HÍRLEVÉL. Megérkezett a dunai árvízi vándorkiállítás Nógrád megyébe szeptember. HÍRLEVÉL szeptember

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÍRLEVÉL. Megérkezett a dunai árvízi vándorkiállítás Nógrád megyébe. 2014. szeptember. HÍRLEVÉL 2014. szeptember"

Átírás

1 HÍRLEVÉL szeptember Megérkezett a dunai árvízi vándorkiállítás Nógrád megyébe Az évszázad dunai árhulláma 2013-ban söpört végig hazánkon. A védekezésben résztvevő hivatásos szolgálatot ellátó és civil embereknek állít emléket az "Egy ország a Duna mentén..." című országos vándor fotókiállítás és a hozzá kapcsolódó "A Duna Másik Arca" című gyermekrajz kiállítás, amelynek megnyitójára szeptember 1-jén délután került sor a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központban. Az ünnepélyes megnyitón elhangzott beszédek sorát Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeum vezetője kezdte, aki elmondta, hogy az immár Nógrád megyébe is megérkező vándorkiállítás két részből áll. A Duna Másik Arca a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által az általános iskolás gyermekek részére meghirdetett rajzpályázat nyertes pályaműveiből tevődik össze, amelynek keretében a gyermekek rajzolt formában adták vissza megélt élményeiket, illetve elképzelt világukat a Duna vonatkozásában. Az "Egy ország a Duna mentén..." című ezzel szemben a 2013-as év júniusában bekövetkező, az évszázad dunai árvize kapcsán végzett munkálatokat kíséri végig fotók formájában a veszélyhelyzet kihirdetésétől a helyreállításig. Berki Imre elmondta, a vándorkiállításnak két célja van: egyrészt emléket állít, másrészt pedig köszönetet mond mindazoknak a hivatásos szervezeteknek, civileknek, önkénteseknek akik részt vettek a munkálatokban. Dr. Kalocsai Péter, a Nógrád Megyei Kormányhivatal igazgatója személyes élményeit osztotta meg a Dunával kapcsolatban, mint fogalmazott, a Duna jó barátja, fiatal kora óta sokszor, sokféle helyzetben látta már. Kenusként megismerte normális, természetes formájában, de nem idegen az a vad, iszonyatos erővel és iszonyatos tömeggel munkáló mivolta sem, ami az áradások idején jellemzi. Az igazgató megélte a 2013-as év addig elképzelhetetlen mértékű vízhozamát hozó áradását, majd a monumentális erő érzékeltetéseként egy hasonlattal élt, amely szerint a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház épülete nagyjából öt másodperc alatt kelt volna át azokban a napokban a Duna medrén. Dr. Kalocsai Péter beszédében a természeti erők és emberi képességek összefeszülését példanélküliként méltatta. Kiemelte azt a társadalmi összefogást, amelyben a két hatalmas erő másfél héten át küzdött egymással, és sokáig nem lehetett tudni ki győz. Ahogy fogalmazott, sokan részt vettek a védekezési munkálatokban Nógrád megyéből, többek között a Nógrád Megyei Kormányhivatal huszonöt fős különítménye is. Szavait a Nógrádi résztvevők munkájának megköszönésével zárta. A Nógrádi megyeszékhely lakosságának nevében üdvözölte a két hétre megyénkbe érkező kiállítást Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. A polgármester asszony elmondta, a kiállítás azért is fontos a város életében, hiszen Salgótarján nem folyó menti település, így természeti adottságaiból fakadóan a lakói közvetlenül nem érzékelik az ember és a természet ezen összecsapását, nincs meg a közvetlen

2 veszélyhelyzet. Mint fogalmazott, nem árt időről időre felhívni az állampolgárok figyelmét, hogy mit is jelent és mit is igényel egy-egy ilyen veszélyhelyzet. A dunai árvíznél egy ország fogott össze, a környező országokhoz viszonyítva egyedül mi valósítottuk azt meg, hogy nem követeljen emberi áldozatot a folyó hazánkon való végighömpölygése. A magyar emberek azonban bebizonyították, hogy összefogással képesek úrrá lenni az természet erőin. Hozzátette, közösen mentette mindenki az emberi értékeket, mindenki egyenlő volt, az egymáson való segítés volt a fő szempont. Székyné dr. Sztrémi Melinda köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a munkálatokban, majd elmondta, együtt vagyunk igazán erősek, emberként együtt vittünk véghez nagy dolgokat. Kiemelt fontosságúként említette azt, hogy a gyermekek is helyet kaptak ebben a kiállításban, ők is megmutatták, hogy lelkivilágukban mit jelent a Duna haragos arca, az árvíz. Szavait Petőfi Sándor örökérvényű gondolataival zárta: Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, azért a víz az úr. Berecz György tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója egy másik nézetből, a rendvédelem oldaláról közelítette meg a vándorkiállítást. Az igazgató beszédében személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel, amelyet a dunai árvíz során személyesen élt át. Mint emlékezett, délután három órakor kapta meg elöljárójától azt az utasítást, amely alapján munkaideje befejeztével Komárom-Esztergom megyébe vezényelték irányítási feladatok ellátására. Ez a vezénylés határozatlan időre szólt, amiből már mindenki tudta, hogy nem hétköznapi árvízről van szó. A megyei tiszti állományból tudatosan választotta ki mindazokat, akiket magával vitt a védekezés helyszínére, továbbá elindította a megye kimagasló szakmai tudással és speciális felszereltséggel rendelkező önkéntes mentőszervezetét, a Palóc Mentőcsoportot is. A katasztrófavédelem megyei vezetője kiemelte a logisztika fontosságát, amivel a katasztrófavédelem koordinálta az egész dunai árvizet, mind emberi, mind biztosított technikai eszközök terén. Példásnak értékelte az itthon maradó hivatásos állomány munkáját is, hiszen a kiemelkedő helytállás maximálisan bebizonyosodott akkor, amikor olyan rendkívüli események történtek, mint a földrengés, vagy egy bomba megtalálása, illetve több tűzeset is. Az itthon maradó és a védekezésbe, majd a helyreállításba bevont kollégák egyaránt helytálltak. Az ezredes mesélt a megtett lakosságvédelmi intézkedésekről, amelyeket együtt, közösen hajtottak végre, a nemzeti összefogás szellemében. Berecz György mindenkinek megköszönte a részvételt, hangsúlyozta a civil és önkéntes szervezetek fontosságát, majd példaként állította a magyar lakosság elé azokat a mindennapi hősöket, akik időt és erőt nem kímélve dolgoztak a védművek mentén. Mint fogalmazott, Magyarország bebizonyította, hogy együtt megelőzhető volt a tragédia. Végezetül az igazgató emléklapot nyújtott át a Nógrád Megyei Kormányhivatalnak, a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetségnek, a Karancs Speciális Mentőszolgálatnak, valamint a Karancs Természetjáró és Védő Egyesületnek az áldozatkész helytállásért. Biztonságtechnikai nap Pásztón Biztonságtechnikai napot szerveztek szeptember 1-jén Pásztón, ahonnan természetesen a pásztói hivatásos tűzoltók sem hiányozhattak, akik látványos tűzoltási és műszaki mentési bemutatójukkal színesítették a rendezvényt. A régi vasútállomás melletti vámudvar területén megtartott biztonságtechnikai napon rengeteg résztvevő vett részt, így a tűzoltók népes körben tarthatták meg figyelemfelkeltő bemutatójukat,

3 amely elsődleges célja a megelőzés volt. A bemutató feltételezése szerint ütközés következtében kigyulladt egy személygépjármű, utasa pedig kizuhant autójából. A tűzoltók a látványos helyszínre érkezést követően azonnal megkezdték a gépjármű oltását vízsugár segítségével, a sérültet pedig a mentőszolgálat munkatársainak kiérkezéséig biztonságba helyezték. A látványban gazdag tűzoltást követően kollégáink bemutatták az érdeklődőknek azt is, hogy hogyan történik meg egy balesetes gépjármű szétdarabolása, amennyiben a beszorult sérült elhelyezkedése azt indokolja. A pásztói tűzoltók feszítővágó berendezés segítségével darabolták szét az autót, amit a nézők lépésről lépésre érdeklődéssel követhettek végig. A bemutatót követően a résztvevő gyermekek megnézhették a tűzoltóautót és annak felszereléseit, sőt, a kíváncsiabbak fel is ültek rá és a tűzoltók sisakjait, kesztyűit is felpróbálták. Közlekedési baleset Maconkánál Összeütközött két személygépjármű szeptember 2-án a 23-as főút Nógrád megyei szakaszán, a 2-es és 3-as kilométerszelvények között, a Bátonyterenye település Maconkaivíztározó irányába vezető elágazójánál. A balesetben az egyik autó sofőrje megsérült és beszorult járművébe, őt a helyszínre érkező salgótarjáni hivatásos tűzoltók szabadították ki feszítővágó berendezés segítségével, majd a mentőszolgálat munkatársainak átadták. A tűzoltók ezzel párhuzamosan áramtalanították a két balesetes gépjárművet. A műszaki mentés és a helyszínelés idején félpályás útzár volt érvényben az érintett útszakaszon. Kipirult arcok, aranyló érmek, kék lámpák Orosházán a legerősebb tűzoltók Nagyszerű tűzoltók, kiváló sportolók sorakoztak fel Orosháza Fő terén hangzott el Zalai Mihály alpolgármester köszöntőjében, augusztus 29-én, a TFA (Toughest Firefighter Alive, azaz a Legerősebb Tűzoltó) verseny reggelén tartott ünnepi megnyitón. Tóth Tibor mk. tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató kiemelte, a Békésben élők számára nagy öröm, hogy Kanada, Nyugat-Európa és Budapest után idén egy alföldi város ad otthont a legerősebb, legkitartóbb tűzoltók népszerű viadalának. Mire a kíváncsiskodó helyiek megtöltötték az utcát, megfeszültek az inak, az izmok és az idegszálak. Eldördült a startpisztoly, versenyfutás kezdődött az idővel. Rajthoz állásukkal a tűzoltók nemcsak bajtársaik, hanem önmaguk legyőzésére is vállalkoztak. Ahogyan Marton Gergely tűzoltó őrnagy, moderátor fogalmazott, az elsőáldozók és a rutinosnak számító régi motorosok is pontosan tudták, a babérkoszorú csak azé lehet, aki szakadatlanul összpontosít, a végsőkig kitart, fizikai és mentális ereje egy pillanatra sem hagyja cserben. Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkező több mint nyolcvan tűzoltó hét feladatot kapott, az első hármat légzőkészülékben kellett teljesíteni. A versenyzők elsőként két tömlőt húztak ki csaknem negyven méterre, ami nehezített körülmények közti futással ért fel, a következő próbaként pedig jókora ütéseket mértek egy fémdobozra hatkilós kalapáccsal. A bemelegítés erősen megmozgatta az izmokat, próbára tette a dobhártyákat. A harmadik állomás is feladta a

4 leckét: két tizenöt kilogrammos ballont kellett negyven méternyire cipelni: aki ezt a feladatot is sikerrel vette, sőt a tűzoltópalánkot is átugrotta, eljutott az élettelen, homokkal töltött bábuhoz, amit hatvan méteren keresztül húzhatott a vállán. A végjátékban a résztvevők egy állványtoronyra emelték fel az előkészített tömlőket, majd levezetésként feltekerés, azaz visszaszerelési feladat következett. Lélekjelenlét, jó légzéstechnika, vagy elsöprő tapasztalat? A TFA-n mindenkit más röpített a célhoz, sőt talán ezek együttese jelentette a siker kulcsát. Ki könnyebben, ki nehezebben vette az akadályokat, kívülállóként a heroikus küzdelem olyan volt, mintha néhány másodpercbe sűrűsödne az élet. Aki a versenyen elesett, előbbutóbb felállt, akiből hirtelen kifutott az erő, újra és újra visszanyerte azt. Ha egy pillanatra elsötétült minden, a kitartó szurkolók, a sporttársak buzdítása ismét fényt szűrt a sisak alá. Az út két pályabíró és egy emberként lelkesítő, buzgó közönség mellett olykor végtelennek tűnt. A viadalt a helyszínen nyomon követte dr. Gubicza József tűzoltó ezredes is, aki a díjkiosztón kiemelte, a tűzoltói hivatás valódi csapatmunka. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztályának vezetője hozzátette, augusztus 29- én hősies csapat kovácsolódott Orosházán is, amelynek lelkét a nem mindennapi egyéni teljesítmények adták. Minden résztvevő önmaga legjavát nyújtotta, éppúgy, ahogy a beavatkozásokkor az életek, anyagi javak mentése közben. Ezért Gubicza József úgy fogalmazott, Csernák Zsolt tűzoltó főtörzsőrmester, Ligeti Zoltán tűzoltó zászlós és Domonkos Gábor tűzoltó főtörzszászlós sikere mellett Orosházán mindenki győzött. Mindenki, köztük az a három Nógrád megyei tűzoltó is, aki a ot képviselte a versenyen. A balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság három tűzoltója közül Babcsány Tamás tűzoltó zászlós és Földi László tűzoltó törzsőrmester korcsoportjuknak egyéni versenyében egyaránt hatodik helyezést értek el, de remekül helyt állt Pásztor János tűzoltó főtörzsőrmester is. Az eredményhirdetés, a szervezők, támogatók jutalmazása, elismerése után az Őrizd a Lángot Alapítvány és a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös szervezésében kezdetét vette a II. Városi Kéklámpás Nap. Tűzoltók, rendőrök, mentők részvételével további izgalmas programokat kínáltak az érdeklődőknek, a megyei tűzmegelőzési bizottság sátra, a különféle szakmai bemutatók, előadások, gyermekprogramok, vetélkedők mellett egészségügyi szűrések is várták a Fő térre kilátogatókat. Augusztus utolsó munkanapját tűzoltók, mentők és rendőrök kék lámpája világította be. Önmentési gyakorlat Patvarcon A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Patvarc településen található gyakorlópályáján tartottak önmentési gyakorlatot a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltói szeptember első hetében. A balassagyarmati hivatásos tűzoltóparancsnokság, valamint a rétsági, a berceli és a szécsényi katasztrófavédelmi őrsök részvételével megtartott gyakorlat célja az volt, hogy kollégáink fejlesszék az ön és mások mentésénél alkalmazott képességeiket. A tűzoltók úgynevezett hármas hurok, valamint végtelenített kötések segítségével egymás mentését, míg a mászóövvel az önmentést, saját maguk mentését gyakorolták. A gyakorlatnak köszönhetően éles helyzetben még hatékonyabban tudnak majd dolgozni, egymás mentésével az esetleges sérültek mozgatását, míg az önmentéssel saját maguk kiszabadításának lehetőségeit fejlesztették tovább.

5 Veszélyes fa Cserhátszentivánon Kettéhasadt és részben rádőlt a kultúrházra egy fa szeptember 5-én Cserhátszentivánon. A mintegy nyolc méter magas veszélyes fa eltávolításához a pásztói hivatásos tűzoltókat riasztották, akik motoros láncfűrész és kihúzós létra segítségével távolították el a fát. Személyi sérülés nem történt. Magyar és szlovák tűzoltók találkoztak A két ország határán, az Ipoly folyó Szécsény- Pösténypusztánál átívelő Katalin-hídjánál találkoztak Magyarország és Szlovákia tűzoltói szeptember 6-án. Az immár ötödik alkalommal megrendezett programot a Nagykürtösi Járási Önkéntes Tűzoltó Szövetség rendezte, Nógrád megye hivatásos és önkéntes tűzoltói pedig csakúgy, mint az előző négy évben, idén is nagy örömmel tettek eleget a részvételre való meghívásnak. A program főzőversennyel vette kezdetét koradélután, s a résztvevő magyar és szlovák csapatok különlegesebbnél különlegesebb, a képviselt településekre jellemző ételeket készítettek el kondérjaikban. Az ételek illata bejárta az egész környéket, így nehéz volt bárkinek is megállnia, hogy ne kóstoljon bele a finomságokba. Az ünnepélyes megnyitóra délután négy órakor a híd szlovák oldalán került sor, majd a résztvevők közösen átvonultak a magyar oldalra. A Vízfüggöny az Ipoly felett névre keresztelt rendezvényen kicsik és nagyok egyaránt megmutathatták ügyességüket, hiszen a gyermekek részére mászófalból, tömlőgurításból és több izgalmas versenyszámból álló ügyességi pálya állt rendelkezésükre, míg a felnőtt csapatok a nemzetközi tűzoltóverseny keretében kismotorfecskendő- és tűzcsapszerelésben mérték össze felkészültségüket. Ez utóbbin az első két helyezést két szlovák csapat hozta el, míg harmadik az Endrefalvai Önkéntes Tűzoltó Egyesület lett. A délután további részében a szlovák tűzoltók tűzoltási és műszaki mentési bemutatóját, a Cserhát Mentőkutyás Egyesület mentőkutyás bemutatóját és a Karancs Speciális Mentőszolgálat off-roados gépjárműveit lehetett megtekinteni, a bátrabbak pedig kipróbálhatták a hídról a folyó túlpartjára szerelt alpintechnikai kötélpályát is. A kilátogatók ezen felül a hivatásos tűzoltók gépjárműveinek és felszereléseinek megismerésére is lehetőséget kaptak, mindemellett pedig könnyűzenei programot is hallgathattak, bekapcsolódhattak a zumbás lányok műsorába, kipróbálhattak megannyi népi játékot, majd az este hátralévő része a tábortűz fénye mellett folytatódott. A nemzetközi összefogás jelképeként este nyolc órakor látványos vízfüggönyt emeltek a két ország határát jelentő Ipoly folyó fölé két oldalról a két ország tűzoltói, a látványt pedig tovább gazdagította, hogy mindezt reflektorokkal világították meg. A rendezvény fontosságát jelentette, hogy megtisztelte azt jelenlétével magyar vonatkozásban Berecz György tűzoltó ezredes, a igazgatója, Angyal Tibor tűzoltó alezredes és Okolenszki Gábor tűzoltó alezredes,

6 kirendeltségvezetők, Juhász László tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő, Kovács Erik tűzoltó alezredes, tűzoltósági felügyelő, Tóth Gábor tűzoltó százados, balassagyarmati tűzoltóparancsnok, Mohács Gábor tűzoltó zászlós, szécsényi őrsparancsnok, Tóth Péter tűzoltó százados, a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke és nem utolsó sorban Stayer László, Szécsény Város polgármestere. Szlovák részről megjelent Dusan Sluka tűzoltó ezredes, a Besztercebányai Megyei Tűzoltó-parancsnokság igazgatója, Ivan Chromek, a Besztercebányai Megyei Tűzoltó Szövetség igazgatója, József Mihálik, a Nagykürtösi Járási Önkéntes Tűzoltó Szövetség elnöke, Ján Brlost, a Nagykürtösi Járási Önkéntes Tűzoltó Szövetség igazgatója, Pavel Mist, a Nagykürtösi Járási Önkéntes Tűzoltó Szövetség parancsnoka, dr. Starislav Celeng a hivatásos tűzoltók igazgatója, Radoszlav Bukov, a Nagykürtösi Járási Hivatásos Tűzoltóság igazgatója és Filip József, Szécsénykovácsi polgármestere. Felrobbant egy családi ház Bátonyterenyén átvizsgálása közben egy gázpalackot hoztak ki az épületből. A robbanás idején egy ember tartózkodott az épületben, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A környező épületekben nem keletkezett kár és lakosságvédelmi intézkedés megtételére sem volt szükség. A műszaki mentés idején teljes útzár volt érvényben a 23-as számú főút érintett szakaszán, a robbanás keletkezési körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Beszámoló a megyei önkormányzat közgyűlésének ülésén Berecz György tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is beszámolt a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének ülésén szeptember 10-én. Az eseményen elöljáróként dr. Góra Zoltán tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese vett részt. Szeptember 7-én este felrobbant egy családi ház Bátonyterenyén, a Rákóczi úton. A száz négyzetméteres épület egyik része összeomlott, egy ember megsérült. A helyszínre azonnal riasztották a salgótarjáni hivatásos tűzoltókat és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot, kiérkezésük idején a száz négyzetméter alapterületű családi ház egy részét már összeomlott állapotban találták. A tűzoltók áramtalanították az épületet, majd a romok Berecz György írásos beszámolójának szóbeli kiegészítésében elsőként az igazgatóság felépítéséről beszélt, mint mondta 2012-ben Nógrád megyében még csak Salgótarjánban és Balassagyarmaton volt hivatásos tűzoltó egység, 2013 és 2014-es években a diszlokáció eredményeként pedig létrejött a Pásztói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, majd a Rétsági, a Berceli és a Szécsényi Katasztrófavédelmi Őrsök. Az őrsprogramnak köszönhetően közelebb került igazgatóságunk a lakossághoz, hatékonyabbá és szakszerűbbé vált a munkavégzés, s mindehhez a megfelelő logisztikai háttér is hozzá lett

7 rendelve. Az ezredes szót emelt a gépjárműpark helyzetét érintő jelentős változásokról, készenléti és szolgálati gépjárművek tekintetében egyaránt fiatalodott a járművek életkora. Az igazgató hozzátette, nagy hangsúlyt fordít a megelőzésre, valamint az önkéntesek bevonása is kiemelt feladat. Mint fogalmazott, a Nógrád megyében működő hat járási mentőcsoport rendszerbeállító gyakorlata már megtörtént, a minősítő gyakorlatokra ez év szeptember és október hónapjaiban kerül majd sor. Külön kiemelte az önkéntes egyesületek támogatásának mértékét, ami 2012-ben közel három, 2013-ban öt, idén pedig tizennégy millió forint összértékű támogatást jelent a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jóvoltából. Berecz György a továbbiakban a veszélyhelyzet kezelési központ kialakításáról, a műveletirányítás egységesítéséről és hatékonyságáról beszélt, amelynek jövőjét a Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületében otthont kapó, velük közös tevékenységirányító központ jelenti. Kiemelten kezeli a közösségi szolgálatot is igazgatóságunk, amelynek keretében 2012-ben négyszáz, 2013-ban pedig 600 diák választotta igazgatóságunkat közösségi szolgálati óráinak eltöltésére. Az igazgatóságnál dolgozó közfoglalkoztatottaknak köszönhetően költséghatékonyabbá vált szervezetünk, a határ menti együttműködésünket pedig jól példázza, hogy Berecz György a több éves nemzetközi munka elismeréséért 2013 szeptemberében emlékplakettet vehetett át Szlovákia országos tűzoltósági főigazgatójától. Beszédét a sportrendezvények, többek között a 2013-ban Hollókőn megrendezésre került BM Terepfutó Bajnokság és az azzal egy időben megrendezett BM OKF évi Országos Terepfutó Bajnokság ismertetésével zárta. A megyei igazgatót követően dr. Góra Zoltán tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatóhelyettese értékelte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tevékenységét. Mint fogalmazott, a 2012-es újjáalakulás jelentős előrelépéseket eredményezett a katasztrófavédelem életében. Számottevő változások történtek a tűzvédelem, a polgári védelem, az iparbiztonság és a hatósági tevékenység területén belül. Mint mondta, mára a katasztrófavédelem teljes mértékben betölti rendvédelmi szerepét, s a közbiztonság szerves részét képezi. Hozzátette, az önkéntes szervezetek, állampolgárok, karitatív szervezetek nélkül ez nem lenne megvalósítható, majd erre legjobb példaként a 2013-as dunai árvizet említette. A dandártábornok elmondta, hogy ez a változás Nógrád megye tekintetében is jelentős előrelépéseket hozott, hiszen hivatásos tűzoltóparancsnokság és három katasztrófavédelmi őrs alakult, fejlődött a gépjármű- és eszközpark, valamint többek között a védőruhák is lecserélésre kerültek. A főigazgató-helyettes értékelésében elmondta, hogy a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jó színvonalon látja el tevékenységét, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által meghatározott célokat teljesítette. Szavai zárásaként megköszönte az igazgatóság munkáját, illetve a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének támogatását. Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere, képviselő hozzászólásában úgy fogalmazott, csak szuperlatívuszokban tud a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságról beszélni. A polgármester erre egyik legjobb példaként azt a három robbanást említette, ami az elmúlt két évben történt Bátonyterenyén, a legutóbbi pont az elmúlt hét vasárnapján. Mint mondta, a kivonulási idő és a tűzoltók szakértelme egyaránt példaértékű. Megköszönte az elmúlt időszaktól napjainkig is tartó helytállást és munkát, s méltatta mindazt a belső összetartást, ami a tűzoltókra jellemző. Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a harmonikus, jó együttműködést emelte ki, s ehhez kapcsolódóan reményét fejezte ki a szeptember 20-án tartandó megyenapi rendezvényen való katasztrófavédelmi részvétel iránt. Az igazgatóság munkájához további sok sikert, illetve minél kevesebb munkát kívánt. Becsó Zsolt végezetül elmondta, hogy a közgyűlés a beszámolót megtárgyalta, s egyöntetűen elfogadta.

8 Beszámoló a salgótarjáni közgyűlésen Angyal Tibor tűzoltó alezredes, a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője számolt be Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 11-i ülésén. Az esemény elöljárója Berecz György tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője volt. A kirendeltségvezető rövid történeti áttekintéssel kezdte korábban felterjesztett írásos beszámolójának szóbeli kiegészítését, amelyben elmondta, hogy január 1-jével a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok átalakultak hivatásos tűzoltó-parancsnokságokká, így létrejött a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság, majd április 1-jével megkezdte működését a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség is január 1-jén az addig önkormányzati pásztói tűzoltóság szintén átalakult és létrejött a pásztói hivatásos tűzoltó-parancsnokság, így jelenleg a salgótarjáni kirendeltség alárendeltségébe két hivatásos tűzoltóparancsnokság tartozik. Angyal Tibor ezt követően röviden ismertette a katasztrófavédelem szakterületeit. Mint fogalmazott, a polgári védelmi szakterület elsődleges feladata a polgári védelmi és a lakosságvédelmi feladatok ellátása, majd kiemelte a közösségi szolgálatra fektetett hangsúlyt, amelyen napjainkig több mint hatszáz fő vett már részt. Elmondta, hogy a kockázati helyszíneket beazonosítása, mint például veszélyes fák vagy vízelvezető árkok, már megtörtént, emellett kiemelt feladat volt a települési polgári védelmi szervezetek alapkiképzése és a szakkiképzése, amelynek végrehajtásában részt vállalt a kirendeltség. Az iparbiztonsági szakterület teljesen új feladatként jelentkezett a katasztrófavédelemnél, ennek pedig elsődleges feladata a veszélyes anyagok előállítása, felhasználása, szállítása során gyakorolt megfelelő hatósági kontroll, fogalmazott az alezredes. Mint mondta, elsődlegesen a közúti és a vasúti szállítás során ellenőrzi a kirendeltség ezeket az anyagokat, s jelenleg elmondható, hogy a kezdeti rengeteg hiányosságot feltárva a szállító, előállító forgalmazó és fuvarozó cégeknél sikerült elérni azt, hogy egyre kevesebb hiányosság kerüljön feltárásra a veszélyes anyagokkal kapcsolatos ellenőrzések során. Hozzátette, a katasztrófavédelem azon célkitűzése, hogy megfelelő kontroll alatt kell ezeket az anyagokat tartani, elérte célját. Másik lényeges dologként a kritikus infrastruktúra védelmet, illetve a létfontosságú rendszerek és rendszerelemek kijelölését, valamint védelmét emelte ki, majd elmondta: az ezzel kapcsolatban meghatározott feladatokat minden esetben végrehajtotta a kirendeltség. Szintén kiemelt feladatként említette a hulladékszállítás megfelelő kontroll alatt tartását is. Az alezredes a tűzoltási szakterület vonatkozásában elmondta, hogy a 2012-es év kimagaslóan sok szabadtéri vegetációs tüzet eredményezett országos szinten, s ez jellemző volt Nógrád megyében és a Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területén is egyik fő célkitűzése a szabadtéri vegetációs tűzesetek csökkentése volt, s mint mondta itt is számottevő az eredményesség, hiszen több mint ötven százalékkal kevesebb vegetációs tűzeset történt. Angyal Tibor ezt követően a kirendeltség hatósági osztályáról beszélt, amely egyaránt ellátja és koordinálja az integrált hatósági feladatokat. Itt a katasztrófavédelem fő célkitűzése a hatékony megelőzés, amelyet minden szakterület vonatkozásában végrehajtottak. Hozzátette, kiemelten kezelték a tömegrendezvények hatósági felügyelet alatt tartását, továbbá kiemelt figyelmet fordítottak a szén-monoxid mérgezések és a kéménytüzek megelőzésére. Az alezredes a védelmi igazgatás terén történt változásról is beszélt: január 1-jével ugyanis a járási kormányhivatalok kapták meg a helyi védelmi bizottsági feladatokat. A salgótarjáni kirendeltséghez három járás tartozik, a salgótarjáni, bátonyterenyei és a pásztói, s mindhárom járásban a katasztrófavédelmi elnökhelyettesi feladatokat a kirendeltség állományába tartozó vezető személyek látják el. Mind a három járásban járási önkéntes mentőszervezetek alakultak húsz-húsz fővel, a rendszerbeállító gyakorlatuk 2013 novemberében megvalósult, jövő hétvégén pedig megtörténik a minősítő gyakorlatuk is. Az önkéntes tűzoltó egyesületek vonatkozásában kifejtette, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság 2013-ban hét egyesülettel állt együttműködési

9 megállapodásban, ezek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiírt pályázatokon sikeresen pályáztak, s a pályázott összegeket például technikai eszközök, védőeszközök beszerzésére és a szertárak felújítására fordították. Jelenleg a működési terület változása miatt a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság öt egyesülettel maradt együttműködési megállapodásban és jelenleg kettő új önkéntes tűzoltó egyesülettel folynak tárgyalások az együttműködés érdekében. A kirendeltségvezető elmondta, hogy a katasztrófavédelem egyik legkiemeltebb feladata, hogy a mentő tűzvédelem és a hatósági tevékenység a lakossághoz közelebb kerüljön, ezt az úgynevezett katasztrófavédelmi őrsprogram keretében valósította meg dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a katasztrófavédelem országos főigazgatója. Ez Nógrád megyét is érintette, hiszen július 1-jén Rétságon, október 1-jén Bercelen, majd július 1-jén Szécsényben is megalakultak a katasztrófavédelmi őrsök év elején a salgótarjáni tűzoltó-parancsnokságnak harminckilenc településből állt a működési területe, ez lecsökkent huszonegy településre, mivel Szécsény mellett Pétervásárán is megkezdte működését április 1-jén az őrs. Az őrsprogram beváltotta a célkitűzéseket, a vonulási távolság lerövidült, ebből adódóan a vonulási idő is, ez által pedig jelentősen nőtt az állampolgárok közbiztonsága. Angyal Tibor úgy fogalmazott, hogy a 2013-as dunai árvíz védekezési munkálatai mutatták meg, hogy a hivatásos erők mellett az önkéntes szervezetek, az önkormányzatok, a karitatív szervezetek, illetve az egyéb állami és magánszervezetek, valamint a több tízezer állampolgár eddig példátlan nemzeti összefogásának köszönhetően Magyarországon egyetlen halálesetet sem követelt az elmúlt évszázadok legnagyobb árvize. Végezetül megköszönte Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester asszony, a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének a támogatását, valamint a kialakult jó együttműködést, s hozzátette a jövőben is fontos cél a hasonló színvonalú együttműködés. A kirendeltségvezetőt követően Berecz György tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója megfelelőre értékelte a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség és hivatásos tűzoltó-parancsnokság 2013 évi munkáját. Az ezredes megköszönte a város vezetésének, hogy 2012 előtt a hivatásos önkormányzati tűzoltóságot, mint fenntartó önkormányzat ilyen jó állapotban tartotta, majd adta át a katasztrófavédelemnek. Mint mondta, látja és tapasztalja, hogy nagyon jó kapcsolat alakult ki a katasztrófavédelem helyi szervei, valamint az önkormányzat és annak vezetése között. Berecz György elismerően szólt a Polgármester asszony és a Közgyűlés támogatásáról, hiszen a tűzoltó gyermektábor, a lépcsőfutó verseny, valamint a járási mentőszervezetek minősítő gyakorlatának támogatásában jelentős szerepet vállaltak. Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere, a közgyűlés elnöke megköszönte a katasztrófavédelem eddig elvégzett munkáját és hozzátette, számít arra, hogy a jövőben is ilyen eredményesen látják el feladatukat, amely által a lakosság közbiztonsága még tovább erősödik. A Polgármester asszony hozzátette, ő maga is példaértékűnek tartja a katasztrófavédelemmel kialakult kapcsolatot. A közgyűlés Angyal Tibor tűzoltó alezredes, a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjének tájékoztatóját és Bozó Krisztián tűzoltó százados, a salgótarjáni hivatásos tűzoltóparancsnokság parancsnokának beszámolóját elfogadta.

10 A New Yorki támadás áldozataira emlékeztünk örökre bevésődött az emlékezetekbe. Magyarország számos tűzoltóságán a felsorakozott tűzoltószerek előtti egy perces néma tiszteletadással és szirénázással emlékeztek a tizenhárom évvel ez előtti terrortámadás során elhunyt amerikai tűzoltókra. A megemlékezés országosan délután 14:46-kor, az első eltérített utasszállító magyar idő szerinti becsapódásának idejében volt szeptember 11-én két eltérített, utasokkal teli repülőgép is becsapódott New Yorkban a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, egy harmadik gép a Washingtoni Pentagon épületére zuhant, a negyedik pedig Pittsburgh közelében csapódott a földbe. A támadássorozat közel háromezer halálos áldozatot követelt, az összeomló tornyok alatt háromszáznegyvenhárom amerikai tűzoltó halt hősi halált. A tizenhárom éve történt esemény óta a szolgálatban lévő magyar tűzoltók minden év szeptember 11-én, 14:46-kor kiállnak a szertárak elé a tűzoltógépjárművekkel, és egy perces megkülönböztető jelzés melletti tisztelgéssel adóznak az elhunyt amerikai kollégáik emléke előtt. Garzonház tizennyolc emeletének, ma rendezte ugyanis V. Salgótarjáni Lépcsőfutó Bajnokságát az igazgatóság. A versenyt reggel fél kilenckor Székyné dr. Sztrémi Melinda Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere, egyben a verseny fővédnöke és Berecz György tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője nyitották meg. Köszöntő szavaikban kiemelték az együttműködés fontosságát, a tűzoltókra jellemző kitartást, illetve hangsúlyozták a verseny hagyományteremtő szándékát, amely már tradíciót jelent mind a Nógrád megyei, mind pedig az ország és világ tűzoltóinak életében. Salgótarjánban ötödik alkalommal rendezték meg a versenyt, s a korábbi évekkel ellentétben idén már csak Nógrád megyei tűzoltókat invitáltak a szervezők. A verseny, mindamellett, hogy a Lépcsőfutó Országos Bajnokság megyei előfutama, a szeptember 11-én az Amerikai Egyesült Államokban történt terrortámadásban elhunyt háromszáznegyvenhárom amerikai tűzoltónak is emléket állított. A mai versenyen megmérették magukat új és régi versenyzők is, azonban a frissen felszerelt tűzoltók és idősebb kollégáik egyaránt példaértékűen helytálltak. A versenyzők teljes tűzoltó védőfelszerelésben, vagyis bevetési védőruhában, védősisakban, védőcsizmában, védőkesztyűben, sűrített-levegős légzőkészülékkel a hátukon, légző álarccal az arcukon vágtak neki az épület legfelső szintjének. A tűzoltók mindegyike megméretett egyéniben és csapatban is egyaránt. Az eredményhirdetésen végül kiderült kik diadalmaskodtak, kik mehetnek az országos versenyre, valamint az is, hogy ki volt a legidősebb tűzoltó. Egyéniben első helyezést ért el Odler Dávid tűzoltó zászlós, a pásztói "Hajrá fiúk, már csak pár emelet van hátra!" Ilyen és ehhez hasonló buzdító szavakat hallhatott szeptember 12-én az a huszonnégy tűzoltó, aki nekivágott a salgótarjáni

11 hivatásos tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka 2 perc 24 másodperces idejével, a második Ráduly Ádám tűzoltó őrmester, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója lett 2 perc 26 másodperccel, a harmadik helyen pedig Földi László tűzoltó törzsőrmester, a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója. A csapatversenyt a salgótarjáni hivatásos tűzoltóparancsnokság Klagyivik Zsolt és Ráduly Ádám tűzoltó őrmesterekből álló csapata nyerte, második helyezést a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság Gyetvai Nagy Dávid tűzoltó őrmesterből és Földi László tűzoltó törzsőrmesterből álló delegációja hozta el, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a pásztói hivatásos tűzoltó-parancsnokság kétfős csapata, Odler Dávid tűzoltó zászlós és Kiss Attila tűzoltó őrmester állhattak. Oklevelet kapott a verseny legidősebb indulója is, ezt szintén a pásztói Kiss Attila vehette át. A verseny végén a Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított vándorserleg is gazdára talált a csapatverseny első helyezettjénél, vagyis a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság csapatánál. Gondok az Ipolyon Az elmúlt napok heves esőzése az Ipoly folyó vízszintjének megemelkedését eredményezte. Szeptember 14-én II. fokú árvízvédelmi készültség volt Ipolytarnócnál. 11:00: A napokban kialakult hidrometeorológiai viszonyok, a következő napok továbbiakban is esős időjárási előrejelzései, az Ipoly folyó szlovákiai szakaszán mért vízszintjének kedvezőtlen alakulása, valamint a magyar szakaszon történő jelentős emelkedése miatt I. fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Ipolytarnóc polgármestere vasárnap délelőtt 9:00- kor. A jelenlegi adatok szerint Ipolytarnócnál 329 centiméteren állt a vízszint délelőtt tizenegy órakor, a folyó tehát a délelőtti mérésekkel összevetve óránkénti tíz-tizenöt centiméteres vízszint emelkedést mutat. A településen hat lakott és egy üresen álló lakóingatlan bevédése válhat a későbbiekben szükségessé a Rákóczi és Dankó úton. A település árvízi védekezéshez szükséges indulókészletéhez további ezer darab homokzsákot szállított ki a helyszínre a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség, így amennyiben ilyen jellegű védekezésre lesz szükség, úgy erre megtörtént a felkészülés. Ipolytarnóc polgármestere gondoskodott az esetleges kitelepítés esetére a befogadóhely aktivizálásáról, továbbá a figyelőszolgálat is folyamatosan működik. 14:00: További húsz centimétert emelkedett az Ipoly vízállása Ipolytarnócnál - 14:00-kor 349 centiméter - ezért 13:00-tól a település polgármestere elrendelte a II. fokú árvízvédelmi készültséget. Az emelkedés intenzitása azonban a délelőtt mért adatokhoz képest csökkenést mutat, a további értékek a szlovákiai vízgyűjtő terüeleten lehulló csapadékmennyiség függvényében változnak majd. A vízzel veszélyeztetett Rákóczi úton és Dankó úton lévő hét lakóingatlan védelme érdekében a homokzsákos védekezést megkezdték. A védekezést a helyszínen felügyeli a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség, részt vesz a munkálatokban a Mihálygergei Önkéntes Tűzoltó Egyesület, harminc közfoglalkoztatott és a helyi lakosság, továbbá hamarosan a helyszínre érkeznek a Karancs Speciális Mentőszolgálat tagjai is. A befogadóhelyet a helyi önkormányzat előkészítette, tizenhárom fő részére készen áll. A Dankó úton lévő egy veszélyeztetett épületből egy idős hölgy családtagjához kiköltözött az ár levonulásának idejére. A figyelőszolgálat továbbra is folyamatosan működik. 17:00: Az Ipoly folyó vízállása 358 centiméter jelenleg Ipolytarnócnál, a szint emelkedésének mértéke csökkenést mutat a délelőtti adatokhoz képest. Az összesen hét veszélyeztetett

12 lakóingatlanban huszonnégy lakót veszélyeztet a folyó áradása, közülük egyelőre csak egy személy döntött az ideiglenes kiköltözés mellett. A megelőző árvízi védekezés során ezer darab homokzsákot és tizenöt tonna homokot használtak fel a házak bevédésére, az ezzel kapcsolatos munkálatokban több közfoglalkoztatott, helyi lakos és önkéntes vett részt. Az árvízi védekezés irányítását délelőtt fél tizenkettőtől délután négy óráig Angyal Tibor tűzoltó alezredes, a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője, egyben a Salgótarjáni Járás Helyi Védelmi Bizottságának katasztrófavédelmi elnökhelyettese végezte. A helyszínen továbbra is folyamatosan működik a figyelőszolgálat, amelyben részt vesz a Karancs Speciális Mentőszolgálat is. Aktuális helyzet az Ipolyon Továbbra is másodfokú árvízvédelmi készültség volt érvényben szeptember 15-én érvényben Ipolytarnócnál, jelenleg lassú apadás kezdődött a folyó ezen szakaszán. A másodfok elrendelése Nógrád megyében egyedül Ipolytarnócnál vált szükségessé, a folyó többi szakaszán és Nógrád megye egyéb vízfolyásain nincs szükség védekezésre. Az Ipoly 370 centiméteren tetőzött hétfő délelőtt tíz órakor Ipolytarnócnál, ez a vízszint napközben stagnált, maximum 1-2 centiméteres szintkülönbségek között ingadozott. Délután kettőre lassú apadás kezdődött meg a folyó ezen szakaszán, a további fejlemények a vízgyűjtő területre érkező csapadékmennyiség függvényében változnak majd. A településen továbbra is hét veszélyeztetett lakóingatlan van, amelyek megelőző homokzsákos bevédése még vasárnap délután megtörtént ezer darab homokzsák felhasználásával. A folyó áradása huszonnégy lakót veszélyeztet, közülük egy személy döntött tegnap az ideiglenes kiköltözés mellett. A helyszínen folyamatosan fenntartja figyelőszolgálatát a helyi önkormányzat, illetve a befogadóhely is a lakosok rendelkezésére áll. A felkészült az esetlegesen érkező további víztömeg fogadására, folyamatosan kapcsolatban vagyunk az Ipoly-menti települések vezetőivel, nyomon követjük a vízállás alakulását, a homokzsákok készenlétbe lettek helyezve, a védekezésben bármikor szakmai segítséget tudunk nyújtani, s amennyiben a helyzet úgy kívánaja az igazgatósággal együttműködésben lévő önkéntes egyesületek és mentőszervezetek bevonásával a kitelepítésben és a műszaki mentésben is részt tudunk venni. Harmadfok az Ipolyon! Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Ipolytarnóc polgármestere szeptember 15- én 18 órától. A délutáni esőzés következtében egy centimétert emelkedett, majd este hat, hét és nyolc órakor 369 centiméteren stagnált az Ipoly folyó vízszintje Ipolytarnócnál. A település polgármestere este hat órától elrendelte a harmadfokú árvízvédelmi készültséget, további intézkedésekre azonban egyelőre nincs szükség. A vasárnap kirakott homokzsákokat még nem érte el a víz, a Rákóczi és Dankó utcákban lévő házak nincsenek veszélyben. A figyelő szolgálat éjszaka is folyamatosan működik majd a településen, amelyben a település önkormányzata mellett a Karancs Speciális Mentőszolgálat is részt vesz. Eldőltek a helyezések Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság május elején hirdette meg a Hatékony tűzmegelőzési kommunikáció című kétkörös országos és megyei -, felmenő rendszerű alkotópályázatát a év közötti fiatalok számára. A határidő szeptember 15 volt, 16-án délelőtt pedig már össze is ült a megyei bírálóbizottság, hogy döntsön a megyei helyezésekről. A Nógrád megyei pályázatok fővédnöke Berecz György tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató, a területi tűzmegelőzési bizottság elnöke, a bírálóbizottság tagjai pedig a megyében tevékenykedő elismert emberek: Csuka Enikő, a Nógrád Megyei Hírlap főszerkesztője, Lonsták Szabolcs, a Rádió Focus marketingvezetője, Komka Péter, az MTI fotóriportere és Shah Timor, dokumentumfilmes. A megyei

13 bírálóbizottság ma tehát döntött, az eredményeket azonban a szeptember 23-án, délután 15 órától megrendezésre kerülő megyei eredményhirdetésig még titok fedi. Apad az Ipoly Szeptember 16-án reggelre jelentős apadás kezdődött az Ipoly folyó Nógrád megyei szakaszain, ezért reggel hét órától a település polgármestere visszavonta a harmadfokot, s jelenleg másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Hétfő este hat órakor a III. fok elrendelése mellett döntött Ipolytarnóc polgármestere a kedvezőtlenül alakuló vízállás miatt, ezt azonban kedd reggel hét órakor visszavonta, így jelenleg ismét II. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A visszaminősítést az indokolta, hogy az Ipoly folyó vízállása 357 centiméteren állt ma reggel hét órakor Ipolytarnócnál, ez a vasárnapi és hétfői adatokhoz képest is jelentős csökkenést mutat, s emellett folyó szlovákiai szakaszán is csökkenés tapasztalható. Gépjármű-parancsnoki képzés A gépjármű-parancsnoki feladatokat ellátók képzését tartotta meg szeptember 16-án Balassagyarmaton, 17-én pedig Salgótarjánban a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A továbbképzést Szabó Csaba tűzoltó hadnagy, a műszaki osztály vezetőjének irányítása mellett tartották meg. Elsőként a sajáthibás balesetekről esett szó, majd a kapcsolódó jogszabályi környezetet ismertette a hadnagy. A gépjármű parancsnokának feladatai sarkalatos pontjait képezték a képzésnek, ahol többek között az elindulással kapcsolatos ellenőrzésekre, a gépjárművezető információkkal való segítésére, okmányokra, jelentési kötelezettségekre tértek ki. A megkülönböztető jelzés használatának megtárgyalásán túl a gépjármű mozgásának irányítása, az egységes jelek, jelzések felelevenítése fontos részét képezték a gépjárműparancsnoki képzésnek. Mindazok a karjelzések, amelyekkel az adott parancsnokok irányítják a gépjárművek vezetőit, fontos, hogy minden ilyen feladatot ellátó kollégánk tudatában azonosan éljenek a balesetek megelőzésének érdekében. Szabó Csaba szólt ezeken túl a megkülönböztető jelzéseket használó járművek közlekedési szabályairól szóló rendelet, a KRESZ tartalmáról, átismételték mindazokat a paragrafusokat, amelyek elengedhetetlenül fontosak, tehát hogy milyen esetben használhatják a megkülönböztető jelzést, valamint, hogy mit szabad és mit nem szabad figyelmen kívül hagyni a közlekedés maradéktalan biztonságának függvényében. Megszűnt az árvízvédelmi készültség Az Ipoly vízszintjének jelentős apadása és a folyó szlovákiai szakaszán mért szintén kedvező értékek miatt szeptember 17-én reggel fél nyolctól megszűnt az árvízvédelmi készültség Ipolytarnócon. A folyó vízállása ma reggel hét órakor 305 centiméter volt Ipolytarnócnál, ez a hétfői tetőzéshez képest már hatvanöt centiméteres vízszint csökkenést jelent. Az elkövetkező néhány

14 napban az előrejelzések szerint nem várható jelentős csapadék, azonban a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is folyamatosan kapcsolatban marad az Ipoly-menti települések vezetőivel, valamint nyomon követjük a vízállás alakulását, a védekezésben pedig bármikor szakmai segítséget tudunk nyújtani, s amennyiben a helyzet úgy kívánja az igazgatósággal együttműködésben lévő önkéntes egyesületek és mentőszervezetek bevonásával a kitelepítésben és a műszaki mentésben is részt tudunk venni. Megkezdődött a nemzeti minősítő gyakorlat Pásztón Megkezdődött a Salgótarjáni, a Bátonyterenyei és a Pásztói Járások Önkéntes Járási Mentőcsoportjainak nemzeti minősítő gyakorlata Pásztó-Hasznoson szeptember 19- én. A PALÓC Mentőcsoport, Nógrád megye önkéntes mentőszervezete után év végén megalakultak a járási mentőcsoportok novemberében a hat járási mentőcsoport rendszerbeállító gyakorlaton vett részt, ma pedig a nemzeti minősítő gyakorlatukat kezdték meg a Salgótarjáni, Bátonyterenyei és Pásztói Járások Önkéntes Járási Mentőcsoportjai. majd a regisztrációt, a munkavédelmi oktatást és az eligazítást követően ellenőrzésre kerültek a járművek, felszerelések és kommunikációs eszközök. Délben elindultak a járási mentőcsoportok a gyakorlat helyszínéül szolgáló Hasznosi-víztározóhoz, ott megtörtént az eligazítás, az egészségügyi szűrés, valamint a védőruházat kiosztása. A tábor kialakítását követően délután három órától tartották meg a Nemzeti Minősítő Gyakorlat megnyitóját, ahol Dr. Kalocsai Péter, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Törzshivatalának főigazgatója mondott köszöntő beszédet. A gyakorlaton részt vett a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőségi állománya, az érintett Járási Hivatalok vezetői, valamint az Észak-Magyarországi Regionális Vízművek Zrt. divízióvezetője. A nyitóbeszédet követően kialakították a vezetési pontot, majd végrehajtották a veszélyes területek felderítését légi felderítésel, az árvízzel elöntött területről motorcsónakkal mentettek egy "sérültet", jelenleg pedig az első gyakorlatelem teljesítése, vagyis a homokzsák depóhely kialakítása és a homokzsáktöltés kézi erővel van folyamatban. A gyakorlat szombat este hat órakor zárul majd. Frontálisan ütköztek Összeütközött két személygépjármű szeptember 19-én a 21-es számú főút Jobbágyit és Szurdokpüspökit összekötő útkereszteződésénél, négyen megsérültek. A frontális ütközés következtében az egyik jármű letért az útról, két utasa közül az egyik pedig Ahhoz, hogy a járási mentőcsoportok részt vehessenek a kárfelszámolásban, a Nemzeti Minősítési Rendszerben foglaltaknak kell megfelelniük, ezért számot kell adniuk egy harminchat órás gyakorlat keretében szakmai felkészültségükről. A gyakorlat péntek reggel hat órakor a résztvevők kiértesítésével, illetve a riasztással vette kezdetét. Délelőtt tizenegy óráig megtörtént a beérkezés a gyülekezési helyre, beszorult járművébe. A sérültet feszítővágó berendezés segítségével szabadították ki a

15 roncsból a pásztói hivatásos tűzoltók, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak, ezt megelőzően pedig rögzítették a járművet az elmozdulás ellen, valamint áramtalanították azt. A másik jármű két utasa önerőből el tudta hagyni az autót, ez esetben az áramtalanítást végezték el a tűzoltók. A műszaki mentés idején teljes útzár volt érvényben az érintett útszakaszon. Nemzetközi emlékverseny Szlovákiában XVII. alkalommal rendezte meg szeptember 18- án a Besztercebányai Kerületi Tűzoltó Igazgatóság a Pavol Snopka és Jozef Dobrík emlékversenyt, amelyen képviseltette magát a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is. Tóth Gábor tűzoltó századost, a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokát és a rétsági katasztrófavédelmi őrs hat fős csapatát a Besztercebányai Kerületi Tűzoltó Igazgatóság és a Nagykürtösi Járási Tűzoltó Igazgatóság fogadta csütörtök reggel, a Besztercebányán megrendezett emlékversenyen a szlovák és magyar csapatok mellett részt vett a csehországi delegáció is. A Pavol Snopka és Jozef Dobrík elhunyt szlovák tűzoltók emlékére rendezett verseny reggel fél kilenckor ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, ahol elsőként Ing. Alexander Nejedlý tűzoltó tábornok, Szlovákia országos tűzoltósági főigazgatója, majd Besztercebánya polgármestere és a szlovákiai honvédség képviselője, végezetül pedig Ing. Dušan Sľúka tűzoltó ezredes, a Besztercebányai Kerületi Tűzoltó Igazgatóság igazgatója mondtak köszöntő beszédet. Az emlékversenyen, amelyen részt vettek az elhunyt tűzoltók hozzátartozói is, tizenkét csapat mérte össze tudását és rátermettségét, köztük Magyarországot képviselve a rétsági katasztrófavédelmi őrs csapata. A versenyfeladat műszaki mentés volt, ahol egy közúti káresetet imitáltak a szervezők. A feltételezés szerint két személygépjármű hajtott egymásnak, az autó egyik utasa sérüléseket szenvedett és a járműben rekedt. A sérült megközelítése nehéz feladat elé állította a tűzoltókat a járművek elhelyezkedése miatt, hiszen az, amelyikben a sérült utazott a bal oldalán állt meg, míg a másik autó rádőlt erre. A sérülthöz tehát vagy fölülről megközelítve a jobb oldalajtón, vagy a hátsó ajtón keresztül, a hátsó üléseken át lehetett hozzáférni. A sérültet nyakmerevítővel és BOARD hordággyal kellett kimenteni, majd a mentőszolgálat munkatársainak átadni, mindeközben pedig a tűzoltóknak kiemelt figyelmet kellett fordítaniuk a sérült életfunkcióinak ellenőrzésére, a szakszerű kiemelésre, valamint a folyamatos szóvaltartásra, majd a sérülttől kapott és tapasztalt információkat meg kellett osztani a mentőszolgálat kollégáival. Az életmentéssel párhuzamban a csapatok stabilizálták a gépjárművet az elmozdulás ellen, elvégezték az áramtalanítást, megszüntették az üzemanyag folyást, leszorították a légzsákokat, a gépjármű utasát pedig feszítővágó berendezés segítségével szabadították ki. A verseny eredményhirdetéssel zárult. Okolenszki Gábor kapta Nógrád Megye Szondi György Díját A VIII. Nógrádi Megyenap alkalmából rendezett a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése ünnepi ülést szeptember 20-án Szécsényben, amelynek keretében Okolenszki Gábor tűzoltó alezredes, a balassagyarmati katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője vehette át Nógrád Megye Szondi György Díját. Az idén negyvenedik születésnapját ünneplő Okolenszki Gábor tűzoltó alezredes 1995-ben, beosztott tűzoltóként szerelt fel a Balassagyarmati Tűzoltóságra. Készenléti szolgálatban eltöltött évei alatt tovább bővítette szakmai ismereteit, s

16 eredményes vizsgáit követően 2000-ben a belügyminiszter tűzoltó hadnaggyá nevezte ki és szolgálatparancsnok-helyettesi beosztásba került. Főiskolai diplomáját 2003-ban szerezte meg, 2007-től a parancsnokság műszaki mentési osztályvezetőjeként, majd 2010-től parancsnokként tevékenykedett Balassagyarmaton. A 2012-ben lezajlott szervezeti átalakítás óta a balassagyarmati katasztrófavédelmi kirendeltség vezetői beosztását látja el, mára pedig elévülhetetlen érdemekre tett szert a rétsági, a berceli és a szécsényi katasztrófavédelmi őrsök létesítésében, a kivitelezés felügyeletében, valamint az ott szolgálatot teljesítő tűzoltói állomány kiválasztásában, munkájuk felügyeletében. Az alezredes elsődleges feladatának tekinti, hogy a kirendeltség működési és illetékességi területén élő emberek biztonságérzete ne sérüljön és az ebben közreműködő tűzoltói állomány részére elősegítse a biztonságos munkavégzés feltételeit. Mindezen munkája elismeréseként ma átvehette Nógrád Megye Szondi György Díját Becsó Zsolt országgyűlési képviselőtől, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnökétől. A nívós díj nagy büszkeség nem csupán Okolenszki Gábor, hanem a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes szervezeti egységének életében. Az ünnepi ülést követően a Megyenap alkalmából szervezett rendezvény keretén belül Nógrád megyébe érkező Magyar Értékek Vándortérképén helyezték el Berecz György tűzoltó ezredes, a igazgatója, valamint az igazgatóság személyi állományának megjelent tagjai ujjlenyomatukat. A Nemzeti Művelődési Intézet által állított Magyarország-térképen bárki rajta hagyhatja kéznyomát, aki szimbolikusan ki szeretné fejezni kötődését nemzeti és sajátos helyi kincsei iránt, s mindezt az értékőrző eseményen való részvételt egy emlékkártya is megörökíti. A és a Nógrád Megyei Területi Tűzmegelőzési Bizottság bemutatósátorral is részt vett a megyenapon, ahol a katasztrófavédelem szervezeti egységeit, illetve a tűzmegelőzés fontos szerepét ismerhették meg az érdeklődők. A rendezvényen a balassagyarmati és a szécsényi hivatásos tűzoltók is részt vettek, akiktől fiatalok és idősebbek egyaránt érdeklődhettek a tűzoltói szakma tapasztalatai iránt, továbbá megtekinthették a tűzoltó gépjárműveket, azok felszereléseit, valamint a magasból mentő gépjárművet is. Három járás már eredményesen teljesített Szeptember 20-án zárult Pásztó-Hasznoson az a harminchat órás gyakorlat, amellyel a Salgótarjáni, a Bátonyterenyei és a Pásztói Járások Önkéntes Járási Mentőcsoportjai nemzeti minősítést szereztek. A Nógrád megyében év végén megalakuló hat járási önkéntes mentőcsoport közül három: a salgótarjáni, a bátonyterenyei és a pásztói kezdte meg pénteken reggel hat órakor, majd fejezte be szombaton délután hat órakor harminchat órás nemzeti minősítő gyakorlatát a Hasznosivíztározó területén. A csoportok a péntek reggeli mozgósítást, eligazítást és táborépítést követően kezdték meg az öt gyakorlatelem teljesítését. A tározó több helyszínén és több időpontban, folyamatosan dolgoztak a mentőcsoportok a

17 koordinálása mellett. A pénteki első gyakorlatelemet, vagyis légi felderítést, motorcsónakos személymentést, homokzsák depóhely kialakítást és homokzsáktöltést kézi erővel, az elszennyeződött víztisztító rendszer helyreállítást követően a közös vacsora után került sor a második elem teljesítésére. Ennek keretében a csoportok nyúlgátépítést végeztek este fél tízig, majd a harmadik gyakorlatelem már teljes egészében éjszakai tevékenységet jelentett, vagyis szivattyút telepítettek, szivattyúztak és megvilágítást építettek ki a résztvevők. Ezzel párhuzamosan járvány- és közegészségügyi feladatokat is teljesíteniük kellett, így területfertőtlenítés, személymentés, valamint vegyi- és sugármentesítési feladatok adtak munkát a járási mentőcsoportok tagjainak. Negyedik gyakorlatelem az éjszakai homokzsákszállítás volt, majd rövid pihenő után reggel hat órakor az ötödik gyakorlatelemre, vagyis a bordás megtámasztásra és ellennyomó medence kiépítésére is sor került. Délelőtt tíz órától honvédelmi és katonai igazgatási ismeretek, elsősegélynyújtás, lelki gondozás, halottakkal kapcsolatos halaszthatatlan járványés közegészségügyi, továbbá kegyeleti és egyéb adminisztrációs feladatok ellátása témakörökben kaptak ismereteket a gyakorlatvezető, Angyal Tibor tűzoltó alezredes, a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve és az egyházak képviselőinek jóvoltából. A délután hátralévő részében terület-visszarendezés, területtisztítás, felszerelés ellenőrzés jelentett feladatot, majd a gyakorlat értékeléssel zárult. A Nemzeti Minősítő Bizottság vezetője, Antal István tűzoltó alezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes, valamint a nemzeti minősítő bizottság tagjai, Juhász László tűzoltó alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő és Vincze Sándor tűzoltó alezredes, a rétsági katasztrófavédelmi őrs parancsnoka megfeleltre értékelték mindhárom Önkéntes Járási Mentőcsoport Nemzeti Minősítő Gyakorlatát. Mindhárom csapat tagjai megfelelően helytálltak a gyakorlat során, erőt és fáradtságot nem kímélve, fegyelmezetten, közös erővel hajtották végre mindazokat a követelményeket, amelyet a Nemzeti Minősítési Rendszer megkövetel, fogalmazott Antal István. A gyakorlatban közreműködött a katasztrófavédelmi igazgatóság állománya, a katasztrófavédelmi mobil labor és katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, a Palóc Mentőcsoport tagjai, a megyei és helyi védelmi bizottság elnökei, az Észak- Magyarországi Regionális Vízművek Zrt., a Közép-Duna völgyi Vízügyi Igazgatóság, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete, valamint az Egyházak képviselői. Igazgatói szemle a Pásztói Hivatásos Tűzoltóparancsnokságon A pásztói hivatásos tűzoltó-parancsnokságon tartott igazgatói szemlét Berecz György tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója szeptember 22-én. Az igazgatói szemle kezdetén Csépe Zsolt tűzoltó alezredes, a pásztói hivatásos tűzoltóparancsnokság parancsnoka adott be jelentést a katasztrófavédelem megyei igazgatójának. Berecz György tű. ezredes ezt követően köszöntötte a Pásztói Járási Vezetőt Zsiga Tamást és a megjelent állományt, majd a parancsnokkal és a járási vezetővel közösen szemrevételezték a pásztói hivatásos tűzoltók B szolgálati csoport készenlétet ellátó tagjainak teljes védőfelszerelését, a parancsnokság gépjárműparkját, illetve a további eszközöket. Az igazgatói szemle keretében Berecz György állománygyűlést tartott, amelynek keretében összefoglalta az eddig elért eredményeket,

18 valamint beszélt a parancsnokságra vonatkozó jövőbeli tervekről és ismertette elvárásait. Az igazgatói szemle az állománnyal való kötetlen beszélgetéssel zárult, végül a megyei igazgató és a parancsnok megköszönték az állomány eddigi munkáját, az elkövetkezendő munkájukhoz jó erőt és egészséget kívántak. Eredményhirdetés, díjátadás Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság május elején hirdette meg a Hatékony tűzmegelőzési kommunikáció című kétkörös országos és megyei -, felmenő rendszerű alkotópályázatát a év közötti fiatalok számára. Szeptember 23-án délután fény derült a megyei nyertesek neveire, délután rendezte ugyanis eredményhirdető ünnepségét a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A salgótarjáni székhelyű igazgatóság üvegtermében megtartott ünnepségen az első három helyezettnek járó díjak mellett egy különdíj is gazdára talált. A díjazottakat és családtagjaikat Berecz György tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató köszöntötte, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a beadott pályaműveken látható volt a ráfordított idő, az igényes és pontos kidolgozottság, továbbá hozzátette: a győztes pályaművek a éves korosztály munkáiból kerültek ki. Az igazgató nyitóbeszédét követően Juhász László tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő ismertette az eredményeket, majd Berecz György átadta az III. Bozó Áhim - "Tűzoltó eszközök" című alkotása. Az első három helyezést elnyerő pályaműn túl különdíjast is választott a Nógrád megyében tevékenykedő tagokból álló szakmai zsűri: Danyi Ferenc - "Tűzoltók munkája" című alkotása nyerte el ezt a díjat, amit a Nógrád Megyei Hírlap főszerkesztője, Csuka Enikő adott át. A díjazottakat és családtagjaikat az eredményhirdetés után újabb meglepetés várta, hiszen megismerkedhettek a katasztrófavédelem technikai felszereléseivel, gépjárműveivel. A nyerteseknek ez úton is gratulálunk! Felkészítés a Rétsági Járási Hivatalban szeptember 22-én a Rétsági Járási Hivatalban a Helyi Védelmi Bizottság és az operatív munkacsoportok tagjai részére Vincze Sándor tü. alezredes a Rétsági Katasztrófavédelmi Őrs Őrsparancsnoka és a Helyi Védelmi Bizottság Katasztrófavédelmi Elnök-helyettese közreműködésével éves felkészítő oktatás végrehajtására került sor, melynek keretében feldolgozásra került a Helyi Védelmi Bizottság védelmi igazgatásban betöltött szerepe és rendszere, valamint a katasztrófavédelem integrált feladatköre. okleveleket és díjakat. I. Csacsányi Bálint - "Tűzveszély" című alkotása II. Rácz Károly - "A figyelmetlenség ára" című alkotása

19 Nógrád Megyei Tűzoltó Szakmai Verseny Szécsény három helyszínén rendezte meg szeptember 24-én a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nógrád Megyei Tűzoltó Szakmai Versenyét. Az izgalmas verseny keretében a salgótarjáni, a balassagyarmati és a pásztói hivatásos tűzoltóparancsnokságok, valamint a rétsági, a berceli és a szécsényi katasztrófavédelmi őrsök egy-egy hat főből álló csapata mérte össze szakmai tudását. A verseny megnyitójának a Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár épülete adott otthont, ahol Berecz György tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató és Stayer László, Szécsény város polgármestere köszöntötték a résztvevő csapatokat. A megnyitót követően a három részből álló verseny első feladatát, vagyis az irányítói, a gépjárművezetői és a beosztott tűzoltói állomány különböző írásbeli tesztjeinek kitöltését hajtották végre a csapattagok. A szakmai verseny az írásbeli tesztet követően a szécsényi Mindszenty József téren található városi parkolóban folytatódott tovább, ahol tűzoltógépjárművel végrehajtandó rutinpályás ügyességi feladatokkal álltak szemben kollégáink. Ezeket a feladatokat tovább nehezítendő, a szervezők különböző, a rutinpályán végrehajtandó szakmai feladatokat is adtak a csapatok tagjainak, úgy mint viharkár elhárítás imitálása farönk darabolás motoros láncfűrész segítségével, tűzoltás, valamint balesetes jármű műszaki mentése. A megyei szakmai tűzoltó verseny harmadik versenyelemére a szécsényi Nosztalgia Múzeumban került sor. Itt tűzoltói nyelven szólva összetett szerelési feladatot kellett megoldani: füsttel telített pincéből sérült személyt mentettek, majd gyakorlat szinten eloltották a feltételezés szerint a múzeumban keletkezett lángokat. Az összesítést követően az alábbi eredmények születtek: I. Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltóparancsnokság II. Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság III. Pásztói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Az irányítók versenyének eredményei: I. Garami István tűzoltó törzszászlós, Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság II. Tóth Tamás tűzoltó törzszászlós. Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltóparancsnokság III. Vadas Tamás tűzoltó törzszászlós, Pásztói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság A beosztott tűzoltók versenyének eredményei: I. Végh Erik Valter tűzoltó főtörzsőrmester, Szécsényi Katasztrófavédelmi Őrs II. Kiss Attila tűzoltó őrmester, Pásztói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság III. Vanya Attila tűzoltó törzsőrmester, Szécsényi Katasztrófavédelmi Őrs A gépjárművezetők versenyének eredményei: I. Lovas Tamás tűzoltó zászlós, Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság II. Klagyivik Zoltán tűzoltó zászlós, Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság III.Gresina Róbert tűzoltó főtörzsőrmester, Rétsági Katasztrófavédelmi Őrs Kollégáinknak ezúton is szívből gratulálunk! Gyakorlat Drégely váránál Kiemelt jelentőségű turisztikai területen, Drégelypalánkon, Drégely váránál tartott szituációs gyakorlatot a balassagyarmati és a rétsági hivatásos tűzoltók részére a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szeptember 24-én. A gyakorlat célja a turisták által gyakran felkeresett területeken, valamint a veszélyt jelentő védett területeken bekövetkezett balesetek beavatkozási, mentési lehetőségeinek megismerése és begyakorlása, az adott terület megközelítési módjának felmérése, a kötéltechnikai eszközök használatának

20 gyakorlása és nem utolsó sorban az önkéntes mentőszervezetekkel történő együttműködés gyakorlása. A keddi szituációs gyakorlatot a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság és a rétsági katasztrófavédelmi őrs C szolgálati csoportja a Karancs Speciális Mentőszolgálattal közösen hajtotta végre Drégelypalánkon. A feltételezés szerint a Drégely váránál található turisztikai tanösvényen és a vár területén egy társaság egyik tagja kirándulás közben figyelmetlen volt és megcsúszott, társa hirtelen utána kapott, így mind a ketten lecsúsztak a várfalról és megsérültek. Az egyik sérült leesett a várfal melletti erdős területre, eltört a lába és vélhetően a gerince is megsérült, őt a tűzoltók nyakmerevítővel rögzítették és speciális mentőhordággyal a közeli tisztásra vitték, majd ott a mentőszolgálatnak átadták. A másik sérült végtagsérüléseket szenvedett és a várfalon rekedt, őt csak kötélpálya segítségével tudták megközelíteni, ezért a Karancs Speciális Mentőszolgálat tagjai építették ki az ehhez szükséges alpintechnikai pályát. A gyakorlatban részt vevő tűzoltóknak és az önkéntes mentőszervezeti tagoknak kiemelt hangsúlyt kellett fektetni a munkavédelmi szabályok betartására, a magasban végzett tevékenységre és a kötéltechnika alkalmazására, mindemellett pedig nehézséget jelentettek a hely rossz megközelíthetősége mellett a csúszós és meredek terepviszonyok is. A sérültek felderítését, majd kimentését követően a gyakorlat vezetője, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat megfelelőre értékelte az állomány munkáját. Beszámoló a Nógrád Megyei Államigazgatási Kollégium ülésen A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2013-ban elvégzett munkájáról számolt be szeptember 25-én Berecz György tűzoltó ezredes, megyei igazgató a Nógrád Megyei Államigazgatási Kollégium ülésén. Az ülés második napirendi pontjának értelmében a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság 2013 évben elvégzett munkájáról számolt be dr. Szabó Sándornak, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának, illetve az ülés további résztvevőinek Berecz György, megyei igazgató. Beszédében elsőként az igazgatóság felépítéséről beszélt, hangsúlyozva, hogy 2012-ben Nógrád megyében még csak Salgótarjánban és Balassagyarmaton volt hivatásos tűzoltó egység, mára viszont a diszlokáció eredményeként már létrejött a Pásztói Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, majd a Rétsági, a Berceli és a Szécsényi Katasztrófavédelmi Őrsök. Mint fogalmazott, minden Nógrád megyei állampolgárnak joga van a közbiztonsághoz, amely az őrsprogramnak köszönhetően jelentősen javult. A munkavégzés hatékonyabbá és szakszerűbbé vált, mindehhez pedig a megfelelő logisztikai háttér is rendelkezésre áll, s a gépjárműpark is jelentős pozitív változásokon esett át. Az ezredes hozzátette, az igazgatóság nagy hangsúlyt fordít a megelőzésre, valamint az önkéntesek bevonása is kiemelt feladat. A Nógrád megyében működő hat járási mentőcsoport rendszerbeállító gyakorlata már megtörtént, a Salgótarjáni, a Bátonyterenyei és a Pásztói Járások Önkéntes Járási Mentőszervezetei az

Augusztusban nem csak a vakáció ért véget

Augusztusban nem csak a vakáció ért véget Augusztusban nem csak a vakáció ért véget Befejeződtek a munkálatok, szeptember elsején indul a veszélyes üzemek környékére telepített monitoring és lakossági riasztó-tájékoztató rendszer Budapesten, Komárom-Esztergom,

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu SZEPTEMBER

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Vonat és busz ütközött, sósav került a levegőbe Salgótarjánban. 2014. október. HÍRLEVÉL 2014. október

HÍRLEVÉL. Vonat és busz ütközött, sósav került a levegőbe Salgótarjánban. 2014. október. HÍRLEVÉL 2014. október HÍRLEVÉL 2014. október Vonat és busz ütközött, sósav került a levegőbe Salgótarjánban Mindez természetesen nem a valóságban történt, mindössze a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nógrád Megyei

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. november 27-i ülése 2. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. november 27-i ülése 2. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. november 27-i ülése 2. számú napirendi pontja Tájékoztató a katasztrófavédelem által Tolna megyében végzett 2015. 01-09 havi munkáról Előadó:

Részletesebben

Hírlevél 15. hét. Az Országos Meteorológiai Szolgálat citromsárga figyelmeztetést adott ki április 8-ára talajmenti fagy miatt.

Hírlevél 15. hét. Az Országos Meteorológiai Szolgálat citromsárga figyelmeztetést adott ki április 8-ára talajmenti fagy miatt. Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Figyelmeztető előrejelzés

Részletesebben

Hírlevél 8. hét. Hírlevél 2014. február 17. 11:13. A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014. 7. heti hírlevele.

Hírlevél 8. hét. Hírlevél 2014. február 17. 11:13. A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014. 7. heti hírlevele. Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Hírlevél 2014.

Részletesebben

Hírlevél 13. hét. Készül a Gerecse Mentőcsoport a rendszerbeállító gyakorlatra 2014. március 24. 13:03

Hírlevél 13. hét. Készül a Gerecse Mentőcsoport a rendszerbeállító gyakorlatra 2014. március 24. 13:03 Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Hírlevél 13. hét

Részletesebben

Hírlevél 10. hét. Újabb 10 őrmester az igazgatóságon. Évértékelő a tatabányai kirendeltségen

Hírlevél 10. hét. Újabb 10 őrmester az igazgatóságon. Évértékelő a tatabányai kirendeltségen Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Beiskolázás a tűzoltó

Részletesebben

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető H-2660 Balassagyarmat, Baltik Frigyes út 1. : 3100 Salgótarján, Pf.: 0 Tel: (36-35) 500-730

Részletesebben

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető H-2660 Balassagyarmat, Baltik Frigyes út 1. *: 3100 Salgótarján, Pf.: 0 Tel: (36-35) 500-730

Részletesebben

A JÁSZBERÉNYI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG TÁJÉKOZTATÓJA A GYÖNGYÖSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

A JÁSZBERÉNYI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG TÁJÉKOZTATÓJA A GYÖNGYÖSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A JÁSZBERÉNYI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG TÁJÉKOZTATÓJA A GYÖNGYÖSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Részletesebben

Tűzoltás műszaki mentés

Tűzoltás műszaki mentés Tűzoltás műszaki mentés Jackovics Péter Robbanás a londoni metróban EUR gyakorlaton a HUNOR Mentőszervezet 2016. március 1-6. között a Londoni Tűzoltóparancsnokság (LFB) a brit fővárosban nagyszabású veszélyhelyzet-kezelési

Részletesebben

HÍRLEVÉL. 2015. január. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság legfontosabb eseményei az elmúlt hónapban

HÍRLEVÉL. 2015. január. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság legfontosabb eseményei az elmúlt hónapban HÍRLEVÉL 2015. január A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság legfontosabb eseményei az elmúlt hónapban A magyarországi földrengések hazája: Nógrád megye? Még szakemberek által is nehéz megmondani,

Részletesebben

Magyar Tűzoltó Szövetség. 145 év, töretlenül

Magyar Tűzoltó Szövetség. 145 év, töretlenül Magyar Tűzoltó Szövetség 145 év, töretlenül Magyar Tűzoltó Szövetség 1870-2015 Tisztelt Olvasó! Tisztelt Olvasó! Immár száznegyvenöt éve, hogy gróf Széchenyi Ödön, a legnagyobb magyar fia, a magyar tűzvédelem

Részletesebben

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok!

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! 2 Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! Örömteli tisztelettel köszöntöm a sportolókat, szervezőket, kedves vendégeinket a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya nevében a Belügyminisztérium

Részletesebben

Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Tűzoltóparancsnok

Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Tűzoltóparancsnok Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Tűzoltóparancsnok H-3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1. : 3100 Salgótarján, Pf.: 0 Tel: (36-32) 411-400 Fax:

Részletesebben

Szám: 36610/254-1/2015.ált A SZOLNOKI HIVATÁSOS TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG 2014 ÉVI TŰZVÉDELMI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Szám: 36610/254-1/2015.ált A SZOLNOKI HIVATÁSOS TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG 2014 ÉVI TŰZVÉDELMI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szám: 36610/254-1/2015.ált BESZÁMOLÓ A SZOLNOKI HIVATÁSOS TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG 2014 ÉVI TŰZVÉDELMI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2015 Tartalomjegyzék 1.1. 2014. évi célkitűzések:... 3 2. Az elvégzett feladatok, megtett

Részletesebben

RSOE A GÁTON ÖSSZEFOGÁSSAL A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGÉRT A VÍZI KÖZLEKEDÉSÉRT MIT M VELNEK MOST? JUBILEUM A RÁBÁN

RSOE A GÁTON ÖSSZEFOGÁSSAL A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGÉRT A VÍZI KÖZLEKEDÉSÉRT MIT M VELNEK MOST? JUBILEUM A RÁBÁN KAPCS A Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület tájékoztatója LAT RSOE A GÁTON ÖSSZEFOGÁSSAL A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGÉRT A VÍZI KÖZLEKEDÉSÉRT MIT M VELNEK MOST? JUBILEUM A RÁBÁN A Rádiós

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. április 21-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- 1438-8/2015. ikt.sz. 9/2015.

------------------------------------------------------------------------------------------------- 1438-8/2015. ikt.sz. 9/2015. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

APÁTI JÁRÁS ÖNKÉNTES MENTŐCSOPORT PORTFÓLIÓJA 2014. MÁJUS 22-23-24. RÁKÓCZIFALVA

APÁTI JÁRÁS ÖNKÉNTES MENTŐCSOPORT PORTFÓLIÓJA 2014. MÁJUS 22-23-24. RÁKÓCZIFALVA APÁTI JÁRÁS ÖNKÉNTES MENTŐCSOPORT PORTFÓLIÓJA 2014. MÁJUS 22-23-24. RÁKÓCZIFALVA NEMZETI MINŐSÍTŐ GYAKORLAT 1 A JÁSZAPÁTI JÁRÁS ÖNKÉNTES MENTŐCSOPORT PORTFÓLIÓJA 1) A JÁSZAPÁTI JÁRÁS ÖNKÉNTRES MENTŐCSOPORT

Részletesebben

2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. Adószám: 18445523-1-05 KSH besorolási szám: 18445523-9499-529-05 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Sátoraljaújhely,

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzata. Közbiztonsági és Bűnmegelőzési koncepció

Monostorpályi Község Önkormányzata. Közbiztonsági és Bűnmegelőzési koncepció Monostorpályi Község Önkormányzata Közbiztonsági és Bűnmegelőzési koncepció 2012 2015 I. Bevezetés I.1. A koncepció célja: a Monostorpályi Község közbiztonsági és bűnmegelőzési filozófiájának megfogalmazása,

Részletesebben

Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét

Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét 2016. 04. 20. Az egyházi ingatlanok 25 éves történetét mutatja be az az angol nyelvű kiadvány, amelyet

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu NOVEMBER

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2013. 17. HÉT. A katasztrófavédelem legfontosabb eseményei az elmúlt héten

HÍRLEVÉL 2013. 17. HÉT. A katasztrófavédelem legfontosabb eseményei az elmúlt héten Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. Tel: 469-4341, fax: 469-4313 www.katasztrofavedelem.hu, E-mail: okf.szovivo@katved.gov.hu HÍRLEVÉL 2013. 17.

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 2. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 2. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 2. számú napirendi pontja Tájékoztató a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2008. évi tevékenységéről Előadó:

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szeghalmi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság H-5520 Szeghalom, Széchenyi u. 2-8. Telefon: 66/371-211 Fax: 66/371-962 E-mail

Részletesebben

2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGE

2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGE ZEMPLÉN TÉRSÉGI KATASZTRÓFA ÉS POLGÁRI VÉDELMI SZÖVETSÉG 3981 Sátoraljaújhely, Kossuth t. 5. Tel: 06/47/322-027 Fax: 06/47/321-838 A ZEMPLÉN TÉRSÉGI KATASZTRÓFA ÉS POLGÁRI VÉDELMI SZÖVETSÉG 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGE

Részletesebben

HÍRLEVÉL 40. HÉT. A katasztrófavédelem legfontosabb eseményei az elmúlt héten

HÍRLEVÉL 40. HÉT. A katasztrófavédelem legfontosabb eseményei az elmúlt héten Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. Tel: 469-4341, fax: 469-4313 www.katasztrofavedelem.hu, E-mail: okf.szovivo@katved.gov.hu HÍRLEVÉL 40. HÉT A

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2006. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes Egyesületünk ifjúsági

Részletesebben

Magyarország katasztrófavédelme

Magyarország katasztrófavédelme Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási és menedzsment nappali szak Tantárgy: civilbiztonság Magyarország katasztrófavédelme Készítette: Tanár: Szendrei Máté (DAI5MO) Dr.

Részletesebben

Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2 A TARTALOMBÓL: ü Javult az ivóvíz minősége 3 9. oldal A hivatalos átadással befejeződött a Zalavíz

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu HÍRLEVÉL

Részletesebben

KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005.

KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. február) Budapest, 2005. október 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 17.30 órakor megtartott közmeghallgatásáról.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 17.30 órakor megtartott közmeghallgatásáról. 1 Tömörd Község Önkormányzat 16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 17.30 órakor megtartott közmeghallgatásáról. Az ülés helye: Faluház

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/6/12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 28-án 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0007 Online médiamegjelenések 2015. július 31-ig http://gyorplusz.hu/cikk/csak_a_jatek_szamit.html Csak az

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG 2015. évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

SOMOGY MEGYEI TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG 2015. évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA SOMOGY MEGYEI TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG 2015. évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Kaposvár, 2016. március 29. Heizler György ny. tű. ezds. elnök A hazai tűzoltómozgalomban és ezen belül a somogyi tűzoltómozgalomban is sok

Részletesebben

Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009.

Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009. Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009. TARTALOM JEGYZÉK Bevezető 1 1. A koncepció elvi alapjai 1 1.1. Jövőkép megfogalmazása 3 1.2. Alapelvek megfogalmazása

Részletesebben

Beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség tevékenységéről

Beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség tevékenységéről Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Szent-Királyi László tűzoltó alezredes Beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Részletesebben

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele Viii. szám - 2015. szeptember A megyei köznevelési rendszerről egyeztetett a kormánymegbízott Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott irodájában fogadta Pölöskei Gábornét,

Részletesebben

Hírlevél 20. hét. Citrom riasztás! 2013.05.13.

Hírlevél 20. hét. Citrom riasztás! 2013.05.13. Citrom riasztás! Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu MÁJUS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Echbauerné

Részletesebben

BONYHÁD INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. I. kötet: Megalapozó vizsgálat

BONYHÁD INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. I. kötet: Megalapozó vizsgálat BONYHÁD INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA I. kötet: Megalapozó vizsgálat Projekt azonosító: DDOP 6.2.1/K 13 2014 0002 Dél Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis és középvárosokban

Részletesebben

Egy hónap margójára. Két déli szomszédjának is segített Magyarország

Egy hónap margójára. Két déli szomszédjának is segített Magyarország Egy hónap margójára Magyarország két déli szomszédjának, Horvátországnak és Szlovéniának is segített a februári rendkívüli időjárási körülmények idején: az árvízzel küzdő horvátokat homokzsákokkal, a hóviharral

Részletesebben

A jövő útja az önkéntes ág PÉNZTÁRI. Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések. XIII. évfolyam, 1. szám 2012.

A jövő útja az önkéntes ág PÉNZTÁRI. Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések. XIII. évfolyam, 1. szám 2012. PÉNZTÁRI XIII. évfolyam, 1. szám 2012. január A TULAJDONOSOK HÍRMAGAZINJA Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések A jövő útja az önkéntes ág AZ ELMÚLT ÉV SZEPTEMBERÉBEN RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSRE

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/910-1/2011.ált. B E S Z Á M O L Ó a Makói

Részletesebben

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l 2001. december 10. Szerkeszt : Szathmári Gábor Kiadja a Szakszervezetek Együttm ködési Fóruma (SZEF) Felel s kiadó: Dr.

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. 3.1.4.B Partnerség és hálózatosodás modul közösségi események I-IV. ütem Heves megye

BESZÁMOLÓ. 3.1.4.B Partnerség és hálózatosodás modul közösségi események I-IV. ütem Heves megye BESZÁMOLÓ KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu 3.1.4.B Partnerség és hálózatosodás modul közösségi események I-IV. ütem Heves

Részletesebben

Új bv. kódex. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések

Új bv. kódex. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések Új bv. kódex A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény megszületésével először szabályozza legmagasabb szintű jogszabály

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. szeptember 23- án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. szeptember 23. Határozat:

Részletesebben

Beszámoló. 2016. május 05.

Beszámoló. 2016. május 05. Beszámoló 2016. május 05. Elnökségünk mai beszámolójának része a háttérben kivetített életkép-összeállítás, a 2015. esztendő egyesületi eseményeinek digitálisan megörökített története, több barátunk elsősorban

Részletesebben

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról.

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról. AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y Z A T A 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-100 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/58-10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Roma Nemzetiségi

Részletesebben

Dobos Gábor KÖZÖS GYAKORLAT A MAGYAR HONVÉDSÉGGEL

Dobos Gábor KÖZÖS GYAKORLAT A MAGYAR HONVÉDSÉGGEL Dobos Gábor KÖZÖS GYAKORLAT A MAGYAR HONVÉDSÉGGEL A tűzoltóság és a Magyar Honvédség szervezeteinek közös beavatkozása nem utópia. Elég, ha az elmúlt évek árvizeire gondolunk, ahol szervezetszerűen még

Részletesebben

Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése

Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság célkitűzéseinek, utasításainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságai 2012. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Megtárgyalta: Bertók

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (július)

PROGRAMAJÁNLÓ (július) Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete (a Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége tagja) Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com

Részletesebben

Hírlevél 5. hét. A hétvége eseményei 2014. január 27. 09:57

Hírlevél 5. hét. A hétvége eseményei 2014. január 27. 09:57 Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu A hétvége eseményei

Részletesebben

Székesfehérvárra került az Aktivitás Kupa

Székesfehérvárra került az Aktivitás Kupa Székesfehérvárra került az Aktivitás Kupa Elkezdődött az őszi választmányi ülés Szakszervezetünk őszi választmányi ülésének első napján átadták a,,szakszervezeti Munkáért Díj"-akat, megválasztották a nyugállományú

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1.

Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-12/2013/JT. 108/2013. (V.30.) sz. határozat 112-122/2013. (V.30.) sz. határozat 123-125/2013. (VI.4.) sz. határozat 130-141/2013. (VI.4.)

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRI VÉDELMI ESKÜTÉTELI ÉS CSAPATZÁSZLÓ ADOMÁNYOZÁSI ÜNNEPSÉG Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye

ORSZÁGOS POLGÁRI VÉDELMI ESKÜTÉTELI ÉS CSAPATZÁSZLÓ ADOMÁNYOZÁSI ÜNNEPSÉG Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye ORSZÁGOS POLGÁRI VÉDELMI ESKÜTÉTELI ÉS CSAPATZÁSZLÓ ADOMÁNYOZÁSI ÜNNEPSÉG Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye A katasztrófavédelem nemzeti ügy A polgármester az illetékességi területén irányítja és szervezi a

Részletesebben

Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok

Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok media13.hu XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJLIPÓTVÁROS-VIZAFOGÓ 2016. JANUÁR 22. Díszpolgárjelölés Az önkormányzat idén is várja a helyi lakosok és civil közösségek javaslatait, illetve jelöléseit a

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. február 8-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. február 8-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. február 8-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet M E G H Í V Ó...2 Bizottsági ülések időpontjáról tájékoztatás...4 Beszámoló a Hódmezővásárhelyi

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én - csütörtökön - du. 13,00 órai kezdettel megtartott n y i l v á n o s üléséről. A képviselő-testület

Részletesebben

Katonai antropológia?

Katonai antropológia? KULTÚRAKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ Kolossa Sándor Katonai antropológia? Beszámoló A kulturális antropológia lehetõségei a nemzetközi mûveletek támogatásában címû tudományos konferenciáról Akonferenciánharmadikalkalommaltalálkoztakegymássalahadtudományésakulturális

Részletesebben

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója Martonvásár Város 2010. évi bűnügyi - közbiztonsági helyzetéről

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója Martonvásár Város 2010. évi bűnügyi - közbiztonsági helyzetéről 1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG GÁRDONY RENDŐRKAPITÁNY 2483 Gárdony, Szabadság u. 40. Tel./fax: 22/355-338, BM-tel.: 22/5614, BM fax: 22/5642 E-mail: sagij@fejer.police.hu Szám: 07060/ /2011. Ált. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági Szervezet

Közlekedésbiztonsági Szervezet Közlekedésbiztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 215/2005 légiközlekedési baleset Pilisszentlászló 2005. 09. 04. 13. 50. GIN OÁSIS L típusú siklóernyő A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium. Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

Szakmai beszámoló. Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium. Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Szakmai beszámoló Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A programsorozat címe: A fény napjai A programsorozat ideje: 2015. február 3. - 2015. június 3. A program helyszínei: Békéscsabai Andrássy

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Jelen vannak: Garamszegi Géza polgármester

J e g y z ő k ö n y v. Jelen vannak: Garamszegi Géza polgármester Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án, szerdán 18.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Beszámoló a Vas megyei Szent Flórián Tűzoltó Szövetség 2015. évi tevékenységéről

Beszámoló a Vas megyei Szent Flórián Tűzoltó Szövetség 2015. évi tevékenységéről VAS MEGYEI SZENT FLÓRIÁN TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG 9700 Szombathely Ady tér 1. Web: www.vastuoszov.hu Beszámoló a Vas megyei Szent Flórián Tűzoltó Szövetség 2015. évi tevékenységéről 1 Tartalom: Bevezető 2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 2007. május 07-én megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 2007. május 07-én megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. május 07-én megtartott üléséről 1 - 2 - Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 07-én

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG CENTRALIZÁLT BESZERZÉSÉNEK TÖRTÉNETE

A MAGYAR HONVÉDSÉG CENTRALIZÁLT BESZERZÉSÉNEK TÖRTÉNETE Derzsényi Attila attila.derzsenyi@hm.gov.hu A MAGYAR HONVÉDSÉG CENTRALIZÁLT BESZERZÉSÉNEK TÖRTÉNETE Absztarkt Napjainkban ismét kiemelt hangsúlyt kapott a honvédelmi tárca beszerzésének decentralizációja,

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 71-4/2009. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 73, 74, 75, 76, 77, 78, 79, 80 81, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 88, 90,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESÜLET 2016. március 30-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 30.

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESÜLET 2016. március 30-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 30. ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESÜLET 2016. március 30-i rendes ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 30. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Az előterjesztést készítette: Gállné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének üléséről. Ülés helye: Petőfi Sándor Oktatási és Művelődési Központ 2344. Dömsöd, Béke tér 2. Ülés ideje: 2014. január 22. Az

Részletesebben

Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója

Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója AZ ÁLDOZATSEGÍTŐ SZOLGÁLAT TEVÉKENYSÉGE 2009. Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban

Részletesebben

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél Mi újság 2016. január P A K S I A T O M E R Ő M Ű D O L G O Z Ó I N A K S Z A K S Z E R V E Z E T E a PADOSZ - nál? X X. É V F O L Y A M 1. S Z Á M I N F O R M Á C I Ó S K I A D V Á N Y Legalább egymilliárd

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvénytermében (Nagykáta, Dózsa

Részletesebben

2. A BM OKF Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) jelen utasításom mellékleteként közzéteszem.

2. A BM OKF Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) jelen utasításom mellékleteként közzéteszem. A BM országos katasztrófavédelmi főigazgató 1/2013. (IV. 24.) BM OKF utasítása a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról A lakosság biztonságának és

Részletesebben

Az építésügy az építészeti örökség helyi védelme meghatározó személyisége

Az építésügy az építészeti örökség helyi védelme meghatározó személyisége Az építésügy az építészeti örökség helyi védelme meghatározó személyisége Dr. Orosz Bálint okl. építészmérnök, okl. mûemlékvédelmi szakmérnök (1953 2014) Sorozatunkban most olyasvalakit mutatunk be Dr.

Részletesebben

TARTALOM AKTUÁLIS FÓKUSZ NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK AKTUÁLIS 10. MAGYAR KÉZMŰVES REMEK - JUBILEUMI DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG BUDAPESTEN A VAJDAHUNYAD VÁRBAN A 2012. április 26-án megrendezett jubileumi díjátadó

Részletesebben

OLAJ- ÉS VEGYIPARI TŰZOLTÓSÁGOK 5. NEMZETKÖZI KONFERENCIÁJA 2009. november 17-18.

OLAJ- ÉS VEGYIPARI TŰZOLTÓSÁGOK 5. NEMZETKÖZI KONFERENCIÁJA 2009. november 17-18. Boris Cavrak INA Horvátország Boris Cavrak egy 18 évvel ezelőtti esemény azóta azonban első prezentációjával jelentkezett. Az eset 1991 utolsó negyedévében történt, amikor az előadó az INA polgári védelemért,

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

, ::/-;1. számú előterjesztés

, ::/-;1. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere, ::/-;1. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányság 2012. évi tevékenységéről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i üléséről 27-29/2009. (10. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i

Részletesebben

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel http://www.honvedelem.hu/cikk/14500 Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes az elmúlt hetekben több konferencián is jelen volt. A Magyar Honvédség

Részletesebben

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Tel.: 562-015 32-8/2011. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestület 2011. június 23-ai ülésének J

Részletesebben

SOMOGY MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

SOMOGY MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA SOMOGY MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Somogy megye környezetvédelmi programja TARTALOMJEGYZÉK PROGRAMPONTOK, ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉS Bevezetés 2 Települési szilárd hulladék 3 Vízellátás, szennyezett

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Pilis város

B E S Z Á M O L Ó. Pilis város PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 2200 Monor, Kossuth L. utca 86., : 29/410-367, BM : 30-322 Levelezési cím : 2200 Monor, Pf. 5. E-mail: monorrk@pest.police.hu Szám:13050/453-10/2015.

Részletesebben

Nagy Zsolt Változások a katasztrófavédelmi képzésben

Nagy Zsolt Változások a katasztrófavédelmi képzésben Nagy Zsolt Változások a katasztrófavédelmi képzésben A módosult jogszabályi háttér, a feladatrendszer átalakulása, bővülése tette szükségessé a katasztrófavédelmi képzések megreformálását, amely változásokat

Részletesebben