A FOGLALKOZTATÁS KÍNÁBAN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A FOGLALKOZTATÁS KÍNÁBAN"

Átírás

1 A FOGLALKOZTATÁS KÍNÁBAN JORDÁN GYULA Kínában a már közel két évtizedes reformfolyamat a gazdasági és a társadalmi élet egészére mélyreható hatást gyakorolt. A reformok által érintett területek között kiemelt fontossága van a foglalkoztatásnak, hiszen egy ilyen óriási népességű országban a rendelkezésre álló munkástömeg hatékony foglalkoztatása központi kérdés. Kína foglalkoztatáspolitikája azért is figyelemre méltó, mivel Kína is bár rendszerváltás nélkül a ( szocialista ) piacgazdaságba való átmenet folyamatában van és legalábbis hivatalosan viszonylag alacsony szinten tudta tartani a munkanélküliek arányát. A felhalmozódott problémák, illetve a reformtörekvések megértéséhez szükséges a megelőző időszak jellemzőinek rövid felvázolása. Foglalkoztatáspolitika a tervgazdaságban A Kínai Kommunista Párt is azt hirdette, hogy a szocializmusban a munkavégzés minden munkaképes ember számára jog és egyúttal kötelesség, és ennek megvalósítását a rendszer egyik fő feladatának tekintette. A múltból örökölt munkanélküliség felszámolására a munkaerő teljes ellenőrzésének, a városi munkaerő esetében a központosított adminisztratív elosztásnak a gyakorlatát követték. Több értelemben is lényegében kizárták a munkaerő-mobilitás lehetőségét. Mindenekelőtt szigorú háztartási regisztrációs rendszer (és a városokban de lényegében a falvakban is az ehhez kapcsolt ellátás) alkalmazásával megakadályozták a mobilitást a városi és a falusi területek között. A vállalatok és intézmények nem vehettek fel és nem bocsáthattak el szabadon alkalmazottakat, dolgozókat az állami munkaerő-gazdálkodási osztályoktól kellett igényelniük. A munkahely-kijelölés gyakorlatilag élethossziglan szólt, egy állami vállalatnál való alkalmazás biztos állást, fizetést és különböző juttatásokat jelentett, amit vas rizsestál rendszernek jellemeztek. Ráadásul kialakult az a gyakorlat is, hogy a munkahelyet a gyermekek örökölhették, és a biztos állást gyakran a legkevésbé tehetséges gyermeknek adták át, ami a szakmai szint csökkenését is előidézte. Bár a munkaerő ezen bürokratikus elosztása kidolgozott szabályok szerint folyt, a színfalak mögött széles körű informális folyamatok zajlottak, a fiatalok, az elhelyezésre várók mozgósították a kínai körülmények között az élet minden területén igen fontos kapcsolatokat ( guanxi ). [13] A teljes foglalkoztatottságra törekvés jegyében a szükségesnél több munkaerőt kényszerítettek a vállalatokra, intézményekre, így akut problémává vált a kapun belüli latens

2 JORDÁN: A FOGLALKOZTATÁS KÍNÁBAN 599 munkanélküliség, a tétlen foglalkoztatottak jelensége. A munkabér jórészt elvesztette ösztönző jellegét, nagyfokú egyenlősdi uralkodott, a bér elsősorban a munkában eltöltött idő és az előléptetés arányában emelkedett. A rendszer a magas szubvenciók, az alacsony árak és a korlátozott fogyasztás politikáját követte, amely párosult a magas foglalkoztatási aránnyal és az alacsony fizetésekkel. Mindez rendkívül kedvezőtlen hatással volt a termelékenységre, a munkafegyelemre, a szakmai színvonalra. Az állami vállalatok nagymértékben jelenleg is egyfajta mini jóléti államként funkcionáltak, amelyek dolgozóiknak lakást, orvosi ellátást biztosítottak, különböző gyermek-, üdülési stb. létesítményeket üzemeltettek, sőt a visszavonultak nyugdíját is ők fizették. Ezek a hatalmas terhek rendkívüli módon akadályozták a vállalatok alkalmazkodását a piaci körülményekhez, és a foglalkoztatáshoz is kapcsolódva szükségessé tették a társadalombiztosítási, szociális ellátási és nyugdíjrendszer kialakítását, illetve alapvető reformját. A tulajdonviszonyok alakításában és a gazdaságfejlesztésben évtizedeken át követett elvek sok vonatkozásban ellene hatottak a teljes foglalkoztatásra törekvésnek. A szocialista tulajdonviszonyok kizárólagosságát szem előtt tartva szinte teljesen felszámolták a magántevékenységet. Az emberek önfoglalkoztatása lehetetlenné vált, kezdeményező készségüket visszafejlesztették, passzívan az államtól várták foglalkoztatásuk megoldását. A nehézipar fejlesztésére helyezett indokolatlanul nagy hangsúly, a beruházási tőke aránytalanul nagy részének erre a célra fordítása jelentős mértékben a teljes foglalkoztatás ellen hatott. A reformidőszak kezdetén végzett számítások szerint egymillió jüan állótőke-beruházás a nehéziparban 94 munkahelyet teremtett, ugyanekkora összeg az állami könnyűiparban 257-et, míg a szolgáltató szektorban több mint 2 ezret. A tercier szektor még 1988-ban is csak 21 százalékkal járult a GDP-hez, míg Indiában 38, Indonéziában 40, a Fülöp-szigeteken 44 százalékkal. ([6] 54. old.) Egyéb tényezők mellett nem szándékos következményként még a torz árrendszer is diszkriminálta a munkaigényes tevékenységeket. Így például az villamos áram díjából a tőke- és energiaigényes ágazatok árkedvezményt kaptak, míg a magasabb árak csökkentették a munkaintenzívek nyereségességét. Bizonyos értelemben a kormány az állami vállalatoknak amelyek jellegzetesen kevésbé munkaigényesek, mint a kollektív és magáncégek jelenleg is átfogó kedvezményeket biztosít a beruházási tőkétől az anyag- és energiaellátásig. A mezőgazdaságban kezdődő reformok felszínre hozták azt a kommunaidőszakban jórészt rejtve maradt tényt, hogy igen nagy tömegű felesleges munkaerő található ebben a szektorban. A reform lényegét jelentő családi termelési felelősségi rendszer összekapcsolta a munkát, a teljesítményt a jövedelemmel, és a nyereség középpontba állításával nagy tömegeket zárt ki a gazdálkodásból. A mezőgazdasági termékekre jellemző sokszor adminisztratív, piacon kívüli eszközökkel megszabott alacsony árak, az egyéb szektorokban megszerezhető sokkal magasabb jövedelmek szintén a föld elhagyására ösztönzik a parasztokat, növelik a kivándorlást a mezőgazdaságból. A foglalkoztatási probléma dimenziói A csak rendkívül vázlatosan jelzett foglalkoztatási gondok igazi dimenzióiról akkor alkothatunk némi képet, ha néhány számadattal érzékeltetjük a munkaerő nagyságát. Az 1995 végi adatok szerint Kína munkaereje (az aktív korban lévők száma) 830 millió fő

3 600 JORDÁN GYULA volt, az ország népességének 68,7 százaléka. A foglalkoztatottak száma ugyanakkor 689,1 millió volt, ami 1990 óta 42,3 millió fős növekedést (átlag évi 1,3 százalék) jelez. A városi területeken 5,2 millió munkanélkülit regisztráltak, ami 2,9 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. 1 A tényleges munkanélküliségi ráta ezt hivatalosan is elismerik ennél lényegesen magasabb, mert nagyon sokan nem regisztráltatják magukat. A tényleges arányt jobban megközelítette a kínai központi bank vezetője 1996-os becslése, amely a rátát 8 százalékra tette. 2 Vagyis a 150 milliósra becsült városi munkaerő mellett nem 5, hanem 12 millió munkanélküli van. A 9. ötéves terv ( ) célkitűzése szerint a városi munkanélküliséget 4 százalék körüli szinten (ez 2000-ben 8,5 millió főt jelentene) kívánják tartani. A szakértők azonban 12 százalékkal számolnak. Ez a becslések szerint azt jelenti, hogy 54 millió fő számára kell új foglalkoztatási lehetőséget találni, míg a falusi területeken a felesleges munkaerővel 214 millió főnek. Kína igen alacsony urbanizáltsága miatt a népesség túlnyomó része vidéken él, és a felesleges munkaerő nagy tömegei is ott találhatók. Az évi jelentés szerint a munkaképes korú falusi népesség 580 millió főt tesz ki (a rokkantak leszámításával mintegy 540 milliót). A reformidőszak kezdetén mintegy 30 százalékra, esetenként még magasabbra becsülték a mezőgazdaságban feleslegessé váló munkaerőt, amelynek foglalkoztatására a hagyományos földművelésen kívül kell megoldást találni. Ennek a hatalmas tömegnek a városokba áramlását, a városoknak a világ más részein tapasztalható lepusztulását mindenképpen meg akarták akadályozni. A megoldásra vonatkozó elképzeléseket jól tükrözték a hivatalos kínai propaganda jelszavai: a földet hagyjátok el, de ne a falut; belépni a gyárakba, de nem a városokba; gazdaggá válni a szülőföldön stb. A megoldást segítette egyrészt a mezőgazdasági termelés bővítése, a szakítás a korábbi egyoldalú gabonatermeléssel, vagyis az állattenyésztés, a halászat, az erdőgazdálkodás fejlesztése. A legjelentősebb hatású azonban a különböző ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások százezreinek, millióinak beindítása volt, amelyek ma 23 millió vállalkozásban már mintegy 130 millió embernek biztosítanak munkahelyet. Ezek a falusi, mezővárosi vállalatok váltak a kínai gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő szektorává, amelyek a foglalkoztatáson túl a hazai kereslet kielégítésében, sőt az exportárualap előállításában is jelentős szerepet játszanak. Az általuk kínált lehetőségek, a magasabb keresetek esetenként még a kvalifikált városi munkásokra is vonzerőt gyakorolnak, így e szektor foglalkoztatottaiból mintegy 10 százalékra becsülik a városiak arányát. 3 A művelhető földterület korlátozott volta következtében még közel 200 millió fő felesleges munkaerő található vidéken. A gyorsan kialakuló piaci viszonyok, a regisztrációs rendszer fellazulása is lehetővé tette, hogy a felesleges munkaerő jelentős része kiáradjon, és az eredeti szándékoktól eltérően a vidéki területeken kívül keressen megélhetési lehetőséget. Ma már az óvatos becslések is 100 millió körülire teszik az ún. vándorló munkások számát, akik a gazdasági fejlődés élvonalában haladó tengerparti városokba, a különleges gazdasági övezetekbe, ipari és építési központokba áramlottak. Végül, de nem utolsósorban számításba kell venni, hogy évente a természetes népességnövekedés következtében további mintegy millió fő lép be a munkaerő-piacra. (A foglalkoztatás kérdésének egészéhez lásd [11], különösen old.) 1 Li Rongxia: Surveying the job market. Beijing Review évi 34. sz. 16. old. 2 Far Eastern Economic Review július old. 3 Changes in employment structure. Beijing Review évi 39. sz. 23. old.

4 A FOGLALKOZTATÁS KÍNÁBAN 601 Az idézett adatok némi fogalmat adnak arról, milyen nagyságrendű feladatok vártak megoldásra a reformidőszakban, illetve milyen gondokkal kell szembenézni közép- és hosszú távon. A szerteágazó és bonyolult problémákból itt csak néhánynak az érintésére van lehetőségünk. A foglalkoztatás strukturális átalakulása Az egyik legfontosabb lépés a szocialista, állami szektoron kívüli gazdasági egységek működésének engedélyezése, sőt ösztönzése volt, amely nemcsak a városi gazdaság egész képét változtatta meg, hanem átformálta a munkaerőpiac mozgatóerőit is. Az indulási gondokat fokozta, hogy tömegével áramlottak vissza a kulturális forradalom alatt átnevelés céljából vidékre küldött fiatalok. A 17 milliósra becsült tömeg foglalkoztatását csak az állami szektorra és a központosított állami munkaerő-elosztás csatornáira támaszkodva nem lehetett megoldani. A reformpolitika lehetővé tette a kollektív, a magán- és a külföldi tőkéjű vállalatok tevékenységét. A nem állami szektorok közül előnyt élveztek a korábbi időszakban is létező kollektív vállalatok, amelyeket ideológiailag is legitimnek és a szocialista gazdaság részének tekintenek. Egy 1981-es határozat sürgette minél nagyobb számú létrehozásukat egyének, kollektívák vagy állami vállalatok beruházásaiból. Az adókedvezmények mellett az állami vállalatokhoz képest nagyobb döntési szabadságot kaptak termelési, értékesítési és foglalkoztatási kérdésekben. Minden olyan vállalat kollektív státust kaphat, amelyben az egyéni tulajdon nem haladja meg a 49 százalékot a vállalat aktíváiból. A munkahelyteremtés tekintetében ezek a vállalatok igen eredményesek voltak, 1978 és 1992 között a városokban a munkaerőpiacra belépő munkaerőnek mintegy 30 százalékát foglalkoztatták, de például a kereskedelemben az általuk foglalkoztatottak száma közel ötszörösére nőtt, és részesedésük 16-ról 34 százalékra ugrott, miközben az állami vállalatoké 84 százalékról 44 százalékra esett vissza ([10] 950. old.) A kollektív vállalatokra vonatkozó hivatalos statisztikák azonban nagyszámú magántulajdonú céget is tartalmaztak. Ez nemcsak az utóbbiakkal szembeni ideológiai alapú bizalmatlanság következménye volt, hanem annak is, hogy a hamis regisztrálás révén ezek kedvezőbb adózási, hitel-, beszerzési stb. feltételekhez is jutottak. Még 1992-ben is az ilyen vörös cégért vagy vörös kalapot kölcsönző magánvállalatok legalább a felét tették ki a városi kollektív vállalatoknak. A korábbi évtizedek gyakorlatától a legjelentősebb eltávolodást a magánszektor ismételt, kiterjedt megjelenése jelentette. Az erről zajló vita egyik érzékeny témája a kizsákmányolás vádja volt, amit esetenként azzal az elméletileg nem túlzottan mélyenszántó, mindenesetre meggyőző érvvel is igyekeztek leszerelni, hogy e szektorban általában magasabbak voltak a fizetések ban az alkotmány kiegészítése legitimálta a magánvállalatok létezését. Kezdetben az általuk foglalkoztatottakat két segédre, kisegítőre és 5 tanoncra akarták korlátozni, az élet azonban ezeket a korlátozásokat mind az arányok, mind az összlétszám vonatkozásában gyorsan átlépte. Mindenesetre a statisztikák is megkülönböztették a 8 főnél kevesebbet foglalkoztató egyéni és az ennél nagyobb létszámmal dolgozó magánvállalkozásokat. Az utóbbiak között már szép számmal vannak több száz, sőt ezer fővel dolgozó cégek is ben 17,7 millió egyéni vállalkozás működött, több mint 29 millió főt foglalkoztatva, ugyanakkor a magánvállalatok száma

5 602 JORDÁN GYULA 238 ezer volt 3,7 millió alkalmazottal re azonban közöltek 21,7 millió egyéni és 420 ezer magánvállalatról szóló adatot is. 5 A magánszektor fő vonzerejét a magasabb jövedelmek mellett az egyéni ambíciók érvényesítésének nagyobb lehetőségei adják. A magánszektorban főleg alacsony képzettségű fiatalokat és nagy arányban nőket alkalmaznak, bár növekszik azon magáncégek száma, amelyek a kínai vállalati átlagot messze meghaladó arányban toboroznak magasan kvalifikált szakembereket. A tulajdonosok, a vállalkozók között jelentős arányban találni felsőfokú végzettségűeket. Mivel a hivatalos statisztikák a vállalati regisztrációkon alapulnak, az említett vörös kalap gyakorlata miatt is nagymértékben alábecsülik a magánszektornak a foglalkoztatásban betöltött növekvő szerepét. (Kínai kutatók jelentései még 1995-ben is a vörös kalappal rendelkező vállalatok számát az ország egyes részein a hivatalosan magánvállalkozóként regisztráltakénak 2 6-szorosára tették. 6 ) Gyakori az is, hogy a ténylegesnél jóval kevesebb alkalmazottat jelentenek be, annál is inkább, mivel a kirótt díjakat (adókat) rendszerint a munkások száma alapján állapítják meg. A becslések ezért a hivatalos adatoknál 4 7-szer magasabbra tették a magánszektor által foglalkoztatott városi dolgozók arányát, például 1992-ben a hivatalos 5,3 helyett 21, sőt 33 százalékra. ([10] old.) A nyitási politika eredményeként megjelent és különösen az ország bizonyos részein igen gyors ütemben terjedt a külfölditőke-befektetésű vállalatok mindhárom formája (közös, kooperatív és teljesen külföldi tulajdonú vállalatok). A foglalkoztatás terén ezek fokozatosan sokkal nagyobb szabadságot kaptak, mint az állami vagy a kollektív szektor vállalatai. Engedélyezték számukra az önállóbb munkásfelvételt és -elbocsátást, a fizetés szintjének és formájának meghatározását. (A fizetéseknél kezdetben követelmény volt, hogy elérje az állami fizetési szint százalékát.) 1984 és 1992 között a külföldi érdekeltségű vállalatok foglalkoztatási adatai közel évi 60 százalékos növekedést jeleztek, de emlékeztetni kell arra, hogy a külföldi működőtőke beáramlása éppen 1992-től növekedett meg ugrásszerűen ben a külföldi tőkéjű vállalatok a teljes ipari teljesítmény 14,5 százalékát, a teljes export és import volumenének 39 százalékát adták, és mintegy 17 millió főt foglalkoztattak. 7 Különösen a jól képzett kínai munkaerőt állítják dilemma elé: az állami vállalatok által nyújtott nagyobb munkahelyi biztonságot, a lakás és egyéb juttatások hiányát mennyiben ellensúlyozzák a magasabb fizetések, a nagyobb szakmai kihívás, az esetleges külföldi utazások. [8] A foglalkoztatási rendszer reformja A foglalkoztatás strukturális átalakulásán, a munkahelyteremtési lehetőségek új formáin túl a foglalkoztatás egésze nagy változásokon ment keresztül. Fontos célkitűzés volt a munkaerő-elosztás új rendszerének kialakítása, az állam közvetlen adminisztratív szerepének csökkentése, a munkaerő-elosztás intézményi csatornáinak bővítése és a munkaerő-piaci elemek bevezetése. A munkaerő áruként való elismerése és a munkaerőpiac létesítése forradalmi volt, nagy előrelépést jelentett a valódi piacgazdaság felé Li Rongxia: China export development of privat economy. Beijing Review évi 25. sz. 18. old. 5 Privat economy booms in China. Beijing Review évi 27. sz. 15. old. 6 Privat economy booms in China. Beijing Review évi 27. sz old. 7 Huang Wei: Foreign capital versus national industry. Beijing Review évi 44. sz. 18. old.

6 A FOGLALKOZTATÁS KÍNÁBAN 603 végéig mintegy 30 ezer foglalkoztató ügynökség jött létre különböző szinteken, munkaerő-vásárokat tartanak, megszokottá vált a hirdetéses munkaerő-toborzás és álláskeresés. A nyolcvanas évektől gyors ütemben szaporodtak a munkaerő-közvetítő vállalkozások, amelyek különösen a munkaerőpiacra újonnan belépők elhelyezkedési gondjait igyekeznek megoldani. [4] Nagy jelentősége volt a káder- és személyzeti rendszer reformjának, amely az irányító apparátus, a párt- és az állami bürokrácia minőségének javítását, tagjainak hatékonyabb munkára ösztönzését segítette. Részletesen kidolgozták az állami alkalmazottak toborzásának (nyílt versenyvizsgákkal), munkájuk értékelésének rendszerét, jutalmazásuk, büntetésük és felmentésük módját. Ezek általános alkalmazása biztosíthatja, hogy egész pályafutásuk jogilag szabályozott, törvényi keretek között zajlik. A vállalatok piaci körülmények közé helyezésének egyik következménye szabadabb munkaerő-gazdálkodásuk fokozatos bevezetése volt. A változtatás fontos törekvése szakítani az állandó foglalkoztatás, a vas rizsestál gyakorlatával és áttérni a szerződéses alkalmazásra. [12] Az 1982 végén elkezdett kísérletek után 1986-tól minden állami vállalatnál általánossá tették ezt a rendszert, de hangsúlyozottan csak az újonnan belépők esetében. A szerződések megszabják az alkalmazás időtartamát (a reformerek a 2 5 évet részesítik előnyben), a két fél jogait és kötelességeit. Elvileg egyenlő felek kötik, így lehetővé teszi a két választást vagy a két szabadságot : a munkás választhat munkahelyet, a menedzser választhat alkalmazottat. A szerződés megújításának lehetősége a feltevések szerint ösztönzően hat a teljesítményre. A bizonytalanság, a kiszolgáltatottság elemeit is magában foglaló rendszer éles ideológiai vitákat és erőteljes ellenállást váltott ki. A szerződésesek úgy érezték, hogy másodosztályú munkásokká válnak, és mindent megtettek az állandó státusba kerülésért. (1993 végén is csak 23,3 millió szerződéses munkás volt az akkor mintegy 100 milliós állami foglalkoztatotti táborban.) A szerződéses rendszert illetően a vállalatok véleménye is erősen megoszlik: például a nagy, tőkeintenzív nehézipari cégek, ahol a szakmai követelmények magasak, előnyben részesítik a stabil munkaerőt, míg más típusú vállalatok inkább elfogadják, de elég általánosan tartanak a munkások különböző helyzetű csoportjai közötti konfliktusoktól, a vállalat iránti szolidaritás gyengülésétől, a munkamorál romlásától. A szűkebben vett foglalkoztatás problémáján messze túlmutató társadalmi, gazdasági vonzatú a vándormunkások már jelzett kérdése. A különleges gazdasági övezetekben, a tengerparti városokban, a nagy építkezéseken égetően szükség van a nagy tömegű, olcsó és akár képzetlen munkaerőre is, amelyre rendkívüli vonzerőt gyakorol az így megszerezhető, a falusi átlagot legalább két-két és félszeresen meghaladó jövedelem. Kínában is társadalmi nyugtalanságot okoz, így a stabilitást veszélyezteti a gazdagok és a szegények között szélesedő szakadék. Ennek áthidalásához bizonyos értelemben hozzájárulnak a vándorlók is, többek között keresetük rendszeres hazautalásaival vagy megtakarított pénzükkel szülőföldjükön vállalkozás létesítésével. Szecsuanban 1995-ben 20 milliárd jüanra (2,4 milliárd dollár) becsülték az így hazautalt kereseteket, amelyek egyenlőek voltak a tartomány GDP-jének 7 százalékával. 8 A vándormunkások nagy része családtagok, barátok, falubeliek segítségével talál, sokan saját maguk keresnek munkát és csak kis részük jut hozzá a közvetítő irodák révén. 8 Bruce Gilley: Irresistible force. Migrant workers are past of a solution, not a problem. Beijing Review április old.

7 604 JORDÁN GYULA Felmérések tanúsága szerint a faluról jötteket valóban másodosztályú állampolgárként kezelik. A törvény ellenére gyakran nem kötnek velük írásos szerződést (vagy ha igen, nem adják át nekik) mértéktelen túlórázásra kényszerítik őket (gyakran ezt meg sem fizetik), bérük egy részét biztosítékként visszatartják, munkakörülményeik gyakran egészségre ártalmasak, veszélyesek (nagyon sok a halálos vagy súlyos sérüléssel járó baleset), elszállásolásuk rendszerint szűkös, a szociális ellátásokból többnyire kizárják őket. A vándormunkások mintegy negyedét kitevő nők helyzete még kedvezőtlenebb. A vándorlókat teszik felelőssé a városok túlzsúfoltságáért, a közművek fokozott megterheléséért, megvádolták őket nem mindig alaptalanul a családtervezési szabályok alóli kibújással, de a legsúlyosabb probléma aránytalanul nagy részesedésük a bűnözésben (az összes bűnesetből 1995-ben Sanghajban állítólag 50, Pekingben 46 százalékban voltak érintettek). Társadalomtudósok ezt természetesen nem bűnöző hajlamuknak tulajdonítják, hanem főleg a hatóságok és a munkáltatók részéről tapasztalt nem megfelelő bánásmód számlájára írják. Jogaik védelme, az emberibb körülmények és bánásmód biztosítása még megoldásra váró feladat. Némi biztatást jelenthet, hogy a felmérések szerint egyre inkább tudatában vannak jogaiknak, és idővel talán képesek is lesznek azokért fellépni. A szakszervezetek szerepe ebben igen kicsi, mert számos munkahelyen nem működnek, ahol pedig léteznek, ott jórészt az előző évtizedek gyakorlatát követve gyakran inkább a munkáltatókkal való harmonikus viszonyt tartják szem előtt. A nők foglalkoztatása szintén jelentős probléma, főleg nagy számuk miatt. Az es népszámlálás szerint a foglalkoztatottak 44,6 százaléka (291 millió) volt nő. Ez az arány más országok adataival összevetve igen magas: Japánban 37 százalék, az Egyesült Államokban 40 százalék, Indiában 17,4 százalék. ([9] old.) A reform előtti időszak helyzetükre vonatkozó általános jellemzői többnyire ma is megtalálhatók: szakképzettségük színvonala ugyan javult, de elmarad a férfiakétól, kevesen töltenek be vezető pozíciót, jövedelmük is általában százalékkal marad el a férfiakétól azonos munka mellett, a társadalombiztosítás különböző fajtáiból is kisebb arányban részesednek (de ebben sokkal nagyobbak a különbségek a városi és a falusi nők között, mint a két nem között ugyanazon a területen) stb. ([3] old.) A reformidőszak, a piacgazdaság felé fordulás ugyanakkor igen nagy hatással volt a nők foglalkoztatására. Egyrészt sok új munkalehetőség keletkezett számukra (például a szolgáltatásban, a melléktevékenységekben), a vállalkozásokkal, a teljesítményelv fokozatos érvényesülésével több karrierlehetőséghez jutottak, növekedett öntudatuk. Másrészt viszont számos kedvezőtlen hatással is számolniuk kellett. A vállalatok új szabadságukkal élve rendszerint őket bocsátják el legelőször, a terhesség és a szülés utáni időszakban nem biztosítják számukra a speciális bánásmódot, a verseny miatt a foglalkoztatás alacsonyabb presztízsű helyeire kényszerülnek, a családi alapú gazdálkodáshoz való visszatérés következtében visszakerülnek a hagyományos családi munkamegosztásba, a megerősödő férfiuralom alá, az érdekeltség csökkent a lányok taníttatásában. A tényleges helyzet azonban ennél differenciáltabb, falun is számos új munkaalkalom teremtődött számukra, sok nő kezd vállalkozásba, és önálló jövedelmük emeli családon belüli státusukat. Lényeges változások következtek be a városi foglalkoztatás olyan jellemzőiben is, mint a munkaidő és a bérezés. Kínában márciusig, több mint 40 éven át a heti hatnapos, napi nyolcórás munkahét volt érvényben. Ekkor a 44 órára csökkentés

8 A FOGLALKOZTATÁS KÍNÁBAN 605 (minden második szombat szabad) mellett döntöttek, majd egy év múlva ötnapos, 40 órás munkahetet vezettek be. Az áttérésre az egyes intézmények január 1-jéig, a vállalatok pedig május 1-jéig kaptak haladékot. A munkaidő csökkentésétől a termelékenység javulását, a több szabadidő révén a szolgáltatások iránti kereslet növekedését, az önképzés nagyobb lehetőségét, a házimunkák kényelmesebb elvégzését remélik, de a fő indok a munkanélküliség kezelése. A szolgáltatásokban esetleg keletkező új munkahelyektől eltekintve azonban sokan szkeptikusak mind a termelékenység növekedését, mind a munkanélküliség csökkenését illetően, tudva azt, hogy a hatékony munkaórák különösen az állami vállalatoknál az összes munkaórának csak százalékát teszik ki, azaz, hogy a kapun belüli munkanélküliség igen nagy. A bérreform igen összetett témájából csak egy-két mozzanatot emelek ki. A reform alapvető célja a szakítás az egyenlősdivel, a bérnek, illetve a jövedelemnek a teljesítményhez kapcsolása. Ezért a korábbinál szélesebb körben terjedtek el a darabbér, a teljesítménybér különböző formái és különösen a prémiumrendszer. A nyolcvanas évek közepe óta folytattak kísérleteket a munkások és alkalmazottak esetében az ún. strukturális bérek rendszerével. Ennek négy összetevője az alapbér (ez a létminimumnak felel meg, mindenkinél azonos), a beosztásért járó bér (a felelősség mértékétől, a munka bonyolultságától függ), a pótlék a szolgálati időért (a munkában töltött évektől függ, de befolyásolja az egy munkahelyen eltöltött idő is), valamint a prémium (a teljesítménnyel arányosan, nem egyenlősdi alapon). Mindegyik résznek más funkciót, más ösztönző szerepet szánnak. Messze ható következményekkel járt az, hogy míg a reformok előtt az alkalmazottak jövedelmének több mint 90 százaléka a fizetésből származott, addig jelenleg a becslések szerint a kiegészítő jövedelmek már egyenlők vagy nagyobbak, mint a fizetések, továbbá, hogy igen megnövekedtek a jövedelemkülönbségek az egyes régiók és foglalkozások között, de különösen a különböző tulajdonformákba tartozó munkahelyek között. Az január 1-jén életbe léptetett törvény bevezette a minimális bér rendszerét, amelyet a helyi gazdasági fejlettségi és fogyasztási szinteknek megfelelően állapítanak meg. Ennek célja nemcsak a minimális életszínvonal biztosítása a dolgozóknak és családjuknak, hanem az ésszerűtlenül alacsony bérek kialakulásának, a munkáltatók visszaéléseinek megakadályozása, különösen a fejlettebb, jól működő területeken, ahol a munkaerő-kínálat jóval meghaladja a keresletet. Az indulásnál megállapított szintek elég jelentős bérkülönbségeket mutattak: Pekingben és Tiencsinben havi 210, Kantonban 320, Csuhaj különleges gazdasági övezetben 380 jüan. 9 A bérezés, a jövedelemelosztás területén számos probléma vár megoldásra, többek között az értelmiségieknek nemcsak a nemzetközi szinttől, hanem a kínai átlagtól is elmaradó javadalmazása. [1] Ez a helyzet nemcsak teljesítményükre, munkamoráljukra hat kedvezőtlenül, de akadályozza Kína modernizációját is. Kínában a piacgazdasági reformok eredményeként a foglalkoztatás egész területe állandó változtatásokon megy keresztül. Számtalan probléma vár folyamatos kezelésre, de ezek közül az egyik legfontosabb a munkanélküliség még kezelhető szintjének biztosítása. [2] Ez nemcsak szociális kérdés, hanem a vezetés által legfontosabbnak számító társadalmi stabilitást is érinti, így főleg politikai, hatalmi jelentősége van. 9 Yang Ji: China adopts minimum wage system. Beijing Review évi 18. sz. 24. old.

9 606 JORDÁN: A FOGLALKOZTATÁS KÍNÁBAN IRODALOM [1] Chen Yong-sheng: The income of intellectuals in mainland China. Issues and Studies évi 3. sz old. [2] Fang Shan: Unemployment in mainland China: current situation and possible trends. Issues and Studies évi 10. sz old. [3] Feng Tong-qing Xu Xiaojun: The structure of employment and internal relations between employees in Chinese enterprises in a developing market economy. Social Sciences in China évi 1. sz old. [4] David Granick: Multiple labour markets in the industrial state enterprise sector. The China Quarterly évi 126. sz old. [5] Jin Weigang: Labor exchange and the initiative of emloyees in state-owned enterprises. Social Sciences in China évi 2. sz old. [6] Gary H. Jefferson Thomas G. Rawski: Unemployment, underemployment and employment policy in China's cities. Modern China évi 1. sz old. [7] Juan Luncuj Osztrovszkij A.V.: Reforma, trud, zarplata. Problemü Dalnyego Vosztoka évi 1. sz old. [8] Kao Charng: Labor-management relations within Taiwan invested enterprises in mainland China. Issues and Studies évi 10. sz old. [9] Liu Bohong: The employment of Chinese women. Social Sciences in China évi 4. sz old. [10] Lora Sabin: New bosses in the worker's state: the growth of non-state sector employment in China. The China Quarterly évi december 140. sz old. [11] Tálas Barna: A kínai kommunisták újabb hosszú menetelése a szocialista piacgazdaság felé. Budapest Bank Tanulmányok 18. Budapest old. [12] Gordon White: The politics of economic reform in Chinese industry: the introduction of the labour contract system. The China Quarterly évi 111. sz old. [13] Yanjie Bian: Guanxi and the allocation of urban jobs in China. The China Quarterly évi 140. sz old. [14] Yuan Fang: The employment problem and reform of the labor system in China. Social Sciences in China évi 1. sz old. TÁRGYSZÓ: Foglalkoztatottság. Nemzetközi statisztika. SUMMARY The author gives a review of the changes in employment, representing one of the fields of economic reform in China, which has already been taken place for almost two decades. Characteristics and consequences of employment policy in the period of centrally planned economy are summarized. The size, geographical location and distribution by economic branches of China s labour force (working age population) is shown by figures. Structural change of employment taken place during the reform process, and its characteristics are also presented by the author.

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária Nők a munkaerőpiacon Frey Mária Magyarországon az elmúlt évtizedekben igen magas női gazdasági aktivitás alakult ki. Ez akkoriban egyben azt is jelentette, hogy a nők túlnyomó része effektíve dolgozott.

Részletesebben

Nógrád megye bemutatása

Nógrád megye bemutatása Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE. A munkát keresők, a munkanélküliek demográfiai jellemzői. Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE. A munkát keresők, a munkanélküliek demográfiai jellemzői. Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE A munkát k, a ek demográfiai jellemzői Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban A ség alakulásának hosszabb távú értékelését korlátozza az a körülmény, hogy a

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

Fordulat a munkaidő-politikában: csökkentés helyett növelés

Fordulat a munkaidő-politikában: csökkentés helyett növelés GAZDASÁG Fordulat a munkaidő-politikában: csökkentés helyett növelés Tárgyszavak: gazdaság; munkaidő; munkanélküliség; munkaügy; Németország. A munkaidő 25 éven át tartó szinte folyamatos csökkenése után

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 ISBN-10: 963-235-050-2 ISBN-13: 978-963-235-050-9

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3 Központi Statisztikai Hivatal 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...6 Beruházás...7 Ipar...7

Részletesebben

A válság munkaerő-piaci következményei, 2010 2011. I. félév

A válság munkaerő-piaci következményei, 2010 2011. I. félév A válság munkaerő-piaci következményei, 2010 2011. I. félév Központi Statisztikai Hivatal 2011. október Tartalom Összefoglaló... 2 Bevezető... 2 Az Európai Unió munkaerőpiaca a válság után... 2 A válság

Részletesebben

A NAGY KÍNAI ÉHÍNSÉG, 1959 1961

A NAGY KÍNAI ÉHÍNSÉG, 1959 1961 A NAGY KÍNAI ÉHÍNSÉG, 1959 1961 DR. JORDÁN GYULA A negyven esztendővel ezelőtt bekövetkezett nagy kínai éhínség alighanem az emberiség újkori történetének egyik legnagyobb tragédiája volt akár az okozott

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...

Részletesebben

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 1. A turizmus főbb gazdasági mutatói... 2 A turizmus gazdasági környezete... 2 A turizmusban

Részletesebben

ICEG VÉLEMÉNY XIX. Borkó Tamás Számvetés Lisszabon után öt évvel. 2005. december

ICEG VÉLEMÉNY XIX. Borkó Tamás Számvetés Lisszabon után öt évvel. 2005. december ICEG VÉLEMÉNY XIX. Borkó Tamás Számvetés Lisszabon után öt évvel 2005. december TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 4 Lisszaboni Stratégia 5 Lisszabon szembesítése a tényadatokkal 6 Változások félúton 12 Lisszabon

Részletesebben

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Gazdasági növekedés Ez év közepén részben váratlan események következtek be a világgazdaságban. Az a korábbi helyzet, mely szerint a globális gazdaság növekedése

Részletesebben

A VÁROS ÉS A VIDÉK KÖZÖTTI SZAKADÉK ÉS A BELSŐ MIGRÁCIÓ KÍNÁBAN

A VÁROS ÉS A VIDÉK KÖZÖTTI SZAKADÉK ÉS A BELSŐ MIGRÁCIÓ KÍNÁBAN A VÁROS ÉS A VIDÉK KÖZÖTTI SZAKADÉK ÉS A BELSŐ MIGRÁCIÓ KÍNÁBAN Négy évtized után a kínai parasztok ismét megostromolják a városokat, de ezek most nem Mao partizánhadseregének katonái, hanem a munkahelyek

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek...

Részletesebben

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának P R O G R A M J A MUNKAANYAG

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának P R O G R A M J A MUNKAANYAG A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának P R O G R A M J A MUNKAANYAG BEVEZETÉS PROGRAM A LIGA Szakszervezetek 2009-től érvényes programja az elmúlt évtized tapasztalatainak és az elkövetkező

Részletesebben

AZ OSZTRÁK ÉS A NÉMET MUNKAERŐPIAC MEGNYITÁSÁNAK VÁRHATÓ HATÁSA MAGYARORSZÁG NÉPESSÉGÉNEK ALAKULÁSÁRA 2011 2030 KÖZÖTT FÖLDHÁZI ERZSÉBET

AZ OSZTRÁK ÉS A NÉMET MUNKAERŐPIAC MEGNYITÁSÁNAK VÁRHATÓ HATÁSA MAGYARORSZÁG NÉPESSÉGÉNEK ALAKULÁSÁRA 2011 2030 KÖZÖTT FÖLDHÁZI ERZSÉBET AZ OSZTRÁK ÉS A NÉMET MUNKAERŐPIAC MEGNYITÁSÁNAK VÁRHATÓ HATÁSA MAGYARORSZÁG NÉPESSÉGÉNEK ALAKULÁSÁRA 2011 2030 KÖZÖTT FÖLDHÁZI ERZSÉBET 2011. május 1-jén Ausztria és Németország is megnyitotta munkaerőpiacát

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2

Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2 Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2 Központi Statisztikai Hivatal 2012. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás...

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.11.30. COM(2012) 739 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK a Görögországnak a költségvetési felügyelet megerősítésére és elmélyítésére, valamint Görögországnak a túlzott

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 213/1 Központi Statisztikai Hivatal 213. június Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...5 Beruházás...6

Részletesebben

Nők fizetése: miért éles még mindig a szakadék az USA-ban és Lengyelországban?

Nők fizetése: miért éles még mindig a szakadék az USA-ban és Lengyelországban? BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Nők fizetése: miért éles még mindig a szakadék az USA-ban és Lengyelországban? Több mint 30 évvel ezelőtt, a női mozgalmak fénykorában, a tüntetések gyakori jelszava volt az egyenlő

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE Budapest, 2008. június 1 Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló... 3 I. Erzsébetváros szerepe a településhálózatban...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/17702. számú JELENTÉS a foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről Előadó: Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter Budapest,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011

MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011 Budapest, 2007. november Tartalom 1. Makrogazdasági célok és prognózis... 2 1.1. Külső feltételek... 2 1.2. Ciklikus

Részletesebben

GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN

GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN Tér és Társadalom 7. 1993.1-2: 103-111 GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN (Employment situation of men and women in rural and urban settlements of Somogy country) TARDOS

Részletesebben

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100) I. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI A 2008. ÉVBEN 2008-ban miközben az államháztartás ESA hiánya a 2007. évi jelentős csökkenés után, a kijelölt célnak megfelelő mértékben tovább zsugorodott

Részletesebben

A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA

A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI 2003. ÉVBEN A magyar gazdaság 2001-2002 folyamán a kedvezőtlenre fordult külső feltételek és a belső felhasználás

Részletesebben

Nyugdíjak és egyéb ellátások, 2013

Nyugdíjak és egyéb ellátások, 2013 Központi Statisztikai Hivatal Nyugdíjak és egyéb ellátások, 2013 2013. szeptember Tartalom Bevezetés...2 1. A nyugdíjasok és egyéb ellátásban részesülők száma, ellátási típusok...2 2. Az ellátásban részesülők

Részletesebben

A magyar közép- és nagyvállalatok nyomában 1

A magyar közép- és nagyvállalatok nyomában 1 PALÓCZ ÉVA A magyar közép- és nagyvállalatok nyomában 1 Bevezetés A szerkesztők szándéka szerint a kötet írásai azt a kérdést járják körül, hogy milyen a magyar polgár, a magyar középosztály. Közgazdászként

Részletesebben

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése Szabó Beáta Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése A régió fő jellemzői szociális szempontból A régió sajátossága, hogy a szociális ellátórendszer kiépítése szempontjából optimális lakosságszámú

Részletesebben

0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról

0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról 0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések II. Részletes megállapítások 1.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. CCI szám: 2007HU161PO008

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. CCI szám: 2007HU161PO008 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 CCI szám: 2007HU161PO008 Verzió: Oldalszám összesen: TIOP_070702 1566 oldal TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék...2 Vezetői

Részletesebben

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja Mit mutatnak az adatbázisok a részmunkaidős (nem teljes munkaidős) foglalkoztatást illetően? készítette: MARMOL Bt. 2008. április

Részletesebben

TÁRSADALMI-GAZDASÁGI TRENDEK A NÉPESSÉG IDŐFELHASZNÁLÁSÁBAN*

TÁRSADALMI-GAZDASÁGI TRENDEK A NÉPESSÉG IDŐFELHASZNÁLÁSÁBAN* A TÁRSADALMI-GAZDASÁGI TRENDEK A NÉPESSÉG IDŐFELHASZNÁLÁSÁBAN* FALUSSY BÉLA A szerző az időfelhasználás alapvető szerkezeti változásait a társadalomban és a gazdaságban hosszú távon lezajlott meghatározó

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3 Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...

Részletesebben

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Budapest, 2011. november Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat.

Részletesebben

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei Monostori Judit 1. Bevezetés Az emberi életpálya egyik legfontosabb fordulópontja a nyugdíjba vonulás. A társadalom szinte minden tagja érintett

Részletesebben

Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről

Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Főigazgatója által 2009. március 18-án kiadott szempontok alapján a

Részletesebben

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Akik a szegénységért dolgoznak Az Egyesült Államokban a jelenlegi munkaerő-piaci túlkínálat következtében nagyon sok dolgozónak esélye sincs arra, hogy a legalacsonyabb bérkategóriánál

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2011/2

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2011/2 Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 211/2 Központi Statisztikai Hivatal 211. szeptember Tartalom Összefoglaló... 2 Ipar... 2 Építőipar... 4 Idegenforgalom... 6 Gazdasági szervezetek...

Részletesebben

Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100

Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100 gh Gazdasági Havi Tájékoztató 2013. október A GVI legújabb kutatása a területi egyenlőtlenségek társadalmi és gazdasági metszeteit vizsgálja. A rendszerváltás óta zajló társadalmi és gazdasági folyamatok

Részletesebben

BARANYA MEGYE KÉPZÉSI STRATÉGIÁJA Pécs, 2015. október

BARANYA MEGYE KÉPZÉSI STRATÉGIÁJA Pécs, 2015. október BARANYA MEGYE KÉPZÉSI STRATÉGIÁJA Pécs, 2015. október Kiadó: Baranya Megyei Önkormányzat Készítették: dr. Ásványi Zsófia dr. Barakonyi Eszter Galambosné dr. Tiszberger Mónika dr. László Gyula Sipos Norbert

Részletesebben

JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV ÉS HELYZETELEMZÉS

JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV ÉS HELYZETELEMZÉS JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV ÉS HELYZETELEMZÉS Pályázó: Tét Város Önkormányzata Készítette: BFH Európa Projektfejlesztő és Tanácsadó Kft. Alvállalkozó: Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Kínában a fenntarthatóság retorikája és gyakorlata közötti szakadék áthidalása

Kínában a fenntarthatóság retorikája és gyakorlata közötti szakadék áthidalása A TERMÉSZETES ÉS ÉPÍTETT KÖRNYEZET VÉDELME 6.1 1.4 Ökológiai földművelés Kínában a fenntarthatóság retorikája és gyakorlata közötti szakadék áthidalása Tárgyszavak: öko-mezőgazdaság; Kína; hagyományos

Részletesebben

303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről

303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről 303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK Következtetések és javaslatok Részletes megállapítások

Részletesebben

A HÁZTARTÁSI KÖLTSÉGVETÉSI ADATFELVÉTELEK HÉT ÉVTIZEDE

A HÁZTARTÁSI KÖLTSÉGVETÉSI ADATFELVÉTELEK HÉT ÉVTIZEDE A HÁZTARTÁSI KÖLTSÉGVETÉSI ADATFELVÉTELEK HÉT ÉVTIZEDE DR. BARANYAI ISTVÁN A hazai reprezentatív háztartási adatfelvételek hét évtizedes múltra tekintenek vissza. Ezek a felvételek a háztartások bevételeit,

Részletesebben

A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2008-2011-IG

A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2008-2011-IG I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2008-2011-IG 1. A kormányzat gazdaságpolitikája 1.1. Gazdaságpolitikai célok, cselekvési irányok A gazdasági egyensúly javításának

Részletesebben

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon*

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* TANULMÁNYOK DR. ENYEDI GYÖRGY A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* A magyar területfejlesztési politikának egyik sarkalatos célja az ország különböző területein élő népesség életkörülményeinek

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2013. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...3 1. Bevezető...7 2. Módszertan...9 3. Fejér

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2013. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezető... 5 2. Módszertan... 9 3.

Részletesebben

ICEG EURÓPAI KÖZPONT. Konvergencia a csatlakozó államokban

ICEG EURÓPAI KÖZPONT. Konvergencia a csatlakozó államokban ICEG EURÓPAI KÖZPONT Konvergencia a csatlakozó államokban I. A felzárkózás három dimenziója Az Európai Unió bővítése és a csatlakozó államok sikeres integrációja az Euró-zónába megkívánja, hogy ezen gazdaságok

Részletesebben

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 MAGYARORSZÁG, 2007 Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 Budapest, 2008 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISSN: 1416-2768 A kézirat lezárásának idõpontja: 2008.

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3 Központi Statisztikai Hivatal 2012. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben Központi Statisztikai Hivatal 2012. március Tartalom Bevezető... 2 Demográfiai helyzetkép... 2 Egészségügyi jellemzők... 12 Oktatás és kutatás-fejlesztés...

Részletesebben

MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA

MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA 2016. április TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 2 I. Bevezető... 3 II. Középtávú makrogazdasági kitekintés... 4 II.1. A makrogazdasági

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG

BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG PRIORITÁSOK ÉS PROGRAMOK Készítette: ProKat Mérnöki Iroda Kft. 2010. augusztus 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...5 II. HELYZETELEMZÉS KÖVETKEZTETÉSEI...6 1. A helyzetelemzés legfontosabb

Részletesebben

VÉLEMÉNY ÉS JAVASLATOK. a Kormány takarékossági intézkedéseinek megalapozásához

VÉLEMÉNY ÉS JAVASLATOK. a Kormány takarékossági intézkedéseinek megalapozásához VÉLEMÉNY ÉS JAVASLATOK a Kormány takarékossági intézkedéseinek megalapozásához A Magyar Köztársaság Miniszterelnöke I-145/2004. számú levelében jelezte, hogy Az államháztartás elmúlt évi hiánya a vártnál

Részletesebben

1004/2010. (I. 21.) Korm. határozat. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia - Irányok és Célok 2010-2021

1004/2010. (I. 21.) Korm. határozat. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia - Irányok és Célok 2010-2021 1004/2010. (I. 21.) Korm. határozat a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia - Irányok és Célok 2010-2021 1. A Kormány a) elfogadja a jelen határozat mellékletét képező a Nők

Részletesebben

A MARKETING TERÜLETEI. Marketing cseh módra. Bevezetés. Módszertan

A MARKETING TERÜLETEI. Marketing cseh módra. Bevezetés. Módszertan A MARKETING TERÜLETEI Marketing cseh módra A Cseh Köztársaságban a piacorientált stratégiák és marketingprogramok fejlődésének gátat szab a helyi vezetők e fogalmakra vonatkozó hiányos ismerete. A régi

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Tájékoztató Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Gönc (2,2 %) Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Szikszó Ózd Kazincbarcika

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Magyarország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Magyarország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.2. COM(2014) 418 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA Magyarország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról és Magyarország 2014. évi konvergenciaprogramjának tanácsi véleményezéséről

Részletesebben

Gondolatok Botos Balázs: Az iparpolitika metamorfózisa című könyvéről Thoughts on The Metamorphosis of Industrial policy by Balázs Botos

Gondolatok Botos Balázs: Az iparpolitika metamorfózisa című könyvéről Thoughts on The Metamorphosis of Industrial policy by Balázs Botos Tóth Gergely Gondolatok Botos Balázs: Az iparpolitika metamorfózisa című könyvéről Thoughts on The Metamorphosis of Industrial policy by Balázs Botos A könyv szerzője Dr. Botos Balázs a Nemzetgazdasági

Részletesebben

A 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Összefoglaló

A 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Összefoglaló A 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység Az intézmény neve: Egyenlő Bánásmód Hatóság Törzskönyvi azonosítószáma: 598196 Honlapok címe: www.egyenlobanasmod.hu; www.antidiszko.hu

Részletesebben

Nemzetközi összehasonlítás

Nemzetközi összehasonlítás 6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglaló...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...4 Beruházás...5 Ipar...6

Részletesebben

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON GYŐR 2006. július KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2006 ISBN 963 215 994 2 IGAZGATÓ: Nyitrai

Részletesebben

E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV.

E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV. E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M Kutatási zárótanulmány IV. Budapest, 2005. január 2 A tanulmányt a Növekedéskutató Intézet munkacsoportja készítette A kutatást koordinálta: Matolcsy

Részletesebben

Közgazdaságtan II. Munkanélküliség, foglalkoztatottság, mint a gazdasági teljesítmény kulcsmutatója (előadásvázlat) Budapest, 2011. február 22.

Közgazdaságtan II. Munkanélküliség, foglalkoztatottság, mint a gazdasági teljesítmény kulcsmutatója (előadásvázlat) Budapest, 2011. február 22. Közgazdaságtan II. Munkanélküliség, foglalkoztatottság, mint a gazdasági teljesítmény kulcsmutatója (előadásvázlat) Budapest, 2011. február 22. Colosseum Budapest Kft. Tartalom I. Bevezetés II. A munkanélküliség

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE

Részletesebben

AZ EKB SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1

AZ EKB SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1 AZ SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1 1. EUROÖVEZETI KILÁTÁSOK: ÁTTEKINTÉS, FŐ ISMÉRVEK Az euroövezet konjunktúrájának fellendülése várhatóan folytatódik, bár a

Részletesebben

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglaló... 2 Demográfia...... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...

Részletesebben

Bánfalvy Csaba. A reálisan várható folyamatok és a választható alternatívák. Előretekintés 2020-ig (TEP tanulmány) Bevezető

Bánfalvy Csaba. A reálisan várható folyamatok és a választható alternatívák. Előretekintés 2020-ig (TEP tanulmány) Bevezető 1 Bánfalvy Csaba Életmód. A reálisan várható folyamatok és a választható alternatívák. Előretekintés 2020-ig (TEP tanulmány) "Nem győz soha ellenség Machbethen, Míg a birnami erdő Dunsinane Dombjára nem

Részletesebben

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás*

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* A magyar gazdaság külső tartozásainak és követeléseinek alakulása kiemelten

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI MUNKAERŐPIAC

MAGYARORSZÁGI MUNKAERŐPIAC F O G L A L K O Z T A T Á S I H I V A T A L O R S Z Á G O S F O G L A L K O Z T A T Á S I K Ö Z A L A P Í T V Á N Y MAGYARORSZÁGI MUNKAERŐPIAC 2003 Férfi 2002. Január 1. Nő 90-85-89 80-84 75-79 Munkaerő-felmérés

Részletesebben

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1 KALÁSZ PÉTER KI GAZDAGSZIK GYORSABBAN? PROPAGANDA ÉS VALÓSÁG A JÖVEDELEMPOLITIKAI VITÁK TÜKRÉBEN AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1 Történeti háttér Magyarország a 60-as évek elején hasonlóan a többi szocialista

Részletesebben

EDUCATIO 1997/2 AZ ISKOLARENDSZERÛ FELNÕTTOKTATÁS KÉRDÕJELEI

EDUCATIO 1997/2 AZ ISKOLARENDSZERÛ FELNÕTTOKTATÁS KÉRDÕJELEI AZ ISKOLARENDSZERÛ FELNÕTTOKTATÁS KÉRDÕJELEI A felnõttoktatás funkciója, az intézményrendszer mûködésének feltételei évek óta átalakulóban vannak. Változik a képzés iránti kereslet, s változik a kínálat

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

VESZTESEKBŐL NYERTESEK?

VESZTESEKBŐL NYERTESEK? BENEDEK ANDRÁS: VESZTESEKBÕL NYERTESEK? 26 VESZTESEKBŐL NYERTESEK? S ZIMBOLIKUS JELENTŐSÉGŰ, hogy az 1990-es években zajló átalakulás legjelentősebb változásai privatizáció, foglalkoztatási válság, gazdasági

Részletesebben

A válság hatása a munkaerőpiacra

A válság hatása a munkaerőpiacra Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. április ISBN 978-963-235-275-6 A válság hatása a munkaerőpiacra Tartalom 1. Bevezető...2 2. Változás a foglalkoztatás kiterjedésében és

Részletesebben

Megbízó Miskolc Kistérség Többcélú Társulása. Megrendelő Káli Sándor elnök. Készítették

Megbízó Miskolc Kistérség Többcélú Társulása. Megrendelő Káli Sándor elnök. Készítették Miskolci Kistérség Többcélú Társulása Stratégiai és Operatív Program (2007-2013) Megbízó Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Megrendelő Káli Sándor elnök Készítették Dr. Hitesy Ágnes projektvezető HBH

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. III.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. III. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. III. NEGYEDÉV Kecskemét, 2011. szeptember 07. Elérhetőség: Nemzeti Foglalkoztatási

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 5 Ipar... 6 Építőipar...

Részletesebben

Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei

Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Az újkori magyar civil, nonprofit szektor az idei évben ünnepli 20 éves születésnapját. Ilyen alkalmakkor a témával foglalkozó

Részletesebben

Az egyes adófajták elmélet és gyakorlat

Az egyes adófajták elmélet és gyakorlat Társasági adó Az egyes adófajták elmélet és gyakorlat II. rész: Egyéb adók és az adóreform A jogi személyiségű vállalkozások nyereségének adóztatására. Jellemzően lineáris, egykulcsos adó. Mértéke: erősen

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. december Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Tartalom Összefoglalás...2 Népmozgalom...2 Mezőgazdaság...3 Ipar...6 Építőipar...7

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2016-2020.

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2016-2020. 1. melléklet a /2016.(IV.28.) Öh.sz.határozathoz SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2016-2020. 1 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS Elvi alapok meghatározása Jövőkép Alapelvek és értékek

Részletesebben

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE Nyugat-magyarországi Egyetem Sopron 2012 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZÉCHENYI ISTVÁN GAZDÁLKODÁS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI

Részletesebben

GKI Gazdaságkutató Zrt.

GKI Gazdaságkutató Zrt. GKI Gazdaságkutató Zrt. MAGYARORSZÁG KÜLSŐ ADÓSSÁGÁLLOMÁNYÁNAK ÉS A KÜLFÖLDIEK KEZÉBEN LÉVŐ ADÓSSÁGÁNAK ELEMZÉSE Készült a Költségvetési Tanács megbízásából Budapest, 2015. október GKI Gazdaságkutató Zrt.

Részletesebben

Helyzetkép 2015. december 2016. január

Helyzetkép 2015. december 2016. január Helyzetkép 2015. december 2016. január Gazdasági növekedés A világgazdaság tavalyi helyzetére a regionális konfliktusok éleződése elkerülhetetlenül hatással volt, főképp ezért, és egyéb gazdasági tényezők

Részletesebben

ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON

ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON Az energiahatékonyság monitoringja az EU-27-ben című projekt Magyarországra vonatkozó zárótanulmánya Budapest, 2009. október Szerző: dr. Elek

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013. Kiadja: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. Módszertan... 5 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben