Hatvan Város Önkormányzatának lapja. Működő Részvénytársaság

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hatvan Város Önkormányzatának lapja. Működő Részvénytársaság"

Átírás

1 III. évfolyam, 3. szám március 15. magyar sajtó napja Hatvan Város Önkormányzatának lapja Tovább épül Hatvan Új főépítésze van a városnak Philipp Frigyes személyében. Véleménye szerint nem fejlesztés, hanem építkezés zajlik Hatvanban. 3. OLDL Jégpálya: a közösségi tér hatvani jégpálya egy új, jól működő és népszerű közösségi térnek bizonyult a második szezonban is. Több mint an korcsolyáztak rajta. 4. OLDL Kastély: kezdődhet az építkezés kivitelező szerint 365 napon belül elkészül a beruházás láírták a fővállalkozási szerződést, így a kivitelező lapzártánk után már át is vette a Grassalkovich-kastélyt területét, mint munkaterületet. beruházásban több hatvani cég is részt vesz. Megtörtént a fővállalkozási szerződés aláírása, ennek értelmében az Építő - és Épületkarbantartó Zártkörűen Működő Részvénytársaság végzi majd a Széchényi Zsigmond Kárpát - medencei Magyar Vadászati Múzeum kialakításának munkálatait. Szabó Zsolt polgármester hangsúlyozta: már két éve keményen dolgoznak a kastélyprojekten, de ebből a munkából csak keveset lehetett látni, ám mostantól elindul az építkezés. Több hatvani vállalkozó is részt vesz a beruházásban, hiszen mi mindenképpen helyi cégeknek szeretnénk munkát adni, ezzel pedig munkahelyeket teremteni. Emellett a múzeumban is lesznek munkalehetőségek, valamint a megnövekedett turizmus is pozitív hatással lesz a vállalkozásokra, többletbevételhez juthatnak majd fogalmazott Szabó Zsolt. kastélyberuházás egyik látványterve Nagy Ferenc, Szabó Zsolt és a kivitelező, Szeivolt István Ennek a beruházásnak az érdekessége és az erőssége, hogy ez egy kastélyban valósul meg, és mindez egy olyan projekt, amire a hatvaniak már több mint húsz éve várnak. Bízunk benne, hogy mindenki kellően felismeri a munka fontosságát és 365 nap múlva kész leszünk és bátran kijelenthetjük: a kemény munkában elfáradtunk, de szép lett fogalmazott Szeivolt István, az Építő - és Épületkarbantartó Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatója. Legelőször a növénytelepítési munkálatokat végezzük el, hiszen sok esetben szükséges, hogy a növények kellően erősek legyenek az átadásra. technikai előkészítést követően pedig nyáron már az épületen is megkezdődik a munka - tájékoztatott Nagy Ferenc, a Széchenyi Zsigmond Kárpátmedencei Magyar Vadászati Íjászpálya is helyet kap a múzeumban Múzeum Beruházó Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője. z évezredes magyar vadászati hagyományok bemutatása mellett a leendő múzeum legfőbb deklarált célja, hogy a természet szeretetére nevelje az ifjúságot. tervek szerint interaktív elemek is helyet kapnak a múzeumban. többi között digitális lőteret, íjász-, solymász- és úgynevezett kotorékpályát is kialakítanak a kastélykertben. z állatok védelmében Rudas rankát választották meg az Év Állatvédőjének. hatvani szakember tevékenysége széleskörben ismert: az eltelt évek alatt több mint ezer kutyát mentett meg. 5. OLDL Elindult a Tavaszi Fesztivál Március 8-án, Nőnapon startolt el a Tavaszi Fesztivál, amelynek keretében mintegy három hónapon keresztül közel 100 program várja az érdeklődőket a városban. gyermekprogramoktól, a koncerteken és a kiállításokon át a sportrendezvényekig minden korosztály megtalálhatja a számára legérdekesebb programot a hatvani Tavaszi Fesztiválon, amely március 8. és május 26. között pezsdíti fel Hatvan és térségének kulturális-, művészeti- és sport életét. programsorozat nyitánya a nőnapi rendezvény volt. Március idusán városi megemlékezés lesz az es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából. megemlékezés március 15-én Ökumenikus Istentisztelettel kezdődik 9 órától az Újhatvani Római Katolikus Templomban, majd a hagyományokhoz híven a Mártírok terén 10 órától Lovas Huszár felvonulásra, valamint a Városzászló felvonására kerül sor. 2. OLDLON Nőnapon vette kezdetét a rendezvénysorozat Forgalomkorlátozás a kórházban z lbert Schweitzer Kórház az ÉMOP projekthez kapcsolódóan felújítási- bontási munkálatok kezdődnek várhatóan március végével. Fenti beruházás megvalósítása balesetvédelmi szempontból fokozott elővigyázatosságot igényel, ezért a munkálatok teljes ideje alatt a kórház egész területén a behajtás és a gyalogos forgalom korlátozás lesz. Első ütemben március 15-től az átjáró gyalogos, kerékpáros forgalmat szüntetjük meg. z intézmény vezetősége kéri a lakosság megértését.

2 2 Közélet március március 15. Közélet 3 Támogatás a sportegyesületeknek z újhatvani városrész jelentős részének ár- és belvízvédelme is biztosítva lesz, abból a 100 milliós pályázati támogatásból, amelyet erre a célra nyert Hatvan önkormányzata. Hulladékgazdálkodás, Kerekharaszttal létrejövő közös önkormányzat létrehozása, Hatvan Kártya bővítése, sportegyesületek támogatása. Februári testületi ülés. Hatvan Város Önkormányzata, Hatvan és Térsége Hulladékgazdálkodási Környezetvédelmi Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság néven gazdasági társaságot alapított a települési szilárd hulladékgyűjtés és szállítás tevékenység ellátása céljából. z önkormányzat szándéka ezzel a döntéssel a hulladékszállítás árának mérséklése. Összesen 22 település, 65 ezer lakosa fogott össze ennek érdekében. Egy pályázatot adunk be, aminek segítségével nem csak egy hulladéklerakót, hanem egy Elszánt harc a belvíz ellen Árokrendszert takarítanak a 21-es mentén Dolgozik a munkagép a 21-es út melletti vízelvezető csatornánál. Pályázati támogatásból, egy jelentős árokrendszert takarítanak ki és újítanak fel. Hatvan Város Önkormányzata 2012 tavaszán írt alá támogatói szerződést az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel. Ennek értelmében a város az árvízvédelmi munkálatokhoz százmillió forintos támogatást kap az Európai Unió Regionális Fejlesztési lapjából, így a teljes beruházás uniós forrásból valósul meg. beruházás célja az újhatvani városrészétől északra lévő csatornarendszer rekonstrukciója Minden városi sportegyesület kap segítséget az önkormányzattól annak érdekében, hogy megszűnjön a településrész ár- és helyi vízkár veszélyeztetettsége. Horváth Richárd alpolgármester elmondta, hogy a csatornák korábba nem voltak megfelelően karbantartva, növényzettel benőttek, üledékkel telítettek voltak, árvízi átemelő sem volt kiépítve, így a rendszer nem vezette el megfelelően a vizet. beruházás alatt kitisztítják a csatornákat, árvízi átemelőket és zsilipeket építenek. z új rendszer már nem gravitációs elven működik majd, tehát nem engedi vissza a vizet a lakott területekre, a zsilipek szelektív válogatót is létrehoznánk mondta el Szabó Zsolt polgármester. Kerekharaszt Község a Hatvani Polgármesteri Hivatallal kíván közös önkormányzati hivatalt létrehozni. Örömmel vettük a kerekharasztiak szándékát, hiszen mi még mindig, a mai napig úgy tekintünk rájuk, mintha hatvaniak lennének fogalmazott Szabó Zsolt. Bővítik a Hatvan Kártyára jogosultak körét, a gazdasági társaságok által a munkavállalóik részére igényelhető kártya díját pedig 3000 Ft-ra csökkenne. Ez nem csak megkönnyíti a környező településen élők életét azáltal, hogy például ingyen tudnak parkolni a városban, hanem erősíteni is szeretnénk azt a tudatot, hogy mi összetartozunk vélekedik a polgármester. sportegyesületek közül hét kiemelt egyesületet támogat az önkormányzat egyedi együttműködési megállapodás alapján. Szabó Zsolt kiemelte: nincs olyan sportegyesület a városban, ami nem kapna támogatást az önkormányzattól, hiszen terembéreleti díj csökkentésével, utazási kedvezménnyel, vagy a Civil lappal mindegyiknek segítséget nyújtunk, hiszen rendkívül fontos munkát végeznek. z önkormányzat folyamatosan azon dolgozik, hogy az ár- és belvíz ne okozzon gondot Civil lap: még lehet pályázni városban működő civil szervezetek és egyesületek március 31-ig pályázhatnak az első félévi Civil lap projektjén belül. - keretet azért hoztuk létre, hogy olyan szervezetek is kapjanak anyagi hozzájárulást, akik nem kötnek szerződést az önkormányzattal. Így közel 50 szervezet részesülhet a támogatásban hangsúlyozta Szabó Zsolt polgármester. Hozzátette, a városban vannak olyan főbb Közel 50 civil szervezet kaphat támogatást és az átemelők biztosítják a megfelelő működést. megtisztított csatornarendszer hatékonyan le tudja vezetni a felgyűlt vízmennyiséget, valamint a talajvíz elvezetése is könnyebbé válik majd. fejlesztés hatással lesz az árvízi helyzetek hatékony kezelésére is. Jagodics Milán szervezetek, akik kiemelkedő szerepet töltenek be, ilyen például a polgárőrség vagy a hegyőrség, akik a város közbiztonságáért tevékenykednek. Mindemellett az önkormányzat a karitatív szervezetek támogatására is törekszik. - Fontos, hogy a hatvaniak jól érezzék magukat a városukban, és mi azért vagyunk, hogy amiben csak tudjuk, segítsük a munkájukat tette hozzá a polgármester. Ebben az évben a tavalyinál is több egynyári növényt lesz Hatvanban Még virágosabb lesz a város Ebben az évben még több virágot helyeznek ki Hatvanban, ám a virágosítás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a fásításra és a cserjésítésre is. z emberek mindennapjait erősen meghatározza közvetlen környezete, így a település arculata is. Egy falu, város rendezettsége, tisztasága, a megfelelő növényzet felhasználásával - nagymértékben javíthatja az ott élők közérzetét. Hatvanban a zöldövezeti fejlesztése érdekében Gulyás Katalin személyében főkertész kezdte meg munkáját. z elmúlt évhez képest idén még több növényt helyeznek ki a településen, lesznek egynyári virágágyak, növényoszlopok, virágládák. Emellett kiemelten fontos a közterületek fásítása és cserjésítése is, hogy egységesebb és egészségesebb városkép fogadja nem csak az itt lakókat, hanem az ide érkezőket is. Gulyás Katalin hozzátette, hogy mindezen munkálatokban segítségére lesznek a kertészeti egyetem hallgatói és tanárai, valamint a közös képviselők és az intézmények vezetői. Jótékonykodtak a kórházért tavalyi jótékonysági bál sikeressége amelynek segítségével két inkubátort tudott a kórház vásárolni adta az ötlete, hogy ebben az évben is szervezzenek ilyen eseményt. rendezvényen nagyon sokan vettek részt. hatvaniak és a térségben élők magukénak érzik az lbert Schweitzer Kórházat és a kórház ügyét. Büszkék az intézményre, éppen ezért ha szükséges összefognak érte vélekedik a bálról Szabó Zsolt polgármester. Elmondta: a kórház dolgozói pedig szívvel-lélekkel dolgoznak értünk, példaértékű munkát végeznek, hiszen szeretik a munkájukat. z idei rendezvényen betegőrző monitorra és szülőágyra gyűjtöttek, amelyek nagyban megkönnyítik és hatékonyabbá teszik a munkát. z egyik életvédelmi eszköz, míg a másik kényelmesebbé teszi a kórházi létet. Ezek sajnos nagyon drága tárgyak, amelyekre jelenleg nincs pénzünk, ezért kértük, hogy aki tud, segítsen nekünk a jótékonysági bál keretében fogalmaz Stankovics Éva, a kórház főigazgatója. rendezvényen a Magyar Állami Operettház és az Interoperett művészei is felléptek. bál pontos bevételéről később ígért tájékoztatást a kórház. Szabó Zsolt szerint a kórházi dolgozók szívüket, lelküket beleteszik a munkájukba kommunizmus máig fáj Február 25: az áldozatok emléknapja Egy sötét kor eszmei irányzata, amely milliók életét oltotta ki, tette tönkre határainkon belül és azon túl világszerte február 25-én a kommunizmus áldozataira emlékeztek. z újhatvani Római Katolikus Templomban szentmisét tartottak az áldozatokért a kommunizmus áldozataiért, azokért akiket a rendszer kihasznált, felhasznált, elnyomott és megnyomorított. Horváth Richárd alpolgármester beszédében kiemelte: a legsúlyosabb bűnöket a kommunizmus hazánkban az ötvenes években követte el. Nem felejthetjük, mennyi vér tapadt Rákosi kezéhez, hány száz gyilkosság Kádár kezéhez! diktatúra nyíltan tombolt. Micsoda rendszer volt az, amely besúgókkal hálózta be az egész társadalmat! Vajon nem nagy bűn-e, hogy hazugságra, cinkos hamisságra építette a látszó lag békés és gyarapodó életet? Vajon nem az a késői Kádár-rendszer legnagyobb bűne, hogy megtörte a lelkeket, és hogy ezért a bűnt sokan már nem is érezték bűnnek? - tette fel a kérdést az alpolgármester. Február 25-én megidézzük a kommunizmust, melynek város területén kivá- kísértete nemcsak bejárta, hanem majd egy évszázadon keresztül béklyóban tartott országokat, leigázott nemzeteket és gyilkolt kíméletlenül z újhatvani temető a Szent István Római Katolikus Egyházközség kizárólagos tulajdonában állt, üzemeltetését pedig egy külső vállalkozó látta el évekig. zonban az általa végzett tevékenységgel sem a tulajdonos, sem hatvaniak nem voltak elégedettek. z Újhatvani Templomnál tartották a megemlékezést - nnak érdekében, hogy a városban mind az óhatvani, mind az újhatvani temetőben egységes színvonalú, ellenőrzött, a lakosság igényeinek és a vonatkozó jogszabályok követelményeinek megfelelő temető üzemeltetés valósuljon meg, az önkormányzat hosszú ideje egyeztetéseket embereket. Ma, amikor ennek a letűnt kor ideológiai irányzatának szelleme álruhát öltve ismét itt kísért közöttünk, nem erővel, hanem emlékezéssel kell megvédenünk velük szemben nemzeti önbecsülésünket hogy fogalmazott a jelenkorban a jó irányhoz nem követhetünk más utat, mint amelyet az Új Nemzeti laptörvényünk is kijelöl számunkra, és ez az út nem lehet másforma, mint, amin országszerző őseink is jártak: keresztény és nemzeti. Ennek a kijelölt útnak a követésére jogosít fel bennünket nemzetünk ezeréves keresztény és Hatvan bronzkorig viszszanyúló évezredes történelmi múltja, amihez most nekünk kell hozzájárulnunk olyan értékek alkotásával, amellyel utódaink számára teremthetünk kősziklára épített ideológiai alapot jelentett ki Horváth Richárd alpolgármester. megemlékezés koszorúzással zárult. Hatvanban szolgálatot teljesítő papok és ferences szerzetesek is a kommunizmus áldozataivá váltak. Többi között Lukács Pelbárt atyát és Kriszten Rafael házfőnököt is életfogytiglani börtönre ítélték. hatvani születésű Boldog Meszlényi Zoltán bíboros püspök pedig vértanú halált halt, ő is a rendszer ellensége volt. Hatvanból 38 családot hurcoltak el a recski munkatáborba. város átvette az újhatvani temetőt Szent István Római Katolikus Egyházközség, a Váci Egyházmegye és a hatvani önkormányzat között közel 2 év tárgyalás után jött létre az a szerződés: a város átvette az újhatvani temetőt. Közel 50 családnak segítettek tüzelőnek szánt fa elég a fűtési szezonra folytatott az egyház képviselőivel - mondta el Horváth Richárd alpolgármester. jogi eljárásokat követően létrejött a megállapodás, amely révén az önkormányzaté lett a temető, aminek gondozását és karbantartását a Városgazdálkodási Zrt. végzi. gott fákat az önkormányzat képviselő testületének döntése és az együttműködési szerződés értelmében a Máltai Szeretet Szolgálat munkatársai szétosztották a rászoruló családok számára. tüzelőnek szánt fák adományozásával közel 50 rászoruló családnak tudunk segíteni a városban. Örömteli dolog, hogy a szeretetszolgálattal ilyen jól öszsze tudtunk fogni, a jövőben is szeretnénk velük együttműködni- jelentette ki Köves Gáborné önkormányzati képviselő, aki hangsúlyozta: az önkormányzat szívesen segített a fák elosztásának lebonyolításában is. rászoruló családok örömmel fogadták a kezdeményezést, Maksa Tibor azt mondja: a kapott fa mennyisége biztosan kitart a fűtési szezon végéig. Tovább épül Hatvan Új főépítésze van a városnak Philipp Frigyes személyében. szakember óriási kihívásnak tekinti a városban induló beruházásokat. Kerékpárutak, régi buszpályaudvar felújítása, vasúti híd, főtér. Hatvan hosszú évekig egy alvó település volt, nem történt benne fejlesztés. Ám az utóbbi időben feléledt, s mintha egy nagy levegőt vett volna és elindult vélekedik Philipp Frigyes, a város új főépítésze. Rengeteg terv és beruházás van, nem is fejlesztésről, hanem építkezésről kell beszélni Hatvanban mondja. Felújítják a régi buszpályaudvart Munkahelyeket teremt és a városi fenntartású konyhákat is ellátja alapanyaggal a jövőben az újonnan alakult Hatvani Szociális Szövetkezet. Ebből a célból a város földjeit művelik majd meg. z önkormányzat a hátrányos helyzetben lévők munkafeltételeinek megteremtése és a szociális helyzetük javítása érdekében létrehozta a Hatvani Szociális Szövetkezetet. tizenegy alapító tagból tíz magánszemély, míg a tizenegyedik maga az önkormányzat. szövetkezet ügyvezetőjének Lisztik Lászlónét választották meg. legnagyobb beruházás pedig a Grassalkovich-kastélyban létesülő vadászati múzeum lesz, amely nagy hatással lesz az egész városra. további építkezések középpontjában is ez áll. Megújul a város főtere, a 3-as főút mindkét részén nagy változások lesznek, a belvárosi piac nyitottabbá válik, felújítják a Hatvany Lajos Múzeumot és hasznosítják a régi buszpályaudvart. Emellett bővül a kerékpárút hálózat, kalandparkot építenek és megújulna a két városrész között lévő híd. Mindezek pedig szervesen kapcsolódnak egymáshoz, hogy egy élhető, revitalizált városkép alakuljon ki. Hatvani konyhára hatvani gyümölcsöt! z önkormányzati területeket, földeket fogják megművelni, ezzel pedig mintegy embernek tudnak munkát adni. Lényege, hogy a hatvani intézmények konyháit, a városban, a hatvaniak által megtermelt zöldségekkel, gyümölcsökkel lássák el. Emellett virágokat is nevelnek majd. Lisztik Lászlóné kiemelten fontosnak tartja a szövetkezet gazdasági és társadalmi jellegű céljait. Szinyei ndrás alpolgármester elmondta, hogy pályázatok révén állami forrásokra is számítanak, melyből a munkához szükséges gépek és berendezéseket vásárolnának.

3 4 Hétköznapok március március 15. Hétköznapok 5 Elindult a Tavaszi Fesztivál 1. OLDLRÓL Jégpálya: a legnépszerűbb közösségi tér hatvani jégpálya egy új, jól működő és népszerű közösségi térnek bizonyult a második szezonban is. Fiatalok és idősebbek egyaránt rendszeresen jártak ki a Kossuth térre, hogy korcsolyát húzzanak a lábukra. Több mint 90 napig várta a korcsolyázókat a Kossuth téren felállított jégpálya. nyitás napján, november 23-án a Látóhatár együttes élőben adta elő az erre az alkalomra írt dalát, korcsolyát húzott a lábára Nagy Feró, hogy azokról a boldog szép napokról énekeljen, volt tűzzsonglőr bemutató és a jégpálya reklámarcai: Kossuth téren 11 órakor kezdődik az ünnepi műsor, ahol beszédet mond Szabó Zsolt, Hatvan város polgármestere, illetve Csillagok értünk ragyogjatok címmel adnak műsort a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola tanulói. megemlékezés koszorúzással zárul a Kossuth téri 1848-as emlékműnél. Mint ahogy az elmúlt évben, idén is méltó módon ünnepli meg a város a dicsőséges tavaszi hadjárat első, és egyben egyik legnagyobb csatáját, a Hatvani Csatát. március 31-i programon a megemlékezés mellett Huszárkonyha főzőverseny, valamint népi zenés-táncos programok várják a rendezvényre látogatókat. Emellett Horton és Boldogon is sokszínű műsor várja az érdeklődőket. Április 20-án, szombaton az immár hagyományos Városi Egészségnapot és Futófesztivált rendeznek. sportversenyek mellett ingyenes szűrővizsgálatok és színpadi programok várják az érdeklődőket. Városi Majális és Civil Sokadalom nem múlhat el főzőverseny, a helyi civil szervezetek produkciói, stand up comedy és musical előadások nélkül. Május elsején fellép többek között a Boldog ll Starz, Bereczki Zoltán és a 2 szoknya 1 nadrág. Idén sem marad el a virágosztás. Május 11-én, szombaton a hatvani önkormányzat jóvoltából, minden hatvani lakos három cserép muskátlit vihet haza ingyen. Május utolsó vasárnapja a gyermekeké. Interaktív játékok, sportudvar, kézműves- és színpadi programok széles választéka várja a gyerkőcöket és kikapcsolódni vágyókat a Városi Gyermeknapon, május 26-án, a hatvani főtéren. Részletes programok: tavaszifesztival.hatvan.hu Forrás: hatvan.hu képeslapok mesélnek a múltról vasútállomás, a Gras- Hatvan jellegzetességei köszönnek vissza az üdvözlőlapokról salkovich-kastély és a cukorgyár is több képeslapon látható a Hatvany Lajos Múzeumban. főként családi üdvözleteket rejtő kordokumentumok, hűen bemutatják a hatvani városképet egészen az 1900-as évek elejétől. Papp Gyula csaknem négyszáz darabos gyűjteményének jelentős része látható a múzeumban. - z elmúlt évben indítottunk útjára a Hatvan keresi gyökereit programot,amely során lehetőséget kapnak a helyi közösségek, hogy bepillantást nyerjünk féltett kincseikbe, múltjukba- fogalmazott a megnyitón Köves Gáborné önkormányzati képviselő. - Mindent ami Hatvanról szól és régi, azt gyűjtöm legyen az újság, jelvény vagy képeslap. Cipős dobozokban, kategóriákba sorolva tárolom a lapokat -mondta el Papp Gyula. JM különleges eseményre meglepetéssel is készültek a férfiak Nem megfejteni, hanem dicsérni kell a nőket Remekbe szabott ajtóhasonlat, a helyi kéklámpás vezetők véleménye a hölgyekről, kivételes zenekari produkció, humor és meghittség, így köszöntötték a nőket Hatvanban. már hagyománynyá vált Nő dicsérete című nőnapi programra várták március 8-án a hölgyeket az dy Endre Könyvtárban. rendezvényen Szabó Zsolt polgármester megnyitotta a Tavaszi Fesztivált is. z ünnephez igazodva beszédében a nők mindennapi érdemeit méltatta és egy virághoz hasonlította őket. Több produkció is színesítette az estét. Szabó Levente egy melódiával köszöntötte a hölgyeket, a hatvani középiskolák diákjai pedig verseket adtak elő. programon Jagodics Milán egy szalonbeszélgetés keretében faggatta Szabó Lászlót, a Hatvani Mentőállomás vezetőjét, Juhász János rendőrkapitányt és Horváth Gábor tűzoltóparancsnokot. Szabó László Hanna és Lili, a jégpálya reklámarcai a beszélgetés elején leszögezte, hogy minden sikeres férfi mellett kell állnia egy nőnek, hiszen ők adják a megfelelő támogatást. bban mindhárman egyetértettek, hogy a nő inspirálja a férfit. Minden nő egy szál rózsát kapott Juhász János elmondta, hogy a munkájából adódóan is látja, hogy a nők általában nem kapják meg a kellő tiszteletet és ez főként a fiataloknál tapasztalható. Talán szállóige marad az, amikor Horváth Gábor az ajtókhoz hasonlította a hölgyeket: ennek két véglete pedig a páncélozott ajtó és a lengő, kerti Lili és Hanna is a pályára lépett. Egy közösségi térként működött a létesítmény, ahová rengeteg gyerek és fiatal járt ki sportolni, szórakozni. Óvodások, általános és középiskolások, sőt, nagyon sok felnőtt is itt tanult meg korcsolyázni Hatvanban. Télen jól esik kimozdulni, főleg ha van hová. Egy új közösségi tere a városnak, ahol lehet találkozni, sportolni, szórakozni fogalmazott Szabó Zsolt polgármester. Emellett több hatvani cég is járt a jégpályára, dolgozóiknak váltottak jegyeket, s egyfajta csapatépítésként használták a pályát. Minden pénteken jégdisco vonzotta a fiatalokat, hétköznaponként iskolások korcsolyázhattak esen, sőt, a Polgári Hatvanért Közhasznú lapítvány segítségével a rászoruló diákok ingyen próbálhatták ki a jeget. pálya vonzerejét jól mutatja, hogy nem csak a városból, kiskapu. zt a tényt, hogy az egyenruha hatással van a hölgyekre, a hatvani kéklámpás szervezetek vezetői is megerősítették. Ennek az okát másképpen magyarázták, volt aki a biztonságérzetet és volt aki a történelmi hátteret emlegette. bban azonban egyetértettek, hogy lehetetlen küldetés megismerni a nőket. program végén Laczik Feco vezetésével egy zenés produkció következett, Ebben segítségére volt a Látóhatár, Hegedűs Gergő, Medveczki Norbert és Petrovics Ádám is. Nagy meglepetésre Szabó Zsolt polgármester, Tóth Csaba kabinetfőnök és a fideszes önkormányzati képviselők is bekapcsolódtak, énekeltek, de volt aki kongázott vagy nagybőgőzött. z előadás nagy sikert aratott. z est végén minden jelenlévő nő kapott egy szál rózsát. JM hanem 60 kilométeres körzetből is rendszeresen jártak korcsolyázni. Ennek egyik oka pedig a jó minőségű pálya, amely ebben a szezonban fedett volt, így az időjárás és az általa okozott problémák sem jelenthettek akadályt. jégpálya második szezonja még sikeresebbnek bizonyult az előzőhez képest: az elmúlt évben több mint en korcsolyáztak a Kossuth téren felállított pályán, ez a szám idén már a meghaladta a at. z állatok védelmében hatvani szakember kapta meg az Év Állatvédője címet Rudas rankát választották meg az Év Állatvédőjének. hatvani szakember tevékenysége széleskörben ismert: az eltelt évek alatt több mint ezer kutyát mentett meg. z állatvédők egyik legrangosabb reprezentatív eseményére, a Nemzeti Állatvédő Bálra kapott meghívást a közelmúltban Rudas ranka, a hatvani Kutyaszív lapítvány vezetője. fővárosi Béke Hotelben megtartott rendezvény fajsúlyosságát az is jelzi, hogy annak fő támogatója maga a köztársasági elnök, Áder János volt; a fővédnökséget Rogán ntal (Fidesz) országgyűlési képviselő, az V. kerület polgármestere és felesége vállalta el, továbbá jelen voltak a Földművelődésügyi Minisztérium képviselői is. bálon részt vevő több mint száz vendég közül nyolcnak a tevékenységét külön is elismerték. Közülük Rudas ranka kiemelt megtiszteltetésben részesült, hiszen átvehette z Év Állatvédője 2012 címet! z indoklás során méltatták az általa vezetett alapítvány alig három esztendő során elért eredményeit, így több mint ezer kutya megmentését Nem éri meg szemetelni! Ismét újabb szemetelőket sikerült beazonosítani Hatvanban. z illegális hulladéklerakókat egy új módszer segítségével sikerült lefülelni. hatvani önkormányzat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az illegális hulladéklerakók keletkezését megakadályozza. Ugyanis ez nem csak rontja a városképet, hanem komoly anyagi kiadást is jelent. z évente keletkező több száz köbméternyi illegális hulladék elszállítása (ami többnyire kommunális jellegű, de egyre több építési törmelékkel is lehet találkozni) több millió forintba kerül. zonban az utóbbi időben egy új módszer segítségével több esetben is sikerült beazonosítani az elkövetőket, akikre szankciókat vetettek ki. Így például azt a szemetet amit ők hordtak ki, nekik kellett elvinniük onnan. z önkormányzat szankciókkal lép fel a szemetelőkkel szemben Rudas ranka rengeteg energiát fektet az állatok megóvására és gazdához juttatását. kitüntetés rangját emeli, hogy azt az ország többi állatvédő szervezetének ajánlására ítélik oda. mostani elismertek között szerepelt továbbá állatorvos, labrador fajtamentő és haszonállat mentő, cicamentő és másik két megye állatvédője is. Rudas ranka tevékenysége a szélesebb közvélemény előtt sem ismeretlen, hiszen az elmúlt években rendszeresen beszámoltunk arról a munkáról, amit az alapítvány létrejötte, 2009 augusztusa óta a négylábúak megmentése érdekében kifejtett. Egyebek között dr. Hajdú Pál állatorvos közreműködésével sikerült megvalósítaniuk a kóbor állatok panzióztatását (sokat közülük gazdához segítettek itthon és Németországban), de emlékezetes történet volt az is, amikor egy közeli horrotanyán megmentették a leírhatatlan körülmények között tartott lovakat, vagy amikor egy fogazott csapdába esett, csonkolt lábú eb, rtúr életét mentették meg. Rengeteg munka eredménye ez a siker nyilatkozta a kuratórium elnöke, majd a hitvallásáról is beszélt: legrosszabb pillanataimban azt gondolom, hogy megmarad magányos harcnak, amit az állatok életéért naponta vívok a szűkös lehetőségek és még szűkösebb anyagiak között. Mégsem vagyok szkeptikus, mert hiszem azt, hogy nagyon sok embert meggyőztünk már arról, hogy az állatvédelemre igenis szükség van. (-o) Rendőrkézen a fatolvaj Fatolvajt fogtak a mezőőrök a nagygombosi erdőben február utolsó napján. hatékony intézkedésnek köszönhetően gyorsított eljárás keretében áll bíróság elé az elkövető. hatvani mezőőrök és a rendőrség hatékony együttműködésének köszönhetően már több tolvajt is sikerült elfogni. legutóbbi akció keretein belül illegális fakivágás kapcsán léptek fel a mezőőrök. mikor a lakossági bejelentés érkezett Gömzsik Ferenc és társa éppen szolgálaton kívül volt, ennek ellenére pár percen belül a kiértek az erdőhöz, ahol tetten érték az elkövetőket, akik akkorra már mintegy hatvan kilogramm fát vágtak ki. helyszínre érkezés után meghúzódtunk az út melletti erdősávba, onnan hallgatóztunk, figyeltük területet, majd megközelítettük és felszólítottuk az elkövetőket, hogy hagyják abba. Értesítettük a rendőröket is, így sikeresen elfogtunk egy tettest. Valószínű azonban, hogy többen voltak részletezte Gömzsik Ferenc mezőőr. z elkövető nem volt ismeretlen a mezőőrök és a rendőrség számára, hiszen korábban a Szőlőhegyen történt orvvadászattal is kapcsolatba hozható a neve. nagygombosi erdőben fülelték le a tettest Megéri az árát? Márkás szemüvegkeretek Minden optikába betévedőt megdöbbenti az a széles árpaletta, amit egy szemüvegkeret vagy napszemüveg választása során lát. Miért kerül egy keret 30 ezer forintba, vagy még annál is többe? Ezeket a darabokat általában valamilyen divatház nevével fémjelzik, és így forgalmazzák. forma és színvilág kitalálásában nem szokatlan, hogy több száz fős designer csapat dolgozik. Itt azonban nemcsak a megfelelő évi trendet kell kialakítani, hanem ergonómiailag is meg kell felelnie egy-egy okulárénak. mi azt jelenti, hogy kényelmes, kellemes viseletűnek kell lennie, több arcformához is eladható, és az optikai követelményeket is teljesíti. Nem teszi tönkre a lencsét, nem torzít, és nem allergizál. Tehát megfelelő minőségű alapanyagokból készül, ezáltal strapabíró, és készül hozzá garanciális alkatrész. z ilyen típusú kereteket Európában gyártják és rakják össze, nem a távol keleten. Ez sokat hozzátesz az árához, mivel az ázsiai munkaerő fillérekbe kerül, egy olasz vagy német munkás fizetése pedig nem napi 2 dollár. Viszont az elkészült darab minőségileg van összerakva, nincs lyuk a lencse és a keret között, a csuklók és orrtámaszok megfelelően vannak összeforrasztva, a gyári beállítás hibátlan. Ha szemüvegre van szükségünk, vagy napszemüveget szeretnénk, érdemes többet felpróbálni, és összehasonlítani az eredeti és a koppintott darabokat. Kényelmi és komfort fokozatát egyaránt. Ha tehetjük, legalább egy közép árkategóriás darabot válasszunk, mert az ilyen keretekhez biztosan van garanciális alkatrész a csavartól egészen a szemüvegtokig. Európában ugyanis törvény írja elő, hogy a gyártás megszűnése után még 1 évig kötelesek a garanciális feltételek miatt alkatrészt tartani. Mindamellett figyeljük az optikák kirakatait, és érdeklődjünk bátran mindig az akciós termékekről. (X)

4 6 Hétköznapok március március 15. kultúra 7 Érzékenységre szükség van hétköznapokban is figyelnünk kell egymásra Már gyermekkorában érdekelte az egészségügy, később mégis a vasútnál dolgozott, majd mentős lett, most pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hatvani vezetője - Tóth Zsolt a Hatvani Portrékban. Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi vezetőjével, Tóth Zsolt Ágostonnal beszélgetett Tompa Z. Mihály a galériában. Hatvani Portrék második vendége betekintést engedett többi között az általános iskolás éveibe és a munkájába is. Tóth Zsolt Ágoston gyökerei mélyre nyúlnak vissza, hiszen édesapja egy ősi hatvani famíliából, a Palásthi családból származik. Mint fogalmazott, huncutságát dédapjától örökölte, és elmondta azt is, hogy nem tartozott az eminens tanulók közé, viszont gyermekkori balestei miatt rendszeres látogatója volt a traumatológiánk. Szociális érzékenysége akkor alakult ki, amikor a vasútnál töltött évek alatt éjszakás műszakban sokat beszélgetett hajléktalanokkal, munkatársaival együtt próbált nekik segíteni. Később egy barátja hívta, a mentőszolgálathoz, ahol saját bevallása szerint az idősebb munkatársaitól emberséget tanult. Megtanultam tőlük, hogy a sérültnek lelke van, anyukája, apukája és gyermeke is. mentőben egy érző emberen segítünk, akinek segítségre van szüksége fogalmazott Tóth Zsolt. Márait magunknak kell megismernünk Máraira élete során rengeteg címkét aggattak: volt ő zsidóbérenc és antiszemita, liberális és konzervatív is, de kommunistának is sokan tartották. Egy polgár, aki írt és élt. Mindezt a XX. században. z dy Endre Könyvtár aulája a Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésével kiállítóteremmé változott. Márai Sándor életének állomásai, meghatározó pillanatai beköltöztek a hatvani Tóth Zsolt Ágoston volt a Hatvani Portrék második vendége intézménybe, hogy az olvasók az írott szavakon túl, még közelebbi, bensőségesebb képet kapjanak a XX. századi alkotóról. rendszerek mindig szem előtt tartották Márait, megítélése pedig folyamatosan változott s sokszor ellentmondásos volt. Többször kommunistának, máskor merika-barátnak titulálták, a nyilasok üldözték, de antiszemita jelzőt is sokan aggattak rá. Ő pedig igyekezett távol tartani magát a politikától. Mészáros Tibor, a kiállítás rendezője, a Márai hagyaték legnagyobb ismerője és kezelője szerint így nem marad más, mint, hogy mindenki saját maga fedezze fel a hiteles Márai képet, hogy azt az írót, költőt lássa, aki valójában volt. Ehhez pedig sokszor figyelmen kívül kell hagyni mások véleményét. képek pedig olyan értékes momentumokat ábrázolnak, mint az a kassai ház, amelyről Márai az Egy polgár vallomásában írt, vagy a menetjegy, amellyel végleg elhagyta hazáját. Százszorszép Óvodában Mozgáskottát alkalmaznak Különleges módszer az egészségért Mozgáskották segítik a gyermekek egészséges fejlődését a Százszorszép Óvodában. Különböző nehézségű programokban többi között az érzelem és a képzelet, a gondolkodás dominál. kisgyermekkor testi és pszichológiai sajátosságaihoz alkalmazkodva játékos módon fejleszti a gyermek testi, kognitív, affektív és viselkedéses funkcióit. z óvónők is kipróbálták az eszközöket, amelyek az összetett, különböző nehézségű mozgásprogramokon keresztül fejlesztik a kicsiket. Ideális esetben az önfejlődés katalizátoraiként, lépcsőfokaiként szolgálnak. módszer gyakorlatában az érzelmek, az ismeretek, a képzelet, a figyelem, a gondolkodás, az emlékezés dominál, természetesen a cél szerinti fizikai terhelés mellett. Ludányi Mária, az óvoda vezetője azt mondja, mivel nálunk nincs tornaszoba, így rendkívül hasznosak számukra a kombinálható eszközök. Mozgáskotta megvásárlását az intézmény alapítványa, valamint a szülők támogatták. ki lelőtte a láthatatlant z F-117-es lopakodókat láthatatlannak tervezték. Majd 25 évig használták őket, s mindössze egyetlenegyet tudtak lelőni. Ez pedig Dani Zoltán nevéhez köthető. Március első napján erről a páratlan hadműveletről tartott előadást a székely származású hős, az dy Endre Könyvtárban. z F-117-es lopakodó repülőgépet mindenki leszedhetetlennek hitte, hiszen a mérnökök úgy építették, hogy ne lehessen észlelni a radarokon sem. Ám a székely hős, Dani Zoltán mindezt március 27-én a koszovói háborúban megcáfolta. Lelőtt egy ilyen gépet. - Ehhez egy teljes, jól összeszokott, profi csapatra volt szükség. Csak így sikerülhetett. Egy P-18 orosz radart alkalmaztunk, s egy ilyen hosszúhullámú radar számára a repülőgép formája nem jelenet akadályt. (z F-114 Nighthawk különleges gyémánt alakja miatt nehezen észlelhető a szerk.) Elvégeztük a kellő számításokat, 15 km távolságban pedig becéloztuk a gépet és kilőttük a rakétákat. gép pedig lezuhant mesélte el a legendássá vált esetet Dani Zoltán nyugalmazott ezredes. portré szerelmese Csáky Zoltán a televízióról mesélt mai magyar televíziós újságírás emblematikus alakja, Csáky Zoltán volt a legutóbbi Közéleti Szalon vendége. Duna Televízió alapítója és örökös tagjának magyarországi karrierje Hatvanból indult. z erdélyi származású újságíró egészen fiatalon kezdte a szakmát. határontúl több médiában is dolgozott, mígnem feleségével 1989-ben Magyarországra, Hatvanba költöztek. Rendszeres látogatója volt a városi könyvtárnak, máig jó kapcsolatot ápol a dolgozókkal. Mint kiderült a magyarországi újságírói pályája éppen Hatvanban indult el, egy itteni munkája kapcsán került be a közszolgálati televízióba. Ezután leginkább dokumentumfilmek gyártásába kezdett, mindig alázattal közelítette meg az adott témát, ahol az embert állítottat a középpontba. Főként Erdélyben készültek portré munkái. Csáky Zoltán több élményét is felidézte munkájával kapcsolatban. hogy mondta volt nagyon sok pozitív és nagyon sok negatív tapasztalata. Kovács Lászlóval kapcsolatban mindkettőből van. Volt, hogy elősegítette az újságírói munkáját, ám hozzá köthető Szépek, mint a virágok Duna Televízió alapítója Hatvanban kezdte magyarországi karrierét Csáky egyik legkellemetlenebb emléke is. Mikor a ben arról volt szó, hogy egy népszavazást követően kettős állampolgárságot kaphatnának a határontúli magyarok, Kovács László, az akkori MSZP kormány külügyminisztere kijelentette: ha ez megtörténik, akkor 23 millió román lepi el Magyarországot. Már otthon elterveztem, hogy a vele készített interjúban pedzegetni fogom ezt a kérdést. Élő adásban beszélgettünk erről, ahol tényekkel, bejátszott kisfilmekkel alátámasztva mondtam neki, hogy nem fognak ide jönni a határontúliak, főleg nem 23 millióan, de ő csak nem engedett a saját véleményéből. minek a vége az lett, hogy kijelentettem: fogadjunk egy üveg vörös borban, hogy nem jön ide 23 millió román mesélte a történetet Csáky. z eredményt tudjuk: nem jött 23 millió román, és még a boromat sem kaptam meg. Cserébe féléves letiltás kaptam a Heti Hírmondó műsorvezetői székéből idézte fel most már nevetve. Csáky a jövőben sem szeretne eltérni fő profiljától. Tovább folytatná a magyar arisztokratákról szóló portréfilmjeit, amelynek következő szereplője Kálnoky Gróf, az angol trónörökös család rokona lesz. Őszintén szólva Cseh Tamással való találkozásáról készítene filmet Bereményi Géza, ezt is megtudhatta a közönség a Széchenyi Zsigmond Könyvtár programján, amelynek vendége a Kossuthdíjas dalszövegíró volt. Nagy Péter színész és Dobri Dániel zenész előadása nyitotta az estét. fiatal művészek Bereményi Gézával közösen megalkotott dalokat adtak elő. Dobri Dániel azt mondja először mindig a zene születik meg, amelyre néhány óra alatt Bereményi Géza megírja a szöveget. három művész még a zalaegerszegi színház keretein belül kezdett el együtt dolgozni. Bereményi Géza az estén elmondta, tervei között szerepel egy olyan film elkészítése, amely Cseh Tamással való találkozásának történetét dolgozná fel és a cselekményen keresztül azt a korszakot is bemutatná. - Először elhatároztuk, hogy a közönségnek nem fogjuk megmutatni a dalainkat, de Tamás egy-két év múlva ki szeretett volna állni a közönség elé én pedig le akartam erről beszélni és húztam az időt, ez lesz a film alapkonfliktusa-fogalmazott Bereményi. Jagodics Milán Bereményi Géza jelenleg fiatal zenészekkel dolgozik együtt polgármester nőnap alkalmából köszöntötte a hatvani nyugdíjas klubbok lakóit is Dalos nap az ovisoknak Hozz magaddal egy dalt címmel hirdetett programot az óvodásoknak a Kodály Zoltán Általános Iskola. Táncoltak, ismert gyermekdalokat énekeltek és játszottak is az Nem tudom ki találta ki, hogy március elején legyen a nőnap, de egy zseni volt kezdte nőnapi köszöntőjét Szabó Zsolt a Hajós úti Idősek Napközi Otthonában. Ilyenkor már mindenki várja a tavaszt, a jó időt, a színes virágokat, amelyek melengetik a szívünket, lelkünket a hölgyek is ezt teszik velünk, férfiakkal. zonban ők sokkal többet tesznek, hiszen egész évben törődnek velünk. Bennük valahogy több kitartás, sokkal többet dolgoznak, hiszen összetartják a családot. Mindig erőt adnak, önzetlenül segítenek, hiszen akkor is mosolyognak, ha nagy a baj hangsúlyozta a polgármester, aki minden ovisok. Egy másik teremben pillangót színeztek, és az interaktív táblán különböző feladatokat oldottak meg, de pattogatott kukorica segítségével bárányt is készíthettek, emellett az iskola profiljához hölgyet egy-egy cserép primulával ajándékozott meg. zonban nem csak a Hajós úti intézményben ajándékozták meg a hölgyeket: a polgármester és az alpolgármesterek virággal köszöntötte a nyugdíjas klubok, valamint az idősotthonok lakóinak nő tagjait. illeszkedve hangszereket is kipróbálhattak a gyermekek. Krajcsné Kovács Judit szerint, a nap célja az volt, hogy az ovisok megismerkedjenek nyugodt körülmények között az iskolával. JM

5 8 programajánló március március 15. Egy madárlátta ötvenhatos röplapról Szőnyegeket gyakrabban porolunk, mint könyveket. Ám akinek rogyadozik a könyvespolca, annak néha a betűtengerben is szelet kell vetnie. Pintérné is így gondolhatta, de arra nemigen számíthatott, hogy vihart fog aratni. Pár hónapja történt, nyár volt. Kézbe kapta egyik poros könyvét, meglóbálta, és az oldalak közül kipottyant egy megsárgult röplap. Rég megfeledkezett róla, hiszen valamikor 1956-ban rejthette a betűtenger feneketlen mélyére. De nem is találtak rá illetéktelen kutászkodók. Neki viszont egy csapásra feltolultak a réges-régi emlékei, amelyeket már nem bír egyedül hordani, meg kell hát osztania mindenkivel: ismerjék meg a hatvani 56-ot meg a következményeit. Május 5-ig eladósorban volt a tizennyolc éves Kovács Erzsike, de akkor férjhez ment szíve választottjához: Pintér Istvánhoz. Férje szüleinél laktak az Új Élet utcában. Hatodik hónapja éltek együtt, amikor kitört az 56-os forradalom. Hatvanban október 27-én estek neki a szovjet emlékműnek, sikerült is a felül lévő elemét ledönteni. főtérről letépték a Sztálin tér feliratot, és a diákok hevenyészett betűit erősítették a helyébe: Kossuth tér. znap és másnap is gyűlést tartottak a tanácsháza előtt. Pintérék sem tudtak megmaradni otthon, kéz a kézben mentek ki a tizenkétpontos röplapot szorongató tüntetők közé. Meghallgatták a főtéri beszédeket, köztük az 1-es számú iskola helyettes igazgatójáét, Dombrády Józsefét is. Fellelkesültek. férj beállt a vasúti nemzetőrségbe, Pocsaiékhoz. Hanem a forradalom leverését a megtorlások követték. Kirúgták a vasúttól Erzsike férjét. Márpedig valamiből csak meg kellett élniük, hiszen az ifjú feleség otthon volt, a háztartást vezette. Férjuram hát maszek lett: autószerelő-műhelyt nyitott Lőrinciben. Két lányt hagyott hátra, amikor fiatalon, ötvennégy éves korában elhunyt. Pintérnének két emlékfoszlány sehogy sem akar kimenni a fejéből. váratlanul napvilágra porolt ötvenhatos röplap pedig újra megvilágítja ezt a két történést. z egyik a férjéé, a másik az övé. Férje többször is azzal szedelőzködött, hogy megy a tanácsra. Erzsikét nyugtalanság fogta el, hát megkérdezte: Miért mégy te oda? Férje azt válaszolta neki: z író hív, Moldvay. Tudod, ő is ötvenhatos volt. Beszélgetéseik részleteit aztán már nem tudakolta. Saját története valamikor 1968 után esett meg, amikortól kereskedőnek állt az Iparcikk Vállalathoz. Két férfi toppant be az üzletébe, hogy beszervezzék ügynöknek. Kereskedőtársairól kellett volna titkos jelentéseket tennie. Nemet mondott. Nem is lett belőle kiváló dolgozó, pedig a munkát nem a könynyebbik végén fogta meg akkoriban sem. Erzsike mindmáig kereskedő maradt. Talpalatnyi rövidáruboltja van az Erzsébet téren. ki betér hozzá, csak körülnéz, máris látja, hogy egészséges nemzeti érzelmű a bolt gazdája: régi falvédő, zászló, Nagy-Magyarországot visszaidéző versek és képek a falon. Ám nem lehet a vásárlók orrára kötni legeslegféltettebb kincseit: a múlt és a jövő személyes titkait. Például ezt a madárlátta ötvenhatos röplapot, vagy az unokák tehetségének féltve őrzött lenyomatait. * * * Utóiratnak két megjegyzés kívánkozik a cikk aljára. Először: az itt és most közreadott röplapból ez idáig nem került elő példány. Másodszor: Dombrády József beszédéről mostanáig nem szóltak a hatvani helytörténészek. Fülöp (Kóla) Istvánt még le is köpték a mondatai miatt. Pálhidy Mihályt a nemzeti bizottmány elnöki tisztébe ültette a megbecsülés, neki hittek az emberek. Mások is szóltak a két gyűlésen, de érthetetlen módon nem őrizte meg a krónika Dombrády fellépését. Tudni kell róla, hogy az 1-es iskola igazgatóhelyettese és földrajz-biológia szakos tanára volt ban nemzetőr, de beválasztották az értelmiségi tanácsba is, ahol városi titkár lett. szovjet emlékmű ledöntésén jómaga is buzgólkodott. megtorlások idején őt is őrizetbe vette a rendőrség, és álló napon át vallatták. Talán mondani sem kell, hogy az 1-es iskolából kitették a szűrét. Litya László Hatvan Város Önkormányzata Ingyenes Parkolás Hatvan Város Önkormányzata Behajtási engedély Hatvan Város Önkormányzata Markovits Kálmán Városi Uszoda egyedi Hatvan Város Önkormányzata Városi Strandfürdő egyedi Média-Hatvan Kft. 20% Hatvani Volán Zrt. 10% RT-Deko Kft. Hatvan, Kossuth tér 18., % uto-depo-60 Kft. Hatvan, Bercsényi út / egyedi Bódy Kulcsmásoló Hatvan, Hatvany Irén u. 13., 06-37/ , 06-20/ , 10% Fogászati Centrum, Hatvan, Balassi B. út 20., Dr.Harangozó Imre, egyedi Centervill Kft. Hatvan, Pintér I. u. 893/69., 37/ , 5% CNC Mester Kft. Hatvan, Radnóti tér 2., , 10% Christyna Trendi Shop 5% Dán Gyula Teniszpálya % Dán Gyula utókozmetika 10-15% Diego-Radnai Kft. Hatvan Rákóczi út 33., , egyedi DG Konyhastúdió Hatvan, Horváth M. út 30/ , dgkonyhastudio.mlap.hu, 5% Keresse a Hatvan Kártya elfogadóhelyeket és vásároljon es áron! Egészségklinika Kft. Hatvan, Kastélykert u. 9. fsz / % Global Line Kft. 15% Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet egyedi Juhász Print 2003 Kft. www. juhaszprint2003.hu, % K&H Bank Zrt. Hatvan, Grassalkovich u. 3-5., egyedi Kocsis utoalkatrész Kereskedelem, Hatvan, Rákóczi u. 11., 37/ / % Korona Gold Hatvan, Horváth M. u. 2., , 10% Kovácsmester-60 Kft. Hatvan, Hegyalja u % Madonna Divatház Hatvan, Tabán u. 4. 1/5., Szőnyegház, Hatvan, Kossuth tér 7., Majer ndrás BIO BB-MM BOLT Hatvan, Bajcsy Zs. u. 7. bababolt60.hu, % Oktat-60 Kft. Hatvan, Tanács u. 9., - egyedi Pc Bázis Globál Kft. 8-10% Piktorfesték Üzletlánc Kft. www. piktorfestek.hu % Prémium utóház Kft. 37/ , 37/ , www. bosch60.hu 5% Sprint 60 Bt. Hatvan, Székely u. 11., www. sprintsport.com, 20/ % Szekrényes és Társa Kft. 37/ www. szekrenyes-foto.hu 2-30% Toptika 60 Kft. Hatvan, Trianon tér 1., % Tőzsér Optika, 37/ % Drapéria Függöny és Lakástextil Szalon, Hatvan, Horváth M. út hu, 37/ egyedi Építők Áruháza, Hatvan, Horváth M. út egyedi pchús Bt egyedi Exact Cont, Hatvan, Tabán út , hónap könyvelési díj Groupama Garancia Biztosító Zrt. Hatvan, Mártírok útja 2., Morvai Csaba / Tordainé Koczka Ildikó, ; Mátra-gro Kft Hatvan, Horváth Mihály út / % Sessanta pizzeria egyedi Udvarház étterem, % Elektron Villamossági-Világítástechnikai Szaküzlet 3000 Hatvan, Horváth M. út 3., Hatvan, Bercsényi út 16., 37/ % Mátra - gro Kft. Hatvan, Horváth M. Út 53 egyedi Janó Car Kft., 3000 Hatvan, Hatvany Lajos u. 2. Honlap: www. jano60. hu Telefonszám: / egyedi Suhi92 Bt., 50 ezer forint alatti munka esetén a munkadíjból 5 %, 50 ezer forint feletti rendelés esetén a munkadíjból egyedi megegyezés szerint Hatvan, Madách u. 6. Honlap: Telefonszám: / Lavina Szerviz Kft. Hatvan Kártyás ügyfelek részére kenőanyagokból és utángyártott alkatrészekből 20%-os engedményt adunk! Hatvan, Horváth Mihály út 99. Telefon: +36/ Honlap: lavina.hu zsiros.istvan@lavina.hu

6 10 Sport március március 15. közérdekű 11 Taekwon-do bajnokságot tartottak Hatvanban Hatvanban rendezték meg a Taekwon-Do Magyar Bajnokságot március 9-én és 10-én. Csaknem harminc klub, több mint háromszáz versenyzője vett részt a Kodály Zoltán Általános Iskola tornatermében megtartott eseményen. Nagyon jól éreztem magam, formában első lettem, küzdelemben nem indultam. formagyakorlatok, a küzdelem és a barátság ez a három a legjobb a taekwon-do-ban fogalmazott a TKD Spirit hétéves bajnoka, Meleg Milán. Sikeresen szerepeltek a hatvani versenyzők Nyitott Ház Ifjúsági és Tanácsadó Iroda a 2013 esztendőben is programokkal, információkkal segíti a fiatalok mindennapjait. Már nem csak személyesen, de a www. nyitotthaz.info oldalon közvetlenül is megkereshetnek bennünket kérdéseikkel. tavasz új színtereket ad, és új programokat hoz mindennapjainkba. kétnapos eseményre sokan voltak kíváncsiak. Egyegy összecsapáson gyakran hangosan bíztatták kedvencüket. Volt olyan résztvevő, aki mesterként és versenyzőként is pástra lépett. Szerintem sikeresen zártuk a bajnokságot. Részben azért, mert jól Egy kis összefoglaló a tavaszi programokból: Hogyan légy sikeres, vagy esetleg önálló Bakancstúrák Legyen szívügyed a város, ahol élsz! Készüljetek, mert májusban megmutathatja mindenki ügyességét az II. Nyitott Ház Extrém sportnapon Görögök sportnapján húsvéti hangulatot megidézve várunk mindenkit szeretettel Jézus utolsónapjai című táncszínházi előadásunkra. z előadás április 06.- án 18 órától a Grassalkovich éreztük magunkat, úgyhogy Szász Péter mesternek csak gratulálni tudok a szervezésért. Másrészt pedig örülünk, hiszen nagyon sok érmet szerzett a csapat, a sok munkának meglett a gyümölcse mondta Szalai Gábor, a budapesti Sasok Sportegyesület mestere. Most jubilálunk, hiszen huszonöt éve volt Hatvanban ekkora nagyságú, ilyen jelentőségű verseny. z ország Művelődési Házban kerül bemutatásra, melyre mindenkit szeretettel várunk. z estet Szabó Zsolt Hatvan város polgármestere nyitja meg. huszonhét klubja háromszáz hat versenyzővel képviseltette magát hangsúlyozta Szász Péter, a verseny egyik szervezője, a TKD Spirit 5 danos mestere. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt kategóriában, küzdelemben, formagyakorlatokban, tradicionális küzdelembe és speciális töréstechnikában mérték össze tudásukat a versenyzők. Több mint háromszáz harcos vett részt a megmérettetésen hol jó fiatalnak lenni TÁMOP /B-10/ Ez az est lehetőséget ad mindenkinek arra, hogy a városban és környékén élő nehéz körülmények között nevelkedő fiatalokat adományával segítse. közös összefogás elősegíti, hogy továbbra is sikeresen folytathassuk munkánkat. dományokat és az 1% felajánlásokat örömmel fogadjuk! dószámunk: (X) Elérhetőségeink: 3000 Hatvan, Erzsébet tér Telefonszám: 37/ Nyitva tartás: keddtől-péntekig óra, hétfő szünnap FELHÍVÁS RÉGI BÖLCSŐDEI DOLGOZÓKHOZ! Áprilisban a hatvani bölcsődei ellátás 60 éves évfordulóját ünnepeljük. Ezúton kérjük minden olyan munkatársunk jelentkezését, aki Hatvan város bölcsődéiben dolgozott és szívesen ünnepelne velünk, hogy jelentkezzen március 29-ig a Hajós lfréd (régen Szabadság, illetve Pázsit) úti bölcsődében, személyesen vagy a 37/ as telefonszámon, hogy a meghívót kézbesíthessük számukra. Szeretettel várjuk minden kolléga jelentkezését! bölcsőde dolgozói Hatvani önkormányzati képviselők fogadóórái z egyéni választókörzetek képviselői minden hónap első hetében tartanak fogadóórát. Bejelentkezés az adott fogadóórát megelőző napig lehetséges 1. körzet Tarsoly Imre (Fidesz): z Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke Minden hónap első szerdáján óra Elérhetőség: 06-20/ info@hatvan.hu 2. körzet Szinyei ndrás (Fidesz): lpolgármester Minden hónap első hétfőjén óra Elérhetőség: 06-30/ szinyei.andras@hatvan.hu 3. körzet Lestyán Balázs (Fidesz): Egészségügyi tanácsnok Minden hónap első keddjén óra Elérhetőség: 06-30/ lestyan@digitalis.hu 4. körzet Nádas Sándor (Fidesz): Jogi és Ellenőrzési Bizottság elnöke Minden hónap első csütörtökén óra Elérhetőség: 06-70/ alexander.nadas@gmail.com 5. körzet Köves Gáborné (Fidesz): Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Minden hónap első hétfőjén óra Elérhetőség: 06-20/ h-gyorgyi@fre .hu 6. körzet Horváth Richárd (Fidesz): lpolgármester Minden hónap első keddjén óra (Bezerédi út 1.) Elérhetőség: 06-37/ info@hatvan.hu 7. körzet Kondek Zsolt (Fidesz): Környezetvédelmi tanácsnok Minden hónap első hétfőjén óra (Bezerédi út 1.) Elérhetőség: 06-20/ kondekzsolt@vipmail.hu 8. körzet Papp István (Fidesz): Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Minden hónap első szerdáján óra (Bezerédi út 1.) Elérhetőség: 06-20/ office@zielkiado.hu kompenzációs listáról bejutott képviselők minden hónap második hetében tartanak fogadóórát. Bejelentkezés az adott fogadóórát megelőző napig lehetséges Palik Józsefné (EHE-MSZP): Minden hónap második keddjén óra Elérhetőség: 06-30/ palikevi@fre .hu Oroszlán Lajosné (EHE-MSZP): Minden hónap második hétfőjén óra Elérhetőség: 06-30/ oroszlanerika@gmail.com Mikó János (Független): Minden hónap második csütörtökén óra Elérhetőség: 06-70/ miko.janos60@gmail.com nyakönyvi hírek Újszülöttek Születési idő Szülők neve (apa, anya) Tóth Dániel Péter Tóth György, Bendják Lívia Horváth Lilla Szilvia Horváth László Péter, Mészáros Mónika Sármány Hanna Zoé Sármány ttila, Preszter Ágnes Elhunytak Tóth Józsefné Horváth Zoltán Pócs Ábelné Sáfrán Gáborné Mosolyogj Hatvan! Orvos a beteghez: -Érdeklik önt a léha nők? -Nem különösképpen-von vállat a beteg. -Hát az ital? -Cseppet sem. -És a dohányzással? -Nem dohányzom. - fenébe is! Magának semmi rossz szokása nincsen? -De van egy kis hibám. -Micsoda? -Sokat hazudok. Tegnap három nagy balszerencse is ért: 1. barátnőm szakított velem. 2. Elütötte egy busz. 3. Elvették a buszvezetői jogosítványom. z egyetemisták elmennek egy húsgyárba üzemlátogatásra, és egy öreg szaki magyaráz a sornál: - Úgy képzeljék el ezt ifjú kollégák, hogy itt az elején bemegy a marha és a végén kijön a kolbász. z egyik srác jópofáskodni próbál: - Bátyám, olyan nincsen, hogy az elején bemegy a kolbász és a végén kijön a marha? szaki végigméri a srácot: - Már hogyne volna, kérdezd csak meg apád. rendőr talál egy pingvint a városban. Kérdezi a főnökét, mit csináljon vele. - Hát vidd el az állatkertbe! Elmegy a rendőr. Délután találkozik a főnökével, de még mindig mellette a pingvin. Kérdi a főnök: - Mit csinálsz? Nem azt mondtam, hogy vidd el az állatkertbe? - Ott már voltunk. Most moziba megyünk. Két alkoholista beszélget: Mennyibe kerül egy sör? - Nem tudom, egyet még sosem vettem. Paraszt bácsinak gyereke születik. Bemegy a kórházba megnézni a csecsemőt. - Fiú? - Nem. - Hát akkor meg micsoda? Hatvan Város Önkormányzatának lapja III. évfolyam 3. szám március Kiadja: Hatvan Város Önkormányzatának megbízásából a Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. Felelős Kiadó: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft Hatvan, Madách Imre utca 12. Telefonszám: 06-70/ Főszerkesztő: Jagodics Milán, info@mediahatvan.hu Lapszerkesztők:, ; Fotó: lbert Péter szerkesztőség címe: 3000 Hatvan, Madách Imre utca 12. Telefonszám: 06-70/ címe: info@mediahatvan.hu Hirdetésfelvétel: 06-70/ Megjelenik: havonta, 9400 példányban Terjeszti: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. Terjesztés: ingyenesen terjesztve Hatvan városában ISSN szám: Együttműködő partnereink: Hatvan Tv Óvjuk környezetünket! Újságunk újrahasznosított papírból készül. Ügyfélfogadási rend a Polgármesteri Hivatalban Ügyfélszolgálati iroda, Hatvan, Kossuth tér 2.: hétfő: kedd: szerda: csütörtök: péntek: Hivatali általános ügyfélfogadási idő: hétfőn: szerdán: péntek: Okmányiroda Hatvan, Balassi Bálint út 14.: hétfő: kedd: nincs ügyfélfogadási idő szerda: csütörtök: péntek: Hatvan, Bezerédi út 1.: hétfő: kedd: szerda: csütörtök: péntek: Hatvanban Horváth Mihály úton 2,5 szobás 1 emeleti teraszos lakás garázzsal együtt eladó. I.ár: SÜRGŐSEN ELDÓ Lőrinciben 1440nmes telken, összközműves 2 szoba +nappalis felújított paraszt ház. Iár: Lőrinciben vasúthoz közel, 100nm-es 2,5 szobás családi ház garázzsal eladó. Pesti lakást, gépjárművet beszámítunk. I.ár: dec.31.-ig 8,5 mft Boldogon, frekventált helyen a település központjában, 100nm-es 3,5 szobás családi ház eladó! I.ár: 8,5mft Bujákon 100nm-es igényesen felújított családi ház eladó. I.ár:10mft Csere is számításba jöhet akár ráfizetéssel Horton vagy Hatvanban a Bosch környékén. Horton, 90%-ban felújított 2 szobás amerikai konyhás kandallós, dupla garázsos parasztház eladó. I.ár: 8mft Hatvanban, Peresdűlő legszebb részén 5700nm -es művelt szántóföld eladó. Területen víz, villany van! Iár.: 950eft próhirdetés Miserend Belvárosi Szent dalbert Templom: Hétköznap: hétfőtől péntekig: 7 óra Szombaton: 18 óra Vasárnap: 7 óra, 9 óra, 11 óra és 18 óra Újhatvani Római Katolikus Templom: Hétfőtől-szombatig: 7:30 óra Vasárnap: 9 óra és 18 óra Református templom: Szombat: 16 óra családi istentisztelet Vasárnap: 10 óra Evangélikus templom: Vasárnap: 9 óra Orvosi Ügyelet Hatvan, Balassi Bálint út 16. Telefonszám: 37/ Hétfőtől csütörtökig 17 órától másnap reggel 8 óráig, és pénteken 12 órától hétfő 8 óráig próhirdetéseit feladhatja a Média Pontban (Hatvan, Kossuth tér 2.) Hatvanban kiadó a butik soron nagy kirakattal rendelkező összközműves 26nm-es felújított üzlethelyiség (üzlettér-22nm, raktár-2nm, mellékhelység- 2nm) riasztóval, biztonsági ajtóval, teljes berendezéssel együtt 35eft/hó+rezsiért kiadó! 1 havi kaució szükséges! Közös költség nincs! Parkolás az üzlet előtt ingyenes! KIDÓ 2 fő részére Hatvan központjában tiszta, rendezett lépcsőházban bútorozott 2 szobás fsz. lakás! Csányon 150 m2-es, 3 szobás, tégla építésű családi ház (garázs+melléképület, ipari áram), gazdálkodásra alkalmas 5400 m2-es telekkel kedvező áron eladó! Fűtési rendszer ill. vill. vezetékelés korszerűsítve, felújítva! I.ár: Ft akciósan!!! Regisztrált ügyfeleinknek keresünk Hatvanban 1,5-2 szobás lakásokat! ÉRDEKLŐDNI : Burda Gabriella ingatlan és hitelközvetítő 20/ ,20/ további ingatlanok: Elérhetőség: Burda Gabriella: 06-20/ éves megbízható asszony. Idős gondozást, ápolást vállalok. Telefon: 06-20/ CENTRUM 60 Ingatlan Iroda szolgáltatásai: társasház kezelés, biztosítás, hitel -ingatlanközvetítés, pályázatfigyelés. Burda Gabriella 20/ Nevenincs krémes Hozzávalók: 3 ek kakaópor 15 dkg darált dió 4 tojás és a tojásfehérje 20 dkg cukor 1 cs sütőpor Krémhez: 5 dl tej 2 cs vanília ízű pudingpor 15 dkg margarin 15 dkg porcukor Elkészítés: tésztát összedolgozzuk, két órát hideg pihentetjük. pudingot megfőzzük, ha kihűlt, összekeverjük a cukorral habosra kavart margarinnal. tésztából két cipót készítünk, az egyiket tepsi hátán sütjük, a másikat egy tepsibe terítjük, megkenjük lekvárral. tojások sárgáját elkeverjük a cukorral, a kakaóporral, a sütőporral és a darált dióval. z 5 tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd egy kis adagot arra használunk, hogy fellazítsuk a diós masszát. ztán a maradékot óvatosan hozzádolgozzuk. Ráterítjük a lekváros tésztára, majd mint a piskótát, megsütjük. Ha kihűlt a tészta, rákenjük a krémet, befedjük a másik lappal. Egy napot hagyjuk puhulni a lapok miatt.

7 12 hirdetés március 15.

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

Közösséghez tartozni felel?sség

Közösséghez tartozni felel?sség Közösséghez tartozni felel?sség Teltház a színházteremben, varázslatos koncert és rengeteg támogatás jellemezte a november 26-i jótékonysági estet, amellyel a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítványt segítették.

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

2018.április.23. hétfő

2018.április.23. hétfő 2018.április.23. hétfő Idő Aula 21-es terem 22-es terem iskolaudvar Zenés ráhangolás PPt-bemutató újrahasznosítás - fenntarthatóság! PET palack újrahasznosítása! Baracsyné Megnyitó! Iskolai Pivonka Szilvia

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. február 28-án a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

2014. évi 17. szám október 24. TARTALOMJEGYZÉK

2014. évi 17. szám október 24. TARTALOMJEGYZÉK 2014. évi 17. szám 2014. október 24. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 36/2014. (X. 24.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület, valamint szervei szervezeti és működési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. május 14-én a Városháza emeleti kistermében 7 30 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. október 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija Virágkarnevál 2015 Bár az özönvízszerű eső és a hűvös időjárás a délelőtti karneváli felvonulást a szokásos formájában lehetetlenné tette 2015. augusztus 20-án, este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye)

Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) 2008. január 5. Egyesületünk megalakulása. Az egyesület létrehozása egy baráti társaság kezdeményezéséből jött

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. december 19-én a Városháza emeleti kistermében 13 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. október 28 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. június 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

MAGLÓD 6 Vendégünk volt Lezsák Sándor A magyarság sorskérdései szerepeltek a középpontban azon az előadáson, amelyet Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke tartott a MagHázban

Részletesebben

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Családi nap Nyírszőlősön

Családi nap Nyírszőlősön Családi nap Nyírszőlősön Fogorvoslátogató MERFOL Kft. Szerelő BECK AND PARTNERS Kft. Területi képviselő Exelect Hungary Kft. HR Manager Épületgépész mérnök NEXT-Consulting Kft. Könyvelő Gyártómérnök {positionname8}

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 3 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadta Marján Jánost a jegyzőkönyv aláírójaként.

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 3 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadta Marján Jánost a jegyzőkönyv aláírójaként. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2014. május 8-án 13.30 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal ovális termében

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÉVI MUNKATERVÉNEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI

HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÉVI MUNKATERVÉNEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. ÉVI MUNKATERVE HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. ÉVI MUNKATERVÉNEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 1. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSEK HELYE: Hatvani

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás 2011/11/04 Page 1 of 5 [1]Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye címmel közös kiállítást rendez Heckenast Gusztáv (1811 1878) születésének

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Február 17. 15.00 Nagyiskola Kisiskola Petőfi S. utca Téltemetés és Kiszebáb égetés

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés 1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Eldorádó a Bárkában Bereményi Géza filmje, az Eldorádó nyomán készült az író-rendeződarabja, amely Az arany

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését.

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését. Óvodánkról: Az Egyetértés Utcai Óvoda 1976.novemberében nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt 4 csoporttal 100 férőhellyel. Azóta óvodánk Kecskemét egyik legszebb kertvárosában a Petőfivárosban 225 kisgyermek

Részletesebben

Monor város évi programtervezete

Monor város évi programtervezete Monor város 2019. évi programtervezete Rendezvény időpontja: 2019. január 7. 2019. január 11. 18:00 Rendezvény megnevezése: Újévi koncert Mocsári Károly és meglepetés vendégének előadása 2019. január 12.

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. I. félévi munkaterve 2018. január 25. 1./ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2018. évi költségvetési

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló Zöld Nap Egyesület beszámoló A Zöld Nap Egyesület pártpolitikától mentes, független nonprofit; jogi személyiséggel rendelkező; környezetvédelmi, szakmai-tudományos szervezet, amely a 26/2000.01.30-i kormányrendelet

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben