MEGYEI HATÓKÖRŰ VÁROSI MÚZEUM TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP 2014.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MEGYEI HATÓKÖRŰ VÁROSI MÚZEUM TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP 2014."

Átírás

1 MEGYEI HATÓKÖRŰ VÁROSI MÚZEUM TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP INTÉZMÉNY NEVE: JANUS PANNONIUS MÚZEUM (JPM), PÉCS VEZETŐJE: WALTERNÉ MÜLLER JUDIT MB. IGAZGATÓ I. Szervezeti kérdések évi szervezeti átalakítások, személyi változások, alapdokumentumok módosításai 1. A múzeumigazgatói feladatokkal az igazgatói poszt pályázat útján történő betöltéséig július 01-től Walterné Müller Judit addigi múzeumigazgatóhelyettest bízta meg a fenntartó. Az első pályázat 2013 szeptemberében - három pályázó ellenére - eredménytelen volt, így decemberben újra kiírták azt. Ez a pályáztatás 2014-ben is eredménytelennek bizonyult, így továbbra is a megbízott igazgató vezeti az intézményt, a feladatoknak a gazdasági-műszaki vezetővel való megosztásával július 01-től a Szervezeti és Működési Szabályzat így több pontos módosult, ezek közül a legjelentősebbek: A gazdasági-műszaki vezető feladatköre, hatásköre a működtetés és üzemeltetés, gazdálkodással kapcsolatos ügyvitel, gyakorolja a munkáltatói jogkört a külön jogszabályokban meghatározott terjedelemben, - közvetlen utasítási joggal rendelkezik - múzeumszakmai kérdésekben a mb. igazgatóval egyeztetve - az intézmény valamennyi szervezeti egysége, vezetője és beosztott munkatársa irányában. 3. Az újabb telephelyekkel való bővüléseknek megfelelően sor került az intézmény alapító okiratának módosítására is.

2 Új szervezeti egységekkel bővült a JPM: 2013-ig a soproni Központi Bányászati Múzeum fenntartásában lévő Mecseki Bányászati Múzeum a JPM-hez került, az MNV Zrt-vel a vagyonkezelési szerződést aláírtuk. A decemberben a múzeumi szervezethez kapcsolt Vasváry-Házban 2014 decemberében szakmai átadóval megnyílt a Parajmos - Roma holokauszt állandó kiállítás (Pécs M. J. Városnak a Miniszterelnökség Civil Alap 2014-hez benyújtott pályázata). Emellett nagy jelentőségű, hogy megjelent a roma holokausztnak emléket állító tudományos konferencia kötete a Város és a JPM közös kiadásában Lágerek népe címmel, melyben a tanulmányok angol, német és romani nyelvű resümével is olvashatóak. A fenntartó Mecsek Ökoturisztikai Élménypark a Pécsi Állatkert funkcióbővítő fejlesztése DDOP benyújtott sikeres pályázata támogatásával lehetővé válik, hogy a JPM Természettudományi kiállítása a megújuló Állatkert látogatóközpontjában kapjon helyet 2015 során. Ezzel kapcsolatban folyamatosak voltak az egyeztetések. 4. Közgyűjteményünk továbbra is bekapcsolódott a közfoglalkoztatási programba. Ennek keretében Pécs Megyei Jogú Várossal szoros együttműködésben hosszabb távú közfoglalkoztatáshoz biztosít munkaterületet (teremőrzés, karbantartás, adminisztráció stb.), ezen túl a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködve kulturális közfoglalkoztatottakat is alkalmaztunk. Számuk decemberben összesen 26 fő volt. A Kormányhivatal Munkaügyi Központ közreműködésével, egy nyertes pályázat 4 fő felvételét tette lehetővé a a nők 40 éves szolgálati idejének elérése érdekében. 5. Pécs M.J Város Polgármesteri Hivatala Ellenőrzési Osztálya júliusban ellenőrizte a JPM második félévi gazdálkodását, miszerint megfelel-e a vonatkozó jogszabályi követelményeknek. Az ellenőrzési jegyzőkönyvben foglaltakra intézkedési tervet készített az intézmény, melyet a fenntartó elfogadott, s melynek megvalósításának határideje június (szabályzatok aktualizálása, belső kontrollrendszer, közalkalmazotti besorolások átnézése stb.) A közzétett, a fenntartó által jóváhagyott nyilatkozatban megfogalmazottaknak megfelelően a JPM fő küldetését a fenntarthatóságban, a korszerű muzeológia továbbfejlesztésében, a kulturált szabadidős tevékenység kiszolgálásában és a szakszerű ismeretterjesztésben látta és látja továbbra is.

3 2013. tény terv tény Engedélyezett összlétszám (fő, töredék is lehet) fő Ebből magasabb vezető vagy vezető (fő, töredék is lehet) fő Ebből szakmai munkakörben foglalkoztatottak (fő, töredék is lehet) 23, fő Ebből nem szakmai munkakörben foglalkoztatottak (fő, töredék is lehet) 36, fő II. Szakmai működés 1) Intézményi terek / épületek tervezett infrastrukturális fejlesztései (szöveges ismertetés és értékelés) A JPM infrastrukturális széttagoltsága 2014 folyamán sem változott, ez továbbra is nehezíti, és gazdaságosság szempontjából hátrányos a működésre. (5 szakmai osztály öt különböző telephelyen, további kilenc tagintézmény/kiállítás) A műszakilag rossz állapotban lévő Reneszánsz Kőtár felújítása megtörtént saját erőből, így ismét látogatható lett. A Bányászati Múzeum átvételével annak részleges felújítása, valamint a Vasváry-házban a decemberben szakmai megnyitóval megvalósult Parajmos - Roma holokauszt állandó kiállítás tereinek felújítása is megtörtént. A Pécsi Egyházmegyétől bérelt Csontváry Múzeum épületének teljes felújítása megtörtént, annak további, a fölszinti termeinek bérlésével itt nyílott meg az I. világháború centenáriumához kapcsolódó, több intézmény együttműködésében megvalósuló időszaki kiállítás a JPM működtetésében. Az év során egyéb épületekben a legszükségesebb korszerűsítések és fejlesztések valósultak meg: festés, klíma- ill. világítás-fűtés korszerűsítés, stb. Fontos azonban, hogy az év során előremutató egyeztetések, az intézmény egészét átfogó racionalizálási tervek készültek/készülnek a fenntartóval egyeztetve a költséghatékony összevonásokra vonatkozóan (Széchenyi tér 12. Régészeti épület teljes felújítása, annak múzeumi központtá alakítása). Az erre benyújtandó pályázat előkészítése folyamatban van.

4 A 6 éve, a meghiúsult norvég-pályázat miatt szünetelő Régészeti állandó kiállítás létrehozásának első üteme megvalósult az év folyamán, 2015-ben nyílik az állandó kiállítás első egysége a Múzeumutcában. Az ehhez szükséges épület-átalakítások is megtörténtek. 2) Gyűjteménygondozás és feldolgozás Régészeti és őslénytani feltárások száma és alapterülete (db és nm) Gyűjteménygyarapítási alkalmak száma és időtartama (kivéve régészeti és őslénytani feltárások) (db és nap) ( A szakmai osztályok által leadott, illetve előre tervezhető adatokkal) tény terv tény 9 lelőhelyen 193nap 3448 m2 Összesen: alk. összesen 23 nap Régészet 46 t, 280 nap Történeti 15 Néprajz 46 Művtört 5 25 lh /350 nap 1500m2 Összesen: 96 Termtud14/.30nap Régészet : nem terv. Történeti 15 Néprajz 46 Művtört 5 12 lelőhelyen 297 nap, 1355 m2 Összesen: 188 Termtud:42/42 Régészet:57lh/101nap Történeti: 15 Néprajz : 63 Művtört: 11 Éves gyűjteménygyarapodás száma (tétel, db, példány, stb.) Gyarapodási naplóba vett tárgyak száma (tétel, db, példány, stb.) Szakleltárkönyvbe vett tárgyak száma (tétel, db, példány, stb.) Elkészült, képi ábrázolással is ellátott leírókartonok száma (db) Revíziózott tárgyak száma (tétel, db, Összesen: Termtud 550 Régész15400e/1800 zs Történeti 1049 Néprajz 11 Művtört 48 Összesen: Termtud 550 Régészet Történeti 1049 Néprajz 11 Művtört 48 Összesen: Termtud 7759 tétel Régészet Történeti 467 db és 5 Néprajz 11 Művtört 48 Összesen: 2053 Termtud 1833 Régészet: - Történeti 181 Néprajz 11 Művtört 28 Összesen: Termtud 7759 Összesen: szk Termtud 700 sz.kat. Régészet: nem terv. Történeti 400 Néprajz 20 Összesen: 1420 Termtud 1000 sz.kat. Régészet:- nem terv. Történeti 400 Néprajz 20 Művtört:- Összesen: 8520 Termtud 8000 tétel Régészet: nem terv. Történeti 500 Néprajz 20 Művtört:- Összesen: 1953 Termtud 1833 Régészet: - Történeti 100 Néprajz 20 Összesen: Termtud 440 tétel 600 Összesen: 600 szk, 1234 zsák, tétel Termtud 600 szk Régt:10055e,1234 zs Történeti: 1179 Néprajz :3 Művt :k37/47 i:7/19 Ö:600 szk, 1226 tétel Termtud 600sz Régészet:- Történeti 1179 Néprajz : 3 Művt:k: 37/47,i 7/19 Összesen: Termtud 7759 Régész:10055 egyedi Történeti 759 Néprajz:3 Művtört: 84 Összesen: Termtud :1833 Régészet: Történeti:- Néprajz 3 Művtört: 186 Összesen: doboz

5 példány, stb.) Tisztított, konzervált tárgyak száma (tétel, db, példány, stb.) Restaurált tárgyak száma (tétel, db, példány, stb.) 440 tétel 1200 példány Régészet 853 doboz Történeti 3922 Néprajz 158 Művtört 5000 Összesen: 2825 Termtud 150 Régészet 582 zacskó Történeti 167 Néprajz 594 Művtört 750 Összesen: 310 Termtud 220 Régészet 33 db Néprajz 7 Művtört 50 példány Régészet7500 Történeti 3000 Néprajz 200 Összesen: 1100 Termtud 300 példány Régészet:- Történeti 250 Néprajz 550 Összesen: 710 Termtud preparálás. 700 péld. Régészet:- Néprajz 10 Művtört: 60 Termtud 330 Régészet 3797 doboz Történeti 1780 Néprajz:197 Művtört:2436 Összesen: 3302 Termtud 100 Régészet: 1393 Történeti:715 Néprajz : 52 Művtört: képző: 900, ipar:142 Összesen: 391 Termt:200 prep. Régészet: 44 Néprajz :11 Művtört: képző:110, ipar:26 a) Gyarapodás és arányainak ismertetése, értékelése - Tervezett gyűjteménygyarapításra évben sem volt lehetőség, mert a 2014-es év sem eredményezett olyan jellegű bevétel növekedést, ami lehetővé tette volna költségvetési forrásainkból történő jelentős műtárgybeszerzést. Így csak kisebb összegű műtárgyvásárlásokra nyílt mód saját múzeumi forrásból, emellett folyamatos volt a pályázati lehetőségek kihasználása. Mivel folyamatosak a raktározási problémák, az önkéntes adományozók felajánlásait is csak a fentiek teljesülése esetén fogadhatjuk el. - Tervásatásra nem volt sem költségvetési, sem pályázati költségkeret. A két tervásatás Pécs-Jakabhegy, Marci barlang és Szabadszentkirály, Gerdei árok partja társintézményekkel (DDNP, PTE) való együttműködésben valósult meg. A kulturális (régészeti) örökség megóvása érdekében leletmentést, megelőző régészeti feltárást és régészeti szakfelügyeletet igény szerint, a beruházások ütemében végeztünk. - Fontos változást jelentett, hogy tárgyévben történt a mecseki bányászati muzeális anyag átvételének első szakasza (a Pécsett kiállított műtárgyak átadás-átvétele), amely, a Soproni Központi Bányászati Múzeumtól, hivatalosan átvett állományként került be a JPM Történeti Osztály külön nyilvántartott gyűjteményi egységeként (az átadás, a még Sopronban raktározott anyagokra évben fejeződik be.) - Az éves gyarapodás megfelelő fedezet hiányában gyakran véletlenszerű volt. (Pl. a 47 darabos képzőművészeti gyarapodás 3 tételből tevődik össze) A Zsolnay- gyűjtemény gyarapodása is szerény mértékű volt.

6 b) Kiemelkedő darabok vagy együttesek bekerülése - Régészeti gyűjtemény: -Pécs, Jókai u lelőhely feltárása újabb adatokkal szolgált Pécs római kori történetéhez, topográfiájához, a nagy mennyiségű tárgyi leletanyag, valamint az előkerülése során rétegről - rétegre dokumentált kb db érem között kiemelendő az 549 db ezüstözött kisbronzból álló késő római kori éremlelet. - Márok határában bronz depot darabjait találták, köztük egy jelzett súly került elő. A leletanyag feldolgozása során ismertté vált római kori mágikus henger (feliratos ezüst lemez) a Pécs, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium udvara lelőhelyről. - Történeti gyűjtemény: -Martin Lajos mecsekaljai vegyeskereskedésének tárgyai, dokumentumai -kesztyűgyár történeti dokumentumok - a 111 év- 111 kesztyű kiállításhoz -Lakatos Artúr hagyaték történeti vonatkozású részei - kiállítás kapcsán -pécsi bányászattörténeti gyűjteményi anyag -iskolatörténeti aprónyomtatványok -ipartörténet: neves pécsi kályhás Wigan- család műhelyében készült jelzett tárgy -I. világháború történetéhez való gyűjtés kapcsán archív fotók - Művészettörténeti gyűjtemény - Kiemelendő értékű műtárgy a Pécs M. J. Város által a JPM számára megvásárolt, a milánó világkiállítást is megjárt, értékes henger alakú Zsolnay-vázát. (Leírása: plasztikus díszítéssel, gránátalmafa körül táncoló meztelen fiatal nőalakokkal, a lombkoronában madarakkal. Készült: 1906 Zsolnay gyár Tervező: Apáti Abt Sándor Formaszám: 7493 Anyaga, technika: pirogránit, eozin máz Mérete: 109cm magas, átmérő: 40cm) A tárgy márciusban került a JPM Zsolnay kiállításába. - Az Pécs M. J. Város által pályázati támogatásból vásárolt, decemberben a JPM-nek a Parajmos-Roma holokauszt c. kiállítás számára átadott 38 db roma művész alkotása c) Az éves gyarapodással kapcsolatos nyilvántartási feladatok teljesülése, különös tekintettel a számítógépes nyilvántartásra

7 A gyarapított anyagnak legjelentősebb része egyedi nyilvántartásba került. A bekerült anyagok egy kis része további rendezést, gondozást igényel, és ezután lehet egyedi nyilvántartásba venni. A tervezett Lapoda I. programot sajnos nem sikerült használatba venni, mivel a hozzá szükséges szerver használhatatlanná vált. Ennek ellenére, más számítógépes programokkal újabb gyűjteményi anyagok adatai kerültek számítógépes bázisba: A Mecseki Bányászati gyűjtemény revíziójára, a két kiállításban található tárgyak átvételére a Soproni Bányászati múzeumtól január és február folyamán került sor. Az átvett tárgyakat (547 db) osztályunkon a bányászati anyag számára nyitott külön leltárkönyvben nyilvántartásba került A régészeti gyűjtemény leltári gyarapodás, a db egyedi leltározott tárgy RITA szoftverrel került digitális nyilvántartásba. (Elkészült 3892 tárgyfotó, 2444 dokumentációs fotó, összesen 6336 digitális felvétel) d) Feldolgozásra váró (visszamenőleg felhalmozódott) régészeti és őslénytani anyag becsült mennyisége és a hiányosságok feldolgozása érdekében évben előirányzott feladatok teljesülése A felhalmozódott feldolgozatlan anyag tisztítása (mosása), konzerválása, restaurálása és előzetes nyilvántartásba vétele eddig folyamatos volt, de ebben az évben nem haladt a várt/elvárt ütemben régészeti gyűjteményben: a feldolgozó műhely felszámolása és a munkahelyek átszervezése miatt nem volt hely nagy mennyiségű cserép mosására, szárítására, ill. a raktárak költöztetése lekötött minden időt, embert és energiát. A természettudományi őslénytani anyagból a PTE Földrajzi Tanszékére kihelyezett leletek leltározása folyamatban. e) Feldolgozásra váró (visszamenőleg felhalmozódott) egyéb anyag becsült mennyisége és a hiányosságok feldolgozása érdekében évben előirányzott feladatok teljesülése - Természettudományi gyűjtemény: - gombagyűjtemény feldolgozásához évek óta nem találunk szakembert. - bogárgyűjteményből a futóbogarak anyaga (az összes kb. 15%-a) feldolgozása folyamatban, a revideálásához szakembert keresünk

8 - tojás- és fészekgyűjtemény feldolgozása rendszerbe állítása befejeződött - madár-gyűjtemény revideálása 90%-ban befejeződött - egyenesszárnyú-gyűjtemény felállítása és revideálása befejeződött - Régészeti gyűjtemény: - a fenti problémák vonatkoznak az elmaradt adattári (394 tétel) és könyvtári (összesen 424 db leltározatlan könyv és folyóirat) nyilvántartásra; a könyvek, folyóiratok egy része még mindig ideiglenes helyen, ill. dobozban van. Ugyanakkor megkezdődött a rajztár revízióval történő - áthelyezése és rendezése. Történeti gyűjtemény: Egyedi leltározásra váró becsült mennyiség: 5800 db, a revíziózott mennyiség kevesebb lett, mint a tervezett. Ennek oka az, hogy számos olyan, nem tervezett feladatot kellett elvégezni, amelyek a Történeti Osztály teljes kapacitását lekötötték. (részleteit ld. III. Munkatervben nem szereplő többletfeladatok teljesítése alatt.) - Néprajzi és Művészettörténeti gyűjtemény: A gyarapodás hiánytalanul beleltározásra és számítógépes nyilvántartásba került. f) Gyűjteményi rend és raktári helyzet értékelése, raktárrendezéssel kapcsolatos évi feladatok teljesülése - Természettudományi gyűjtemény: %-ban a gyűjtemények zárt szekrényben található - kb. a teljes gyűjteményünk 70%-a rendszertani sorrendbe helyezett, de hely hiány miatt teljes egészében nem tudjuk megoldani a gyűjteményi egységek egymástól jól elkülönített elhelyezését - Régészeti gyűjtemény: Folyamatos az új további - raktári polcok megtervezése, a leletanyag szállítása és elhelyezése a gyűjteményi raktárban, a raktárrend kialakításával párhuzamosan a gyűjteményi egységek dobozrevíziója. - Néprajzi gyűjtemény

9 A raktárak (textil, kerámia, részben bútor) fűtése az év végére megszűnt. A Nyírfa u. bútorraktár télen nem fűthető, nyáron nem hűthető. A tárgyak állagának rendszeres ellenőrzése, raktárak rendszeres szellőztetése, takarítása restaurátor bevonásával megtörtént. A tárgyi együtteseket folyamatosan revíziózzuk. - Történeti gyűjtemény: 2014-ben főként kiállítási munkákhoz kötődő rendezési feladatokat végeztünk: - Vajszló, Kodolányi J. kiállítás - tisztítás, rendezés után az épület felújítás befejeztével a kiállítás visszaállítása megtörtént (a védendő iratok másolatokkal lettek lecserélve.) - Ibafa Pipamúzeum: az Önkormányzat csatlakozott a Múzeumi Mozaik országos programhoz, amely a kiállítás nyitva tartását szükségessé tette. Ezért itt csak a halaszthatatlan munkákat igénylő műtárgyakat emeltük ki a kiállításból-fertőtlenítés, restaurátori munka megtörtént. Emiatt részleges revízióra nem került sor, viszont elkészült - terv szerint- az új dohányzástörténeti kiállítás szakmai forgatókönyve is. - A bányászattörténeti anyagok átvételét megelőzve megtörtént az anyagcsoport revíziója. - A szigetvári várprojekt keretében, a tervezett kiállításhoz a JPM-től műtárgyak kölcsönzésének előkészítő munkái zajlottak: rendezés, revízió, átcsomagolás, szakrestaurátori vélemények beszerzése. - A fokozottan védendő műtárgyak raktárában megtörtént a klíma beépítése, és a maradék anyagok betelepítése. - a múzeumpedagógiai viseletmásolatok új, jobb raktári elhelyezést nyertek (rendezés, molykár elleni védelem, számítógépes számbavétel történt.) - Művészettörténeti gyűjtemény: A Leonardo, a reneszánsz zseni c. kiállítás elhelyezése miatt a Modern Magyar Képtár XX. századi állandó kiállítása, valamint a Káptalan utca 4. ingatlanban lévő állandó kiállítások Martyn Ferenc, Amerigo Tot, Endre Nemes, Zlatko Prica, MMK Nemzetközi Gyűjteménye - műtárgyai február közepétől az év végéig ideiglenes raktárban voltak. A képzőművészeti gyűjtemény raktári anyaga rendezett. g) Megelőző műtárgyvédelemmel kapcsolatos évi feladatok teljesülése A műtárgyraktár rendezése során folyamatos restaurátori és gyűjteménykezelői felügyeletet teljesítünk. A kiállítóterekben és a raktárban található légnedvesség és hőmérséklet mérőműszerek adatait folyamatosan, napi két alkalommal rögzítjük, illetve

10 ellenőrizzük. Az év kiemelkedő jelentőségű műtárgyvédelmi beruházása volt a Csontváry Múzeumban kiállított valamennyi grafika, így a 6 méteres Honfoglalás, vagy a Csatakép kartonok legkorszerűbb, világszínvonalú, reflexmentes, UV-szűrő üveggel való installálása közel 4 millió forintért. Múzeumi műtárgyvédelmi felelős munkájához kapcsolódó összmúzeumi tevékenység: A raktárak, kiállítások védelmét és a műtárgyak hosszú távú megőrzését, kártevők elleni védelmét szolgáló állományvédelmi feladat (NKA pályázat): - Néprajzi Osztály (Pécs, Rákóczi u. 15.) és külső raktár (Pécs, Nyírfa u. 2.) ö: 2615 m3 / db kiállítás: fa bútorok, apró fatárgyak, festett ládák textil: viseleti darabok, egyéb használati textilek faraktár, műhely: apró fatárgyak, festett ládák textilraktár: 60%-a gyapjú, ill. gyapjú tartalmú, szőrös bőrből készült tárgyak vegyes anyag: (nyers, festett, politúrozott fatárgyak, népi bútorok) - Új - és Legújabb kori Történeti Osztály (Pécs, Felsőmalom u. 9.) ö: 540 m3 / 4100 db textilraktár: polgári viselet, egyenruhák, háztartási textilanyag, szőnyeggyűjtemény, hagyatékok faraktárak: polgári bútoranyag, pedagógiai gyűjtemény fa anyaga, hagyatékok (Péchy Blanka, Vasváry György), a volt szigetvári vári múzeum lebontott kiállítási és raktári anyaga - Képző- és Iparművészeti Osztály (Pécs, Káptalan u. 2.) és külső raktár (Pécs, Tüdőszanatórium) ö: 380 m3 / 306 db szőnyeg és kárpitraktár: antik szőnyegek, modern kárpitok, szőnyegek iparművészeti bútorok Raktárak megelőző műtárgyvédelmét elősegítő beruházások és feladatok: - Új - és Legújabb kori Történeti Osztály (Pécs, Felsőmalom u. 9.) fotótár: klimaberendezés telepítése az érzékeny fotóanyag megfelelő klimatikus viszonyainak megteremtésére, ezáltal a fotó műtárgyak hosszútávú megőrzésére textilraktár: páraelszívó berendezés felülvizsgálata Központi állományvédelmi feladatok:

11 Munkavégzés a települési önkormányzatok könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatihoz nyújtott támogatásokról szóló 13/2013. (II. 14.) EMMI rendelet 5. (3.) bekezdése alapján. A megye területén lévő 47db muzeális intézmény bejárása, szakmai tanácsadás. Egyéb: A múzeumi műtárgyvédelmi felelős továbbképzése: Az Állományvédelmi Bizottság által támogatott állományvédelmi felelős akkreditált képzésen való részvétel. h) Tisztítással, konzerválással, restaurálással kapcsolatos évi feladatok teljesülése Számos kiállításra kölcsönöztünk műtárgyat. Ezek tisztítása, bemutatásra való felkészítése folyamatos feladatot jelentett. Ezekhez kapcsolódóan gondoskodni kellett azoknak a műveknek a tisztításáról, amelyek a raktárból kerültek elő - pótolandó a kölcsönadott kiállítási darabot. Nagy mennyiségű festmény konzerválását, tisztítását, restaurálását végeztük el a szentlőrinci Brandtner-házban elhelyezett kiállítóhely újranyitása érdekében az önkormányzattal kötött vállalkozói szerződés keretében A természettudományi gyűjteményben egyedi rovarfiók kártevő-mentesítését, preparátumok egyedi kezelését végeztük. NKA pályázat révén a Zsolnay-gyűjteményben lévő kiviteli tervek konzerválásának és restaurálásának második fázisa megtörtént. A támogatás függvényében a terv két harmada valósult meg. Az év során megrendezett kiállítások, előkerült ásatási anyag, aktuális pályázatok műtárgyvédelmi munkálatai valamint a raktári anyag akut problémáinak kezelése folyamatos volt. A beérkezett leletanyag (cserép) mosására nem kerülhetett sor, mert sem a restaurátor műhelyben, sem a gyűjteményi raktárban nem volt alkalmas hely a munkavégzésre, ill. a konzerválás, restaurálás mennyiségét is befolyásolta, hogy a két restaurátor alkalmanként, a segédrestaurátor pedig folyamatosan részt kellett, hogy vegyen a költözködésben. 3) Digitalizálás, virtuális hozzáférhetőség, kutathatóság: a) A digitalizálás helyzete év végén, az intézmény digitalizálási stratégiájának szöveges bemutatása

12 Mutatók Digitaliz. objektumö sszesen (db) - ebből műtárgy (db) év végéig digitalizált tételszám Összesen: Történeti:10436 Művtört :1000 Összesen: Régészet: Történeti:3815 Művtört : re tervezett digitalizálás tételszáma Összesen:5250 Termtud :50 Történeti :200 Művtört :5000 Összesen: 4650 Termtud :50 Régészet - Történeti:100 Művtört :4500 A évi digitalizálás tételszáma Összesen: 1467 Termtud :467 Régészet - Történeti :1000 Összesen:2270 Termtud :415 Régészet10055 Történeti: végéig dig. állományból honlapon hozzáférh. Összesen: Termtud :417 Régészet : Történeti:1635 Művtört :4000 Összesen: Termtud:365 Régészet: Történeti :1375 Művtört: írott dokument um (oldal) - audiovizuá lis (db, ill. perc) Gyűjt. amúzeump edagógiai letölthető segédanya gok db) Összesen: 7221 Történeti 6621 Művtört 600 Összesen: 4 db / 200 p Művtört:4 db / 200 perc Összesen: 37 Történeti 29 Művtört:8x 20 perc Összesen: 602 Termtud 2 Történeti 100 Művtört 500 Összesen: 4 db / 200 perc Művtört:4/200 Összesen: 5 Termtud 1 Művtört 4x50 Összesen: 255 Termtud 55 Történeti 200 Összesen:15x20p Művtört:15x20perc Összesen: 40 Termtud 1 Történeti 29 Művtört:10x20 perc Összesen:313 Termtud:53 Történeti 260 Művtört: Összesen: 15x20p Művtört: 15x20p Összesen:14+15x20p Termtud - Történeti 14 Művtört:10x20p A számítógépes állomány helyzetének folyamatos romlása, akkreditált program hiányában és egyéb problémák miatt az on- és offline digitalizálás és hozzáférhetőség nem haladhat a tervezett ütemben. Amíg ezek a problémák és ezzel párhuzamosan egy akkreditált nyilvántartó szoftver központilag beszerzésre nem kerülnek nem áll módunkban lépést tartani az elvárt és általunk is kívánatosnak tartott és szorgalmazott digitalizálással. A konzervált és restaurált Zsolnay-kiviteli tervek digitalizálása, a 100 darabból álló textil gyűjtemény digitalizálása szintén megtörtént. A JPM (újabb), jelenleg üzemelő honlapja nem alkalmas arra, hogy muzeális tárgyak, dokumentumok digitalizált tömeges képsorozatait mutassa be. Amíg ebben változás nem történik, a honlaphoz linkkel kapcsolódó kiegészítő webhelyeken, illetve tárhelyen lehet ilyen jellegű képeket közzétenni (jpmweb.jpm.hu) b) Kutatószolgálat

13 Gyűjteményeinket hazai külső kutatók, egyetemi szakdolgozók és PhD hallgatók használják, kisebb részben külföldi megkeresésre is adatokat kutatási szabályzatunk szerint osztunk meg. A kutatók különböző konkrét hagyatékokkal, publikációs, és kiállítás előkészítéssel kapcsolatos kutatási kérésekkel fordultak az intézményhez, előtérbe idén került pl. a centenárium kapcsán az I. világháború időszakának kutatása. Múzeumpedagógiai órák keretében a gyűjteményben való kutatási lehetőségekről is tájékoztatás történt. Mutató tény terv tény Kutatók száma Összesen: 124 Termtud 16 Régészet 19 Történeti 30 Néprajz 37 Művtört 22 Kutatási alkalmak Összesen: 317 száma Termtud 26 Régészet 34 Történeti 73 Néprajz 114 Művtört 70 Összesen: 115 Termtud 10 Régészet - Történeti 30 Néprajz 50 Művtört 25 Összesen: 280 Termtud 10 Régészet Történeti 70 Néprajz 120 Művtört 80 Összesen: 92 Termtud :9 Régészet :24 Történeti:23 Néprajz 8 Művtört.28 Összesen: 278 Termtud 18 Régészet 37 Történeti 55 Néprajz 93 Művtört 75 c) Múzeumi könyvtár - könyvtárunknak takarékossági okokból több folyóiratról megrendeléséről le kellett mondania - cserekiadványok száma évről évre csökken, mivel takarékossági okokból csak a hazai intézményekbe juttatjuk el a saját kiadványainkat, így nemzetközi kapcsolataink száma csökken - szakkönyvtárunk kézikönyvtárként szolgál könyvkölcsönzés nélkül - csak pályázati pénzből tudtuk néhány újabb szakkönyvvel gyarapítani - Főállású könyvtáros nélkül a könyvtárak rendezése lassan, esetlegesen halad akadályát képezve a szakmai munkának. A 2014-ben kulturális közfoglalkoztatott munkatárs e feladatra történő alkalmazásával sokat haladt a munka. nem terv. ( A szakmai osztályok által leadott, illetve előre tervezhető adatokkal) Mutató tény terv tény

14 Szaktájékoztatások száma (személyes, tel., stb.) Összesen: 433 Termtud 15 Néprajz 263 Művtört 155 Összesen: 490 Termtud 20 Néprajz 270 Művtört 200 Összesen: 440 Termtud 15 Néprajz 196 Művtört 229 Könyvtárhasználók száma Összesen: 68 Termtud 9 Néprajz 54 Művtört:5 Összesen: 90 Termtud 10 Néprajz 60 Művtört 20 Összesen: 67 Termtud 9 Néprajz 48 Művtört 10 Könyvtárhasználatok száma Helyben használt könyvek, folyóiratok száma Kölcsönzött könyvek száma Összesen: 158 Termtud 10 Néprajz 128 Művtört 20 Összesen:1115 Termtud 60 Történeti 68 Néprajz 477 Művtört 510 Összesen: 25 Termtud 25 Összesen: 210 Termtud 20 Néprajz 150 Művtört40 Összesen: 1300 Termtud 150 Történeti 70 Néprajz 480 Művtört 600 Összesen: 25 Termtud 25 Összesen:154 Termtud 11 Néprajz 123 Művtört 20 Összesen: 1042 Termtud 50 Történet 80 Néprajz 512 Művtört 500 Összesen: 27 Termtud 27 4) Tudományos kutatás: Szöveges ismertetés és értékelés mellett a következő számszerűsített adatok feltüntetése Tudományos munka mutatói Tudományos munkatársak száma (fő) Tudományos fokozattal rendelkező munkatársak száma (fő) Tárgyévben megszerzett tudományos fokozatok száma (db) tény terv tény Összesen:15 Termtud 2 Régészet 6 Történeti 2 Néprajz 2 Művtört 3 Összesen:3 Régészet 2 Művtört 1 Összesen: 15 Termtud 2 Régészet: 6 Történeti 2 Néprajz 2 Művtört 3 Összesen: 3 Régészet 2 Művtört1 - Összesen: 1 Régészet 1 Összesen: 15 Termtud: 2 Régészet: 6 Történeti :2 Néprajz:2 Művtört : 3 Összesen: 3 Régészet:2 Művtört 1 Összesen: - Régészet:- Kutatónapot Összesen:4 Összesen:7 Összesen: 7

15 igénybe vehető tudományos munkatársak száma (fő) A tudományos munkatársak számára engedélyezett kutatónapok száma A múzeum által kiadott önálló tudományosmuzeológiai kiadványok száma gyűjteményi katalógus,(magyar idegen nyelven) A munkatársak által írt, saját múzeumi kiadványban megjelent tudományos tanulmányok, (db) (magyar idegen nyelven) A munkatársak által írt egyéb tudományos kiadványban megjelent tudományos tanulmányok, közlemények, cikkek száma (db) (magyar idegen nyelven) A munkatársak által tartott tudományos előadások, összeállított poszterek száma (db) (itthon külföldön) A múzeum által megjelentetett ismeretterjesztő, pedagógiai kiadványok száma (db) (magyar Termtud 2 Néprajz 2 Összesen:34 Termtud 10 Néprajz 24 Összesen: 5 Termtud 1 Művtört 4 Összesen: 3 Művtört 3 Összesen:28 Termtud 5 Régészet 10 Történeti 3 Néprajz:- Művtört 10 Összesen:62 Termtud 8 Régészet 34 Történeti 6 Néprajz 2 Művtört 12 Összesen: 3 Művtört:- Termtud 2 Néprajz 2 Művtört 3 Összesen: 54 Termtud 30 Néprajz 24 Összesen: 7 Történeti 1 Néprajz 1 Művtört 5 Összesen:7 Termtud 3 Néprajz 2 Művtört2 Összesen:14 Termtud 4 Régészet:- Történeti:- Néprajz 2 Művtört 8 Összesen:16 Termtud 4 Régészet:- Történeti2 Néprajz 2 Művtört 8 Összesen: 3 Néprajz 1 Művtört3 Termtud 2 Néprajz 2 Művtört:3 Összesen: 42 Termtud:42 Néprajz:- Összesen: 4/1 Régészet:1/1 Művtört:2 Történeti:1 Összesen: 6/1 Termtud 2 Történeti 1/1 Művtört:4 Összesen:24/5 Termtud 4 Régészet:11/5 Történeti:2 Néprajz :1 Művtört :6 Összesen:45/3 Termtud 3 Régészet:9 Történeti:11/3 Néprajz :12 Művtört :10 Összesen: -

16 idegen nyelven) A munkatársak által saját múzeumi vagy egyéb kiadványban megjelentetett ismeretterjesztő írások (magyar idegen nyelven) Kiállítási forgatókönyvek száma (állandó időszaki) (db) Összesen:26 Történeti 4 Néprajz 4 Művtört 18 Összesen: 3 Termtud 1 Régészet 1 Történeti 1 Összesen:13 Termtud:1 Történeti2 Néprajz 5 Művtört:3 Régészet:2 Összesen:20 Termtud 4 Régészet 1 Történeti 2 Néprajz 2 Művtört 11 Összesen: 21 Termtud:2 Történeti:7 Néprajz :10 Művtört:1 Régészet:1 Összesen: 1 / 18 Termtud :2 Régészet:1 Történeti:1/ 5 Néprajz: 1 Művtört :9 Megvalósult kiállítások száma (állandó időszaki) (db) Összesen:1/24 Termtud 4 Régészet 2 Történeti 6 Néprajz 2 Művtört1/10 Összesen:24 időszaki Termtud 4 Régészet 2 Történeti 6 Néprajz 2 Művtört 10 Összesen: 1/20 Termtud 4 Régészet Történeti 1/5 Néprajz 5 Művtört 6 Hazai tudományos programokban való részvétel (programok száma résztvevő munkatársak száma) Nemzetközi tudományos programokban való részvétel (programok száma résztvevő munkatársak száma) Felsőoktatásban oktatóként résztvevő munkatársak száma (fő) megtartott órák száma (óra, 1 óra = 45 perc) Összesen:15 Termtud 2 Régészet 5 Néprajz 8 Összesen:12 Termtud:- Régészet 3 Történeti 1 Néprajz 4 Művtört 4 Összesen: 8/301 Régészet:3/27 Történeti:1/20 Néprajz:1/4 Művtört:3/250 Összesen:14 Termtud 2 Régészet:- Néprajz 10 Művtört 2 Összesen: 8 Termtud:- Régészet1 Történeti 1 Néprajz 4 Művtört 2 Összesen:5/130 Régészet:2/10 Történeti:1/10 Néprajz:1/10 Művtört:1/100 Összesen:18/5 Termtud 2 Régészet:4/3 Néprajz :12/2 Művtört :- Összesen:8/6 Termtud:1 Régészet:2/2 Történeti 2/2 Néprajz :2/2 Művtört:1 Összesen:5/164 Régészet:2/20 Történeti:1/20 Néprajz:1/4 Művtört:1/120 Felnőttképzésben Összesen: 3/9 Összesen: 1/18 Összesen: 2/24

17 oktatóként résztvevő munkatársak száma (fő) megtartott órák Néprajz:3/9 Néprajz:1/18 Néprajz:1/ 12 Történeti 1/12 a) A évi tudományos munka, kutatás fő irányvonalainak bemutatása (célok, feladatok, eredmények bemutatása) A évi tudományos munka a tervezett kiadványokhoz, kiállításokhoz kapcsolódott, ill. folytatódtak az előzetesen megkezdett kutatások: - Baranya flórájának és faunájának feltárása. hagyományos gazdálkodás természetvédelmi alkalmazásai ökológiai hatástanulmányok készítése - a Mecsek déli területei és a Villányi-hegység kijelölt területeinek kutatása botanikai kutatások végzése a Villányi-hegységben. Eredménye: Bizonyító példányok elhelyezése a herbáriumban rovartani kutatások a Mecsekben, eredmény: Dél-Dunántúlra vonatkozó Orthopteragyűjtemény felállítása adatok közlése - Tájökológiai vizsgálatok, terepi orális- és levéltári anyagok gyűjtése eredmények leközlése (cikkek, előadások) - Terepi vizsgálatok a Mecsekben ökológiai hatástanulmányhoz. eredmény több mint 100 oldalas hatástanulmány elkészítése - roncsolásmentes régészeti kutatások és módszerek, a évben nyert LiDAR adatok értékelése (ARCLAND), régészeti kultúrák kapcsolatai és területeken átnyúló kapcsolatrendszerek vizsgálata, - Pécs római kori településtörténetének, Sopianae környékén felelhető villagazdaságok és falusias települések kutatása, avar kori és X-XI. századi temetők és települések kutatása - dohányzástörténet, - roma holokauszt - technikatörténet, egyetemtörténet - Vasarely munkásságának a kutatásával előkészítendő egy új monográfia megjelentetését.

18 - felmértük, dokumentáltuk a Siklósi kerámia Alkotótelepen lévő műtárgyanyagot. A 600 tételes, fotódokumentációval ellátott lista alapján kezdeményeztük a művek átadását a Janus Pannonius Múzeum gyűjteménye számára. - Csontváry művészetéről, a szűkebb régió képzőművészeti értékeinek a kutatása, kiemelten a XX. század első felében tevékenykedő alkotók munkássága - Zsolnay kerámia kutatás - málenkij robot témaköre - A JPM évkönyvének szakmai-tudományos feladatai b) A tudományos munkatársak kutatónapjával kapcsolatos munkáltatói intézkedések bemutatása (a kutatónapban részesülő tudományos munkatársak és az engedélyezett kutatónapok száma, az engedélyezés szempontjai, a kutatónapokhoz kapcsolódó egyéni tudományos teljesítmények bemutatása) Ebben az évben is csak előre leadott kutatási terv, konkrét feladat megvalósítása alapján lehetett kutatónapot kivenni. A kutató napok felhasználása részben a fenti kutatások megvalósítására, részben egyetemi oktatásra, levéltári kutatásra stb szolgál. A múzeumi évkönyvben megjelentetni tervezett tanulmányok terepi és egyéb kutatási alkalmai, valamint az engedélyezett egyetemi oktatói tevékenységek is ezeken a napokon történnek. Kutatónap eredményéről, a publikációkból beszámolási kötelezettség áll fenn. c) Kiadott, eladott és raktáron lévő saját múzeumi kiadványok száma, a remittenda kezelése és raktározási kérdései, a megoldásra vonatkozó intézkedési terv teljesülése - A múzeumi kiadványok számát nagymértékben csökkentette a 2013-ban elindított Támogatói könyvjegyről kialakított koncepció, melynek keretein belül az értékesített kiadványokat jelentős kedvezménnyel vásárolhatták meg a látogatók. A Leonardo-kiállítás ideje alatt nagymértékben emelkedett az eladott akciós könyvek száma, valamint a 2014-es évben igyekeztünk újabb kiadványokkal bővíteni a kínálatot, hogy minél több lehetőséget találjunk a kiadványok mennyiségének csökkentéséhez. A kiadványok jelentős részét átszállítottuk azokra a kiállítóhelyekre, ahol jelentősebb mértékben volt fogyás. - Nehézséget jelent a remittenda raktározása, átmenetileg az igazgatóság épületében a földszinti folyosón, illetve a múzeumokban történt az elhelyezésük. - A kiadványok értékesítése nemcsak saját múzeumi boltokban történik, hanem bizományosi partnereknél is (pl. Kaposváron, Szegeden, Debrecenben, Budapesten)

19 - A komplex kiadványi struktúrában a tudományos publikációk mellett szerepelnek kisebb, ismeretterjesztő és múzeumpedagógiai kiadványok. A raktáron lévő kiadványok egy része könyvtári csere keretében kerülne kiküldésre az intézmény partereihez, postázásukra fedezet hiányában azonban több éve nem kerülhetett sor. Saját kiadásban megjelent kiadványok Szerkesztő Cím Nyelv Várkonyi György Major Kamill Magyar Márfi Attila Lágerek népe Roma holokauszt magyar-angol- német- romani Egyéb: plakátok, leporelló, kiállítás-ismertető, képeslapok ajándéktárgyak stb évben raktáron lévő saját kiadványok Megnevezés Mennyiség (db) Könyv Képeslap Poszter, plakát Egyéb (DVD, CD, póló, esernyő, vászontáska, zsírkréta készlet, ceruza készlet) 378 d) A múzeumi tudományos munka nemzetközi feladatai, kapcsolatai - A nemzetközi kapcsolatok keretében végzett kutatások a /régészeti/kultúrák közti kapcsolatok, a dél-dunántúli római kori és az ókeresztény emlékek kutatása, valamint a roncsolásmentes régészeti kutatások gyakorlati és módszertani kérdései köré csoportosulnak. PL: archeo-antropológiai kutatási program - PTE - Régész tanszék és a bécsi egyetem ókeresztény régészeti tanszéke (Abteilung für Frühchristliche Archäologie an der Universität Wien) vezetésével az osztrák tudományos akadémia (Österreichische Akademie der Wissenschaften) pályázata keretében Frühes Christentum in Ungarn katalóguskötetet Pannonia ókeresztény emlékeiről, ennek a pécsi sírkamrákról szóló fejezetén, és Sopianae ókeresztény és pogány temetkezési szokásai. - isztambuli nemzetközi régészeti konferencián: János Jakucs- - Vanda Voicsek Gergely Kocaliczky et aliii, Absolut chronology for the northernmost settlement of the early Vinca Cultur in the Danube valley. European Assosiation of Archaeologists 20th Annual Meeting (Istanbul), poszter

20 - megjelent Gáti Csilla tanulmánya a évi marosvásárhelyi régészeti konferencián tartott előadásáról: Gáti Csilla: On the crossroads of cultures. cultural and trade connections of the site of szajk in south transdanubia in the 6th 4th centuries BC. In: Berecki S. (eds) Iron Age Crafts and Craftsmen in the Carpathian Basin. Proceedings of the internetional colloqoim from Targu Mures october ARCLAND nemzetközi régészeti projekt, szeptember én Bertók Gábor részt vett és munkájukról beszámolt az ARCLAND nemzetközi projekt dublini éves gyűlésén. A JPM és a PPKE együttműködése keretében Bertók Gábor részt vett 2014 novemberében a PPKE iraki kurdisztáni missziójában (Dwin várának kutatása) - Közös projektben való részvétel az Eszéki Szlavón Múzeummal, az ulmi Donauschwäbische Zentralmuseummal ( málenkij robot ), Samobori Oktatási és Képzési Központtal, Zágrábi Néprajzi Múzeummal. - Európai Unió Grundtvig programja által finanszírozott CETAID (Community Exhibitions as Tools for Adult Individual Development) projekt, amely magyar, angol, portugál és olasz múzeumok, örökségvédelmi és kulturális szervezetek partnerségén alapul. - Vasarely életmű további kutatása az Aix-en Provance-i Alapítványal közös tevékenység keretében..- A málenkij robotra való elhurcolás A freiburgi Közép -és Kelet Európa németségének Intézetével (IVDE), a Magyarok Kárpátlajai Egyesületével (MEKK) történő közös kutatás és konferencián való részvétel -A heidelbergi Dokumentations- und Kulturzentrum Deutscher Sinti und Roma (A Németországi Szintik és Romák Dokumentációs- és Kultúrközpontja, Heidelberg) intézettel való együttműködés roma holokauszt témában - Részvétel a Páneurópai Szövetség I. világháború megemlékezéséről szóló konferencián (Németország, Andechs) 5) Kiállítási tevékenység Az év kiemelkedő időszaki fogadott kiállítása volt a Leonard, a reneszánsz zseni címet viselő kiállítás, mely 2014 áprilisától októberig volt látható. Az elképzelhetetlenül nagy anyag valójában két önálló kiállítás közös koncepciójú megvalósítása, mely Tokio és San Jose - Kalifornia után így egyben először mutatkozik be Európában.

21 Pécs, a kultúra városának a évben legjelentősebb attrakciója közel 100 mérethű, működő találmányt mutatott be, melyek Leonardo eredeti rajzai, jegyzetei felhasználásával készültek (pl: Leonardo repülő embere, automobilja stb). A hatalmas anyag két helyszínen volt látható, ahol az állandó kiállítás ideiglenes lebontásával (Martyn; MMK) tudtunk helyet biztosítani a tárlatnak. A rendezvényt tovább színesítő, ugyancsak Leonardo eredeti tervei alapján elkészített 8,5 méter magas lovas szobor, a Sforza Kolosszus, a főtéren állt a kiállítás szimbólumaként. A Leonardo-tárlat tudományos anyagának tulajdonosa a Firenzei Galileo Tudománytörténeti Intézet és Múzeum, az Opera Laboratori Fiorentini Rt. építette. A tárlat szervezésében, lebonyolításában, költségvetési fedezetében részt vett Pécs MJV Önkormányzata. a)nyitva tartás: Miként minden évben, 2014-ben is törekedtünk arra, hogy a nyitva tartás tekintetében kielégítsük a látogatói igényeket. Az alap nyitva tartás szerint hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig fogadjuk a látogatókat, míg a kisebb múzeumainkban (Néprajz, Természettudomány, Várostörténet) keddtől szombatig 10-től 16-ig vagyunk nyitva. Az esti rendezvényekre és programokra mindez nem vonatkozik. Kapcsolódva a városban fellehető, nagyobb számú turistát vonzó akciókhoz, többször előfordult, hogy a szervezőkkel történt külön megállapodás alapján a szünnapokon is kinyitottunk (pl. a Mohácsra érkező külföldi hajós turisták részére, szakmai konferenciák, Múzeumok Éjszakája, Leonardokiállítás, Múzeumok Őszi Fesztiválja). A turisztikai szereplőkkel való egyeztetés alapján ugyancsak kiemelten kezeljük a hosszú hétvégéket, ünnepnapokat, melyek gyakran kiemelkedő látogatottságot hoznak. Szintén a városunkba érkező turisták igényei alapján döntöttünk úgy, hogy eltérve a korábbi gyakorlattól pl. szilveszter napján kora délutánig nyitva tartottunk, mely meg is hozta gyümölcsét. b) A látogatószám növekedését és a múzeumi szolgáltatások minőségét elősegítő új kezdeményezések, szolgáltatáscsomagok és készpénzkímélő eszközök E téren a Leonardo, a reneszánsz zseni című tárlat volt a legkiemelkedőbb múzeumi esemény, éppen ezért ehhez kapcsolódóan kedvezményes jegyár-konstrukciót dolgoztunk ki a

22 JPM összes kiállítására, 5-6 munkatársunk több hónapon keresztül országos marketingakciót folytatott közoktatási intézmények megnyerése céljából. Saját kollégáinkat a kiállítás kurátorai készítették fel a tárlat vezetésére, s több hónapon keresztül elláttak tárlatvezetési feladatokat. A kiállításra a pécsi Széchenyi téren egy hatalmas, 8,5 méter magas, 13 tonnás szobor hívta fel a figyelmet, mindez kiváló marketingeszköznek bizonyult. Akárcsak az együttműködés a Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolával, amelynek keretében az intézmény tanulói gyakornokként segítették a látogatók tájékozódását. A Leonardo-kiállításban, a Vasarely- és a Csontváry Múzeumokban magyar, német és angol nyelvű audio-guide segítette a látogatók tájékozódását. Emellett többféle szóróanyag készült (általános leporelló, Modern Magyar Képtár, Leonardokiállítás), a Fidelio c. kulturális lap a Múzeumok Éjszakájáról és a Múzeumok Őszi Fesztiváljáról szóló különszámában az összes programunk szerepelt. Szolgáltatásaink közé tartozik a megfelelő mennyiségű és minőségű információ továbbadása is, melyeket honlapunk, hírleveleink segítségével közvetítettük az érdeklődőknek. Nyitva tartásunkról, eseményeinkről folyamatosan tájékoztatjuk a helyi szállodákat, ezáltal közvetlenül érve el a vendégeket. Kiállításaink a Magyar Turizmus Zrt.-vel és a TDM-el együttműködve turisztikai csomagok alkotóelemei lettek, s több, a régió turizmusában érdekelt szolgáltatóval közösen kiadott információs füzetünk kedvezményre jogosító kuponjaival igyekeztünk kiállításaink meglátogatására ösztönözni az érdeklődőket. Együttműködés alapján készpénzkímélő eszközként elfogadjuk a Tüke Kártyát, az Irány Pécs! Kártyát és a Hungary Card-ot. a) Látogatószám növelésének tervezett stratégiája Az eddigi eszközökhöz képest újdonság az a pécsi közoktatási intézményeknek szóló bérletakció. Ennek lényege, hogy az egy évre forintért megváltott bérlettel az adott intézmény minden osztálya évente egy alkalommal egy állandó kiállításunkat megtekintheti. Eddig (az első körben) 14 intézmény már csatlakozott a kezdeményezésünkhöz. A Leonardokiállítás miatt kifejtett marketingtevékenység jótékony hatást váltott ki a többi állandó kiállítás látogatottságára. A Leonardo-kiállításban komplex tantestületeket hívtunk meg és kalauzoltunk egyrészt az érdeklődő pedagógusokat tájékoztatva, másrészt bízva abban, hogy az érdeklődő diákokkal visszatérnek. Az év leglátogatottabb programja a Múzeumok

23 Éjszakája volt, amely miatt olyanok is meglátogatták az állandó és időszaki kiállításainkat, akik egyébként nem járnak múzeumba. Két új állandó kiállítással gyarapodott a JPM (Mecseki Bányászati Múzeum, Vasváry-ház: Parajmos-Roma holokauszt), amelyek gazdagítják a múzeumigazgatóság kínálatát. b) Az épületen belüli információs eszközök Anyagi nehézségeink ellenére lehetőségeinkhez mérten igyekszünk gyarapítani az információs eszközök számát és arányát: plakátok, multimédiás kioszk, kiállítási vezető magyar, angol, német nyelven, prospektusok, információs kártyák stb. Sajnos (a megfelelő forrás híján) nem történt lényeges előrelépés 2014-ban e téren. c) Múzeumi bolt, büfé, kávézó Szintén anyagi forrás híján eleddig nem valósult meg a múzeumi kávézó, bolttal. Természetesen a megfelelő lehetőségek (pályázati források) felkutatása, valamint azok kiaknázása továbbra is folyamatban van. A nyár folyamán a Káptalan utcai múzeumudvar vendéglátói célokra való bérbeadása 2014-ben is megtörtént, Lompos Uszkár néven. d) Az akadálymentesítés helyzete Részben megoldott mozgássérülteknek alkalmas lifttel (Zsolnay Múzeum, Vasarely Múzeum, Modern Magyar Képtár,) földszinti kiállítótérrel (Néprajzi Múzeum, Történeti Múzeum egy része). e) Fogyatékkal élők (látás- és hallássérültek) fogadása a múzeumban A fogyatékkal élők tájékozódását az épületek egyes részeiben piktogramok segítik. A felújított Padlás múzeumpedagógiai foglalkoztató térben indukciós hurok is van. A Történeti Múzeumban hallássérültek számára kommunikációs segítő munkatárs dolgozik. A Zsolnay Múzeum mellett 2010-től a MMK, a Múzeum Galéria és részben a Vasarely Múzeum is fogadni tudja a mozgáskorlátozott látogatókat. Az EKF rekonstrukciónak köszönhetően 2010-től a MMK, a Múzeum Galéria, a Martyn Múzeum, a MMK Nemzetközi Gyűjteménye és a Vasarely Múzeum is fogadni tudja a látássérült látogatókat. Programok: tapintásra és szaglásra épülő csoportos foglalkozás, előzetes bejelentkezés alapján

24 Hallássérültek és látássérültek számára speciális program valósult meg. (Csoportos látogatás, tárlatvezetés jeltolmácsolással a Leonardo, a reneszánsz zseni c. kiállításban) f) Kiállítások: Kiállítások szám szerint Állandó kiállítások (saját épületben) 13 kiállítás Időszakos kiállítások (saját épületben) 20 kiállítás Időszakos kiállítások (külső helyszínen) 11 kiállítás Összesítés állandó 13 kiállítás időszaki 32 kiállítás Állandó kiállítások felsorolása előirányzott látogatószámmal (saját épületben): Kiállítás címe tény terv tény Modern Magyar Képtár XX. századi állandó fő kiállítás - Leonardo, a reneszánsz zseni Csontváry Múzeum fő Vasarely Múzeum fő Martyn Ferenc Amerigo Tot Endre Nemes fő Nemzetközi Gyűjt - Leonardo, a reneszánsz zseni Zsolnay Múzeum fő Schaár Erzsébet: Utca fő Lantos Ferenc kiállítás- Péchy Blanka Emlékszoba- 324 fő Vasváry-szalon Pécs története Dr. Tompa Kálmán Emlékszoba Pécsi szobrok a századból Mecseki Bányászati Kiállítások

25 Villányi-hegység élővilága - Mecsek élete Árterek világa - Nemzeti Parkjaink Reneszánsz Kőtár Baranya népművészete Ormánsági házbelső Parajmos-Roma holokauszt c. új állandó kiállítás Összesítés A Leonardo, a reneszánsz zseni kiállítással együtt Új és áthúzódó saját időszakos kiállítások felsorolása látogatószámmal (saját épületben): Kiállítás címe tény terv tény Madarak földön égen Természet ízei Apróságok Herman Ottó emlékkiállítás Madarak földön égen 2 (áthúzódó) Konyha a tükörben Major Kamill (MMK) Pálosaink, a fehérbarátok október (áthúzódó) Lakatos Artúr (áthúzódófebr 02-ig) Hámori Gábor fotó február 7.- február 28. (Múzeum Galéria) Martyn Ferenc március 15- június 20. (Múzeum Galéria) Képek csendje a soah 4 pécsi festője július 5 október 15 A Nagy háború Mednyánszky, Nagy István művei a JPM gyűjteményében

26 111 év -111 kesztyű Azok a 40-es évek A magyar tüzérség a XX Században (áthúzódó) A kép- és hangrögzítés múltjából Országos és nemzetközi kiállítási programok keretében megvalósuló kiállítások látogatószámmal (saját épületben): Leonardo, a reneszánsz zseni (április november 3.) (MMK, Martyn Múzem) Szamurájok és Gésák Kortárs 392 fő magyar ékszerek Január-.április 27-ig. (MMK) Egy korszak történelmi traumák között Országos és nemzetközi kiállítási programok, vándorkiállítások keretében megvalósuló kiállítások látogatószámmal (külső helyszínen): Kiállítás címe tény terv tény Victor Vasarely Zürich, Espoo Kassai modernek Kassa Zsolnay kerámia Budai vár a Honvéd Nincs adat Főparancsnokság egykori épülete Multietnikus dimenziók - Stuttgart Nincs adat Multietnikus dimenziók - Moszkva Nincs adat Multietnikus dimenziók - Véménd Szertárak titkai/ Szarvas Az I. világháború képekben és egy katonaláda tartalma I. Pécsi nemz. pipatalálkozó-kiállítás Málenkij robot /Pécs, ZSKN Málenkij robot /Szerencs (áthúzódó) Málenkij robot / Freiburg (D)

27 A Múzeumban 2014-ben jelentősen, mintegy 50%-kal emelkedett a látogatószám, köszönhetően az országos érdeklődésre vonzerővel rendelkező Leonardo, a reneszánsz zseni c. fogadott időszaki kiállításnak. Ennek eredménye az is, hogy a látogatók ismét a belvárosi múzeumi kínálatot választották, ezáltal csökkent a Zsolnay Kulturális Negyed elszívó hatása évben sor került a Csontváry-letéti szerződés további 10 évre történő meghosszabbítására a Szépművészeti Múzeum - Nemzeti Galériával évben sor került a Csontváry-letéti szerződés további 10 évre történő meghosszabbítására. - Várgondnokság Nonprofit Kft.-vel közösen Zsolnay - kiállítás megrendezését valósította meg július 31. napjától 2015.január 30. napjáig a budapesti volt Honvéd Főparancsnokság épületében, mely ezzel a kiállítással nyitotta meg újra kapuit. - Látogatottságunkat nagy érdeklődésre számot tartó kiállításokkal, különböző foglalkozásokkal, előadásokkal, alkalmakhoz kötődő programokkal kívántuk és kívánjuk javítani. Az Intézmény dolgozóinak erőn felüli vállalása jelentős volt, mely a meg is hozta eredményét. Számszerű összesítés: Mutatók tény terv tény Összes látogatószám ebből: teljes árat fizető látogató - ebből kedvezményes árat fizető - ebből ingyenes Ebből diák látogatók Ebből külföldi látogatók (becsült c.15% c.13% c. 12% Kiállításaink egy részében egy épületben volt az állandó és az időszaki kiállítás, pl: Néprajzi Múzeum- Konyha a tükörben: a mindennapok kiállítása; Modern Magyar Képtár Szamurájok és gésák; Leonardo, a reneszánsz zseni stb. Ezekben az esetekben azonos jeggyel lehetett megtekinteni az állandó és az időszaki kiállítást. Ez magyarázza a viszonylag magas ingyenes látogató számot is, hisz csak az egyik kiállításba kellett jegyet venni. 7.Közművelődési tevékenység

28 A hatékony múzeumpedagógiai, közönségkapcsolati, közművelődési foglalkozásainkat 2014-ben még inkább építhettük az iskolákkal való aktív kapcsolattartásra, együttműködve a Pécsi Tudományegyetem különféle karaival, valamint a város és a megye valamennyi jelentős intézményével (DDNP, Pécsi Kulturális Központ, Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont). Feladatunk a megye területén működő kiállítóhelyek, valamint a látogatható régészeti lelethelyek (Szulejmán nyomában vetélkedő Pécs mellett Szigetvár és Mohács törökkori lelőhelyei), ill. tájházak szakmai felügyelete és rendszeres, oktatással egybekötött állományvédelmi, ill. múzeumpedagógiai fejlesztések végrehajtása. A térség turisztikai szereplőivel, a Turizmus Zrt.-vel, TDM-mel, szállodákkal sikeres együttműködést folytattunk (Tüke Kártya, Irány Pécs!), s a turisztikai kiadványokban való megjelenéseink, bónjaink is növelik a látogatottságot. Múzeumok Éjszakája ( ): A JPM éves szinten és hagyományosan leglátogatottabb rendezvénye, minden szakmai osztály és kiállítóhely részvételével. A szerény anyagi források ellenére igen színvonalas programsort szerveztek a JPM munkatársai. Mintegy program valósult meg több mint 10 helyszínen, a visszajelzések jók voltak. A program kiemelkedő sikerét elősegítették a városban ezidőtájt zajló más fesztiválok (POSZT). Múzeumok Őszi Fesztiválja (2014. szeptember 29 - november 9.) Az NKA és a MOKK támogatásával megvalósult mintegy 30 programon minden szakmai osztály részt vett. A JPM sokoldalú, színes kínálatot nyújtott, de a programok időbeli megoszlása és a városban zajló egyéb fesztiválok miatt az érdeklődés nem volt olyan számottevő, mint a Múzeumok Éjszkáján. Kiemelten sikeresek voltak a Leonardo-kiállításhoz kapcsolódó programok (tárlatvezetés), valamint a felolvasások, kirándulások. Az év szint erőn felüli munkája a számokban is megmutatkozik: a közművelődési tevékenység mutatószámai jelentősen növekedtek. Mutatók tény terv tény Tárlatvezetések száma (alkalom) Összesen: 268 Termtud 36 Összesen: 185 Termtud 40 Összesen: 608 Termtud:39

29 Régészet 16 Régészet:- Régészet 23 Történeti 11 Történeti 15 Történeti:11 Néprajz 48 Néprajz 50 Néprajz 52 Művtört 157 Művtört 80 Művtört: 483 ebből Leonardo 214 Ebből szakvezetések száma (alkalom) Összesen: 81 Termtud 9 Összesen:90 Termtud 15 Összesen:165 Termtud 12 Történeti 9 Történeti 10 Régészet 22 Néprajz 13 Néprajz 15 Történeti 8 Művtört 50 Művtört 50 Néprajz 23 Művtört:100 ebből Leonardo 76 Ebből szolgáltatással (rendezvényekkel) egybekötött vezetések száma (alkalom) Összesen: 45 Termtud 6 Régészet 9 Történeti 5 Összesen: 40 Termtud 10 Régészet:- Történeti 5 Összesen 100 Termtud:20 Régészet:1 Történeti 5 Néprajz 15 Néprajz 15 Néprajz 14 Művtört 10 Művtört 10 Művtört:60 ebből Leonardo 47 Ebből idegen nyelvű vezetések száma (alkalom) Összesen: 19 Régészet 4 Összesen: 23 Régészet 4 Összesen:55 Történeti2 Történeti 2 Történeti 2 Néprajz 3 Néprajz 8 Néprajz 10 Művtört:50 Művtört 5 Művtört 7 ebből Leonardo24 Múzeumpedagógiai foglalkozások száma (alkalom) látogatószám (fő) Összesen:195 alkalom Termtud 37 Összesen:3329 fő Termtud 545 Összesen:160 alkalom Össz: 2550 fő Összesen 207/ 3344 Termtud65/1600 Régészet 29/424 Régészet 38 Régészet958 Termtud 40 Termtud 650 Történeti:34/235 Történeti 43 Történeti 662 Régészet Történeti 600 Néprajz67/763 Néprajz 37 Néprajz714 Történeti 30 Néprajz 750 Művtört:220/5925fő Művtört 40 Művtört 450 Néprajz 40 Művtört 550 ebből Leonardo Művtört50 12 (322) Diákok részére tartott egyéb rendezvények száma Összesen:40 Termtud 25 Összesen:669 Termtud 354 Összesen:50 Termtud 30 Össz: 800 Termtud Összesen:41/946 Termtud.13/326

30 (alkalom) látogatószám (fő) Néprajz15 Néprajz 315 Néprajz Néprajz 400 Néprajz 18/369 Leonardo 10 /251 Egyéb közművelődési rendezvények száma (alkalom) látogatószám (fő) Összesen76 Termtud 18 Történeti27 Összesen 6667 Termtud 1186 Régészet 420 Történeti 1219 Összesen75 Termtud 20 Történeti 20 Össz:6400 Termtud1300 Történeti Összesen:194/4937 Termtud 20/1326 Régészet 53/610 Történeti 35/1434 Néprajz 16 Néprajz 342 Néprajz Néprajz 9/269 Művtört 15 Művtört 3500 Művtört 15 Néprajz 400 Művtört 77/1298fő, Művtört3500 a) Az intézmény 2014-re tervezett közművelődési tevékenységének és PR stratégiájának teljesülése (Új célcsoportok megszólításának stratégiája, a megvalósítás módja, eszközei, személyi feltételeinek biztosítása /gyakornokok, önkéntesek, stb./, költségvetésen kívüli finanszírozási lehetőségek bevonása /pl.: TÁMOP, szponzorok, együttműködések/). - a hétvégi programok kedveltek voltak a családok számára (Szamurájok és gésák, Reneszánsz Kőtár újranyitása, Leonardo-kiállítás) - a nyári táborozók körében keresettek voltak a foglalkozások - az önkénteseket és az egyetemistákat sikerült jelentősebb számban bevonni a JPM tevékenységébe - megerősödött a JPM közösségi oldalakon való jelenléte - folytatódott a Múzeumi Túrák a Mecsekben című program - PADLÁS Helytörténeti Műhely címmel, havi rendszerességgel folytatódott a tudományos igényű programsorozat - Továbbra is jó az együttműködés a helyi TKM Klubbal (jelentős a klub anyagi hozzájárulása is a múzeumi rendezvényekhez), önkéntesekkel (PTE, volt múzeumi dolgozók stb.) - Régészet: a kiállítás szünetelése ellenére alkalmat kerestek a múzeumpedagógiai és közművelődési tevékenységre: házhoz megy a múzeum/a régészet, Magyar Régészet Napja, Fegyvermustra, szakmai előadások, vetítések stb. - Gyakornokok

31 A PTE hallgatói 2014-ben is végezték kötelező közgyűjteményi szakmai gyakorlatukat, ismerkedtek a kiállításokkal, a Múzeum gyűjteményeivel, az ott folyó munkával. Önkéntesek PTE hallgatók, TKM Klub tagok bevonásával zajlottak a múzeumi nagyprogramok (MÖF, Múzeumok Éjszakája.) A civil szervezetekkel való kapcsolattartás: Pécsi Jótékony Nőegylet-hagyományos karácsonyi programja, illetve Siketekés nagyothallók számára (SINOSZ) is szervezett múzeumlátogatás zajlott a Leonardo kiállításban, Német-kör stb. b) Közművelődési programok bevételei (belépőjegyek, foglalkozások díja stb.) Mutatók tény terv tény Jegyár-bevétel (Összes) Egyéb közművelődési és múzeumpedagógiai programok bevétele - Tárlatvezetések, foglalkozások és kiadványok ) Pályázati tevékenység a) Pályázati projektek bemutatása, aktuális helyzete A pályázatok, mint mindig meghatározó elemei a szakmai munkának, 2014-ben is igyekeztünk kihasználni a lehetőségeket. A pályázatokból egy nem valósult meg, ennek összegét Ft-ot visszautaltuk az NKA-nak. Ebben az évben is folytatódott az Eu-s Archaeolandscapes projekt Az EMMI által kiírt szakmai támogatás pályázatra az állandó régészeti kiállítás (Sopianae öröksége cím) előkészítésére 5 millió Ft támogatást kapott az intézmény, ennek megvalósítása megtörtént. Összmúzeumi szinten a JPM Évkönyv 53. kötet megjelentetésére, műtárgyvédelemre való pályázatunk kiemelkedő. Hazai pályázatok megnevezése NKA Kisplasztika 2015 I. Országos Kisplasztikai Pályázott összeg Elnyert összeg (Ft-ban) Felelős Sárkány József, Művészettörténeti

32 Quadriennálé, katalógussal Osztály NKA Zsolnay archív mintalapok Dr. Kovács restaurálása, konzerválása II.ütem Orsolya, Művtört NKA JPM Évkönyv 53. kötet megjelentetése Gál Éva T Történeti Osztály 111 év-111 kesztyű Időszakos kiállítás és programok, ,- Ft ,- Ft Gál Éva Történeti Osztály befejezése évben történt. SZNM Mokk koordinátori keret Tillai Gábor Igazgatóság SZNM Mokk koordinátori keret Kőszegi Gábor Igazgatóság SZNM Múzeumok Őszi Tillai Gábor Fesztiválja programsorozat Igazgatóság NKA Képek Csendje négy pécsi Nagy András, művész és a SOÁ cimű kiállítás, katalógus megvalósítása Művészettörténeti Osztály NKA Múzeumok éjszakája Tillai Gábor megrendezése Igazgatóság NKA A természet ízei c Dénes Andrea kiállítás Termtud. Osztály NKA könyvkiadás, Baranya néptánchagyománya Burján István Néprajzi Osztály NKA Mohácsi pénzleletek Régészeti Oszt kiadvány (áthúzódó) Gáti Csilla JPM Évkönyve 35. kötetének megjelentetése / NKA, Megvalósulás befejezése ,- Ft ,- Ft Gál Éva Igazgatóság Egyéb, nem hazai forrásokra Pályázott Elnyert összeg Felelős épülő pályázatok megnevezése összeg (Ft-ban)

33 Archaeolandscapes Európa projekt ( ) Restoration of the Brantner- Koncz Collection under the IPA Cross-border co-operation programme. IPA/HUHR/ megvalósulás 2014.évben történt Dr. Bertók Gábor Régészeti Osztály VAT VAT Magyar Attila gazd.-műszaki vezető Igazgatóság 7) Kommunikációs tevékenység A JPM Kommunikációs és Marketing Osztálya 2011-ben jött létre. Az akkor megkezdett irányt folytatva 2013-ban komoly lépések történtek, amelyek az osztály szakmai eredményeit tovább javították. Megtörtént az újbóli kapcsolatfelvétel és - frissítés a helyi sajtó munkatársaival, rendszeressé tettük az eseményeket, programokat megelőző sajtóközlemények kiadását, nagyszabású kiállítások esetén a kommunikációs kampányokat. Megtörtént az intézményi és más levelezőlisták rendszerezése ezek javítása, bővítése állandó, napi feladatot jelent. Megerősítettük a JPM közösségi médiában való jelenlétét. A Facebook-oldalnak a korábbinál nagyobb szerepet, szánva, annak tartalmát célirányosan töltve jelentősen megnőtt az oldal rajongótábora. Új eredményeket hozott a TÉDÉEM Nonprofit Kft.- vel történő kapcsolatfelvétel, az együttműködés keretében több alkalommal ingyenes felületeket kaptunk országos magazinokban, ezeken a JPM állandó és időszaki tárlatait népszerűsítettük. Hasonló közös akciók zajlottak a Magyar Turizmus Zrt-vel: a Leonardo kiállításunk kapcsán kiadványaikban ingyenes megjelenési lehetőségeket, közös óriásplakát-kampányt folytattunk, s közös akciókkal, szervezett sajtó-utakkal értük el a számunkra fontos célközönséget jelentő horvát és szerb régiókat. Ugyancsak fontos együttműködő partnernek bizonyult a Pannonpower Zrt., mely egy városi akció keretében ingyenesen bocsájtotta rendelkezésünkre óriásplakát helyeinek egy részét ben a Leonardo-kiállítás volt a legnagyobb vállalkozás a Janus Pannonius Múzeum életében, s ez igényelte a legtöbb szakmai előkészítő és lebonyolító munkát. Kezdetektől a Well PR Ügynökséggel dolgoztunk együtt.

34 Az együttműködés már kiterjedt a kiállítás megnyitása előtti időszakra, a Sforza-ló felállításának apropójából az ügynökséggel közösen sajtóutat szerveztünk. Ez is eredményesnek bizonyult, azonban az áttörő (kommunikációs) sikert a kiállítás megnyitására szervezett sajtóút hozta. A helyi nyomtatott és elektronikus médiumokon (Dunántúli Napló, Pannon TV, Pécs TV, Pécsiújság.hu, Rádió 1 stb.) kívül a tárlat híre valamennyi jelentős országos médiumot bejárta, így szerepelt sok más mellett az ATV, a Duna TV, az Echo TV, a Hír TV, a Magyar Televízió, az RTL Klub és a TV2 műsoraiban. A kiállításnak az ország több pontján kitelepülésekkel hoztunk nagyobb ismertséget. A Leonardo-kiállításról így körülbelül embert értünk el közvetlenül is a budapesti Falk Art Fórumon (május 17.), a Múzeumok Éjszakája egyik frekventált budapesti helyszínén (június 21.), a VinCE Balaton borfesztiválon (július ). A Harkányi Fürdőfesztiválon (július ), a Kreatív Ipari Klaszterhez való idei csatlakozásunk eredményeként a Pécs Expo rendezvénysorozatán (június 5-8.), illetve a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara kerti partiján (június 20.). A kiállítás népszerűsítése során egy különleges eszközt is bevetettünk, ugyanis minden idők legnagyobb Leonardo-tárlatát négykerekű mozgó bicikliken hirdettük, az ország tizenegy városában július elsejétől egy hónapon át. A bicilight kampány különlegessége az volt, hogy a kerékpárhoz hasonló négykerekű járműveket Leonardo da Vinci repülő embere mintájára tervezték. A kampány során a nyári turistaszezont kihasználva a kiállítást hirdető mozgó plakát eljutott a népszerűbb hazai üdülővárosokba (Balatonlelle, Keszthely, Siófok, Balatonboglár, Balatonalmádi, Gárdony, Velence, Agárd és Harkány), valamint Veszprémbe és Budapest belvárosába. A Leonardo-kiállítással kapcsolatos helyi és országos sajtómegjelenések száma a zárás előtt másfél hónappal meghaladta a 600-at, ami kiemelkedő eredménynek számít, más országos érdeklődésre számot tartó tárlatok nyilvánosságával vetekszik. Ismert tény, hogy a Leonardotárlatra irányuló figyelem és persze sajtó kiemelt érdeklődése miatt reflektorfénybe került a Janus Pannonius Múzeum többi (pl. Csontváry, Vasarely, Zsolnay) kiállítása is, ezek jegyárbevétele a tavalyi hasonló időszakéhoz hoz képest 30-40%-kal nőtt. Ez a pozitív előremozdulás érezhető a sajtókommunikáció területén: ebben az időszakban számos új kapcsolatot, együttműködést sikerült kialakítanunk, amelyek a jövőben is kitűnően gyümölcsöztethetők.

35 Hatalmas eredmény, hogy nem vettünk igénybe fizetett reklámfelületeket, minden médiamegjelenést saját erőnkből értünk el. A Kommunikációs Osztály aktívan kivette a részét a tájékoztatásból is: nemcsak a sajtó munkatársait, hanem sok esetben az általános érdeklődőket is elláttuk információkkal a tárlatvezetésről vagy általában a kiállításról. Mutatók terv tény tény TV megjelenés (fizetett hirdetések nélkül) 67 db 75 db 91 db Rádió megjelenés (fizetett hirdetések 71 db 80 db 127 db nélkül) Írott sajtó megjelenés (fizetett hirdetések 142 db 160 db 248 db nélkül) E-sajtó 379 db 400 db 632 db Fizetett hirdetések száma (médiumtól függetlenül, becsült érték) 2 db 20 db 0 db 8) A megyei hatókörű városi múzeumok számára megítélt állami támogatás szakmai felhasználása A települési önkormányzatok könyvtári, közművelődési és múzeumi feladataihoz nyújtott támogatások részletes szabályairól szóló 5/2014. (I. 24.) EMMI rendelet 6. (2) bekezdése alapján az 5. (3) bekezdésében szereplő támogatásrész felhasználására vonatkozó szakmai beszámoló és a felhasználással kapcsolatos tapasztalatok A megyei hatókörű városi múzeum által 2014-ben a feladat megvalósítására fordítandó forrás teljes összege: Ft Szaktanácsadás -megelőző műtárgyvédelmi és állományvédelmi tevékenység körében 30 alkalom

36 -szakáganként gyűjteménykezelési, nyilvántartási, gyűjtemény-feldolgozási, különösen digitalizálási tevékenység körében 69 alkalom - múzeumpedagógiai és közönségkapcsolati tevékenység körében 22 alkalom Általános tapasztalatok megfogalmazása A megelőző műtárgyvédelmi szaktanácsadást idén is elsősorban a bejárások helyszíneihez kötöttük. Több helyen a megfigyelésekre, monitorozás fontosságára kellett felhívnunk a figyelmet, szorgalmaztuk csapdák kihelyezését illetve a gyanús tárgyak elkülönítését. Igyekeztünk segíteni a kapcsolat kiépítését a helyi környezethigiéniai cégek és a fertőtlenítésre, gázosításra szoruló gyűjtemények kezelői között. Sok helyen szükség volt a szellőztetés és a takarítás elmaradásának következményeire is felhívni a figyelmet. Megelőző állományvédelmi feladatokhoz könnyen beszerezhető vegyszerek használata fordult elő, a munkatársak egészségvédelmi előírásait megtartják. Az elektronikus nyilvántartáshoz Excel programot használata még elfogadható, mert a későbbiekben esetleges nyilvántartási programmal kompatibilis. A dokumentáció eredetijét a Janus Pannonius Múzeum Pécs, Káptalan u. 5. szám alatti igazgatósági épületében tároljuk Módszertani műhelygyakorlat/módszertani műhely/ - restaurálási és műtárgyvédelmi tevékenység gyakorlati bemutatóval egybekötve 2 alkalom - szakáganként gyűjteménykezelési, nyilvántartási, gyűjtemény-feldolgozási, különösen digitalizálási tevékenység körében, 24 alkalom - Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyeközponti tankerületével egyeztetett tematika alapján múzeumpedagógiai/közönségkapcsolati tevékenység körében, 10 alkalom Általános tapasztalatok megfogalmazása A Janus Pannonius Múzeum textilrestaurátor műhelye két foglalkozást tartott, általános iskolás valamint felnőtt korosztálynak. A cél a résztvevők figyelmének felkeltése a múzeum rejtett és kiállított anyagának megismerésére, gyakorlati bemutatóval egybekötve. Az iskolások foglalkozása egyéni megkeresés alapján, a felnőtt foglalkozás a múzeumi közművelődési csoport meghirdetett programjában valósult meg. Műhelymunka különböző, Pécs és Baranya megye történetét érintő témákban zajlott, a témákat a múzeum munkatársai aktualitások figyelembe vételével jelölték meg (I. világháború-centenárium, állandó Bányászati Kiállítások, időszaki kiállítások megnyitása

37 stb.). Egyes esetekben a legilletékesebb külső szakemberek bevonásával igyekezett a múzeum a magas színvonal elérésére. A műhelymunkát tartalmasnak, sikeresnek ítéljük, amely folytatásra érdemes. A dokumentáció eredetijét a Janus Pannonius Múzeum Pécs, Káptalan u. 5. szám alatti igazgatósági épületében tároljuk. A múzeum állományvédelmi felelőse helyszíni bejárása - a megye területén lévő muzeális intézményekbe legalább évente egyszer: 62 alkalom Általános tapasztalatok megfogalmazása: Baranya megye közigazgatási határain belül található engedélyezett muzeális intézmények száma összesen 47 db, ebből 32 db vidéki helyszínen található. Javaslattal éltünk a tavalyi év során ennek módosítására, számba véve a nem működő kiállítóhelyeket és nem létező gyűjteményeket. A pécsi intézmények közül a JPM által működtetettek száma 7db, köztük a JPM mint megyei hatókörű városi múzeum, öt osztályával, gyűjteményeivel, raktáraival, regisztrált és a nyilvántartásban nem szereplő állandó kiállításaival. Kiemelve említenénk azokat a műtárgyvédelemhez kapcsolódó feladatokat, amelyek a nyilvántartásban nem szereplő kiállítások, kölcsönzések tárgyi anyagát (jelen esetben: 32 helyszín) érinti. A preparátumokat a JPM munkatársai által javasolt módon kezelik, azaz 2-3 havonta egyedi kezelés a preparátumokon. 2 évente a teljes kiállítótér kártevő-mentesítése. A bejárás a legtöbb vidéki- és a JPM működtetésén kívül eső pécsi helyszínen egyszeri alkalommal történt meg a 2014-es év során. Indokolja ezt az, hogy ezeket a muzeális intézményeket nem jellemzik nagy változások. Gyűjteménygyarapodás, kiállítás rendezés illetve átrendezés többnyire nem történik. A megyében található intézményekben felmerült problémák, pályázatok kapcsán azonban a tavalyi év során kialakult kapcsolatok, együttműködések eredményeként idén több megkeresést is kaptunk. Ilyen esetekben további bejárásokat tettünk, az érintett intézmény segítségére voltunk. Emellett a JPM-ben a restaurátori és műtárgyvédelmi feladatok is teljesültek; a raktárak, és kiállítások bejárása folyamatos. Vidéki tapasztalatok: Többszöri jelenlét volt indokolt ez év folyamán Szentlőrincen, ahol a Brantner Antal által gyűjtött gyógyszerészeti és családtörténeti anyag kiállított darabjainak és a kiállítótér

38 helyreállításának munkálataihoz adott segítséget pályázati úton a JPM. A vajszlói Kodolányi János Emlékmúzeum kiállított tárgyi anyagának egy részét restaurátor műhelyben kellett elvégezni, amire szintén ebben az évben került sor. Az épület felújítása után a tárgyak egy új kiállításba kerültek vissza, aminek előkészítésében, szervezésében is részt vállalt a JPM. Ez évben zárult a pécsváradi vári pályázat és továbbra is folyamatban van a szigetvári önkormányzat múzeumi tervének kidolgozása. Az év második felében több intézmény jelezte, hogy a muzeális intézményekre vonatkozó rendeletben előírt közművelődési munkatárs foglalkoztatása nehézséget okoz a fenntartónak. Magyaregregyen a Honismereti Faluház - Arnold Ház engedélyét a Minisztérium visszavonta. A Janus Pannonius Múzeum szakmai ellátottsága: Az intézmény osztályszerkezetben működik, 5 osztállyal (Természettudományi, Régészeti, Néprajzi, Új- és Legújabb kori Történeti, Képző- és Iparművészeti), gyűjteményeivel, kiállításaival. A restaurátorok osztályvezetői hatáskörben dolgoznak az aktuális SZMSZ szerint. A múzeum műtárgyvédelemmel foglalkoztatott szakember-létszáma alacsony. A műtárgyvédelmi felelős továbbra is 6 órás munkaidőben textilrestaurátori munkája mellett végzi a bejárásokat. A dokumentáció eredetijét a Janus Pannonius Múzeum Pécs, Káptalan u. 5. szám alatti igazgatósági épületében tároljuk. III. Munkatervben nem szereplő többletfeladatok teljesítése -Leonardo, a reneszánsz zseni c. időszaki kiállítással kapcsolatos tevékenység, pl: szervezési, adminisztrációs, marketing és múzeumpedagógiai feladatok, audio-gude tárlatvezető megírása, jelnyelvi tolmácsok számára speciális vezető megírása, tárlatvezetések -A Leonardo, a reneszánsz zseni c. id. kiállítás mellé szervezett ideiglenes közönségkapcsolati munkacsoport operatív szervezése, koordinálása - időszaki kiállítás szakmai forgatókönyv és megvalósítás: A kép- és hangrögzítés múltjából címmel a Múzeumok Éjszakáján nyílt meg - Parajmos Roma holokauszt c. új JPM állandó kiállítás forgatókönyve/ a tárlat megvalósult i szakmai nyitással (a Fenntartó pályázati projektjének keretében). -A Mecseki Bányászati gyűjtemény második ütem átvételével kapcsolatos szakmai felmérő munka Sopronban

39 -A magyar tüzérség a XX. században című a HM-HIM anyagából készült, a JPM Csontváry Múzeum épületében megrendezett kiállítás szakmai, szervező munkái - Az I. vh. képekben és egy katonaláda tartalma c. külső felkérésre létrehozott időszaki kiállítás múzeumi és magángyűjteményi anyagból. -Az I. Pécsi nemzetközi pipatalálkozóra külső felkérésre készített időszaki kiállítás, szakmai rendezési, állományvédelmi és szervezési feladatok -Málenkij robot témában 2 alkalommal: Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben, ill. Szerencsen valósult meg kiállítás -Szertárak titkai c. vándorkiállítás bemutatása Szarvason -Összmúzeumi, -a régészeti, történeti és néprajzi szakterületeket érintő - kiállítási és raktári gyűjtemény elhelyezési koncepció kidolgozásában részvétel, részfeladatok koordinálásával szakmai tervező, felmérő munka -Szigetvári várprojekt keretében külső rendezésű állandó történeti kiállításhoz JPM műtárgyakra vonatkozó megállapodásra került sor Szigetvár és Pécs város Önkormányzata, ill. a JPM között. Ennek nyomán a kölcsönzésre választott anyagok (fegyverek) válogatását, revízióját, a tárgyleírások pontosítását, dokumentatív és publikációra is alkalmas fotózását, átcsomagolását, illetve kiállítás előtti restaurálásukhoz, bemutatásuk állományvédelmi szempontjainak meghatározásához szakrestaurátori szakvélemények beszerzését, s mindezek koordinálását kellett elvégezni - Alapfokú gombaismereti tanfolyam megszervezése. Kivitelezésében részfeladatok: óraadás, terepi foglalkozások, előadó előkészítés. - Preparátumok kölcsönzése Siklós Vadászati kiállítás (2. éve) - Mecseki uránbányák újraindításával kapcsolatos ökológiai hatástanulmány előkészítése, kivitelezése - Málenkij robot kiállítás Szerencsen és Freiburgban IV. Pénzügyi adatok Bevétel Pénzügyi adatok (ezer Ft-ra kerekítve) évi évi terv tény Az intézmény működési bevétele ebből a belépőjegyekből származó bevétel ebből régészeti bevétel ebből múzeumi bolt bevétele

40 Kiadás Támogatás, kiegészítés és átvett pénzeszköz ebből fenntartói támogatás ebből központi költségvetési támogatás ebből pályázati támogatás pályázati támogatásból EU-támogatás Egyéb bevétel összesen Bevétel összesen Személyi juttatás Járulékok Dologi kiadás Egyéb kiadás Kiadás összesen Összegezve: A racionális gazdálkodást személyi és dologi kiadások tekintetében is végig szem előtt tartva működött a JPM, külső megbízásokat, támogatásokat igyekezett működésébe bevonni. Az idei év gazdasági működését leginkább befolyásoló tényező a nemzetközi kooperációban létrejött Leonardo, a reneszánsz zseni kiállítás volt, melyet a fenntartóval egyetértésben, a fenntartó által támogatva hoztunk létre. Ez jelentősen megnövelte a látogatószámot a évi főről főre. Bevételi és kiadási oldalon is ugrásszerű növekedést okozott. A pénzügyi kötelezettségvállaló a fenntartó Pécs M. J. Önkormányzat volt. Szakmai munkáját tekintve elmondható, hogy minden téren igyekezett maximálisan eleget tenni törvényi kötelezettségének, szakmailag magas muzeológiai tevékenységet végezni mind a szakma, mind a közönség szempontjait figyelembe véve.

41 Beszámoló a Csorba Győző Könyvtár évi munkájáról 7622 Pécs, Universitas utca 2/A. Dr. Szabolcsiné Orosz Hajnalka igazgató február 26.

42 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés Az év során történt meghatározó jelentőségű változások A évi főbb munkatervi pontok teljesülése Szervezeti kérdések: Szervezeti, személyi változások, szervezeti ábra Az intézmény alapdokumentumaiban történt változások A könyvtári szolgáltatások és a működés bemutatása Gyűjteményszervezés állományépítés Tájékoztatószolgálat, tájékoztató eszközök Könyvtári szolgáltatások és a működtetésükhöz szükséges infrastruktúra Könyvtárhasználat bemutatása Elektronikus könyvtár digitalizálás e-infrastruktúra Megvalósult és folyamatban lévő pályázatok Képzési, menedzsment, közművelődési és PR Képzés, továbbképzés Dolgozók képzése Használóképzés Menedzsment és minőségfejlesztési tevékenységek Menedzsment tevékenység Minőségirányítás pld. használói elégedettségmérés stb Rendezvények Kiadványok, szakmai publikációk PR tevékenység Megyei könyvtár területi feladatellátása Kötelespéldányokkal kapcsolatos feladatok ODR tevékenység A könyvtárközi kölcsönzés eredménye augusztus február 28. között: Területi ellátó munka A kistelepülési könyvtári ellátás megszervezése Nemzetiségi könyvtári ellátás bemutatása Statisztikai feladatok és adatszolgáltatás: Munkaterven kívüli feladatok teljesítése Gazdálkodással kapcsolatos főbb adatok és értékelésük Létszám és bérgazdálkodás (változás magyarázat) Bevételi és kiadási előirányzatok alakulása (változás magyarázat, előirányzat módosítások, infrastrukturális fejlesztés, gépjármű beszerzés stb.) Jelentősebb eszközbeszerzések: (a táblázat csak minta) Dologi kiadások (szövegesen is, a sorok bővíthetők) Vagyonkezelés Partnerség és önkéntesség ORGANOGRAM ÉVI PROGRAMOK Csorba Győző Könyvtár nyertes pályázatai évben A CSORBA GYŐZŐ KÖNYVTÁR A SAJTÓBAN A Könyvkötészetben elvégzett munkák:

43 1. Bevezetés 2012-től a kormány és a kulturális szaktárca jogszabályalkotó munkájának köszönhetően a megyei könyvtárak így: a Csorba Győző Könyvtár is működése, szerepköre új, kiegyensúlyozott és jó irányt vett, és további erősödése várható a hosszú távon garantált állami forrás és a feladatalapú finanszírozás segítségével. A pozitív változások miatt Baranya megye legnagyobb közkönyvtára a magyar könyvtárhálózat és 2014-től a kulturális alapellátás rangos intézménye lett. A könyvtár feladatait továbbra is a következő stratégiai elvek alapján végezte el az év során: Baranya megye és Pécs Megyei Jogú Város legnagyobb közkönyvtárában minden a megye és a város polgáraiért történt; az élethosszig tartó tanulás és közösség legfontosabb színtere volt az intézmény; folyamatos jellemzője: a sokszínűség, a partnerekkel való együttműködés és hálózatok működtetése; a magas szintű kulturális élmények kulcsintézménye; a könyvtár híd: az emberek, a technológia és a tudás között; a Könyvtár dolgozói biztosították a magas szintű és színvonalas szakmai munkát s rugalmasan teljesítették a legkorszerűbb elvárásokat is. Összefoglalva: a fenntartó Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata büszke lehet a Könyvtár 2014-ben elvégzett munkájára is, mert a Könyvtár vezetése és valamennyi dolgozója arra törekedett, hogy az intézmény alapító okiratában megfogalmazott közfeladatának és céljainak maximálisan megfeleljen. Az év során a könyvtár működése a szakmai és gazdasági munkatervben rögzített biztos alapokon állt; mind a személyi, mind a dologi finanszírozási feltételek tekintetében. Sem a létszám, sem a dokumentum-állomány beszerzésének csökkentésére nem került sor. Ehhez kiváló alapot teremtett az az immár több mint hét évtizedes szakmai megalapozottság és elhivatottság, mely mindig jellemezte az intézményben folyó munkát Az év során történt meghatározó jelentőségű változások A Csorba Győző Könyvtár 100 %-os intenzitású 130 milliós uniós támogatással megvalósuló projektje: a Könyvtárbusz No március 27-én zárult, s április elsejével kezdte meg munkáját Magyarország 2. legkorszerűbb könyvtári szolgáltatást nyújtó járműve. A megyei könyvtár közösségi színtérből adódó rendezvényeinek célja ebben az évben is a könyvtári szolgáltatások és az olvasás népszerűsítése volt, Pécsett és Baranya megyében egyaránt. A es évben megyei szintű olvasásnépszerűsítő kampányt indított az intézmény: Baranya is olvas címmel. A sikeresen záruló programsorozat legfontosabb célját elérte: a megyében 3 százalékkal növekedett a könyvtárhasználók száma. A játékba 103 könyvtár nevezett be, végül 63 település küldött be végleges, összesített adatokat. Az egyéni játékot körülbelül fő kezdte el, a gyűjtőfüzetet 1558 fő küldte vissza hozzánk. A versenyben a legkisebb lélekszámú település Palé

44 volt, a legnagyobb lélekszámú Pécs volt. A Baranya is olvas legfiatalabb játékosa 1 éves, a legidősebb játékosa 91 éves volt. A könyvtárak közötti verseny az alábbi eredménnyel zárult: 1. Palé 2. Magyarlukafa 3. Feked 4. Áta 5. Oroszló 6. Basal 7. Szászvár 8. Okorvölgy 10.Baranyahidvég A könyvtár elsődleges célja 2014-ben is; a gyerekek olvasásra, könyvtárhasználatra való nevelése volt, ezért a Körbirodalom Gyermekkönyvtár tematikus foglalkozásokkal és rendezvényekkel várta elsősorban az óvodás és iskoláskorú gyermekeket. E célnak megfelelően a könyvtár vezetése új rendezvénysorozatot kezdeményezett ebben az évben először: Betűkből csodák- I. Gyermekkönyvtári Napok címmel. Az év végére két pécsi fiókkönyvtár fejlesztése történt meg a Nemzeti Kulturális Alap közel 2,5 millió forint támogatásának köszönhetően: új berendezést és technikai eszközöket kapott a Csipkefa Gyermekkönyvtár, s teljesen megújult a Kertvárosi Fiókkönyvtár. A megszépült részleget az I. Gyermekkönyvtári Napok keretében, december 4-én adta át a megyei könyvtár végén megújult a könyvtár honlapra, immár a helyett a Csorba Győző Könyvtár mozaikszóból megalkotott domain néven vált elérhetővé az intézmény weboldala. A dinamikus honlapon egyszerűbben elérhetőek a feltöltött tartalmak, a rendezvények Content Timeline avagy rendezvény sáv segítségével könnyen kereshetőek retrospektív és kurrens módon is. Több interaktív felület született meg, ilyenek például az Ajánlok egy kiadványt és a cikkek végén a hozzászólás lehetősége. Számos új fejléc (banner) készült a honlaphoz, melyek az intézmény szolgáltatásait, kiadványait hivatottak népszerűsíti. A megyei könyvtárunk sikeresen csatlakozott a Libinfo Konzorciumhoz, melynek célja, hogy a tájékoztató könyvtárosok az interneten keresztül is segítséget tudjanak adni az információt

45 keresőknek. Az intézményből 5 könyvtáros lett a Libinfo tagja. Augusztustól a megadott címmel a munkatársak megkezdték az ismerkedést a Libinfo működésével, a válaszadás rendszerével ben a megyei könyvtár összesen 904 rendezvényt szervezett, melyen összesen fő vett részt. A Csorba Győző Könyvtár rendezvényein résztvevők száma az elmúlt négy évben 1.2. A évi főbb munkatervi pontok teljesülése A fenntartó pénzügyi-gazdasági szabályszerűségi-, rendszer- és teljesítmény ellenőrzést végzett a megyei könyvtárban április 1. május 9. között. Az intézmény részben megfelelő besorolást kapott. jelentés jóváhagyása után intézkedési tervet készített a könyvtár, melyben foglaltak végrehajtása már a vizsgálat időpontjában megkezdődött, s 2015-ben utóvizsgálat követi majd a belső ellenőrzést ben a könyvtár folytatta a BKSzR-ben vállalt feladatok végzését; illetve megvalósította az ötéves fejlesztési tervben" erre az évre vállalt feladatait ben összesen 282 Baranya megyei település (új belépők: Himesháza, Szászvár, Véménd) könyvtári feladatainak szervezését, feladat-ellátásának működtetését kellett elvégeznie a Könyvtárnak ebben az évben. Ebből településen könyvtári szolgáltató hely; - 57 településen könyvtárbuszos szolgáltatás van. Az intézmény a 2014-es évben is megvalósított informatikai (közbeszerzés lebonyolításával) és technikai fejlesztéseket a BKSzRben. A rendszerben látványosan emelkedett a periodikumok előfizetése az év folyamán. A forgalmi adatok alapján is jól látható, hogy a színvonalas időszaki kiadványok jelenléte a településen több olvasót, mozgalmasabb könyvtári életet vonz maga után ben is szolgáltató helyenként átlagosan 5 cím rendelése történt meg ben elkezdte a könyvtár minőségirányítási rendszerének (röviden: CsGyK MIR) bevezetését: a nyilvános könyvtárak jegyzékének vezetéséről szóló 120/2014. (IV. 8.) kormányrendelet értelmében. A teljes megvalósítási szakaszt: 2014 áprilisától

46 2015-ben tervezi a könyvtár az MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszerek, követelmények - alapján. Az intézmény Zeneműtárában új szolgáltatás indult: a 2013-ban ajándékba kapott zongora helyben használata, mely a gyűjtemény kottaállományának használtságát növelte az év során. A részlegben rendszeressé vált: a Lemezajánló, Zenei csemegék Pécsről, Zenei programajánló, Zenei kritikák rovatokban az információközlés. A Helyismereti Gyűjtemény egyik legfontosabb feladata volt: a tartalmilag eddig feltáratlan periodikumok (pl. az 1920 előtti napi- és hetilapok, a Dunántúli Napló stb. egyes évfolyamai) cikkeinek katalogizálása. Emellett a 2000 előtti cikkek, tanulmányok jelenleg még cédulákon elérhető állományának - elektronikus katalógusban történő rögzítése is zajlott az év során. A Körbirodalom Gyermekkönyvtár bekapcsolódott az Európai Unió által megfogalmazott, gyermek közösségekkel is megvalósítható programokba. Május 15- ét az ENSZ a Családok Nemzetközi Napjává nyilvánította, s Nemzetközi Családév 20. évfordulója alkalmából - s a család és a munka közötti összhang megteremtésének nehézségei miatt -, irányult a társadalom legkisebb egységére a figyelem. A gyermekkönyvtár elsősorban májusi rendezvényeivel kapcsolódott a Nemzetközi Családévhez májusáig bonyolította le a megyei könyvtár a Segédkönyvtáros tanfolyamot. Emellett a megyei területén alapfokú informatikai, szakmai képzéseket is szervezett, a BKSzR ellátási térségeiben. A könyvtár folytatta először a oldalán; majd az év második felében a portálon - az ebben az évben átdolgozott - rovatai frissítését, korszerűbb formában történő közzétételét. A évben is fontos feladat volt az állomány védelme, a tartozások következetes behajtása. Az év során egy új rendszert alakított ki a könyvtár a hosszabb ideje fennálló tartozások rendezésére. Az eddigi 3 felszólítási fokozat helyett 2014-től csak 2 szintet tartott meg, a 2. (PTE-vel közösen készített) felszólítás után az olvasóknak a PTE Egyetemi Könyvtár és TK-val szembeni tartozásokat a PTE Jogi Főigazgatóság intézi, hallgatók esetén az ETR segítségével; a megyei könyvtár pedig, ún. elektronikus fizetési meghagyás (FMH) útján rendezi a kintlévőségek behajtását. Az ügymenet így egyszerűbb, átláthatóbb, a tartozások behajtása gyorsabbá vált től a könyvtár rendelkezik a Microsec Zrt-től beszerzett minősített elektronikus aláírás létrehozásához alkalmas infrastruktúrával, és regisztrált a MOKK (Magyar Országos Közjegyzői Kamara) weblapján is. Az intézmény december végén megkezdte az első FMH ok elindítását. Ebben az évben javaslat tett a könyvtár a Tudásközpont PTE EK-TK integrált olvasószolgálati munkájában - a Corvina adatbázis olvasói tartozástípusainak egységesítésére. A többszöri egyeztetést követően; december 3-tól már az új olvasói tartozástípusok szerint végezheti mindkét könyvtár a beiratkozás adminisztrációját. A PTE EK-TK Olvasószolgálati Osztályával együttműködve 2014-ben is részletesen megfogalmazta a megyei könyvtár minden szolgáltatási pont tennivalóit, s

47 ezeket a mellékleteket, segédleteket a oldalon elérhetővé is tette valamennyi érintett munkatárs számára. Az olvasók részéről felmerült az igény a hangoskönyvek jobb és több szempont szerint kereshetőségére, a hangoskönyvekbe való belehallgatás lehetőségének biztosítására. Ennek megfelelően ebben az évben új könyvtári innovációt indított el az intézmény: Hangoskönyvkereső kioszk néven. Az új fejlesztés segítségével az olvasók egy grafikus felületen tudnak majd keresni a könyvtár hangoskönyvei között, illetve lehetőségük lesz belehallgatni a dokumentumokba a fejhallgató segítségével. A képi megjelenítésben és a könnyebb használhatóság érdekében: a grafikus elemek dominálnak majd az új informatikai alapokon működő - eszközön. (Az új szolgáltatás elindítását 2015-ben tervezi a könyvtár.) Minden hónapban 13+1 kérdéses Irodalmi kvízt készített a könyvtár irodalmi szaktájékoztatója a neves költőink íróink évfordulóihoz kapcsolódva. A kvíz a Tudásközpont weboldaláról, valamint a Csorba Győző Könyvtár honlapjáról és facebook oldaláról is elérhető volt. A helyesen kitöltött válaszadók közötti sorsolás után a nyertes könyvjutalomban részesült. Megtörtént az év során a raktárban található idegennyelvű szépirodalom ellenőrzése/rendbetétele. Az ellenőrzés vizsgálta a lelőhelyeket, a példánytípust, a kölcsönzési típust, amennyiben szükséges volt új vonalkódot kapott a dokumentum; emellett rákerült az RFID is, végül pedig a Corvina könyvtár-automatizálási rendszer ACQ moduljában megtörtént az állományellenőrzés is. Az angol nyelvű állományrész rendbetétele elkészült, a német nyelvű résznek több mint a feléig jutottak a munkatársak. Évek óta megfigyelhető tendencia, hogy egyre nagyobb az igény az online elérhető szolgáltatásokra, ezért szeptemberétől lehetőséget teremtettünk a WebPac-on keresztül történő regisztrációra. Az így regisztrált olvasók anélkül vehetik igénybe online szolgáltatásainkat, hogy fizikailag meg kellene jelenniük a könyvtárban. A Tudásközpont integrált szolgáltatásában a PTE EK-TK polgárai, az online regisztrációt követően otthonról is elérhetik a PTE által előfizetett adatbázisokat A kölcsönzéshez azonban ez az online regisztráció nem elég, a könyvtár egyéb szolgáltatásainak igénybevételéhez a használóknak továbbra is személyesen kell jelentkeznie a Tudásközpontban, vagy valamelyik fiókkönyvtárban. A Tudásközpontba (2 helyre), illetve a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárban a megyei könyvtár a hatályos jogszabályoknak megfelelően online pénztárgépeket vásárolt és megteremtette a bankkártyás fizetés lehetőségét is (két helyen: a Tudásközpontban és a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárban). A 2014-es évben tovább gyarapodott a Körbirodalom Gyermekkönyvtár állománya, ezért az új állományok elhelyezésére az év során újabb könyvespolcokat szerzett be az intézmény. Az internet nyújtotta új lehetőségek a napi munkába is beépültek, a részleg saját honlapja a tájékoztatás fontos eszköze lett,

48 ahogyan a gyermekkönyvtár facebook-os oldala is felfutó tendenciát mutat január 31-vel hivatalosan is a könyvtár tulajdonába került Tiszay Andor muzeális értékű hanglemez hagyatéka, így a - korábban már pályázati munka keretében nagyrészt feltárt - dokumentumok leltározása is megkezdődhetett.

49 2. Szervezeti kérdések: 2.1. Szervezeti, személyi változások, szervezeti ábra A könyvtár a megnövekedett megyei hálózati feladatainak figyelembevételével módosította szervezeti struktúráját. Baranya Megyei Hálózati Központot hozott létre; melynek irányítója: az eddig hálózati osztályvezető hálózati igazgatóhelyettes megbízással lett. A Könyvtár az erre vonatkozó terveket, tervezett feladatskálát 2013 novemberében egyeztette a fenntartóval. A könyvtár a változtatásra szóló engedélyt december 13-án kapta meg. A változásnak megfelelően új szervezeti ábrát: organogramot készített az intézmény vezetése (1. sz. melléklet). A Helyismereti Osztályról 2014-ben egy informatikus távozott, a helyére egy fiatal, kezdő informatikus végzettségű munkatárs került. A Baranyai DigiTárban folyó digitalizálási feladatokat 1 fő kulturális közmunkás végezte. A Baranya Megyei Hálózati Központ gyűjteményszervezési feladatait ellátó könyvtáros GYES-re távozott, a helyére a könyvtár fiatal, kezdő informatikus könyvtáros végzettségű munkatársat vett fel. Pécsi Városi Hálózati Osztályon csak kisebb személyi változások történtek, a fiókkönyvtárakban folyó munkát 3 fő önkéntes segítette. Közmunkásként 1 főt vett az intézmény, aki 1,5 hónap kivételével kisebb szerelési munkákat, raktárosi, ruhatárosi, valamint kézbesítői feladatokat látott el a Tudásközpont és a fiókkönyvtárak között. A nők 40 plusz programban májustól 1 fő a Pécsi Városi Hálózat 2 fiókkönyvtárában látott el takarítói feladatokat. A Belvárosi Könyvtárban a tavalyi évben GYES-ről visszajött könyvtáros nagyon sokat volt táppénzen beteg kisfiával, a helyettesítést folyamatosan a Tudásközpontból, illetve a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárból oldotta meg a könyvtár. A Könyvkötészetben 1 fő könyvkötő, könyvkötészet vezető november 20-tól felmentési idejét töltötte, helyettesítésére 1 fő könyvkötészetet tanuló munkatársat vett fel a könyvtár Az intézmény alapdokumentumaiban történt változások Az év során a Könyvtár fenntartója: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata volt. A nemzetgazdasági miniszter 68/2013. (XII. 29.) NGM rendelete a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről szerint a Könyvtár Alapító Okiratát 2014-ben kiegészítette a fenntartó. A fenntartó az intézmény segítségét kérte a kormányzati funkciókra való besorolással kapcsolatban. A Könyvtár január 17-ig javaslatot tett a kormányzati funkciók és a Magyar Államkincstár által besorolt kormányzati funkciók kiegészítésére. A 2014-es év első negyedévétől a módosítás miatt elkezdődött a Könyvtár működését meghatározó szervezeti és működési szabályzat, s annak mellékletei átdolgozása is.

50 A jelenleg a TEMI-rendszerben működő Minerva Könyvtár új fiókkönyvtárrá történő létesítésével kapcsolatos javaslatokat július hónapban egyeztette a fenntartóval az intézmény vezetése. Ebből adódóan csak 2015-ben fogja véglegesíteni a fenntartó a könyvtár alapító okiratát és szervezeti és működési szabályzatát is októberétől a könyvtár vezetése olvasói kérésre elkészítette a Tudásközpont Körbirodalom Gyermekkönyvtár használati szabályzatának módosítását. A módosítással a beiratkozás szabályai változtak: a 18 éven aluli diákoknak továbbra is rendelkezniük kell szülői jótállási nyilatkozattal, de nem szükséges a szülő személyes jelenléte a beiratkozáshoz. A fenntartó jóváhagyta a módosítást. 3. A könyvtári szolgáltatások és a működés bemutatása A fejezetben a könyvtár könyvtárszakmai működésének legfontosabb adatai, eredményeinek bemutatása kapott helyet. Az intézmény feladat-ellátása 2014-es teljesítését az állományadatok, a forgalmi adatok és a rendezvények esetében összehasonlító adatok is prezentálják Gyűjteményszervezés állományépítés A könyvtár beszerzései költségvetésből és egyéb forrásból: A megyei könyvtár jóváhagyott évi költségvetési előirányzat szerinti beszerzési kerete: összesen forint volt (a BKSzR nélkül), s ebből db dokumentumot vásárolt az intézmény. Összehasonlítva a 2013-as adatokkal ( db ,- Ft) 23 %-os növekedés tapasztalható darabszámban; értékben pedig 21 %-os. A könyvtár pályázati forrásokból is gyarapodott: összesen 8,6 millió Ft értékben (ODR; Márai IV, NKA könyvtámogatás.) A megrendelések alapja az előző évek gyakorlatának megfelelően a Líra Könyv Zrt. által biztosított bemutatópéldányok, illetve a KELLO Könyvtárellátó Nonprofit Kft. jegyzékei voltak. Ennek megfelelően egy évben 36 alkalommal Líra-bemutatócsomag és 26 db KELLO-jegyzék érkezett a megyei könyvtárba. A kedvezmények mértéke átlagosan könyvek esetében 36 %, audiovizuális dokumentumok esetében 10 % volt terv tény megyei könyvtár+bkszr változás %- ban előző évhez (2013.) képest gyarapítási összeg (Ft) = % ebből könyv (Ft) = % ebből folyóirat (Ft) = % ebből CD/DVD/elektronikus dokumentum (Ft) = % gyarapodás (db) = % ebből kötelespéldány (db) % ebből nemzetiségi dokumentum (db) % megyei könyvtár által digitalizált dokumentumok száma ( könyvtári egység) %

51 A kötelespéldányok száma 14%-kal csökkent; pozitív tendencia, hogy a saját előállítású példányok száma kicsivel több, mint a duplájára nőtt (13 db). Gyarapodás (lelőhelyenként) Az év során beszerzett dokumentumok számában: a Zeneműtár állományában 29 %- os, a Tudásközpont I-III szintjeinek, illetve raktárában 18 %-os (kiemelten a Tömörraktárban), a Helyismereti Osztályon 128 %-os (jelentős részben aprónyomtatványok), a Körbirodalom Gyermekkönyvtárban 10%-os, a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárban 13,3 %-os, a VNF Pinokkió Gyermekrészlegében 9 %-os, a Csipkefa Gyermekkönyvtárban 17 %-os, a Kertvárosi Fiókkönyvtárban 1 %-os a növekedés, a Belvárosi Könyvtárban pedig 28 %-os csökkenés volt. Apasztás A 2014-es év során 28 db törlési jegyzék készült a könyvtárban, s összesen 3054 db dokumentum került törlésre ,- Ft értékben. A törlések 93 %-a könyv, 3 %-a hangoskönyv és DVD, 4 %-a bakelit hanglemez volt. A nemzetiségi dokumentumok közül db könyvet ( ,- Ft) és 11 db AV- dokumentumot (13.391,- Ft) töröltek a munkatársak, összesen ,- Ft értékben. A BKSzR-ben 110 db könyv ( ,- Ft) és 30 db AV-dokumentum (52.691,- Ft) törlése történt meg összesen ,- Ft értékben. Állománygondozás 2014-es törlések Darab Érték Változás az érték %- ában előző évhez (2013.) képest összesen ,- Ft -22 % ebből könyv ,- Ft 30 % ebből folyóirat ebből CD, DVD, elektronikus dokumentum ,-Ft -56% A felújított Kertvárosi Könyvtár állományrendezése több osztály közreműködésével készült el az év utolsó hónapjára. A megszűnő, átalakuló jelenleg még a TEMI-rendszerben működő Minerva Könyvtár állományából több alkalommal is válogattak dokumentumokat a munkatársak a megyei könyvtár állományába. Állományellenőrzés 2014 júniusában megvalósult a Csipkefa Gyermekkönyvtár db kötetének vonalkóddal történő felszerelése, illetve állományellenőrzése. A Tudásközpont tömörraktárban az év második felében elkezdődött a szakirodalmi állomány ellenőrzése; s a munka a 2015-ös évben is folytatódni fog. Az év során a 2013-as állományellenőrzési munkák folytatódtak a Király utcai raktárban is. Az állományellenőrzés utómunkálatai zajlottak. Ez, ún. problémás könyvek rendbetételét, illetve a hiánylisták ellenőrzését jelentette. A törölt és bedobozolt dokumentumokat a megyei könyvtár a Retro Könyvvásár keretében fogja értékesíteni.

52 A Zeneműtár bakelit lemez állományát (7015 db) ellenőrizték a munkatársak. A Helyismereti Osztály db dokumentumot ellenőrzött az év során. Állományvédelem A Tudásközpont tömörraktár hidegebb részén penészedés kezdődött az év során. A bekötött folyóiratok a Király utcai épületbe lettek átszállítva, hogy a jól fűtött épületrészben kiszáradjanak. Ennek megfelelően az állomány károsodása megállítható volt. A Tudásközpont épületében remélhetőleg nem lesz további vizesedés, mert a megyei könyvtár NKA pályázati forrásból párátlanítókat szerzett be. Az eszközök megérkezése után, a beszerelésük is megtörtént. Feldolgozás A 2014-es év során db példány került az elektronikus katalógusba retrospektív konverzió keretében, ebből db-ot a Baranya Megyei Hálózati Központ, db-ot a Helyismereti Osztály, 3823 db-ot a Gyűjteményszervezési Osztály és 150 dbot a Zeneműtár rögzített. A Gyűjteményszervezési Osztály munkatársai befejezték a folyóiratrekordok retrospektív konverzióját is, így 2941 rekord került a katalógusba, ezen kívül a folyóiratok ideiglenes lelőhelyének jelölése kérdését is megoldották a munkatársak ben a Corvina katalógusában rögzített rekordok száma összesen: db; a MOKKA-ODR-ben rögzített rekordok száma pedig 9804 db volt. Az állomány nagysága december 31-én dokumentum, az előző évhez képest 12%-os növekedés állapítható meg. A gyűjtemény elektronikus feldolgozottsága 80 %-on áll (733 ezer), az előző évhez képest 6 %-os csökkenés volt tapasztalható. A BKSzR-állomány nagymértékű növekedése okozta a teljesítménymutató negatív változását. Baranya Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (BKSzR) és Nemzetiségi Ellátó Központ (NEK) A 2013-ban új szempontok alapján megkezdett gyűjteményszervezés és állományépítés 2014-ben is folytatódott. Mindkét állományegységnél meglévő könyvraktár állományát gyarapította a könyvtár. Továbbra is szempont volt, hogy ezekhez az állományokhoz Pécs város lakossága is hozzáférhessen, ezért a dokumentumok felszerelése megfelelt a Tudásközpont kölcsönző- és védelmi rendszerének a Corvina könyvtár-automatizálási rendszer követelményeinek, valamint a kistelepülési jól bevált kölcsönzési módszereknek (vonalkód, RFID, könyvsarok, kölcsönzőkártya) is. BKSzR 2014-ben a 282 könyvtári szolgáltatóhelyre a megyei könyvtár szerzett be dokumentumokat és fizetett elő időszaki kiadványokat. A beszerzés állami forrásból, ajándékkönyvekből és a Márai Programból kapott dokumentumokból valósult meg.

53 A BKSzR-ben beszerzett állomány nagysága terv terv tény Változás %-ban előző évhez (2013.) képest gyarapítási összeg (Ft) % ebből könyv (Ft) % ebből folyóirat (Ft) % ebből CD/DVD/elektronikus % dokumentum (Ft) gyarapodás (db) % Könyvek vásárlása a KELLO-n keresztül történt, 31 %-os kedvezménnyel, valamint a Líra Könyv Zrt. Fókusz Könyváruházon keresztül 36 és 38 %-os kedvezménnyel, amelyek jelentős megtakarítást jelentettek a könyvtárnak. Emellett a KELLO-nál a könyvek teljes felszereléséért (könyvkártya, könyvsarok, könyvek jelzettel történő felszerelése) sem kellett külön térítést fizetnie a könyvtárnak. Az idei évben könyvvásárlásra ,- Ft állt rendelkezésre. A 2014-es évben összesen db könyvvel gyarapodott a BKSzR állománya: 26%-uk gyermekirodalom, 50%-uk szép-, s 22%-uk szakirodalom volt. A 2013-as gyarapodási tervhez viszonyítva jelentős mértékében: 68 %-kal nőtt a dokumentum-állomány. Folyóiratok beszerzésekor figyelmet fordított a könyvtár arra, hogy a költségvetéshez mérten a lehető leghosszabb időszakra legyenek előfizetve az időszaki kiadványok, ezért minden előfizetés egy éves időszakra szól, így átlagosan 19 %-os kedvezmény járt egy-egy kiadványra. A folyóiratokra fordított ,- Ft már a kedvezménnyel csökkentett összeg. A folyóiratok előfizetése folyamatos növekedési tendenciát mutat. Időszaki kiadványok előfizetésének alakulása a BKSzR-ben települések száma címek példány A 2013-as induláskori 167 településszámhoz (108 cím, 861 példány, településenként, átlag 4 periodikum) képest a könyvtárbuszok 57 települését is magába foglaló 241 településszám (118 cím, 918 példány, településenként átlag 5 periodikum) jelentős előrelépést mutat a 2014-es évre. Az év második félévében elvégzett újabb felmérések egyértelműen mutatják ennek a szolgáltatásnak a népszerűségét: a 2015-ös évre 252 településre összesen 150 címet, 1151 db időszaki kiadványt fizettünk elő, településenként átlagosan 6 periodikumot ben a hangoskönyvekből, CD/DVD/elektronikus és egyéb dokumentumokból létrehozott állományrészt is gyarapította a könyvtár. Az évben DVD dokumentumokra összesen ,- Ft-ot fordított a könyvtár. Ez összesen db AV-dokumentum beszerzését jelentette. Ezen felül hangoskönyvekre az igények alapján Ft-ot költött, így összesen 17 példány hangoskönyv beszerzése valósult meg.

54 A példányszámokat, a beszerzendő dokumentumtípusokat és műfajokat a Csorba Győző Könyvtár Gyűjtőköri Szabályzata a könyvtári szolgáltató helyek dokumentumellátására című dokumentum alapján határozta meg a könyvtár. A beszerzendő dokumentumokra javaslatot tettek a szolgáltató helyek dolgozói, a könyvtárhasználók, a hálózati referensek. Az új dokumentumok vásárlása folyamatos volt, ezeket a feldolgozók a Corvina feldolgozó modul (ACQ) segítségével építették be a könyvtár adatbázisába. Apasztás: 2014-ben 140 db dokumentum (110 könyv, 30 AV) került törlésre ,- Ft értékben. Csereletéti állomány A 2013-ban megkezdett volt kistérségi társulások által átadott mozgókönyvtári dokumentumok integrálása tovább folytatódott. A KSzR-esített dokumentumok már állományellenőrzés után és teljes felszereléssel kerültek a közös állományba, így alkalmassá váltak arra, hogy akár azonnal egy új szolgáltatási helyre szállítsák a referensek, vagy a Tudásközpont olvasói is hozzáférjenek. A 2013-ban átvett komlói, szentlőrinci, mohácsi, szigetvári, pécsváradi, pécsi kistérségi állományok után 2014-ben átvette a könyvtár a sellyei és a siklósi dokumentumokat is. Egyedül a Sásdi Kistérségi Társulás (időközben megszűnt) nem adta át a dokumentumait, így 2015-ben a Sásd környéki településekre vár majd a feladat, hogy egyenként átadják a mozgókönyvtári állományokat. Az átvett kistérségi (mozgókönyvtári) állományok alakulása Csereletéten kívüli állomány Kistérség Összesen (db) Érték (Ft) Sellyei Kistérség Komlói Kistérség Szentlőrinci Kistérség Mohácsi Kistérség Siklósi Kistérség Szigetvári Kistérség Pécsváradi Kistérség Pécsi Kistérség Összesen A szolgáltatási helyeken található csereletéten kívüli állomány nagysága egység, ezen állomány egyelőre nem található meg a könyvtár elektronikus katalógusában. A dokumentumok jelenleg önkormányzati tulajdonban vannak, átadásukról további egyeztetések szükségesek. Ezek az állományok csak a helyi lakosságot tudják kiszolgálni az adott településeken.

55 BKSzR állomány leltározása 2014-ben is folyamatos volt a beszerzett dokumentumok feldolgozása. Az évet a 2013-as év végén vásárolt dokumentumok állományba vételével kezdték a munkatársak, majd az egész évben tervszerűen megvásárolt dokumentumok következtek. Az év végén 2014 decemberében vásárolt dokumentumok feldolgozásával folytatják az állománygondozásért felelős munkatársak a 2015-ös év első hónapjaiban a munkát. A tárgyévben állományba vett dokumentumok megoszlása: db könyv ( ,- Ft), 849 db AV dokumentum ( ,- Ft), 329 db hangoskönyv ( ,- Ft), 195 db dia ( ,- Ft). Összesen db dokumentummal bővült a BKSzR állomány ( ,- Ft értékben). A BKSzR állomány nagysága db érték (Ft) 1. BKSZR Raktár ig BKSZR Raktár 2014-ben törölt BKSZR Raktár gyarapodása től ig BKSZR Raktár Teljes állománya december 31-én Csereletéti állomány Összesen (4.+5. sor) Csereletéten kívüli állomány nincs adat 8. Mindösszesen (6.+7. sor) Állományok egységesítése A csereletéti állományok és a csereletéten kívüli állományok állományellenőrzése, elavult példányok, behajthatatlan kintlévőségek törlése, KSzR-esítés retrospektív konverzióval a könyvtár 2013-ban megfogalmazott 5 éves fejlesztési tervében szerepel ben közel dokumentum került KSzR-esítésre. A következő négy év kiemelt feladata lesz az egységes állomány létrehozása. A BKSzR raktárba nem kerülhet úgy dokumentum, hogy ne legyen elektronikusan feltárva, illetve a megfelelő módon felszerelve év végére tűzte ki célul ennek a feladatnak a teljesítését a Könyvtár. Állományrevízió

56 2014 októberében lezajlott a BKSzR raktár szépirodalmi (kb db) és gyerekkönyvtári (kb db) állományának revíziója. A hibás lelőhely jelölések, rossz tiltások javítva lettek, valamint a rossz helyre sorolt állományok a helyükre kerültek Tájékoztatószolgálat, tájékoztató eszközök Az Olvasószolgálati Osztály a nyitva tartás teljes idejében biztosította a könyvtári szolgáltatásokat: hagyományos kölcsönzésre, tájékoztatás kérésére, a dokumentumok helyben használatára, informatikai, reprográfiai szolgáltatások igénybevételére egyaránt lehetőség volt. A szaktájékoztató munkatársak a könyvtár teljes dokumentumállományából, közhasznú információs adatbázisaiból általános és szaktájékoztatást nyújtottak, amely személyesen, hagyományos vagy elektronikus levélben, illetve telefonon is elérhető volt. A könyvtár honlapján a Kérdezze a könyvtárost szolgáltatás segítségével az olvasók közvetlenül az adott szakterület könyvtárosával vehették fel a kapcsolatot. A megújult honlapon az olvasói kérdéseket űrlapon keresztül lehet feltenni. Minden, a legmegfelelőbb válasz adásához szükséges körülményre rákérdezünk pl. név, cím, lakóhely mellett meg kell adni a szakterületet, melyhez a kérdés tartozik, a határidőt, ameddig a kérdező feltétlenül választ szeretne kapni. Rákérdeznek a kollégák arra is, hogy miért van szüksége az információra, illetve arra, hogy hol próbálta már ezt megszerezni. A kérdező eldöntheti, hogy milyen formában szeretne válaszhoz jutni: rövid leíró választ vár, avagy forrásokat, ötleteket kér a további kereséshez. A kérdésfeltevő űrlap részletezettségében a hagyományos könyvtári referensz interjúra hasonlít, hiszen itt is ugyanúgy ismerni kell a körülményeket ahhoz, hogy testre szabott válasszal tudjunk szolgálni. A referensz kérdések száma 2014-ben volt. Ezeket az irodalomszolgáltatásokat általában internetes adatbázisok és online keresések során tudták megválaszolni a munkatársak, így olvasóink sok esetben az általunk felkutatott honlapcímet érik el, magát az információt pedig otthon keresik meg ezáltal a mi szerepünk sok esetben az információ közvetítése lett. A hagyományos értelembe vett irodalomszolgáltatás, témakutatás az online hozzáférhető adatbázisok elterjedésével visszaszorult. A könyvtár sikeresen csatlakozott a Libinfo Konzorciumhoz, melynek célja, hogy a tájékoztató könyvtárosok az interneten keresztül is segítséget tudjanak adni az információt keresőknek. A megyei könyvtárból 5 kolléga lett a Libinfo tagja. Augusztustól a megadott címmel munkatársaink megkezdhették az ismerkedést a Libinfo működésével, a válaszadás rendszerével. Körbirodalom Gyermekkönyvtár: a Tudásközpont, mint épület iránt sem csökkent az érdeklődés, s ezen belül a Körbirodalom Gyermekkönyvtár léte is beépült a köztudatba. A hely a város mindennapi életének része lett, a pécsi családok, a gyermekek használói lettek a könyvtárnak. Házbemutatók

57 A gyermekkönyvtár dolgozói mindenegyes házbemutatót egyben a szóbeli tájékoztatás hatékony lehetőségének tekintik, s ha a csoportok idejébe belefér, már első alkalmakkor is színes, játékos ízelítőt kapnak a könyvtárlátogatók a gyermekkönyvtárban folyó munkáról. Háztűznéző, házbemutató programok alkalom létszám alkalom létszám fő fő A Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtár honlapjáról minden információhoz hozzájuthattak az érdeklődők: a beiratkozás módjáról, a nyitva tartásról, az épület megközelítési lehetőségeiről, a havi rendezvényekről, programokról. A 2014-es évben is hasznos kiadványnak bizonyult az a Körbi/rodalom téged vár című, színes, interaktív, kiadvány, amely lépésről lépésre és játékos formában ismerteti meg a leendő olvasókat a könyvtárhasználati tudnivalókkal. Csoportos gyermekfoglalkozások alakulásában a gyermekkönyvtár és az óvodák, iskolák közötti távolság miatti csoportos utaztatás továbbra is problémát jelentett. Továbbá negatív hatással volt az is, hogy 2014-től a gyerekeknek délután 16-ig kötelezően bent kell maradniuk az iskolában. A csoportos foglalkozások témaválasztása az óvónők és a pedagógusok kéréseinek megfelelően készült, illetve az aktuális évfordulókhoz, néprajzi ismeretekhez kapcsolódó ismeretbővítés, irodalmi élményt adó könyves foglalkozások és kézműves foglalkozások is szerepeltek a gyermekkönyvtár által nyújtott csoportos foglalkozások választékában alkalom létszám alkalom létszám fő fő A Helyismereti Osztályon folyó helyismereti szaktájékoztatás hátterét a munkatársak által épített adatbázisok (cédulakatalógus, elektronikus katalógusok, neves személyek adatbázis) és bibliográfiák adták. A gyűjtemény munkatársainak célja, hogy a különálló adatbázisokban szereplő adatok egységesen elérhetőek legyenek az Opacból. Fontos feladat ezért a korábbi elektronikus adatbázisok (Textlib, Textar,) és a cédulakatalógus konverziója. A cédulakatalógusból 2014-ben a retrospektív konverzió jegyében mintegy 2500 bejegyzés került át az OPAC-ba ben újabb helyismereti bibliográfiák születtek (Az első világháború pécsi vonatkozású irodalma, A mohácsi busójárás bibliográfiája), emellett folyamatos volt a már meglévő adatbázisok építése és a sajtófigyelés. A tájékoztatást kamara-kiállítások is színesítették (Turistaélet a Mecsekben, Pécs és az első világháború centenáriumi kiállítás). A látogatók összetétele nem változott: Amatőr és profi helytörténészek, egyetemisták, egyetemi oktatók, középiskolások.

58 Zeneműtár: a zenei szaktájékoztatást elsősorban személyesen és telefonon vették igénybe a gyűjtemény használói. A zenét tanuló, tanító vagy művelő használókon túl jellemző volt még a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő látogatók szinte állandó jelenléte is, akiknek sok esetben egyéni használóképzésre volt szükségük a szolgáltatások igénybevételéhez. Az iskolákkal, alap- és középfokú zeneoktatási intézményekkel együttműködve csoportokat is fogadott a Zeneműtár az év során, mely látogatások alkalmával számos leendő használónak nyújtott tájékoztatást állományáról és szolgáltatásairól. Ez évben is fogadta a részleg a PTE FEEK informatikus-könyvtáros szakos hallgatóit, akik számára a zenei gyűjteményben folyó szakmai tevékenység átfogóbb, részletesebb bemutatására volt szükség. Pécsi Városi Hálózati Osztály A Csorba Győző Könyvtár ebben az évben is 4 fiókkönyvtárral működött Pécs város területén. A két legnagyobb: a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár és a Belvárosi könyvtár külön gyermekrészleggel is rendelkezik. Egy kifejezetten gyermekkönyvtárként funkciónál, egy pedig kisebb gyermekkuckóval működik. A kialakított gyermekkuckók és önálló gyermekrészlegek alkalmasak kisebb, illetve nagyobb csoportok fogadására, gyermekfoglalkozások és könyvári órák tartására. Az információhoz való szabad hozzáférést a fiókkönyvtárak, mint ingyenes alapszolgáltatást biztosítják a használók számára. Az általános tájékoztatás keretén belül segítséget nyújtanak a mindennapi életvitelhez szükséges információk eligazodásában. A fiókkönyvtárak a nyitva tartásuk ideje alatt a következő szolgáltatásokat biztosították: kölcsönzés, előjegyzés, tájékoztatás a Csorba Győző Könyvtár és a PTE könyvtárainak állományát feltáró számítógépes Corvina adatbázisból, illetve más könyvtárak elektronikus katalógusaiból, a MOKKA-ODR adatbázisból, egyéb online kereső rendszerekből. Mindegyik fiókkönyvtárban fénymásolásra, internet használatra, nyomtatásra és könyvtárközi kölcsönzésre is volt lehetőség. A Pécsi Városi hálózaton belül a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár rendelkezik a legnagyobb állománnyal, ezért a komolyabb, hosszabb kutatást igénylő kérések esetén az ott dolgozókat keresték a használók. Legtöbb esetben: évközi dolgozatokhoz, illetve szakdolgozatokhoz kerestek anyagot az érdeklődők. Első körben a könyvtár állományában megtalálható dokumentumokat gyűjtötték össze a munkatársak, majd tájékoztatást adtak a Tudásközpontban és a kari könyvtárakban az adott témában meglévő, felhasználható dokumentumokról is. WiFi hozzáférés van 2013-tól a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárban; s 2014-től a Belvárosi Könyvtárban és a Kertvárosi Fiókkönyvtárban is. A Pécsi Városi Hálózati Osztályra összesen: 184 db könyvtárközi kérés érkezett be. Iskolai és óvodai csoportokat rendszeresen fogadtak a fiókkönyvtárak, az év folyamán összesen 129 csoportos foglalkozást tartottak a könyvtáros kollégák, amelyeken 2085 fő vett részt. A könyvtárhasználati foglalkozások két fiókkönyvtárban voltak (26 db), a résztvevők száma 476 fő volt.

59 Az egyik fiókkönyvtár továbbra is heti rendszerességgel helyet biztosított a Zenekuckó elnevezésű igen népszerű zenés, énekes programnak. A Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár Pinokkió gyermekrészlege az óvodai és általános iskolai csoportokon kívül, külön kiemelt feladatának tekintette a tanulásban akadályozott, valamint a fogyatékossággal élő gyerekek, osztályok segítését. Évek óta kapcsolatban vagyunk a Pécsi Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménnyel. Havi rendszerességgel fogadta a részleg a 3-9 osztályosokat, akiknek a következő témákban tartott foglalkozásokat a gyermekkönyvtáros: mesedramatizálás, mesefeldolgozás, jeles napokhoz kötődő népszokások felelevenítése, kézműves foglalkozások, nyelvi játékok, találós kérdések, mindennapi életben való eligazodás, illemtan, egészséges életmód. Összesen 26 alkalommal 215 fő vett részt a tematikus foglalkozásokon Könyvtári szolgáltatások és a működtetésükhöz szükséges infrastruktúra Olvasószolgálati Osztály: A Könyvtár nyitva tartása a Tudásközpontban: vizsgaidőszakban heti 84 óra: hétfő-vasárnap: 8-20-ig, vizsgaidőszakon kívül heti 80 óra hétfő-szombat: 8-20-ig, vasárnap ig terv tény Az eltérés %- ban heti nyitvatartási idő (óra) vizsgaidőszakban % heti nyitvatartási idő (óra) vizsgaidőszakon kívül % hétvégi nyitva tartás (óra) vizsgaidőszakban % hétvégi nyitva tartás (óra) vizsgaidőszakon kívül % munkaidőn túli nyitva tartás (óra) 4 óra/nap 4 óra/nap 0% nyári zárva tartási idő (munkanap) % szolgáltató-helyek, fiókok száma bevont önkéntesek száma 0 fő 0 fő 0% A évben a használókat 321 szolgálati napon fogadták a munkatársak a Tudásközpontban, ez az előző évhez képes 5-el kevesebb szolgálati napot jelentett, ami annak köszönhető, hogy 2014-ben a szokásosnál több, ún. hosszú hétvége volt.

60 Szolgálati napok száma 2014-ben a Tudásközpontban (nap) január február március április május június július augusztus szeptember október november december Összesen: A szolgálati napok száma január és szeptember hónapban volt a legmagasabb: 30 munkanap. A legnagyobb forgalmú hónap, mint minden évben a május volt, közrejátszott ebben, hogy a vizsgaidőszak jelentős része erre a hónapra korlátozódott. A júliusi, augusztusi kisebb forgalom oka a rövidebb nyitva tartási idő volt, illetve hogy a nyári szabadságolások miatt zárva tartott a Tudásközpont. Ennek megfelelően a legkevesebb szolgálati nap augusztusban volt: 11 munkanap. Infrastruktúra Eszközök: 6 db számítógép (munkaállomás a dolgozóknak), az első emeleten 21 állóterminál, ezen kívül 32 számítógépes munkaasztal, 4 db fénymásoló, 1 db kártyafeltöltő automata áll rendelkezésre. A fogyatékkal élők könyvtárhasználatának elősegítésére: 2 db TOPAZ asztali olvasótévé csökkentlátók számára, 2 db Focus 80 Braille-kijelző, nagyítók, lupék, Jaws for Windows professional (magyar nyelvű) verzió, 1 db Braille hálózati nyomtató. Innovatív megoldások Olvasóink részéről felmerült az igény a hangoskönyvek jobb és több szempont szerint kereshetőségére, a hangoskönyvekbe való belehallgatás lehetőségének biztosítására. Ennek megfelelően ebben az évben új könyvtári innovációt indítottunk el az intézmény: Hangoskönyvkereső kioszk néven. Az új fejlesztés segítségével az olvasók egy grafikus felületen tudnak keresni a könyvtár hangoskönyvei között, ill. lehetőségük van belehallgatni fejhallgató segítségével. A képi megjelenítésben a könnyebb használhatóság érdekében a grafikus elemek dominálnak a szövegesekkel szemben. Honlap hány nyelven érhető el tartalomfrissítések gyakorisága Fogyatékossággal élők könyvtárhasználata A Kerek Világ Alapítvány által létrehozott Hangos Újság projektben megváltozott munkaképességűek, mozgáskorlátozott emberek olvastak fel hetilapokból az év során. A felolvasott anyagokat a szervezet tagjai fel is töltik egy akadálymentesített honlapra, így válik elérhetővé valamennyi fogyatékkal élő felhasználó számára. Az akadálymentesített Tudásközpont területén biztosította a könyvtár a kért dokumentumokat és a technikai feltételeket a felolvasásra. Ezt a feladatot 2 kerekesszékes munkatárs végzi. 321

61 2014-ben is biztosította a Házhoz megy a Könyvtár! néven indított szolgáltatását a könyvtár mindazok számára, akik olvasni szeretnének, de valamilyen korlátozás miatt személyesen nem tudnak eljutni a könyvtárba. A szolgáltatás ingyenes, jelenleg Pécsett és vonzáskörzetében 20 fő veszi igénybe. Számuk hónapról hónapra alakult ilyen ütemben. Az olvasók között mozgáskorlátozottak, gyengén látók, idős és beteg emberek vannak. Az eddigi tapasztalatok alapján az olvasók a megértésünkre és társaságunkra éppúgy igényt tartanak, mint olvasnivalóra, ezért a program lebonyolításában időt szánnak a munkatársak könyvek kiszállítása mellett az emberi tényezőre is. A statisztika jól tükrözi, hogy az egyes dokumentumtípusokra milyen arányban van igény. A rendszerből kimutatható, hogy december 31-ig számukra kölcsönöztünk és/vagy hosszabbítottunk 1559 könyvet, 459 hangoskönyvet, 181 DVD-t. Összesen 2199 kölcsönzés és/vagy hosszabbítás történt. A hangoskönyvek iránti igény nagy aránya jól látszik, ezért a könyvtár beszerzései során ehhez is próbált igazodni. Körbirodalom Gyermekkönyvtár: nyitva tartása Hétfő Kedd-Péntek Szombat Vasárnap Gyermekkönyvtár 10h 18h 8h 18h 10h 18h Összes óraszám heti 64 óra A Körbirodalom Gyermekkönyvtár 2014-ben július 28-tól aug. 20-ig és december ig zárva volt. A Körbirodalom Gyermekkönyvtár honlapja, mind kivitelében, mind tartalmában olvasói táborához igazodik, miközben nem felejtkezik meg a gyerekek szüleiről sem. Tematikus, részletes könyv, s más kulturális ajánlói között ők is és az óvodai, iskolai nevelők is találnak munkájukat segítő dokumentumokat. A honlap angol, német és horvát nyelven is olvasható. A gyermekkönyvtárban folyó csoportos foglalkozások témaválasztásai az óvodai és iskolai tananyagra épülnek, azokat kiegészítik. A könyvtárosok különböző olvasásra ösztönző módszereket alkalmaztak, s ebben az évben összeállították az Olvass nekem! című módszertani kiadványt, amely a 3-tól a 6 éves korosztály szüleinek ajánl könyveket. A Zeneműtár nyitva tartása heti 64 óra: hétfő: 10-18, kedd-péntek 8-18, szombatvasárnap: Jellemzően délután nagyobb a látogatottság, a 8-10 óra közötti időszak a legkevésbé kihasznált. A zenei gyűjtemény megközelítése teljesen akadálymentesített, nagymértékben megkönnyítve ezzel a fogyatékossággal élők könyvtárhasználatát. Az olvasói térben 1 db keresőgép, 2 db vékony kliens és 6 db CD/DVD meghajtóval felszerelt PC található, melyek kihasználtsága maximális szinte a teljes nyitvatartási időben. 7 db CD-lejátszó, 2 db videomagnó, 4 db erősítő, 2 pár hangdoboz, 2 db lemezjátszó, 24 db fejhallgató, 2 db kazettás magnó, 1 db orsós magnó, 2 db DVD lejátszó, 2 db TV és 1 db projektor áll még rendelkezésre a részlegben, mely eszközök az olvasói használaton túl a Zeneműtárban dolgozó kollégák feltáró munkáját is segítik.

62 A tavalyi év végén beszerzett digitális zongorára alapozva február 1-től új szolgáltatásként elindítottuk a Zeneműtárban a zongorahasználatot. A zongorán fejhallgató segítségével egyszerre akár ketten is tudnak darabokat válogatni és ismerkedni a gyűjtemény állományában megtalálható művekkel. Ez a szolgáltatás egyre népszerűbb olvasóink körében. A könyvtár honlapjára rendszeresen kerülnek ki zenei írások, a zenei tartalomfrissítések gyakorisága átlagosan havi 5-6 alkalom. E tartalmak közül nagyon népszerű, közhasznú információs szolgáltatás a havonta jelentkező Zenei programajánló rovat, mely a város szinte teljes zenei kínálatát átfogja. Képi és internetes video-megosztó kínálatával egyedülálló lehetőséget nyújt az olvasóknak a tájékozódásra a koncertek várható stílusáról, színvonaláról. A Helyismereti Gyűjtemény nyitva tartása a kutatók és olvasók igényeinek figyelembevételével lett meghatározva: hétfőtől szombatig: 8 18 óráig, vasárnap szünnap. Helyismereti adatbázisok, szolgáltatások a könyvtár honlapján: A Neves személyek című életrajzi adatbázis a baranyai személyekről ad bibliográfiai tájékoztatást. Az adatbázis 2012-es konverziója óta folyik az állomány rendezése és bővítése ben 253 új rekord (személy) került be, illetve az anyag 757 bibliográfiai leírással bővült. - A Nemzetiségek Baranyában című évente megjelenő tájékoztató a Baranya megyei nemzetiségekkel foglalkozó sajtóközleményekről, cikkekről, könyvekről tudósít. - Az Ez történt Baranyában című összeállítás a megyei eseményeket tartalmazó havi eseménynaptár. - Egyéb bibliográfiai szolgáltatások a honlapon (pl. Bányásztörténeti bibliográfia). Reprográfiai szolgáltatások (mikrofilm, fotó, könyvek, folyóiratok, Napom lapja). Az olvasók körében igen népszerűek a számítógépes belső terminálokon megjelenített tartalmak, melyek skálája a digitalizált dokumentumok növekedésével egyre szélesebb. A helyismereti tevékenységhez használt eszközállomány 2014-ben NAS-szerverrel (40 Tb) bővült. Az eszköz fontos segítséget nyújt a belső terminálokon végzett tartalomszolgáltatáshoz. A gyűjtemény nyitva tartása az előző évhez képest nem változott. A Könyvtár a BKSzR-ben az egyedi dokumentum-kérések gyors teljesítésére 2014-ben is 2013 őszétől a Magyar Posta Zrt-vel kötött szerződéssel (MPL- Magyar Posta Logisztika) biztosította a dokumentumcserét a szolgáltatóhelyek, valamint a BKSzR Raktár között. A szerződés értelmében a kért dokumentumokat rövid időn belül (2 munkanap) a kívánt szolgáltató helyre juttathatja az intézmény. A szolgáltató helyek munkatársai ugyanezzel a szolgáltatással visszaküldhetik a dokumentumokat. A költségeket a Könyvtár fizeti. Pécsi Városi Hálózati Osztály

63 A fiókkönyvtárak a munkatervükben vállalt feladataikat teljesítették. Az olvasók igényeit, elvárásait maximálisan igyekeztek kielégíteni. Könyvállományuk fejlesztésére, új könyvek vásárlására, kéthetente tettek javaslatot, figyelembe véve az egyes könyvtárakra leosztott, éves állománygyarapítási keretösszegeket. Az új beszerzések közül válogatva, a keresett, érdekesebb könyvekről rövid ismertetőt írtunk, amely a honlapon és a fiókkönyvtárak facebook oldalán is olvasható volt. Belvárosi Könyvtár heti 5 napos, 30 órás nyitva tartási idő; 3 fő részére kialakított internet elérés; fénymásolás, nyomtatás, szkennelés; a honlap csak magyar nyelven érhető el; 2014-től a Wifi hozzáférés biztosított a fiókkönyvtárban. Csipkefa Gyermekkönyvtár Heti 5 napos, 33 órás nyitva tartási idő; fénymásolás, nyomtatás, szkennelés; kirakat kiállítások gyermekrajzokból egész évben; a honlap csak magyar nyelven érhető el. Szeptemberben felújítási munkálatok kezdődtek, a fiókkönyvtárban a beázást megszüntették, a falat újrafestették. A részleges belső felújítás során: új kölcsönző pult, mobil asztalok, székek, szőnyegek és függönyök beszerzése történt meg november végére. Az év folyamán 50 db elhasználódott, rongált könyv került törlésre Corvina rendszerben. Kertvárosi Fiókkönyvtár Heti 3 napos, 18 órás nyitvatartási idő Hétvégén zárva tart 2 fő részére kialakított internet elérés fénymásolás, nyomtatás, szkennelés Honlap csak magyar nyelven érhető el 2014-től a WiFi hozzáférés biztosított a könyvtárban. A 2014-es év végére a külső homlokzati rész átfestésével, a belső terek teljes felújításával, új könyvtári berendezések, bútorok és szőnyegek beszerzésével szinte újjászületett a fiókkönyvtár. A felújítási munkálatok miatt a fiókkönyvtár két hónapig, október és november folyamán zárva volt. Remélhetőleg a következő években a változások beváltják a hozzáfűzött reményeket és a forgalom növekedését, a fiókkönyvtár kihasználtságát fogják eredményezni. (A felújított fiókkönyvtár ünnepélyes átadása: december 3-án volt.) Az év folyamán 450 db rongált könyv törlésére került sor a Corvina rendszerben. Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár és Pinokkió Gyermekrészleg Heti 5 napos, 36 órás nyitva tartási idő (hétfő szünnap); szombati nyitva tartás: 9-13-ig; 4 fő részére kialakított internet elérési lehetőség; Wifi hozzáférés; fénymásolás, nyomtatás, szkennelés; a honlap csak magyar nyelven érhető el. A kiemelések, tematikus kínálók könyvanyagát folyamatosan frissítették és cserélték a könyvtárosok az újonnan beszerzett kötetekkel. A nyár elején internet probléma, az

64 üvegszálas kábel szakadása miatt 8 napig nem működött a fiókkönyvtárban a kölcsönzés, csak visszavettük a könyveket a munkatársak. Június 18-tól július 12-ig 2 db mobil internettel két gépen a felnőtt kölcsönzői térben tudtak csak kölcsönözni. A Pinokkió Gyermekrészleg zárva volt, itt szintén csak visszavették a könyveket. Július 15-től ideiglenesen ADSL vonalon keresztül biztosította a megyei könyvtár a fiókkönyvtárban az internet-szolgáltatást. December közepére megoldódott a probléma, mert NIIF szerződés keretében megtörtént az üvegszálas kábel bekötése. Szeptemberben a környéken történt kábelszakadás miatt áramszünet volt, s egy teljes napig zárva kellett tartani a könyvtárat. Összességében és objektív okok miatt: az év folyamán összesen 9 nap nem volt kölcsönzés a felnőtt részlegben, s a gyermekkönyvtárban a tervezett nyári 29 napos zárva tartáson kívül plusz 27 napon keresztül nem működött a szolgáltatás. A fiókkönyvtár a folyosói galériában havonta kiállításokat rendezett. Négy vitrinben mindig a kiállítás tematikájához kapcsolódóan könyveket, folyóiratokat és egyéb dokumentumokat állítottak ki a munkatársak. Emellett író-olvasó találkozókat és könyvbemutatókat is szerveztek a fiókkönyvtárban (Lásd: évi rendezvények). Az év folyamán a kereslet és az olvasói igényeknek megfelelően 265 db db könyvet irányítottak át a könyvtárosok a közelben lévő tápraktárba, illetve onnan a kölcsönzői térbe. A évi munkatervnek megfelelően: a tápraktárban lévő szakkönyv állomány felülvizsgálatát befejezték, az év folyamán 770 db könyvet vontak ki különböző jogcímen, a törlés tényét pedig jelölték a Corvina adatbázisban is (az ACQ-ban törlési jegyzékre vették). 155 db rongált, piszkos könyvet tudtak cserélni az ajándékba kapott dokumentumok közül. A Zenekuckó énekes, zenés program heti rendszerességgel megtartott foglalkozásai továbbra is népszerűek voltak. A tanulásban akadályozott, valamint a fogyatékossággal élő gyerekeket és osztályokat az egész tanévben fogadta a gyermekrészleg. A pedagógusok által igényelt témákhoz kötődő csoportos foglalkozások száma: 26 alkalom 215 fő. A gyermekkönyvtár zsúfoltságát a duplum példányok áthelyezésével és a rongált, piszkos könyvek kivonásával (232 db), valamint átirányításával (120 db) próbálták valamelyest csökkenteni.

65 3.4. Könyvtárhasználat bemutatása Tudásközpont: 2014-ben a Könyvtár könyvtárhasználati adatai összehasonlítva az előző évi adatokkal a következőképpen alakult: Könyvtárhasználat (BKSzR nélkül) változás %- ban előző évhez képest Regisztrált használók száma (fő) ,54% Regisztrált használóból újonnan ,96% regisztrált (fő) Aktív használó (fő) ,21% Napijegyet váltók száma (fő) ,47% Beiratkozott olvasók száma (fő) ,98% helybenhasználat (db) ,29% távhasználat (db) ,18% Kölcsönzött dokumentumok száma (db) ,00% Helyben használt dokumentumok (db) ,9% Könyvtárközi kölcsönzés ,51% küldött dokumentumok (db) Könyvtárközi kölcsönzés ,24% kapott dokumentumok (db) Irodalomszolgáltatás (db) ,8% Helytörténeti gyűjtemény használata (fő) ,7 Zenei gyűjtemény használata (fő) ,7 E-dokumentumok kölcsönzése (db) Formázott táblázat Sajnálatos módon a regisztrált használók száma évről-évre minimális mértékben csökken, a könyvtárat aktívan használók számában viszont nincs változás. Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb az igény az online elérhető szolgáltatások iránt, ezzel párhuzamosan csökken vagy stagnál a helybenhasználat és a kölcsönzött dokumentumok száma. A könyvtárközi kölcsönzés mutatószámai évről-évre emelkednek, a kapott dokumentumok száma majdnem háromszorosára növekedett.

66 A személyes (helybeni) használat (az a forgóvillás kapun belépők számát jelenti) 2014-ben fő volt ( fő: Csorba Győző Könyvtár), mely a korábbi évhez képest csökkenő tendenciát mutat. A távhasználatok száma viszont a korábbi évekhez hasonlóan kis mértékben emelkedett ( fő), ami azt jelzi, hogy egyre többen inkább a távhasználat útján keresik fel a könyvtárat (adatbázisok, honlap, OPAC, , telefon). A minimális emelkedés annak ellenére is tapasztalható volt, hogy az új honlap munkálatai miatt rövid ideig előfordult, hogy a régi honlapot már nem, az újat pedig még nem tudták elérni az olvasók ben a regisztrált használók száma volt a Tudásközpontban ( fő: Csorba Győző Könyvtár). Ez a szám a központi statisztika meghatározása szerint azokat jelenti, akiknek az év legalább egy napján érvényes volt a tagságuk. A regisztrált használók életkor szerinti megoszlását a Tudásközpontban ben az alábbi grafikon mutatja. A regisztrált használóból újonnan regisztráltak száma fő volt (2.179 fő: Csorba Győző Könyvtár). A beiratkozott olvasók száma a 2013-as évben a Tudásközpontban fő volt (7.813 fő: Csorba Győző Könyvtár).

67 A kölcsönzött dokumentumok száma az előző évhez képest 5%-al csökkent ( ), a kölcsönzések számának dokumentumtípusonkénti megoszlását pedig az alábbi táblázat mutatja részletesen: könyv hangzó 4706 vizuális 4079 kotta 1660 időszaki kiadvány 0 elektronikus dokumentum 356 egyéb (aprónyomtatvány, stb) 793 ismeretlen 1105 Összesen: Az önkiszolgáló kölcsönző és visszavétel továbbra is főként a fiatalabb korosztály körében volt népszerű ben automata kölcsönzéssel db kötetet kölcsönöztek ki, az automata kölcsönzőt legalább egyszer igénybe vevők száma pedig fő volt. Automata visszavétellel db könyvet hoztak vissza, az automata visszavevőket legalább egyszer igénybe vevők száma pedig fő volt. A WiFi kihasználtsága saját laptop használata az előző évhez képest folyamatosan növekedett 2014-ben is. A rendelkezésünkre álló adatok alapján elmondható, hogy 2014-ben megközelítőleg alkalommal jelentkeztek be a hálózatba. Könyvtárközi kölcsönzés 2014-ben a Csorba Győző Könyvtár két munkatársa végezte a könyvtárközi kölcsönzés feladatait a Tudásközpontban. Örömmel mondhatjuk, hogy a korábbi évekhez képest jelentősen növekedtek a könyvtárközi kölcsönzés mutatói, a részletes adatokat az alábbi táblázat és a grafikon is pontosan mutatja.

68 Változás Könyvtárközi kölcsönzés %-ban előző évhez képest Beérkezett kérés % Adott dokumentum (db) Eredetiben % Másolatban Nyomtatott formában 10 0 Elektronikus formában % Küldött kérés % Kapott Eredetiben % dokumentum (db) Másolatban Nyomtatott formában 6 0 Elektronikus formában % Körbirodalom Gyermekkönyvtár: az olvasólétszám minimális, 209 fővel való csökkenése összefügg a város és a megye lakosságának csökkenésével. A részleg megnövekedett és széles választékot biztosító állományából azonban 3152-vel több kötetet kölcsönöztek ki, mint tavaly. Helyismereti Osztály: a dokumentum- és információszolgáltatás mutatói a Helyismereti Gyűjteményben (2014. jan dec. 31.) Szolgálati napok száma 265 Látogatók 2193 Ebből személyes használat 2193 A használók napi átlaga 8,27 Helyben használat Ebből időszaki kiadvány Könyv 2356 Tájékoztatás 1784 Számítógép-használat 510 Reprográfiai szolgáltatás 77 megrendelés / Ft.

69 Pécsi Városi Hálózati Osztály: A fentebb vázolt internetes problémák, illetve felújítási munkák végett 2014-ben a négy fiókkönyvtár a tervezett nyári zárva tartáson kívül 14 nappal volt kevesebb a szolgáltatási napok száma. (206, illetve 192) Ez elsősorban a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárat és a Kertvárosi Könyvtárat érintette. Ezért értelemszerűen az egyes könyvtárhasználati adatoknál csökkenést eredményezett. Ennek ellenére a személyes helyben használat csak 248 fővel lett kevesebb, a kölcsönzött dokumentumok száma és a helyben használt dokumentumok száma is valamelyest csökkent, de nem számottevően (2274 db, illetve 3422 db a csökkenés). A beiratkozott olvasók esetében viszont növekedés tapasztalható a 2013-as évhez képest, 359 fővel többen iratkoztak be a fiókkönyvtárba. Ez egyértelműen jelzi, hogy a lakosság igényli a fiókkönyvtárak nyújtotta szolgáltatásokat. A gyereken kívül a nyugdíjas korosztály, a még aktívan dolgozók, valamint az egyetemisták azok a rétegek, akik leginkább használják a városi hálózat fiókkönyvtárait. Az egyetemisták továbbra is az adatbázisunkban jelölt, a fiókkönyvtárakban is meglévő konkrét könyveket keresik, illetve évfolyam dolgozatokhoz szakirodalmat. Az irodalom-szolgáltatás 209 kéréssel volt több mint tavaly. A távhasználat szintén emelkedett, a telefonos felvilágosítás, tájékoztatás és kérések mellett, tovább nőtt az OPAC használata is. A könyvtárközi kölcsönzésben a fiókkönyvtárak által küldött könyvek nagy része a Tudásközponton keresztül jut el a baranyai, illetve más városok könyvtáraihoz. Az ODR-ben a Tudásközponton keresztül szolgáltatott könyvek száma a Pécsi Városi Hálózatból 93 db volt, a többi 89 db a fiókkönyvtárak közötti, illetve az egyetem kari könyvtárainak küldött könyvek voltak. A városi hálózat állományában nem található könyvek esetében, az olvasókat átirányítjuk a Tudásközpontba, hiszen érvényes olvasójeggyel az átjárhatóság biztosított Elektronikus könyvtár digitalizálás e-infrastruktúra Körbirodalom Gyermekkönyvtár: az olvasók telefonon, a Körbirodalom címén és a Honlap Van kérdésed? Tedd fel! interaktív oldalán tarthatják a kapcsolatot a gyermekkönyvtár dolgozóival. A gyermekkönyvtár munkatársa is részt vesz az országos Libinfo internetes könyvtári szolgáltatásban. A könyvtárosok a hagyományos források mellett a digitális forrásokat is megadják az érdeklődőknek. A világháló és a különböző elektronikus adatbázisok ismerete mellett a hagyományos könyv- és folyóirat-gyűjtemények listáját is megkapják a kérdést feltevők. Zeneműtár: ebben az évben tovább folyt a Tiszay Andor Gyűjtemény archív lemezeinek digitalizálása. A hangfelvételek rögzítése során idén 1100 fájlt, azaz mintegy 550 lemez anyagát sikerült digitálisan rögzíteni, míg a lemezcímkék szkennelése során mintegy 300 újabb képpel (150 lemez) gyarapodott a részleg digitalizált állománya. Ez azt jelenti, hogy jelenleg mintegy 2300 hanglemez (ebből 1750 db muzeális sellak lemez, közel 600 db pedig a részleg mikrobarázdás hanglemez állományából válogatott értékesebb hanglemez) hangfájlja, és 415 lemez címkefotója már digitalizált formában is elérhető a zenei gyűjteményben.

70 Helyismereti Osztály: folytatódtak a Baranyai DigiTár munkálatai 2014-ben is. Összesen: 194 db digitalizált mozgókép, periodika, könyv 5561 darab dokumentum ( oldal), mikrofilm 39 tekercs ( oldal) készült el az év során. Távolról elérhető szolgáltatások: a sajtófigyelés során feltárt helyismereti cikkek digitalizált változata a tétel rekordjához van csatolva. A Csorba Győző Könyvtár honlapján a Baranyai DigiTár oldalán helyismereti video- és hangfelvételek, valamint fotók érhetőek el. Helyben igénybe vehető szolgáltatások: belső terminálok kerültek kialakításra (3 db állomás), melyeken immár 120 féle helyismereti periodika (köztük számos ritka, korábban nehezen elérhető cím), valamint számos könyv és tanulmány digitális változata olvasható. Eszközállomány a digitalizáláshoz: Yamaha KX-393, Denon DRM-400 Hangrögzítésre: Audacity LG RCT 689 H DVD-VIDEO kombi AV dokumentumok rögzítésére, program: Pinnacle Studio 14 HD Zeutschel OmniScan (A3-as felett), Plustek OpticPro A 320, - (A3-as alatt) pedig a papíralapú dokumentumokra. Elektronikus szolgáltatás a BKSzR-ben A Baranya Háló közösségi portál Baranya megye könyvtári hálózata új felületre került az év folyamán: Megújult arculattal, letisztult kommunikációs lehetőségekkel (fórumok használata), a települések nyilvános adatait tartalmazó bárki által megtekinthető oldalakkal, több szintű online katalógusban (Corvina OPAC) való kereséssel áll a használók rendelkezésére ben elkészült a számítógépes kölcsönzést és a statisztikai adatszolgáltatást segítő modul. A béta teszt szakasza következik 2015-ben, hogy a szolgáltató helyek munkatársainak is képzések útján hibátlanul működő modulhasználatot lehessen megtanítani. 4. Megvalósult és folyamatban lévő pályázatok A könyvtár kulturális szervezői és szakreferensei folyamatosan figyelik a könyvtár számára megfelelő hazai és Európai Uniós pályázati felhívásokat, forrásteremtő lehetőségeket. Az év során a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiumához 4 pályázati anyagot nyújtott be a könyvtár: összesen Ft összegben. A sikeres pályázatoknak köszönhetően megújult a Kertvárosi Fiókkönyvtár és a többi fiókkönyvtár is új, korszerű, olvasóbarát bútorokkal lett gazdagabb. Az Országos Könyvtári Napok programra elnyert forrásból 23 olvasáskultúra-fejlesztő programot tudtunk lebonyolítani Pécsett és Baranya megye több településén. Ebben az évben szintén NKA-s forrásból valósult meg kötészeti anyagok, párologtató gépek beszerzése, illetve egyedi dokumentumok restaurálása. Az Országos Informatikai Programiroda kiírásán Ft értékben 12 db használt számítógépet és 6 db új monitort szerzett be a könyvtár, s helyezett el szintén a fiókkönyvtári hálózatában. A Nemzeti Művelődési Intézet kulturális közfoglalkoztatási programja keretében 2 fő segítette az intézmény munkáját az évben.

71 2014-ben eredményesen zárult le Új Széchenyi Terv által támogatott 3 nagyprojekt: Irány a Tudás!; Könyvtárbusz No.2, a Vitalib egészségmegőrző életmód projekt, a Paletta Építő közösségek zárása pedig folyamatban van. A könyvtár az NKA Közgyűjteményi Kollégium egyedi kiírására I. Pécsi Könyvtárbusz Találkozó címmel sikerrel nyújtott be pályázatot, melynek eredményeképpen 2015 áprilisában valósulhat meg a nemzetközi érdeklődésre is számot tartó program Ft-ból. Szintén az év végén a könyvtár a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Erasmus+ Ifjúsági Programirodájához nyújtott be intézményi akkreditációs kérelmet, melynek sikeres elbírálása esetén a könyvtár a 2015-ös évben 30 év alatti nemzetközi ifjúsági önkéntes fogadására, illetve küldésére lesz jogosult. Az intézmény a benyújtott pályázatairól minden esetben összefoglaló excel táblázatot küldött a fenntartó felé. A benyújtott pályázatok 100%-a pozitív elbírálásban részesült, így összesen Ft pályázati forrást nyert el a könyvtár ben. (Részletes pályázati nyilvántartást lásd a 3. sz. mellékletben). 5. Képzési, menedzsment, közművelődési és PR 5.1. Képzés, továbbképzés Dolgozók képzése Az OSZK Könyvtári Intézettel közösen szervezett segédkönyvtáros OKJ képzésen a megyei könyvtár 3 dolgozója végzett eredményesen: Gyánti István, Pajor Zsófia, Pap Veronika. Olvasószolgálati Osztály: a Vitalib pályázat keretein belül megvalósult erőszakmentes kommunikáció tréningen az osztályról 4 fő, majd a csapatépítő tréningen 3 fő vett részt. Az MKE 46. Vándorgyűlésén Sopronban 2 fő vett részt ben 3 fő vett részt a CORVINA Könyvtári Integrált Rendszer ADMIN moduljának használatát bemutató tanfolyamon. Zeneműtár: Tűzvédelmi tanfolyamon 1 fő; az erőszakmentes kommunikáció tréningen 1 fő, a csapatépítő tréningen 2 fő, a munkahelyi elsősegélynyújtó tanfolyam 1 fő vett részt. Pécsi Városi Hálózati Osztályról: 2 fő az erőszakmentes tréningen, 3 fő belső továbbképzésen, 1 fő a munkahelyi elsősegélynyújtó tanfolyam vett részt.

72 5.1.2 Használóképzés Használóképzés akkreditált továbbképzés digitális kompetenciafejlesztés olvasási kompetenciafejlesztés szövegértés fejlesztés egyéb: könyvtárhasználati foglalkozás képzés száma 2014-ben részt vettek száma (fő) előző /2013/ évhez képest a képzésben részt vevők számának eltérése % , Menedzsment és minőségfejlesztési tevékenységek Menedzsment tevékenység A megyei könyvtár vezetésének köszönhetően az intézmény mindig határidőre teljesítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztálya Könyvtári és Levéltári Osztálya kéréseit, folyamatosan tartotta a kapcsolatot a fenntartó Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalával, s végezte a Tudásközpont Projekttel és a partnerkönyvtárral kapcsolatos szakmai és irányítási, egyeztetési feladatait is. Az érkező feladatok, adatszolgáltatások és egyéb szakmai kérések: a legtöbb esetben munkaidőn túli időráfordítást igényeltek. Emellett továbbra is nagy feladatot jelentett a BKSzR működtetésével kapcsolatos ügyintézés és a rendszer összetett működtetési elveit összefoglaló ötéves fejlesztési terv végrehajtása. Az év során aktualizálta a vezetés a Könyvtár szervezeti és működési szabályzatát (annak mellékleteit), szervezeti ábráját. A munkatársakat folyamatosan (szóban és elektronikus formában egyaránt) tájékoztatta az intézmény helyzetéről vezetői ülések (10 alkalommal), illetve évi két alkalommal munkaértekezlet útján. A könyvtárigazgató az Informatikai és Könyvtári Szövetség megyei könyvtári tagozata elnökeként részt vett az év során több alkalommal a rendkívüli gyorsasággal változó jogszabályok véleményezésében, szóbeli és írásos javaslattételében (KSzR-bizottság, Kulturális Alapellátás Kerekasztal-javaslatok stb.) ban összetett feladatot jelentett az összesen négy Európai Uniós pályázat zárása. A vezetés tagjai egyes témák felelőseként személyesen is közreműködtek a pályázatok dokumentációjának elkészítésében, véglegesítésében. A befektetett munka eredményeként a megyei könyvtár projektjei közül 3 sikeresen zárult, 1 pályázat zárása pedig folyamatban van.

73 2014-ben folytatódott az intézmény arculati kézikönyvének tervezése, illetve az ahhoz igazodó marketing/reklám tárgyak, eszközök beszerzése is. Új arculatot kaptak az, ún. megyei rendezvények (Baranya is olvas), s a BKSzR is. A Könyvtár az évben elindította honlapjának fejlesztését, dinamizálását illetve fontos törekvése volt: a közösségi oldalakon való aktív megjelenés menedzselése is Minőségirányítás pld. használói elégedettségmérés stb. A megyei könyvtár 2 fő képzését támogatta az intézményi minőségirányítás rendszerének tervezett kialakítása érdekében ben megkezdődött a Csorba Győző Könyvtár Minőségirányítási Rendszerének (röviden: CsGyK MIR) kialakítása. A rendszer bevezetésénél a folyamatszemléletű megközelítést alkalmazta a könyvtár. A CsGyK MIR-ben a folyamatok három fő típusát alakította ki a könyvtár: VEZETÉSI FOLYAMATOKAT, amelyek olyan speciális támogató folyamatok, amelyek a feltételrendszer biztosításán keresztül segítik elő a főfolyamatok működését. Ezek: V-01: Szakmai menedzsment, azaz az intézmény éves szakmai, erőforrás fejlesztési, minőségirányítási és belső képzési terveinek elkészítése és lebonyolítása, a rövidtávú minőségcélok kitűzése. V-02: Gazdálkodási menedzsment: azaz az intézmény erőforrásaival való gazdálkodás feladatainak biztosítása (személyi és dologi költségvetés; pénzügyi és munkaügyi tevékenységek, vagyon- és anyaggazdálkodás); a fiókhálózatának, Könyvkötészetének, raktárainak, vendégszobájának fenntartása, az anyagbeszerzési, szállítási feladatok lebonyolítása, önállóan működtetett informatikai rendszer biztonságos és hatékony üzemeltetése. V-03: Projektek menedzsment feladatai, azaz a projektként megvalósuló, nagyobb volumenű fejlesztési, szolgáltatási és szervezési feladatok megtervezése, feltételeinek biztosítása, megvalósítása és értékelése. V-04: Intézményi kommunikáció: a könyvtár hosszútávra szóló küldetésének, minőségpolitikájának, középtávú stratégiájának és minőségcéljainak tudatosítása az országos irányító és szakmai szervek, a fenntartó, a használók (regisztrált, beiratkozott) a munkatársak és a lakosság felé. Az intézmény alaptevékenységét megtestesítő FŐFOLYAMATOKAT, amelyek közvetlenül az olvasók, illetve a társintézmények és partnerszervezetek részére nyújtott szolgáltatásokat jelentik. Ezek: F-01: Könyvtári alapszolgáltatások, azaz a különböző megjelenési formájú dokumentumok helyben használatának biztosítása, illetve meghatározott időtartamra történő kölcsönzése (saját állományból illetve az ODR keretében).

A JANUS PANNONIUS MÚZEUM 2013. ÉVI MUNKAJELENTÉSE

A JANUS PANNONIUS MÚZEUM 2013. ÉVI MUNKAJELENTÉSE A JANUS PANNONIUS MÚZEUM 2013. ÉVI MUNKAJELENTÉSE INTÉZMÉNY NEVE: JANUS PANNONIUS MÚZEUM SZÉKHELYE: 7621 PÉCS, KÁPTALAN U. 5. VEZETŐJE: DR. FABÉNYI JULIA (2013. JÚNIUS 1-IG) WALTERNÉ MÜLLER JUDIT MB. MÚZEUMIGAZGATÓ

Részletesebben

A JANUS PANNONIUS MÚZEUM 2013. ÉVI MUNKATERVE

A JANUS PANNONIUS MÚZEUM 2013. ÉVI MUNKATERVE A JANUS PANNONIUS MÚZEUM 2013. ÉVI MUNKATERVE INTÉZMÉNY NEVE: JANUS PANNONIUS MÚZEUM SZÉKHELYE: 7621 PÉCS, KÁPTALAN U. 5. VEZETŐJE: DR. FABÉNYI JULIA JANUS PANNONIUS MÚZEUM, PÉCS - TELJESÍTMÉNYALAPÚ MUNKATERV

Részletesebben

TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP 2013. I. Szervezeti kérdések

TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP 2013. I. Szervezeti kérdések MEGYEI HATÓKÖRŰ VÁROSI MÚZEUM TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP 2013. INTÉZMÉNY NEVE: DORNYAY BÉLA MÚZEUM VEZETŐJE: SHAH GABRIELLA I. Szervezeti kérdések 1) (2013. évi tervezett szervezeti átalakítások, személyi

Részletesebben

Szervezeti kérdések. 4. melléklet a.../2015.(...) NJB sz. határozathoz MEGYEI HATÓKÖRŰ VÁROSI MÚZEUM TELJESÍTMÉNYALAPÚ MUNKATERV 2015.

Szervezeti kérdések. 4. melléklet a.../2015.(...) NJB sz. határozathoz MEGYEI HATÓKÖRŰ VÁROSI MÚZEUM TELJESÍTMÉNYALAPÚ MUNKATERV 2015. 4. melléklet a.../2015.(...) NJB sz. határozathoz MEGYEI HATÓKÖRŰ VÁROSI MÚZEUM TELJESÍTMÉNYALAPÚ MUNKATERV 2015. INTÉZMÉNY NEVE: DORNYAY BÉLA MÚZEUM VEZETŐJE: DR. FODOR MIKLÓS ZOLTÁN IGAZGATÓHELYETTES

Részletesebben

Szakmai beszámoló Tornyai János Múzeum és K. K. 2015. évi restaurálásáról

Szakmai beszámoló Tornyai János Múzeum és K. K. 2015. évi restaurálásáról Szakmai beszámoló Tornyai János Múzeum és K. K. 2015. évi restaurálásáról NKA közgyűjtemények kollégiuma3533/00228 számú nyílt pályázata Állományvédelmi műhelyek tevékenységéhez szükséges szakmai anyagok

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Szám: 318-2/2007. ELŐTERJESZTÉS A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A BARANYA MEGYEI MÚZEUMOK IGAZGATÓSÁGA 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

BESZÁMOLÓ A BARANYA MEGYEI MÚZEUMOK IGAZGATÓSÁGA 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL BESZÁMOLÓ A BARANYA MEGYEI MÚZEUMOK IGAZGATÓSÁGA 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL INTÉZMÉNY NEVE: BARANYA MEGYEI MÚZEUMOK IGAZGATÓSÁGA SZÉKHELYE: PÉCS, KÁPTALAN U. 5. VEZETŐJE: DR. FABÉNYI JULIA TELJESÍTMÉNYALAPÚ

Részletesebben

TELJESÍTMÉNYALAPÚ MUNKATERV 2014.

TELJESÍTMÉNYALAPÚ MUNKATERV 2014. MEGYEI HATÓKÖRŰ VÁROSI MÚZEUM TELJESÍTMÉNYALAPÚ MUNKATERV 2014. INTÉZMÉNY NEVE: DORNYAY BÉLA MÚZEUM VEZETŐJE: SHAH GABRIELLA I. Szervezeti kérdések (2014. évi tervezett szervezeti átalakítások, személyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságai 2012. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Megtárgyalta: Bertók

Részletesebben

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2006. június 7-i ülésére

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2006. június 7-i ülésére Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2006. június 7-i ülésére Téma: a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága

Részletesebben

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok 1. Vezetői program 1.1. Bevezető A csömöri Zeneiskolában eltöltött 16 év pedagógiai és 13 év vezetői munka révén megismerhettem a helyi sajátosságokat, jó kapcsolatot építettem ki a helyi nevelési-oktatási,

Részletesebben

4. SZÁM 2012. ÁPRILIS HÓ TARTALOMJEGYZÉK

4. SZÁM 2012. ÁPRILIS HÓ TARTALOMJEGYZÉK 1 4. SZÁM 2012. ÁPRILIS HÓ TARTALOMJEGYZÉK SZEMÉLYI RÉSZ... 3 115/2012. (04.19.) számú zárt ülési határozat... 3 az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozásáról... 3 116/2012. (04.19.) számú zárt ülési határozat...

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐ

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐ Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐ 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Karácsony Sándor

Részletesebben

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja A Bajai III. Béla Gimnázium pedagógiai nevelési programja 1 TARTALOMJEGYZÉK A) NEVELÉSI TERV 1. BEVEZETŐ... 4 2. AZ ISKOLA JOGÁLLÁSA... 4 3. ALAPELVEINK, KIEMELTEN KEZELT ÉRTÉKEINK... 9 4. AZ ISKOLA CÉL-

Részletesebben

GYŰJTŐKÖRI SZABÁLYZAT

GYŰJTŐKÖRI SZABÁLYZAT Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár VÁROSI KÖNYVTÁRA GYŰJTŐKÖRI SZABÁLYZAT ÉRVÉNYESSÉG KEZDETE: 2016. JANUÁR 1. Cím: 5420 Túrkeve, Petőfi tér 2-4. Telefon/fax: 56-361-098 1. BEVEZETŐ A gyűjtőkör

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzat II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. TARTALOM 1. Általános szabályozási felhatalmazás... 5 2. Működés rend, ezen

Részletesebben

KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK

KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK 2005. ÉVI JELENTÉSE Jel2005.rtf A kiadványt összeállította

Részletesebben

TÁMOP 4. 2. 1 Projekt. Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére

TÁMOP 4. 2. 1 Projekt. Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére TÁMOP 4. 2. 1 Projekt Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére Innotét Kft. 3519 Miskolc, Hattyú út 12 2009. december 20. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető...1 2. Az innovációt segítő

Részletesebben

A Budapesti Ward Mária Általános Iskola és a Budapesti Ward Mária Gimnázium

A Budapesti Ward Mária Általános Iskola és a Budapesti Ward Mária Gimnázium A Budapesti Ward Mária Általános Iskola és a Budapesti Ward Mária Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata TUDÁS - LELKISÉG - SZOLGÁLAT 2013 Tartalom TARTALOM... 2 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 6 1.1.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 17. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat a Kulturális és Oktatási Bizottság 2015.04.21-én megtartott rendes nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvből 4. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Múzeum 2015. évi munkatervének

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője

Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője 1. számú melléklet Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője 2012 Az alább felsorolt és röviden ismertetett fesztiválok kívánják alkotni annak a városi programportfóliónak az alapját, amely

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 4. számú melléklet A TISZAVASVÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Tiszavasvári, 2013. Tartalomjegyzék Az iskolai könyvtár működési szabályzatának alapdokumentumai... 1

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Beszámoló a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség munkájáról 2015. szeptember 9. I. A

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Kaposvári Közegészségügyi és Járványügyi Állomás iratai 1956-1995 XXIV.1051. Terjedelem

Somogy Megyei Levéltár. Kaposvári Közegészségügyi és Járványügyi Állomás iratai 1956-1995 XXIV.1051. Terjedelem Somogy Megyei Levéltár Kaposvári Közegészségügyi és Járványügyi Állomás iratai 1956-1995 XXIV.1051. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. 83 kisdoboz 21 kötet Kötetek: 0,90 ifm Iratok: 10,37

Részletesebben

Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2008. évi beszámoló 2009. évi munkaterv

Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2008. évi beszámoló 2009. évi munkaterv Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár 3170 Szécsény, Ady E. út 12. 32/370-860, könyvtár 32/370-494 fax: 32/372-493 e-mail: krudy.muvhaz@gmail.com Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2012. évi beszámolójához

Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2012. évi beszámolójához Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2012. évi beszámolójához I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1.) A cég: Jogi formája: Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító okirat

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata A Könnyűipari Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola 4027 Debrecen, Sétakert u. 1-3. OM azonosító: 031249 Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: A kihirdetés napjától Készítette: Kovácsné Győrfi

Részletesebben

K Ö L E S D I K Ö Z Ö S Ö N K O R M Á N Y Z A T I H I V A T A L SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013.

K Ö L E S D I K Ö Z Ö S Ö N K O R M Á N Y Z A T I H I V A T A L SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. A K Ö L E S D I K Ö Z Ö S Ö N K O R M Á N Y Z A T I H I V A T A L SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. A KÖLESDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Az államháztartásról

Részletesebben

A VAS MEGYEI KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÁS MUNKATERVE

A VAS MEGYEI KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÁS MUNKATERVE K Ö N Y V T Á R E L L Á T Á S I S Z O L G Á L TAT Ó R E N D S Z E R A VAS MEGYEI KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÁS MUNKATERVE 2016 Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár Szombathely MUNKATERV A BERZSENYI

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I. 2-102/2007. Ü.i.: dr. Ortutay M. ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Gazdasági és Munkaprogramja Melléklet:

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 775/2006. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Beszámoló a Baranyai PedagógiaiSzakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások

Részletesebben

HATÁROZAT MELLÉKLETEK

HATÁROZAT MELLÉKLETEK 2009. október 2. KÜLÖNSZÁM Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal HATÁROZAT 101/2009. (IX. 17.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei alapító okiratainak (technikai) módosítása és a Dél-dunántúli Önkormányzati

Részletesebben

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 2007. évi munkaterve

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 2007. évi munkaterve Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 2007. évi munkaterve Budapest, 2007. február 1 Bevezetés Átfogó cél Célok Feladatok I. Épületek II. III. IV. Jogi szabályozók Humán politikai feladatok, képzés, továbbképzés

Részletesebben

Cigánd Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája

Cigánd Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája Észak-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása Projekt azonosító: ÉMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Integrált

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. február 10-én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

2010. évi CLXXV. törvény a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról (Magyar Közlöny 2010/201.)

2010. évi CLXXV. törvény a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról (Magyar Közlöny 2010/201.) j H í r l e v é l Hajdú-Bihar megye önkormányzati könyvtárainak Debrecen, 2011. február 14. 1. szám A Kormány 337/2010. (XII. 27.) Kormány rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Apáczai Oktatási Központ Belvárosi Általános Iskolai Tagintézménye korrepetálási, fejlesztési

Részletesebben

TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP 2012.

TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP 2012. TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELŐ LAP 2012. NM 87 02/2013 INTÉZMÉNY NEVE: NÉPRAJZI MÚZEUM VEZETŐJE: FEJŐS ZOLTÁN I. Szervezeti kérdések (2012. évi tervezett szervezeti átalakítások, személyi változások, alapdokumentumok

Részletesebben

NÉPRAJZI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

NÉPRAJZI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A NÉPRAJZI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kiadja: Néprajzi Múzeum A kiadásért felelős: Jóváhagyja:. Dr. Fejős Zoltán főigazgató.... Oktatási és Kulturális Minisztérium mint az Alapító képviselője

Részletesebben

Tartalomjegyzék - 2 -

Tartalomjegyzék - 2 - Tartalomjegyzék 1 Általános rendelkezések...4 1.1 A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja...4 1.2 A szervezeti és működési szabályzat elfogadása, jóváhagyása, megtekintése...4 2 Az

Részletesebben

Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2012. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól

Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2012. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2012. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól A vezető szakfelügyelőből, 9 közlevéltári és 3 nyilvános magánlevéltári szakfelügyelőből álló szakfelügyelői karból

Részletesebben

A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium szervezeti és működési szabályzata

A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium szervezeti és működési szabályzata Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Győr Eötvös tér 1. 9021 Tel: 06-96/ 526-060 Fax: 06-96/ 316935 E-mail: iskola@kazinczy.gyor.hu A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium szervezeti és működési szabályzata

Részletesebben

Képzési Központok - Bemutatkozás - Pécs

Képzési Központok - Bemutatkozás - Pécs Képzési Központok - Bemutatkozás - Pécs Pécs Magyarország ötödik legnépesebb városa, körülbelül 200 000 lakossal. Baranya megye székhelye, mely a Dunántúl déli részén, a Mecsek hegység déli lejtõin fekvõ,

Részletesebben

Pályázati figyelő 2011. szeptember

Pályázati figyelő 2011. szeptember Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 i NKA Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiuma NKA Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiuma folyóirat pályázata Hazai bejegyzésű,

Részletesebben

Návay Lajos Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.

Návay Lajos Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A működés rendje, nyitva tartás... 3 I.1 Nyitva tartás, ügyelet, munkarend...3 I.2 A belépés és benntartózkodás rendje, a pedagógiai

Részletesebben

Budapest XX. Kerületi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013.

Budapest XX. Kerületi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. Lajtha László Alapfokú László Lajtha School of Művészeti Iskola Elementary Arts H-1204 Budapest Ady Endre u.98. Ady Endre u.98. Budapest H-1204 Tel. / Fax: 06-1-285-3420 Tel. / Fax: (+36)1-285-3420 Budapest

Részletesebben

Pedagógiai Program. Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium. Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim

Pedagógiai Program. Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium. Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim Pedagógiai Program Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim 2013 1. Bevezetés... 6 1.1. Az intézmény bemutatása... 6 1.2. Az intézmény környezete...

Részletesebben

FAIPARI SZÁRÍTÁSI TECHNOLÓGIÁK A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN TAMÁSYNÉ BÁNÓ MARGIT

FAIPARI SZÁRÍTÁSI TECHNOLÓGIÁK A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN TAMÁSYNÉ BÁNÓ MARGIT Összefoglaló FAIPARI SZÁRÍTÁSI TECHNOLÓGIÁK A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN TAMÁSYNÉ BÁNÓ MARGIT Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar, Fa- és Papírtechnológiai Intézet 9400 Sopron, Bajcsy Zs. u. 4.

Részletesebben

MUNKATERV A SOMOGYI KÁROLY VÁROSI ÉS MEGYEI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ

MUNKATERV A SOMOGYI KÁROLY VÁROSI ÉS MEGYEI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ MUNKATERV A SOMOGYI KÁROLY VÁROSI ÉS MEGYEI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ 2014 AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: SZEGED AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJÉNEK NEVE: PALÁNKAINÉ SEBŐK ZSUZSANNA

Részletesebben

KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005.

KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. február) Budapest, 2005. október 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VAROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VAROS. Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VAROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: 1. 55312015. Előadó: dr. László Jenő Mell.: 1 db beszámoló Hiv. sz.: - Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-802 Telefax:

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM BERENTEI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM BERENTEI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM BERENTEI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 3704 Berente, Posta u. 7. Készítette: Gyenesné Kovács Enikő ÁMK igazgató További tagok: Bánáti Veronika /Művelődési Ház vezető/ Orosz Jánosné

Részletesebben

INTÉZMÉNYVEZETŐI BESZÁMOLÓ

INTÉZMÉNYVEZETŐI BESZÁMOLÓ Templomdombi Általános Iskola OM-azonosító: 037726 Szentendre, Alkotmány u. 12. 2000 INTÉZMÉNYVEZETŐI BESZÁMOLÓ 2011. Jogszerűség Intézményünkben a nevelő és oktató munkát a 2008. szeptember elsejétől

Részletesebben

Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2 A TARTALOMBÓL: ü Javult az ivóvíz minősége 3 9. oldal A hivatalos átadással befejeződött a Zalavíz

Részletesebben

NÉPRAJZI MÚZEUM 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. A NÉPRAJI MÚZEUM 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA

NÉPRAJZI MÚZEUM 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. A NÉPRAJI MÚZEUM 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA NÉPRAJZI MÚZEUM 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. A NÉPRAJI MÚZEUM 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Intézmény neve: Néprajzi Múzeum Intézmény PIR azonosító

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. október 24-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. október 24-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. október 24-ei ülésére Tárgy: A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház Szervezeti és Működési szabályzatának jóváhagyása Előadó: Dr.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Hatálybalépés: 2013. szeptember 1.

PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Érvényessége: 2013/2014 tanévtől Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. Tartalomjegyzék BEVEZETŐ...

Részletesebben

Tájékoztató Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2009 I. félévi költségvetési gazdálkodásáról

Tájékoztató Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2009 I. félévi költségvetési gazdálkodásáról Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 41038-3/2009. CÍM: Tájékoztató Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2009 I. félévi költségvetési gazdálkodásáról Előterjesztő:

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Iktatószám: 2013-27/266. Komáromi Jókai Mór Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Szabóné dr. Mühlenkampf Erika igazgató Komárom, 2013. szeptember 10. Érvényes: 2013. szeptember 17-től

Részletesebben

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális Bizottságának 2011. április 20-i ülésére

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális Bizottságának 2011. április 20-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 675-2/2011. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális Bizottságának 2011. április 20-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

Nevelési tanácsadó Logopédiai intézet OM azonosító: 200199

Nevelési tanácsadó Logopédiai intézet OM azonosító: 200199 BESZÁMOLÓ a 2010-2011-es tanévről Nevelési tanácsadó Logopédiai intézet OM azonosító: 200199 Czikkely Erika intézményvezető Gyomaendrőd, 2011. július 12. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Gazdálkodás, tanügyigazgatás

Részletesebben

Kiegészítő melléklet 2014

Kiegészítő melléklet 2014 Adószám: 18665161-2-13 Cégbíróság: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 13-09-129463 GÖDÖLLŐI KIRÁLYI KASTÉLY KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 2100 Gödöllő, Grassalkovich-kastély

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. 2. Magdolna Negyed Program I. / 2008. I. féléves beszámoló (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Csécsei Béla polgármester

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. 2. Magdolna Negyed Program I. / 2008. I. féléves beszámoló (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Csécsei Béla polgármester JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2008. december 11-én 12.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottság Elnöke

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottság Elnöke Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottság Elnöke Szám: 2087-3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi,

Részletesebben

A Rehabilitációs Pedagógiai Program elkészítésénél közreműködtek: Tóth Istvánné megbízott intézményvezető Patkóné Tornai Klaudia gyógypedagógus

A Rehabilitációs Pedagógiai Program elkészítésénél közreműködtek: Tóth Istvánné megbízott intézményvezető Patkóné Tornai Klaudia gyógypedagógus Rehabilitációs Pedagógiai Program Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió Központ Fejlesztő Nevelést Oktatást Végző Iskola Pécs 2o15. A Rehabilitációs Pedagógiai Program elkészítésénél közreműködtek:

Részletesebben

A 2012 ÉVI ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSEKKEL KAPCSOLATOS ORSZÁGOS BESZÁMOLÓ TERÜLETI ÉS ELLENŐRZŐ HATÓSÁGOK SZERINTI BONTÁSBAN

A 2012 ÉVI ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSEKKEL KAPCSOLATOS ORSZÁGOS BESZÁMOLÓ TERÜLETI ÉS ELLENŐRZŐ HATÓSÁGOK SZERINTI BONTÁSBAN 1. sz. melléklet: a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 6/A. (4) bekezdésben foglaltak alapján. A 2012 ÉVI ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSEKKEL KAPCSOLATOS

Részletesebben

Budapest, 2008. december 23.

Budapest, 2008. december 23. A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A kiadásért felelős: Jóváhagyja:. Dr. Kovács Tibor főigazgató.... Oktatási és Kulturális Minisztérium mint az Alapító képviselője átruházott jogkörében

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Tartalomjegyzék 1 AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA 2 11 ÁLTALÁNOS BEMUTATÁS 2 12 AZ ISKOLA ADATAI 3 13 Az ISKOLA SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE 4 2 AZ INTÉZMÉNY MINŐSÉGPOLITIKÁJA 5 21 MINŐSÉGPOLITIKAI NYILATKOZAT 5 22 JÖVŐKÉP

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hajdúsámson, 2015. május 12. Sándorné Sas Ildikó igazgató 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja A közoktatási intézmény

Részletesebben

Többsincs Ó voda és Bölcs őde. 2 1 9 4. Tura, D ózsa György út 2. Tel efon : 06 28 580 495 06-30/638 4601

Többsincs Ó voda és Bölcs őde. 2 1 9 4. Tura, D ózsa György út 2. Tel efon : 06 28 580 495 06-30/638 4601 Többsincs Ó voda és Bölcs őde 2 1 9 4. Tura, D ózsa György út 2 Tel efon : 06 28 580 495 06-30/638 4601 E - m ai l : t obbsi n csov i @tura.hu OM azonosító: 201261 S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S

Részletesebben

JELENTÉS. a Magyar Honvédség jóléti jellegű beruházásainak. pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről 1990. 22.

JELENTÉS. a Magyar Honvédség jóléti jellegű beruházásainak. pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről 1990. 22. JELENTÉS a Magyar Honvédség jóléti jellegű beruházásainak pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről... 1990. 22. Az ellenörzést végezték: Kovácsné So6s Piroska számvevő, Révész János s zámvevő, dr. Kardos László

Részletesebben

9.5. Az intézményvezető munkaideje... 14 10. Az intézményvezető akadályoztatása esetén érvényes helyettesítési rendje... 15 10.1. Az intézményvezető

9.5. Az intézményvezető munkaideje... 14 10. Az intézményvezető akadályoztatása esetén érvényes helyettesítési rendje... 15 10.1. Az intézményvezető I. Tartalomjegyzék II. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 6 1. A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) célja, jogszabályi alapja,... 6 1.1. A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) célja... 6 1.2. A szervezeti és

Részletesebben

A TAPOLCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM: 201170

A TAPOLCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM: 201170 A TAPOLCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM: 201170 Készült: 2013. március 28. Hatályba lépett: 2013. szeptember 1. Nevelőtestület elfogadta: 2013. március 28. Igazgató jóváhagyta: 2013. március 28. Következő felülvizsgálat

Részletesebben

a Kubinyi Ferenc Múzeum és Krúdy Gyula Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatát jóváhagyására

a Kubinyi Ferenc Múzeum és Krúdy Gyula Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatát jóváhagyására E LŐTERJESZTÉS a Kubinyi Ferenc Múzeum és Krúdy Gyula Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatát jóváhagyására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-i ülésére.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 27-i ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programja módosításának jóváhagyása

Részletesebben

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT SZERENCS VÁROS INTEGRTÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT SZERENCS VÁROS INTEGRTÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT SZERENCS VÁROS INTEGRTÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ 2015 Projekt azonosító: ÉMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Észak-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. ÁPRILIS 14-I ÜLÉSÉRE. Kulturális Bizottság. Jogi és Ügyrendi Bizottság

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. ÁPRILIS 14-I ÜLÉSÉRE. Kulturális Bizottság. Jogi és Ügyrendi Bizottság E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. ÁPRILIS 14-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 175-5/2011. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A megyei gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelése ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat József Attila Városi Könyvtár és Múzeum Makó 2013. 1 2 Tartalomjegyzék A József Attila Városi Könyvtár és Múzeum Szervezeti és Működési Szabályzata.. 3 Mellékletek 1.

Részletesebben

Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről

Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Főigazgatója által 2009. március 18-án kiadott szempontok alapján a

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖNYVTÁR ÉS LEVÉLTÁR

A KÖZPONTI KÖNYVTÁR ÉS LEVÉLTÁR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A KÖZPONTI KÖNYVTÁR ÉS LEVÉLTÁR ÜGYRENDJE SOPRON 2015 HATÁLYOS: 2015. MÁJUS 6-TÓL TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rész... 3 II. Központi Könyvtár... 5 A könyvtár elnevezése, székhelye,

Részletesebben

Beszámoló. a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal 2013. évi tevékenységéről

Beszámoló. a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal 2013. évi tevékenységéről Beszámoló a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal 2013. évi tevékenységéről Készítette: Dr. Szuromi Krisztina jegyző Előterjesztő: Dr. Szuromi Krisztina jegyző Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Kiszombor Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzat 2015. TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános rendelkezések 1.1 A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottsága 2008. június 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottsága 2008. június 18-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottság Elnöke Szám: 739-2/2008. ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottsága 2008. június 18-i

Részletesebben

Magyar Természettudományi Múzeum

Magyar Természettudományi Múzeum A Magyar Természettudományi Múzeum SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Múzeum vezetője: Jóváhagyom:... Dr. Matskási István főigazgató...... Oktatási és Kulturális Minisztérium mint az alapító képviselője

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar JELENTÉS a minőségfejlesztési program kari megvalósításáról (2008/2009. tanév)

Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar JELENTÉS a minőségfejlesztési program kari megvalósításáról (2008/2009. tanév) Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar JELENTÉS a minőségfejlesztési program kari megvalósításáról (2008/2009. tanév) Székesfehérvár 2010. január 0 1. táblázat A Geoinformatikai Kar jelentése

Részletesebben

Demens betegek ellátásának

Demens betegek ellátásának tanulmány XI. évf. 1. szám Gyarmati Andrea Demens betegek ellátásának - - Ademenciának sok oka különíthető el. Ezek közül a legismertebb és legelterjedtebb az Alzheimer-kór. A demencia nem egy konkrét

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 1 Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium 6000 KECSKEMÉT NYÍRI ÚT 28. INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Készítette: Alkalmazotti közösség jóváhagyásának dátuma: Fenntartóhoz történt benyújtás dátuma:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÉTOLDALÚ TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI (TÉT) EGYÜTTMŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA KÓDSZÁM: TÉT_15 2015. OKTÓBER

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÉTOLDALÚ TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI (TÉT) EGYÜTTMŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA KÓDSZÁM: TÉT_15 2015. OKTÓBER PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÉTOLDALÚ TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI (TÉT) EGYÜTTMŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA KÓDSZÁM: TÉT_15 2015. OKTÓBER FELHÍVÁS A nemzetközi kétoldalú Tudományos és Technológiai együttműködés keretében folytatott

Részletesebben

Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai

Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Dr. Hadnagy Imre József Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Kiállítócsarnok nem lévén a gyűjtemény néhány muzeális tűzoltószere és a hazai tűzvédelem jeles személyiségeinek domborműve az intézménynek

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T-ot

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T-ot Ikt.sz.: D.928/ 25 /2010. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A DEÁK FERENC MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2013. VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL

BESZÁMOLÓ A DEÁK FERENC MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2013. VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL BESZÁMOLÓ A DEÁK FERENC MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL 2013. AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: ZALAEGERSZEG AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJÉNEK NEVE: KISS GÁBOR Összeállította:

Részletesebben

NYITOTT VILÁG ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

NYITOTT VILÁG ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA NYITOTT VILÁG ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 1 1. Általános rendelkezések 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja A köznevelési intézmény működésére,

Részletesebben

Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Kollégium és Pedagógiai Intézet SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Kollégium és Pedagógiai Intézet SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Kollégium és Pedagógiai Intézet SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tartalomjegyzék I. Bevezetés... 4 1. A szervezeti és működési szabályzat célja, feladata,

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 33 2015. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT a Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Szakiskola SZMSZ-e tartalmazza az intézmény működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket Zalaegerszegi

Részletesebben

A Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Iskolai Könyvtárának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ ISKOLAI SZMSZ FÜGGELÉKE

A Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Iskolai Könyvtárának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ ISKOLAI SZMSZ FÜGGELÉKE A Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Iskolai Könyvtárának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ ISKOLAI SZMSZ FÜGGELÉKE HOSSZÚHETÉNY 2013. 1.Az iskolai könyvtár működési szabályzatának

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott üléséről. Mutató:

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott üléséről. Mutató: Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2013. október 31.-i

Részletesebben

BAKONYI TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

BAKONYI TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 BAKONYI TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Zirc 2011 2 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja és hatálya 1. 1. A Szervezeti és Működési

Részletesebben

Késő antik transzformáció(k) a valeriai limes mentén

Késő antik transzformáció(k) a valeriai limes mentén PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR INTERDISZCIPLINÁRIS DOKTORI ISKOLA ÓKORTÖRTÉNETI DOKTORI PROGRAM: A Kárpát-medence és az antik világ népeinek története, kultúrája és kapcsolataik az ókorban

Részletesebben