PÁLYÁZATI FELHÍVÁS I. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
|
|
- Zalán Magyar
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága nyilvános pályázatot hirdet az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező, a pályázati felhívásban megjelölt nem lakás céljára szolgáló helyiség bérleti jogának megszerzésére kulturális tevékenység ( kiállítás, közösségi tér) céljára az önkormányzattal történő együttműködési kötelezettséggel A meghirdetett nem lakás céljára szolgáló helyiség Budapest IX. Balázs Béla u. 32/B. földszint III. szám alatti, utcai bejáratú, 242 m 2 alapterületű (fszt. 104 m 2 + pince138 m 2 ) nem lakás céljára szolgáló helyiség. A helyiségre vonatkozó bérleti jog június 30. napjáig szóló határozott időre szerezhető meg. A helyiségben kizárólag kulturális tevékenység folytatható. A helyiség bérbeadáskori bérleti díja: bruttó ,- Ft/hó összeg, mely a helyiségben folytatható tevékenység, valamint az önkormányzattal történő együttműködési kötelezettség figyelembevételével került meghatározásra. A helyiséget jelenleg jogcím nélküli használó használja. A helyiség ingóságoktól kiürített állapotban kerül bérbeadásra, a helyiségnek nem tartozékai a jelenlegi használó berendezési tárgyai. I. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Pályázni a jelen pályázati felhívásban meghatározott módon, az 1. számú mellékletét képező jelentkezési lap kitöltésével és a későbbiekben meghatározott nyilatkozatok és iratok csatolásával lehet. A jelentkezési lapon a pályázónak többek között meg kell határoznia a helyiségben általa folytatni kívánt konkrét kulturális tevékenységet, a konkrét kulturális tevékenység során megvalósítandó programokat, valamint meg kell jelölnie az önkormányzati együttműködés keretében teendő, az önkormányzat által elfogadott kulturális koncepció célkitűzéseivel összhangban lévő vállalásait. Egyben meg kell határoznia a tevékenységek személyi feltételeit és pénzügyi forrásait. Pályázatot nyújthat be: 1. egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező természetes személy, 2. a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontja szerint átláthatónak minősülő szervezetek (Pl: jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, civil szervezet, közhasznú szervezet) amely a bérleti szerződésben vállalja, hogy a törvényben előírt beszámolási, nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségeket teljesíti, helyiséget a bérleti szerződési előírásoknak és a bérbeadói rendelkezéseknek, valamint a meghatározott hasznosítási célnak megfelelően használja, a Bérbeadó által engedélyezett albérlet, üzemeltetési szerződés esetén kizárólag természetes személynek, vagy átlátható szervezetnek adja albérletbe vagy üzemeletetésbe. 1
2 A pályázat érvénytelen, amennyiben a helyiségben végezni kívánt tevékenység a pályázathoz benyújtott cégkivonatban, alapító okiratban illetve egyéni vállalkozásról kiállított igazolásban a pályázó által végezhető tevékenységek között nincs feltüntetve. A pályázaton részt vehet: a) aki írásbeli nyilatkozatával elfogadja a havi bérleti díj összegét, b) aki írásbeli nyilatkozatával elfogadja, hogy a bérleti díj minden év május 1-én 4 %-kal emelkedik, c) aki vállalja, hogy a Bérbeadói értesítés kézhezvételét követően közjegyzői tartozás elismerő nyilatkozatot tesz, és azt a bérleti szerződés megkötése előtt bérbeadónak benyújtja, d) amennyiben a pályázó belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, úgy az 1. számú melléklet szerinti nyilatkozatot cégszerűen aláírva pályázatához csatolta e) amennyiben a pályázó civil szervezet vagy vízitársulat, úgy a 2. számú melléklet szerinti nyilatkozatot cégszerűen aláírva pályázatához csatolta. II. ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELTÉLEK A pályázatnak tartalmaznia kell: 1. a pályázati jelentkezési lapot (a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Irodájának Ügyfélszolgálatán a 1096 Budapest, Lenhossék utca Fsz. szám alatt szerezhető be vagy a honlap aktuális pályázati kiírásból letölthető) 2. egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező természetes személynél az egyéni vállalkozói igazolvány 30 napnál nem régebbi közjegyző által hitelesített másolatát, vagy az Okmányiroda/Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által kiállított hatósági bizonyítványt; 3. cégbíróságnál bejegyzett gazdasági társaságnál 30 napnál nem régebbi, közjegyző által hitelesített cégkivonatot, hiteles aláírási címpéldányt; 4. civil szervezet esetében hitelesített alapító, létesítő okiratot, 30 napnál nem régebbi hiteles igazolást a bírósági nyilvántartásba vételről, valamint hiteles aláírási címpéldányt; 5. pályázói nyilatkozat, hogy a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatával szemben nincs lejárt díj- és adótartozása (3. melléklet); 6. pályázói nyilatkozat, hogy nem indult ellene felszámolási eljárás, nem áll végelszámolás vagy csődeljárás hatálya alatt (3. melléklet); 7. Átláthatóságra vonatkozó nyilatkozatot az alábbiak szerint: - amennyiben a pályázató belföldi vagy külföldi jogi személy, úgy a 2. melléklet szerinti nyilatkozatot cégszerűen aláírva, - amennyiben a pályázó civil szervezet vízitársulat, úgy a 1. melléklet szerinti nyilatkozatot cégszerűen aláírva. A pályázati ajánlatokat egy eredeti példányban, zárt borítékban február 21. napján 16 óráig kell személyesen benyújtani a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Irodáján
3 (1096 Budapest, Lenhossék u III. em. 321.) A ZÁRT BORÍTÉKRA KULTURÁLIS PÁLYÁZAT kiállítás - közösségi tér JELIGÉT RÁ KELL ÍRNI A pályázati ajánlatokat tartalmazó zárt borítékok bontására február 22. napján 9 órakor kerül sor a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Iroda 1096 Budapest, Lenhossék u III. em szám alatti hivatalos helyiségében Az ajánlatok felbontásánál a Kiíró, illetve az azt képviselő személyeken kívül jelen lehetnek a pályázók, valamint az általuk írásban meghatalmazott személyek, és a ferencvárosi önkormányzati képviselők. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség, amely nem módosíthatja a benyújtott pályázat tartalmát. A helyiség MEGTEKINTÉSE, TÁJÉKOZTATÁS A pályázati hirdetményben feltüntetett helyiség az alábbi időpontokban tekinthető meg: február 07-én között február 12-én között A pályázattal kapcsolatos információ adására jogosult személyek: - Vagyonkezelési Iroda: Janitz Gergő csoportvezető, Budapest, Ráday u. 26., tel.: +36/ /510 - Humánszolgáltatási Iroda: Rapi István ifjúsági és drogprevenciós referens, Budapest, Lenhossék u , tel.: +26/ /379 A pályázatok elbírálása A pályázatokat a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága bírálja el az alábbi szempontok alapján: - a helyiségben folytatni kívánt konkrét kulturális tevékenység, - a konkrét kulturális tevékenység során megvalósítandó programok, - az önkormányzattal történő együttműködés során vállaltak, A pályázat érvénytelen: - amennyiben a leadási határidőt követően érkezett, - a pályázat hiányosan került benyújtásra, - a nem személyesen benyújtott pályázat, - amennyiben a pályázó ellen a NAV-nál végrehajtási eljárás van folyamatban, adószáma felfüggesztésre került, - amennyiben a helyiségben végezni kívánt tevékenység a pályázathoz benyújtott cégkivonatban, egyéni vállalkozásról kiállított igazolásban, illetve az alapító okiratban nincs feltüntetve a pályázó által végezhető tevékenységek között, 3
4 - amennyiben a pályázati jelentkezési lapot hiányosan tölti ki (különösen nem határoz meg konkrét tevékenységet, nem határoz meg az önkormányzati együttműködés keretében vállalásokat, nem teszi meg a szükséges nyilatkozatokat), - a Kiíró hiánypótlási felszólítása ellenére sem pótolja a megállapított hiányosságokat. A pályázatok várhatóan április hónapban kerülnek elbírálásra, melynek eredményéről a pályázók, a szerződéskötés időpontjáról a nyertes pályázó postai úton kapnak értesítést. A pályázatok elbírálására vonatkozó döntés a portálon is közzétételre kerül. A Kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot indokolás nélkül eredménytelenné nyilvánítsa. A meghirdetett nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozó kötelezettségek, illetve feltételek 1. A helyiségre a bérleti szerződés kizárólag az önkormányzat és a nyertes pályázó között kötendő együttműködési megállapodás (melynek tartalma többek között a bérlő együttműködésben vállalt kötelezettségeiről szóló évenkénti beszámoló is) megkötését követően jöhet létre. 2. Az önkormányzat a nem lakás céljára szolgáló helyiséget jelenlegi, pályázók által megismert műszaki állapotukban adja bérbe. Bérbeadó a nem lakás céljára szolgáló helyiségek helyreállításával beleértve a szabványos mérőhelyek kialakításával és mérőórák felszerelésével, valamint a bérlő által folytatni kívánt konkrét tevékenységének kialakításával - járó költségeket nem téríti meg. A helyiségben történő bármely műszaki engedélyeztetéshez kötött változtatást, átalakítást bérlő a bérbeadó jóváhagyásával végezhet. Az ingatlan bérbeadó által engedélyezett felújítása, átalakítása esetén az adott társasház hozzájárulására, illetve a szükséges engedélyek beszerzésére vonatkozóan az önkormányzat felelősséget nem vállal, bérlő kártérítési igénnyel nem léphet fel. 3. A tulajdonos önkormányzat lehetőséget biztosít a pályázóknak arra, hogy a helyiségek, illetve a társasházak műszaki állapotát megismerjék. A kiíró felhívja a pályázók figyelmét, hogy az ingatlanok, illetve a társasház műszaki állapotának megismerése, felmérése a pályázó feladata, ezért a későbbiekben a tulajdonos önkormányzattal szemben szavatossági igénnyel nem élhetnek. 4. A külön szolgáltatást biztosító mérőórákra (villanyóra, gázóra) a közüzemi szolgáltatókkal külön szerződést kell kötnie a nyertes pályázónak, az ezzel járó átírási költségeket a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata nem téríti meg. 5. A havi bérleti díj a víz-, csatorna-, valamint a szemétszállítási díjat nem tartalmazza. A nyertes pályázó köteles a víz-, csatorna használatra, valamint a szemétszállításra a szolgáltatóval közvetlenül a bérleti szerződés megkötését követő 30 napon belül - szerződést kötni. A szerződés megkötésének időpontjáig a bérlő a bérbeadónak a lakások és helyiségek bérletére, elidegenítésére és megszerzésére vonatkozó szabályokról szóló 7/2006.(III.10.) önkormányzati rendelet 10. sz. melléklete szerinti átalánydíjat köteles fizetni. Bérlő a helyiségre bérlőtársi jogviszonyt nem létesíthet, a helyiség albérletbe, üzemeltetésbe adásához bérbeadó hozzájárulását kell kérnie.
5 Bérbeadó a szerződést felmondhatja, ha bérlő a) a bérleti szerződésben, valamint az együttműködési megállapodásban foglalt feltételeket megsérti, b) a bérfizetési kötelezettségét felszólítás ellenére sem teljesíti, c) a bérleti szerződésben rögzített tevékenységtől eltérő más tevékenységet végez, d) a helyiséget engedély nélkül albérletbe, üzemeltetésbe adja, e) a bérlő az előírt határidőn belül nem köti meg közvetlenül a szolgáltatóval a szerződést (különösen a víz-, csatorna és szemétszállításra), f) a bérlő a közvetlenül szolgáltatóval kötött szerződés alapján nem fizeti meg szolgáltatónak a (víz- csatorna-, szemét-, elektromos áram-, gázhasználat) díjakat, g) a szomszédos lakásokban a zajterhelés, por, bűz és káros anyag jogszabályokban előírt értékének túllépése esetén h) a bérlő, illetve az albérlő vagy üzemeltető a bérleti szerződés megkötését (albérletbe, üzemeltetésbe adás engedélyezését) követően beállott körülmény folytán már nem minősül átlátható szervezetnek, i) a jogszabályban előírt, egyéb lényeges kötelezettségeit nem teljesíti, j) a helyiség építési engedélyezési vagy településképi bejelentési eljárás hatálya alá tartozó átalakítását erre vonatkozó hozzájárulás nélkül végzi el. Bérleti jogviszony megszűnése esetén a bérlő köteles a helyiséget tisztán, rendeltetésszerű állapotban bérbeadónak visszaadni. Tájékoztatjuk a pályázókat, hogy a) helyiség bérleti díját ÁFA fizetési kötelezettség terheli, b) a helyiség használatának, hasznosítási módjának megváltoztatása kapcsán a társasházakról szóló évi CXXXIII. törvény (különösen a ai) rendelkezései az irányadók. 5
6 PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSI LAP Budapest IX. Balázs Béla u. 32/B. földszint III. szám alatti, utcai bejáratú 242 m 2 alapterületű, (fszt. 104 m 2 + pince138 m 2 ) nem lakás céljára szolgáló helyiség bérleti jogának megszerzésére kulturális tevékenység céljára önkormányzattal történő együttműködési kötelezettséggel Alulírott pályázati ajánlatot teszek a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata által meghirdetett Budapest IX. Balázs Béla u. 32/B földszint III. szám alatti, utcai bejáratú 242 m 2 alapterületű, (fszt. 104 m 2 + pince138 m 2 ) nem lakás céljára szolgáló helyiség bérleti jogának június 30-ig szóló határozott időre történő megszerzésére A pályázó neve:... címe:... képviselő neve, címe: Elérhetőségek (telefonszám és cím):. A helyiséget... (konkrét kulturális) célra kívánom használni. A helyiségben folytatandó tevékenység körében megvalósítandó konkrét programok: Az önkormányzati együttműködés keretében teendő, az önkormányzat által elfogadott kulturális koncepció célkitűzéseivel összhangban lévő vállalások:
7 A helyiségben folytatandó tevékenység, valamint az annak keretében megvalósítandó programok és az együttműködés körében vállaltak személyi feltételeinek és pénzügyi forrásainak bemutatása: A tevékenység végzésére jogosító igazolás (cégkivonat, vállalkozói igazolvány) száma, kiállító hatóság megnevezése:... Tudomásul veszem, hogy amennyiben a Pályázati felhívásban meghatározott nyilatkozatokat, igazolásokat, dokumentumokat nem csatolom e jelentkezési laphoz, úgy pályázatom érvénytelen. Vállalom, hogy a Bérbeadói értesítés kézhezvételét követően közjegyzői tartozás elismerő nyilatkozatot teszek, és azt a bérleti szerződés megkötése előtt bérbeadónak benyújtom. Vállalom, hogy a pályázati felhívásban megjelölt feltételeket teljesítem és elfogadom, a pályázat megnyerése esetén az erről szóló értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül bérleti szerződést kötök. A pályázati felhívásban megajánlott havi bérleti díj összegét elfogadom, és egyben tudomásul veszem és elfogadom, hogy a bérleti díj minden év május 1-jén 4 %-kal emelkedik. Budapest,...év... hó... napján... aláírás 7
8 1. melléklet i Nyilatkozat átláthatóságról Alulírott., mint a.. képviselője nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontja szerint átláthatónak minősülő szervezet, tekintettel arra, hogy 1. vezető tisztségviselői megismerhetőek, valamint 2. az általam képviselt szervezet és annak vezető tisztségviselői nem átlátható szervezetben nem rendelkeznek 25%-ot meghaladó részesedéssel, Budapest, aláírás i Civil szervezet illetve vízitársulat által kitöltendő
9 2. melléklet Nyilatkozat átláthatóságról i Alulírott., mint a..cégjegyzésre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontja szerint átláthatónak minősülő szervezet, tekintettel arra, hogy 1. tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető, 2. nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak, 3. ii a gazdálkodó szervezetben nincs közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet; vagy a gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében az 1. és a 2. pont szerinti feltételek fennállnak, illetve az az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában vagy olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van,; Budapest, aláírás i belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet által töltendő ki ii a két lehetőség közül a nyilatkozat csak az egyik részt szabad hogy tartalmazza, a szervezet tulajdonosi viszonyai szerint.!!!!!!! 9
10 3.melléklet Nyilatkozat a köztartozásról Alulírott..(nyilvántartásba vételi okirat száma:, a nyilvántartásba vevő szerv:..., képviselője:......) képviseletében kijelentem, hogy a.. természetes személy/ gazdasági szervezet/ civil szervezet az állammal, és Ferencváros Önkormányzatával szemben lejárt tartozással valamint n e m r e n d e l k e z i k nem indult ellene felszámolási eljárás, nem áll végelszámolás vagy csődeljárás hatálya alatt. Budapest, aláírás
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS I. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága nyilvános pályázatot hirdet az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező, a pályázati felhívásban megjelölt
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS I. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága nyilvános pályázatot hirdet az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező,
PÁLYÁZATI AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata PÁLYÁZATI AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ HELYISÉGPÁLYÁZAT Jeligére 53 darab üres, jogszerű használattal nem terhelt, nem lakás céljára szolgáló helyiség tulajdonjogának
I. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Polgármestere a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Gazdasági Bizottságának döntése alapján nyilvános pályázatot
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyilvános pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Polgármestere a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Gazdasági Bizottságának döntése alapján nyilvános pályázatot
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyilvános pályázatot hirdet
1. sz. melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Polgármestere a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Gazdasági Bizottságának döntése alapján
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása 2018. február. 01-2023. január. 31-ig a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma: Eötvös József Főiskola, Baja,
PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSI LAP Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére
PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSI LAP Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére Név: Telefon- telefax szám: E-mail cím: Az értékesítésre meghirdetett Budapest Főváros VII. kerület..
Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására
Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan bérbeadására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvtv.), valamint az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás
A meghirdetett nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozó kötelezettségek, illetve feltételek
Pályázat nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti jogának megszerzésére 2014. október 15. Sárisáp Község Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nem
Közterület-használat célja:... Megjegyzés:
KÉRELEM Iktató bélyegző helye: A Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának tulajdonában lévő közterületek Közterület-használatához Kérelmező neve: Aláírásra jogosult neve: Telefonszám:
A meghirdetett közterületekre vonatkozó kötelezettségek, illetve feltételek I. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testületének Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottsága (a továbbiakban:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola vagyonkezelésében lévő ingatlan területének bérletére ital/étel automata üzemeltetésére vonatkozóan 2017. december 1. - 2022. november 30. a) Az ajánlatkérő
Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal
PÁLYÁZATI KIÍRÁS a vagyonkezelésében lévő Kecskemét 6124/8 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a 6000 Kecskemét, Ceglédi út 2. szám alatti épületekben lévő üzlethelyiségek bérlet útján történő hasznosítására
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság október 30-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-434/2013. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. október 30-i ülésére Tárgy: Pályázat
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről I.
Soproni Járási Hivatal
Soproni Járási Hivatal TOP-6.8.2-15-SP1-2016-00001 Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) pontjának és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.
PÁLYÁZATI/KÉRELEM/ADATLAP
1. számú melléklet PÁLYÁZATI/KÉRELEM/ADATLAP Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel kitölteni! 1. PÁLYÁZÓ ADATAI Pályázó megnevezése: Irányítószáma: Település: Utca, házszám: Telefonszám/ok/: Adószám:
Pályázati azonosító: Átláthatósági nyilatkozat
Jelen nyilatkozat kitöltési segédlete az NKA portálon (www.nka.hu) a Főoldalon megtalálható. Támogatott neve: Pályázati azonosító: pály név pály az Átláthatósági nyilatkozat az államháztartásról szóló
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL. (Konzorciumi partnerenként kell benyújtani)
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL (Konzorciumi partnerenként kell benyújtani) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1.
Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek
Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011 évi CXCV törvény 41 (6) bekezdés, 50 (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011 évi CXCVI törvény 3 (1) 1 pontjának való megfelelésről I Törvény erejénél
Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 F E L H Í V Á S
Dunaföldvár Város Önkormányzata 7020 Dunaföldvár Kossuth L. u. 2 7020 Dunaföldvár Pf : 23 75/541-550,75/541-551 75/541-555 F E L H Í V Á S Valamennyi Dunaföldvári Civil Szervezet Vezetőjének A civil szervezetek
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, egyfordulós nyílt pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő Budakeszi külterület 067/15, 079/4, 079/7, 079/9, 079/12, 079/13, 079/15, 079/16, 079/17, 079/20, 079/21, 079/22, 079/23, 079/24, 079/25
Pályázat benyújtásához. A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek:
Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Pályázat benyújtásához I.
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés 1. pontja alapján
Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása
A pályázó neve Pályázati adatlap Bugac Nagyközségi Önkormányzat és Bugacpusztaháza Községi Önkormányzat Társult Képviselő-testülete címe adószáma cégjegyzékszáma Képviselő neve, elérhetősége A pályázott
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. a Nagy Sándor József Gimnázium (2092 Budakeszi, Széchenyi utca 94.) büféhelyiségének bérbe vételére
PÁLYÁZATI KIÍRÁS a Nagy Sándor József Gimnázium (2092 Budakeszi, Széchenyi utca 94.) büféhelyiségének bérbe vételére PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyfordulós, nyílt
Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye
Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően a településképi arculati kézikönyv elkészítésére, a településképi
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés 1. pontja alapján
3. A szervezet, illetve vezető tisztségviselője 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedésével működő szervezet(ek) megnevezése: Érintett neve:
Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) pontjának és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről III. Civil
Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók esetén
Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Támogató döntéssel, támogatási
Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán - Gellérthegy. Pályázati felhívás
Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán - Gellérthegy Pályázati felhívás A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonában lévő
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság november 5-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-428/2014. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. november 5-i ülésére Tárgy: Pályázat
Pályázati felhívás. Pályázat tárgya
Pályázati felhívás a Csatlakozási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című, KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 kódszámú pályázat szerinti, önkormányzati ASP rendszerben ellátandó feladatokhoz
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, egyfordulós nyílt pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő Budakeszi 1 hrsz.-ú, természetben a 2092 Budakeszi, Fő u. 177. szám alatt található pince bérbe vételére PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város
NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről
NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről Nyilatkozattevő: Szervezet neve:. Székhelye:. Cégjegyzékszáma:.
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 14-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-407/2016. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2016. szeptember 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság november 5-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-429/2014. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. november 5-i ülésére Tárgy: 2014.
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓ SZERVEZETRŐL
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓ SZERVEZETRŐL 1. Alulírott.... (képviseletre jogosult családi és utóneve) (születéskori családi és utónév /ha különböző/:.., születési hely, idő:., anyja születési családi és utóneve:
Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye
Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően, a település új településfejlesztési koncepciójának, és településrendezési
Hivatkozási szám: Tárgy: Pályázati kiírás PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Hivatkozási szám: Tárgy: Pályázati kiírás PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2011. (III.31.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Rendelet) szerint Budapest
Átláthatósági nyilatkozat
oldal 1 / 6 Átláthatósági nyilatkozat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott belföldi vagy külföldi jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező
kivételével - a lakás elidegenítéséről. A pályázatkor befizetett óvadékot, illetve a még le nem lakott lakbért a vételárba be kell számítani.
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletére, elidegenítésére és megszerzésére vonatkozó szabályokról
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az SZSZBMK Pólus Tömbkórház C épületében lévő büfé üzemeltetési jogának megszerzése A Kiíró neve, címe: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház (röviden: SZSZBMK)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET a tulajdonát képező MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 10. SZÁM ALATTI KORONA ÜZLETI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT I. EMELET, 201-208-AS 51 m 2 ALAPTERÜLETŰ
Intézményi Nyilatkozat I.
Intézményi Nyilatkozat I. A(z)............ (.; ÁHT azonosító/cégjegyzékszám/nyilvántartásba vételi okirat száma:.; adószám:.; képviselője (név, beosztás):.. ) nevében a támogatásra
Kedvezményezetti Nyilatkozat I.
Kedvezményezetti Nyilatkozat I. A(z)...... az kedvezményezett megnevezése...... (.; ÁHT azonosító/cégjegyzékszám/nyilvántartásba vételi okirat száma:.; adószám:.; képviselője (név, beosztás):.. ) nevében
Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására
14253058 S algó Vagyon Kft. Salgótarján SV/2.411-2/2015 Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41. (6) bekezdése, 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés
BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT évi lakáspályázata üres lakások piaci alapon történő bérbeadására
BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT 2019. évi lakáspályázata üres lakások piaci alapon történő bérbeadására Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat, Pénzügyi, Tulajdonosi és Jogi Bizottsága a Képviselő-testület
JOGI KÖRNYEZET. Az államháztartásról szóló évi CXV. törvény Végrehajtási rendeletek.
JOGI KÖRNYEZET Magyarország Alaptörvénye rögzíti, hogy az állam és a helyi önkormányzat tulajdona nemzeti vagyon. A 38. cikk előírja továbbá hogy a nemzeti vagyon megőrzésének, védelmének és a nemzeti
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a lakás jelenlegi állapota. kikiáltási ár (Ft) alapterület (m²)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Polgármestere a Gazdasági Bizottsága 187/2016. (VI. 29.) számú határozata alapján a Vagyonkezelési Iroda lebonyolításában nyilvános
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT (kitöltendő, ha NIIF Intézet költségvetési támogatásnak minősülő kifizetést teljesít) Alulírott,mint a(z) (cég/szervezet neve), (székhelye), (adószáma) nyilatkozattételre jogosult
Pályázati felhívás. Üzlet 64,62 m ,- Ft ,- Ft
Pályázati felhívás Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján határozott idejű, 5 éves időtartamra, 2015. január 1. napjától bérbe kívánja adni az alábbi ingatlanokat: Cím
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete (a továbbiakban: Piacfelügyelet ) az
Építési telek eladása (Ságod)
Építési telek eladása (Ságod) Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Cím (Zalaegerszeg) 15199 hrsz (Paperdő u.) Megnevezés Terület
2015.11.27. PÁLYÁZATOT HIRDET ÖNKORMÁNYZATI TELKEK határozatlan, illetve határozott időre szóló BÉRBEADÁSÁRA
PÁLYÁZATOT HIRDET ÖNKORMÁNYZATI TELKEK határozatlan, illetve határozott időre szóló BÉRBEADÁSÁRA Az egyéb beépítetlen terület megnevezésű telkek határozatlan időre vehetők bérbe; a rekreációs célú földhasználatra
Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre
Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság október 14-i ülésére
Iktató szám: Sz-473/2015 Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2015. október 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,
1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Az ingatlan címe: Budakeszi 57/1 hrsz., természetben a 2092 Budakeszi, Fő u. 229.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő Budakeszi 57/1 hrsz.-ú, természetben a 2092 Budakeszi, Fő u. 229. szám alatti ingatlan értékesítésére PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város
A Rendelet 2. (2) és (3) bekezdései az alábbiak szerint módosulnak: 2. (2)
1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 15/2000. (III.31.)
PÁLYÁZATI AJÁNLAT. havi bérleti díj összege: nettó/bruttó..,- Ft+ÁFA/év
PÁLYÁZATI AJÁNLAT Alulírott. (Cégnév/Név).. (Székhely/cím).. cégjegyzékszám. Képviseli: (Név). (titulus) Pályázati felhívás ingatlan bérlésére un. Bormúzeum és a hozzá tartozó helyiségek tárgyú pályázati
Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) Fax: (52)
Ügyintéző: Debreceni Közterület Felügyelet :4026 Debrecen, Bem tér 14. Tel: (52) 502-530 Fax: (52) 502-538 :hasznositas@kozterf.hu, www.kozteruletfelugyelet.hu Ügyiratszám: SZERZŐDÉSI AJÁNLAT KÖZTERÜLET
Bérleti díj: Ft + áfa/hó, azaz forint + áfa/hó A hasznosítás időtartama: év.
1. sz. nyilatkozat A bérleti díjról, bérlet időtartamáról, a bérleményben folytatni kívánt tevékenységről pályázati eljárásban az ingatlan bérleti díjára az alábbi ajánlatot teszem: Bérleti díj: Ft + áfa/hó,
AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA
AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA Tisztelt Ajánlattevő! A ajánlat kiírója ezúton kéri fel ajánlat benyújtására a Tisztelt Ajánlattevőt (a továbbiakban: ajánlattevő) a jelen ajánlati
1. számú nyilatkozat
1. számú nyilatkozat cégjegyzékszám:.) a... (a továbbiakban: ) 1. Büntetőjogi felelősségem tudatában akként nyilatkozom, hogy: (a) nek Budapest Főváros Önkormányzatával szemben nincs három hónapnál régebben
Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján
Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:
2015.11.18. PÁLYÁZATOT HIRDET ÖNKORMÁNYZATI TELKEK határozatlan, illetve határozott időre szóló BÉRBEADÁSÁRA
PÁLYÁZATOT HIRDET ÖNKORMÁNYZATI TELKEK határozatlan, illetve határozott időre szóló BÉRBEADÁSÁRA Az egyéb beépítetlen terület megnevezésű telkek határozatlan időre vehetők bérbe; a rekreációs célú földhasználatra
II. a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott
II. a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZET
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság október 4-i ülésére
Iktató szám: Sz-403/2017 Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2017. október 4-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:
ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY
ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY Pályázat nem költségvetési szervek támogatására Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 24/2018. (XI.30.) számú, Komló Város Önkormányzat államháztartáson kívülre nyújtott
Eladó ingatlan Zalaegerszeg, Ady E. u. 6.
Eladó ingatlan Zalaegerszeg, Ady E. u. 6. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi társasházi ingatlanokat: Cím Megnevezés Alapterület Induló
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában álló, üres lakások piaci alapon történő bérbeadására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában álló, üres lakások piaci alapon történő bérbeadására A Budavári Önkormányzat a tulajdonában álló 8 db lakás határozott idejű, 5
Alulírott, (név).., mint a (cégnév) (adószám).
34 6. sz. melléklet Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről I. Törvény
Az általam képviselt szervezet olyan belföldi / külföldi 1
sz. szerződés... sz. melléklete Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. (6) bekezdésében foglaltaknak való megfelelésről a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.
Pályázati felhívás. Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai
Pályázati felhívás Berhida, 06/205, 06/206, 06/231 és 06/232 helyrajzi számú ingatlanok értékesítésére. I. Pályáztató adatai Ajánlatkérő neve: Berhida Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 8181 Berhida,
a 20/2013. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló a 20/2013. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 14-i ülésére
Iktató szám: Sz-406/2016 Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2016. szeptember 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, egyfordulós nyílt pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő Budakeszi külterület 079/7, 079/9, 079/12, 079/13, 079/15, 079/16, 079/17, 079/20, 079/21, 079/22, 079/23, 079/24, 079/25 hrsz.-ú ingatlanok
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott
1 ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ
Áttekintő táblázat a rendeletmódosításhoz
Áttekintő táblázat a rendeletmódosításhoz Az előterjesztés 2. sz. melléklete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 7/2012. (III.5.) önkormányzati rendelet
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. június 9 Kónyáné dr. Zsarnovszky
Eladó ingatlan Kaszaházi fennsík (Levendula utcai építési telek)
Eladó ingatlan Kaszaházi fennsík (Levendula utcai építési telek) Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Cím (Zalaegerszeg) Zalaegerszeg,
Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre
Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ábrahámhegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi út 13.) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, valamint az önkormányzat vagyonáról
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-364/2013. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. szeptember 18-i ülésére Tárgy: 2013.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. pályázatot hirdet.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására A Szerencsi Városüzemeltető Non-Profit Kft. (3900 Eperjes út 9.), mint bérbeadó a Szerencs Város Önkormányzata (3900 Rákóczi út 89.) tulajdonában
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. A bérlemény általános adatai: Dombóvár, Dombó P. u. 9. - Hrsz.: 1299/5/A/76 - Ingatlan megnevezése:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére I. A pályázat célja: Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő Pomáz, Huszár utca 3. 1689/194 hrsz
AJÁNLATÉTELI FELHÍVÁS
Sorszám AJÁNLATÉTELI FELHÍVÁS 1) Etyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselőtestület) értékesítésre kijelöli az alábbi ingatlant (az ingatlanok beépítési paramétereit a
Pályázati felhívás természetbeni támogatás elnyerésére Táncsics u. 10. szám alatti ingatlan használatára
Pályázati felhívás természetbeni támogatás elnyerésére Táncsics u. 10. szám alatti ingatlan használatára Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális és Sport Bizottsága
vételár m Ft+áfa Ft m Ft+áfa Ft m Ft+áfa
Sorszám AJÁNLATÉTELI FELHÍVÁS 1) Etyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselőtestület) értékesítésre kijelöli az alábbi ingatlanait (az ingatlanok beépítési paramétereit
PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám
PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám Cégközlöny 26/2010-i szám I. A MÁTRAHOLDING Gazdasági és Tanácsadó ZRt. (1146 Budapest, Cházár András u.9; Cg.sz.: 01-10-043926), mint a TIGA ÉPKER Kereskedelmi
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület február 16. napi ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 32/2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. február 16. napi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Kulturális tevékenységgel
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. január 08. Dr. Pavlek Tünde sk.