A Haris Kereskedôház Kft ban kétfordulós pályázaton nyerte el az ingatlan megvásárlásának és

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Haris Kereskedôház Kft. 2006-ban kétfordulós pályázaton nyerte el az ingatlan megvásárlásának és"

Átírás

1

2

3

4

5 H A R I S P A R K A Haris Kereskedôház Kft ban kétfordulós pályázaton nyerte el az ingatlan megvásárlásának és hasznosításának jogát Budapest Fôváros II. kerületi Önkormányzatától. A megrendelô a meglévô mûemlék épületet eredeti tömegformájában kívánja helyreállítani, az utólagosan hozzáépített toldalékok elbontásával és a mûemléket kiemelô módon történô bôvítéssel. Az épület a hajdani funkcióhoz hasonlóan közösségi terek felfûzött rendszereként, rendezvényházként éledne újjá. A II. kerületi Önkormányzat a pályázati kötöttség megerôsítéseként októberéig visszavásárlási jogot kötött ki.

6

7 E L H E L Y E Z K E D É S Az ingatlan a II. kerületben, a Marczibányi téren, az Alvinci és a Felvinci út által határolt területen található. A II. kerület Budapest egyik legdrágább lakónegyede, ahol elegáns villák és modern luxus-társasházak között számos, az 1920-as 30-as években épült egyedi stílusú lakóház, illetve a 70-es-80-as években épült, ún. A tervezett fejlesztés helyszínének közelében egymástól eltérô karakterû és funkciójú mikrokörnyezet található. A mûemléki épület és a vele szemben elhelyezkedô Marczibányi téri Mûvelôdési Központ között 40 parkolóhelyes tér helyezkedik el vizuálisan kiemelve a fôépületet. kockaház található.

8

9 A D A T O K Helyrajzi szám: /11 - telek területe: m 2 - jelenlegi beépített terület felszín felett: m 2 - jelenlegi beépítési % felszín feletti: 12,4 % - tervezett beépített terület felszín felett: m 2 - tervezett beépítési % felszín felett: 15,0 % - tervezett beépített terület felszín alatt: m 2 - tervezett beépítési % felszín felett: 24,9 % - beépített br. szintterület: m 2 - szintterületi mutató: 0,5 - zöldfelületi mutató: 65,8 % szintek száma rendezvényház: P+F+E+Tt szintek száma apartmanház: A+F+2E+1 építménymagasság rendezvényház: 8,78m<9,5 építménymagasság apartmanház: 6,97m<<9,5 kialakított parkolók száma: 123>122

10

11 M E G K Ö Z E L Í T É S A helyszín megközelíthetôsége kitûnô, mind tömegközlekedéssel, mind közúton. VASÚTÁLLOMÁS A helyszín a Déli pályaudvartól kb. 1,5 km-re található. Elérhetôsége tömegközlekedéssel kb. 10 perc. REPÜLÔTÉR A Budapest Ferihegy nemzetközi repülôtér körülbelül 25 km távolságra van a fejlesztés tervezett helyszínétôl. Gépkocsival kb perc a távolság (közlekedési viszonyoktól függôen). AUTÓPÁLYÁK A helyszíntôl nem messze lévô fôút az M1-M7-es autópályára vezet fel, mely Nyugat és Dél-Nyugat irányban vezet ki a fôvárosból. Az M3-as autópálya mely Észak és Kelet irányban köti össze a fôvárost az ország más részeivel kb.15 km távolságra van. TÖMEGKÖZLEKEDÉS A fejlesztés helyszíne Budapest egyik tömegközlekedési csomópontja, a Moszkva tér közelében található, ahol a 2-es metrónak megállója, számos villamos- és buszjáratnak pedig végállomása van.

12

13 I N G A T L A N F E J L E S Z T É S A Haris Kereskedôház egy komplex ingatlanfejlesztést kíván ezen a területen megvalósítani, mely az alábbi összetevôkbôl áll: A MÛEMLÉKVÉDETTSÉG ALATT ÁLLÓ ÉPÜLETBEN I. osztályú étterem, meghitt fine-dining restaurant, kávéház-cukrászda, brasserie, bál-, házasságkötô- és konferenciaterem. Bortemplom / Magyarország és a világ borai (lovagterem, bortrezor) A TELEK MÉG BEÉPÍTETLEN TERÜLETÉN 18 önálló egységbôl álló apartman szálloda, spa és wellness központtal. 350 m²-es örökpanorámás luxus villa.

14

15 M Û E M L É K I E L V Á R Á S O K A beruházók a mûemléki elvárásoknak megfelelôen az 1884-es állapot rekonstruálására törekszenek. Az egykori bôvítményektôl és a rendszertelenül, több ütemben hozzáépült toldalékoktól megszabadított eredeti német reneszánsz épület egészül ki hátsó épületrészekkel, melyek rendszerbe foglalt, visszafogott, semleges épített minôséggel igyekeznek illeszkedôvé válni a mûemléki együttes mellett, kiszolgálva és mûködôvé téve annak eredeti formában visszaállított belsô tereit, új, a történelmi épülethez méltó funkcióval megtöltve azokat. A lôtér épülete a XIX. század és a századforduló Budapestjének egyik fontos társadalmi találkozóhelye volt. A fejlesztôk az épület rekonstrukciójával nemcsak annak eredeti fizikai formáját (torony, eredeti tetôforma) hanem szellemiségét, pezsgését is szeretnék visszaállítani. A rendezvényház funkció erre kiválóan alkalmas, a jelenleg zárt épület megnyílhat: konferenciákat, esküvôket, bálokat, kamarazenei koncerteket, kiállításokat fogadhat be. A rendezvényház elôtti területen a kertészeti terv koncepciója alapján megóvják az ôsfás kertet. A korabeli fotó alapján helyreállítják a díszbejárat elôtti rondót, eredeti fényében visszaadva a történeti épülethomlokzatot a Marczibányi téri járókelôknek.

16

17 B E R U H Á Z Ó I F E J L E S Z T É S I E L K É P Z E L É S E K A fejlesztôk a terület északi részén a korábbi téglagyár felszíni fejtései nyomán illetve a késôbbi lôállások biztonságosabbá tétele érdekében kialakult eredeti terepszint alatti katlant használják természetes terepnek. A pályázati terv alapvetéseinek megfelelôen, figyelembe véve a tervtanácsok állásfoglalásait 5 szintben 18+1 egységes apartman hotel kerül kialakításra, legalsó szintjén külsô vendégforgalmat is szolgáló 1200 négyzetméteres wellness-spa-val. A katlan domborzati adottságait kihasználva az épület a Felvinci és Alvinci utcák irányából rejtve marad. Az egyedüli kiemelkedô szint a felsô villalakás szintje, mely érzékelhetô magasságával alacsonyabban marad a környezô épületek építménymagasságánál nem zavarva azok kilátását, benapozását. Ez a visszafogottság jellemzô az épület területen belüli megjelenésére: nyugodt, nyújtott tömege nem kíván vetekedni a területen domináns mûemléképülettel, annak távoli, semleges hátteréül szolgál. A rendezvénypark szolgáltatásaival kíván újdonságot nyújtani a vendégeknek, a beruházó alapvetô célja, hogy Budán kiemelkedô, városképi jelentôségû helyszínt hozzon létre a mûemléki épületegyüttesben. A rendezvények fogadására számos lehetôség kínálkozik: a mûvészeti és irodalmi programoknak is helyet adó házasságkötô-terem, a kerthelyiséges családi étterem, a mûvészeti galériaként is mûködô bisztro, a mindössze 8 asztalos fine-dining étterem, az üzleti reggelikhez is helyszínt biztosító kávéház, valamint a bérelhetô barbecue-helyszín. Emellett a pincében felépülô bortemplom a hazai borkultúrát kívánja reprezentálni.

18

19 A K O N C E P C I Ó F Ô E L E M E I 1. Rendezvényház 4. Étterem 7. Spa és Wellness 2. Házasságkötô terem 5. Bortemplom 8. Kávéház 3. Fine-dining étterem 6. Apartman hotel 9. Brasserie

20

21 R E N D E Z V É N Y H Á Z fôs elegáns rendezvények befogadására alkalmas A kategóriás helyszín. Elegáns, ültetett- és állófogadásra is berendezhetô. Konferenciák számára elkülöníthetô kisebb szekciótermek. Fogadó- és kiszolgáló terek kialakítása (ruhatár, mosdók, recepció stb.). EXKLUZÍV RENDEZVÉNYHÁZ, mely a mûemlék épület karaktere, kialakítása, környezete és központi fekvése révén a budapesti rendezvényhelyszínek kínálatában különleges színfolttá kíván válni. A fôépület felújítását követôen, a nagyterem és az oldalszárnyak együttesen egy 294 m² (180 m²+2x57m²) alapterületû csarnokot alkotnak. A díszterem építészeti stílusának, akusztikájának, méreteinek köszönhetôen alkalmassá válik FÔS ELEGÁNS RENDEZVÉNYEK (pl. bálok, koncertek, esküvôk, gálavacsorák, konferenciák, stb.) befogadására. A rendezvényház három oldalról is megközelíthetô lesz. A tervek szerint a bálteremhez kisebb termek kapcsolódnak majd a földszinten és az emeleten is, melyek a rendezvények elôkészítô- ill. kiegészítô helyiségei lesznek (pl. ruhatár, catering elôkészítô terem, esküvôi öltözôszoba stb.) "SZÍNHÁZ" ELRENDEZÉS BANKETT ELRENDEZÉS ÁLLÓFOGADÁS 261+5=266fô+20fô a karzaton fô fô

22

23 H Á Z A S S Á G K Ö T Ô T E R E M Az épület bal oldali szárnya egy HÁZASSÁGKÖTÔ TEREM a hozzá tartozó kiegészítô helyiségekkel (pl. sminkszoba, tárgyaló, stb.). Míg az elmúlt évek hivatalos statisztikai számai azt mutatják, hogy a budai régióban (I., II., III., XII. kerület) megkötött házasságok átlagos statisztikai száma addig az elegáns rendezvényhelyszínek száma a budai régióban az elmúlt években stagnált, vagyis a rendezvényháznak ez a funkciója is hiánypótló lenne a II. kerületben. A beltéri, exkluzív terem mellett a szabadtéri esküvôk számára egy kerti pavilon biztosítana megfelelô helyszínt. házasság / év között mozog s növekvô tendenciát mutat,

24

25 F I N E - D I N I N G É T T E R E M A fôépület jobboldali szárnyában egy különleges ízvilágot és elsôsorban olasz és francia ételkülönlegességeket kínáló, mindössze 8-10 asztalos, fô befogadására alkalmas FINE fô befogadására alkalmas, exkluzív, I. osztályú étterem. Különlegességét a híres szakács és az ételspecialitások adják. DINING ÉTTEREM valósul meg. Az étteremnek helyet adó Kialakításában, berendezésében, szolgáltatásaiban biztosítja épületszárny emeletén egy szivarszoba és egy piano bár egészíti ki a gourmet élvezeteket, ahol kisebb (10-15 fôs) tárgyalások is lebonyolíthatók. A szivarszoba egyedi atmoszférájával bizonyosan a szivar-barátok törzshelyévé válik. Az étterem a kényelmet és intimitást, amelyet a megcélzott vendégkör igényel. Az étteremhez kapcsolódó szivarszoba és piano bár szintén ezt a vendégkört kívánja kiszolgálni. színvonalának megfelelôen exkluzív hazai és külföldi vendégkört kíván kiszolgálni.

26

27 É T T E R E M A fôépület mögötti új fejlesztések jelentôs része terepszint alatti beépítés. Így a kb. 200 m 2 alapterületû ÉTTEREM is, melyet egy kert (idôszakonként TÉLIKERT) és kerengô köt össze a fôépülettel. Alkalmanként a kert is használható étterem- vagy rendezvényhelyszínként. A magas színvonalú CSALÁDI ÉTTEREM a Kb. 100 fô befogadására alkalmas, elegáns, közép-magas kategóriájú étterem fúziós konyhával. Különlegességét az itallapon található többszáz hazai és nemzetközi borfajta adja. Alkalmanként rendezvény helyszínként is üzemelhet. nemzetközi menüválasztéka mellett ismert és kevésbé ismert magyar és külföldi borok széles spektrumát kínálja majd. Az étterem stílusában, kialakításában elegáns, szolgáltatásaiban középmagas kategóriának megfelelô, a fine-dining étteremhez képest kevésbé exkluzív lesz. Az étterem stílusa és minôsége biztosíthatja, hogy a helyszín akkor is aktivitást mutasson és vonzerôt jelentsen a budapesti közönség számára, amikor a rendezvényházban éppen nincsen rendezvény.

28

29 B O R T E M P L O M Az étterem mögött, terepszint alatt kerül kialakításra az úgynevezett BORTEMPLOM, mely a HAZAI ÉS A KÜLFÖLDI BOROK LEGSZÉLESEBB VÁLASZTÉKA SZÁMÁRA BIZTOSÍT REPRE- ZENTATÍV BEMUTATÓ HELYSZÍNT. Hasonló bortemplomok már mûködnek Magyarország egyes borvidékein, de itt több hazai Maximum fô befogadására alkalmas Borkóstolók megrendezésére ad lehetôséget Különleges, borospince-jellegû kialakítással, kisebb beugrókkal, elkülöníthetô terekkel, különtermekkel Bortrezor rekeszekkel borvidék számára akár kisebb termeket, tárolókat lehet kialakítani és különleges borkostolók, borvacsorák számára is helyszínt biztosít. A bortemplomban BORTREZOR is helyet kap, ahol magánemberek saját borgyûjteményüket tárolhatják majd. A bortrezorban tárolt borokból a tulajdonosok borkóstolót vagy borvacsorát is rendezhetnek barátaiknak, ismerôseiknek, amikor is saját boraikból rendelhetnek a bortemplomban vagy a borétteremben. A védôgázas kóstoltató berendezések akár 100 palack bor nyitott állapotban történô frissen tartását is biztosítani tudják.

30

31 A P A R T M A N H O T E L A telek domboldali részére épülô, 3800 m 2 összterületû, 18 lakásból álló, felsô kategóriás APARTMAN HOTEL, mely a lakások hosszú távú bérbeadása mellett szállodai szolgáltatásokat nyújt a bérlôknek. Minden apartman felszerelt konyhával rendelkezik, tévével, dvd lejátszóval, hifivel, internet hozzáféréssel ellátott és a hotel a lakóinak szállodai szolgáltatásokat nyújt (pl. portaszolgálat, takarítás, mosodai/tisztító szolgálat, fitness terem stb.). Business center segíti a hotel üzletember vendégeit. Az apartmanokat közép- és hosszabb távú bérbeadásra szánják, de egyes apartmanok hagyományos szállodai szobákként is mûködhetnének, azaz néhány éjszakára is kivehetôek. Ezáltal a Rendezvényház eseményeire érkezô külföldi vendégek vagy akár egy esküvô vendégeinek helyben történô elhelyezésére is kiváló lehetôség nyílhat m 2 alapterületû, felszerelt apartmanok Szállodai szolgáltatások (recepció, takarítás, mosatás stb.) Hosszútávú bérbeadás elsôsorban, de a rendezvények vendégei számára rövidtávú bérlet is Jó kihasználtság esetén folyamatos jövedelmet termel a tulajdonosok számára Kiegészítô szolgáltatásként a rendezvényeket támogatja A lakók a vendéglátó egységek folyamatos mûködését segítik (pl. reggeli, vacsora) Az apartman hotel mûködtetése alacsonyabb fajlagos költségekkel jár, mint egy hasonló kategóriájú szálloda mûködtetése A késôbbiekben kisebb átalakítások után az apartmanok akár lakásokként értékesíthetôk

32

33 S P A É S W E L L N E S S A szálloda legalsó szintjén kialakításra kerül egy 1200 m² alapterületû SPA ÉS WELLNESS KÖZPONT, melyben helyet kap egy 6m x 20m-es úszómedence, élmény- és fitnesscentrum, valamint egy szépségszalon és egy masszázscentrum, mely szintén a hely exkluzivitását, presztízsét kívánja emelni. A gondosan kialakított belsô tér, a különleges berendezés, a bútorok, az élményzuhanyzók, a felhasznált anyagok és színek, a térbe álmodott mûalkotások mind-mind az egyensúly megteremtésének egyedülálló lehetôségét és az eleganciát sugallják.

34

35 K Á V É H Á Z A rendezvényház átriuma mögött az épületre merôlegesen kialakításra kerül egy 100 m²-es KÁVÉHÁZ, CUKRÁSZDA, melynek 65 m²-es fogyasztótere kb fô befogadására lesz alkalmas. A kávéház épületfrontja az Alvinci utca felé nyitott, ezáltal biztosított a külsô vendégkör általi látogathatósága. A kávéház nyugalmat árasztanak. A termek hatalmas üvegablakai kitûnô kilátást nyújtanak, ugyanakkor nem engedik be a forgalom zaját, így teremtve békés-nyugodt környezetet a meghitt beszélgetésekhez, olvasáshoz, alkotáshoz. A komplexum szabadtéri tereire a lounge hangulat jellemzô. tágas, átlátható, de mégis szeparált terei kellemes hangulatot és

36

37 B R A S S E R I E Üzletemberek gyors ebédeinek kitûnô helyszíne a BRASSERIE, ahol havonként új vernaissage-al nyílik kortárs mûvészeti galéria. A keleti és az olasz konyha erôsségeit vonultatja fel kínálatában. Az üzleti ebédeket az apartman hotel business centerének szolgáltatásai egészítik ki. Ideális találkozóhely étkezések között is.

38 Haris Kereskedôház Kft. H-1122 Budapest, Városmajor utca 48/b. Tel.: haris@haris.hu

Rendezvényhelyszín kiajánló

Rendezvényhelyszín kiajánló Rendezvényhelyszín kiajánló 6726 Szeged, Közép fasor 1-3 6726 Szeged, Közép fasor 1-3. Bemutatkozik a Délvidék Ház DÉLVIDÉK HÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Rövidített név: DÉLVIDÉK

Részletesebben

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN 2015 C Főépület C épület 1. emeleti terasz Kilátás a Kupolából Múzeumunk a műtárgyvédelmi szempontoknak megfelelő és a helyszínhez

Részletesebben

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó 2 0 1 7 Rólunk A Liget Club, Budapest legnagyobb szórakozóhelye, mely 2011 szeptemberében nyitotta meg a kapuit. A klub 5 tánctérrel, 5 különböző zenei stílussal,

Részletesebben

3,5 / m 2 tól! LION IRODAHÁZ. Irodaház XIII. kerületben. Megfizethető irodák a Váci-folyosón 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/b

3,5 / m 2 tól! LION IRODAHÁZ. Irodaház XIII. kerületben. Megfizethető irodák a Váci-folyosón 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/b Irodaház XIII. kerületben 3,5 / m 2 tól! Általános leírás Az irodaház a Váci út és a Dózsa György út kereszteződésétől 100 méterre helyezkedik el (3-as metró Dózsa György úti megállóhelye), de mégis nyugodt,

Részletesebben

2013 Budapest Jazz Club. 2014. tavasz-nyár

2013 Budapest Jazz Club. 2014. tavasz-nyár 2013 Budapest Jazz Club 2014. tavasz-nyár MAGUNKRÓL A Budapest Jazz Club egyedi atmoszférájának, csúcsminőségű technikai felszereltségének és több mint ötéves tapasztalatának köszönhetően izgalmas színfoltja

Részletesebben

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában található a patinás szálloda. Megközelítés: Debrecen-Budapest

Részletesebben

rendezvényhelyszín Bemutatkozás

rendezvényhelyszín Bemutatkozás rendezvényhelyszín Bemutatkozás 2016 TOKAJ FESZTIVÁLKATLAN MAGUNKRÓL Tokaj Fesztiválkatlan Rendezvénytér Kelet-Magyarország legújabb és legnagyobb rendezvényhelyszíne. Elhelyezkedés Világörökségi helyszínen,

Részletesebben

Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ

Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ 2011 Február Megközelíthetőség: M1-es metró Hősök tere megállótól 300 méter gyalogosan; 30-as BKV busz, 75 trolibusz, 70 trolibusz, 79 trolibusz KIADÓ IRODÁK KEDVEZMÉNYES

Részletesebben

ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ. Budapest XI. Budafoki út 60.

ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ. Budapest XI. Budafoki út 60. ROYAL-CAPITAL PROPERTY INVESTMENT ZRT. CÍM: 1116 BP.BARÁZDA UTCA 42. TEL: + 36 1 463-7124 MOBIL: +36 20 821 6562 E-MAIL: VONA.ZSOLT@ROYALINDEX.HU ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ Budapest XI. Budafoki

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR

SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR A város közlekedési csomópontjában Az egykori Pattantyús-házak Schlichter Üzletház néven születnek újjá Győr központjában, az Eszperantó utca

Részletesebben

CSÁBÍTÓAN OTTHONOS 520 ÚJ, NAPFÉNYES, OTTHONOS, TERASZOS LAKÁS EGY SAROKRA A DUNÁTÓL ÉS A MÜPA-TÓL

CSÁBÍTÓAN OTTHONOS 520 ÚJ, NAPFÉNYES, OTTHONOS, TERASZOS LAKÁS EGY SAROKRA A DUNÁTÓL ÉS A MÜPA-TÓL CSÁBÍTÓAN OTTHONOS 520 ÚJ, NAPFÉNYES, OTTHONOS, TERASZOS LAKÁS EGY SAROKRA A DUNÁTÓL ÉS A MÜPA-TÓL Allure_Prosi_2017_0323.indd 1 2017. 03. 23. 19:49:44 Allure_Prosi_2017_0323.indd 2 2017. 03. 23. 19:49:48

Részletesebben

KISOKOS. A-tól Z-ig. céges és egyéb rendezvényekhez, családi eseményekhez. www.barcikaart.hu

KISOKOS. A-tól Z-ig. céges és egyéb rendezvényekhez, családi eseményekhez. www.barcikaart.hu KISOKOS céges és egyéb rendezvényekhez, családi eseményekhez A-tól Z-ig www.barcikaart.hu 2 KISOKOS MEZEY ISTVÁN MŰVÉSZETI KÖZPONT Többfunkciós rendezvényterem Az impozáns, közművelődési, művészeti funkciókat

Részletesebben

Új lendületet vehet a Petőfi ügye

Új lendületet vehet a Petőfi ügye 1. oldal, összesen: 5 oldal Új lendületet vehet a Petőfi ügye Szecessziós "palota" lesz a Petőfiből Megszereztük a terveket! A város főutcáján álló Petőfi Szálló és Tóth József Színház műemlék épületének

Részletesebben

ÚJBUDA IRODA BARÁZDA CENTER. Budapest XI. Barázda utca 42. HRSZ:3990/2

ÚJBUDA IRODA BARÁZDA CENTER. Budapest XI. Barázda utca 42. HRSZ:3990/2 ROYAL-CAPITAL PROPERTY INVESTMENT ZRT. CÍM: 1116 BP.BARÁZDA UTCA 42. TEL: + 36 1 463-7124 MOBIL: +36 20 821 6562 E-MAIL: VONA.ZSOLT@ROYALINDEX.HU ÚJBUDA IRODA BARÁZDA CENTER Budapest XI. Barázda utca 42.

Részletesebben

TEREMBÉRLÉS. Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK

TEREMBÉRLÉS. Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK TEREMBÉRLÉS Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK Mi az Esernyős? Bérelhető tereink KÁVÉZÓ, KÖZÖSSÉGI TÉR, ahol a minőségi kávé, a hagyományos és reform sütemények mellett hetente változó déli

Részletesebben

LARUS ÉTTEREM ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT

LARUS ÉTTEREM ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT ÉTTEREM ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT A 2011 tavaszán megnyílt Larus Étterem és Rendezvényközpont Budapest XII. kerületében, a MOM Kulturális Központ, Sirály utca és a Gesztenyéskert teljesen megújult közterébe

Részletesebben

Új egészségügyi központ. Pestszentimrén TERVEZET

Új egészségügyi központ. Pestszentimrén TERVEZET Új egészségügyi központ Pestszentimrén 02 TERVEZET Nyárfás sor TERVEZET TERVEZET Elhelyezkedés Beépítési vázrajz A beépítésre váró ingatlan Pestszentimre városközpontjában, a első harmadában helyezkedik

Részletesebben

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel.

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel. Üdvözöljük A Hunor Szálloda Budapest egyik legszebb kerületében Óbudán, Békásmegyeren a Duna-parttól 500 m-re található. 140 kétágyas komfortos klimatizált szobával és tíz apartmannal várja egyéni és csoportos

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1069 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Valdichiana Vidéki luxusbirtok eladó az olasz Valdichianaban

Részletesebben

Virtuális túra. Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/ , fax: 29/

Virtuális túra. Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/ , fax: 29/ Virtuális túra Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/562-246, fax: 29/562-242 E-mail: ds@dabasnet.hu Web: www.oboarena-dabas.hu A csarnok vezetője: Prohászka Csaba Tel.: 70/321-1653 1 /

Részletesebben

KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL

KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL Katlan Tóni Vendéglátás szeretettel A remek ízek, ételek, a kellemes közös étkezések örömöt okoznak és összehoznak. A Kárpát-medence tájegységeinek gasztronómiája egyszerre

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1811 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Amalfi Luxus villa az Amalfi-parton eladó LEIRÁS Az

Részletesebben

Esküvő brossúra. Anna Grand Hotel**** Wine & Vital Ipoly Residence**** - Executive Hotel Suites

Esküvő brossúra. Anna Grand Hotel**** Wine & Vital Ipoly Residence**** - Executive Hotel Suites Esküvő brossúra Anna Grand Hotel**** Wine & Vital Ipoly Residence**** - Executive Hotel Suites ANNA GRAND HOTEL Vendégvárás és boldogító igen az Anna-bálok helyszínén, a balatonfüredi Anna Grand Hotel

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ

BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. FELELŐS TERVEZŐI NYILATKOZAT 1. CÍMLAP 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. TERVEZÖI NYILATKOZAT 4. ÉPÍTÉSZETI

Részletesebben

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj.

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2019. május 20-ig beérkezett

Részletesebben

1/18. Dokumentáció. A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról

1/18. Dokumentáció. A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról 1/18 Dokumentáció A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról 2/18 1 AZ INGATLANOK ISMERTETÉSE 1.1 Az ingatlanok elhelyezkedése,

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0128 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Assisi Értékes ingatlan eladó Umbriában LEIRÁS Umbria

Részletesebben

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2013 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 3316 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Capr Luxus villa eladó Capri szigetén LEIRÁS Ez az ingatlan

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 3314 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Róma Magnificent luxus lakás eladó Rómában LEIRÁS A

Részletesebben

Barnamezős ipari terület csarnokkal és irodákkal

Barnamezős ipari terület csarnokkal és irodákkal Barnamezős ipari terület csarnokkal és irodákkal Százhalombatta, Csenterics Sándor út Az eladó ingatlan bemutatása Eladó: Dunamenti Erőmű Zrt. 2440 Százhalombatta, Erőmű út 2. info@dert.hu +36 23 544 200

Részletesebben

CÉG BEMUTATÓ CÉG BEMUTATÓ

CÉG BEMUTATÓ CÉG BEMUTATÓ CÉGBEMUTATÓ CÉGBEMUTATÓ CÉGBEMUTATÓ A Daniella Ipari Park Kft, magyar tulajdonú cég. 2000 óta foglalkozik ipari ingatlanok bérbeadásával. Bérlőink között mind a multinacionális vállalatok, mind a magyar

Részletesebben

RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK

RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK KEDVES PARTNEREINK, LEENDŐ VENDÉGEINK KEDVES KOLLEGÁK! Minden cég életében előfordul kisebb-nagyobb rendezvény, melynek megszervezése olykor nem egyszerű. Ezúton szeretnénk segítséget

Részletesebben

RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3.

RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3. RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3. Az ingatlan bemutatása Győr belvárosának történelmi emlékekben legszebb és leggazdagabb részén, a Káptalandombon, a

Részletesebben

A DUIHK bérelhető termei

A DUIHK bérelhető termei A DUIHK bérelhető termei DUIHK Foyer Kiállításmegnyitó DUIHK kert a konferenciateremben Konferenciaterem A professzionális technikával felszerelt terem, melyhez egy tolmácskabin is tartozik, a DUIHK székházának

Részletesebben

Kormányzati és innovációs negyed

Kormányzati és innovációs negyed Kormányzati és innovációs negyed a felvirágzó, új belvárosban www.corvinsetany.hu Corvin Sétány pályázati előnyök Már meglévő koncepció Az előírt irodai nagyságot tudjuk biztosítani Megvalósítás indulásra

Részletesebben

ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Virág Endre endre.virag@alfila.hu +36 30/931 05 48

ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Virág Endre endre.virag@alfila.hu +36 30/931 05 48 ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Lehetôség van közvetlenül csak az ingatlan megvásárlására, illetve az ingatlant birtokló projekt társaság megvásárlására is. Egyeztetés céljából kérjük,

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 014 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Hajdú-Bihar Lakosság száma Kb. 24.000 Autópálya csatlakozás Országút 4 Repülőtér

Részletesebben

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő Rendezvény központ Üdvözöljük A Római-part legújabb gyöngyszeme, ahely, csodálatos dunai panorámával várja kedves vendégeit. Hatalmas kertünkben közvetlenül a folyóparton gyönyörködhet a Dunában egy pohár

Részletesebben

H Győr, Nagysándor József u. 31.

H Győr, Nagysándor József u. 31. A RENDEZVÉNYHELYSZÍN ETO PARK HOTEL**** SUPERIOR BUSINESS & STADIUM Az ETO PARK HOTEL**** SUPERIOR Business & Stadium öt percre található a városközponttól és a Győri Ipari Parktól egyaránt. Modern audiovizuális

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0473 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Firenze ELADÓ VILLA FIRENZE MELLETTI DOMBVIDÉKEN

Részletesebben

TELEKI-TISZA-KASTÉLY

TELEKI-TISZA-KASTÉLY Nagykovácsi teleki-tisza-kastely.hu BENEDICTY A kastély valamikor a 19. század közepén épült, jelenlegi formáját a 20. század húszas éveiben nyerhette el, többek között Benedicty József építész tervei

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 4080 HAJDÚNÁNÁS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 010 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Hajdú-Bihar Észak-Magyarország Lakosság száma Kb. 17.291 Autópálya csatlakozás M3 (5

Részletesebben

Lakossági Fórum. Miskolc, 2012. 11. 29. Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése

Lakossági Fórum. Miskolc, 2012. 11. 29. Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése Lakossági Fórum Miskolc, 2012. 11. 29. Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése Projekt adatok Projektgazda: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata A projekt pénzügyi adatai:

Részletesebben

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

A LOGISZTIKAI KÖZPONTOK ZÁSZLÓSHAJÓJA Wáberer Lívia vezérigazgató

A LOGISZTIKAI KÖZPONTOK ZÁSZLÓSHAJÓJA Wáberer Lívia vezérigazgató A LOGISZTIKAI KÖZPONTOK ZÁSZLÓSHAJÓJA Wáberer Lívia vezérigazgató A BILK MAGYARORSZÁG EGYIK LEGNAGYOBB LOGISZTIKAI PARKJA FÖLDRAJZI ELHELYEZKEDÉS Valamennyi jelentős nemzetközi cél-, és tranzitútvonal

Részletesebben

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára rendezvényi ajánló A Wenckheim-palota A Belsõ-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektõl kezdõdõen épült ki a palotanegyed. A historizáló

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1121 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Torino Exkluzív luxusvilla eladó Torinó környékén LEIRÁS

Részletesebben

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése Árop 2.2.23 Készítette: Szíjgyártó Beáta,Cserép Zsolt, Navracsics Antal, Lakatos Béla az Erzsébet

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0734 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Pistoia Luxusvilla eladó az olasz Pistoiaban LEIRÁS

Részletesebben

Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk!

Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk! XIII. kerület Gömb utca 17-21. Velünk kerek a világ! Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk! www.gombhaz.com Modern lakáselrendezés Miért a Gömb Ház legyen az otthona? Alacsony fenntartási költség

Részletesebben

(1) A Rendelet táblázat kiegészül az I-VIII-5 jelű építési övezetre vonatkozó jellemzőket meghatározó új sorral az alábbiak szerint: beépítési

(1) A Rendelet táblázat kiegészül az I-VIII-5 jelű építési övezetre vonatkozó jellemzőket meghatározó új sorral az alábbiak szerint: beépítési A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2013. [ ] Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének [ ]/2013. (...) önkormányzati rendelete a Józsefváros Kerületi

Részletesebben

rendezvényhelyszín Ahol a minőség, a kultúra és a gasztronómia találkozik.

rendezvényhelyszín Ahol a minőség, a kultúra és a gasztronómia találkozik. rendezvényhelyszín Ahol a minőség, a kultúra és a gasztronómia találkozik. 2017 TOKAJ FESZTIVÁLKATLAN MAGUNKRÓL Tokaj Fesztiválkatlan Rendezvénytér Kelet-Magyarország legújabb és legnagyobb rendezvényhelyszíne.

Részletesebben

http://boscoloeventpalace.hu/

http://boscoloeventpalace.hu/ http://boscoloeventpalace.hu/ Kapacitás Alaprajz Földszint Első emelet Róma terem Az új szárny első emeletén található nagyterem mindamellett, hogy nagy létszámú konferenciáknak adhat otthont, tökéletes

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 013 2011. július Rev.01 Page 1 of 8 Megye Régió Hajdú-Bihar Lakosság száma Kb. 24.000 Autópálya csatlakozás Országút 4 Repülőtér

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 3527 MISKOLC MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 015 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Borsod Abaúj Zemplén Észak-Magyarország LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Lakosság száma

Részletesebben

11/2002. (VI. 3.) rendelete

11/2002. (VI. 3.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 11/2002. (VI. 3.) rendelete a Budapest XVI. kerület Bökényföldi út Zsemlékes út Íjász utca E-TG keretövezet által határolt terület szabályozási tervéről (Egységes

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ APIS LOGISTIC LOGISZTIKAI KÖZPONT ÉS IRODAHÁZ. Észak-Pesti Ipari Park Budapest IV. Óradna utca 5.

TÁJÉKOZTATÓ APIS LOGISTIC LOGISZTIKAI KÖZPONT ÉS IRODAHÁZ. Észak-Pesti Ipari Park Budapest IV. Óradna utca 5. ROYAL-CAPITAL PROPERTY INVESTMENT ZRT. CÍM: 1116 BP.BARÁZDA UTCA 42. TEL: + 36 1 463-7124 MOBIL: +36 20 821 6562 E-MAIL: VONA.ZSOLT@ROYALINDEX.HU TÁJÉKOZTATÓ APIS LOGISTIC LOGISZTIKAI KÖZPONT ÉS IRODAHÁZ

Részletesebben

Rendezvények, konferenciák, tanfolyamok kiváló helyszíne a Zsigmond Király Főiskola TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK

Rendezvények, konferenciák, tanfolyamok kiváló helyszíne a Zsigmond Király Főiskola TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK Rendezvények, konferenciák, tanfolyamok kiváló helyszíne a Zsigmond Király Főiskola TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK Az intézmény bemutatása A Zsigmond Király Főiskolát 2000-ben alapította kizárólag magyar magántőkéből

Részletesebben

Villa Weber Romantic Resort (bezárt) Magyarország - Tolna megye - Bonyhád http://www.reise.info.hu/weber/hu/

Villa Weber Romantic Resort (bezárt) Magyarország - Tolna megye - Bonyhád http://www.reise.info.hu/weber/hu/ Bemutatkozás Hotel: Villa Weber Romantic Resort (bezárt) A Völgységi dombság szíében, páratlan nyugodt környezetben álló majorság és a kastély épülete a bonyhádi Perczel család tulajdonában állt, és az

Részletesebben

Rendezvényhelyszín kiajánló

Rendezvényhelyszín kiajánló Rendezvényhelyszín kiajánló Az AsiaCenter, mint rendezvényhelyszín Az AsiaCenter, Európa legnagyobb nagykereskedelmi bevásárlóközpontja 2003. március 7-én nyitotta meg kapuit Budapesten. A 200 millió eurós

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0445 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Firenze KASTÉLY ELADÓ FIRENZÉBEN LEIRÁS A

Részletesebben

ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT

ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT Orvosi rendelő komplexum vagy Egészségház kialakítására Budapest, XX. Szent Imre herceg u. 15. Belterületi lakóingatlan Ingatlan leírása Az ingatlan egyedi beosztása révén kiváló lehetőséget

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0436 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Bergamo Luxusingatlan eladó Lombardiában LEIRÁS Az eladó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 12-ei rendes, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 12-ei rendes, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Masped Port II. Logisztikai központ Budapest

Masped Port II. Logisztikai központ Budapest 1 A MASPED Port II. Raktár és iroda fejlesztési projekt en a Csepeli Szabadkikötő területén található. A helyszín, amely a főváros tradícionális ipari és logisztikai központjának szívében fekszik, kiváló

Részletesebben

Lakás eladó Víziváros 122 m²

Lakás eladó Víziváros 122 m² Lakás eladó Víziváros m² D6T rész Víziváros II. kerület Ingatlan típusa Lakás 5 M Ft m² 5 Dolgozó szoba, Kamra szoba, Gardrób szoba, Wc vizesblokk, Zuhanyzós fürdő vizesblokk, autó számára Garázs Klima,

Részletesebben

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt 1 topográfia Budapest, Zugló Nagy Lajos király útja Bosnyák tér, Egressy tér közötti tervezési terület 2 a hely szelleme nagyvárosi lépték, kontraszt, tér és tömeg, transzparencia, transzcendencia történelmiség,

Részletesebben

Tisztelt (leendő) partnerünk!

Tisztelt (leendő) partnerünk! Tisztelt (leendő) partnerünk! Engedje meg, hogy a következő néhány sorban felhívjuk figyelmét egy általunk kínált lehetőségre, amely bizonyára felkelti érdeklődését. Kéréseivel, kérdéseivel kapcsolatban

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0977 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Lucca 1600-as évekbeli luxusvilla eladó Luccában LEIRÁS

Részletesebben

1/9. Dokumentáció. A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról

1/9. Dokumentáció. A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról 1/9 Dokumentáció A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról 2/9 1.0 AZ INGATLAN ISMERTETÉSE Az ingatlanok elhelyezkedése, megközelíthetősége Az értékelt ingatlanok Magyarország Dél-Dunántúli

Részletesebben

2015. május RIO 2016 OLIMPIA

2015. május RIO 2016 OLIMPIA Engedélyszám: U 000390 Molnár Kriszta sportutak Tel: +361 999 1446 Fax: +361 345 1566 E-mail: kmolnar@tensi.hu Kovács Mónika sportutak Tel: +361 345 1589 Fax: +361 345 1566 E-mail: mkovacs@tensi.hu 2015.

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1332 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Viareggio Bájos villa eladó Viareggio LEIRÁS Ez a bájos

Részletesebben

GERBEAUD GOURMET CATERING

GERBEAUD GOURMET CATERING GERBEAUD GOURMET CATERING BUDAPEST ANNO 1858 FINOM ELEGANCIA A 156 éves Gerbeaud Kávéház egyike Európa legpatinásabb üzleteinek, amelynek hagyományait méltóképpen őrizzük ma is. A Kávéház üzemeltetése

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Crux-Ker Kereskedelmi Bt. Pályázó címe: 3060 Pásztó, Csohány Kálmán utca 12. Ügyfél-azonosító: 1004811576 Támogatási

Részletesebben

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK SZOLNOK Kulturális Központ Az Aba-Novák Agóra bérelhető termei AJÁNLÓ Önnek melyek a legfontosabb szempontok egy rendezvény helyszínének kiválasztásakor? Bizonyára ügyel arra, hogy vendégei, szakmai partnerei

Részletesebben

TÁRSASHÁZ. Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: TERVDOKUMENTÁCIÓ. tervtanácsi tervdokumentációhoz. Megrendelő:

TÁRSASHÁZ. Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: TERVDOKUMENTÁCIÓ. tervtanácsi tervdokumentációhoz. Megrendelő: TÁRSASHÁZ Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: 34961 TERVDOKUMENTÁCIÓ tervtanácsi tervdokumentációhoz Megrendelő: Octodomus Ingatlanfejlesztő Kft. 1097 Budapest, Illatos út 9. Tervező: Invenio Studio

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS évi ingatlanvásárlási keret felhasználásáról. Hotel Pontis, Biatorbágy, Viadukt utca 10. hrsz: 1518/30 megvásárlásáról

ELŐTERJESZTÉS évi ingatlanvásárlási keret felhasználásáról. Hotel Pontis, Biatorbágy, Viadukt utca 10. hrsz: 1518/30 megvásárlásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/230, 229, 295 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: epitesipont@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu : ELŐTERJESZTÉS 2016. évi ingatlanvásárlási

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0494 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Lazio - Viterbo LUXUSVILLA ELADÓ RÓMA MELLETT TARQUINIÁBAN

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 21046 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Pisa Pisai luxusvilla eladó LEIRÁS A csodás Pisa környéki

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1000 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Siena Kastély eladó Toszkánában, Sienaban LEIRÁS Toszkána

Részletesebben

Egyéni síutak Ausztria

Egyéni síutak Ausztria Gasthof Meyer Egyéni síutak Ausztria Annabergben található, kitűnő elhelyezkedésű, barátságos, kétcsillagos panzió, amely csoportok részére is ideális választás. Sílift: 2 üléses felvonótól 50 méterre.

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA BESZÉDES JÓZSEF KOLLÉGIUM

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA BESZÉDES JÓZSEF KOLLÉGIUM EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA BESZÉDES JÓZSEF KOLLÉGIUM Cím: 6500 Baja, Bajcsy-Zsilinszky út 16. Telefon: 36-30-349-5157 Honlap: http://www.ejf.hu/kollegiumok.php?http://www.ejf.hu/kollegium/kollegiumi_informaciok.php

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Hajdúnánás, Dorogi utca 19. Hrsz.: 3398 4080 HAJDÚNÁNÁS MAGYARORSZÁG 2015.07.13. Oldal 1 / 11 LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Megye Hajdú-Bihar Régió Észak-Kelet Magyarország Lakosság

Részletesebben

BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN

BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN Közép- és Kelet-Európa az egyik leggyorsabban fejlődő régió, ahol számos ország éves GDP-növekedése meghaladja az EU átlagát. Magyarország a Kárpát-medence közepén, a Közép-európai

Részletesebben

ETO PARK HOTEL**** BUSINESS & STADIUM

ETO PARK HOTEL**** BUSINESS & STADIUM Az öt percre található a városközponttól és a Győri Ipari Parktól egyaránt. Modern audiovizuális felszereltséggel, tágas terekkel és szekcionálható rendezvénytermeinkkel hotelünk kiváló választás minden

Részletesebben

A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont:

A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont: A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont: Mátészalka város belterületén több szám szerint 19 db telektömbben a hatályos településrendezési eszközök építménymagasság növekedést/növelést terveztek.

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0489 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Argentárió LUXUSVILLA ELADÓ AZ ARGENTÁRIÓI

Részletesebben

Harkány Termál Kemping Apartmanházak

Harkány Termál Kemping Apartmanházak Harkány Termál Kemping Apartmanházak 7815 Harkány, Bajcsy-zs. Utca 6. A természet teszi a dolgát, ha van róla tudomásunk, ha nincs! A harkányi víz bizonyítottan közel két évszázada meggyógyítja látogatóit!

Részletesebben

75 % kiadva CDO. calasanz downtown offices. egyed l ll sziget a belv rosban. www.cdo.hu

75 % kiadva CDO. calasanz downtown offices. egyed l ll sziget a belv rosban. www.cdo.hu 75 % kiadva CDO calasanz downtown offices egyed l ll sziget a belv rosban www.cdo.hu Ki költözik Budapest legjobb irodájába? Budapest bővelkedik jobbnál jobb adottságú irodákban, irodaházakban. Olyan

Részletesebben

Kiadó irodák és raktárak m 2 -en. PÉCS, Siklósi út 3. Kiadó raktárak és irodák

Kiadó irodák és raktárak m 2 -en. PÉCS, Siklósi út 3. Kiadó raktárak és irodák PÉCS, Siklósi út 3. Kiadó raktárak és irodák 1 Terület bemutatása Célunk egy virágzó kereskedelmi és raktár logisztikai központ kialakítása Pécs szívében, a 7622 Pécs, Siklósi út 3. szám alatt. Az ingatlan

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1449 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Firenze - Hills Magnificent luxus villa eladó Firenze

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0938 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Castiglioncello CSODÁS LUXUSVILLA ELADÓ CASTIGLIONCELLOBAN

Részletesebben

a m Látnivalók a környéken Zalakaros Sümegi vár Zalaegerszeg Kehidakustány Zala Springs 1 óra / 1h Royal Balaton Golf & Yacht Club Szigligeti vár

a m Látnivalók a környéken Zalakaros Sümegi vár Zalaegerszeg Kehidakustány Zala Springs 1 óra / 1h Royal Balaton Golf & Yacht Club Szigligeti vár Sümegi vár Zalaegerszeg Kehidakustány 15 Zala Springs 10 c per c per c Hévíz er 5p Zal Keszthely min in m 15 a m eg ye Royal Balaton Golf & Yacht Club Szigligeti vár in 5m 10 1 óra / 1h Balaton Golfclub

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1412 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Comói-tó Splendid villa eladó a Comói-tó LEIRÁS Néző

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 2535 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Firenze LUXUSLAKÁS ELADÓ FIRENZÉBEN LEIRÁS

Részletesebben