A Diósgyőri Gimnázium házirendje

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Diósgyőri Gimnázium házirendje"

Átírás

1 A Diósgyőri Gimnázium házirendje I. Bevezető rész 1. A Diósgyőri Gimnázium tantestülete és a tanulókat képviselő diákönkormányzat egységes szerkezetbe foglalja az iskola életének és működésének legfontosabb szabályait, a tanulók kötelezettségeit és jogait, a mindenki számára kötelező érvényű normákat, az iskola közösségeinek és az egyéneknek az alapvető érdekeit. 2. A házirend az iskola életének belső törvénye, ennélfogva az abban foglalt kötelességek, valamint jogok, jogosítványok az iskola minden polgárára egyaránt vonatkoznak. II. Az iskola munkarendje 1. Minden tanuló köteles a tanítási napokon legkésőbb 0. órára 7 óra 15 percre, 1. órára 8 óra 5 percre megjelenni és az osztályteremben tartózkodni, illetve órabontás esetén a kijelölt tanterembe vonulni. Amennyiben az osztálynak órája van, köteles a későbbi órára várakozó csoport az aulában tartózkodni. Az iskolába csak a tanításhoz szükséges felszereléseket szabad behozni. Órán rágógumit rágni tilos. Tanítási órákon mobiltelefon csak kikapcsolt állapotban tartható, az előírás megszegése fegyelmi következménnyel jár. 2. Óraközi szünetek Időtartamuk: perc. A szünet ideje nem rövidíthető. Becsengetéskor a tanulók a tanteremben vagy a szaktanterem előtt tartózkodnak. Kötelesek a büfé előtti területet becsengetéskor azonnal elhagyni. 3. Számonkérési formák, értékelés A szaktanár minden tanév elején ismerteti tantárgya témaköreit, tájékoztatja a tanulókat a témákkal kapcsolatos számonkérési formákról. Egy tanítási napon csak egy témazáró dolgozat íratása lehetséges. A szaktanár a témazáró dolgozatok és a nagyobb tanítási egységet lezáró számonkérések időpontját legalább egy héttel korábban közli a tanulókkal. Az előző 1-3. órai anyagot számonkérő röpdolgozatok, felelések száma nem korlátozott. A dolgozatokat a szaktanár 2 héten belül kijavítja és értékeli, akadályoztatása esetén a javítás időpontját egyezteti az érintett osztályközösséggel. Az egy hónap letelte után kijavított dolgozatok érdemjegye utólagosan csak akkor kerülhet be az osztálynaplóba, ha az a tanulók előmenetelét pozitívan befolyásolja. A diáknak joga, hogy folyamatosan értesüljön az osztálynaplóba bekerülő osztályzatokról, érdemjegyekről.

2 4. Az óráról való távolmaradás engedélyezése, igazolása, késés A szülők előzetes kérésére az osztályfőnök engedélyt adhat az iskolai foglalkozásokról való távolmaradásra 1 napig (max. 3 alkalommal). 1 napnál hosszabb távolmaradáshoz igazgatói engedély szükséges. A szakórákról való távolmaradásra indokolt esetben a szaktanár és az osztályfőnök (hiányzása esetén helyettes osztályfőnök, igazgató, igazgatóhelyettesek) adhat engedélyt. Az éves sportkikérőket az iskola igazgatójához kell benyújtani, jóváhagyásukhoz a szülő beleegyező nyilatkozata is szükséges. A hiányzás első napján a szülők értesítsék az iskolát a távolmaradás okáról. A mulasztást a hiányzás után egy héten belül igazolni kell. Az igazolás módja:orvosi igazolás szülői aláírással együtt. A tanítási órák helyett szervezett foglalkozásokon való részvétel kötelező, a hiányzást ebben az esetben is igazolni kell. A testnevelés órákról való felmentés esetében részt kell venni az óra kezdetét jelző jelentésen, utána a szaktanár által kijelölt helyen kell tartózkodni. Felmentés csak az ellenőrzőbe beírt szülői kérésre vagy orvosi igazolással kérhető. A felszerelések hiánya fegyelmező intézkedéseket von maga után, de érte sem igazolatlan óra, sem osztályzat nem adható. A késést az ügyeletes tanár és a tanulók ügyeletes füzetbe jegyzik be. Az ügyeletes füzetet az osztályfőnök havonta ellenőrzi. A késéseket (pl. bejáró tanulók) a szaktanár vagy az osztályfőnök igazolhatja. Négy késés figyelmeztetést, nyolc késés osztályfőnöki intést, tizenkét késés igazgatói figyelmeztetést von maga után. 3 igazolatlan óra osztályfőnöki, 6 igazolatlan óra igazgatói figyelmeztetéssel jár. Öt percet meghaladó tanári késés esetén a hetes vagy egy tanuló köteles az igazgatóságot értesíteni. 5. Ünnepek, ünnepségek Az iskolai ünnepségeken, rendezvényeken előzetes megbeszélés alapján formaruha vagy alkalomhoz illő ünnepi viselet kötelező. Formaruha lányoknak: matrózblúz, sötét szoknya, sötét cipő, fiúknak: sötét öltöny, fehér ing, nyakkendő, sötét cipő 6. Ügyintézés A hivatalos ügyek a nagyszünetben vagy a 7. óra után intézhetők az iskola titkárságán 7..Az iskolában történő felvétel rendjét a felvételi eljárás szabályzata tartalmazza.

3 III. Tanulói jogok és kötelességek Kötelességek: 1. A diák legfőbb kötelessége a tanulás. Iskolai és otthoni, szóbeli és írásbeli feladatait legjobb tudásának megfelelően végezze el. Köteles tanulásra alkalmas állapotban megjelenni a tanítási napokon. Fegyelmezett magatartásával segítse a tanórai munka hatékonyságát, mindig hozza magával a szükséges eszközöket, felszereléseket, ellenőrző könyvét. Az oktatáshoz nem használatos eszközöknek az iskolába való behozatala nem ajánlott. Az iskola munkahely: a diákok megjelenése ennek megfelelően legyen tiszta, ápolt, a divat szélsőségeit, a feltűnést kerülő! 2. A diák tanítási idő alatt az iskolát csak indokolt esetben hagyhatja el, az osztályfőnök, a pótosztályfőnök vagy az iskolavezetés valamelyik tagja engedélyével. 3. Iskolánkban, illetve az iskola által szervezett foglalkozásokon tilos a dohányzás, a szeszesital fogyasztás. Ezen cselekedetek fegyelmi büntetéssel járnak, a kábítószer fogyasztása az egyéb jogszabályokban meghatározott következményeket is maga után vonja. Ezen tilalmak a tanulmányi kirándulásokra és az iskola által szervezett táborozásokra is érvényesek. 4. A diáknak joga van az egészséghez és az egészséges környezethez. Kötelessége óvni saját és társai testi épségét, tulajdonát. Értékes tárgyakat, ékszereket nem hozhat az iskolába. 5. A diák vigyázzon az iskola berendezésére, felszerelési tárgyait rendeltetésszerűen használja! Az intézmény tulajdonát képező tárgyakat, eszközöket nem viheti ki az épületből. Véletlen rongálás illetve károkozás esetén egyedi elbírálás alapján terhelhet anyagi felelősség, szándékos károkozás esetén viszont az okozott kárt annak mértékében köteles megtéríteni. 6. A diák közvetlen környezetét (osztálytermek, folyosók, mellékhelyiségek) tartsa rendben és tisztán! 7. A diák az ellenőrző könyvét mindig hozza magával az iskolába, azt a tanár kérésére adja át.

4 8. A diák köteles mások (tanárok, diákok ) személyiségi jogainak tiszteletben tartására. 9. A diák tartsa be iskolánk tűzvédelmi és munkavédelmi előírásait, a tantermek és szaktantermekben kifüggesztett teremrendeket, az ügyeletesek, hetesek utasításait. A balesetet azonnal jelentse a szaktanárnak vagy az ügyeletes tanárnak, osztályfőnöknek. 10. Az időszakos megbízatásokat (hetes, ügyeletes, rendező) pontosan, az előírásoknak megfelelően teljesítse. 11. Balesetvédelem A tanév első napján az osztályfőnöki, testnevelés órákon balesetvédelmi oktatásban részesül a tanuló! Ezt kiegészíti az év folyamán egyéb szakórák (kémia, fizika) balesetvédelmi oktatása. A testékszerek használata nem ajánlott, mivel könnyen balesetet okozhatnak! Tűzriadó esetén (1 perces szaggatott csengetés), bombariadó esetén (1 perces folyamatos csengetés) köteles a tanuló komolyan viselkedni, és a nevelők utasításait betartani. Tűzveszélyes és balesetveszélyes eszközöket az iskolába hozni tilos! Az elektromos berendezésekhez, gépekhez engedély nélkül hozzányúlni tilos! Bármilyen rendellenességet észlel a tanuló (égésszag, letörött kapcsoló, stb.) jelentse a nevelőnek vagy az iskola bármely dolgozójának! Jogai 1. A diáknak joga van kérni személyiségi jogai, gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadságának tiszteletben tartását, de az eredményes együttműködés érdekében ő is tartsa tiszteletben az iskola tanárainak, alkalmazottainak, tanulóinak ugyanezen jogait, emberi méltóságát! 2. A diáknak joga van a közoktatási törvényben meghatározott jogainak rendeltetésszerű gyakorlásához, kérheti az e jogokkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítését. 3. A diáknak joga, hogy egyéni vagy szervezett módon, mások személyi jogainak tiszteletben tartásával, elmondhassa véleményét az iskola működését érintő valamennyi kérdésben, személyét és tanulmányait illető kérdésekben tájékoztatást kérjen, kérdést tegyen fel, javaslatot fogalmazzon meg. A véleményezési jog gyakorlása szempontjából a tanulók legnagyobb közösségének az osztályközösséget tekintjük. A diák véleményét közvetlen úton elmondhatja az osztályközösségekben, diákönkormányzati üléseken.

5 4. A diák személyesen vagy képviselők útján érvényesítheti érdekképviselethez való jogait. 5. Iskolánkban diákönkormányzat működik, mely rendelkezik az egyéni és kollektív érdekvédelemhez szükséges jogosítványokkal, tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed, így jogosult a tanulók egészének képviseletében eljárni. 6. Alapvető feladata, iskolai munka segítése és az iskola működésében résztvevők együttműködésének előmozdítása. Az iskolavezetés a diákmozgalmat segítő tanáron és a szabadidő-szervezőn keresztül tartja a kapcsolatot a diákönkormányzattal, az ő feladatuk segíteni a diákönkormányzatot abban, hogy jogosítványain keresztül részt vehessen az iskolai döntéshozás folyamatában. A diákönkormányzat hivatalos véleményét faliújságon, iskolarádión keresztül és nyilvános ülésein ismertet. A hivatalos véleményt a diákönkormányzat elnöke vagy helyettese terjeszti elő. 7. Joga, hogy jogsérelem esetén megfelelő módon nyerhessen jogorvoslatot. Problémáival felkeresheti a szaktanárokat, diákönkormányzatot, osztályfőnököket, igazgatóhelyetteseket, igazgatót. 8. Sajátos helyzetű az a tanuló, akinek a szülője vagy nagyszülője is ebbe az iskolába járt akinek a testvére idejár vagy idejárt. 9. Joga van képességeinek, érdeklődésének, adottságainak megfelelő nevelésben és oktatásban részesülni, az iskola lehetőségeit figyelembe véve választhat a választható tantárgyak, foglalkozások közül. 10. Kezdeményezheti diákkörök, művelődési, művészeti, ismeretterjesztő, sport és más köröknek a létrehozását. Saját érdekében szülői engedéllyel ezek működését anyagi eszközökkel is támogathatja. 11. Joga van a biztonsághoz és az egészséghez. Egészségügyi, pszichológiai problémái megoldásában nevelőin kívül az iskolaorvoshoz, az iskolai védőnőhöz, a gyermek- és ifjúságvédelmi felelőshöz és az egészségnevelési felelőshöz is fordulhat. 12. A tanuló joga, hogy választó és választható legyen a diákképviseletben. 13. Joga, hogy részt vegyen az iskolán kívül megrendezett versenyeken, pályázatokon. IV. A létesítményhasználat rendje 1. Az iskola tulajdonát képező helyiségek rendeltetésszerűen használhatók. A rendért a tanteremben órát tartó tanár és az ott tartózkodó osztály felelős. 2. A kémiai és fizikai előadóban, szertárakban, számítástechnikai termekben,

6 tornateremben, könyvtárban és a klubban való tartózkodás csak tanári felügyelettel vagy engedéllyel lehetséges. Ezeket a helyiségeket zárva kell tartani. A zárás és nyitás a szaktanár feladata. 3. Az egyes helyiségek, létesítmények kötelező tanítási időn kívüli használatára az igazgató adhat engedélyt (klubdélutánok stb.) 4. A kondicionáló terem tanári felügyelet nélkül nem használható. A használók felelősek a berendezések, felszerelések épségéért, a szándékosan okozott kárt meg kell téríteniük az okozott kár mértékében. 5. Az udvaron található kosárlabda illetve futballpálya a testnevelő tanárok előzetes engedélyével használhatók. Záradék A Házirendet az iskola vezetése, a diákságot képviselő diákönkormányzat jóváhagyja, a mai nappal hatályba lép. Ezt a Házirendet az iskolaszék és a diákönkormányzat egyetértésével a nevelőtestület fogadta el és visszavonásig érvényes. Felülvizsgálatát, módosítását az iskola igazgatója, nevelőtestülete, az iskolaszék és a diákönkormányzat kérheti. A Házirendet minden osztályteremben ki kell függeszteni. Miskolc, március Iskolaszék elnöke Igazgató Diákönkormányzat vezetője Diákönkormányzatot segítő tanár

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012.

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012. Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és HÁZIREND 2012 2 Tartalom ELFOGADÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZATOK 4 1 A HÁZIREND CÉLJA 5 2 A TANULÓ KÖTELESSÉGEI 5 3 A TANULÓ JOGAI 5

Részletesebben

RÉSZEI AZ ISKOLA HÁZIRENDJE A TANMŰHELYEK HÁZIRENDJE A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE

RÉSZEI AZ ISKOLA HÁZIRENDJE A TANMŰHELYEK HÁZIRENDJE A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság út 16-20. 3. sz. melléklet HÁZIREND RÉSZEI AZ ISKOLA HÁZIRENDJE A TANMŰHELYEK HÁZIRENDJE A KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE Hatályba

Részletesebben

PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Készítette: Rudas Péter. Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18.

PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Készítette: Rudas Péter. Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18. PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Rudas Péter Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18. 1 Házirend Bevezető rendelkezések... 3 Az intézmény adatai... 4 Az iskola

Részletesebben

Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Alapfokú Művészeti Iskola. Házirend 2015.

Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Alapfokú Művészeti Iskola. Házirend 2015. Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 2015. Tartalom I. AZ INTÉZMÉNY ADATAI... 4 II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 III. A DIÁKOK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI...

Részletesebben

H Á Z I R E N D nappali tagozat

H Á Z I R E N D nappali tagozat Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu

Részletesebben

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik! SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!) 1. Bevezetés 2. Jogok, kötelességek 3. Jutalmazás, értékelés

Részletesebben

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu HÁZIREND Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu A Házirend egységes együttműködési szabályzat tanulók, tanárok és szülők számára,

Részletesebben

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2014 Tartalom 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Az Intézmény adatai... 3 3.Az iskola diákjainak jogai és kötelességei, tankötelezettség...

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon

Részletesebben

Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hartauer Pál Ráday Grund -und Musikschule. Házirend. Ráday Pál Általános Iskola

Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hartauer Pál Ráday Grund -und Musikschule. Házirend. Ráday Pál Általános Iskola Házirend Ráday Pál Általános Iskola Az intézmény neve: Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 027861 Az intézmény székhelye: 6326 Harta, Bajcsy-Zs.u.4. Tel./ Fax:

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda H Á Z I R E N D Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 2008 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések...3 1.1 Az intézmény adatai...3 1.2 Személyi hatálya...3

Részletesebben

HÁZIREND. Orosháza 2015.

HÁZIREND. Orosháza 2015. HÁZIREND Orosháza 2015. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések... 3 1. A házirend célja és feladata... 3 2. A házirend hatálya... 3 3. A házirend nyilvánossága... 3 4. A házirend felülvizsgálata...

Részletesebben

A KTKT Általános Iskola és Középiskola HÁZIRENDJE

A KTKT Általános Iskola és Középiskola HÁZIRENDJE A KTKT Általános Iskola és Középiskola BORÓKA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK HÁZIRENDJE 2010. Bevezető rendelkezések A házirend az iskola diákjainak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az

Részletesebben

Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig

Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig 5 Tartalomjegyzék I. Preambulum...6 1. Intézményi adatok...6 2. A házirend célja és feladata...6

Részletesebben

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE 2010. június 28. Tartalomjegyzék I. Bevezető rendelkezések... 3 1. Az intézmény alapadatai... 4 2. Az iskola tanulóközösségei... 5 II. Jogok és kötelességek... 6

Részletesebben

DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM

DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIREND DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 12. OM azonosító: 031197 Hatályos: 2015. szeptember 7-től I. Az intézmény adatai; a házirend hatálya, elfogadásának menete

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2014 1 Tartalom 1 A tanulók mindennapi életét meghatározó szabályok...3 1.1 A tanulók

Részletesebben

PANNON OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ALSÓSZENTIVÁNI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE. Jóváhagyta: Humán-Pszicho 2002 Kht.

PANNON OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ALSÓSZENTIVÁNI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE. Jóváhagyta: Humán-Pszicho 2002 Kht. Pannon Oktatási Központ Általános és Szakképző Iskola Alsószentiváni Tagintézménye Cím: H-7012 Alsószentiván, Béke út 112. Tel.: 06-25-504-710; Fax: 06-25-504-711 e-mail: iskola@bela-aszentivan.sulinet.hu

Részletesebben

Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014.

Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014. Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014. Elfogadta az intézmény nevelőtestülete 2014. augusztus 28-án. A Házirend készítésekor véleményezési jogot gyakorolt a szülői

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004.

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. A házirend részei: 0. Bevezető 1. Tanulói jogok 2. Tanulói kötelességek 3. Iskolai munkarend 4. Egyéb rendelkezések 5. Az iskola Etikai

Részletesebben

Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3.

Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3. 1 Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3. Az intézmény adatai 1.4. Az iskola nagyobb tanulóközösségei

Részletesebben

Sylvester János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző Intézmény

Sylvester János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző Intézmény 1 Sylvester János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző Intézmény 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. / Fax: 1/363 2612 E-mail: sylvester@sylvester.hu OM azonosító: 101138 HÁZIREND 2 I. Ez a

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Székhely: 2881 Ászár, Kossuth Lajos utca 26. Tagintézmény: Gárdonyi Géza Általános Iskolája 2882 Kerékteleki, Fő utca 31. Házirendünk

Részletesebben

K o s s u t h L a j o s Á l t a l á n o s I s k o l a. I. Tartalomjegyzék

K o s s u t h L a j o s Á l t a l á n o s I s k o l a. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék II. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 III. AZ ISKOLA NAGYOBB TANULÓKÖZÖSSÉGE... 3 IV. JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK... 3 IV.1. A TANULÓK JOGAI... 3 IV.2. TANULÓI JOGOK GYAKORLÁSA... 5 IV.3. A TANULÓ

Részletesebben

A SZENT MIKLÓS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA ISKOLAI HÁZIRENDJE

A SZENT MIKLÓS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA ISKOLAI HÁZIRENDJE A SZENT MIKLÓS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA (6768 Baks, Fő u.82.) OM: 201616 ISKOLAI HÁZIRENDJE Jóváhagyta:,. év. hónap. nap. fenntartó TARTALOM 1. Bevezető... 3 1.1. Jogszabályi háttér... 3 1.2.

Részletesebben

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND A házirend az intézmény tanulóinak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az intézmény munkarendjét. Betartása és betartatása minden tanulónak és

Részletesebben

Házirend Kivonat. Bevezető

Házirend Kivonat. Bevezető Házirend Kivonat Bevezető A közoktatásról szóló törvény 40. (7.) bekezdésének előírása értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes kérdéseket a Házirendben kell szabályozni. A házirend előírásai az

Részletesebben

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa.

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. Általános rendelkezések A házirend hatálya a) Területi hatály: A házirend érvényes az iskola teljes területén, illetve az iskola által szervezett és a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli

Részletesebben

SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE

SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE A SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE Házirend 1. Bevezető rendelkezések... 3 1.1. Az intézmény adatai... 3 1.2. Az iskola tanulóközösségei... 3 1.3. A szülőkkel való kapcsolattartás fórumai... 4 2. Az

Részletesebben

HÁZIRENDJE. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIRENDJE. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Hatályba lépés időpontja: 2015.december 4. Tartalom 1. Bevezetés... 4 1.1. A házirend

Részletesebben

NEPOMUKI SZENT JÁNOS RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 200422 HÁZIREND

NEPOMUKI SZENT JÁNOS RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 200422 HÁZIREND NEPOMUKI SZENT JÁNOS RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 200422 HÁZIREND TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 3 2. AZ ISKOLA MUNKARENDJE 4 2.1. A tanítási nap rendje 4 2.2. A tanórák rendje

Részletesebben

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az

Részletesebben

KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA = HÁZIREND =

KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA = HÁZIREND = KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA = HÁZIREND = A Házirend a tanulók jogait, kötelességeit, az iskola életét, rendjét meghatározó szabályokat és munkarendet tartalmazza. A Házirend

Részletesebben

VISONTAI KOVÁCH LÁSZLÓ

VISONTAI KOVÁCH LÁSZLÓ A VÁMOSGYÖRKI VISONTAI KOVÁCH LÁSZLÓ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2012 1 Isten emberi szívekben hajol felénk. (Mácz István) 2 TARTALOM 1. Bevezető rendelkezések... 4 2. Az Intézmény adatai...

Részletesebben

Aranykéz Középiskola és Szakiskola ASZI HÁZIRENDJE. A módosításokkal egységes szerkezetben 2014. december 5.

Aranykéz Középiskola és Szakiskola ASZI HÁZIRENDJE. A módosításokkal egységes szerkezetben 2014. december 5. Aranykéz Középiskola és Szakiskola ASZI HÁZIRENDJE A módosításokkal egységes szerkezetben 2014. december 5. Aranykéz Középiskola és Szakiskola HÁZIRENDJE A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.)

Részletesebben

Az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola. házirendje

Az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola. házirendje Az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola házirendje 1 I. rész: Általános rendelkezések 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén, illetve szervezett iskolai rendezvényeken

Részletesebben

Bereczki Máté Szakképző Iskola és Sportiskola Házirend 2012 BERECZKI MÁTÉ KERTÉSZETI, ÉLELMISZERIPARI ÉS MEZŐGAZDASÁGI - GÉPÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA

Bereczki Máté Szakképző Iskola és Sportiskola Házirend 2012 BERECZKI MÁTÉ KERTÉSZETI, ÉLELMISZERIPARI ÉS MEZŐGAZDASÁGI - GÉPÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA BERECZKI MÁTÉ KERTÉSZETI, ÉLELMISZERIPARI ÉS MEZŐGAZDASÁGI - GÉPÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIRENDJE Baja, 2012 1 Tartalom A házirend hatálya...3 A házirend nyilvánossága...3 1. A tanulók jogai...3 2. A

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a jogszabályok előírásai alapján A házirend célja és feladata

Részletesebben

I. A házirend célja és feladata

I. A házirend célja és feladata HÁZIREND,mely a Szigetszentmártoni Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. TARTALOM I. Házirend célja és feladata II. Bevezető

Részletesebben

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola. Házirend. Hudacsek Lászlóné igazgató

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola. Házirend. Hudacsek Lászlóné igazgató A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Házirend Hudacsek Lászlóné igazgató TARTALOM 1. Bevezetés... 4 2. Általános rendelkezések... 4 3. A tanulókat

Részletesebben

A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE - GÖNYŰ, 2004. NOVEMBER - A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola

Részletesebben

ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 1 ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Hatos Tiborné intézményvezető helyettes Hatályba lépés időpontja: 2014. január 1. 1 2 Tartalom I. Bevezető rendelkezések... 4 1. A házirend célja...

Részletesebben

HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3.

HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2013 HÁZIREND Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. Bevezető rendelkezések... 4 2. Iskolánk

Részletesebben

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 032377. Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 032377. Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE OM 032377 Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete Felülvizsgálva: 2013. március 18. Tóthné Seres Katalin intézményvezető 1 Tartalom 1.

Részletesebben

A LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. 9027 Győr, Mártírok útja 13-15.

A LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. 9027 Győr, Mártírok útja 13-15. A LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE 2013 9027 Győr, Mártírok útja 13-15. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 1. HÁZIREND...4 2. A HÁZIREND HATÁLYA...6 2.1

Részletesebben

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród HÁZIRENDJE Készítette: Kozma Andrea igazgató Hatályba lépés időpontja: 2008.szeptember 1. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola. Házirend

Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola. Házirend Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola Házirend TARTALOMJEGYZÉK Intézmény adatai... 3 Bevezető rendelkezések... 3 Alkalmazási kör:... 3 A jogi szabályozás alapjai... 3 A nyilvánosságra hozatal

Részletesebben

AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE

AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3528 Miskolc, Csele u. 14. AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2013. Tartalomjegyzék Házirend

Részletesebben

A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. Budapest, 2014. március. Tápai Ildikó Anikó igazgató

A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. Budapest, 2014. március. Tápai Ildikó Anikó igazgató A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM JE Budapest, 2014. március Tápai Ildikó Anikó igazgató TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető rész... 3 II. Általános rendelkezések... 3 III. A tanuló kötelességei és jogai...

Részletesebben

HÁZIREND. Hunfalvy János. Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola

HÁZIREND. Hunfalvy János. Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola HÁZIREND Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 2010 Tartalomjegyzék I. Bevezető rendelkezések... 4 II. A házirend célja, feladata, általános elvárások...

Részletesebben

HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 032413 Csomád 2013. Tartalom 1Bevezető rendelkezések...4 2Jogok és kötelességek...5 2.1A tanulók jogai...5 2.2A tanulói jogok gyakorlása...6 2.3A

Részletesebben

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012.

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. Janikovszky Éva / Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 4 1.1 A házirend célja és feladata 4 1.2 A házirend elfogadásának és módosításának szabályai 4 1.3 A házirend

Részletesebben

II. rész: A tanuló jogai A tanuló jogait és kötelességeit egymással összefüggésbe hozni nem lehet, azok rá különkülön

II. rész: A tanuló jogai A tanuló jogait és kötelességeit egymással összefüggésbe hozni nem lehet, azok rá különkülön HÁZIREND Az intézmény neve, címe: Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2025. Visegrád, Rév u.2. OM azonosító: 032406 Tankerületi azonosító szám: 131001 Alapítója: Visegrád Város Önkormányzata

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND 2010 2 Tartalomjegyzék A házirend nyilvánossága... 5 Az intézmény adatai... 5 Az iskola nagyobb

Részletesebben

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Házirend A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelezettségeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

Kincskereső Általános Iskola Tófej. Házirendje

Kincskereső Általános Iskola Tófej. Házirendje Kincskereső Általános Iskola Tófej Házirendje 2014 Az általános iskola házirendje 1. Bevezető A házirendje a hatályos jogszabályok alapján megállapítja a tanulói jogok és kötelességek gyakorlására, az

Részletesebben

Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20.

Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. H Á Z I R E N D Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete 2012. december 19-én. Hatályos: 2013. január 1-jétől. A

Részletesebben

HÁZIRENDJE 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola

HÁZIRENDJE 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola HÁZIRENDJE Aktualizálva: 2015. szeptember 10. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10.

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. 1135 Csata u. 20. Házirend Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 4 II. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA... 4 A TANULÓK ÉS A SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA...

Részletesebben

A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013.

A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013. A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013. 2 A TATAI VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA H Á Z I R E N D J E Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai... 4 2.1. A tanulói

Részletesebben

SAVIO SZENT DOMONKOS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

SAVIO SZENT DOMONKOS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA SAVIO SZENT DOMONKOS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA HÁZIREND ISKOLA 2013 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Tisztelt Szülők!... 5 Kedves Diákunk!... 5 1. BEVEZETŐ... 6 Általános tudnivalók... 6

Részletesebben

VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA. 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND

VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA. 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK A HÁZIREND ÁLTALÁNOS ALAPELVEI... 1 1. A TANULÓK JOGAI

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01.

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01. Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE Készítette: Kővári Zoltánné igazgató 2011. szeptember 01. 1 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS HÁZIREND...3 1.1. A házirend célja

Részletesebben

Hunyadi János Általános Iskola HÁZIREND

Hunyadi János Általános Iskola HÁZIREND HÁZIREND A. A Házirend, valamint az iskola Szervezeti és Működési Szabályzatának betartása minden tanuló kötelessége. B. A Házirend előírásai minden olyan esetre vonatkoznak, amikor a tanuló az iskola

Részletesebben

LŐRINCZE LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HEGYESHALOM HÁZIREND 2013. Hatálybalépés időpontja: 2013. április 19. A Házirend tartalma. 1.

LŐRINCZE LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HEGYESHALOM HÁZIREND 2013. Hatálybalépés időpontja: 2013. április 19. A Házirend tartalma. 1. LŐRINCZE LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HEGYESHALOM HÁZIREND 2013. Hatálybalépés időpontja: 2013. április 19. A Házirend tartalma 1. Preambulum 2. A tanulói jogok és kötelességek gyakorlása 1 / 38 2.1.A tanulók

Részletesebben

Szerencsi Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Szakképző Iskolája HÁZIREND

Szerencsi Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Szakképző Iskolája HÁZIREND Szerencsi Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Szakképző Iskolája HÁZIREND Készítette: Jakab Dénes mb. igazgató Hatálybalépés időpontja: 2015. szeptember 15. Bevezető rendelkezések A házirend az intézmény

Részletesebben

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1.

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Intézmény neve: Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szabályzat típusa: Házirend Intézmény székhelye, címe: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. 037602 Intézmény fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK I. AZ 5. SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELADATELLÁTÁSRA VONATKOZÓAN. 2

TARTALOMJEGYZÉK I. AZ 5. SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELADATELLÁTÁSRA VONATKOZÓAN. 2 TARTALOMJEGYZÉK I. AZ 5. SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELADATELLÁTÁSRA VONATKOZÓAN. 2 I.1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.2 I.2. AZ ISKOLA NAGYOBB TANULÓKÖZÖSSÉGE..3 I.3. JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK..3

Részletesebben

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND Hatályba lép: 2013. szeptember 2. Horváth Zoltán igazgató 1 A HÁZIREND CÉLJA... 5 2 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 3 A TANULÓK KÖTELESSÉGEI... 6 4 A

Részletesebben

HÁZIREND. A tanuló jogait és kötelességeit egymással összefüggésbe hozni nem lehet, azok reá külön-külön érvényesek.

HÁZIREND. A tanuló jogait és kötelességeit egymással összefüggésbe hozni nem lehet, azok reá külön-külön érvényesek. HÁZIREND Az intézmény neve: Kiss Bálint Református Általános Iskola Címe: 6600 Szentes, Kossuth tér 2. Típusa: nyolc évfolyamos általános iskola, alapfokú nevelési-oktatási intézmény Az intézmény alapítója

Részletesebben

A Kossuth Lajos Gimnázium Házirendje

A Kossuth Lajos Gimnázium Házirendje XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium 1204 Budapest, Ady Endre u. 142. Tel/fax.: 283 1270 E-mail: kossuth@klgbp.hu Internet: www.klgbp.hu A Kossuth Lajos Gimnázium Házirendje 2 E házirendet a köznevelésre

Részletesebben

HÁZIREND A székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola házirendjének célja, hogy helyi gyakorlati, módszerbeli, eljárási és technikai szabályokkal szolgálja a köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA 201019 HÁZIREND 2015.

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA 201019 HÁZIREND 2015. ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA 201019 HÁZIREND 2015. I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Székhely: 2881 Ászár, Kossuth Lajos utca 26. Tagintézmény: Gárdonyi Géza Általános Iskolája 2882 Kerékteleki, Fő utca

Részletesebben

Tótkomlós, 2013. augusztus 30.

Tótkomlós, 2013. augusztus 30. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM HÁZIREND 2013-2014 TANÉV Tótkomlós, 2013. augusztus 30. 1 Tartalomjegyzék 1. A házirend fogalma, célja... 3. 2. Felülvizsgálatának, módosításának feltételei, módjai...

Részletesebben

Pókaszepetki Általános Iskola Pakodi 1-4. évfolyamos Tagiskola Pókaszepetki Óvoda Zalaistvándi Óvoda Pakodi Óvoda

Pókaszepetki Általános Iskola Pakodi 1-4. évfolyamos Tagiskola Pókaszepetki Óvoda Zalaistvándi Óvoda Pakodi Óvoda FESTETICS KRISTÓF ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT INTÉZMÉNYEINEK HÁZIRENDJEI Pókaszepetki Általános Iskola Pakodi 1-4. évfolyamos Tagiskola Pókaszepetki Óvoda Zalaistvándi Óvoda Pakodi Óvoda A HÁZIREND JÓVÁHAGYÁSA

Részletesebben

HÁZIREND. NEVELJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSA SZERINT FEGYELEMMEL ÉS INTÉSSEL. (EF. 6,4b)

HÁZIREND. NEVELJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSA SZERINT FEGYELEMMEL ÉS INTÉSSEL. (EF. 6,4b) HÁZIREND NEVELJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSA SZERINT FEGYELEMMEL ÉS INTÉSSEL. (EF. 6,4b) Tartalom 1. A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 3 2. A HÁZIREND HATÁLYA... 3 3. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA... 3 4. TANULÓI JOGVISZONY

Részletesebben

SZMSZC SAVARIA KÖZLEKEDÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIREND 2015.

SZMSZC SAVARIA KÖZLEKEDÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIREND 2015. SZMSZC SAVARIA KÖZLEKEDÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIREND 2015. Iskola neve és címe: Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Savaria Közlekedési Szakképző Iskolája és Kollégiuma 9700 Szombathely,

Részletesebben

Tartalomjegyzék - 1 -

Tartalomjegyzék - 1 - Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bevezető rendelkezések... 2 A házirend nyilvánossága... 3 Az intézmény adatai... 3 Az iskola nagyobb tanulóközösségei... 3 Jogok és kötelességek... 4 A tanulók jogai...

Részletesebben

T E S T N E V E L É S I E G Y E T E M G Y A K O R L Ó S P O R T I S K O L A I Á L T A L Á N O S I S K O L A É S G I M N Á Z I U M H Á Z I R E N D J E

T E S T N E V E L É S I E G Y E T E M G Y A K O R L Ó S P O R T I S K O L A I Á L T A L Á N O S I S K O L A É S G I M N Á Z I U M H Á Z I R E N D J E T E S T N E V E L É S I E G Y E T E M G Y A K O R L Ó S P O R T I S K O L A I Á L T A L Á N O S I S K O L A É S G I M N Á Z I U M H Á Z I R E N D J E 2 0 1 5 TARTALOM 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 5 1.1.

Részletesebben

HÁZIREND. Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 2014.06.01.

HÁZIREND. Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 2014.06.01. 2014 HÁZIREND Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 0 2014.06.01. Tartalomjegyzék Bevezető... 2 1. Intézménybe való beiratkozás... 3 2. A tanítás és az iskola rendje... 3 2.1. Iskolába érkezés:...

Részletesebben

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIREND Készítette: Stolár Mihály igazgató Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember

Részletesebben

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND. Vasad,2013. március 28.

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND. Vasad,2013. március 28. Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND Vasad,2013. március 28. A V A S A D I Á L T A L Á N O S I S K O L A H Á Z I R E N D JE mely a tanulói jogok gyakorlásának, illetve

Részletesebben

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 TARTALOMJEGYZÉK Jogszabályi háttér:... 3 A házirend célja és

Részletesebben

Törökvész Úti Általános Iskola

Törökvész Úti Általános Iskola Budapest 2013. 1. Bevezető 3.o 1.1. A házirend jogi alapja 3.o 1.2. A házirend fogalma, célja, feladata 3.o 1.3. A házirend elkészítése és elfogadása 3.o 1.4. A házirend felülvizsgálata, módosítása 3.o

Részletesebben

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend

Részletesebben

H Á Z I R E N D 2014.

H Á Z I R E N D 2014. H Á Z I R E N D 2014. Tartalomjegyzék I. Bevezető... 4 1. A dokumentum jogszabályi alapjai... 4 2. Általános rendelkezések... 4 3. Adatok az intézményről... 4 II. Tanulói jogok és kötelességek... 5 1.

Részletesebben

H Á Z I R E N D OM: 035227

H Á Z I R E N D OM: 035227 H Á Z I R E N D OM: 035227 Bevezetés A házirend készítése az alábbi alapvető jogszabályok figyelembevételével készült: 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről Gyermeki Jogok Nemzetközi Chartája Az

Részletesebben

A RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Rack Ferencné Elfogadta: A Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola Nevelőtestülete 2012. augusztus 13. Ritsmann Pál Német

Részletesebben

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai A tanuló jogviszonya A tanulói jogviszony kezdete a beiratkozás napja. Az osztályba sorolás rendjét az igazgatóhelyettes terjeszti elő, az intézmény vezetője hagyja jóvá. A tanuló felvételéről az igazgató

Részletesebben

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015.

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015. Házirend 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 3 1.1 A Házirend célja 3 1.2 A Házirend hatálya 3 2. A tanulói kötelességek teljesítése 3 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 3 2.2 A tanulók távolmaradása

Részletesebben

1.3 A tanuló távolmaradásának, mulasztásának és késésének igazolására vonatkozó előírások... 8

1.3 A tanuló távolmaradásának, mulasztásának és késésének igazolására vonatkozó előírások... 8 BUDAPEST XXII. KERÜLETI NÁDASDY KÁLMÁN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. Tartalom 1 Az Általános Iskolai tagintézmény házirendje... 5 1.1.1 A tanulói jogok gyakorlásának módja...

Részletesebben

HÁZIREND Gábor Áron Általános Iskola ZALAAPÁTI 2013.

HÁZIREND Gábor Áron Általános Iskola ZALAAPÁTI 2013. HÁZIREND Gábor Áron Általános Iskola ZALAAPÁTI 2013. Iskola neve: Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola Iskola címe: 8741 ZALAAPÁTI, Deák Ferenc u. 2. OM azonosító: 037541 Hatálybalépés dátuma: 2013. szeptember

Részletesebben

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola HÁZIREND mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján

Részletesebben

HÁZIREND. I. Bevezető

HÁZIREND. I. Bevezető Marcali Város Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközép és Szakiskolája 8734 Somogyzsitfa-Szőcsénypuszta Ady E. u. 8. OM azonosító: 034190 HÁZIREND I. Bevezető 1. A Kt. 40 (1) a közoktatási intézmény működésére,

Részletesebben

Tartalomjegyzék Tartalom

Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék Tartalom 1. Házirend fogalma... 4 2. A házirend hatálya... 4 3. Tanulók véleménynyilvánítási joga, a házirend elfogadása... 4 4. A házirend nyilvános... 5 5. A gyermekek, a tanulók kötelességei...

Részletesebben

Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel

Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel OM azonosító: 201 365 2737 Ceglédbercel, Pesti út 160. Tel./ fax: 53/ 378

Részletesebben

2 0 1 3. H Á Z I R E N D. Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és. Alapfokú Művészeti Iskola

2 0 1 3. H Á Z I R E N D. Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és. Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje H Á Z I R E N D Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2 0 1 3. 6793. Forráskút, Jókai utca 32. Házirend HÁZIREND 1. BEVEZETÉS, ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE

A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE mely a tanulói jogok gyakorlásának, illetve a kötelezettségek végrehajtásának módját, továbbá az iskola által elvárt viselkedés szabályait tartalmazza

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA ISKOLAI HÁZIREND 2016. Változások átvezetésére Sorszáma: kötelezett: nem kötelezett:

Részletesebben

Az iskola házirendje

Az iskola házirendje Az iskola házirendje Debreczeni Márton Szakképző Iskola Házirend Az intézmény székhelye: 3518 Miskolc, Debreczeni Márton tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 029340 Az intézmény felügyeletei szerve: Miskolc

Részletesebben