J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete július 28-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester Dr. Héczei Eszter jegyző Erdősi Attila Illési Sándor Kókainé Rónyai Irma Tóth Istvánné Dr Kovács Imre Echbauerné Kiss Katalin képviselőtestület tagjai Meghívott vendégek a mellékelt jelenléti iv szerint ================ Szokolai Lajos polgármester: köszöntötte a megjelent vendégeket és a testület tagjait. Megállapította, hogy a törvényesen megválasztott 6 fő képviselő jelen van, az ülés határozatképes és azt megnyitotta. Erdősi Attila képviselő: javaslatot tett az ülés napirendjeire az alábbi kiegészítéssel: - Fürdő Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadása - Fürdő és Gyógyászati Központ Intézményvezető választás illetve a fürdő részegység vezetői feladatok megbeszélése napirendeket is tárgyalja meg a testület. Az utóbbi két napirendet javasolja zárt ülés keretében megtárgyalni. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint: Napirend előtt: - Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, intézkedésekről. - Interpelláció Napirend 1. Beszámoló a víz- és csatornaszolgáltatás tapasztalatairól, a fűtés és melegvíz szolgáltatás helyzetéről. Előadó: Torkos György Fürdő Igazgató 2. Beszámoló a fürdő gyógyászati feladatainak ellátásról. Előadó: Torkos György Fürdő Igazgató 3. Idegenforgalmi Bizottság tájékoztatója a szezonban végzett munkáiról és a még hátralévő feladatokról. Előadó: Echbauerné Kiss Katalin bizottság elnöke 1

2 4. Előirányzat módosítás közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadása. 6. PS ÁMK beszámolója a 2010.évi tanévről. Előadó: Fekete Istvánné ÁMK Igazgatója 7. PS ÁMK Társulás alapító okiratának és megállapodásának módosítsa. 8. Előterjesztés A Szociális törvény helyi végrehajtásáról, a helyi önkormányzat által nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 5/2007/II.20./ számú rendelet módosítására, illetve a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 25/1997/XII.10./sz. rendelet módosítására. 9. Rendelet hirdető és reklám táblák elhelyezésének szabályairól. 10. Rendelet módosítás a települési képviselők tiszteletdíjáról, természetbeni juttatásairól és költségtérítéséről szóló 20/2006. (X.12.)sz. rendelet módosításáról. 11. Fürdő és Gyógyászati Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadása. Előterjesztés - Pályázatok Nagyfertő út, Tessedik Sámuel út, Kocsis Pál út, Thermál út útépítés - Szennyvizcsatorna építés kérelem Kuna dülő, Muskátli-, Jókai-, Liliom-,, Napsugár út. - Varga féle kút hőszolgáltatásra előkészítése. Zárt ülés - Tálas Károly ingatlan ügye. - Tálas Alice telekadó ügye. - Iskola igazgató választás. - Fürdő Intézmény vezető kinevezése. Napirend után - fürdő részegység vezetői feladatok megbeszélése. ================== 2

3 - Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, intézkedésekről. Szokolai Lajos polgármester: Nyugdíjas találkozó ismét jól sikerült, több mint 3 ezren vettek részt rajta a 2 nap alatt. Elmúlt hetekben a Touring Hotel megkapta a három csillagot. A Megyei Önkormányzat létrehozott a megyében egy Alföld Szive Túrisztikai Egyesületet, melynek 13 település a tagja, ebbe mi is benne vagyunk. Elmúlt héten voltunk Gyulán egy tárgyaláson a 44-es elterelő úttal kapcsolatban,sajnos nagy valószínűséggel két részre fogják bontani az elkerülő szakasz megépítését, így egyenlőre nem tudható, hogy itt Cserkeszőlőben mikor kezdik el építeni. Elkezdtük a belvíz csatorna rendszer építését. Befejeződött a fürdőben az energia növelése, 630 Kw-os transzformátort tettünk be, erre azért volt szükség, mert elé gyakran volt áramszünet a fürdőben és pont a csúcsidőben. Elnyertük az intézmények termálfűtésére a pályázatot, teljes bekerülési érték e Ft, ebből 80 millió Ft-ot nyertünk. A Tiszazugi Túrisztikai Szövetséggel sajnos nem tudtunk megegyezni, ezért valószínű hogy magunk fogjuk benyújtani a TDM pályázatot. Ez tartalmában nem azt jelenti, hogy Cserkeszőlő Tiszazugtól elválva önállóan kíván túrisztikai programot kialakítani, de mivel a pályázat benyújtásának alapfeltétele bizonyos vendégéjszaka megléte, a pályázó térségben ezt csak a mi településünk tudja prezentálni. Az elmúlt 10 évben kivívott pozíciónkat a túrisztika területén akkor tudjuk megőrizni, ha összehangoljuk fejlesztéseinket a térségben. Cserke-Vitéz Napok megrendezése már kevésbé sikerült olyan jól mint a Nyugdíjas Találkozó, elég kevés volt a látogatói létszám. Jövő évben vonzóbbá kell tenni ezt a 3 napos rendezvényünket. Napokon belül elkészül a fürdő kerítése. Hétfőn adtuk be a pályázatunkat a napelemes kiserőműre, a napelemek az óvoda, iskola valamint az önkormányzat tetején lesznek elhelyezve s ez kb Kw teljesítést tud, ami világításra, gépek üzemeltetésére elegendő lesz. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal tudomásul vette a két ülés között fontosabb eseményekről, intézkedésekről készült beszámolót. történt ================= Erdősi Attila képviselő: a 44-es és a Fürdő út kereszteződésénél zebránál egy nyomó gombos lámpa elhelyezését kellene kezdeményezni, mert nagyon veszélyes az átkelés. Szokolai Lajos polgármester: felfogjuk venni a kapcsolatot a Közút kezelővel. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal tudomásul vette az interpellációs kérdésekre adott válaszokat. ============= Napirendek megtárgyalása 1. Napirend - Beszámoló a víz- és csatornaszolgáltatás tapasztalatairól, a fűtés és melegvíz szolgáltatás helyzetéről. Előadó: Torkos György Fürdő Igazgató 3

4 /Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Erdősi Attila képviselő: az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolta azzal a kiegészítéssel, hogy a jövőben a beruházások költségeire is térjen ki a beszámoló. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a beszámolóval és az alábbi határozatot hozta: 86/2011. (VII.28.)sz. határozat - a víz és csatornaszolgáltatás tapasztalatairól, a fűtés és melegvíz szolgáltatás helyzetéről. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a víz és csatornaszolgáltatás tapasztalatairól, a fűtés és melegvíz szolgáltatás helyzetéről szóló beszámolót megtárgyalta és elfogadta azzal, hogy a jövőben térjen ki a beruházás költségvonzatára is. Erről értesül: - Erdélyi András Fürdő Gyógyászati Központ főmérnök - Képviselőtestület tagjai ============ 2. Napirend - Beszámoló a fürdő gyógyászati feladatainak ellátásról. Előadó: Torkos György Fürdő Igazgató A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a beszámolóval és az alábbi határozatot hozta: 87/2011. (VII.28.)sz. határozat - a fürdő és gyógyászati feladatok ellátásáról. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a fürdő és gyógyászati feladatok ellátásáról szóló beszámolót megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. Erről értesül: - Torkos György Fürdő Gyógyászati Központ Igazgatója - Képviselőtestület tagjai ============== 3. Napirend - Idegenforgalmi Bizottság tájékoztatója a szezonban végzett munkáiról és a még hátralévő feladatokról. Előadó: Echbauerné Kiss Katalin bizottság elnöke Illési Sándor képviselő: az Idegenforgalmi Bizottság ülésen megbeszéljük a programokat és azt tapasztalom, hogy a rendezvényeken nem az a program van megvalósítva mint amit megbeszélünk és 4

5 ez már nem az első eset. Cserke-Vitéz Napokon is megint ez történt, nem a megbeszéltek szerint zajlott a rendezvény, valószínű az is közrejátszott abban, hogy kevés volt a látogató. Megbeszéltük, hogy színvonalas rendezvény lesz, szóljon ez az idegenforgalomról, a gasztronómiáról, azt is elhatároztuk, hogy megfelelő fő védnököt keresünk, szólunk a testvérvárosoknak, a kistérségi településeinknek hogy próbálják bemutatni kiállítás keretében az idegenforgalmukat. Ebből nem lett semmi. El kell dönteni, hogy mit szeretnénk, lezülleszteni ezeket a rendezvényeket egy falusi tekebajnokság szintjére, vagy Cserkeszőlő hírnevét szeretnénk emelni. Hosszú távon ez nem tartható, hogy a bizottság elfogadja a programokat, a képviselőtestület elfogadja a költségvetést, a programszervező pedig önhatalmúlag átszervezi a programokat saját ízlése, belátása szerint. Ez vonatkozott az összes ide rendezvényünkre is. Az igaz, hogy a Cserkeszőlői emberek nem igen látogatják programjainkat, talán mert ha hétköznap van és mivel zöme a mezőgazdaságból él, viszont az itt élőket is ide kellene csalogatni, szinvonalasabbá kell tenni a műsorainkat, fel kellene kelteni az érdeklődést, lehet hogy a Cserke-Vitéz Napokat nem kellene többnaposra, csak 2 naposra tervezni. Erdősi Attila képviselő: jó lenne helyi vállalkozókat is bevonni a rendezvényeinken a kiszolgálásba, ne idegen árusok legyenek. Szokolai Lajos polgármester: Több felkérésünk volt, nem vállalták a kitelepülést a vállalkozók. A jövőre vonatkozóan határozottabb lépéseket fogunk tenni, mindenképpen változtatni szükséges. Tóth Istvánné képviselő: a programokat nézve jól hangzanak, jók a címek, csak adjuk meg a tartalmat mögé. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta a tájékoztatót és az alábbi határozatot hozta: 88/2011. (VII.28.)sz. határozat - az Idegenforgalmi Bizottság szezonban végzett munkáiról és a még hátralévő feladatokról. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Idegenforgalmi Bizottság szezonban végzett munkáiról és a még hátralévő feladatokról készült beszámolót megtárgyalta és azt egyhangúlag elfogadta. Erről értesül: - Idegenforgalmi Bizottság tagjai - Képviselőtestület tagjai =========== 4. Napirend - Előirányzat módosítás. Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolta. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta az előirányzat módosítását és egyhangúlag megalkotta 16/2011. (VII.28.)sz. rendeletét az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2011. (II.15.) rendelet módosításáról. / Rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ =========== 5

6 5. Napirend közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadása. Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolta. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta a gazdasági programot és az alábbi határozatot hozta: 89/2011. (VII.28.) sz. képviselő-testületi határozat - a Cserkeszőlő Önkormányzat Gazdasági programjáról. Cserkeszőlő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta a évre szóló gazdasági programjáról. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Gazdasági Programját évre Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta. Határidő: értelemszerűen Felelős: polgármester, jegyző 6. Napirend - PS ÁMK beszámolója a 2010.évi tanévről. Előadó: Fekete Istvánné ÁMK Igazgatója ============= Fekete Istvánné igazgató: Azokat a dolgokat jelenítettem meg a beszámolómban, amely rendszeres és nem csak erre a tanévre hanem az előző tanévre is vonatkozik. A Cserkeszőlői Hírekbe is megpróbáltuk bele tenni a versenyeken elért eredményeket, a rendezvényeinket. Szeretném ismertetni a jelenlévő vendégekkel, hogy a májusi testületi ülésen a testület megbízott azzal, hogy dolgozzam ki azt, hogy a társult települések gyermekének itt tartózkodását hogyan tudnám gazdaságosabbá tenni, és én azt gondolom, hogy mint sok más feladatnak igyekeztem a 10 év alatt megfelelni és sikerült a polgármestereknek egy költségtakarékos megoldást javasolnom, mégpedig hogy a napközis ellátás a településeken fog történni. Minden évben gondot jelent az, hogy a térítési díjak behajtása, - ez nem csak a társtelepüléseknél hanem a helyieknél is gond,- igen jelentős. Különböző módszerekkel, különböző lehetőségekkel próbálkoztunk, hogy ezeket csökkentsük és ennek eredményeképpen a II. félévben sikerült megállapodást kötni a Szelevényi önkormányzattal, hogy rendezik a hátralékokat, illetve a cserkeszőlői hátralékosokat is próbáltuk csökkenteni, így a 500 e Ft-os térítési díj hátralékot sikerült 200 e Ft-ra csökkenteni. Tóth Istvánné képviselő: Oktatási Bizottság megtárgyalta a beszámolót és elfogadásra javasolta. Illési Sándor képviselő: a szakmai anyaggal egyetértek, viszont nem foglalkozik az anyag az iskola társulással, pedig ez is az iskolai életnek a mindennapos része. Az igazgatónő által elmondott költségcsökkentés rendben van, viszont nem biztos, hogy ez a költség elem a legnagyobb és legrosszabbul finanszírozott. Véleményem, hogy az előterjesztést le kellett 6

7 volna egyeztetni a gazdaságvezetővel illetve a képviselőtestülettel. Nem hiszem, hogy itt az elszámolási időszakban 2010.december 31-ig fennálló közel 70 m Ft-os tartozás esetén a polgármestereknek illetve a két képviselő-testületnek bármiféle engedményi is tegyünk. Az nem állja meg a helyét, hogy az ide járó gyerekek elfoglalnak 2 tantermet és annak világítását, fűtését ők fizetik. Ez nem így működik. Az iskolának elkülönített könyvelési számlán felmerül az összes költsége, ha ide jár 175 gyerek, akkor tudjuk, hogy mennyi egy gyerek költsége, mert minden gyerek egyformán használja az összes lehetőséget, a tanszerektől az eszközökig. Ennek ellenére a két polgármester továbbra is ellent mond a mi követelésünknek és nem értek azzal sem egyet, hogy az igazgatónő szétküldte a társközségek mindenféle egyeztetés nélkül ezt a költségcsökkentő részletezést. Ilyet nem kellett volna leírni a tárközségeknek az elszámolások időszakában. Az elszámolás végett, teljesen mindegy hogy a napközis csoport hol van, a napközis tanároknak a bére Cserkeszőlő nettó költségvetését terheli, és ha Szelevény és Tiszasas nem fizeti ki a hozzájárulás költségét, akkor teljesen mindegy hogy hol tanít a tanár napközis osztályt. Fekete Istvánné igazgató: én nem külön napközis csoportot akartam indítani, így plusz költséget nekik sem jelent, hanem az ő gyerekük akik igénylik erre felkérés történt azt bele integrálják a már meglévő napközis csoportba. Senkinek nem küldtem semmiféle olyan anyagot, amit itt a képviselőtestületnek a rendelkezésére bocsájtottam. Én csak egyetértésüket kértem a polgármestereknek, hogy egyetértenek-e azzal, hogy a napközis tanulók otthon kapjanak ellátást a meglévő csoportjukba, illetve hogy a gyerekek étkezését otthon biztosítsák, egyébként ők azt vállalták, hogy a tízórait induláskor ők adják és 2-kor lehet az ebéd, mert fél 2-kor indulnak a buszok. Elnézést kérek ha valami a levélben nem világos, de én semmi olyat nem tettem, ami elitélendő, én a képviselőtestület kérésére megpróbáltam megegyezni a társult települések polgármestereivel, hogy olcsóbb legyen az itt tartózkodásuk, és ezzel már ne növeljék a Cserkeszőlőben lévő tartozásukat. Illési Sándor képviselő: az rendben van, hogy vigyék haza a gyerekeket és napközibe otthon járjanak, de ilyet még csak véletlenül se írjon senki, hogy a két tanterem világítása és fűtése jelentkezik plusz költségként, és még szereljünk fel almérőket. Ne növeljük már a tartozást még ezzel is. Ez már szégyen az iskola társulásra és Cserkeszőlőre is, hogy batyuztassuk a gyerekeket Szelevényről és Tiszasasról. Mi nem vagyunk jótékonysági intézmény, és valakinek a 70 m Ft-al plusz az idei tartozással el kell számolni. És egyébként erről is szólhatott volna a beszámoló. Cserkeszőlőnek nem hiszem hogy velejárója, hogy továbbra növeljük illetve szinten tartsuk ezt a 70 m Ft-os tartozást. Én a magam részéről nem tudom ezt az anyagot se elfogadni sőt vita indításnak sem. Ezt az elszámolást természetesen az érvényben lévő pénzügyi szabályzatok szerint kell megtenni. Fekete Istvánné igazgatónő: én az Oktatási Bizottságnak készítettem ezt az beszámolót, én a testület munkaterve alapján dolgoztam, amibe az van, hogy a 2010/2011-es tanév munkájáról írjak, nem a társulás pénzügyi helyzetéről. Tóth Istvánné képviselő: a mindenkori iskolaigazgatónak 1 évben egyszer be kell számolnia a tanév munkájáról, ez egy tanévi beszámoló volt, lehet hogy szerencsésebb lett volna a munkatervbe úgy írni, hogy nem csak a tanévi beszámolót érint, hanem az iskola vezetése készítsen egy általa jónak tartott, vagy jelen jogszabályoknak megfelelően hogyan állunk a társulással. Én tudom magamról, hogy az iskolaigazgatónak a szakmai munkájáról kötelessége beszámolni a képviselő-testületnek, és ez a beszámoló ennek tökéletesen megfelel. 7

8 Illési Sándor képviselő: a szakmaisággal egyetértek, de csak addig tudunk szakmaiságról beszélni, amíg Cserkeszőlő finanszírozni tudja a társulást. Ez az intézmény csak azért működhet, mert megalapozott gazdasági háttere van Cserkeszőlő részéről. Szokolai Lajos polgármester: mivel ez egy szakmai beszámoló, ezért ennek figyelembe vételével kérem az elfogadását. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta a beszámolót és az alábbi határozatot hozta: 90/2011. (VII.28.) sz. határozat - A Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ Cserkeszőlő-Szelevény-Tiszainoka-Tiszasas Intézményi beszámolója a 2010/2011 tanévről. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ Cserkeszőlő-Szelevény-Tiszainoka-Tiszasas Intézményi beszámolóját a 2010/2011 tanévről megtárgyalta, azt egyhangúlag elfogadta. Erről értesül: - PS ÁMK Igazgatója Helyben - Társtelepülések - Helyben - Képviselő-testület tagjai Helyben ============= 7. Napirend - PS ÁMK Társulás alapító okiratának és megállapodásának módosítsa. Erdősi Attila képviselő: a Pénzügyi Bizottság javasolja, hogy a társulási tanácsot vegyük ki a megállapodásból, és e nélkül javasolja elfogadni az alapító okiratot illetve a megállapodást. A tervezésnél be kell kérni a társult önkormányzatoktól a költségvetést és az alapján kell tervezni. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta az alapító okiratot és a megállapodást és az alábbi határozatot hozta: 91/2011. (VII.28.) sz. határozat - A Petőfi Sándor ÁMK alapító okiratának és megállapodásának módosításáról. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a PS ÁMK alapító okiratát és megállapodását megtárgyalta, azt egyhangúlag elfogadta. Erről értesül: - PS ÁMK Igazgatója Helyben - Társtelepülések - Helyben - Képviselő-testület tagjai Helyben =========== 8

9 8. Napirend - Előterjesztés A Szociális törvény helyi végrehajtásáról, a helyi önkormányzat által nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 5/2007/II.20./ számú rendelet módosítására, illetve a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 25/1997/XII.10./sz. rendelet módosítására. / /Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság javaslata: nyári táboroztatási támogatásban részesüljenek azok a Cserkeszőlő községben állandó bejelentett lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen Cserkeszőlő községben élő általános iskolai tanulók, akik a PS ÁMK Cserkeszőlői tagintézményében évben fejezik be a 6-7.osztályt. A kifizetések augusztus 15-ben legyenek meghatározva. Személyes javaslatom volt, hogy a nyugdíjasok támogatásánál a korhatár 62 év legyen, de ezt a bizottság nem támogatta. Tóth Istvánné képviselő: nagycsaládosok csak egy támogatási formát kapjanak, egy családon belül csak egy támogatást javasol. Dr Kovács Imre képviselő: egyetértek Tóth Istvánné javaslatával, 1 gyerek ne vegye fel két jogcímen a támogatást. Illési Sándor képviselő: nem értek vele egyet, mert van olyan család aki 5 gyereket nevel. Szokolai Lajos polgármester: javasolja a nagycsaládosok támogatását újra tárgyalni, a szociális helyzetet is meg kellene vizsgálni. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a polgármester javaslatával illetve 7 egyhangú szavazattal fenti módosításokkal és egyhangúlag megalkotta a 17/2011. (VII.28.)sz. rendeletét a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 25/1997/XII.10./sz. rendelet illetve a 1997.évi XXXI. tv. egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló rendelet módosításáról. / Rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ ================ - Szociális törvény helyi végrehajtásáról, a helyi önkormányzat által nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 5/2007/II.20./ számú rendelet módosítása. / Rendelet tervezet a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ Szokolai Lajos polgármester: szavazásra kérte föl a testület tagjait a szociális rendelet módosítására vonatkozóan. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a rendelet módosításával és egyhangúlag megalkotta a 18/2011. (VII.28.)sz. rendeletét a Szociális törvény helyi végrehajtásáról, a helyi önkormányzat által nyújtott pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 5/2007/II.20./ számú rendelet módosításáról. / Rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ 9

10 ============== 9. Napirend - Rendelet hirdető és reklám táblák elhelyezésének szabályairól. / Rendelet tervezet a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ Erdősi Attila képviselő: az Ügyrendi Bizottság javasolja egységes tábla legyen, bérelni lehessen az önkormányzattól és 5 e Ft legyen egységesen a közepes, rögzített és mobil táblák bérleti díja. A Kinizsi útra is terjedjen ki a rendelet. Minimum 2 hónap bérlési lehetőség. A képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a bizottság javaslatával és egyhangúlag megalkotta a 19/2011. (VII. 28.) sz. rendeletét a hirdető és reklámtáblák elhelyezésének szabályairól. / Rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ ============= 10. Napirend - Rendelet módosítás a települési képviselők tiszteletdíjáról, természetbeni juttatásairól és költségtérítéséről szóló 20/2006. (X.12.)sz. rendelet módosításáról. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a rendelet tervezettel és egyhangúlag megalkotta a 20/2011.(VII.28.)sz.rendeletét a települési képviselők tiszteletdíjáról, természetbeni juttatásairól és költségtérítéséről szóló 20/2006. (X.12.)sz. rendelet módosításáról. / Rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ ============= 11. Napirend - Fürdő és Gyógyászati Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadása. / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta a fürdő szervezeti és működési szabályzatát és az alábbi határozatot hozta: 10

11 92/2011. (VII.28.) sz. határozat - a Cserkeszőlő Község Önkormányzat Fürdő és Gyógyászati Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadásáról. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Cserkeszőlő Község Önkormányzat Fürdő és Gyógyászati Központ Szervezeti és Működési Szabályzatát megtárgyalta, és azt a melléklet szerint egyhangúlag elfogadta. Erről értesül: - Torkos György Igazgató Fürdő és Gyógyászati Központ Helyben - Erdélyi András főmérnök - Helyben - Gazdálkodási Csoport - Helyben - Képviselő-testület tagjai Helyben =============== Előterjesztés - Pályázat Nagyfertő út, Tessedik Sámuel út, Kocsis Pál út, Thermál út útépítés / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett az előterjesztéssel és az alábbi határozatot hozta: 93/2011./VII.28/ sz. határozat - Cserkeszőlő szilárd burkolatú út kiépítésére az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ROP Közreműködő Szervezet által az Észak-alföldi Operatív Program keretében Önkormányzati utak fejlesztésére (ÉAOP ) benyújtandó pályázat finanszírozásának rendezéséről. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete úgy határozott, hogy az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ROP Közreműködő Szervezet felhívására Önkormányzati tulajdonú belterületi utak fejlesztésére pályázatot nyújt be a Tessedik Sámuel utca 374 fm hosszúságban, 6 m burkolatszélességben, a Nagyfertő utca 412 fm hosszúságban. 5,5 m szélességben és a Thermál út 1193 fm hosszúságban, 6 m szélességben szilárd burkolatú út kiépítésére. A pályázat pénzügyi részletezése az alábbiak szerint: Költség: Thermál út Nagyfertő-Tessedik út Saját erő (10%): ,- Ft + ÁFA ,- Ft + ÁFA Igényelt támogatás (90%): ,- Ft + ÁFA ,- Ft + ÁFA Összesen: (100%) ,- Ft + ÁFA ,- Ft + ÁFA A teljes beruházási érték ,- Ft + ÁFA 11

12 (100%): Saját erő (10%): Igényelt támogatás (90%): ,- Ft + ÁFA ,- Ft + ÁFA - Cserkeszőlő Község Önkormányzat költségvetése terhére biztosítja a pályázathoz szükséges 10%-os önerőt. - Önkormányzatunk csatolja a saját erő meglétét bizonyító fedezetigazolást a pályázati dokumentáció mellékleteként. Erről értesül: - Képviselőtestület tagjai - ÉARFÜ nonprofit Kft. Debrecen - Gazdálkodási Csoport Helyben =============== Előterjesztés - Szennyvízcsatorna építés kérelem Kuna dülő, Muskátli-, Jókai-, Liliom-,, Napsugár út. / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság egyetért az előterjesztéssel, azzal a kiegészítéssel, hogy valamennyi érintett tulajdonos az önrész teljes összegét a beruházás megkezdése előtt az Önkormányzat számlájára befizeti. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett az előterjesztéssel és az alábbi határozatot hozta: 94/2011. (VII.28.) sz. határozat - A Kuna József, Muskátli, Liliom, Napsugár, Jókai utcákban szennyvíz vezeték építéséről. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Kuna József Muskátli,Liliom,Napsugár, Jókai utcákban szennyvíz vezeték építését támogatja az alábbiak szerint Önkormányzati önrész (30 %) Ft + Áfa Lakossági vállalás (70 %) Ft + Áfa Összesen Ft + Áfa A Képviselőtestület azzal a feltétellel támogatja a csatornaépítést, ha valamennyi érintett tulajdonos az önrész teljes összegét a beruházás megkezdése előtt az Önkormányzat számlájára befizeti. Erről értesül: - Érintett utca képviselője - Gazdálkodási Csoport Helyben - Képviselő-testület tagjai Helyben ============== 12

13 Előterjesztés - Varga féle kút hőszolgáltatásra előkészítése. / Irásos anyag a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Szokolai Lajos polgármester: a kútra faházat tervezünk építeni, hogy zárhatóvá tudjuk tenni és a környezete is rendezett legyen. A vízre egyenlőre nincs szükségünk, de az ott termelő emberekre is tekintettel kell lennünk aki ebből szeretnének megélni. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett az előterjesztéssel és az alábbi határozatot hozta: 95/2011./VII.28/ sz. határozat - Cserkeszőlő 04/13.hrsz-ú Varga féle termálkút hasznosításáról. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a Cserkeszőlő 04/13.hrsz-ú termálkút hasznosításáról készült anyagot megtárgyalta és a melléklet szerint egyhangúlag elfogadta. Felelős: - Erdélyi András Fürdő és Gyógyászati Központ főmérnöke - Beruházó Nonprofit Kft. Helyben Határidő: folyamatos Erről értesül: - Beruházó Nonprofit Kft. Cserkeszőlő - Erdélyi András főmérnök - Képviselőtestület tagjai ================ Szokolai Lajos polgármester: megköszönte a vendégek megjelenését, és mivel a további napirend megtárgyalása zárt ülés keretében történik. /Zárt ülésről külön jegyzőkönyv/ Kmf. Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző 13

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. december 17-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 28-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.február 10-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor

Részletesebben

A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint:

A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.január 23-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Erdősi Attila

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 13-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Echbauerné

Részletesebben

- Lakóingatlan életveszélyes állapotának megszüntetése iránti kérelem. Előadó: dr Kovács Imre Szociális Bizottság elnöke

- Lakóingatlan életveszélyes állapotának megszüntetése iránti kérelem. Előadó: dr Kovács Imre Szociális Bizottság elnöke J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014.szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.június 26-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési

Részletesebben

Napirendi javaslat. 1. Beszámoló az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről, zárszámadás. 2. Önkormányzat 2014.évi koncepciójának elfogadása.

Napirendi javaslat. 1. Beszámoló az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről, zárszámadás. 2. Önkormányzat 2014.évi koncepciójának elfogadása. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 25-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor

Részletesebben

4. Talajterhelési díjról szóló 29/2006.(XII.14.) önk. rendelet módosítása. Előadó: jegyző

4. Talajterhelési díjról szóló 29/2006.(XII.14.) önk. rendelet módosítása. Előadó: jegyző J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. október 29-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György Csonka Csaba Dr.Jaskó Sándor Vinklár László polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 20/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve Készült: 2009. november 23.-án a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2009. évi 24. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Tóth Sándor al Kristófné Ponicsán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus 06-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat

MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete ülést tart 2013.február 14-én

Részletesebben

15/2013. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. december 11-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve

15/2013. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. december 11-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve 15/2013. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. december 11-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat

MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete ülést tart 2013.december 17-én

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Dózsa György út 15/a)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 17. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 24/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Csévharaszti Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2012. október 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.

Jegyzőkönyv. Készült: A Csévharaszti Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2012. október 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jegyzőkönyv Készült: A Csévharaszti Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2012. október 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint Mocsáry

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 17-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 17-én megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 17-én megtartott üléséről Határozatok száma: 10-13. Rendelet száma: 6-8. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 31-én 18 óra 00 perckor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 20- án 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő kihelyezett nyilvános üléséről, a Napsugár Óvoda

Részletesebben

A testület 5 szavazattal - ellenszavazat és tartózkodás nélkül- egyhangúlag a javasolt napirendet elfogadta. N A P I R E N D

A testület 5 szavazattal - ellenszavazat és tartózkodás nélkül- egyhangúlag a javasolt napirendet elfogadta. N A P I R E N D NEMESHANY TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám:.../2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 30-án 8 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vámosgyörk Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 4-én 17.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Gedei Zoltán polgármester Hám László alpolgármester Endrész

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T. 3./ A Gyermekvédelmi ellátó rendszer 2006. évi értékelésének elfogadása

T Á R G Y S O R O Z A T. 3./ A Gyermekvédelmi ellátó rendszer 2006. évi értékelésének elfogadása Bököny Község Képviselő-testülete 2007. május 10-én tartott rendkívüli ülésének 8-17/2007. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (50-52/2007.) T Á R G Y S O R O Z A T 1./ A Bentlakásos Idősek

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő. Orosz Miklósné polgármester Kiskinizs

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő. Orosz Miklósné polgármester Kiskinizs Halmaj Község Képviselő-testülete EGYÜTTES NYÍLT Szám: 7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2011. január 27. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok együttes képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 28/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. január 14-én (csütörtökön) 17 órakor a Művelődési

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás)

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás) NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. szeptember 15-én megtartott testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A 1./

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről 290/1/2015. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről Rendelet: 1/2015. (II.17.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 40 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 13-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 7/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének 2008. június 2-i üléséről a Makád és Lórév Körjegyzőségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Baski Mária Márkus László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 2/2012. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. február 14-én megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Készült: 2 példányban. Példány. a.) jegyzőkönyve b.) 51-53/2010.(VI.17.) kt. határozata

Készült: 2 példányban. Példány. a.) jegyzőkönyve b.) 51-53/2010.(VI.17.) kt. határozata 93 6/2010.sz. Készült: 2 példányban. Példány Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2010. június 17-én 14 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 51-53/2010.(VI.17.) kt. határozata Napirend:

Részletesebben

2010. n o v e m b e r 1 7 - én. m e g t a r t o t t n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

2010. n o v e m b e r 1 7 - én. m e g t a r t o t t n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-17/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 10. napján

Részletesebben

2. Napirendi pont: Az önkormányzat 2013. évi költségvetésének elfogadása

2. Napirendi pont: Az önkormányzat 2013. évi költségvetésének elfogadása 1/2013.(II.14.) ÖKT. Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február hó 14. napján megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve. N a p i r e n d: 1. Napirendi pont: Beszámoló a két ülés

Részletesebben

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. december 19.-én megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő) JEGYZŐKÖNYV Készült: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága 2014. május 28-án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

Levél község Önkormányzat Képviselő-testülete

Levél község Önkormányzat Képviselő-testülete 1 Levél község Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2008. Levél község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. december 15-én tartott nyilvános testületi üléséről készült J e g y z ő k ö n y v Tartalma:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510-3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. január 25-én a Művelődési ház Könyvtártermében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 28 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott közmeghallgatással egybekötött soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása.

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása. 140 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. augusztus 31-én (szerdán) 14.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló Jelen vannak: Meghívottak: Bornemisza János polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010.

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010. Önkormányzat Kapolcs Száma: 94-15/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete 2010. november 24-én 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Perneki László alpolgármester, Erdélyi Sándorné dr. és Hajas Lászlóné képviselő.

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Perneki László alpolgármester, Erdélyi Sándorné dr. és Hajas Lászlóné képviselő. Jegyzőkönyv Amely készült Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-án 7,30 órai kezdettel a Városháza polgármesteri irodájában megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. I. Napirendek tárgyalása előtt

Jegyzőkönyv. I. Napirendek tárgyalása előtt Szám: 3-5/2008. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. Jegyzőkönyv Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. április 7-én 17 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NEMESHANY TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám:...../2010. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 13-án 17 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 26-án 12: 07 órakor megtartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 26-án 12: 07 órakor megtartott nyílt üléséről. Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Szentgotthárd 474-37/2014. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 26-án 12: 07 órakor megtartott

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2002. január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 2 Bekecs Község Önkormányzatának

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 31-én tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 31-én tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 2/2014. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye:községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. február 4 -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza tanácskozó termében. Jelen vannak: Gerhát Károly, Joó-Kovács

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

Készült a Képviselő-testület 2008. május 30-án a Városháza B. épületében megtartott üléséről

Készült a Képviselő-testület 2008. május 30-án a Városháza B. épületében megtartott üléséről Dorog Város Jegyzője Dorog, Bécsi út 71. 1/9/2008. Jegyzőkönyv Készült a Képviselő-testület 2008. május 30-án a Városháza B. épületében megtartott üléséről Jelen vannak: Dr. Tittmann János polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 26-án 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 284-3/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 27-én megtartott közmeghallgatásos üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 19-én megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 19-én megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 19-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 8072 Söréd Rákóczi u. 59. Jelen vannak: Végh Rudolf polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. július 09-én megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. július 09-én megtartott soron kívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. július 09-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly Gyula

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve 4/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv-hitelesítő elfogadása 5/2014.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Szőlősgyörök község Önkormányzat 2008. október 29-én tartott képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Perpits László, Locker Lászlóné, Faragó József, Ballér József Lajosné,

Részletesebben

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kimle Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k

Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/39-46/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata 80.053- /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. június 17. napján

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló 74 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. április 27-én (szerdán) 14.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án, 17.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án, 17.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án, 17.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve 108/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző 1/2014. Csanyteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27.-én (hétfőn) du. 15. 30 órai kezdettel megtartott alakuló nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: 1.) A Helyi Választási

Részletesebben

Papp Magdolna polgármester, Gábor Gyula alpolgármester, Szabó Lajosné, Katona Józsefné, Herke Pál és Szilágyiné Balog Szilvia képviselők.

Papp Magdolna polgármester, Gábor Gyula alpolgármester, Szabó Lajosné, Katona Józsefné, Herke Pál és Szilágyiné Balog Szilvia képviselők. J e g y z ő k ö n y v : Készült Sásd Város, Felsőegerszeg, Meződ. Oroszló, Palé, Varga, Vázsnok Községek Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. december 17. napján megtartott együttes üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 2/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. Haszon Zsoltné szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. Haszon Zsoltné szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. május 18-án a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Haszon Zsolt Kalmár Lajos Somogyi

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Képviselő-testületi ülésről 2013. 11. 27. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 684-53/2013. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-9/2010. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 19-én megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, -, - Zakariás Zoltán Vilmos alpolgármester, - Góz Mihály,

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 16/2013. sz. jegyzőkönyve. a 2013. október 28-án megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 16/2013. sz. jegyzőkönyve. a 2013. október 28-án megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 16/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. október 28-án megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. október

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tárgy Határozat /Rendelet Oldal. 2.) Tájékoztató a határvédelmi szervezet tevékenységéről Röszke Községben 52/2014.(V.07.) h. 5.

Jegyzőkönyv. Tárgy Határozat /Rendelet Oldal. 2.) Tájékoztató a határvédelmi szervezet tevékenységéről Röszke Községben 52/2014.(V.07.) h. 5. RÖSZKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6758 Röszke, Felszabadulás u. 84. Tel: 573-030 11/2014. KT. Jegyzőkönyv Készült Röszke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 7-én, szerdán,

Részletesebben

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 17-én, 17 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 17-én, 17 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 17-én, 17 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 220/2009. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 9-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Újhegyi Városrészi Önkormányzat 2013. augusztus 29-én 15:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácsterme Ráckeve, Szent István tér 4.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-11/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. szeptember 19-én /pénteken/ 7.30 órai

Részletesebben

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 14 /2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 1/570-286/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2014. november 13-án megtartott képviselő-testületi nyílt üléséről, Balatonfüred,

Részletesebben