FARKAS OTTÓ, mint a DUNAI VASMŰ, illetve az ISD DUNAFERR Zrt. nyersvasgyártás-fejlesztésének egyik közreműködője

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FARKAS OTTÓ, mint a DUNAI VASMŰ, illetve az ISD DUNAFERR Zrt. nyersvasgyártás-fejlesztésének egyik közreműködője"

Átírás

1 A Miskolci Egyetem Közleménye, B sorozat, Kohászat, 36. kötet (2010) FARKAS OTTÓ, mint a DUNAI VASMŰ, illetve az ISD DUNAFERR Zrt. nyersvasgyártás-fejlesztésének egyik közreműködője LUKÁCS PÉTER MŰSZAKI STRATÉGIAI VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES CSEH FERENC NAGYOLVASZTÓMŰ GYÁRVEZETŐ Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Farkas Ottó professor és rector emeritus 80. születésnapjának méltó megünneplésére szervezett konferencián jelen lehetünk. Farkas Ottó személyében olyan vaskohász szakember, tudós, kolléga és barát 80. születésnapjának méltó megünneplésén vagyunk együtt, aki a vasmetallurgiának nemcsak hazánkban, hanem nemzetközi szinten is ismert és elismert szaktekintélye. A vasmetallurgia szakterületén kifejtett szakmai-tudományos és oktató tevékenysége áthatotta több mint félévszázados egyetemi pályafutását, ami a saját műszaki-szellemi alkotásai mellett, szoros összhangot képezett az innovatív, alkotó munka folyamatos támogatásával, az arra ható jobbító szellem élesztésével és ösztönzésével, valamint a kohómérnöki pályát választó ifjúi értelem kibontakoztatásával. Egyetemi, szakmai és tudományos pályafutása alatt az a törekvés vezette munkáját, hogy tevékenységében érvényre jusson az oktatási, a kutatási és az ipari gyakorlat tartalmi egysége. Példaértékű kutatási-fejlesztési, konzultációs, továbbképzési és oktatási együttműködés jött létre elsősorban az Ő személyes közreműködésével különösen az elmúlt 25 évben a Dunai Vasmű nagyolvasztóműve, illetve kokszolóműve, és a Miskolci Egyetem Vaskohászati tanszéke között. Egyik kiemelkedő érdeme, hogy a szakmai és tudományos kutató munkáját mindenkor a tudomány fejlődésének, valamint a gyakorlat valóságának és elvárásainak együttes szem előtt tartásával, azokkal szoros összefüggésben végezte, s jelentős fejlődést ért el a vasmetallurgiai tudomány és a vaskohászati gyakorlat összhangjának feltárásában. 35

2 36 Lukács Péter Cseh Ferenc A kiterjedt elméleti, laboratóriumi és döntően üzemi vizsgálatokra épülő, a DUNAI VASMŰ-ben, illetőleg az ISD DUNAFERR Zrt-ben működő nagyolvasztók technológiai kultúrájának fejlesztése és ezáltal a nyersvasgyártás gazdaságosságának növelése érdekében eddig végzett tanszéki kutatómunkáit is ez a vezérelv jellemezte. Szerződéses megbízások keretében a nyersvasgyártás, az ércelőkészítés és a kokszgyártás szakterületén, az alábbi ipari kutatási feladatokat látta el, a DUNAI VASMŰ illetékes szakembereinek és esetenként tanszéki munkatársak közreműködésével, kronológiai sorrendben: 1988 A nyersvasgyártási folyamatokra ható tényezők összhangjának gyakorlati megjelenése A nagyolvasztó-koksz metallurgiai értékének meghatározására alkalmas matematikai modell kidolgozása Az optimális földgázmennyiség meghatározására irányuló vizsgálatok a nagyolvasztóban A DUNAFERR ACÉLMŰVEK Kft. II. sz. nagyolvasztója metallurgiai munkájának értékelése A kis Si-tartalmú (0,2-04%) nyersvas gyártása technológiai feltételrendszerének kidolgozása a DUNAFERR ACÉLMŰVEK Kft. sajátosságainak figyelembevételével A DUNAFERR ACÉLMŰVEK Kft. KOKSZOLÓMŰ-vében, a NAGYOLVASZTÓMŰ által előírt kohókoksz optimális előállítására szolgáló feltételrendszer meghatározása Az alulról történő járatszabályozás optimalizálása különös tekintettel a földgázfelhasználás mennyiségére a DUNAFERR ACÉLMŰVEK Kft. nagyolvasztóinál A betétanyagok kémiai és fizikai tulajdonságainak ingadozása és a nyersvas minőség változása közötti összefüggések feltárása a DUNAFERR ACÉLMŰVEK Kft. nagyolvasztóinak üzemi viszonyai között %-ban pellettel dolgozó nagyolvasztók munkájának vizsgálata A nagyolvasztó-koksz reakcióképességének és szilárdságának komplex vizsgálata A DUNAFERR Rt. vasércalapanyag-beszerzési stratégiájának kidolgozását elősegítő tanulmány készítése.

3 Farkas Ottó, mint a DUNAI VASMŰ, illetve az ISD DUNAFERR Zrt A COREX- és DIOS-eljárás összehasonlító értékelése A nagyolvasztó-koksz reakcióképessége, a reakcióképességgel változó szilárdsága, valamint a reakció utáni szilárdsága meghatározására szolgáló módszerek kidolgozása Vasérczsugorítmányok kohósítási tulajdonságai és nagyolvasztói magatartása a bázikusság függvényében A DUNAFERR ACÉLMŰVEK Kft. ZSUGORÍTÓMŰ-vében gyártott bázikus zsugorítványok kohósításának vizsgálata A nyersvas Si-tartalma és hőmérséklete közötti összhang optimalizálása a DUNAFERR ACÉLMŰVEK Kft nyersvasgyártási feltételrendszerében A nagyolvasztó-elegy mészkőtartalmának hatása az energiafogyasztásra és a kiváltásával elérhető koksz-, illetőleg költségmegtakarítás Nagyolvasztók fenékkopás-számítási módszerének kidolgozása, s a fenékkopások meghatározása A folyékony nyersvas hővezetési tényezőjének meghatározása a hőmérsékletváltozás függvényében Az I.sz. nagyolvasztó optimális fúvóforma-átmérőjének elméleti és gyakorlati meghatározása A jelenlegi CO-kibocsátás csökkentése a nyersvasgyártásnál A földgázbefúvás korlátai, valamint a szénporbefúvás lehetőségei és várható eredményei az ISD DUNAFERR Zrt. nagyolvasztóinak feltételrendszerében Az ISD DUNAFERR Zrt. nagyolvasztók adagolási rendszerének felülvizsgálata. Valamennyi itt bemutatott kutatási téma eredményei a nagyolvasztóink gyakorlatában vagy azáltal hasznosultak, hogy javult a nyersvas minősége, termelt mennyisége és a folyamat fajlagos energiafogyasztása, illetve gazdaságossága, vagy pedig azáltal, hogy a segítségünkre volt valamely új technológia bevezetésének eldöntésében, illetőleg elvetésében. A felsorolt kutatási feladatok utolsó négy témájának munkálatai a professzor úr nyugalomba vonulását követő időszakra, azaz az utóbbi tíz évre esnek. Ez a körülmény nem változtatott a kutatási ambícióján és annak eredményességében sem. 37

4 38 Lukács Péter Cseh Ferenc A zömében üzemi vizsgálatokra alapozott ipari kutató munkáink eredményei jelentős, közös publikációs tevékenységünk révén is megjelentek, illetve megjelennek. Eddig 16 szakcikk és 12 konferencia előadás jelent meg, illetve hangzott el kutatásainkról. Örömünkre szolgál, hogy Farkas professzor úr szakmaitudományos kapcsolata a kutatási tevékenység mellett a DUNAFERR DUNAI VASMŰ, illetve ACÉLMŰVEK Kft. más szakmai-tudományos cselekményei kapcsán is igen szoros és kiterjedt. Szakmai előadássorozatok (pl. jubileumi előadások a zsugorítómű és a nagyolvasztómű 50 éves működése alkalmából), konferenciák, mérnök-továbbképző rendezvények, szakmai viták, fejlesztési megbeszélések állandó, sok vonatkozásban meghatározó és alkotó résztvevője. Jelentős szakértői állásfoglalást kaptunk tőle a vállalat technológiakorszerűsítési programjára és a nagyolvasztói léghevítőpark korszerűsítésére vonatkozóan is. Hosszú és eredményes pályafutása alatt a vaskohászat professzoraként kiemelkedően jelentős tevékenysége a hazai vaskohóiparral kialakított szoros alkotó és eredményes tanszéki, illetve személyes együttműködés, ami a vasmetallurgia tudományának, ipari gyakorlatának és oktatásának fejlődése, a Miskolci Egyetem szakmai imázsának gazdagodása szempontjából egyaránt fontos értékhordozó. Évente 1-2 alkalommal mindig elhozza hallgatóit a Vasérczsugorítómű és a Nagyolvasztómű tanulmányozására, amikor is Ő mindvégig együtt halad a csoporttal és az üzemi tájékoztatást gazdagítva elmagyarázza hallgatóinak a látott, illetve megfigyelhető jelenségek elméleti alapjait, következményeit és azok oksági összefüggéseit, továbbá segít hallgatóinak a kérdések feltevésében. Farkas professzor úrnak a vasérc-agglomerálás és a nyersvasgyártás témakörében írt, elméleti alapokra helyezett és a gyakorlati vonatkozásokkal összhangot teremtő, folyamatosan fejlesztett tan- és szakkönyvei, a szakterület kizárólagos, magyar nyelvű, korszerű szakirodalmai, s így természetes, hogy vállalatunk szakmai közösségének a nyersvaskohászattal közvetlenül vagy közvetve foglalkozó része ezáltal is kapcsolatban volt és van az ünnepelttel. Mint nyersvas-metallurgiával foglalkozó szakembernek és kutatónak, korábban pedig mint tanszékvezetőnek, intézetigazgatónak és dékánnak, majd mint rektorhelyettesnek és rektornak jelentős érdemei vannak abban, hogy a hazai vaskohászat intézményei és szakemberei több

5 Farkas Ottó, mint a DUNAI VASMŰ, illetve az ISD DUNAFERR Zrt. fejlesztési, korszerűsítési, illetve szakmai probléma megoldásának igényével keresik meg a tanszéket napjainkban is. Felelősségteljes, igényes és megbízható szakmai-tudományos munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tanszék, az ország vas- és acélmetallurgiájának egyik kutatási, innovációs, valamint továbbképzési és konzultációs központjaként működhet. Farkas professzor úr, az ország szakmai-tudományos közéletében (Magyar Tudományos Akadémia, Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület) kifejtett tevékenységével is odaadóan és hatékonyan képviselte a vaskohászatot és növelte szakmánk tudományos elismertségét. Szakmai aktivitását, alkotó vágyát és lendületét a nyersvasgyártás iránti csorbíthatatlan elhivatottsága és szeretete táplálja. S ez, a nyersvasgyártók alább idézett hitvallásának megfogalmazására ihlette: Aki a nyersvasgyártást érti, szereti és alázattal tiszteli, annak a tudatában a kohóból áramló moraj sohasem zaj, hanem mindenkor az abban működő természettudományi törvények küzdelmének és győzelmének olyan diadalszimfóniája, melynek konszonáns akkordja, a földkéreg vasban dús részéből előállított folyékony nyersvas megjelenésével harmonizál. Fontos feladatának tekinti a Miskolci Egyetem és az ISD Dunaferr Zrt. közötti gyümölcsöző együttműködés gondozását és gazdagítását is. Kezdeményezésére és szervezői közreműködéssel jöttek létre például a két intézmény vezetőinek új együttműködési megállapodással zárult kölcsönös látogatásai 2007 januárjában és áprilisában. Vaskohászatunk szakmai közössége nagy elismeréssel illeti Farkas Ottó professzor úr 57 éven át, a vaskohászat műszaki kultúrájának fejlesztésében és a kohómérnök utánpótlás igényes nevelésében végzett odaadó, felelősségteljes és eredményes munkáját. Vállalatunk A DUNAFERR Kiváló Dolgozója kitüntetésével is elismerte a vállalatunk érdekében kifejtett értékes munkásságát. S most, amikor 80. születésnapján további jó egészséget, életerőt és boldog hosszú életet kívánunk Neki, a szakmai közösség és azon belül a DUNAI VASMŰ kohász közössége nevében nagy tisztelettel és szeretettel, tesszük ezt annak reményében is, hogy szakmai-tudományos, 39

6 Lukács Péter Cseh Ferenc alkotó együttműködésünk a továbbiakban sem csorbul, hanem változatlan ambícióval és lendülettel folytatódik a vaskohászatunk, azaz valamennyiünk javára, hasznára. Jó Szerencsét! A dunaújvárosi nagyolvasztók 40

FARKAS OTTÓ professzornak, a Műszaki Anyagtudományi Kar (korábban Kohómérnöki Kar) érdekében kifejtett, egykori dékáni tevékenysége

FARKAS OTTÓ professzornak, a Műszaki Anyagtudományi Kar (korábban Kohómérnöki Kar) érdekében kifejtett, egykori dékáni tevékenysége A Miskolci Egyetem Közleménye, B sorozat, Kohászat, 36. kötet (2010) FARKAS OTTÓ professzornak, a Műszaki Anyagtudományi Kar (korábban Kohómérnöki Kar) érdekében kifejtett, egykori dékáni tevékenysége

Részletesebben

B/16. számú melléklet Önéletrajz sablon. 4. Jászi Oszkár, 3529 Miskolc Telefonszám(ok) +36 46 363169 Mobil: +36 30 9361904 Fax(ok) -

B/16. számú melléklet Önéletrajz sablon. 4. Jászi Oszkár, 3529 Miskolc Telefonszám(ok) +36 46 363169 Mobil: +36 30 9361904 Fax(ok) - Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utnév(ek) Dr. Dr.Hc. DSc. Farkas Ott Cím(ek) 4. Jászi Oszkár, 3529 Miskolc Telefonszám(ok) +36 46 363169 Mobil: +36 30 9361904 Fax(ok) - E-mail(ek) drfarkas.otto@chello.hu

Részletesebben

VASMETALLURGIA. című egyetemi tantárgy kommunikációs dossziéja MISKOLCI EGYETEM. Műszaki Anyagtudományi Kar Metallurgiai és Öntészeti Intézet

VASMETALLURGIA. című egyetemi tantárgy kommunikációs dossziéja MISKOLCI EGYETEM. Műszaki Anyagtudományi Kar Metallurgiai és Öntészeti Intézet VASMETALLURGIA című egyetemi tantárgy kommunikációs dossziéja MISKOLCI EGYETEM Műszaki Anyagtudományi Kar Metallurgiai és Öntészeti Intézet Anyagmérnöki Szak (BSc) Fémelőállítási Szakirány Miskolc, 2013.

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA ÁLTAL ALAPÍTOTT KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA. 2014.

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA ÁLTAL ALAPÍTOTT KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA. 2014. DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA ÁLTAL ALAPÍTOTT KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA 2014. Dunaújváros 3. kiadás 1. módosítás 2 (16). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által

Részletesebben

»Collegium Doctorum«

»Collegium Doctorum« »Collegium Doctorum«Tisztelgés a miskolci jogtudományi doktori képzés eredményei előtt LUBÓCZKI KATALIN * Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara országosan egyedülálló eseménynek, a Collegium Doctorum

Részletesebben

A Dunaferr acéllemez-gyártásának fenntartásához szükséges és mûködtethetô acélgyártási technológia

A Dunaferr acéllemez-gyártásának fenntartásához szükséges és mûködtethetô acélgyártási technológia Vaskohászat Rovatvezetôk: dr. Takács István dr. Verô Balázs SZÜCS LÁSZLÓ TAKÁCS ISTVÁN A Dunaferr acéllemez-gyártásának fenntartásához szükséges és mûködtethetô acélgyártási technológia A szerzôk áttekintik

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat MÁSODIK RÉSZ FOGLAKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER 1. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat MÁSODIK RÉSZ FOGLAKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER 1. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat MÁSODIK RÉSZ FOGLAKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. november 30. JÓVÁHAGYTA: DR. DANYI JÓZSEF REKTOR 2 A Kecskeméti Főiskola Szenátusa,

Részletesebben

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM ALAPFELADATOK ELLÁTÁSÁT SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGÉRE

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM ALAPFELADATOK ELLÁTÁSÁT SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGÉRE SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM ALAPFELADATOK ELLÁTÁSÁT SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGÉRE Miskolc 2015 4.3. sz. Egyetemi Szabályzat SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM ALAPFELADATOK ELLÁTÁSÁT SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGÉRE A Miskolci

Részletesebben

1841-1990 - 2015 Egészséges természet + egészséges élelmiszer = egészséges ember

1841-1990 - 2015 Egészséges természet + egészséges élelmiszer = egészséges ember 1841-1990 - 2015 Egészséges természet + egészséges élelmiszer = egészséges ember (biodiverzitás, élelmiszerlánc-biztonság, népegészségügy) c. jubileumi konferencia programja Az 1841-ben alapított Magyar

Részletesebben

BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE

BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE 6. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 1. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM OKTATÓI, KUTATÓI és TANÁRI KÖVETELMÉNY- és MINŐSÍTÉSI RENDSZERE,

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA Miskolc, 2015 3.6. sz. Egyetemi szabályzat ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEK SZABÁLYZATA A Miskolci Egyetem Szenátusának 251/2015. sz. határozata Készült 8 példányban.

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar

Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar A TERÜLETI TŐKE SZEREPE A REGIONÁLIS- ÉS VÁROSFEJLŐ- DÉSBEN ESETTANULMÁNY A HAZAI KÖZÉPVÁROSOK PÉLDÁ- JÁN Doktori (PhD) értekezés tézisei Tóth Balázs

Részletesebben

Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. tevékenységének komplex elemzése

Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. tevékenységének komplex elemzése BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság és Társadalomtudományi Kar Pénzügyek tanszék Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. tevékenységének komplex elemzése Készítette: Zsumberáné Markó Ágnes

Részletesebben

ISD DUNAFERR és Pannonia Ethanol Üzemlátogatás

ISD DUNAFERR és Pannonia Ethanol Üzemlátogatás ISD DUNAFERR és Pannonia Ethanol Üzemlátogatás Az Energetikai Szakkollégium 2014. őszi félévi programjának keretén belül került sor az ISD DUNAFERR Vasmű és a Pannonia Ethanol bioetanol üzemek megtekintésére.

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Tisztelt Olvasó!

HÍRLEVÉL. Tisztelt Olvasó! HÍRLEVÉL Miskolci Egyetem, 2013. november Tisztelt Olvasó! Hírlevelünk célja, hogy tájékoztatást nyújtsunk Olvasóinknak a FORR-ÁSZ projektben (TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0019) 2013. júniusa óta történt

Részletesebben

A GTE kitüntetettjei 1999-2009. évben

A GTE kitüntetettjei 1999-2009. évben A GTE kitüntetettjei 1999-2009. évben MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVÉL dr Buray Zoltán (Miniszteri Elismerő Oklevél 2000) Az alumínium hegesztésének és a hegesztett szerkezetek gyártásának elismert szakértője.

Részletesebben

ANYAGTUDOMÁNY ÉS TECHNOLÓGIA

ANYAGTUDOMÁNY ÉS TECHNOLÓGIA 1 ANYAGTUDOMÁNY ÉS TECHNOLÓGIA KUTATÁS, FEJLESZTÉS, INNOVÁCIÓ 2 TARTALOM Kutatási témák napjainkból és az elmúlt évekből..............3 Hengerhűtés alkalmazása, ami javítja a Meleghengermű szabadon programozhatóságát.............

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM KAPACITÁSKIHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYETEM KAPACITÁSKIHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA Z ÓBUDI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZBÁLYZTÁNK 9. SZÁMÚ MELLÉKLETE Z ÓBUDI EGYETEM KPCITÁSKIHSZNÁLÁSI SZBÁLYZT BUDPEST, 205. (205. október 20. napjától hatályos, 2. verziószámú változat) Tartalomjegyzék

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28. A PPKE JÁK Állam- és Jogtudományági Doktori Tanácsa figyelembe véve az alábbiakban foglalt

Részletesebben

szolgáló eljárások, továbbá a megelőzéstszolgáló tájékoztatást és képzést nyújtó pályázatok.

szolgáló eljárások, továbbá a megelőzéstszolgáló tájékoztatást és képzést nyújtó pályázatok. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség t á j é koztatása A munkavédelmi bírságok felhasználására meghirdetett 2003. II. félévi és 2004. I. félévi pályázatok eredményeiről *Támogatási forma:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság évi tevékenységéről Budapest, 2016. március ELŐTERJESZTÉS a Társaság évi tevékenységéről A határozati javaslat

Részletesebben

Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén

Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén 1 Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén Valamivel több mint egy éve hangzott el legutóbbi közgyűlési beszámolónk. Azóta is körülbelül ugyanúgy működött társaságunk, úgyhogy semmi

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARA FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSRE VONATKOZÓ KOOPERATÍV KÉPZÉSI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARA FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSRE VONATKOZÓ KOOPERATÍV KÉPZÉSI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARA FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSRE VONATKOZÓ KOOPERATÍV KÉPZÉSI SZABÁLYZATA 2009 1.3.5.1. sz. Egyetemi szabályzat A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSRE

Részletesebben

Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről

Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről Conference paper MAFIOK XXXVIII. 2014, Pollack Mihály Faculty of Engineering and Information Technology University of Pécs, Hungary Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről Kispéter

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2011. évi tevékenységről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2011. évi tevékenységről DUNAFERR a Magyarországi Kohómérnök-képzésért Alapítvány 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2011. évi tevékenységről Az alapítványt 1995-ben a DUNAFERR alapította. A bejegyzés 1995-ben

Részletesebben

A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény, a Magyar Tudományos Akadémia Alapszabálya és az Akadémiai Ügyrend egységes szerkezetben

A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény, a Magyar Tudományos Akadémia Alapszabálya és az Akadémiai Ügyrend egységes szerkezetben Tv = Akadémiai törvény Asz = Alapszabály Ü = Ügyrend A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény, a Magyar Tudományos Akadémia Alapszabálya és az Akadémiai Ügyrend egységes szerkezetben

Részletesebben

JELENTÉS a felsőoktatás feladatfinanszírozási rendszere működésének ellenőrzéséről

JELENTÉS a felsőoktatás feladatfinanszírozási rendszere működésének ellenőrzéséről JELENTÉS a felsőoktatás feladatfinanszírozási rendszere működésének ellenőrzéséről 0503 2005. február 2. Államháztartás Központi Szintjét Ellenőrző Igazgatóság 2.1 Teljesítmény Ellenőrzési Főcsoport Iktatószám:

Részletesebben

Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola CUKRÁSZ szakképzése a legjobb választás?

Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola CUKRÁSZ szakképzése a legjobb választás? Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola CUKRÁSZ szakképzése a legjobb választás? VÁRUNK TÉGED IS A 2016. SZEPTEMBERÉBEN INDULÓ OSZTÁLYUNKBA! Leérettségiztél, de nem sikerült a felvételid? Nem dől össze a

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő

Szent István Egyetem Gödöllő Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 4. sz. melléklete AZ EGYETEM FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE 2009. szeptember TARTALOMJEGYZÉK Első rész... 5

Részletesebben

FÖLDTULAJDON ÉS FÖLDBIRTOKVISZONYOK ALAKULÁSA AZ EU TAGORSZÁGOKBAN

FÖLDTULAJDON ÉS FÖLDBIRTOKVISZONYOK ALAKULÁSA AZ EU TAGORSZÁGOKBAN SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola DOKTORI (PH.D) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI FÖLDTULAJDON ÉS FÖLDBIRTOKVISZONYOK ALAKULÁSA AZ EU TAGORSZÁGOKBAN Készítette: Erdélyi Tamás

Részletesebben

ÖKOINDUSTRIA 2013. III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás. 2013. Szeptember 25-27.

ÖKOINDUSTRIA 2013. III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás. 2013. Szeptember 25-27. ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás 2013. Szeptember 25-27. SYMA Rendezvényközpont 1146 Budapest, Dózsa György út 1. www.okoindustria.hu

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI SZOLGÁLTATÓK ÉS GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE ÚJ INTÉZMÉNYRENDSZER ÉS FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEK ÉS FELADATOK A MAGYAR VÍZIPARBAN C.

KÖRNYEZETVÉDELMI SZOLGÁLTATÓK ÉS GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE ÚJ INTÉZMÉNYRENDSZER ÉS FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEK ÉS FELADATOK A MAGYAR VÍZIPARBAN C. KÖRNYEZETVÉDELMI SZOLGÁLTATÓK ÉS GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE ÚJ INTÉZMÉNYRENDSZER ÉS FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEK ÉS FELADATOK A MAGYAR VÍZIPARBAN C. KONFERENCIA TÁJÉKOZTATÁS A TÁMOP-4.1.1 C-12/KONV -2012-0015 FELSŐOKTATÁSI

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - III. RÉSZ - FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET. Általános rendelkezések. 1. A Szabályzat hatálya

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - III. RÉSZ - FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET. Általános rendelkezések. 1. A Szabályzat hatálya SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - III. RÉSZ - FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Szenátusa a nemzeti felsõoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Ftv.),

Részletesebben

A demográfiai folyamatok hatása a közoktatás költségvetésére

A demográfiai folyamatok hatása a közoktatás költségvetésére 12 A demográfiai folyamatok hatása a közoktatás költségvetésére [Lannert Judit] Az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal több olyan javaslatot is megfogalmazott, amelynek finanszírozásához forrásokra van

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI KÉPZÉS ÉS DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA 2015. december 21. A Szegedi Tudományegyetem Doktori Képzés és Doktori Fokozatszerzés Szabályzata 1 A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adta át Dr. Darvas Béla, a Központi Élelmiszer-tudományi

Részletesebben

A melegen hengerelt acélszalagok tulajdonságainak javítása a szalaghűtő-rendszer optimalizálásával

A melegen hengerelt acélszalagok tulajdonságainak javítása a szalaghűtő-rendszer optimalizálásával Ph.D. értekezés tézisei A melegen hengerelt acélszalagok tulajdonságainak javítása a szalaghűtő-rendszer optimalizálásával Sebő Sándor okl. kohómérnök Témavezető: Dr. Voith Márton egyetemi tanár A doktori

Részletesebben

Állatorvos, bölcsészdoktor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes és tiszteleti

Állatorvos, bölcsészdoktor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes és tiszteleti 204-391 Biographia 2007.12.04 10:07 Page 379 DR. ZIMMERMANN ÁGOSTON 1875 1963 379 Állatorvos, bölcsészdoktor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes és tiszteleti tagja, Kossuth-díjas, az anatómia és fejlôdéstan

Részletesebben

A VASKOHÁSZAT ÁTALAKULÁSA, ÉS ENNEK KÖVETKEZMÉNYEI

A VASKOHÁSZAT ÁTALAKULÁSA, ÉS ENNEK KÖVETKEZMÉNYEI A VASKOHÁSZAT ÁTALAKULÁSA, ÉS ENNEK KÖVETKEZMÉNYEI KUKELY GYÖRGY 1 Magyarországon a vaskohászat fejlődése a vasútépítések és az extenzív iparfejlesztés időszakában volt a legdinamikusabb. Az 50-es években

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Könyvtár Ügyrend

Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Könyvtár Ügyrend A Nyugat-magyarországi Egyetem sz. melléklete Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Könyvtár Ügyrend 2008 Sopron 3 I. A könyvtár elnevezése, székhelye, címe 1. (1) A könyvtár neve: Nyugat-magyarországi

Részletesebben

A G R Á R - É S K Ö R N Y E Z E T T U D O M Á N Y I I N T É Z E T

A G R Á R - É S K Ö R N Y E Z E T T U D O M Á N Y I I N T É Z E T Szervezeti és Működési Rend 8. melléklete: Agrár- és Környezettudományi Intézet működési rendje 2012. S z a b á l y z a t Oldal: 2/8. Beosztás Név Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta oktatási Szenátus nevében:

Részletesebben

A földrajztudomány helyzete 1

A földrajztudomány helyzete 1 VITA Földrajzi ÉrtesítőXLV. évf. 996. 3-4. füzet, pp. 332-338. A földrajztudomány helyzete 1 A földrajztudományok fejlődésében és művelésében az 1970-es évek második felében következett be az a változás,

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Vezetői összefoglaló. Módszertani feltáró tanulmány. Környezet- és szituációelemzés. Koncepció. Operatív terv.

Tartalomjegyzék. Vezetői összefoglaló. Módszertani feltáró tanulmány. Környezet- és szituációelemzés. Koncepció. Operatív terv. Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló Módszertani feltáró tanulmány Környezet- és szituációelemzés Koncepció Operatív terv Mellékletek Dunaújváros Városmarketing Terve Vezetői összefoglaló Készítette:

Részletesebben

5. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás ELSŐ KÖRLEVÉL. 2014. május 29 31

5. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás ELSŐ KÖRLEVÉL. 2014. május 29 31 5. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás a MapWindow Open Source GIS & OSGeo közösséggel ELSŐ KÖRLEVÉL 2013-ban a Térinformatikai Konferencia angol szekciók rendezésével bővült, lehetőséget adva

Részletesebben

MÁRCIUS 30. MÁRCIUS 20. ÁPRILIS 20. 2013. MÁJUS 9-10.

MÁRCIUS 30. MÁRCIUS 20. ÁPRILIS 20. 2013. MÁJUS 9-10. 2013. MÁJUS 9-10. A JELENTKEZÉS MÁRCIUS 20. A DOLGOZAT KIVONATÁNAK MÁRCIUS 30. HATÁRIDEJE: LEADÁSI HATÁRIDEJE: A DOLGOZAT LEADÁSÁNAK HATÁRIDEJE: ÁPRILIS 20. PÁLYÁZHATÓ SZAKOSZTÁLYOK: Angol nyelv és irodalom

Részletesebben

BEVEZETÉS I. A MISKOLCI EGYETEM TÖRTÉNETE

BEVEZETÉS I. A MISKOLCI EGYETEM TÖRTÉNETE TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 1 1. Vezetés... 5 2. Stratégia... 11 3. Emberi erőforrások Munkatársak irányítása... 17 4. Erőforrások, partnerkapcsolatok... 21 5. Folyamatok... 25 6. Munkatársak elégedettsége...

Részletesebben

PÉLDA PÉLDA. Kedves új egyetemi POLGÁRUNK! Pécsi Tudományegyetem I

PÉLDA PÉLDA. Kedves új egyetemi POLGÁRUNK! Pécsi Tudományegyetem I PTE Marketing Osztály Új egyetemi polgárok kérdőíve Válasz megjelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális beolvasási eredmények

Részletesebben

MŰHELY. Média ajánló 2016. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja

MŰHELY. Média ajánló 2016. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Egyetemi Hallgatói Képviselet lapja Média ajánló 2016. CÍMEK TECHNIKAI ADATOK Szerkesztőség: cím: Budapest 1111, Műegyetem rkp. 3. K.I.76. e-mail: info@muhely.com

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2011. december 15 én tartandó

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2011. december 15 én tartandó Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 6. Ügyiratszám: 1087/2011 E LŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011.

Részletesebben

Beszámoló a Challenges for Analysis of the Economy, the Businesses and Social Progress címû nemzetközi tudományos konferenciáról*

Beszámoló a Challenges for Analysis of the Economy, the Businesses and Social Progress címû nemzetközi tudományos konferenciáról* Beszámoló a Challenges for Analysis of the Economy, the Businesses and Social Progress címû nemzetközi tudományos konferenciáról* A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara és a Központi Statisztikai

Részletesebben

Sine praeteritis futura nulla (Múlt nélkül nincs jövő)

Sine praeteritis futura nulla (Múlt nélkül nincs jövő) A tanszékünk első 93 éve bevezető gondolatok egy rendhagyó emlék- és köszöntő konferenciához, egy emlékező és köszöntő kötethez, mert a 2014-es esztendő a tanszéki kozmológiában egy különös bolygóegyüttállást

Részletesebben

GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA

GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA 58. ÉVFOLYAM 2006 12. SZÁM Interjú dr. Faragó Sándorral, a Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) rektorával Dr. Joó István prof.em., a GK főszerkesztője A Geodézia és Kartográfiában

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE (Módosításokkal egységes szerkezetben) Az SzMSz 3. számú melléklete Budapest 2008 Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

Dr. Dulovics Dezső, PhD.

Dr. Dulovics Dezső, PhD. Dr. Dulovics Dezső, PhD. okleveles vízépítő mérnök, címzetes egyetemi tanár 1935 2016 Dulovics Dezső Rimaszombaton született 1935. március 6-án. A rimaszombati gimnáziumban érettségizett 1954- ben, majd

Részletesebben

Veres Judit. Az amortizáció és a pénzügyi lízingfinanszírozás kapcsolatának elemzése a lízingbeadó szempontjából. Témavezető:

Veres Judit. Az amortizáció és a pénzügyi lízingfinanszírozás kapcsolatának elemzése a lízingbeadó szempontjából. Témavezető: Vezetői Számvitel Tanszék TÉZISGYŰJTEMÉNY Veres Judit Az amortizáció és a pénzügyi lízingfinanszírozás kapcsolatának elemzése a lízingbeadó szempontjából című Ph.D. értekezéséhez Témavezető: Dr. Lukács

Részletesebben

PANNON EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT

PANNON EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT A Szenátus elfogadta: 2013. július 23. A határozat száma: 312/2012-2013. (VII. 23.) Szenátus határozat Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. A szabályzat karbantartásáért felelős: EDHT elnöke TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

EGYESÜLETI HÍRMONDÓ. egyhangúlag elfogadott (V. 5/2004 sz. határozat)

EGYESÜLETI HÍRMONDÓ. egyhangúlag elfogadott (V. 5/2004 sz. határozat) EGYESÜLETI HÍRMONDÓ Választmányi ülés, 2004. április 14. ROVATVEZETÔ: dr. Fauszt Anna Budapesten, az OMBKE Mikoviny-tanácstermében tartott ülést dr. Tolnay Lajos elnök vezette. Napirend 1. Az OMBKE 2003.

Részletesebben

TAGLÉTSZÁM ALAKULÁSA 2014. ÉVBEN:

TAGLÉTSZÁM ALAKULÁSA 2014. ÉVBEN: CÉLJAINK: 2014. évben is a megalakulásunkkor megfogalmazott célokat figyelembe véve szerveztük meg tevékenységünket. Fő célunkat, a horgászat, mint szabadidős és sport tevékenység MÁV Csoporton belüli

Részletesebben

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI GAZDASÁGI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI GAZDASÁGI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI GAZDASÁGI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság TÁRSASÁGI SZERZŐDÉSE Alapítva: 2016. január 5. 1 O l d a l TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS Alulírott alapító, a Polgári

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM Külföldi kiküldetés szabályzata

DEBRECENI EGYETEM Külföldi kiküldetés szabályzata DEBRECENI EGYETEM Külföldi kiküldetés szabályzata Készítette: Kancellária Hatályos: 2016. január 1-től Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Értelmező

Részletesebben

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1. Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER FELVÉTELI ELJÁRÁSI REND 2016. április Tartalomjegyzék 1. A szabályzat hatálya... 3 2. Döntési jogkörök... 3 3. A felvételi információk közzététele...

Részletesebben

A Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről.

A Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről. A Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről. 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Határon Túli Magyar emlékhelyekért Alapítvány 2011.évben gazdálkodásáról a számviteli

Részletesebben

TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉÁKOK HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI RENDSZEREKBEN. Székesfehérvár 2007

TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉÁKOK HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI RENDSZEREKBEN. Székesfehérvár 2007 TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉÁKOK HASZNOSÍTÁSA KORSZERŰ, KOMPLEX HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI RENDSZEREKBEN Székesfehérvár 2007 LEGÚJABB HAZAI KUTATÁSI-FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK A SZILÁRD TELEPÜLÉSI HULLADÉKOK MECHANIKAI

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: - a jegyzőkönyv mellékletét képező jelenléti ív tanúsága szerint

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: - a jegyzőkönyv mellékletét képező jelenléti ív tanúsága szerint Jegyzőkönyv Készült: Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 14. napján 17.00 órakor az Önkormányzat tárgyalótermében megtartott soron következő ülésén Jelen vannak: - a jegyzőkönyv

Részletesebben

Dunaújváros Városstratégiai Terve

Dunaújváros Városstratégiai Terve Dunaújváros Városstratégiai Terve Vezetői összefoglaló Készítette: a Városstratégiai Munkacsoport Dr. Kiss Endre vezetésével Közreműködött: M8-Dunahíd Kht. 2006. december 1 Tartalomjegyzék: 1. Bevezető...3

Részletesebben

KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS 2006.

KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS 2006. KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS 2006. Ezen dokumentum mindenkor érvényes, ellenőrzött példánya az MVM Rt. számítógépes hálózatának MINOSEG/KULSO könyvtárában található. A korábban kinyomtatott példányok érvényességét

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT. D e b r e c e n 2008. Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete

DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT. D e b r e c e n 2008. Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT D e b r e c e n 2008 Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET: Jogszabályi háttér... 5 II. FEJEZET: Meghatározások...

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar. 2011. évi MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI JELENTÉS

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar. 2011. évi MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI JELENTÉS Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar 2011. évi MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI JELENTÉS 1 1) Az oktatók tudományos aktivitásának mérése A KSZKI a Kari Tanács által 2010-ben elfogadott szempontok

Részletesebben

A korlátlan lehetőség bennünk van. Út a kiválóságig

A korlátlan lehetőség bennünk van. Út a kiválóságig A korlátlan lehetőség bennünk van Út a kiválóságig Alkottató tehetséggondozás 1997/98 Az 1997/98-ban kidolgozott, majd munkatervben is rögzített tehetséggondozási programunk bemutatkozását az ugyanebben

Részletesebben

2004. ÉVI GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA

2004. ÉVI GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA A 2004. ÉVI GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 1. A BGF feladatköre és tevékenysége... 5 1.1. Az Intézmény neve, törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe...

Részletesebben

A Károli Gáspár Református Egyetem oktatóinak, dolgozóinak, hallgatóinak adományozható kitüntetésekről és díjakról szóló szabályzat

A Károli Gáspár Református Egyetem oktatóinak, dolgozóinak, hallgatóinak adományozható kitüntetésekről és díjakról szóló szabályzat A Károli Gáspár Református Egyetem oktatóinak, dolgozóinak, hallgatóinak adományozható kitüntetésekről és díjakról szóló szabályzat A Károli Gáspár Református Egyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa

Részletesebben

REKTORI KÖSZÖNTŐ a 2015/16-os akadémiai év ünnepélyes megnyitója alkalmából 2015. szeptember 18.

REKTORI KÖSZÖNTŐ a 2015/16-os akadémiai év ünnepélyes megnyitója alkalmából 2015. szeptember 18. REKTORI KÖSZÖNTŐ a 2015/16-os akadémiai év ünnepélyes megnyitója alkalmából 2015. szeptember 18. Tisztelt ünnepi közösség, nagyra becsült Vendégeink, Hölgyeim és Uraim, kedves Hallgatók! Mélyen tisztelt

Részletesebben

egyetemi tanár Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai

egyetemi tanár Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Székesfehérvár, 2010. november 18. Fejér Megyei Mérnök Kamara Környezetvédelmi Szakcsoportja Szakmai Ülése Települési éi szilárd iá hulladék mechanikai előkezelése másodlagos tüzelőanyaggá történő felhasználáshoz

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (ÜGYREND) - a módosításokkal egységes szerkezetben -

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (ÜGYREND) - a módosításokkal egységes szerkezetben - MAGYAR IPARJOGVÉDELMI ÉS SZERZŐI JOGI EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (ÜGYREND) - a módosításokkal egységes szerkezetben - 2002., 2005., 2011. A MAGYAR IPARJOGVÉDELMI ÉS SZERZŐI JOGI EGYESÜLET

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2011. ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2011. ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2011. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2011 1/2011. (I.14.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa elektronikus szavazással

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM BÉLYEGZŐINEK KÉSZÍTÉSE, NYILVÁNTARTÁSA ÉS HASZNÁLATA

A MISKOLCI EGYETEM BÉLYEGZŐINEK KÉSZÍTÉSE, NYILVÁNTARTÁSA ÉS HASZNÁLATA A MISKOLCI EGYETEM BÉLYEGZŐINEK KÉSZÍTÉSE, NYILVÁNTARTÁSA ÉS HASZNÁLATA Miskolc, 2012 5.5. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM BÉLYEGZŐINEK KÉSZÍTÉSE, NYILVÁNTARTÁSA ÉS HASZNÁLATA A Miskolci Egyetem

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Szakmai tevékenység: 2010 - S&S Geotechnika Kft. ügyvezető, geotechnikai tervező, szakértő

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Szakmai tevékenység: 2010 - S&S Geotechnika Kft. ügyvezető, geotechnikai tervező, szakértő SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Név: Sándor Csaba MMK azonosító szám: 13-13413 Születési hely, idő: Miskolc, 1970. december 13. Állampolgárság: magyar Lakcím: 2000 Szentendre, Harkály utca 19. sz. Családi állapot:

Részletesebben

Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál

Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál MAGYAR NYELVJÁRÁSOK 52 (2014): 7 11. A DEBRECENI EGYETEM MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK LEKTORÁLT FOLYÓIRATA Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál I. Tisztelt Gyászolók! A végső búcsúvétel idején

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A LOGISZTIKA EREDMÉNYEINEK ALKALMAZÁSA A HAZAI FAHASZNÁLATOK HATÉKONYSÁGÁNAK FOKOZÁSÁRA

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A LOGISZTIKA EREDMÉNYEINEK ALKALMAZÁSA A HAZAI FAHASZNÁLATOK HATÉKONYSÁGÁNAK FOKOZÁSÁRA NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A LOGISZTIKA EREDMÉNYEINEK ALKALMAZÁSA A HAZAI FAHASZNÁLATOK HATÉKONYSÁGÁNAK FOKOZÁSÁRA SZAKÁLOSNÉ MÁTYÁS KATALIN Tudományos témavezető: Prof.

Részletesebben

Dr. Baksa György nyugalmazott vezérigazgatónak, a vörösiszap katasztrófa elhárítása során nyújtott szakmai munkájáért,

Dr. Baksa György nyugalmazott vezérigazgatónak, a vörösiszap katasztrófa elhárítása során nyújtott szakmai munkájáért, A VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAPI ÉS PEDAGÓGUSNAPI ÜNNEPSÉGÉN FAZEKAS SÁNDOR MINISZTER A KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP ALKALMÁBÓL KÖRNYEZETÜNKÉRT DÍJAT ADOMÁNYOZOTT Dr. Baksa György

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő. A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat

Szent István Egyetem Gödöllő. A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat FI 69207 Szent István Egyetem Gödöllő A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat 2012. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 Bevezetés...5 I. PREAMBULUM...6 II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...9

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. a szellemi alkotások jogvédelméről és. szellemi tulajdon-kezeléséről. szóló szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. a szellemi alkotások jogvédelméről és. szellemi tulajdon-kezeléséről. szóló szabályzata A Pécsi Tudományegyetem a szellemi alkotások jogvédelméről és szellemi tulajdon-kezeléséről szóló szabályzata Pécs 2006 1 A szellemi termékekhez fűződő jogok védelmének, hasznosításának és a hozzájuk kapcsolódó

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 13. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem doktori szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 13. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem doktori szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 13. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem doktori szabályzata Pécs 2007. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Tisztújító Küldöttközgyűlés 2007. május 23. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth L. tér 6-8. I. em. 135. sz.

JEGYZŐKÖNYV Tisztújító Küldöttközgyűlés 2007. május 23. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth L. tér 6-8. I. em. 135. sz. JEGYZŐKÖNYV Tisztújító Küldöttközgyűlés 2007. május 23. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth L. tér 6-8. I. em. 135. sz. konferenciaterem Részvevők: Jelenléti ív szerint Lásd 3 sz.mell. Dr. Gyurkovics Sándor

Részletesebben

MELEGÜZEMI TECHNIKUS

MELEGÜZEMI TECHNIKUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT D e b r e c e n 2008 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET: Jogszabályi háttér... 5 II. FEJEZET: Meghatározások... 6 III. FEJEZET: A doktori képzés

Részletesebben

MMT_KHjel-2009.doc 1

MMT_KHjel-2009.doc 1 Közhasznúsági jelentés a Magyar Meteorológiai Társaság 2009. évi tevékenységéről Társaságunk a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény előírása szerint kérte a Fővárosi Bíróságtól nyilvántartásba

Részletesebben

A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA

A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA Győr A Szenátus által elfogadva 2013. június 24-én TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 4 Általános rendelkezések... 5 1. A doktori fokozatszerzés

Részletesebben

A DOKTORI KÉPZÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN

A DOKTORI KÉPZÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN 2008 2 A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény, a doktori iskola létesítésének

Részletesebben

A DOKTORI KÉPZÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN

A DOKTORI KÉPZÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN 2010 2 A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény, a doktori iskola létesítésének

Részletesebben

Nemzeti hőszivattyúipar a jövő egyik lehetősége

Nemzeti hőszivattyúipar a jövő egyik lehetősége MHT Hidrogeológiai Szakosztály előadóülése Helyszín: Budapest, IX. ker. Üllői út 25. IV. em. 433. Időpont: 2015. október 27. 13.00 15.00 Az előadóülés egyik előadója: KOMLÓS Ferenc okl. gépészmérnök, a

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 78. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 78. szám MAGYAR KÖZLÖNY 78. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. május 17., péntek Tartalomjegyzék 150/2013. (V. 17.) Korm. rendelet Az egyes k, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT Hatály: 2015. IV. 3- NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT 2015. 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET... 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 A Szabályzat célja... 3 A Szabályzat

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KAR. A doktori (PhD) képzés és fokozatszerzés szabályzata

DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KAR. A doktori (PhD) képzés és fokozatszerzés szabályzata DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KAR A doktori (PhD) képzés és fokozatszerzés szabályzata Debrecen, 2005 1 Szabályozási háttér (1) A Debreceni Egyetem Informatikai Karának (IK) a doktori képzésre és fokozatszerzésre

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének indokolása)

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének indokolása) Város Polgármestere 251 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 6 23 31-174/112, 113, 142 Fax: 6 23 31-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

2008/2009-es tanév. Kedves Kollégák!

2008/2009-es tanév. Kedves Kollégák! 2008/2009-es tanév tankönyvi elemzések, bemutatások is segíteni kívánják Önöket a bonyolult világunkban történő könnyebb eligazodásban. Kitekintés rovatunkban olyan külföldi tapasztalatokat mutatunk be,

Részletesebben

Tájékoztató. a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács 2015. évi tevékenységéről

Tájékoztató. a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács 2015. évi tevékenységéről Ikt. szám: 22-2/2016/222 Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tisztelt Közgyűlés! Tájékoztató a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács 2015. évi tevékenységéről 1.) A Tanács alapítói A Tisza-tó Térségi

Részletesebben