Folytatjuk az óbudai közösségépítést

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Folytatjuk az óbudai közösségépítést"

Átírás

1 Szeptember 21-én ünnepélyesen is átadták az Esernyőst, az Óbudai Kulturális Központ legújabb intézményét, mely a Fő téren várja naprakész kulturális és turisztikai ajánlásokkal az érdeklődőket. Az emberek közti kapcsolatteremtés és a közösségépítés áll Bús Balázs polgármester választási prog ramjának középpontjában. Az Óbuda-Békásmegyert 2006 óta vezető várospolitikussal a kerületi programjáról, az együttműködés lehetőségeiről beszélgettünk, és arról is, hogy miként segítheti a kormányzati támogatás a III. kerület megújítását. 7. oldal Folytatjuk az óbudai közösségépítést A közös nevező Varga Mihály: Élhető várost építünk A közösségi célú fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt Óbuda-Békásmegyer polgár mestere, aki 8 éve áll a városrész élén nyilatkozta lapunknak Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter, a III. kerület országgyűlési képviselője is támogatja az itt élők életminőségét javító lépéseket. 6. oldal megújul a heltai téri vásárcsarnok Horgas Eszter Bús Balázsról: Hamar kiderült számomra, hogy milyen intenzíven dolgozik Óbuda kulturális életéért, és ezzel persze be is lopta a szívembe magát.

2 Bús Balázst jó polgármesternek tartom Budapestnek a határozott elképzeléseknél is többre van szüksége mondta Tarlós István, amikor a főváros előtt álló feladatokról kérdeztük. A főpolgármester arról is beszélt, hogy csak egyetlen reálisan megvalósítható programot ismer, és annak végrehajtására készen áll. Az eddig elért eredmények összegzése során több, III. kerületet érintő fejlesztésről is szó esett, s azt is elárulta, mely ügyeket támogatták közösen Óbuda-Békásmegyer polgármesterével. Mit emelne ki a négyéves önkormányzati ciklus legfontosabb eredményei közül? A teljesség igénye nélkül felsorolva: befejeztük, megépítettük az M4-es metrót, befejeztük az M2-es járműveinek cseréjét. Előkészítettük, és a Kormány támogatásával indítjuk az évtizedekig elhanyagolt M3-as metró felújítását. Nem kevesebb, mint hat ránk hagyott pert megnyerve befejeztük a Bálna épületét. Több mint 500 autóbuszt kicseréltünk, újabb 150 cseréje folyamatban van. Nemsokára új trolik, villamosok, elektromos buszok érkeznek. Elkészült az elődeink által folyton csak ígérgetett csepeli gerincút. Több mint 100 km új csatornát építettünk. Beindult és az első hetek tapasztalatai alapján óriási sikert aratott a budapestiek körében a MOL Bubi közbringa rendszer. Közel 50 km kerékpárutat építettünk. Felújítjuk az 1-es és a 3-as villamos vonalát, az előbbit meg is hosszabbítjuk, így végre villamossal is át lehet kelni a Rákóczi hídon. Európai színvonalú utastájékoztatási rendszert alakítottunk ki a BKV vonalain (FUTÁR-program), 180 új, érintőképernyős jegy- és bérletautomatát állítottunk üzembe. Új taxisrendeletet alkottunk. Több mint 500 új biztonsági kamerát helyeztünk el közterületeken és BKV-járműveken. Megkezdtük a százlábú híd és a Sibrik-felüljáró felújítását. Folyik a Margitsziget-program és az állatkert-projekt megvalósítása. A Belügyminisztériummal közösen hajléktalanprogramot hajtunk végre. Jelentős mértékben javítottuk a közterületek állapotát. Ami a legfontosabb: a korábbi ciklusokkal ellentétben 2010 és 2014 között Budapesten nem volt korrupciós botrány, sem sztrájk, és észrevehetően javítottunk az önkormányzati folyamatok átláthatóságán. Az 1-es villamos felújított útpályája Az elmúlt négy évben jelentős fejlesztések kezdődtek a budapesti közlekedésben. Az útfelújítások, a villamospályakorszerűsítések forgalomkorlátozásokkal, du gók kal járnak, melyek miatt gyakran kritizálják a Budapesti Közlekedési Központot. Jogosak ezek? Nyilvánvaló, hogy ahol építkeznek, ők pedig ezt teszik, ott forgalmi dugók keletkeznek. Vannak uniós forrásokból finanszírozott beruházások, ahol a múltból adódó késedelem van. Mivel ezekkel a pénzekkel időben el kell számolnunk, különben elvesznek, ezért előfordulnak párhuzamosan indított közlekedési beruházások. Tudom, hogy ez okozhat átmeneti kellemetlenségeket. Hosszú távon azonban ez még mindig jobb a városnak, mint ha hagynánk veszni a forrást, és a lerongyolódott infrastruktúra még rosszabb állapotba kerülne. Egyébként furcsa, eddig szokatlan jelenség észlelhető. Korábban mindig az volt a baj, hogy nem épült semmi. Most, hogy épül, ez a baj, egyesek mindent kifogásolnak. A villamosvonalak rekonstrukciójának fontos része az 1-es pályájának korszerűsítése és a budai fonódó villamoshálózat kialakítása. Mikor készülnek el ezekkel? Az 1-es villamos vonalának felújítása, illetve meghosszabbítása ütemterv szerint halad. Az 1-es északi szakaszát, az óbudai végállomás és a Vágány utca között már 2014 júniusában átadtuk, és megindult a forgalom a Puskás Ferenc Stadion és a Közvágóhíd közötti pályaszakaszon is. A vonal zuglói szakaszán várhatóan az ősz végéig zajlanak a rekonstrukciós munkálatok, és épül a Rákóczi hídon átvezető, dél-budai szakasz is. Ezzel közel tíz év után ismét új villamospálya épül a fővárosban. A teljes beruházás tervezett befejezése 2015-ben várható. A Budai fonódó villamoshálózatot illetően amellyel átszállásmentes kötött pályás kapcsolatot hozunk létre Észak- és Dél-Buda között a Közbeszerzési Döntőbizottság nemrégiben engedélyezte a kivitelezői szerződés megkötését. A kivitelezési munkák a szerződéskötést követően kezdődhetnek meg, a beruházás megvalósításának végső határideje 2015 közepe. Mely tervek valósultak meg a 2013-ban elfogadott Budapest új városfejlesztési koncepciójából? A városfejlesztési koncepciót közel két éves előkészítő munkát és széles körű társadalmi egyeztetést követően fogadtuk el. A koncepció a városvezetés jövőképét, városfejlesztési céljait tartalmazza a 2030-ig terjedő időszakra vonatkozóan, ezért kissé korai még a kérdés. A városfejlesztési koncepcióban is célul tűztük ki, és a Duna-menti területek fejlesztési tanulmánytervében megerősítettük a Dunával együtt élő város megteremtését. A hosszú távú városfejlesztési koncepció mellett elfogadtuk a területfejlesztési koncepciót is. A kerületi önkormányzatokkal egyetértésben, közösen megalkottuk a tematikus fejlesztési programokat, melyek felsorolják a Duna-parti és barnamezős területek fejlesztési terveit, illetve a szociális városrehabilitációs elképzeléseket. A városfejlesztési koncepció hosszú távú terveit alapul véve megalkottuk az új, integrált településfejlesztési stratégiát is, amely már konkrét projektek sokaságát teszi megvalósíthatóvá a következő ciklusban. Elfogadtuk a Balázs Mór-terv társadalmi egyeztetési változatát. Budapest új, városi mobilitás terve a 2014 és 2030 közötti időszakra fogja meghatározni a közlekedésfejlesztés kereteit. A terv hazai gyakorlatban még nem alkalmazott fenntartható városi mobilitási tervezési módszertannal készült, szemlélete a városban élő embert és környezetét állítja a tervezés középpontjába. Ilyen átfogó és részletes előkészítő munka a rendszerváltozás óta Budapesten még nem történt. Minden stratégia annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. A város fejlesztését szolgáló koncepciókat, terveket azért alkottuk, hogy felkészülten vághassunk bele a as uniós programozási időszakba. Közel harminc egyenként is 15 milliárd forintot meghaladó értékű egyedi nagyprojekt és több tucat kidolgozott kisebb projekt tervével kezdünk bele az új ciklusba. Közel 20 kilométer új szennyvízvezeték épül Óbudán; a főváros 16 kerületét érintő Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt részeként, európai uniós forrásból. A környezetvédelmi óriásberuházás befejeztével közel 20 ezer család élete válik komfortossá a fővárosban. Már a 2010-es választási programom kiemelt célkitűzése volt, hogy az előző városvezetés által megígért, de el sem kezdett projektek megvalósuljanak. A Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése elnevezésű projektnél elődeink 2003 és 2010 között még addig sem jutottak, hogy a pályázatot benyújtsák. Ezzel szemben a Brüsszellel és az önkormányzatokkal folytatott tárgyalásaink eredményeképpen a BKISZ-projekt keretében közel 240 kilométer új csatorna épül, így a főváros csatornázottsága elérheti a 95 százalékos szintet. A fejlesztés révén mintegy 14 ezer budapesti ingatlant kötnek rá a közműves szennyvízelvezető rendszerre. A beruházások jó része Óbudát is érinti. Hol tart most például a környezetvédők által oly sokszor támadott római-parti gát ügye? Mikor kezdődik az építkezés? 2013 júniusában soha nem látott 891 centiméteren tetőző árhullám vonult le a Dunán. Budapesten a 90 kilométer hosszú fővédvonal mentén zajlott a védekezés. Az árvíz után felmérettem a budapesti védvonalak, árvízvédelmi berendezések állapotát. A jövőben ugyanis gyakoribbá válhatnak a 8 métert elérő, sőt azt jelentősebben meghaladó árhullámok, amelyek érkezésére fel kell készíteni a budapesti védműveket. A római-parti védmű 2016 őszére készülhet el. A korábbi városvezetés amely szintén parti védmű mellett tette le korábban a voksát több mint másfél évtizeden át csak ígérgetett, de semmilyen gyakorlati lépést nem tett. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság állásfoglalása tisztázta a helyzetet, hogy a part mentén, és ne a Nánási út Királyok útja nyomvonalon létesüljön a mobilgát, amelynek az időközben módosult jogszabályi rendelkezés alapján megváltozott árvízvédelmi szintnek is meg kell felelnie. Az így szükségszerűvé vált áttervezés folyik. A cél nemcsak a Római-part, hanem a teljes csillaghegyi öböl védelme. A jelenlegi városvezetés nem csak terveztetett, szakvéleményeket szerzett be, előkészített, de a kormány segítségével már a források jelentős részét is biztosította. Sok szó esett a Szent Margit Kórház önállóságának visszaállításáról. A konkrét ügyön túl, mi a törekvésük üzenete? Bús Balázs polgármester úrral szeptember 12-én adtuk át a Szent Margit Kórház megújult kardiológiai osztályát. A 75,5 millió forintos beruházás révén egy nyolcágyas szubintenzív szoba, valamint 19 teljesen felújított kórteremben 49 aktív A békásmegyeri lakótelep nyugati oldalát körülölelő útszakasz teljes egészében megújul kardiológiai esetek ellátását szolgáló ágy áll a betegek rendelkezésére. A fejlesztést több mint 13 millió forinttal támogattam a főpolgármesteri keretből. Mindig is szívemen viseltem a kórház sorsát, és a III. kerület vezetésével sokat tettünk azért, hogy tavaly év eleje óta ismét önálló intézményként működhessen. Az önkormányzat bizonyos értelemben akkor is tud segíteni az egészségügyben, a város egészségügyi ellátásában, ha nincs függelmi kapcsolatban az intézményeivel. Csak az a lényeges, hogy ezt reális, életszerű körülmények között, reális, életszerű és megvalósítható ígéretekkel tegye, ahogy ezt mi tettük Bús Balázs polgármesterrel. A Szent Margit Kórház továbbra is számíthat a főváros segítségére. A III. kerületnél maradva, hogyan értékeli utódja, Bús Balázs polgármester eddigi tevékenységét? Bús Balázst régóta ismerem, hiszen 2006-ig az egyik alpolgármesterem volt Óbudán. Örülök, hogy folytatja azt a munkát, amit akkor kezdtünk el Óbuda-Békásmegyer érdekében. Bús Balázst jó polgármesternek tartom. Amennyiben ismét bizalmat szavaznak önnek a fővárosiak, melyek a legsürgetőbb feladataik? Van még tennivalónk, ez a napnál is világosabb. Nem akarok azonban terjengős, meg nem valósítható, felelőtlen ígérgetésekbe bocsátkozni. Ilyen társasjátékokban mi nem fogunk részt venni. A megkezdett munkát akarjuk céljainkat szem előtt tartva folytatni. A cél pedig nem változott: Budapestet még élhetőbb és szerethetőbb, modern európai nagyvárossá tenni. Budapestnek ma határozott elképzeléseknél is többre van szüksége. 2 A tett az első, a szó a második. Közösséget építünk. A tett az első, a szó a máso

3 A újjáépített gázgyári tornyok Megvalósítható és kidolgozott tervek kellenek, amelyek az előttünk álló években is biztosítják a város töretlen fejlődését. Ilyen tervekkel ma kizárólag mi rendelkezünk. Tettre készen és felkészülten állunk az újabb próbák elé. Felújítjuk az M3-as metrót, a földalatti kocsijait is le kellene cserélni, bevezetjük az elektronikus jegyrendszert a BKV-nál, befejezzük az 1-es villamos meghosszabbítását, folytatjuk a buszok cseréjét, elektromos buszok lesznek a Várban. Felújítjuk a Lánchidat, de nem engedem a kiszélesítését. Folytatjuk a P+R parkolók építését, 11 főútvonal felújítása várható, és folytatjuk a Duna-part rendezését, lecseréljük a kishajóflottát, és kiterjesztjük a barnamezős területeknek a kezelését. Folytatjuk a Margitsziget fejlesztési koncepciójának végrehajtását, a közelmúltban átadott felújított Japánkert és Zenélőkút után többek között teljesen megújítjuk és kiszélesítjük a futókört, további biztonsági kamerákat létesítünk, és új játékszigetet alakítunk ki. Az állatkert fejlesztési programját is folytatjuk: a Vidámpark helyén már létrehoztuk a Holnemvolt Parkot, de a területen maradt nosztalgiajátékok korszerűsítése még hátravan. Létrehozunk egy meseparkot és a Pannon Parkot, benne a Biodommal. Ennek az a lényege, hogy visszamegyünk legalább tízmillió évet a miocén korba, a földtörténeti újkorba, bemutatva az akkor élt állatokat. Életképes programot és finanszírozási rendszert kell kialakítani a panelépületek gépészeti és szigetelési felújítására, csak ezt követheti új bérlakásprogram indítása, ami az állam részvétele nélkül nem reális. Érdemes megjegyezni, hogy az összes Budapesti lakás mindössze 0,2 százaléka van fővárosi önkormányzati tulajdonban. A hajléktalanok helyzetével összefüggésben elsősorban a szociális vonalat kell erősíteni, minden mérhető paraméterben előrelépés volt ezen e téren. Elvárható viszont cserébe, hogy a város funkcionális pontjait ne tegyék élhetetlenné emberhez méltatlan életvitellel. Továbbra is sok kritikát kapok azoktól, akik túl enyhének tartják az eddigi intézkedéseket. Nekem nemcsak a néhány ezer hajléktalant, hanem a többi 1,7 millió budapestit is képviselnem kell. A budapestiek a jövőben is számíthatnak ránk. A főváros most jó irányba halad. Nem fordulhatunk vissza. Új közösségi térrel gazdagodott Békásmegyer. A Templom téri szabadidőpark hangulatát a zöldfelületek határozzák meg, melyek a park egyes funkcióit is jól elkülönítik egymástól, így minden korosztály magáénak érezheti. Az idősebbek számára pihenőpark épült, az aktívabbak a kültéri fitneszeszközökön sportolhatnak. A kisgyerekeké a játszótér, a kamaszoké pedig a hátul található, körbekerített sport- és szabadidő pálya. A kerület másik szabadidőparkja 2012 augusztusában épült a Gladiátor utcában szeptemberében nyitotta meg kapuit az Óbudai Múzeumhoz tartozó Goldberger Textilipari Gyűjtemény. A Goldberger című új állandó kiállítása a nagy múltú iparmágnás Goldberger Leónak és családjának korszakokon átívelő történetét mutatja be. Az épületben Goldberger Műhely néven fiatal alkotóknak, dizájnereknek is bemutatkozási lehetőséget kínáló rendezvénycentrum és kávézó is nyílt. Milyennek látja Óbuda-Békásmegyert? Deák Hunorné (71) nyugdíjas: Azt tapasztalom, hogy a III. kerületben a döntéshozók figyelnek a véleményünkre, és szükségleteinkre. Örülök, hogy támogatják a rászoruló kortársaimat és azt is, hogy a nyugdíjas klubokban igényes környezet és mindig jó hangulat fogad bennünket. Szobonya-Hajnal Etelka (31) nagycsaládos: Számomra a család és négy gyermekem a legfontosabb. Szeretném, biztonságban és jó körülmények között tudni őket. Remélem, hogy nem kell igénybe vennem semmilyen szociális támogató szolgáltatást, de megnyugtat, hogy ha baj történne, számíthatok segítségükre. A IV. Óbudai Rehab Atlétika Kupa a III. kerületi TUE pályán került megrendezésre, ahol több sportágban mérhették öszsze tudásukat több budapesti fogyatékosokat ellátó szociális nappali intézmény ellátottjai Több mint 100 versenyző mérte össze gyorsaságát és ügyességét 60 m-es futásban, kislabda hajításban, távolugrásban és m-es váltófutásban. A versenyzők az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ és további 9 budapesti fogyatékosokat ellátó szociális nappali intézmény ellátottjai közül kerültek ki. A verseny jó hangulatban zajlott, és a végén Szandi koncertjével zárult. A rendezvényen részt vett ingyenes szűréssel a Gáspár Nikolett (19) főiskolás: Békásmegyeren lakom, nem éppen bulinegyed. Viszont itt a kerületben is egyre több a vállalható hely, ahová lemehetek a barátaimmal. Ja, és végre normális magyar előadók lépnek fel a kerületi rendezvényeken. Antal András (54) személyi- és vagyonőr: Őszintén szólva féltem a kocsimat. Napi tapasztalat, hogy többnyire nincs a házunk kör nyékén szabad parkolóhely. Most jó pár férőhellyel bővítették a kapacitást, így már rálátok az ablakból. Ha lesznek új térfigyelő kamerák, azt külön megköszönöm. Remélem, hogy jut majd figyelem és főleg pénz a mi panelházunk korszerűsítésére is. Több mint 100 versenyző a IV. Óbudai Rehab Atlétika Kupán Szent Margit Rendelőintézet és Budapest Főváros Kormányhivatala II. kerületi Népegészségügyi intézete, valamint a Rák Ellen az Emberért, a Holnapért Társadalmi Alapítvány is különböző programokkal. A díjakat Bús Balázs polgármester, Török Ferenc önkormányzati képviselő, Engelhardt Katalin és Ráczkó Gitta úszó paralimpikonok, Studniczky Erzsébet a Flóra Értelmi Fogyatékosokért és Autistákért Alapítvány képviselője és Sarudi Károlyné, a Tájoló Szociális Egyesület elnöke adta át. civil Nyilatkozat Bús Balázs polgármester újraválasztásának támogatásáról Alulírott civil szervezetek megelégedéssel és megnyugvással tapasztaltuk, hogy az a kiegyensúlyozott, töretlen fejlődés és szélsőségektől mentes, higgadt politizálás amely mindig is jellemző volt Óbudára az elmúlt négy évben is folytatódott. Az elmúlt időszakban Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának munkája a helyi közösségek létrehozását, illetve megerősítését is szolgálta, s mivel ezt mi magunk is fontos érdeknek és értéknek tartjuk, ezért Bús Balázst, Óbuda-Békásmegyer jelenlegi polgármesterét támogatásunkról kívánjuk biztosítani. Személyében olyan embert ismertünk meg, aki a kerületben élők önszerveződésének pártolójaként a helyi civil szervezetekkel konstruktív viszonyt alakított ki. Egyben kifejezzük azt a véleményünket, hogy Óbuda-Békásmegyer lakosságának és a városrész fejlődésének érdekét is a helyi civil szerveződésekkel együttműködő, valamint a Kormánnyal és a Fővárosi Önkormányzattal is jó viszonyt ápoló kerületi vezető képes leghatékonyabban szolgálni. Bús Balázst, Óbuda-Békásmegyer jelenlegi polgármesterét ilyen vezetőnek tartjuk, ezért jelölését és újraválasztását támogatjuk! Támogatók Kelt: Óbuda-Békásmegyeren, szeptember 1-jén Braunhaxler Egyesület Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Derűs Évekért Alapítvány Együtt Óbudáért Egyesület Elveszett Állatok Alapítvány Ganz Villamossági Evezős Klub Kaszások Óbudai Ifjúsági Klub Egyesület Óbudáért Békásmegyerért Egyesület Óbudai Cívis Klub Egyesület Óbudai Széchenyi Kör Óbudai Wellness és Diáksport Egyesület Összefogás Óbudáért Egyesület Reménysugár az Idősekért Alapítvány Római Sport Egyesület T-Art Alapítvány Zöldebb Óbudáért Egyesület dik. Közösséget építünk. A tett az első, a szó a második. Közösséget építünk. 3

4 mi Bús Balázst támogatjuk! Horgas Eszter fuvolaművész Magyarországon koncertezve, akaratlanul is kialakulnak kedvenc helyeim, ahová nagy örömmel térek vissza. Óbuda is ilyen! Az óbudai nyár szervezői öt éve kerestek, és kértek fel először. A koncerten Bús Balázs polgármester is ott volt, aki nemcsak támogatja, de értékeli és élvezi is a kulturális programokat. Olyan politikus, aki megpróbálja az emberek valódi érdekeit szolgálni, és a rábízott városrészt élhető, szerethető hellyé tenni. Hiszem, hogy valódi közösségek kultúra nélkül nem létezhetnek. Ott érezhetjük magunkat igazán otthon, ahol másokkal közösen élhetünk át igazi élményeket egy koncert, egy kiállítás vagy egy színházi előadás által. Bús Balázs intenzíven dolgozik Óbuda kulturális életéért, és ezzel be is lopta magát a szívembe. Loór Veronika tanítónő, Zipernowsky Károly Általános Iskola Bús Balázs polgármester úr mindig is szívügyének tekintette és tekinti ma is a kerületben működő oktatási intézményekben folyó magas színvonalú oktató-nevelő munka támogatását. Az önkormányzat segítségének köszönhetően évről-évre egyre több intézmény, és azok környéke került felújításra, rendezésre. Tartalmas szabadidős programok szervezésével igyekszik színesebbé tenni a kerület lakóinak mindennapjait. Az általa vezetett önkormányzat anyagi támogatásának köszönhetően az elmúlt években több száz gyermek tölthetett el felejthetetlen napokat a Sóstói Ifjúsági Táborban a Balaton partján. Remélem, hogy az elkövetkező 5 évben is folytathatja a munkát a kerület lakóinak legnagyobb megelégedésére. MIklai Zsanett a Vasas-Óbuda felnőtt női röplabdázók csapatkapitánya Héja Domonkos karmester Csapatkapitányként nagyon jó érzés, hogy Bús Balázs polgármester úr és az óbudai önkormányzat ennyire fontosnak tartja a kerületi sportot. Ez a biztonságos háttér szükséges ahhoz, hogy nekünk csak a játékra kelljen koncentrálnunk. Támogató odafigyelése is nagyban hozzájárult az elmúlt években elért magyar bajnoki és kupa győzelmeinkhez. Egy szimfonikus zenekar megszólalásához, együtthangzásához szükség van egy rátermett karmesterre. A dirigens feladata, hogy figyeljen az arányokra, új, úttörő zenei megoldásokat valósítson meg a zeneművekben. Ezeknek a megoldásoknak azonban alapfeltétele, hogy a karmestert elfogadja, tisztelje a zenekar. Ferencsik János szerint az orchestra élén álló személy elsősorban pszichológus és csak másodsorban zenész. Az emberekkel kell, hogy közös hangot találjon, nyilvánvalóvá téve, hogy amit elképzelt, az a megoldás, az összhang, a zene érdekeit szolgálja, így juttatván el azt a közönséghez, csodálatos, olykor katartikus élményt okozva. Egy kerület vezetése, irányítása számomra hasonló feladatnak tűnik. Esetenként széttartó érdek összehangolása, a feladatok, célok elfogadtatása akár különböző hangszereken játszó emberekkel. Bús Balázs úttörő ötleteivel, innovatív megoldásaival és mindenek előtt Óbuda feltétlen szeretetével vívta ki tiszteletemet. Polgármesternek lenni szolgálat és nem karrierépítési lehetőség. Bús Balázs ezt pontosan tudja és képes arra, hogy bizonyos helyzetekben akár politikusi mivoltát félretéve ember maradjon, elnyerve ezzel egy óriási zenekar ebben az esetben a III. kerület tiszteletét, megbecsülését. Benkó Sándor zenekarvezető, egyetemi oktató Az elmúlt években igaz jó barátokra leltem Óbudán, legyenek bár a kultúra napszámosai, egyetemi oktatók vagy politikusok. Különösen nagyra értékelem azok gondolatait, akik a kultúra ápolását is magukénak érzik. Az egyik fiatal jó barát Bús Balázs, aki 2006-tól polgármestereként a kultúra speciális szigetét hozta létre környezetében. Jóleső nyugalom árad belőle. Csendes, de határozott szavai mindig a későbbiekben igazolt gondolatokat fogalmaznak meg. Nyugodtsága, őszintesége, a családról alkotott véleménye, az élet értelméről és életünk feladatiról megismert felfogása annyira hasonlítanak a magaméira, hogy mi valójában szavak nélkül is értjük egymást. Úgy hiszem, hogy együtt a zenében és a közéletben is újból és újból nagy, közös sikert élhetünk át. Badacsonyi Szabolcs A Szent Margit Kórház főigazgatója Köszönettel tartozom Bús Balázsnak kórházunk önállóvá válásában játszott aktív szerepéért. Országgyűlési képviselőként és polgármesterként egyaránt minden fórumon kiállt Óbuda kórházáért, ezzel jelentős segítséget és támogatást nyújtott a szükséges döntések meghozatalához. A Szent Margit Kórház vezetése ennek elismeréseként adományozta 2013-ban Bús Balázs polgármesternek a Szent Margit Kórházért emlékplakettet. Rendszeresen, összesen 600 adag meleg ételt oszt ki az Ételt az Életért program, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők szegényélelmezési programja keretében, az óbudai polgármester támogatásával. Májusban a gyereknapon, a Szőlő utcai Faluház parkolójában mintegy 800 rászoruló kerületi lakost láttak vendégül meleg ebédre, valamint egy rendkívül gazdag, friss és tartós élelmiszerekből álló különleges élelmiszercsomaggal ajándékozták meg őket. A csomagban az alapvető élelmiszerek mellett joghurt, többféle gyümölcs, zöldség, müzli szelet, minőségi csokoládé, de még gyerekvitamin is volt. Az akciót az óbudai családsegítő által regisztrált, a kerületben lakó, leginkább rászoruló családok számára hirdették meg. A Krúdy-év zárásaként tavaly felavatták a Szindbád-szobrot a Fő téren. A szobor Krúdy Gyula emlékét idézi meg a Postakocsi vendéglő előtt, amelyet az író születésének 135., és halálának 80. évfordulója alkalmából állíttatott az önkormányzat. Május végén megnyílt a második Gyerek KönyvMegálló, ezúttal a Zemplén Győző utcában. (Az első a Silvánus sétányon, a játszótér mellett található.) Ezzel összesen már öt helyen találkozhatnak az olvasók a szabadtéri könyvszekrényekkel. A könyvcsere lehetőségének megteremtésével az önkormányzat az olvasást kívánja népszerűsíteni. Elkészült az Óbudai Promenád. A fejlesztések eredményeképpen a Lajos utca Szépvölgyi út Bécsi út Nagyszombat utca által határolt terület új térburkolatot kapott, és hozzá kapcsolódó kibővített zöldfelületekkel gazdagodott. Megújult a közvilágítás, parkolók és gyalogoszóna került kialakításra. A fejlesztés keretében megújított Kolosy téri piac első emeletén működik a Civilház, Óbuda-Újlak Kulturális és Információs Központja, ahol civil és vállalkozói fórumok kaptak helyet. 4 A tett az első, a szó a második. Közösséget építünk. A tett az első, a szó a máso

5 A III. kerületiek és a városrészbe látogatók minden évben részesei lehettek az önkormányzat nagy rendezvényeinek. Óbuda Napja eseményeivel 2014-ben a megszokott helyszínek mellett már a Gázgyári lakótelepen és Kaszásdűlőn is találkozhattak az érdeklődők. Az Óbudai Nyár programsorozat igényes komolyzenei koncertekkel, színpadi művekkel és szabadtéri filmvetítésekkel várta azokat, akik a fővárosban töltötték a nyarat. Az Advent Óbudán télen a karácsonyi hangulat megteremtését segítette. A gyermekek előadásaikkal, a vásári árusok portékáikkal, a hivatásos előadóművészek pedig produkcióikkal tették emlékezetessé az ünnepi készületet. Kaszásdűlői Kulturális Központ, azaz 3K a neve az Óbudai Kulturális Központ új házának, melyet 2013 szeptemberében nyitottak meg a Pethe Ferenc téren. A korábban az egykori MDF által birtokolt intézmény évek óta kihasználatlanul állt, ma már azonban a környék új kulturális központja. A ember befogadására alkalmas intézmény Törökkő, Filatorigát és Kaszásdűlő területén élőknek kínál közösségi és művelődési színteret. mi Bús Balázst támogatjuk! Szandi előadóművész-énekesnő Markovits László a Vasas SC elnöke Bús Balázs tetteivel már sok éve bizonyítja, mennyire fontos számára Óbuda és Békásmegyer sorsa. Régóta itt élő emberként ezt már számtalanszor tapasztaltam személyesen is, ezért számomra egyértelmű, hogy őt szeretném újra polgármesterünknek. A Vasas Sport Club, és én személy szerint is sokat köszönhetünk Bús Balázs polgármester úrnak, és az általa irányított önkormányzat vezetésének. Óbuda évek óta jelentős mértékben járul hozzá működésünkhöz, és ezt a törődést nemcsak anyagi, hanem emberi vonatkozásokban is érzékeljük. Bízom benne, hogy a sikeres együttműködésünk a jövőben is folytatódik! Hajrá, Vasas-Óbuda! Tauner Józsefné Aranka a III. kerület Idősügyi Tanácsának alelnöke Bús Balázs polgármester az idős emberek iránt tanúsított szociális érzékenységét, segítőkészségét hosszú évek óta megtapasztalhatom, Jó szívvel fordulhatok hozzá kérdéssel, kéréssel. A kezdetektől támogatta a civil nyugdíjas klubok működését, mely hozzájárult ahhoz, hogy a kerületi nyugdíjas emberek tartalmasabb életet élhessenek. Polgármestersége alatt, a klubok programjainak köszönhetően öszszetartó közösségek épültek. Óbudán kimagasló minőségű a szociális ellátás, az idősgondozás, melyet az ő sokéves munkájának köszönhetünk. Az időskorúak ellátása, életkörülményeinek javítása érdekében végzett szakmai munkája, empátiája, segítő szeretete, embersége miatt ajánlom nyugdíjas társaimnak, hogy Bús Balázst válasszák meg a III. kerület polgármesterének. Dr. Varga József állatorvos A kerület által támogatott alapítvány kuratóriumi elnökeként azért támogatom Bús Balázs polgármester urat az újraválasztásában, mert őnélküle és az általa vezetett önkormányzat segítsége nélkül képtelen lett volna az alapítvány több mint tízezer gyermeket oktatás keretében megismertetni az állat-, természet- és környezetvédelemmel, illetve több mint nyolcszáz állatot alapítványi állategészségügyi segítségnyújtásában részesíteni, 207 rászoruló állattartót támogatni. Győri dani Lajos a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke Óbudát és a Máltai Szeretetszolgálatot különleges kapcsolat fűzi össze egymással. Évtizedek óta egyre fejlődik az együttműködésünk, úgy hiszem azért, mert azonos módon gondolkodunk a közösségek fontosságáról, a közösségvállalás felelősségéről, a szegénység és a nyomor tűrhetetlenségéről. A közös munka motorja és irányítója mindvégig Bús Balázs volt, ami pontosan megmutatta számunkra, hogy a mi ügyeink ugyanolyan fontosak számára is, mint nekünk. Büszkék vagyunk arra, hogy együtt dolgozhatunk Óbudáért, az itt élőkért, és bízunk abban, hogy a közösségért végzett munkája alapján az itt élők további bizalmat szavaznak annak a gondolkodásmódnak és értékrendnek, amelynek mentén városunkat irányítja. Turcsánné Horváth Annamária együttesvezető, néptánc oktató Bús Balázs a tettek embere. Következetes munkájával elérte, hogy Óbuda fővárosunk legélhetőbb kerületévé váljon. A kulturális életünkért is nagyon sokat tett. Nevéhez köthetők az olyan hagyományteremtő nagyrendezvények, mint az Advent Óbudán, az Óbudai Nyár, az Óbuda Napja és a Korok Fesztiválja. Ezek az igazi közösségteremtő alkalmak jelentőségükben messze túlmutatatnak kerületünk határain. Bús Balázs fedhetetlen, tiszta jellemű ember, aki méltán érdemelte ki a választók bizalmát. Szívből ajánlom ezúttal is a polgármesteri tisztség betöltésére. Gyepes Lajos Római Sport Egyesület, elnök Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármes tere immár nyolc éve kimagasló szakmai hozzáértéssel és szeretettel vezeti kerületünket. Ez alatt Óbuda nagyot változott, a kulturális és a civil élet jelentősen felpezsdült. A kerületi sport és kulturális rendezvényeken több ezer ember élvezheti a mozgás és a kikapcsolódás örömét a gyermekektől a nyugdíjasokig. Jó látni, ahogy a kerületi civil szervezeteket támogatja, összefogja. Lehetőséget biztosít számukra, hogy munkájukat kiváló feltételek között, magas színvonalon tudják végezni. Számára a kerületben élő polgárok egészsége, életminőségük javítása kiemelt helyen áll, ezt bizonyítja a Margit Kórház függetlenségének kiharcolása is. A város egyik legélhetőbb kerületévé tette Óbudát, ezért jó szívvel ajánlom az itt élők figyelmébe, mint a jövő polgármesterét. dik. Közösséget építünk. A tett az első, a szó a második. Közösséget építünk. 5

6 A kerületi rendőrkapitányság két új Dacia Duster típusú gépkocsit vehetett át 2012 decemberében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatától. A járművek a rendőrautóvá alakítás után már járőrautóként szolgálják a kerületben élők nyugalmát. Az egyik gépkocsit a bűnügyi szolgálat használja, a másik, amely négykerék-meghajtású, a közrendvédelmi járőrszolgálat munkáját könnyíti meg, elsősorban a kerület hegyvidéki területein áprilisában, a lengyel és a magyar államfő jelenlétében avatták fel a Katinyi mártírok parkjában az 1940-es szovjet mészárlás áldozatainak emlékművét a kerületben. A Nagyszombat utca Bécsi út Árpád Gimnázium Szőlő utca által határolt közterület füvesítésére, parkosítására az önkormányzat közbeszerzési eljárást kezdeményezett, a győztes pályázó a szűk határidőket betartva végezte el a munkát. Ősszel nyitja meg kapuit Csillaghegyen a Makovecz-stílusú, Hunyadi utcai bölcsőde, mely kiváltja az Álmos utcai, leromlott állagú bölcsődét. (Az új épület területén korábban egy elavult játszótér állt, pótlására egy korszerűbb épül az óvoda és a bölcsőde közötti téren.) Az új intézmény több mint félszáz gyermek számára biztosít ellátást, az így létrejövő kapacitásbővítés a környéken lakó kisgyermekes szülőknek jelenthet könnyebbséget. A közös nevező Varga Mihály: élhető várost építünk Országgyűlési képviselőként és gazdasági miniszterként milyen ügyekben tudja segíteni munkája során a III. kerületet? Személyes és napi kapcsolatban állok a kerület vezetőivel és a választókörzetemben élőkkel, így minden lényegesről értesülök, ami itt történik: örömről, bánatról. Választókerületem egy része még mindig hiányosan közművesített terület, ezért az egyik ilyen örömöm, hogy 2015 márciusáig közel 19 kilométernyi új csatorna épül. Miniszterként segíthettem, hogy a fedezetül szolgáló kötvénykibocsátást a kormány jóváhagyta. Minden segítséget megadok a polgármester úrnak ahhoz, hogy ez a folyamat ne álljon meg itt. Sokan panaszkodnak arra, hogy a Duna-parton is magas zaj- és forgalomterhelés, pedig ennek a területnek végképp a pihenést, a rekreációt kellene szolgálnia. Amellett, hogy a Bécsi út és a Szentendrei út környezetében élők az ártalmaktól különösen sokat szenvednek, ezek a sugárirányú főutak urbanisztikai gondokat is okoznak, mert szinte átjárhatatlan részekre szabdalják a kerületet. Ez nem maradhat így örökké, ezért támogatom egyebek mellett új P+R parkolóhelyek létesítését is a városhatáron, hiszen mennyivel jobban járna mindenki, ha a Szentendre felől érkezők valahol letehetnék az autóikat és átszállhatnának tömegközlekedésre! Akár kötöttpályás közlekedésre is, hiszen rövidesen befejezzük a Budapest-Esztergom vasútvonal rekonstrukcióját. Sokat fog javítani a közlekedés helyzetén az M0-ás északi szakaszának megépítése is az új 10-es számú főútig. Ez a 2020-ig elkészülő fejlesztés nem csak Óbudának, de az agglomerációnak is elemi érdeke. Nem túl későn kezdődik az építése? Már régen el kellett volna kezdeni, sőt talán már be is lehetett volna fejezni az építését, de nem szeretnék ebben az ügyben is a néhai szocialista kormányok és a Demszky-féle városvezetés hibáira visszamutogatni. Örüljünk annak, hogy végre sínen van az ügy, és gondolkodjunk a következő megteendő lépésen! Ön miniszterként is szószólója a megújuló energia hasznosításának, a villanyautók elterjesztésének, a tömegsport támogatásának, a közösségi tereknek. Óbudai képviselőként is e jövőbe mutató zöld gondolatkör híve? Képviselőként is, de különösen négygyerekes családapaként és alkalmi sportolóként támogatom az életminőséget közvetlenül javító törekvéseket. Nagyon nagy eredménynek tartom, hogy már 16 szabadtéri sportpark működik a kerületben. Ez jó irány, mert egy élhető város csak sok zöldterülettel, és gazdag tömegsport-kínálattal képzelhető el. Ezért is örülök a rengeteg tömegsport és kulturális rendezvénynek, amelyeken alkalmanként családommal is részt veszek. A közösségi terekre gondolva még nem dőlhetünk hátra. A soron következő feladat például, hogy kormányzati támogatással felújítsuk a Heltai Jenő teret és újjáépítsük a békásmegyeri vásárcsarnokot, de tennünk kell a Hajógyári-sziget és a Mocsárosdűlő megóvásáért is. Fontos feladat az utak, járdák felújítása, ami programszerűen folyik a kerületben. Teljes szívből üdvözlöm az önkormányzat dísznövény- és fatelepítési programját is. Fontos, hogy már kisgyerekként kulturált, egészséges környezetben éljünk, ezért támogatom, hogy pályázati forrásból hamarosan a Szél utcai bölcsőde, a Szivárvány Óvoda, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a Dr. Béres József Általános Iskola is megújuljon. A Csúcshegy és Aranyhegy városrész bölcsődei és óvodai férőhelyeinek számát is növelnünk kell, mert szerencsére nagyon sok a gyerek arrafelé. Pénz, pénz, pénz. Ez a három dolog kell a háborúhoz, legalábbis ahogy az olasz hadvezér, Montecuccoli mondta. Állítólag a békés építkezéshez is ugyanez a három kell Azért ez nem minden esetben van így, hála istennek! Olykor a tenni akarás és jó szándék a döntő. Persze, elfogadom, a beruházásokhoz valóban hasznos, ha van forrás is. Derűlátó vagyok: jó irányba haladunk, az ország gazdasági mutatói szinte minden szempontból kedvezőek. Az elkövetkező években közel 12 ezer milliárd forintnyi uniós forrást fordíthatunk a fejlesztésekre, a hazai vállalkozások megerősítésre. Ennek hatását a kerület lakói is érzik majd. Milyen önkormányzatoknak kiírt pályázatokra utal? A 2014-től 2020-ig terjedő Európai Uniós költségvetési ciklusban Budapest és kerületei számára döntően a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program biztosítja a beruházásokhoz szükséges forrásokat. A leromlott városrészek fizikai és gazdasági megújítása elsősorban a VEKOP támogató programból nyílik lehetőség. Az elkövetkező években is lesznek pályázati lehetőségek az épület-energetikai fejlesztések támogatására is. Óbuda-Békásmegyer tehát folytatni tudja azt az utat, amely alapján méltán nyerte el a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség Klímasztár díját 2013-ban. Ha már a felújításoknál és az egészség kérdésénél tartunk, érdemes megemlíteni a tavaly óta ismét önállóan működő Szent Margit Kórházat. Ön szerint jó ötlet volt ismét önállósítani? Az, hogy lezárult a hét éves felújítási programjának első üteme, és immár a megújult kardiológiai, onkológiai, szülészet-nőgyógyászati osztályán a legkorszerűbb diagnosztikai berendezések segítik a betegek gyógyulását, azt jelzi a számomra, hogy igen. A főváros, a kerület és az állam együttes erővel láttak hozzá a 117 éves kórház megfiatalításához. Úgy értesültem a főigazgató úrtól, hogy a következő időszak legfontosabb feladata a központi műtő felújítása lesz. Mivel ennek költsége a szükséges műszerek beszerzésével együtt meghaladja az egymilliárd forintot, a kórház október közepén kampányt indít az összeg előteremtésére, közéleti személyiségek bevonásával. Rám biztos, hogy számíthatnak, és meggyőződésem, hogy Bús Balázs polgármester sem fog hiányozni a támogatók sorából. Milyen közös terveik vannak Bús Balázzsal, amennyiben polgármesterként továbbra is bizalmat szavaznak neki a polgárok? A III. kerületben már a 2010-es választás előtt körvonalazódott, hogy miként képzeli el polgármester úr a városrész fejlesztését. Ma már világosan látszik, hogy a közösségépítés az a zsinórmérték, melyet évek óta követ. A történelmi Óbuda épített környezetének kisvárosias hangulatú megtartása mellett azokra a közösségi célú fejlesztésekre kíván hangsúlyt helyezni, melyeket egy világváros lakói jogosan várhatnak el a városrész vezetésétől. A jövőkép kialakítása és a fejlesztések mellett természetesen a III. kerület intézményi működésének és szolgáltatásainak biztosítása a legfontosabb. Jelentős városvezetői tapasztalat, szakértelem valamint helyismeret szükséges ahhoz, hogy e kettősségben megtaláljuk a helyes, mindenki számára megfelelő egyensúlyt. Úgy gondolom, hogy Bús Balázsban megvan mindez. Az óbudaiak és békásmegyeriek képviselete olyan közös feladatunk, mely az évek során közel hozott bennünket egymáshoz. Mélyebben megismerve őt azt mondhatom, hogy Óbuda-Békásmegyeren vele folytatódhat a párbeszéd, és a konstruktív városépítő munka. A Heltai Jenő tértől északra új közösségi tér jön létre 6 A tett az első, a szó a második. Közösséget építünk. A tett az első, a szó a máso

7 folytatjuk az óbudai közösségépítést interjú bús balázs polgármesterrel Sokan vettek részt az Óbudai Sport Kft. kirándulásán Több helyen is olvashattunk arról, hogy Óbuda-Békásmegyer számos területen, az itt lakók által is jól érzékelhető módon fejlődött. Milyen konkrétumokat emelne ki az elmúlt ciklus eredményei közül? Az elmúlt években is azt a városépítő munkát folytattuk, amit nyolc éve elkezdtünk a már többször említett közösségépítés alapján. Ennek értelmében igyekszünk mindenkivel civil szervezetekkel, vállalkozókkal, politikai riválisainkkal is együttműködni. Ami a közösségépítést illeti, egy elismert várostervező építész, Jan Gehl egyszer úgy fogalmazott, hogy a várost vissza kell adni az embereknek. Alkalmassá kell tenni a kapcsolatteremtésre, mert ahogy mondja: az ember legfontosabb szükséglete a többi ember társasága. Ez a gondolat áll a mi városfejlesztési koncepciónk középpontjában is. Ezért olyan helyeket, közösségi tereket építettünk, olyan programokat szerveztünk melyek lehetőséget teremtenek a találkozásokra. Említsen ezek közül néhányat! Ezt a célt szolgálja Kaszásdűlőn az új közösségi ház, az újabb idősek klubjai, a békásmegyeri közösségi kert, számos új szabadtéri fitnesz park, és a többi közterületi fejlesztésünk is. Mindezek mellett azonban figyelmet fordítottunk az infrastruktúra állapotára is, az utak, járdák, csatornahálózat korszerűsítésére, az óvodák, iskolák épületeinek karbantartására. Büszkén mondhatom, hogy nagyon sok energiahatékonysági projektben veszünk részt, aminek sikerét a hazai, de az európai Klíma Sztár Díjjal is elismerték. Óbudai Nyár a Fő téren Gratuláció az Óbudai Baseball Aréna fiatal játékosának Eddigi munkájuk folytatását hogyan képzelik el? Nagyrészt az eddigi munkánk által kijelölt vonalon haladnánk tovább. Elkészítettük a részletes programunkat, ezt minden háztartásba eljuttattuk. Nem tudok a kerületben másik politikai erőről, aki a mienkéhez fogható programtervezettel állt volna elő. A jövőbeni munkánkat mindenesetre jelenősen megkönnyíti, ha személyesen is jelen lehetünk a Fővárosi Közgyűlésben, mert így a kerület számára fontos döntésekben közvetlenül érvényesíthetjük a helyiek akaratát, gondoljuk csak a közlekedésfejlesztésre, a parkolásra vagy épp az árvízvédelem kérdésére. Mit terveznek az elkövetkezendő öt évre a III. kerületben? A programunkban leírtaknak érdemes megemlíteni a fő elemeit. Nagy hangsúlyt kívánunk helyezni a közbiztonság további erősítésére. Az egész kerületre szeretnénk a térfigyelő kamerarendszert kiterjeszteni, hogy preventív módon mindenütt csökkenthessük a bűncselekmények számát. Békásmegyeren, ahol már működik ez a védelmi rendszer, nagyon kedvező tapasztalatokat szereztünk. A másik jelentős törekvésünk, hogy minden paneltechnológiával épült társasház megújuljon. Az energiahatékony felújításokat eddig is támogattuk. Programunk harmadik legfontosabb eleme pedig a békásmegyeri vásárcsarnok megújítása. Ez esetben a beruházás volumene miatt szükséges a kormányzat segítsége is. A tervek már elkészültek és szerencsére ígéretünk van arra, hogy támogatni fogják ezt a beruházást. Ezeken túl, a Fővárosi Önkormányzattal együttműködve szeretnénk a Flórián teret megújítani, a városhatárokon pedig új P+R parkolókat létrehozni. Az önkormányzat működteti az oktatási, nevelési célokat szolgáló épületeket, de tudni kell, hogy például a gimnáziumok esetében a tanulók közel fele nem a kerületben lakik. Több százmillió forintos plusz kiadásunk keletkezik emiatt, mert az agglomerációs települések nem járulnak hozzá a működtetési költségekhez, pedig ha így tennének, költhetnénk ezt a pénzt a leromlott épületeink állagának javítására is. Mit várhatnak az idősek, ha a polgári oldal nyeri meg a választást? Azt tapasztaltuk, hogy jelentősen megnőtt a fiatal nyugdíjasoknak az aránya azok körében, akikre eddig idősekként tekintettünk. Az ő számukra értelemszerűen más szolgáltatásokat kell nyújtanunk, mint a valóban idős, esetenként rászoruló társaik számára. A fiatal nyugdíjasoknak, akiknek még a közvetlen családtagjaikon túl meghatározó szerep jut a velük egykorúaknak is, olyan programokat, közösségi tereket, idős klubokat fogunk létrehozni, ahol otthonos körülmények között találkozhatnak a többiekkel. A tervek szerint már idén átadhatjuk Békásmegyeren és a Gázgyári lakótelepen az új idősek klubját és A Pók utcai lakótelepen is szeretnénk mielőbb megnyitni a közösségi házat. Ez utóbbi helyen ugyancsak szükség lesz egy idősek klubjára. Hogyan vélekedik az ellenzék szakmai javaslatairól? Bár nem ismerjük az ellenzéki csoportok programjait, a testületi üléseken tapasztalt magatartásukból, szavazásaikból bizonyos dolgokra lehet következtetni. Lehet például tudni, hogy a kultúrára fordított kiadásokat sokallják, ezért a programok körét szűkítenék, számos eseményt megszűntetnének. Az is aggasztó, hogy több szociális támogatási lehetőséget eltörölnének. Meglepődve értesültem arról, hogy Kiss László, MSZP-s képviselő nagy ügybuzgalommal szorgalmazta, hogy az 1-es villamos vonalát hosszabbítsák meg az Óbudai temetőig. Mivel négy évig önkormányzati képviselő volt, tudhatta volna, hogy a tervek már három éve elkészültek, a pályaszakaszt pedig nem csupán a temetőig, hanem egészen az esztergomi vasút óbudai állomásáig tervezték. Az önkormányzatunk ezt a megoldást támogatja, hisz az agglomerációból érkezők így tudnak a legkényelmesebben a III. kerületbe érkezni, csak így van értelme a villamos pálya meghosszabbításának. Összességében azonban az ellenzék elképzeléseink 80%-át szinte egyhangúan támogatta, alapvetően békés és nyugodt körülmények között dolgozhattunk, s ezért köszönet illeti őket. Mi volt az elmúlt ciklus legtöbb itt élő embert érintő történése? A Szent Margit Kórház önállóságának megszüntetése, az óbudai egészségügyi ellátás szűkítése még 2007-ben történt, amikor Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, Bajnai Gordon pedig miniszter, illetve Falus Ferenc az országos tisztifőorvos. Tehát a III. kerületiek gyógyuláshoz való jogát korlátozó, korábbi állapot megszűntetését tekintem a legjelentősebb dolognak. A mi erőfeszítéseink mellett Tarlós István főpolgármester úrnak jelentős érdemei vannak abban, hogy az elmúlt években sikerült visszaszereznünk az intézmény önállóságát. Az önkormányzatunk a Fővárossal együtt azóta anyagilag is támogatja a kardiológiát, és a szülészeti osztályt. Orbán Viktor kormányának intézkedései közül melyik érintette leginkább a III. kerületet? Ha egyet kell kiemelni, akkor az önkormányzatok adósságának átvállalását említeném. Óbuda-Békásmegyer ugyan nem volt jelentősen eladósodva, ám a kormány döntése lehetővé tette, hogy új anyagi forrásokat szabadíthassunk fel, s így olyan fejlesztések előtt is megvalósulhassanak, melyekre korábban nem gondolhattunk. A lakossági terhek csökkentésről mit gondol? E tárgykörben az a helyes, ha a saját hatáskörömön belül maradok. Mint polgármester azt mondhatom, hogy igyekeztünk a helyi adók rendszerén belül megtalálni a csökkenthető tételeket. Az egyik ilyen a csónakházak és a magánszemélyek által birtokolt garázsok után fizetett adó. Ezt 2012 óta folyamatosan mérsékeltük (2013-ban változatlanul hagytuk), a legutóbbi döntés nyomán már 66%-al kevesebb adót kell megfizetniük a tulajdonosoknak, mint az előző évben. Az amúgy is alacsony szociális lakbéren (összkomfortos lakásnál 391 forint/nm) sem kellett emelnünk az elmúlt évben, ami az inflációt figyelembe véve szerény csökkenést jelent. Azt is mondhatnánk, hogy ez a mi önkormányzati rezsicsökkentésünk. Milyen esélyeket lát maga előtt októberben? Úgy látom, hogy a baloldalon is sokan szimpatizálnak velem, ugyanakkor fontos tudni, hogy a terveimet csak akkor tudom megvalósítani, ha olyan képviselőket juttatnak a képviselőtestületbe, akik támogatnak engem és programomat. Egyelőre annyit mondhatok, hogy a szükséges számú ajánlásnál kilencszer többet gyűjtöttünk, ezeket az ajánlásokat pedig elsőként adtam le a polgármesterjelöltek közül. Számos civil szervezet és vállalkozás is támogatásáról biztosított, így azt mondhatom, hogy a kerületi közösségépítő akarat erős alapokon áll ban magyarországi, 2014-ben európai Klímasztár díjat nyert az önkormányzat dik. Közösséget építünk. A tett az első, a szó a második. Közösséget építünk. 7

8 Önöket kérdeztük... A Kód Kft. telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett június között, amelynek során 1536 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI módszerrel. Az Ön véleménye szerint mennyire mennek jól a dolgok itt a III. kerületben? (%) 0.2 A Kardiólógiai Osztály után a terhesgondozó is megújult Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 5 millió forinttal támogatta a Szent Margit Kórház közel 8 millió forintból felújított terhesgondozóját egyáltalán nem nagyon nem tudja nem válaszolt 2.3 Ön szerint a kerület az elmúlt négy évben általában véve: (%) sokat hanyatlott egy kicsit hanyatlott ugyanolyan maradt egy kicsit fejlődött sokat fejlődött nem tudja nem válaszolt Mennyire elégedett Ön Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának tevékenységével, eddigi munkájával? (%) Az elmúlt esztendőben közel 200 milliós fejlesztést hajtottunk végre a Szent Margit Kórházban. Idén már harmadik alkalommal köszönthetem Önöket egy jelentős fejlesztés kapcsán. Átadtuk az új CT labort, majd a felújított Kardiológiai Osztályt, majd Bús Balázs polgármester kezdeményezésére, a III. kerületi önkormányzat jóvoltából a Terhesgondozó újulhatott meg. köszöntötte a jelenlévőket dr. Badacsonyi Szabolcs kórházigazgató. helyettes államtitkár arról beszélt, hogy az itt dolgozók megteremtik azt a hátteret, légkört, amitől a szülészeti osztály méltán híressé vált. A szülészet kérdése nemzeti alapkérdésnek nevezhető jelentettek ki Beneda Attila hozzátéve, hogy minden segítséget meg kell adni, hogy minél több gyermek születhessen. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, parlamenti képviselő arról beszélt: 2010-től kezdődően négy év alatt 18 százalékkal emelte a egyáltalán nem nagyon nem tudja nem válaszolt Mennyire elégedett Ön Bús Balázs, a kerület polgármesterének eddigi munkájával? (%) egyáltalán nem nagyon nem tudja nem válaszolt Mindent egybevetve, összességében inkább kedvező, vagy inkább kedvezőtlen a véleménye a Polgármesteri Hivatal munkájáról? (%) inkább kedvezőtlen inkább kedvező nem tudja nem válaszolt Új kerékpárokkal járhatnak munkába az önkormányzat, a védőnői szolgálat és a gyermekvédelmi központ munkatársai 0.4 Őszintén szólva, volt egy nem is olyan rövid időszak, amikor úgy tűnt, hogy az egyre jobb színvonalú egészségügyi szolgáltatás a Margit Kórháztól nagyon távol kerül ben durva beavatkozással megpróbálták tönkretenni, és idézőjelben mondva részsikereket el is értek. Ám az élet él és élni akar, az intézmény gyógyító alapfunkciója újra a humánumon alapuló orvos-beteg kapcsolatra épül, feledtetve a János Kórházi egykori integrációjának nyers, pénzügyi szemléletét. idézte fel Bús Balázs polgármester a hét évvel ezelőtti eseményeket. A Főváros és a kerületi önkormányzatunk is igyekszik a körülmények javítása érdekében minden támogatást megadni, és elősegíteni, hogy a szakrendelőnk és a kórház között minél szorosabb kapcsolat alakulhasson ki. tette hozzá. Elmondta, ahhoz, hogy a régi kerékvágásba visszazökkenhessen a III. kerület kórházának működése, fontos döntésekre, és határozott emberek összefogására volt szükség. Kiemelte Tűzkő Nándor osztályvezetőt, aki egy olyan közösségi szemléletű csapatot épített az osztályon, ahol a magas szakmai színvonal és az empátia ma már természetes. Sokat tett azért is, hogy terméketlenséggel küzdő párok ne veszítsék el a reményt, és az apás-, vagy más néven nyitott szülések népszerűsítése terén is komoly érdemeket szerzett. A polgármester Badacsonyi Szabolcs igazgatóról elismerően nyilatkozva mondta, nyitottságával erősítette az önkormányzat és a kórház közti jó kapcsolatot. Dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikáért felelős kormány az egészségügyi kiadások döntő többségét képező gyógyító, megelőző ellátásokra fordítható összeget. Ma már 932 milliárd forintot fordítanak erre a területre tette hozzá. Mint mondta, az alapellátás finanszírozása is jelentős támogatást kapott, idén márciusban újabb tízmilliárd forintos forrást jutott ide. Az alapellátásra fordított összeg négy év alatt 26 százalékkal nőt mutatott rá Varga Mihály. Az alapellátás finanszírozása is jelentős támogatást kapott, idén márciusban újabb tíz milliárd forintos forrást jutott ide és az erre fordított összeg négy év alatt 26 százalékkal nőt hangsúlyozta a miniszter, majd hozzátette, még többre van szükség. Tűzkő Nándor, a kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának vezetője elmondta: A pénzből infrastrukturális felújítások történtek, megújultak a személyzeti kiszolgáló- és vizsgálóhelyiségek, valamint a mosdók. Hozzátette, nemcsak a kerületből, hanem az agglomerációból is járnak kismamák a terhesgondozóba. A fővárosban ez az egyetlen, ahol központi terhesgondozó működik, mindenhol máshol a szakrendelőkhöz van kapcsolva a terhesgondozás feladata. A beszédek után az osztályvezető orvos a kórház vezetése nevében Ugray György szobrászművész, Első anyaság című művének tanulmánymunkáját adományozta a polgármesternek. A kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának alapítványa, a Pilishegyi János Alapítvány kuratóriuma ezzel hagyományt szándékozik teremteni, a jövőben is olyan személy kaphatja meg az alkotást, aki bizonyítottan sokat tett a kórházért. forrás: 8 A tett az első, a szó a második. Közösséget építünk. A tett az első, a szó a máso

9 programajánló október-november A cseh zene éve Martin Strings Prague (Martin Vonósok Prága) október 10., péntek Óbudai Társaskör Kiskorona utca 7. Holokauszt Emlékév 2014 Óbudai kövek keretében: Snétberger Ferenc koncertje: In Memory of my People Közreműködik: Liszt Ferenc Kamarazenekar október 17., péntek Dalok a Kispipából Seress Rezső 125 Közreműködik: Fesztbaum Béla, Kék Duna Koncert-Szalonzenekar november 5., szerda Az I. világháború Zenés irodalmi est november 21., péntek Budapest Ragtime Band koncert november 28., péntek Óbudai Kulturális Központ San Marco utca 81. Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Ház Csobánka tér 5. Óbudai Kulturális Központ Csillaghegyi Közösségi Ház Mátyás király út Magyar Festészet Napja kiállítás Kiállításmegnyitó október 9., csütörtök Nyugdíjas bérlet A nemzet csalogánya, színházi előadás október 15., szerda Családi Vasárnap Hüvelyk Matyi mesejáték és játszóház november 23., vasárnap Színházi kulisszák mögött Komlós Juci Komlós Jucira emlékezünk október 17., péntek Dala-ikon Török Ádám és barátai Török Ádám koncert október 11., szombat Napraforgó táncház Családi mulatság a Pereputty zenekarral november 16., vasárnap Népek napja (Ingyenes.) Palóc nap október 4., szombat Irodalmi Csillagdélután- Kiállítás és beszélgetés Dr. Pintér Endre, orvosprofesszor, Óbuda díszpolgára, helytörténésszel Gyimesi László beszélget. Kiállítás: Iparkodjunk! Avagy ipari műemlékek Óbudán november 12., szerda Nép-Tánc-Ház Táncház a Göncöl Néptáncegyüttessel november 22., szombat Jazz esték Szőke Szandra Quintet koncert október 11., szombat Óbudai Kulturális Központ 3K Pethe Ferenc tér 2. Óbudai Kulturális Központ Civil Ház Kolosy tér 2. Poénzuhatag Galla Miklós humorista önálló estje október 18., szombat Polcz Alaine: Asszony a fronton Hangszersimogató Egy sokat tapasztalt, bölcs asszony mesél a legkegyetlenebb női megaláztatásokról, a kiszolgáltatottság pokoli bugyrairól. Monodráma Béres Ilona előadásában Bársony Bálint és zenekarának interaktív foglalkozása és mini koncertje gyerekeknek. november 14., péntek november 29., szombat Elvarázsolt torony Szüret A szüreti szokásokkal, játékokkal ismerkedhet a család apraja-nagyja október 4., szombat Életigenlők filmklub A boldogság nyomában október 29., szerda Márton nap Hagyományokat felelevenítő családi nap, liba és lámpás készítés. Este Budafolk Band koncert november 8., Óbudai Platán Könyvtár Arató Emil tér 1. Néma dolgok, zajban Boldog hentes felesége Csiki Emese és Szentgróti Dávid kiállítása. A kiállítást megnyitja Lengyel András festőművész Könyvbemutatónak álcázott gasztro-hadjárat Bíró Zsófiával, a könyv szerzőjével és Máté Dániellel, a Hentesnél evők baráti körének vezetőjével. október 9., csütörtök október 22., szerda Sün Tóbiás könyvtára Mese és játék Magyar Könyvtárosok Egyesülete Pest megyei szervezete gyermekkönyvtári műhelytalálkozó október 5., vasárnap Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény Kiskorona utca 3. Művészeti kiállítás megnyitó Bereki Anikó az MTVA szerkesztő-műsorvezetőjének fotókiállítása október 16., csütörtök Képernyősök szemtől szemben Vendég: Vitray Tamás november 12., szerda Óbudai Danubia Zenekar Végzet Íme, az ember bérletsorozat Zeneakadémia 1065 Liszt Ferenc tér 8. Schubert sorozat II. Der Tag Budapest Music Center 1093 Mátyás utca 8. Tiszai Péter: Vonószenekari concerto Liszt Ferenc: Haláltánc, Ludwig van Beethoven: V. szimfónia Közreműködik: Farkas Gábor, zongora, vezényel: Oliver von Dohnányi Schubert: V. B-dúr szimfónia F-dúr oktett Házigazda: Eckhardt Gábor, vezényel: Héja Domonkos november 2., kedd november 8., szombat X. Óbudai Kisgyermekes Családok Egészségnapja A rendezvényt Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata szervezte az óbudai családok, gyermekek és várandósok számára, az önkormányzat és a kerületi népegészségügyi intézet együttműködésével. Az anyatej világnapja alkalmából szervezett egészségnap keretében évente más-más témával foglalkoznak, idén kiemelt figyelmet kapott a fertőző betegségek megelőzése és a környezettudatosság. A legkisebb gyermekekkel való törődés témájában mindig gyanakvásra ad okot, ha férfi a megszólaló, ezért csak röviden, nem is mint polgármester, inkább mint némi tapasztalattal rendelkező apa szeretném felhívni valamire a figyelmüket. kezdet köszöntő beszédét Bús Balázs. A polgármester arra biztatta az édesanyákat, hogy lehetőség szerint a gyermek kor minden egyes mozzanatát, produkcióját rögzítsék, írják fel, mert kisgyermekkor nagyon hamar elmúlik, s vele együtt az a sok mulatságos pillanat, amiben most részük lehet. A kisgyermekkor igazi kaland mindenki számára-tette hozzá, majd egy Varró Dániel versidézettel szemléltette, milyen mulatságos megpróbáltatások sorozata kerekedhet a gyermekek tetteiből. Héka, baba! Héka! Hová lesz a séta? Nem megyek a mányi tóig, csak a távirányitóig. Átteszem a kettesre, épp amikor fény derülne a filmben a tettesre. Azt kívánom, hogy sok örömük teljen gyermekeikben, és sikerüljön olyan szerethető otthont és bensőséges körülményeket teremteni, ahol önök, a kisgyermek, sőt még az apuka is önmaga lehet. zárta szavait Bús Balázs. A hagyományoknak megfelelően idén is köszöntötték a kerület anyatejadó anyáit az Anyatej Világnapja alkalmából. Nekik köszönhető, hogy azok a kis súlyú újszülöttek, különböző rendellenességekben szenvedő csecsemők is hozzájuthatnak az anyatejhez, akiknek az édesanyja nem, vagy nem elegendő mértékben tudja biztosítani azt saját gyermeke részére. A rendezvény szakmai színvonalát számos kerületi gyermekgyógyász is erősítette, és így lehetőségük volt, a gyermekek nevelésével kapcsolatos, a gondozás során felmerülő problémákat az Óbudán dolgozó gyermek háziorvosokkal, gyermekfogszakorvosokkal, neonatológusokkal közvetlenül megbeszélni. Emellett első ízben találkozhattak a résztvevők Óbuda betegjogi képviselőjével, Dr. Munk Juliannával, aki munkatársaival együtt a gyermekjogokkal kapcsolatban adott felvilágosítást. Egy különleges előadást is megtekinthettek a szülők, melyet Andrek Andrea pszichológus, az APA-füzet szerzője az anya magzat és az apa-magzat kapcsolatról tartott, Láthatatlan köldökzsinór címmel. Az együttműködő partnerek között a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. munkatársaival, a környeztünk jövőjéről lehetett beszélgetni. Az óvodai beíratással kapcsolatos tudnivalókat az önkormányzat oktatási osztályának munkatársán valamint óvodai munkaközösség vezetőjén keresztül ismerhették meg. Bepillantást nyerhettek a rendezvényen jelen lévők a többi szociális intézmény munkájába is, megtekinthették többek között az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ ellátottjainak saját készítésű termékeit is. A szűrésekben idén is a Szent Margit Rendelőintézet munkatársai segítettek. A jubileumi évforduló alkalmából a tartalmas programok mellett a környezettudatosság jegyében készült textil bevásárlótáskával ajándékozták meg a belépés során a kismamákat, anyukákat és az öszszes betérő vendéget. forrás: dik. Közösséget építünk. A tett az első, a szó a második. Közösséget építünk. 9

10 bemutatkoznak a fidesz-kdnp óbudai jelöltjei A PPKE, Jog- és Államtudományi Karon szereztem jogi diplomát, jelenleg egyéni ügyvédként tevékenykedem. Feleségemmel négy éve boldog házasságban élünk. Ágoston fiúnk három, Regő fiúnk pedig kétéves óta tagja vagyok a helyi református gyülekezetnek. Az önkormányzat Szociális Bizottságának tagjaként lehetőségem volt a kerületben élők problémáit megismerni, illetve az Óbudai Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagjaként a vagyongazdálkodásra is rálátásom volt. A körzet sokat fejlődött az elmúlt négy évben: megépült a Katinyi Mártírok Emlékparkja, létrehoztuk a Goldberger Textilipari Múzeumot, kültéri fitneszparkot építettünk a Mókus utcában. Megválasztásom esetén kezdeményezem a Promenáddal megkezdett közterület rehabilitációs programját a Mókus utca környezetében, a térfigyelő kamerarendszer kiterjesztését belső Óbudára, valamint a panelépületek felújításának önkormányzati támogatását. Az Egyesült Államokban születtem március 17-én. Gyermekkoromat Los Angelesben töltöttem, itt is érettségiztem. A záróvizsgák után költöztünk Magyarországra ban operatőrként helyezkedtem el a Magyar Televízióban. Jelenleg is a médiában dolgozom kameramanként től a Miniszterelnökség munkatársaként feladatom, a miniszterelnök és a kormány tagjai részvételével zajló kiemelt programok, rendezvények digitális dokumentálása ben önkormányzati képviselőnek választottak, az Oktatási és Sport Bizottság munkájában veszek részt. Megválasztásom esetén kezdeményezem a Gázgyári lakótelep közterületeinek megújítását, a térfigyelő kamerarendszer bővítését, a panelépületek felújításának önkormányzati támogatását. Mérnök vagyok, kétgyermekes családanya. A civil életemben projektvezetőként nagyberuházások lebonyolításával foglalkozom. A közelmúltban fejeztük be a Mátyás templom rekonstrukcióját, részt vettem a Zeneakadémia felújítási munkáiban is. Fiam a Műszaki Egyetemen végzett statikusként, jelenleg hídtervezőként dolgozik. Lányom ugyanott, az Építőmérnöki karon Bsc diplomát szerzett óta vagyok önkormányzati képviselő. Munkámban elsősorban pénzügyi és városfejlesztési kérdésekkel foglalkozom óta a Városfejlesztési Bizottság elnökeként, valamint a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság tagjaként tevékenykedem. Az elmúlt években javaslatomra kiépült a Kiscelli utca forgalomcsillapítása, megújult számos zöldfelület, gyalogátkelőhely épült a Szőlő utcában. A jövőben kezdeményezem a Flórián téri közpark felújítását, a térfigyelő kamerarendszer kiépítését és a panelépületek felújításának önkormányzati támogatását ban születtem Óbudán. Jelenleg a Zsigmond Király Főiskola levelező tagozatának hallgatója vagyok. Mindig fontosnak tartottam a sportot: a Római-parton működő Külker Evezős Klubban eveztem 1999 és 2005 között. A civil életben társasházak közös képviselőjeként tevékenykedem. Fontosnak tartom, hogy a lakóközösségek minél több pályázati forráshoz jussanak óta tagja voltam több önkormányzati bizottságnak, kezdetben a Szociális és Lakásgazdálkodási, jelenleg a Városfejlesztési Bizottság munkájában veszek részt óta számos fejlesztés valósult meg a körzetben: körforgalmat építettünk a Kolostor Remetehegyi utak kereszteződésében, felújítottuk a Vörösvári úti Szakrendelő melletti teret, új központot alakítottunk ki a Védőnői szolgálatnak. Megválasztásom esetén bővítjük a térfigyelő kamerarendszert, támogatjuk a panelépületek felújítását, meghosszabbítjuk a Váradi utcát, így tehermentesítve a Kiscelli utcát ban születtem Óbudán, katolikus polgári családban. Jelenleg a BME Építőmérnök hallgatója vagyok ban lettem a Fidesz és a Fidelitas tagja. Az óbudai Fidelitas elnökeként, célom a közélet iránt érdeklődő kerületi fiatalok összetartása és közéleti szerepvállalásuk koordinálása. Az elmúlt években számtalan civil kezdeményezést segítettem, amelyek közül az egyik legfontosabbnak a kerületi játszóterek felújítási programját tartom, melyben a Fidelitas csoport tagjaival vettünk részt. A körzetemet járva örömmel tapasztalom, hogy csatorna épült a Remetehegyi úton, felújításra került a Perényi lejtő, megújult a Fehéregyházi út és a Hunor utca burkolata, és a Váradi utcában kapott helyet a Családsegítő Központ. Megválasztásom esetén kezdeményezem a térfigyelő kamerarendszer bővítését, a panelépületek felújításának önkormányzati támogatását, valamint az Ágoston utca és Bécsi út közötti Hold park és játszótér felújítását ban születtem Budapesten. Feleségemmel és 2 lányommal 1982 óta élünk Óbudán ban végeztem az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán, 1986-ban iparjogvédelmi szakjogászi, 2005-ben Európai Jogi szakjogászi és 2013-ban ügyvédi szakmai vizsgát tettem. Több mint 40 évet dolgoztam köztisztviselőként, 2010-től főigazgatóként vezettem az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóságot től önálló ügyvédként dolgozom. Óraadó tanár vagyok az Óbudai Egyetemen. A BVSC vízilabda csapatával 1966-ban magyar bajnokságot nyertem. A körzetemben járva örömmel tapasztalom, hogy megújult számos zöldfelület, felújításra került a Kerék utcai iskola valamint a Szél utcai bölcsőde és óvoda épülete, kültéri fitneszpark létesült a Kerék utcában. Megválasztásom esetén kezdeményezem a térfigyelő kamerarendszer bővítését, a panelépületek felújításának önkormányzati támogatását és a Flórián téri közpark felújítását ban születtem Óbudán, azóta is itt élek feleségemmel és gyermekemmel. Villamosenergia-ipari technikumot végeztem 1982-ben ig a Ganz Villamossági Művekben dolgoztam mint műveztető, majd egyéni vállalkozó lettem. Több éve egy ABC-t működtetek Óbudán től az önkormányzat tulajdonában lévő Óbudai Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottsági tagja vagyok. Ezen keresztül, az elmúlt négy évben lehetőségem volt felügyelni Óbuda-Békásmegyer vagyongazdálkodását. Az elmúlt években számos önkormányzati beruházás zajlott a körzetben: játszótér épült a Huszti út 2-6. belső oldalán, kültéri fitneszpark épült a Boglya utcában, megnyílt a Kaszásdűlői Kulturális Központ a Pethe Ferenc téren. Megválasztásom esetén kezdeményezem a panelépületek felújításának önkormányzati támogatását, új parkolók építését, körforgalom létesítését a Huszti út Szőlőkert út kereszteződésében, és a térfigyelő kamerarendszer bővítését. 15 éve élek a családommal Óbuda hegyvidéki részén. 12 éves fiam már Óbudán született, itt jár iskolába, óbudai sportegyesületben sportol. Évekig Bús Balázs polgármester úr munkáját segítettem irodavezetőként. Jelenleg Varga Mihály miniszter úr munkatársaként dolgozom. Mivel Óbudához kötnek a hétköznapok, az itt élőkkel folyamatosan kapcsolatban vagyok, ismerem a gondjaikat, problémáikat. Az emberek képviselete, a közösségépítés mindig közel állt hozzám. Az elmúlt időszakban számos önkormányzati beruházás valósult meg a körzetben: fejlesztésre került a Laborc utcai Szabadidőpark, kültéri fitneszpark épült a Gyógyszergyár utcában, elindult a kerület integrált szennyvízelvezetési beruházása a BKISZ, energetikai felújításon esett át a II. Rákóczi Ferenc iskola. Megválasztásom esetén kezdeményezem a Csúcshegy fejlesztéséről szóló tanulmányterv elkészítését, valamint a körzet csatorna és úthálózatának fejlesztését. 58 éves vállalkozó vagyok, Óbudán születtem, jelenleg is itt élek feleségemmel és három gyermekemmel. A Földes Ferenc Szakközépiskola elvégzése után felsőfokú ingatlanforgalmazási képesítést szereztem. Jelenleg több vállalkozásom is működik Óbudán óta vagyok önkormányzati képviselő. A Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottság tagjaként több olyan kérdéssel foglalkoztam, amelyek közvetlenül érintik az Épül az új sportpark a Laktanya utca és a Vöröskereszt utca által határolt területen. A játszótér megújításával és új funkciók hozzáadásával új sportparkkal gazdagodik a kerület. A területen korábban három aszfalttal burkolt sportpálya volt, illetve az önkormányzat korábban már átadott itt egy felnőtt fitneszparkot is (ez természetesen megmarad). Az új park tervezésekor a fő cél az volt, hogy több és más sportág kedvelői is találjanak alkalmas területet a sportoláshoz, ezért lesz skatepálya és gumiburkolatú futókör is, miközben egyéb szabadidős tevékenységre, pihenésre is alkalmassá teszik. A munkálatok várhatóan november végére fejeződnek be. Hunyadi utcai bölcsőde mellett új játszótér és pihenőpark épül a közeljövőben, elsősorban bölcsődés, óvodás, kis iskolás gyerekek számára. A korábban is szabadidős funkciót ellátó köztér új kialakítása lehetővé teszi, hogy a gyermekek mellett az idősebb korosztály képviselői számára is ideális találkozási pont legyen. A játszótér a tervek szerint igazodik majd a Makovecz stílusú bölcsőde megjelenéséhez, tehát az organikus, lágy vonalvezetést a játszótér is átveszi. A Fodros utca Akácfa utca találkozásánál fekvő tér fejlesztése jövő tavasszal valósulhat meg. Megújul a Zipernovszky utca, Hatvany Lajos utca, Gyűrű és a Sarkadi Imre utca által határolt közterület. A tervek szerint egy esztétikailag vonzó térkialakításra kerül sor, ahol a teret határoló intézmények látogatóit, illetve az erre közlekedő embereket esztétikus zöld környezet fogadja. Az egészséges fákat megóvják, a kikopott gyepszőnyeget és cserjéket pótolják. Az általános iskola előtti kör alakú burkolt téren párásító rendszert alakínak ki, amely kellemes mikroklímát biztosít a park látogatói számára, a beépített fényforrásoknak köszönhetően pedig este is biztonságos és látványos parkkal találkozhatnak a kerületiek. A látogatók kényelmi igényeit komfortos támlás padok, biztonságos kerékpártárolók, könnyen tisztántartható szemeteseket biztosítják, valamint egy ivókút is helyet kap a központi téren. 10 A tett az első, a szó a második. Közösséget építünk. A tett az első, a szó a máso

11 Óbudán tevékenykedő vállalkozókat, és az itt élő polgárokat. Képviselőként az elmúlt évek eredményének tartom a Saroglya utcai csapadékvíz tározó megépítését, a Krúdy Gyula Általános Iskola felújítását, az út és csatornaépítéseket, a Mészkő utcai gyalogátkelő kiépítését, a Gladiátor utcai kültéri fitneszparkot. Megválasztásom esetén kezdeményezem új közösségi park építését az Aranyhegyen, a csatorna és úthálózat teljes kiépítését, és a Mocsáros dűlő természeti értékeinek megóvását szolgáló Szabályozási Terv megalkotását. Férjemmel 15 éve élünk a III. kerületben, két gyermekem öt unokával ajándékozott meg. A gimnázium elvégzését követően műszaki rajzoló majd felsőfokú szerkesztői iskolát végeztem, később könyvelői, vállalati tervezői szakképesítést is szereztem óta a turizmus területén dolgozom, 1990-ben önálló irodát nyitottam. Alelnöke vagyok a Magyar Beutaztatók Szövetségének és titkára a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesületének ben az Önök bizalmából képviselő lettem. A Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottságban, valamint a Kulturális és Civil Bizottságban tevékenykedem. Az elmúlt években javaslatomra átépítettük a Római téri szökőkutat, járdákat és parkolókat építettünk a Pók utcai lakótelepen, felújítottuk az Arató Emil téri óvodát és bölcsődét. Megválasztásom esetén kezdeményezem a térfigyelő kamerarendszer kiépítését, a panelfelújítások önkormányzati támogatását, és új közösségi ház létrehozását ben születtem, a középiskolát és az egyetemet Debrecenben végeztem. Több mint negyven éve élek Óbudán. Az agrármérnöki diploma mellé mérnök-közgazdász képesítést is szereztem. Az aktív éveimet a növényvédőszer-iparban töltöttem, hazai és külföldi cégek alkalmazásában. Vállalatvezetőként nyugdíjaztak hatvankét éves koromban.1994-ben önkormányzati képviselővé választottak, azóta is tagja vagyok a képviselőtestületnek. Vezetője vagyok a Kaszások kosárlabda egyesületnek, melyben több száz utánpótlás korú gyerek sportol napi rendszerességgel. Három felnőtt fiam és hat unokám van. Képviselőként kezdeményezője voltam a Fodros utcai bölcsőde létrehozásának, a járda és parkoló építési programnak a Pók utcai lakótelepen. Megválasztásom esetén támogatom az Emőd, Pozsonyi és Kalászi utcák felújítását, új játszótér építését az Akácfa utcában, valamint új gyalogátkelő létesítését a Vitorla utcánál ben születtem, családom generációk óta Óbudán él óta dolgozom képviselőként. Boldog házasságban élek feleségemmel és két lányommal. Aktív kosárlabdázó pályafutásomat befejezve sport tanácsnokként felügyeltem a kerület sportéletét, később a Tulajdonosi Bizottság elnökeként vettem részt az önkormányzat gazdálkodásának irányításában ben alpolgármesterré választottak. Munkám során koordináltam a térfigyelő kamerarendszer békásmegyeri kiépítését, a Szőlő utcai Faluház felújítását valamint a Csobánka téri Rendelőintézet digitális röntgengép beszerzését óta főként városfejlesztéssel, EU-s projektek megvalósításával foglalkozom. Az elmúlt években Óbudai Promenád néven nagyszabású közterület rehabilitációt hajtottunk végre. Megválasztásom esetén kezdeményezem a Dózsa György Ürömi út kereszteződésének átépítését, a panelépületek felújításának önkormányzati támogatását. Budapesten születtem, gyerekkorom óta Óbudán élek. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán szereztem tanítói diplomát, majd az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán tanári diplomát. Két gyermek édesanyja vagyok. Tanárként dolgozom egy kerületi általános iskolában. Az Önök bizalmából 1998 óta vagyok képviselő. Az elmúlt években a Kulturális, Civil és Nemzetiségi Bizottság elnökeként tevékenykedtem, illetve részt vettem a Pénzügyi, Tulajdonosi és Vagyonkezelő Bizottság munkájában. Az elmúlt években számos fejlesztés valósult meg a körzetben: felújításra került az Ezüsthegy és a Táncsics Mihály utca burkolata, létrehoztuk a Békás Játszóteret a Templom utcában, felújítottuk a Pais Dezső iskolát, könyvmegállót hoztunk létre a Zemplén Győző utcában. A jövőben fontosnak tartom a panelépületek felújításának önkormányzati támogatását, a Heltai téri Vásárcsarnok újjáépítését, a zöldfelületek nagyságának növelését ben születtem, tizenöt éve élek Békásmegyeren. Szociológusként és szociálpolitikusként egész eddigi életemben szociális területen dolgoztam tól a Szociális Bizottság elnökeként dolgoztam, majd 2011-től a szociális, egészségügyi és civil területeket felügyelő alpolgármesterré választottak. Munkámmal kapcsolatban a nehéz helyzetbe került családok megsegítésére, és a nyugdíjasosok érdekében tett intézkedéseinkre vagyok a legbüszkébb. Az elmúlt években új kültéri fitneszparkot és könyvmegállót hoztunk létre a Csobánka téren, digitális röntgengépekkel szereltük fel a Csobánka téri Szakrendelőt, játszóteret építettünk a Juhász Gyula utcában, valamint elkezdődött az utak burkolatának javítása. Folyamatban van a Madzsar József utcában egy új nyugdíjasklub kialakítása. A jövőben a Heltai téri Vásárcsarnok újjáépítése, valamint a szociális biztonság megerősítése az egyik legfontosabb célom ben születtem Budapesten, iskoláimat is itt végeztem ban az ELTE Állam és Jogtudományi Karán jogi diplomát szereztem. Több mint két évtizede ügyvédként dolgozom a férjemmel együtt vezetett ügyvédi irodában. Három gyermekem és egy unokám van. Az Önök bizalmából 2010-ben lettem képviselő és alpolgármester. Feladataim közé tartoznak egyes városfejlesztési, és közterület használattal kapcsolatos ügyek, valamint az Óbudai Vagyonkezelő Zrt. felügyelete. Az elmúlt években számos fejlesztés valósult meg a körzetben: megújult a Juhász Gyula és a Hatvany Lajos utca burkolata, játszóteret építettünk a Hímző utcában, felújítottuk a Kiserdei iskola épületét. Az elkövetkező években multifunkciós teret hozunk létre a Heltai tértől északra, felújítjuk a Zippernovszky Károly utcai iskola előtti közterületet, új nyugdíjasklubot hozunk létre a Madzsar József utcai szolgáltatóházban. Óbudán születtem, többgenerációs pedagógus családban. Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola gimnáziumának elvégzése után tanári és újságírói diplomát, majd banki közgazdász végzettséget szereztem. Jelenleg egy pénzügyi szolgáltató cégnél dolgozom, és az itt szerzett tapasztalataimat a Pénzügyi és Vagyonnyilatkozatokat Kezelő-, illetve az Egészségügyi Szociális és Lakásgazdálkodási Bizottság tagjaként, valamint civil kapcsolatokért felelős tanácsnokként igyekszem kamatoztatni. Az elmúlt években számos fejlesztés valósult meg a körzetben: járdákat, parkolókat építettünk a Hadrianus utca környékén, új csoportszobát alakítottunk ki a Kelta utcai óvodában, új lehajtó létesült a 11-es főúton a Hadrianus utca irányába. Amennyiben elnyerem támogatásukat, a jövőben új multifunkciós közösségi teret hozunk létre a Heltai tértől északra, valamint továbbra is támogatjuk a panelfelújításokat, újjáépítjük a Heltai téri Vásárcsarnokot. A Szent József Ház kertjében nyílt meg Budapest első Tündérkertje. A Békásmegyer-Ófaluban lévő kertben őshonos, nemesített gyümölcsfák telepítésével, gondozásával foglalkoznak. A kezdeményezés célja a Kárpát-medence kihalófélben lévő fajtáinak megmentése és a közösségépítés. Az Összefogás Óbudáért Egyesület 2013 márciusában az önkormányzat támogatásával a Békásmegyeri Közösségi Házban indította útjára a rászoruló gyermekek reggeliztetése elnevezésű programot, ahol mára már napi 70 gyermeknek adnak térítésmentesen reggelit, valamint tízórai csomagot. Tavaly év végétől a megújult Kaszásdűlői Kulturális Központban is várják tanítási napokon, reggel 6 és 8 óra között a gyermekeket. (Az óbudai szalézi szerzetesek a rászoruló gyermekeknek a Kiscelli utcai házukban rendszeresen adnak reggelit tanítási napokon.) 2014 februárjában immár hatodik félévét kezdte meg a Zsigmond Király Főiskolával közösen szervezett Nyugdíjasok Óbudai Akadémiája. Az előadások rendkívül sokféle témát kínálnak: az idősek szociális helyzetétől az internetig, az idősek munkalehetőségeitől az életkor meghosszabbításáról szóló elméletekig. Az előadók a téma szakavatott ismerői. A program célja, hogy minél több nyugdíjas korú ember kapjon kedvet a tanuláshoz, a későbbiekben akár a főiskola egyéb képzésein is. Összesen már 16 szabadtéri fitneszpark működik a kerületben, és továbbiak épülhetnek. A parkok nem egyformák, az átlagosan 110 m² alapterületű parkokban hét fitnesz gép található. A helyhatóság a beruházási program előkészítésébe bevonta a lakosságot, a helyszínek kiválasztásában a kerületi lakók szava döntött. Az önkormányzat azok körében is népszerűsíteni kívánja a testmozgást, akik a fizetős szolgáltatásokat nem tudják igénybe venni. A korszerűsítés az önkormányzat fenntartásában működő intézményekre is kiterjedt. A Kerék Utcai Általános Iskola épületenergetikai felújítására és a Laktanya utcai hivatali épület és tüdőgondozó korszerűsítésére elnyert EU-s pályázati források nyomán nyílászárócsere, homlokzat- és tetőszigetelés, valamint fűtési szelepcserék révén energiatakarékosabbá tették az épületeket. Az 1982-ben épült Arató téri bölcsődét távhő helyett ma már energiatakarékos gázkazán fűti, így felére csökkent az intézmény energiafelhasználása. dik. Közösséget építünk. A tett az első, a szó a második. Közösséget építünk. 11

12 Felépült a jégcsarnok Óbudán Új idősek klubja nyílt a gázgyári lakótelepen Az Almási Balogh Lóránd nevét viselő idősek klubja 80 kerületi nyugdíjasnak teremt lehetőséget arra, hogy színvonalas programokon és közösségben tölthessék napjaikat. A ház megnyitó ünnepségén a névadó emléktábláját is felavatták. Szeptember 26-án átadták a nagyrészt TAO-pénzből megvalósult Gepárd Jégcsarnokot Óbudán. A beruházást a második Orbán-kormány által bevezetett társaságiadó-kedvezményből, a kerületi önkormányzat támogatásával valósította meg az utánpótlás-neveléssel foglalkozó egyesület. A társaságiadó-kedvezménynek köszönhetően az elmúlt négy évben több mint ezer településen épültek sportpályák, uszodák és tornacsarnokok- mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az avatóünnepségen. Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára elmondta, a szabványméretű, egész évben használható jégkorongpálya a nyolcadik ilyen fedett létesítmény Budapesten. Hozzátette, a jégkorong mellett délelőttönként iskolai korcsolyaoktatás, délutánonként pedig műkorcsolyázás is lesz a létesítményben. Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere arról beszélt, hogy a kerületben hét éve létesítettek először ideiglenes jégpályát a Fő téren, amely a téli hónapokban biztosít ingyenes korcsolyázási lehetőséget. Látható, hogy nagy igény van Óbudán a jégfelületre, ezt jól jelzi, hogy a legutóbbi télen 30 ezren vették igénybe a Fő téri pályát, pedig előzetesen csak 20 ezer főre számítottunk. A kerületben azt gondoljuk, hogy a legfontosabb, hogy minél több gyereknek lehetőséget adjunk sportegyesületekben sportolni, erre próbálunk minél több egyesülettel szerződni, szövetséget kötni, és ezt próbáljuk a kerületben támogatni mondta Bús Balázs polgármester. A beruházás első üteme ez a jégcsarnok, amely a kormány sporttámogatási rendszere, az önkormányzat hathatós segítsége és nem utolsó sorban az egyesület elnökségi tagjainak kitartó munkájának köszönhetően valósulhatott meg. Az Egyesület távolabbi tervei között szerepel a sportkomplexum bővítése, mely során erősítőterem és egyéb, a kényelmet kiszolgáló helyiségek létesülhetnek hangzott el az átadási ünnepségen. A jégcsarnok egy íves szerkezetű, ún. önhordó acélszerkezet fedésű, amely azon túl, hogy költségkímélő, új építési technológia, különleges hőtechnikai jellemzőkkel is rendelkezik. Ennek köszönhetően a csarnok fenntartási és üzemeltetési költségei minimálisak lesznek. A csarnok mellett egy régi egyszintes panel épület is megújult, ahol kényelmes öltözők, zuhanyzók, mellékhelyiségek és tároló helyiségek vannak. forrás: obuda.hu Tarlós István köszöntő beszédében felidézte, hogy éppen 100 éve, egykori elődje Bárczi István főpolgármester adta át a Gázgyárat, amelyhez egy kis lakótelep is épült. Szavaival arra emlékeztetett, hogy már akkor is fontos volt a szociális gondoskodás, csak úgy mint most a III. kerületi vezetésnek. Elmondta: Budapesten kb 430 ezer 60 éve feletti ember él Óbudán ez az arány még inkább eltolódik, hiszen a 125 ezer itt élőből 40 ezer 60 feletti. Az elmúlt évtizedben fogalmazott a főpolgármester az idősekről való gondoskodás sokkal inkább középpontba került, illetve a társadalmi változások miatt másfajta megközelítés vált szükségessé. Ma már egy 70 éves személy lelkülete is lehet fiatalos és aktív részese lehet a társadalomnak. Fontos feladat a családközeli állapot és a családmodell fenntartása, amelyben nagyon jó példával jár elől a III. kerület. Budapesten évente kb. 10 milliárd forintos ráfordítással összesen 80 intézményben közel 4 ezer idős személyről gondoskodnak, amelyből tizenkettőt maga a Főváros tart fenn. Ebben a ciklusban is vannak felmutatható eredmények ezen a területen: Újpesten, a Baross utcában megújult egy intézmény, amely 150 ember ellátását biztosítja, a XVIII. kerületben egy 130 személyről gondoskodó létesítményt, és a közeljövőben Gödöllőn is egy hasonló intézményt újítanak fel. Tarlós István kitért arra is beszédében, hogy Bús Balázs jelenlegi polgármester korábban szociális ügyekért felelős alpolgármesterként segítette a munkáját a kerületben, és a most felavatott idősek klubja, illetve a kerületi szociális, idős ügyi ellátások megvalósításában is tetten érhető szociális érzékenysége. Ez a kerület élen jár a szociális feladatok ellátásában, Budapest 4 ezer idős emberről, míg Óbudán kb. 2 ezer emberről gondoskodnak. Mindenki kiszámíthatja, hogy arányaiban ez micsoda teljesítmény a fővároson belül, tekintettel arra, hogy 23 kerület van. Bús Balázs beszédében a rendszerváltozást követő 20 évről szólva így fogalmazott: A területen nem történt semmi, és ez oda vezetett, hogy a gázgyár teljesen lerohadt, a talajon keresztül mérgező vegyületek szivárogtak a Dunába. A pusztuló fizikai környezet a helyi közösség széteséséhez vezetett, bezárták a művelődési házat, a balliberális fővárosi városvezetés az itt élőket magára hagyta. Szerencsére a történet nem itt ér véget, ugyanis a jelenlegi önkormányzati ciklusban valami elindult. A Fővárosi Önkormányzattal együttműködésben megkezdődhetett a kármentesítés, s amint azt sokan láthatták, a gázgyár ipari műemlékei köztük az óratorony is megújulhattak. Kitért arra is, hogy az épített környezet rehabilitációját a helyben élők közösségeinek újjáépítésével kívánja folytatni. Elmondta, ezért támogatják a fiatalokat célzó ASR sport klubot, és hozták létre az új idősek klubját. Meggyőződése, hogy olyan közösségi színterekre van szükség, ahol még a hagyományos társas kapcsolatok jelentik a hely különlegességét és vonzerejét. Az önkormányzat minden lehetőséget igyekszik megadni, ami ahhoz szükséges, hogy az idősek is részt vehessenek a III. kerületi közösségépítő munkánkban. Ebben különös szerepet kap a tapasztalatuk és tanácsaik, amire a jövőben is számít az önkormányzat tette hozzá a kerület vezetője. Almási Balogh Lóránd építész kézjegyét viseli a gázgyári lakótelep sárga épületsora, így az új idősek klubja is, amelyben egyidejűleg 80 embert tudnak fogadni és nekik színvonalas programokat kínálni az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény munkatársai. Az épületet a Főváros ingyen bocsájtotta a kerület rendelkezésére, a felújítását Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata végezte. forrás: obuda.hu október 12-én támogassa a fidesz-kdnp jelöltjeit! programunkat megtekintheti a oldalon. 12 Kiadó: Óbudai Fidesz Cím: 1039 Budapest, Hímző utca 1. Felelős kiadó: Bús Balázs fotók: Zsitva tibor Békásmegyeri Fidesz Iroda Himző utca 1., tel.: H-P Kaszásdűlői Fidesz Iroda Kaszásdűlő utca 7. tel: H-P

Az óbudai összefogás programja

Az óbudai összefogás programja Az óbudai összefogás programja Közösen Óbudáért! Nyolc éve a polgári oldal pártjai összefogtak, hogy folytatódhasson az a várospolitikai együttműködés, amely Óbuda-Békásmegyert mindig jellemezte. Ennek

Részletesebben

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032 Rákosmenti közlekedési és útfelújítási program EXPRESSZ PROGRAM 8 újabb utat épített Rákosmente Önkormányzata Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP.1.1./B 09 009 003 Az Európai Unió

Részletesebben

TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK

TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Közlekedésfejlesztés Magyarországon 10 év az Európai Unióban Konferencia Balatonföldvár, 2014. május 13-15. TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK

Részletesebben

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri

Részletesebben

2015. április 23. Környezet munkacsoport

2015. április 23. Környezet munkacsoport 2015. április 23. Környezet munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák

Részletesebben

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető 4. A TOP-6.6.1-15 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, illetve a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése projektek keretében Pécs MJV tulajdonában lévő Pécs, Csontváry

Részletesebben

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére:

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Vital Cities - Bp XIII. kerület Helyzetfeltárás. Urbact Helyi Csoport workshop November 02, 09, 16.

Vital Cities - Bp XIII. kerület Helyzetfeltárás. Urbact Helyi Csoport workshop November 02, 09, 16. Vital Cities - Bp XIII. kerület Helyzetfeltárás Urbact Helyi Csoport workshop 2016. November 02, 09, 16. URBACT III VITAL CITIES Mai program: 1. Az Urbact Program bemutatása (10 ) Böhönyey Ágnes HBHE 2.

Részletesebben

2015. április 22. Humán munkacsoport

2015. április 22. Humán munkacsoport 2015. április 22. Humán munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák 3.

Részletesebben

Kérdőív. 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c.

Kérdőív. 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c. Kérdőív 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c.) 3.) Kérem, mondja meg, mi a három LEGNAGYOBB PROBLÉMA,

Részletesebben

A fenntartható városi mobilitás és városfejlesztés Budapesten. Kangyerka Ádám

A fenntartható városi mobilitás és városfejlesztés Budapesten. Kangyerka Ádám Mozdulj a jó irányba! Fenntartható Városi Közlekedési Tervek XI. Európai Mobilitási Hét előkészítő Kecskemét, 2012. május 24-25. A fenntartható városi mobilitás és városfejlesztés Budapesten Kangyerka

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata

Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata Integrált Településfejlesztési Stratégia Középtávú célrendszer és projektlista előzetes javaslat Gazdaság munkacsoport Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1

KÖZMEGHALLGATÁS november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1 KÖZMEGHALLGATÁS 2017. november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1 Tájékoztató Nyergesújfalu { Város Önkormányzatának 2017. évi tevékenységéről A ktsv-t

Részletesebben

Közép-Magyarországi Operatív Program eredményei és tapasztalatai Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft. Varga Tamás ügyvezető igazgató

Közép-Magyarországi Operatív Program eredményei és tapasztalatai Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft. Varga Tamás ügyvezető igazgató Közép-Magyarországi Operatív Program eredményei és tapasztalatai Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft. Varga Tamás ügyvezető igazgató Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Részletesebben

Városi feladatkörök. Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal. Dr. Gerendás Gábor jegyző

Városi feladatkörök. Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal. Dr. Gerendás Gábor jegyző Városi feladatkörök Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal Dr. Gerendás Gábor jegyző I. Mit értünk a Város alatt? Szentendre Városának működéséért, a különböző közszolgáltatások

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR ÉS TÉRSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉSE: HAZAI GYAKORLAT

SZÉKESFEHÉRVÁR ÉS TÉRSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉSE: HAZAI GYAKORLAT SZÉKESFEHÉRVÁR ÉS TÉRSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉSE: HAZAI GYAKORLAT DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS POLGÁRMESTER VÁROS ÉS TÉRSÉGE EGYÜTTMŰ KÖDÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI EURÓPAI ÉS HAZAI TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN KONFERENCIA

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

További tervek alapján a kutyafuttató területére kutyaitató kerül, valamint reményeim szerint a Hajós játszótér is megújulhat.

További tervek alapján a kutyafuttató területére kutyaitató kerül, valamint reményeim szerint a Hajós játszótér is megújulhat. Az elmúlt egy évben tizennégy testületi ülésen, egy díszülésen, negyvenkilenc saját Bizottsági ülésen vettem részt, valamint hat - hat Gazdasági és Jogi Bizottsági és hét Környezetvédelmi és Városfejlesztési

Részletesebben

39/ (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról

39/ (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról 39/ 2009. (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról Dabas Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Testület) a komplex

Részletesebben

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL

Részletesebben

Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK. Támogatási összeg. Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum Sportegyesület

Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK. Támogatási összeg. Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum Sportegyesület Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK Támogatási összeg 1 2 3 Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum BALU Sport 4 5 6 7 8 9 Békásmegyeri "Vándor" Kerékpáros Klub Casablanca TáncSport Csillaghegyi Mozgás

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE,

ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE, ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE, A KÖZÚTHÁLÓZAT FENNTARTÁSÁNAK HATÁSA A KÖZFORGALMÚ KÖZLEKEDÉS Nyul Zoltán, igazgató Stratégia és Innováció BKK Zrt. X. Budapesti Nemzetközi Útügyi Kongresszus 2017. június

Részletesebben

VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3.

VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3. VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3. Szakmai háttéranyag a,,várpalota Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése című pályázathoz Jóváhagyta Máténé Dr. Ignácz

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

A FENNTARTHATÓ VÁROSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI ÉS GYAKORLATA MAGYARORSZÁGON

A FENNTARTHATÓ VÁROSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI ÉS GYAKORLATA MAGYARORSZÁGON A FENNTARTHATÓ VÁROSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI ÉS GYAKORLATA MAGYARORSZÁGON Homonnai Ferenc Ph.D. hallgató TARTALOM Elméleti háttér: - Ökologikus településfejlesztés - Lakóterületek megújításának ökológiai

Részletesebben

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket Megjelent: www.veszpremkukac.hu Korszerű és környezetbarát villamosenergia napelem rendszer kerül a megyei Csolnoky Ferenc Kórház A, D és E épületének

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 185. MELLÉKLET:- TÁRGY: Javaslat a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című pályázati felhívás keretében a Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda Szőlőhegyi

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat

A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés 2016. május 31-i határozatai 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés az ülés tárgysorozatát az alábbiakban állapítja meg: Nyílt ülés keretében tárgyalja: 1. Beszámoló

Részletesebben

FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK BUDAPESTEN

FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK BUDAPESTEN FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK BUDAPESTEN Nyul Zoltán Stratégia és innováció igazgató BKK Zrt. 2017. május 11. Siófok TÉMÁK E-mobilitás Balázs Mór-terv II. EIB tanulmány Főbb induló projektek 2 E-MOBILITÁS JELENE

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján. Nagy András VÁTI Nonprofit Kft.

A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján. Nagy András VÁTI Nonprofit Kft. A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján Nagy András VÁTI Nonprofit Kft. Szén-dioxid semlegesség A vízió: 2025-ben Koppenhága lesz az első szén-dioxidsemleges főváros a világon. az összes

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

ב"ה. Éves jelentés 2011

בה. Éves jelentés 2011 Bét Sálom Éves jelentés 2011 A Bét Sálom Zsinagóga Budapest egyik leggyorsabban növekvő zsidó közössége, ahol minden generáció számára biztosított a zsidó vallás, tradíció és kultúra megismerése, valamint

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL

TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. (2) k. pontja szerint TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL a Választópolgárok részére Időtartam: 2017. november 01. 2018. október 31. Szombathely MJV 9.evk. - Joskar-Ola lakótelep

Részletesebben

Hajdúhadház Város Polgármesterétől

Hajdúhadház Város Polgármesterétől Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Tisztelt Képviselő-testület! Hajdúhadházi

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 26181/2016. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 201. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD

Részletesebben

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám 4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám A Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS Martonvásár, 2014. 01. 29. A KÖZMEGHALLGATÁS TÉMÁI Polgármesteri beszámoló - visszatekintéssel Tervek, gazdasági helyzet - kitekintéssel Egyebek Kérdések válaszok 2010-14

Részletesebben

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám 4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám A Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról

Részletesebben

Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, március 19.

Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, március 19. Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, 2019. március 19. Molnár László Az elmúlt évtized néhány legitim város és közlekedésfejlesztési dokumentuma: - BKRFT Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Terve

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései A megyeszékhely fejlesztési elképzelései Kiss Gábor, Miskolc MJV alpolgármestere 2016. november 17. A gazdaság ágazati szerkezete Jellemző gazdasági szektorok a régióban: - autóipari beszállítás - elektronika

Részletesebben

Előterjesztés a Magyar Birkózó Szövetség elnöksége részére

Előterjesztés a Magyar Birkózó Szövetség elnöksége részére Előterjesztés a Magyar Birkózó Szövetség elnöksége részére 1 000 000 000 Ft, azaz egymilliárd forint támogatás átadásának jóváhagyása a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány részére, a Kozma

Részletesebben

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Németh Mónika Miniszterelnökség Nemzetközi Főosztály 1 2012 Partnerségi

Részletesebben

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata

2014-2019. Kapolcs község Önkormányzata 2014-2019 Kapolcs község Önkormányzata 2 BEVEZETŐ Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit

Részletesebben

CIVIL PÁLYÁZAT PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY

CIVIL PÁLYÁZAT PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY CIVIL PÁLYÁZAT 2014. PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZÓ: BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY Biatorbágy Szentháromság tér 3. 2051 PÁLYÁZTATÓ: BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3, AZ 56/2012. (XI. 30.) 4, A 21/2015.

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,

Részletesebben

Átadták a Szociális Munkáért Díjat

Átadták a Szociális Munkáért Díjat A Szociális Munkáért-Dunaújváros Díjat a közgyűlés idén Borsos József szakpszichológusnak, valamint Katona Péternek, a Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrum volt vezetőjének posztumusz adományozta.

Részletesebben

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr Közösségi tervezés Sain Mátyás VÁTI Nonprofit Kft. Területi Információszolgáltatási és Tervezési Igazgatóság Területfejlesztési és Urbanisztikai

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.), AZ 55/2008. (X. 31.) ÉS A 42/2009. (IX. 30.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER

Részletesebben

Tartalom I. Előzmények és köszönetnyilvánítás... 2 II. Tárgyalások és eredmények... 3 II.1 Út-, és járdaépítés... 3 II.2 A Fővárosi Önkormányzat csatornaépítési projektje... 3 II.3. Képviselők támogatása...

Részletesebben

J a v a s l a t. kötelező önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések pályázatainak benyújtására

J a v a s l a t. kötelező önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések pályázatainak benyújtására J a v a s l a t kötelező önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések pályázatainak benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály Ó z

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén Dr. Schneller Domonkos Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár 2018. november 26.

Részletesebben

6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/396-10/2015 ELŐTERJESZTÉS. Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) jóváhagyása. Dobó Zoltán polgármester

6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/396-10/2015 ELŐTERJESZTÉS. Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) jóváhagyása. Dobó Zoltán polgármester 6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/396-10/2015 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2015. szeptember 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Az Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

Kormányzati lépések Székesfehérvár. fejlődéséért

Kormányzati lépések Székesfehérvár. fejlődéséért Kormányzati lépések Székesfehérvár A kihelyezett kormányülésen meghozott döntések értékelése 2013. augusztus 20. fejlődéséért Fűtőerőmű 2004. Az erőmű privatizálásra került 2012. A cég felszámolása megkezdődött

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

Négy település példás egysége

Négy település példás egysége Négyéves mandátumuk lejártához közelítve arról érdeklődtünk néhány szegedi önkormányzati képviselőtől, miben fejlődött, változott a körzetük, s milyen tervekkel néznek a jövőbe. Arra ügyeltünk, hogy különböző

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont /2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr.

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont /2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont 2-102/2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József BESZÁMOLÓ Nógrád Megye Integrált Területi Programjához (2014-2020)

Részletesebben

Környezetvédő Egyesület Érd. www.avarosvedo.hu

Környezetvédő Egyesület Érd. www.avarosvedo.hu Környezetvédő Egyesület Érd www.avarosvedo.hu Küldetési nyilatkozat Az Érdi Környezetvédő Egyesület célja lakóhelyünk, Érd természeti, épített és kulturális értékeinek, megismerése, megismertetése, és

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-283/2014 ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:

Részletesebben

Vital Pro Kft. 1082 Budapest, Üllői út 66a. Tel.: 210-0827 Fax: 785-5176 www.vitalpro.hu

Vital Pro Kft. 1082 Budapest, Üllői út 66a. Tel.: 210-0827 Fax: 785-5176 www.vitalpro.hu BUDAPEST, III. KER. ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA II. KÖTET - STRATÉGIA, ANTISZEGREGÁCIÓS TERV DÓM ÉPÍTÉSZMŰTEREM KFT. 1052 Budapest, Régiposta u. 5. V/2. Tel.: 235-0814 Fax: 235-0815

Részletesebben

Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése

Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése A projekt azonosító száma: 8583073882 A kivitelezés ideje: 2014. 03. 12. 2014. 09. 30. A kedvezményezett neve és elérhetősége: Balatonfűzfőért Alapítvány

Részletesebben

1. melléklet a 35/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelethez 1. Gyermekszállítási és kedvezményes alkalmazotti kedvezmény esetén is alkalmazandó

1. melléklet a 35/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelethez 1. Gyermekszállítási és kedvezményes alkalmazotti kedvezmény esetén is alkalmazandó 1. melléklet a 35/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelethez 1 A rendeletben meghatározott intézmények épületének környezetében, illetve meghatározott területen az egyes hozzájárulásokkal, illetve kedvezményekkel

Részletesebben

Családi nap Nyírszőlősön

Családi nap Nyírszőlősön Családi nap Nyírszőlősön Fogorvoslátogató MERFOL Kft. Szerelő BECK AND PARTNERS Kft. Területi képviselő Exelect Hungary Kft. HR Manager Épületgépész mérnök NEXT-Consulting Kft. Könyvelő Gyártómérnök {positionname8}

Részletesebben

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) évre szóló éves fejlesztési kerete

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) évre szóló éves fejlesztési kerete A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete Vállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás azonosító jele neve VEKOP-1.2.1-15 Mikro-,

Részletesebben

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft Támogatott neve Támogatott címe Támogatás forrása Támogatási döntés Támogatási cél Megvalósítás helye Működési támogatás összege Fejlesztési támogatás összege Támogatási szerződés megkötése 1. MCM- Diamant

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:

Részletesebben

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett:

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán A projekt bemutatása Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Rábapatona Község Önkormányzata Projekt

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának

Részletesebben

Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Bödeháza Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az Önkormányzat

Részletesebben

Tisztelt Választók! A megvalósított fejlesztések mindenki számára bizonyítják, hogy jó úton járunk.

Tisztelt Választók! A megvalósított fejlesztések mindenki számára bizonyítják, hogy jó úton járunk. Tisztelt Választók! 2002 után, 2006-ban ismét kitüntetett a pátyi lakosság bizalmával. Eddigi nyolc éves polgármesteri működésem alatt minden igyekezetemmel azon voltam, hogy a széthúzás helyett az ö sszefogásra,

Részletesebben

Smart city vagy Fenntartható települések a mi mérnöki szemünkkel. Dr. Major Veronika VTK Innosystem

Smart city vagy Fenntartható települések a mi mérnöki szemünkkel. Dr. Major Veronika VTK Innosystem Smart city vagy Fenntartható települések a mi mérnöki szemünkkel Dr. Major Veronika VTK Innosystem Davos, David Attenborough Az Édenkert nincs többé (Válaszút előtt a világ) Ha az elkövetkező évtizedben

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

Budafok-Tétény belváros megújításának egy lehetséges koncepciója

Budafok-Tétény belváros megújításának egy lehetséges koncepciója A jelenlegi belváros nem méltó hozzánk! Közösségi tervezéssel Budafok-Tétény belvárosának megújulásáért! Budafok-Tétény belváros megújításának egy lehetséges koncepciója Döbrönte Katalin a közösségi tervezési

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben