CSÖMÖRI FÓRUM DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA 1990.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CSÖMÖRI FÓRUM DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA 1990."

Átírás

1 CSÖMÖRI FÓRUM DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA o O. február Ingyenes 19. évf. 2. sz. NÉPSZAVAZÁS március 9-én Március 9-én lesz a népszavazás a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és az egyetemi tandíjról - közölte Sólyom László államfõ hivatala. A népszavazás kérdései a következõk lesznek: - "Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsõfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni? - "Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvõbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen Költségvetés és rendezési terv A január 24-ei testületi ülés Agárdi Mihály, a Településfejlesztési bizottság elnökének felszólalásával kezdõdött. A képviselõ elmondta, hogy folyamatosan zajlik a munka, nagyon sok belterületbe-vonási kérelem érkezett, amelyeket egységesen vizsgálnak meg, hogy ezáltal könnyebb legyen azokat elbírálni. Igyekeznek a település egységes képét továbbra is megtartani, és megakadályozni azt, hogy foltokban nõjenek ki ingatlanok a környéken. Ehhez Horváth Oszkár, a Mûszaki osztály vezetõje kiegészítéssel szolgált. Összesen körülbelül 60 hektár beépíthetõ terület áll a település rendelkezésére. Az önkormányzat a gazdasági területeket preferálja, hiszen ezek biztosíthatják a késõbbi fejlõdést. Vella Nándor alpolgármester szerint a bizottság a vártnál is aprólékosabban halad a rendezési terve felülvizsgálatával, amely így jóval nagyobb munka, mint gondolták, de bízik abban, hogy a végeredmény mindenkit kárpótolni fog. Emellett a cégekkel egyeztetnek a késõbbi fejlesztési terveikrõl, hogy ezeket is figyelembe tudják venni a terv végleges kialakításakor. A tervezés jelenlegi állapotával kapcsolatban az érdeklõdõk a mûszaki osztályon kaphatnak részletesebb felvilágosítást. Marosi Éva, a Pénzügyi osztály vezetõje ezután ismertette a 2008-as költségvetéssel kérdésben megtartott népszavazást követõ év január 1-jétõl ne kelljen kórházi napidíjat fizetni? - "Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követõ év január 1-tõl ne kelljen vizitdíjat fizetni?" A választók a három kérdésrõl három külön lapon szavazhatnak majd. A választópolgároknak február 22-éig meg kell kapniuk azt az értesítést, amelybõl megtudhatják, melyik szavazókörben adhatják le voksukat, és kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Az összes bevétel két és fél milliárd körül várható, amelynek évrõl-évre egyre nagyobb részét biztosítja az önkormányzat saját forrása. Az intézményi mûködési kiadások meghaladják az egymilliárdot, amelyek jelentõsen növekedtek az elõzõ évhez képest. Kiemelte, hogy a szociális kiadásokra több mint százkettõmillió forint lett betervezve, amely nagyon magas a hasonló településekhez képest. A kötvénykibocsátásnak köszönhetõen négyszázötvenmillió forintnyi lehetõség áll majd az önkormányzat részére felújítás, fejlesztés céljára. Ennek egy jelentõs részét pályázatokhoz szükséges önerõnek szeretnék beállítani, mivel ebben a formában nagyobb méretû munkákat indíthatnak el, mintha mindent önerõbõl finanszíroznának. Képviselõi indítványra a testület elfogadta, hogy sikertelen pályázati elbírálás esetén az ide szánt összegek kerüljenek a tartalékalapba. A bizottsági elnökök ezt követõen tájékoztatták a jelenlévõket a bizottságaik által kért kiegészítésekrõl, amelyek az idei költségvetéshez kapcsolódnak. Bohus Mihály, az Oktatási bizottság elnöke a könyvtár és a Hírmondó éves beszámolójának elfogadásáról beszélt, majd a képviselõk szavazatát kérte az intézmények TEÁOR szám miatti alapító-okirat változásához. Vella Nándor, a Pest-megyei közgyûlés felhívását ismertette, amelyben a települések véleményét kérik ki, a fõvárostól 2013 után történõ leválás kapcsán. Csömör Folytatás a 3.oldalon képviselõtestülete ebbõl tudhatják meg azt is, hogy szerepelnek-e a névjegyzékben. Aki a névjegyzékbõl kimaradt és a törvényes idõn belül nem emel ez ellen kifogást, az a szavazás napján már nem kérheti a névjegyzékbe vételét. Ugyancsak február 22-éig kell a választópolgároknak kérni, ha nem Magyarországon, hanem külföldön tartózkodnak, hogy az adott külképviseleten leadhassák a szavazatukat. Anépszavazáson is lehet majd igazolással szavazni: aki a lakóhelyétõl távol, ám Magyarországon tartózkodik, az a szavazás napját megelõzõ pénteken délig kérheti a települési jegyzõtõl, hogy adjon számára igazolást. Folytatás a 2. oldalon A tartalomból: Két szavazás /3. oldal/ Közmeghallgatás /3. oldal/ Tarlós István Csömörön /3. oldal/ Kiváló minõsítés /4. oldal/ Csákváry Zoltán: Újévi imádság /5. oldal/ Vöröskeresztes hírek /5. oldal/ Támogatás a csömöri állatmenhelynek /5. oldal/ Csömör története (6.rész) /6. oldal/ Kósa Istváné az év érméje! /7. oldal/ Óvoda gyermekrajzok fényében /7. oldal/ 2. Szlovák bál /7. oldal/ Közös munka, Közös eredmények /8. oldal/ Kürtõs-e a kalács? /8. oldal/ Évfordulók: a Lourdes-i csoda /10. oldal/

2 Az ajánlat nem teljeskörû, a részletekrõl érdeklõdjön szalonunkban! 2 Folytatás a címoldalról Alkotmányunk szerint kétfajta, ügydöntõ és véleménynyilvánító népszavazást lehet tartani. A fideszes kezdeményezések ügydöntõ népszavazások, ezért ezek eredménye kötelezõ lesz az Országgyûlésre. A népszavazás akkor lesz eredményes, ha azon az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. (Az Origo és az Index összeállítása alapján.) A Pest-megyei közgyûlés MDF-es frakciójának tagjai egységesen kiállnak a három IGEN mellett! Horváth István, a közgyûlés Oktatási bizottságának tagja szerint a tandíj bevezetése megakadályozza a jó értelmi képességekkel bíró, de szerény anyagi helyzetben lévõ fiatalok elõrehaladását. A diákhitel ugyan átmenetileg könnyíthet a helyzeten, viszont a tanulmányok befejezése után több évnyi tartozás felhalmozására kényszerítheti a tanulókat - érvel a képviselõ. Manninger Gábor frakcióvezetõ és többszörös nagyapa szerint nem a kórházi napidíj fogja megoldani a hálapénz kérdését. - Rendezni kellene az egészségügyben CSÖMÖRI FÓRUM FEBRUÁR dolgozók fizetését - mondja. Az orvosi bérek mellett megalázó az ápolók és a segítõszemélyzet fizetése is. A napi megélhetést is nehezen biztosítja ezeknek a szakembereknek, így nehezen várható el tõlük, hogy puszta szeretetbõl dolgozzanak az elõírtnál többet, vállaljanak folyamatos túlórákat. A kórházak technikai ellátására pedig a kormánynak kellene felelõs megoldást kínálnia. Dr. Dragon Pál képviselõ felülrõl jött nyomásgyakorlásnak tartja a vizitdíj bevezetését. Betegek sora eshet el a minimális egészségügyi ellátástól, ha nem tudja az alkalmankénti 300 forintot kifizetni vélekedik a politikus. Éppen ezért fontos, hogy ne a pénzügyi helyzete határozza meg egy-egy beteg gyógyulási esélyeit. Az orvos-beteg kapcsolat már így is túlterhelt a számtalan adminisztrációs, és egyéb feladat miatt. A lassan egy esztendeje bevezetett vizitdíj ezen nem könnyített, hanem jelentõsen rontott. Vella Nándor, a Pest megyei közgyûlés Pénzügyi bizottságának elnöke is a három IGEN kimondását tartja fontosnak. Véleménye szerint sem az oktatás, sem az egészségügy helyzete nem javult ezektõl az intézkedésektõl. - A megyei oktatási és egészségügyi intézmények sem kerültek jobb helyzetbe az elmúlt tizenkét hónapban - ad tájékoztatást. Rengeteg fontos feladat várna megoldásra, de a kormány nem támogatja azokat. Az egészségügyi intézmények egy része leterheltté vált, amelynek eredményeként a túlhajszolt orvosok folyamatosan növekvõ betegszámmal küzdenek. A felsõfokú oktatási intézményekben nem változott jelentõsen a létszám a bevezetett tandíj ellenére, de sajnos nem lehet tudni, hogy mekkora az emiatt kiesettek aránya. A megyei MDF frakció tagjai azt kérik Pest megye lakosaitól, hogy március 9-án járuljanak az urnák elé, és IGEN voksaikkal segítsék egy hibás rendszer és gondolkodásmód helyreállítását. Tavaszváró készletkisöprés!!! Készleten lévõ autóinkat február 1-29 között Ft* összegû kedvezménnyel viheti haza! Hitellel terhelt használt autóját beszámítjuk! Ne feledje! Sokba kerülhet Önnek ha kihagyja ajánlatunkat! * A kedvezmény összege modellenként és típusonként eltérõ összegû. MÛSZAKI VIZSGÁZTATÁS minden típusú személyautóra! Info: !

3 Folytatás a címoldalról támogatja, hogy a következõ EU-s költségvetési ciklustól Pest megye, önálló régióként vegyen részt az ország életében. Az errõl szóló önkormányzati határozatot eljuttatják a közgyûlés elnökéhez. Korda Károly, a Civil és Sportbizottság képviseletében elmondta, hogy megvizsgálták a tavaly elsõ alkalommal kiírt civilpályázatra beérkezõ pályázati elszámolásokat. Kisebb kiegészítésekkel minden beadott anyagot elfogadtak. Bátovszki György polgármester az elõzõ ülés óta eltelt idõszak eseményeit foglalta össze. December második felében számtalan sikeres adventi programmal várták a csömöriek a karácsony közeledtét. Az önkormányzat munkatársai elkészítették és beadták a 2008-ra tervezett útépítési pályázat anyagát. A szelektív hulladékgyûjtés elsõ két alkalma lezajlott, a tapasztalatokat értékelik és elemzik. Ülésezett a Gödöllõi Kistérségi Tanács és a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat is. Mind a két helyen összefoglalták az elõzõ esztendõ történéseit, és felkészültek a as tennivalókra. Folyamatosan tárgyalnak a szennyvíztisztító ügyének megoldása miatt. Legutóbb az FCSM vezetõivel egyeztettek. Vella Nándor alpolgármester elmondta, hogy sikeres tárgyalást folytatott a Magyar Közútkezelõ igazgatójával a Major utca bevezetõ szakaszának felújításáról. Végül a következõ hónapok egyik fontos feladataként határozta meg a polgármester a harmadik orvosi körzet kialakításának elõkészületeit is. Gété Két szavazás Az elõttünk álló napokban, hetekben kétszer is sor kerül Csömörön fontos szavazásra. Elõször a képviselõtestület dönt az idei költségvetésrõl, majd néhány héttel késõbb egy országos népszavazás részeiként hozunk különbözõ döntéseket. Úgy gondolom, hogy mind a két alkalom fontos a számunkra. Az országos népszavazás a mindennapjainkat erõsen befolyásoló kérdésekrõl igyekszik kikérni a véleményünket. Itt mindenki a pártállása, családi hagyományai, meggyõzõdése vagy bármilyen egyéb okok alapján teszi ki a szükséges ikszeket. A költségvetésünk elfogadása alapvetõen fontos a legszûkebb életterünk további sorsának alakulásában. Az állami támogatás csökkenése évrõl-évre nehezebb helyzetbe kényszeríti az önkormányzatot. Az elért eredményeket nem szeretnénk feladni, és a CSÖMÖRI FÓRUM FEBRUÁR betervezett fejlesztésekbõl is minél többet meg kívánunk valósítani. Emellett finanszíroznunk kell az évrõl-évre növekedõ közüzemi költségeket is. Ma már százmilliónál is többet költünk szociális támogatásokra. Éppen ezért fontos, hogy a testületi ülésen jól átgondolt, a kiegyensúlyozott mûködést biztosító költségvetés kerüljön megszavazásra. A védõnõi épület és a hozzátartozó egészségügyi labor felépítése nyáron elkezdõdik. A közel ötvenmilliós beruházás mellett pályázatok segítségével szeretnénk nyáron az iskola felújítását is elkezdeni. Természetesen az útépítési program folytatása is cél, amely mellett a megépült felüljárókhoz vezetõ utakra is szeretnénk járdát és közvilágítást építeni. A legnagyobb feladatok mellett számtalan apró tennivaló is vár még ránk. Bízom benne, hogy a testület egyhangú támogatását követõen, Önök, a település lakói is támogatásukról biztosítják majd a 2008-as költségvetésben leírtakat, és közös erõvel tovább építhetjük mindannyiunk lakóhelyét. Vella Nándor alpolgármester Közmeghallgatás Február 8-án, csekély számú érdeklõdõ elõtt tartotta meg Csömör Nagyközség Önkormányzata az idei költségvetéssel kapcsolatos közmeghallgatását. Bátovszki György polgármester a tavalyi év értékelésével kezdett. Elmondta, hogy a 2006-os választás után újjáalakult testület nagy lendülettel látott munkához. Az óvoda építése adta a legnagyobb munkát, amelyet sikerült kevés csúszással ugyan, de a lehetõ legjobb minõségben átadni az érintetteknek. A fejlesztések elõkészítéseként három uniós pályázatot adtak be, amelyek az útépítés, az iskola felújítás és a település központ fejlesztésére vonatkozik. Ezek idei sikere esetén elkezdõdhet a munka ra áttérve Bátovszki György elõször a mûfüves pályáról szólt, amelynek szerzõdését február közepén írják alá, és a tervek szerint már tavasszal használatba is vehetik a sportolni vágyó gyermekek és fiatalok. Marosi Éva, a Pénzügyi osztály vezetõje beszélt a 2008-as költségvetés tervezetérõl. Két és fél milliárd forint körüli bevételre számítnak, amelynek jelentõs részét az önkormányzat által kibocsátott egymilliárd kétszázmillió értékû kötvény jelenti. Ebbõl kifizetik a korábbi magasabb kamatozású hitelt, a fennmaradó összegbõl pedig további beruházásokat finanszíroznak. Külön kiemelte, hogy a csökkenõ állami 3 támogatás ebben az évben már csak közel négyszázmillió forint lesz, így az összes többi bevételt önerõbõl kell az önkormányzatnak elõteremtenie. Idén, az elképzelések szerint megépülne az új védõnõi épület a hozzátartozó vérvételi helyiséggel, illetve, a pályázatok függvényében folytatódna az útépítés is. A hármas számú bekötõút kiviteli tervei már készülnek, és a GKM-mel folytatott megbeszélések értelmében elkezdõdik az útépítés is. Bátovszki György jelezte, hogy a költségvetés elfogadása után azt közzé teszik az önkormányzat honlapján, illetve a Csömöri Hírmondóban is. Az est második felében lakossági kérdésekre válaszoltak a vezetõk. A Kistarcsai út helyzete mellett, szóba kerültek belterületbe-vonásra váró földek, települési földutak, a gyüttmentek-régiek kapcsolata, és még néhány fontos téma. Az azonnal nem megválaszolható kérdésekre az önkormányzat illetékesei írásban ígértek választ. Tarlós István Csömörön A Fidesz által kezdeményezett szociális népszavazási kampány vezetõje, Tarlós István látogatott a településre február 8-án, pénteken. A politikus a márciusi szavazás kampányának részeként találkozott a lakosokkal és Bátovszki György polgármesterrel. Az '56-os emlékmûnél tett látogatása során Dr. Marinovics Endre Csömör Díszpolgára tájékoztatta az emlékmû megépülésének körülményeirõl, és a településen betöltött szerepérõl. Tarlós István örömmel látta, hogy az önkormányzat támogatásával megépült emlékmû fontos szerepet tölt be a magyarság tudatápolásában. Vélemény szerint a politikus látogatása, személyes jelenléte nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a népszavazáskor jelentõsen növekedjen a szükséges igen-ek száma.

4 4 CSÖMÖRI FÓRUM FEBRUÁR Kiváló minõsítés Csömör Nagyközség Önkormányzata 2007 második felében hozott döntést arról, hogy zártvégû kötvénykibocsátással próbál újabb fejlesztési forrásokat teremteni. A szavazás óta eltelt idõszakban többféle hozzáértõ információ látott napvilágot, amelyek mind az önkormányzat gazdálkodására vonatkoznak. A Csömöri Fórum ezért megkereste a legilletékesebb szakembert, a kötvénykibocsátást végrehajtó Raiffeisen Bank Zrt. önkormányzati üzletágvezetõjét, Keményné Koncz Ildikót, hogy segítsen helyretenni a témával kapcsolatban felmerült kételyeket. - Miért lehet szüksége az önkormányzatnak kötvénykibocsátásra - kérdeztük. - A folyamatosan megvalósítandó felújítások, fejlesztések finanszírozásához, ahhoz, hogy ne csak 1-2 utca burkolata készülhessen el 1 évben, hanem 3-4 év alatt a teljes program végrehajtható legyen, vagy az óvoda önerejét is 2 év alatt kellett biztosítani, vagy megépülhetett a szennyvíztisztító rekonstrukciós beruházása és még sorolhatnám - tájékoztat a vezetõ asszony. Csömör 2005-ben a Raiffeisen Bankon keresztül, a Magyar Fejlesztési Bank által, akkor jónak ítélt feltételekkel, meghirdetett hitelfelvétellel élt ugyan, de aztán kiderült, hogy a mostani megoldás jobb helyzetet teremt. - Mit jelent ez konkrétan? - A hitel felvételekor 800 millió forintot igényelt az önkormányzat, amely után 20 éven keresztül - nagyjából - évi tízszázalékos kamatot kellett volna fizetnie. A bankunk által felajánlott lehetõség viszont körülbelül öt százalékos kamattal ajánlott másfélszer nagyobb összeget. Az 1,2 milliárd forintból elõször az MFB hitel kerül visszafizetésre, a maradék 400 milliót pedig lekötöttük addig, ameddig az önkormányzatnak arra szüksége nem lesz. Így az elõzõekhez képest jobb feltételekkel, nagyobb tõkét sikerült a tervezett fejlesztések szolgálatába állítani. - Egy kereskedelmi banknak - mint az önöké, miért éri meg alacsonyabb kamatot kínálni, amikor ezáltal csökken az önök nyeresége? - Természetesen nem jótékonyságból csökkentettük a kamatot. Az MFB-s hitel kamata más referencia kamat és kamatfelár (marzs, vagy banki haszon) alapon számítódott, a jelenlegi kötvény pedig svájci frank alapkamat és banki marzs, amely ezt a különbséget hozta. Ehhez hozzájárult még, hogy a bank a saját marzsából is engedett, közel 1 %-ot. Pontos számításokat végeztünk, amelyek alapján egyértelmûen kimutatható, hogy az önkormányzat sokkal jobban jár és a bank is hozzájut a húsz éves futamidõ alatt a számunkra megfelelõ nyereséghez. - Akötvényeket bárki megveheti? - Nem, mivel a zárt kibocsátás azt jelenti, hogy csak a bankunk jegyzi le a kibocsátott összeget. Ezzel megakadályozható, hogy a futamidõ folyamán, nem tervezett ütemben kelljen az önkormányzatnak visszafizetnie a lejegyzett összeg valamekkora részét. - Milyen feltételeket vizsgáltak meg a kibocsátás elõtt? - Elsõdlegesen az önkormányzat hitelképességét néztük. Vagyis, hogy a költségvetés helyzete mekkora összeg felvételét biztosíthatja. Csömör 2006-os saját bevétele több mint hétszázmillió forint volt. Ezek egyrésze a mûködésre, másik része fejlesztésre fordítódott. A 2007-es esztendõben ez az összeg növekedett. Ehhez az állami és egyéb bevételek is csatlakoztak, amelynek eredményeként közel kettõmilliárd összbevételt termel ki az önkormányzat. Ennek figyelembe vételével a felvett összeg törlesztése nagyjából százszázhúszmillió forintnyi kiadást fog az önkormányzatnak évente jelenteni. (Egyébként van egy törvényi korláta is a hitelfelvételnek: a saját bevételek 70 %-át nem haladhatja meg adott évben az adósság szolgálat. Ez azt jelenti, hogy pl. Csömör éves saját bevétele, mondjuk 700 millió Ft, akkor évente 490 millió Ft-ot fordíthatna hitel- és kamattörlesztésre.) A saját bevétel, a költségvetés összegén belül körülbelül 35%, amely a legjobb A1- es besorolásba tartozó települések közé helyezi Csömört. Ez jobb, mint az ország jelenlegi besorolása. Ezzel az aránnyal az ország 3200 önkormányzata között, az elsõ húszban található a település. - Nagyobb összegû kibocsátással esetleg több beruházást is végre lehetett volna hajtani? - Mi azt javasoltuk az önkormányzat vezetésének, hogy több pénzt vegyenek fel, de a költségvetés biztonságos, kiegyensúlyozott mûködése szempontjából ennyit vállaltak, és errõl szavazott a testület is. Egyébként az önkormányzat gazdasági helyzete több mint négymilliárdos kibocsátást is elbírna, 20 éves futamidõvel. - Mi történik, ha a sikerek ellenére fizetésképtelenné válik az önkormányzat? - Ennek nem látjuk esélyét, mivel a jelenlegi adóbevételek (súlyadó, telekadó, iparûzési adó stb.) mellett, hogyha a következõ évtizedekben nem is emelkednek - akkor is ki tudja majd gazdálkodni a település a szükséges törlesztést. Persze mi is kidolgoztunk egy adósságrendezõ modult, amelynek segítségével ilyen esetekben át tudjuk ütemezni a fizetéseket. - A mostani együttmûködés mellett, tizenkét éve számlavezetõként is kapcsolatban vannak Csömörrel. - A bank közel ötszáz önkormányzattal van valamilyen kapcsolatban, az országban. Bár itt a várható nyereségek aránya kisebb, mint egy vállalkozásnál, de hosszabb távon kiszámítható, jól mûködõ partnereknek bizonyulnak. Számlavezetõként ráadásul, minden egyes fillér mozgását látjuk, így nyugodtan kijelenthetem, hogy megéri számunkra Csömörrel együtt dolgozni. A jó kapcsolat részét képezik azok a támogatások is, amelyekkel évek óta segítjük a kézilabdacsapatot, a falunapot, az idõsek karácsonyát, a Szlovák Önkormányzat programjait is. Örömmel állunk ezen programok mellé, mert úgy gondolom, hogy nemcsak számszakilag, de a közélet szempontjából is jól mûködõ településnek tekinthetõ Csömör. Góz Tamás A Csömöri Hírportál (www.csomor.hu) szerkesztõi várják az 1%-ot kérõ civilszervezetek, alapítványok, egyházak bemutatkozását, támogatást kérõ összefoglalóit. Az anyagokat fényképpel vagy anélkül - a honlapon közzéteszik. Cím:

5 Csákváry Zoltán: Újévi imádság Ki jelen vagy a tûzben és a jégben, Csillagok közt és bányák mély ölén, Sötét árnyékban, fénylõ napsütésben, Madárdalban és kis gyermek szemén. Ki igazgatod sorsok fordulását, Romokból építsz boldog holnapot, Hozzád küldjük ma szívünk imádságát Uram, ne hagyd el árva magyarod! Ne hagyd el õket, akik téged hívnak A mélységbõl kiáltva szent neved. Megváltást váró rongyos rabjaidnak Add meg Uram a napi kenyeret Segítsd õket, kik mindig másnak vetnek, Kiknél az éhség elsõnek kopog, Mert áldásodból csak akkor ehetnek, Ha a zsarnok vérebje jóllakott. Takard be õket tél hidege ellen! Hozz sebeikre enyhe gyógyulást! Adj, Uram, nekik áldó két kezeddel Bõ szüretet és gazdag aratást! Légy velük, akik verejtékben ázva Az új Bábelhez hordják a követ, S mentse meg õket irgalmad csodája, Amikor a torony mindent eltemet. CSÖMÖRI FÓRUM FEBRUÁR Minden áldásod, amit nékünk szántál Oszd ki közöttünk az újév során, Hogy fúl a tél lidércnyomásos álmán Élõket köszöntsön a napsugár. Add, hogy túléljék, amit rájuk mértek, Keresztre verték, adj hozzá erõt. Adj nekik, Uram, száz kisértõ fénynél Fénylõbb csillagot, égi vezetõt. Vezesd õket, hogy soha, soha többé El ne tévelyedjen a mi nemzetünk. Légy velük, Uram, most és mindörökké, Akkor is, mikor mi már nem leszünk. Akkor is, mikor jõ a boldog holnap S parányi sorsunk emléke sem él, Sárga csontvázunk felett zöld fû sarjad, Szívünk porával messze szállt a szél. Ki jelen vagy a tûzben és jégben, Csillagok közt és bányák mély ölén, Sötét árnyékban, fénylõ napsütésben, Madárdalban és kis gyermek szemén, Ki igazgatod sorsok fordulását, Uram, ne hagyd el árva magyarod, Hallgasd meg szívünk újévi imáját, És legyen úgy, minden, ahogy akarod! Megjelent: csíkcsicsiói Hírlap-ban 2006.december Vöröskeresztes hírek 5 Ismét véradás a csömöri mûvelõdési házban én ig. Ha egészségesnek érzi magát, kérjük jöjjön el! A november 7-én megtartott véradásra 23-an jöttek el. Köszönjük segítségüket. Kettõ elsõ véradó volt. Teadélutánt rendeztünk a véradók tiszteletére. Mûsorról a +/c. osztályosok gondoskodtak. Szép elõadás volt. Klári néni vezetésével, betanításával. Sasvári Annamária Zora énekelt nekünk. Köszönjük munkájukat. További sok sikert, egészséget kívánunk! Tisztelettel Szekeresné Támogatás a csömöri állatmenhelynek A Mátyás király Általános Iskola 6.b osztálya gyûjtést szervez a márciusban kivonásra kerülõ 1 és 2 forintosokból. A leadott érméket beváltják, és a kapott összeget az állatmenhely munkatársainak átadják. Aki segíteni szeretne, ilyen módon is hozzájárulhat a befogott állatok életének javításához!!

6 6 CSÖMÖRI FÓRUM FEBRUÁR CSÖMÖR TÖRTÉNETE Ajánló: Az önkormányzat a millennium közeledtét Csömör történetének írásba foglalásával, várta. Az esztétikus kiadvány azóta foglalja magába a település elmúlt évszázadainak eseményeit, a meghatározó személyek bemutatását. A Csömöri Fórum hasábjain - hónapról-hónapra bemutatjuk Csömör történetét olvasóinknak. Aki, a Horváth Lajos által megírt - történetet egyben szeretné olvasni, kérem keresse fel az önkormányzat ügyfélszolgálatát, ahol megvásárolhatja ezt a minden csömöri számára fontos alkotást. Vella Nándor alpolgármester CSÖMÖR TÖRTÉNETE 6. rész Csömör területérõl számos régészeti lelet került elõ, amelyeket földmûvelés és földmunkák alkalmával éles szemû lakói felszedtek és szakemberek kezébe juttattak. Ezeken felül rendszeres terepbejárást végeztek a földjén régészek az elmúlt két évtizedben. Sajnos, tervszerû ásatásra még eddig nem került sor. Csömör eddig ismert legrégebbi leletei az újkõkorból (K.e ) származnak. Újkõkori kerámia töredékek kerültek elõ az Urasági-tag, a Bab-földek területérõl. Közelebbrõl meghatározható leletek kerültek elõ a Rét-pótlék területérõl, ezek az újkõkor korai szakaszából származó un. alföldi vonaldíszes kultúra hagyatékból valók. (K.e ). A rézkor (K.e ) emberének emlékei még nem kerültek elõ Csömörön, ez azonban csak idõ kérdése szerintünk. Hiszen Kerepes-Szálaska és Kistarcsa- Szilas-patak melletti dombsoron lakott a rézkor embere. Ami ettõl is figyelemre méltóbb, hogy a rézkor kései szakaszában (K.e ) Pécelen létezett egy nagyobb település, melyrõl a magyar régészet péceli kultúrának nevezte el a Kárpát-medence nagy részére kiterjedõ népességet, a külföldi szakirodalomban ezt badeni kultúrának hívják. A bronzkor (K.e ) több korszakra tagolódó idejébõl ismerünk néhány leletet, amelyik Csömör földjébõl került elõ. Az Urasági-tag, a Szedervölgyi-dûlõ területén kerültek elõ kerámia töredékek ebbõl a korból. Szûkebb idõhatár megállapítására adott alkalmat az Erzsébet u. 64. telken elõkerült leletegyüttes, mely a vatyai kultúra (K.e ) hagyatékának bizonyult. A középsõ bronzkor végén az Alföld északnyugati részén egy rákospalotai fázissal is számolnak a régészek (K.e ), ami azt jelenti, hogy ilyen korú leletek valószínûleg elõkerülhetnek Csömör földjébõl. A korai vaskor (K.e ) idejébõl kerámia töredék került elõ a Strand mögötti dûlõbõl. A Kárpát-medence történetében igen jelentõs nép, a kelták nyugatról érkeztek a K.e. 380-as években, terjeszkedésük során K.e. 300 körül lépték át a Duna vonalát kelet felé haladva. A Strand mögötti dûlõben sok kelta lelet került elõ. A Csömöri patak keleti oldalán egy észak-déli dombvonulaton mintegy 50x80 méteres sávban kelta telepnyom figyelhetõ meg. A Bab-földeken ugyancsak kelta régészeti leleteket találtak. A Káposztások nevû területen pedig késõ kelta, azaz idõszámításunk kezdete körüli tárgyakat leltek. Ezektõl sokkal jelentõsebb az a csontvázas kelta temetõ, amelyik az as években került elõ a Strand mögötti dûlõben, az egykori homokbányában, valószínûleg a már említett kelta falu temetõjérõl van szó. A leletek közül említésre méltóak a karperecek, melyek kétfélék, pecsétlõs végû tömör, illetve lemezbõl hajtogatott babos. Fibulák, illetve ezek töredékei, azaz ruhakapcsoló tûk. Töredékes csüngõ, ruhadísz is származott ebbõl a temetõbõl. Elõkerült egy hüvelyes vaskard is, amelyet valószínûleg a temetéskor összehajtottak. Vas kardkötõ lánc és egyéb lánctöredékek egészítik ki a leletegyüttest. (Folytatjuk) Kapható mindkét csömöri patikában

7 Kósa Istváné az év érméje! Az amerikai Krause Publications kiadó 25 éve szervezi Az év érméje pályázatot, amelyen idén elõször közönségdíjat is hirdettek. Aközönségdíjról az inter- Neten leadott szavazatok döntöttek. A gyõztes a Magyar Nemzeti Bank által 2006-ban kibocsátott jubileumi 50 forintos érme lett. Az os forradalomnak és szabadságharcnak emléket állító mû, Kósa István csömöri érme mûvész alkotása. Az év érméje közönségdíjasára végül több mint százezer szavazat érkezett a világ minden részérõl. Második a francia 10 eurós Verne-emlékérem, míg a harmadik helyezett az amerikai egy dolláros, melyet Benjamin Franklin születésének 300. évfordulójára adtak ki. Óvoda gyermekrajzok fényében Arégi ember a gyermeket Isten áldásának tekintette, s hitében a kisgyermek Isten tenyerén élt. A kisgyermekben - hasonlóképpen az ihletett mûvészhez és a természetben élõ emberhez - a vele született adottságok, s a javarészt tudattalan élmények munkálkodnak. Rajzai ezért mondanak el sokkal többet a világról, mint amennyit föltételezünk állítja Molnár V József magyarságkutató, képzõmûvész, rajzterapeuta, néprajzkutató, krónikás. A szakember január 29-én, a Laki sarki óvodában tartott elõadást a gyermekrajz lélektanáról az összegyûlt óvónõk és szülõk elõtt. Az idõs elõadó nagy szeretettel beszélt a legfiatalabb korosztályról, azok munkáin keresztül értelmezhetõ gondolatvilágukról. Több évtizedes kutatás alapján úgy érzi, hogy a gyermekrajzok sokkal többet elárulnak készítõikrõl, mint azt sokan gondolnák. Véleménye szerint a kisgyermek elsõ firkáiban a teremtett világ egymást feltételezõ és kiegészítõ kettõssége van jelen. A kisgyermek nagy gonddal, hosszasan s szívesen rajzolja a pontot is, órákat tölt el néha ezekkel a roppant egyszerû rajzi formákkal. Ilyenkor kilép a tér-idõ egységébõl. CSÖMÖRI FÓRUM FEBRUÁR A gyermek számára a Nappal jelölhetõ, fénnyel teremtõ Isten személyes és barátságos. Számára arca van az égitestnek. A barlang, a kemence, a sátor az anyaöl emlékének, az anya áldozatos szeretetének kifejezõje a gyermekrajzokon. A gyermek nem akarja másolni a felszínt; inkább a rejtõzködõ, a sejtett összefüggések érdeklik. Nyiladozó értelme a megtalálható természetes rendet szomjazza. Ne adjunk helyette kitalált ideológiát, bármilyen korszerûnek is tünteti fel magát, s bármilyen elõjelû. Ne akarjuk modernnek vélt sablonokhoz igazítani az életét, cselekvéseit. Elõadása végén azt javasolta, hogy bátran mutassuk meg kisgyermekeinknek a ceruza, a zsírkréta, a toll, az ecset, a festék és a hasonló régi eszközök használatát. Lukács Lászlóné, a Nefelejcs Mûvészeti Óvoda vezetõje örömmel hallgatta végig az elõadást. - Köszönjük Hermányos Máriának, hogy segített létrehozni ezt a szép és tartalmas estét. Sok érdekes információt kaptunk, amelyek késõbb segíthetik a gyermekneveléssel kapcsolatos munkánkat, mely rendkívül felelõsségteljes feladat mind a család, mind a pedagógus számára. A mûvészeti program jól szolgálja a ma este elhangzott gondolatokat. Góz Tamás 2. SZLOVÁK BÁL Január 26-án rendezték meg a mûvelõdési házban a 2. Szlovák Bál-t. A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében megtartott eseményen, a Báló Lipót Népdalkör és a Furmicska Néptáncegyesület tagjai rövid mûsorral köszöntötték a jelenlévõket. Az est zenekara az Újhartyáni Trubbacsok voltak, akik hajnalig táncoltatták muzsikájukkal a résztvevõket. Éjfél után nemsokkal tombola várt mindenkire, ahol több, mint hetven ajándék talált gazdára. Az ország több pontjáról érkezett vendégek szinte napfelkeltéig mulattak. 7 Elsõ Csömöri Lovasbál A Csömöri Lovas és Természetbarát Közhasznú Egyesület március 1.-én, szombaton órai kezdettel hagyományteremtõ szándékkal Lovasbált rendez a csömöri Zöldfa vendéglõben. A belépõ díja, mely magában foglalja a svédasztalos vacsorát és a táncos estet (az italfogyasztás külön fizetendõ) 3500 Ft/fõ. Tombolasorsolás kor. Asztalfoglalás szükséges, mely február 20.-ig a helyszínen, illetve a következõ telefonszámokon lehetséges: (28) vagy (20) Szeretettel várunk minden kedves érdeklõdõt! Újságunk letölthetõ a internet oldalról Lakossági apróhirdetések 20 szóig ingyenesek! Kereskedelmi apróhirdetés 50Ft+Áfa/szó. ÕSTERMELÕTÕL VÁGÓNYÚL VAGY NYÚLHÚS ELADÓ MEGVÁSÁROLHATÓ CSÖMÖRÖN A VÖRÖSMARTY U. 5. ALATT. ÉRDEKLÕDÉS ÉS RENDELÉS A 28/ es vagy a 30/ es TELEFONSZÁMOKON

8 8 CSÖMÖRI FÓRUM FEBRUÁR Közös munka, közös eredmények Január utolsó napjaiban tartotta meg az elsõ félévet lezáró tanári értekezletet Bátovszky János, az általános iskola igazgatója. Az összegyûlt kollégák elõtt ismertette az elmúlt hónapok eredményeit, levonta a szükséges következtetéseket, és igyekezett irányt mutatni a tanév második felében elvégzendõ munkákkal kapcsolatban. - Az alsó tagozatban 248 diák tanul, akik 13%-a kitûnõ eredményt ért el mondja Bátovszky János. Bár ezekben az években buktatni nem lehet, de ketten sajnos ilyen eredményt értek el, így az õ szüleikkel külön megbeszélést kell folytatnunk. A gyermekek magatartása, szorgalma többnyire jó, vagy kiváló. Matematikai tudásukat 3.5 és 4.5 között tudjuk osztályozni, míg az irodalom és nyelvtanból elért eredményeik 3.6-tól 4.8-ig emelkednek. A felsõ tagozatban 255-en tanulnak, akik 6.3%-a kitûnõ, viszont 10%-a bukással felérõ eredményt ért el. A magatartás, szorgalom jegyek itt is jónak számítanak. Matematikából azonban 2.5 és 3.88 között vannak a tanulmányi átlagok. A magyar nyelv és irodalom tantárgyakból hármas és négyes között van a legtöbb diák eredménye. Sajnos sok a hiányzás is, amelyet szeretnénk tovább csökkenteni. - Milyen munka van ezeknek az eredményeknek a hátterében? - Az elmúlt három félévben, amióta átvettem az intézmény vezetését, sokat tettünk azért, hogy változtassunk a kialakult szemléleten. Az értékelési rendszert is igyekszünk minél objektívebbé tenni, hogy az esetleges problémákkal, nehézségekkel ne a középiskolában szembesüljenek a diákok. Sajnos sok gyerek motiválatlanul tölti a napjait. Sokat vannak egyedül, kevés a szülõi kontroll. Kevés az otthoni beszélgetés. Sajnos, a bukott diákjaink egy része egyben gyermekvédelmi eset is, tehát nemcsak a szimpla nemtanulás áll a háttérben. Komoly elõrelépést jelent a tanításban, hogy elindultak a kölcsönös óralátogatások, ahol nemcsak én megyek a kollégákhoz, hanem igazgatóhelyettesek, munkaközösség-vezetõk, és remélhetõleg a jövõben a pedagógusok is megnézik társaik munkáját. Igyekszem a véleménycserét erõsíteni, amely eredményeként kialakulhat egyfajta mûhelymunka a pedagógusok között. A felsõ tagozatban tantárgyi méréseket vezettünk be, amelyek menetközben is képet adhatnak az aktuális eredményekrõl. Negyediktõl felfele különbözõ tantárgyakban is szeretnénk a tanulók tudását lemérni. A középiskoláktól igyekszünk elkérni a nálunk végzettek elsõ féléves, éves eredményeit, hogy ezáltal még egy helyrõl szerezhessünk objektív visszajelzést munkánk eredményérõl. - Mi a legnehezebb feladata? - Sok feladat van, amin lassan-lassan változtatni kellene. Úgy gondolom, hogy új szemléletmód jelent meg az intézményben: szeretném, ha a pedagógusok többet beszélgetnének egymással és a gyerekekkel. A szülõk részérõl nagyobb támogatást szeretnék, a gyerekek felé pedig nagyobb fokú ellenõrzõ, segítõ munkát. Amennyiben ez a két oldal tudja, ismeri és használja jogait, kötelezettségeit, úgy gondolom, hogy igazi gyümölcse lesz munkánknak: gyermekeink egészséges fejlõdése. - Milyen tervekkel indul a II. félévnek? - Mindenképpen szeretném erõsíteni a felzárkóztatást. Sajnos a bukottak egy része nem jár korrepetálásra, nem élnek a számukra felajánlott lehetõségek-kel. Emellett fontos, hogy a jól tanuló, jó képességekkel bíró fiatalok megfelelõ lehetõséget kapjanak tudásuk kamatoztatására is. A tehetséggondozás keretein belül versenyeken indulunk velük, külsõ helyszíneken igyekszünk õket megmérettetni. Persze a belsõ versenyek sem maradnak el, ám ezek inkább selejtezõként szolgálnak. Szeretném az elért pozitívumokat megtartani, és új programok indításával tovább erõsíteni. Nagy hangsúlyt fektetnénk a sportfoglalkozásokra is. A tavalyi bevált programok mellett, új és izgalmas ötletek várnak még megvalósításra. Reményeim szerint ezek is akkora sikert aratnak, mint az eddigiek. - A pedagógustársak munkáját hogyan kívánja segíteni? - Elsõsorban tanácsokkal, megbeszélésekkel, tapasztalatcserékkel. Ugyanakkor lényeges kérdés az anyagi oldal is. A minõségi bérpótlékok átalakításával egyegy tanár anyagilag is érdekeltté válik diákja sikerében. Persze igyekszem a mindennapi oktatás körülményeit is minél jobbá, komfortosabbá tenni. Folyamatosan fejlesztjük a technikai eszközeinket, pályázatok segítségével igyekszünk beruházásokra, fejlesztésekre támogatásokat elnyerni. Vásároltunk egy új projektort, fénymásolót, CD-s magnókat és egyéb fontos irodaeszközöket is. Folyamatosan zajlik az udvar rendbetétele, amelynek eredményeként a gyerekek, szebb és kényelmesebb körülmények között tölthetik a szabadidejüket. Itt szeretnék köszönetet mondani azoknak a szülõknek, akik már eddig is sokat segítettek festeni, fásítani, az udvart rendbetenni. Tavasszal folytatni szeretnénk a fásítást, a játszótér felújítását, az épület környékének rendbetételét is. Emellett rengeteg olyan tervünk van, amely nemcsak nekünk, de Csömörnek, a csömörieknek is jó lehet. A bálok, nyitott napok, a havi rendszerességû iskolanézegetõ foglalkozások mind azt a célt szolgálják, hogy az iskola szerves része legyen a településnek, és ne csak az épület közelsége miatt, de az itt zajló jó munka miatt iratkozzanak be hozzánk minél többen. Az iskola nyitott kapuja nyitva áll! Kürtõs-e a kalács? Kürtõskalács történelem Góz Tamás A Székelyföldrõl származó kürtõskalács a kályhacsõrõl kapta a nevét. Kürtõskalácsnak nevezzük azt a fahengerre tekert kelt tésztát, amelyet kristálycukorba forgatunk és sütés közben karamellé alakul, szép mázas fényt ad az elkészült süteménynek. A kürtõskalácsot nagyobb családi ünnepekre készítették (esküvõre, keresztelõre, fontos vendég fogadására). Székelyföldön napjainkban is él ez a hagyomány. Az évtizedek elteltével a Székelyföldön készített kürtõskalács egyre nagyobb teret hódított. A bukovinai székelyek is készítettek kürtös kalácsot. Hagyományaikat magukkal vitték, de történtek változások is. Ahol nem volt keményfa, ott cserépborítást vagy agyagból készült hengert használtak, vagy lemezbõl készítettek hasonló formájú hengert. A különbözõ változatok csak annyiban egyeznek meg, hogy a tésztát valamire rátekerik, pl. kukoricacsutkára, -kóróra, és ez által a sütemény közepe lyukas marad. Nevük is változó, az így készült süteményt a Dunántúlon dorongfánknak, botratekercsnek nevezik, valószínûleg innen kerülhetett át Brünn vidékére is, ahol "Baumkuchen"-nek hívják. Itt a sütemény formája fatörzsre hasonlít, és az egymás utáni sült rétegek rajzolják ki az évgyûrûket. Az angolok, litvánok, svédek is készítenek hasonló "lyukas

9 CSÖMÖRI FÓRUM FEBRUÁR 9 süteményt, "Treecake" néven; ez a fajta már inkább egy fenyõfára hasonlít. Ezek a változatok piskótaszerû masszából készülnek. Csömöri kalács=kürcsi õskalács Makai Rezsõné Kászoni Magdolna, a Székelyföldi Kézdivásárhelyen született és itt cseperedett fel. A hagyományaikhoz erõsen kötõdõ település egyik jellegzetessége volt az étkezések végén, édességként feltálalt kürtõskalács. A kis Magdikának nagyon ízlett ez az étel, és elhatározta, hogyha egyszer nagy lesz, õ is fog ilyet készíteni. Évekkel késõbb, amikor férjhez ment, és Erdélybõl Magyarországra, Csömörre került, felbukkant elõtte ez a régi kedves emlék. Amikor hazalátogatott, igyekezett idõs édesanyjának kürtõskalácsot vinni, de több alkalommal szembesült azzal, hogy az ételek minõsége már nem a régi. Könnyen kiszáradtak, nehezen voltak fogyaszthatóak. Ezért elhatározta, hogy õ is megpróbálkozik az elkészítésükkel. - Kisebbik lányommal, Katinkával voltam otthon gyesen, amikor elkezdtem a kalácssütést - emlékszik vissza a kezdetekre. Mivel soha nem voltam egy egyhelyben ülõ alkat, ezért kerestem az olyan munkalehetõséget, amit otthon is tudok végezni a gyerek mellett. A kürtõskalács sütése fontos volt számomra, így ezzel kezdtem foglalkozni. Hetekig, hónapokig próbálkoztam a lehetõ legjobb íz elérésével. Elõször a család, majd a szomszédok lettek részesei munkámnak, hiszen folyamatosan kellett kóstoltatnom, mert csak így tudtam megfelelõ visszajelzéshez jutni ben sikerült elõször komolyabb formában megjelennünk a nyilvánosság elõtt. A vágyam az volt, hogy önálló vállalkozásként, a család kenyéradójaként tudjuk a kalácssütést sikerre vinni. Ez persze nem volt könnyû dolog, hiszen meg kellett ismertetnünk az emberekkel az általunk készített terméket. Hozzá kellett õket szoktatnunk ahhoz a minõséghez, amelyet mi biztosítottunk a számukra. - Ennek a munkának sajátos technikai követelményei vannak. Magdika szerint a siker titka az odafigyelésben rejlik: - Nem mindegy, hogy milyen alapanyagból, milyen technikával készül egy-egy kalács, ad fontos tanácsot. A méret is fontos, hiszen más íze lesz a tésztának, ha vastagabb, mint kell, vagy több csík kerül egy fára, mint amennyi szükséges. Én általában tíz-tizenkettõ csíkból állítom össze a kalácsot. A mérce Katinka lányom volt, aki kiskorában ekkora adagot tudott egyszerre, kényelmesen elfogyasztani. Nagyon fontos persze, hogy szeretettel készítsük, és adjuk át a vásárlónak, hiszen még azt is meg lehet érezni a tésztán, ha nem így készítjük el. És végül a recept: 1kg finomliszthez (BL55), 10 dkg vaj vagy 1 deciliter napraforgó olaj kell. 4 tojássárgája, 1 kávéskanál só, 4 dkg élesztõ, illetve fél liter tej szükséges a tésztához. Ehhez adunk 10 dkg vaníliás cukrot, amitõl finom édes lesz. Az egészet összegyúrjuk, és 20 percen keresztül pihenni hagyjuk. A tésztát nyújtsuk ki amilyen vékonyra lehet, majd vágjuk egyforma csíkokra. A hengerre feltekert csíkokat kenjük meg olajjal majd forgassuk kristálycukorba, és ezután kezdjük a sütést. Ha ügyesek voltunk, a cukor szépen, egyenletesen megpirul, karamellizálódik. Ezután ha akarjuk, még ízesíthetjük is! - Elõször mi is parázson kezdtünk sütni. Ám a késztermék nem volt mindig tökéletes, ezért folyamatosan kerestük a jobbnál-jobb lehetõségeket. Szerencsére férjem ügyes kezû ezermester, akire nyugodt szívvel rábízhattuk a termékfejlesztést. Öt éven keresztül dolgoztunk rendületlenül és változó sikerességgel ban egyszercsak megcsörrent a telefonunk, és Franciaországból hívtak minket egy bemutatóra. Ez az elsõ külföldi fellépésünk olyan jól sikerült, hogy ekkor eldöntöttem, ezután már biztosan csak kalácssütésbõl akarok élni. Azóta bejártuk Európát, volt olyan hely, ahová többször is visszahívtak. - Mi a legfontosabb Önnek egy-egy ilyen külföldi bemutatkozásban? - Elsõsorban az, hogy a hazámat képviselhetem. Éppen ezért minden megjelenésünket igyekszünk a lehetõ legjobb minõségben lebonyolítani. Nemcsak a kalács minõségére figyelünk nagyon oda, de környezetünk kialakítására is. Lányaimmal szép ruhába öltözünk, a minket körülvevõ teret is feldíszítjük, és igyekszünk mindenhol jelezni magyarságunkat. Ilyenkor, mi nemcsak mint család veszünk részt egy rendezvényen. Csömört, és az országot is méltón és tisztelettel képviseljük. - Mi a legnagyobb öröm, ami ezzel a munkával kapcsolatban érte? - Talán az, hogy még mindig tudunk az embereknek örömet okozni. Ahogy a mottónk is mondja szeretettel töltve tálaljuk a termékeinket, és ezt a hozzánk fordulók rendszerint meg is érzik. És nemcsak megérzik, de hasonló szeretettel fogadják is. Egy-egy mosoly, vagy köszönet néha többet ér, mint bármilyen magasrangú kitüntetés. - Mit jelent a Kürcsi név? ben védjegyeztettük a kürtõskalácsunkat Kürcsi néven, amely egyben egy szójáték is. Az õskalács pedig az õsök iránti tisztelet jelzi, hiszen az ötlet az õ dicsõségük, mi csak egy más formában továbbadjuk a világnak ban elnyerték a Magyar Kézmûves Remek címet. - A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által 2001-ben alapított "Magyar Kézmûves Remek" cím minden évben egy szakmai zsûri elbírálása nyomán kerül kihirdetésre. Büszke vagyok rá, hogy a szakma is értékeli a több, mint másfél évtizedes munkánkat. - Ha újra kezdhetné, választana-e másik munkalehetõséget? - Nem hiszem. Annyi év kemény küzdelem áll mögöttünk, amit nem lehet semmivel kárpótolni csak vásárlóink szeretetével, ragaszkodásával. Két lányom - Tünde és Katinka -, és a férjem is szerves részévé vált a Kürcsi történetének, számunkra ez a múlt a jelen és a jövõ is. Sokan megkerestek azzal a kéréssel, hogy tanítsam meg nekik a receptet. Szívesen teszek eleget az ilyen irányú felkéréseknek is, és remélem, hogy sikerül nemcsak Csömörön, de az országban is minél több emberrel megszerettetni ezt a finom, és ízletes csemegét. Gété Újságunk letölthetõ a internet oldalról

10 10 CSÖMÖRI FÓRUM FEBRUÁR 150 éve, február 11-én történt a Lourdes-i csoda. Lourdes Franciaország déli részén, a Pireneusok északi lábánál Toulouse-tól délnyugatra (~130km) található. Valamikor ezen a vidéken viaskodott Nagy Károly a szaracénokkal, le is gyõzte õket, azonban egy csoportja a Gave folyó menti Mirambel hegyén lévõ várban elsáncolta magát. Hosszú küzdelem után az ostromlók fõpapja követségbe ment Mirathoz, a szaracénok vezéréhez és sikerült õt rávennie, hogy adja meg magát Mirjamnak, Palesztina védasszonyának. A szaracén vezér megkeresztelkedett, felvette a Lourus nevet /innen származtatják a falu nevét/ és megtarthatta magának Mirambel várát. Ezzel a várral szemben gyûjtöttek rõzsét a gyerekek a fenti idõpontban. Egyikük, a 14 éves Bernadette Soubirus, aki egy kissé elmaradt a társaitól, a közeli Massabielle sziklabarlangból különös zúgást hallott. Amikor közelebb ment, egy fehérruhás imádkozó nõi alakot látott, aki rámosolygott és magához intette. Együtt imádkoztak, majd amikor befejezték a rózsafûzért, a látomás eltünt. A következõ napokban (Július 16-ig) még 17 látomás volt. A kilencedik jelenés közben Bernadette azt az utasítást kapta, hogy kaparja fel a barlang talaját. Ezt meg is tette és azon a helyen forrás keletkezett, amelynél azóta számtalan hívõ gyógyult meg A március 25-i jelenés alkalmával Bernadette kérdésére az Úrnõ így mutatkozott be: " Én vagyok a Szeplõtelen Fogantatás". A Szûzanya többször is felszólította Bernadettet; menjen a falu papjához és mondja meg neki, hogy építessen templomot a forrás mellé és tegye e helyet zarándokhellyé. Bernadette elbeszélését hitetlenség fogatta, de a lány a legszigorúbb kihallgatások alatt is ragaszkodott kijelentéseihez. Ezután pedig a forrás mellett valóban csodálatos gyógyulások szemtanúja lett a falu népe. Az egyház csak 1862-ben ismerte el a jelenéseket. A csodák világhírüvé tették a helyet. Ma Lourdes a világ legnagyobb Máriabúcsújáró helye, a reménység forrása, ahol még ma is sokan meggyógyulnak az itt fakadó víztõl, a tudomány pedig nem talál rá magyarázatot. A kristálytiszta, szinte jéghideg víznek a laboratoriumi elemzések szerint nincs semmiféle természetes gyógyhatása. Olyan mint a Pireneusok többi forrásvize, amint azt a nemzetközi szakértõk számtalanszor megállapították. Hiába, a mai modern tudományos eszközök a hitet nem tudják sem kimutatni sem mérni. Mindazok, akik bizalommal mennek oda, megtalálják szívük és lelkük békéjét. Évente átlagosan ötmillió zarándok keresi fel e helyet s ebbõl meg is fürdik a vízben.az elmúlt 150 év alatt több százra tehetõ azoknak a száma, akik testi bajaikból kigyógyultak. Bernadette életét gyökeresen megváltoztatta a látomása. Elhatározta, hogy apácának áll. 22 éves korában belépett a szomszédos város, Nevers Saint Gilgerd nevû kolostorába. Sokat betegeskedett s csupán 35 éves volt amikor április 16.-án csont tuberkulozisban meghalt. A kolostorkert kis kápolnájában temették el. Harminc évvel késõbb a boldoggá avatás elõkészületeként az egyházi hatóságok két orvos jelenlétében kinyitották a sírját, és megdöbbenve tapasztalták, hogy az oszlás legcsekélyebb jele sem volt látható a testen. Úgy látszott mintha aludna. Az orvosi jelentést sokan kétségbe vonták, ám a támadások ellenére folytatódott a boldoggá avatási szertartás ben újra megvizsgálták Bernadette testét, de változást akkor sem találtak. A harmadik vizsgálat után 1925-ben a vizsgáló sebész Dr. Comte így nyilatkozott:,, tökéletes állapotban fennmaradt a csontváz, az izomhüvelyek, az ínszalagok és a bõr, az izmok feszültsége rendes, hajlékonyak és a máj állapota különösen váratlan 46 év múltán." E vizsgálat után Bernadette múmiáját üvegkoporsóba zárva a Saint Gilgard kolostor templomába helyezték ban XI.Piusz szenté avatta. A jelenések helyén elészült a templom is amit Bernadette kért a falu papjától Szûz Mária kívánsága szerint. Ez a XI Piuszról elnevezett kétszáz méter hosszú és hatvan méter széles földalatti bazilika közel húszezer embert képes befogadni. A lejáratát úgy képezték ki, hogy a fogyatékkal élõk is akadálytalanul közlekedhetnek rajta. E bazilikát egy magyar származású építész, Vágó Péter tervezte. A jelenések barlangjának a mélyén a gyógyító erejû forrás mellett egy oltár van, s a barlang oldalában a Szeplõtelen Szûz szobra áll, mely elõtt egész nap zarándokok vonulnak csendesen imádkozva, hogy megérinthessék a milliók által már elõttük fényesre simított köveket és maguk is részesei legyenek az Úr Jézus, a Szûzanya és Bernadette titkának. A betegek körmenetét délután tartják /1993-tól II.János Pál kezdeményezésére február 11-ét a betegek világnapjának tekintik./ s ilyenkor az önkéntesek százai segítik a tolókocsis és a hordágyas betegeket. Este a bazilika harangjának Áve Maria dallamára gyertyás körmenet indul s az arcokon a halvány gyertyafény mellett a boldog remény is tükrözõdik. A bazilika mögött keresztút van, melyrõl érdemes tudni, hogy a tizedik állomást /Jézust megfosztják ruháitól/ honfitársaink adományaiból állították, emlékeztetve arra, hogy hazánkat is megfosztották egykori területeitõl. A 150. évfordulóra új keresztutat állít Lourdes, melyet a tolókocsis betegek is végigjárhatnak. A stációkat egy magyar származású mûvészre, Fayköd Mária Zsuzsára bízták ban magyar zarándokok egyszerû fakeresztet állítottak fel Lourdes-ben, láncot helyeztek rá, így jelképezték a magyar nép és az egyház rabságát. A keresztre feliratot helyeztek:,, Édes Szûzanya- Igazságot Magyarországnak." Harminchat évvel késõbb 1992-ben Seregély István és Miklósházi Attila népes zarándoklatot vezetett a kegyhelyre. /1913 óta ez volt az elsõ alkalom, hogy nemzeti zarándoklat keretében a magyarok felkeresték e szent helyett./ A két fõpásztor ünnepélyesen levette a láncot a keresztrõl és hazahozta Máriaremetére, hogy közelebb legyen és jobban szorítson bennünket. Õk úgy magyarázták, hogy e láncszemek majd egybefûzik a nagyvilág magyarjait. Bárcsak igazuk lenne! Vöõ Ferenc

11 CSÖMÖRI FÓRUM FEBRUÁR 11 SUZUKI BENKÕ MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ FELEZETT Törlesztõrészletek 3 évig Ft/hó Suzuki Swift 1.3 GC 3A* Nézzen be hozzánk, és kérjen ajánlatot! *Ajánlatunk 120 hó futamidõre, 10 % elõleg befizetése esetén érvényes 16 éve az Önök szolgálatában: SUZUKI BENKÕ Márkakereskedés Szalon: Kistarcsa Ifjúság tér 1. Tel./fax: (28) , Gödöllõ Dózsa Gy. út 69. Tel.fax: (28) Szerviz: Kistarcsa Szabadság út 32. Tel.: (28) , Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 8-18 óráig, szombat, vasárnap 8-13 óráig Az év kiemelkedõ kereskedése ISO 9002

12 Terített asztal Dohánytorta Hozzávalók: 6 tojásfehérje, 6 evõkanál cukor, 18 dkg pirított dió vagy mandula. Krém: 6 evõkanál porcukor, 6 tojássárgája, 2 dl feketekávé, 1 dl tej, 1-20 dkg vaj, csokoládépor. Elkészítés: a 6 tojásfehérjébõl kemény habot verünk, hozzáadjuk a 6 evõkanál cukrot s a 18 dkg pirított, õrölt mandulát vagy diót. Kivajazott, lisztezett tepsiben világosra sütjük. Hosszúkás lapokra vágjuk, és a következõ krémmel megtöltjük, bevonjuk: habosra keverjük a 6 tojássárgáját 6 evõkanál cukorral, 2 dl feketekávéval és 1 dl tejjel, gõz felett, folytonos keverés mellett sûrû krémmé fõzzük. Ha kihûlt, belekeverjük a habosra kevert vajat. Barackos csiga Hozzávalók: Tészta: 50 dkg rétesliszt, 7 dkg cukor, 15 dkg vaj, 4 dkg élesztõ, kb. negyed liter tej, 1 tojás, kevés reszelt citromhéj, csipet só, 10 dkg mazsola. Töltelék: 8 szép nagy szem sárgabarack, 1 csomag vanília ízû pudngpor, fél liter tej, 1 csomag vaníliás cukor, 4 dkg porcukor, 1 tojás sárgája, csipet só, a tepsi kikenéséhez zsiradék. Elkészítés: elõször elkészítjük a tésztát, amelyhez a lisztet összegyúrjuk a tojással, a kevés tejben megfuttatott élesztõvel, csipet sóval és annyi langyos tejjel dagasztjuk be, hogy közepesen kemény kelt tésztát kapjunk. Végül beledolgozzuk az olvasztott, de alig langyos vaj felét, belereszeljük a citromhéjat. Langyos helyen addig pihentetjük, míg a duplájára nem kel. Közben elkészítjük az elõírásnak megfelelõen a pudingot, de ízét még egy tasak vaníliás cukorral, meg csipet sóval erõsítjük. Ha kihûlt, közékeverjük a tojás sárgáját is. A megkelt tésztát 30x45 cm-es téglalappá nyújtjuk, megöntözzük olvasztott vajjal (kevés vajat még félreteszünk a kenésre), meghintjük a jól megmosott mazsolával. Úgy göngyöljük össze, akár a bejglit, majd 16 egyforma darabra vágjuk. Az így nyert csigákat kikent tepsibe egymás mellé fektetjük. Közepükbe mélyedéseket nyomunk, félig megsütjük. A barackot meghámozzuk, félbevágjuk, kimagvaljuk. Minden mélyedésbe teszünk egy halom pudingot, erre magházával lefelé egy-egy fél sárgabarackot borítunk. Visszatoljuk a forró sütõbe, teljesen megsütjük. A sütés vége felé még megkenjük a félretett olvasztott vajjal, hogy szép fényes legyen. Melegen, hidegen egyaránt finom és mutatós tészta. CSÖMÖRI FÓRUM Apróhirdetések Automata mosógép, bojlerszerviz. Tel.: 30/ FORD Tranzit lakóautó felszereléssel (9 személyes kisbusz) friss vizsgával eladó. MERCEDES 123-as, 240 dieselhez sok új alkatrész eladó. Tel.: 1/ , 30/ Redõny, reluxa készítés és javítás. Tel.: 20/ Jó állapotban lévõ, átlagnál szélesebb (100cm) HEVERÕ, 2db FOTEL világos színû bársony huzattal eladó. Iár: 50eFt. Érd: 20/ Gyorszolgálat! 0-24-ig duguláselhárítás vomával, korszerû gépparkkal. Víz-gáz-fûtésszerelés. Tel.: 70/ Gyorsszolgálat! Hûtõgép, klímagép, villanybojler, villanyszerelés 0-24-ig, 2 órán belül. Tel.: 30/ Gyûjtõ régi "lámpás" rádiót vásárolna, hibásat is. Tel: 28/ TERRA-T 116 Csehszlovák kerti traktor, pótkocsival +tartozékokkal eladó. Ár: megegyezés szerint. Érd: 28/ Mob: 20/ Berendezett 120 m2 -es kocsma bérbeadó Csömörön. Tel: 30/ Pultos-kiszolgálót keresek csömöri kocsmába, lehetõleg helyi lakost. Tel: Belterületi 813 m2-es építési telek eladó a csömöri busz végállomásánál, az új óvodával szemben. Tel.: Vadászgörény, nagyon barátságos, szelíd, vidám kis fickó, fiú, vadas színû, 9 hónapos eladó, 5eFt. Tel.: 20/ Jó állapotban lévõ 3 személyes ággyá nyitható kanápé és 2 db fotel plüss huzattal 60 e Ft-ért ELADÓ. Érd.: 30/ Nagytarcsán szép állapotú 3 szobás családi ház a falu központjában csen-des, aszfaltos utcában eladó. Bontás nélküli tetõtér beépítéssel. 26,5mFt.Tel.: 20/ , 20/ Nyugdíjas vállalja ház körüli, kerti munkák végzését, kések, metszõollók élezését, javítását, varrógépek javítását, konyhai bútorok javítását és festését, valamint kerti kéziszerszámok nyelezését, javítását, élezését Csömörön, a Nagy Sándor utca körüli övezetben. Tel.: 70/ Függönyvarrás Csömörön! cipzárcsere, ruhaalakítás, nadrág, szoknya felhajtás Tel.:70/ , 28/ Legjobb Legszebb Legolcsóbb FOTO: SAXA a kistarcsai OTP-vel szemben Rövid határidõ Korszerû technika KODAK minõség igazolványkép azonnal! , (06 20) Ping-pong péntek esténként a mûvelõdési házban a CSAK Egyesület szervezésében! Ha van egy jó receptje, és meg akarja osztani másokkal is, akkor küldje el nekünk! Csömöri Fórum, Csömör, Nagy S. u Sokoldalú díszkövek Lábazati kövek, térkövek nagy választékban, a színskála minden színében Érd: 0670/ CSÖMÖRI FÓRUM - A DEMOKRATA KÖR EGYESÜLET CSÖMÖRÉRT HAVILAPJA Alapító szerkesztõ: Harmath Józsefné Kiadó és Fõszerkesztõ: Vella Ádám, Fotó: Saxa Annamária, Lektorálta: Dr. Rédei István, Levelezési cím: 2141 Csömör, Nagy Sándor u. 37., Tel.: 70/ , Fax: 70/ ,, Nyomda: ANLAG-AB Bt, A sokszorosítás helye: Kerepes, A sokszorosítás ideje : 2008, megrendelés száma: 102/08, Nyomdavezetõ: Juhász Attila ügyvezetõ, web: Nytsz: B/PHF/784/p/91, Megjelenik 2500 példányban

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Csönge Község Önkormányzata hivatalos helyiségében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ügyszám: 3984/2012. JEGYZŐKÖNYV mely készült Ságvár község képviselő-testületének

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só.

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Hájas tészta Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Elkészítése: 50 dkg lisztből a tojásokkal, ecettel, élesztővel rétestésztát

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. május 12-i rendkívüli testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. május 12-i rendkívüli testületi üléséről Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2011. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. május 12-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Projektmenedzsment Osztály, osztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Projektmenedzsment Osztály, osztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kulturális és Oktatási Bizottsága 2010. április 27-én (kedden) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli

Részletesebben

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett 2015 tavasz, édes RECEPTEK Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett Hozzávalók a tésztához: 1 egész tojás, 2 evőkanál méz 3 evőkanál tej 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 dkg zsír 18 dkg. cukor 50 dkg

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv rendkívüli Képviselő-testületi ülésről 2012. 12. 06. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 198- /2012. Jegyzőkönyv Inárcs Községi

Részletesebben

Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v

Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Szám: 38-8/2010. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. május 27-én

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről. 215/5/2015 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről. Rendelet: 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet önkormányzat

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV 1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2006. február 2-án 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Csönge Község Önkormányzata hivatalos helyiségében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481. Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-1/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

2012. március 5-én MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

2012. március 5-én MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3-6/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. március 5-én Határozatok: Sorszáma: Kódja 26/2012. (III.05.) Z1 MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Győrszemere Község Polgármesterének előterjesztése a Képviselő-testület 2015. évi munkatervének tárgyában. Tisztelt Képviselő-testület!

Győrszemere Község Polgármesterének előterjesztése a Képviselő-testület 2015. évi munkatervének tárgyában. Tisztelt Képviselő-testület! Győrszemere Község Polgármesterének előterjesztése a Képviselő-testület 2015. évi munkatervének tárgyában Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület az általa elvégzendő munkájának tervszerű, kiegyensúlyozott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2011. (VIII.04.) - től 129/2011. (VIII.04.) - ig Hozott rendeletek: - 1 J

Részletesebben

MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK?

MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK? Nagy Abonyi Ágnes MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK? Vidékünkön a XX. század közepe tájára tehető a lakodalmi torták fénykora. Zentán ekkor már több cukrászda is

Részletesebben

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 11. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. augusztus 31-i ülésére

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. augusztus 31-i ülésére 2. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. augusztus 31-i ülésére Tárgy: Jelentés a 2009. évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról. Az előterjesztést készítette: Tengölics

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

2./ Hulladékgazdálkodási rendelet módosítása

2./ Hulladékgazdálkodási rendelet módosítása Módosított határozati javaslatok 2011. december 12-i ülésre 2./ Hulladékgazdálkodási rendelet módosítása A PVB javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a XII.16-i ülésen a szolgáltatóval történt egyeztetést

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 7/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-ei ülésére Jegyzői törvényességi észrevétel: nincs. Tárgy: Beszámoló a civil szervezetek 2014.

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. július 3. napján 8.00 órai kezdettel tartott (nyilvános) rendkívüli ülésének. T á r g y s o r o z a t

Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. július 3. napján 8.00 órai kezdettel tartott (nyilvános) rendkívüli ülésének. T á r g y s o r o z a t Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. július 3. napján 8.00 órai kezdettel tartott (nyilvános) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete:, d./ határozata:122-123; Száma:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 6-i nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 6-i nyílt ülésére Péteri Község Polgármesterétől 2209 Péteri, Kossuth Lajos utca 2. Telefon: 06-29/314-069. Fax: 06-29/314-070. E-mail: polgarmester@peteri.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 6-i nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V CEGLÉDBERCELI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2012. június 11-i üléséről 39-42/2012. (06. 11.) sz. határozat Készült: A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. június 11-i

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirend: Napirend:

JEGYZŐKÖNYV. Napirend: Napirend: JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. szeptember 09.-én 16:00 órai kezdettel Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő Testületének képviselő testületi üléséről. Helyszín: Községháza Bakonybánk Jelen vannak: Kovács

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

T/... számú. törvényjavaslat. a 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról

T/... számú. törvényjavaslat. a 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/... számú törvényjavaslat a 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról Előadó: dr. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter 2008. március

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 7/2014. szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 25-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő- testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Zrinszki István B.Tóth Attila

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4.

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ 4352 Mérk Béke utca 9. Tel/fax: 44/554-044 E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3..4./08/2-2009-027 Tisztelt Érdeklődőink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni iskolánk

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. március 16-án (szerdán) 17 órai kezdettel tartja, Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme 2351 Alsónémedi, Fő u. 58.

M E G H Í V Ó. 2011. március 16-án (szerdán) 17 órai kezdettel tartja, Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme 2351 Alsónémedi, Fő u. 58. Alsónémedi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága E l n ö k é t ő l Szám: 79-13/2011. M E G H Í V Ó Tájékoztató Bizottsága soron következő ülését 2011. március

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés

Részletesebben

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Készült: Szátok Község Önkormányzat Képviselő testületének üléséről, 2014. április 28. napján. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 28. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám 98/2015.(V.28.) 99/2015.(V.28.) Megnevezése Napirendi

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 1-3. D./ RENDELETEI: - Száma: 1-6/2014. T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pusztazámor község részéről jelen vannak: Pátrovics Benedek polgármester, dr. Andrásfalvy András Ders képviselő. Bereczkiné Ulehla Anna

Jegyzőkönyv. Pusztazámor község részéről jelen vannak: Pátrovics Benedek polgármester, dr. Andrásfalvy András Ders képviselő. Bereczkiné Ulehla Anna Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. február 14-i Sóskút Község Képviselő-testületével közös testületi üléséről Helye: Sóskút tanácsterme Jelen vannak: csatolt

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2014. december 1-én 10.30-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. június. 30.-án (csütörtök) 19.00 órai kezdettel tartott ülésén. HATÁROZATOK:

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2014. évi munkatervében a április

Mezőberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2014. évi munkatervében a április márciusáig végzett munkájáról Szociális és Fgészségügyi Bizottság Oktatási és Kulturális Bizottság Véleményező Pénzügyi- és Gazdasági 13 zottság Bizottság: ligyrendi, Jogi, és Közbiztonsági Bizottság Készítette:

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Testületi ülés Január 29. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2013. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 2-án, 20,00 órakor a Bükkszéki Községházán (3335 Bükkszék, Dobó u.1.) tartott rendkívüli ülésen. Határozat

Részletesebben

8/2011 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. JÚNIUS 16. NAPJÁN MEGTARTOTT VII. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

8/2011 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. JÚNIUS 16. NAPJÁN MEGTARTOTT VII. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 8/2011 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. JÚNIUS 16. NAPJÁN MEGTARTOTT VII. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1 Napirendi pontok: 1. napirendi pontok elfogadása 2. Kötvény 3. gazdaságfejlesztési

Részletesebben

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Iskolakód 5 Évfolyam Osztálykód Naplósorszám Nem 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam Az iskola Név:...

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. május 3-án Határozatok: MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Sorszáma: Kódja 35/2012. (V.03.) F5 36/2012. (V.03.) F4 37/2012.

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 79/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

1.) Fogadja el a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse.

1.) Fogadja el a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse. ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2010. december 14- ei ülésére. Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2011. I. félévi munkatervére Határozati javaslat: Nyergesújfalu

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 25-én 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Horváth

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 1) Beszámoló Bököny Cigány Kisebbségi Önkormányzat megalakulása óta végzett tevékenységéről. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: Kis Gusztáv

TÁRGYSOROZAT. 1) Beszámoló Bököny Cigány Kisebbségi Önkormányzat megalakulása óta végzett tevékenységéről. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: Kis Gusztáv Bököny Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 13-i rendkívüli üléséről 37-7/2011. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata határozatai: (7-8/2011) TÁRGYSOROZAT 1) Beszámoló Bököny

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: a Képviselő-testület 2013. június 25-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Beszámoló a Vecsés Tájékoztatásáért Közalapítvány 2012. évi munkájáról Előterjesztő: Szlahó

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben