ÚJABB NYERTES PÁLYÁZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÚJABB NYERTES PÁLYÁZAT"

Átírás

1 IV. évfolyam 1 2. szám január 23. Ingyenes információs lap ÚJABB NYERTES PÁLYÁZAT Közel 1 milliárd forintból oldódhat meg a legkritikusabb területek csapadékvíz-elvezetése K özel kilencszázmillió ( ) forint támogatást kapott a Nagykõrös város legkritikusabb területeinek csapadékvíz-elvezetése címmel az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép- Magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez a nagykõrösi önkormányzat által benyújtott pályázat. Ez az öszszeg a teljes költség 90%-ára nyújt fedezetet, melyhez az önkormányzat közel százmillió ( ) forint saját forrást biztosít. Így összességében közel 1 milliárd forintból oldódhat meg a város legkritikusabb területeinek csapadékvízelvezetése. A gyõztes pályázat kapcsán dr. Czira Szabolcs polgármester lapunknak elmondta, hogy õ maga is igyekszik minden fórumon tudatni a lakossággal az örömhírt. Köszönöm mindenkinek, aki segítette a pályázat sikerre jutását. Külön nem emelnék ki senkit, hiszen tudom, hogy sokan nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ez a pályázat eredményes legyen, és a közel 900 millió forintot városunkba hozzuk. Úgy gondolom, akik részt vettünk ebben a folyamatban, tudjuk egymásról, ki mit tett, s számunkra a legnagyobb elismerés a siker. Bízom benne, hogy mindannyian, a város lakosságának egésze, együtt tudunk majd örülni annak, hogy ebben a gazdaságilag nehéz idõszakban közel 1 milliárd forintos beruházás keretében fejlõdik városunk. Ahogy abban is bízom, hogy ezen beruházás kapcsán megvalósulhat a városi szintû öszszefogás, s az acsarkodások helyett a segítségé, az együttmûködésé lesz a fõszerep mondta dr. Czira Szabolcs polgármester. Mesés délután a Tündérkertben Összesen több mint 30 indulóval, két korosztályra bontva rendezték meg az Arany János Kulturális Központban január 14-én a Tündérkert mesemon- 1%-okkal a városért Ezúton is felajánljuk valamennyi szervezetnek, amely a személyi jövedelemadó 1%- ának igénybevételére jogosult, hogy amennyiben a szükséges adatait január 28-ig eljuttatja hozzánk az alábbi elérhetõségek egyikére, úgy azokat mind az Önkormányzati Hírek lapszámaiban, mind Nagykõrös város honlapján közzétesszük. Így is segítve azt, hogy városunk lakosai a nagykõrösi szervezeteket támogathassák, s ezáltal városunk életét gazdagíthassák adójuk 1+1%-ával. Elérhetõségek: levélcím: Polgármesteri Hivatal, Nagykõrös, Szabadság tér 5. Kérjük, a borítékra írják rá: 1%- okkal a városért; tanacsado@nagykoros.hu MÛHELYMUNKA dó versenyt. A gyermekek kihasználták, hogy nem volt megkötés az elõadni kívánt mûre nézve, és a legkülönbözõbb témájú és nemzetiségû mesékkel álltak a zsûri és egymás elé. A mondhatni mesés délutánnak nem voltak vesztesei, hiszen mindenki egy szép élménnyel gazdagabban térhetett haza, de verseny lévén, a zsûriknek döntéseket kellett hozniuk. Íme: 1. kategória: óvodások és általános iskolák 1. osztályosai: 1. Czira Tímea (Arany János Református Általános Iskola); 1. Gera Viktória (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola); 2. Bíró Nándor Hunor (Arany János Református Általános Iskola); 3. Cselóczki Viola (III. számú Óvoda). Különdíjasok: Fehér Levente (Széchenyi úti óvoda Cegléd), Sipos Márk (IV. számú Óvoda). 2. kategória: általános iskolák 2 5. osztályosai: 1. Turai Hunor (Arany János Református Általános Iskola); 2. Cselóczki Boglárka (Arany János Református Általános Iskola); 3. Bundi Viktória (Petõfi Sándor Általános Iskola). Különdíjasok: Bundi Ildikó (Petõfi Sándor Általános Iskola), Fejér Evelin Kitti (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola), Nagy Zsófia Borbála (Arany János Református Általános Iskola), Szigetvári Elhunyt GAZDAG ISTVÁN Szomorú hír bejelentésével vette kezdetét az idei elsõ képviselõ-testületi ülés. Dr. Czira Szabolcs polgármester tudatta a jelenlévõkkel, hogy elhunyt Gazdag István, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. A polgármester arra kérte a jelenlévõket, egyperces néma felállással adózzanak Gazdag István emlékének. Krisztina (Arany János Református Általános Iskola) A díjazottak vásárlási utalványokat és a kulturális központ SZÁZSZORSZÉP ME- SEBÉRLET egy-egy elõadására nyertek tiszteletjegyet. A Postapalota külsõ homlokzatára kerülõ díszstukkók egy része már raktárban várja, hogy felkerüljön az épület homlokzatára, és a még hiányzó darabok valamint a nyílászárók is folyamatosan készülnek. Közben szintén mûhelyben folynak a bádogos munkák és a már sokak által várt kupola elemeinek elkészítése, legyártása is. Az elemekbõl várhatóan már tavasszal összeépítésre kerül a kupola.

2 Küzdelmes és sikeres év áll Nagykõrös mögött TAPALOTA vállalkozói tõke bevonásával újra a megérdemelt, régi pompájában ragyoghat, a fõtér ékszerdobozaként. Szintén gõzerõvel folyik a munka városunk új fürdõje területén. Rendezett, szép környezetben a strand felújítása mellett SPAR áruház, új közlekedési csomópont, valamint új lakások és üzlethelyiségek létesülnek. Az Ádám László Szakképzõ Iskola fenntartója a református egyház lett az Arany János Gimnázium igazgatása alatt, így több mint 800 diák kezdte meg tanulmányait szeptemberben a hit és erkölcs szeretetteljes alma materében. Az elmúlt idõszak értékelésének kiemelt eredményei között említette még meg, hogy munkahelyek létesültek a csökkent munkaképességûek számára az Abonyi út 21. szám alatti ingatlan bérbeadásával. Az elsõ fordulóban 183 millió forintot nyert a város szennyvízkezelésére beadott pályázatával. A Life program keretein belül megvalósult a Pálfájában az Erdei Oktatóközpont, ahol megkezdõdött a gyermekek környezetvédelemre tanítása. Elkészült az ISPA program keretében a komposztáló telep. Óvodáinkkal együtt támogatást nyertünk eszközfejlesztésre. Támogatást nyert, és hamarosan elindul a Dózsa György utca burkolatának felújítása. Kigyulladhatnak a fények önkormányzati támogatással az Árboz- és Esed-dûlõi tanyákon sorolta a szinte végeláthatatlannak tûnõ eredmények sorát dr. Czira Szabolcs, majd egy örömhírt jelentett be: hoszszas ügyintézés és egyeztetések után megoldódhat sikeres pályázatunk eredményeként a város legkritikusabb területeinek csapadékvíz-elvezetése 1 Mrd Ft értékben európai uniós forrásból. Ha még a szennyvízberuházás II. fordulójában is kedvezõ elbírálásban részesülünk elmondhatjuk, Hatalmas sikerrel került megrendezésre január 2-án az Arany János Kulturális Központban az idei újévi hangverseny, melyen dr. Czira Szabolcs polgármester újévi köszöntõje is elhangzott. A polgármester összegezte a mögöttünk lévõ évet, és elõretekintett a 2009-es esztendõre. Köszöntõjében elmondta: A esztendõ visszavonhatatlanul elmúlt, s a városvezetésben megfogalmazódott, kialakult vágyak, tervek, igények gyakran csak áldozatok árán, de tarthatóak voltak: a»magyar ház«vendégszeretetét jelképezve új, faragott üdvözlõtáblák kerültek elhelyezésre a város kapuinál, megújult a Kossuth Lajos utca, valamint a Ceglédi és Kecskeméti út, 50 helyszínen épült járda, megtörtént az Okmányiroda belsõ felújítása, ügyfélbaráttá történõ átalakítása, befejezõdött a Kecskeméti út 3/C épület felújítása. A polgármester kiemelte a magas színvonalon ellátott üzemeltetési feladatokat is, valamint elmondta: Nagykõrös város életében több évtizedre kiható, nagy jelentõségû szerzõdéseket kötöttünk ingatlanhasznosítás tárgyában. Ennek részeként az omladozó, rogyadozó, már-már életveszélyes POShogy a rendszerváltás óta ekkora mértékû anyagi forrást nem sikerült a városnak szerezni, mint ebben a ciklusban fûzte hozzá a polgármester, majd áttért az elõttünk álló idõszakra. Ha bele is fáradtunk a múló esztendõ küzdelmeibe, csak külsõleg fáradtunk meg. Belsõleg, lélekben újrakezdhetünk mindent, mert az erõ belülrõl fakad. A rosszindulatú, lejárató szlogenek, negatív újságcikkel, suttogó pletykaáradattal ármánykodó, kisstílû strómanok ellen felvértezve indulunk útnak, a láthatók mögöttünk vannak, csak egyre kell figyeljünk, a láthatatlanra, melyek a dokumentált terveink, tehát: Nagykõrös városközpont rekonstrukciós terve, Nagykõrös Déli elkerülõút megépítése, a vasútállomás elõtti tér rendezése, halasztott értékesítésû bérlakások építése a fiatalok könnyebb otthonhoz jutása érdekében. Köszönjük! A polgármester felhívta rá a figyelmet, hogy beszédében nem minden eredményre és tervre tért ki, de az Önkormányzati Hírek hasábjain keresztül folyamatosan tájékozódhat majd a lakosság a város eredményeirõl. a hála és a köszönet hangján szólva Mindazokhoz, akik segítették és segítik a munkánkat, a települést a fejlõdés útján, s akik õszintén akarják az összefogást, kívánok nemzetünknek az ideinél kevesebb ködbe veszõ álmot, városunknak békességet, valamennyiünknek jó egészséget, hitet, reményt, szeretetet és boldogságot a évre! mondta újévi köszöntõjének zárásaként Dr. Czira Szabolcs polgármester. A polgármester beszédét követõen a Váci Szimfonikusok koncertjét hallgathatták meg az Interoperett mûvészeinek közremûködésével, majd kezdetét vette a fõtéren a látványos tûzijáték. Az idei évben barátainkkal volt szerencsénk részt venni az újévi hangversenyen és az azt követõ tûzijátékon. Mindannyiunk nevében szeretnénk megköszönni, hogy amikor lépten-nyomon országosan és világszerte is a nehéz gazdasági helyzetrõl lehet hallani, Nagykõrösön a város vezetése és a Polgármesteri Hivatal dolgozói ilyen színvonalas és szórakoztató mûsort szerveztek számunkra, nagykõrösieknek. A teltházas koncert végén szóló vastaps jól mutatta a rendezvény sikerét. Míg az elõzõ években üres székekrõl lehetett hallani, addig az idei szervezés profizmusát mutatja, nemhogy üres székek nem voltak, de pótszékekkel is ki kellett egészíteni az ülõhelyek számát. A fülünkbe csengõ melódiák után a téli hidegben is öröm volt végignézni a színes és látványos tûzijátékot. Egyetértettünk abban, hogy a január 2-ai dátum jó választás volt, hiszen úgy tûnt, így a tûzijátékra is sokkal többen kíváncsiak voltak, mint az elõzõ években. Röviden tehát, köszönjük minden szervezõnek és a város vezetõinek ezt a szép estét! Fehér Ibolya Csizmazia Béla 2 Önkormányzati Hírek NAGYKÕRÖS

3 Nos, a varroda mûködik! Vajon kinek szúrhatja a szemét egy csökkent munkaképességûeket foglalkoztató munkahely teremtése? merülhet fel a kérdés egyesekben akkor, amikor a Heti Hírek egyik január 6-án napvilágot látott cikkében üresen felavatott varrodáról olvashatunk. Mivel lapunk immár több írásában foglalkozott a KÉZMÛ Kht. által üzemeltetett varrodával, kötelességünknek éreztük olvasóink hiteles tájékoztatása érdekében megkeresni a varrodát, hogy megtudjuk, valóban üres-e a december 11-én átadott létesítmény. Ahogy Aliczky Györgytõl, a KÉZMÛ Kht. termelési-mûszaki osztályvezetõjétõl megtudtuk, hogy a december 11-én ünnepélyes keretek között is átadott varroda december 8-a óta mûködik, s a munkanapokon a heti munkarend szerint dolgoztak. Aliczky György elmondta, hogy szép számmal van megrendelésük a kht. nagykõrösi varrodájában is készített párnákra, így még ma is folyamatosan vesznek fel megváltozott munkaképességû dolgozókat, várják az új jelentkezõket! A varrodában jelenleg egy mûszakban dolgoznak, napi 6 órában, de ha a dolgozói létszámuk meghaladja a 21-et, újabb mûszakot is indítanak. Nem kell, hogy legyen papír a képesítésrõl. Egy dolog van, odaadunk egy úgynevezett szabványt, azaz kiszabott huzatot, és elmondjuk, hogy ezt itt kell varrni, ezt pedig ott kell varrni, ha valaki leül, és meg tudja varrni, akkor jó, de van betanulási idõ is, fontos, hogy látszon az illetõn, hogy szeretné csinálni mondja Aliczky György, mikor arról érdeklõdünk, hogy kell-e szakképesítés ahhoz, hogy valakit felvegyenek. Mint megtudtuk, a varrodában ipari varrógépeken dolgoznak, amely gyorsabb, mint a háztartásokban elõforduló kisgépek, de ha valaki otthon varr, annak nem kell itt sem megijednie. Majd megismertünk egy szemléltetõ példát: egy másik telephelyén a cégnek egy férfi jelentkezett, akinek az öregségi nyugdíjhoz még nem volt meg az elegendõ szolgálati ideje, és azt mondta, ha a nõk meg tudnak tanulni autót vezetni, õ is meg tud tanulni varrni. A férfi azóta is az üzemben dolgozik Várják tehát a megváltozott munkaképességû, varráshoz kedvet érzõ jelentkezõket a Szivárvány út és Abonyi út sarkán lévõ varrodában. PLETYKÁK ÉS FÉLIGAZSÁGOK ÕK MÁR ITT DOLGOZNAK Kovács Lászlóné: Odahaza varrtam ezelõtt is. Az ízületeimmel és a gerincemmel is baj van. Van egy rezsi, amit ki kell fizetni, s nem futja a nyugdíjból. Amikor jelentkeztem, el sem tudtam képzelni, hogy milyen lesz, de maximális segítséget kapunk mindenben, s amennyit tudunk mi, is teljesítünk. Kovács Katalin: Az Ady Endre úti szociális otthonban dolgoztam mint nõvér, de tönkrement a gerincem, akkor leszázalékoltak. A varroda indulásakor jelentkeztem, és nagyon örültem neki, hogy 6 órában, az egészségemnek megfelelõ munkát találtam. Féligazságok, hamis pletykák talán a legnagyobb ellenségei annak az embernek, aki szeretne tájékozott lenni települése ügyeit illetõen, egyáltalán, aki valamiféle módon szeretné, ha elfogadnák a vele egy településen élõ társai. Talán erõs szavaknak tûnhetnek a fentiek, de ha végiggondoljuk, milyen nehéz is szûrni a hozzánk eljutó megannyi hírt, mely igaz, mely nem, akkor csupán abban bízhatunk, ha egy hírforrás hiteles. Hall valaki valamit, azt hiszi, tájékozott a kérdésben, és így teljes magabiztossággal tovább is adja a hírt, aztán néhány nap, hét, hónap múlva kiderül, hogy fele sem volt igaz a hallottaknak és továbbadottaknak. Ha ez egyszer esik meg, jó, tévedni emberi dolog, de ha vajon rendszeresen így jár valaki, nem fogja-e hitelét veszteni a közösségben, nem fogják-e pletykafészeknek, hazugládának tartani? De minek is szólt ez a kis felvezetõ? Deák Gábor, a Kossuth iskola igazgatója kereste meg lapunkat, elmondta, hogy manapság azok a hamis hírek terjednek a városban, hogy a Dalmady iskolát és a Kossuth iskolát összevonják, és a Dalmady iskolába járó gyermekek is a Kossuth iskolába fognak járni. A hír nem igaz! A pletyka alapja az a szakbizottsági és képviselõ-testületi döntés, mely az integrált nevelés bevezetése kapcsán született. A fenntartónak, az önkormányzatnak törvény által elõírt kötelessége, hogy intézményeiben integrált oktatás folyjék. Ehhez persze városunk oktatási intézményeinek átszervezésére van szükség. A Dalmady iskola és a Kossuth iskola vezetõje arra kapott megbízást, az októberi képviselõtestületi döntés alapján, hogy készítsenek egy olyan szakmai elõterjesztést, mely alapján a két intézmény közös igazgatású, többcélú közoktatási intézménnyé alakul át. A többcélú intézmény létrehozásával nem az fog változni, hogy ki hova jár, hiszen arról szakértõi bizottság döntött eddig is, és fog ezután is dönteni mondta Deák Gábor. Ha a szakértõi bizottság azt állapítja meg, hogy egy gyermeknek speciális tanrendben kell tanulnia, akkor az a gyermek ezután is a Dalmady iskola épületében fog tanulni speciális tanrend szerint, ha viszont a bizottság azt mondja ki, hogy a gyermek integráltan oktatható, akkor mint eddig is, ezután is az önkormányzati fenntartású intézmények bármelyikében, azaz a Petõfi, a Rákóczi és a Kossuth iskolákban is tanulhat a gyermek. Fontos tehát, hogy a speciális tanrend szerint tanuló dalmadys diákok nem fognak a normál tanrend szerint tanuló osztályokba járni sem a Kossuth iskolában, sem a másik két iskola egyikében se. A Dalmady és a Kossuth iskolák közös igazgatásúvá, többcélú intézménnyé válásával viszont a Dalmady iskola gyógypedagógusinak szaktudása és tapasztalata a település valamennyi önkormányzati iskolájában és óvodájában hasznosíthatóvá válik. Lesznek utazó pedagógusok, akik valamennyi intézményben tudják segíteni azon gyermekek fejlesztését, akik esetében ez szükséges tette hozzá a Kossuth iskola igazgatója. Deák Gábor még elmondta, hogy némi változás lesz azért a Kossuth iskola osztályainak elhelyezését illetõen, hiszen a következõ tanévtõl az elsõ osztályosokat a Patay úti épület helyett a Kinizsi útiban helyezik el. IV. évfolyam, 1 2. szám január 23. 3

4 Nagy sikerû városdíszítõ verseny A januári képviselõ-testületi ülés keretében adták át a több éves hagyományokra visszatekintõ karácsonyi városdíszítõ verseny díjait. A versengésbe évrõl évre többen jelentkeznek. A pályázat évben is kiírásra került. A zsûri tagjainak, Bojtos Zsuzsannának, Feurdeán Zsuzsannának, Tóth Józsefnek igen nehéz volt a döntést meghoznia, hiszen nagyon sok karácsonyi díszbe öltöztetett intézmény, üzlet, családi és társasház közül kellett választaniuk. A díjakat dr. Czira Szabolcs polgármestertõl vették át a díjazottak. Óvodák kategóriában az 1. helyezést megosztva kapta a II. Sz. Napközi Otthonos Óvoda és a Názáret Római Katolikus Óvoda; 2. helyezést ért el a IV. Sz. Napközi Otthonos Óvoda Kossuth L. u. 45. sz. épülete; 3. helyezést ért el megosztva az I. Sz. Napközi Otthonos Óvoda Sziget u. 3. sz. tagintézménye és a III. Sz. Napközi Otthonos Óvoda Kazinczy u. 11. sz. tagintézménye. Iskolai kategóriában az 1. helyezést megosztva kapta a Kossuth Lajos Általános Iskola Kinizsi u. 4. sz. alatti épülete és a Petõfi Sándor Általános Iskola és Diákotthon; 2. helyezett a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Kálvin tér 6. sz. épülete; 3. helyezett a Toldi Miklós Élelmiszer-ipari Középiskola, Szakiskola és Kollégium. Üzletek/kirakatok kategóriában 1. helyézést ért el Balázsné Bodicsi Zsuzsa kozmetikai üzlete; 2. helyezett az Oroszlán Gyógyszertár; 3. helyezést ért el a Celzius Plus Kft. Társasházak erkély/folyosó/lépcsõház kategóriában 1. helyezést ért el a Ceglédi u. 7/A lépcsõház; 2. helyezett Búzné Csíkány Ágnes erkély/függõfolyosó; 3. helyezett Ceglédi u. 7/B lépcsõház. Családi házak kategóriában 1. helyezést ért el Jauch György, Rák u. 8.; 2. helyezett Nagy Katinka, Dévai u. 23.; 3. helyezett Hargitainé Opoczki Beatrix, Nagyszalontai u. 4. Különdíjban részesült Nagykõrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza és Rendelõintézete. A zsûri különdíját kapta a Flower Trend virágszalon. Karácsonyi városdíszítõ versenyen való részvételért emléklapban részesült: Városi Bölcsõde, III. Sz. Napközi Otthonos Óvoda Eötvös K. u. 8. sz. alatti intézménye, IV. Sz. Napközi Otthonos Óvoda Ifjúság u. 22. Sz. épülete, I. Sz. Napközi Otthonos Óvoda Kárász u. 1. sz. épülete és a Batthyány u. 18. sz. épülete, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Kecskeméti út épülete, D és D 2000 Kft., Pintér Team Kft. a Pintér Étterem, Boglárka virágüzlet, Zöldség gyümölcs üzlet Szolnoki út 74., Mester János Ceglédi út 7/A, II/10. erkélyének díszítéséért, Gyurász Lászlóné Gát u. 2. II/18. erkélyének díszítéséért, Harsányi Józsefné Gát u. 2. II/21. erkélyének díszítéséért, Ócsai Sándor Damjanich u. 15. sz. családi háza, Fehér-Deák Mária Pacsirta u. 6. sz. ingatlana, Rumen Mátyás Fülemüle u. 4. családi háza, Pap Lászlóné Batthyány u. 13. sz. ingatlana, Rosenfeld Imre Batthyány u. 22. sz. családi háza, Hegedûs Eszter Örkényi u. 38. sz. ingatlana. Szép sikerek a Bólyaiban A kecskeméti Bolyai János Gimnázium az idei tanévben is meghirdette informatikai és matematikai versenyét. A versenyen fõként Bács- Kiskun megyeiek vettek részt, de Nagykõrösrõl is indultak diákok. Tanulóink szép sikereket értek el a versenyen. Oláh Viktória 4. lett matematikából (felkészítõ tanár: Benkéné Megyesi Edit). A feladatot összeállítók fõként a diákok problémamegoldási képességére voltak kíváncsiak, a mindennapi életbõl vett matematikapéldák alapján. Az informatika kategóriában Kenyeres Róbert 2., Kiss Dániel pedig 4. helyezett lett (felkészítõ tanár: Szatmári Rita). Az informatikusoknak logikus gondolkodásukat kellett bevetni a sikeres eredmények eléréséhez, és kiválóan kellett érteni az informatikai alkalmazói feladatokhoz (szövegszerkesztés, táblázatkezelés). A továbbtanulás elõtt mindhármuknak jól jött ez a szép versenyeredmény! Kossuth Lajos Általános Iskola Kiss Dániel, Kenyeres Róbert, Oláh Viktória 8. a osztályos tanulók Átadták az Önkormányzati Hírek rajzpályázatának díjait A január végi képviselõ-testületi ülésen adták át az ÉN KARÁ- CSONYOM címû, lapunk, a város lapja által meghirdetett rajzpályázat díjait. A zsûri döntése alapján az alábbi döntés született: A felsõ tagozatosok között: I. helyezett: Radics Klaudia (Kossuth Lajos Általános Iskola, 7. o.); II. helyezett: Szabó Nikolett (Kolping Katolikus Általános Iskola, 7. o.); III. helyezett: Fekete Nikoletta (Petõfi Sándor Általános Iskola, 8. o.). Különdíjat kapott: Bobál Erika (Kossuth Lajos Általános Iskola, 6. o.); Zagyi Gabriella (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 8. o.); Danka Bianka (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola). Az alsó tagozatos és óvodás kategóriában: I. helyezett: Tháler Regina (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 4. o.); II. helyezett: Márton Gyöngyi (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 4. o.); III. helyezett: Czira Tímea Emese (Arany János Református Általános Iskola, 1. o.). Különdíjat kapott: Kósa Lili (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 1. o.); Németh Sára (Názáret Római Katolikus Óvoda); Lõrincz Eszter (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 4. o.); Gerencsér Zoltán (I. Sz. Napközi Otthonos Óvoda). 4 Önkormányzati Hírek NAGYKÕRÖS

5 Nagykõrös nem fasiszta város! ÚJRA VALÓTLANSÁGOT ÍRTAK VÁROSUNKRÓL A HETI HÍREKBEN? A képviselõ-testület január 15-i ülésén Sebestyénné Angyal Zsuzsanna települési képviselõ a Heti Hírek idei elsõ lapszámában megjelent egy oldalas cikk kapcsán fejezte ki felháborodását. A képviselõ úgy vélte, súlyos támadás érte a várost, mely mellett nem lehet szó nélkül elmenni, ezért szavaztatott a lehetséges jogi lépések kezdeményezésérõl. Az alábbiakban a napirend elõtti felszólalás szövege olvasható. nyilvánítsák ki véleményüket, a képviselõ-testület nem fasiszta (Sebestyénné Angyal Zsuzsanna) December végén és január elsõ napjaiban a jóérzésû emberek boldog, sikerekben és eredményekben gazdag új évet kívánnak egymásnak. Hiszem, hogy ez nem pusztán egy szokás, hanem tényleges érzelmek és valós jó szándékok is vannak ezek mögött a jókívánságok mögött. Jómagam is örömmel fogadtam a felém érkezõ megannyi jókívánságot, és bíztam benne, hogy a Nagykõrös városért folytatott munkám során elkísérnek a sokszor rögös úton, ahogy tették ezt az elmúlt években is. Sajnos azonban az idén a jókívánságok mellett egy mélységesen felháborító cikkel is szembesülnöm kellett az új év elsõ napjaiban. S bár a városát szeretõ, azért dolgozó nagykõrösi képviselõként tudom, hogy nem egyedül én fogom felemelni a szavam ezen írásban található rágalom és valótlanságok ellen, azért, hogy egy kistérségi szinten, az újság címlapja szerint 6000 példányban megjelenõ újságban ilyesmit le mernek írni. Mint bizonyára önök is sejtik már, a Heti Hírek kistérségi kereskedelmi lap január 6-i számának 14. oldalán megjelenõ Tájékoztatás vagy propaganda? címû írásáról beszélek, amelynek szerzõje» nos «megjelöléssel valószínûleg Nóniusz Sándor volt.» Nos «az írásában Nagykõröst és a nagykõrösi szenátust, képviselõ-testületünket Göbbelssel és Hitlerrel köti össze. Teszi ezt 6000 példányban kinyomtatva Nagykõrösön és a kistérségben. Köszönjük szépen, ez rendkívül jó ajándék volt az új évre! Miközben úgy gondolom, itt jó néhányan azért dolgozunk, fáradozunk, nem csak mi képviselõk, de hivatalnokok, vállalkozók, pedagógusok és egyéb területeken dolgozók, hogy a városunk, Nagykõrös minél jobban fejlõdjön, közben egy újságíró, egy újság úgy állítja be Nagykõröst, mint egy fasiszta várost. A Fidesz MPSz-t már megkérdeztem, és egyáltalán nem érezzük magunkat sem nácinak, sem fasisztának! Engedjék meg, hogy itt feltegyem a kérdést: Varga úr, ön, az MSZP-ben ülõ képviselõ társai, vagy önök, Kovács úr, fasisztának érzik magukat, nácinak érzik magukat? Én úgy gondolom, ebben a képviselõ-testületben nem ülnek ilyen emberek, és nem vallanak semmi ilyen ideológiát. Éppen ezért kérem a képviselõ társaimat, hogy akik úgy gondolják, hogy Nagykõrös nem fasiszta város és a képviselõ-testület tagjai sem a fasiszta Göbbels nyomdokain járnak, egy határozati javaslatban itt a képviselõ asszony hangja elcsuklott, majd elnézést kért, mélységes fölindultsága miatt mondjunk igent arra, és egyben kérjük fel a polgármester urat és a polgármesteri hivatalt, vizsgáltassák meg, hogy milyen jogi lépéseket lehet tenni a cikk szerzõje és a cikket nyilvánosság elé táró újsággal szemben, és tegyék meg azokat. A cikk további féligazságait és hazugságait most nem kezdeném el sorolni. Abba sem mennék bele, hogy a cikkben miként kerül párhuzam a nagykõrösiek és a buta, tehetetlen, fejüket nem használó emberek közé. Kérem inkább, hogy bizonyítsuk be, hogy bár politikai szempontból más pártok, szervezetek képviseletében néha eltér a véleményünk, néha egymással vitázva vagyunk itt, de Nagykõrös város érdeke, jó híre, fejlõdése fölé semmit nem helyezünk. Kérem, szavazógombjaink segítségével nyilvánítsuk ki véleményünket, hogy a képviselõ-testület nem fasiszta, és Nagykõrös sem egy fasiszta város. Egyidejûleg hatalmazzuk fel a polgármester urat a jogi lépések megtételére mind az újsággal, mind pedig az újságíróval szemben. nem szoktam a Heti Híreket nagyon olvasni, megmondom õszintén (László Ferenc) A képviselõ asszony felszólalása után László Ferenc kért szót és elmondta, õ nem olvasta ezt a cikket, s el sem tudja képzelni, hogy egy újságíró ilyet le merjen írni, hogy a képviselõ-testület fasiszta. László Ferenc célszerûnek tartotta volna, ha kiosztották volna a cikket, hiszen mint mondta, nem biztos benne, hogy képviselõ társai mindegyike olvasta azt. Én például nem szoktam a Heti Híreket nagyon olvasni, megmondom õszintén mondta László Ferenc, hozzátéve így sem igent, sem nemet nem tud mondani. Egyetértés Dr. Czira Szabolcs elmondta, egyetért a képviselõ úrral, azt mondta, ki kell osztani a cikket, és az interpellációk napirendi pont elõtt szavaznak róla. Idõközben László Ferenc 10 perc szünetet kért. Szavazás Mikor elérkeztek a napirendi ponthoz, dr. Czira Szabolcs elmondta, most már bizonyára volt alkalmuk a képviselõknek elolvasni a cikket, majd szavazásra tette fel a határozati javaslatot, mely szerint Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõtestülete a Heti Hírek címû hetilap január 6-án megjelent Tájékoztatás vagy propaganda? címû cikkben foglaltak miatt polgári és büntetõeljárást kezdeményez. Felhatalmazza a polgármestert polgári peres eljárás, valamint büntetõeljárás megindítása érdekében a dr. Papp Katalin Ügyvédi Iroda megbízására. A testület 13 igen, 1 nem, tartózkodás nélkül úgy fogadta el a határozati javaslatot, hogy 10-en nem szavaztak, köztük olyanok sem, akik a teremben voltak. Utózöngék László Ferenc napirend után kért szót és elmondta, azért nem szavazott a frakciójuk, mert a cikkben egy markáns véleményt lehet olvasni, s csak párhuzamot állított annak írója. Szécsény Csaba és Sebestyénné Angyal Zsuzsanna is kifejtette véleményét. A képviselõ asszony idézett a cikkbõl: A nagykõrösi szenátusnak az elmúlt évben nem is kellett volna sok pénzt feláldozva Szegedre menni marketingtanácsért, hiszen egy ideje már a»nagy Hazug«-nak titulált Göbbels nyomdokain lépdelnek. Sebestyénné véleménye szerint ezen sorok elég egyértelmûek. IV. évfolyam, 1 2. szám január 23. 5

6 Megalakult az Arany-híd Baráti Kör ne szeressük egymást csak beszéddel és nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. (János apostol 1. lev. 18.) Lakóhelyünk szeretete a valutánk Ez lehetne a jelszava a január 13-án mintegy 30 fõvel megalakult Arany-híd Baráti Körnek. Egyesületnek indult, de az agyonszabályozott társasági forma helyett a rugalmasabb baráti kört választottuk. Ennek megalakításához nincs szükség anyagi fedezetre, csak jó szándékú, a lakóhelyüket szeretõ emberekre. A népes érdeklõdõ közönség azt jelezte számunkra, hogy ennek bõvében vagyunk. Nincs szükség továbbá tagdíjra, ami a mai pénztelen világban szintén nem lényegtelen szempont. Csak segíteni akarásra. Ennek is tanújelét adták a megjelentek. Az befogadta a kört, és támogatásáról biztosította. Köszönet érte dr. Zsoldos Zoltánnénak és kollégáinak. A baráti kör sokrétû célkitûzését és a megalakulást megelõzõ idõszak közös gondolkodásának eredményeit a kör vezetõje ismertette. Szeretnénk valódi hídszerepet betölteni a már mûködõ intézmények, egyesületek és egyéb civil társaságok között, mindenekelõtt a nehézkesen áramló információk felgyorsításával. Figyelni fogunk minden olyan érték megmentésére, megteremtésére, amelynek révén ez a jeles múlttal és nagy hagyományokkal rendelkezõ város ismét az országos figyelem középpontjába emelkedhet, fellendülhet az idegenforgalma. Ennek halaszthatatlan voltára hívta fel a közvélemény figyelmét dr. Törös Klára június 10-én megjelent újságcikkében. Már a tervezgetés idõszakában kirajzolódott az Arany-út programunk. Ennek érdekében Karsay Istvánné igényes turisztikai kiadványt tervezett, Vadász Katalin pedig összeállított egy programot egynapos tanulmányi kirándulásra. Legnagyobb kincsünk Arany János itteni tanárságának kilenc éve. A nagy költõ emlékét hûségesen ápoló dr. Törös László is nagyobb megbecsülést érdemel. Suba Lajos nagy elõrelépést tett mindkét szempontból, amikor bejelentette a Törös-szoba kialakításának szándékát a gimnázium épületében. Szintén neki köszönhetõ egy nagyszerû relikvia, Arany János meggyfa botjának megszerzése. A református egyház az Arany-sírversek megtalálásához, restaurálásához ígér segítséget. A pusztai tölgyesek, a nyáron létesült Pálfája Oktatóközpont tanösvénye, és az ehhez kapcsolódó tábor természeti értékeink védelmét szolgálják. Nyerges Józsefné, Bálint Zoltánné, Kissné Tóth Gabriella, Szûcs Mária, Apró Zoltánné, Sebestyénné Angyal Zsuzsanna és Kapás Tibor lelkes és önzetlen munkájának köszönhetõen ez a feladat reményeink szerint egyre népszerûbbé válik. Építészeti értékeink is megérdemlik, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek, hiszen kevés város büszkélkedhet országos viszonylatban is ilyen kúrianegyeddel. Emelte az alakuló ülés lelkes hangulatát Vörös Vilmosné átélt szavalata. Arany János Egyesülés címû versébõl különösen ez a négy sor nyert aktuális fényt: Öleljük meg egymást, szívesen, meghitten, És szeressük egymást: úgy áld meg az Isten. Élni fog a nemzet, Amely összetart. A közös beszélgetés során megerõsödött bennünk az a gondolat, hogy valóban szükség van egy ilyen baráti körre. Több hozzászóló más települések példájával mutatta meg, hogy összefogással csodálatos eredményeket lehet elérni a mai pénztelen világ ellenére. Két kérés is elhangzott: a Nagycsaládosok Országos Szövetsége és az Aranykerék Túracsoport máris a támogatásunkat kérte országos találkozójuk megszervezéséhez. Köszönettel tartozunk Bencsik Gézának is, aki a Nagykõrösért Közalapítvány támogatásáról biztosította a kört. Magánemberként is többen kifejezték segítõ szándékukat, és ez a jövõbeni mûködésünk záloga. Köszönjük. Terveink szerint minden hónap elsõ csütörtökén 17 órakor találkozunk az emeleti termében. Ezek az alkalmak a következõk: február 5., március 5., április 2., május 7., június 4. Minden összejövetelünkön lehetõség nyílik egy-egy alapítvány, társadalmi vagy civil szervezet, intézmény bemutatkozására, és igyekszünk megtalálni az együttmûködés lehetõségét. Alkalmanként nagy érdeklõdésre számot tartó elõadások is elhangzanak majd. A részletes programról a tagokat írásban értesítjük, az érdeklõdõk a sajtóból szerezhetnek tudomást. Kissné Tóth Gabriella megrajzolta logónkat, és hamarosan elkészül honlapunk is. Egyelõre a város hivatalos honlapján jelennek meg híreink, információink. Onnan letölthetõ a belépési nyilatkozat is, amely elektronikus formában is továbbítható. Szeretettel hívunk és várunk rendezvényeinkre minden kedves nagykõrösi lokálpatriótát akár a kör barátjaként, akár egyszerû érdeklõdõként. JÉGVIRÁG fotópályázat A tél mindennapi örömei Ragadd meg a pillanatot, örökítsd meg a havas táj szépségeit, zárd fényképbe a tovasuhanó telet! Dr. Erdélyi Erzsébet a kör vezetõje Arany-híd február 5-i programja: Ecsedi Péter ének Tényi András: Nagykõrös épített öröksége elõadás Dér András ajándékkészítõ bemutatja saját és kézmûves társai munkáit Vörös Vilmosné vers Olyan fotókat várunk, amelyek téli programokat, eseményeket mutatnak be, legyen az családi körben eltöltött hétvége, egy felejthetetlen téli kiruccanás, egy megismételhetetlen sí- vagy szánkótúra, egy hógolyócsata vagy csak egy gyönyörû téli havas táj! MEGHÍVÓ február 3-án (kedden) 17 órakor FEHÉR ERNÕ zongoramûvész hangversenye lesz a Weiner Leó Zeneiskolában. Mûsorán Haydn-, Scarlatti-, Beethoven-, Debussy-, Liszt-mûvek szerepelnek. MEGHÍVÓ Az Arany János Társaság és a Weiner Leó Zeneiskola tisztelettel meghívja önt január 31-én (szombaton) 16 órakor a Magyar Kultúra Napja alkalmából sorra kerülõ hagyományos ünnepi rendezvényére a zeneiskola dísztermébe (Nagykõrös, Patay utca 19.). Mûsor: Joseph Haydn és Magyarország Elõadó: Hartyányi Mária Piroska zenetanár Közremûködnek: a Weiner Leó Zeneiskola tanárai és növendékei A képeket csak nézõképként (CD-n nem!), kiállításra kész állapotban lehet beadni minimum cm-es méretben! Szeretettel várjuk a képeket az Arany János Kulturális Központ információs pontján (Szabadság tér 7.). Beadási határidõ: január 30., péntek A legjobb képekbõl kiállítást rendezünk, melynek megnyitója február 4-én, szerdán 17 órakor lesz az Arany János Kulturális Központ Rácz József Galériájában, ahol díjazzuk az alkotásokat és alkotóikat. 6 Önkormányzati Hírek NAGYKÕRÖS

7 A természetvédelem ARANYKORA Mióta Nagykõrös Nagykõrös, nem volt olyan, hogy a természetvédelem területén ennyit elérjen, mint 2008-ban mondja Kapás Tibor, akit talán csak nagyon keveseknek kellene bemutatni, hiszen városszerte ismert vállalkozásai révén, s mára egyre többen megismerik a kõrösi jelfákért, környezetünkért folytatott munkáját is. Az Amirõl a kõrösi fák mesélnek címû könyv szerzõjét arról kérdeztük, mire is alapozza, hogy az elmúlt év a nagykõrösi természetvédelem aranykorának számít. Egyrészt elkészült a Pálfájában az Erdei Oktatóközpont kezdte Kapás Tibor. Elkezdték a pusztai tölgyesek megújítását, amely többek között azt is jelenti, hogy a nem õshonos fákat, mint például az akác, kiszedik a tölgyek közül, és helyükre õshonos fajtákat ültetnek. Másrészt elkészült az önkormányzat zöldrendelete, amely eddig nem volt városunkban. Ez nagyban segíti a szomszédok esetleges vitás kérdéseinek a tisztázása mellett a belterületi természeti értékeink védelmét is. A harmadik dolog, hogy elindult a bel- és külterületi jelfáink levédése. Én már hosszú ideje foglalkozom ezzel a témával. Dezsõ Kázmérék már neveztek el fákat, ezeket megkerestem, és új fákat is jelöltünk ki. Ezeknek indult el most a levédése. Ezt most az önkormányzat is felkarolta. Ha minden jól megy, az idei évben megtörténik a fák védelem alá helyezése. Nekünk, nagykõrösieknek azért kell vigyáznunk, mert kevés város bír ilyen természeti adottságokkal, mint mi. Ezért kell ezt megõriznünk, népszerûsítenünk. Ebben szerepe lehet az Erdei Oktatóközpontnak. A Kossuth iskola szervezett a tanösvényhez egy egész napos programot, melyre engem is meghívtak. Ott lehetett látni, mennyire érdeklõdnek a gyermekek a természet iránt, mennyire fogékonyak a témában. Ez alapján azt gondolom, hogy erõsíteni kell az ilyen irányú képzést, hiszen ez egy nagykõrösi öntudatot is ad az embereknek. Fontos, hogy ismerjék a jeles fákat, a természeti értékeket. Egyre többen látják úgy, hogy a pusztai tölgyesek világszám. Ezét fontos, hogy megismerjük, megõrizzük. Közterületi fásítások II. Aktuális kérdés: faültetés, de mit és hová. A zöldfelület-gazdálkodásról szóló rendelet [23/2008. (IX. 26.) ÖT. sz. r.] ebben is iránymutatást ad. Az elõzõ részben felsorolásra kerültek azok a szempontok, melyekre oda kell figyelni az ültetendõ fafaj megválasztásakor. Azonban még jól megválasztott fafaj cserjefaj esetén is szükségessé válhat a nyesés, koronaalakítás, melynek szabványokban, magasabb szintû jogszabályokban megvannak a paraméterei. Melyek azok: Az ÚT közúti szabvány értelmében a szintbeli csomópontokon 0,8 m és 2,5 m magasságok között olyan látómezõt (rálátási háromszöget) kell biztosítani, amely mentes a rálátást akadályozó tényezõktõl, parkoló jármûvektõl, növényzettõl. Az országos településrendezési és építésügyi követelményekrõl szóló, módosított 253/1997. (XII. 20.) korm. rendelet 39. -a értelmében a járda fölött 2,5 m magasságú gyalogos tér biztosítása szükséges. Szintén ugyanezen jogszabály értelmében szükséges a közúti ûrszelvény biztosítása, melynek értelmében a közút fölé 4,5 m magasságban nem nyúlhat be semmi, tehát növény sem. Nem lehet elfeledkezni a légvezetékek biztonsági övezetérõl sem, melynek nagyságát szintén ágazati szabványok szabályozzák. A növényzet fentieknek megfelelõ ápolása, nyesése elsõdlegesen az érintett ingatlan tulajdonosának feladata. Kivételt képez ez alól a légvezetékek környezetében végzett nyesés, melynek biztonsági övezet biztosítása érdekében történõ elvégzése a közmû tulajdonosának feladatát képezi. Vannak esetek, amikor az ingatlan tulajdonosa a fentiek alapján indokolttá váló növényápolási munkákat elvégezni nem tudja esetlegesen a fa méreténél fogva, akkor a terület kezelõje (önkormányzat) írásbeli bejelentés alapján elsõsorban a növények nyugalmi idõszakában gondoskodik a munka elvégzésérõl. Fontos! Helyi rendeletünk 23. (3) bekezdése értelmében közterületen fát ültetni csak a kezelõ (önkormányzat) hozzájárulásával lehet. Szabálytalan ültetés esetén a kezelõnek joga van az ültetést végzõt felhívni az átültetésre, illetve végsõ esetben a fát átültetni, eltávolítani. A szépen fejlõdõ, a terület adottságainak figyelembevételével telepített növény dísze az ingatlannak, értéke a városnak, míg az ettõl eltérõ sok bosszúság forrása lehet. Fagymentes idõben a fás szárú növények télen is telepíthetõk, egészen rügyfakadásig. A két részben közterületi fásítással kapcsolatban leírt javaslatok, észrevételek, esetlegesen kötelezettségek a többéves tapasztalat alapján fogalmazódtak meg. Ezek ültetés elõtt történõ átgondolása segít benne, hogy valódi érték esztétikus környezet teremtõdjön. Aktualizált függelék A Szervezeti és mûködési szabályzatról szóló helyi rendelet 1. számú függelékének karbantartásáról került tájékoztató a képviselõ-testület elé annak 2008 októberi ülésén. A szóban forgó függelék Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének névsorát tartalmazza, valamint a képviselõk lakcímét. A karbantartásra több okból is szükség volt. Egyrészt Szõke László települési képviselõ sajnálatos elhalálozása miatt idõközi helyi önkormányzati választást kellett kiírni a 13. számú választókörzetben. A választás során jelentõs többséggel Mezei Imrét, a Fidesz MPSz, KPE, Fidelitas és a KDNP képviselõjelöltjét választották meg. Mezei Imre a képviselõ-testület szeptember 25-i ülésén letette esküjét. Ennek alapján a függelékbe felvezetésre került Mezei Imre, Nagykõrös, Csíkvár-d. 33. Ezen kívül több képviselõ lakcímében is változás történt, és a függelékben ezen adatok is aktualizálásra kerültek. Apró Zoltán, Nagykõrös, Németh Irén u. 8/A fszt. 1. Nyerges István, Nagykõrös, Galamb u. 9. Stekler Ottó, Nyíregyháza, Hõsök tere 14. IV. évfolyam, 1 2. szám január 23. 7

8 Kis emberek nagy alkotásai A IV. Sz. Napközi Otthonos Óvoda kiállítása január Január 6-án dr. Makai Katalin, a Kecskeméti Tanítóképzõ Fõiskola docense nyitotta meg a Kis emberek nagy alkotásai címû kiállítást az Arany János Kulturális Központban. A tárlaton a IV. Sz. Napközi Otthonos Óvodába járó 190 gyermek 3-3 darab alkotása látható. Ezen felül kollektív munkák is készültek, melyek több gyermek, esetleg az egész csoport közös alkotásai. Az egyes munkadarabokat az óvó nénik foglalták keretbe, és egy-két felnõtt munka is gazdagítja a szép tárlatot. A kiállításmegnyitó hangulatát emelte a gyermekek rövid kis mûsora, mely az alkalomhoz illõ, rajzolással, kézimunkával kapcsolatos kis versekbõl, dalokból állt. A szereplõ gyermekek névsora: Bencsik Dóra, Deák Levente, Szeleczky Miklós, Szigetvári Henrietta, Tóth Szabolcs (Tormási Óvoda), Bajor Vanessza, Koselák Zsolt, Nagy Csilla, Nagy Orsolya, Sipos Márk, Ugi-Rácz Katalin (Felszegi Óvoda). Felkészítõ pedagógusok: Molnár Éva, Palásti Anikó, Barna Sándorné, Kádárné Varga Klára. A IV. Sz. Napközi Otthonos Óvoda két épületben Ifjúság u. 22. és Kossuth L. u. 45. szám alatt mûködik. Tormási és Felszegi Óvoda néven közismertek. Intézményünk 7 csoportjába jelenleg 190 gyermek jár, akikkel magas szintû szakmai felkészültséggel rendelkezõ óvodapedagógusok foglalkoznak, s az õ munkájukat gyermekszeretõ, lelkiismeretes dajka nénik segítik. Tevékenységközpontú nevelési programunk célja a teljes gyermeki személyiség fejlesztése, az életre való felkészítés a tevékenységek által és a tevékenységeken keresztül. Ennek egyik eszköze a vizuális nevelés. A vizualitás áthatja óvodai életünk mindennapjait. Sokféle anyaggal és eszközzel dolgozunk, többféle technikával, munkafogással ismertetjük meg gyermekeinket: rajzolunk, nyirkálunk papírból és textilbõl, varrogatunk, nemezelünk, szövünk, fonunk. Alkotunk a természetben található anyagokból: falevelekbõl, termésekbõl, terményekbõl, fakérgekbõl, kavicsokból, s minden olyan anyagból, amelyet tu- dásunk és fantáziánk szerint alkalmazni lehet és tudunk. IV. Sz. Napközi Otthonos Óvoda Közös öröm a befagyott Csónakázó-tó A fûtésszámlát nézve talán nem önti el szívünket a boldogság a hideg hallatán, ugyanakkor a Csónakázó-tó korcsolyázói valószínûleg nem bánják, hogy tavaly év vége óta kedveskedik nekik a természet. Persze a csúszkálók jelentõs része azt is tudja, nem csak a természetnek van érdeme abban, hogy korizni lehet a tavon, hiszen már több éve ezért sokan tesznek. Köztük van Vasai Zsolt is, aki elmondta, hogy immár 5 éve mûködtetik télen a korcsolyapályát a nagykõrösi Csónakázó-tavon. Az elgondolás abból adódott, hogy legyen télen valamiféle szabadtéri elfoglaltsága az embereknek, amit kedvvel, örömmel csinálnak és közben nem fognak fázni. Az évek során tapasztaljuk azt, hogy hogyan lehet a jeget nagyjából karbantartani, s próbáljuk napról napra fenntartani a korcsolyázhatóságot. Nagy segítségünkre van a polgármester úr is, legutóbb például a tó megvilágításának érdekében járt el. De segítenek a tûzoltók is. Amikor a jég állapota annyira megromlik, hogy szükségessé válik egy föllocsolás, nagyobb felújítás, akkor a városi tûzoltóság segítségét kérjük. Õk megfelelõ technikai felszereléssel rendelkeznek, és két óra alatt az egész tó felületét elárasztják vízzel mondta Vasai Zsolt. A kõrösiek egy része által leginkább vállalkozása, a Garden Service Kft. révén ismert Vasai Zsolt hangsúlyozza, ezt a feladatot magánemberként vállalta fel. Mint mondja, vállalkozása meglehetõsen szezonális jellegû, a téli hónapokban igazából nem végeznek munkát, ráérnek. Innen adódott a gondolat, hogy segítik a korizást. Mint mondja, számukra ma is az a legfontosabb, hogy közösen tudnak örülni annak, hogy a Csónakázó-tavon évrõl évre lehet korizni. S valóban, a jégre nézve kicsik, nagyok együtt cikáznak. Ki lassabban, ki gyorsabban, de a jókedv közös. 8 Önkormányzati Hírek NAGYKÕRÖS

9 Újabb lépés az idõsekért Dr. Czira Szabolcs polgármester és Karsay Istvánné ellátogatott a NYUGSZÖV évi elsõ ülésére, ahol a polgármester az új évi jókívánságokat követõen tájékoztatta a nyugdíjasszervezetek vezetõit a városi aktualitásokról. Dr. Czira Szabolcs azt is bejelentette, hogy mivel szeretne minél tájékozottabb lenni a nyugdíjasokat érintõ kérdésekben is, idõsügyi referensének felkérte Karsay Istvánnét, aki ezt elfogadta. A Pest Megyei Idõsügyi Tanács 2004-ben alakult, kifejezve ezzel elkötelezettségét az idõs emberek életkörülményeinek javítása érdekében. Ez évben a Pest Megyei Kistérségi Társulások bevonásával szükségessé vált újraszervezése. Kitûzött céljai és feladatai a következõk: az idõskorúak körében összegzõdött közérdekû kérdések, érdekvédelmi jellegû gondok ismertetése, megvitatása, intézkedések kezdeményezése; a megyében élõ idõskorúak érdekeinek Karsay Istvánnét, Margit nénit nem kellett senkinek bemutatni, hiszen aktív közéleti emberként, nyugdíjasként jól ismerték õt a jelenlévõk. A polgármester hangsúlyozta: természetesen ezt követõen is lehet közvetlenül hozzá is fordulni, ahogy tehette eddig is bárki, de Karsay Istvánné idõsügyi referenssé való felkérésével bízik az idõseket érintõ nehézségek hatékonyabb megoldásában, az információk jobb áramlásában. Újraszervezõdött a Pest Megyei Idõsügyi Tanács Tájékoztató a tizenharmadik havi nyugdíjról védelme, közvetítése a döntéshozó testületek felé, az életkörülményeiket érintõ intézkedésekkel összefüggõ konzultáció, javaslattételi lehetõség; az idõsek életminõségének figyelemmel kísérése, a korosztályokra jellemzõ szükségletek feltárása, megjelenítése; az idõsek életkörülményeit érintõ döntések elõkészítõ szakaszában véleményezési, javaslattételi lehetõség a tervezett intézkedésekkel kapcsolatban; az idõsek világnapja rendezvényei szervezésében, lebonyolításában való részvétel. Indokolt a szervezet hatékonyabb mûködtetése is, tekintettel arra, hogy Pest megye lakosságának közel negyede 60 év feletti. Az Idõsügyi Tanács megfogalmazta évi koncepcióját, amellyel szorosabbá szeretné tenni kapcsolatát a megyében mûködõ nyugdíjasszervezetekkel, valamint áttekinteni az idõsügyi ellátórendszert, feltárni az érdekeiket segítõ lehetõségeket, és kezdeményezéssel élni szociálpolitikai-idõsügyi kérdések tekintetében. Alapelveik megyei és országos koncepciókra, A évi LXXXII. törvény január 1-jei hatállyal módosította a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvénynek a tizenharmadik havi nyugdíjra való jogosultsággal kapcsolatos rendelkezéseit. 1. Tizenharmadik havi nyugdíjra 2009-tõl az a személy jogosult, aki a tárgyévet megelõzõ év legalább egy napján, valamint a tárgyévi esedékesség hónapjában (legkésõbb májusban, illetve novemberben) a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó, vagy azzal egy tekintet alá esõ a) rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, vagy b) hozzátartozói nyugellátásban ide nem értve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat részesül, vagy c) az a) b) pontban nem említett öregségi, elõrehozott, csökkentett öszszegû elõrehozott öregségi nyugdíjban, továbbá bányásznyugdíjban, korengedményes nyugdíjban, az egyes mûvészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjában, szolgálati nyugdíjban, mezõgazdasági szövetkezeti járadékban, mezõgazdasági szakszövetkezeti járadékban és a mezõgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegû járadékában ide nem értve a rehabilitációs járadékot részesül, és 62. életévét a tárgyévet megelõzõen betöltötte. (Az a) b) pontban említett ellátásokban részesülõ nyugdíjasokat a tizenharmadik havi nyugdíj életkorra tekintet nélkül megilleti.) 2. A tizenharmadik havi nyugdíj összege a tárgyév november hónapjára járó nyugellátás összegével azonos, de nem lehet több a évre meghatározott forint összeghatárnál. A tizenharmadik havi nyugdíj továbbra is két részletben kerül kifizetésre. Az elsõ részlet összege megegyezik a tárgyhavi a legkésõbb május havi nyugellátás összegének ötven százalékával, de a évi összeghatár ötven százalékát, forintot nem haladhatja meg. A novemberben kiutalásra kerülõ összeg pedig megegyezik a november havi nyugdíj összegének és az elsõ részletben folyósított részösszeg különbözetével. Az így folyósításra kerülõ összeg a nyugellátás összegének évközi csökkenése esetén sem lehet kevesebb a november havi nyugellátás ötven százalékánál, de a tárgyévi összeghatár ötven százalékát, azaz a forintot nem haladhatja meg. Aki egyidejûleg több nyugellátásban részesül, az a tizenharmadik havi nyugdíj tárgyévi összegére a folyósított nyugellátások együttes összegét alapul véve jogosult azzal, hogy az a forintot nem haladhatja meg. 3. A tizenharmadik havi nyugdíj öszszegének a meghatározásánál az 1. pontban foglaltakra tekintettel az ideiglenes özvegyi nyugdíj és a rehabilitációs járadék mellett nem lehet számításba venni: a nem társadalombiztosítási ellátásokat (pl. rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, házastársi pótlék és jövedelempótlék), az egyes személyi szabadságot korlátozó intézkedésekkel, valamint a semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben megállapított nyugdíjemelést, a nemzeti helytállásért elnevezésû pótlékot, az évi XII. törvény alapján megszüntetett nyugdíj-kiegészítés helyébe lépett pótlékot, a kárpótlási törvények alapján járó életjáradékok összegét. A szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezmények EU koordinációs rendeletei alapján nyugellátásban részesülõ nyugdíjasok esetében a magyar jogszabályok szerint elismert szolgálati idõtartamának megfelelõ a magyar szerzõdõ felet terhelõ arányos részt kell a tizenharmadik havi nyugdíj kiszámításánál figyelembe venni. Budapest, január 9. Országos Nyugdíj-biztosítási Fõigazgatóság programokra, stratégiákra épülnek. Célszerû nekünk is a Pest Megyei Idõsügyi Tanáccsal szorosabban együttmûködni, hogy rajtuk keresztül bekerüljünk az országos hálózatba, érvényesítve idõseink érdekeit, javítva életminõségüket. Karsay Istvánné IV. évfolyam, 1 2. szám január 23. 9

10 ÉV VÉGÉN A KÓRHÁZBAN Egészségügyi reform, vizitdíj, napidíj, kórházbezárások voltak olvashatók, hangzottak el megannyiszor ezek a szavak az országos sajtóban az elmúlt évben. Különösen öröm hát, hogy így a 2009-es év elején a nagykõrösi kórház kapcsán hagyományokról és hálás betegekrõl írhatunk. December közepe ismét megpezsdítette a kórház életét, betegek karácsonya, karácsonyi ünnepség, karácsonyi koncert. Három program, melyekrõl az intézmény megbízott fõigazgatóját, Tankó Ágotát kérdeztük. Tizennégy éve vagyok az intézményben, és már akkor hagyomány volt, hogy karácsony elõtt a betegek és a dolgozók gyermekei részére karácsonyi ünnepséget szervez az intézmény tekint vissza a rendezvények gyökerére Tankó Ágota. A hagyományt annak részleteiben is ápolják, s a részletek már az intézmény falain is túlmutatnak. A betegek karácsonyára ugyanis a fõiskolás diákok látogatnak ki a kórházba, 5-6 fõs csoportokban járják végig az osztályokat, kórtermeket, és köszöntik a betegeket, s átadják az általuk kézzel írott kis igéket, melyek mellé a kórház is kedveskedik egy kis ajándékkal a betegeknek. A hagyomány része az is, hogy a fõiskolásokat habos kakaóval és foszlós kalácscsal látják vendégül. A gyermekek karácsonya kapcsán szintén nem azt kell keresni, hogy ki szervezze, hiszen erre is már hosszú évek óta kialakult csapat van, így nem okoz gondot az ajándékok összeválogatása, csomagolása. Ahogy megtudtuk, az egyik védõnõnek pedig igazán jó kapcsolatai vannak a Mikuláshoz, így aztán az ünnepségrõl a jó öreg nagyszakállú sem marad soha távol. A mûsort pedig a katolikus óvoda valamely csoportja adja, szintén a hagyományok szerint. No és persze nem maradhat el a koncert sem. Míg tavaly elõtt pánsíp hangja jelezte az ünnepek közeledtét, addig 2008 végén a Solti Nõi Kórus adott karácsonyi koncertet. Utóbbinak története is van. A kórus egyik tagja a nagykõrösi kórházban gyógyult, s annyira elégedett volt a szolgáltatásokkal, hogy felajánlotta, a solti kórus ad egy ajándék koncertet. Mindössze a busz költségeit kellet a kórháznak fedeznie, ponto- Megyei karácsonyi ünnepség Decemberben a Pest Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat Nagykõrös, Arany János u. 23. sz. módszertani lakásotthona meghívására megyei karácsonyi ünnepséget tartottak a Pest megyei lakásotthonokban élõ gyermekek részére a Kossuth Lajos Általános Iskola sportcsarnokában, ahol a megye 14 lakásotthonában gyermekvédelmi gondoskodásban élõ fiatalok ajándékozták meg egymást bensõséges ünnepség keretében. Az ünnepséget Sinkovicz László, Pest Megye Közgyûlésének alelnöke nyitotta meg, a házigazda szerepében dr. Czira Szabolcs polgármester köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy köszönettel tartozik a város minden oktatásinevelési intézményében, illetve a lakásotthonokban dolgozó nevelõknek azért a lelkiismeretes munkáért, amellyel Nagykõrös város modell értékû nevelõ munkát végez a város gyermek- és lakásotthonaiban élõ fiatalok között. Nagykõrös város intézményei színvonalas ajándék elõadással kedveskedtek a megjelent közel 200 fiatalnak. Nagy taps kísérte a Petõfi Sándor Általános Iskola mazsorettcsoportjának bemutatkozását, az Relevé Táncstúdió növendékeinek mûsorát, és a Kiss Zsolt vezette musicaltársulat szereplését. Emelte az ünnepség rangját a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképzõ Fõiskolai Karának színjátszó csoportja által elõadott betlehemes mûsor, és az Arany János Református Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Diákotthon énekkarának bemutatkozása is. A rendezvényt a PM TEGYESZI Petényi Géza Alapítványának közremûködésével több szponzor is Az orvos és egykori betege sabban csak kellett volna, hiszen ahogy Tankó Ágotától megtudtuk, az ápolási igazgatónõ remek ötlete alapján megkeresték a Toldi iskolát, s társultak velük. Így aztán megoszlottak a busz költségei. támogatta, közöttük köszönet illeti a sok szép ajándékért a budapesti Sasad Rotary Clubot, a Nemzeti Tankönyvkiadót, a Lyra könyvkiadót, az Explorer Group International Kft.-t, a NiCron Kft.-t, a budapesti By-TheWay Kft. reklámügynökséget, a szintén budapesti Végsõ Vár Alapítványt és a Magyar Olasz Barátnõi Klubot. Az adományozó szervezetek képviselõi jelenlétükkel is megtisztelték az igen rangos ünnepséget. A helyi támogatók közül köszönet illeti a Kossuth Lajos Általános Iskola vezetõit, akik térítésmentesen ajánlották fel az ünnepséghez a tornatermüket, a Petõfi Sándor Általános Iskola vezetõit a mazsorett szerepléséért, a Budai Kapu éttermet, a Dónáth Élelmiszer-ipari Kft.-t, a Tamás Tanya fogadót. Az adományozóknak köszönhetõen minden gyermek személyes ajándékot ka- Nagykõrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza és Rendelõintézete szeretettel meghívja önt a CUKORBETEG KLUB rendezvényünkre. Helyszín: emeleti díszterme 2750 Nagykõrös, Szabadság tér 7. Klubvezetõk: Gencsi Erika, Gyarmati Katalin A klub orvos szakmai vezetõje: dr. Mohay András orvos igazgató A cukorbeteg klub idõpontja: február 3., óra A klub mûködésérõl tájékoztatást lehet kérni az alábbi telefonszámon: 06-53/ Nagykõrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza és Rendelõintézete szeretettel meghívja önt a HIPERTÓNIA KLUB rendezvényünkre. Helyszín: Arany János Kulturális Központ emeleti díszterme 2750 Nagykõrös, Szabadság tér 7. Klubvezetõ: Szûcsné Balogh Andrea A klub szakmai vezetõje: dr. Oroszi Sándor kardiológus fõorvos A hipertónia klub következõ idõpontja: február 10., óra A klub mûködésérõl tájékoztatást lehet kérni az alábbi telefonszámon: 06-53/ pott, melyet Godó Endréné, a PM TEGYESZI igazgatója köszönt meg meleg szavakkal, kiemelve az ünnepség rendezésében fõszerepet játszó módszertani lakásotthon vezetõjének, Vargáné Fekete Erzsébetnek és a nagykõrösi gyermekotthonok nevelõinek a munkáját. A rendezvény nagyon sikeres volt, 2009-ben ismét megrendezésre kerül. 10 Önkormányzati Hírek NAGYKÕRÖS

11 A Víziközmû-társulat hírei ÓÉVI KRÓNIKA ÚJ ÉVI KÖSZÖNTÕ! Jó év áll a víziközmû-társulat mögött, elmondhatjuk, hogy mûködésünk megfelelõen zajlott a 2008-as esztendõben. Akadtak váratlan vagy ki nem számítható események is, sokszor volt, hogy nem csak a tagok ügyeivel kellett foglalkoznunk. Lezártunk néhány NAGY ÜGYET, jöttek helyette mások, a lényeg: sikerült kiszámítható rendben végezni feladatainkat, szolgálni a beruházás elõrehaladását. A hozzájárulások befizetési hajlandósága meghaladja az országos átlagot, úgy tûnik, sikerült eljuttatnunk (jórészt) mindenkihez a szükséges információkat, a kõrösieknek sikerült megérteni és elfogadni a társulat céljait. Fontos esemény, hogy a beruházás pályázata Tájékoztató nyert az elsõ fordulóban. Ez is mutatja, hogy mindenki, aki részt vesz a munkában beleértve a társulati tagokat is, jól végzi a dolgát. De feledjük a régit, köszöntsük az újat! A 2009-es esztendõ keményen indult, olyan sok minden történt körülöttünk egy hónap alatt, mint máskor egész évben sem. Sokan rémisztgetnek bennünket, nem látjuk még, mit hoz a holnap, nõnek-e a terhek vagy javulni fog a helyzet. Örömmel nyugtathatunk meg mindenkit, hogy az ígéretekhez híven az érdekeltségi hozzájárulások összege nem változik. Persze ez csak azokra igaz, akik eddig is teljesítették a fizetnivalókat, hiszen az új évben javítani fogjuk a fizetési fegyelmet, el fogjuk kezdeni az elmaradások behajtását. Ez ugyan nem érint sokakat, azonban a társulatnak a becsületesen fizetõk érdekeit kell szem elõtt tartania, nem tehetünk kivételeket. A szabályos mûködést 2009-ben is fenn fogjuk tartani, mûködik az ügyfélszolgálat, szívesen állunk rendelkezésére mindenkinek, aki kérdéseivel, ügyes-bajos dolgaival hozzánk fordul. Komoly feladat a pályázat második fordulójában is sikereket elérni, hogy valóban megindulhasson a beruházás. A társulat mindenben segíteni fogja az önkormányzatot és a beruházást segítõ szakembereket. Végezetül engedjék meg, hogy a társulat minden munkatársa nevében kívánjam mindenkinek, hogy olyan jól sikerüljön az új évük, mint amenynyire riasztónak harangozzák be, legyen részük sikerekben, boldogságban, és fõként egészségben! Mártonfalvi Pál a víziközmû-társulat elnöke László Ferenc képviselõ, a Közoktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság tagja a november 10-i bizottsági ülésen, az ülésre kiküldött napirend mellé szóban javasolt és végül egyhangú szavazással felvett napirend tárgyában [Nagykõrös Város Önkormányzat sporttámogatási rendszerrõl szóló 33/2001. (XII. 14.) ÖT. sz. rendeletének visszavonása, írásbeli elõterjesztés] a napirendre vételt kifogásolva törvényességi állásfoglalást kért a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivataltól a napirendre vétel jogszerûségérõl. A hivatal Nagykõrös város jegyzõjének megküldött válaszában törvényesnek ítélte a bizottsági elnök által felvételre javasolt napirendet, melyet azzal indokolt, hogy az érvényes városi SZMSZ szerint a bizottságok maguk határozzák meg belsõ mûködési szabályaikat, és ezen szabályok nem zárják ki, hogy a bizottság bármilyen indítványt, akár rendelettervezetet is, soron kívül napirendjére vegyen és megtárgyaljon. Tekintettel arra, hogy a napirendre vételi javaslat ellen a bizottság egyetlen tagja sem tett ellenvéleményt, a rendelet napirendre vétele és a bizottság általi tárgyalása nem sértett semmilyen jogszabályt. A bizottság elnöke NAGYKÕRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Rehabilitációs Szakkórháza és Ri., Fáskert u. 1. Telefonközpont: 53/ Szakrendelés/osztály/csoport/orvos neve Tel.-mellék Igazgatóság / FAX 53/ Mb. fõigazgató, gazdasági igazgató Tankó Ágota 53/ Ápolási igazgató: Vágány Tamásné 53/ Orvos igazgató: dr. Mohay András 262 Belgyógyászati osztály: 262 dr. Mohay András osztályvezetõ fõorvos Belgyógyászati osztály: nõvérpult I. 260 Belgyógyászati osztály: nõvérpult II. 267 Belgyógyászati osztály: betegeknek telefon 207 Belgyógyászati osztály: felvételi iroda 264 Rehabilitációs osztály: 164 dr. Lámfalusi Péter osztályvezetõ fõorvos Rehabilitációs osztály, földszint: nõvérpult 165 Rehabilitációs osztály, I. emelet: nõvérpult 140 Rehabilitációs osztály: felvételi Iroda 167 Kardiológiai rehabilitációs osztály: 124 dr. Oroszi Sándor osztályvezetõ fõorvos Kardiológiai rehabilitációs osztály: nõvérpult 120 Kardiológiai rehabilitációs osztály: felvételi iroda 121 Gyógyszertár: Fazekas Lászlóné, Hanusz Judit 183 Pénzügyi csoport: 252 Baracsi Katalin, Juhászné Szemerei Ágnes Gazdálkodási csoportvezetõ: Marton István 271 Munkaügy: Hertling Ildikó, 253 Pap Józsefné, Szabóné Kádár Éva Pénztár: Magyarné Vaszkó Tünde 256 Mûszaki iroda: Varga Sándor 123 Raktár: Bartha Györgyné, 205 Járvás Péter, Pethõné Gulácsi Anikó Informatika: Viski Károly, Nagy Júlia 152 Belgyógyászat: dr. Dér Olga 229 Belgyógyászat Gastroenterológia 166 dr. Szabó Károly Nõgyógyászat terhesgondozó 231 dr. Vécsei Ferenc Sebészet: Forgó Márta 141 Általános ortopédia: 141 dr. Kelecsényi Miklós, dr. Janositz Gábor Érsebészet: dr. Rácz Tibor 141 Érsebészet: dr. Király László 144 Urológia: dr. Pásztor Imre 144 Szemészet: 224 dr. Szelei Flóra, dr. Frecska Éva Fül-orr-gégészet audiológia: 234 dr. Gönczy Béla, dr. Benkõ András Reumatológia: dr. Borszéki Ilona 144 Reumatológia: dr. Valcó Emese 284 Gyógytorna 187 Fizioterápia 186 Rehabilitációs szakrendelés: dr. Lámfalusi Péter 284 Ideggyógyászat: dr. Szederkényi József 226 Gyermek-ideggyógyászat: dr. Bense Katalin 226 Kardiológiai szakrendelés: 206 dr. Oroszi Sándor, dr. Zsigmond Zita, dr. Tóth J. Péter Gyermekkardiológiai szakrendelés: dr. Nagy Miklós 206 Röntgen: dr. Manyák Erzsébet, dr. Bózlék Zsuzsa 236 Általános laboratórium: dr. Kruppa Ildikó 239 Sportorvosi rendelés: dr. Takács Tibor 229 IV. évfolyam, 1 2. szám január

12 ANYAKÖNYVI HÍREK Baky Nándor Antal (1921) Hatvani Ferencné, született: Bátor Erzsébet (1931) Simon György (1932) Molnár Józsefné, született: Illés Erzsébet (1914) Szívós Sándor (1935) Fehér Sándorné, született: Kiss Lídia (1911) Balog Albertné, született: Boros-Máté Ilona (1915) Gazdag István (1951) Bakonyi Péter (1973) Zöldi Ferencné, született: Varga Mária (1929) Czira Balázs (1950) Barkóczi Józsefné, született: Bodán Margit (1933) Horváth Albertné, született: Kerekes Lídia Ilona (1915) ÁLLATORVOSI ÜGYELET (Nagykõrös, Nyársapát, Kocsér) Január : dr. Csapó István Cegléd, Alkotmány u. 21. Tel.: , 06-20/ Január 31., február 1.: dr. Dávid Gyula Nagykõrös, Széchenyi tér 19/2. Tel.: 06-20/ Február 7 8.: dr. Évin Sándor Nyársapát, Vasút-d. 6. Tel.: , 06-20/ GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET jan. 19. jan. 25. Oroszlán Bt., Kecskeméti út jan. 26. febr. 1. Szent Gy. Patika, Biczó G. u febr. 2. febr. 8. Kõrisfa Gyógyszertár Ceglédi út 7/B febr. 9. febr. 18. Arany Patika Gyógyszertár Szabadság tér febr. 19. febr. 22. Elixír Patika, Szolnoki út A tûzoltóság évi tevékenységének értékelése Mentõ tûzvédelmi tevékenység évben a köztestületi formában mûködõ nagykõrösi Önkormányzati Önkéntes Tûzoltóságot 203 esetben riasztották tûz- és káresetekhez, valamint 3 alkalommal vonultak segítségnyújtásra, a szomszédos tûzoltóságok kérésére, a mûködési területükön kívüli esetekhez. A vonulások során 63 alkalommal tüzet számoltak fel. Az eseteket keletkezési helyszín és ok szerint vizsgálva megállapítható, hogy jellemzõen szabad területen részben a szabadban való égetés szabályainak megsértése miatt keletkeztek, erdõ- és vegetációtüzek voltak. Az otthon jellegû létesítményekben a tüzeket az elektromos energia nagy átmeneti ellenállása, a tüzelõ- és fûtõberendezések szabálytalan használata, tûzhelyen felejtett étel okozta. Ezenkívül több gépjármûtûz eloltásához is vonult az egység. Mivel jogszabályváltozás újraszabályozta a tûzvizsgálati tevékenységet (kevesebb, de alaposabb vizsgálat), a tûzesetek keletkezési körülményeinek tisztázására 1 esetben került sor tûzvizsgálati eljárás lefolytatására. A vizsgálat megállapítása szerint a tüzet szándékos gyújtogatás okozta, ezért megtettük a megfelelõ intézkedést a rendõrség felé. Az oltási munkálatokat robbanásveszélyes por jelenléte, forgalmi viszonyok, hõ és füst jelenléte, illetve a helyszín megközelíthetetlensége nehezítette. A riasztás 16 esetben téves jelzésnek, 2 esetben vaklármának minõsült, ezeknél tûzoltói beavatkozásra nem került sor. Az indokolatlan riasztások elkerülése érdekében az eseteket követõen több alkalommal felhívtuk a lakosság figyelmét, hogy égetési szándékukat elõzetesen jelentsék be a tûzoltóságnak. Az állampolgárok által eloltott tüzekrõl 6 esetben tettek utólagosan bejelentést. Mûszaki mentéshez 122 esetben vonultak, melyek során fõként vihar utáni károk (fakidõlés, tetõk sérülése, vezetékek leszakadása) felszámolásánál avatkoztak be, valamint közúti baleseteket követõen történt kárfelszámolás ban a március 1-jén, az egész országon végigvonult vihar utáni mûszaki mentések okoztak tömeges vonulást. Ekkor néhány nap alatt több mint 50 esetben kellett a tûzoltóknak beavatkozni. A évi vonulási adatokhoz viszonyítva 2008-ban csaknem 10%- os növekedés tapasztalható. Ha a tûzesetek, illetve a mûszaki mentések számát külön vizsgáljuk, megállapítható, hogy a tûzesetek száma közel 35%-kal csökkent, míg a mûszaki mentéseké 80%-kal nõtt. Az indokolatlan riasztások is emelkedtek csekély mértékben. Az események közül 186 Nagykõrösön, 7 Kocséron, 10 Nyársapáton történt. A becsült kárérték 21,4 M Ft, a megmentett érték 164,2 M Ft volt. A szolgálati csoportok begyakorló, ellenõrzõ, illetve helyismereti gyakorlatokat tartottak városunk jelentõsebb létesítményeiben, illetve tûzoltóügyeletet biztosítottak a városi rendezvényeken, vásárok alkalmával. Tûzmegelõzési tevékenység A 2008-as évben fontos jogszabályi változás történt. Új Országos Tûzvédelmi Szabályzat jelent meg, ami alapjaiban eltér a régen használttól, ezért erre külön felhívtuk a létesítmények tûzvédelmi felelõseinek, az építész tervezõknek, valamint az építési hatóság képviselõinek figyelmét. A Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóparancsnokság tûzvédelmi hatósági jogkörében összesen 147 segítõ, feltáró jellegû ellenõrzést végzett az illetékességi területén lévõ létesítményekben. Az ellenõrzéskor feltárt, leggyakrabban elõforduló szabálytalanság a tûzoltó készülékek hiánya, illetve hitelesítetlensége, valamint a villamos és villámvédelmi berendezések tûzvédelmi szempontból történõ felülvizsgálatának hiánya volt. A létesítmények biztonsága érdekében felhívtuk a vezetõ, illetve a tulajdonos figyelmét a szabálytalanságok megszüntetésére. Az engedélyezõ hatóság megkeresésére 127 esetben adtunk ki szakhatósági állásfoglalást, illetve vettünk részt elõzetes konzultáción. Ez az adat nagyságrendileg megegyezik az elmúlt év adataival. Hatósági jogkörben 12 hatósági bizonyítványt adtunk ki, 1 esetben engedélyeztük a tûzjelzõ berendezés tervezését. Helyszíni bírság kiszabására 6 esetben került sor. A tûzesetekrõl, mûszaki mentésekrõl, idõszerû tenni- és tudnivalókról, tanulságos esetekrõl rendszeresen tájékoztattuk a lakosságot a helyi sajtóban (Kék Nefelejcs, Heti Hírek, Önkormányzati Hírek) és az Arany Rádióban. Minden hónapban felhívtuk a lakosság figyelmét az aktuális tûzvédelmi teendõkre, a veszélyhelyzetek elkerülésére. Az óvodások, iskolások ebben az évben is több alkalommal vettek részt laktanya-látogatáson, ismerkedve a tûzoltójármûvekkel, a rajtuk elhelyezett felszerelésekkel, azok használatával. Elméleti tûzvédelmi versenyt hirdettünk az általános iskolák felsõ tagozatosainak, illetve középiskolásoknak. A benevezett iskolák tanulói tûzvédelmi teszt kitöltésével adhattak számot tudásukról. Minden résztvevõ emléklapot, a helyezettek oklevelet és tárgyjutalmat kaptak. A tûzkármentes aratási munkálatok érdekében körlevélben, illetve a sajtóban több alkalommal felhívtuk a gazdálkodó egységek és magángazdálkodók figyelmét az aratást megelõzõ gépszemlén való részvételre. Tájékoztatjuk az érdeklõdõket, hogy a szervezet múltjáról, jelenérõl, az idõszerû tenni- és tudnivalókról a tûzoltóság honlapján is tájékozódhatnak, melynek címe: Nagykõrös, január 13. TÛZOLTÓ- PARANCSNOKSÁG 12 Önkormányzati Hírek NAGYKÕRÖS

13 RENDÕRSÉGI HÍREK A két ünnep között történt, hogy Cegléd felõl Nagykõrös irányába közlekedett egy nagykõrösi lakos az általa vezetett személygépkocsival, de nem vette figyelembe az út- és idõjárási viszonyokat, minek következtében kiütötte a közút-vasút keresztezõdésében található vasúti sorompót. A jármûvezetõ tettét súlyosbítja, hogy a baleset helyszínét elhagyta a jármûvel együtt, így a jármûvezetõ kilétét jelentõs rendõri igénybevétel és nyomozás során derítették fel a rendõrök. A jármûvezetõ ellen vasúti közlekedés biztonsága elleni bûncselekmény miatt nyomozást indított a rendõrség. Ugyancsak nem vette figyelembe az a jármûvezetõ sem az út- és idõjárási viszonyokat, aki a városközpont irányából Cegléd felé közlekedett, de a Ceglédi út 20. szám elõtti enyhe bal kanyarulatban elvesztette irányítását a jármû felett, majd az útpadkára felhajtva nekiütközött egy jelzõtáblának. Személyi sérülés nem történt. A Kálvin téren, a piac keresztezõdésében ismét gyalogoselütés történt, annak ellenére, hogy a rendõrség többször figyelmeztette mind a gyalogosokat, mind a jármûvezetõket, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek. Természetesen a gyalogosnak van elsõbbsége a gyalogos-átkelõhelyen (zebrán), de felhívjuk ISMÉT a gyalogosok figyelmét is, hogy csak akkor keljenek át azon, ha meggyõzõdtek annak veszélytelenségérõl. A jármûvezetõ ellen eljárást indított a rendõrség. Fajka László rendõr szá-zados, közlekedésrendészeti osztályvezetõ tájékoztatta lapunkat a rendelkezésre álló adatok alapján. PER Elutasította a Pest Megyei Munkaügyi Bíróság a dr. Karay Kornélia által a nagykõrösi polgármesteri hivatal ellen benyújtott keresetet, és forint perköltség 15 napon belüli megfizetésére kötelezte Nagykõrös egykori címzetes fõjegyzõjét. A Pest Megyei Munkaügyi Bíróság dr. Karay Kornélia felperesnek Nagykõrös Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala alperes ellen közszolgálati jogviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása iránt indított perében született ítéletben a bíróság elutasította a felperes (dr. Karay Kornélia) keresetét. Ahogy az az ítélet indoklásából kiderül: Tekintettel arra, hogy az alperes mivel a felperes öregségi nyugdíjban részesült a felperes Ktv. 17. (7) bekezdésére alapított kérelmének megfelelõen, a Ktv. 17. (1) bekezdés d) pontja alapján szüntette meg a felperes közszolgálati jogviszonyát, és az alperes méltányosság gyakorlására nem volt köteles, a bíróság megállapította, hogy a felmentés jogszerû volt, ezért a felperes keresetét elutasította. A pertárgyértéket a felperes Ft-ban jelölte meg. A bíróság a perköltség összegét a pertárgyértékre figyelemmel a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. (2) bekezdésének a) pontja és 4/A. (1) bekezdése alapján, Ft összegben állapította meg, és ennek megfizetésére kötelezte a felperest. Jeltolmács segíti az ügyintézést A hivatali ügyintézés hatékonyságának növelése érdekében a 3 pooont egyesület segítõ közremûködésével február 1-tõl a hallássérült ügyfelek jeltolmácsot vehetnek igénybe minden hónap elsõ hétfõjén 15 és 17. óra között a Polgármesteri Hivatal Szabadság tér 5. szám alatti épületének fsz. 9. számú szobájába. TÁJÉKOZTATÓ a 2009-es gázár- és távhõtámogatásról A 2009-es gázár- és távhõtámogatás folyósításához valamennyi támogatott fogyasztónak új igénylést kell benyújtani. A támogatási jogosultságok csakúgy mint tavaly idén is az év végéig érvényesek re így azoknak is új igénylést kell benyújtani, akik 2008-ban kaptak gázár-, illetve távhõtámogatást. Már a januári számlában megjelenik a támogatás azoknak, akik december 31-ig postára adták az igénylést. Visszamenõleg azok is megkapják a januári kompenzációt, akik január 31-éig adják fel az igénylésüket, ez után azonban csak a benyújtást követõ hónaptól jár a támogatás. A 2009-es igénylõlapot a Magyar Államkincstár decemberben postán juttatta el azoknak, akik idén is részesültek támogatásban. Akik 2008-ban nem kértek támogatást, az igénylõlapot a kincstár ügyfélszolgálati irodáiban szerezhetik be, vagy a Magyar Államkincstár, illetve a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapjáról tölthetik le. Az Önkormányzati Hírek szerkesztõbizottsága köszönetet mond László Ferenc önkormányzati képviselõnek, aki a témára irányította figyelmét. IV. évfolyam, 1 2. szám január

14 TÁJÉKOZTATÓ A HELYI ADÓZÁST ÉRINTÕ ÉVI VÁLTOZÁSOKRÓL Az önkormányzat helyi adóbevétele a költségvetésben betöltött szerepe alapján kiemelten fontos a város zavartalan mûködtetéséhez, a közfeladatokat ellátó intézmények fenntartásához, a szociális ellátáshoz és a város fejlesztéséhez. Ezért is elengedhetetlen az adóbevételeket biztosító és befizetõ adózók tájékoztatása az adózást érintõ aktuális kérdésekben. A magánszemélyek kommunális adójáról szóló, Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 24/2006. (XI. 17.) ÖT számú rendelet 4. -a szerint január 1-jétõl az összkomfortos és komfortos lakások esetén a fizetendõ adó mértéke 5000 Ft/év, a félkomfortos és komfort nélküli lakások esetén pedig 2000 Ft/év. A rendelet 3. -a szerint az érintettek számára továbbra is biztosított az adómentesség, melyet szükséglakásra vonatkozóan szabályoz a rendelet, továbbá a 70. életévet betöltött személyekre és a szociális mentességre tekintettel is rögzít mentességet a jogszabály. Az adómentességre vonatkozó eljárás az adózó kérelmére indítható, melynek lefolytatásához a kérelmet megalapozó dokumentumok bemutatása szükséges. Az építményadó bevezetésérõl szóló, Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 23/2006. (XI. 17.) ÖT számú rendelet 6. szerint január 1- jétõl a nem lakás céljára szolgáló építmény után, 30 m 2 feletti ingatlan-alapterület esetén évente 800 Ft/m 2 a fizetendõ adómérték, míg 30 m 2 alapterület alatt kedvezményes évi 200 Ft/m 2 a fizetendõ adó összege. A január 1-jétõl életbe lépõ adómérték-változásokra tekintettel az adózók részére kiküldésre kerülnek január végén a fenti adónemeket érintõ adóhatósági határozatok, melyek az adózók által korábban benyújtott adóbevallások adatain alapulnak. Az adózás rendjérõl szóló évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 16. -a rendelkezik az adózók adókötelezettségeik teljesítésére vonatkozó bejelentési kötelezettségeikrõl, illetve a 23. -a az adókötelezettséget érintõ adatok változásának bejelentésérõl, melyet a változás bekövetkezésétõl számított 15 napon belül kell az adóhatóságnak bejelenteni. A törvény a szerint az adózó mulasztási bírsággal sújtható, ha a bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségét késedelmesen, hibásan, valótlan tartalommal vagy hiányosan teljesíti. A fenti adónemekre, valamint a helyi rendelettel szintén szabályozott helyi iparûzési adóra és gépjármûadóra vonatkozóan, illetve az adók módjára behajtandó köztartozásokra vonatkozóan március elsõ hetében kiküldésre kerülnek az adózók részére az éves elõírt adófizetési kötelezettség elsõ félévben esedékes, március 16-áig pótlékmentesen fizetendõ öszszegét tartalmazó készpénzátutalási megbízások. Az Art a szerint az adó késedelmes megfizetése esetén az esedékesség napjától késedelmi pótlékot kell fizetni. Nagykõrös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodáján (2750 Nagykõrös, Szabadság tér 4.) a fenti, jogszabályok által elõírt adókötelezettségeinek teljesítésében az iroda munkatársai készségesen állnak az ügyfelek rendelkezésére ügyfélfogadási idõben (hétfõ: , szerda: és , péntek: ) és az alábbi telefonszámokon: magánszemélyek kommunális adója: és ; építményadó: ; gépjármûadó: ; helyi iparûzési adó: Adók módjára behajtandó köztartozás tekintetében az és az , végrehajtási ügyekben az és az telefonszámon kérhetõ tájékoztatás. Dr. Nyíkos Sára jegyzõ s. k. Tisztelt Lakosság! A lakossági panaszok növekvõ számára tekintettel az ebtartók kötelezettségeirõl az alábbi tájékoztatást adom. Nagykõrös Város Önkormányzata Képviselõ-testületének állatok tartásáról szóló, többször módosított 29/2004. (XI. 26.) ÖT számú rendelete alapján az ebtartó köteles az állatot úgy tartani, hogy az azonos lépcsõházban lakó, illetve a falszomszéd, továbbá a közös udvarban élõ lakáshasználók nyugalmát tartósan, vagy rendszeresen ne zavarja, szabad mozgásukat ne gátolja; az ebet közterületen, illetve a lakóház közös használatú helyiségében, s annak udvarán biztonságos vezetésre alkalmas pórázon kell tartani, illetve vezetni; a harapós vagy támadó természetû ebet a marás lehetõségét kizáró szájkosárral kell ellátni; a 20 cm-t elérõ, vagy annál nagyobb marmagasságú ebet közterületen csak 14 éven felüli személy vezethet; az eb tulajdonosa köteles gondoskodni arról, hogy az eb tartási helyét szabadon ne hagyhassa el; bekerítetlen ingatlanon ebet szabadon tartani tilos. A bekerített ingatlanon szabadon tartott eb esetén az ingatlan kerítésének olyannak kell lennie, ami az ebnek a közterületre való kijutását és a kerítés résén történõ kiharapását megakadályozza; a harapós, támadó vagy kiszámíthatatlan természetû ebet a zárt területrõl történõ kijutását megakadályozó mások testi épségét nem veszélyeztetõ módon kell tartani, és a telek vagy ház bejáratán a harapós kutyára utaló figyelmeztetõ táblát kell szembetûnõen elhelyezni; az eb tulajdonosa vagy az eb felügyeletével megbízott más személy köteles gondoskodni arról, hogy az eb a közterületet, a lakóházak közös használatú helyiségeit, mások ruházatát ne szennyezze. Az e területeken keletkezett szilárd szennyezõdést köteles haladéktalanul eltávolítani. Ezen szennyezõdés az utcai hulladékgyûjtõ tartályokba helyezhetõ, az erre alkalmas eszközöket az eb sétáltatója köteles magánál tartani. A város területén talált gazdátlan, kóbor, illetve közterületen szabadon engedett ebek befogása és elszállíttatása észlelés vagy bejelentés alapján a gyepmester feladata. A gyepmesteri feladatokat Nagykõrös város közigazgatási területén az Állatmentõ Nonprofit Közhasznú Kft. (2700 Cegléd, Szõlõ u. 14.) látja el. A gyepmester elérhetõsége: 06-20/ vagy a 06-30/ telefonszámon, a hét minden napján 7.00 órától óráig. Dr. Nyíkos Sára s. k. jegyzõ HARANGSZÓ A református egyház hirdetései január 19. február 2. között HÉTFÕ 7.30 Gimnáziumi hétkezdõ istentisztelet (templom) 8.00 Általános iskolai hétkezdõ istentisztelet (templom) SZERDA Bibliaóra (Hunyadi u. 31.): dr. Fodor Ferenc Istentisztelet (Kórház, Fáskert u. 1.): Köteles Attila CSÜTÖRTÖK Istentisztelet (Szociális Otthon, Ady E. u. 16.) Bibliaóra (Kálvin-terem): Szabó Gábor Énekkari próba (Kálvin-terem): dr. Dávid István SZOMBAT Hétvégi hálaadó istentisztelet (templom): Pap Ferenc VASÁRNAP 9.00 Felszegi imaterem (Hunyadi u. 31.): dr. Fodor Ferenc 9.00 Bokrosi imaház (Batthyány u. 7 9.): Szabó Gábor Gyermek-istentisztelet (Kálvin-terem): Szabó Katalin Istentisztelet (templom) Kocsér (Kossuth u. 5.) Kopa iskola (Szolnoki út 67.): Pap Ferenc Fõiskola leányinternátusa (Arany J. u. 28.): dr. Fodor Ferenc Istentisztelet (Nyársapát, Szarka-kúria): Szabó Gábor Istentisztelet (templom): Fekete Zoltán Rendkívüli alkalmaink: január (hétfõ szombat) Ökumenikus imahét (Kálvin-terem) KÖZÉRDEKÛ KÖZLEMÉNY Értesítjük, hogy a 27/1996. (X. 30.) BM rendelet a értelmében elõírt kötelezõ kéményseprõ-ipari közszolgáltatás körébe tartozó feladatokat a település közigazgatási határain belül január 14-tõl február 15-ig arcképes igazolvánnyal rendelkezõ dolgozóink látják el, valamint díjat szednek. 14 Önkormányzati Hírek NAGYKÕRÖS

15 FOGADÓÓRÁK február 2-tõl 24-ig DR. CZIRA SZABOLCS polgármester és országgyûlési képviselõ február 19. (csütörtök), órától Helye: Nagykõrös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (Nagykõrös, Szabadság tér 5., fszt. 12. szoba) KUSTÁR TAMÁS alpolgármester február 23. (hétfõ), órától Helye: Nagykõrös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (Nagykõrös, Szabadság tér 5., fszt. 12. szoba) KÉPVISELÕ NEVE FOGADÓÓRA NAPJA HELYE Farkas Sándorné 2. számú G. Kovács Sándor 6. számú Illés Sándor 9. számú Jeruskáné Berényi Erzsébet 3. számú Kaszap Zoltán 4. számú Kesztyûs György Ferenc 8. számú Dr. Koltay Zoltán települési képviselõ László Ferenc települési képviselõ Mártonfalvi Pál 7. számú Mezei Imre 13. számú Nagy Balázs 11. számú Sebestyénné Angyal Zsuzsanna 12. számú Szabóné Irházi Zsuzsanna 10. számú február 6. (péntek) óráig február 11. (szerda) órától február 9. (hétfõ) órától február 9. (hétfõ) órától február 9. (hétfõ) órától február 9. (hétfõ) órától február 2. (hétfõ) óráig február 2. (hétfõ) óráig február 24. (kedd) órától február 3. (kedd) órától február 9. (hétfõ) óráig február 11. (szerda) órától február 2. (hétfõ) óráig Petõfi Sándor Általános Iskola és Diákotthon (Nagykõrös, Vadas u. 2.) Nagykõrös, Mintakert u. 22. Kossuth Lajos Általános Iskola (Nagykõrös, Kinizsi u. 4.) Petõfi Sándor Általános Iskola és Diákotthon (Nagykõrös, Vadas u. 2.) III. Sz. Napközi Otthonos Óvoda (Nagykõrös, Kazinczy u. 11.) V. Sz. Napközi Otthonos Óvoda (Nagykõrös, Ifjúság u. 22.) Arany János Kulturális Központ (Nagykõrös, Szabadság tér 7., fszt. 1.) MSZP-iroda (Nagykõrös, Széchenyi tér 17. I. emelet) II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Nagykõrös, Kecskeméti út ) FIDESZ-iroda (Nagykõrös, Kossuth L. u. 2.) FIDESZ-iroda (Nagykõrös, Kossuth L. u. 2.) Kossuth Lajos Általános Iskola (Nagykõrös, Kinizsi u. 4.) FIDESZ-iroda (Nagykõrös, Kossuth L. u. 2.) Nagykõrös Város Önkormányzattal szerzõdéses viszonyban álló ügyvédi iroda képviselõje február 23-án (hétfõ) óráig fogadóórát tart a polgármesteri hivatal (Nagykõrös, Szabadság tér 5.) 9. sz. helyiségében. Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének december 18-i ülésén alkotott rendeletek Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 51/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének évi költségvetésérõl szóló 3/2008. (II. 15.) ÖT. sz. rendelet módosításáról Nagykõrös Város Önkormányzatának 52/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete a zaj- és rezgésvédelem helyi szabályozásáról Nagykõrös Város Önkormányzat 53/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete a köztisztaságról szóló többször módosított 27/2001. (XI. 30.) ÖT. sz. rendelet (továbbiakban: rendelet) módosítására Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 54/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete az Önkormányzati Településrendezési és Építészeti-mûszaki Tervtanács létrehozásáról, és mûködésének rendjérõl szóló 25/2004. (X. 29.) ÖT. sz. rendeletének módosítására Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 55/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete az önkormányzat közmûvelõdési feladatairól, a helyi közmûvelõdési tevékenység támogatásáról szóló többször módosított 18/1999. (VII. 30.) ÖT. sz. rendeletének módosítására Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 56/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete a többször módosított 19/1992. (XII. 10.) ÖT. sz. az önkormányzatok tulajdonáról és az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás egyes szabályairól szóló rendelet módosítására Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 57/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete a többször módosított 11/1994. (IV. 14.) ÖT. sz. a lakások és helyiségek elidegenítésének egyes szabályairól szóló rendelet módosítására Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 58/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete a többször módosított 17/1998. (VI. 5.) ÖT. sz. az egyes vállalkozási formák gyakorlásának területi és idõbeni korlátozásáról szóló rendelet módosítására Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 59/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete a módosított 27/1999. (XI. 26.) ÖT. sz. a mezõõri járulékról szóló rendelet módosítására Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 60/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete a többször módosított 17/2000. (VI. 30.) ÖT. sz. a közterület-használat általános rendjérõl szóló rendelet módosítására Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 61/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete a többször módosított 31/2001. (XII. 14.) ÖT. sz. a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelezõ helyi közszolgáltatásról szóló rendelet módosítására Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 62/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete a 23/2003. (XI. 28.) ÖT. sz. a város címerének és zászlajának alkotásáról és hasznosításáról szóló rendelet módosítására Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 63/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete a többször módosított 13/2004. (V. 28.) ÖT. sz. a lakások és helyiségek bérletérõl szóló rendelet módosítására Nagykõrös Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 64/2008. (XII. 19.) ÖT. sz. rendelete a többször módosított 31/2005. (XII. 16.) ÖT. sz. a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás díjáról szóló rendelet módosítására A képviselõ-testület ülésére szóló meghívó megtekinthetõ az ülést megelõzõ 5. naptól a polgármesteri hivatal hirdetõtábláján, valamint Nagykõrös város hivatalos honlapján ( az írásos elõterjesztések pedig a polgármesteri hivatal jegyzõi irodájában, valamint az könyvtárában. A rendeleteket a polgármesteri hivatal hirdetõtábláján kell kihirdetni, és a rendeletalkotásról a lakosságot a helyben szokásos módon kell tájékoztatni. A kihirdetés napja a hirdetõtáblán való kifüggesztés elsõ napja. A rendeletek megtekinthetõk (egységes szerkezetben) a polgármesteri hivatal jegyzõi irodájában, valamint Nagykõrös város hivatalos honlapján ( A képviselõ-testület üléseirõl készült jegyzõkönyvek a képviselõ-testület döntéseivel együtt megtekinthetõk a polgármesteri hivatal jegyzõi irodájában, valamint az könyvtárában. IV. évfolyam, 1 2. szám január

16 V. FARSANGI KAVALKÁD Tini tehetségek gálamûsora Az versenyt hirdet 5 18 évesek részére, akik szívesen megmutatják tehetségüket a színpadon. MÛFAJOK: Tánckoreográfiák (2 10 fõ elõadásában, max. 5 percben) Énekes produkciók (max. 5 percben) ADVENTI HANGVERSENY 2008-ban is nagy sikert aratott a Weiner Leó Zeneiskola tanárainak és diákjainak adventi hangversenye. január óra január óra január óra SPORTRENDEZVÉNYEK január 23-tól február 10-ig IDÕPONT RENDEZVÉNY MEGNEVEZÉSE RENDEZÕ(K) HELYSZÍN január óra Tornaverseny I-II-III-IV. korcsoport fiú-lány diákolimpiai megyei döntõ Városi Diáksport-bizottság Kossuth Lajos Általános Iskola tornaterme január óra Kõrisfa Év Sportolói Díjak átadása Kõrisfa SE Kossuth Lajos Általános Iskola tornaterme január óra Kosárlabda NB II Bajnokság Kõrisfa SE Kossuth Lajos Általános Iskola tornaterme január 31. Területi Karateverseny Nagykõrösi Kyokushin Karateklub Kossuth Lajos Általános Iskola tornaterme január 31. Országos Labdarúgó-kupa U7-U9-U11-U13-U15 korosztály Kõrisfa SE Véglegesítést követõen megtekinthetõk február 1. Országos Nõi Labdarúgó-kupa U8-U10-U12-U14 korosztály Kõrisfa SE a oldalon február óra Regionális asztalitenisz-verseny újonc I-II-III. korcsoport, serdülõ, ifi Petõfi Diáksport-egyesület Petõfi Sándor Általános Iskola és Diákotthon tornaterme január 9. május 31. minden pénteken óráig január 9. május 31. minden pénteken óráig KULTURÁLIS PROGRAMOK január 28-tól február 10-ig IDÕPONT RENDEZVÉNY MEGNEVEZÉSE RENDEZÕ(K) HELYSZÍN január 30. január óra február óra február 3. február óra február 5. február óra február óra február óra VERSENY IDÕPONTJA: február 20., péntek 16 óra (színházterem) Belépõjegyek 350 Ft elõvételben válthatók. Nevezési határidõ: február 13. Ifjúság Kultúra Arany Kulturális programok értékelése, lehetõségek keresése, új rendezvények, ötletek Vendég a háznál I. Sánta Ferencné: Egészségnevelés: gyerekek táplálkozási problémái Hányoki Losontzi István-emlékév Hányoki Losontzi István életének bemutatása Haydn halálának 200. évfordulójára iskolai hangverseny J. Haydn és Magyarország címmel a Magyar Kultúra Napja alkalmából hagyományos ünnepi rendezvény Moziba megy a hold Gyermekkoncert a ZamatÕrök elõadásában Százszorszép Gyermekbérlet III. elõadás Jegyár: 850 Ft a bérleten kívüli helyekre Fehér Ernõ zongoramûvész hangversenye Jégvirág fotópályázat A tél mindennapi örömei A fotópályázat kiállításmegnyitója és eredményhirdetés A tárlat megtekinthetõ február 27-ig hétköznapokon 8 18 óráig Hegyes Ádám zongorahangversenye Szép magyar beszéd Kazinczy-verseny Mi legyek, ha nagy leszek? II. Segítség a pályaválasztáshoz Bemutatkozik az óvodapedagógus, a tanár és a mûvelõdésszervezõ Maszkabál farsangi álarcok, maszkok A pályázat eredményhirdetése és kiállításmegnyitó A tárlat megtekinthetõ február 27-ig hétköznapokon 8 18 óráig Városi DC rendszerû csapatbajnokság tavaszi fordulója Petõfi Diáksport-egyesület Petõfi Sándor Általános Iskola és Diákotthon tornaterme Városi egyéni, páros, vegyes páros verseny felnõtt nõi és férfi, valamint ifjúsági kategóriában Arany János Református Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Diákotthon Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Arany János Társaság Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Polgármesteri Hivatal Szakmai segítõ: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Petõfi Diáksport-egyesület János Kulturális Központ klubterem könyvtár Arany János Református Gimnázium, Szakképzõ Iskola és Diákotthon Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola hangversenyterme Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola hangversenyterme színházterem Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola hangversenyterme Rácz József Galéria Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola hangversenyterme díszterem díszterem elõcsarnok Petõfi Sándor Általános Iskola és Diákotthon tornaterme Önkormányzati Hírek ingyenes tájékoztató kiadvány. Kiadja: a 2.9./409-1/2006. nyilvántartásba vételi szám alapján Nagykõrös Város Önkormányzata Nagykõrös, Szabadság tér 5. Tel.: 53/ , fax: 53/ tanacsado@nagykoros.hu. Felelõs szerkesztõ: dr. Czira Szabolcs, a szerkesztõbizottság elnöke. Nagykõrös Város Önkormányzat 150/2006. (X. 12.) ÖT. sz. határozata szerint. Fejléc: Sári Zoltán Nyomdai munkák: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelõs vezetõ: Burján Norbert igazgató. Táskaszám: Web: Terjeszti: Magyar Posta A szervezõk a változtatás jogát fenntartják.

Az így folyósításra kerülő összeg nem lehet kevesebb a tárgyév november havi nyugellátás összegének az a)-d) pontja szerinti mértékénél. (5) A külön j

Az így folyósításra kerülő összeg nem lehet kevesebb a tárgyév november havi nyugellátás összegének az a)-d) pontja szerinti mértékénél. (5) A külön j ~Ilr~t~lt Irományszám : i l ~ 13~. Érkezett: 2006 M Z 2- ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képviselőcsoportja Képviselői önálló indítvány 2006. évi... törvény A tizennegyedik havi nyugdíjról L A társadalombiztosítási

Részletesebben

Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelete a közterületen történő dohányzás szabályozásáról

Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelete a közterületen történő dohányzás szabályozásáról Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelete a közterületen történő dohányzás szabályozásáról Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testülete a nemdohányzók

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,

Részletesebben

A Kormány 377/2012. (XII. 19.) Korm. rendelete a nyugellátások és egyes más ellátások január havi emeléséről

A Kormány 377/2012. (XII. 19.) Korm. rendelete a nyugellátások és egyes más ellátások január havi emeléséről A Kormány 377/2012. (XII. 19.) Korm. rendelete a nyugellátások és egyes más ellátások 2013. január havi emeléséről A Kormány a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 101. (1)

Részletesebben

K É R E L E M ápolási díj megállapításához

K É R E L E M ápolási díj megállapításához K É R E L E M ápolási díj megállapításához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely:

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására sz. r. 11. -ához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:...

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Tel.: (36)-23-565-610, (36)-23-565-612 Fax: (36)-565-629 E-mail: hivatal@zsambek.hu Web: www.zsambek.hu 4. számú melléklet a 63/2006.

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Vác Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya 2600. Vác, Március 15. tér. 11. I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Neve:... Születési

Részletesebben

A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben

A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvény

Részletesebben

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli

Részletesebben

A Kormány. /2018. ( ) Korm. r e n d e l e t e. a nyugellátások és egyes más ellátások január havi emeléséről

A Kormány. /2018. ( ) Korm. r e n d e l e t e. a nyugellátások és egyes más ellátások január havi emeléséről A tervezet a nyugellátások és egyes más ellátások 2019. január havi emelésének részletes szabályait tartalmazza. Az emelés mértéke Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 24. HÍRLEVÉL Oldal 2 KÖSZÖNŐ LEVÉL A Mintaprogram a minőségi időskorért program részeként az Alapítvány Alsómocsoládért gondozásában a nemzetközi gyakorlatban

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

Helyezések-B kategória

Helyezések-B kategória Helyezések-B kategória Helyezés Név Megjegyzés I-kcs. fiú Boros Gergely (2001) Bolyai János Általános Iskola Érd Kis Kasza Miklós (2004) Batthyány Általános Iskola és Sportiskola Érd Pintér Olivér (2001)

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, idő (év, hó, nap):..

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, idő (év, hó, nap):.. 4. számú melléklet a 63/2006. (III.27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1 Neve:. 1.1.2 Születési neve:..

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális Bizottságának Elnöke 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:...

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:... 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

KÉRELEM települési ápolási támogatás

KÉRELEM települési ápolási támogatás KÉRELEM települési ápolási támogatás 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 7/2015. (II. 27.) sz. rendelet 6. sz. melléklete 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3.

Részletesebben

Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához

Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához I. Alapadatok 1. számú melléklet a 138/2006. (VI. 29.) Korm. rendelethez Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához 1. A kérelmez személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési neve:...

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a nyugellátások és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2008. január havi emeléséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a nyugellátások és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2008. január havi emeléséről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER PÉNZÜGYMINISZTER Szám: 23.188-1/2007-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a nyugellátások és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2008. január havi

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

Tanácskozási joggal jelen van: Lajkó Terézia jegyző, Mezei Norbert Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője

Tanácskozási joggal jelen van: Lajkó Terézia jegyző, Mezei Norbert Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 20-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Dr. Bakos Beáta,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális Bizottságának 2015. március 30-án tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza a 13/2015.(III.30.) 14/2015.(III.30.)

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

2009. évi határozatok

2009. évi határozatok 2009. évi határozatok 1/2009. (II. 10.) sz. határozat A Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselő-testülete nem fogadta el Pusoma Jenő azon módosító javaslatát, mely szerint az SZMSZ-tervezet

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július hó 5. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 17. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/ Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/454-050, Fax: 22/454-052 1. melléklet a 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM a 18. életévét betöltött tartósan beteg

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata 6/2010. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2010. december 14. napján megtartott NÉMET KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZMEGHALLGATÁS Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 18-i rendkívüli

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:. 1.1.2. Születési neve:..

Részletesebben

NY í REGYHÁZA ...~... NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY. Ügyiratszám: SZOC j2014.

NY í REGYHÁZA ...~... NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY. Ügyiratszám: SZOC j2014. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42524-586 Ügyiratszám: SZOC-6672-3j2014. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez 46/2012. (XII. 14.) önkormányzati rendelet módosítására...~... Jászai

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 2/2015 Napirendi pontok: 1. A 2015.

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.március 18-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.március 18-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2010.március 18-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós

Részletesebben

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról.

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-7/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. május 28-án (kedden) 15.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

Ezt követően ismertette a napirendi pontot, amely következő: 1. A képviselő-testület 2013. évi munkatervének elfogadása

Ezt követően ismertette a napirendi pontot, amely következő: 1. A képviselő-testület 2013. évi munkatervének elfogadása Öttevény Község Önkormányzat Képviselő-testülete Öttevény Fő u. 100. J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 19. napján 16 órakor az öttevényi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság november 19-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság november 19-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 14/2015. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol voltak: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 14-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK

JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK JEGYZŐKÖNYV Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás 2013. augusztus 12-én megtartott nyilvános, alakuló üléséről Szám: 1395/2013/ANA. 1/2013. (VIII.12.) határozat Társulási Tanács elnökének megválasztásáról

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS

Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulás keretében

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2012. szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Járások kialakításával kapcsolatos önkormányzati döntések:

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

2015. j ú n i u s 15.

2015. j ú n i u s 15. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i v a l a m i n t S z o c i á l i

Részletesebben

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor

Részletesebben

BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 1-2//2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt község önkormányzati Képviselőtestületének 2007. évi január hó 24-én, szerdán 10 óra 00 perces kezdettel a Községháza

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 12.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 12. Ügyszám: NY/59-78/2019. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2019. június 12. Nyirád 2019 1 Jegyzőkönyv Készült: nyilvános, rendkívüli üléséről Az ülés helye: Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről 170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági tagok: Tóth Sándor, Bobál Imréné, Varga Józsefné, Bárczi László

Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági tagok: Tóth Sándor, Bobál Imréné, Varga Józsefné, Bárczi László Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. j a n u á r 2 7. Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szántó u. 5. szám alatti hivatali helységében 2018. szeptember 18. napján 14.00 órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte

Részletesebben

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009.

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009. A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009. I. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvény

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8.

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8. JEGYZŐKÖNYV Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat 2013. május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről 2013. május 8. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bács-Kiskun megyében, Tompa Város Polgármesteri Hivatalában, Tompa,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 15-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2014. május 27. napján 15:20 órai kezdettel a Fenntartható Településfejlesztési, Oktatási, Közművelődési,

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI törvényben (továbbiakban: Mmtv.), valamint a végrehajtása tárgyában kiadott,

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 10/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete. File: D:\Tesületi ülések\ _rk\2016 augusztus NAPLO

Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete. File: D:\Tesületi ülések\ _rk\2016 augusztus NAPLO Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testülete File: D:\Tesületi ülések\20160815_rk\2016 augusztus 15 001.NAPLO Ülés ideje: 2016.08.15. Rendkívüli ülés 16:00 Ülés helye: Városháza tanácsterme (6400

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Tartalomjegyzék. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete augusztus 29-i ülésén hozott határozatokról

Tartalomjegyzék. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete augusztus 29-i ülésén hozott határozatokról Tartalomjegyzék A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2013. augusztus 29-i ülésén hozott határozatokról Hat. száma Tartalom Nyílt: 170/2013 Zárt ülés elrendelése 172/2013 Nemzetközi pályázat

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2018. január 23-án, Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Nagyecsed Város Önkormányzati Képviselő-testület Szociális Bizottságának üléséről (Zárt ülés)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó Napirendi pont: Határozat szám: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-i

Részletesebben