Sajtóháttér Magyar Parasport Napja február 22.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sajtóháttér Magyar Parasport Napja február 22."

Átírás

1 Sajtóháttér Magyar Parasport Napja február 22. Fogyatékosnak lenni, nem jelenti azt, vesztesnek lenni. 1 Az Országgyűlés a december 12-i ülésén egyhangúlag megszavazta a Kulturális Bizottság ötpárti kezdeményezését. Hivatalosan is országos napja lett a magyar sportnak, a magyar parasportnak, a magyar diáksportnak, és a módosító javaslat megszavazása után, a magyar siketsportnak. A Magyar Parasport Napját ezentúl minden évben február 22-én ünnepeljük, a dátum választása szimbolikus, hiszen ezen a napon, február 22-èn alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja, a Mozgásjavító Intézmény falai között. A mai magyar parasport kialakulásában döntő jelentőségű volt, hogy az első, intézményesített sportszervezetet megalakították olyan legendák, mint Tauber Zoltán, hazánk első paralimpiai bajnoka, Fejes András, aki az első magyar paralimpiai érmet nyerte, és a Mozgásjavító tanárai, diákjai.a klub a névválasztásával a legendás vízilabdázó és úszó előtt tisztelget, aki lábamputáltként az épek között lett olimpiai bajnok 1932-ben és 1936-ban. Fejes András (bronz, 1972, Heidelberg), Tauber Zoltán (arany, 1976, Toronto) és Oláh József (bronz, 1976, Toronto) nyerték hazánk első paralimpiai érmeit. Példájuk olyan legendás paralimpiai bajnok magyar sportolóknak mutatott utat, mint Jeszenszky Attila, Dukai Géza, Szekeres Pál, Becsey János, Vereczkei Zsolt, Pásztory Dóra vagy Sors Tamás. A tavalyi, nagysikerű rendezvényhez közel 500 oktatási intézmény csatlakozott, és rendezett február 22-én érzékenyítő, LÉLEKMOZGATÓ interaktív osztályfőnöki órát, rendhagyó testnevelés órát. Nemzetközi konferenciával és gálavacsorával tisztelegtünk a hazai fogyatékkal élő sportolók, és az őket segítő sportszervezetek, sportszakemberek munkája előtt. Idén, 2019-ben ismételten a fogyatékkal élő sportolók megünneplésére készülünk: együttműködésre, megemlékezésre hívtuk az ország összes köznevelési intézményét! A tavalyi évben beérkező javaslatokat figyelembe véve, február 22-én nem csak az általános és középiskolás gyermekeket szeretnénk bevonni, hanem minél szélesebb körben az óvodás korosztályt is, szakmai anyagokkal segítve az intézményeket abban, hogy Magyar Parasport Napján

2 programokat szervezzenek. Az iskolai és óvodai programokat idén is a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének koordinálásában és együttműködésével szervezzük. Az iskolai program leírása: Felhívást intéztünk minden magyar közoktatási intézményhez, hogy csatlakozzanak a Lélekmozgató névre elkeresztelt programsorozatunkhoz. A programsorozat lényege, hogy a pedagógusok ezen a napon, a testnevelés órák keretében, a különböző életkorú diákokkal kipróbálják a fogyatékos sportok csapatsportágait. Hiszünk abban, hogy a sport nyelvezetével, a parasportok kipróbálásával közelebb kerül majd egymáshoz az épek többségi és a fogyatékosok kisebbségi társadalma. 2 Készítettünk egy kiadványt, amely letölthető és elérhető a Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület (MPB), a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ), weboldaláról, illetve elküldtük segítségnek a rendhagyó testnevelés órák szervezési segédleteként. A kiadványt a Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület (MPB), a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ), a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) és a Magyar Szervátültetettek Sportszövetsége (MSZSSZ) közösen állította össze. A kiadványban bemutatjuk a fogyatékosok egyes sportágait, útmutatást adunk egy izgalmas testnevelés órához, vagy a szabadidő eltöltéshez. Szintén a pedagógusok és az oktatási intézmények figyelmébe ajánlottuk és tettük elérhetővé, letölthetővé a Csodafedezet c. dokumentumfilmet, amely Vitéz Halassy Olivér, az amputált lábú, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó életét mutatja be. A filmet a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, dr. Kiss Gergely jegyzi mint producer. Bízunk benne, az osztályfőnöki óra keretében megnézhető film sok beszélgetést és közös gondolkodást indikál majd a tanórákon. Az óvodák számára is összeállítottunk egy segédletet, mely e korosztály számára tartalmaz javaslatokat, ötleteket a Lélekmozgató foglalkozások megtartásához. A programhoz Bartos Erika Őrangyal című mesekönyvét ajánljuk, mely mesék a speciális igényű gyerekek mindennapjairól szólnak, az ő útjukon keresztül pedig az elfogadásról, az együttélésről. A 4 mesét tartalmazó Őrangyal mesekönyv, Örömtánc című meséjét - Bartos Erika hozzájárulásának köszönhetően -, ingyenesen hozzáférhetővé tesszük a oldalon. Bartos Erika a kötet meséit illusztráló 5 színezhető rajzot is elérhetővé tesz a programon résztvevő óvodák számára. Az első 50 regisztráló óvodának ajándékba elküldjük magát a mesekönyvet.

3 A köznevelési intézmények a oldalon tudnak regisztrálni: február 21-ig A Magyar Paralimpiai Bizottság ünnepi közgyűlésével egybekötött szakmai konferencia A konferencián megismerhetjük az Ázsiai Paralimpiai Bizottság tevékenységét, törekvéseit és újításait, továbbá a nagyszabású sporteseményeiről, kiemelten az Ázsiai Parajátékokról, is átfogó képet kaphatunk. Az ázsiai kontinens parasport mozgalmának kulisszái mögé Majid Rashed, az Ázsiai Paralimpiai Bizottság elnökének előadása során nyerünk bepillantást, amelyet egy szakmai eszmecsere követ a hazai sportélet jeles szakembereivel közösen. Majid Rashed, emirátusbéli egykori paraatléta és asztalitenisz játékos, számos paralimpián vett részt sportolóként, később szakmai vezetőként. A 2002-ben alapított, 43 tagszervezetet számláló Ázsiai Paralimpiai Bizottság elnöki tisztségét 2014 óta tölti be, aki Tarek Souei, a Bizottság vezérigazgatójával érkezik Budapestre. 3 A Magyar Parasport Napján a tavalyi évhez hasonlóan arra is hangsúlyt helyezünk, hogy a sportszakembereknek és az üzleti világnak is bebizonyítsuk; a világ parasportja óriási fejlődésen megy keresztül, és a parasport is lehet üzlet. Olyan előadásokat, előadókat hívtunk, akikért eddig a magyar szakemberek utaztak külföldre. A Magyar Sport Házában (1146 Budapest Istvánmezei út 1-3) az I. emeleti konferenciateremben február 22-én, pénteken, ig várjuk az érdeklődőket. A rendezvényre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Február 22., a Magyar Parasport Napja rendezvénysorozat időrendi forgatókönyve 1) Sajtótájékoztató Budapest február 8. péntek, óra A sajtótájékoztató helyszíne: Premier Kultcafé Budapest, Üllői út 2-4, 1085 A sajtótájékoztató résztvevői: Szabó László, az MPB és a FODISZ elnöke Danada Judit, a Főpolgármesteri Hivatal Sport Osztályának vezetője A sajtótájékoztatón bemutatjuk a 2019 Magyar Parasport Napja nagyköveteit, arcait, akik idei évben is neves sportolók. A sajtótájékoztató moderátora: Adámi Zsanett világbajnok- paralimpikon úszó

4 2) február interjúk, stúdióbeszélgetések lehetősége a Magyar Parasport Napjáról és a fogyatékos sport 2019-es kihívásairól, programjairól, versenyeiről Hívható nyilatkozók: Szabó László elnök A Magyar Parasport Napjának nagykövetei (Drávucz Rita olimpikon, világ-és Európa-bajnok vízilabdázó és Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes parakajakos) 3) február 22. A Magyar Parasport Napja : az Olimpiai Parkban Budapesten koszorúzás az elhunyt paralimpiai bajnokok emléke előtt, ezzel indul a Magyar Parasport Napja. Résztvevők: Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Dr. Balla Valéria V. kerület Belváros-Liptóváros alpolgármestere, Szabó László, az MPB elnöke, Majid Rashed, az Ázsiai Paralimpiai Bizottság elnöke, Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszó, a Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, a Magyar Parasport Napja nagykövetei, paralimpiai bajnokok, V. kerületi diákok Az esemény moderátora: Adámi Zsanett világbajnok- paralimpikon úszó : körkapcsolás lehetősége kiemelt intézményekkel, interjú az ott résztvevő parasportolóval, : Nemzetközi Konferencia a Magyar Sport Házában A nyilatkozók személye a végleges program kialakítása miatt változhat! A Magyar Parasport Napjával kapcsolatos mindennemű interjú és forgatási igénye regisztrációhoz kötött, forgatási engedélyért és további háttér információkért kérjük, forduljon az alábbi kontaktjainkhoz: Szerencsi Éva kommunikációs igazgató Magyar Paralimpiai Bizottság mobil: +36/ media@hparalimpia.hu facebook: Magyar Paralimpiai Csapat/Magyar Paralimpiai Bizottság instagram: Magyar Paralimpiai Csapat

5 A Magyar Parasport Napján, február 22-én az MPB és a FODISZ szervezésében látogatható kiemelt intézmények listája 5 BUDAPESTI KIEMELT KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK 2. kerület Csik Ferenc Általános Iskola és 1027 Budapest, Medve utca kerület Óbudai Árpád 1034 Budapest, Nagyszombat u kerület Kölcsey Ferenc 1063 Budapest, Munkácsy Mihály utca kerület Vörösmarty Mihály 1085 Budapest, Horánszky u kerület Grosics Gyula Sport Általános Iskola 1119 Budapest, Bikszádi u kerület Sashegyi Arany János Általános Iskola és 1224 Budapest, Meredek u. 1. CSANÁDI ÁRPÁD Sportiskola, Általános Iskola és 1143 Budapest, Őrnagy u. 5-7., Telefon: , , 17. kerület Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és 1173 Budapest, Akácvirág u kerület Kós Károly Általános Iskola 1192 Budapest, Hungária út 28, kerület Halassy Olivér Német Tagozatos Általános Iskola 1043 Budapest, Pozsonyi utca 3 ÓVODA 18. kerület Robogó Óvoda (INTEGRÁLT) 1181 Budapest, Kondor Béla stny. 14. GYÓGYPEDAGÓGIAI INTÉZMÉNYEK Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, 1145 Budapest, Mexikói út kerület Pető Intézet 1118 BUDAPEST, Villányi út 67. Vakok Állami Intézete 1146 Budapest, Hermina út kerület Benedek Elek EGYMI 1201 Budapest, Magyarok Nagyasszonya tér 22. Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma Budapest XIV. kerület, Cinkotai út

6 REGIONÁLIS KIEMELT KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 3780 Edelény, Borsodi út 36. CSONGRÁD MEGYE Szegedi Gregor József Általános Iskola Szeged 6726, Fő fasor GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE Bercsényi Miklós Közlekedési És Sportiskolai Szakközépiskola És Szakiskola 9025 Győr, Cinka Panna u. 2. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE Sárberki Általános Iskola 2800 Tatabánya, Sárberki ltp. 503.

7 Parasportolók, akik február 22-én részt vesznek intézményi programokon 7 Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Szegedi Gregor József Általános Iskola Bercsényi Miklós Közlekedési És Sportiskolai Szakközépiskola És Szakiskola Sárberki Általános Iskola Csik Ferenc Általános Iskola és Óbudai Árpád Kölcsey Ferenc Vörösmarty Mihály Grosics Gyula Sport Általános Iskola Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Kós Károly Általános Iskola Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Pető Intézet Benedek Elek EGYMI Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma Robogó Óvoda Kertész Róbert ülőröplabdázó Hegedűs László boccia Szabó Lőrinc teniszező Zámbó Diána úszó Szabó Zita ülőröplabdázó Csuri Ferenc úszó, Krajnyák Zsuzsanna kerekesszékes vívó Retter Barnabás asztaliteniszező Engelhardt Katalin úszó Németh Roland teniszező Ráczkó Gitta úszó Hajmási Éva kerekesszékes vívó Sedric Watchou erőemelő Illés Fanni úszó Sas Sándor erőemelő Burányi Flóra dzsudós Seres Kormány Anita ülőröplabdázó Varga Katalin para kajakozó

OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL

OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL Magyar Sporttudományi Társaság Magyar Olimpiai Bizottság OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL 2016. NOVEMBER 21. XV. NYÁRI PARALIMPIAI JÁTÉKOK 2016. SZEPTEMBER 7-18., RIO DE JANEIRO PARALIMPIÁT MEGELŐZŐ ESEMÉNYEK CSAPATFOTÓZÁS

Részletesebben

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019.

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019. MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1/2019 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése Urr Anitát jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag elfogadta. 2/2019 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése

Részletesebben

D jelű pályázat nyertesei

D jelű pályázat nyertesei 1. 37/1358/2012 Pesti Barnabás Élelmiszeripari és 2. 37/1359/2012 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, EGYMI, Diákotthona és Gyermekotthona 200 000 Ft 3. 37/1361/2012 Kozma Lajos

Részletesebben

GEREVICH ALADÁR SPORTÖSZTÖNDÍJ FOGYATÉKOSOK SPORTJA ÉVI KERETÉNEK felosztása havi bontásban Magyar Speciális Olimpiai Szövetség

GEREVICH ALADÁR SPORTÖSZTÖNDÍJ FOGYATÉKOSOK SPORTJA ÉVI KERETÉNEK felosztása havi bontásban Magyar Speciális Olimpiai Szövetség Magyar Speciális Olimpiai Szövetség 9 500 000 Ft 791 667 Ft Bakos István edző 30 000 Ft Barabás Krisztián edző 26 000 Ft Cserni János edző 28 000 Ft Dobi Zoltán edző 30 000 Ft Dombóvári Szilvia edző 35

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

ASZTALITENISZ 14:00 férfi egyes selejtező SM8 kategória (Csonka András, Zborai Gyula)

ASZTALITENISZ 14:00 férfi egyes selejtező SM8 kategória (Csonka András, Zborai Gyula) SZEPTEMBER 7 22:30 megnyitó SZEPTEMBER 8 14:00 férfi egyes selejtező SM8 kategória (Csonka András, Zborai Gyula) 14:40 női egyes selejtező SF8 (Arlóy Zsófia) 15:20 férfi egyes selejtező SM9 (Berecki Dezső)

Részletesebben

T Ö B B, M I N T SPORT!

T Ö B B, M I N T SPORT! T Ö B B, M I N T SPORT! TISZTELT SPORTVEZETOK, TESTNEVELOK, SPORTSZAKEMBEREK, EDDIGI ÉS LEENDO PARTNEREINK! Engedjék meg, hogy az alábbi kiadványban röviden bemutassuk szövetségünket, legfőbb céljainkat,

Részletesebben

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2018.

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2018. MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1/2018 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése Urr Anitát jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag elfogadta. (21 igen, 0 tartózkodás, 0 nem szavazat) 2/2018 (02. 22.)

Részletesebben

MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK

MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1/2017 (05. 12.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése Bánkúti Rékát jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag elfogadta. 2/2017 (05. 12.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

12:20 Berecki Dezső asztalitenisz egyéni, selejtezők ExCel 13:40 Csonka András asztalitenisz egyéni, selejtezők ExCel

12:20 Berecki Dezső asztalitenisz egyéni, selejtezők ExCel 13:40 Csonka András asztalitenisz egyéni, selejtezők ExCel dátum időpont versenyző sportág versenyszám helyszín 9:00 Csonka András asztalitenisz egyéni, selejtezők ExCel 9:41 Illés Fanni úszás, előfutamok 100 hát Aquatics Centre, Olympic Park 10:19 Csúri Ferenc

Részletesebben

SZEPTEMBER 9 ASZTALITENISZ. férfi egyes selejtező SM11 21:00 Pálos Péter PereiraLealPascal (FRA)

SZEPTEMBER 9 ASZTALITENISZ. férfi egyes selejtező SM11 21:00 Pálos Péter PereiraLealPascal (FRA) SZEPTEMBER 9 férfi egyes selejtező SM11 21:00 Pálos Péter PereiraLealPascal (FRA) női egyes selejtező SF8 23:00 KamkasomphouThu (FRA) - Arlóy Zsófia férfi egyes selejtező SM8 00:20 Sun Churen (CHN) - Zborai

Részletesebben

/2013/EH Határozati javaslat

/2013/EH Határozati javaslat MOB Elnökségi ülés -2013. október 14. 7. napirendi pont: Döntés a "Fogyatékosok versenysportjának támogatása - 70 M Ft", valamint a "Speciális Világjátékokon történő részvétel támogatás - 16 M Ft" felosztásáról,

Részletesebben

A GYAKORLAT MÛHELYÉBÕL

A GYAKORLAT MÛHELYÉBÕL A GYAKORLAT MÛHELYÉBÕL ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fõiskolai Kar (Budapest) Szomatopedagógiai Tanszék XII. Nyári Paralimpiai Játékok ATHÉN, 2004. szeptember 17-28. BENCZÚR MIKLÓSNÉ DR. (Közlésre

Részletesebben

MAGYAR PARASPORT NAP

MAGYAR PARASPORT NAP MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG FOGYATÉKOSOK ORSZÁGOS DIÁK-, VERSENY- ÉS SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉGE MAGYAR PARASPORT NAP Kedves Sportbarátaink! 3 Lassan ötven éve lesz annak, hogy néhány bátor és különleges

Részletesebben

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT. GYŐR január

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT. GYŐR január Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT GYŐR 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. korcsoport Győr, 2014. január 24-26. Az országos

Részletesebben

A társadalmi szemléletváltozás szükségessége a fogyatékkal élők sportterületén

A társadalmi szemléletváltozás szükségessége a fogyatékkal élők sportterületén A társadalmi szemléletváltozás szükségessége a fogyatékkal élők sportterületén G Ö M ÖRI Z S O LT, E L N Ö K M AGYA R PA R A L I M P I A I B I Z OT T S ÁG Fogyatékosok sportját érő társadalmi hatások összetevői

Részletesebben

A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN. FODISZ: Több, mint sport!

A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN. FODISZ: Több, mint sport! A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN FODISZ: Több, mint sport! A FODISZ megalakulásának indítékai Közel 80.000 fogyatékos diák tanul integrált és szegregált oktatási intézményekben Magyarországon;

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS 2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS I. Korcsoport Leány 1 Borsod-AZ Szent Imre Római Katolikus Általános és Óvoda Miskolc 2 Pest Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Érd 3 Budapest Budapest XIII.

Részletesebben

Statisztikák a 2014-es HÓDításról

Statisztikák a 2014-es HÓDításról Statisztikák a 2014-es HÓDításról Iskolák (abc sorrendben) Résztvevők száma Átlagpont Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 90 85,58 benjamin 40 99,08 junior 14 63,14 kadét 36 79,31 Apáczai Csere János

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége 2015. március 17-i ülésén megtárgyalásra került a 2. napirendi pont a Gerevich-ösztöndíjakról,

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Budapesti XIV. Tankerülete 1145 Budapest XIV. kerüle, Pétervárad utca 2. Fenntartói azonosító:

FIT-jelentés :: KLIK Budapesti XIV. Tankerülete 1145 Budapest XIV. kerüle, Pétervárad utca 2. Fenntartói azonosító: FIT-jelentés :: 2014 KLIK Budapesti XIV. Tankerülete 1145 Budapest XIV. kerüle, Pétervárad utca 2. Fenntartói azonosító: 39011654-199000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Budapest XIV. Kerületi

Részletesebben

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó 42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), I. emeleti kocka tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), I. emeleti kocka tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2014. szeptember 6-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne:

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

Elnökségi határozatok tára 2014. (Magyar Paralimpiai Bizottság)

Elnökségi határozatok tára 2014. (Magyar Paralimpiai Bizottság) Határozat száma 1/20140123/EH. sz. határozat 2/20140123/EH. sz. határozat 3/20140123/EH. sz. határozat 4/20140123/EH. sz. határozat 5/20140123/EH. sz. határozat 6/20140123/EH. sz. határozat 7/20140123/EH.

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET Előterjesztés a MOB Elnökség 2016. március 22-i ülésére TERVEZET I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok A MOB Közgyűlése a 2016. február 2-i ülésén elfogadta a MOB 2016. évi költségvetését.

Részletesebben

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint)

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) 23 6 Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), III. emeleti kocka tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), III. emeleti kocka tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2016. május 28-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar

Részletesebben

HATÁROZATOK TÁRA 2016.

HATÁROZATOK TÁRA 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2016. 01/2016. (03. 08.) számú MHSSZ elnökségi határozat Az MHSSZ Elnöksége a MOB Gerevich Aladár Sportösztöndíj Szabályzatának

Részletesebben

Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetsége

Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetsége Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetsége Országos Diák és Ifjúsági Olimpia Zánka, 2013. május 23 26. Beszámoló sajtótájékoztató Szövetségünk nagy sikerrel rendezte meg Zánkán az Országos

Részletesebben

Magyarország összes köznevelési intézményének megkeresése. MPB megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett gálavacsora

Magyarország összes köznevelési intézményének megkeresése. MPB megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett gálavacsora 2018 2018 Nemzetközi konferencia a V4-es országok részvételével Magyarország összes köznevelési intézményének megkeresése Megyénként egy-egy kiemelt intézményben szervezett programok MPB megalakulásának

Részletesebben

Sorszám Támogatandó diák neve Magyarországi közoktatási intézmény neve és címe. Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola,

Sorszám Támogatandó diák neve Magyarországi közoktatási intézmény neve és címe. Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Sorszám Támogatandó diák neve Magyarországi közoktatási intézmény neve és címe 1. Incze Krisztina, Diákotthon és Gyermekotthon 2. Kiss Szabolcs, Diákotthon és Gyermekotthon 3. György Ambrus Bernadett,

Részletesebben

MAGYAR PARASPORT NAP

MAGYAR PARASPORT NAP MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG FOGYATÉKOSOK ORSZÁGOS DIÁK-, VERSENY- ÉS SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉGE MAGYAR PARASPORT NAP lélekmozgató február 22. MAGYAR PARASPORT NAPJA február 22. uár 22. 01 MAGYA MAGYAR

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018.

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018. Magyar Hallássérültek Sportszövetsége ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK HATÁROZATOK TÁRA 2018. 1/2018. (01. 04.) számú MHSSZ elnökségi határozat Az MHSSZ Elnöksége bowling szakágvezetőnek Kapronczayné Karádi Magdolnát

Részletesebben

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A projekt során a város 47 oktatási intézményében valósult meg az informatikai infrastruktúra javítása, melynek során beszerzésre kerültek a következő

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

A közép-magyarországi MENTORÁLÓ INTÉZMÉNYI címet elnyert nevelési-oktatási és pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmények

A közép-magyarországi MENTORÁLÓ INTÉZMÉNYI címet elnyert nevelési-oktatási és pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmények Köznevelés az iskolában projekt TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 A közép-magyarországi MENTORÁLÓ INTÉZMÉNYI címet elnyert nevelési-oktatási és pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmények Intézmény

Részletesebben

VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. és a. Magyar Paralimpiai Bizottság.

VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. és a. Magyar Paralimpiai Bizottság. VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA Ügyességi verseny A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége és a Magyar Paralimpiai Bizottság meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium,

Részletesebben

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II.

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II. Eredmények 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam 1 5 Vég Gábor 119 Kőrös Kajak Sportegyesület 01:53.080 2 8 Németh Dávid 6061 Tatai Hódy Sportegyesület 3 3 Kiss Péter

Részletesebben

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai 1/2014. (XI. 24.) KISB határozata felhatalmazza Meszes Balázs bizottsági tagot a 2014. november 24-én megtartott a bizottsági ülésről

Részletesebben

MAGYAR PARASPORT NAP

MAGYAR PARASPORT NAP PARALIMPIAI BIZOTTSÁG FOGYATÉKOSOK ORSZÁGOS DIÁK-, VERSENY- ÉS SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉGE PARASPORT NAP Kedves Diákok! február 22. február 22. uár 22. PARASPORT NAPJA 01 MAGYA A magyar Halassy Olivér már

Részletesebben

101 éves az FPI november Fővárosi Pedagógiai Napok Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

101 éves az FPI november Fővárosi Pedagógiai Napok Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 101 éves az FPI A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet ez évben 2013. november 26-28. között rendezi meg a Fővárosi Pedagógiai Napok több évtizedes múltú programsorozatát, melyre tisztelettel meghívja

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP / Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

ANATOLIJ ANATOLJEVICS

ANATOLIJ ANATOLJEVICS Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár állami kitüntetéseket és miniszteri elismerő okleveleket adott át a riói olimpia és paralimpia idején eredményesen

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ IV. KORCSOPORT

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ IV. KORCSOPORT MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ IV. KORCSOPORT Dunaújváros, 2014. november 08. 1 2014. ÉVI SZABADFOGÁSÚ BIRKÓZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ DUNAÚJVÁROS, 2014. 11. 08. IV. KORCSOPORT

Részletesebben

Több, mint egy csapat

Több, mint egy csapat Több, mint egy csapat A Magyar Paralimpiai Bizottság tevékenységének szakmai, pénzügyi összefoglalója 2015 2018 Tisztelt Sportbarátaink! Saját szervezésű, kiemelt eseményeink A Magyar Paralimpiai Bizottság

Részletesebben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben Intézmény Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium Pályaválasztási nyílt napok/beiskolázási k Előre történő bejelentkezés alapján az érdeklődő diákok az iskola bemutatása után

Részletesebben

Szekeres Pál a riói Paralimpia kerekesszékes vívás versenyigazgatója.

Szekeres Pál a riói Paralimpia kerekesszékes vívás versenyigazgatója. Újabb aranyérem az erőemelőknél Tunkel Nándor, a riói paralimpia helyszínén az Erőemelő Világkupán, kategóriájában 151 kilogramm kinyomásával aranyérmes lett! Gratulálunk neki az eredményéhez! További

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. SZEPTEMBER 1-DECEMBER 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai

Részletesebben

2060 Bicske Szent István u. 42. 2660 Balassagyarmat, Május. György utca 17. 1115 Budapest, Thallóczy Lajos utca 1. 1. utca 2.

2060 Bicske Szent István u. 42. 2660 Balassagyarmat, Május. György utca 17. 1115 Budapest, Thallóczy Lajos utca 1. 1. utca 2. Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2060 Bicske Szent István u. 42. www.csokonaialtisk.hu; titkarsag@csokonaialtisk.hu Kiss Árpád Általános Iskola Dózsa György Tagiskola Újlaki Általános Iskola Nemes

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza, 2015. május 29-31. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola

Részletesebben

EGYENLŐ ESÉLLYEL AZ UTAKON - Fogyatékossággal élő emberek gépjárműszerzési- és átalakítási támogatása

EGYENLŐ ESÉLLYEL AZ UTAKON - Fogyatékossággal élő emberek gépjárműszerzési- és átalakítási támogatása EGYENLŐ ESÉLLYEL AZ UTAKON - Fogyatékossággal élő emberek gépjárműszerzési- és átalakítási támogatása A súlyosan mozgáskorlátozottak gépjárműszerzésének elősegítésére 2011-ben létrehozott állami támogatási

Részletesebben

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus FOGYATÉKOSSÁGRÓL ÁLTALÁBAN A fogyatékosságot meghatározhatjuk: - orvosi, - társadalmi,

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Debrecen, 2004. március 26-28. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 48,700 47,400 47,600 143,700 2 Kecskemét Lánchíd utcai Ált. Isk. 47,850 46,300 47,250 141,400 3 Ózd Újváros téri

Részletesebben

Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák

Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák Megyeri Úti Általános Iskola 1044 Bp., Megyeri út 20. 230 30 71 védőnő: Fedorszki Andrea rendelési idő: hétfő,

Részletesebben

2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május

2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2018 2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2019. május 16-17-18. Bajai EGYMI VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja tanulásban

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

FOGYATÉKOSOK DIÁKSPORTJA PROGRAM

FOGYATÉKOSOK DIÁKSPORTJA PROGRAM DIÁKSPORT FÜZETEK 2. FOGYATÉKOSOK DIÁKSPORTJA PROGRAM Országos Diáksport Versenyei 2012-2013. Tartalomjegyzék 1. Zsinórlabda 2 A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak

Részletesebben

Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium :10

Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium :10 Iskola Iskola neve Jelszó Okt. azon dátum első szóbeli időpontja (ha több tantárgyból jelentkezett, annak a szóbelije még aznap, későbbi időpontban lesz) 35160 Budapest XX. Kerületi Gyulai István Általános

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

Sorszám Ösztöndíjban részesülő diák Magyarországi közoktatási intézmény neve és címe

Sorszám Ösztöndíjban részesülő diák Magyarországi közoktatási intézmény neve és címe Sorszám Ösztöndíjban részesülő diák Magyarországi közoktatási intézmény neve és címe 1. Incze Krisztina FM KASZK Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskolája és Kollégiuma 1149 Budapest, Mogyoródi

Részletesebben

Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről

Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről A 30/2016. (XI.11.) önkormányzati rendelet 4. melléklete Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről 1. számú iskola-egészségügyi körzet Földes Ferenc Gimnázium 3525 Miskolc, Hősök tere 7. Miskolci

Részletesebben

Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről

Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről A rendezőbizottság szerint 2880 induló volt a medencés és a nyílt vízi úszó számokban. A magyar szeniorok részvételi statisztikája.. Nevezések

Részletesebben

Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 2019. Fogyatékosnak lenni, nem jelenti azt, vesztesnek lenni. Az Országgyűlés a 2017. december 12-i ülésén egyhangúlag megszavazta a Kulturális

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 KÉZIABDA DIÁKOLIMPIA Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Győr-M-S I. Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola

Részletesebben

Kossuth Lajos Ált. Isk.

Kossuth Lajos Ált. Isk. TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2016/2017 tanév 1 4 Tatabánya Vezető: Németh Attila Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. Huszti Dávid 9,100 7,500 16,600 Oláh Bence 8,800 8,850 17,650 Kullai Gergely 8,200

Részletesebben

SOFI MUNKATERV 2018/2019. TANÉV TESTNEVELÉS ÉS SPORT MUNKAKÖZÖSSÉG TERVEZETE

SOFI MUNKATERV 2018/2019. TANÉV TESTNEVELÉS ÉS SPORT MUNKAKÖZÖSSÉG TERVEZETE SOFI MUNKATERV 2018/2019. TANÉV TESTNEVELÉS ÉS SPORT MUNKAKÖZÖSSÉG TERVEZETE Tárgyi feltételek: Kondor Béla sétány 15. szám alatti épületben 1 darab testnevelés szoba, iskolaudvar, kisméretű beton borítású

Részletesebben

Az IPC is tájékoztatást kapott az MPB körül kialakult helyzetről

Az IPC is tájékoztatást kapott az MPB körül kialakult helyzetről Az IPC is tájékoztatást kapott az MPB körül kialakult helyzetről A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) írásban tájékoztatta a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságot (IPC) a magyarországi szervezet körül kialakult

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23. ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,

Részletesebben

2011. Diákranglista - egyesületi végeredmény. Egyesül et. Hely. Pont. Vác Városi. Evezős. Budapes ti. Evezős. Regatta Club - Külker Evezos Klub

2011. Diákranglista - egyesületi végeredmény. Egyesül et. Hely. Pont. Vác Városi. Evezős. Budapes ti. Evezős. Regatta Club - Külker Evezos Klub Hely Egyesül et Pont 1 Vác Városi 1454 2 Szegedi Vízisport Egyesüle 856 3 Mosonm agyaróvá ri 657 4 Csongrá di Vízügyi 642 5 Budapes ti 632 6 Kalocsai Sport Egyesüle 531 7 Danubius Nemzeti Hajós 498 8 Csepel

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

FOGYATÉKKAL ÉLŐK SPORTJA Az asztalitenisz - speciális körülmények között 2013. március 21., Szeged. Készítette: Szabó Brigitta, ATSK Szeged

FOGYATÉKKAL ÉLŐK SPORTJA Az asztalitenisz - speciális körülmények között 2013. március 21., Szeged. Készítette: Szabó Brigitta, ATSK Szeged FOGYATÉKKAL ÉLŐK SPORTJA Az asztalitenisz - speciális körülmények között 2013. március 21., Szeged Készítette: Szabó Brigitta, ATSK Szeged Egyesületünk - Az ATSK Szeged alakulása: 1996 - Utánpótlás-nevelésre

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2013/2014. TANÉVI STRANDLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI V-VI. KORCSOPORT Siófok, 2014. június 21-22. Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Magyar Paralimpiai Bizottság június 6.-i Magyar Sportok Házában tartott elnökségi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Magyar Paralimpiai Bizottság június 6.-i Magyar Sportok Házában tartott elnökségi üléséről MPB/5442-2/9/2015 JEGYZŐKÖNYV amely készült a Magyar Paralimpiai Bizottság 2016. június 6.-i Magyar Sportok Házában tartott elnökségi üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Napirendi pontok:

Részletesebben

Intézmény neve Címe Fő

Intézmény neve Címe Fő Hivatalból indított felülvizsgálatok időterve a 0/07. tanévre Ssz Vizsgálati. időpont. szeptemb er 9. Intézmény neve Címe Fő Szolnoki Szolgáltatási SZC Damjanich János Szakképző, a és Kollégiuma. 0. Szolnoki

Részletesebben

0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke

0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke 0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 71768014594 Szent János Katolikus Általános Iskola 69 2 71652328331 Üllői Árpád Fejedelem Általános

Részletesebben

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest

Részletesebben

EMLÉKEZTETO MPB elnökségi ülés 2007. április 24., 15:00 Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.)

EMLÉKEZTETO MPB elnökségi ülés 2007. április 24., 15:00 Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) EMLÉKEZTETO MPB elnökségi ülés 2007. április 24., 15:00 Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) Jelen vannak: Nádas Pál, Schiller-Kertész Judit, Keseru József, Tóth Ildikó, Ponyiczky László,

Részletesebben

tanév Iskolanyitogató

tanév Iskolanyitogató 2019-2020 tanév Iskolanyitogató http://kk.gov.hu/kulsopest Bak Ferenc igazgató Külső-Pesti 1 Tankerületi Központ Intézmény Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola Budapest XVIII. Kerületi Bókay Árpád

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

V. korcsoport. Fiú ( ):

V. korcsoport. Fiú ( ): HAJDÚ-BIHAR MEGYEI FOGYATÉKOS SPORTOLÓK SZÖVETSÉGE 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Lev. cím:4024 Debrecen, Piac u. 71. Tel.: 0670/370-4737 E-mail: hafoszov@hafoszov.ehc.hu Fogyatékos tanulók nevelését,

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III-IV. KORCSOPORT. Eger, március 16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III-IV. KORCSOPORT. Eger, március 16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Eger, 2014. március 16. 1 2013/2014. TANÉVI AZ ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE Eger - AGRIA TISZK 2014. március 16. (vasárnap),

Részletesebben

Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium. 2004 Általános Iskola

Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium. 2004 Általános Iskola Helyezés Név Szül.év Iskola IV. korcsoport leány 1. Kovács Kata Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium 3. Gerhák Petra i Széchenyivárosi Arany

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás

100 m fiú gyorsúszás 100 m fiú gyorsúszás eredmény Uzonyi Tamás Tóth Árpád Gimn. Debrecen 01:02,00 2. Kaszás Róbert 01:02,10 3. Andorkó Attila Bocskai I. Gimn. H. böszörmény 01:02,90 4. Elek Dávid Bocskai I. Szakképző H.szoboszló

Részletesebben

I. KI MIBEN? London 2012

I. KI MIBEN? London 2012 I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

Rövid történeti áttekintés

Rövid történeti áttekintés Rövid történeti áttekintés Kialakulása Európában a világháborúkhoz szorosan kapcsolódik sport, mint a rehabilitáció eszköze Oktatási intézmények (vakok, mozgássérültek) 1903. Nyomorék Gyerekek Menhelye

Részletesebben