K u n f e h é r t ó i. a l a u z. Községi közéleti havilap XIX. évfolyam 11. szám november Ára: 100 Ft. Ünnepélyes keretek között

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "K u n f e h é r t ó i. a l a u z. Községi közéleti havilap XIX. évfolyam 11. szám 2013. november Ára: 100 Ft. Ünnepélyes keretek között"

Átírás

1 özségi közéleti havilap XIX. évfolyam 11. szám Ára: 100 Ft unfehértón Szüreti Nap volt Falusi rendezvény jótékonysági bállal Ebben az évben október 12-én szombaton, mint az már hagyomány, sor került a falusi rendezvénnyé átalakult unfehértói Szüreti Nap reggeltől tartó kavalkádjára. A délelőtti és délutáni programokat a Művelődési Ház és önyvtár, a özségi Sportegyesület, az Általános Iskola és az Óvoda, míg az esti Jótékonysági Szüreti Batyus Bálat az előbbiek támogatásával az Iskolai SZM. szervezte. A játszótér és környékére költöző kavalkádban, a hagyománynak megfelelően szőlőpréselés és mustkóstoltatás, gyermek kézműves foglalkozás, több a felnőtteknek és gyermekeknek is szóló családi vetélkedő, lekvárkészítő verseny, Szüreti utcai futóverseny és a Mezőgazdasági Gépkiállítás mellett, kitömött Csőszanyó és Csőszapó verseny és találkozó is volt eredményhirdetésekkel együtt. (Bővebben a 3. oldalon) Ünnepélyes keretek között A PUSZTA INCSEI iskunhalas és Szabadka környékének kulturális értékei A iskunhalasi járás kulturális út kiállításról A kiskunhalasi Thorma János Múzeum és a szabadkai Városi Múzeum összefogásával ban valósul meg a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program. A programsorozat részeként unfehértón a Művelődési Ház és önyvtár nagytermében október 11-én nyílt meg A puszta kincsei, A iskunhalasi járás kulturális út című vándorkiállítás. (Bővebben a 2. oldalon) Figyelmeztetés önyvvásárlási lehetőség Nívós kiadvány az otthoni könyvespolcra A unfehértói Falunapon bemutatott Szakál Aurél a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója által szerkesztett, Végső István helytörténész által készített unfehértó régen és ma című könyvet az Önkormányzat megbízásából a Művelődési Ház és önyvtárban unfehértó Béke tér 3. szám alatt lehet megvásárolni az intézmény nyitvatartási ideje alatt. Vásároljon egy példányt magának, vagy lepje meg szeretteit egy kedves ajándékkal a unfehértó özségről szóló könyvvel. (szerk.) Állatok okozta balesetek veszélye a közúton Ha az autós nem elég figyelmes, a kocsija állattal ütközéskor ripityára törik, de könnyen megeshet az is, hogy személyi sérülés is bekövetkezik. Az őszi időszakban a vadon élő állatok párzási időszak vagy télen takarmány lelőhely keresés miatt látványosabban vonulhatnak. Sok háziállatot a korábbi tartóik az autópályákon vagy forgalmas főutakon dobnak utcára. A sebességet rosszul felmérő autósok az utakon gyakran ütnek el kutyát, őzet, vaddisznót, rókát, nyulat. A MÁTRIX özhasznú Alapítvány által működtetett baleset megelőzési program szerint nem ritka, hogy a gépjármű elé kerülő állat láttán a technikátlan autós elrántja a kormányt, és maga is baleseti sérültté válik. Előzzük meg a bajt, és lassítsunk! Fáradt csőszök a találkozójukon A megnyitó pillanata F E L H Í V Á S Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer évi fordulójára történő pályázat benyújtására! (Bővebben a. oldalon) Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik. Ünnepeljük együtt a Márton napot! 15-én pénteken Szent Márton számtalan jótékonyságával vált ismertté. A Márton naphoz sok népszokás kötődik. Ezek közül néhányat felelevenítenek az óvodások, az iskolások és a felnőttek. Várnak minden falubelit maguk közé a péntek esti lampionos felvonulásra. Program: Időjárástól függően liba bemutató a Sportcsarnok előtt és itt gyülekeznek lampionnal a kicsik, a nagyok és a felnőttek Bochnerné Ica néni ötletgazda, köszönti a felvonulókat és bepillantást ad a Márton Nap kialakulásáról, majd vezetésével, megindul a lampionos menet az óvodához (csatlakozni közben is lehet). - Az óvodások csatlakozása. Előtte vendéglátás, műsor. - Megálló a Tájháznál, kemencés finomságok a Vöröskereszt helyi csoportja és a támogatók jóvoltából, játékok az Általános Iskola nevelőivel. - Érkezés a Polgármesteri Hivatal, a Gazdabolt elé. Harnóczi Sándor polgármester köszönti a Márton napi hagyományokat felelevenítő fehértóiakat. Ügyességi verseny Bodó Barbara és Madarász József segítségével, majd polgármesteri ajándékozás a programon résztvevő gyermekeknek. - Lampion szépségverseny a Művelődési Ház támogatásával a Sportcsarnok előtt, majd mindenkinek tánc a Holdruta Egyesület tagjaival, közben vendéglátás- tea, libazsíros kenyér hagymával a csarnokban, a Gyermekotthon volt dolgozói, a Fehértó ör és a Nyugdíja lub segítségével. Ha Márton napján a libák korcsolyáznak, akkor karácsonykor bízvást bőrig áznak. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők! A gépjármű vezetőknek jó tudni, hogy maguk és utasaik érdekében nem érdemes útra tévedt állat esetén félrerántani a kormányt, mert a sebes járműnek rendszerint házfal, árok vagy fatörzs állja útját, de a gyalogosok közé hajtás is óriási tragédiát okozhat. Érdemes racionális fékezés mellett az út irányában tartani a járművet, hogy a csapódás a lehető legkisebb erővel történjen meg. Aki a megengedettnél gyorsabban hajt, az értelem szerűen nagyobb féktáv mellett tud csak megállni, és nagyobb eséllyel szenvedhet balesetet. Az állatmentő csapatokat is rendszeresen hívják az utakra gázolás miatt sérült vagy elpusztult állathoz. A kisebb állatokat elgázolók legtöbbször elhajt a helyszínről, pedig az állatgázolás kimerítheti az állatkínzás (mint bűncselekmény) fogalmát, azaz a gerinces állat gondatlan veszélyeztetését. Ha valaki sérült állatot lát, az a területileg illetékes rendőrséget és állatvédőket, az erdők fenntartásával megbízott erdészetet tárcsázva igyekezzen a gázolt állat szenvedéseit csökkenteni. Előzzük meg a baleseteket! Érdemes megfogadni az Orpheus Állatvédők tanácsát, hiszen nem csak anyagi kártól óvjuk meg magunkat, hanem saját testi épségünket és az elénk került állat életét is megóvhatjuk figyelmességünkkel. (szerk.) Nordic Walking Újabb távot gyűrtek le Október 19-én szombaton sorrendben már az ötödik túráját tudhatja maga mögött a sétát kedvelő csapat. (Bővebben a 6. oldalon) Fotósorozat a Szüreti Napról A fotókkal a Szüreti Nap eseményeiről, érdekességeiről, programelemeiről szeretnénk összefoglalót adni azoknak, akik nem tudtak részt venni a sokszínű programon. (Bővebben a 6. oldalon)

2 2. oldal Önkormányzati Hírek Elindulhat a szennyvízberuházás! A 2013 október 14-én megtartott rendkívüli épviselő-testületi ülésen a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a szennyvízberuházás kivitelezőjének, a Duna Aszfalt kft. pályázatát. Így várhatóan december végéig minden adott lesz, hogy megkezdődjenek az előkészületek a konkrét munkálatok elvégzésére. Téli közfoglalkoztatás A Téli közfoglalkoztatási program 2013 november 1-vel indul 48 fő részvételével és 2014 április 30-ig tart. Novemberben és áprilisban dolgoznak a jelentkezők, míg december 1-től április 30-ig az általuk választott oktatáson vesznek részt. Versíró Versfaragókat keresünk Útjára indítottunk egy versíró, versfaragó rovatot itt a unfehértói alauzban Felhívjuk minden olvasónk figyelmét, hogy ha tud olyan személyt, vagy éppen ő maga foglalkozik versírással, versfaragással, küldje vagy juttassa el írását a Fecebook-on a Vers mindenkinek csoportba, vagy a muvhaz@kunfeherto.hu címre vagy személyesen a kunfehértói Művelődési Ház és önyvtár igazgatójához, az újság szerkesztőjéhez. érjük azok verseit, akik unfehértóról vagy éppen aktuálisan az évszakokról, szerelemről írnak. Ezzel azonban nem akarjuk keretek közé szorítani a versek készítőit, mert természetesen fogadjuk a más jellegű alkotásokat is. Terveink szerint minden hónapban közzéteszünk egy-egy verset a helyi lapban, és ha összegyűlik kellő mennyiségű vers, az intézmény honlapján és nyomtatva is közreadjuk az érdeklődők számára. Az alábbi vers a második ebben a rovatunkban, amely idén Falunapunkon is elhangzott. (B.L. szerk.) atus Tibor: Vallomás E szónál megakadtam, mert keresem az idevalót. A szót, mellyel minden érzésem elmondhatom; a jót Nehéz, tudom, hogy végtelenül nehéz a helyzetem, Hiszen csak kisfiús, tiszta álmaimat kergetem. ívánságom csak annyi lehet e nehéz világban, Hogy lelki nyugalmam és boldogságom megtaláljam. Tudom, ez nehéz kérés az Élettől számomra, De csak így térhetek nyugalomban örök álomra. Ünnepélyes keretek között A PUSZTA INCSEI iskunhalas és Szabadka környékének kulturális értékei A iskunhalasi járás kulturális út kiállításról A kiskunhalasi Thorma János Múzeum és a szabadkai Városi Múzeum összefogásával ban valósul meg a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program. A programsorozat részeként unfehértón a Művelődési Ház és önyvtár nagytermében október 11-én nyílt meg A puszta kincsei, A iskunhalasi járás kulturális út című vándorkiállítás. A iskunhalasi járás nyolc települése közül elsőként július 6-án Tompán nyílt meg a kiállítás a művelődési házban. Ezt követően elebián, Balotaszálláson, Harkakötönyben, Pirtón, unfehértón (október 11-től - 28-ig) láthatták, míg isszálláson (november 8-tól), végül Zsanán (december 4-től) láthatják az érdeklődők szűkebb, illetve tágabb környezetük értékeit, legfontosabb építészeti, szobrászati látnivalóit és a települések évente ismétlődő rendezvényeit bemutató fotókat. A kunfehértói kiállítás megnyitójára sokan jöttek el. Benke László az intézmény igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, külön köszöntve Lukács László országgyűlési képviselőt, Harnóczi Sándor polgármestert, és Szakál Aurél a iskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatóját. Polgármesterünk köszöntőjét követően ovács Bukor Dávid előadásában hallgattuk meg Tamás István: Tied ez az ország! című művét. Őt Lukács László országgyűlési képviselő követte, aki nagy örömét fejezte ki, hogy az általa is régóta támogatott határon át nyúló program részese lehet, majd a kiállítást megnyitotta. A kedves szavakat követően eresztúri Alíz tolmácsolásában hallgathattuk meg Márai Sándor gondolatai(t) a hazáról és az államról. Utána Szakál Aurél múzeumigazgató mutatta be a kiállítást szakmai szemszögből is. Végül, de nem utolsó sorban az intézmény igazgatója hívta meg a jelenlévőket egy kis frissítőre és finomságra, majd kötetlen beszélgetéssel és a kiállítás képeinek megtekintésével zárult a megnyitó. öszönjük Illés Gáborné vállalkozónak az állófogadáshoz nyújtott támogatását. Ezzel párhuzamosan hasonló célú kulturális út kiállítás-sorozat valósul meg Szabadka környékén az Észak-bácskai körzet látnivalóiról. Bővebb információ a Thorma János Múzeumban kérhető 6400 iskunhalas, öztársaság u. 2., vagy, muzeum@halas.hu, internetes oldalakon. (szerk. B.L.) Igen, az ember nem tudhatja mikor éri el a vég. Persze nem is irányíthatja gyarló földi életét. Hogyan is mondatná el száj azt egyszerű szavakkal, Mit a szív diktál az ész ellen szerelmes indulattal. Szeretném tudni, hogy birtoklom lelkedet, Érinteni szívemmel, mint kezemmel testedet. Hogy ez az érzés kölcsönös és mindörökké tartó, Nem ér véget, hogy utána csak űr maradjon Fakó. Így igaz! Színt hoztál életembe, szivárvány színeket. Először csapott meg langy szellő, ez a tiszta szeretet. edvesem! Ezért csak azt az egyet kérem tőled én, Együtt érjünk partot az élet hánykódó tengerén. Minden évben Megemlékezés Október 23-ra edves meghívásnak tettek eleget, akik elmentek az Általános Iskola 1956-os forradalom -ról szóló megemlékezésére. A Sportcsarnokban, az Általános Iskola irodalmi színpada és énekkara nagy beleéléssel elevenítette fel az akkori eseményeket. A szép és egyben megható megemlékezésen, a meghívásnak eleget téve az óvodások is részt vettek. Nagyon szép és megható volt. öszönjük, hogy együtt emlékezhettünk! (szerk.) A megemlékező műsor közben Gyülekező a megnyitó előtt F E L H Í V Á S Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer évi fordulójára történő pályázat benyújtására! unfehértó özség Önkormányzata A és B típusú pályázatot ír ki a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer évi fordulójára, hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára. Pályázni a honlapon elérhető EPER-BURSA rendszerből, a regisztrációt követően kinyomtatott, és a pályázó által aláírt pályázati űrlapon lehet, melyet egy példányban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatalhoz. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott, (www. emet.gov.hu honlapon megtekinthető) csatolandó mellékletekkel együttesen érvényes. Valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. A pályázatok benyújtásának határideje: 15. A részletes pályázati feltételekről érdeklődni lehet: személyesen, ügyfélfogadási időben Bodó Szilveszterné ügyintézőnél, vagy 77/ as telefonszámon. Polgármesteri Hivatal Lukács László országgyűlési képviselő megnyitóbeszéde közben Zöldhulladék elszállítás A unfehértói Önkormányzat kéri a település belterületi és üdülőterületi ingatlantulajdonosait, hogy a zöldhulladékot (ág, falevél, nyesedék, fű) 15-ig helyezzék ki az ingatlanok elé. Csak a ÖTEGELT, ZSÁOBA összerendezett hulladékot szállítjuk el. A zöldhulladék elszállítás október 14 -től november 15-ig folyamatosan történik. November 15. után kihelyezett hulladékok elszállításáról nem tudunk gondoskodni. unfehértó özség Önkormányzata Fehér Miniközért ft. helyett FEHÉR TABA BT várja vásárlóit és játékosait a Szabadság téren! DOHÁNYÁRÚ, flakonos - dobozos és üveges sörök, ásványvizek szénsavas üdítők, energiaitalok, kávék, szeszesitalok, újságok és a Szerencsejáték Zrt. játékai. Bármikor bejöhet! TOTÓ, ÖTÖS LOTTÓ, HATOS LOTTÓ, 7/35, TIPPMIX, ENO edvező árak, széles választék, DOHÁNYÁRÚ A TELEPÜLÉSEN NÁLUN FOLYAMATOSAN APHATÓ! Fehérék

3 3. oldal unfehértón Szüreti Nap volt Falusi rendezvény jótékonysági bállal Ebben az évben október 12-én szombaton, mint az már hagyomány, sor került a falusi rendezvénnyé átalakult unfehértói Szüreti Nap reggeltől tartó kavalkádjára. A délelőtti és délutáni programokat a Művelődési Ház és önyvtár, a özségi Sportegyesület, az Általános Iskola és az Óvoda, míg az esti Jótékonysági Szüreti Bálat az előbbiek támogatásával az Iskolai SZM. szervezte. A játszótér és környékére költöző kavalkádban, a hagyománynak megfelelően szőlőpréselés és mustkóstoltatás, gyermek kézműves foglalkozás, több a felnőtteknek és gyermekeknek is szóló családi vetélkedő volt betervezve, Szüreti utcai futóverseny és a Mezőgazdasági Gépkiállítás mellett, kitömött Csőszanyó és Csőszapó verseny és találkozó is volt eredményhirdetéssel együtt. A felhívásra 32-en készítettek csőszt és 40 csőszt tömtek ki. A Tömd ki, Tedd ki! oldalt a Facebookon 3 nap alatt 325-en likeolták, és a Halas Média is kint volt riportot és képeket készíteni. Az Önkormányzat felajánlását a unfehértó régen és ma című könyvet, Czagány Zsolt felajánlott üveges borait és a Művelődési Ház a győztesnek felajánlott különdíjat Harnóczi Sándor polgármester adta át öszönet az ötletgazdának Czagány Robertának és segítőinek is a programelem megvalósításáért: Csesznák Veronikának (Facebook oldal), Juhász-Vedresné Szabó Ibolyának és Czagány- Mákosné Móczár Gertrúdnak. Gratulálunk a győztes Horgász Csősz készítőjének Cicelszki Cintiának a Rákóczi utcából óráig citeraszó, óra között íjászbemutató volt. Egész délelőtt kirakodó vásár, a helyi Vöröskereszt által meghirdetett kóstolással egybekötött lekvár verseny (az eredményhirdetésen a résztvevők oklevelet és kisebb ajándékokat kaptak), és palacsintasütés (amely, utóbbiért kapott adomány bevételből a rászoruló családoknak karácsonykor élelmiszer csomagokat osztanak szét), a Vass család és a unfehértói Baráti ör segítségével kemencében sült kenyérlángos és utóbbi támogatásával Gulyásleves főzés valósult meg a téren. A gyermekeknek légvár, a felnőtteknek és gyerekeknek szegwé, majd a felvonuló lovaskocsik mellé lovasok is csatlakoztak a kavalkádhoz. ellemes napsütéses idő segítette a programokat, és ahogy emelkedett a nap, egyre melegebben kezdett sütni október 12-én délelőtt a futóversenyre a nap már száz ágra sütött és az előre jelzett jó idő megérkezett órakor került sor a tízedik Szüreti Utcai Futóversenyre, ahol minden korosztályban volt induló. A gyerekek nagy létszámmal vettek részt a versenyen, míg a felnőtt kategóriákban is voltak szép számmal nevezők. A távok is a korosztályoknak megfelelően lettek összeállítva. A célba érkezést követően csokoládét és egy pohár üdítőt kaptak a résztvevők. A dobogósoknak érmeiket és okleveleit Harnóczi Sándor polgármester adta át. A mezőgazdasági gépkiállítás mellett felfújt Start - Cél kapu alatt megvalósult díjátadásokat követően a szervezők megköszönték a nevezők részvételét, a segítők munkáját és azzal búcsúztak, hogy jövőre újra találkozunk. Az eredményekről a Sporteredmények rovatunkban a következő számban olvashatnak olvasóink. (szerk.) Mindezek mellett a Művelődési Ház nagytermében A puszta kincsei határon átnyúló fotókiállítás volt megtekinthető (2013. október 28-ig). A délig tartó jó hangulatú zenéről idén az iskola, majd a Csalogány Citerazenekar tagjai gondoskodtak, míg a kézműves foglalkozáson óvónőink segítették a gyerekeket. Délre, kint a téren elkészült a finom gulyásleves is, amelyre a helyszínen mindenki megválthatta jegyét ezzel is támogatva a Általános Iskola Alapítványát. öszönet a unfehértói Barátai örnek, akik a finom ételt nem csak megfőzték, de ki is osztották. Az ebédre a fogatosok is lassan megérkeztek, és részvételükért egy-egy üveg bort is kaptak táncosainktól. Ebéd után a táncosok fogatokra való felültetést követően (csúszás volt az indulással a fogatok telítettsége miatt, de végül megoldódott) egy öreg Dutra traktor húzta pótkocsin, a Csalogány Citerazenekar nótáival indult el a szüreti menet a faluban itt-ott megállva és kidobolva a Szüreti Napot. A jókedvű nótázós kocsik bejárták a falut, majd a Művelődési Ház előtti gyülekező után szólt a isbíró (Benke László) dobja, szólta a zene, énekeltek a felvonuló táncosok és elindult a gyalogos szüreti menet. A felvonulókat az Óvodás mazsorettek vezették fel a isbíró dobolásával. Őket az Általános Iskola népviseletbe öltözött táncosai, majd a Sólyom Íjászegyesület íjászai, a unfehértói Hagyományőrző Csoport majd a traktor húzta Csalogány Citerazenekar vonult fel az ABC-ig. Itt az újságban és plakáton meghirdetett időpontra megérkező fellépők, a szép időnek is köszönhetően, az összegyűlt nagy létszámú közönséggel együtt meghallgathatták a kisbírót és az elmúlt évhez hasonlóan a felvonulókkal együtt nézhették meg a műsorokat. Elsőként az Óvodások műsorának örülhettünk, majd az Általános Iskola néptáncbemutatójának tapsolhatott a közönség, amelyet a Felsőbácskai Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncpedagógusai tanítottak be. Utánuk a unfehértói Csalogány citerazenekar tagjai által tartott pattogós ritmusú bemutató következett. Őket követte a Nyugdíjas lubunk tagjainak előadása, akik szintén nagy tapsot kaptak a közönségtől táncbemutatójukra. Végül, de nem utolsó sorban, a unfehértói Hagyományőrző Csoport produkciójának tapsolhatott a közönség. Bemutatót tartottak az esti bál műsorából, amelyet hosszantartó vastapssal honorálta a nagy létszámú közönség. A taps, igazán jól esett az előadóknak. A bemutatók végeztével a kisbíró Benke Lászlótól meghívást kapott mindenki a Szabadság szobor előtt megvalósuló fotókiállítás megnyitójára, amellyel unfehértó és az Erdélyi Disznajó 10 éves testvértelepülési megemlékezésre került sor. Elsőként atus Tibor előadásában hangzott el Radnóti Miklós: Nem tudhatom című verse. Őt Harnóczi Sándor polgármester köszöntő és megemlékező beszédje, majd testvértelepülésünk alpolgármesterének Zsigmond Ambrusnak az elmúlt tíz évet felidéző megemlékezése követte. A programot atus Tibor előadásában Ady Endre: Föl földobott kő című műve zárta. A fotók megtekintését követően a menet továbbindult a falu másik felére a erecsen elé, ahol a fellépők ott is előadták műsorukat a közönség nagy örömére. A unfehértói Hagyományőrző Csoport műsora után a csőszpárok tagjai a közönség soraiból is felkértek hölgyeket és urakat egy kis közös táncra, melyre sokan vállalkoztak. Minden helyszínen a nézők közül sokan voltak, aki szívesen vették a kínálóktól a finom bort. Néhány szó a bálról. Este órára volt hirdetve a Jótékonysági Szüreti Batyus Bál a Sportcsarnokba. A meghívókban és a plakátokon is olvasható volt, hogy a belépő megvásárlásával az iskolai SZM-n keresztül a helyi diákságot segítették a résztvevők. A nagy létszámú bálozó figyelmét elsőként a kisbíró kérte, majd a Bírónő bevonulásával a bált megnyitotta, a unfehértói Hagyományőrző Csoport műsorával együtt. Az idősebbekből és fiatalokból összeállt hagyományőrző csoport szüreti műsorát az odaillő díszlet (Fehértó ör alkotása) és ritmusos fülbemászó zene kísérte. Elsőként a fiúk egy Rábaközi táncot adtak elő, majd csatlakoztak a lányok és csárdással folytatódott a műsor. Ezt követően a kisbíró dobolása és kikiáltó szövege keltette életre a szüreti mulattság napját. Utána kidobóssal és körtánccal követték egymást az események. A táncos program utolsó momentumaként a kisbíró zárszava következett. Idézzük az utolsó mondatát: i nem akar mulatni, tovább az beszéljen, emelem poharam s ki velem tart, velünk tart az ÉLJEN. - és megitták az addigra kihozott egy deci bort. A tapsot követően egy kedves meglepetésre került sor, ahol is a unfehértói Hagyományőrző csoport nevében Juhász - Vedresné Szabó Ibolya és Benke László néhány kedves szóval, egy ajándékkosárral és egy virágcsokorral köszönte meg Ádám Dórának mindazt az áldozatos munkát, amellyel betanította a táncokat, a színvonalas koreográfiákat, és hogy mint szereplő is részt vállalt a műsorban. E kedves momentum végén vastapssal köszönte meg a közönség Dóra és a csapat teljesítményét, majd a bálozók is részt vettek az össztáncban. Mindezt követően, a szépen megterített asztalokhoz, a batyus bálhoz illő finomságok is megérkeztek. A vacsora végeztével a bál legjobb része következett, a hajnalig tartó tánc. Igaz János zenész igazán kitett magáért. Ropta is a táncot mindenki kifulladásig, még a tombolahúzásra is alig akartak leülni a bálozók. A húzás közben a unfehértói Baráti ör nevében Vass László adta át azt a lezárt dunsztosüveget Harnóczi Erzsébet óvodavezetőnek, amelyben a délelőtt sütött kenyérlángosért adott adományokból összegyűlt pénz volt. Az önzetlen támogatást az óvodások ezúton is köszönik. Azt hiszem a véleményemmel, nem vagyok egyedül, a szüreti nap és a hajnalig tartó bál, összegezve jól sikerült. (szerk.) öszönet!!! Az egész napért a Művelődési Ház és önyvtár, valamint az Általános Iskola Szülői Munkaközössége és a özségi Sportegyesület, ez úton kíván köszönetet mondani azon vállalkozóknak, vállalkozásoknak és magánszemélyeknek, akik az október 12-i Szüreti Nap Futóversennyel és Mezőgazdasági gépkiállítással rendezvény és az azt követő Jótékonysági Szüreti Batyus Bál színvonalas megrendezéséhez támogatást, segítséget nyújtottak. Támogatóink: A szervezők köszönetet mondanak az egész nap és a jótékonysági szüreti bál támogatóinak. öszönjük a sok felajánlott tombolát is. öszönet az Extractum-Pharma Zrt. a tombola fődíj felajánlásáért. További tombola felajánlóink és segítőink voltak: Arany apu Zrt, Aradszki Pincészet, özép-magyarországi Pincegazdaság, Banka adosa, Bakró Nagy Lajos, Benke László, Coop Bolt, Csanádi István, Czagány Mákos Zsolt, Cs-Air ft. Csicsák György, Előre Sporthorgász Egyesület, Engi Andrea, Faddi Ferencné és Faddi Anikó, Farkasné Meszes Éva, Fehértó ör, Fehértó Patika, Ficsor Béla és családja, Gazdabolt Pintér József, Győrfiné Harnóczi Zita, Hunyadi Cukrászda, Huszár Zoltán, Illés Gáborné, Juhász-V. Benő, Juhász - Vedresné Szabó Ibolya, azinczi Zoltán, unfehértói Baráti ör, unfehértói Csalogány Citerazenekar, unfehértói Hagyományőrző Csoport, Magyar Vöröskereszt unfehértói szervezete, Mérai Imre, Mini Bolt, Művelődési Ház és önyvtár, Óvoda dolgozói, Óvodai SZM, Petőfi Népe, Sarok Tibor és családja, Seprényi Tamás, Szalai Gép ft. Szalai László, Szanyi György és családja, Sztrinkó Nóra, Tőzsérné Nagy Erika, Turcsik Mihályné Pince Bolt, Tóth Sándorné Marika, Vancsik Ferenc és családja, Vancsik Zoltán és családja, Vass László és családja, unfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon 1. osztály, unfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon 2. osztály, unfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon 3. osztály, unfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon 4. osztály, unfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon 5. osztály, unfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon 6. osztály, unfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon 7. osztály, unfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon 8. osztály, SZM unfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon, Diák Önkormányzat, Általános iskola dolgozói. ülön köszönet Vancsik Ferencnek és Szeri Anettnek az aperitifért, a kínálós borért Aradszki Lászlónak, a kínálós és palackos borokért a özép-magyarországi Pincegazdaságnak, továbbá a ánaán Ételbár és Pizzériának a báli büfé üzemeltetéséért. A bál hangulatát a színvonalas műsor emelte még magasabbra. öszönet a unfehértói Hagyományőrző Csoportnak a színvonalas szüreti műsorért, amellyel fokozták a bál jó hangulatát. öszönetet mondunk minden kedves vendégnek, hogy a belépőjegy megvásárlásával támogatta rendezvényünk sikerét. Reméljük, jól érezték magukat. Jövőre is szeretettel várunk mindenkit! Itt szeretnénk köszönetet mondani, Szalai Jánosnak, Csicsák Györgynek (aki meglepetésként a permetező helikopterével is megjelent), Ficsór Bélának, Szalai Lászlónak, Békési Sándornak és Polyák Lászlónak a Mezőgazdasági Gépkiállításon való részvételéért, mellyel emelték rendezvényünk színvonalát. öszönet, Bogdán Ferencnek és omárom Zsoltnak a hangtechnikák kezeléséért iss Zsigmondnak pedig a szállításukért, a kézműves foglalkozást irányító óvónőknek, a futóverseny lebonyolításában részvevő tanároknak és segítőknek, aszap árolynak, Bóna Erikának és Binszki Lászlónak a szüreti sátor berendezéséért és működtetéséért, Mérai Imrének a préseléshez biztosított szőlőért, Horváth Andreának a szőlő tárolásáért, a Településüzemeltetési csoport dolgozóinak a rendezvény segítéséért, a unfehértói Motoros Baráti ör tagjainak és a MB-s rendőreinknek az utcák zárásának segítéséért, valamint Óvári Szabolcsnak és iss Nikolettának a több napos segítségéért. öszönjük a tanári karnak, az iskola dolgozóinak, Polgármesteri Hivatal és intézményei dolgozóinak és minden szülőnek, akik a díszítésben, terítésben, beszerzésben, sátorépítésben bontásban, utcák zárásában és egyéb munkában segítették a rendezvény sikeres lebonyolítását. Az ebéd és a bál bevétele az iskolás gyerekek támogatására lesz felhasználva, míg a kenyérlángosért összegyűlt adomány az óvodás gyermekeké lett. öszönet az önzetlen támogatásokért. Ált. Isk. SZM vezetősége, Művelődési Ház és önyvtár igazgatója

4 . oldal Anyakönyvi Hírek Házasságot kötöttek: Bankos Balázs és Gábor atalin Gratulálunk! Született: Dobos Luca An.: Horváth Mária Gratulálunk és jó egészséget! Elhunytak: Farkas Imre ovács Szabolcs Őszinte részvétünk! F e l h í v á s! Ösztöndíjfelhívás edves tizedikes edves tizedikes és és tizenegyedikes diákok! diákok! Az UWC Az UWC Magyarországi Magyarországi Egyesülete Egyesülete örömmel értesít benneteket, hogy hogy idén idén is meghirdeti is meghirdeti kétéves külföldi ösztöndíjaira kétéves szóló külföldi pályázatát! ösztöndíjaira szóló pályázatát! Az iskolákról Az iskolákról és a nemzetközi és a nemzetközi érettségiről érettségiről Az 1962 ben alapított UWC hálózat ma 13 iskolát Az 1962-ben alapított UWC-hálózat ma 13 iskolát tart fenn tart fenn világszerte. Magyar diákokat fogadtak már világszerte. Magyar diákokat fogadtak már Walesben, anadában, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Hong ong- ban, Indiában, Norvégiában, Costa Ricán, Szingapúrban és Hollandiában. Az iskolákba több mint 80 országból érkeznek Az iskolákba érettségi több előtt mint álló 80 országból diákok, hogy érkeznek két érettségi évig együtt előtt álló diákok, tanuljanak hogy két angol évig nyelven együtt tanuljanak a nemzetközi angol kapcsolatok nyelven a nemzetközi fejlesztése kapcsolatok és a fejlesztése kultúrák harmóniája és a kultúrák jegyében. harmóniája jegyében. A kultúrák keveredése és az otthonitól eltérő kör- A kultúrák keveredése az otthonitól eltérő környezet nagymértékben formálják személyiségeteket, nyezet nagymértékben fejlesztik problémamegoldó formálják személyiségeteket, készségeteket, fejlesztik problémamegoldó toleranciára, készségeteket, felelősségtudatra toleranciára, nevelnek, felelősségtudatra nevelnek, fogékonnyá továbbá tesznek fogékonnyá a társadalmunkban tesznek a társadalmunkban jelen lévő továbbá globális Végzett diákjaink az itt jelen lévő globális problémákra. Végzett diákjaink az itt szerzett tapasztalatok arra, hogy birtokában akár nemzetközi képessé válnak környezetben arra, hogy akár is szerzett tapasztalatok birtokában képessé válnak nemzetközi képviseljék környezetben a magyar is képviseljék kultúrát és a tudományt. magyar kultúrát és tudományt. ét év alatt a Nemzetközi Érettségi (International Baccalaureate, IB) programját ét év alatt a Nemzetközi Érettségi (International Baccalaureate, IB) programját elismert, végezhetitek színvonalas el. képzési Ez egy világszerte rendszer egysége- a végezhetitek el. Ez egy világszerte egységesen sen elismert, továbbtanulási színvonalas képzési arány rendszer ezekből a az továbbtanulási iskolákból arány ezekből gyakorlatilag az iskolákból száz gyakorlatilag százalék. A Nemzetközi száz százalék. Érettségi A Nemzetközi Érettségi Program a teljes ember nevelésére törekszik, Program a teljes ember nevelésére törekszik, így a megszokott tantárgyak teljesítése mellett részt így a megszokott vehettek tantárgyak sportfoglalkozásokon, teljesítése mellett részt vehettek kreatív sportfoglalkozásokon, tevékenységekben, kreatív illetve tevékenységekben, szociális vagy illetve ökológiai szociális vagy ökológiai jellegű önkéntes jellegű önkéntes munkát munkát végeztek. végeztek. ik pályázhatnak? ik pályázhatnak? Az ösztöndíjakat Az ösztöndíjakat azok a megpályázható azok ösztöndíjak a megpályázható első tanévének ösztöndíjak első tanévének szeptember 1 jén 16. szeptember 1-jén életévüket 16. életévüket már, de már, 19. de életévüket 19. életévüket még még be nem be nem töltött, a pályázat töltött, benyújtásakor a pályázat benyújtásakor tízedikes vagy tizenegyedikes* tízedikes vagy középiskolások pályázhatják tizenegyedikes* meg, akik középiskolások nyitottnak és talpraesettnek pályázhatják érzik magukat meg, akik nyitottnak és talpraesettnek érzik magukat ahhoz, hogy ahhoz, két évig hogy multikulturális két évig multikulturális környezetben, egy idegen országban környezetben, éljenek és tanuljanak, egy idegen és rátermettségüket országban éljenek tanulmányi eredményükkel, tanuljanak, közösségi és munkájukkal, rátermettségüket iskolán kívül tanulmányi végzett tevé- és eredményükkel, közösségi munkájukkal, iskolán kenységükkel bizonyítani kívül végzett tudják. tevékenységükkel Az iskolák többsége elvárja bizonyítani az angol nyelv legalább tudják. közepes Az szintű iskolák ismeretét, többsége de mindenütt elvárja felkészültek az angol az angolul kezdetben nyelv gyengébben legalább beszélő közepes diákok szintű fogadására ismeretét, is. de mindenütt felkészültek az angolul kezdetben gyengébben beszélő diákok fogadására is. Az ösztöndíj juttatásai Az iskolák által felajánlott ösztöndíjak többnyire fedezik a tanulás, a szállás Az és iskolák a teljes által ellátás felajánlott költségeit. ösztöndíjak (Ez iskolától többnyire füg- Az ösztöndíj juttatásai gően évenként fedezik a, a USD, azaz és a két a év során nagyságrendben költségeit millió (Ez iskolától Ft). Azokban függően az évenként esetekben, ahol az USD, azaz a két év során nagyságrendben ösztöndíj-felajánlás nem teljes, az UWC Magyarország ezt ösztöndíjalapjából ösztöndíj felajánlás kiegészíti, az ösztöndíjasnak nem teljes, tehát ingyenes az UWC a ta millió Ft). Azokban az esetekben, ahol az nulás, a szállás Magyarország és az ellátás. ezt A ösztöndíjalapjából kiutazás és a személyes kiegészíti, költségek (zsebpénz ösztöndíjasnak és biztosítás) tehát ingyenes általában a tanulás, a kiutazót a szállás terhelik. és az Szociális helyzettől függően erre a célra visszatérítendő támogatás igényelhető az egyesülettől. Számítunk viszont az ösztöndíjalapunkat támogató hozzájárulásra azon ösztöndíjat nyert diákok családjától, akiknek jövedelmi helyzete ezt megengedi. Ez teszi lehetővé, hogy a jövőben is módunk legyen a részleges ösztöndíjak kiegészítésére, az ösz- A kunfehértói Vöröskeresztes Alapszervezet kéri, ha van feleslegessé vált könyve, vagy a gyermekének van több megunt játéka, esetleg kinőtt gyermekruhája, bútora, használható műszaki cikke, szívesen odaadná és ezzel még, sok örömöt kívánna szerezni másnak, kérjük, hozza el a Művelődési Ház és önyvtárba minden hónap utolsó keddjén óráig Tóth Sándornénak a helyi Vöröskereszt titkárának, vagy hívja a 06/30/ telefonszámon. Az összegyűjtött adományokat szívesen átveszi és a tagsággal együtt, eljuttatják a rászorulókhoz. Továbbá várják hölgyek és urak jelentkezését szervezetükbe! Előre is köszönik, és várnak minden érdeklődőt! töndíjak az ellátás. számának A kiutazás növelésére. a személyes A támogatás költségek módjáról és ajánlott (zsebpénz és biztosítás) általában a kiutazót terhelik. mértékéről részletes tájékoztató található az UWC Magyarország visszatérítendő honlapján ( támogatás Ennek igényelhető alapján a felajánlás az össze- Szociális helyzettől függően erre a célra géről egyesülettől. a család dönt. Az így befolyt támogatásokat a következő években Számítunk meghirdetett viszont részleges az ösztöndíjak ösztöndíjalapunkat kiegészítésére fordítjuk, hogy ezzel is biztosítsuk a magyar diákok folyamatos je- támogató hozzájárulásra azon ösztöndíjat nyert diákok családjától, akiknek jövedelmi helyzete ezt lenlétét megengedi. az UWC Ez teszi iskolákban. lehetővé, hogy a jövőben is módunk legyen a részleges ösztöndíjak kiegészítésére, Hogyan lehet az pályázni? ösztöndíjak számának növelésére. támogatás módjáról és ajánlott mértékéről A pályázati kiírást, az iskolákról és a nemzetközi érettségi programról honlapján szóló ( tájékoztatóinkat Ennek kérjétek alapján iskolátokban! a felajánlás A pályázati részletes tájékoztató található az UWC Magyarország eljárás összegéről háromfordulós, a család mely dönt. során a Az személyiség így befolyt érettségét, kreativitását, támogatásokat együttműködő a következő képességét években vizsgáljuk. meghirdetett Első lépésként a részleges ösztöndíjak kiegészítésére fordítjuk, hogy pályázáshoz regisztrálnotok kell az egyesület honlapján; a szükséges jelenlétét dokumentumokat az UWC iskolákban. várhatóan az ősz folyamán tesszük el- ezzel is biztosítsuk a magyar diákok folyamatos érhetővé a oldalon. A webes regisztrációt követően Hogyan a pályázat lehet kitöltési pályázni? útmutatóban meghatározott oldalait be A pályázati kiírást, az iskolákról és a nemzetközi kell egyesületünk címére: 1394 Budapest, Pf A pályázati iskolátokban! anyagok postára A pályázati adásának eljárás határideje háromfordulós, január mely 8. Az el- érettségi programról szóló tájékoztatóinkat kérjétek járás során várhatóan a személyiség érettségét, március végéig kreativitását, fejeződik együtt be. A pályázati folyamatban működő képességét való részvétel vizsgáljuk Ft Első regisztrációs lépésként díj átutalása** a pályázáshoz regisztrálnotok kell az egyesület mellett lehetséges. honlapján; a szükséges dokumentumokat várhatóan az Egyesületünk ősz folyamán képviselőivel tesszük elérhetővé találkozhattok a a várhatóan november oldalon. A 30-án, webes Budapesten, regisztrációt illetve követően az ősz a és pályázat tél folyamán az ország kitöltési több útmutatóban nagyvárosában meghatározott is megrendezésre oldalait kerülő be kell nyílt napjainkon. Információért figyeljétek honlapunkat, vagy iratkozzatok egyesületünk címére: 1394 Budapest, Pf A pályázati anyagok postára adásának határideje fel válogatási január hírlevelünkre! 8. Az eljárás várhatóan március végéig fejeződik be. A pályázati folyamatban való részvétel 3300 Ft regisztrációs Elérhetőségeink: díj átutalása** mellett lehetséges. Válogatás általános információ: Egyesületünk képviselőivel találkozhattok a várhatóan 30 án, Budapesten, - illetve info@uwc.hu az ősz és tél folyamán az ország több - nagyvárosában pénteken is megrendezésre között a +36/30/ kerülő telefonszámon nyílt - napjainkon. szombaton Információért között figyeljétek +36/30/ honlapunkat, telefonszámon vagy iratkozzatok fel válogatási hírlevelünkre! Elérhetőségeink: Honlapcímek: Válogatás általános információ: UWC info@uwc.hu Magyarország: pénteken között a s telefonszámon Facebook: facebook.com/uwc.hu UWC: szombaton között s telefonszámon IB: Honlapcímek: *Öt évfolyamos képzésben ezen osztályok alatt a tizenegyedik UWC Magyarország: Facebook: és facebook.com/uwc.hu tizenkettedik évfolyamokat értjük. UWC: **További információ: IB: *Ötévfolyamos képzésben ezen osztályok alatt a tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamokat értjük. **További információ: özségünk vezetése lapunk hasábjain keresztül köszönti a 80 évnél idősebb helyi lakosokat születésnapjuk alkalmából. Gratulálunk és további jó egészséget kívánunk a múlt hónapban születetteknek! Ö S Z Ö N T J Ü azinczi Ferencnét, a iserdő u. 13-ban, aki október 17-én ünnepelte, nyolcvannegyedik, Juhász Mihálynét, a Hunyadi u. 14-ben, aki október 22-én ünnepelte, nyolcvannegyedik, Zsömbör Lajosnét, az V. körzet 26-ban, aki október 3-án ünnepelte, nyolcvanegyedik, Törteli Lajost, a Úttörő tér 6-ban, aki október 14-én ünnepelte, nyolcvanharmadik, Dr. Nagy Gyulát, a Jókai u. 14-ben, aki október 23-án ünnepelte, nyolcvanharmadik, öszöntő Dudás Sándornét, a Rákóczi u. 106-ban, aki október 25-én ünnepelte, nyolcvanharmadik, Mészáros Imrét, a Rákóczi u. 02-ben, aki október 10-én ünnepelte, nyolcvanadik, Répás Józsefnét, a Rákóczi u. 45-ben, aki október 30-án ünnepelte kilencvennegyedik, Pásztor Józsefnét, a Ady E. u. 25-ben, aki október 01-én ünnepelte, kilencvenedik, Horváth árolyt, a II. körzet 67-ben, aki október 11-én ünnepelte, nyolcvanadik, születésnapját. SPORTEREDMÉNYE Labdarúgás Bács-iskun Megyei III. o. dél erednmény Gara unfehértó 10-0 unfehértói góllövő: - unfehértó Borota 1-3 unfehértói góllövő: Bozsóki Imre unbaja unfehértó 3-0 unfehértói góllövő: - unfehértó Madaras 2-3 unfehértói góllövők: Suba László, Bozsóki Viktor Sok sikert! (szerk.) Megnyílt a Szabadság téren a Virágbolt helyén a MINI BOLT Üzletünkben kapható: Jánoshalmi friss pékség és a helyben sütött flamand pékség termékei. Emellett kaphatók felvágottak, tejtermékek, üdítők, ásványvizek stb. Fő szempontunk a kihagyhatatlan reggelit, esetenként a vacsorát biztosítani! Szeretettel várunk mindenkit! Opóczki Matild és lányai Bővült profilunk papír, írószer vásárlási lehetőséggel!!! Ezeregy Cikk Üzletház Tüzép telep, Bálás ruha, Tartós élelmiszer, Gázcsere telep, Italdiszkont, Háztartási műszaki cikkek, Tápbolt egy helyen! Építkezik, felújít, tataroz, étkezik, főzne és nincs gáz, inna de nincs mit, nézzen be hozzánk, biztos kap nálunk jó minőségű árút. Új háztartási műszaki cikkek értékesítése, Bizományi árúk befogadása, adás - vétele. Bővült szolgáltatásunk: a jól ismert takarmányok értékesítésén túl a kiszállítását is megoldjuk. Várjuk vásárlóinkat! unfehértó József Attila u. 17. Tel.: 06/30/ Bolt: 77/ Délia ft.

5 alauz unfehértói. oldal Lakossági Hirdetések! A 100 Ft-os Boltban! arácsonyi nyereményjáték! unfehértón a Rózsa Motel mögött ikerház fele eladó, vagy elcserélhető kunfehértói falubeli házra értékegyeztetéssel. Tel.: 06/30/ ********************************************** unfehértón a Jókai u. 29. alatt fél ház eladó. Irányár: Ft. Tel.: 06/70/ November és december hónapban vásároljon Ft feletti összegben, és a nyereményszelvény kitöltésével Ön is esélyessé válik a december 20.-án kisorsolásra kerülő Ft értékű ajándék utalványra, melyet nálunk tud levásárolni. A nyereményjáték időtartama: 01-től december 20-ig tart. Jöjjön be hozzánk, megéri! Szobafestés Mázolás Tapétázás Szolgáltatásaink: szobafestés, mázolás, tapétázás, homlokzatfestés díszítőfestés, díszlécek, rozetták laminált padló, padlószőnyeg lerakás Elérhetőség: Torma Tamás Tel.: , unfehértó, Petőfi utca torma.tamas.83@gmail.com Felújítja lakását, nyaralóját, vagy építkezésbe fog. Bízza a munkát szakemberre. Festést, mázolást, tapétázást vállalok! Szanyi György szobafestő, mázoló, tapétázó 6413 unfehértó Jókai u. 41. Tel.: +36/30/ Vállalom: hűtő, fagyasztó, automata mosógép, egyéb háztartási gépek és klímák javítását, karbantartását. Nagy László háztartási gépszerelő Tel.: 77/ vagy 06/30/ ZÖLDSÉGES STAND unfehértó Szabadség tér sarka Ha zöldséget, gyümölcsöt szeretne! Friss áruval várja vásárlóit a zöldséges stand. Nyitva tartás: Hétfő - Péntekig: ig Szombat: ig Vasárnap: ig Nézzen be hozzánk, biztosan megtalálja, amit keres! Lakossági Hirdetés! unfehértó üdülőterületén, nyugodt környezetben, felújított, tetőtér beépítéses, kívülről szigetelt, külön pincével, külső grillsütő hellyel rendelkező ÜDÜLŐ berendezéssel együtt eladó, vagy ecskeméti lakásra cserélhető. Érdeklődni a 06/30/ telefonszámon lehet. ITALDISZONT - ibővült választékkal Ajánlatunk: Édességek jégkrémek, - üdítők, - sörök, - borok, - elektronikus mobilfeltöltés, - újságértékesítés, - játékok, - díszcsomagolások, - vegyi áruk, - akciós ajánlatok, - tartós élelmiszerek, - ajándékcsomagok, - kutya-macska eledel széles választékával, kedvező árakkal és bankkártyás fizetési lehetőséggel várja továbbra is vásárlóit! Nyitva tartás: Hétfő szünnap edd - Vasárnap: óráig óráig Tel.: 06/77/ unfehértó ossuth u. 42. Illésné

6 . oldal Nordic Walking Újabb távot gyűrtek le Október 19-én szombaton sorrendben már az ötödik túráját tudhatja maga mögött a sétát kedvelő csapat. Útvonaluk Jánoshalma irály tanya - éleshalmi homokbuckák, az ősborókás majd Jánoshalma irály tanya. A táv oda-vissza megközelítette a 16 kilométert. A négy órás túra jó hangulatban telt el. Az erdei útszélén növő kökény bokrok hatalmas húsos kék termései meg-meg állásra, csipegetésre csábította a résztvevőket. Az ősborókáshoz érve különleges látvány tárult eléjük. Akik még nem látták és szeretik a természetet, azoknak egyszer látnia kell ezt a különleges természetvédelmi területet. is pihenést követően egy-két homokbuckát is megmásztak, majd megkóstolták a borókabokor termését is. A borókabogyó egy igazán különleges ízvilágú fűszer. A csapat döntése alapján, hamarosan ide még egyszer eljönnek, erre a látványos területre. issé fáradtan, de a friss levegőtől és a természeti látnivalóktól feltöltődve értek vissza a kiindulási pontjukra. Rövid beszélgetést követően azzal búcsúztak el egymástól, hogy találkoznak a következő megmérettetésen. A Nordic Walking-ot űzők, továbbra is várnak mindenkit, aki szereti a természetet és szívesen csatlakozna ehhez a könnyen megtanulható sportághoz - mondta. Horváthné Csillag Erzsébet szervező a beszélgetés végén. (szerk.) Szüreti napok képekben özérdekû információk Polgármesteri Hivatal unfehértó Szabadság tér 8. Tel.: 06/77/ fax.: 77/ Ügyfélfogadási idő: Hétfő: és Szerda: Péntek: Háziorvosi ellátás unfehértó Rákóczi u. 13/a Rendel: Dr. Székács István Hétfő, Szerda, Péntek edd, Csütörtök Tel.: 77/ vagy 06/30/ Gyermekorvosi ellátás unfehértó Rákóczi u. 13/a Rendel : Dr Úrfi Edit edd Csütörtök Pénteken páros héten: páratlan héten Tel.: 77/ vagy 06/20/ Rendel: Dr Székács István Hétfő, szerda: Tel.: 77/ vagy 06/30/ Védőnői szolgálat unfehértó Rákóczi u. 13/a Tel.: 06/70/ Védőnő : Németh Tímea Nyitvatartás: naponta ig fogadóóra edd: ig Csecsemő tanácsadás Minden 4. csütörtökön Terhes tanácsadás Tanácsadás: 77/ Fogorvosi ellátás unfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 77/ vagy 77/ Rendel : Dr. Herczeg László Hétfő, Péntek edd, Csütörtök Víziközmű Társulat unfehértó Béke tér 3. Tel.: 06/77/ Ügyintéző: Tiringer Eszter edd, Péntek: Szerda: Művelődési Ház és önyvtár unfehértó Béke tér 3. Tel.: 77/ Ig.: Benke László 06/30/ Nyitva tartás: Héfőtől-Péntekig: Rendezvény esetén külön nyitvatartással. HTT Gondozási özpont unfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 77/ Részlegvezető: Madácsi Erzsébet Nyitvatartás: Napközi Otthonos Óvoda unfehértó Ady e. u. 4/a Vezető: Harnóczi Erzsébet Tel.: 77/ unfehértói Általános Iskola és Napközi Otthon unfehértó Úttörő tér 7. Ig.: Czagányné Móczár Gertrúd Tel.: 77/ Tájház unfehértó iserdő u. 5. Látogatható előzetes egyeztetést követően. Benke László 06/30/ Tapodi Sándor gyűjtő 15 óra után 06/30/ Gyermekotthon unfehértó Úttörő tér 8. Ig.: iss Anita Tel.: 77/ Településüzemeltetés Czagány Roberta unfehértó, Szabadság tér 8. Tel.: 06/77/ Tel.: 06/30/ Fogorvosi Magánrendelés unfehértó Rákóczi u. 26. Tel.: 06/30/ Rendel: Dr. Böszörményi József péntek szombat Gyógyszertár unfehértó Szabadság tér 11. Tel.:06/77/ Nyitva tartás: Hétfő, Szerda, Péntek: edd, Csütörtök: Rendőrség unfehértó Szabadság tér 10. Tel.: 06/20/ örzeti megb.: Madarász József r.tzls. örzeti megb.: Majoros Loránd r.zls. Tel.: 06/20/ Szennyvízszippantás Tel.: 06/30/ EDF DÉGÁZ iskunhalas 6400, iskunhalas ertész utca 2. Ügyfélfogadás: Hétfő, Szerda, Csütörtök: ---- edd: 16:00-20:00 Péntek: 8:00-12:00 DÉMÁSZ iskunhalas 6400, iskunhalas Mátyás tér 2. Ügyfélfogadás: Hétfő: 8:00-18:00 edd, Szerda, Csütörtök: 8:00-12:00 Péntek: zárva épviselők fogadóórái Volovár ároly képviselő: Tel.: 06/30/ (nap folyamán bármikor) Posta unfehértó Szabadság tér 9. Tel.: 77/ Tanyagondnok iss Zsigmond unfehértó Szabadság tér 7. Tel.: 06/30/ Szalai László képviselő: minden hónap 3. csütörtökén a Művelődési Házban óráig Sarok Tibor képviselő: minden hónap utolsó péntekén 17 órától, nyári hónapokban 19 órától a Művelődési Házban Ízletes ételek és kiszállítás! Tisztel unfehértóiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a sporttábori konyha 2013-ban is várja régi és új előfizetőit, ahol étkezési jeggyel és Szépkártyával is fizethet. Nagy adagszámmal, jó minőséggel, helyben fogyasztással vagy kiszállítással, továbbra is várjuk megrendeléseiket a konyhánál, a 100Ft-os boltban vagy a 06/30/ telefonszámon. Rendezvények kiszolgálását és megvalósítását továbbra is vállaljuk. Horti Norbert vállalkozó Tábor utca 27. Tel.:06/30/ unfehértói alauz Lakossági ingyenes apróhirdetési szelvény A kivágott és megírt hirdetési szelvény leadási határideje minden hónap 20-ig. Leadható a Művelődési Ház és önyvtárban személyesen, vagy az intézmény postaládájába, borítékba helyezve. A szöveget kérjük, nyomtatott nagybetűkkel írni! A leadott hirdetés mellé kérjük elérhetőségének, telefonszámának megadását, hogy pontosíthassunk amennyiben szükség lenne rá. érem a fenti lakossági hirdetésem megjelentetését a unfehértói alauzban. A hirdetés szövegéért a felelősség a hirdetőt terheli, és ezt aláírásommal elismerem. iadja: unfehértó özség Önkormányzata Megjelenik: havonta 400 példányban Felelõs szerkesztõ: Benke László Szerkesztõség címe: 6413 unfehértó, Béke tér 3. Telefon: 77/ Tördelés és nyomdai munkák: ópia Nyomdaipari ft. iskunhalas

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Tamásy György kiállításáról

Tamásy György kiállításáról www.kunfeherto.hu unfehértói özségi közéleti havilap alauz XIX. évfolyam 10. szám Erdélyi körutazás címmel Tamásy György kiállításáról Ára: 100 Ft (Bõvebben a 4. oldalon.) Testületi beszámoló a szennyvíz-beruházásról

Részletesebben

a l a u z K K u n f e h é r t ó i Program előzetes! www.kunfeherto.hu Csalogány Jótékonysági Népzenei Találkozóról (Bővebben a 11.

a l a u z K K u n f e h é r t ó i Program előzetes! www.kunfeherto.hu Csalogány Jótékonysági Népzenei Találkozóról (Bővebben a 11. www.kunfeherto.hu K Községi közéleti havilap XX. évfolyam 11. szám Ára: 100 Ft Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik. Ünnepeljük együtt a Márton napot! 7-én pénteken Szent Márton számtalan

Részletesebben

XVII. évfolyam - 6. szám 2016. Június Ha jól és jó helyen akarod letudni ezt a feladatot, a Palacsintafesztivál a legalkalmasabb erre! Érdeklődni és jelentkezni lehet: személyesen a Hivatal ügyfélfogadási

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

K u n f e h é r t ó i

K u n f e h é r t ó i www.kunfeherto.hu K a l a u z Kapható Községi közéleti havilap XIX. évfolyam 7. szám Ára: 100 Ft Az bemutatja KÉzmŰves SÖRkeRt GriLlSÜTŐ VerSeny LÉgvÁros KalAnDpaRk Mûvelõdési Ház és Könyvtár, Kunfehértó

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

2011. december 17-én 20 órától KÖRFKarácsony a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, ahol az ajándékozás nem játék, a belépő viszont az!

2011. december 17-én 20 órától KÖRFKarácsony a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, ahol az ajándékozás nem játék, a belépő viszont az! A jótékony szándék és az adományozás örömének érzése olyan alapismeret, amivel minden fiatalnak találkoznia kell! Ráadásul minél hamarabb! Idén karácsonykor Békéscsabán is átélhetitek ezt az érzést - beleértve

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/ A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2411-2/2011. 20. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi

Részletesebben

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 Támogató: Marcali Város Önkormányzata Oktatási és Közművelődési Bizottság 8700 Marcali Rákóczi u. 11. Támogatott: Marcali Városi Kulturális Központ 8700 Marcali

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ

45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. 1 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. A találkozó célja: Rendezvényünkkel

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

XIV. évfolyam - 9. szám 2013. Szeptember megoldásában, közben a gyerekek játszva fejlesztik saját képességeiket. A pedagógusok a tesztmegoldást követően azonnal megkapott viszszajelzések segítségével figyelemmel

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018.

Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. I. A pályázat rövid összefoglalója A pályázat kiírója a PontVelem Nonprofit Kft. (2092 Budakeszi, Kagyló u. 1-3.) e-mail cím: palyazat@pontvelem.hu

Részletesebben

II. Országos Baptista Ki Mit Tud? április 6-7. Kisújszállás

II. Országos Baptista Ki Mit Tud? április 6-7. Kisújszállás II. Országos Baptista Ki Mit Tud? 2018. április 6-7. Kisújszállás Tisztelt Versenyzők, Kollégák és Diákok! Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Rajzverseny óvodásoknak 2011-ben is A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 13/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 05- én 17.15 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2017. 1/11 Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2017. január 26. (csütörtök) 18:00

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet Közösségi szolgálat Szt.Benedek Iskolaközpont KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Mi számít közösségi szolgálatnak? - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet - Ha ez a tevékenység

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 05. 10. 14.00 rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

Részletesebben

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE 2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE Az éves munkánk összegzésének kifejtése: Kézműves foglalkozásokat tartottunk Császártöltésen tavasszal és ősszel az óvodában 41 fő, az általános iskolában napközis

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről

Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről Beszámoló Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának 2013. évi tevékenységéről A tanyagondnoki szolgáltatás célja a hátrányos helyzetű, szolgáltatáshiányos egyéb belterületi lakott hely,

Részletesebben

A kereskedő Székhelye. 5/2007 E, B Kop-Ka Zrt. 7090 Tamási Fő u. 2. 17-10-001247 14017944-5211-114-17

A kereskedő Székhelye. 5/2007 E, B Kop-Ka Zrt. 7090 Tamási Fő u. 2. 17-10-001247 14017944-5211-114-17 Nyilvántartá sba vételi szám Engedély {E} vagy bejelentés {B} köteles tevékenység Neve A kereskedő Székhelye IRSZ Település Utca, házszám Vállalkozói nyilvántartási száma, cégjegyzék száma, regisztrációs

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2015. 1/11 Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2015. január 29. (csütörtök) 18:00

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

XVII évfolyam - 4 szám 2016 Április Pályázat Derekegyházi Napköziotthonos Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992 évi XXXIII törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Derekegyházi Napköziotthonos

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Családi Nap 6. tematikája; Sárospatak, 2013. július 13. szombat Cím: Rákóczi asztala család kincsei a múzeumban Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek Segédanyag: Iskolatörténeti Kiállítás

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29. Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny

Részletesebben

XV évfolyam - 6 szám FALUNAPI FOZOVERSENY Keressük a falu legjobb szakácsát! 2014 július 13 (vasárnap) Jelentkezés és bővebb információ Csatordai Lajosnál kérhető (tel: 70/775-2672) Részvételi díj: 3 000

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Támogató: Támogatott: Támogatott projekt: Értékeink Rendezvény megnevezése: Gyóta-Nyitogató Horvátkúti pinceszer

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Támogató: Támogatott: Támogatott projekt: Értékeink Rendezvény megnevezése: Gyóta-Nyitogató Horvátkúti pinceszer PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Támogató: Marcali Város Önkormányzatának Civil Kapcsolatok, Kulturális, Idegenforgalmi, Sport és Ifjúsági Bizottsága 8700 Marcali Rákóczi u. 11. Támogatott: Marcali Városi Kulturális

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

136/2016. (IX.29.) Kt. határozat

136/2016. (IX.29.) Kt. határozat 136/2016. (IX.29.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. szeptember 29-i testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadja el: 1. A Közösen érted Nagyszentjános

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Kiskőrös Város Országos Petőfi Sándor Petőfi Szülőház Önkormányzata Társaság és Emlékmúzeum. Kedves Barátunk!

Kiskőrös Város Országos Petőfi Sándor Petőfi Szülőház Önkormányzata Társaság és Emlékmúzeum. Kedves Barátunk! Kiskőrös Város Országos Petőfi Sándor Petőfi Szülőház Önkormányzata Társaság és Emlékmúzeum Tisztelt Hölgyem / Uram! Kedves Barátunk! Már 20. alkalommal adunk hírt a sajátos kiskőrösi szilveszter lehetőségéről.

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

a l a u z K K u n f e h é r t ó i Meghívó! Konfortosabb lett a Kemping Testünk elsavasodása az oka betegségeink kialakulásának több mint 90%-ában.

a l a u z K K u n f e h é r t ó i Meghívó! Konfortosabb lett a Kemping Testünk elsavasodása az oka betegségeink kialakulásának több mint 90%-ában. www.kunfeherto.hu önyvvásárlási lehetőség Nívós kiadvány az otthoni könyvespolcra özségi közéleti havilap XX. évfolyam 6. szám Ára: 100 Ft Megtörtént az átadás Amiről tudni és beszélni kell A unfehértói

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

PÁLFA KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS

PÁLFA KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS NYILVÁNTARTÁS A PÁLFA KÖZSÉG TERÜLETÉN KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓKRÓL A dokumentum tartalma a 2011. május 10-én érvényes nyilvántartási adatoknak megfelelő. dr. Orova Dániel jegyző Pálfa Pékség

Részletesebben