelő elektronikus aláírással rendelkező Ügyfeleink személyes ügyintézés nélkül, a teljes dematerializációs folyamatot kényelmesen, gyorsan, az interneten keresztül intézhetik Partnereink a teljes folyamatot nyomon tudják követni határidők, dokumentumok megléte/hiánya/használhatósága vonatkozásában is Az új, modern internetes szolgáltatás mellett természetesen az eddigi már jól ismert elérhetőségek és kommunikációs lehetőségek is használhatóak a jövőben is SWIFT 2010 SR release A KELER-ben 2010-ben is megtörténnek a SWIFT szokásos éves esedékes üzenetszabvány módosításával kapcsolatos fejlesztések E-számlázás A KELER a számlák kezelésében is modern, gyors és egyszerű megoldás kialakítására törekszik, így a jövőben kimenő számláit elektronikus formában kívánja kiállítani Ügyfelei részére A fejlesztés célja egy olyan rendszer kialakítása, amely, a törvényi követelményeknek megfelelő elektronikus számlát állít elő Az e-számla előállítását követően a KELER gondoskodik annak archiválásáról és státuszkezeléséről, valamint arról, hogy a számla az Ügyfél részére eljusson További fejlesztések A KELER számos olyan kisebb léptékű, vagy Ügyfeleinkre csak közvetett hatást kifejtő fejlesztést (pl páros ügylet törlése, OTC alszámla matching, CFI-kód publikálása) is végez 2010-ben, amelyek hosszútávon hozzájárulnak a szolgáltatás minőségének fenntartásához, illetve emeléséhez A kiadásokhoz kapcsolódó tesztidőszakok terveink szerint a következőképpen alakulnak 2010-ben: 2010 április június szeptember november 1-12

5 Kérjük, hogy a soron következő, áprilisi tesztidőszakra vonatkozó tesztelési igényüket a tesztelni kívánt szolgáltatások megjelölésével szíveskedjenek jelezni 2010 március 31-ig Bagyula Éva ( bagyulaeva@kelerhu; Tel: ) felé Bízunk benne, hogy az idei év fejlesztései további segítséget és támogatást nyújtanak Ügyfeleink mindennapi munkájához Bővebb információ: Dudinszky Dóra Matuszka Kristóf ügyfélkapcsolati osztályvezető üzletfejlesztési osztályvezető Marketing és Ügyfélkapcsolati Igazgatóság Üzletfejlesztési Osztály KELER Zrt KELER Zrt Tel: Tel: dudinszkydora@kelerhu matuszkakristof@kelerhu Üdvözlettel: Práger Ádám marketing és ügyfélkapcsolati igazgató KELER Zrt

KELER Csoport Köszöntő

KELER Csoport Köszöntő KELER Csoport Köszöntő Práger Ádám marketing és ügyfélkapcsolati igazgató KELER Zrt. 2010. június 18., Budapest KELER Tájékoztató Hotel Carat Budapest 1 2 A tájékoztató tervezett programja Délelőtti program:

Részletesebben

A KELER Csoport gázpiaci elszámolási szolgáltatása

A KELER Csoport gázpiaci elszámolási szolgáltatása A KELER Csoport gázpiaci elszámolási szolgáltatása Matuszka Kristóf KELER Zrt. üzletfejlesztési osztályvezető 2010. április 26., Budapest KELER Tájékoztató Hotel Carat Budapest 1 Az előadás tartalma Gázpiaci

Részletesebben

A KELER Csoport gázpiaci elszámolási szolgáltatása

A KELER Csoport gázpiaci elszámolási szolgáltatása A KELER Csoport gázpiaci elszámolási szolgáltatása Matuszka Kristóf KELER Zrt. üzletfejlesztési osztályvezető 2010. április 21., Budapest NFKP Konferencia Hilton Budapest WestEnd 1 Az előadás tartalma

Részletesebben

KELER Csoport Bemutatkozó előadás

KELER Csoport Bemutatkozó előadás KELER Csoport Bemutatkozó előadás Práger Ádám KELER Zrt. Marketing és Ügyfélkapcsolati igazgató 2010. április 26., Budapest KELER Tájékoztató Hotel Carat Budapest 1 Az előadás tartalma 1. KELER Csoport

Részletesebben

Elektronikus ügyfél kommunikációs rendszer bemutatása

Elektronikus ügyfél kommunikációs rendszer bemutatása Elektronikus ügyfél kommunikációs rendszer bemutatása Vikartóczky Szilvia - KELER Zrt. számlavezetési osztályvezető Bencz Zoltán - Cardinál Kft. 2010. április 26., Budapest KELER Tájékoztató Hotel Carát

Részletesebben

E-Számla Szerver szolgáltatás bemutató és díjszabás

E-Számla Szerver szolgáltatás bemutató és díjszabás E-Számla Szerver szolgáltatás bemutató és díjszabás E-Számlázás E-Archiválás E-Hitelesítés RENDESWEB Fejlesztési és Tanácsadó Kft. Kinek ajánljuk az E-Számla Szerver megoldást? Az E-Számla Szerver megoldást

Részletesebben

Kérjük, figyelmesen olvassák el a tájékoztatót és a kitöltési útmutatót!

Kérjük, figyelmesen olvassák el a tájékoztatót és a kitöltési útmutatót! Transzferálási és utalási megbízás tájékoztató és kitöltési útmutató Tisztelt Ügyfelünk. A Buda-Cash Brókerház Zrt. f.a. a transzferálási és utalási formanyomtatványokkal szeretné elősegíteni az ügyfelek

Részletesebben

A KELER csoport bemutatása. Előadó: Mátrai Károly vezérigazgató KELER KSZF

A KELER csoport bemutatása. Előadó: Mátrai Károly vezérigazgató KELER KSZF A KELER csoport bemutatása Előadó: Mátrai Károly vezérigazgató KELER KSZF Tartalomjegyzék KELER Csoport bemutatása Hogy történik az értékpapírok és a pénz nyilvántartása külföldi vs. hazai papírok Hogyan

Részletesebben

HIRDETMÉNY *** A Társaságot kamatfizetési kötelezettség nem terheli június 19. napját követő osztalékfelvétel esetén.

HIRDETMÉNY *** A Társaságot kamatfizetési kötelezettség nem terheli június 19. napját követő osztalékfelvétel esetén. HIRDETMÉNY A DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17.; Cg. 01-10-048384; továbbiakban Társaság ) Igazgatósága, a Társaság 11/2017. (04. 20.)

Részletesebben

Ügyfél-tájékoztató. a KELER Csoport 2013. évi I. félévében megvalósult fejlesztéseiről, valamint a II. félévi fejlesztési terveiről. 2013. július 1.

Ügyfél-tájékoztató. a KELER Csoport 2013. évi I. félévében megvalósult fejlesztéseiről, valamint a II. félévi fejlesztési terveiről. 2013. július 1. Ügyfél-tájékoztató a KELER Csoport 2013. évi I. félévében megvalósult fejlesztéseiről, valamint a II. félévi fejlesztési terveiről 2013. július 1. Tisztelt Ügyfeleink! Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket

Részletesebben

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA Érvényes: 2014. július 1. Meghirdetve: 2014. július 1. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napját megelőzően megkötött szerződésekre vonatkoznak. A Hirdetményben feltüntetett kondíciókra

Részletesebben

A KELER Zrt. szolgáltatási térképe:

A KELER Zrt. szolgáltatási térképe: A KELER Zrt. szolgáltatási térképe: Szolgáltatások ÁÜSZ hivatkozás Kondíciós lista hivatkozás Értéktári leirat hivatkozás I. SZÁMLANYITÁSI, SZÁMLAVEZETÉSI, ÉRTÉKPAPÍR-LETÉTI ÉS-NYILVÁNTARTÁSI SZOLGÁLTATÁS

Részletesebben

Díjstruktúránk - Értéktári szolgáltatások

Díjstruktúránk - Értéktári szolgáltatások Díjstruktúránk - Értéktári szolgáltatások Tranzakció megnevezése Részvények letétlkezelése Alszámla vezetés az Equitas Rt-nél Díj, jutalék mértéke Letéti / alszámla nyitás a Keler-nél 1 000 Ft Alszámlánként

Részletesebben

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA Érvényes: 2014. február 03. Meghirdetve: 2014. február 03. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napján vagy azt követően megkötött szerződésekre vonatkoznak. Jelen Hirdetmény a meghatározott

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Székhely: 1147 Budapest, Telepes u. 53. Cégjegyzékszám: 01-10-043104 Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Rendkívüli tájékoztatás A NUTEX Nyrt közleménye

Részletesebben

PAS számlázó szoftver Használati útmutató

PAS számlázó szoftver Használati útmutató PAS számlázó szoftver Használati útmutató 1 Bevezetés 1.1.1 A PAS számlázó szoftver (a továbbiakban számlázó ) a magyar jogszabályoknak megfelelő számla kibocsátására alkalmas, interneten keresztül használható

Részletesebben

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA Érvényes: 2017. november 27. Meghirdetve: 2017. november 27. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napján vagy azt követően megkötött szerződésekre vonatkoznak. Jelen Hirdetmény a meghatározott

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen általános szerződési feltételek a továbbiakban: ÁSZF a Taylorsoft Magyarország Kft. (székhely: 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/B.; cégjegyzékszám: 01-09-192965;

Részletesebben

Segíthetünk? Kérdések és válaszok

Segíthetünk? Kérdések és válaszok Segíthetünk? Kérdések és válaszok Adatmódosítás Fizetés Kérdés Adatmódosítási igények bejelentése Fizetési mód változtatása e-számla / Díjnet rendszer Válasz Az NHKV Zrt., mint a 2016. április 1-jétől

Részletesebben

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai Érvényes: 2014. július 1. Meghirdetve: 2014. július 1. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napján vagy azt követően megkötött szerződésekre vonatkoznak. Jelen Hirdetmény a lakossági

Részletesebben

A CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen működő Részvénytársaság D Í J J E G Y Z É K E. Érvényes: 2007. június 01.-től

A CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen működő Részvénytársaság D Í J J E G Y Z É K E. Érvényes: 2007. június 01.-től A CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen működő Részvénytársaság D Í J J E G Y Z É K E Érvényes: 2007. június 01.-től ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A jelen díjjegyzék a CODEX Értéktár és Értékpapír Zártkörűen

Részletesebben

HIRDETMÉNY a BankoNET rendszerrel kapcsolatos változásokról

HIRDETMÉNY a BankoNET rendszerrel kapcsolatos változásokról HIRDETMÉNY a BankoNET rendszerrel kapcsolatos változásokról Érvényben: 2008. január 1-jétől Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy az Inter-Európa Bank Zrt. által nyújtott BankoNET szolgáltatás 2008.

Részletesebben

Tájékoztató a lakossági betéti termékek kamatjövedelme után fizetendő kamatadóról és egészségügyi hozzájárulásról KAMATJÖVEDELMEK UTÁN FIZETENDŐ KAMATADÓ A Személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII.

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA KIEMELT ONLINE ÜGYFELEK RÉSZÉRE. Hatályos: május 24-től

KONDÍCIÓS LISTA KIEMELT ONLINE ÜGYFELEK RÉSZÉRE. Hatályos: május 24-től KONDÍCIÓS LISTA KIEMELT ONLINE ÜGYFELEK RÉSZÉRE Hatályos: 2018. május 24-től SZÁMLAVEZETÉSI ÉS LETÉTŐRZÉSI DÍJ SZÁMLAVEZETÉSI ÉS LETÉTŐRZÉSI DÍJ TBSZ SZÁMLA ESETÉN SZÁMLANYITÁSI DÍJ BEFEKTETÉSI JEGY MEGBÍZÁSOK

Részletesebben

Az MTS platformon kötött ügyletekre tekintettel módosul az ÁÜSZ fogalom rendszere, az alábbiak szerint:

Az MTS platformon kötött ügyletekre tekintettel módosul az ÁÜSZ fogalom rendszere, az alábbiak szerint: Tárgy: A 2012. január 2-től hatályos KELER és KELER KSZF szabályzatok megjelentetése Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy megjelentettük a 2012. január 2-től hatályos, a PSZÁF által 2011. december

Részletesebben

A Random Capital Zrt. Kondíciós Listája 2012.03.27.

A Random Capital Zrt. Kondíciós Listája 2012.03.27. A Random Capital Zrt. Kondíciós Listája 2012.03.27. SZÁMLAVEZETÉSI DÍJAK Számlanyitás Normál, deviza és TBSZ számla vezetése NYESZ számla vezetése Alszámla vezetés Deviza és CFD kereskedésre szolgáló Alszámla

Részletesebben

05/2017 számú Értéktári Leirat

05/2017 számú Értéktári Leirat 05/2017 számú Értéktári Leirat a KELER Zrt. üzemidő-hosszabbítási alapelveiről 2017.02.14. 1 A KELER az Ügyfelek által kezdeményezett megbízásokat A megbízások beérkezési, teljesítési és visszavonási határidejéről

Részletesebben

1. Mikortól nyilatkozhatok a havi két díjmentes készpénzfelvételről?

1. Mikortól nyilatkozhatok a havi két díjmentes készpénzfelvételről? Gyakran ismételt kérdések a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 36/A. -a alapján biztosított havi két díjmentes készpénzfelvételhez kapcsolódóan 1. Mikortól nyilatkozhatok

Részletesebben

Ügyféltájékoztató Egyedi szegregáció bevezetése a BÉT és BÉT MTF piacokon

Ügyféltájékoztató Egyedi szegregáció bevezetése a BÉT és BÉT MTF piacokon Ügyféltájékoztató Egyedi szegregáció bevezetése a BÉT és BÉT MTF piacokon 2013.június 5. Tisztelt Ügyfelünk! A KELER KSZF Zrt. 2013. június 3-án fórumot tartott klíringtagjai számára, amely rendezvényen

Részletesebben

Tájékoztató a T2S piaci tesztek lebonyolításáról (2016. december 1-16.)

Tájékoztató a T2S piaci tesztek lebonyolításáról (2016. december 1-16.) Tájékoztató a T2S piaci tesztek lebonyolításáról (2016. december 1-16.) Bevezető A korábbi tájékoztatásunknak megfelelően a a jelenlegi rendszereivel és a T2S felhasználói felület (GUI) használatával biztosítja

Részletesebben

MAGYAR TAKARÉKSZÖVET KEZETI BANK ZRT.

MAGYAR TAKARÉKSZÖVET KEZETI BANK ZRT. Ügyfélkód: SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS ELECTRA INTERNET BANKING RENDSZEREN KERESZTÜL TÖRTÉNŐ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁRÓL (továbbiakban: Szolgáltatási szerződés) amely létrejött egyrészt Név/Cégnév:

Részletesebben

Ellátási rendszer és projektiroda bemutatása

Ellátási rendszer és projektiroda bemutatása Ellátási rendszer és projektiroda bemutatása Közös részvételre jelentkezők a keretmegállapodáson belül felmerülő intézményi igények maradéktalan kielégítésére országos ellátási rendszert, országos lefedettséget

Részletesebben

Ügyféltájékoztató Az EMIR-ben meghatározott derivatív ügyletek jelentési kötelezettségéről VIII.

Ügyféltájékoztató Az EMIR-ben meghatározott derivatív ügyletek jelentési kötelezettségéről VIII. Ügyféltájékoztató Az EMIR-ben meghatározott derivatív ügyletek jelentési kötelezettségéről VIII. 2014. szeptember 22. 1 TISZTELT ÜGYFELEINK Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket a KELER Trade Reporting

Részletesebben

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/7. Elektronikus Számlavezetési Üzletszabályzat

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/7. Elektronikus Számlavezetési Üzletszabályzat AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/7. Elektronikus Számlavezetési Üzletszabályzat I. Az Elektronikus Számlavezetés célja, lehetőségei: Az Elektronikus számlavezetés

Részletesebben

A rendszerfejlesztés során új szolgáltatások válnak elérhetővé, amelyeknek részleteiről számlavezető fiókjában érdeklődhet.

A rendszerfejlesztés során új szolgáltatások válnak elérhetővé, amelyeknek részleteiről számlavezető fiókjában érdeklődhet. Tisztelt Ügyfelünk! Takarékszövetkezetünk az Internet Banking szolgáltatásában 2017. november 23-én 15:00 órától rendszerfejlesztést hajt végre, amelynek várható befejezése 2017. november 24. 8:00. A megadott

Részletesebben

Részvényesi Nyilatkozat

Részvényesi Nyilatkozat Részvényesi Nyilatkozat Kérjük a Részvényeseket, hogy a Részvényesi Nyilatkozatot nyomtatott nagybetűkkel töltsék ki, és minden vonatkozó melléklettel együtt nyújtsák be a Lebonyolítóhoz a Vételi Jog Gyakorlásáról

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CLVI. törvény - a nyugdíj-előtakarékossági számlákról 2. oldal 4. Nyugdíj-előtakarékossági letéti számla (a továbbiakban

Magyar joganyagok évi CLVI. törvény - a nyugdíj-előtakarékossági számlákról 2. oldal 4. Nyugdíj-előtakarékossági letéti számla (a továbbiakban Magyar joganyagok - 2005. évi CLVI. törvény - a nyugdíj-előtakarékossági számlákról 1. oldal 2005. évi CLVI. törvény a nyugdíj-előtakarékossági számlákról 1 Az Országgyűlés az öngondoskodás, ezen belül

Részletesebben

Ügyfél-tájékoztató. Az értéktári rendszercseréhez kapcsolódó KELER interfész leírások publikálásáról. 2015. január 23.

Ügyfél-tájékoztató. Az értéktári rendszercseréhez kapcsolódó KELER interfész leírások publikálásáról. 2015. január 23. Ügyfél-tájékoztató Az értéktári rendszercseréhez kapcsolódó KELER interfész leírások publikálásáról 2015. január 23. Tisztelt Ügyfeleink! Az indiai Tata Consultancy Services által fejlesztett BaNCS rendszer

Részletesebben

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai Érvényes: 2017. november 27. Meghirdetve: 2017. november 27. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napján vagy azt követően megkötött szerződésekre vonatkoznak. Jelen Hirdetmény a lakossági

Részletesebben

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai Érvényes: 2013. szeptember 01. Meghirdetve: 2013. június 01. Jelen Hirdetmény a lakossági és vállalati értékpapírszámla-vezetés során alkalmazott standard díjtételeket tartalmazza. I. Standard értékpapír

Részletesebben

Teljesítési rend. Belföldi és nemzetközi pénzforgalom teljesítési rendje:

Teljesítési rend. Belföldi és nemzetközi pénzforgalom teljesítési rendje: Teljesítési rend Belföldi és nemzetközi pénzforgalom teljesítési rendje: A belföldi VIBER-forintátutalások befogadási határideje 2018. március 9-én a szokásos 16.30 óra, az elektronikusan leadott kimenő

Részletesebben

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai

ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA. I. Standard értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai Érvényes: 2014. július 1. Meghirdetve: 2014. július 1. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napját megelőzően megkötött szerződésekre vonatkoznak. A Hirdetményben feltüntetett kondíciókra

Részletesebben

2011. május 23. Minimum Ft össznévértékű, névre szóló dematerializált Kötvények. nyilvános forgalomba hozatala a

2011. május 23. Minimum Ft össznévértékű, névre szóló dematerializált Kötvények. nyilvános forgalomba hozatala a V É G L E G E S F E L T É T E L E K 2011. május 23. Minimum 100.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló dematerializált Kötvények nyilvános forgalomba hozatala a 10.000.000.000, Ft, azaz tízmilliárd forint

Részletesebben

2011. május 23. Minimum Ft össznévértékű, névre szóló dematerializált Kötvények. nyilvános forgalomba hozatala a

2011. május 23. Minimum Ft össznévértékű, névre szóló dematerializált Kötvények. nyilvános forgalomba hozatala a V É G L E G E S F E L T É T E L E K 2011. május 23. Minimum 100.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló dematerializált Kötvények nyilvános forgalomba hozatala a 10.000.000.000, Ft, azaz tízmilliárd forint

Részletesebben

SZERZŐDÉS AZ EMIR 9. CIKKE SZERINTI ADATOK KERESKEDÉSI ADATTÁR FELÉ TÖRTÉNŐ TOVÁBBÍTÁSÁRA ALAPKEZELŐK RÉSZÉRE

SZERZŐDÉS AZ EMIR 9. CIKKE SZERINTI ADATOK KERESKEDÉSI ADATTÁR FELÉ TÖRTÉNŐ TOVÁBBÍTÁSÁRA ALAPKEZELŐK RÉSZÉRE Kódszám/Code Dátum/Date Sorszám/Serial number 05/ 20141001/ SZERZŐDÉS AZ EMIR 9. CIKKE SZERINTI ADATOK KERESKEDÉSI ADATTÁR FELÉ TÖRTÉNŐ TOVÁBBÍTÁSÁRA ALAPKEZELŐK RÉSZÉRE amely létrejött egyrészről a Központi

Részletesebben

Ügyfél által kezdeményezett üzemidő hosszabbítás szabályai... 3

Ügyfél által kezdeményezett üzemidő hosszabbítás szabályai... 3 Ügyfél által kezdeményezett üzemidő hosszabbítás szabályai... 3 Ügyfél által kezdeményezett üzemidő hosszabbítás szabályai Tulajdonosi megfeleltetés esetén... 4 KELER által kezdeményezett üzemidő hosszabbítás

Részletesebben

Elektronikus számlázás Gyakran Ismétlődő Kérdések

Elektronikus számlázás Gyakran Ismétlődő Kérdések Elektronikus számlázás Gyakran Ismétlődő Kérdések 1. Mi a jogszabályi háttere az elektronikus számlázásnak? Az elektronikus számlázásra vonatkozó előírásokat az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi

Részletesebben

A KELER Részvénykönyv-vezetési Osztályának tájékoztatója a KELER közreműködésével történő osztalékfizetésekről

A KELER Részvénykönyv-vezetési Osztályának tájékoztatója a KELER közreműködésével történő osztalékfizetésekről A KELER Részvénykönyv-vezetési Osztályának tájékoztatója a KELER közreműködésével történő osztalékfizetésekről Tisztelt Partnereink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a KELER 2010-ben is több Kibocsátóval

Részletesebben

Értékpapír Kondíciós Lista Érvényes: 2013.09.01-től. I. Standard számla kondíciók

Értékpapír Kondíciós Lista Érvényes: 2013.09.01-től. I. Standard számla kondíciók Értékpapír Kondíciós Lista Érvényes: 2013.09.01-től I. Standard számla kondíciók 1. Értékpapír számlavezetési szolgáltatások díjai Számlanyitás Standard értékpapírszámla és Ügyfélszámla Számlavezetés Standard

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. CIB Adósságrendező hiteleire vonatkozóan

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. CIB Adósságrendező hiteleire vonatkozóan KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan 2014. december 31-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: Hatályos: 2015. február 1-től éves Kamat 23,00 % 25,98

Részletesebben

Ügyféltájékoztató. Egyedi ügyfél szegregáció a BÉT és BÉT MTF piacokon. 2015. június 1.

Ügyféltájékoztató. Egyedi ügyfél szegregáció a BÉT és BÉT MTF piacokon. 2015. június 1. Ügyféltájékoztató Egyedi ügyfél szegregáció a BÉT és BÉT MTF piacokon 2015. június 1. 1 1) Ügyfélvédelem (egyedi ügyfél szegregáció/elkülönítés) A KELER KSZF 2013 augusztusa óta nyújt egyedi ügyfél szegregációs

Részletesebben

Érvényes: 2011. november 14-től visszavonásig Közzététel napja: 2011. november 11.

Érvényes: 2011. november 14-től visszavonásig Közzététel napja: 2011. november 11. Kondíciós Lista Befektetési szolgáltatásokra Érvényes: 2011. november 14-től visszavonásig Közzététel napja: 2011. november 11. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános kondíciók... 3 2. Számlavezetési szolgáltatások...

Részletesebben

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA

PRIVÁT ÜGYFÉLCSOPORT ÉRTÉKPAPÍR KONDÍCIÓS LISTA Érvényes: Meghirdetve: 2018. április 7. 2018. február 5. Jelen Hirdetményben feltüntetett kondíciók a 2014.02.03. napját megelőzően megkötött szerződésekre vonatkoznak. A Hirdetményben feltüntetett kondíciókra

Részletesebben

Az Erste Befektetési Zrt. által alkalmazott szerződésminták (2014. március 153. április 2-től)

Az Erste Befektetési Zrt. által alkalmazott szerződésminták (2014. március 153. április 2-től) Az Erste Befektetési Zrt. által alkalmazott szerződésminták (2014. március 153. április 2-től) 3. számú melléklet A. ÁLTALÁNOSAN ALKALMAZOTT SZERZŐDÉS- ÉS NYOMTATVÁNYMINTÁK Keretszerződések: és mellékletét

Részletesebben

O.F.SZ. Országos Fizetési Szolgáltató Zrt. Hirdetmény

O.F.SZ. Országos Fizetési Szolgáltató Zrt. Hirdetmény O.F.SZ. Országos Fizetési Szolgáltató Zrt. Hirdetmény a természetes és nem természetes személyek Fizetési Számláira és kapcsolódó szolgáltatásaira vonatkozóan VERZIÓSZÁM: 1/2019/PH Elfogadás napja: 2019.

Részletesebben

NEM FORGALMAZOTT UNICREDIT PARTNER CSOMAGOKRA VONATKOZÓ KÜLÖN KONDÍCIÓK

NEM FORGALMAZOTT UNICREDIT PARTNER CSOMAGOKRA VONATKOZÓ KÜLÖN KONDÍCIÓK Hatályos: 2018. január 13-tól Közzététel napja: 2018. január 5. A Partner, Partner Plusz, Partner Bónusz, Partner Plusz Extra és Partner Bónusz Extra számlacsomagok 2015. november 1-től nem igényelhetőek.

Részletesebben

A K&H Bank Zrt. K&H bankszámla mellé most akár forintot is kaphat! Akciójának részvételi feltételei

A K&H Bank Zrt. K&H bankszámla mellé most akár forintot is kaphat! Akciójának részvételi feltételei K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu A K&H Bank Zrt. K&H bankszámla mellé most akár 15 000 forintot is kaphat!

Részletesebben

Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. HIRDETMÉNY Lakosság részére, forintban vezetett számlák

Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. HIRDETMÉNY Lakosság részére, forintban vezetett számlák Érvényes: 2014. március 17-től HIRDETMÉNY Lakosság részére, forintban vezetett számlák 1. Egyszeri díjak, havi díjak, forgalmi jutalékok 1.1. Általános lakosság számlák SZÁMLAVEZETÉS Általános lakossági

Részletesebben

ERSTE SÁVOS HOZAMMAX KÖTVÉNY 14.

ERSTE SÁVOS HOZAMMAX KÖTVÉNY 14. ERSTE SÁVOS HOZAMMAX KÖTVÉNY 14. 100%-os Tőkevédelem és magas hozam lehetősége az EUR/HUF árfolyamának stabilitásával! 1. Kinek ajánljuk a figyelmébe az Erste Sávos Hozammax Kötvény 14-t? akinek fontos

Részletesebben

ERSTE SÁVOS HOZAMMAX KÖTVÉNY 13.

ERSTE SÁVOS HOZAMMAX KÖTVÉNY 13. ERSTE SÁVOS HOZAMMAX KÖTVÉNY 13. 100%-os Tőkevédelem és magas hozam lehetősége az EUR/HUF árfolyamának stabilitásával! 1. Kinek ajánljuk a figyelmébe az Erste Sávos Hozammax Kötvény 13-t? akinek fontos

Részletesebben

Az MKB Bank Zrt. (1056 Budapest, Váci utca 38.)

Az MKB Bank Zrt. (1056 Budapest, Váci utca 38.) Az MKB Bank Zrt. (1056 Budapest, Váci utca 38.) módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Üzletszabályzata a pénztári letétkezelésről 2014. március 15. 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. Jelen Üzletszabályzat

Részletesebben

Ügyfél kapus regisztráció (amennyiben még nincs, akkor mielőbb meg kell tenni).

Ügyfél kapus regisztráció (amennyiben még nincs, akkor mielőbb meg kell tenni). NAV Online Számla rendszerrel Kapcsolatos Tájékoztató Tisztelt Partnereink! MINT AZT ÖNÖK IS TUDJÁK a NAV tájékoztatásából 2018. július 1-jétől kötelező adatot szolgáltatni a legalább 100 ezer forint áthárított

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA ONLINE ÜGYFELEK RÉSZÉRE. Hatályos: június 20-tól

KONDÍCIÓS LISTA ONLINE ÜGYFELEK RÉSZÉRE. Hatályos: június 20-tól KONDÍCIÓS LISTA ONLINE ÜGYFELEK RÉSZÉRE Hatályos: 2019. június 20-tól SZÁMLAVEZETÉSI ÉS LETÉTŐRZÉSI DÍJ 1 SZÁMLAVEZETÉSI ÉS LETÉTŐRZÉSI DÍJ TBSZ SZÁMLA ESETÉN SZÁMLANYITÁSI DÍJ BEFEKTETÉSI JEGY MEGBÍZÁSOK

Részletesebben

Ö N Ö K É R T F E J L E S Z T Ü N K

Ö N Ö K É R T F E J L E S Z T Ü N K ÖNÖKÉRT FEJLESZTÜNK ÖNÖKÉRT FEJLESZTÜNK A GFG Könyvelő és Tanácsadó Kft.-t azért hoztuk létre, hogy a cégcsoporthoz tartozó könyvelőirodák működését hatékonyabbá és jobbá tegyük, mind a magunk, mind ügyfeleink

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékoztató Az Ön és cége személyes adatainak védelme fontos a Dymol Kft. számára, amely e tekintetben szigorú elveket fogadott el az egész cégre vonatkozóan. A jelen tájékoztató részletes

Részletesebben

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása ÁROP-1.A.5, 3.A.2 Pályázói információs nap Előadó: Kocsis Beáta, Pénzügyi menedzser MAG Zrt. 2014. március 25. Budapest Szabályozási háttér 4/2011

Részletesebben

Összefoglaló (A harmadik fél letétkezelők bemutatása a harmadik fél országa, és a harmadik fél típusa szerint)

Összefoglaló (A harmadik fél letétkezelők bemutatása a harmadik fél országa, és a harmadik fél típusa szerint) TÁJÉKOZTATÓ A magyarországi székhelyű befektetési vállalkozások által igénybe vett harmadik fél letétkezelők közreműködésével kapcsolatos kockázatok feltérképezéséről Előzmény Az MF Global UK Limited (valamint

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közleménye a évi üzleti év eredménye után járó osztalék kifizetésének rendjéről

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közleménye a évi üzleti év eredménye után járó osztalék kifizetésének rendjéről A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közleménye a 2017. évi üzleti év eredménye után járó osztalék kifizetésének rendjéről A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. bejelenti, hogy a Társaság 2018. április 16-án

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Nyitó aukció 08:30-09:00

Tisztelt Ügyfelünk! Nyitó aukció 08:30-09:00 Tisztelt Ügyfelünk! 2013. december 6-án a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) i rendszerének tervezett cseréjével: a XETRA rendszerre való átállással új időszámítás kezdődik a BÉT azonnali piacán. Ügyfeleink ének

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ DOKUMENTÁCIÓ AZ ADÓHATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI ADATSZOLGÁLTATÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATOKRÓL

KIEGÉSZÍTŐ DOKUMENTÁCIÓ AZ ADÓHATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI ADATSZOLGÁLTATÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATOKRÓL KIEGÉSZÍTŐ DOKUMENTÁCIÓ AZ ADÓHATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI ADATSZOLGÁLTATÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATOKRÓL ADÓHATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI ADATSZOLGÁLTATÁS (NAV) SZÁMLÁZÓ PROGRAMOKRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁS 2016. NGM

Részletesebben

Az IG2 hatása a vállalatok pénzügyeire. Gyimesi István, fejlesztési vezető, Cardinal Kft.

Az IG2 hatása a vállalatok pénzügyeire. Gyimesi István, fejlesztési vezető, Cardinal Kft. Az IG2 hatása a vállalatok pénzügyeire Gyimesi István, fejlesztési vezető, Cardinal Kft. Az IG2 hatása a vállalatok pénzügyeire Egy kis visszatekintés... ViCA: innovatív személyi hitelesítő alkalmazás

Részletesebben

A KELER Csoport szerepvállalása a HUPX-en. Mátrai Károly KELER KSZF ügyvezető igazgató

A KELER Csoport szerepvállalása a HUPX-en. Mátrai Károly KELER KSZF ügyvezető igazgató A KELER Csoport szerepvállalása a HUPX-en Mátrai Károly KELER KSZF ügyvezető igazgató Árampiaci modell HUPX ECC KERESKEDÉS TRADING ELSZÁMOLÁS K 1 K 2 K 3 K 4 ÁKT 1 ÁKT 2 K 1 K 2 K 3 K 4 A kereskedési tagoknak

Részletesebben

ELEKTRONIKUS DOKUMENTUMOK AZ ONILNE FELÜLETEN LAKOSSáGI ÉS ÜZLETI ÜGYFELEK SZáMáRA

ELEKTRONIKUS DOKUMENTUMOK AZ ONILNE FELÜLETEN LAKOSSáGI ÉS ÜZLETI ÜGYFELEK SZáMáRA ELEKTRONIKUS DOKUMENTUMOK AZ ONILNE FELÜLETEN LAKOSSáGI ÉS ÜZLETI ÜGYFELEK SZáMáRA Üzleti ügyfelek számára A Magyar Telekom által elektronikus formában tárolt, mobil szolgáltatásra vonatkozó előfizetői

Részletesebben

Ellátási rendszer és projektiroda bemutatása

Ellátási rendszer és projektiroda bemutatása Ellátási rendszer és projektiroda bemutatása Közös részvételre jelentkezők a keretmegállapodáson belül felmerülő intézményi igények maradéktalan kielégítésére országos ellátási rendszert, országos lefedettséget

Részletesebben

HOGYAN TUDOK BELÉPNI ELSŐ ALKALOMMAL?

HOGYAN TUDOK BELÉPNI ELSŐ ALKALOMMAL? GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Segédlet a Magyar Posta Befektetési Zrt. e-befektetési szolgáltatás használatához HOGYAN TUDOK BELÉPNI ELSŐ ALKALOMMAL? Az e-befektetési szolgáltatásba történő bejelentkezés

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Devizaszámla-vezetés és valutaváltás

HIRDETMÉNY. Devizaszámla-vezetés és valutaváltás HIRDETMÉNY számla-vezetés és valutaváltás Általános feltételek 1. A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél bejelentett módon aláírt deviza átutalási

Részletesebben

HIRDETMÉNY Vállalkozások részére forintban vezetett számlák. Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt

HIRDETMÉNY Vállalkozások részére forintban vezetett számlák. Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt . HIRDETMÉNY Vállalkozások részére forintban vezetett számlák Érvényes: 2014. március 17-től 1. Egyszeri díjak, havi díjak, forgalmi jutalékok 1.1. Vállalkozások és egyéb szervezetek számlái Általános

Részletesebben

A Random Capital Zrt. Kondíciós Listája 2013. 12.01.

A Random Capital Zrt. Kondíciós Listája 2013. 12.01. 14. sz. melléklet A Random Capital Zrt. Kondíciós Listája 2013. 12.01. SZÁMLAVEZETÉSI DÍJAK Számlanyitás Normál, deviza és TBSZ számla vezetése NYESZ számla vezetése Alszámla vezetés Deviza és CFD kereskedésre

Részletesebben

Tájékoztatjuk, hogy az év végi ünnepek alatt az alábbi nyitvatartási időben állunk rendelkezésére:

Tájékoztatjuk, hogy az év végi ünnepek alatt az alábbi nyitvatartási időben állunk rendelkezésére: 2018. december 11. Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy az év végi ünnepek alatt az alábbi nyitvatartási időben állunk rendelkezésére: 2018. december 21 (péntek) pénteki munkarend 2018. december 24.

Részletesebben

SZERZŐDÉS JOGCÍM ÁTVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

SZERZŐDÉS JOGCÍM ÁTVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE SZERZŐDÉS JOGCÍM ÁTVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE a továbbiakban Szerződés, amely létrejött egyrészről az FGSZ Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye: 8600 Siófok, Tanácsház

Részletesebben

OTP Portálok. Felhasználói útmutató magánszemélyek részére. OTP Egészségpénztár OTP Nyugdíjpénztár OTP SZÉP Kártya OTP Cafeteria Nyilatkoztató

OTP Portálok. Felhasználói útmutató magánszemélyek részére. OTP Egészségpénztár OTP Nyugdíjpénztár OTP SZÉP Kártya OTP Cafeteria Nyilatkoztató OTP Portálok Felhasználói útmutató magánszemélyek részére 2017 Készítette: Konyicsák Zoltán 1. Néhány szó az OTP Portálok programról Az OTP Portálok honlapon az OTP Pénztárszolgáltató Zrt., az OTP Nyugdíjpénztár,

Részletesebben

Hatályos: december 23-tól (1605) Közzététel napja: 2016 december23.

Hatályos: december 23-tól (1605) Közzététel napja: 2016 december23. Hatályos: 2016. december 23-tól (1605) Közzététel napja: 2016 december23. A Partner, Partner Plusz, Partner Bónusz, Partner Plusz Extra és Partner Bónusz Extra számlacsomagok 2015. november 1-től nem igényelhetőek.

Részletesebben

Tájékoztatás az e-ügyintézés bevezetéséről

Tájékoztatás az e-ügyintézés bevezetéséről Tájékoztatás az e-ügyintézés bevezetéséről a nyilvános kibocsátók, a befektetési alapkezelők és a kockázati tőkealap-kezelők részére 2013. június 24. Bevezetés 2013. május 2. kihirdetésre kerültek egyes

Részletesebben

SZERZŐDÉS A KIEGYENSÚLYOZÓ FÖLDGÁZ ELSZÁMOLÁSÁRA, VALAMINT EGYENSÚLYTARTÁSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

SZERZŐDÉS A KIEGYENSÚLYOZÓ FÖLDGÁZ ELSZÁMOLÁSÁRA, VALAMINT EGYENSÚLYTARTÁSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE SZERZŐDÉS A KIEGYENSÚLYOZÓ FÖLDGÁZ ELSZÁMOLÁSÁRA, VALAMINT EGYENSÚLYTARTÁSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE továbbiakban Szerződés, amely létrejött egyrészről az FGSZ Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Adó Hírlevél SZJA bevallás 2014

Adó Hírlevél SZJA bevallás 2014 Adó Hírlevél SZJA bevallás 2014 2014. április Magánszemélyek adóbevallása 2014 Belföldi illetőségű magánszemélyeknek a teljes jövedelmük után, míg a nem belföldi illetőségű magánszemélyeknek a Magyarországon

Részletesebben

EXTRA. Egy percben az értékpapírszámla online lekérdezéséről

EXTRA. Egy percben az értékpapírszámla online lekérdezéséről EXTRA Egy percben az értékpapírszámla online lekérdezéséről Szeretné ellenőrizni értékpapírszámlájának hó végi egyenlegét? Hasonlítsa össze a befektetési szolgáltatója által küldött kivonatokat az MNB

Részletesebben

Érvényes: től. Közzétéve:

Érvényes: től. Közzétéve: A Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezetnél 2015. augusztus 31-ig nyitott Egyéni-és társas vállalkozások és egyéb szervezetek pénzforgalmi bankszámlák és kapcsolódó szolgáltatások kondíciói Élő de már nem nyitható

Részletesebben

Ügyféltájékoztató Lakossági ügyfelek részére ajánlott Takarék Alapszámla szolgáltatásról. Hatályos: január 01-től Közzététel: december 29.

Ügyféltájékoztató Lakossági ügyfelek részére ajánlott Takarék Alapszámla szolgáltatásról. Hatályos: január 01-től Közzététel: december 29. Ügyféltájékoztató Lakossági ügyfelek részére ajánlott Takarék Alapszámla szolgáltatásról Hatályos: 2018. január 01-től Közzé: 2017. december 29. A PÁTRIA Takarékszövetkezet által forgalmazott Takarék Alapszámla

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 11/2006. (VIII. 1.) MNB rendelet a hitelintézeti elszámolóházak üzletszabályzatára és szabályzataira vonatkozó követelményekről A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 60. -a (1) bekezdésének

Részletesebben

Munkáltatói számlacsomagok mindenkinek!

Munkáltatói számlacsomagok mindenkinek! Valami plusz csak Önnek Munkáltatói számlacsomagok mindenkinek! munkavállalói számára A munkáltatói kedvezmények igénybevételének alapvető feltétele, hogy a munkáltatótól jövedelem érkezzen a munkáltatói

Részletesebben

A teljesítési bizonylat a szerződéses jogviszony keretében elvégzett feladatok igazolására és lezárására szolgáló dokumentum.

A teljesítési bizonylat a szerződéses jogviszony keretében elvégzett feladatok igazolására és lezárására szolgáló dokumentum. Mire szolgál a teljesítési bizonylat? A teljesítési bizonylat a szerződéses jogviszony keretében elvégzett feladatok igazolására és lezárására szolgáló dokumentum. A teljesítési bizonylat helye és szerepe

Részletesebben

NEM FORGALMAZOTT UNICREDIT PARTNER CSOMAGOKRA VONATKOZÓ KÜLÖN KONDÍCIÓK

NEM FORGALMAZOTT UNICREDIT PARTNER CSOMAGOKRA VONATKOZÓ KÜLÖN KONDÍCIÓK Hatályos: 2019. január 1-től Közzététel napja: 2019. január 23. A Partner, Partner Plusz, Partner Bónusz, Partner Plusz Extra és Partner Bónusz Extra számlacsomagok 2015. november 1-től nem igényelhetőek.

Részletesebben

Az MB Consult Kft szeptember 20-tól hatályos üzleti DÍJJEGYZÉKE

Az MB Consult Kft szeptember 20-tól hatályos üzleti DÍJJEGYZÉKE I. Bizományosi, megbízási díjak Az MB Consult Kft. 2017. szeptember 20-tól hatályos üzleti DÍJJEGYZÉKE 1) BÉT bizományosi díj azonnali ügyletek A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett és forgalmazott értékpapírok

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ TŐKEGARANCIA KÉRELEMHEZ

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ TŐKEGARANCIA KÉRELEMHEZ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ TŐKEGARANCIA KÉRELEMHEZ I. ÜGYFÉLAZONOSÍTÓ INFORMÁCIÓK 1. A vállalkozás cégjegyzékben szereplő teljes neve. Magánszemély esetében a személyi igazolványban szereplő név. 2. A vállalkozás

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA HUF éves Késedelmi kamat Kamat + 3,00% 14 Kényszerhitel éves kamata 27,99% CIB Hitelfedezeti Védelem havi díja

KONDÍCIÓS LISTA HUF éves Késedelmi kamat Kamat + 3,00% 14 Kényszerhitel éves kamata 27,99% CIB Hitelfedezeti Védelem havi díja KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek CIB Személyi kölcsöneire és eire vonatkozóan Hatályos: 2015. február 1-től A Kúria törvény** rendelkezései alapján a jelen Kondíciós Lista hatálya alá tartozó

Részletesebben

A Random Capital Zrt. Kondíciós Listája

A Random Capital Zrt. Kondíciós Listája 14. sz. melléklet A Random Capital Zrt. Kondíciós Listája 2014. 09.10. SZÁMLAVEZETÉSI DÍJAK Számlanyitás Normál, deviza és TBSZ számla vezetése NYESZ számla vezetése Alszámla vezetés Deviza és CFD kereskedésre

Részletesebben

A L A P K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T A

A L A P K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T A A BEFEKTETŐ-VÉDELMI ALAP A L A P K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T A 2013. 1 I. Általános szabályok 1. Jelen Alapkezelési szabályzatban (továbbiakban: Szabályzat) a Befektető-védelmi Alap (továbbiakban:

Részletesebben

Vonzó hozamlehetőség, tőkevédelem mellett Credit Suisse Bonus Garant European Dividend HUF

Vonzó hozamlehetőség, tőkevédelem mellett Credit Suisse Bonus Garant European Dividend HUF Vonzó hozamlehetőség, tőkevédelem mellett Credit Suisse Bonus Garant European Dividend HUF 2019-2024 Vonzó hozamlehetőséget keres közép- és hosszútávon, de nem szeretné kockáztatni a befektetett tőkéjét?

Részletesebben

A forint jogcímezés és információ átadás főbb szabályai a loro- és vostro számlákon

A forint jogcímezés és információ átadás főbb szabályai a loro- és vostro számlákon A jogcímezéshez szükséges információk továbbításának szabályai A nem rezidens ügyfélnek forint loro vagy nem rezidens hitelintézetnek forint vostro számlát vezető, jogcímezésre kötelezett hitelintézet

Részletesebben