Downhill / Fourcross beszámoló 2014

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Downhill / Fourcross beszámoló 2014"

Átírás

1 Downhill / Fourcross beszámoló Szakágak helyzete és lehetőségei a. Downhill Az elmúlt évek után több területen is fejlődésben van a szakág, ám még mindig alapvető tényezők hiányosságában szenved (létesítmények és versenyek hiánya). i. A felnőtt válogatott átlagéletkora 2014-ben alig haladta meg a 21 évet, ami nagyon ígéretes, azonban fontos, hogy megfelelő színvonallal lehet csak őket hosszútávon is a sportágban tartani. Sajnos sok az ellenpélda a korábbi évekből. ii. A évesek között igen erős utánpótlás mutatkozik, velük kiemelten foglalkozunk. iii. Nőknél Megyaszai Lilla fiatal kora ellenére kimagaslik a mezőnyből. iv. A létesítmények, edzési lehetőségek és versenyek számával és/vagy minőségével egyelőre nagyon gyenge a helyzet, ezen mindenképpen javítani kell. 1. Az elmúlt évek alatt sikerült kialakítani egy fixen tervezhető, színvonalas, jó hírű Országos Bajnokságot, mely egy széles körben kiépített médiacsomaggal rendelkezik, ezáltal a sportág népszerűsítéséhez is jelentősen hozzájárul. Azonban egyetlen verseny nem nevel ki bajnokokat, csak meghatározza kilétüket. Szükség van több hasonló eseményre, Magyar Kupasorozatra. 2. Egyre több downhilles egyesületet alapítanak és kezdenek működni, illetve egyre több meglévő egyesületnél alakul ki DH-s részleg/szakosztály. Ennek oka és következménye is, hogy a licenszet kiváltók száma is jelentősen nő, azonban, hogy ezt fent lehessen tartani és ki lehessen szolgálni, az előző pontban is említett színvonalas Magyar Kupasorozatra van szükség az OB mellett. 3. Nagyon lassan és nehézkesen, de egy-két új helyszínnel gyarapodott az utóbbi időben az engedélyezett pályák száma, ám a hatékony edzéshez és nemzetközi színvonalhoz ezek mellé infrastruktúra is szükséges. Ez sajnos csak Eplényben adott a négyüléses sífelvonó és a további létesítmények által, de a helyszín mindenképp fejlesztésre szorul, ugyanis több, folyamatosan karbantartott, változó nehézségű pályára lenne szükség. A soproni pályákhoz se nagyobb parkoló, se felvonó nem párosul, de edzésre kiválóan alkalmasak (felszállítás körbe autóval vagy feltolás). 4. Rengetegen járnak hétről-hétre külföldre downhillezni, nagy részük a hazai alternatíva hiánya miatt. A földrajzi adottságaink nem feltétlenül rosszak, azonban az ideálisnak mondható vagy azzá tehető helyszíneken nincs kiépített infrastruktúra. b. Fourcross A szakág nemzetközi szinten is kicsit háttérbe szorult, de a világbajnokság megmaradt, külön rendezik a mountainbike VB-től. Világkupa helyett egy igen népszerű sorozatot hoztak létre, a 4X Pro Tour World Series-t. A pályák építése drága és nem rentábilis (ez a sportág egyik nagy problémája), Magyarországon is nagyon korlátozott az edzési lehetőségek száma. A szakág alapjául (és múltjául) szolgáló dual, illetve parallel szlalom versenyeket rendeznek itthon leginkább ben a Downhill OB szlalom betétfutamával jövőbeni fourcross volt a cél, egy évre rá már ranglista fourcross verseny lett, 2014-re pedig már a Fourcross Országos Bajnokság. A pályája a világszínvonaltól természetesen elmarad, de mindig fejlődik és 3 év szünet után sikerült a fourcrossosoknak is OB-t rendezni. Kiélezett küzdelemben végre avathattunk Fourcross Magyar Bajnokot Nagy Arnold személyében.

2 A szakág bázisa a fentiek miatt is alacsony számú, de az élmezőnyt néhány tehetséges és szorgalmas versenyző alkotja, akik világversenyeken is rajthoz állnak. Scherdán Benjámin a világbajnokságon a 15. helyen végzett a 49 fős mezőnyben es downhill eredmények a. Szlovák Kupasorozat Elegendő számú - szövetségi besorolás alá tartozó - magyar verseny híján, a hazai élmezőny legtöbb tagja Szlovákiában versenyez teljes szezont. A környező országok egyik legerősebb, legnépesebb, legjobban szervezett kupasorozata, szlovák, cseh, magyar és lengyel indulókkal. 6 kupafutam egy évben. i. Elite Férfi: dobogós és top10-es helyezések (Liszi Attila, Keresztes Péter) ii. Junior: top10 (Tóth Péter) iii. U15: Muszula Balázs megnyerte a kupadöntőt, az összetettet 2. helyen zárta iv. Masters: Szabó Endre az első kupafutamon második lett, a másodikon pedig győzni tudott, de később egyéb elfoglaltságai miatt már nem tudott rajthoz állni. b. Világbajnokság Liszi Attila végzett a legjobb magyarként (68. hely), amely a világranglistás helyének felelt meg. A szezon során sajnos több élversenyző is sérült volt, köztük Liszi Attila is, aki csak júniustól tudott elkezdeni teljes erőbedobással edzeni és július végétől versenyezni, így az eredmények sajnos elmaradtak a legutóbbi évekhez képest (EB 10., VB 40., világkupán döntőbe jutás, külföldi kupagyőzelmek). 3. Állami támogatások összege, felhasználása és annak hatékonysága a. Versenyrendszer támogatása: Downhill és Fourcross Országos Bajnokság (Eplény) és Magyar Kupa (Hosszúhetény) Felosztva: i. harmadik fél (szállító) felé közvetlen kifizetéssel: 1. elsősegély, mentő: Ft (FIT-MED) 2. időmérés: Ft (Chronomoto Kft.) 3. érmek: Ft (NIKÉ-R) ii. támogatás (Magyar Kupa) Ft Az utóbbi években megszilárdítottuk az OB-t, így ennek tervezhetőségével évrőlévre dinamikusan nőtt a licenszet kiváltók száma, valamint a nevezési lista is 12-20%-kal bővült évente ben 180 nevező volt a két szakágból, láthatóan nagy igény van színvonalas downhilles eseményekre. Azonban ezek rendezése meglehetősen költséges projekt, jelentős mértékű piaci támogatás szükséges hozzá, aminek sajnos általában nagy része saját forrás. Kizárólag a nevezési díjakból és szövetségi támogatásból kivitelezhetetlen. Így a jövő ÓRIÁSI feladata, hogy ranghoz méltó, nívós Magyar Kupasorozatot hozzunk létre az OB mellett és betonozzuk be a naptárba szezonról-szezonra. b. Válogatott i. szezon előtti felkészítő edzőtábor: Ft Sanremo Olaszország, március A válogatott aktuális tagjai és az utánpótlás számára adott volt a lehetőség, hogy egy kisebb részbeni költségtérítéssel részt vegyenek az edzőtáborban, ezzel többen is éltek. ii. világbajnokság: Ft Hafjell Norvégia, augusztus 31 szeptember 8.

3 A válogató kvalifikáció öt versenyen át zajlott, ez alapján állt össze a válogatott. Összesen hét magyar versenyzővel szerepeltünk a 2014-es MTB világbajnokságon, 4 felnőtt és 3 junior downhillessel. Nőknél (ráadásul Junior Nőknél) egy fővel képviseltük volna Magyarországot, de sajnos Megyaszai Lilla nem jött ki a VB-re, pedig egy jó szereplés és egy fontos tapasztalatszerzés lett volna. Liszi Attila végzett a legjobb magyarként (68. hely), amely a világranglistás helyének felelt meg. 4. Felmerülő és állandó problémák a. létesítmények hiánya Kevés legális edzési lehetőség adott az országban és azok sem ideálisak. Kezdésnek egy-két jól működő hazai bikeparkra van szükség, kellő kapacitású felvonóval, több kiépített színvonalas pályával, különböző nehézségi szinteken. Alternatívát kell adni a külföldre járóknak, illetve azok is megfelelő körülmények között űzhetnék a sportágat, akik nem engedhetik meg maguknak a sok utazást. A problémát mindenki látja, a megoldása viszont nagyon komoly feladat. Folyamatosan dolgozunk rajta, de vagy az engedélyeztetésen vagy a forráshiányon vagy ezek együttesén fennakad a kezdeményezés. Néhány pozitív kilátás azért akad, új helyszínre is és fejlesztésre is. Rengeteg munka van már ebben és még lesz is, reméljük majd komoly eredményekkel. b. rangos versenyek hiánya Sok amatőr versenyt rendeznek az ország szinte minden hegyes-dombos vidékén, azonban nagyon messze vannak egy rangos esemény színvonalától. Pedig igazán azok lendítenék előre a szakágat és nevelnék ki a jobbnál-jobb versenyzőket. Néhány kivétel persze szerencsére akad, de a kép teljesen szinte sehol sem áll össze. Az OB mellett nívós, 3-6 fordulóból álló Magyar Kupasorozatra van szükség. Szintén felmerül az infrastrukturális elmaradás. c. utófinanszírozás A válogatott utaztatása utófinanszírozással történik, azaz minden alkalommal én (DH szakágvezető) fizetem ki mindenki útját, aztán egy-két éves csúszással egy komolyabb elszámolási procedúra után juthatok hozzá az előfinanszírozott pénzhez. A procedúra nem probléma, de az ilyen távlatú utófinanszírozás igen. A jövőre nézve nem túl ígéretes, ha továbbra is így kell csinálni. Néhány nap vagy hét elteltével a kifizetés nem lenne még gond, de egy-két év az rengeteg. Ki tudja, meddig fogom tudni ezt így csinálni, folyamatos tartozásról van szó, ami többször az egész éves költségvetést magában foglalja, ezáltal milliós tétel. d. utánpótlás forrásainak hiánya Mivel a két legfontosabb irányra is kevés a költségkeret, így sokakkal egyetemben, utánpótlásra sem jut(ott) büdzsé. Azonban a jövő élversenyzőiért mindenképp tenni kell, nem csak csapatszinten, hanem szövetségi szinten is, amihez forrás szükséges. A fiatalok körében nagyon népszerű a szakág, azonban fontos tudni, hogy nem lehet egyből downhillre koncentrálni. Biztonsági okokból fontos előtte más szakágban legalább egy kisebb tapasztalat, így a éveseknél célszerű elkezdeni a felkészítést. e. élversenyzői hézag Vitathatatlanul 2014-ben bekövetkezett az, amit már régóta tudni lehetett, hogy a hazai downhill négy-öt évvel ezelőtti mélypontja miatt kimarad majd egy kb. egy-két éves intervallum, amikor nem lesz igazán ütőképes junior versenyző (17-18 évesek). Ezt a nagyon fiatal felnőtt válogatott és a feltörekvő éves utánpótlás hamarosan ki fogja tudni egészíteni. A kilátások szerint 2015 már kicsivel jobb lehet, igaz nem tolonganak még az abszolútban is esélyes Juniorok, de van ígéretes versenyző. A későbbiekben pedig már beérhetnek az utánpótlás programunk tagjai.

4 5. A szakágvezető MKSz-től / MMTBSzSz-től állami forrásból származó bevétele (fizetése) Összege: 0 Ft Megbízatásom kezdete óta társadalmi munkában végzem és a fentebb említett utófinanszírozás miatt ráadásul gyakran igencsak költséges és kockázatos. A következő pont alapján is látható, hogy az elvégzendő munka nem kevés és folyamatosan felmerülő költségek is vannak, melyek nincsenek térítve (útiköltségek, telefon, stb.). 6. Az elvégzett munka összesítése a. Állandó feladatok i. versenyszabályzat, szabályzatok, dokumentumok, szerződések, stb. aktualizálása, megalkotása az MMTBSzSz / MKSz-szel együttműködve ii. válogatott egész éves koordinálása, ügyeinek intézése 1. nevezések leadása (világkupák, esetenként Európa Kupák) versenyszervező vagy MKSZ főtitkár felé 2. igazolások, kikérők megírása, leadása, MKSZ főtitkárral leszervezése 3. mezhasználat, mezek biztosítása, beszerzése iii. válogató rendszer működtetése 1. a szabályzat, pontrendszer kialakítása, elfogadtatása 2. a pontrendszer vezetése, folyamatos kommunikációja 3. késői nevezőknek indulási lehetőség biztosítása, versenyszervezőkkel kapcsolattartás (Maribor Európa Kupa, Jasna Szlovák Kupa) iv. létesítmények tervezése, kialakítása, fejlesztése 1. lehetőségek kutatása és annak ügyintézései, helyszíni szemléi 2. engedélyeztetési eljárásokhoz szükséges szakmai dokumentumok összeállítása 3. kapcsolattartás hatóságokkal, beruházóval, tulajdonosokkal, szállítókkal, minden további résztvevővel 4. forrásokhoz pályázatok összeállítása 5. építési, fejlesztési tervek összeállítása 6. kivitelezés és annak szervezése (jó lenne idáig sokkal többször eljutni, sajnos az esetek egészen kis százalékában sikerül csak, különböző korábban felmerülő akadályok miatt) v. kapcsolattartás MMTBSzSz / MKSz-szel, versenyzőkkel, illetve kettőjük közötti áthidalás, ügyintézés vi. a szakágak érdekképviselete az MMTBSzSz / MKSz-ben vii. utánpótlás koordinációja, segítségnyújtás b. Egyedi, esetszerű feladatok i. válogatott utaztatása (Világbajnokság, Norvégia, 9 nap kiküldetés) 1. utazásszervezés (szállás, utazás, járművek, kísérők, biztosítások, étkeztetés) 2. válogatott ruházatának szervezése és beszerzése (mezek, melegítők, pólók) 3. helyszíni ügyintézés, koordináció 4. versenyzők, kísérők étkeztetése, főzés 5. média (saját költségen) a. TV-s és online videó anyag gyártása, illetve annak leszervezése, közzététele, médiának elküldése b. napi cikkek, beszámolók írása, közzététele. Online és nyomtatott sajtó részére. 6. utazási költségek elszámolása, adminisztrációja, beszámoló készítése az MMTBSzSz / MKSz részére. ii. válogató és egyéb szövetségi versenyeken koordináció, segítségnyújtás (összesen 9 nap)

5 7. Zárszó Sajnos az esetek 90%-ában egy másik sportágat űzünk Magyarország határain belül downhill néven, mint a világ bármely más országában. Ennek NEM a földrajzi adottság a fő oka! Elengedhetetlen a további fejlődéshez, sőt az életben tartáshoz: Infrastruktúra fejlesztés. Életképes engedélyek pályaépítéshez. Ilyen téren minden ország a környezetünkben jóval előrébb jár. Rangos, színvonalas versenyeket tartalmazó versenynaptár. Budapest, Gács Péter Downhill / fourcross szakágvezető MMTBSzSz / MKSz

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Pályakerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

2015. évi szakmai terv

2015. évi szakmai terv 2015. évi szakmai terv Bevezetés 1. 2015. évi hazai versenyrendszerek 2. Utánpótlás szakág 2015-ös szakmai tervei 3. Felnőtt szakág 2015-ös szakmai tervei 4. Para szakág 2015-ös tervei 5. Multisport nemzetközi

Részletesebben

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2018. ÉVI SZAKMAI TERVÉRE Általános működés A 2018. évi alap-, működési- és szakmai támogatással, valamint az Olimpiai Reménységek Versenyével kapcsolatos szakmai tervek

Részletesebben

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 A Magyar Búvár Szakszövetség 2017. évben a 2017. évi Nyílt Európa Bajnokságra való felkészülést és kiutazást tudja támogatni központi

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2020. ÉVRE v.2019/1.4. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. 1 A Magyar Íjász Szövetség, továbbiakban

Részletesebben

A FŐHESZ évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója

A FŐHESZ évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója A FŐHESZ 2018. évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója I. Válogatási és támogatási koncepció a finomszerelékes úszós szakág esetén OHCSB csapatválogató verseny: Saját rendezésű csapat/egyéni

Részletesebben

2013. év 1.félévi beszámoló

2013. év 1.félévi beszámoló ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:

Részletesebben

OPTIMIST OSZTÁLYSZÖVETSÉG Stratégiai akcióterv

OPTIMIST OSZTÁLYSZÖVETSÉG Stratégiai akcióterv OPTIMIST OSZTÁLYSZÖVETSÉG Stratégiai akcióterv 2018-2020 Stratégiaalkotás menete Milyen Optimist közösséget szeretnénk? Versenyzők Csapat és közösség # Szülők Vitorlázó életmódra nevelés Fejlődés, sikerélmény

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6.. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

Balaton Bike feszt - Triál Versenykiírás - 2012

Balaton Bike feszt - Triál Versenykiírás - 2012 Balaton Bike feszt - Triál Versenykiírás - 2012 FŐSZERVEZŐ: RENDEZŐ: HELYSZIN: Jóna Péter Mátyási Zoltán Balatonfüred, Bringapark IDŐPONT: 2012. június 17 SZAKÁG: MTB Triál (BALATON BIKE FESZT KUPA) (REG.)

Részletesebben

Versenyzés támogatási rendszer

Versenyzés támogatási rendszer Versenyzés támogatási rendszer Célunk a lehető legnagyobb támogatást nyújtani a versenysport számára. Az idei évben is az utánpótlás korosztályok minél magasabb szintű támogatását kívánjuk folytatni. Ezért,

Részletesebben

MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2018

MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2018 MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2018 001/2018.01.19 Offroad Szakági Bizottsági Határozat. Az Offroad Szakági Bizottság jelen határozatával elfogadja az Autocross 2018-as Alapkiírását. Kérjük

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2018. évi Versenykiírása Vidékbajnokság 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország

Részletesebben

Javaslatok a versenyrendszer módosm

Javaslatok a versenyrendszer módosm Javaslatok a versenyrendszer módosm dosítására A szakmai egyeztetéseken felmerültek Túl sok a tétverseny a fiataloknak (versenyek száma, felnevezés) Olyan versenyrendszer kell, amely megakadályozza a korai

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

Ranglista és Minősítési Szabályzat

Ranglista és Minősítési Szabályzat MAGYAR TOLLASLABDA SZÖVETSÉG Hatályos: 2013.január 1-től Az MTLSZ Elnöksége által elfogadva 2013.január 7-én Készítette: Bakó László és Borka György 1 1 Egyéni ranglista 1.1 Az MTLSZ minden Ranglista verseny

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség Trail-O Szakág Stratégiai Terve 2011-2015

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség Trail-O Szakág Stratégiai Terve 2011-2015 Magyar Tájékozódási Futó Szövetség Trail-O Szakág Stratégiai Terve 2011-2015 1. Bevezető Jelen dokumentum a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség Trail-O Szakágának középtávú fejlesztési terve a 2011-2015.

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugró Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg, a versenyt

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Sakk Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg a versenyt az MDSZ-szel kötött

Részletesebben

GHÍD.HU TRIÁL. Versenykiírás Balaton Bike Fest GHÍD.HU Triál Kupa. Versenyigazgató: Mátyási Zoltán. Balatonfüred, Bringapark

GHÍD.HU TRIÁL. Versenykiírás Balaton Bike Fest GHÍD.HU Triál Kupa. Versenyigazgató: Mátyási Zoltán. Balatonfüred, Bringapark GHÍD.HU TRIÁL Versenykiírás Balaton Bike Fest GHÍD.HU Triál Kupa RENDEZŐ: Bike Fest Kft. Versenyigazgató: Mátyási Zoltán HELYSZIN: Balatonfüred, Bringapark IDŐPONT: 2011. június 24-26. SZAKÁG: MTB Triál

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 2014. október 17-én került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetségben rendkívüli tisztújításra. A korábbi elnök, Birta

Részletesebben

Határozati javaslat. Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása

Határozati javaslat. Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása Határozati javaslat Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a Szekszárdi Szabadidős

Részletesebben

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökségének évi határozatai:

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökségének évi határozatai: A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökségének 2017. évi határozatai: 1/2017. II. 01. határozat Elnökség határozatban az alábbiak szerint döntött a 2017. évi Országos Bajnokság helyszínének kijelölésével

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2019. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2019.

Részletesebben

2014 -a Kézilabdasport hazai rendezésű nemzetközi eseményei. Marczinka Zoltán 2014. Női Európa-bajnokság Szervezőbizottság, ügyvezető igazgató

2014 -a Kézilabdasport hazai rendezésű nemzetközi eseményei. Marczinka Zoltán 2014. Női Európa-bajnokság Szervezőbizottság, ügyvezető igazgató 2014 -a Kézilabdasport hazai rendezésű nemzetközi eseményei Marczinka Zoltán 2014. Női Európa-bajnokság Szervezőbizottság, ügyvezető igazgató Kézilabda világversenyek rendezési pályázata során felmerülő

Részletesebben

KANYON RAFT TEAM Együttműködési ajánlat

KANYON RAFT TEAM Együttműködési ajánlat TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! A lelkes és sikeres csapata azért kereste meg Önöket, hogy a jövőben együttműködve, egymást segítve érjük el újabb és várhatóan nagyobb sikereinket. Biztosak vagyunk benne,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke Kezdetektől napjainkig A hegyikerékpározás az 1980-as években kezdte el meghódítani

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről Időpontja: 2015. május 10. de. 10 órai kezdettel Helyszíne: Budapest, XIV., Istvánmezei út 1-3., a Magyar Erőemelő Szövetség székhelyén Jelen

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése

Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: negyedéves előrehaladási jelentés Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése Egyesületünk sportfejlesztési

Részletesebben

Tündér Tour. Felső-Tisza vidéki Kerékpáros Maraton, Olimpiai 5 Próba. Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Országúti Bajnokság

Tündér Tour. Felső-Tisza vidéki Kerékpáros Maraton, Olimpiai 5 Próba. Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Országúti Bajnokság Tündér Tour Felső-Tisza vidéki Kerékpáros Maraton, Olimpiai 5 Próba Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Országúti Bajnokság Az olimpiai 5 próbázók számára, valamint a régióban élő kerékpárosok számára kiírt

Részletesebben

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. Pontozásos Ágazat Műkorcsolya - Jégtánc. ISU Világversenyeken való részvétel feltételei a

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. Pontozásos Ágazat Műkorcsolya - Jégtánc. ISU Világversenyeken való részvétel feltételei a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat Műkorcsolya - Jégtánc ISU Világversenyeken való részvétel feltételei a 2017-2018. szezonban Készítette: Engi Klára, Pontozásos Ágazati sportigazgató

Részletesebben

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31.

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31. Magyar Birkózó Szövetség Sportágfejlesztési Program ismertetése Budapest, 2013. október 31. A sportágfejlesztési program céljai Igazolt versenyzői létszám növelése Egyesületi rendszer megerősítése, minőségi

Részletesebben

MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018.

MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. I. A versenyrendszer célja: a, a Magyar Muaythai Szakszövetség (MMSZ) amatőr versenyrendszerének elsődleges célja a Muaythai (thaibox)

Részletesebben

MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018.

MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. I. A versenyrendszer célja: a, a Magyar Muaythai Szakszövetség (MMSZ) amatőr versenyrendszerének elsődleges célja a Muaythai (thaibox)

Részletesebben

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata 1. A ranglista célja: A MF(S)Sz által kiírt és/vagy rendezett versenyrendszerben a játékosokat objektíven pontozza és ez alapján a játékosok

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG 1. RENDEZŐ: 2012/2013. évi Nemzeti SERDÜLŐ PÁROS Bajnokságok VERSENYKIÍRÁSA A Nemzeti SERDÜLŐ leány és fiú - PÁROS Bajnokságokat a Magyar Bowling és Teke Szövetség Teke Szakági Szövetség /továbbiakban:

Részletesebben

- XI. Életfa Terepfesztivál Terepduatlon Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁS

- XI. Életfa Terepfesztivál Terepduatlon Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁS - XI. Életfa Terepfesztivál Terepduatlon Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁS 1) Helyszín: Versenyközpont címe: 2084 Pilisszentiván, Sport tér GPS koordináta: 47.612152, 18.883802 Verseny időpontja: 2017.

Részletesebben

Magyar Pétanque Szövetség. Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. www.petanque.hu Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006

Magyar Pétanque Szövetség. Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. www.petanque.hu Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 Magyar Pétanque Szövetség Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. www.petanque.hu Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 Jegyzőkönyv Készült: Helyszín: Időpont: a MAPESZ elnökségi

Részletesebben

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Teljes ORV adatai (létszámok, korosztályok, nemek, súlycsoportok, stb.): 65 fő fiú, 31 fő lány, U15-U17-U19, WU15-WU17-WU19

BESZÁMOLÓ. Teljes ORV adatai (létszámok, korosztályok, nemek, súlycsoportok, stb.): 65 fő fiú, 31 fő lány, U15-U17-U19, WU15-WU17-WU19 BESZÁMOLÓ Az ORV versenysorozat 2016. évi versenyeiről Szövetség: Magyar Kerékpáros Szövetség.. Sportág/Szakág*: Kerékpár/ Pálya Egy sportágon belül több szakágnak, vagy nemenként külön rendezik az ORV-t,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Bemutatkozás. Programom. Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat

Bemutatkozás. Programom. Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat Címzett: Tárgy: Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat Bemutatkozás Nagy Zoltán vagyok. 1970-ben, Debrecenben születtem. 1985-1990 között kerékpároztam a Debreceni SI

Részletesebben

A Szövetség 2012. évi költségvetés tervezete. 2012 terv

A Szövetség 2012. évi költségvetés tervezete. 2012 terv 2012 terv FORRÁSOK 553 364 827 MOB 366 500 000 működési támogatás 45 000 000 eredményességi támogatás 261 000 000 Héraklész Bajnok 43 000 000 SPORT XXI 10 000 000 Paralimpiai Bizottság 6 000 000 EORV céltámogatás

Részletesebben

Dr. Kovács Ferenc Magyar Röplabda Szövetség Elnök

Dr. Kovács Ferenc Magyar Röplabda Szövetség Elnök Dr. Kovács Ferenc Magyar Röplabda Szövetség Elnök Erős Klubok Erős Szövetség FIVB WORLD GRAND PRIX és EB DÖNTŐ Az állami támogatás növelése vagy TAO Önkormányzatok (polgármesterek) bevonása Részesedtünk

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 24/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 24/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 24/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi 04/2012Sportösztöndíj támogatása pályázati kiírásra beérkezett pályázatokkal

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.)

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG 2018. IDŐPONT: 2018. DECEMBER 20-21-22. HELYSZÍN: GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) IDŐREND: Fegyvernem, idő, terembeosztás.

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB június 23., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S

Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB június 23., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB 2017. június 23., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S A felnőtt-férfi, felnőtt-női, utánpótlás férfi és utánpótlás női korcsoportok számára kiírt időfutam országos

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2015. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015

SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

KIADÁSOK 810 937 165 Szakmai tevékenység. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2009. évi költségvetése. Kamat 10 000 000 Áthúzódó bevételek 25 754 743

KIADÁSOK 810 937 165 Szakmai tevékenység. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2009. évi költségvetése. Kamat 10 000 000 Áthúzódó bevételek 25 754 743 2009. évi előirányzat BEVÉTELEK 811 194 743 Államháztartás alrendszereiből 318 140 000 ÖM céltámogatások 251 640 000 működési támogatás (NSSZ) 35 000 000 alap és eredményességi támogatás (MOB) 179 000

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2017. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny Mountain Bike Cross Country verseny 2013. szeptember 15. Piliscsaba JEGYZŐKÖNYV A verseny rendezője: Budapesti Kerékpáros Szövetség, Magyar Egyetemi Főiskolás

Részletesebben

Beszámoló a DKSI 2016-ös szezonjáról

Beszámoló a DKSI 2016-ös szezonjáról DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület Beszámoló a DKSI 2016-ös szezonjáról Eredmények, kiemelkedő teljesítmények, az évad főbb momentumai 2016. november Tagságunk 2016. év végén

Részletesebben

Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny. Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága

Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny. Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága Versenykiírás: 1. A verseny jellege: nyílt nemzetközi kerékpárverseny 2. A verseny célja: Magyarország Kerékpáros

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Kerékpáros Sportegyesület működéséről és terveinek

Részletesebben

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019.

MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. MAGYARORSZÁG AKROBATIKUS KOSÁRLABDA CSAPAT BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2016. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztés A 2019. évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztő: Lévai Zoltán Ritter Árpád Gulevszkij Konsztantin U23-as Európa-bajnokság Novi Sad kötöttfogás /2019 03 04-06./

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG 2014. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 40/2013.(11. 25.) számú. határozata

NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 40/2013.(11. 25.) számú. határozata NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 40/2013.(11. 25.) számú határozata a 2013. évi 02/2013- Sportösztöndíj rendszer támogatása pályázati felhívásra beérkezett

Részletesebben

SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015

SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2015

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG U14 ÉS U18 KORCSOPORTBAN 2018-19. U14 ÉS U18 EGYÉNI

Részletesebben

Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB június , Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S

Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB június , Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB 2017. június 24-25., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S A felnőtt-férfi, felnőtt-női, utánpótlás férfi és utánpótlás női korcsoportok számára kiírt országúti országos bajnokságot

Részletesebben

A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába.

A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába. 91/2016. (IX.23.) Elnökségi határozat A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába. 91-1/2016. (IX.23.) Elnökségi határozat A Magyar Triatlon

Részletesebben

TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6724 Szeged, Tápai u. 26 I/ évi Közhasznúsági jelentés

TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6724 Szeged, Tápai u. 26 I/ évi Közhasznúsági jelentés TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6724 Szeged, Tápai u. 26 I/2 2011. évi Közhasznúsági jelentés A TADASHII Harcművészeti Sportegyesület Közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről 1. Számviteli beszámoló

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó gyermek, ifjúsági és felnőtt korcsoport Magyar Bajnokainak

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club tevékenységéről Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Club Előkészítő: Ózdi Súlyemelő és Fitness Ügyvezető

Részletesebben

BEMUTATKOZÁS

BEMUTATKOZÁS www.zmkba.hu BEMUTATKOZÁS Az egyesület névadója Zrínyi Miklós VI. danos mesteredző. 35 éves pályafutása során több rangos tisztséget töltött be és számos kitüntetésben részesült, valódi ikonja a kick-box

Részletesebben

FEHOVA iskola saját sportcsarnokában airsoft IPSC pályát építettünk Budapesti Nagy Sportágválasztón

FEHOVA iskola saját sportcsarnokában airsoft IPSC pályát építettünk Budapesti Nagy Sportágválasztón Tisztelt Elnökség! Sajnos a 2017.02.15 napján 14:00-kor megtartott elnökségi ülésen rajtam kívülálló okok miatt nem tudok megjelenni, de ettől függetlenül az alábbiakról szeretném tájékoztatni önöket.

Részletesebben

Versenyszabályzat. 1. Hatálya. 2. Kizárólagosság. 3. Versenynaptár. 4. Versenyek fajtái

Versenyszabályzat. 1. Hatálya. 2. Kizárólagosság. 3. Versenynaptár. 4. Versenyek fajtái Versenyszabályzat 1. Hatálya 1.1. Jelen versenyszabályzat (továbbiakban: VSZ) vonatkozik valamennyi Magyarországon, a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban: MATAMSZ) szervezésében vagy jóváhagyásában

Részletesebben

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE Előterjesztő: Jóváhagyta: MESZ elnöksége. november 8. TARTALOM I. Ösztöndíjak célja... II. Ösztöndíjak rendszere... III. Ösztöndíjra való jogosultság...

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó cápa, serdülő és junior korcsoport Magyar Bajnokainak

Részletesebben

A Verseny. Helyszín: Balatonfüred

A Verseny. Helyszín: Balatonfüred A Verseny Jelentős mérföldkő volt a hazai assozás történetében, amikor a Detre testvérek 2008. októberében a németországi Chiemseen rendezett Asso Európa Bajnokságon 22 hajó közül bizonyultak a legjobbnak.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS MKSZ CYCLOCROSS VERSENYEK SZERVEZÉSÉRE

PÁLYÁZATI KIÍRÁS MKSZ CYCLOCROSS VERSENYEK SZERVEZÉSÉRE PÁLYÁZATI KIÍRÁS MKSZ CYCLOCROSS VERSENYEK SZERVEZÉSÉRE A 2016/17 es szezonban a MAGYAR KERÉKPÁROS SZÖVETSÉG CYCLOCROSS szakága elhatározta, hogy aktívan részt vesz a szakág hazai versenyeinek támogatásában,

Részletesebben

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA.

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Tel.: +36309724778 E-mail: squashiroda@squash.hu web: www.squash.hu A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA. Jelen beszámoló a

Részletesebben

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR BÚVÁR SZAKSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. tel.,fax: (36-1) 270 0117 E-mail: buvar@buvar.hu Web: www.buvar.hu Érvényes: 2014. 10.10-től Sportbizottság

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés

Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Dátum: 2014. május 10. 10 óra Helyszín: Dunaújváros, Campus Aréna Jegyzőkönyvvezető: Jaczkó Róbert Gyula Az Elnökségi ülés napirendi pontjai: 1. Női U19-es

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018)

VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) A 2018. év uszonyosúszó gyermek, serdülő,

Részletesebben

Preambulum:

Preambulum: ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKÖLVÍVÓ RÉGIÓ POFONPARTI SOROZAT 2018./3 AVAS - KUPA VERSENYKIÍRÁSA Preambulum: A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával mint Támogatóval és a

Részletesebben

2005. évi közhasznú beszámoló

2005. évi közhasznú beszámoló MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG SZENIOR ÚSZÓ ALSZÖVETSÉGE 2005. évi közhasznú beszámoló KÉSZÜLT MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG SZENIOR ÚSZÓ ALSZÖVETSÉGE ILLETVE A MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG 2006 ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRE A beszámolót a MÚSZ-SZÚASZ

Részletesebben

A Magyar Vízilabda Szövetség évi Komjádi Kupa Versenykiírása 2018/19.

A Magyar Vízilabda Szövetség évi Komjádi Kupa Versenykiírása 2018/19. A Magyar Vízilabda Szövetség 2018. évi Komjádi Kupa Versenykiírása 2018/19. 1. Általános rendelkezések: 1.1. A Kupa kiírója A Magyar Vízilabda Szövetség. A lebonyolításért felelős az MVLSZ Versenyfelügyeleti

Részletesebben

Weisz Róbert szakmai igazgató

Weisz Róbert szakmai igazgató AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ Á NEVELŐ Ő PROGRAMOK ÉS VÁLOGATOTT KERETEK RENDSZERE KAJAK-KENUKENU SPORTÁGBAN Weisz Róbert szakmai igazgató Magyar Olimpiai Bizottság NEFMI Sport Szakállamtitkárság Nemzeti Sport

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány 2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány Szakvezetés Szövetségi kapitány Szakágvezetők Edzők FFFFx FFksx FFksNF Sporttudományi háttér Terhelés diagnosztika

Részletesebben

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szöveség Ejtőernyős Szakbizottság MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ a 2010 második félévéről

SZAKMAI BESZÁMOLÓ a 2010 második félévéről SZAKMAI BESZÁMOLÓ a 2010 második félévéről Fejér Megyei Rugby-Football Utánpótlás Műhely Egyesület Velence-tavi Utánpótlás és Női Rögbi 1 Beszámoló a 2010 év második félévéről és 2010/11 bajnoki idény

Részletesebben

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány 1023 Budapest, Árpád fejedelem u.8. Adószám: 18006290-1-41

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány 1023 Budapest, Árpád fejedelem u.8. Adószám: 18006290-1-41 1023 Budapest, Árpád fejedelem u.8. Adószám: 18006290-1-41 Közhasznúsági jelentés A Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány 2011 évi tevékenységéről I. Számviteli beszámoló II. Költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

LISZI ATTILA. 2008-ban szerezte meg első bronz medálját. 2010. Turnau Downhill nemzetközi verseny junior I. hely

LISZI ATTILA. 2008-ban szerezte meg első bronz medálját. 2010. Turnau Downhill nemzetközi verseny junior I. hely DOWNHILL (DH) A downhill a hegyikerékpár sport egyik legextrémebb ága, amely során kövekkel, ugratókkal, letörésekkel tarkított, erősen lejtős terepen kell bringázni. Az óra elleni küzdelemben fokozott

Részletesebben