Választási évnek nézünk elébe. Ebben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Választási évnek nézünk elébe. Ebben"

Átírás

1

2 KTUÁLIS 2 Tisztelt olvasóink! Választási évnek nézünk elébe. Ebben az évben három alkalommal is a választási urnák elé vonulunk. köztársasági elnökön és az európai parlamenti képviselőkön kívül idén városi képviselőket és polgármestert is választunk. Hogy milyen legyen az újság 2014-es irányvonala, hogyan őrizzük meg pártatlanságunkat, hogyan kerüljük a bulvárt, hogyan kezeljük a támadó és sértő jellegű cikkeket, ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk a szerkesztőbizottság januári ülésén, s végül a következő határozat született: - nem fogunk közölni politikai felhangú, illetve választási kampánnyal kapcsolatos cikkeket, - a választásokkal kapcsolatos anyagokat az érdeklődők kizárólag fizetett hirdetés formájában jelentethetik meg, betartva bizonyos feltételeket, a politika hirdetés ára az árjegyzék szerinti ár + 50% felár, árengedmény lehetősége nélkül, minimális reklámfelület: ½ oldal, maximum 2 oldal, PR cikk terjedelme legfeljebb 1 oldal, szöveg és grafika aránya 1:1, - figyelmen kívül hagyjuk a városi képviselők, a polgármester vagy más személyek munkáját támadó cikkeket, - nem reagálunk az újságot, a szerkesztőbizottságot vagy a szerkesztőket ért esetleges támadásokra sem. megszokott cikkek és rovatok mellett idén az olvasókat rendszeresen tájékoztatjuk a város oktatási intézményeinek, a városi szervezeteknek, valamint a városi hivatal egyes szakosztályainak a tevékenységéről is. nnak érdekében, hogy megtartsuk pártatlanságunkat az önkormányzati politika terén, nem fogunk foglalkozni a képviselői klubok, a képviselő-testület szakbizottságai, ill. a képviselők tevékenységének az értékelésével sem, hogy senkit ne részesítsünk előnyben, senkit ne bántsunk meg. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem lesz könnyű, s mivel már most érezzük a ránk nehezedő nyomást, úgy határoztunk, hogy ezen döntésünkről tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat és a nyilvánosságot is. Galántai Újság szerkesztőbizottsága Változások a helyi adók és illetékek terén GLÁNTI ÚJSÁG Galánta átvette a Megelőzés városa stafétát január 22-én, szerdán, a Szeredi Városi Hivatalban került sor a Megelőzés városa projekt ünnepélyes átadására. jelképes stafétabotot Szered alpolgármestere, Ľubomír Veselický, adta át Galánta alpolgármesterének, Fekete Lászlónak. projekt célja, hogy különféle megelőző tevékenységekre ösztönözze az önkormányzatokat és a civil szervezeteket olyan negatív jelenségek terén, mint a kábítószer-fogyasztás vagy az iskolai megfélemlítés. projektet 1996-ban hívták életre, s azóta minden évben egy-egy kiválasztott város kapja meg a stafétabotot 12 hónapra. z eseményen jelen volt az országszerte nagy sikernek örvendő projekt gesztora, az ötlet megálmodója, dr. Ľubomír Gábriš. projekt létrehozásával az volt a célja, hogy felhívja az önkormányzatok figyelmét az együttműködés és a megelőzés fontosságára, s bevonja őket ezen tevékenységekbe. Róbert Rybársky reklám és hirdetési árjegyzék 1. számú kiegészítése havonta megjelenő Galántai Újságban megjelentetett politikai hirdetés ára: az árjegyzék szerinti ár + 50%, árengedmény lehetősége nélkül. politikai hirdetés minimális terjedelme ½ oldal, maximum 2 oldal. Szöveges hirdetés esetén 5-ös méretnél a szöveg nem lehet több ¼ oldalnál, 4-es és 2x4-es méretnél ½ oldalnál, a fennmaradó részt pedig grafikával kell kitölteni. politikai hirdetés árát előre, a Galántai Városi Hivatal pénztárában kell kifizetni lapzárta, ill. az újság aktuális számának a megjelenése előtt, a kitöltött megrendelés alapján. z 1. számú kiegészítés április 1-jén lép hatályba. városi hivatal helyi adók és illetékek osztálya értesíti Önöket a helyi adók és illetékek kivetéséről szóló határozatok kézbesítésével és kifizetésével kapcsolatos változásokról. z adókivetési határozatok formája és kézbesítése - Galánta Város 2014-ben új típusú nyomtatványra nyomtatja a határozatokat, melyek saját kézbe kézbesítendő borítékot alkotnak - az ingatlanadót, az ebadót, az áruautomata- és a játékautomata-adót az adókezelő közös határozatban veti ki minden évben az adott év január 1-jei állapot szerint; egy másik határozatban pedig a háztartási hulladék és apró építési törmelék illetékét rója ki az adóalanynak. Fizetési módok: - a helyi adót és illetéket az elmúlt évekhez hasonlóan ki lehet fizetni a városi hivatal pénztárában, 300 euróig a hivatal illetékes alkalmazottjánál, - banki átutalás esetén február 1-jétől kötelező feltüntetni a nemzetközi IBN és BIC kódokat, melyek pontos formáját feltüntetjük az adókivetési határozatban, - a városi hivatal a jövőben nem csatol postai utalványt a határozathoz, aki ilyen módon szeretné megfizetni az adót, illetéket, a Szlovák Posta kirendeltségein igényelhet postai utalványt. Felhívjuk a figyelmet, hogy az átutalások fő azonosítója az átutalás egyedi azonosítója ( variabilný symbol ), mely az adókivetési határozat száma is egyben. Ezt a számot az azonosítás érdekében mindig fel kell tüntetni a fizetés során. Mgr. Kiss Kristián a helyi adók és illetékek osztályvezetője

3 2014. február Galánta Város XVI. reprezentációs bálja Galántai járás báli szezonját immár hagyományosan Galánta Város reprezentációs bálja nyitotta meg, melyre január 18-án, szombaton, a városi művelődési központban került sor. Maťašovský László polgármester ünnepi megnyitója után egy gongütéssel hivatalosan is megnyitotta a régió báli szezonját, s ezzel kezdetét vette a szórakozás. z ünnepi pohárköszöntő után a pozsonyi Interklub Madit táncosai mutatkoztak be. Ezután a gyönyörű estélyiket viselő hölgyeké és elegáns partnereiké volt a táncparkett. nyitótánc során, mely keringő volt, a hivatásos táncosok táncba hívták az est díszvendégét, Josef Markus Wuketich osztrák nagykövetet és feleségét is. Galántai Városi Művelődési Központ gazdag kultúrműsorral készült. z esztrádteremben a Starmania Original együttes és DJ Cini gondoskodtak a zenéről. szünetekben a CLM táncegyüttes csinos táncoslányai szórakoztatták a közönséget. művelődési központ előcsarnokában Bertók Pista cigányzenekara játszott, a MNDULÁK. z est sztárja a harmonika virtuóz és világverseny győztese, Michal Červienka volt, aki játékával lenyűgözte a jelenlévőket. z eseményen tombolahúzásra is sor került, melynek fődíja egy csúcsminőségű televízió volt. rendezvény fő támogatója a Samsung Galanta Polgári Társulás volt, mely anyagilag támogatta a bál megrendezését, s egyben a tombola fődíját is biztosította. Szerkesztőség Fotó: Róbert Rybársky 3 KTUÁLIS

4 INNEN-ONNN 4 GLÁNTI ÚJSÁG Galántán megnyílt az ország második ügyfélközpontja Január 20-án a Galántai Járási Hivatal épületében megnyílt az ESO reform program keretében kialakított ügyfélközpont. z ünnepélyes szalagátvágáson jelen volt Róbert Fico kormányfő és Róbert Kaliňák belügyminiszter, akiket Maťašovský László polgármester, valamint Júlia Gálová, a Galántai Járási Hivatal elöljárója fogadott. Galántai járás lakosai mostantól egy helyen intézhetik hivatalos ügyeiket. különböző állami hivatalok egy helyre való összpontosítása Róbert Fico kormányfő szerint leegyszerűsíti az ügyintézést, az emberek így időt spórolnak, mert nem kell a városban keresgélniük az egyes hivatalokat. z ESO program megvalósítása előreláthatóan 700 millió euró megtakarítást jelent az államnak. Galántán a hivatalok egy épületbe való költöztetése pedig évi 40 ezer euró megtakarítást is hozhat, ami figyelemre méltó összeg mondta Fico. Galántai Járási Hivatal épületében immár egy fedél alatt intézhetőek a vállalkozásokkal, kataszteri ügyekkel, környezetvédelemmel, közlekedésüggyel kapcsolatos beadványok, lehetőség van az iratok és aláírások hitelesítésére, a keresztnév, vezetéknév megváltoztatásának a kérvényezésére, de az épületben működik a közlekedésrendészet részlege is. z ügyfélközpont más hivatalokkal ellentétben minden nap nyitva tart. hatékonyságot, megbízhatóságot és nyitottságot célul kitűző ESO kormányprogram 1989 óta a legnagyobb közigazgatási reform, melynek várható eredménye egyrészt a jelentős pénzügyi megtakarítás, a lakosok szempontjából pedig az egyszerűbbé vált hivatalos ügyintézés. Róbert Rybársky Fotó: Róbert Rybársky Kiadó üzlethelyiség Galánta Város 562/2014-es sz. nyilvános üzleti versenypályázata II. forduló bérleti szerződés megkötésére a legelőnyösebb ajánlat alapján, melynek tárgya a Fő utca 945. szám alatt található üzlethelyiség Galántán. helyiség alapterülete 89,21 m2. Minimális évi bérleti díj: 100 / m2, rezsiköltségek nélkül. bérlet időtartama: 5 év 2014 márciusától számítva. biztosíték összege 300. pályázatok benyújtásának végső határideje február 25., óra. bérlet célja: kereskedelmi vagy szolgáltató egység üzemeltetése, kivéve játékautomaták, fogadóirodák, éttermi és vendéglátó egységek működtetése, vagy közerkölcsbe ütköző tevékenységek végzése. versenypályázat részleteiről és feltételeiről bővebb információk a város hirdetőtábláján és weboldalán (www.galanta.sk) olvashatók. ktív öregedés művelődéssel Galánta Város egy olyan projektet dolgozott ki, melynek célja, hogy az idősebb, 50 év feletti generáció tagjait az információs és kommunikációs technológiák és eszközök használatára, valamint az angol nyelvű kommunikáció elsajátítására ösztönözze, ill. bővítse az egészséges életmóddal, környezet- és állatvédelemmel kapcsolatos ismereteiket. z ktív öregedés művelődéssel elnevezésű projektet uniós forrásokból fedezik (Modern művelődés a tudásalapú társadalomért). z érdeklődők bővebb tájékoztatást kaphatnak a város honlapján, a Galántai Újság hasábjain, valamint a városi hivatal szociális és egészségügyi osztályán. Mgr. driana Molnáriová GVH Szociális és Egészségügyi osztálya Helyreigazítás Galántai Újság decemberi számában közöltünk egy cikket a megyei választások végeredményeiről. galántai 2. számú választási körzetből összesen 7 képviselő jutott be Nagyszombat Megye Önkormányzatának képviselő-testületébe. Mi tévedésből csak 6 nevet említettünk. hetedik jelölt, akit szintén képviselőnek választottak, Ervin Chomča (MOST- HÍD), aki 3050 érvényes szavazatot kapott. Ezúton kérünk tőle elnézést és gratulálunk a megválasztásához. teljesség kedvéért pedig újra közöljük, kik jutottak be a galántai 2. számú választási körzetből Nagyszombat Megye Önkormányzatába: Berényi József (MKP): 4671 érvényes szavazat, Forró Krisztián (MKP): 3698 érvényes szavazat, Gál Gábor (MOST-HÍD): 3608 érvényes szavazat, Biró László (MKP): 3576 érvényes szavazat, gócs Gergely (MKP): 3136 érvényes szavazat, Pék László (MKP): 3126 érvényes szavazat, Ervin Chomča (MOST-HÍD): 3050 érvényes szavazat. Zuzana Morovičová GVH Szervezési Osztályának a vezetője

5 2014. február Samsung ajándéka a közintézményeknek 5 INNEN-ONNN Samsung Electronics Slovakia Vállalat januárban praktikus dologgal ajándékozta meg a nagyszombati és a nyitrai kerület közintézményeit. kórházak, a szociális otthonok, valamint Galánta, Szered, Nagyszombat és Nyitra városi intézményei új, modern hűtőszekrényeket kaptak ajándékba. Samsung Electronics Slovakia Vállalat galántai üzemében túlnyomó részt Nyitra és Nagyszombat környéki emberek dolgoznak, és a vállalat ezzel a gesztussal szerette volna kifejezni támogatását és háláját. Január 15-én Galántán találkoztak az önkormányzatok és közintézmények vezetői, hogy Kyung Jin Kimtől, a Samsung Electronics Slovakia Vállalat elnökétől jelképesen átvegyék az ajándékot a száz darab Samsung típusú hűtőszekrényt. hűtőket a nagyszombati és a nyitrai kerület több intézménye és szervezete között fogják szétosztani. Vállalatunk támogatja a nagyszombati és nyitrai régió fejlődését szolgáló társadalmi jelentőségű tevékenységeket. Régóta nagy figyelmet szentelünk ezen aktivitásoknak, illetve a térségben működő regionális szervezeteknek, és nagyra értékeljük a velük való együttműködést. lkalmazottaink több mint 80 százaléka ezekből a régiókból származik, mi pedig szeretnénk hozzájárulni életszínvonaluk javításához. Nekik is köszönhető, hogy a Samsung Vállalat ma vezető szerepet tölt be a világpiacon mondta Kyung Jin KIM, a Samsung Electronics Slovakia Vállalat elnöke. Szlovákiában működő vállalat óvodai, alap-, közép- és főiskolai szinten támogatja és fejleszti az oktatási tevékenységet, mely érinti a tudomány és a kutatás területét is. Segíti a kórházak műszaki felszereltségének a felújítását és modernizálását, hosszú ideje támogatja a helyi kultúrát, sportot és műemlékvédelmet. vállalat pártfogolja az önkéntességi akciókat is, melyek hozzájárulnak a nagyszombati és nyitrai régió fejlődéséhez. Samsung Electronics Slovakia Vállalat a Samsung Galanta Polgári Társulással együttműködve 2013-ban több mint 40 projektet támogatott összesen 550 ezer euróval, de tárgyi ajándékkal is, melyeknek az értéke csaknem 100 ezer euró volt. z ajándék hűtőszekrényeknek nemcsak a regionális kórházakban, gyermekotthonban, nyugdíjas és szociális otthonban veszik majd hasznát, de a tűzoltóság, illetve a galántai, szeredi, nagyszombati és nyitrai városi intézmények is minden bizonnyal ki fogják használni őket. sajtóközlemény Fotó: Róbert Rybársky Új helyre költözött a ruharaktár Üdvözöljük! Mostantól így fogadhatjuk azokat, akik ellátogatnak hozzánk új címünkre, a járási bíróság épületébe, a Csemadok régi helyére (Gyermekek Tere, az épület bal oldali bejárata). várossal való jó együttműködésnek köszönhetően sikerült megfelelő helyet találni a ruharaktár számára, ráadásul a városközpontban. ruharaktár azokon a rászorulókon szeretne segíteni, akiknek gyermek-, férfi- és női ruházatra, lábbelire van szükségük, de a raktárban játékokból, könyvekből is válogathatnak. Nyitva tartás: minden kedden és csütörtökön 13:00 és 17:00 óra között, önkéntes segítőink lehetőségei szerint, akik saját szabadidejüket áldozzák a ruharaktárban végzett munkára. Örömmel fogadnánk, ha jelentkeznének jószívű és készséges emberek, akik hajlandók lennének szabadidejüket feláldozva segíteni nekünk. Előre is köszönjük mindenkinek a segítséget. Örömmel tölt el bennünket, hogy a galántaiak jószívűek, és elhozzák ide a számukra feleslegessé vált ruhákat, takarókat, ágyneműket, melyeknek mások hasznát vehetik. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a leadott holminak tisztának és hordhatónak kell lennie. Férfiöltönyt és női kosztümöt nem veszünk át, mivel annak a rászorulók nem veszik hasznát. Örülünk a szponzori támogatásoknak is, melyek megkönynyítik a működési költségeink fedezését. E támogatásoknak köszönhetően még több nehéz helyzetben lévő emberen tudunk majd segíteni. ki megosztja másokkal azt, amije van, sokszorosan kapja azt vissza.. Fischer

6 INNEN-ONNN 6 GLÁNTI ÚJSÁG 2013-ban volt 60 éves a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium z ötezredik érettségizőre várva Bauer Győző, gyógyszerkutató, Duka-Zólyomi Árpád, atomfizikus, Józsa Mónika, karnagy, Szarka László, történész, Szarka Tamás, zenész, Gál Gábor, Bastrnák Tibor, parlamenti képviselők és még folytathatnánk a sort. Összesen 4823-an vannak. Eddig. Mi a közös bennük? Többek között az, hogy mindannyian a galántai magyar gimnáziumban érettségiztek. gimnázium 2013 novemberében nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját. diáknapra egykori tanulókat hívtak meg előadóknak, Márai Sándor majd Kodály Zoltán életét és műveit mutatták be az Európai Parlamentet is megjárt kiállítás formájában. November 22-én a gimnázium falai között megrendezett ünnepi akadémián tekintélyes vendégek, a jelenlegi és egykori alkalmazottak, valamint diákok találkoztak, emlékeztek, s örültek egymásnak. Emlékeiket ezúttal haza is vihették az évfordulóra kiadott Emléktöredékek az elmúlt 60 évből című 100 oldalas kiadvány formájában. November 23-án a kultúrházban a jelenlegi és a volt diákok közreműködésével olyan színvonalas gálaműsort adtak elő, mely bármely Nagyszabású újévi koncert a Szlovák Köztársaság megalakulásának 21. évfordulója alkalmából január 14-én a Galántai Matica Házban ünnepi koncertre került sor a Szlovák Köztársaság megalakulásának 21. évfordulója alkalmából, mely az újkori szlovák történelem egyik legjelentősebb eseménye. koncert iránt nagy volt az érdeklődés a maticások és a nyilvánosság részéről egyaránt. közösségi terem zsúfolásig megtelt. z ünnepségen részt vett Jozef Valocký, a Smer parlamenti képviselője, Júlia Gálová, a Galántai Járási Hivatal elöljárója, Maťašovský László, Galánta polgármestere, a Matica helyi szervezeteinek az elnökei, valamint az állami hivatalok, illetve Nagyszombat megye intézményeinek és szervezeteinek a képviselői is. Galántai Matica Ház meghívását elfogadta, és bemutatkozott a garamtolmácsi Vatra Tlmače folklór együttes népi zenekara, mely a barsi (Tekov) térség szűkebb, csilejkári régióját képviselte. Felidézték ezt a dúsan termő vidéket, melynek déli lankáin finom bort adó szőlő terem, ahol vidám természetű csilejkáriak élnek, s ahol a nők gyönyörű a föld és a szőlő színeit idéző brokát népviseletben járnak. Muzsikájukkal és énekükkel örömet okoztak valamennyi jelenlévőnek, akik azért jöttek, hogy ily módon emlékezzenek meg Szlovákia megalakulásáról. koncert után egy pohár bor mellett köszönetet mondtak a részvételért, az elmúlt évben tanúsított segítségért és együttműködésért, majd koccintottak a jelenlévők egészségére és Szlovákia fejlődésére. Zlatica Gažová a Galántai Matica Ház igazgatónője Fotó: Lucia Gazdagová komolyabb színház falai között is megállta volna a helyét. vastapsból legalábbis erre lehetett következtetni. Minden kerek évforduló, kötődjön az kisebb vagy nagyobb közösséghez, eseményhez, megkülönböztetett figyelmet kap és érdemel. Történelmi mércével mérve a 60 év nem túl nagy idő egy intézmény életében, számunkra mégis jelentős időszak. Meggyőződésem, hogy ez az évforduló arra is kötelez minket, hogy visszatekintsünk a múltra, erőt merítsünk belőle, részletesen elemezzük a jelent, és töretlen hittel induljunk a jövőbe. Iskolánkban eddig 177 híján ötezer diák érettségizett. Számtalanszor bizonyították, hogy az anyanyelvünkön szerzett tudás a legjobb alap az érvényesüléshez. z iskolába jelenleg 281 tanuló jár, közülük kerül ki majd az ötezredik érettségiző! Isten éltesse őt, társait és a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium következő évtizedeinek diákjait, munkatársait! Marsall János

7 2014. február 7 INNEN-ONNN gimnazisták is segítenek műemlékünk megmentésében Janko Matúška Gimnázium diáklányai szerették volna kivenni részüket városunk műemléke, a neogótikus kastély rendbehozatalából. Olyan megoldást kerestek, mely segítségével ha csupán jelképesen is, de hozzájárulhatnak a neogótikus kastély megmentéséhez. gimnázium diákjai Kovács Klára pedagógussal együtt évek óta karácsonyi börzét szerveznek, melyre közösen sütik a karácsonyi süteményeket és a mézeskalácsot. Így született az a gondolat, hogy ezekből jelképes kis csomagokat készítenek, melyeket a neogótikus kastélyban sorra kerülő karácsonyi vásáron fognak árulni, s az ebből befolyt összeget a kastély felújítására és egy konkrét célra fognak felajánlani. karácsonyi vásáron eladott mézeskalácsokból összesen 230 euró gyűlt öszsze, mely összeg a Galántai Neogótikus Kastély megmentésére létrehozott alapba került. diáklányok által összegyűjtött pénzt Peter Černý, a gimnázium igazgatója, adta át a polgári társulás képviselőinek. Ezt a pénzt is a kastély falfeliratának és címerének a felújítására fogják felhasználni, melynek összköltsége 4570 euró. Hálásak vagyunk minden kezdeményezésért. karácsonyi vásár választéka is gazdagabb lett. Nekünk, a Galántai Neogótikus Kastély Megmentéséért Polgári Társulás tagjainak, a legfontosabb célkitűzésünk, hogy felkeltsük főleg a fiatalok érdeklődését ezen műemlék iránt, mely valóban egyedülálló, s egyben Galánta jelképe is mondták a polgári társulás képviselői. Lucia Gazdagová Fotó: Lucia Gazdagová Új tetőt kapott a neogótikus kastély délkeleti bástyája Galánta Város megbízást adott egy statikai elemzés kidolgozására azzal a céllal, hogy felmérje, milyen műszaki állapotban van a délkeleti bástya fa tetőszerkezete. z elemzés megerősítette, hogy a tető szerkezete súlyosan károsodott a kedvezőtlen időjárási körülményeknek beázásnak és magas páratartalomnak köszönhetően. Nagy károkat okozott a fafúró bogár is. további pusztulás megakadályozása érdekében a város úgy határozott, hogy haladéktalanul hozzálát a tetőszerkezet rendbehozatalához abból a pénzforrásból, melyet a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma bocsátott a város rendelkezésére. segítséghez nagy mértékben hozzájárult a Nagyszombati Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal is. Róbert Rybársky Fotó: Galántai Városi Hivatal archívuma

8 INNEN-ONNN 8 GLÁNTI ÚJSÁG Karácsonyi Dalton-nap a G. Dusík lapiskolában December napjait karácsonyi hangulat tölti be. szürke iskolai hétköznapokat felváltja az ünnepre való készülődés. Karácsony csodája leginkább a gyerekeket érinti meg, ezért a tapasztalaton alapuló tanulás érdekes és hasznos módszerével szerettünk volna örömöt okozni nekik. karácsonyi szokások hálás témául szolgálnak a gyerekeknek az őket körülvevő világ észlelésére, megértésére. Dalton-napot a téli szünet előtti utolsó napon szerveztük meg, de az előkészületek már legalább két héttel azelőtt megkezdődtek. Elsősorban az év legszebb ünnepének a hagyományaira és a szokásaira szerettünk volna összpontosítani. E napon a gyerekeknek és a tanító néniknek egyaránt sok dolguk akadt, így az iskolai csengőt sem hallották meg. nap első felében mindenki a saját osztályában tevékenykedett. kis elsősöktől a negyedikesekig mindenki szorgalmasan készülődött saját előadására. Karácsonyi díszeket készítettek, karácsonyi jeleneteket, betlehemezést próbáltak, mézeskalácsot díszítettek saját maguk és osztálytársaik számára, karácsonyi dalokat gyakoroltak. Ezután az osztályok az iskola étkezdéjében gyülekeztek, ahol már várta őket a feldíszített karácsonyfa. z egyes bemutatók folyamán a gyerekek tanították egymást. Mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy a többiek megtanuljanak valami újat, s közben jól szórakozzanak. Voltak, akik hagyományos karácsonyi dalokat adtak elő, mások egy jelenetben bemutatták a karácsony igazi értékeit, de megismerhettük az ünnep 10 szimbólumát és születésének a történetét is. Érdekes volt hallgatni a különböző idegen nyelven előadott karácsonyi jókívánságokat is. gyerekek közben mézeskalácsot és karácsonyi ostyát kóstolgattak. z énekkarosok hagyományos karácsonyi dalokat énekeltek. Csendes éj közös éneklésével ért véget ez a gyönyörű nap. z ügyes és szorgalmas gyerekeknek, ill. a lelkes és kreatív tanító néniknek köszönhetően sikerült összekötnünk a kellemest a hasznossal. gyerekek jó érzéssel és vidáman mentek haza. Hűek maradtunk a Dalton-oktatás alapelveihez szabadság és felelősség, önállóság, de főleg együttműködés. Ez a remek nap volt a bizonyíték arra, hogy az életre való tanulás legjobb módja a saját tevékenység és élményszerű tanulás. Mgr. Jana Ostradecká Pályázat Galánta Város az 596/2003-as számú állami oktatásügyi igazgatásról és az oktatásügyi önkormányzati szervekről szóló törvény 4. paragrafusa alapján, valamint az 552/2003 számú közérdekű munkavégzésről szóló törvény 5. paragrafusa értelmében pályázatot hirdet a következő iskolák, ill. oktatási intézmények igazgatói posztjának a betöltésére: 1. SZNF lapiskola, SZNF Lakótelep 1415/49, Galánta 2. Štefánik lapiskola, Štefánik utca 745/1, Galánta 3. Spektrum Szabadidőközpont, Fő utca 1005/16, Galánta 4. Nová doba Lakótelepi Óvoda, Nová doba Lt. 923/12, Galánta 5. Nová doba Lt. Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda Nová doba Lt. 922/ Galánta 6. Clementis kertvárosi Óvoda, Clementis kertváros 902/3, Galánta 7. SZNF Óvoda, SZNF Lakótelep 999/29, Galánta 8. Materská škola Óvoda Észak Lakótelep, Cseh utca 1453, Galánta Belépés: július 1. Képesítési és egyéb feltételek: megfelelő szakmai és pedagógiai képzettség az iskola típusa szerint a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma 437/2009 számú rendelete alapján az első atesztáció vagy az azt helyettesítő tanúsítvány megszerzése a 317/2009-es számú oktatási szakemberekről szóló törvény alapján a 390/2011- es számú törvénnyel összhangban minimum 5 év pedagógiai gyakorlat

9 2014. február 9 INNEN-ONNN Mária Šefferová képzőművész kiállítása Január 15-én a neogótikus kastély északi szárnyában került sor az ismert képzőművész, Mária Šefferová, absztrakt képeiből összeállított kiállítás megnyitójára. kultúrműsorról Marian Jung, a tehetséges galántai zenész gondoskodott. művésznő lírikus és geometrikus absztrakt műveket alkot. Eredeti alkotásainak saját gondolatvilága van, mely mégis mindenki számára érthető. Szerinte egy kép sosem lesz művészi alkotás, ha nincs lelke, ha nem közvetít valamilyen üzenetet. Leginkább a meleg színárnyalatokat kedveli. Számára a festés egyfajta terápia is, melynek segítségével ki tudja fejezni érzéseit, hangulatait. Számára nem az a fontos, hogy egy-egy kompozíció jó vagy rossz. lényeg, hogy a lelke van benne, melyből olvasni lehet. Számtalan ötlet van még tarsolyában, mely megvalósításra vár. művésznő alkotásaira jellemző, hogy a képek keret nélküliek. Nincs rájuk szükség, mivel a képek a széleken is be vannak fejezve, ezzel is kifejezve, hogy nem a valóság metszete, hanem maga a valóság jelenik meg rajtuk, mely közvetlen kapcsolatban van a környezetével. Mária Šefferová alkotásait eddig több mint ötven egyéni és kilenc kollektív kiállításon láthatta a hazai és a külföldi közönség. lkotásaim modern képek, melyek új dimenziókban ábrázolják a valóságot. Képbe zárt érzelmek, szenvedélyek, gondolatok. Sokan közülünk nem híres alkotások másolatára vagy egy modern plakátra vágynak, hanem egy igazi, kreatív alkotásra. Divatba jön az igazi művészet, az eredeti alkotás mondta a szerző, Mária Šefferová. Lucia Gazdagová Foto: Róbert Rybársky feddhetetlenség vezetői képességek számítógépes ismeretek pályázatnak tartalmaznia kell: a legmagasabb végzettséget igazoló dokumentum hitelesített másolatát, szakmai önéletrajzot, feltüntetve a jelentkező képességeit, elvégzett speciális tanulmányait, publikációs tevékenységét, tankönyvszerzést, stb., a pedagógiai gyakorlat hosszát igazoló dokumentumot, az iskola, valamint az iskolai létesítmény igazgatására vonatkozó elképzelést, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, a pályázó beleegyezését személyi adatai feldolgozására a 428/2002 számú személyi adatvédelemről szóló törvény értelmében. jelentkezéseket leragasztott borítékban, melyre ráírták: VÝBEROVÉ KONNIE riaditeľ az iskola, ill. oktatási intézmény neve, NEOTVÁRŤ március 14-ig küldhetik a következő címre: Mestský úrad Galanta Mierové námestie 940/ Galanta. zokat a jelentkezőket, akik teljesítik a pályázatban való részvétel feltételeit, írásban értesítjük a meghallgatás időpontjáról és helyszínéről. Mgr. Maťašovský László polgármester

10 INNEN-ONNN 10 GLÁNTI ÚJSÁG városi rendőrség jegyzetfüzetéből járási közlekedési felügyelet a városi rendőrök együttműködését kérte egy ismeretlen gépkocsivezető ügyében indított nyomozásban, aki autójával közel 1000 euró anyagi kárt okozott a város vagyonát képező védőkorláton és lámpaoszlopon a Hódi utcában. kárt okozó személygépkocsit a rendőrök a Sládkovič utcában találták meg, végül pedig azonosították a sofőrjét is, Z. K. nagyfödémesi lakost. z esetet a Galántai Járási Közlekedési Felügyelet vizsgálja. Billa bevásárlóközpontból bejelentés érkezett, miszerint egy ismeretlen tettes ellopott az irodából 160 eurót. kiérkező városi rendőrök megállapították, hogy az elkövető észrevétlenül jutott az irodába, ahol a szolgálatban lévő alkalmazott táskájából eltulajdonította az említett összeget. rendőröknek sikerült azonosítani az elkövetőt, M. D. galántai lakost. z esetet az állami rendőrség vizsgálja. z állami rendőrök a városi rendőrök segítségét kérték egy ismeretlen tettes utáni nyomozásban, aki a vasútállomás várócsarnokában kirabolta Marek K. aranyosmaróti lakost, és eltulajdonított tőle 150 euró készpénzt. járőrök a károsulttal együtt átnézték a környező vendéglőket, éttermeket és játéktermeket. z egyik játékterem videófelvétele alapján a károsult azonosította az elkövetőt, Viktor D. galántai lakost. tettesre akár három év szabadságvesztés is várhat. z ügyet az állami rendőrség vette át. z éjszakai szórakozóhelyeken és nyilvános területeken végzett ellenőrző tevékenységük során a városi rendőrök négy kiskorú személyt azonosítottak, akik alkoholt fogyasztottak. zonosítottak továbbá egy felnőttet, Erik D. galántai lakost, aki kiskorúaknak lehetővé tette az alkoholfogyasztást, ezért a rendőrök pénzbüntetésben részesítették őt. kiskorú személyeket a 219/96-os számú szeszesitallal való visszaélésről szóló törvény értelmében átadták a szüleiknek. Egy lakos az Esterházy utcából azért kérte a városi rendőrök segítségét, mert a lakásába ismeretlen személy hatolt be. bűncselekményre hajnali 4 órakor került sor, amikor a nő a kutyáját sétáltatta. kellemetlen találkozás után az ismeretlen tettes a kamra ablakán keresztül távozott, melyen előtte szétvágta a védőhálót. városi rendőrök a bűncselekmény súlyára való tekintettel az esetről értesítették a bűnügyi rendőrséget is. Velük együttműködve meghozták a szükséges intézkedéseket, hogy minél előbb megtalálják az elkövetőt, ill. megakadályozzák az ehhez hasonló bűncselekményeket. Január első felében a városi rendőrök négy illegális szemétlerakatra bukkantak. Három esetben az elkövetők saját költségükre eltávolították a hulladékot. Egy esetben közigazgatási eljárás keretében fognak intézkedni, mivel nagyobb terjedelmű szemétlerakatról van szó. Mind a négy esetben galántai lakosok az elkövetők. Miroslav Grell városi rendőrparancsnok tűzoltók tavaly 559 alkalommal avatkoztak be a Galántai járásban Galántai Járási Tűzoltókapitányság tavaly összesen 559 alkalommal avatkozott be különféle eseményeknél. 146 alkalommal közúti balesethez, 220 alkalommal tűzesethez, 16-szor környezeti káreseményhez, 141 alkalommal műszaki mentéshez riasztották őket, de a tavalyi év folyamán a tűzoltók 36 alkalommal gyakorlatoztak is. Galántai Járási Tűzoltó-kapitányság 2013-ban 220 tűzesetet tart nyilván, melyek során öszszesen eurós közvetlen anyagi kár keletkezett. megmentett vagyon értéke euró. tűzesetek során két felnőtt személy megsérült, egy felnőtt pedig meghalt. Öszszehasonlítva a 2012-es évvel a tűzesetek száma 78-cal csökkent. közvetlen anyagi kár értéke szintén csökkent euróval, a megmentett vagyon értéke pedig euróval. tavalyi év legnagyobb tűzesetére július 27-én került sor a galántai transzformátor állomás magasfeszültségű kapcsolóján. tűz során elégtek a vezérlőkábelek, a teljesítménykapcsoló, valamint a 110 kw-os transzformátor, s ezzel a közvetlen anyagi kár becsült értéke 90 ezer euró. tüzet a kapcsoló meghibásodása során keletkezett elektromos rövidzárlat okozta. Érdekesség kedvéért elmondjuk, hogy a legtöbb tűzeset keddi napon történt, összesen 35 alkalommal. Ezt követi a vasárnap 34, illetve a szombat 33 tűzesettel. Ha a tűz keletkezésének időpontját nézzük, a legtöbb tűzeset délután három és öt óra között, ill. este hét és nyolc óra között keletkezett. helyszínt illetően a legtöbb tűzeset, pontosan 67 Szeredben történt, ezt követi a sorban Galánta 30, Sopornya 14, Sempte (Šintava) 13 és Szentharaszt (Vinohrady nad Váhom) 7 tűzesettel. tüzet leggyak-

11 2014. február 11 INNEN-ONNN Gyászmegemlékezés február 11-én volt egy éve annak, hogy örökre itt hagyott bennünket a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér és fiúgyermek, Bodó István. kik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot. Szeretettel emlékezik rá családja. Köszönetnyilvánítás január 22-én 77 éves korában elhunyt Muzslai Vidor, akitől a család, a barátok és az ismerősök január 24-én a galántai temetőben vettek végső búcsút. z elhunyt lánya és legközelebbi hozzátartozói mindenkinek köszönik a részvétnyilvánítást és a virágokat. Eladó 408 m2 alapterületű építési telek Galánta csendes környezetében. Bővebb tájékoztatás a ös telefonszámon. KRÓNIK Galántai Újság szerkesztősége értesíti az olvasókat, hogy a Krónika című rovatban csak abban az esetben jelenik meg az újszülöttek, elhunytak és házasságot kötöttek neve, ha ehhez a hozzátartozók, illetve az érintett személyek írásos beleegyezésüket adták a Galántai Városi Hivatal anyakönyvi hivatalában Megszülettek: Laura Megová Lenka Bačová Nina Hamarová lica Ročkárová Jakub Kečkár Viktória Szőcs Elena Šimaljak Rebeka Noveková Tímea Petrová Zara Šišáková bbie Gálik dam Bednár Nella Štefanovičová Házasságot kötöttek: Zsolt Galambos Slávka Grellová Július Bočkai - Martina Mitliková Szálláshelyek a Sportok Házában Városi Sportlétesítmények Kezelősége 40-férőhelyes turistaszállót üzemeltet a Sportok Házában. szálláshely kiválóan alkalmas olcsó szállást kereső turisták, sportolók, valamint a Galandia Termálközpont vendégei számára. szállás 2, 3, 4 és 5 ágyas szobákból és két 5 és 6 személyes kényelmes apartmanból áll. Kapcsolatfelvétel: a Sportcsarnok recepcióján, ill. a és a 031/ es telefonszámokon. Elhunytak: Mária Srňanová, szül. Kissová (62) Terézia Poláková, szül. Kunkelová (79) Štefan Gabriž (80) Milan Medík (60) Jozefína Klimová, szül. Balušíková (83) Radovan Mužlay (77) Miroslav Laššú (51) Jozef Hidvégi (75) Ida Pifková, szül. Takácsová (79) rabban a dohányzás, száraz fű és növényzet égetése, szemétégetés, valamint a nyílt lánggal való manipuláció okozta. Ezért a Galántai Járási Tűzoltó-kapitányság felhívja a lakosok figyelmét a tűzvédelmi előírások következetes betartására, és mindenkit arra kér, hogy nyílt lánggal való manipuláció, dohányzás és sütés-főzés közben legyenek fokozottan elővigyázatosak. Zoltán Tánczos őrnagy járási tűzoltóparancsnok Galánta nevezetes személyiségei évvel ezelőtt ( ) Galántán 80 hunyt el Frideczky Árpád gazda, publicista. Tanulmányai befejezése után Galántán gazdálkodott, később az Esterházy-birtok intézője lett. Korabeli egyletek tagja és tisztségviselője. Szakmai folyóiratokban publikált. Pozsony vármegye gazdasági kaszinójának a titkára volt. Számos gazdasági tanulmány, talajismereti és talajmegmunkálási monográfia szerzője. galántai régi temetőben van eltemetve. évvel ezelőtt ( ) Szentendrén hunyt el Galánta szülötte, Pirk 25 János festőművész. Tanulmányait a nagybányai festőiskolában, majd a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Tanulmányúton vett részt Párizsban (1931) és Olaszországban ( ) ben a szentendrei művésztelepen telepedett le. lkotásaiban valósághűen ábrázolja a mindennapi életet. Legjelentősebb kiállításai: Budapest (1956, 1965), Debrecen (1975), Szentendre (1983) ben Munkácsydíjat kapott. Szentendre díszpolgára, ahol 2010-ben megnyílt a művész nevét viselő múzeum is. Galántai Könyvtár regionális adattárából válogatta és összeállította Mgr. Kontár Juditt

12 INNEN-ONNN 12 Köztársasági elnökválasztás Szlovákiában GLÁNTI ÚJSÁG Szlovák Köztársaság Parlamentjének elnöke kihirdette a köztársasági elnökválasztás időpontját, melyre március 15-én kerül sor. z esetleges második forduló időpontja március 29. z elnökválasztással kapcsolatban szeretnénk néhány hasznos információt ismertetni Önökkel. Szlovák Köztársaság elnökének megválasztását a 46/1999-es számú köztársasági elnökválasztásról, az elnök visszahívásáról, ill. a népszavazásról szóló törvény, valamint annak későbbi módosításai szabályozzák. z elnökválasztáson minden szlovák állampolgár részt vehet, aki a választás napján betöltötte a 18. életévét, s a választás napján Szlovákiában tartózkodik. z a választásra jogosult állampolgár, akinek az állandó lakhelye Szlovákiában van, leadhatja szavazatát a lakhelye szerinti választókörzetben, de választói igazolvánnyal az ország bármely településének bármelyik választókörzetében. választói igazolvány kiadását a lakhelye szerinti önkormányzatnál kérvényezheti: személyesen, meghatalmazott személy által (a meghatalmazást nem szükséges hivatalosan hitelesíteni), a meghatalmazott személy aláírásával igazolja a választói igazolvány átvételét, írásban, elektronikus levélben ( ). kérvényben a következő adatokat kell feltüntetni: keresztnév és vezetéknév, születési szám, állandó lakhely (település, utca, házszám). Ha a választásra jogosult állampolgár levélben, ill. ben kérvényezi a választói igazolvány kiadását, fel kell tüntetnie a címet, melyre az önkormányzat kézbesítheti az igazolványt. z igazolványt ajánlott postai küldeményként, saját kézbe kézbesítik. zt a választásra jogosult polgárt, akinek nincs Szlovákiában állandó lakhelye, s a választások napján megjelenik az ország bármely választóhelyiségében, érvényes útlevele felmutatása alapján beírják az adott választókörzet választásra jogosult polgárainak a névsorába. Maťašovský László, Galánta város polgármestere, 17 választókörzetet jelölt ki a köztársasági elnökválasztás lebonyolítására. választások részleteiről a törvény értelmében továbbra is tájékoztatjuk majd Önöket. Ha bármilyen kérdésük van az elnökválasztással kapcsolatban, forduljanak bizalommal a Galántai Városi Hivatal Szervezési Osztályához, konkrétan Zuzana Morovičová osztályvezetőhöz, telefonszám: , zuzana. vagy Viczén Piroskához, a lakosság-nyilvántartó munkatársához, telefonszám: , ill. Zuzana Morovičová a szervezési osztály vezetője Tomi Kid egy hónapig merikában szeretne edzeni, áprilisban pedig visszatér a profi ringbe Tomi Kid hivatásos ökölvívó elmondta, hogy azért utasította vissza a januárra tervezett amerikai mérkőzését, mert idei első párviadalán szeretne felkészültebben részt venni. z itthoni kemény edzések mellett ebben segítségére lenne egy amerikai profi ökölvívó klubban végzett kb. egyhónapos edzéssorozat is. Tervei szerint Tomi legalább három hetet tölt majd a tengerentúlon. texasi mérkőzés után felvette velem a kapcsolatot egy jó ismerősöm, Maria Magdalena Rossak, akik jelenleg merikában él. Felajánlotta, hogy töltsek el néhány hetet a Chicago Illinois ökölvívó klubban Sam Colonna edző vezetése mellett. Sam az edzője többek között a világranglista 8. helyén álló IBO bajnoki címet viselő ndrzej Fonfarnak is, aki az edzőpartnerem lenne. Mellesleg ndrzej jelenlegi célkitűzése, hogy kiálljon Bernard Hopkins ellen, ezért nagyon örülök, hogy épp egy ilyen kiváló ökölvívó lesz az edzőpartnerem jelentette ki Tomi Kid. Tomi egy mérkőzésre szóló szerződést írt alá zsolnai Diamond Gym klubbal, mely április végén rendezi meg a hagyományos küzdősport tornát. WBO világbajnoki címért San ntonióban vívott nehéz mérkőzése után Tomiban még nagyobb a versenyzés iránti vágy, s ahogy azt a sajtótájékoztatón is elmondta, mindenképp viszszatér a profi ringbe. Ehhez a visszatéréshez a Muay Thai, K1 és ökölvívás zsolnai gálaestjét, a GL NIGHT THIBOXING & ENFUSION LIVE 2014 rendezvényt választotta, melyre április 26-án kerül sor a zsolnai DOXXbet arénában. mérkőzést 6, egyenként három perces menetre tervezik, az ellenfél neve egyelőre nem ismert. sajtóközlemény

13 2014. február Boxing Club tevékenységének kiértékelése Galánta legrégebbi, hatvan tagot számláló ökölvívó egyesületének küldöttei találkoztak január 31-én, pénteken, hogy kiértékeljék az egyesület tavalyi tevékenységét, s egyúttal új igazgatótanácsot válasszanak. nnak ellenére, hogy a 45 éves múlttal rendelkező klub vezetői, edzői és sportolói a tavalyi év folyamán rengeteg nehézséggel küzdöttek, az éves jelentés számos sikerről számol be az ökölvívó és a kickboksz szakosztály sikereit illetően. z ökölvívó klub legnagyobb sikerének számít a csapat UBCS Bajnokságban szerzett 1. helyezése, a fiatalabb diákok másodosztályú szlovák bajnokság csapatversenyében elért 2. helyezése, valamint az idősebb diákok első osztályú szlovák bajnokság csapatversenyében szerzett 3. helyezése. Csadi Imre tanítványa, Döme Mário, szlovák bajnoki címet szerzett a fiatalabb diákok kategóriában, testvére, Patrik pedig ugyanezen a versenyen ezüstérmes lett. Márió a hazai ökölvívás ifjú reménysége, tavaly tíz mérkőzésből tízet megnyert, azaz száz százalékos teljesítményt nyújtott. Kickbokszolóink is sikeresen szerepeltek az elmúlt évben. z MT SLOVK OPEN versenyen, a Szlovák Kupán és a Szlovák Bajnokságon összesen nyolc érmet szereztek Sárkány László, Ronald Kočík és Imrich Schäffer edzők tanítványai: dam Javor, Július Horváth, Ľuboš Jelínek, Marian Korman, Igor Molnár és Richard Javor. jelenlévő küldöttek megválasztották az egyesület új igazgatótanácsát, melynek elnöke Marian Lauro lett. z újonnan megválasztott elnök a következő négy évben számít az igazgatótanács tagjainak Marek damkovič, Eugen Czuczor, Mgr. Pavol Hosnedl és Juraj Stern sokéves tapasztalataira. z igazgatótanács első ülésén megválasztotta az ökölvívó, ill. a kickboksz egyesület elnökét Mgr. Pavol Hosnedlt és Marek damkovičot. jövőben az igazgatótanács és a két egyesület fő célkitűzései Galánta Város 22. labdarúgótornája Galánta Város Serlegért vívott teremfoci torna első évfolyamára 1992-ben került sor, idén február 8-án, szombaton, pedig immár 22. alkalommal találkoztak a torna résztvevői. hat focicsapatot két csoportba osztották, melyek közt volt ott volt a focitorna megalapítója, a Hanza együttese, valamint a galántai képviselő-testület csapata is. labdarúgó tornát Maťašovský László polgármester nyitotta meg, aki üdvözölte a sportolókat és élvezetes mérkőzéseket kívánt a sportszerűség szellemében. Eredmények: -csoport Hanza Interliga-válogatott 4:3 Bekaert Interliga-válogatott 5:0 Hanza Bekaert 8:3 B-csoport Galántai képviselő-testület csapata Nagyszombat Megyei Önkormányzat csapata 7:5 RF Team Szered Nagyszombat Megyei Önkormányzat csapata 6:4 Galántai képviselő-testület csapata RF Team Szered 3:3 5. helyért: Interliga-válogatott Nagyszombat Megyei Önkormányzat csapata 4:9 3. helyért: Bekaert RF Team Szered 3:3 (büntetőrúgásokkal 2:1) Döntő: Hanza Galántai képviselő-testület csapata 2:3 Legjobb kapus: František Valenský (Galántai képviselő-testület csapata) Legjobb játékos: Róbert Varga (Hanza) Legjobb góllövő: drián Čerňanský (Galántai képviselő-testület csapata) SŠZ mesta Galanta Marian Lauro 13 SPORT közé tartozik a tagság bővítése, női ökölvívó csapat létrehozása, önvédelmi kurzus indítása a gyengébb nem számára, valamint a sportolók teljesítményének a fokozása nemcsak a sportolók által kitűzött célok elérése érdekében, hanem hogy ily módon is terjesszék városunk jó hírnevét itthon és külföldön egyaránt. z évzáró tagsági gyűlés küldöttei viszont sajnálattal állapították meg, hogy a küldöttek által határozatban elfogadott nemes feladatok és célkitűzések iránt, melyek főleg a gyerekeket és a fiatalokat célozzák meg, senki nem volt kíváncsi a város képviselői, a városi képviselőtestület mellett működő ifjúsági, testnevelési és sportbizottság meghívott tagjai közül. Ivan Zelenák Fotó: Róbert Rybársky

14 GLÁNTI MŰSORFÜZET 14 GLÁNTI ÚJSÁG VMK programja Városi álarcosbál, esztrádterem , Showder club, esztrádterem , 8.00 túrócszentmártoni DC angol nyelvű színházi előadása, színházterem Coop Jednota alkalmazottainak a találkozója, esztrádterem , Halina Pawlowská talk show-ja, esztrádterem Járási vers- és prózamondó verseny, színházterem, esztrádterem Coop Jednota alkalmazottainak a találkozója, esztrádterem , Made in Hungária musical előadás, színházterem GLÁNTI MOZI digitalizációját az udiovizuális lap anyagilag támogatta. Kultúrház moziműsor: február (péntek szombat) 21:30 TÉLI MESE amerikai, 117 perc, szlovák feliratos, romantikus/fantasy, belépődíj 4, K- 12 február 14. (péntek) 16:30 2D, február 15. (szombat) 16:30 3D HERKULES LEGENDÁJ 3D amerikai, 90 perc, cseh feliratos, akció/kaland/történelmi, belépődíj 6 és 4, K-12 február 16. (vasárnap) 16:30 3D HERKULES LEGENDÁ- J 3D amerikai, 90 perc, magyar szinkron, akció/kaland/történelmi, belépődíj 6, K-12 február (szombat vasárnap) 19:00 DĚDICTVÍ 2 NEB KURVSENEŘÍK cseh, 106 perc, eredeti változat, vígjáték, belépődíj 4, K-15 február 18. (kedd) 19:00 NIM- Galántai Népművelési Központ ig Galántai Paletta képzőművészeti kiállítás XII. évfolyama, helyszín: Galántai Reneszánsz Kastély ig Ján Kollárovičnak, a Galántai Paletta képzőművészeti klub tagjának a képkiállítása, helyszín: Inovatech Diószeg március Šopornanský fašanek hagyományőrző szórakoztató rendezvény, helyszín: Sopornya község Šaffova ostroha 2014 néptánc szólisták járási seregszemléje, helyszín: Galánta Malé divadelné dosky gyermek színjátszó csoportok járási versenye, helyszín: Galánta minden pénteken Ifjúsági drámai alkotóműhely, helyszín: Galántai Népművelési Központ február március Fiatalkori bűnözés, z alkohol és a fiatalok, előadássorozat alapiskolások részére, helyszín: a Galántai járás alapiskolái Bővebb információk: tel./fax: 031/ , mobil: 0902/ osveta FOMÁNIÁS 1. RÉSZ dán, 118 perc, cseh feliratos, dráma, belépődíj 4, K-18 február 19. (szerda) 19:00 NIMFOMÁNIÁS 2. RÉSZ dán, 124 perc, cseh feliratos, dráma, belépődíj 4, K-18 február 21. (péntek) 19:00 2D szlovák feliratos február 22. (szombat) 16:00 3D cseh szinkron HOBBIT: SMUG PUSZTSÁ- G 3D amerikai/újzélandi, 170 perc, szlovák feliratos, kaland/fantasy, belépődíj 5 és 3, K-12 február 21. (péntek) 16:00 2D, február 23. (vasárnap) 16:00 3D HOBBIT: SMUG PUSZTSÁG 3D amerikai/újzélandi, 170 perc, magyar szinkron, kaland/fantasy, belépődíj 5 és 3, K-12 február 21. (péntek) 22:00, február 22. (szombat) 21:30 MIELŐTT MEGHLTM amerikai, 117 perc, cseh feliratos, dráma, belépődíj 4, K-15 február (szombat vasárnap) 19:00 BBO- VŘESKY II cseh, 120 perc, eredeti változat, vígjáték, belépődíj 4, K-12 február (kedd szerda) 19:00 HNG EREJE angol/ amerikai, 103 perc, cseh feliratos, életrajzi/ vígjáték, belépődíj 4, K-12 február 27. (csütörtök) 19:00 ZUZN MICHNOVÁ - JSEM SLVNÁ TK KORÁT cseh, 94 perc, eredeti változat, dokumentumjáték, belépődíj 3, KN február 28. (péntek) 16:30 2D, március 1. (szombat) 16:30 3D, március 2. (vasárnap) 16:30 2D MOGYORÓ-MELÓ 3D amerikai, 90 perc, szlovák szinkron, animációs családi, belépődíj 6 és 4, KN február 28. (péntek) 19:00 ROZKOŠ cseh, 111 perc, eredeti változat, dráma, belépődíj 4, K-12 február 28. (péntek) 21:30 NON STOP amerikai, 100 perc, cseh feliratos, akcióthriller, belépődíj 4, K-12 március 1. (szombat) 21:30 NON STOP amerikai, 100 perc, magyar szinkron, akcióthriller, belépődíj 4, K-12 Správa športových zariadení mesta Galanta Sportcsarnok Labdarúgás: (szombat) 8.00 a Galántai Teru leti Labdarúgó Szövetség tornája (szombat) 8.00 (szombat) a Galántai Teru leti Labdarúgó Szövetség tornája (vasárnap) Winterliga Tollaslabda: hétfő péntek, , szombat vasárnap, tollaslabda a nyilvánosság részére információ és helyfoglalás a 031/ es és as telefonszámokon. műsorváltozás joga fenntartva! Mindenkit szeretettel várunk. Tel.: , , Jegyelővétel egy órával kezdés előtt VMK Neogótikus kastély északi szárnya január február: Mária Šefferová - bstraktné obrazy kiállítás a közismert képzőművész alkotásaiból, megnyitó én órakor. február - március: Rubin Kosťov - fotó kiállítás, megnyitó án órakor. Reneszánsz kastély Időszaki kiállítások: a GNK mellett működő Galántai Paletta, képzőművészeti klub tagjainak a kiállítása Nyitva tartás: kedd péntek: szombat: vasárnap, hétfő: zárva. Matica Ház tól minden csütörtökön Kerámia alkotóműhely gyermekeknek és felnőtteknek Téli álom az lföldön kiállítás DB Nyitra Prefíkaná vdova ( ravasz özvegy) színházi előadás Élet a természetben gyermekrajz kiállítás Galántai Könyvtár rendezvényei , lkotóműhely, helyszín: a könyvtár ifjúsági részlege , könyv, mely lenyűgözött hangos felolvasás, helyszín: SZNF lapiskola , Mese-délután, helyszín: a könyvtár ifjúsági részlege Ismered a könyvtáradat? kvízjáték, helyszín: a könyvtár ifjúsági részlege Spektrum SZIK , 8.30 lapiskolák járási floorball bajnoksága fiatalabb fiúk, Szeredi Kereskedelmi kadémia (SZK) Városi karnevál, VMK Galánta , 8.30 lapiskolák járási floorball bajnoksága fiatalabb lányok, SZK , 8.30 Középiskolák járási floorball bajnoksága diáklányok, SZK , 8.30 lapiskolák járási floorball bajnoksága idősebb fiúk, SZK , 8.30 lapiskolák járási floorball bajnoksága idősebb lányok, SZK , 8.00 Fizika olimpia, E, F kategória, Štefánik lapiskola, Galánta Tavaszi szünet , Egy majdnem tábori nap, Spektrum SZIK Galánta , Egy majdnem tábori nap, Spektrum SZIK Galánta , Egy majdnem tábori nap, Spektrum SZIK Galánta - jelentkezni legkésőbb ig lehet a Spektrum SZIK-ben Galántán, napi díj 4 (ebéd) , Virtuális játékok versenye Nintendo Wii (golf, tenisz, teke), Spektrum SZIK Galánta Színházlátogatással egybekötött kirándulás Nagyszombatba , Városi asztalitenisz torna amatőröknek, Spektrum SZIK Galánta Pohotovosť lekární Medicana Posta u. 1599/ Dr. Max Vajanský u. 909/ Szent Lukács Gyógyszertár Hódi u. 373/38 (a kórházban) Klokner Hódi u REÁL ZDRVI Nálepka sz. u. 727/ Dr. Max TESCO, Fa u. 762/ Dr. Max Vajanský u. 909/ Dr. Max Šafárik u. 1531/ SUN PHRM Kaufland, Esterházy u Felicita Hódi u. 373/ Klokner Hódi u Medicana Posta u. 1599/ Dr. Max Šafárik u. 1531/ Szent Lukács Gyógyszertár Hódi u. 373/38 (a kórházban) Szent Márton Gyógyszertár Béke u Klokner Hódi u Dr. Max Vajanský u. 909/ Szent Lukács Gyógyszertár Hódi u. 373/38 (a kórházban) SUN PHRM Kaufland, Esterházy u Dr. Max TESCO, Fa u. 762/ Klokner Hódi u REÁL ZDRVI Nálepka sz. u. 727/ Dr. Max Šafárik u. 1531/ Szent Lukács Gyógyszertár Hódi u. 373/38 (a kórházban) Felicita Hódi u. 373/ REÁL ZDR- VI Nálepka sz. u. 727/ Dr. Max TESCO, Fa u. 762/ Dr. Max Šafárik u. 1531/49 Galántai Újság: Kiadja Galánta Város Önkormányzata, Mierové nám. 940 / 1, Galanta IČO: Béke tér 940/1, Galánta, IČO: Felelős szerkesztő: Rybársky Róbert ( ). Szerkesztő: Gazdagová Lucia ( ). Szerkesztőbizottság: elnök: Stern Juraj. Tagok: Mgr. Benkovics László, Bičan Milan, MUDr. Kertészová Helena, Kolek Péter. Magyar fordítás és korrektúra: Szabó Ingrid. Nyomja: Micropix s.r.o. Galanta. Lapengedély: EV 3076/09. ISSN kiadó és a szerkesztőség címe: Galántai Újság, Városi Hivatal, Béke tér 940/1, Galánta, tel.: 031 / http: e mail (szerkesztőség, hirdetések): szerkesztőség fenntartja magának a jogot a levelezői írások rövidítésére és szerkesztésére. közölt anyagokban megfogalmazott olvasói vélemények nem feltétlenu l tu krözik a szerkesztőség véleményét.

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

Youth Handball Festival

Youth Handball Festival 2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Képviselőtestülete 2740 Abony, 1. 100047/2008. Tárgy: jkvi kivonat Készült: Abony Város Képviselőtestületének 2008. november 27i üléséről. Napirend: A 2009. évi rendezvényterv elfogadása 409/2008.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04.

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 2 ( C ) IPA by 1974 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Határozat Gúta Város Képviselő-testületének 8. üléséről 2015. június 22-én

Határozat Gúta Város Képviselő-testületének 8. üléséről 2015. június 22-én Határozat Gúta Város Képviselő-testületének 8. üléséről 2015. június 22-én 186/2015 sz. a 2015.5.11-én kelt Pd 69/15/4401 3 sz., a T.t. 178/1998 sz. törvénye némely tételeinek be nem tartására vonatkozó

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2010.

Pénzügyi beszámoló 2010. Pénzügyi beszámoló 2010. BEVÉTELEK Egyesületi bevételek 588.504 Pályázatok, egyéb támogatások 120.000 Magánszemélyek támogatása 294.640 Önkormányzati működési támogatás 1,972.468 2011. év terhére előleg

Részletesebben

I. LYRA BEACH-HRSE AMATŐR STRANDÖPLABDA TORNA versenykiírása

I. LYRA BEACH-HRSE AMATŐR STRANDÖPLABDA TORNA versenykiírása I. LYRA BEACH-HRSE AMATŐR STRANDÖPLABDA TORNA versenykiírása 1. A verseny célja A sportág, ezen belül az amatőr strandröplabda népszerűsítése. A röplabda szerelmeseinek könnyen elérhető, szabadidősport

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Muay Thai Amatőr Világkupa. Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24.

VERSENYKIÍRÁS. Muay Thai Amatőr Világkupa. Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24. VERSENYKIÍRÁS Muay Thai Amatőr Világkupa Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24. A Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség (1066 Budapest, Jókai utca 18.) engedélyével nyílt bajnokságként megrendezésre

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2009. március 31. XIX. Évfolyam 3. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2 II. Hirdetmények 2 2 I. Közgyűlési határozatok A határozatok megtekinthetőek a www.hevesmegye.hu

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Rozsnyó város I n f o r m á c i ó s k ö z l ö n y e

Rozsnyó város I n f o r m á c i ó s k ö z l ö n y e Rozsnyó város I n f o r m á c i ó s k ö z l ö n y e 1. Törvénytár A polgárok a Rozsnyói Városi Hivatalban a hivatali fogadóórák alatt a II. emeleti, 206-os számú irodában nyerhetnek betekintést a Szlovák

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 1 509-8/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2013. szeptember 30-án megtartott üléséről 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J E

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév 1. A KOLLÉGIUMBAN DOLGOZÓ PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Név Igazgató Igazgatóhelyettes végzettség Szakképesítés (kompetencia terület) matematika-

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

Rozsnyó város I n f o r m á c i ó s k ö z l ö n y e

Rozsnyó város I n f o r m á c i ó s k ö z l ö n y e Rozsnyó város I n f o r m á c i ó s k ö z l ö n y e 1. Törvénytár A polgárok a Rozsnyói Városi Hivatalban a hivatali fogadóórák alatt a II. emeleti, 206-os számú irodában nyerhetnek betekintést a Szlovák

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. június 06-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. június 06-ai ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 134/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. június 06-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a A magyar nyelvért

Részletesebben

300/1993 T Ö R V É N Y

300/1993 T Ö R V É N Y 300/1993 T Ö R V É N Y a család- és utónévről *) A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa az alábbi törvényt alkotta: Az utónév 1. (1) A Szlovák Köztársaság területén született személy utónevét a szülők közösen

Részletesebben

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

IKSZT Szolgáltatási és Programterv Helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez 1 1 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.01.08 8 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.02.05 8 Falugazdász

Részletesebben

A verseny rövid ismertetése

A verseny rövid ismertetése MISKOLCI EU VÁNDORKUPA Országos európai jogi perbeszédverseny A verseny rövid ismertetése 1. A verseny célja A 2014-ben immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Miskolci EU Vándorkupa európai uniós

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 719/2009. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Palotakerti Óvoda intézményvezetői állásának betöltésére. Előterjesztő:

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Esztétikus Gimnasztika 2013-2014 FESZTIVÁL Magyar Esztétikus Gimnasztika Sportszövetség hun.aggfed@gmail.com

Esztétikus Gimnasztika 2013-2014 FESZTIVÁL Magyar Esztétikus Gimnasztika Sportszövetség hun.aggfed@gmail.com Esztétikus Gimnasztika 2013-2014 FESZTIVÁL hun.aggfed@gmail.com Bevezetés Az esztétikus gimnasztika FESZTIVÁL első ízben kerül megrendezésre. A résztvevő egyesületekkel, edzőkkel, sportolókkal közösen

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására Készítette: Damm Mária Szociális és Egészségügyi Ágazat koordinátora Előterjesztő:

Részletesebben

Youth Waterpolo Festival

Youth Waterpolo Festival 2015 Youth Waterpolo Festival 19 25 July 2015 Kaposvár, Hungary Youth Waterpolo Festival HUNGARY 2 0 1 5 19 25 JULY www.youthwaterpolofestival.org 2015 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Működési engedély. A kérelemhez eredetben, vagy hitelesítésre alkalmas másolatban /az eredeti bemutatása mellett / csatolni kell:

Működési engedély. A kérelemhez eredetben, vagy hitelesítésre alkalmas másolatban /az eredeti bemutatása mellett / csatolni kell: Működési engedély Eljáró hatóság: Tiszaföldvár Város Önkormányzatának Jegyzője Ügyintézés helye: Igazgatási Osztály földszint 7-8 számú iroda Ügyintéző: Gál Judit Elérhetősége: 56/470-017; 9/1-es mellék

Részletesebben

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!!

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!! Csongrád Megyei Kick-box Szövetség Tigers Kick-box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub IDŐPONT: 2009. május 22-24. HELYSZÍN: Szeged, Városi Jégpálya, Szabadkai út 22. SZABÁLYOK: WAKO szabályok,

Részletesebben

2012. évi pályázati kiírás

2012. évi pályázati kiírás 2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település

Részletesebben

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói

Részletesebben

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-46/2015. A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE

Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE a díszpolgári cím adományozásáról Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Polgármesteri díjak átadása

Polgármesteri díjak átadása AKTUÁLIS 2 GALÁNTAI ÚJSÁG Polgármesteri díjak átadása December 10-én a Galántai Reneszánsz Kastélyban került sor a 2013-as polgármesteri díjak átadására, melyeket Maťašovský László polgármester az egyes

Részletesebben

1. Neve:... neme:... születési neve:... anyja születési neve:... születési helye:...ideje:... év...hó...nap. állampolgársága:... családi állapota:...

1. Neve:... neme:... születési neve:... anyja születési neve:... születési helye:...ideje:... év...hó...nap. állampolgársága:... családi állapota:... Beérkezés időpontja: 2015/2 Szám: JELENTKEZÉSI LAP RENDŐR SZAKKÉPESÍTÉS megszerzésére irányuló képzésre A jelentkezési lapot az érvényes okmányok alapján, olvashatóan, nyomtatott nagybetűvel, írógéppel

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Kódszáma:FM-KISTELEPULES/2008

A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Kódszáma:FM-KISTELEPULES/2008 A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) Kódszáma:FM-KISTELEPULES/2008 A Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK) pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, a Finn Köztársaság Oktatási Minisztériuma,

Részletesebben

I. JFC Kupa Jászberény, 2015. augusztus 16. VERSENYKIÍRÁS. I. JFC Kupa. utánpótlás labdarúgótorna

I. JFC Kupa Jászberény, 2015. augusztus 16. VERSENYKIÍRÁS. I. JFC Kupa. utánpótlás labdarúgótorna VERSENYKIÍRÁS I. JFC Kupa utánpótlás labdarúgótorna A TORNA CÉLJA A bajnokságok megkezdése előtt felkészülési lehetőséget biztosítani a meghívott csapatok számára. Célunk az, hogy ezt a tornát évről-évre

Részletesebben

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 HAZAI ÉS NEMZETKÖZI FORDULÓVAL Európa gazda(g)ságot tanul! Részletes ismertető 2 / 5 oldal EBC*L GAZDASÁGI VERSENY Európa gazda(g)ságot tanul! Immár negyedik éve kerül megrendezésre

Részletesebben