AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA"

Átírás

1 ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK 1052 Budapest Apáczai Csere János utca 10. Az ajánlatkérő ezúton hívja fel a dokumentációba betekintő valamennyi gazdasági szereplő figyelmét arra, hogy a dokumentáció írható változatának igénylése elektronikus levél formájában a közbeszerzes@asz.hu funkcionális címen az érvényes ajánlattétel feltétele! Keretmegállapodásos közbeszerzési eljárás AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA Az Állami Számvevőszék részére ellenőrzési tevékenység ellátása évben Budapest, november

2 TARTALOMJEGYZÉK I. Fejezet Ajánlattételi felhívás II. Fejezet Útmutató az ajánlat elkészítéséhez III. Fejezet Nyilatkozatminták (űrlapok) és bekérő lapok IV. Fejezet Feladat meghatározás V. Fejezet Keretmegállapodás tervezete A felhívás szövegében előforduló kifejezések értelmezése: Ajánlatkérő: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Dokumentáció: jelen dokumentum Ajánlattevő: az a gazdasági szereplő, aki (amely) a hatályos közbeszerzési törvénynek megfelelően ajánlatot tenni jogosult, és részére jelen dokumentáció megküldésre került Nyertes ajánlattevő: a nyertesként kihirdetett ajánlatot tevő gazdasági szereplő, akivel a keretmegállapodás megkötésre sor kerül legfeljebb 40

3 I. FEJEZET ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ HIRDETMÉNY KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja [ ] Építési beruházás [ ] Árubeszerzés [x] Szolgáltatás megrendelés [ ] Építési koncesszió [ ] Szolgáltatási koncesszió I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Állami Számvevőszék Postai cím: Apáczai Csere János utca 10. Város/Község Budapest Postai irányítószám: 1052 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Stiegler Beáta kozbeszerzes@asz.hu Telefon: Fax: Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): További információ a következő címen szerezhető be: [x] A fent említett kapcsolattartási pont(ok) [ ] Egyéb (töltse ki az A.I mellékletet)

4 A dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) a következő címen szerezhetők be: [x] A fent említett kapcsolattartási pont(ok) [ ] Egyéb (töltse ki az A.II mellékletet) Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: [x] A fent említett kapcsolattartási pont(ok) [ ] Egyéb (töltse ki az A.III mellékletet) I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA [x] Központi szintű [ ] Regionális/helyi szintű [ ] Közszolgáltató [ ] Közjogi szervezet [ ] Egyéb I.3.) FŐ TEVÉKENYSÉG I.3.1) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK [ ] Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] [ ] Általános közszolgáltatások [ ] Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció [ ] Honvédelem [ ] Szociális védelem [ ] Közrend és biztonság [ ] Szabadidő, kultúra és vallás [ ] Környezetvédelem [ ] Oktatás [x] Gazdasági és pénzügyek [ ] Egyéb (nevezze meg): [ ] Egészségügy I.3.2) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK [ ] Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása [ ] Vasúti szolgáltatások [ ] Villamos energia [ ] Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások [ ] Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése [ ] Kikötői tevékenységek [ ] Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése [ ] Repülőtéri tevékenységek [ ] Víz [ ] Egyéb (nevezze meg): [ ] Postai szolgáltatások I. 4.) Beszerzés más ajánlatkérők nevében Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.) II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés:

5 Megbízási szerződés, számvevőszéki ellenőrzésben való, könyvvizsgálói, vagy okleveles közgazda, vagy mérnökközgazdász kompetenciákat igénylő személyes közreműködésre II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye (Csak azt a kategóriát válassza építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának) [ ] Építési beruházás [ ] Árubeszerzés [x] Szolgáltatás megrendelés [ ] Kivitelezés [ ] Tervezés és kivitelezés [ ] Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően [ ] Építési koncesszió [ ] Adásvétel [ ] Lízing [ ] Bérlet [ ] Részletvétel [ ] Ezek kombinációja Szolgáltatási kategória száma: 27 (az szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) [ ] Szolgáltatási koncesszió A teljesítés helye: Magyarország egész területe NUTS-kód: HU101 II.1.3) Közbeszerzésre, keretmegállapodásra és dinamikus beszerzési rendszerre (DBR) vonatkozó információk [ ] A hirdetmény közbeszerzés megvalósítására irányul [x] A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul [ ] A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozására irányul II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) [x] Keretmegállapodás több ajánlattevővel A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek száma VAGY (adott esetben) maximális létszáma 40 A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok) ban: 12 [ ] Keretmegállapodás egy ajánlattevővel Indokolás arra az esetre vonatkozóan, ha a keretmegállapodás időtartama meghaladja a négy évet. A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: HUF VAGY: és között Pénznem: A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (ha ismert): A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések teljesítése februártól májusig terjedő időre irányul, legkésőbb június 30-ig történő pénzügyi teljesítéssel.

6 II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya Könyvvizsgálói, vagy okleveles közgazda, vagy mérnök-közgazdász kompetenciákat igénylő számvevőszéki ellenőrzési tevékenység ellátása külső szakértőként II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Fő tárgy Kiegészítő szójegyzék (adott esetben) II.1.7) Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. melléklet szükség szerint több példányban is használható) [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén) Az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): [ ] egy részre [ ] egy vagy több részre [ ] valamennyi részre II.1.8.) Változatokra (alternatív ajánlatok) vonatkozó információk Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok) [ ] igen [x] nem II. 2) SZERZŐDÉS SZERINTI MENNYISÉG II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve) Ajánlatkérő ellenőrzési tervében szereplő ellenőrzések lefolytatásához könyvvizsgálói, vagy okleveles közgazda, vagy mérnök-közgazdász kompetenciával rendelkező külső szakértővel kötendő szerződések, amelyek maximális értéke a keretmegállapodás teljesítési időtartama alatt legfeljebb nettó 95 millió Ft. (adott esetben, csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: HUF VAGY: és között Pénznem: II.2.2) Vételi jogra (opcióra) vonatkozó információ (adott esetben) Vételi jog (opció): [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén)a vételi jog meghatározása: (ha ismert) A vételi jog (opció) gyakorlásának tervezett ideje: hónapban: vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) II.2.3) Meghosszabbításra vonatkozó információk (adott esetben) A szerződés meghosszabbítható: [ ] igen [x] nem A lehetséges meghosszabbítások száma (ha ismert): vagy: és között (ha ismert) Az árubeszerzésre vagy a szolgáltatás megrendelésre irányuló meghosszabbítható szerződések esetében a további szerződések tervezett ütemezése:

7 hónapban: vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) II.3) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS HATÁRIDEJE A (tervezett) időtartam hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap) III. SZAKASZ : JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS MŰSZAKI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS FELTÉTELEK III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (adott esetben) Késedelmi kötbér: Amennyiben a Megbízott a feladat teljesítésével - számára felróható módon - késedelembe esik, úgy késedelmi kötbér megfizetésére köteles. A késedelmi kötbér mértéke a határidő elmulasztása esetén a nettó megbízási díj napi 5 %-a, amely nem haladhatja meg a nettó megbízási díj 30 %-át. A kötbér összegét a Megbízó jogosult a Megbízottnak járó díjazás értékéből közvetlenül levonni. Meghiúsulási kötbér: A nyertes ajánlattevő meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, ha a jelen szerződés tárgyát képező tevékenységet nem látja el, és azt az ajánlatkérő írásbeli felszólítása ellenére a felszólítás kézhezvételét követő napon belül nem kezdi meg. A meghiúsulási kötbér összege a szerződés teljes időtartamára vonatkozó nettó szolgáltatási díj 30 %- a. A szerződéskötés feltétele a meghiúsulási kötbér biztosítékául szolgáló dokumentum benyújtása, mely a Kbt (6) bekezdés a) pontja szerint teljesíthető. A Kbt (5) bekezdése értelmében a meghiúsulási kötbér határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell. III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: (adott esetben) Az Ajánlatkérő előleget nem folyósít. A nyertes Ajánlattevő az Ajánlatkérő által igazolt teljesítés (teljesítésigazolás) szerint jogosult számla benyújtására/díjazásra. A megbízási díj utólag, a Kbt (1), (5)-(6)szerint figyelemmel a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 292/B. (1) bekezdésében foglaltakra átutalással kerül kiegyenlítésre, a kifizetésnél az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény 36/A. rendelkezéseit alkalmazni kell. 1. változat Megbízó, a teljesítésigazolás kiadását követően kiállított számla, valamint a Megbízottra vonatkozó, az Art. 36/A. szerinti együttes adóigazolás, köztartozás-igazolás együttes meglétét és kézhezvételét követő 15 napon belül intézkedik a megbízási díj Megbízott vezetett sz. bankszámlája javára történő átutalásáról. 2. változat A megbízási díj utólag, a teljesítésigazolás kiadását követően, Megbízottra vonatkozó, az Art. 36/A. szerinti együttes adóigazolás, köztartozás-igazolás együttes meglétét és kézhezvételét követő 15 napon belül intézkedik a megbízási díj Megbízott vezetett sz. bankszámlája javára történő átutalásáról. Tekintettel arra, hogy a teljesítés csak és kizárólag az ajánlatban megnevezésre és bemutatásra kerülő szakember(ek) bevonásával történhet, a teljesítés igazolása és adott esetben (1. változat) a számla (számlák) benyújtása a teljesítésbe bevont szakember tényleges teljesítését követően kerülhet sor. A teljesítés igazolás(oka)t és adott esetben a számlá(ka)t ellenőrzésenként és szakemberenként külön-külön kell kiállítani. III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: (adott

8 esetben) Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes ajánlattevő(k) számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. III.1.4) Egyéb különleges feltételek (adott esetben) [x] igen [ ] nem (Igen válasz esetén) A különleges feltételek meghatározása: évi LXVI. törvény az Állami Számvevőszékről III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevő/részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is (adott esetben) Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. (1) bek. a)-k) pontokban foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, akivel szemben a Kbt. 56. (2) bekezdése szerinti kizáró ok fennáll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 57. (1) bek. a)-f) pontokban felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll. A Kbt (1) bek. és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r a szerint az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá, valamint a Kbt. 56. (1) bek. k) pont kc) pontját a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r a rendelkezései szerint kell igazolni. Továbbá az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 58. (3) bekezdése szerint, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. (1) szerinti, a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. (1) bekezdés szerinti, a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. A Kbt ában foglalt kizáró okok esetében az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 10. rendelkezései szerint kell eljárnia. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó, az ajánlattevő, az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő által tett nyilatkozatoknak a jelen felhívás feladása napjánál nem régebbi keltezésűnek kell lenniük. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság (adott esetben) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: 1. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. (1) bekezdés b) pontja alapján saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti, évi beszámolójának benyújtása (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. A 310/2011.(XII. 23.) Korm. rendelet 14. (2) bekezdése szerinti esetben az igazolási mód ajánlattevő működésének ideje alatt (az eljárást megindító felhívás feladásának időpontjáig) a közbeszerzés tárgyából (vállalati gazdálkodás vagy vállalati el- Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): 1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha évben mérleg szerinti eredménye, (egyszerűsített vállalkozói adóval csökkentett eva alapja, illetve személyi jövedelemadóval csökkentett összevont adóalapja) negatív. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. (2) bekezdése alapján, ha ajánlattevő az 1. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlatkérő akkor állapítja meg ajánlattevő pénzügyi és gazdasági al-kalmasságát, ha működésének ideje alatt (az ajánlati felhívás feladásának időpontjá-ig) a közbeszerzés tárgyából (vállalati gazdálkodás vagy vállalati ellenőrzés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele eléri legalább a nettó 100 ezer forintot.

9 lenőrzés) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről szóló nyi-latkozata. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. (3) bekezdése alapján ha az ajánlattevő az (1) bekezdés b) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges (pl. magánszemély, vagy egyéni vállalkozó, stb.), az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb dokumentum a évi EVA (1243 főlap és 1243/A űrlap), SZJA (1253) bevallás másolata, amellyel az ajánlattevő megfelelően igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 55. (4)-(6) bekezdései, valamint a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. (1). A Kbt. 55. (4) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság (adott esetben) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevőnek csatolnia kell az alábbiakat: a) A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. (3) bekezdés d) pontja alapján ajánlattevő által a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereinek megnevezését szakképzettségük, végzettségük ismertetésével végzettségeit, képesítéseit, egyéb szaktudását igazoló okirat egyszerű másolatát, gyakorlatát bemutató szakmai önéletrajzát, valamint a közreműködésre vonatkozó szándéknyilatkozatát. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 55. (4)-(6) bekezdései, valamint a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 15. (3), 16. (5), és a 17. (1) bekezdése. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a) a megnevezett és bemutatott szakember(ek) nem rendelkezik könyvvizsgálói, vagy okleveles közgazda, vagy mérnök közgazdász szakképesítéssel, és legalább 3 év vállalati gazdálkodási vagy vállalati ellenőrzési gyakorlattal. A Kbt. 55. (4) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet

10 III.2.4) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk (adott esetben) A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott [ ] igen [x] nem A szerződés a Kbt (9) bekezdése szerint fenntartott [ ] igen [x] nem az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. III. 3) SZOLGÁLTATÁS MEGRENDELÉSÉRE IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) Adott foglalkozásra (képzettségre) vonatkozó információk A szolgáltatás teljesítése egy adott foglalkozáshoz (képzettséghez) van kötve [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén) A vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás: III.3.2) A szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek A szervezeteknek közölniük kell a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét [x] igen [ ] nem IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Klasszikus ajánlatkérők A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: [ ] Nyílt [ ] Meghívásos [ ] Gyorsított meghívásos, alkalmazásának indokolása: [ ] Versenypárbeszéd [ ] Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, alkalmazásának indokolása: [ ] Gyorsított tárgyalásos, alkalmazásának indokolása: [x] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Közszolgáltató ajánlatkérők A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: [ ] Nyílt [ ] Meghívásos [ ] Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hir-

11 detmény nélküli tárgyalásos IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) A gazdasági szereplők tervezett száma VAGY: Tervezett minimum és ( adott esetben) maximális létszáma A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: IV.1.3) Az ajánlattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vettek többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát: [ ] igen [ ] nem IV. 2) ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK IV.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg) [x] A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY [ ] Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján IV.2.2) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtés fognak alkalmazni [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén, ha szükséges) További információk az elektronikus árlejtésről: IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) A /2013 IV.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat) [ ] Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

12 [ ] Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) IV.3.3) A dokumentáció és a kiegészítő iratok vagy ismertetők beszerzésének feltételei (adott esetben) A dokumentáció beszerzésének határideje Dátum: 2013/11/27 (év/hó/nap ) Időpont: 10:00 A dokumentációért fizetni kell [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén, csak számokkal) Ár: Pénznem: A fizetés feltételei és módja: IV.3.4) Ajánlattételi vagy részvételi határidő Dátum: 2013/11/27 (év/hó/nap) Időpont: 10:00 IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (részvételi felhívás esetén) Dátum: (év/hó/nap) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók [ ] Az EU bármely hivatalos nyelve [ ] Az EU következő hivatalos nyelve(i): [ ] Egyéb: [x] Magyar IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (kivéve részvételi felhívás esetén) -ig (év /hó/nap ) VAGY Az időtartam hónapban: vagy napban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok vagy részvételi felhívás esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei Dátum: 2013/11/27 (év/hó/nap) Időpont: 10:00 Hely: 1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 10. földszinti tárgyaló Az ajánlatok/részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek [x] igen [ ] nem (igen válasz esetén) További információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: Az ajánlatok felbontásán a Kbt. 62. (2) bekezdésében foglalt személyek jogosultak jelen lenni.

13 V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK V.1) A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk (adott esetben) A közbeszerzés ismétlődő jellegű [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén) A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: V.2) Európai Uniós alapokra vonatkozó információk A szerződés Európai Uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra: V.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) V.3.1) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás időpontja:(ha az eljárás tárgyalásos) V.3.2.1) A dokumentáció megvásárlása, átvétele vagy elektronikus úton történő elérése az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) [x] igen [ ] nem V.3.2.2) A dokumentáció és a kiegészítő iratok, vagy ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben) A dokumentáció írásvédett formátumban az eljárást kezdeményező felhívás közzétételének napjától elérhető az ajánlatkérő honlapján ( bárki számára elérhető módon. A dokumentáció írható változata, amely elektronikus levélben történő igénylése az érvényes ajánlattétel feltétele, az ajánlat megtételét hivatott segíteni. A kötelező igénylés módja: elektronikus levélben kérhető a kozbeszerzes@asz.hu funkcionális címen, amelyre való beérkezését követően az ajánlatkérő haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül elektronikus levél formájában megküldi az azt íly módon igénylő gazdasági szereplő részére. V.3.3.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: - V.3.3.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.3.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: - V.3.4) A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak [x] igen [ ] nem Igen válasz esetén azon alkalmassági követelmények (III.2.2. és III.2.3. pont) megjelölése, amelyek a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak: III.2.2. pont III.2.3. pont V.3.5) Az ajánlati biztosítékra vonatkozó előírások: (adott esetben) V.3.6. Az eljárás a Kbt. 40. (3)-(4) bekezdése alapján kerül megindításra: [ ] igen [x] nem V.4) Egyéb információk:

14 1. A hiánypótlás a Kbt. 67. rendelkezései alapján történik. 2. Ajánlatkérő a Kbt (1) bekezdés d) pontja szerinti keretmegállapodásos eljárást alkalmazza. Kbt (1) bekezdés d) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás, mely keretmegállapodás nem tartalmazza az adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét, vagy azokat nem kötelező erővel tartalmazza. A keretmegállapodásos eljárás második részeként Ajánlatkérő újból megnyitja a versenyt az egyedi (megbízási) szerződés megkötése céljából, melynek részletei az Ajánlati Dokumentációban találhatók. A keretmegállapodás során az Ajánlatkérő 109. (5) bekezdés szerint vállalt megvalósítása nettó Ft. 3. Az ajánlatkérő figyelemmel a Kbt. 35. (1) bekezdésében foglaltakra azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az érdeklődését írásban jelzi. Egyidejűleg meg kell adni az írásbeli kapcsolattartási forma alkalmazása során használható címet, amelyre ajánlatkérő a Kbt.-ben előírt tájékoztatásokat küldi az érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek. 4. A kiegészítő tájékoztatás kérésének és megadásának határideje körében ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy ajánlatkérő a Kbt (5) bekezdése szerinti ésszerű időnek az ajánlattételi határidő lejárta előtti 2. munkanapot tekinti, és a Kbt a alkalmazása során ennek megfelelően jár el. 5. Az ajánlatokat írásban és zártan, a felhívás I.1.) pontjában megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott, vagy futárral megküldött ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidőig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. Az ajánlatokat a megjelölt címre egy zárt, sérülésmentes csomagolásban kell benyújtani, amely 3 (1 eredeti írott, és 2 az eredeti írott ajánlattel megegyező tartalmú elektronikus) magyar nyelvű példányt tartalmaz. Amennyiben az írott és az elektronikus példányok tartalma között eltérés van, az eredeti írott példány az irányadó.a borítékon/csomagoláson fel kell tüntetni: a) a következő címet: Állami Számvevőszék - Fejezeti Költségvetési és Beszámolási Osztály, 1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 10. b) az ajánlat tárgyát ( Külső szakértő 2014 ), az ajánlattevő nevét és székhelyét; c) az ajánlattételi határidőt, továbbá azt, hogy "Az ajánlattételi határidő előtt nem bontható fel!" A határidőn túl érkezett ajánlatot az ajánlatkérő érvénytelennek minősíti. A késedelmesen beérkező ajánlat esetében a késedelem okát és felelősét nem vizsgálja. Az iratcsomagot felbontatlanul öt évig megőrzi. 6. Az Ajánlattevőnek a Kbt. 60. (1) bekezdésében foglaltak értelmében az ajánlatot előlappal, az előlapon feltüntetve az ajánlattevő nevét és székhelyét, az ajánlattevő kapcsolattartó személyének nevét, telefon- és faxszámait, elérhetőségét, a lapszámokat is tartalmazó tartalomjegyzékkel, folyamatos lapszámozással ellátottan (lapszámozni kell minden lapot, beleértve az összes iratanyagot, mint. pl. referencialevelek, nyilatkozatok is), fűzött vagy kötött formában kell benyújtani. 7. Az ajánlatkérő a verseny újra nyitása során az eljárás nyertesével vagy, az eljárás nyertesének visszalépése esetében a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) kötheti meg a szerződést, ha azt az összegezésben megjelölte. 8. A teljes ajánlati felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi idő szerint értendő. 9. Az ajánlattétel során a referenciák és forgalom esetében a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek az ajánlati felhívás megküldésének napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára Az MNB hivatalos devizalapján nem szereplő, egyéb árfolyamok elnevezésű dokumentumban szereplő árfolyamok az irányadóak. ( 10. A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény előírásai szerint kell eljárni. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre egyebekben a

15 Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. 11. Amennyiben bármely, ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt magyar nyelvű fordításban is kötelező becsatolni. (Nem magyar nyelvű irat és magyar nyelvű fordítás együtt!) Ajánlatkérő a fordítást nem kéri a 24/1986. (VI.26.) MT rendelet szerinti hiteles fordításban benyújtani. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felelős. Ajánlatkérő kizárólag a fordított anyagokat vizsgálja. 12. Az ajánlatokat ideértve a kért nyilatkozatokat is cégszerűen kell aláírni. Az ajánlatokat az oldalszámokat is tartalmazó tartalomjegyzékkel és folyamatos oldalszámozással kell ellátni. Ajánlatkérő a Dokumentációban határozza meg az ajánlattal kapcsolatos formai előírásokat. 13. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 40. (1) bekezdésének a) b) pontjára vonatkozóan. 14. Az ajánlattevő az ajánlat elkészítésének és benyújtásának költségeit maga viseli és azt ajánlatkérő semmilyen formában nem téríti meg. Az ajánlati árnak a szolgáltatás tárgyával kapcsolatban felmerülő minden költséget tartalmaznia kell, kivéve a Magyarországon fizetendő közterheket, a járulékot, vagy ÁFÁ-t. 15. Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő a Kbt. 36. (5) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, de az ezen tényt vagy adatot tartalmazó, a Kbt. 36. (5) bekezdés szerinti nyilvántartás a Közbeszerzési Hatóság útmutatójában nem szerepel, úgy ajánlattevőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek a Kbt. 36. (6) bekezdése szerint a közbeszerzési eljárásban meg kell jelölnie az érintett nyilvántartást. 16. Az Ajánlattevőknek nyilatkozniuk kell a Kbt. 54. (1) bekezdésére, valamint a Kbt. 60. (3) és (5) bekezdései vonatkozásában. 17. Az ajánlathoz csatolni kell jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság esetén -az ajánlatot cégszerűen aláíró személy(ek) aláírási címpéldányát. Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, a meghatalmazást csatolni kell. 18. Amennyiben a cégkivonat szerint cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban, csatolni kell a cég jogi képviselője által az illetékes cégbíróság részére megküldött változásbejegyzési kérelmet és a Cégszolgálat részéről a jogi képviselőnek megküldött, elektronikus aláírással ellátott visszaigazolást is (mindkettőt papír alapú nyomtatott formában). Az Ajánlatkérő a oldalon található közhiteles nyilvántartásban szereplő cégkivonati adatokat veszi figyelembe. 19. Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt ában foglalt feltételeknek. 20. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatban szereplő dokumentumokat aláíró, az ajánlattevő és az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját. Amennyiben az ajánlatot nem az írásbeli képviseletre jogosult személy írja alá, akkor az adott személy(ek)nek az ajánlat aláírására vonatkozó, a meghatalmazott aláírás mintáját is tartalmazó, a képviseletre jogosult általi, cégszerű aláírással ellátott meghatalmazását is szükséges csatolni. V.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: 2013/11/07 (év/hó/nap)

16 II. FEJEZET ÚTMUTATÓ 1 A Dokumentáció használata 1.1 A Dokumentáció az ajánlattételi felhívással együtt kezelendő. Amennyiben az ajánlattételi felhívás és a Dokumentáció között eltérés adódik, az ajánlati felhívásban foglalt előírások, rendelkezések az irányadók. 1.2 A dokumentációt az Ajánlatkérő az Ajánlattevők rendelkezésére bocsátja, azért ellenértéket nem kér. A dokumentáció írásvédett formátumban az eljárást kezdeményező felhívás közzétételének napjától elérhető az ajánlatkérő honlapján ( bárki számára elérhető módon. A dokumentáció írható változata, amely elektronikus levélben történő igénylése az érvényes ajánlattétel feltétele, az ajánlat megtételét hivatott segíteni. A kötelező igénylés módja: elektronikus levélben kérhető a kozbeszerzes@asz.hu funkcionális címen, amelyre való beérkezését követően az ajánlatkérő haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül elektronikus levél formájában megküldi az azt íly módon igénylő gazdasági szereplő részére. 1.3 Ha az Ajánlatkérő a Dokumentáció rendelkezésre bocsátását követően észleli, hogy a Dokumentáció valamely eleme eltér az ajánlati felhívástól vagy a Kbt.-ben foglaltaktól, illetőleg a Dokumentáció az ajánlati felhívás valamely elemével kapcsolatban többletelőírást tartalmaz, kiegészítő tájékoztatásban közli az Ajánlattevőkkel, hogy a Dokumentáció ezen az Ajánlatkérő által pontosan megjelölt eleme, előírása semmis. A Dokumentáció semmisnek nyilvánított eleme, előírása a közbeszerzési eljárásban és a közbeszerzési szerződésben nem alkalmazandó. 1.4 A Dokumentációt a szellemi alkotásokról szóló jogszabályok oltalomban részesítik, másolása, a jelen eljárás keretein kívül történő bármilyen változatlan vagy változtatott formában történő felhasználása jogellenes. 2 Az ajánlatok kidolgozásának feltételei 2.1.Az Ajánlattevőknek a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás során egy írásos ajánlatot kell elkészíteniük, amely ajánlat az ajánlattételi határidő lejártát követően semmilyen formában még az Ajánlatkérő hozzájárulása esetén sem módosítható.

17 2.2.A Dokumentáció tartalmazza a nyertes Ajánlattevőkkel megkötendő keretemegállapodás tervezetét a Kbt. 49. (1) bekezdése szerint. A Dokumentáció tartalmazza továbbá kizárólag tájékoztató jelleggel a keretmegállapodás teljesítési időszaka alatt ténylegesen megkötésre kerülő megbízási szerződések mintáit, arra az esetre is, ha a Megbízott vállalkozási típusú- és arra az esetre is, ha a Megbízott magánszemélyként kíván megbízási szerződést kötni. Ajánlatkérő a Kbt (1) bekezdés d) pontja szerinti keretmegállapodásos eljárást alkalmazza, amely több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul és amely keretmegállapodás nem tartalmazza az adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét, vagy azokat nem kötelező erővel tartalmazza. A keretmegállapodásos eljárás második részeként Ajánlatkérő újból megnyitja a versenyt az egyedi (megbízási) szerződés(ek) megkötése céljából. A keretmegállapodás megvalósítási ideje alatt felmerülő tényleges, teljes részletességgel kidolgozott beszerzési igényekre megkötésre kerülő megbízási szerződések tervezetét a verseny újraindításakor készülő és kibocsátásra kerülő dokumentáció tartalmazza majd. 2.3.A Dokumentáció tartalmazza továbbá a Feladat meghatározás a Kbt. 48. (1) bekezdése alapján. 2.4.A Dokumentáción kívül az Ajánlattevő tájékoztatást (a továbbiakban: kiegészítő tájékoztatást) igényelhet az Ajánlatkérőtől az alábbi címen: Állami Számvevőszék, Stiegler Beáta közbeszerzési referens 1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 10. IV. emelet 518. Fax: kozbeszerzes@asz.hu, és stieglerb@asz.hu A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt (5), valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók. Ajánlatkérő az összes Ajánlattevő egyidejű, azonos tartalommal történő tájékoztatása mellett írásban válaszol a Dokumentációval kapcsolatos minden egyes kérdésre. 2.5.Felhívjuk az Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. szabályozása értelmében az Ajánlatkérő alkalmazottai nem jogosultak az eljárással kapcsolatosan szóban (pl. személyesen, vagy telefon útján) felvilágosítást adni, erre tekintettel az ilyen módon érkező megkeresésre az Ajánlatkérő a válaszadást megtagadja. 2.6.Az Ajánlattevő által feltett kérdések, és az Ajánlatkérő által kézbesített kiegészítő tájékoztatások a Dokumentáció részeivé válnak. 3 Közös ajánlattétel a Kbt. 95. (2) bekezdésében foglaltak szerint

18 3.1 A Kbt a értelmében, amennyiben egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. Egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből. 3.2 Közös ajánlattétel esetén az ajánlat részeként be kell nyújtani az Ajánlattevőknek a közös ajánlattal összefüggő megállapodásukat, amely minimálisan tartalmazza a feladatmegosztást, a teljes jogú képviseletre feljogosított személy megjelölést és elérhetőségét, az egyetemleges felelősségvállalásra vonatkozó nyilatkozatot. A megállapodást valamennyi Ajánlattevőnek cégszerű aláírással kell ellátnia. 3.3 Ajánlatkérő felhívja a Közös Ajánlattevők figyelmét, hogy kizárólag a képviselő Ajánlattevő részére küldi meg a Kbt. által előírt és egyéb tájékoztatásokat. A Közös Ajánlattevők felelőssége, hogy az egymás közötti kommunikációt megfelelően rendezzék. A képviselő Ajánlattevő részére kézbesített dokumentumok, valamennyi közös Ajánlattevő részére kézbesítettnek tekintendők. 3.4 Felhívjuk a Közös Ajánlattevők figyelmét, hogy az egyes nyilatkozatok megtételénél különös figyelmet fordítsanak arra, hogy a nyilatkozatok amennyiben az szükséges valamennyi Közös Ajánlattevőre kiterjedjenek. Úgyszintén fokozott figyelemmel járjanak el a kizáró okok, az alkalmassági feltételek és egyéb igazolások csatolásakor. 3.5 A Kbt. 55. (4) bekezdésében foglaltak értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon, a Kbt. 55. (1) bekezdés d) pontja szerint meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. 4 Ajánlatok bontása 4.1 Az ajánlatok bontására november 27-én, órakor a Kbt. 62. (2) bekezdése szerint jogosult személyek jelenlétében kerül sor az Állami Számvevőszék 1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 10. szám alatti földszinti tárgyalójában. 4.2 Az ajánlatok bontásakor a Felolvasólapról a Kbt. 62. (3) bekezdése szerinti adatok kerülnek ismertetésre. 4.3 A Kbt. 62. (4) bekezdésében foglaltak értelmében az Ajánlatkérő az ajánlatok bontásának megkezdésekor, az ajánlatok felbontása előtt közvetlenül ismerteti a

19 szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet és a becsült érték összegét. 4.4 Az ajánlatok formai, továbbá valamennyi tartalmi érvényességének vizsgálatára az értékelési időszakban kerül sor. 5 Az ajánlatokkal kapcsolatos pontosítások, hiánypótlás 5.1 Az ajánlatok vizsgálatának, értékelésének és összehasonlításának időszakában az Ajánlatkérő felvilágosítást kérhet az ajánlattal kapcsolatos nem egyértelmű kijelentések tisztázása érdekében. 5.2 Az eljárás során a hiánypótlás a Kbt a szerint biztosított. 6 Kapcsolattartás 6.1 Az eljárás lezárásáig minden, az eljárással összefüggő kapcsolattartásra kizárólag írásban kerülhet sor az Ajánlatkérővel. Az Ajánlatkérő visszautasít minden személyes vagy nem dokumentálható kapcsolattartási formát. 6.2 Kérjük, hogy az Ajánlattevők valamennyi, az eljárás során az Ajánlatkérőnek megküldésre kerülő okmányon, levélen, faxon tüntessék fel az eljárás tárgyát ( Ellenőrzési szakértő 2014 ). 6.3 Az Ajánlattevők a fenti szabályok megsértése esetén minden ebből eredő következményt viselni kötelesek. 6.4 Jelen közbeszerzési eljárás során az Ajánlatkérő az általa megküldeni kívánt dokumentumokat fax, vagy a Kbt. 35. (2) c) pontjában foglaltaknak megfelelő e- mail útján küldi meg az Ajánlattevőknek a gyors tájékoztatás érdekében. Ajánlatkérő a fax megküldését legfeljebb háromszor kísérli meg. A megküldött dokumentum akkor is kézbesítettnek minősül, ha az Ajánlatkérő a megküldés sikerességéről faxjelentést kap, vagy ha az adott kiküldésre és az elküldött üzenetek közé besorolásra került. Az Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy az eljárás során a hagyományos postai úton küldje meg az egyes dokumentumokat az Ajánlattevőknek, amennyiben ezt a Kbt. nem zárja ki. 7. A keretmegállapodásos eljárás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai 7.1.Ajánlatkérő a Kbt (1) bekezdés d) pontja szerinti keretmegállapodásos eljárást alkalmazza. Az eljárás a Kbt (1) bekezdés d) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul, mely keretmegállapodás nem tartalmazza az adott közbeszerzés megvalósítására irányuló

20 szerződés(ek) minden feltételét, vagy azokat nem kötelező erővel tartalmazza. A keretmegállapodásos eljárás második részeként Ajánlatkérő újból megnyitja a versenyt az egyedi (megbízási) szerződés megkötése céljából, melynek részletei az Ajánlati Dokumentációban találhatók. A keretmegállapodás során az Ajánlatkérő 109. (5) bekezdés szerint vállalt megvalósítása nettó Ft. A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések teljesítése februártól májusig terjedő időre irányul, legkésőbb június 30-ig történő pénzügyi teljesítéssel. 7.2.Az ajánlatkérő közbeszerzését keretmegállapodás útján, a Kbt ban foglaltak szerint valósítja meg A keretmegállapodás alapján kötendő szerződés(ek) időtartama, valamint a beszerzett mennyiség nem haladhatja meg a keretmegállapodás időtartamát (a szerződéskötést követő 12 hónap), illetve a keretmegállapodásban előirányzott teljes mennyiséget (nettó 95 mft). A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések teljesítése februártól májusig terjedő időre irányul, legkésőbb június 30-ig történő pénzügyi teljesítéssel A keretmegállapodás alapján a verseny újranyitására kerül sor A verseny újranyitásával a Kbt (5)-(7) bekezdés szerinti eljárás lefolytatásával. Ennek során az ajánlatkérő a keretmegállapodást kötött összes ajánlattevőnek egyidejűleg írásban ajánlattételi felhívást küld. Más ajánlattevőt az eljárásba nem lehet bevonni. Az ajánlattételi felhívás legalább az alábbiakat tartalmazza majd: a) az ajánlatkérő nevét és címét, telefon- és telefaxszámát ( ); b) hivatkozást a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárást megindító hirdetményre és közzétételének napját; c) hivatkozást a megkötött keretmegállapodásra; d) az adott közbeszerzés tárgyát, és mennyiségét; e) a szerződés meghatározását; f) a szerződés időtartamát vagy a teljesítés határidejét; g) a teljesítés helyét; h) az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételeit vagy a vonatkozó jogszabályokra hivatkozást; i) az ajánlattételi határidőt, és az ajánlatok benyújtásának címét, valamint annak meghatározását, ha az ajánlatkérő a magyar mellett más nyelven is biztosítja az ajánlattételt; j) az ajánlat felbontásának helyét, idejét, az ott jelenlétre jogosultakat; k) az ajánlattételhez szükséges egyéb, adott esetben dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos információkat; l) az ajánlati kötöttség időtartamát; m) az értékelési szempontot (mely a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás)

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása esetén I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉR

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása esetén I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉR MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41499 4. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 123. -a szerinti,

Részletesebben

Állami Számvevőszék Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01 KÉ

Állami Számvevőszék Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01 KÉ Állami Számvevőszék Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01 KÉ I.D.: 5062690 Kiíró szervezet: Állami Számvevőszék CPV kódok: 98000000-3 Beadási határidő: 13.02.15 A dokumentumok

Részletesebben

Karbantartási feladatok ellátása

Karbantartási feladatok ellátása Karbantartási feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/112 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30

Részletesebben

Alkotmánybíróság Budapest, I. Donáti u. 35-45. és Budapest, XII. Rege u. 5. alatti épületei karbantartási feladatainak ellátása

Alkotmánybíróság Budapest, I. Donáti u. 35-45. és Budapest, XII. Rege u. 5. alatti épületei karbantartási feladatainak ellátása Alkotmánybíróság Budapest, I. Donáti u. 35-45. és Budapest, XII. Rege u. 5. alatti épületei karbantartási feladatainak ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/83 Beszerzés tárgya: Építési beruházás

Részletesebben

Homlokrakodó és emelőkosaras gépjármű beszerzése

Homlokrakodó és emelőkosaras gépjármű beszerzése Homlokrakodó és emelőkosaras gépjármű beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/74 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről_lk kerékblokker karbantartás, javítás

Tájékoztató az eljárás eredményéről_lk kerékblokker karbantartás, javítás Tájékoztató az eljárás eredményéről_lk kerékblokker karbantartás, javítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/141 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

Postai irányítószám: 1027. Regionális/helyi szintű [ ] Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] [ ]

Postai irányítószám: 1027. Regionális/helyi szintű [ ] Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] [ ] KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Diákhitel Központ Zrt.

Részletesebben

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Postai cím: Havashalom u. 43. Város/Község:

Részletesebben

Belügyminisztérium 1051 Budapest, József Attila u Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő:

Belügyminisztérium 1051 Budapest, József Attila u Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő: "Ultrabook-ok és külső winchesterek beszerzése a KM0201-0219SZGR13 keret-megállapodásból" tárgyú közbeszerzési eljárásban eredményről szóló tájékoztató közzététele Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96

Részletesebben

1 db hordozható 3D szkenner csomag és 1 db 3D tervezési szoftver beszerzése

1 db hordozható 3D szkenner csomag és 1 db 3D tervezési szoftver beszerzése 1 db hordozható 3D szkenner csomag és 1 db 3D tervezési szoftver beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/12 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es

Részletesebben

2120 Dunakeszi, Repülőtéri út 3. szám alatti objektumban lévő 2. számú raktár átalakítása

2120 Dunakeszi, Repülőtéri út 3. szám alatti objektumban lévő 2. számú raktár átalakítása 2120 Dunakeszi, Repülőtéri út 3. szám alatti objektumban lévő 2. számú raktár átalakítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/52 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

Budapest V. kerület Szervita tér - Belvárosi Gyógyszertár és Rózsavölgyi és Társa Zeneműbolt portál lábazat beszerzés (Er. Táj.)

Budapest V. kerület Szervita tér - Belvárosi Gyógyszertár és Rózsavölgyi és Társa Zeneműbolt portál lábazat beszerzés (Er. Táj.) Budapest V. kerület Szervita tér - Belvárosi Gyógyszertár és Rózsavölgyi és Társa Zeneműbolt portál lábazat beszerzés (Er. Táj.) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/92 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény

Részletesebben

Perifériák beszerzése

Perifériák beszerzése Perifériák beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/14 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Kbt. 122/A.

Részletesebben

Munkaruházat beszerzése - Tájékoztató az eljárás eredményéről

Munkaruházat beszerzése - Tájékoztató az eljárás eredményéről Munkaruházat beszerzése - Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/21 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

4 db személygépkocsi beszerzés - tájékoztató az eljárás eredményéről

4 db személygépkocsi beszerzés - tájékoztató az eljárás eredményéről 4 db személygépkocsi beszerzés - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/119 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

Magyarcsanád, Közösségi ház építése

Magyarcsanád, Közösségi ház építése Magyarcsanád, Közösségi ház építése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/17 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

Csobánka Község térfigyelő rendszerének kiépítése elnevezésű projekt keretében lefolytatott eszközbeszerzés TE

Csobánka Község térfigyelő rendszerének kiépítése elnevezésű projekt keretében lefolytatott eszközbeszerzés TE Csobánka Község térfigyelő rendszerének kiépítése elnevezésű projekt keretében lefolytatott eszközbeszerzés TE Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/68 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény

Részletesebben

Tájákoztató az eljárás eredményéről

Tájákoztató az eljárás eredményéről Tájákoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/9 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (2-es minta)/ké/2011.12.30 KÉ Eljárás

Részletesebben

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/25. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/25. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: A NAV KAFIG 1077 Budapest, Dob u. 75-81. szám alatti irodaépületeiben üzemelő liftek karbantartása tárgyú hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás eredményéről. Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

Redundáns külső adattároló eszköz (storage) bővítése.

Redundáns külső adattároló eszköz (storage) bővítése. Redundáns külső adattároló eszköz (storage) bővítése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/134 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

A XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. részére 115 db Microsoft Office Pro Plus szoftver 3 éves bérlete

A XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. részére 115 db Microsoft Office Pro Plus szoftver 3 éves bérlete A XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. részére 115 db Microsoft Office Pro Plus szoftver 3 éves bérlete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/83 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/113. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/113. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről-munkahelyi képzések megvalósítása a Sanmina-SCI Magyarország Kft-nél- vállalkozás működésével kapcsolatos képzés II. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/113 Beszerzés

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/1. Tájékoztató az eljárás eredményéről (2-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/1. Tájékoztató az eljárás eredményéről (2-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: A Szépművészeti Múzeum által a Magyar Nemzeti Galériában megrendezésre kerülő Rippl-Rónai és Maillol - Egy barátság története munkacímű kiállítás installációjának tervezése és kivitelezése Közbeszerzési

Részletesebben

Tájékoztató eredményről- Agile Point workflow rendszer mérnöki támogatásának beszerzése a HungaroControl Zrt. részére

Tájékoztató eredményről- Agile Point workflow rendszer mérnöki támogatásának beszerzése a HungaroControl Zrt. részére Tájékoztató eredményről- Agile Point workflow rendszer mérnöki támogatásának beszerzése a HungaroControl Zrt. részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/135 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről - HULEJAF számú pályázat kapcsán lefolytatandó eszközbeszerzés

Tájékoztató az eljárás eredményéről - HULEJAF számú pályázat kapcsán lefolytatandó eszközbeszerzés Tájékoztató az eljárás eredményéről - HULEJAF-2013-0202 számú pályázat kapcsán lefolytatandó eszközbeszerzés Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/123 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Közzététel dátuma: 2015.01.23. Iktatószám: 868/2015 CPV Kód: 30199000-0;30192000-1;30197000-6;30192112-9

Közzététel dátuma: 2015.01.23. Iktatószám: 868/2015 CPV Kód: 30199000-0;30192000-1;30197000-6;30192112-9 Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala és az Önkormányzat intézményei részére papír, irodaszerek, és nyomtatványok beszerzése (er. táj.) Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

KEOP-3.2.0/ azonosító számú, Majorfelújítás Zalaváron és eszközbeszerzés című projekt keretében kivitelezési tevékenység ellátása

KEOP-3.2.0/ azonosító számú, Majorfelújítás Zalaváron és eszközbeszerzés című projekt keretében kivitelezési tevékenység ellátása KEOP-3.2.0/11-2012-0009 azonosító számú, Majorfelújítás Zalaváron és eszközbeszerzés című projekt keretében kivitelezési tevékenység ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/50 Beszerzés tárgya: Építési

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Ferdeágyas és síkágyas CNC eszterga beszerzése

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Ferdeágyas és síkágyas CNC eszterga beszerzése Tájékoztató az eljárás eredményéről - Ferdeágyas és síkágyas CNC eszterga beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/118 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

Erdőtelepítési feladatok ellátása

Erdőtelepítési feladatok ellátása Erdőtelepítési feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/63 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

Közzététel dátuma: 2015.07.06. Iktatószám: 11481/2015 CPV Kód: 45233141-9 Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Kft.

Közzététel dátuma: 2015.07.06. Iktatószám: 11481/2015 CPV Kód: 45233141-9 Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Kft. Eljárás eredményéről szóló tájékoztató - Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság üzemeltetésében lévő szilárd burkolatú utak karbantartása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/75

Részletesebben

Használt és új mezőgazdasági gépek beszerzése

Használt és új mezőgazdasági gépek beszerzése Használt és új mezőgazdasági gépek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/81 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

Tisztítószerek (vegyi anyagok) szállítása

Tisztítószerek (vegyi anyagok) szállítása Tisztítószerek (vegyi anyagok) szállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/60 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

Könyvvizsgálói tevékenység.

Könyvvizsgálói tevékenység. Könyvvizsgálói tevékenység. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/44 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30 KÉ Eljárás

Részletesebben

Marógépek beszerzése a Bánki Donát Szakképző Iskola részére (EH)

Marógépek beszerzése a Bánki Donát Szakképző Iskola részére (EH) Marógépek beszerzése a Bánki Donát Szakképző Iskola részére (EH) Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/76 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es

Részletesebben

Erkel Ferenc multifunkcionális közösségi központ kialakítása - 1. rész: fénytechnika 2. rész: hangtechnika.

Erkel Ferenc multifunkcionális közösségi központ kialakítása - 1. rész: fénytechnika 2. rész: hangtechnika. Erkel Ferenc multifunkcionális közösségi központ kialakítása - 1. rész: fénytechnika 2. rész: hangtechnika. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/71 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

A volt Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola épületeinek bontása

A volt Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola épületeinek bontása A volt Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola épületeinek bontása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/18 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

In vitro fertilisatio eljáráshoz szükséges laboratóriumi vegyszerek beszerzése a TÁMOP A-11/1/KONV pályázat keretében II.

In vitro fertilisatio eljáráshoz szükséges laboratóriumi vegyszerek beszerzése a TÁMOP A-11/1/KONV pályázat keretében II. In vitro fertilisatio eljáráshoz szükséges laboratóriumi vegyszerek beszerzése a TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0053 pályázat keretében II. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/145 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés

Részletesebben

1.400 m3 0/50 zúzottkő beszerzése útépítéshez

1.400 m3 0/50 zúzottkő beszerzése útépítéshez 1.400 m3 0/50 zúzottkő beszerzése útépítéshez Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/3 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

A KDOP-2.1.1/D-12-2012-0004

A KDOP-2.1.1/D-12-2012-0004 A KDOP-2.1.1/D-12-2012-0004 számú Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont Bakony-Balaton Geopark nyugati kapuja kialakításához kapcsolódó építési kivitelezési munkák elvégzése Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

IP CCTV video megfigyelő rendszer beszerzése

IP CCTV video megfigyelő rendszer beszerzése IP CCTV video megfigyelő rendszer beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/14 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

tájékoztató az eljárás eredményéről-lifepak 15 típusú defibrillátor beszerzése

tájékoztató az eljárás eredményéről-lifepak 15 típusú defibrillátor beszerzése tájékoztató az eljárás eredményéről-lifepak 15 típusú defibrillátor beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/139 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

Képzési szolgáltatások EREDMÉNYTELEN KÉ táj. (Kazincbarcika)

Képzési szolgáltatások EREDMÉNYTELEN KÉ táj. (Kazincbarcika) Képzési szolgáltatások EREDMÉNYTELEN KÉ táj. (Kazincbarcika) Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/29 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es

Részletesebben

Tiszalúc Nagyközség Polgármesteri Hivatal épületének korszerűsítési munkái

Tiszalúc Nagyközség Polgármesteri Hivatal épületének korszerűsítési munkái Tiszalúc Nagyközség Polgármesteri Hivatal épületének korszerűsítési munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/14 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/77. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/77. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről - Innovációs intézményi és szervezeti keretek kialakítása, valamint kutatási hálózatok megszervezésének, az együttműködések jogi és pénzügyi hátterének kialakítása -

Részletesebben

A FŐTÁV Zrt. tulajdonában lévő 8600 Siófok Balatonszéplak-felső, Tihany u sz. alatti (7377. és Hrsz.) üdülő-ingatlan(ok) üzemeltetése

A FŐTÁV Zrt. tulajdonában lévő 8600 Siófok Balatonszéplak-felső, Tihany u sz. alatti (7377. és Hrsz.) üdülő-ingatlan(ok) üzemeltetése A FŐTÁV Zrt. tulajdonában lévő 8600 Siófok Balatonszéplak-felső, Tihany u. 16-20. sz. alatti (7377. és 7379. Hrsz.) üdülő-ingatlan(ok) üzemeltetése Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/57 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Búvótér beépítése és szerelt lépcső elkészítése

Búvótér beépítése és szerelt lépcső elkészítése Búvótér beépítése és szerelt lépcső elkészítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/112 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

Alap- és középkategóriás mobiltelefonok beszerzése

Alap- és középkategóriás mobiltelefonok beszerzése Alap- és középkategóriás mobiltelefonok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/94 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

9 db kis áruszállító gépjármű beszerzése TOP feladatok ellátására

9 db kis áruszállító gépjármű beszerzése TOP feladatok ellátására 9 db kis áruszállító gépjármű beszerzése TOP feladatok ellátására Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/2 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

A épület homlokzat felújítás, nyílászáró csere KEOP táj.

A épület homlokzat felújítás, nyílászáró csere KEOP táj. A épület homlokzat felújítás, nyílászáró csere KEOP táj. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/96 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről

1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről 1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név, cím és kapcsolattartási

Részletesebben

Közzététel dátuma: 2013.05.20. Iktatószám: 7982/2013 CPV Kód: 71322000-1 Csengerújfalu Község Önkormányzata

Közzététel dátuma: 2013.05.20. Iktatószám: 7982/2013 CPV Kód: 71322000-1 Csengerújfalu Község Önkormányzata Partnerség a fenntartható megoldások megvalósításáért a határmenti környezet közös kezelése és védelme - HURO/1001/206/1.3.4 kódszámú projekt- engedélyes tervek készítése. Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/84. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/84. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről. "Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar Szarvasi Arborétum területén éjszakai porta-, recepciós szolgálati és egyéb vagyonvédelmi feladatok ellátása" Közbeszerzési

Részletesebben

Térfigyelő kamerarendszer kiépítése Érsekcsanádon (EH)

Térfigyelő kamerarendszer kiépítése Érsekcsanádon (EH) Térfigyelő kamerarendszer kiépítése Érsekcsanádon (EH) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/67 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

1147 Budapest, Csömöri út 50-60. és 1194 Budapest, Temesvár utca 1. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

1147 Budapest, Csömöri út 50-60. és 1194 Budapest, Temesvár utca 1. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Tájékoztató az eljárás eredményéről: Szállítási szerződés - TÁMOP-1.1.1-11/2-2011-0001 Automata ipari varrógép és kelmebevizsgáló berendezés beszerzése - Csömöri úti Mintavarroda Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Hidrofor konténer beszerzés

Hidrofor konténer beszerzés Hidrofor konténer beszerzés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/9 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Kbt.

Részletesebben

Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2

Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2 Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/49. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/49. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 1056 Budapest, Molnár utca 11. épületen belüli pincei padlószint süllyesztés körüli falak jet-groutingos alapmegerősítése (III. ütem) mintegy 1.100 folyóméternyi jet-elés,

Részletesebben

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

FORDÍTÁS/2013. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/86. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

FORDÍTÁS/2013. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/86. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: FORDÍTÁS/2013. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/86 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Hirdetmény

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/26. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/26. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: Adatbázis kezelő szoftver (4 processzor licenc) beszerzés Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat parkolási informatikai rendszer redundáns működésének biztosításához Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Tájékoztató az eljárás eredményéről Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/81 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

Postai irányítószám: 1053

Postai irányítószám: 1053 KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

Aranysziget Otthon élelmiszer alapanyag és termék beszerzése 1. időszak egyéb fagyasztott termék

Aranysziget Otthon élelmiszer alapanyag és termék beszerzése 1. időszak egyéb fagyasztott termék Aranysziget Otthon élelmiszer alapanyag és termék beszerzése 1. időszak egyéb fagyasztott termék Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/76 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Járdaépítések I.

Járdaépítések I. Járdaépítések - 2015 - I. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/93 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről

1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről 1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név, cím és kapcsolattartási

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/111. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/111. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: SZMJV Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezete részére fénymásolók, nyomtatók és hozzá kapcsolódó teljes körű üzemeltetési tevékenység beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/111 Beszerzés

Részletesebben

Az Állami Számvevőszék részére ellenőrzési tevékenység ellátása 2.

Az Állami Számvevőszék részére ellenőrzési tevékenység ellátása 2. Az Állami Számvevőszék részére ellenőrzési tevékenység ellátása 2. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/92 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121.

Részletesebben

Munkaruházat körébe tartozó kabátok beszerzése - tájékoztató eljárás eredményéről

Munkaruházat körébe tartozó kabátok beszerzése - tájékoztató eljárás eredményéről Munkaruházat körébe tartozó kabátok beszerzése - tájékoztató eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/27 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

Eljárás eredményéről szóló tájékoztató a Liget Budapest projekt keretében látványtervezői és virtuális 3D modellépítési feladatok ellátása

Eljárás eredményéről szóló tájékoztató a Liget Budapest projekt keretében látványtervezői és virtuális 3D modellépítési feladatok ellátása Eljárás eredményéről szóló tájékoztató a Liget Budapest projekt keretében látványtervezői és virtuális 3D modellépítési feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/144 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/106. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/106. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: Tájékoztató az "MTVA meglévő Fotobank szolgáltatásának megújítása Fotoweb 7.0 licensz moduljainak beszerzésével, a rendszer fejlesztésével és 2 éves supporttal" tárgyában lefolytatott eljárás eredményéről

Részletesebben

Mentőegység beszerzés/ 2013.

Mentőegység beszerzés/ 2013. Mentőegység beszerzés/ 2013. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/115 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről "Fehérje kölcsönhatások in vitro és sejten belüli detektálására, képalkotásra alkalmas lemezleolvasó beszerzése"

Tájékoztató az eljárás eredményéről Fehérje kölcsönhatások in vitro és sejten belüli detektálására, képalkotásra alkalmas lemezleolvasó beszerzése Tájékoztató az eljárás eredményéről "Fehérje kölcsönhatások in vitro és sejten belüli detektálására, képalkotásra alkalmas lemezleolvasó beszerzése" Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/86 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

"A Fővárosi Vízművek Zrt. által üzemeltetett ingatlanok felújítási, átalakítási és karbantartási munkái" tájékoztatás az eljárás eredményéről

A Fővárosi Vízművek Zrt. által üzemeltetett ingatlanok felújítási, átalakítási és karbantartási munkái tájékoztatás az eljárás eredményéről "A Fővárosi Vízművek Zrt. által üzemeltetett ingatlanok felújítási, átalakítási és karbantartási munkái" tájékoztatás az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/54 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítás, közszolgáltatási szerződés keretében történő ellátása -Körmend

Helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítás, közszolgáltatási szerződés keretében történő ellátása -Körmend Helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítás, közszolgáltatási szerződés keretében történő ellátása -Körmend Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/3 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

K1398 Aluljáró takarítógépek beszerzése

K1398 Aluljáró takarítógépek beszerzése K1398 Aluljáró takarítógépek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/119 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/133. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/133. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság részére közfoglalkoztatási programhoz kullancs elleni védőoltás (FSME-IMMUN felnőtteknek szuszpenziós injekció) 320 db beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/133

Részletesebben

Fogyatékos személyek szállítására is alkalmas 9 személyes gépkocsi beszerzése

Fogyatékos személyek szállítására is alkalmas 9 személyes gépkocsi beszerzése Fogyatékos személyek szállítására is alkalmas 9 személyes gépkocsi beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/18 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

Csorna,József Attila utca útburkolatának felújítása(eredmény)

Csorna,József Attila utca útburkolatának felújítása(eredmény) Csorna,József Attila utca útburkolatának felújítása(eredmény) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/148 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

Tájékoztatás eljárás eredményéről (applikáció)

Tájékoztatás eljárás eredményéről (applikáció) Tájékoztatás eljárás eredményéről (applikáció) Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/145 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

Élelmiszer alapanyag beszerzés

Élelmiszer alapanyag beszerzés Élelmiszer alapanyag beszerzés Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/46 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

EESZI Győr foglalkozás egészségügyi ellátás igénybebvétele

EESZI Győr foglalkozás egészségügyi ellátás igénybebvétele EESZI Győr foglalkozás egészségügyi ellátás igénybebvétele Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/3 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Hitelesítés szolgáltatáshoz kapcsolódó RAM memória modulok beszerzése az eszig projekt keretében

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Hitelesítés szolgáltatáshoz kapcsolódó RAM memória modulok beszerzése az eszig projekt keretében Tájékoztató az eljárás eredményéről - Hitelesítés szolgáltatáshoz kapcsolódó RAM memória modulok beszerzése az eszig projekt keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/144 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés

Részletesebben

Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére üzemi ellenőrzést és irányítást ellátó személygépkocsik beszerzése 2015.

Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére üzemi ellenőrzést és irányítást ellátó személygépkocsik beszerzése 2015. Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére üzemi ellenőrzést és irányítást ellátó személygépkocsik beszerzése 2015. (ER) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/142 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Keretszerződés keretében történő műszaki ügyviteli rendszer fejlesztése, 2016.

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Keretszerződés keretében történő műszaki ügyviteli rendszer fejlesztése, 2016. Tájékoztató az eljárás eredményéről - Keretszerződés keretében történő műszaki ügyviteli rendszer fejlesztése, 2016. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/8 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény

Részletesebben

Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők

Részletesebben

Adathordozók beszerzése (500/2013)

Adathordozók beszerzése (500/2013) Adathordozók beszerzése (500/2013) Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/120 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30 KÉ Eljárás

Részletesebben

Veresegyházi termál- és gyógyfürdő fejlesztése során ellátandó műszaki szakértői feladatok - tájékoztató az eljárás eredményéről

Veresegyházi termál- és gyógyfürdő fejlesztése során ellátandó műszaki szakértői feladatok - tájékoztató az eljárás eredményéről Veresegyházi termál- és gyógyfürdő fejlesztése során ellátandó műszaki szakértői feladatok - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/6 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

A Soós István Borászati Szakképző Iskola Szigetcsépi Tangazdasága fejlesztése - mezőgazdasági jellegű szolgáltatások igénybevétele (területrendezés).

A Soós István Borászati Szakképző Iskola Szigetcsépi Tangazdasága fejlesztése - mezőgazdasági jellegű szolgáltatások igénybevétele (területrendezés). A Soós István Borászati Szakképző Iskola Szigetcsépi Tangazdasága fejlesztése - mezőgazdasági jellegű szolgáltatások igénybevétele (területrendezés). Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/33 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Plazmasugaras felületkezelő rendszer beszerzése a Miskolci Egyetem részére

Plazmasugaras felületkezelő rendszer beszerzése a Miskolci Egyetem részére Plazmasugaras felületkezelő rendszer beszerzése a Miskolci Egyetem részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/76 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

SZEI mammográfia eredmény

SZEI mammográfia eredmény SZEI mammográfia eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/58 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) hiánypótlást 22. (1) i) és j) VI.fejezet. 251. (2) szerinti eljárást 23.000.

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) hiánypótlást 22. (1) i) és j) VI.fejezet. 251. (2) szerinti eljárást 23.000. Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő hiánypótlást kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről Répcelak, Petőfi utca 331, 332, 644 hrsz járdaépítés építés beruházás kiviteli munkáira.

Tájékoztató az eljárás eredményéről Répcelak, Petőfi utca 331, 332, 644 hrsz járdaépítés építés beruházás kiviteli munkáira. Tájékoztató az eljárás eredményéről Répcelak, Petőfi utca 331, 332, 644 hrsz járdaépítés építés beruházás kiviteli munkáira. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/68 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés

Részletesebben

útépítés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/68 Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ Hirdetmény típusa:

útépítés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/68 Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ Hirdetmény típusa: útépítés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/68 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Hirdetmény nélküli

Részletesebben

Tájékoztató a "Hatásvizsgálat - jó gyakorlatok" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről.

Tájékoztató a Hatásvizsgálat - jó gyakorlatok tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről. Tájékoztató a "Hatásvizsgálat - jó gyakorlatok" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/116 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/129

Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/129 Volvo 7700 típusú használt szóló autóbusz utastéri klimatizálása (Klíma és kapcsolódó szol-gáltatások beszerzése)-tájékoztató az eljárás eredményéről KÉ Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/129 Beszerzés

Részletesebben

Magyarország területe, az Ajánlattevő által Teljesítés helye:

Magyarország területe, az Ajánlattevő által Teljesítés helye: Az országos mérési-értékelési rendszer eredményeinek helyi feldolgozása, hasznosítása című továbbképzések megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó keretmegállapodás a TÁMOP-3.1.8-09/1-2010-0004 azonosító

Részletesebben

TEE- SZE Diákmunka igénybevétele

TEE- SZE Diákmunka igénybevétele TEE- SZE Diákmunka igénybevétele Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/105 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/54. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/54. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről a "Napkollektoros rendszer kiépítése, telepítése a Margit Kórháznál Pásztó településén" tárgyú közbeszerzési eljárásban Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/54 Beszerzés

Részletesebben