Helyi oktatási program a MŰTÉTI ASSZISZTENS szakképzés megszervezéséhez

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Helyi oktatási program a MŰTÉTI ASSZISZTENS szakképzés megszervezéséhez"

Átírás

1 Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskolája Helyi oktatási program a MŰTÉTI ASSZISZTENS szakképzés megszervezéséhez

2 Szerkesztette: Tóth Lászlóné A műtéti asszisztens szakképzés központi oktatási programja alapján A központi oktatási programot szerkesztette: Jakab Zsuzsanna A központi oktatási program szerzői: Péterfai Andrea Jakab Zsuzsanna Dr Lesznyák József Lakházi Zsolt A központi oktatási programot lektorálták: Király Erzsébet Dr Serényi Péter Készült: Az NSZFI tervezett központi oktatási programjának felhasználásával az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet gondozásában 2

3 Tartalomjegyzék 1. Általános irányelvek A képzés szabályozásának jogi háttere A szakképzés OKJ-ban szereplő adatai A képzés szervezésének feltételei tananyagegységre vonatkoztatva A tanulók felvételének feltétele A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása A képzés célja A képzés szerkezete A képzésre fordítható időkeret A képzés követelménymodul és tananyagegység térképe A tananyagegység/ek struktúrája és időkeretei A központi oktatási program alapján készített helyi óraterv A szakmai vizsgáztatás követelményei A szakmai vizsgára bocsátás feltételei A szakmai vizsga részei Vizsgaformák összesítése A központi oktatási program moduljai és tananyagegységei A modul időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális csoportlétszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása A modulhoz tartozó klinikai gyakorlatok Irodalom A modul értékelésének módja A modul időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális csoportlétszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása A modulhoz tartozó klinikai gyakorlatok Irodalom A modul értékelésének módja A modul időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális csoportlétszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása A modulhoz tartozó klinikai gyakorlatok Irodalom A modul értékelésének módja A modul időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális csoportlétszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása

4 A modulhoz tartozó klinikai gyakorlatok Irodalom A modul értékelésének módja Műtőszolgálat biztosítása A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális csoportlétszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása...78 A modulhoz kapcsolódó klinikai gyakorlat Irodalom A modul/tananyagegység értékelésének módja Gipszmesteri feladatok A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális csoportlétszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása A modulhoz kapcsolódó klinikai gyakorlat Irodalom A modul értékelésének módja Műtét technológia A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális csoportlétszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása A modulhoz kapcsolódó klinikai gyakorlat a gépek riasztásának észlelése a gyakorlatban ennek kapcsán hibaelhárítás...90 a diatermiás készülék, a lézer, az operációs mikroszkóp, endoszkóp és tartozékainak megfigyelése használat, működés közben, működtetésük elsajátítása Irodalom A modul értékelésének módja Boncolás - mintavétel A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális csoportlétszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása / Fertőzött holttest boncolása A modulhoz kapcsolódó klinikai gyakorlat Irodalom A modul értékelésének módja Előkészítés higiéne - munkavédelem A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális csoportlétszám

5 A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása A modulhoz kapcsolódó klinikai gyakorlat Irodalom A modul értékelésének módja Etika, jog, kommunikáció A modul javasolt időkerete A modul elvégzése során szerezhető kompetenciák A modul elsajátításának módszerei, tanulói tevékenységformák A maximális csoportlétszám A modulra vonatkozó belépési feltételek A modul oktatási tartalmának leírása A modulhoz tartozó klinikai gyakorlat Irodalom A modul értékelésének módja A szabad sáv órakeretének felhasználására fordított modulok Szakmai idegen nyelv Testnevelés

6 1. Általános irányelvek 1.1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi oktatási program évi LXXIX. törvény a közoktatásról szóló, évi LXXVI. törvény a szakképzésről szóló, 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről, évi CI. Törvény a felnőttképzésről, a 1/2006. (II. 27.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről, 8/2006. (III. 23.) OM rendelet a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről, 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről, 32/2008 (VIII.14) az egészségügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló rendelet alapján készült A szakképzés OKJ-ban szereplő adatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés FEOR száma: 3232 A szakképesítések köre: o Alap szakképesítés: o Rész-szakképesítés: Műtőssegéd o Elágazás: Boncmester A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés FEOR száma: 3232 A szakképesítések köre: o Alap szakképesítés: o Rész-szakképesítés: Gipszmester o Elágazás: Műtőtechnikus 6

7 1.3. A képzés szervezésének feltételei tananyagegységre vonatkoztatva Személyi feltételek A tananyagegységek megnevezése Interakció az egészségügyi ellátásban 1.0/ Kommunikáció a beteggel, munkatársakkal Interakció az egészségügyi ellátásban 2.0/ Etikus, jogszerű kommunikáció Interakció az egészségügyi ellátásban 3.0/ Pedagógiai feladatok ellátása Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem 1.0/ Fertőtlenítés, sterilizálás Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem 2.0/ Munkavédelem Első ellátás - elsősegélynyújtás 1.0/ A sérülések osztályozása Első ellátás - elsősegélynyújtás 2.0/ A szervezet működését A szükséges képzettség, felkészültség Tréning vezetésére kiképzett egészségügyi szakoktató, egészségtan tanár, egyetemi okleveles ápoló, pszichológus, szociológus, latin szakos tanár, idegen nyelvi tanár, egészségügyi szaktanár, informatikus, informatika szakos tanár Egészségügyi szakoktató, egészségtan tanár, egyetemi okleveles ápoló, egészségügyi szaktanár, társadalomismeret tanár, jogász Pedagógia szakos előadó/tanár, egészségügyi szakoktató, egészségtan tanár, egyetemi okleveles ápoló, egészségügyi szaktanár Mikrobiológus, egészségügyi szakoktató, egyetemi okleveles ápoló, egészségtan tanár, egészségügyi szaktanár Egészségügyi szakoktató, egyetemi okleveles ápoló, egészségügyi szaktanár, egészségtan tanár, munkavédelmi előadó, közegészségügyi, járványügyi felügyelő Mentőtiszt, oxyológus szakorvos, egészségügyi szakoktató, egészségügyi szaktanár Mentőtiszt, oxyológus szakorvos, egészségügyi szakoktató, egészségügyi szaktanár károsító állapotok Műtőszolgálat biztosítása Egészségügyi főiskolát végzett műtős szakasszisztens 10 év szakmai tapasztalat Gipszmesteri ismeretek Traumatológus szakorvos Műtét technológia 1.0/ Műtői feltételek Műtét technológia 2.0/2463 Technikai eszközök kezelése Egészségügyi főiskolát végzett műtős szakasszisztens 10 év szakmai tapasztalat Egészségügyi főiskolát végzett műtős szakasszisztens 10 év szakmai tapasztalat 7

8 Műtét technológia 3.0/ Műtői higiéne Boncolás, mintavétel Bonctechnikai alapismeretek Boncolás, mintavétel Részletes bonctechnikai ismeretek Boncolás, mintavétel Kiemelten fertőző holttest boncolása Boncolás, mintavétel Igazságügyi orvostani ismeretek Boncolás, mintavétel Preparáció Egészségügyi főiskolát végzett műtős szakasszisztens 10 év szakmai tapasztalat Munkavédelem: Az adott témában szakirányú végzettséggel rendelkező személy Anatómia: Patológus szakorvos, vagy anatómus Kórbonctan: Patológus szakorvos Műszer-eszközismeret: szakképzett legalább 5éves szakmai gyakorlattal bíró érettségizett boncmester Vegyszerismeret: vegyésztechnikus, azzal egyenértékű, vagy magasabb szakirányú szakképesítéssel rendelkező személy Kórbonctan: Patológus szakorvos Kórszövettan: Patológus szakorvos Szövetek eltávolítására, tárolására vonatkozó jogszabályok: szakirányú képesített szakember Kórszövettan: Patológus szakorvos Vegyszerismeret: Vegyésztechnikus, ezzel egyenértékű, vagy magasabb szakirányú végzettség Munkavédelem: szakirányú végzettséggel rendelkező személy Igazságügyi bonctan: Igazságügyiorvosi képesítéssel rendelkező személy Laborismeret: Igazságügyi laboratóriumi technikus, vagy magasabb szakirányú képesítéssel bíró személy Szövetek eltávolítására, tárolására vonatkozó jogszabályok: Igazságügyiorvosi képesítéssel, vagy egyéb szakirányú jogi képesítéssel bíró személy Anatómia elmélet: Anatómus Gyakorlat: a feladat ellátására képzett boncmester, vagy anatómus, preparátor Műszer-eszközismeret (preparátumokhoz használt): a feladat ellátására képzett boncmester, preparátor vagy anatómus Vegyszerismeret (preparátumokhoz használt vegyszerek): Anatómus Előkészítés, higiéne, Munkavédelem: szakirányú 8

9 munkavédelem Higiénés, és munkavédelmi szabályok Előkészítés, higiéne, munkavédelem Végtisztességre történő előkészítés Előkészítés, higiéne, munkavédelem Exhumálás Etika, jog, kommunikáció Halottak kezelése, adminisztráció Etika, jog, kommunikáció Elektronikus adminisztráció Etika, jog, kommunikáció Etika, jogi ismeretek képesítéssel rendelkező szakember Vegyszerismeret: vegyésztechnikus, azzal egyenértékű, vagy magasabb képesítéssel rendelkező személy Eszközismeret: Legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező szakképzett, érettségizett boncmester Járványtan: Epidemiológus szakorvos, vagy szakirányú felsőfokú szakképesítéssel rendelkező személy Közegészségtan: Epidemiológus szakorvos, vagy szakirányú felsőfokú szakképesítéssel rendelkező személy Munkavédelem: szakirányú képesítéssel rendelkező szakember Eszközismeret: legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező szakképzett, érettségizett boncmester Munkavédelem: Szakirányú képesítéssel rendelkező szakember Járványtan: Epidemiológus szakorvos Mikrobiológia: Biológus, vagy patológus szakorvos Jogi ismeretek: Jogi képesítéssel rendelkező személy Adminisztráció, dokumentáció: Legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező szakképzett, érettségizett boncmester Szakmai kommunikáció: Legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező szakképzett, érettségizett boncmester Jogi ismeretek: Jogi képesítéssel rendelkező személy Adminisztráció, dokumentáció: Legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező szakképzett, érettségizett boncmester Szakmai kommunikáció: Legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező szakképzett, érettségizett boncmester Jogi ismeretek: jogi képestéssel rendelkező személy Etika: megfelelő képesítéssel rendelkező személy 9

10 Tárgyi feltételek Gipszelő kötöző Szövetek szétválasztására szolgáló műszerek Vérzéscsillapításra szolgáló műszerek Rögzítő- és feltáró műszerek Szöveteket egyesítő műszerek Osteosynthesis tálca kellékei Endoszkópos műtétek speciális műszerei Izoláló anyagok, kötszerek, varróanyagok Műtő berendezései Első ellátás elsősegélynyújtás eszközei Boncterem 1.4. A tanulók felvételének feltétele Elágazás megnevezése: Műtőtechnikus A képzés megkezdésének szükséges feltételei: - Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Pályaalkalmassági követelmények: nem szükséges Egészségi alkalmassági vizsgálat: szükséges Elágazás megnevezése: Boncmester A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Pályaalkalmassági követelmények: nem szükséges Egészségi alkalmassági vizsgálat: szükséges 10

11 1.5. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása Kommunikál a beteggel, adatait dokumentálja Biztosítja az aszepszist, antiszepszist Törött testrészeket rögzít, gipszel Műtőt, műtéti technológiai eszközöket előkészít, karbantart Mozgatja, kezeli, fekteti a beteget Boncol, mintát vesz Műtét lebonyolításánál asszisztál, megfigyeli a beteget Orvosi utasításra gyógyszert, oldatot juttat a betegbe, ill. a műtéti területre Endoszkópos beavatkozásnál asszisztál Beavatkozás után megfigyeli a beteget 1.6. A képzés célja Műtőtechnikus: Olyan szakember képzése aki, egy központi műtőben felmerülő bármilyen műszaki, technikai problémát, feladat elhárítására, megoldására. Önállóan végezze a műszaki berendezések működtetését, mindennapos karbantartását, ellenőrzését a szakma bármely területén. Gondoskodjon a szervizeltetésről, szükség esetén a fertőtlenítésről. Tisztában legyen az aszepszis antiszepszis szabályaival, a munkavédelmi előírásokkal a műtőben. Boncmester: Olyan szakember képzése, aki önállóan, teljes értékben ellátja a boncmesteri munkát. A boncolásokon az orvos utasításainak megfelelő munkavégzést folytat. Az orvosi felügyelet nélkül végezhető boncmesteri feladatokat ismerje, és azokat önállóan tudja ellátni A képzés szerkezete A képzésre fordítható időkeret 2. Elmélet aránya: 40 % 3. Gyakorlat aránya: 60 % 11

12 A képzés követelménymodul és tananyagegység térképe Boncmester Interakció az egészségügyi ellátásban Aszepszisantiszepszismunkavédelemkörnyezetvédelem Első ellátáselsősegélynyújtás Egészségmegőrzésegészségfejlesztésegészségnevelés Műtőszolgálat biztosítása Boncolásmintavétel 1.0/ Kommunikáció beteggel, munkatársakkal 2.0/ Etikus, jogszerű kommunikáció 3.0/ Pedagógiai feladatok ellátása 1.0/ Fertőtlenítés-sterilizálás 2.0/ Munkavédelem 1.0/ A sérülések osztályozása 2.0/ A szervezet működését károsító állapotok 1.0/ A testi egészség fenntartása 2.0/ A mentális egészség fenntartása 3.0/ A testi-lelki egészség fenntartásának lehetőségei 1.0/ Bonctechnikai alaopismeretek 2.0/ Részletes bonctechnikai ismeretek 3.0/ Kiemelten fertőző holttest boncolása 4.0/ Igazságügyi orvostani ismeretek 5.0/ Preparáció 12

13 Műtőtechnikus Interakció az egészségügyi ellátásban Aszepszisantiszepszismunkavédelemkörnyezetvédelem Első ellátáselsősegélynyújtás Egészségmegőrzésegészségfejlesztésegészségnevelés Műtőszolgálat biztosítása Gipszmesteri feladatok 1.0/ Kommunikáció beteggel, munkatársakkal 2.0/ Etikus, jogszerű kommunikáció 3.0/ Pedagógiai feladatok ellátása 1.0/ Fertőtlenítés-sterilizálás 2.0/ Munkavédelem 1.0/ A sérülések osztályozása 2.0/ A szervezet működését károsító állapotok 1.0/ A testi egészség fenntartása 2.0/ A mentális egészség fenntartása 3.0/ A testi-lelki egészség fenntartásának lehetőségei 1.0/ Műtői feltételek Műtét technológia 2.0/ Technikai eszközök a ű őb 3.0/ Műtői higiéne 13

14 Boncmester 1. évfolyam 14

15 Boncmester 2. évfolyam 15

16 Műtőtechnikus 1. évfolyam 16

17 Műtőtechnikus 2. évfolyam 17

18 A tananyagegység/ek struktúrája és időkeretei Műtőtechnikus Nappali képzés 100 % sorszáma azonosítója megnevezése A tananyagegység elméleti elmélet igényes gyakorlati óraszáma gyakorlati összes / Kommunikáció beteggel, munkatársakkal / Etikus, jogszerű kommunikáció / Pedagógiai feladatok ellátása / Fertőtlenítés-sterilezés / Munkavédelem / A sérülések osztályozása / A szervezet működését károsító állapotok / A testi egészség fenntartása / A mentális egészség fenntartása / A testi-lelki egészség fenntartásának lehetőségei Műtőszolgálat Gipszmesteri ismeretek / Műtői feltételek / Technikai eszközök kezelése / Műtői higiéne Mindösszesen óra: Esti képzés 50% sorszáma azonosítója megnevezése A tananyagegység elméleti elmélet igényes gyakorlati óraszáma gyakorlati összes / Kommunikáció beteggel, munkatársakkal / Etikus, jogszerű kommunikáció / Pedagógiai feladatok ellátása / Fertőtlenítés-sterilezés / Munkavédelem / A sérülések osztályozása / A szervezet működését károsító állapotok / A testi egészség fenntartása

19 9. 2.0/ A mentális egészség fenntartása / A testi-lelki egészség fenntartásának lehetőségei Műtőszolgálat Gipszmesteri ismeretek / Műtői feltételek / Technikai eszközök kezelése / Műtői higiéne Mindösszesen óra: Levelező képzés 20% sorszáma azonosítója megnevezése A tananyagegység elméleti elmélet igényes gyakorlati óraszáma gyakorlati összes / Kommunikáció beteggel, munkatársakkal / Etikus, jogszerű kommunikáció / Pedagógiai feladatok ellátása / Fertőtlenítés-sterilezés / Munkavédelem / A sérülések osztályozása / A szervezet működését károsító állapotok / A testi egészség fenntartása / A mentális egészség fenntartása / A testi-lelki egészség fenntartásának lehetőségei Műtőszolgálat Gipszmesteri ismeretek / Műtői feltételek / Technikai eszközök kezelése / Műtői higiéne Mindösszesen óra:

20 Boncmester Nappali képzés 100% sorszáma azonosítója A tananyagegység megnevezése elméleti elmélet igényes gyakorlati óraszáma gyakorlati összes / Kommunikáció beteggel, munkatársakkal / Etikus, jogszerű kommunikáció / Pedagógiai feladatok ellátása / Fertőtlenítés-sterilezés / Munkavédelem / A sérülések osztályozása / A szervezet működését károsító állapotok / A testi egészség fenntartása / A mentális egészség fenntartása / A testi-lelki egészség fenntartásának lehetőségei Műtőszolgálat / Halottak kezelése, adminisztráció / Elektronikus adminisztráció / Etika, jogi ismeretek / Higiénés, és munkavédelmi szabályok / Végtisztességre történő előkészítés / Exhumálás / Bonctechnikai alapismeretek / Részletes bonctechnikai ismeretek / Kiemelten fertőző holttest boncolása / Igazságügyi orvostani ismeretek / Preparáció Mindösszesen:

21 Esti képzés 50% sorszáma azonosítója A tananyagegység megnevezése elméleti elmélet igényes gyakorlati óraszáma gyakorlati összes / Kommunikáció beteggel, munkatársakkal / Etikus, jogszerű kommunikáció / Pedagógiai feladatok ellátása / Fertőtlenítés-sterilezés / Munkavédelem / A sérülések osztályozása / A szervezet működését károsító állapotok / A testi egészség fenntartása / A mentális egészség fenntartása / A testi-lelki egészség fenntartásának lehetőségei Műtőszolgálat / Halottak kezelése, adminisztráció / Elektronikus adminisztráció / Etika, jogi ismeretek / Higiénés, és munkavédelmi szabályok / Végtisztességre történő előkészítés / Exhumálás / Bonctechnikai alapismeretek / Részletes bonctechnikai ismeretek / Kiemelten fertőző holttest boncolása / Igazságügyi orvostani ismeretek / Preparáció Mindösszesen:

22 Levelező képzés 20% sorszáma azonosítója A tananyagegység megnevezése elméleti elmélet igényes gyakorlati óraszáma gyakorlati összes / Kommunikáció beteggel, munkatársakkal / Etikus, jogszerű kommunikáció / Pedagógiai feladatok ellátása / Fertőtlenítés-sterilezés / Munkavédelem / A sérülések osztályozása / A szervezet működését károsító állapotok / A testi egészség fenntartása / A mentális egészség fenntartása / A testi-lelki egészség fenntartásának lehetőségei Műtőszolgálat / Halottak kezelése, adminisztráció / Elektronikus adminisztráció / Etika, jogi ismeretek / Higiénés, és munkavédelmi szabályok / Végtisztességre történő előkészítés / Exhumálás / Bonctechnikai alapismeretek / Részletes bonctechnikai ismeretek / Kiemelten fertőző holttest boncolása / Igazságügyi orvostani ismeretek / Preparáció Mindösszesen:

23 A MŰTŐTECHNIKUS KÉPZÉS KÖZPONTI OKTATÁSI PROGRAMJA ALAPJÁN KÉSZÍTETT HELYI ÓRATERV I. tanév A tananyagegység/tananyagelem Óraszámok sorszáma azonosítója megnevezése I. félév elmélet II. félév elmélet igényes gyakorlati I. fél év II. fél év gyakorlati I. fél év II. fél év összesen 1.0/ Kommunikáció beteggel, munkatársakkal kommunikáció 34 Kommunikáció szaknyelven 34 Kommunikáció idegen nyelven Informatika Adminisztráció-dokumentáció 17 é 2.0/ Etikus jogszerű kommunikáció Etika 17 Jogi ismeretek / Pedagógiai feladatok ellátása Pedagógia / Fertőtlenítés, sterilezés Mikrobiológia 17 Fertőtlenítés, sterilizálás (ápolás elmélettel együtt) / Munkavédelem Közegészségtan- járványtan 34 Munkavédelem Tűzvédelem 17 Környezetvédelem / Sérülések osztályozása Elsősegélynyújtás elméleti alapismeretei 34 Alapvető elsősegélynyújtási tevékenységek / A szervezet működését károsító állapotok Szakmai teendők az elsősegélynyújtás során / A testi-lelki egészség fenntartása egészséges táplálkozás, testmozgás 17 testi higiéne 17 a betegség megelőzése 34 a betegség korai felismerése / A mentális egészség fogalma mentálhigiéne 34 23

24 3.0/ A testi-lelki egészség fenntartásának lehetőségei egészségnevelés 17 testnevelés Műtőszolgálat Szabad sáv Szakmai idegen nyelv Testnevelés Összefüggő nyári szakmai gyakorlat Mindösszesen óra: Elmélet. 17 hét/félév Vizsgahét: 1 hét/félév Tanév végi összefüggő gyakorlat: 3 hét 24

25 II. tanév A tananyagegység/tananyagelem Óraszámok sorszáma azonosítója megnevezése I. félév elmélet II. félév elmélet igényes gyakorlati I. fél év II. fél év I. félév gyakorlati II. félév összese n Gipszmesteri feladatok / Műtői feltételek / Technikai eszközök kezelése Sebészeti Traumatológiai Nőgyógyászati Fül-orr-gégészeti Urológiai Szemészeti Plasztikai sebészeti Transzplantációs / Műtői higiéne Szabad sáv Szakmai idegen nyelv Mindösszesen óra: I. félév: Elmélet. 9 hét Klinikai gyakorlat: 8 hét Vizsgahét: 1 hét II. félév: Elmélet. 12 hét (heti 8 óra) Klinikai gyakorlat: 12 hét (heti 32 óra) Vizsgahét: 1 hét 25

26 Interakció az egészségügyi ellátásban Tananyagegységek Feladatprofil Kommunikáció Kommunikáció szaknyelven Kommunikáció idegen nyelven Informatika Adminisztráció-dokumentáció Etika Jogi ismeretek Pedagógiai feladatok ellátása Elméleti óraszám Demonstrációs termi gyakorlat Klinikai gyakorlat Kommunikáció a beteggel, munkatársakkal Szaknyelven kommunikál Hiteles kommunikációt folytat beteggel, munkatársakkal Kommunikál látás-, hallás-, beszédsérült beteggel, hozzátartozóval Informálja a beteget, az orvost, a hozzátartozót kompetenciáján belül Jelzi a családon belüli erőszakkal összefüggő problémát Segítő kommunikációt alkalmaz, konfliktust kezel, önsegítő technikákat alkalmaz Önérvényesítő kommunikációt alkalmaz Pszichés támogatást nyújt tevékenységéhez kapcsolódóan Adatokat gyűjt, kezel Minőségügyi dokumentációt kitölt, vezeti a szakterületre vonatkozó dokumentumokat Alkalmazza a dokumentálás különböző formáit Elektronikus adatbázist kezel, adatokat rögzít, tárol Publikál, prezentációt készít Leltárt készít Kapcsolattartás, riasztás technikai eszközeit használja Kapcsolatot tart fenn társintézményekkel, civil szervezetekkel óra 0 Idegen nyelvet használ, alapfokon Etikai normák szerint végzi munkáját, tiszteletben tartja a beteg jogait Etikus, jogszerű kommunikáció Figyelembe veszi az esélyegyenlőség jogát Esélyegyenlőséget biztosít Tiszteletben tartja a betegek kulturális különbségeiből adódó szokásait Adatvédelmi szabályokat betartja Együttműködik a betegjogi, gyermekjogi képviselővel 68 óra 0 0 Vállalkozási ismereteket alkalmaz 26

27 Pedagógiai feladatok ellátása Alkalmazza az egészségügyi szolgálatokra, szolgáltatókra vonatkozó szabályokat Kapcsolatot tart oktatásszervezővel, tanulókkal Alkalmazza a beteg biztonságát segítő programokat, irányelveket, protokollokat, standardokat Fejleszti tudását és készségeit Kutatómunkában részt vesz Rehabilitációs teamben közreműködik Beteget, hozzátartozót oktat Tanulót oktat Vezeti a tanuló oktatását, betartva a tanulóra vonatkozó előírásokat 34 óra 0 0 Összesen: Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem Tananyagegységek Feladatprofil Mikrobiológia Fertőtlenítés, sterilizálás Közegészségtan, járványtan Munkavédelem Tűzvédelem Környezetvédelem Elméleti óraszám Demonstrációs termi gyakorlat Klinikai gyakorlat Fertőtlenítés-sterilizálás Műszereket fertőtlenít Eszközöket fertőtlenít Kezet fertőtlenít Bőrt fertőtlenít Felületet fertőtlenít Váladékfelfogó eszközöket fertőtlenít Sterilezéshez előkészít Steril eszközöket használ Betartja a sterilitás szabályait Higiénés szabályokat betart Steril munkahelyen aszeptikus módon jár el Zsiliprendszerben tevékenykedik 14 óra 20 óra 0 óra Aszepszis, antiszepszis szabályainak megfelelően 27

28 használja az eszközöket Fizikai, kémiai eljárásokat alkalmaz a munkája során Higiénés előírásoknak megfelelően végzi munkáját Veszélyes hulladékot kezel Munka-, tűz- és környezetvédelmi, egészségvédelmi szabályokat betart Megelőzi a fertőzéseket Munkavédelem Fertőző betegségek esetén izolál Közreműködik a munkahelyi baleset kivizsgálásában és a jegyzőkönyv készítésében Alkalmazza a biztonságos munkavégzés tárgyi, személyi feltételeit Betartja a munkahelyre vonatkozó általános és speciális előírásokat Anyagtárolást az előírásoknak megfelelően biztosít Alkalmazza a jelző és riasztó berendezéseket Kapcsolatot tart a munkavédelmi érdekképviselet, Munkahelyi Munkavédelmi Bizottság munkatársaival Használja a vészkijáratokat, a mentési és menekülési útvonalakat, a mentési tervet Betartja a munkahelyre vonatkozó általános tűzvédelmi előírásokat Betartja a tűz- és robbanásveszély megelőzésére vonatkozó előírásokat Alkalmazza a tűzoltó készülékek használatára vonatkozó előírásokat Alkalmazza az egyéni védőeszközöket Alkalmazza a szelektív hulladékgyűjtés szabályait Betartja a környezetvédelmi előírásokat Összesen: óra 10 óra 0 óra 28

MŰTÉTI ASSZISZTENS. szakképesítés. központi programja

MŰTÉTI ASSZISZTENS. szakképesítés. központi programja A MŰTÉTI ASSZISZTENS szakképesítés központi programja Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 4511-0/2009-0003EGP Szerkesztette: Jakab Zsuzsanna Szerző: Péterfai Andrea Jakab

Részletesebben

BONCMESTER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

BONCMESTER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ONCMESTER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 725 05 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: oncmester 3.

Részletesebben

MŰTÉTI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

MŰTÉTI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MŰTÉTI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 725 02 2. A szakképesítés megnevezése: Műtéti asszisztens

Részletesebben

DIAGNOSZTIKAI TECHNOLÓGUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

DIAGNOSZTIKAI TECHNOLÓGUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI DIAGNOSZTIKAI TECHNOLÓGUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 725 01 2. A szakképesítés megnevezése: Diagnosztikai

Részletesebben

DIAGNOSZTIKAI TECHNOLÓGUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

DIAGNOSZTIKAI TECHNOLÓGUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI DIAGNOSZTIKAI TECHNOLÓGUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 725 01 2. A szakképesítés megnevezése: Diagnosztikai

Részletesebben

Haladó sebészeti technikák alkalmazása a műtéti eljárásban

Haladó sebészeti technikák alkalmazása a műtéti eljárásban Haladó sebészeti technikák alkalmazása a műtéti eljárásban képzés Jósa András Oktatókórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. HELYI OKTATÁSI PROGRAMJA 2011. Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS IRÁNYELVEK

Részletesebben

RADIOGRÁFUS. szakképesítés. központi programja

RADIOGRÁFUS. szakképesítés. központi programja A RADIOGRÁFUS szakképesítés központi programja Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 4763-0/2009-0003EGP Szerkesztette: Maléta Andrea Szerző: Bell Barbara Maléta Andrea Lektorálták:

Részletesebben

KÖZPONTI OKTATÁSI PROGRAM. masszőr. szakképzés megszervezéséhez

KÖZPONTI OKTATÁSI PROGRAM. masszőr. szakképzés megszervezéséhez KÖZPONTI OKTATÁSI PROGRAM a masszőr szakképzés megszervezéséhez Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 13677-3/2008-0003 EGP Szerkesztette: Demeter Józsefné Lektorálták: Dr

Részletesebben

RADIOGRÁFUS. alapján készült.

RADIOGRÁFUS. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

MŰTŐTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

MŰTŐTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MŰTŐTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 725 02 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Műtőtechnikus

Részletesebben

Az 52 720 01 0010 52 02 azonosító számú, Fogászati asszisztens megnevezés

Az 52 720 01 0010 52 02 azonosító számú, Fogászati asszisztens megnevezés Az 52 720 01 0010 52 02 azonosító számú, Fogászati asszisztens megnevezésű szakképesítés-elágazás szakmai követelménymoduljainak azonosítója megnevezése 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban 2326-06

Részletesebben

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 522 05 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Energetikus

Részletesebben

RADIOGRÁFUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

RADIOGRÁFUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI RADIOGRÁFUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 725 04 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Radiográfus

Részletesebben

REHABILITÁCIÓS TEVÉKENYSÉG TERAPEUTA. szakképesítés. központi programja

REHABILITÁCIÓS TEVÉKENYSÉG TERAPEUTA. szakképesítés. központi programja A REHABILITÁCIÓS TEVÉKENYSÉG TERAPEUTA szakképesítés központi programja Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 3926-0/2009-0003EGP Szerkesztette: Tasnádi Ágnes Szerzők: Dr.

Részletesebben

M2325 FELADATOK. 18 19 Felkészíti a beteget EEG-re

M2325 FELADATOK. 18 19 Felkészíti a beteget EEG-re M2325 FELADATOK Előkészít has-, mellkas-, lumbál-, ciszterna-, csontvelő 4 punkcióhoz 5 Előkészít gyomormosáshoz, gyomorszondát levezet 6 Előkészít katéterezéshez, férfi és női beteget katéterez 7 Irrigáláshoz

Részletesebben

AZ 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 11. SORSZÁM ALATT KIADOTT SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MASSZİR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

AZ 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 11. SORSZÁM ALATT KIADOTT SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MASSZİR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI AZ 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 11. SORSZÁM ALATT KIADOTT SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MASSZİR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLİ ADATOK 1. A szakképesítés

Részletesebben

ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 51 542 01 2. A szakképesítés megnevezése: Ortopédiai

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI KÁRTEVŐIRTÓ-FERTŐTLENÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

EGÉSZSÉGÜGYI KÁRTEVŐIRTÓ-FERTŐTLENÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI EGÉSZSÉGÜGYI KÁRTEVŐIRTÓ-FERTŐTLENÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 853 02 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

A SZAKMAI VIZSGÁK ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVÉNEK 1. SZAKMASPECIFIKUS FÜZETE Egészségügy szakmacsoport

A SZAKMAI VIZSGÁK ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVÉNEK 1. SZAKMASPECIFIKUS FÜZETE Egészségügy szakmacsoport A SZAKMAI VIZSGÁK ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVÉNEK 1. SZAKMASPECIFIKUS FÜZETE Egészségügy szakmacsoport A képzés minőségének és tartalmának fejlesztése TÁMOP 2.2.1-08/1-2008-0002 3. Vizsgarendszer fejlesztése

Részletesebben

MASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

MASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 726 01 2. A szakképesítés megnevezése: Masszőr 3. Szakképesítések

Részletesebben

félév félév 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/2321-06 Kommunikáció beteggel,

félév félév 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/2321-06 Kommunikáció beteggel, OKJ: 54 723 01 1000 00 00 AZ ÁPOLÓKÉPZÉS KÖZPONTI PROGRAMJA ALAPJÁN KÉSZÍTETT HELYI TANTERV LEVELEZŐ KÉPZÉS I. tanév I. és II. TANANYAGEGYSÉGEK/TANANYAGELEMEK Óraszámok Elmélet Elméletigényes Gyakorlat

Részletesebben

ÁPOLÁSI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ÁPOLÁSI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÁPOLÁSI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 723 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ 4

ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ 4 I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 345 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő

Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés megnevezése: Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés azonosító száma: 311 582 09 0010 31 04 Hozzárendelt

Részletesebben

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. 2. 3. 3.1 A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Szakképesítések köre:

Részletesebben

MASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

MASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 726 01 2. A szakképesítés megnevezése: Masszőr 3. Szakképesítések

Részletesebben

MUNKAPÉLDÁNY ÁPOLÁSI ASSZISZTENS. szakképesítés. központi programja

MUNKAPÉLDÁNY ÁPOLÁSI ASSZISZTENS. szakképesítés. központi programja Az ÁPOLÁSI ASSZISZTENS szakképesítés központi programja Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 3921-0/2009-0003EGP Szerkesztette: Szegedi Judit Szerző: Hegedűs Károlyné Szegedi

Részletesebben

Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézménye 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 15. Szakmai program

Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézménye 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 15. Szakmai program Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézménye 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 15. Szakmai program 1/ I. Általános információk A Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézménye Fejér

Részletesebben

Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624

Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624 Villanyszerelő A szakképzés megnevezése: Villanyszerelő A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00 Szakképesítés-elágazások: nincsenek Hozzárendelt FEOR szám: 7624 Szakképzési évfolyamok száma:

Részletesebben

ORVOSI LABORATÓRIUMI TECHNIKAI ASSZISZTENS. szakképesítés. központi programja

ORVOSI LABORATÓRIUMI TECHNIKAI ASSZISZTENS. szakképesítés. központi programja Az ORVOSI LABORATÓRIUMI TECHNIKAI ASSZISZTENS szakképesítés központi programja Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 3928-0/2009-0003EGP Szerkesztette: Farkas Kálmánné Szerzők:

Részletesebben

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ 1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény,

Részletesebben

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók György Annamária Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság 2013.05.27. Vonatkozó jogszabály 20/2007.

Részletesebben

2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013.

2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013. 2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 726 01 GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013. A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4x1 évfolyamos képzésben

Részletesebben

A 32. sorszámú Gyógy- és sportmasszőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 32. sorszámú Gyógy- és sportmasszőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 32. sorszámú Gyógy- és sportmasszőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 726 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 725 02 0000 00 00 2. A szakképesítés

Részletesebben

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei A felsőfokú szakképzés megnevezése: Jogi asszisztens A felsőfokú szakképzés szakmacsoportja: Ügyvitel szakmacsoport A szakképesítés OKJ azonosító száma, kiadásának éve: 55 6 01 0000 00 00 008. A szakmai

Részletesebben

2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ

2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ 2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4x1 évfolyamos képzésben az első négy

Részletesebben

VIK Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. OM035566

VIK Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. OM035566 VIK Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. OM035566 Tájékoztató a szakmai vizsgáról és a szakképesítés vizsgáztatási követelményeiről A szakképesítés azonosító száma: 52 811 02 0000 00 00

Részletesebben

Központi program a BONCMESTER szakképesítéshez

Központi program a BONCMESTER szakképesítéshez NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program a BONCMESTER szakképesítéshez 2011. SzJ. Eü. Szki. 1. Általános irányelvek 1 Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-2/2011/EAHUF

Részletesebben

A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 140 01

Részletesebben

Helyi oktatási program a CSECSEMŐ-ÉS GYERMEKÁPOLÓ szakképzés megszervezéséhez

Helyi oktatási program a CSECSEMŐ-ÉS GYERMEKÁPOLÓ szakképzés megszervezéséhez Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskolája Helyi oktatási program a CSECSEMŐ-ÉS GYERMEKÁPOLÓ szakképzés megszervezéséhez 2009.

Részletesebben

GYÓGYÁSZATISEGÉDESZKÖZ-FORGALMAZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

GYÓGYÁSZATISEGÉDESZKÖZ-FORGALMAZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI GYÓGYÁSZTISEGÉDESZKÖZ-FORGLMZÓ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 789 01 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

GYÓGYÁSZATISEGÉDESZKÖZ-FORGALMAZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

GYÓGYÁSZATISEGÉDESZKÖZ-FORGALMAZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI GYÓGYÁSZTISEGÉDESZKÖZ-FORGLMZÓ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 726 02 1000 00 00 2. szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

A 25. sorszámú Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 25. sorszámú Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 25. sorszámú Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 723

Részletesebben

ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ. szakképesítés. központi programja

ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ. szakképesítés. központi programja Az ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ szakképesítés központi programja Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 4513-0/2009-0003EGP Szerkesztette: Kukucska Ágnes Szerző: Rezsőné Kiss

Részletesebben

Helyi oktatási program az ÁPOLÓ szakképzés megszervezéséhez

Helyi oktatási program az ÁPOLÓ szakképzés megszervezéséhez Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskolája Helyi oktatási program az ÁPOLÓ szakképzés megszervezéséhez 2009. Szerkesztette: Nagy

Részletesebben

Központi program a MŰTŐTECHNIKUS szakképesítéshez

Központi program a MŰTŐTECHNIKUS szakképesítéshez MUNKAANYAG NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program a MŰTŐTECHNIKUS szakképesítéshez 2011. Ne Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-8/2011/EAHUF MŰTŐTECHNIKUS

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

Körzeti közösségi szakápoló OKJ 54 723 010001 54 07 klinikai gyakorlat követelményei

Körzeti közösségi szakápoló OKJ 54 723 010001 54 07 klinikai gyakorlat követelményei Név : Születési név: Születési hely: Születési dátum Anyja neve: Lakcím: Körzeti közösségi szakápoló OKJ 54 723 010001 54 07 klinikai gyakorlat követelményei Teljesítendő gyakorlatok: Óraszám: Szociális

Részletesebben

A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2 EGYÉB ADATOK

A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2 EGYÉB ADATOK A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 541 06 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 22 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló (52 723 01)

Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló (52 723 01) Érettségi utáni képzések nappali képzés 1. Gyakorló ápoló 2. Egészségügyi asszisztens A szakképesítés alapadatai Gyakorló ápoló (52 723 01) A szakképesítés azonosító száma: 52 723 01 A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 853 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

M2330 FELADATOK. 28 29 Trachea toalettet végez, gégekanült cserél 30 Légzőtornát végeztet 31 Draineket kezel

M2330 FELADATOK. 28 29 Trachea toalettet végez, gégekanült cserél 30 Légzőtornát végeztet 31 Draineket kezel M2330 FELADATOK Gyógyszerel, a gyógyszerelés szabályait betartja, 4 felismeri a mellékhatásokat 5 Gyógyszerek tárolását végzi 6 Előkészít tuberculin próbához Előkészít injekciózáshoz (i. arteriális, i.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Cseri út 6. OM: 034173 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT Gázfogyasztó-berendezés

Részletesebben

AZ 1. MELLÉKLET 46. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

AZ 1. MELLÉKLET 46. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK AZ 1. MELLÉKLET 46. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 322 02 0000

Részletesebben

M1854 FELADATOK. 4 A gerontológia fogalmának értelmezése B 5 A magyar társadalom demográfia jellemzői B

M1854 FELADATOK. 4 A gerontológia fogalmának értelmezése B 5 A magyar társadalom demográfia jellemzői B M1854 FELADATOK Értelmezi az idősek társadalmi helyzetét, szociális 4 problémáit, a modern életforma hatásait életmódjukra Megtervezi a gondozási folyamatot, közreműködik az ápolási, rehabilitációs és

Részletesebben

A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54

Részletesebben

SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 322 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Segédlevéltáros

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör Nyíregyházi Szakképzési Centrum 4400 Nyíregyháza, Dugonics utca 10-12. Tel.: 42/512-371 OM azonosító: 203045 E-mail: nyirszc@gmail.com Honlap: www.nyiregyhaziszc.hu KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör A

Részletesebben

SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS HELYI TANTERVE NAPPALI-ESTI KÉPZÉS

SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS HELYI TANTERVE NAPPALI-ESTI KÉPZÉS ISZTI Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ (34 762 01) SZAKKÉPESÍTÉS HELYI TANTERVE NAPPALI-ESTI KÉPZÉS azonosító száma: 34 762 01 ÉRVÉNYES: 2014. szeptember

Részletesebben

hatályos: 2015.09.01-2015.09.02

hatályos: 2015.09.01-2015.09.02 41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet módosításáról 1 hatályos: 2015.09.01-2015.09.02

Részletesebben

Elsősegélyt nyújt heveny rosszullétek, belgyógyászati kórképek, mérgezések, sebészeti beavatkozást ígénylő balesetek esetén

Elsősegélyt nyújt heveny rosszullétek, belgyógyászati kórképek, mérgezések, sebészeti beavatkozást ígénylő balesetek esetén M1851 FELADATOK Tiszteletben tartja a szolgáltatást igénybe vevők értékeit, autonómiáját, identitását, érdekeiket szem előtt tartva 4 oldja meg az etikai dilemmákat Munkája során kezeli előítéleteit, a

Részletesebben

A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:

Részletesebben

MUNKAPÉLDÁNY KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS. szakképesítés. központi programja

MUNKAPÉLDÁNY KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS. szakképesítés. központi programja A KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS szakképesítés központi programja Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 4514-0/2009-0003EGP Készítették: Séber Józsefné Dr. Takács

Részletesebben

Helyi oktatási program az Egészségügyi asszisztens szakképzés Általános asszisztens elágazása megszervezéséhez

Helyi oktatási program az Egészségügyi asszisztens szakképzés Általános asszisztens elágazása megszervezéséhez Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakiskolája Helyi oktatási program az Egészségügyi asszisztens szakképzés Általános

Részletesebben

M1852. FELADATOK A szükségletek és erőforrások felmérésének feladatai a 1852

M1852. FELADATOK A szükségletek és erőforrások felmérésének feladatai a 1852 M FELADATOK Felméri az egyéni szociális szükségleteket, erőforrásokat, helyi cselekvési lehetőségeket; értelmezi az emberi szükségleteket és a szükségletkielégítés 4 hiányait Felismeri az egyéni, csoportos

Részletesebben

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA A szakképzés megnevezése: Elektronikai technikus A szakképzés azonosító száma: 54 523 01 0000 00 00 Hozzárendelt FEOR szám: 3121 1. A szakképzés szervezésének

Részletesebben

ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÁPOLÓ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 723 01 1000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Ápoló 3. 3.1 Szakképesítések

Részletesebben

VÉSNÖK SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

VÉSNÖK SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK VÉSNÖK SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 215 02 2. szakképesítés megnevezése: Vésnök 3. Szakképesítések köre: 3.1

Részletesebben

GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS 55 810 01 0010 55 05

GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS 55 810 01 0010 55 05 GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS 55 810 01 0010 55 05 FEOR 3117 Gépésztechnikus VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK A szakmai vizsgára bocsátás feltételei: A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ

2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ 2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben

Részletesebben

Ügyfélkapcsolat szerviztevékenység gyakorlása

Ügyfélkapcsolat szerviztevékenység gyakorlása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

GAZDASÁGI INFORMATIKUS

GAZDASÁGI INFORMATIKUS GAZDASÁGI INFORMATIKUS 7. szakmacsoport Informatikus szakképesítésének elágazása OKJ SZÁM: 54 481 04 0010 54 01 Számítógépet kezel, szoftvereket használ Munkaszervezéssel kapcsolatos tevékenységet végez

Részletesebben

ÓVODAI DAJKA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ÓVODAI DAJKA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÓVODAI DAJKA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 140 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Óvodai

Részletesebben

A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 481 03 1.2. Részszakképesítés

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Pedagógiai- és családsegítő ALAP-SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A szakképesítés azonosító száma: 54 140 02 Szakképesítés megnevezése: PEDAGÓGIAI-

Részletesebben

Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései. Eger, 2007. október

Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései. Eger, 2007. október Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései Eger, 2007. október Jogszabályok Többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról Többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről

Részletesebben

2326- Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem. 2327- Első ellátás-elsősegélynyújtás. 2323- Egészségnevelés-egészségfejlesztés

2326- Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem. 2327- Első ellátás-elsősegélynyújtás. 2323- Egészségnevelés-egészségfejlesztés OKJ szám Szakképesítés Követelménymodul 54 723 1000 Ápoló 2321-2323- Egészségnevelés-egészségfejlesztés 2324- Alapápolás 2325- Diagnosztika-terápia 2329- Betegmegfigyelés/Monitorozás 2322- Gondozás 2330-

Részletesebben

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény Szociális gondozó és ápoló OKJ szám: 33 762 01 0010 33 02 FEOR szám: 3313 Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

Név: Születési név: Születési hely: Születési dátum: Anyja neve: Lakcím:

Név: Születési név: Születési hely: Születési dátum: Anyja neve: Lakcím: Név: Születési név: Születési hely: Születési dátum: Anyja neve: Lakcím: Az 54 723 01 1000 00 00 azonosító számú, 3 éves Ápoló megnevezésű szakképesítés területi szakmai gyakorlat követelményei Teljesítendő

Részletesebben

Központi program az ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ szakképesítéshez

Központi program az ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ szakképesítéshez NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program az ORTOPÉDIAI ESZKÖZKÉSZÍTŐ szakképesítéshez 2011. Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-9/2011/EAHUF ORTOPÉDIAI

Részletesebben

I. A szakképzés jogi háttere

I. A szakképzés jogi háttere 2.42. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 725 02 GYAKORLÓ KÉPI DIAGNOSZTIKAI, NUKLEÁRIS MEDICINA ÉS SUGÁRTERÁPIÁS ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv

Részletesebben

KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS

KÓRSZÖVETTANI, SZÖVETTANI SZAKASSZISZTENS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

M1853. szakosított ellátások területén 4 Szociológiai alapfogalmak B 5 A szociológiai adatfelvétel módszerei B 6 A helyi társadalom szerkezete B

M1853. szakosított ellátások területén 4 Szociológiai alapfogalmak B 5 A szociológiai adatfelvétel módszerei B 6 A helyi társadalom szerkezete B M FELADATOK Közreműködik az egyéni gondozási, rehabilitációs 4 folyamat megtervezésében, megvalósításában Közreműködik a személyre szóló napi- és heti rend 5 kiakításában Szükség esetén segítséget nyújt

Részletesebben

MENTŐÁPOLÓ. szakképesítés. központi programja

MENTŐÁPOLÓ. szakképesítés. központi programja A MENTŐÁPOLÓ szakképesítés központi programja Készült az Egészségügyi Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 3917-0/2009-0003EGP Szerkesztette: Ujfalvy Andrásné Szerző: Dr. Márton Erzsébet Vízvári

Részletesebben

ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Z 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 8. SORSZÁM LTT KIDOTT SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI FOGTECHNIKUS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító

Részletesebben

PROTOKOLL ÉS UTAZÁSÜGYINTÉZŐ

PROTOKOLL ÉS UTAZÁSÜGYINTÉZŐ PROTOKOLL ÉS UTAZÁSÜGYINTÉZŐ Az iskolában indított elágazások: Az iskolában indított ráépülések: PROTOKOLLÜGYINTÉZŐ UTAZÁSÜGYINTÉZŐ RENDEZVÉNY- ÉS KONFERENCIASZERVEZŐ UTAZÁSSZERVEZŐ MENEDZSER 3.1 Rész-szakképesítés

Részletesebben

M0061 FELADATOK. kísérőokmányokat az illetékesekhez eljuttatja Kezeli a számítógépet és tartozékait (CD, DVD, scanner, nyomtató)

M0061 FELADATOK. kísérőokmányokat az illetékesekhez eljuttatja Kezeli a számítógépet és tartozékait (CD, DVD, scanner, nyomtató) M0061 FELADATOK 4 Hagyományos és digitális dokumentumokat rendszerez 5 Regisztrálja és karbantartja a vevő-, ügyfélkapcsolatait Hivatalos levelezést folytat hagyományos és 6 elektronikus formában 7 Hivatalos

Részletesebben

AZ 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1. SORSZÁM ALATT KIADOTT SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

AZ 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1. SORSZÁM ALATT KIADOTT SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MUNKPÉLDÁNY Z 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 1. SORSZÁM LTT KIDOTT SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI ÁPOLÓ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLİ DTOK 1. szakképesítés

Részletesebben

54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi

Részletesebben

A 95. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 95. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 95. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 521 07 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

Központi program a MENTŐÁPOLÓ szakképesítéshez

Központi program a MENTŐÁPOLÓ szakképesítéshez NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Központi program a MENTŐÁPOLÓ szakképesítéshez 2011. Készült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából Jóváhagyási száma: 19635-7/2011/EAHUF MENTŐÁPOLÓ szakképesítés

Részletesebben

Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév

Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév Az Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola szakképzése 2012/2013. tanév Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók! Iskolánk szakmai képzésének minél jobb megismerését segítjük tájékoztatónk megjelentetésével.

Részletesebben

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ. 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintézı szakképesítés

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ. 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintézı szakképesítés Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintézı szakképesítés 1974-06 Üzleti terv készítése 5. vizsgarész 1. vizsgafeladatában meghatározott záródolgozat védéséhez Szóbeli vizsgatevékenység:

Részletesebben

A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben