Jégben, fagyban, szárazságban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jégben, fagyban, szárazságban"

Átírás

1 Hajdú-bihari [ I. évfolyam 2. szám május 23. ] Fotó: Nagy Gábor Jégben, fagyban, szárazságban A 2007-es esztendő eddig a természeti katasztrófák jegyében telt el Magyarországon. A tragikus mértékű aszály következtében közel kétszáz milliméternyi csapadék hiányzik a hazai földekből, és a szakmai szervezetektől származó adatok szerint elérheti a negyvenmilliárd forintot a májusi fagyok és a jégverés okozta kár. Megyénk falugazdászainak felmérései azt mutatják, hogy Hajdú-Biharban a jég csaknem harminc hektáron, a fagy pedig több mint háromszáz hektáron pusztított. A baj tehát nagy, ennek ellenére a szaktárca illetékesei siettek kijelenteni, hogy árbevételalapú kártérítésre ne számítson senki, és a termelők csak akkor számíthatnak segítségre, ha maguk is hozzájárulnak a kárenyhítéshez. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szerint a kárenyhítés egyik lehetősége az a huszonötmilliárd forint lehetne, amelyet a gazdák 2006-ban gabonaintervencióra való hivatkozással nem kaptak meg. Egy másik esély az Európai Unió lehetne, hiszen az EU rendelkezik olyan szolidaritási alappal, amelytől akkor kérhető támogatás, ha a kár összege meghaladja a 3 millió eurót, és más tagállam is érintett az ügyben. S mivel például Lengyelországban is jelentős fagykárok voltak, ez az út is járhatónak látszik. Lehetőségek tehát vannak, csak éppen a megoldás késik. Ezért nevezte a napokban Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke felháborítónak azt a közönyt és azt a cinikus magatartást, amelyet a kormány a fagykárt szenvedett emberek iránt tanúsít. Mert bizony a kár nem csak a gazdákat érinti, hanem azokat is, akiknek egyedüli munkalehetősége az idénymunka volt... Gurbán György

2 2 Az ország [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Mi jut a keleti végeknek? A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló törvény módosításáról szóló javaslat általános vitájában május 8-án a Fidesz hajdúbihari képviselői ugyancsak aktívak voltak. Miközben a térség kormánypárti képviselői közül senki sem hallatta hangját, Vitányi István, Tasó László és főleg Márton Attila markáns ellenzéki véleményeket fogalmaztak meg. Bihari sárréti utak sorsa DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Az előttem szóló hozzászólása késztetett arra, hogy felszólaljak térségem, a bihari sárréti térség ügyében, ugyanis több alkalommal átlapoztam az előttünk fekvő törvénytervezetet, és egyetlen számot kerestem volna benne, de sajnos ebben nem találtam, nevezetesen: a régi rendszerben 4/A-nak, jelenleg 42-esnek nevezett út gyorsforgalmi úttá történő fejlesztését. Ha kicsit humorosan akarom kifejezni magam, akkor azt mondom, hogy most készül Magyarország legnagyobb elkerülő autópályája, illetőleg gyorsforgalmi útja, amely elkerüli a bihari sárréti térséget. Itt körülbelül 130 ezer ember további sorsáról, lehetőségeiről van szó, hiszen ha megnézzük Magyarország úthálózatát, akkor ebben a jogszabálytervezetben, ami most előttünk fekszik, szerepel Szolnok és Püspökladány között, továbbá Debrecenig a 4- es számú fő közlekedési útvonal gyorsforgalmivá történő fejlesztése, majd tovább a 35-ösnek a határ felé. De ezzel tulajdonképpen az általam említett 130 ezer embert, a bihari sárréti térséget érintő elkerülő út elkészítése is folyamatban van. Éppen ezért módosító indítványt nyújtottam be, amely arra vonatkozik, hogy ebben a térségben a 42-es számú főút gyorsforgalmivá történő fejlesztését is vegye be a kormányzat, hiszen a közút mellett a vasúti hálózatunk is olyan, hogy Püspökladányban kell mozdonyt cserélni, hiszen a határ felé nincsen villamosítva. Kérem a kormány tisztelt jelen lévő képviselőjét, hogy fontolják meg, és majd támogassák ezen javaslatomat. Köszönöm szépen. Kimaradtak fontos beruházások TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Nemcsak ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy országos jelentőséggel bíró első- és másodrendű utak nem szerepelnek a tervezetben, mint ahogy elhangzott már, több tervezet, több lista van, mégis nagy a keveredés; azt is, hogy sokkal több beruházást kellene szerepeltetni a listán, meghagyva a változtatás lehetőségét. A frakciófegyelem ugyan köti őket, de a többség is kifogásolta, hogy az eljárási könnyítések, mint ahogy elhangzott az imént, nem érvényesek az elsőrangú főutak építése kapcsán, pedig ott is ugyanolyan gondok és problémák vetődnek fel. Kimaradtak olyan fontos beruházások, mint ahogy már hallottuk, az M3-as Miskolc fölötti szakaszának megépítése, pedig tudjuk, hogy a szlovák kormány re ígéri a Kassa és az országok közötti szakasz megépítését, így érdemes lenne nekünk is gondolkodni a hiányzó szakasz elkészítésében. De lehet említeni a Veszprém Várpalota-szakaszt is, vagy a 4-es főút továbbfejlesztését, esetleg a Bocskaikertet elkerülő szakasz megépítését, vagy az ország legforgalmasabb másodrendű főútjának, a 471-esnek a felújítását, hiába három számjegyű. Vagy mondhatnám a Debrecen Hajdúsámson közötti kétszer kétsávos autóút megépítését, a Hajdúsámsont elkerülő szakasz megépítését, vagy a 48-as számú főút rekonstrukcióját. A melléklet körülbelül 900 kilométernyi autóutat, autópályát jelöl meg, és ha ezt a felturbózott autópálya-építési árakkal felszorozzuk, ez körülbelül milliárd forintot jelent, ez nagyjából az erre az ágazatra tervezett teljes összegnek felel meg. Az előterjesztésből nem derül ki, valóságosan sem tudunk következtetni nagy biztonsággal, hogy szinkronizálva van-e az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel, bár az imént elhangzott, hogy igen. Nem tisztázott, hogy a felhasználható keret a regionális tanácsokhoz rendelt közlekedésfejlesztési kerettel együtt értendő-e, vagy sem. Ránk zúdul a kamionforgalom MÁRTON ATTILA (Fidesz): Kérdem én, akkor tessék már megmondani, vajon miért szerepelnek ebben kétszer egysávos, tehát normál utak, amelyek autóútnak vannak minősítve? Hiszen ha valahol megjelenik egy valós fejlesztési igény, akkor ott nem, mondjuk, a tengelynyomás 11,5 tonnára történő emelésével és burkolatmegerősítéssel lehet a kapacitást, tehát az út átbocsátó képességét növelni, hanem a sávok megépítésével. Tehát teljesen értelmetlennek látom, konkrét példát mondok, mondjuk, az M35-M4-es út folytatásának, amely a jelenleg Debrecenig tartó M35-ös autópálya országhatárig történő megépítése, ahol egyébként északról, tehát Lengyelországból, Szlovákiából a teljes kamionforgalom megy délre, egy ilyen útnak a kapacitását hogyan lehet kétszer egy sávra tervezni akkor, amikor teljesen világos, és minden számítás igazolja, hogy még a kétszer két sáv sem lesz elegendő néhány esztendőn belül. Vagy egy másik, szintén szakmailag alátámasztott érv. Például a Hajdúszoboszló és Debrecen közötti kétszer kétsávosításhoz 2001-ben már elkészültek a tervek, számítások, mérések igazolják, hogy a jelenlegi út 140 százalékos kapacitással van kihasználva, ami a közlekedésbiztonsági szempontokat is figyelembe veszi, ennek ellenére még csak tervbe sincs véve ennek az útszakasznak az elkövetkezendő években történő fejlesztése. Tehát itt térek vissza ahhoz a gondolathoz, amit Ipkovich képviselő úr is elmondott, hogy nem politikai vita, hanem valós szakmai szempontok legyenek azok, amelyek ezt a törvényjavaslatot, illetve ennek az elfogadását vagy támogatását megalapozzák. Biztos vagyok benne, hogy legalább 50 60, ha nem több módosító javaslat lesz, hiszen nagyon sok olyan út van az országban, amelynek a fejlesztésére valóban szükség lenne. Az oldalt írta és összeállította: Dombrovszky Ádám (Hajdú-Bihar valamennyi képviselőjének országházi felszólalásait teljes terjedelmében olvashatják internetes lapunk politikai oldalának parlamenti aloldalán.)

3 [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Megyeháza 3 Kimenekülni a hurokból Nehéz örökséget vett át elődeitől a tavaly ősszel felállt megyei önkormányzat, a gazdasági és politikai kényszerpályák időnként csekény mozgásteret biztosítanak. Ám Rácz Róbert, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke az első félév értékelésekor hangsúlyozta: mindig meg lehet találni a kiutakat... Rácz Róbert: A kormány esküdt ellensége a megyei önkormányzatoknak Milyen állapotokat örökölt az új megyei önkormányzat? Sejtettük, hogy nem lesz rózsás a helyzet, de a valóság sokkal rosszabb volt annál, mint amire számítottunk. Gondoltuk, hogy a Kenézy-kórházzal bajok lehetnek, de arra nem számíthattunk, hogy több mint egymilliárd forintos kifizetetlen számlát halmoztak fel elődeink. Csak emlékeztetőül: amikor mi 2002-ben átadtuk a megyei önkormányzat kulcsait a szocialistáknak, több száz millió forint számlán heverő pénze volt a kórháznak. És ez csak a Kenézy ügye, még számos területen fogadott minket zűrzavar. Ennek legjobb példája a polgári pihenőpark, ahol csak azt nem lehetett látni, ki a tulajdonos, mert nem volt tisztázva a terület tulajdonjoga. Első félévünkben próbáltunk rendet tenni a káoszban, miközben a magyar kormány deklarált szándéka szerint igyekezett az idei év költségvetésének tervezése közben egyértelművé tenni, hogy esküdt ellensége a megyei önkormányzatoknak. Hogyan érhető tetten a kormányzati szándék? A módszer egyértelmű: a finanszírozás szerintünk alkotmányellenes szűkítésével igyekeznek megfojtani a megyéket. Ez azért aggályos igazán, mert a szocialisták nem nekem ártanak, hanem például azoknak az időseknek, akiket intézményeinkben ellátunk, azoknak az árva gyerekeknek, akik számára gyermekvédelmi intézményeink nyújtanak esélyt, és azoknak a betegeknek, akiket a kórházunkban látnánk el ha hagynák. Az állam szerződésszegő módon nem finanszíroz, az önkormányzatnak azonban kötelessége az ellátást biztosítani. Mi meg fogjuk találni a módját annak, hogy a törvénysértést bebizonyítsuk. A megyei önkormányzatok összefogtak, közösen dolgozunk azon, hogy a kormányt fülön fogjuk. A kórház szorult gazdasági helyzetéből mi lehet a kiút? A napokban hallottam, az Egészségbiztosítási Pénztár vezetői arra büszkék, hogy nyereséggel zárták a tavalyi évet. Magyarán: csődbe vitték a kórházakat, hogy az OEP-nél maradjon a pénz. Az állam visszatartja az adófizetők pénzét, amit befizettek a társadalombiztosítás kasszájába, nem finanszírozza belőle a kórházakat, ennek okán csökken a egészségügyi ellátás kapacitása, színvonala. A kormány nyilvánvaló szándéka, hogy csődbe hajszolja az önkormányzati tulajdonú intézményeket. Addig csökkentenék a finanszírozást, amíg azt nem mondjuk: vége, eladjuk a kórházat, mert nincs pénzünk az üzemeltetésére. Mi azonban szeretnénk kimenekülni ebből a hurokból, mert fontos kérdés megtartani köztulajdonban a Kenézyt. Ezért határoztuk el, hogy a jelenlegi intézményi formát átalakítjuk, és továbbra is százszázalékos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságban működtetjük tovább a kórházat. Így próbáljuk meg az üzemeltetést ésszerűsíteni, ez lehet az útja a megmaradásnak. Nem akarjuk eladni a kórházat, mert az rossz lenne mindenkinek, nem kedvezne a több mint kétezer kórházi dolgozónak, s nem kedvezne a betegeknek. Ráadásul ez nem lehet szándéka a megyei önkormányzatnak még akkor sem, ha az ügylet pénzügyileg kedvező lenne. Hiszen nekünk nem az a dolgunk, hogy nagy haszonra tegyünk szert, hanem az, hogy eleget tegyünk ellátási feladatainknak. Nagy öröm, hogy hamarosan megnyitja kapuit az új megyei könyvtár, ám a jelenlegi pénzügyi helyzetben okozhat fejtörést a működtetése. Valóban, hiszen számításaink szerint az új könyvtár épületének üzemben tartása közel háromszor annyiba fog kerülni, mint a régié volt. Az egyik szemünk sír, a másik meg nevet, mert van egy gyönyörű új könyvtárunk, amelyben párját ritkító közszolgáltatást tudunk nyújtani, ám gondokat okoz a működtetés. Azt a megoldást választottuk, hogy több olyan tevékenységet, amit eddig máshol láttunk el, beviszünk majd ebbe az épületbe. Így koncentrálni lehet a korábbi kiadásokat, ettől reméljük, hogy az épület üzemeltetése megoldott lesz, és ha ügyesen szervezünk, még jól is járhatunk. Az amúgy is létező súlyos gondokat mostanság a természet tetézte aszállyal és példátlanul nagy fagykárral. A kormányzati kárenyhítés jelenlegi formájának elégtelennek tűnik. Mit lehet, mit kellene tenni? A napokban Nyíradonyban volt egy találkozó, melynek házigazdája a választókerület országgyűlési képviselőjeként is Tasó László polgármester volt. A helyszín nem volt véletlen, hiszen az ő kerületét sújtotta leginkább a fagy Hajdú-Biharban. A konzultáción a gazdák képviselői és az érdekképviseletek vezetői vitatták meg a teendőket. Szeretnénk közösen rávenni a kormányt arra, hogy legalább milliárd forinttal siessen a gazdák segítségére. Ezt meg is lehet tenni, hiszen ennyivel kevesebb pénzt kaptak a gazdák tavaly az egyébként nekik járó földalapú támogatásból. A kormány eddig vonakodni látszott, de múlt hét pénteken talán megtört a jég, hiszen a megyeházi sajtótájékoztatónkon részt vevő Csontos János és Juhászné Lévai Katalin szocialista országgyűlési képviselők úgy nyilatkoztak, egyet gondolnak velünk ebben a kérdésben. Én a magam részéről örülök annak, hogy a megyei önkormányzat otthona tudott lenni egy ilyen közös gondolkodásnak, mert erre az elmúlt négy évben nemigen akadt példa. Őszintén remélem bár a kórházi ágyak elosztásának ügye miatt rosszak a tapasztalataim, hogy a szavaik nemcsak a sajtónak szóltak, és a kormány előtt is kiállnak majd az itt hangoztatott véleményük mellett... Gurbán György Megjelenik: Hajdú-Bihar megyében 128 ezer példányban Főszerkesztő: Szénási Miklós Szerkesztő: Gurbán György Lektor: Arany Lajos Fotó: Nagy Gábor Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) Kiadja: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) hbmhet@deol.hu Felelős kiadó: Angi János Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella Lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Terjesztési reklamáció: (52) A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi grafikai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.

4 4 Megyei krónika [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Együtt könnyebb Helyzetbe kell hozni a térség vállalkozóit, és fent kell tartani a fejlődést. Ezt a célt tűzték ki Kabán a Zöldipar Klaszter megalapítói. A szervezet jó példa a széles körű társadalmi összefogásra. A klaszter megalakulása azt mutatja, hogy a Kaba térségében élők a cukorgyár bezárása után nemcsak a kormánytól és az Európai Uniótól várnak segítséget. Ezzel a szervezettel alapot teremtettek arra, hogy később létrejöjjön itt egy fejlett agrárlogisztikai park, ahová külföldi befektetők jelentkezését is várják. A szakemberek azt mondják: bár a klaszter nem egy elterjedt közösségi forma hazánkban, az biztos, hogy a kisvállalkozások számára a megújulás lehetőségét és a profilváltást szavatolja. A névadó emlékére Az 5. Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi kiképzőbázisának tagjai koszorúzással emlékeztek névadójuk, Vay Ádám születésének 350. évfordulójára. Az ünnepségen Kovács József dandártábornok elmondta: a múltról nem feledkezhet meg a mai nemzedék. Szerinte a bázis névadója méltó arra, hogy példaképe legyen a jelen katonáinak. A kiképzőbázis egyébként még 2005-ben vette fel Vay Ádám nevét abból az alkalomból, hogy a 2004 őszén bezárt nyíregyházi Vay Ádám laktanya személyi állománya a debreceni dandárhoz került. Fegyvert csempésztek Egy kibiztosított, kilenc milliméteres pisztolyt és huszonhét darab lőszert próbáltak Magyarországra csempészni külföldi állampolgárok. Egy moldáv rendszámú mikrobusz még péntek éjszaka jelentkezett belépésre az ártándi határon. A pénzügyőrök félreállították, majd mind a buszt, mind az abban utazó moldáv és román utasok csomagjait átvizsgálták. A vámosok egy párnában találták meg a maroklőfegyvert és a lőszereket. Ezeket lefoglalták, a járművet vezető moldáv állampolgárral szemben pedig fegyvercsempészet bűntette miatt indítottak eljárást. Táncoslábú gyerekek Két nap alatt több mint harminc csoport mérte össze tudását Hajdúböszörményben, az idei Hajdú-Bihar Megyei Gyermek Néptáncfórumon. A fellépők többek között Mátyusföldi leánytáncot, Forgatóst, Három-ugróst, valamint Szatmári táncokat mutattak be. A produkciókat négytagú zsűri értékelte. A néptáncgála legjobbjai meghívást kaptak a regionális megmérettetésre, amelyet június 22-e és 24-e között Tiszafüreden rendeznek meg. Teszt a KRESZ-ről Óvodát és iskolát szépítettek a napokban a Budapest Bank berettyóújfalui fiókjának dolgozói. A pénzintézet helyi munkatársai az oktatókkal és a szülőkkel közösen a József Attila Eltérő Tantervű Általános Iskolában és a Széchenyi Utcai Tagóvodában az intézmények udvarán található játékok felújításával, lefestésével, valamint virágok és dísznövények ültetésével tették barátságosabbá a gyermekek környezetét. Szintén Hajdúböszörmény adott otthont szombaton egy egész napos közlekedési vetélkedőnek, ahol pedagógusokból, önkormányzati képviselőkből, motorosokból és friss jogosítvánnyal rendelkezőkből álló csoportok mérték össze tudásukat. A rendezvény a balesetek megelőzését szolgálta, hiszen csak a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság illetékességi területén évente több mint száz baleset történik. Hortobágyi hírek Szombattól látogatóközpont és erdei iskola is segíti a puszta megismerését Hortobágyon. A létesítmény állami támogatással, 300 millió forintból épült fel. Hozzá kapcsolódik a további 100 millióért kialakított kézműves udvar, ahol tíz népi mesterség képviselői kaptak helyet. Mátán pedig 120 millió forintból hozták létre a Fecskeház Erdei Iskolát. A korszerű, vendégbarát épületek a szakenberek szerint hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen felismerjék a Hortobágy értékeit. A foci jegyében Hazai és határon túli vállalkozók vettek részt az első Bihar Bihor Labdarúgó-Vándorkupán. A sportprogram nem titkolt célja az volt, hogy jobban megismerjék egymást a szomszédos települések lakói, és a későbbiekben közös munkákban, befektetésekben kamatoztassák a kialakult kapcsolatokat. Segítség zenével Fagyos hangulat Jótékonysági hangversenyt rendeztek a beretytyóújfalui művelődési központban. A repertoáron neves klasszikus zeneszerzők művei és a fellépők saját szerzeményei szerepeltek. Mások között Kovács Lívia, Márton László, Fekete István és Gáspár Izabella léptek színpadra. A támogatói jegyekből befolyt összeget Juhász Szabolcs gyógykezelésére fordítják. Sok hajdú-bihari gazda várta mostanában a nagypolitika híreit arról, hogyan alakulhat a fagykár miatti kárpótlásuk. Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elismerte, hogy a fagy jelentős károkat okozott a gyümölcsös ültetvényekben, ám sietett leszögezni, a termelők nem számíthatnak árbevétel-alapú kártérítésre. Az agrártárca vezető politikusa hangsúlyozta: a kormány ahhoz kíván segítséget nyújtani, hogy a kárt szenvedett termelők a tevékenységüket folytatni tudják, ezért tárgyalásokat kezdeményeznek az Európai Unió illetékeseivel. Gőgös Zoltán még pozitívumot is vélt felfedezni a jelenlegi helyzetben. Szerinte ugyanis a fagykár alkalmat adhat arra is, hogy az elöregedett ültetvények esetében régóta esedékes szerkezetátalakítást megtegyék a gazdálkodók. Ám ez a javallat aligha melengeti a gazdák fagyos hangulatát... - gé -

5 [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] A megye 5 A Leader-ügyben bíróság dönt Beteg van, járvány nincs Fertőző májgyulladást észleltek az 1100 lelket számláló Újlétán. Járvány azonban nincs a településen. Súlyos milliók forognak kockán abban a vitában, amely a közelmúltban robbant ki a vidékfejlesztésre vonatkozó Leader+ programról. Kétség merült fel ugyanis a sárréti kistérségben a lebonyolítás jogszerűsége ügyében. A sárréti akciócsoport még tavaly tartott ülésén bejegyezték az októberi önkormányzati választások miatt bekövetkezett változásokat. Arnóth Sándor elmondta: utólag még egy egyesületet is beépítettek az akciócsoportba, tehát az eredeti konzorciumi szerződést a gesztorszervezet az akciócsoport tagjainak hozzájárulása nélkül változtatta meg. A püspökladányi polgármester ezért kistérségi vezetői minőségében törvénysértésre A pártok fölötti képviseletért A leggyakrabban hangoztatott szó az összefogás volt azon a debreceni ülésen, amelyen a résztvevők kinyilvánították szándékukat a megyei cigány területi kisebbségi önkormányzatok országos tanácsának létrehozására, illetve működésére. A hajdú-bihari önkormányzat Árpád-termében a területi cigány kisebbségi önkormányzatok képviselőit Szólláth Tibor, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte. Kifejtette: a demokrácia gyenge lábakon áll, ezért jó alkalom a mostani kezdeményezés a közös gondolkodásra. Dancs Mihály, az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke úgy Nagy szükség van a Sárrét támogatására (Fotó: Fejes Márton) hivatkozva nem írta alá a nyertes pályázóknak odaítélt 85 milliós támogatást, mert álláspontja szerint a később csatlakoztatott egyesület jogtalanul szavazott a pénz elosztásáról. Lépése után két kiadványt eszközül használva támadták Arnóth Sándor álláspontját. Megdöbbentő a sajtó egyoldalúsága, ahogyan egyértelműen Arnóth Sándor kistérségi vezető nyakába varrják a felelősséget a Leader-program ügyében anélkül, hogy megkérdezték volna a véleményét mondta el az ügyről Kiss Sándor, Báránd polgármestere. Arnóth Sándor a sajtó munkatársainak rendelkezésére bocsátotta az eredeti és a módosított dokumentumokat, amelyek különböző tartalmúak. vélte: pártok fölé kell emelkednie a hazai cigányság képviseletének. Aba-Horváth István, a Hajdú-Bihar Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat elnöke arra kereste a választ, hol tartunk ma, és merre tartson a magyarországi cigányság. A legnagyobb lélekszámú hazai kisebbségről szólva elmondta: a 3200 település közül legalább 2000-ben élnek cigányok. Az Észak-Alföld régióban az összcigányság 25 százaléka vagy inkább egyharmada él. Az elmaradott térségben a foglalkoztatottság minimális, nincs munkahely, nincsenek vállalkozók a cigányok között. A közhasznú munkáért valóságos harc folyik. Demográfiai robbanás várható, mivel jó a Ezért igazságszolgáltatásra kell bízni az ügy jogszerűségét hangoztatta a kistérségi vezető. Bangóné Borbély Ildikó, az Öszszefogás a Sárréti Kistérségért Egyesület elnöke a dokumentumok dacára úgy véli: nincs gond, az akciócsoport törvényesen működik. Arnóth Sándor meggyőződése szerint viszont a Leader+ program szétzilálása zajlik, pedig a Sárrétnek szüksége van arra a pénzre, amelyből jelentős gazdasági programok valósulhatnának meg a kistérségben. Az összefogást hangoztatók éppen az ellenkezőjét tanúsítják felelőtlen magatartásukkal szögezte le Püspökladány polgármestere. Nyírő Gizella gyermekvállalási kedv, ami által nemzetmegtartó erőt jelentenek a romák, mégsem számolnak velük a munkaerőpiacon mondta Aba- Horváth István. A tanácskozáson elhangzott: egy ötszáz fős felmérésből kiderült, hogy 492-en rossznak minősítették a kormány 2006-os romapolitikáját, míg 99 százalékuk nem érzi magát uniós állampolgárnak. Aba- Horváth István szerint a mai politika a gazdagok érdekét képviseli. A kilábalást a szegénységből a munkahelyteremtés és a felnőttoktatás jelenthetné. És veszekedés helyett összefogásra, esélyteremtésre volna szükség. Nyírő Gizella A napokban 130 embert felnőtteket és gyermekeket oltottak be Újlétán fertőző májgyulladás ellen. Közös bennük, hogy mindannyian kapcsolatban voltak egy tizenkét éves kislánnyal, illetve annak környezetével. A gyerek szervezetében április végén kimutatták a betegséget a Kenézy-kórházban. Azóta újabb két újlétai esetében fedezték fel a májgyulladást. Egy anya és kétéves kisfia betegedett meg, őket szintén a Kenézy-kórház látja el. A szakemberek két másik helyi lakost is megvizsgáltak, mert felmerült a fertőződés gyanúja, de az ő leletük negatív lett. Információink szerint a betegek a körülményekhez képest kielégítő állapotban vannak. Lajkó Gabriella kistérségi tisztifőorvos elmondta: járvány továbbra sincs a településen, a több mint száz embert azért oltották be, hogy gátat vessenek a fertőzés továbbterjedésének. A betegség kórokozója széklettel terjed, ezért a szakemberek fertőtlenítették az általános iskolát és az óvodát. Az intézményekben a mellékhelyiségek, ajtók és kilincsek vegyszeres lemosására is utasítást adott a tisztiorvosi szolgálat. A kicsiket pedig napi többszöri kézmosással is igyekeznek óvni a kórtól. Segítség jött Sárrétudvari önkormányzata rendszeresen pályázik a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnél. Legutóbb liszt- és száraztészta-szállítmány érkezett a településre. Az adomány elosztásának megszervezésében az önkormányzat és a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat helyi munkatársai működtek közre.

6 6 Megyei krónika [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Aranyat ér(ne) az eső Példátlan aszály sújtotta tavasszal a magyar mezőgazdaságot. Kovács Zsigmondné, a Berettyóújfalui Gazdakör elnöke pontosan látja ezt hiszen maga is családi gazdálkodó, illetve tápbolttulajdonos. Az aszály leginkább a gabonaféléket károsította. Az őszi vetés sok helyen felsült, idő előtt szárba szökkent a búza és az árpa. Ráadásul a gombabetegség is megtámadta a gyenge növényeket. Ezután pedig várható a fehérítőbogár megjelenése és károkozása a gabonafélék között. Az időben elvetett és kikelt kukoricát a május eleji fagyok megcsípték. Vannak növények, melyek már ki is fagytak. A burgonyát kétszer érte ilyen csapás. A probléma az állattenyésztésre is kihat? Igen, ott sem jobb a helyzet, óriási mértékben visszaesett a sertések száma. A felvásárlási ár egyre lejjebb csúszik, csak 198 forintot fizetnek kilónként a háztájiból származó hízóért. A magyar gazdák nem versenyképesek a külföldről behozott sertésdömpinggel szemben. Az ágazatot a teljes csőd fenyegeti, hiszen a takarmányárak a csillagos égben vannak. A kukorica például forintba kerül mázsánként. Amíg a hathetes malac darabja 8 10 ezer forint, addig egy hízott, 120 kilós sertés ára ezer forint. Így aztán gyakorlatilag nincs hasznuk az állattartóknak. A juhászatban stagnál a felvásárlási ár, a tíz évvel ezelőttinél rekedt meg. Sőt sok gazdának a nyakán maradtak a bárányok húsvét után, így nem jutottak pénzükhöz az állattartók. A legelők az aszály miatt felsültek, legeltetési és szálastakarmánygondok léptek fel. A tavalyi madárinfluenza hatására 20 százalékkal kevesebb tojót telepítettek le, így ez a piac az egyetlen, amelyre van kereslet. Ny. G. Fagyott fák, vesztett remények Az április végi tavaszi fagy megoldhatatlan helyzet elé állította a gyümölcsültetvények gazdáit. Megyénkben leginkább az almafák szenvedtek maradandó károsodást, de egyes zöldségek, gabonafélék, valamint az akácosok is megsínylették a dermesztő hideget. Hajdú-Biharban elsősorban a homokos, erdőspusztai területeken keletkeztek nagy károk, a gyümölcsültetvények mintegy százaléka sérült vagy semmisült meg. A megye löszháti területein, Derecskén, Hajdúszoboszlón, Hajdúnánáson, illetve Hajdúdorogon jóval kisebb a kár mértéke. Bár a legnagyobb veszteség az almaültetvényeket érte, a meggyfák és diófák egy része is jelentős károkat szenvedett. A fátyolfóliák alatt is sok zöldség fagyott el, de ezeket néhány hetes késéssel tudják pótolni a termelők igaz, dupla ültetési költséggel. A szántóföldi kultúrákban nincsen jelentősebb kárról adat, a kukorica levelei ugyan egyes területeken elfagytak, de szakemberek véleménye szerint ez nem befolyásolja negatívan a termést. Az akácosok körében viszont nagy a kár: a fák virágai sok helyen megsérültek. Nem az ilyenkor szokásos, egy-két órás hajnali fagy pusztított jellemezte az állapotokat Harsányi Antal, a Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vezetője. A hőmérő higanyszála Nemrég még ilyen szép volt az almafák virága ugyanis egyes térségekben mínusz 6 fok alá is süllyedt, és ez az érték tartósan, az éjszakai órákra meg is maradt. A kegyetlen időjárás azonban nem minden területet veszélyeztetett. Ez a tavaszi fagy rapszodikus volt. Előfordult, hogy két, egymás mellett lévő parcella közül az egyik termése megsemmisült, a másiké nem. Mi okozhatja ilyenkor a különbséget? A legapróbb technológiai elemek is szerepet játszhattak az eltérő károsodásban, egy nagyobb adag műtrágyázás, vagy egy fagy előtti alaposabb öntözés végzetes lehetett a termés számára. De sok függ a talajszerkezettől is. Mivel száraz, aszályos tavaszunk volt, a talaj mélyen kiszáradt. A száraz talaj pedig gyorsan melegszik és gyorsan hűl le, és nem képes a nagy hőmérsékleti ingadozásokat mérsékelni. A homokos talajokon viszont még nagyobb a kár mértéke, mivel a homoknak nagyon rossz a víztároló képessége. Megyénkben is ezeken a területekről jelentették a legnagyobb veszteségeket. Mit tehetnek ilyenkor a termelők? Ennek a hidegnek a káros hatásait szinte lehetetlen kivédeni. A 2 és 4 Celsius-fok közötti érték határeset, ekkor még lehet próbálkozni az ültetvényeken füstöléssel és égetéssel, hiszen így egy-két fokkal magasabb hőmérséklet érhető el. Volt erre is példa a kritikus éjszakákon, egyes termelőknek ilyen eljárással sikerült almaültetvényüket megmenteniük. Nehéz időszak következik a termelők számára. Az év további részében ugyanis azzal a tudattal kell ápolniuk a talajt, hogy vagy nagyon csekély bevételre számíthatnak, vagy semmilyenre. Ugyanúgy meg kell védeni a gyümölcsösöket a kórokozóktól, mintha tele lennének terméssel. Hová fordulhatnak a károsultak? A bejelentések folyamatosan érkeznek az illetékes hivatalba, a falugazdászoknak eddig termelő jelezte, hogy ültetvénye fagykárt szenvedett. Támogatást pedig az elemi kárbejelentő nyomtatvány alapján kiállított igazolással igényelhet a károsult. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal idén januárban indított olyan programot, amely kárenyhítést nyújthat az érintetteknek. Kevesen csatlakoztak megyénkből. A tárca folyamatosan tárgyal az Európai Unióval a lehetséges kártérítésekről. Arra lehet számítani, hogy az Unió előre kifizeti az esedékes támogatásokat, és a gazdákat segítő bankokkal tárgyal a hitelállományok átütemezéséről. Azonban lehet tudni, hogy teljes kártérítésre nem számíthatnak a termelők. Az pedig még kérdéses, hogy a kormány a nemzeti költségvetésből mennyit áldoz a támogatásokra. Deczki Anna

7 ??? [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Megyei krónika 7 Vita a kaszinókról Városi vagyon tűnhet el Jelzálog kerülhet hamarosan a hajdúdorogi önkormányzat egyik ingatlanára. Az ügy élénk vitát váltott ki a város képviselő-testületének legutóbbi ülésén. Szabad, vagy nem szabad a verseny Hajdúdorogon? Ki és hol működtethet játékgépeket Hajdúdorogon? A kérdéssel már jó ideje foglalkozik a város képviselő-testülete. Most újra terítékre került az ügy. A jelenleg érvényben lévő önkormányzati határozat értelmében kizárólag egy helyi vállalkozó gépei működhetnek Hajdúdorogon. A most a képviselők elé került előterjesztés a város több pontján (ifjúsági, gyermek, oktatási vagy nevelési, továbbá egyházi, és egészségügyi intézmény 200 méteres körzetében) korlátozni kívánta a játéktermek létesítését. Tehát az elképzelés további területi megszorításokat adott volna az újonnan üzembe helyezendő pénznyerő automaták tekintetében. Az ügyrendi bizottság határozati javaslata elutasította az előterjesztett tervezetet. A témához hozzászólt egy érintett vállalkozó is. Szerinte az erre vonatkozó, 1999-es önkormányzati határozatot is el kellene törölni, hogy a településen érvényesülhessenek a szabad piaci viszonyok a városi és városon kívüli vállalkozók számára egyaránt. Vas Mihály szocialista képviselő hozzászólásában azt mondta: Semmi sem győz meg ezeknek a gépeknek a jótékony hatásáról. S felhívta a figyelmet: a tervezet nem jogsértő ugyan, de az Alkotmánybírósághoz fordulva megtámadható. A rendelettervezetet végül elutasították, így maradt az eredeti verzió. A monopolhelyzettel együtt. Szintén a pénzhez kötődő hír, hogy a testület döntése értelmében nem emelik a helyi strandfürdő belépőjegyeinek árát. A képviselők felvetették a városkártya megvalósításának gondolatát is. A koncepció kidolgozásával a helyiek különböző kedvezményekre való jogosultságát határoznák meg. Ez persze még csak terv, egyelőre csupán annyi biztos, hogy a fürdővendégek a tavalyi áron vehetik igénybe a szolgáltatásokat. Ebben a játékgépekkel ellentétben nincs megkülönböztetés, az ár mindenkire érvényes, függetlenül attól, hogy helyi lakos vagy sem. Murvai Magdolna Tóth Mihály képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy nem volna szabad a városi vagyont piaci szereplők kezére játszani. A fideszes városatya arra a szerződéstervezetre utalt, amely a Főkefe Kht. és a városi önkormányzat között köttetik a közeljövőben. Eszerint a társaság bérbe venné az önkormányzat egyik irodaépületét, hogy ott ötven megváltozott munkaképességű hajdúdorogi lakosnak teremtsen munkalehetőséget. Jelenleg tizenhat személyt foglalkoztat közhasznú társaság. Ezzel összefüggésben fejlesztési pénzekre is akar pályázni a Főkefe, ám ehhez a beruházásnak helyet adó épületre jelzálogot kell bejegyeztetnie a beruházónak. Mivel azonban az épület a városé, így annak jóváhagyása kell az elzálogosításhoz. Csige Tamás polgármester véleménye szerint nincs ok az aggodalomra, mert a szerződés még csak tervezet, a kht. pedig állami tulajdonú vállalat, és a Főkefével kötendő szerződés nem érinti hátrányosan a város ingatlanvagyonát. Görög László (Fidesz) azonban arra mutatott rá, hogy ha a cég nem fizet, akkor az önkormányzati épület mindenképpen a szerződő pénzintézet tulajdona lesz. Végül, de nem utolsósorban két díszpolgári címről is döntöttek zárt ülésen a képviselők. Mindkét jelöltet elfogadta a testület: Jerzy Zwolinskit, Hajdúdorog lengyelországi testvérvárosának, Lubartownak a polgármesterét és Kujbus Mihály korábbi polgármestert. Ezzel erre a ciklusra betelt a keret, hiszen a szabályzat kimondja: egy önkormányzati ciklusban legfeljebb két személy kaphatja meg a díszpolgári címet. M. M. Pénzre van szüksége? AKCIÓS SZEMÉLYI KÖLCSÖN munkáltatói igazolással, Ft havi törlesztô részlete Ft JELZÁLOGHITEL akár terhelt ingatlanra, jövedelemigazolás nélkül is Ft havi törlesztô részlete 8050 Ft LAKÁSHITEL új és használt lakás vásárlására, szükség szerint hitelátvállalással, jövedelemigazolás nélkül is Ft törlesztôrészlete havi 5275 Ft OKOS-KÁRTYA A legjobb megoldás az Ön számára! HÍVJON, SEGÍTEK! mobilbankárhálózat Szöllôsi Sándorné mobilbankár 30/ AJTÓ-ABLAK PROFIL KFT. Db., Szabó Kálmán u. 54. Tel./fax: 52/ , 30/

8 8 Hirdetés [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MINŐSÉGI TERMÉK TÁRSASÁG Pályázatot hirdet A Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék Társaság által adományozott Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék kitüntető díj elnyerésére évben 1. Pályázók köre: Hajdú-Bihar megyében székhellyel, telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezetek, természetes személyek, valamint társadalmi és civil szervezetek. 2. Termékek: Kizárólag kereskedelmi forgalomra képes termékek, tárgyak, illetve sokszorosításra alkalmas szerzői jogi védelem alá eső alkotások, amelyek a megyére jellemző alapanyagból, a megyében készülnek, és megjelenésükben egyediséget hordoznak. 3. Pályázat benyújtásának módja, helye és határideje: A pályázat egységes pályázati adatlapon nyújtható be, mely a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Hivatala Fejlesztési Főosztályán szerezhető be (4024 Debrecen, Piac u. 54. tel.: 52 / ) vagy a internetes oldalról letölthető. A pályázatot 3 példányban (1 eredeti és 2 másolat), zárt borítékban, ajánlott küldeményként a Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék Társaság 4024 Debrecen, Piac u. 54. címre kell elküldeni. A borítékon kérjük feltüntetni: Minőségi Termék Pályázat 2007 A pályázatok beérkezésének határideje: szeptember óra 4. Az elbírálás szempontrendszere: A pályázatokban ismertetett termékek kézműves alkotások, kézműipari termékek mezőgazdasági, élelmiszer-ipari termékek, ipari termékek, kategóriákban kerülnek elbírálásra, a 2. pont figyelembevételével. 5. Egyéb tudnivalók: A pályázatok elbírálására a pályázati határidő lejártát követően a Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék Társaság ülésén kerül sor. Egy pályázó csak egy termékre, termékcsoportra nyújthat be pályázatot. A Társaság döntéséről a pályázók a döntéstől számított 8 napon belül értesítést kapnak. A nyertes pályázók Oklevelet kapnak, valamint feltüntethetik termékeiken a Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék védjegy logóját (melyet elektronikus adathordozón kapnak meg). A Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék Társaság

9 [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Szerintem 9 A hétszázát Veres János pénzügyminiszter hétről hétre folyamatosan ráerősít: 2008-tól lesz ingatlanadó, hiszen benne van a konvergenciaprogramunkban is. Ha valaki persze tudni szeretné, hogy Gyurcsány Ferencnek mi az igazi véleménye erről az adónemről, annak ajánlom figyelmébe a kormányfő kivételes őszinte pillanataiban, május 26-án (a héten jubileum!) elmondott balatonőszödi beszédét. Íme egy részlet: És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozom. Hű, a hétszázát neki! És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak. Vessünk ki ingatlanadót mindenkire! Tudjátok, hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha minden ingatlant megadóztatunk, ami ötmillió forintnál drágább? Alacsony értékhatárt mondtam, nem százmilliót. Ötöt. És egyébként még odaadjuk az önkormányzatoknak azt az 52 milliárdot, ami a kommunális adóból bejön, mert akkor azt oda kell nekik adni, az az ő bevételük. Az egész sztori egyenlege kevesebb, mint 20 milliárd forint. (domdám) Kidobhatjuk a tévéfotelt. Erről olvastam a napokban, talán a neten. Egy hetvenes években született tanulmány azt jósolta a televíziózás jövőjéről, hogyha majd jó sok csatorna lesz, kioltják egymást, és véget ér a képernyőkorszak. Most meg, hogy a jövő itt van, jót mulatunk azon, milyen badarságokat összehordtak eleink. Kurkászók (Ozsváth Sándor fotója) Kendert magjáról Csak súgva mondom: jelenleg az az aktuális népetetés, hogy a könynyű drog nem kapu a keményebb anyagok felé. Meg hogy demagógia azt mondani, nem kell ennek az országnak újabb teher szabadon elérhető drogok formájában. Megnézzük, húsz év múlva ki beszél itt hülyeséget? (szem) Városi remete Mocskos ruhában ül a padon, körülötte szaglik az utca. Már régóta nem érzi magán a bűzt. Talán sosem érezte. Felöltője belső zsebéből félig száradt kiflivéget vesz elő. Ránéz, és arcára kiül egy alig észrevehető mosoly. Tudta, hogy hagynia kell belőle mára, s a felismerés, hogy ő milyen előrelátó és józan gondolkodású, elégedettséggel tölti el. Apropó józan gondolkodás gyorsan húz egyet a kannából. A tiszta fej veszélyes: ha épp nem kábult az alkoholtól, még hajlamos elmerengeni saját sorsáról, s az elszomorítaná. Eszébe jutna mindaz, ami miatt a többi ember átnéz rajta a hajléktalan lét összes nyomora. A reggelinek vége. A bortól kissé kipirulva, vontatott léptekkel elindul az utcán. A járókelők szétrebbennek előle. Szemétszállítási nap van, tehát irány a közeli lakótelep már várnak rá a száradó kiflivégek. (hor-renc) Igaza van a huzamos ideig Franciaországban élt, szenvedélyes hangú szociológus asszonynak, Hegedűs Zsuzsának: a nemzetközi hitelezők nyomására kibontakozó rém-primitív megszorításcsomag, vagyis az ellátórendszerekből való pőre és drasztikus forráselvonás csakis azért neveztetik a magyar nyilvánosságban reformnak, mert a haszonélvező társutas média-értelmiség folytatólagosan elárulja szakmáját és hivatását. Illetve pontosítok: azért mert hivatása nincs, szakmája pedig a hazugság és elfogultság iparszerű üzemeltetése. A nagyvilágot látott pergőszavú társadalomtudósnak az a megállapítása is igaz, hogy ezt az öncsonkítást ami persze saját érdekeltségeit nem érinti a kurzus csakis azért tudja végrehajtani, mert a magyar lakosság önsorsrontó módon megosztott, vak, részvétlen és irigy. Himpelléreknek szurkol, mert Horror-reformkor a körmonfont propaganda elhitette vele, hogy odaát az ő elveszejtésére szövetkeznek, brigantikat tart hatalomban, mert jótét lelkeknek látja önnön kisemmizőit. S különben is, amíg nem saját bőrén érzi a megszorítások kíméletlenségét és irracionalitását, addig nem hisz még a tényeknek sem. Amíg mások általános és szakiskoláit zárják be, amíg mások gyerekeinek utazási költségét négyszerezik meg bátor államreformerek, elvágván a falvak tehetségeit az iskolavárosoktól, amíg más családok egyetemista korú fiait és lányait kötelezik átgondolatlanul kivetett tandíj fizetésére, addig úgy érzi, a világnak száz baja nem őrá tartozik. Amíg más városok lakóinak elemi biztonságérzetét veszik el, mert a költségkímélés jegyében bezárják a régi kórházát, s messze kilométerekre onnan jelölik ki a túlzsúfolt újat, amíg csak az utcabéli kerül a végtelen hosszú várólistára, amíg csak a gyógyíthatónak látszó szomszédról mond le a szisztéma a szűk keresztmetszet miatt, amíg kétes hősünket nem érintik a végzetes változások, addig úgy hiszi, ő majd sértetlenül átevickél a zavaros időkön. Sőt közben üdvözli a reformokat, a leépítést, a rivaldafényt élvező, agyonszerepeltetett, doktrínájukba révedt neoliberális közgaszdászok, és az állami pénzt folyvást megcsapoló milliárdos paprikajancsik megkérdőjelezhetetlen csomagjait, ahogy ésszerűsítik, rendbe rakják, megcsinálják az országot Miközben a tanítani akaró tanár és a gyógyítani akaró orvos már-már közellenség, felszámolandó költségrovat, a normakövető állampolgár pedig kivétel, csodabogár, megmosolyogni való lúzer Amíg csak oda nem kerül e horror-reformkor cinikus híve, vagy öntudatlan országlakója egy reggelen a bezárt iskola elé, netán egy zsúfolt napon, vagy egy zaklatott éjszakán a baleseti sebészetre, s minthogy szemben rajongásig szeretett átverőivel, neki nem telik külföldi magánklinikára, vagy exkluzív egyetemre, saját bőrén érzi majd, hogy mivé lett az esélyegyenlőség és az egymásról való gondoskodás modern szociális rendszere, úgy látszik, addig ez a rémtörténet folytatódik tovább. De lehet, hogy akkor már: kő kövön nem marad. (Árvai Köves)

10 10 Debreceni krónika [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Május 16. CENTRUMELNÖKVÁLTÁS. A Debreceni Egyetem rektorának kinevezett Fésüs László akadémikust Paragh György egyetemi tanár váltja a DEOEC elnöki székében, miután titkos szavazással megválasztotta a centrum tanácsa. A jelenlegi centrumelnök, Fésüs László akadémikus, egyetemi tanár két, hároméves centrumelnöki periódus után júliustól az egyetem rektoraként tevékenykedik tovább, így helyét ettől az időponttól a most megválasztott Paragh György veszi át. KÖNYVTÁRFEJLESZTÉS. Évente 250 ezren látogatják a városi könyvtár 16 fiókkönyvtárát. Az intézmény pályázatok és önkormányzati támogatás révén idén 4 5 millió forinttal többet, csaknem 15 milliót költhet dokumentumbeszerzésre, és lehetőséget kapott egy esélyegyenlőséget hirdető sorozat megszervezésére is. Eszközfejlesztésre további 1,5 millió forintot fordíthat a könyvtár a Nemzeti Kulturális Alap és az önkormányzat révén. A város saját kulturális alapjából 380 ezer forinttal finanszírozta a könyvtár rendezvényeit. Május 17. Elkészült a Pulykakakas üzletház félbarátabbá teszik. Ennek jegyében újult meg a Piac és a Szent Anna utca sarkán található épület belseje is, ahol tavaly közel 14 ezer magánszemély és mintegy 1400 vállalkozás pénzügyeit intézték. A fiók 23 munkatársa 12 milliárd forintnyi hitelállományt és 17 milliárdnyi betétállományt kezelt. NYÁRI SZÍNHÁZ. Öt vidám darab és tizenkét előadás szerepel a 14. Debreceni Nyári Színházi Esték programkínálatában. Június 20-tól július 13-ig mások között Básti Juli, Bodrogi Gyula, Sztankay István, Cseke Péter, Gregor Bernadett és Koncz Gábor lép színpadra a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola udvarán. A sorozat nyitóarabja a Fekete Péter című zenés komédia lesz a Vidám Színpad előadásában, ezt követi a S. Ö. R., vagyis Shakespeare Összes Rövidítve, majd a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc-darab következik a József Attila Színháztól. A Tombol az erény című vígjátékot a Turay Ida Színtársulat adja elő, s végül a Koncz Gábor rendezte Szókimondó asszonyság című vígjáték zárja az előadássorozatot. NYUGODT KÖZGYŰLÉS. Érdemi viták nélkül zajlott le a képviselő-testület ülése, melyen a városatyák új köztisztasági rendeletet alkottak, és szándéknyilatkozatot fogadtak el a Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda átalakításáról. A középtávú tervek szerint a Mezon egy létrehozandó multikulturális ifjúsági centrum része lenne majd. Elutasította viszont Mádi Zoltán csődbiztosi kinevezését a Csokonai Színház élére a város pénzügyi bizottsága rendkívüli ülésén. Így egyelőre nem lehet tudni, mikor kezdheti munkáját a színház gazdasági ügyeit rendbe tenni hivatott biztos. EGYÜTTMŰKÖDÉS. Az önkormányzat és a Dreher Zrt. között létrejött megállapodás szerint a sőrgyártó gazdasági társaság több mint 20 millió forintot költ a város tüdejének számító Nagyerdő rendbetételére. Az utóbbi öt évben példa nélküli rekonstrukció során felújítják az ivókutat, a padokat, az asztalokat és a Békástó hídját, a tavat pedig hínármentesítik. Az erdei utak mentén kőgrilleket telepítenek, renoválják a filagóriákat, és fából készült szemétgyűjtőket kihelyeznek ki. Augusztus végéig a nagyerdei parkban erdei tornapálya épül, megújulnak az erdei kocogóutak, és a régi kosárlabdapálya is. A cég azt is vállalta, hogy minden, Debrecenben értékesített Arany Ászok-termék után 10 forinttal növeli a munkákra szánt alapot. IRODAHÁZ-ÁTADÁS. Négy év alatt sokszorosára növelte termelékenységét és dolgozóinak létszámát az amerikai Ygomi-cégcsoport debreceni tagvállalata, melynek nemzetközi színvonalú, MEGÚJULT BANKFIÓK. A belga nagykövet és Kósa Lajos jelenlétében adta át a cég vezérigazgatója, Marko Voljc a K&H Bank Piac utcai felújított fiókját. Az ünnepélyes aktuson a vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a belga tulajdonú bankcsoportnál tavaly határoztak arról, hogy megkétszerezik fiókjaik számát, a korábbiakat pedig a kor követelményeihez igazodóan ügy- Május 18. modern irodaházát Veres János pénzügyminiszter és Kósa Lajos polgármester adta át a volt dohánygyár területén. A 3500 négyzetméteren kialakított, felújított irodaházban az Ygomi-cégcsoporthoz tartozó négyféle tagvállalat közel 250 szinte száz százalékban diplomás dolgozója kapott helyet. A kezdetben hattagú debreceni vállalkozás mára profiljában piacvezetővé nőtte ki magát Magyarországon. Elsősorban szoftverfejlesztéssel foglalkozik, így például egyik partnere a BMW autógyár, de az Ygomi ügyfelei közé tartozik a Microsoft is. FÓRUM: ELSŐ ÜTEM. A Csapó, Rákóczi, Hunyadi és Vár utcák által bezárt területen Debrecen eddigi legnagyobb, komplett városrész-fejlesztési beruházása zajlik több mint 20 milliárd forint értékben. Az összesen csaknem 100 ezer négyzetméteres beépített területet eredményező fejlesztés részeként készül el 2008-ra a Debrecen Fórum Kulturális és Kereskedelmi Központ és a város új művészeti intézménye, a Latinovits Színház. A komplexumhoz mintegy 800 férőhelyes parkolóház is tartozik majd. A tervek szerint még idén ősszel benépesíthetik az árusok és a vásárlók az új piacot is. A beruházás első ütemeként átadták a Pulykakakas Üzlet- és Irodaházat, melyben az üzletek és szolgáltató egységek mellett bérlakások és irodák is helyet kaptak. Nemzetközi színvonalú irodaház létesült a dohánygyár helyén

11 [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Városháza 11 Gebinben Magáncégek is végezhetnének kötelező önkormányzati feladatokat a jövőben fogadták el az önkormányzati képviselők. Ilyen lehet az oktatás, az egészségügyi ellátás vagy éppen a szemétszállítás és az utak fenntartása. A vagyonrendelet módosítása értelmében a jövőben kijelöléssel vagy pályáztatással bizonyos közfeladatokat magáncégekre bízhatna az önkormányzat. A város továbbra is a tárgyi eszközök tulajdonosa lesz, csak a vagyonkezelési jogot adná át másnak aki az önkormányzati tulajdont nem értékesítheti és nem terhelheti jelzáloggal. Nem adható külső cégnek vagyonkezelői jog önkormányzati bérlakásokra és más helyiségek ingatlankezelésére sem. Egyegy kötelező közfeladat magánkézbe adása a közgyűlés hatáskörébe tartozik. Fancsikán is Új hotel, sport- és welness-központ, valamint élményfürdő is épülne a Fancsikai-tavak környékén. A tervezett ingatlanfejlesztés érdekében a közgyűlés módosította a terület szabályozási tervét. A pihenőközpont fő idegenforgalmi vonzereje a szabadvízi fürdőzés lenne, melynek helyszíne a Fancsika I. (Báltisztai)-tó. A tervezett beruházások nemcsak a lakosság rekreációs igényeinek kielégítését, hanem a város idegenforgalmának fejlesztését is szolgálják. Mivel Debrecen hosszú távú településfejlesztési koncepciójában ez stratégiai programként szerepel, a tervezett beruházás ebbe illeszkedne. A fejlődés elsődleges területeként a város már működő idegenforgalmi területeinek (például a nagyerdei parknak) a tehermentesítése céljából a mintegy 15 ezer hektáros, igen jelentős területi tartalékokkal és kedvező adottságokkal rendelkező Erdőspuszták városrészt jelölte meg. Átalakulhat A Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda szeptembertől nonprofit gazdasági társaságként működne tovább, így jelentősen csökkenhet az önkormányzati támogatása. Az ilyen társaságnak ugyanis több országos és uniós pályázati forrás nyílhat meg. Ezek révén javíthatók az infrastrukturális feltételek, s lehetőség lesz a vállalkozói típusú feladatellátásra is, a szakmai kontroll megtartása mellett. A középtávú tervek szerint a Mezon egy multikulturális ifjúsági centrum része lenne. Az oldalt írta: Kenyeres Attila Elutasított kinevezés Nem támogatta Mádi Zoltán kinevezését a Csonokai Színház önkormányzati biztosi posztjára a város pénzügyi bizottsága a múlt heti, rendkívüli ülésén. Az eddiginél jóval keményebben lép fel az önkormányzat a falfirkálókkal és az utcai bútorok megrongálóival szemben. Ezt is tartalmazza Debrecen új köztisztasági rendelete, amelyet május 17-én fogadott el a képviselő-testület. Az új rendelet már büntethetővé teszi az épületek és a közterületi utcabútorok összefirkálását. Ilyenkor tettenérés esetén 5 10 ezer forintos helyszíni bírság vagy legfeljebb 30 ezer forint szabálysértési bírság szabható ki. Az elfogadott előírás szélesebb körben büntetné a különböző (nem csak építési jellegű) törmelékek illegális elhelyezését, és egyértelműen rögzíti a felelősséget is. Így, ha a szemetelő nem kerül elő, akkor a terület tulajdonosa vagy annak kezelője lesz a felelős. Varga László, a polgármesteri hivatal városfejlesztési főosztályának vezetője elmondta: évente ezer tonnányi, illegálisan lerakott szemetet kell elszállíttatnia az önkormányzatnak, s ez millió forintba kerül. Még évtizedeket kell arra várni, hogy teljesen megszűnnek a szabálytalan lerakók. Szabó Miklós (MSZP), a környezetvédelmi bizottság elnöke megjegyezte: állandó jogszolgálatot kellene a jövőben felállítani, amely visszatérően és folyamatosan ellenőrizné az illegális lerakókat a városban, így csökkenhet ezek száma. A képviselő A fideszes képviselők szerint Mádi Zoltán a megfelelő személy (képünkön dr. Papp László és Turi Gábor) Bár a jelenlévők többsége igent mondott, ez kevés volt a minősített többséghez, mert az MSZPs képviselők nemmel szavaztak. A Csokonai Színháznak az eddigi vizsgálatok alapján legalább 70 millió forint, 30 napon túli tartozása van. Az önkormányzat rendelete szerint, ha egy intézménynek 50 millió forinton felüli ez az elmaradása, akkor biztost kell kinevezni az élére. A városvezetés Mádi Zoltánt, a Vígszínház jelenlegi ügyvezetőjét, a nyíregyházi színház volt gazdasági igazgatóját jelöli a posztra. Mádi Zoltán a szegedi színházban is volt önkormányzati biztos, ahol több 100 millió forintos hiányt kellett legazdálkodni. A jelölést jóváhagyta a kulturális bizottság is, ám a kinevezésről döntő pénzügyi bizottság nem. A testület szocialista tagjai sérelmezték, hogy a kinevezésről szóló előterjesztést csak a rendkívüli ülésen kapták kézhez, így nem kellően megalapozott információhalmaz alapján kellett dönteniük. Felvetették, hogy helyi illetőségű biztost kellene kinevezni, aki nem szakmai vezető, hanem gazdasági szakértő. A fideszes képviselők szerint Mádi Zoltán a megfelelő személy, hiszen gazdasági és színházi szakember is. Kovács Lászlóné, a gazdálkodási főosztály vezetője hangsúlyozta: teljes körű a testület tájékozottsága, és a jelen feltételek között kötelező kinevezni a biztost. Ez mégsem történt meg, mert a pénzügyi bizottság nem volt teljes létszámban jelen, így (a szükséges hat helyett) csak öten támogatták Mádi Zoltán kinevezését, a három MSZP-s képviselő nemmel szavazott, egy személy pedig tartózkodott. A testület várhatóan ismét összeül, hogy újból szavazzon. Harc a szennyezőkkel kevesli a kiróható bírság összegét is: szerinte nincs elég visszatartó ereje. Gyakori, hogy a szennyezésen kívül a terület más károsodásokat is szenved, illetve adott esetben fertőtlenítésre is szükség lehet. Különösen igaz lehet ez szilárd hulladékok fel- és lerakásakor, üzletek, vendéglátó- és szórakozóhelyek előtti közterületeken vagy járdaszakaszokon, valamint a járművek üzemeltetése esetén. Az új rendelet megtiltja és szankcionálja az ilyen tevékenységet is, az elkövetőket pedig helyreállításra kötelezi. Ha a szemetelő nem kerül elő, akkor a terület tulajdonosa vagy kezelője a felelős

12 12 Közelkép [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Engem most már inkább a természetgyógyászat foglalkoztat mondta nagy meglepetésemre nemrég a hortobágyi Darassán idősebb Vincze József, a vállalkozó szellemű tehenes gazda, akit a rendszerváltozásnak nevezett idők elején ismertem meg Balmazújvárosban. Kitörölhetetlen emléket hagyott bennem az újvárosi jószágtartók közösségéért, így a csordalegelők és a pásztorállítás ügyében is sokat fáradozó kétgyermekes családapa, nem csoda tehát, hogy évek múltán, amikor hírét vettem, hogy milyen szép tanyát mondhat magáénak a Hortobágyfolyó partján, ismét felkerestem. Az apát már a természetgyógyászat foglalkoztatja Azóta is eltelt már vagy három esztendő, de ha kevesebb, akkor is rengeteg időnek tűnik, olyan gyors és mélyreható a paraszti világ változása, amely természetesen nem most kezdődött, azonban ma is folyamatosan tanúi lehetünk. Van tehát meglepő újság a pusztán is épp elég, bár ilyen nagy meglepetésre, amelyet a gazda pálfordulásával kapcsolatban bevezetőül említettem, nem számítottam. Félre ne értsenek: a Vincze-féle tanya és tehenészet megvannak, még ugyancsak jó állapotnak örvendenek, akár úgy is fogalmazhatnék, hogy dacolnak azzal a fájdalomkeltő tendenciával, amely Magyarországon ma egészében véve uralkodik. Hogy tejelő marhát legeltetve már alig tartanak. Nem hittem, hogy ez is bekövetkezhet. Akár restellhetném is magam a másfél évtizede tanúsított naiv lelkesedésem miatt, amelyet az akkor még meglévő és gyarapodni látszó községi csordák láttán éreztem amikor az ember még elképzelni sem tudott falut vagy mezővárost tejcsarnok nélkül. Az 1993-ban kihajtott négy újvárosi csorda azonban már történelem. Ma ahogy hallom alig egy fél csordára való tehén jár ki naponta a város legelőjére. Tejcsarnok még van, de már csak Új- városban van a térségben, beleértve e hatalmas legelők borította területbe Újszentmargitát is, tudtam meg Vincze József fiától, ifjabb Vincze József családi gazdálkodótól, aki az ezredforduló táján vette át a tanyát, vele együtt a gazdálkodást az apjától. A szülői segítség még jár, még kézzel fogható, de a döntés, a felelősség terhe már egyre nagyobb súllyal nehezedik az utód vállára. Tizenhét év terhe Azon a napon, amikor legutóbb ott jártam, örömteli eseményt is be lehetett jegyezni a naptárba: délelőtt tíz órakor egészséges üszőborjút ellett a legelőn az Irénke nevű, hatéves tehén. Most ellett harmadjára jegyezte meg elégedetten a fiatalember az esti fejéskor, mert azt is megvártam, lévén aznap rengeteg szabad időm. Gyógyítólag hatott rám, hogy fotózás közben végre fürödhetem egy kicsit a hortobágyi naplementében s hallgathatom a fülemülét, a hullámtéri erdő kedves dalnokát. Ötven tehenet megfejni legkevesebb egy-másfél órányi munka még úgy is, hogy hárman vannak rá. A harmadik személy az alkalmazott, a hajdúböszörményi Cserép László, akit épp az előző napon vettek fel csordásnak Vinczéék. A friss tej egy hűtőtartályban köt ki, onnan szállítják el Hajdúböszörménybe, ahol literenként 65 forintot fizetnek érte. Nem titok a menynyiség sem, naponta általában 850 litert visznek el, és 3,7 3,9 százalék közt mozog az átlagos zsírtartalma. Ezt a tejet azonban senki ne keresse a boltokban! Hajdú-bihari termelői tejet nem nagyon lehet kapni a megyében, egyedül a nádudvari tejüzemben dolgoznak fel valamennyit belföldi fogyasztásra, a többi megy külföld- Esti fejés Darassán. A kannával ifjú Vincze József Fiatal gazdák kez re. Ide pedig hoznak Szlovákiából, Romániából jegyeztem fel a többi tudnivalóhoz. S miközben a nyári jászolnál sorakozó féléves üszőborjakban gyönyörködtem, megtudtam azt is, hogy idén tavaszszal sokat esett az üszők ára. Igaz, Vinczéék is leginkább csak a bikaborjakat szokták eladni, az üszőket felnevelik. A tudatos válogatás mondjuk úgy: szelektálás eredményeként mára oda jutottak, hogy valóban nagy hozamú egyedekből álló fejőstehén-állományt mondhatnak magukénak. Ezt tudva válik igazán elgondolkodtatóvá a darassai tanyán és a hozzá bérelt 110 hektáros legelőn folytatott gazdálkodás rövid jellemzése, az apa szavaival: tizenhét év terhét viszszük, és az Unió tönkre vágott bennünket. Megszüntetni a fájdalmat Jön a csorda. Tejelő marhát l Tény, hogy most az időjárás is rontja a kilátásokat. Amíg ugyanis az egyik oldalon 310 ezer liter tejre szóló éves kvóta (amelyet 75 százalékban ki kell használni, különben elveszik), a másikon párját ritkítóan gyenge legelő s akkor még finoman fogalmazunk. Bizony megdöbben az ember, ha Szent György havában a gazda azzal fogadja a pusztán, hogy nincs legelő, és most valóban ezt hallja. Porzik. Olyan, mint augusztusban, szét van repedezve a föld. Még jóllaknak, de már keresgetniük kell. Ha így marad az időjárás, ha nem lesz csapadék, akkor még két hét, és vége a legelőnek. Akkor etetni kell a teheneket. Csak nem lesz miből. És ez nagy tragédia. Ez a nagyüzemeket is seggre teszi vezetett be a gondok sűrűjébe idősebb Vincze József mindjárt az érkezésemkor. Így adva értésemre, hogy nincs már itt helye nosztalgiának, túl van már ő a gazdálkodáson lélekben is. Őt már inkább a természetgyógyászat, pontosabban az energiaátadás kézrátéttel és a csontkovácsolás foglalkoztatja. Nem minden előzmény nélkül: Már a hetvenes években rájöttem, hogy valami más is mocorog bennem. A nyolcvanas években ki is próbáltam, azután azonban nem foglalkoztam vele. Talán azért nem, mert éretlen voltam rá. Majd amikor a gyerekek megszülettek, és kezdtek felcseperedni, érdekessé vált, jobban mondva feltűnővé, hogy ha fájdalmat érezve hozzám

13 [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Közelkép 13 ében a stafétabot egeltetve már alig tartanak bújnak, és én ráteszem a kezem a fájó testrészre, megszűnik a fájdalmuk. Először tehát a családban gyógyítottam. Amikor azonban híre ment, megkerestek vagy hívtak telefonon más gyógyulni vágyók is. Én pedig úgy gondoltam és gondolom változatlanul, hogy ha ilyen sok a beteg, és ha már a jó Isten ilyen adottságot adott, segítek megszüntetni a fájdalmat a jövőben akár vállalkozásszerűen is. Tudnak az adottságomról a pusztán is, és van, aki fel is keresett a problémájával. Istennek hála, eddig mindenkinek tudtam segíteni, aki megkeresett. Istenre hivatkozott, ezért megkérdeztem: Vallásos ember? Esetleg templomba is jár? Nem látszat hit az enyém, hanem olyan, hogy ehhez nem kell templomba járni felelte kertelés nélkül, mintha számított volna a kérdésre. Amikor gyógyítok, előtte minden alkalommal kérem a Teremtőt, hogy segítsen. És csodálatos érzés tölt el, amikor látom: hogy úgy megy el tőlem valaki, hogy már nincs fájdalma. Egy fejfájást például két perc alatt ki lehet állítani. Vannak sok éve létező problémák, amelyek több kezelést igényelnek, a lényeg azonban az, hogy valóban súlyos betegségek esetében is lehet enyhíteni a fájdalmat. Jó alap a családi birtok Sokszor valóban csak a véletlennek köszönhető, hogy kiderülneke azok az adottságaink, amelyek korábban rejtve voltak, holott ha felismerjük őket, és építünk rájuk, akár a jövőnket is befolyásolhatják. Vinis Ferenc, a kétgyerekes kabai gazda például alighanem a rendszerváltás okozta kényszerűségek hatására kezdett el komolyan parasztizálni. Eredeti szakmája bútor- és épületasztalos, de volt hivatásos gépkocsivezető is. Most pedig? A város egyik ismert és köztiszteletben álló családi gazdálkodója, aki negyven szarvasmarhát (tizennyolc fejőstehén mellett hasas üszőket, hízóbikákat, borjakat) sőt sertéseket és egy sereg baromfit tart. S mindezt az teszi egyedivé vagy különössé, hogy nem is olyan régen, egy közvetlenül az ezredforduló előtt elhatározott fordulattal kötötte sorsát a mezőgazdasághoz. Eredetileg is termelőszövetkezetben kezdett ugyan dolgozni, de asztalosként. A helyi téeszből vonult be katonának is, de leszerelése után oda már nem mehetett viszsza, mert megszűnt az állása. Hitelekkel, de okosan A folytatásra Vinis Ferenc így emlékezik: A cukorgyárban kötöttem ki egy kft.-nél, ahol dolgozhattam a szakmámban, de parkgondozást is végeztem, majd mint gépkocsivezető túlnyomórészt cukrot hordtam Budapestre. Ez tartott 1998-ig. Közben már voltak jó- szágaink: fejős teheneink, hasas üszőink, három hasas kocánk és harminc anyajuhunk. Akkoriban tehát nem is olyan régen Kabán még sok szarvasmarhát tartottak, két csorda járt ki a legelőre, mert az emberek rákényszerültek a tehéntartásra ban azután én is hozzáfogtam gyarapítani az állományt. Sűrűsödtek ugyanis a gondok. Látható volt, hogy a cukorgyárban jobb már nem lesz, főleg nem a kft.-seknek. Eljöttem, munkanélküli voltam. És akkor adtak pályázati úton 500 ezer forintot, amit kamatmentesen kellett visszafizetni. Úgy adták azonban, hogy előre meg kellett venni a jószágot. Szerencsés voltam a nagybátyámmal, tőle vásároltam meg hat hasas üszőt az itthoni öt mellé. Az 500 ezer forintot csak azután utalták, hogy vittem a passzust és igazoltam hogy megvettem az üszőket. Szerencsésnek mondhatom tehát magam. A kölcsönt kamat nélkül négy öt év alatt kellett visszafizetni, úgy, hogy az első esztendőben nem kellett törleszteni. Vinis Ferenc: Én lennék a legboldogabb ember Kölcsönre, persze, később is szüksége volt: milliós mezőgazdasági hitelt vett fel, abból vásárolt traktort, pótkocsit, fűkaszát és csináltatott darálót. Abból, amit nekem darált, egy év alatt kifizettem az árát mondja a minden forintjára odafigyelő gazda. Ennél is fontosabb azonban, hogy a háttérben Vinis Ferencnek saját és bérelt földek, mintegy 15 hektár szántó és 100 hektár legelő állnak rendelkezésére. A szántó adja a takarmányt, a legelő pedig amellett, hogy tavasztól őszig eltart egy csordát (sőt eltartja a tulajdonos juhnyáját ez idő tájt 134 anyajuhát is), tavaly szénával is bőven szolgált. Tizenhat hektár körül kaszáltunk, s arról rengeteg széna lejött. Száz nagy bála gyepszéna! Gurigás. Nagyon jó volt a minősége is, sikerült eső nélkül betakarítani. Van egy barátom, ő is tehenezik, összedolgozunk vele, főleg betakarításkor segítünk egymásnak. Tehenei is vannak, de ő főleg bikákat hizlal. Most annyira jó volt a kisborjú ára, főleg a magyar tarka bikáé, hogy miután megitta a fröccstejet mert kéthetes koráig a saját anyja tejét issza eladtam. El se kellett vinnem Kabáról, itt helyben megvették. Hatvan-hetven ezer forintért el lehet adni egy piros tarka bikaborjút. Én nem csarnokozom, hűtőházam van a bérelt tanyán, oda jár ki az autó tejért kétnaponként. A csarnokban még annál is olcsóbb (alig több mint ötven forint) a tej, mint amennyiért (58 60 forintért) tőlem elviszik. A tanyát télen és nyáron is bérelem, uniós szabvány szerint épült tejházzal és aszfalt bekötőúttal van ellátva mutatja be a gazdaságát, nem feledkezve meg az olyan feltételekről sem, amelyeket a hivataltól várhat el a gazdálkodó. Nagyon jó falugazdászunk van, sokat segít, és mindig a mi érdekeinket nézi jelenti ki elismerőleg. Csak a legelő lenne jobb! Szóba hozakodik azután a kvóta is. Annak is jól felment az ára. Ő például 20 forint plusz áfáért, azaz 25 forintért vette literét, illetve kilogrammját. Nekem is volt 20 ezer kilogramm körül, miután édesapám is átíratta az övét a nevemre, most már 90 ezer kilogramm kvótánk van. Ígéretesen alakulnak tehát Vinisék körül is a feltételek. Csak a legelő rí ki a sorból. Az most kiábrándítóan gyenge. S még hogy a legelő de a széna! Megvan rá az esély, hogy idén nem lesz kaszáló veszem tudomásul a végkövetkeztetést a Szigeten, ahol egy nádudvari gulyásra, Galambos Tiborra van bízva a marha őrzése és a juhok szemmel tartása. Siralmas az élet a legelőn, ha már Szent György napja táján recseg a fű az ember lába alatt. Van egy tervem, de arról még nem szeretnék beszélni. Komoly beruházást igényelne, amihez hitelt is kellene felvenni. Egyelőre kóstolgatjuk. Ha sikerülne, én lennék a legboldogabb ember a világon adja tudtomra Vinis Ferenc mielőtt elköszönünk, hogy ő még a mai nehéz világban is képes meszszire tekinteni. Kép és szöveg: Gulyás Imre

14 14 Tájoló [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Sikeres Hajdúk A Népművészet Európa Díjával kitüntetett Debreceni Hajdú Táncegyüttes idei évadjának záró eseménye a Csokonai Színházban bemutatott új műsora volt, amely egyúttal a következő évad műsorsorozatának premierje. A Katonának kell menni a legénynek című műsor a katona életet mutatja be a sorozástól a hadifogságon keresztül a hazaérkezésig. A nagyszínpadi produkció a felnőtt együttes negyven táncosa, valamint a Szeredás Népzenei Együttes előadásában valósult meg. A műsorban láthat a közönség sorozást Székről, rukkolást Tiszapolgárról, katonabúcsút Rábaközből, képet kapnak a hadifogságban lévő népek táncaiból, az otthon maradt lányok és asszonyok sorsáról és a hazatérés pillanatairól. A bemutatóban felvillanak azok a koreográfiák is, amelyekkel a néptáncegyüttesek országos minősítőversenyén immár negyedik alkalommal a Kiváló Együttes címet nyerte el a társulat s így az első öt hazai legjobb együttes közé tartozik. Az országos koreográfiai versenyen két Európa-díjas lett az együttes díjnyertes mű, Furik Rita Varázslás egy szerelemért című munkája, Palenik József rábaközi katonabúcsúja is szerves része a bemutatónak. Az évadzáráshoz tartoznak azok az eredmények is, amelyeket a gyermek- és ifjúsági csoportok értek el. Az országos Ifjúsági Néptáncfesztiválon mindkét ifjúsági együttes nívódíjat nyert, az együttes művészeti vezetői, Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint pedig kimagasló pedagógiai munkájukért kapták meg a zsűri elismerését. A megyei gyermek és ifjúsági fórumon a legmagasabb szintű, az arany minősítést nyerte el a Hajdúk hat csoportja, s ennek alapján a regionális gyermek néptáncfesztiválon is képviselik városunkat. Az együttesben folyó magas szintű pedagógiai és alkotó munkát fémjelzi, hogy a csoportok vezetői, akik maguk is az együttesben nőttek fel, számos szakmai sikert érnek el. Így a fent felsorolt eredmények kicsengése többek között az országos néptáncantológián történt bemutatkozás is, melyre a fesztiválok szakértői a legjobb produkciók közül válogatnak. Kis színészek Debrecen önkormányzata a Magyar Drámapedagógiai Társasággal együttműködve rendezi meg a XVI. Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó döntőjét. A város közgyűlése határozatában a kiemelt gyermek- és ifjúsági rendezvények körébe sorolt országos találkozó rendezvénysorozatának záró gálaműsora június között lesz a Csokonai Színházban. A cívisvárosban már két alkalommal, nagy sikerrel és jelentős magyarországi visszhanggal tartották meg a találkozót, melyre az általános iskolás korúak érdeklődésének megfelelő előadással lehetett nevezni műfaji és tematikai megkötés nélkül. A jelentkező csoportok a működési helyük szerinti megyei, illetve fővárosi elődöntőkön indulhattak. A megyei találkozók végén a drámapedagógiai társaság által delegált szakemberek szakmai elemző beszélgetéseket vezettek a látott produkciókról. Javaslatuk alapján a csoportok felmenő rendszerben juthattak el a területi találkozókra. A példaértékű előadásokat bemutató csoportok pedig részt vehetnek a debreceni megmérettetésen. A színészpalánták legutóbb Derecskén arattak nagy sikert (Fotó: Fórián József)

15 [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Mérték 15 Az ördögi mesterség kiválóságai azt mondják, hogy az ördög tanálta vóna eztet ki, osztán szárazon akarta, de sehogyse sikerült neki. Mérgibe kicseppent a könynye, oszt elcsusszant... Úgy jött rá, hogy víz kell neki. Idősb. Fazekas Lajos fazekasmester vélekedett így a korongozás kezdeteiről. S hogy így van-e, erről bárki meggyőződhet, ha Nádudvarra látogat. Ókor-ihlette váza (Fotók: Fejes Márton) A fekete kerámia készítésének hagyományát Európán kívül Egyiptomból, Mexikóból, Peruból és Indiából is ismerhetjük. Magyarországon a 19. században a legtöbb fazekas tudta a speciális ágazat technológiáját, az Alföldön több településen is művelték a kerámia feketére való színezését, többek közt Nádudvaron is. Ebben az időben a debreceni céhes mesterek több alkalommal is tiltakoztak a nádudvariak debreceni vásározása ellen, de a cívisváros tanácsa engedélyezte az árusítást. A szájhagyomány szerint már a török hódoltság idején is virágzott mifelénk a fazekasmesterség. A történelem folyamán többször felégetett és elpusztított, de mindig újjáépült Nádudvaron napjainkban is őrzik, ápolják, gyarapítják e hagyomány dicsőségét. A település határában található jó minőségű agyagnak köszönhetően a fazekasság nagy szerepet kapott Nádudvar életében ben ötvenöt fazekas élt és dolgozott itt, 1930-ra csupán nyolc, ekkorra kihalóban volt a feketére égetés, hiszen a korsósok áttértek a mázas kerámia készítésére. Mindössze egy korongozó emlékezett még a speciális égetési módszerre és az ehhez szükséges fatüzelésű kemence megépítésének módjára, idősebb Fazekas Lajos. Ő kezdte feleleveníteni és művelni újból a fekete edények készítését ősei tapasztalatait átörökítve és kiegészítve. A nevével is a szakmára utaló Fazekas család az 1700-as évek óta él a településen, s több mint két évszázada adja át apáról fiúra szakmabeli tudását, az anyag és a mesterség szeretetét. A fekete kerámia titka abban rejlik, hogy sajátos égetési technológiát alkalmaznak a korongozott agyagon. Tökéletlen égetést idéznek elõ a kemence tüzelő- és berakónyílásának elzárásával a kellő hőmérséklet elérése után, s az így képződő kormozó füst beépül az edény falába, így sötét színt eredményezve. Díszítését karcolással, rárakással és sikálással végzik, többnyire geometrikus és virágmotívumokat alkalmazva. Ki hinné, hogy egyetlen folyami kavics és egy pár hozzáértő kéz elegendő lehet a bár egyszerű, de művészi színvonalú díszítéshez? Mint ahogy annak idején megszokott volt, a fazekasok feleségei és lányai végezték e műveletet, így idősebb Fazekas Lajos munkáit is neje, Csizmadia Ilona ékesítette. A család régen elsősorban használati tárgyakat készített, Íme néhány az ezerötszáz alakzatból A legendás fekete kerámiákra az ifjak is csodálattal néznek ellátta a Tiszántúl jelentős részét tárolóedényekkel, vizeskorsókkal, tálakkal, bodonokkal, de idővel megváltozott a kerámiák szerepe a háztartások életében, és az esztétikum vette át a domináns szerepet. Id. Fazekas Lajos számtalan egyéb díj mellett a Népművészet Mestere címet is elnyerte. Nem is csoda, hisz a nyolcvanesztendős korában elhunyt fazekas szerint agyagművészeti formakincse ezerötszáz alakzatot foglal magába. Ő pedig bízvást ismerte mindet. A mester kortörténeti vázákat is készített a Csokonai Vitéz Mihályiskolamúzeum számára, dr. Porcsalmy János tanár úr felkérésére még az 1960-as években. A kiváló képességű korongozó egyebek mellett így őskori, óegyiptomi, ókori görög, római, bizánci, középkori gótikus, reneszánsz, barokk, újkori klasszicista stílusú kerámiákat gyártott. A vázákról készült tablókat Európa huszonnégy városában állították ki, és Magyarországon is több városban volt látható. Ezzel nem csupán önmagának és családjának szerzett nemzetközi hírnevet a fazekasmester, de Nádudvar városának és Magyarországnak is. Nádudvar művelődési házában az említett alkotásokból kiállítást rendeztek a tiszteletére. Id. Fazekas Lajos tehetségét és alkotói szándékát fiai is örökölték, Lajos, Ferenc és István, valamint István nevű unokája. A fiúk közül Lajos szintén megkapta a Népművészet Mestere címet 1982-ben. Mind a négyen azon fáradoznak, hogy a családi hagyományt minden értékével együtt megőrizzék, megtartsák, megújítsák úgy, hogy közben sajátos alkotói világukat a kor szellemében tudják kifejezni. Az ősi forma jelentheti az életet. Az eredetiből semmit sem szabad elvenni. Hozzátenni igen. De úgy, hogy legyen tisztában vele az ember: megváltozott az edény funkciója! vallja Fazekas Lajos. Nádudvaron állandó kiállítás látható a család munkáiból az től működő Fazekasházban. Deczki Anna

16 16 Tájoló [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] CD-ajánló Sárika egy kicsikét DVD-Tár A királynõ kétségei Akárhogy is, megszokhattuk, hogy rock and rollban az angolok diktálják a trendet. Amerika általában picivel lemaradva kullog a szigetország nyomában, s próbál az onnan jövő áramlatokon lavírozva saját képére fazonírozott bandákkal csattanós választ adni. Míg az amcsi csapatok általában túl komolyan játsszák szerepüket, addig az albioni gitárhősök jókora iróniával szemlélik a világot. A pop-punk vonalon induló, mára inkább gitárpopban utazó marylandi Good Charlotte idei lemeze, a Good Morning Revival nem bizonytalankodó stíluskísérlet. Nem csoda, volt idejük kinőni a pendelyes korszakot, hisz ez már a negyedik albumuk. Igazán nagy sikert a második, The Young and the Hopeless című koronggal arattak, onnantól kezdve nincs megállás. A Sári-srácok semmit sem bíznak a véletlenre, nagy meglepetéseket nem tartogatnak, korrekt dalcsokrot nyújtanak át zömében kiskorú rajongóiknak. A dalok itt-ott már zavaróan tökéletesek, mintha patikamérlegen adagolták volna a szólamokat. Egyes szerzeményekben erősen érződik a brit Coldplay hatása (Beautiful Place, Where Would We Be?). Tuti sláger a kislemezes The River, de mit is várhatnánk egy, a dalfolyamból kiválasztott szerzeménytől? Az emberben mocorog a kisördög: némivel több dög, valami plusz nem ártana, de meg van csinálva, az biztos. (bigtom) Stephen Fears (Veszedelmes viszonyok; Pop, csajok satöbbi) az elmúlt évtizedek egyik nagy nyilvánosságot megmozgató, óriási vihart kavaró eseményét választotta témájaként A királynő című filmjében: Lady Di halálát. A film nem csupán a tragikus halál körülményeire kérdez rá, hanem egy alapvető társadalmi konfliktust is kibont: a tömegek és az elit viszonyát, illetve a hagyomány és az újítások lehetőségeit firtatja. Bár szókimondó, mégsem egyoldalúan közelít az ingoványos témához: kíváncsi a motivációkra és a felszín alatt megbúvó érdekekre és érzésekre is. Helen Mirren zseniálisan játszik: a hajlakktól megkövesedett szobor és a rizsporos maszk mögött meg-megmozduló érzések, a még szorult helyzetben is megdöbbentő lélekjelenlétről tanúskodó uralkodó remek megjelenítője. Ellenpontja dinamizmusával, újító törekvéseivel az épp megválasztott munkáspárti miniszterelnök, Tony Blair, aki nem csupán ellenpont, hanem összekötő híd is. Vele mondatja ki a rendező a királyi ház reakcióinak lehetséges magyarázatait, melyekkel menteni próbálja uralkodója szívtelennek tűnő viselkedését. Fears filmje számos díjat bezsebelt az elmúlt két év során: Helen Mirren az Oscar mellett megkapta a Velencei, a Torontói Filmfesztivál (2006) díjait és a Golden Globe 2007, illetve a BAFTA-díjat is magáénak tudhatja. De elismerést kapott a forgatókönyv, a rendező illetve, a Blairt alakító Michael Sheen is a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. (lara) Képernyő elé gyűlhetett május 12- én este az ország népe. Az Eurovíziós dalverseny volt látható szerte a kontinensen, és persze nálunk is. A csütörtöki elődöntőt is néztük, hiszen a Magyarországot képviselő Ruzsa Magdinak ki kellett vívnia a döntőbe jutást. Kivívta. Akkor volt bennünk némi bizonytalanság, mert nem tudtuk mi lesz, ha nem jut be. Mit szól a szakma és mit a közvélemény? Mennyire marad a mi lányunk? Mennyire hisszük el, hogy jó döntés volt őt küldeni? De erre, hála Istennek, nem került sor, Magdi ment, énekelt, és győzött. Számunkra legalábbis. Csakhogy Megoszlanak a vélemények a dal kiállítását illetően. Egyeseknek tetszett, hogy Magdi farmernadrágban és trikóban énekelt a stilizált buszmegálló táblája alatt, másoknak viszont nem annyira. Magam ez utóbbiak közé tartozom. Becsülendő erény ugyan az TV-szem Jelmez és verseny egyszerűség, és a blues szövege is tényleg indokolta a látványt. De vajon ez a választás volt-e Magdi részéről a legjobb? Nem biztos. Elvégre találhatott volna ő és a stábja arany középutat is. Olyat, amely kifejezi a fájó lélekkel bandukoló nőt, de mégsem arra emlékeztet, mintha csak leugrana az ABC-be tejfölért... A fesztivál értékein lehet vitatkozni, de azon nem, hogy egész Európa figyel rá, és az összkép igenis számít az adott pillanatban. Mert az előadó nemcsak magát képviseli, hanem egy országot is. Igen, lehetett volna látványosabb megjelenítés, amellyel Magdi megtisztelte volna az eseményt, saját magát és bennünket is. (erjel) Két érdekes írás is a kezembe akadt a napokban. Az egyik még 2001 körül jelent meg. Szerzője az angol írónőt faggatta, J. K. Rowlingot, a Harry Potter-őrület elindítóját sikere titkáról. A másik meg egy friss tanulmány arról, miért kínlódnak a mai gyerekek a kötelező olvasmányokkal. Mi a baj A kőszívű ember fiaival, Móra Kisködmönével vagy éppen a Tüskevárral. Miért nem szeretik a tanulók ezeket a könyveket? A tantervvel van a baj? Miért nem igazodik az életkori sajátosságokhoz? Miért akkor tanulja a középiskolás évesen az Antigonét, amikor a felét sem érti? Mert inkább gyerek még, mint felnőtt! Mi lehetne a megoldás? A két szöveg a gyerekeinknél ér össze. Rowling azért lett sikeres, mert olyan könyveket írt, melyeket közönsége megértett. Polcra való Könyvháború Nekik szólt, róluk élvezték. A tantervekről viszont tudjuk, hogy borzalmasak. Nincs a helyzet magaslatán a minisztérium, hús-vér gyerekeket talán nem is láttak a hivatalnokok. Elbeszélünk egymás mellett. Pedig a tét nagy. Legyen-e olvasó a gyerek, vagy vesse meg a betűket Hatodikos fiam osztályából talán ketten vagy hárman olvasták el az Egri csillagokat. Horowitzot viszont a fiúk több mint fele ismeri és kedveli. Az Égi háború (az Ötök ereje sorozat új darabja), melyben a Hollókapu újra megnyílni készül ezúttal Peruban! biztosan népszerű lesz köztük. Ez nem értékítélet. Nem kell mérlegre tenni Gárdonyit és Horowitzot. Csak éppen tudni kell, mikor minek van ideje. (szem)

17 [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Tájoló 17 Kézművesek és motorosok Hortobágy híressége Újra lesz kézművestábor Hajdúdorogon. Immár 12. alkalommal rendezik meg a Népi fafaragó- és kézművestábort a városban idén július 3. és 8. között, azaz keddtől vasárnapig. A szervező Görög Demeter Művelődési Ház vezetője, Simon Mihályné érdeklődésünkre elmondta: tapasztalatai szerint egy jó tábor eseményei évek múltán is felderengenek a résztvevőkben. Sokan felnőttként is kamaszkoruk legszebb nyarára emlékeznek vissza a legszívesebben addigi életükből. A szervezők pedig egy ilyen élménynyel szeretnék megajándékozni a jelentkezőket. A kézművestábor lakóival székelyföldi fafaragó mesterek, népművészek és pedagógusok foglalkoznak majd. A résztvevők megismerkedhetnek a fafaragás, a nemezelés, a szalmafonás, a gyöngyfűzés, a batikolás mesterségével, a tűzzománc- és makramékészítés mesterfogásaival. Mindenki kedve szerint készíthet fából, gyapjúból, szalmából, gyöngyből és fonalakból különböző tárgyakat, ajándékokat. Így aztán a táborból nemcsak szép élményekkel, hanem sok-sok saját készítésű tárggyal is térhetnek haza a résztvevők. A rendezvény szervezői elsősorban a éves fiatalok jelentkezését várják, de az ennél idősebb korosztály tagjai is bátran mehetnek. A maximális létszám huszonöt lehet. A munkálatok helyszíne a Városi Strandfürdő területe. A kézműves táborról részletes információ kérhető a művelődési ház munkatársaitól személyesen vagy az as telefonon, illetve faxon, továbbá az alábbi címen: hdmuvhaz@t-online.hu A jelentkezések határideje: június 8. A városban a fürdő területén június 8 9-én lesz motoros találkozó is. A dorogi testületben először felmerült annak a lehetősége, hogy a területet ingyen bocsátják rendelkezésre, ám később úgy döntöttek: kérnek pénzt a helyért. A képviselők a kétszázezer és a százezer forintos tarifa közül dönthettek végül a kisebb összeg mellett foglaltak állást. A hortobágyi csárda egyedülálló műemlékegyüttest alkot az út másik oldalán lévő Pásztormúzeummal és a Kilenclyukú kőhíddal. A fogadó több mint 300 éve várja a vendégeket a magyar romantikus vendéglátás és gasztronómia legszebb hagyományai szerint. Az étlapon a Hortobágyi Nemzeti Parkban nevelt szürke marhából, bivalyból, mangalica sertésből, rackajuhból, gyöngytyúkból és halból készült, kizárólag biominősítésű ételspecialitások szerepelnek. Áprilistól minden alapanyag ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származik. A látogatók félnapos szervezett kiránduláson is részt vehetnek: csikósbemutatóval egybekötött pusztakocsikázáson ismerkedhetnek a táj jellegzetességeivel, megtekinthetik a Pásztormúzeumot, majd eredeti cigányzenével kísért ebédet fogyaszthatnak el a csárdában. M. M.

18 18 18 Hirdetés [ Hajdú-bihari Hét május 23. ]

19 [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Hívogató 19 FÖLDES A Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ programjaiból: Május 27. (vasárnap): Pünkösdi lakodalmas Május 29-től június 17-ig: A művészeti iskola festő és szövő tagozatának évzáró kiállítása Május 31. (csütörtök) 10.15: A világharmónia-futás helyi rendezvénye Május 31. (csütörtök) 17 óra: A művészeti iskola zene tagozatának záró hangversenye Körök, klubok: Őszirózsa Nyugdíjasklub vezetőségi ülése: hétfő 14 óra, hagyományőrző kézimunkaszakkör: kedd 16 óra, szövőszakkör: kedd 17 óra, Balásházy János kertbarátkör vezetőségi ülése: minden hónap első szerdája 18 óra, Szélrózsa Néptáncegyüttes próba: péntek óra és vasárnap óra. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY A Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház programjaiból: Május 25. (péntek) 16 óra: A Bartók Béla Zene- és Művészeti Iskola tanév végi képzőművészeti kiállítása, megnyitja Tanyi Zoltán, az iskola igazgatója (megtekinthető június 10-ig) Május 25. (péntek) 17 óra: a Bartók Béla Zene- és Művészeti Iskola tanév végi gálaműsora Május 26. (szombat) 13 óra: Látásklub: Életviteli és életmód-tanácsadás, vezeti: Ozsváth Mária orvos-természetgyógyász Május 30. (szerda) 16 óra: Városi Nyugdíjasklub: A zsidó nép története, előadó: Mónus Imre ny. levéltár-igazgató HAJDÚDOROG A Görög Demeter Művelődési Ház programjaiból: Új időszaki kiállítás látható a Helytörténeti Gyűjtemény épületében (Jaczkovics út 5.) dr. Kós Károly néprajzi grafikái címmel, a kiállítás csak előzetes bejelentkezés alapján tekinthető meg. Bejelentkezés személyesen a Görög Demeter Művelődési Ház irodájában (Böszörményi út 5.) vagy a 06-52/ as telefonszámon, a tárlat július 31-ig tekinthető meg. HAJDÚHADHÁZ A Csokonai Művelődési Ház programjaiból Május 29. (kedd) 7 17 óra: Közös vonatozás a városban Mesevonattal óvodás és bölcsődés gyerekeknek Május 31. (csütörtök) és 13.30: Csulánó, a vitéz cigány zenés mesejáték a Hókirálynő Meseszínpad előadásában Május 31. (csütörtök) 10 óra, Bercsényi Úti Óvoda udvara: A nyulacska varázsigéje gyerekelőadás az Ezüst Hold Fényszínház előadásában a város valamennyi óvodás gyerekének (rossz időben a Földi János-iskola tornatermében) MEGYEI PROGRAMSOROLÓ HAJDÚSÁMSON A közművelődési intézmény programjaiból: Állandó kiállítás: Öntöttvas kályhák Bardi János gyűjteményéből, időszaki kiállítás: május 31-ig A helyi alkotók kiállításai sorozatban Gobelin- és keresztszemes hímzések tárlata. Nyitva hétköznapokon 8 16 óráig, egyéb időpontban előzetes bejelentkezés alapján (érd.: 52/ , 52/ ). HAJDÚSZOBOSZLÓ A Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár programjaiból: Május 24. (csütörtök) 17 óra: Zichy Géza Zeneiskola ütőegyüttesének hangversenye Május 25. (péntek) 18 óra, felnőttkönyvtár, olvasóterem: Szoboszlói Irodalmi Esték, vendég: Szabó Katalin újságíró, a Hajdú-bihari Napló munkatársa Május 26. (szombat) 9 óra: Társastánctanfolyam Május 29. (kedd) 8 16 óra: Lakossági véradás Május 30. (szerda) 17.30: Agykontrollklub Június 2-ig: Szoboszlói Galéria: Színek és gesztusok Gajdán Zsuzsa festőművész kiállítása HORTOBÁGY Május (csütörtök vasárnap): II. országos pásztortáncverseny Május (szombat hétfő): Pásztorok ünnepe: 26.: óra: országos gulyásverseny a pusztai állatparkban és népművészeti kirakodóvásár Május (vasárnap hétfő): 42. Pünkösdi Lovas Napok: 27.: óra: meghívásos ifjúsági díjugratóverseny a Fábián-kupáért, országos csikósbajnokság, négyes fogatok akadályversenye, népies kettes fogatok akadályversenye, lovasshow, bemutatók, népművészeti kirakodóvásár; 28.: óra: magyar díjugrató derby; óra: négyes és póni vegyes fogatok szimultán versenye, négyes fogatok pontgyűjtő versenye, csikósok síkversenye, lófuttatása, lovasshowprogramok, hortobágyi sokadalom, lovas felvonulásversenyek KABA A Mácsai Sándor Művelődési Ház programjaiból: Május 25. (péntek): Kertbarátkör kertlátogatása szalonnasütéssel Május 26. (szombat): Gyermeknapi örömök egész napos programok MIKEPÉRCS Május 25. (péntek) 16 óra: A Hunyadi János Közoktatási és Közművelődési Intézmény képzőművész tanszakos hallgatóinak kiállítása a felső tagozat aulájában, 16.30, Nagyváradi úti iskola: a művészeti iskola népi ének, hangszeres zene, tánc és színjáték tanszakos növendékeinek műsora Május 31. (csütörtök) 14 óra: Cirkusz az erdőben gyermeknapi mesejáték a budapesti Pitypang Színház előadásában Körök, klubok, foglalkozások: Csocsóklub pénteken 16 órától 18 óráig, kártyaklub péntek 16 órától, nyugdíjas népdalkör kedden 8.30-tól, hímzőkör május 23-án 15 órától a Művelődési Házban. NAGYRÁBÉ A Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár programjaiból: Május 25. (péntek) 14 óra: Gyermeknap a Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a Móricz Zsigmond Általános Iskola és Óvoda közös szervezésében Május 26. (szombat) 21 óra: Pünkösdi retró party Május 26-ig: Szent töredék címmel kiállítás Harangozó Imre néprajzi fényképfelvételeiből (megtekinthető munkanapokon) POLGÁR Május 26. (szombat) 18 óra, mozi: Malac pácban (am.) Május 30-ig: Debrei Éva festőművész, költő kiállítása (megtekinthető hétfőtől péntekig 9 18 óráig) PÜSPÖKLADÁNY Május 24. (csütörtök) 17 óra, Karacs Ferenc Múzeum: a Babavilág című kiállítást megnyitja Vajda Mária főmúzeológus (a kiállítás megtekinthető augusztus 10-ig) Május 30. (szerda) 18 óra, Karacs Ferenc Múzeum: Múzeumi esték-sorozat Born Gergely: A magyar néptánc eredete, asztrálmítoszi keretei című előadás Május 31. (csütörtök) 18 óra, művelődési ház: Csíksomlyóba menék Návay Ákos fotókiállításának megnyitója SÁRÁND A művelődési ház állandó programjai: Kondicionáló fitnesztorna: hétfő, szerda 18 óra, hastáncoktatás: kedd 18 óra (kezdő és haladó), baba-mama (szülő-gyerek) klub: csütörtök 16 óra, szabadidős elfoglaltságok (pingpong, társasjáték): péntek, szombat, vasárnap. SZENTPÉTERSZEG Faluház: Keresztelő címmel kiállítás a szentpéterszegi keresztelői szokásokról (A Programok a megyéből rovatba folyamatosan várjuk a megye települései kulturális rendezvényeinek időpontját, programját a david.orsolya@deol.hu címre.) Mit ajánl? Csősz Klára, a hajdúhadházi Csokonai Művelődési Ház igazgatója: Május vége van, visszavonhatatlanul itt a nyár. A Csokonai Művelődési Házban Életmódklub dolgozik, amely május 23-án tartja városi egészségmegőrző programját. A pünkösdi ünnep után városi gyermeknapra készülünk. Óvodáink szervezésében május 29-én Mesevonat indul útjára a városban, 31-én pedig a Budapesti Hókirálynő Meseszínpad mutatja be és órakor Csulánó, a vitéz cigány című meséjét kisiskolásoknak. A mű a távoli keletre repít el, ahonnan a legenda szerint a cigány nép mint őshazából elindult, hogy szerencsét próbáljon a világban. Ugyanezen a napon az óvodások a gyomaendrődi Ezüst Hold Fényszínház előadásában A nyulacska varázsigéje című mesét nézhetik meg a Bercsényi Úti Óvodában. A hagyományos óvodai kresz-napnak június 1-jén a Petőfi úti óvoda ad otthont. A városi gyermeknapot június 2-án zenés tornával kezdjük, majd a Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola sajátos nevelési igényű tanulókat ellátó tagozatának diákjai mutatkoznak be Tavaszi hívogató című zenés, táncos, verses műsorukkal, illetve a Berkenye kisegyüttes műsorát láthatják a gyerekek. Lesz még kung-fu bemutató, tájékozódási futás, kézműves-foglalkozás, arcfestés és aszfaltrajzverseny is. Ha Hajdúhadházra látogatnak, nézzék meg a megújult főterünket a Bocskai-szoborral, az impozáns kéttornyú református templomunkat, a nemrég átadott Földi János Városi Könyvtárat és Hajdúhadházi Galériát állandó és időszaki kiállításaival együtt!

20 20 20 Hirdetés [ Hajdú-bihari Hét május 23. ] Optikai szaküzletek: Debrecen Erzsébet u. 2., tel.: 52/ Debrecen Bethlen u. Jókai u. sarok, tel.: 52/ Debrecen Károli Gáspár u. 53/B., tel.: 52/ Debrecen-Józsa Józsapark Balmazújváros Kossuth tér 1., tel.: 52/ Hajdúdorog Tokaji út 3., tel.: 52/ Hajdúnánás Mártírok u. 18. (piaci üzletsor), tel.: 52/ Derecske Semmelweis u. 5., tel.: 54/ Kaba Rákóczi u. 93., tel.: 54/ Nádudvar Fő u. 87., tel.: 54/ Védelem az UV-sugárzás ellen! fényre sötétedő szemüveglencse akciója május 31-ig. A legmodernebb szemüvegkeret-modellek közül választhat 20 50% engedménnyel. Szemüvegkészítés rendkívül rövid határidőre! OEP-VÉNY és EGÉSZSÉGPÉNZTÁRI kártya elfogadóhely. Jelentkezzen be szemvizsgálatra! Szeretné lecserélni magas kamatozású hitelét kedvezôbbre? JELZÁLOGHITEL már jövedelem igazolás nélkül is, hitelkiváltással. SZEMÉLYI HITEL nettó Ft-tól vagy adóstárs bevonásával minimálbér Ft-tól. OKOSKÁRTYA-IGÉNYLÉS teljes körû ügyintézés közvetítõi díj nélkül. HÍVJON! SEGÍTEK! mobilbankár-hálózat Murvai Lászlóné Raiffeisen mobilbankár Info: 20/

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2012. január 26-i nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat

34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat 34/2013. (I. 31.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul a Hajdúnánási Református Egyházközség (4080 Hajdúnánás, Kossuth u. 2. szám) Épületenergetikai

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2013 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az előző

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

AZ ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK

AZ ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK 3. melléklet a 10/2013.(III.27.) önkormányzati rendelethez AZ ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK 1. Köznevelési, Kulturális és Ügyrendi Bizottság 1.1. Az Ügyrendi bizottság dönt: 1.1.1.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Napirend: 1. Veszprém-Szentkirályszabadja repülőtér peres ügye 2. A családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás ellátási módjának felülvizsgálata

Napirend: 1. Veszprém-Szentkirályszabadja repülőtér peres ügye 2. A családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás ellátási módjának felülvizsgálata Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u. 12. 19./2015. Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 22-én 12.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

2015. j ú n i u s 15.

2015. j ú n i u s 15. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i v a l a m i n t S z o c i á l i

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 15. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 15. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 15. számú napirendi pontja Felterjesztés a Pénzügyminiszterhez az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításából

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Beke Imre polgármester. Boros Lajosné, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Réz Szilárd képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Beke Imre polgármester. Boros Lajosné, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Réz Szilárd képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 18-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal hivatalai helyiségében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésének alkalmából. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. április 16-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-5/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill A 150 esztendőnél is régebb múltra visszatekintő amerikai cég magyarországi leányvállalata 1995 óta van jelen hazánkban, azóta pedig három városban s öt telephelyen foglalkozik egyebek között takarmánygyártással,

Részletesebben

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri

Részletesebben

157/2002. (XII.12.) Képviselőtestületi határozat. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2003. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el:

157/2002. (XII.12.) Képviselőtestületi határozat. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2003. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el: 157/2002. (XII.12.) Képviselőtestületi határozat. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2003. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el: Január: 1. Az önkormányzat gazdasági ciklusprogramjának meghatározása

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 25-én megtartott nyilvános rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV 1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2011. 01. 24-én 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 20. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 2 MEGSZORÍTÁSOK Gyurcsány Ferenc nyilatkozata a választások előtt:

Részletesebben

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tárgy: Gyermekvédelmi szakellátási intézményi társulás létrehozása Mell.: 1 db társulási megállapodás tervezet Szentes Város Önkormányzata Helyben

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

Mérlegelve kerületünk sajátosságait megállapítást nyert, hogy hagyományos árutermelés

Mérlegelve kerületünk sajátosságait megállapítást nyert, hogy hagyományos árutermelés Budapest Főváros X. ker. Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere : ; "útján y ai ' ' "i'tüm iilésc Tárgy: Javaslat pályázat kiírására Kőbánya közterületein és intézmények területein "közösségi kertek" kialakítására

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről:

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről: Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. május 21-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága december 16-i soron következő ülésének jegyzőkönyve

Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága december 16-i soron következő ülésének jegyzőkönyve Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2015. december 16-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 40/2015. (XII. 16.) pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat Püspökladány Város

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2015. május 6-án 9.00 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. július 26-án megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

Beszámol a polgármester 2005. ősz

Beszámol a polgármester 2005. ősz Beszámol a polgármester 2005. ősz Fejlesztések 2005-ben Szeged 2005. évi költségvetése kiadási főösszegei Fejlesztés 32 milliárd Ft. 47% 53% Működés 36 milliárd Ft. Fejlesztések alakulása Szeged 2005.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella

Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella Jegyzőkönyv Készült: 2014. június 03-án 15 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal Jászivány Jelen vannak: Tari András Bugyiné Kökény Gizella

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. február 6-i soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Kardos István alpolgármester, Petőné

Részletesebben

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága 17215-6/2012. MEGHÍVÓ Értesítem, hogy a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 20-án (csütörtökön) 10 órára meghirdetett ülése elmarad. Az új időpont:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 306/2004. (XI.2.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 306/2004. (XI.2.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 306/2004. (XI.2.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyházi Főiskolával kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyásáról A Közgyűlés a Nyíregyháza Megyei Jogú

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 30-án megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal /Kossuth u. 72./ hivatali helyiségében 2014. január 13-án, Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 2/2014. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. november 18-án 13 órai kezdettel

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JELENLÉTI ÍV. Csönge Márta elnök. Rettegi Attila tag. Eck-Varga Zsuzsanna tag

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JELENLÉTI ÍV. Csönge Márta elnök. Rettegi Attila tag. Eck-Varga Zsuzsanna tag FELJEGYZÉS Tárgy: Ügyrendi Bizottság nyilvános ülése Helyszín: Városháza I. emelet 118. számú helyisége -án 17 00 óra Oldalak száma: JELENLÉTI ÍV NÉV ALÁÍRÁS MEGJEGYZÉS Csönge Márta elnök Rettegi Attila

Részletesebben

J e g y zőkönyv ÖKB-3/2010. ÖKB-3/

J e g y zőkönyv ÖKB-3/2010. ÖKB-3/ ÖKB-3/2010. ÖKB-3/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2010. május 26-án, szerdán, 8 órakor az Országház delegációs termében megtartott üléséről

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget.

Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget. KEDVES ÜGYFELEINK, A 2012-es év portfolió jelentése. Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget. Ez így volt az utóbbi években mindig. Mindenki érezte a negatív gazdasági hatásokat, de

Részletesebben

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6. Hajdú Bihar Megyei Ernyőszervezetek Szervezet neve Ir. Szám Település Cím Képviselő Telefon E-mail cím A Zöldkereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi 4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné Az Oltalom Kősziklája

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 5 példányban

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 3. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a víziközmű szolgáltatásról

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET utca 2.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET utca 2. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET utca 2. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123)

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) 2012. augusztus 23-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a mamutfenyő környékén aranykorona vásárlása tárgyában

Részletesebben

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni.

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni. Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 20 /2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014.(X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Csömör

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai

Részletesebben

2014. december 18-i rendes ülésére

2014. december 18-i rendes ülésére 30. számú előterjesztés Minősített többség (mindhárom határozati javaslat) ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzati közalapítványok

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2653-7/2010. 3. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Nyírábrány Nagyközség Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S a Nyíradonyi Szociális és Gyermekjóléti Társulás tárgyában (2014. április 24.) Tisztelt Képviselő-testület! A Nyíradonyi Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth József utca és Sima Ferenc utca forgalmi rendjének tervezett változása miatti lakossági kifogások ügyében

Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth József utca és Sima Ferenc utca forgalmi rendjének tervezett változása miatti lakossági kifogások ügyében - 1 Pálmások Szövetsége Horváth István önkormányzati képviselő Szentes, Móricz Zsigmond u. 1/2. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete részére Szentes Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth

Részletesebben

Tartalom MMSZ. Az élővel tégy jót! Euripidész. III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június. 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról

Tartalom MMSZ. Az élővel tégy jót! Euripidész. III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június. 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról MMSZ III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június Tartalom 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról Pályázati felhívás (250 millió forint) Támogatott lakhatási program a Dél-alföldi régióban Számítógéphez

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 20-án (csütörtökön) 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. február 9-én 15,20 órakor a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli képviselő-testület üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Napirend: 1.

Részletesebben

1/2014. (I.29.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda évi költségvetésének. módosításáról

1/2014. (I.29.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda évi költségvetésének. módosításáról 1/E/TD/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. január 29-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2014. (I.29.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. 2549/2010/HUM. : (53) 360-017 : (53) 360-010 Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: Réti Alfréd polgármester,

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés Előterjesztés: Címe: a Kunszentmárton Város Önkormányzata által működtetett köznevelési intézmény(ek) állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 27. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 23-án megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. május 14-én a Városháza emeleti kistermében 7 30 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 21/2015. (IV.8.) Helyi Építési Szabályzat módosítása Rendelet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 5-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 13/2018. (III.5.) Zagyvakörnyéki Települési Szilárdhulladék-gazdálkodás

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S A Központi Ügyfélszolgálati Iroda 2013. szeptember 2. 2013. december 31. között végzett munkájáról és tapasztalatairól A

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 1-3. D./ RENDELETEI: - Száma: 1-6/2014. T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének:

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (91-93) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés az Európai

Részletesebben