Pünkösd 1. napja május 27.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pünkösd 1. napja 2012. május 27."

Átírás

1 Pünkösd 1. napja május 27. A pünkösd (pentekoszté) ötvenedik napot jelent és a húsvéthoz kapcsolódó számozás miatt mozgó ünnep. Eredete az Ószövetségben van, a Sávuót a Sinai hegyi törvényadás ünnepe, ill. az aratás kezdete. Érdemes tehát utalni arra, hogy eredendően nem keresztyén ünnep, amint az ApCsel 2,1-ben is olvassuk. A tanítványok pünkösd napján voltak együtt, amikor beteljesedett Jézus ígérete a Szentlélek eljövetelével. A keresztyén hagyományban nem mutatható ki pontosan megünneplésének kezdete. Tertullianus mindenesetre úgy hivatkozik rá, mint régi keresztyén ünnepre, ami megalapozza, hogy talán az apostoli kortól kezdve sok helyütt ünnepelték. A népegyházi gyakorlatban a többi, un. sátoros ünnephez képest megkopott, ugyanakkor kevésbé rakódtak rá a fogyasztói társadalom új népszokásai is. Lélekből, lelkesen Textus: 1Korinthus 2, Amit a textusról tudni kell exegetikai/kortörténeti megértés 1.1. A levél kortörténeti háttere A korinthusi gyülekezetet Pál apostol alapította a Kr.u. 49-ben induló második missziói útja alkalmával. Másfél évet töltött a városban, és ez idő alatt zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdette a Krisztus evangéliumát eleinte zsinagógákban, majd Titus Justus házában (ApCsel 18,1 17). Később Apollós is végez missziói munkát Korinthusban. A korinthusi gyülekezet tulajdonképpen kis házi csoportok összessége volt. 1 Minden bizonnyal ez a tény is vezetett odáig, hogy az első korinthusi levél írásakor már gond volt a gyülekezeten belüli pártoskodás. E pártok az ott járt igehirdetők személye köré csoportosultak: Apollós, Kéfás, Pál. (1Kor 1,4 12) A levél számos, a gyülekezetben felmerülő problémára, kérdésre válaszol. Ilyen a fent említett pártoskodás, az erős karizmatikus jelenségek körüli zavar, az istentiszteleti rend, a párkapcsolat erkölcsi kérdései, stb. 2 A levelet pünkösdje előtt írta Pál apostol Efézusban A textus kontextusa Textusunk a kereszt igéjéről szóló értekezés (1Kor 1,18 2,16) záró része, amely a pártoskodásról szóló perikópák közé ékelődik be. (1Kor 1,10 17 és 1Kor 3) A kereszt igéjéről való páli tanításban az apostol elmondja, hogy az igehirdetése központja a megfeszített Krisztus volt. Ezt nem könnyű megérteni, hiszen a zsidóknak megütközés, a pogányoknak pedig bolondság (1Kor 1,23). Hangsúlyozza Pál azt is, hogy prédikálásában nem az emberi bölcsességre és nem is az ékesszólásra hagyatkozott, hanem az Isten Lelkének erejére. Nyilván ez más korabeli igehirdetőknél nem volt így, sőt lehet, hogy Pál nem rétori igehirdetése 1 BUDAI: Az Újszövetség története, Bővebben a különböző újszövetségi bevezetésekben olvashatunk ezekről. BUDAI: i.m., VARGA: Újszövetségi bevezetés. 3 BUDAI: Az Újszövetség története,

2 Pünkösd 1. napja nem tetszett minden korinthusinak. 4 Az 1Kor 2,12 16 az Isten ajándékainak Lélek általi megismeréséről szól. Ez a szakasz a szövegkontextust figyelembe véve a keresztről szóló beszédre vonatkozik, de mivel explicit módon nem szűkíti le erre az Istentől való ajándékra Pál a megismerést, sőt a 15. versben minden megítéléséről van szó, tágabb értelmezési lehetőség nyílik ki, amelyre az igehirdetés applikációjánál tekintettel kell lenni Versenkénti magyarázat A 12. versben egy ellentétpárt állít fel Pál, ami nem idegen az ő érvelési módszerétől: a világ lelke Isten lelke. A Róm 8,15-ben egy hasonló ellentétpár használatával világít rá az Isten Lelkének mibenlétére: szolgaság lelke fiúság lelke. Ez azonban semmiképpen sem azt jelenti, hogy két azonos hatalmú és erejű entitásról van itt szó, 5 hanem inkább arról, hogy az apostol dialektikus módon érti, és igyekszik megértetni a Lélek valóságát. A lelki világi ellentét az egész textuson végighúzódik. A Lélek ajándékának a célja, hogy a hívő megismerje jobban Isten ajándékait. A Lélek a kulcs a megelőző szakaszban tárgyalt kereszt botrányának és bolondságának megértéséhez. Fontos hangsúlyozni, hogy a Lélek ajándék és nem tulajdon. Az Isten ajándékának a mibenlétére talán legszebben az 1Kor 2,9 utal: Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek. A 13. vers megvilágítja, hogy mit is jelent a világ lelke, hiszen a Lélektől jött tanítással az emberi bölcsességet állítja szembe. Az emberi gondolatok, az emberi logika az, ami a világ lelkét jelenti tehát. 6 A hellenizmusban magától értetődött, hogy az, aki emberek elé állt ki beszélni, filozófiai és retorikai képzéssel és képességgel bírjon. Pálnál megvolt mind a filozófiai, mind a retorikai alap, ahogy ezt az athéni beszéd bizonyítja (ApCsel 17,22 34), de ezt szándékosan nem alkalmazza a keresztről szóló beszédben, mert nem emberi erő által akarja terjeszteni az evangéliumot, hanem Isten erején nyugodva. (1Kor 2,4 5) A 13. versben található egy a fordítás szempontjából nehéz rész: pneumatikoi'" pneumatika; sugkrivnonte". A problémát a szöveg enigmatikus tömörsége okozza. Ugyanis nem lehet eldönteni, hogy lelki személyekről, vagy lelki dolgokról van itt szó, továbbá a sugkrivnw igének legalább 4 jelentése is van: összekötni, egybevetni, magyarázni, mérni. Egyetérthetünk Cserháti Sándorral, aki szerint itt a fordítás az exegetikai döntéstől függ. 7 Hiszen a 14. vers sem igazít el bennünket, ugyanis itt szó esik lelki emberekről is és lelki módon 4 Saját beszédéről írja Pál apostol a 2Kor 10,10-ben, hogy szánalmas a világi mérce szerint. A Budai Bevezetés szerint az Apollós-párt számára fontos volt a retorikai-filozófiai kiműveltség. BUDAI: Az Újszövetség története, CSERHÁTI: Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt első levele, Figyelemre méltó a Jak 3,13 18-al való összefüggés, ahol paralellizmusban áll a bölcsesség jelzőjeként az ejpivggeio", a yucikhv és a daimoniwvdh". Továbbá ahogyan Pál a 1Kor 3,1 5-ben, úgy Jakab is a Jak 3,15 16-ban ír a viszálykodásról. Tehát kapcsolat van a földi bölcsesség alkalmazása és a gyülekezeten béli viszálykodás között. 7 CSERHÁTI: Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt első levele,

3 1Korinthus 2,12 16 való megértésről is. 8 Hadd álljon itt néhány fordítás variáns, melyek közül mindegyik támogatható: Varga Zsigmond József: lelki (dolgokat) lelki (emberekkel) állítva kapcsolatba. 9 Újfordítású Biblia: a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. Tőkés István: lelkiekhez lelkieket szabván. 10 Barettre és Conzelmannra utalva a New Jerome Biblical Commentary: lelki igazságokat lelki módon magyarázva. 11 Akár lelki emberekről, akár lelki dolgok egybevetéséről van szó, a lényeg mindenképpen az, ami korábban is megfogalmazódott, hogy Isten dolgai az ő bölcsességével érthetőek meg igazán. Ezt taglalja tovább a 14. vers is, amely tartalmaz egy a szó szerinti értelem alapján teljesen ellentmondásos, a magyar vallásos-teológiai nyelv szempontjából viszont korrekt fordítást. yuciko;" a[nqrwpo" nem lelki ember. Ezt a fordítást erősíti meg a 15. vers elején megjelenő antitézis, amely lelki embert hoz. A problémát az újszövetségi antropológiai terminusok nem következetes magyarítása okozza, ami viszont több évszázados nyelvi örökségünk. Erről a későbbikben részletesebben szólunk. Szépen fogalmazza meg a Magyarázatos Biblia yuciko;" a[nqrwpo" 12 jelentésének lényegét: A nem lelki ember fogva marad a teremtettség létformájának korlátai között 13 Ebben a létformában alapvetően idegenül és érthetetlenül hangzik az evangélium, hacsak az Isten Lelke nem világosítja azt meg az embernek. A 15. vers szerint a lelki emberek mindent megítélnek, de őket senki sem ítélheti meg. Ez nem feltétlenül a hívők gőgös felsőbbrendűségét jelenti, ahogy egyesek az egyháztörténelem folyamán értelmezték, 14 hanem inkább a kapott Lélek bölcsességének nagyságát. Ezért nem törődik Pál azzal, hogy a korinthusiak ítélkeznek felette (1Kor 4,3). A 16. versben egy Ézsaiás idézettel tesz pontot Pál az Isten Lelke szerinti igehirdetés, és megértésről szóló gondolatmenetének a végére. Az Ézs 40,13 értelme, hogy Isten bölcsessége kikutathatatlan és a legnagyobb. Az ember képtelen arra magától, hogy behatoljon értelmével az Isten gondolatainak mélységéig, ahogy erről a 10. és 11. versekben is szólt. Ezért döntő a Krisztus értelme, ami mind a keresztet, mind a feltámadást érthetővé teszi. 8 Werner de Boor két német fordítási lehetőséget is ajánl: indem wir geistliches mit geistlichem vergleichend deuten és indem wir geistesmenschen mit geistesdinge vergleichend deuten DE BOOR: Der erste Brief an die Korinther, VARGA: Újszövetségi görög-magyar szótár, TŐKÉS I.: A korinthusbeliekhez írt első levél magyarázata, MURPHY: The First Letter to the Corinthians, Cserháti szerint a gnosztikus felfogásban a yuciko;" a[nqrwpo" a még meg nem világosodottakat jelenti. CSERHÁTI: Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt első levele, Biblia magyarázó jegyzetekkel, VIII. Bonifác az 1302-ben kiadott Unam Sanctam bullájában az 1Kor 2,15 alapján igényel világi uralmat. Lásd: 253

4 Pünkösd 1. napja 2. A perikópa megértése teológiai összefüggések feltárása 2.1. Az 1Kor 2,12 16 felszínre hozza az újszövetségi teológia egyik antropológiai kérdését: hogyan értelmezendő a pneu'ma és a yuchv közti különbség? A magyar Újszövetség fordításokban a legtöbbször, mint az ember nem látható belső világa, a lélek szó jelenik meg mindkét görög szó fordításaként. Ez az esetek többségében megnyugtató is, és egybevág az eredeti értelemmel. Amikor e két kifejezés ugyanabban a szövegkörnyezetben jelenik meg, akkor viszont már fordításbeli problémák adódnak, ahogy ez jelen perikópánkban is fennáll. A kérdés tehát az, hogy mi a különbség az emberben lévő, vagy helyesebben szólva az embert alkotó pneu'ma és yuchv között? Varga Zsigmond József egy külön exkurzust szentel ennek a témának szótárának pneu'ma szócikkében. 15 Nem támogatja sem a dichotomista szemléletet, mely szerint az ember halandó testből és halhatatlan lélekből áll, de nem tartja célravezetőnek a trichotomista szemléletet sem, mely szerint test (savrx), lélek (yuchv), és szellem (pneu'ma) alkotja az embert. Ezen elgondolások helyett megoszthatatlan emberről beszél, amelynek több irányultsága lehet. Ha a testi, materiális világnak enged jobban, egyre inkább testi ember lesz (úgymond a yuchv prostituálódik tehát yucikov" lesz az ember). Ha viszont az isteni pneu'ma-nak ad teret az ember, akkor lelkivé (pneumatikov") válik. Azt írja, hogy akár a savrx, akár a pneu'ma csupán kívülről meghatározódó aspektusa (rálátási lehetősége) az embernek, egyik sem alkateleme. A yuchv a sw'ma a jobb és bal felől érkező kozmikus igény felismerésének és az ezzel kapcsolatos felelős döntésnek az alanya és egyben színtere, csatatere is (innen ered a könnyű eltolódások és összetévesztések lehetősége). 16 Erre rímel Bultmann bibliai antropológiai szemlélete, amelyben kimondja, hogy Az ember nem két vagy éppen három részből áll. 17 Tehát az ember egységes, nem részekből áll, de ontológiai struktúrája adja meg annak a lehetőségét, hogy vagy a jó vagy a rossz felé irányuljon. A fenti érvelést elfogadva és megértve, sőt abból kiindulva, mégis érdemesnek látszik kiváltképpen a gyakorlati bibliamagyarázattal és igehirdetésre való készüléssel foglalatoskodva, felállítani egyfajta hármasságot az antropológiai látásunkban. Ugyanis az ember lehet, hogy objektíve egységes, és csak a különböző testi vagy éppen lelki hatások változtatják irányultságát, azonban szubjektíve ezeket az énjében lévő különböző, ha nem is élesen elkülönülő részekként éli meg. Ezek alapján megfogalmazható, hogy az ember olyan öntudattal bíró élőlény (yuchv), amely testben (sw'ma) él, a Gonosz testi kísértéseivel és a test Lélek-templommá tételének lehetőségével. Ugyanakkor nyitott a Lélek (pneu'ma) végtelen világára. E hármasság kifejezetten meg is jelenik az 1Thessz 5,23-ban: Maga a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket (pneu'ma), elméteket (yuchv) és testeteket (sw'ma) teljes épségben 15 VARGA: Újszövetségi görög-magyar szótár, VARGA: Újszövetségi görög-magyar szótár, BULTMANN: Az Újszövetség teológiája,

5 1Korinthus 2, Textusunk középpontjában áll a Lélek magyarázó, megvilágosító, megismerést és felismerést adó munkája. Egyértelmű, hogy a Lélek nélkül a gyülekezet nem a helyes felismeréseket éri el, sőt az emberi bölcsességre való támaszkodás kifejezetten kerülendő a kereszt és a váltság titkának, értelmének és az Isten ajándékainak megismerésében. A Lélek általi gondolkodásnak tehát szotériológiai jelentősége is van, sőt az ordo salutis 18 minden egyes állomásán a Lélek munkáját tapasztalja meg a hívő. Az Újszövetségben ez a gondolat több helyen is markánsan megjelenik. 19 Szathmáry Sándor így szól erről: Nem elég tudni a keresztről, a Krisztus véréről, nem elég részesedni a Krisztus feltámadásának erejéből, hanem még valami égi többlet az, mely a megváltás valóságát kifejezi, és ez a Lélek közlése. 20 A Lélek az, ami jelen idejűvé teheti a hívő számára a megváltást. Térben és időben valóságossá teszi a Krisztus erejét. A Krisztus mennybemenetele után hallatlanul nagy jelentősége van tehát a hívők és a gyülekezetek életében a Lélek munkájának, hiszen csak általa lehet folyamatos kapcsolata a földön élőknek a mennyei létmódba költözött Krisztussal. A Lélek munkájának számos megjelenési formája van, textusunk szempontjából azonban különösen kell figyelnünk az igehirdetés és az igehallgatás helyes módjára. Kálvin mind az igehirdetéssel mind az igehallgatással kapcsolatban szól arról, hogy a Szentlélek teszi hathatóssá. 21 A hirdetett ige és a látható ige is a Lélek közlése folytán lesz életet formáló valósággá a hívő számára. A helyesen hirdetett ige elsősorban az Isten hatalma által válik azzá az eszközzé, aminek lennie kell: a hit terjesztésének eszközévé. Kulcsfontosságú egyrészről tehát az igehirdető személye. Mennyire pneumatikus? Mennyire nem a megejtő szavak, a retorikai fogások, az indiszkrét kiprédikálás, vagy éppen a száraz dogmatizmus mestere, hanem inkább a Lélek szolgája imádságban, készülésben, az igehirdetés elmondásában? Az igehirdetés Lélek-eseménnyé kell, hogy váljon az igehirdető számára. Másrészről az igehallgató szíve, pszichéje is a Szentlélek által felszántott táptalaj kell legyen. Ez a két együttható szükséges ahhoz, hogy az igehirdetés alkalmával történjen valami, egyáltalán megvalósuljon az Istennel való közösség Lelkének ereje által. Ily módon az egyház, a gyülekezet pneumatikus átitatottsága az élet, és az életben maradás egyetlen útja. 3. Prédikációvázlat 3.1. Bevezetés Érdemes a Lélek kitöltésének ünnepén, amit az egyház születésnapjának is nevezhetünk, belehelyezkedni egy külső szemlélő, egy nem hívő gondolatvilágába. Vajon mit lát, mit gondol egy kívülálló ma az egyházról? Ha faluban él, akkor ambivalens több szempontból is a kép. Mert egyrészről lát kiürülő és rossz álla- 18 Ezt a kifejezést Bullinger használja először, az üdvösség rendjét, azaz a megszentelődést érti rajta a Szentlélek munkája nyomán. Rendszeres teológiai munkájában az Apostoli Hitvallás tárgyalásakor fejti ki e tanítását. BULLINGER: A keresztyén vallás summája, Jn 3,5; 1Kor 6,11; Róm 8,9; 2Kor 3,18; Jn 14,16 17; Jn 14,25 26; Jn 16, SZATHMÁRY: Szótériológia, Inst IV. 1,6; IV

6 256 Pünkösd 1. napja potban lévő templomokat, és lát kiürülő és gyönyörűszépen felújított templomokat. Ha városban él, akkor talán nem ilyen ambivalens a kép. Mert itt még nagyjából egységes a templom és a gyülekezet. Használható állapotban lévő templomok fős vasárnapi gyülekezetekkel. Ha pedig belépünk a képzeletbeli idegen bőrébe bújva a templomba, akkor látunk sok idős embert egykét középkorút és elvétve fiatalt is. Nem azért, mert perdöntő lenne egy idegen véleménye, de ha megkérdeznénk, hogy mit lát, akkor mit mondana? Virágzó, erőtől duzzadó közösség az egyház? Külső és belső nehézségekkel küzdő, de keresi és munkálja a megoldást? Talán vegetál, és a túlélés a legfőbb stratégiája? Vagy már lemondott önmagáról? Nem perdöntő az idegen válasza, mégis, ha jobban figyelünk rá, akkor rájöhetünk arra, hogy összefüggés van a hívő és a hívő közösség állapota és a Lélek jelenlétének intenzitása között. Fel kell tenni a kérdést: mennyire az Isten Lelke, és mennyire valami más munkálkodik abban a keresztyén közegben, amelyben élünk? Mit tehetünk tehát? Ne zárkózzunk el a képzeletbeli idegen válaszától, és vizsgáljuk meg, hogyan van jelen a Lélek a hívőben, az igehirdetésben és az egyházban Lélek a hívőben Már az igehirdetés elején le kell tisztáznunk a fogalmakat. Mi a lélek kisbetűvel és mi a Lélek nagybetűvel, vagy másképpen Szentlélek, az Isten Lelke? Az ember lelke jelenti belső lényét, lényegét, öntudatát, érzésvilágát. A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye, azaz Isten egy megnyilvánulási formája. Különösen Pünkösdkor aktuális a kérdés: Hogyan lehet a Szentlélek a hívőben? Pál egy olyan gyülekezetbe írta az alapigét, ahol nagyon is nyilvánvaló jelei voltak a Lélek kitöltésének. A Szentlélekkel telt emberek különböző érthetetlen nyelveken szóltak, prófétáltak. A külső szemlélő számára egyértelmű volt, hogy vették a Szentlelket. Vannak olyan keresztyén közösségek, amelyek a mai napig ilyen ismérvek alapján ítélik meg a Szentlélek jelenlétét. Magyarul, ha még nem szóltál nyelveken, akkor nem vagy igaz hívő. Ez alapján a legtöbb református gyülekezet nem lenne hiteles. Van azonban a Léleknek számtalan olyan munkája, amellyel nem járnak látványos jelenségek, mégis tagadhatatlan módon ott van az emberben. Elég, ha a Galata levélben lévő Lélek-gyümölcsére gondolunk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (Gal 5,22 23). Ilyen egyszerű, sőt hétköznapi tulajdonságokban is a Lélek munkáját tapasztalhatjuk, élhetjük. Akkor miért nem telik meg minden ember Lélekkel? Azért, mert olyan az ember, mint egy nagy bronztömb. Ha egy fegyverkészítő kezébe kerül, akkor ágyú lesz belőle. Ha a harangöntőnek adják oda, akkor harangot öntenek belőle. Ugyanaz az anyag, de különböző használati terület. Az egyik a gyilkolást szolgálja, a másik a lelkeket hívja a templomban. Nem mindegy, hogy mire használják a bronztömböt. Ilyen a lelkünk is. Nem csak felfelé nyitott az Isten Lelkének áldásaira, hanem a rosszra is, a földi dolgokra. Ezért mondja a Gal 5,16 17-ben az apostol: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága

7 1Korinthus 2,12 16 a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ezen a helyen lehet beilleszteni a Két farkas történetét. (lásd 4.1.) Ezt megértve egyre világosabb, hogy mit jelentenek az alapige kifejezései: világ lelke, emberi bölcsesség, nem lelki ember, és az Isten Lelke, lelki dolog, lelki ember. Egyértelmű az is, hogy lelki emberré az Isten Lelke teheti az embert, és ennek az egyik fontos következménye az, hogy képessé válunk megérteni azt, amit Jézus tett értünk. Ez a megértés több mint az egyszerű felfogása a gondolatoknak, ugyanis a Lélek késszé tesz arra, hogy a Krisztus áldozatát szívből el is fogadjuk, sőt azzal teljes mértékben azonosuljunk. Az Ige azt is elmondja, hogy a Lélek által ismerjük meg Isten minden ajándékát. Azt is jelenti ez, hogy nem csak a váltságot és a váltság útját munkálja bennünk a Lélek, hanem egy olyan látást is ad, amely felismeri az Isten ajándékait. Legyen az akár az élet legkisebb dolga is: egy pillanat szerettünkkel, napfelkelte a hegyekben vagy a vajas kenyér jó íze. Hiszen minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá (Jak 1,17). Végül a Lélek által még az a csoda is megtörténik, hogy az emberi közvetítő: a lelkész szavából meghallom Isten hangját Lélek az igehirdetésben és az egyházban Kettőn áll a vásár, szokták mondani. Két fél kell ahhoz, hogy létrejöjjön valami közös dolog. Az igehirdetésre is igaz mindez. Két fél kell hozzá. Kell az igehirdető, és kell a hallgató. Bár az igehirdetőkről egyszer egy egyházi vezető azt mondta: kétféle igehirdető van. Az egyiknek nem szabad hagyni, hogy lejöjjön a szószékről, a másiknak pedig nem szabad hagyni, hogy felmenjen a szószékre. Egy másik egyházi vezető pedig egy gyülekezetről mondta: ebben a gyülekezetben még akkor sem történne semmi változás, ha Aranyszájú Szent János prédikálna nekik. Mindkét vélekedés alátámasztja, hogy valóban két fél szükségeltetik az Isten üzenetének szívbe érkezéséhez. Itt nem a képességekről, sem a képzettségről van szó, hiszen Pál is azt mondja: nem emberi bölcsességből tanult szavakkal hirdeti az evangéliumot, hanem Lélektől jött tanítással. Azt jelenti ez, hogy a lelkész választja ki az alapigét, ő olvas utána, ő fogalmazza meg a gondolatokat, és írja le a prédikációt, és ő is mondja el azt a templomban, de mindezt folyamatosan a Lélek erejéért könyörögve teszi, az Ő segítségében bízva. A lelki lelkész így száll le minden igehirdetés alkalmával a kútba, hogy a Lélek kiapadhatatlan vizéből merítsen. Más nézőpontból: megnyílik felfelé a Szentlélek bölcsessége felé. Nem csak az igehirdetőnek, hanem az igehallgatónak is lelki embernek kell lenni. Nyitottan, a Lélek által készülni a templomba menetelre, az ige hallgatására. Aztán fontos, hogy a templom küszöbén kilépve se szűnjön meg a lelki nyitottság, és hétfőn már ne egy testi ember ébredjen fel. Ha ez megtörténik, akkor ér célba az ige üzenete, akkor tud tovább menni a hívő az üdvösség útján. Ha nem történik meg az igehirdetésben ez a Lélek általi találkozás, akkor viszont mindenki stagnál. Stagnál a lelkész, stagnál a hívő, és stagnál a gyülekezet. 257

8 Pünkösd 1. napja Amikor az egyház csaknem 2000 éves történetére gondolunk, akkor biztos eszünkbe jutnak a folyamatos szakadások. Itt lehet előhozni akár verbálisan, akár vizuálisan Gerhard J. Bellinger ábráját (lásd 4.2.). A keresztyének közötti szakadások sajnálatosan már Pál idejében megvoltak. A korinthusiak pártoskodása az egyik fő témája a Korinthusiakhoz írt első levélnek. Ahogy vannak hiánybetegségek az emberek között is, és különböző tüneteket produkálnak, úgy van az egyháznak is egy nagy hiánybetegsége. Ez a hiánybetegség a Lélek hiánya, a tünetek között ott található a pártoskodás, fogyatkozás, erőtlenség, hiteltelenség és még sorolhatnánk. A gyógyszer nagyon egyszerű, Jézus elmondta már: Vegyetek Szentlelket! (Jn 20,23) Ugyanis a Szentlélek békességet teremt a pártok között, egybefésüli a gyülekezet és az egyház tagjainak gondolatait, erőt és hatalmat ad az egyházi szolgálatokban, növekedési pályára állít Befejezés Ha visszagondolunk a képzeletbeli idegenre, és az általa egyházról, hívőkről felállított diagnózisára, akkor meg kell állapítanunk, bárhogyan áll is a dolog, van lehetőség arra, hogy jobb legyen. Nem emberi bölcsességből és erőből, hanem a Lélek bölcsességéből és erejéből. Személy szerint pedig megfogalmazódhat egy etikai imperatívusz: lelki ember akarok lenni. Akarom hagyni, hogy a Szentlélek bennem és általam hirdesse a Krisztus evangéliumát, cselekedje a békességet, gyógyítsa az ő népét, egyházát. 4. Példák, képek, szemelvények 4.1. A két farkas története Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik. Azt mondta: fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak. Egyikük a Rossz. A düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego. Másikuk a Jó. Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit. Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját: és melyik farkas győz? Az öreg indián mosolyogva válaszolt: az, amelyiket eteted Gerhard J. Bellinger Nagy valláskalauz című könyvében található egy ábra, amely a keresztyénség családfája. Látható rajta, hogy mikor, melyik felekezet vált külön ig viszonylag csend van, aztán egyre több ágra szakad az egyház BELLINGER: Nagy valláskalauz,

9 1Korinthus 2, További szempontok az istentisztelet alakításához A pünkösdi ünnepi istentisztelet lekciója lehet a csontok völgyének látomása: Ez 37,1 14; vagy a pünkösdi történet: ApCsel 2,1 23; de a jobb érthetőség kedvéért akár a textus kontextusa, az 1Kor 2,6 3,4 is. Énekek: 111,1 2; 374; 479,1 2; 372,4 5; Felhasznált és ajánlott irodalom BARCLAY, W.: Briefe an die Korinther, Neukirchen-Vluyn, Aussaat Verlag, BELLINGER, G. J.: Nagy valláskalauz, Budapest, Akadémiai Kiadó, Biblia magyarázó jegyzetekkel, Budapest, Kálvin Kiadó, DE BOOR, W.: Der erste Brief an die Korinther, Wuppertal, R. Brockhaus Werlag, BUDAI G.: Az Újszövetség története, Budapest, Református Zsinati Iroda, BULLINGER, H.: A keresztyén vallás summája, Limache Verlag, BULTMANN, R.: Az Újszövetség teológiája, Budapest, Osiris Kiadó, CSERHÁTI S.: Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt első levele, Budapest, Luther Kiadó, KÁLVIN J.: A keresztyén vallás rendszere II., Budapest, Kálvin Kiadó, KOCSIS E.: Dogmatika, Debrecen, MURPHY, J.: The First Letter to the Corinthians, in The New Jerome Biblical Commentary, Englewood Cliffs, New Jersey, Prentice Hall, PRIOR, D.: Pál első levele a korintusiakhoz, Budapest, Harmat Kiadó, SZATHMÁRY S.: Szótériológia, Budapest, Református Zsinati Iroda, TŐKÉS I.: A korinthusbeliekhez írt első levél magyarázata, Nagyvárad, Királyhágómelléki Református Egyházkerület, VARGA ZS. J.: Újszövetségi bevezetés, Budapest, Református Zsinati Iroda, VARGA ZS. J.: Újszövetségi görög-magyar szótár, Budapest, Kálvin Kiadó, Fehér Norbert (Miskolc) 259

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Utánzás, engedmények és válság

Utánzás, engedmények és válság 8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak

Részletesebben

Oltár az ismeretlen istennek

Oltár az ismeretlen istennek 1 Textus: Ap.Csel. 17, 16-23. Bevezetés: 1. ATHÉN: Pál korában ünnepelte fennállásának 1000 éves évfordulóját. A demokrácia miatt roppant büszke volt. Még a rómaiak is meghagyták a függetlenségét. A kultúra

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15. 3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Szentháromság vasárnapja 2012. június 3.

Szentháromság vasárnapja 2012. június 3. 270 Szentháromság vasárnapja 2012. június 3. Pünkösd utáni első vasárnap. Ehhez a vasárnaphoz viszonyítjuk az ún. ünneptelen félév vasárnapjait, Advent 1. vasárnapjáig: Szentháromság utáni 2. 3. stb. vasárnap.

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49)

3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49) 3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra, Budapest, 1986.;

Részletesebben

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében

Részletesebben

Estomihi (Ötvened) vasárnap 2011. március 6.

Estomihi (Ötvened) vasárnap 2011. március 6. Estomihi (Ötvened) vasárnap 2011. március 6. A vasárnapról: a Húsvét előtti ötvenedik nap (a latin nyelvhez igazodva) Quinquagesima lenne, de ezt már általában Estomihi vasárnapnak hívják. Tehát ez az

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

Keresztény értékeink

Keresztény értékeink Keresztény értékeink Egyedül Jézus által Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam (Jn 14:6) Koinonia - Ez az első előfordulása. - Koinos azt jelenti, közös,

Részletesebben

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3. 5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Tanulmány. Az Ószövetség (meghatározó) szerepe a református igehirdetésben, avagy: Kell-e nekünk az Ószövetség, s ha igen, mit kezdjünk vele?

Tanulmány. Az Ószövetség (meghatározó) szerepe a református igehirdetésben, avagy: Kell-e nekünk az Ószövetség, s ha igen, mit kezdjünk vele? Tanulmány Balogh Csaba Kolozsvár Az Ószövetség (meghatározó) szerepe a református igehirdetésben, avagy: Kell-e nekünk az Ószövetség, s ha igen, mit kezdjünk vele? * Ez a téma és kérdésfelvetés korántsem

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Több mint 25 éves hívő életem során számtalanszor találkoztam a címben megfogalmazott kifejezéssel. Először persze nem tudtam, hogy mi is állhat mindennek

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére Bibliaismeret Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére A tantárgy órakerete: Évfolyam Hetek száma Heti órakeret Évi órakeret 9. 36 1 36 10. 36 1 36 11. 36 1 36 12. 32 1

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

A Szent Szellem keresztség

A Szent Szellem keresztség Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

11. LECKE: MINDENNAPI KÍSÉRTÉSEINK

11. LECKE: MINDENNAPI KÍSÉRTÉSEINK 11. LECKE: MINDENNAPI KÍSÉRTÉSEINK Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1-2. (Isten utat mutat a mindennapokban) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Török István: Dogmatika, Amsterdam,

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

A helyes istentiszteletről 1

A helyes istentiszteletről 1 A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

m a g v e t é s ötletek

m a g v e t é s ötletek m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

JEREMIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE 18,1 12

JEREMIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE 18,1 12 IGAZSÁG ÉS ÉLET Lectio continua Bibliaolvasó kalauz alapján 2011. SZEPTEMBER 20. KEDD SZERDI ANDRÁS 18,1 Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak: 18,2 Menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

938. szám 2013. május 19.

938. szám 2013. május 19. A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Bevezetés az 1. részhez Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Isten egyik különleges vonása ezt teljesen egyedi módon a Biblia jelent ki, egyetlen más könyvben vagy vallásban sem található meg

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;

Részletesebben

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9 Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)

Részletesebben

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt. csendes óráimban, vagy álmatlan éjszakáimon át kirajzolódtak előttem a mélytitkú tárnák s gyakran hallani véltem a gépek zakatolását s a verejtékhúzó csákányok döngését a rózsafáim alatt, vagy a templomunk

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1]

Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1] Észrevételek az új liturgiáról gyülekezeti kipróbálása idején[1] Egyházkerületi nap, Keszthely, 2004. február 28. Kettıs érzéssel állok itt. Egyrészt nagyon örülök, hogy a rendszeres teológia, egyházunk

Részletesebben

Szén Sándor. Új bornak új tömlő 1

Szén Sándor. Új bornak új tömlő 1 Szén Sándor Új bornak új tömlő 1 Új bort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is elpusztul; hanem az új bort, új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad. (Mt

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

VEÖREÖS IMRE AZ ÚJSZÖVETSÉG SZÍNGAZDAGSÁGA

VEÖREÖS IMRE AZ ÚJSZÖVETSÉG SZÍNGAZDAGSÁGA VEÖREÖS IMRE AZ ÚJSZÖVETSÉG SZÍNGAZDAGSÁGA VEÖREÖS IMRE AZ ÚJSZÖVETSÉG SZÍNGAZDAGSÁGA BUDAPEST 1996 A fedélterv Urai Erika munkája Dr. h. c. Veöreös Imre Kiadja az Evangélikus Sajtóosztály Felelős kiadó:

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 Tantervben megfogalmazott rövid tematika Érzéseink: irigység, harag, csalódás témájához: Szituációs játékok, beszélgetések a haragról,

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI Egészen bizonyos, hogy azok az apostolok, akik korábban Jézus közvetlen tanítványai voltak (tehát a 12-höz tartoztak), tanításaik alkalmával

Részletesebben

Az evangélium kezdete

Az evangélium kezdete Márk evangéliuma Lekció: Ézs. 40.1-11 2010. febr. 7. Textus: Mk. 1.1-15 Gazdagrét Az evangélium kezdete Márk evangéliuma a négy evangélium közül a legkorábban íródott, valamint a legrövidebb, a legtömörebb.

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

Én vagyok az ajtó! Jn 10,9

Én vagyok az ajtó! Jn 10,9 MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. AUGUSZTUS 25. I. szám:2003. október XI. évfolyam VIII. szám Én vagyok az ajtó! Jn 10,9 2. OLDAL FÜLEP MÁRK FUVOLAMŰVÉSZ 5. OLDAL EYGHÁZADÓ 3. OLDAL VISSZAPILLANTÓ

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

megtanultam, hogyan jön létre a hit

megtanultam, hogyan jön létre a hit megtanultam, hogyan jön létre a hit Miskolc, 2011 FAITH TO LIVE BY Originally published in English by Derek Prince Ministries, Charlotte, USA - under the title: FAITH TO LIVE BY, ISBN 0-89283-042-5 Copyright

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

NINCS MÁS FUNDAMENTUM

NINCS MÁS FUNDAMENTUM Pasarét, 2014. január 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NINCS MÁS FUNDAMENTUM Lekció: Máté 7,24-29 Alapige: 1Korinthus 3,11-15 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül,

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Rózsa Huba HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Elhangzott Budapesten, a Szent István Társulat régi székházának dísztermében 2011. május 30-án, a Társulati Esték a Család Évében című rendezvénysorozat

Részletesebben

Szabadság Krisztusban

Szabadság Krisztusban 11. tanulmány Szabadság Krisztusban december 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 8:1, 4; 13:8; 1Korinthus 6:20; Galata 5:1-15; Zsidók 2:14-15 Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy

Részletesebben

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM 19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

20. A FARIZEUS ÉS A VÁMSZEDŐ (Lk 18,9-14) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

20. A FARIZEUS ÉS A VÁMSZEDŐ (Lk 18,9-14) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 20. A FARIZEUS ÉS A VÁMSZEDŐ (Lk 18,9-14) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Budai Gergely: Az evangéliom Lukács szerint. kézirat, Ráday

Részletesebben

Milyen prédikációt hall a mai gyülekezet Isten országáról?

Milyen prédikációt hall a mai gyülekezet Isten országáról? Günter Twardella Wuppertal Milyen prédikációt hall a mai gyülekezet Isten országáról? Megjegyzések a Heidelbergi Káté 123. feleletéhez * M elyik a második kérés? Jöjjön el a te országod. Azaz úgy igazgass

Részletesebben