Marczell Béla: Naptár és néphagyomány, Csallóközi népszokások

Átírás

1 Marczell Béla: Naptár és néphagyomány, Csallóközi népszokások 1

2 Illusztrációk: Gálffy Irén, Dunaszerdahely Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 9. 2

3 Marczell Béla Naptár és néphagyomány Csallóközi népszokások Elektronikus változat

4 4

5 Bevezető A természeti törvényekhez igazodó, s azokat megteremtő emberi munka egyik eredménye az egymást szabályosan követő változások megfigyelése, az e változásokban megnyilvánuló törvényszerűségek meghatározása és egymáshoz való viszonyítása. Az ember még a természeti lét körülményei között éppen e szükségszerűség kielégítése céljából alkotta még az első időszámítási rendszert. Ekkor azonban az idő még nem folyamat, nem tartam, hanem két időpont közötti távolság, azaz nyilvánvaló változás. Ez azt jelenti, hogy még nem a napokat számlálták, hanem a reggeleket, az estéket, a tavaszokat, a nyarat, az őszt és a telet. A gyermeki tudatban még ma is él ez az ősi forma. Ha valamit nagyon vár a gyermek, nem a napokat vagy a heteket számlálja, hanem így mondja: A búcsúig, Mikulásig, Jézuska születéséig még ennyit és ennyit aluszunk. A fejlődés során az ember egyre jobban tudatosította az őt körülvevő természet, a természeti jelenségek és az élet összefüggéseit. Észrevette, megfigyelte, hogy a szabályos időközökben ismétlődő természeti jelenségek függenek az égitestek mozgásától. E mozgások hosszúsága, azaz időtartama egymáshoz mérve is szinte pontosan meghatározható, kiszámítható. Így alakult ki e mozgások megfigyelése alapján a naptár: az isteni Törvényt jelentő égi rend mutatója. Ugyanis a nagy ókori civilizációk vallása törvényszerűen égitestkultusz volt, s ehhez a vallási rendhez pontos naptár is tartozott. A Nap, a Hold és más jelentékenyebb csillagok szabták meg az ember számára az élet kereteit, az életfeltételeket, az évszakok körforgását. E csillagok járásának megfigyelésével következtették ki az úgynevezett égi mozgást, amelyet azután egymáshoz viszonyítva vizsgáltak. Háromféle mozgást különböztettek meg: 1. A Föld saját tengelye körüli forgását, amelynek felfedezése előtt (Coppernicus tana) úgy hitték, hogy a Nap az égbolton mindennap keletről nyugati irányba mozog. Ennek tartama a nap. 2. A Hold Föld körüli keringésének és fényváltozásainak időtartamát adja a holdnap, azaz a hónap. 3. Galilei óta tudjuk, hogy a Föld nemcsak a saját tengelye körül forog, hanem egy bizonyos időszakban megkerüli a Napot is: ez az idő az év. A természet így megfigyelt körforgásában tehát az év, az esztendő a legkisebb egység. Az évszakok: a tél, a tavasz, a nyár és az ősz periodikus változásaiban az ember már korán felismerte azt, a számára akkor még megmagyarázhatatlan magasabb princípiumot (elvet), amelyhez mindennapi tevékenységét igazítani kényszerült. Ez a szükségszerű kényszer valamint a 5

6 természeti erők nem ismerése mágikus, varázsló hiedelmeket, illetve szokásokat alakítottak ki az emberi tudatban, s ezek, az esztendő periodikus járásához igazodó szokások később törvénnyé váltak a falu életében. A kereszténység felvétele után pedig a vallási élet tartalmát adó ünnepkörök: Jézus születésének ünneplése (karácsonyi ünnepkör), szenvedésének, halálának és föltámadásának emléke (húsvéti ünnepkör), valamint a Szentlélek kiáradásának, eljövetelének ünnepe, a pünkösd irányították a köréjük kialakult jeles napok -kal együtt az élet mindennapjait. Az egyház az ősi pogány szokásvilághoz igazította a maga megszentelt dogmáit, s nagyon okosan ötvözte a pogány tartalmat a maga tanításával, azaz a mágikus pogány szokásnak misztikus értelmezést adott. Így sokkal könnyebben tudta az új hitet terjeszteni. E megőrzés eredményeképpen így maradt meg töredékeiben itt-ott napjainkban is a természetet termékenységre, ajándékozásra bíró szertartások, szokások, hiedelmek egész sora, amelyet a mi csallóközi ma-gyar népünk is még néhány évtizeddel ezelőtt bensőséges hittel élt meg. Ez volt a hagyományos népélet régi formája, az az életstílus, amelynek egyöntetűsége, tökéletes harmóniája, nyugalmat árasztó szabályossága törvény volt a faluközösség életében. Az évszakok, az esztendő egyes napjaihoz fűződő hiedelmek, a paraszti élet köré kialakult szokások, a hagyomány színes változatossága szigorú rendet honosított meg a közösség életében. A léleknek ünnepek kellenek, hogy a mindennapi munka egyhangúságát, a fárasztó köznapiasságot a belső nyugalom ellensúlyozza. A paraszti rendben ezek az ünnepek minden esetben közösségi megnyilatkozások voltak. A napi gondok, a hétköznapok sokszor szinte monoton munkája az évszakoknak megfelelően állandóan váltogatták egymást, s ezzel mégis mozgalmassá tették az életet. Az ünnep pedig mindenkor megszentelte a munkát, s vele a paraszti mindennapokat is. Az évszakok rendszeresen visszatérő munkája, s az e munkához kapcsolódó ünnepek szokásvilága az esztendő átélését is ünneppé emelte. Így tette ez a szokásvilág, ez a megszentelt hagyomány teljessé a falut, amelyet elsősorban a hit, a vallásos élet irányított. Az élet minden megnyilatkozása, a három nagy szükség : a születés, a házasság és a halál, a létnek e három nagy titka ahogy Bálint Sándor, a vallásos néprajz nagy tudósa mondja épp úgy a közösség ünnepe volt, mint a hagyományőrző, a közösséget egységben tartó jeles napok színes szokásai. Az idő megfordíthatatlan. Egy irányban távolodó folyamat. A naptár viszont az égitestek változó, különböző időtartamú körforgása. Ez a visszatérő mozgás örökösnek tűnik, s ehhez az örökösnek tűnő rendhez kellett alkalmazkodnia a paraszti rendnek is, hogy megtarthassa az életet. Ezért volt szükséges tudnia, hogy mindig a kellő időben vessen, arasson, hogy a 6

7 természet mindig a szükségnek megfelelően adja az éltető vizet (esőt), az érlelő meleget, vagyis évről évre minden a naptár szerint ismétlődjék. Az első naptár, amelyhez a Nagy Konstantin idején, azaz Kr. u. 313-ban törvényesített kereszténység is igazodott, a római naptár volt. A latin hagyomány úgy tudja, hogy a hónapoknak márciustól decemberig a városalapító Romulus adott volna nevet. Ez a naptár mégcsak a mezei munkák szempontjából számító tíz hónapot számlált. Az ebből kimaradó téli időt, amely holt időnek számított, a Kr. e. 700 körüli naptárreform idején iktatták be az új, tizenkét hónapos holdnaptárba. Ez a két hónap a január és a február. Hónapneveink latin eredetűek. Az év első hónapja, Januárius (január) a kétarcú istentől Janustól kapta a nevét. Janus a kezdet és a vég istene volt, ezért a korábbi márciusi évkezdetet januárra tették át. A hónap csillagászati neve Vízöntő hava. A hónapok csillagászati nevét a mezopotámiai csillagászok határozták meg Kr. e. 7. században a Nap pályáját szegélyező csillagképek segítségével. A 360 fokos nappályát tizenkét egyenlő, fokos részre osztották, és mindegyiket egy-egy jellemző csillagképről nevezték el. Ezek, a Nap látszólagos pályájától északi és déli irányban egy 8 fokos égi sávon belül található csillagképek az éggömb északi felén a tavaszt és a nyarat jelölik (Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz) a délin pedig az őszt és a telet (Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak). 7

8 Január, a polgári év első hónapja tehát a Vízöntő csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év első hónapját Szűz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus) naptárban a hónap első napja, az újév: SZŰZ MÁRIA, ISTEN ANYJA ünnepe. Az év első napját a magyar népi így a csallóközi hagyomány is kiskarácsony napjának nevezi. Az e naphoz fűződő szokások csak későbbi eredetűek, ugyanis a 17. századig nem január 1-én ünnepelték az év kezdetét, hanem nagykarácsony napján, december 25-én. Már a 13. századi magyarországi oklevelek is ajándékozási napként említik, így azóta is tele van olyan szokásokkal és hiedelmekkel, amelyek mágikus fortéllyal próbálták megszerezni és megtartani a szerencsét, elűzni a bajokat, a betegséget és a gonosz szellemet. Nagyon vigyáztak arra, hogy ezen a napon nő ne lépje át a ház küszöbét, hogy elsőként mindig férfi vagy legalább fiúgyermek kívánjon boldog ünnepet. Ilyenkor az asszonyok, leányok, leánygyermekek nem mentek ki a házból, nehogy a szerencsét, az egészséget és a boldogságot is kivigyék magukkal. Csak az Isten házát, a templomot látogatták, hogy az egész esztendőre áldást kapjanak. Újév napján baromfihúst nem fogyasztottak, mert azt tartották, hogy a szárnyas hátrakaparja a szerencsét, és elrepül vele. Ezért az ünnepi levest mindig marha- és disznóhúsból főzték, hogy egész esztendőben erősek, egészségesek legyenek. Sülyben ezt a levest nyolc lábú levesnek nevezték a két négy lábú állat után. A disznó is a szerencsét őrizte, ezért csak ennek a húsát fogyasztották. Mindig előre túr, közelebb visz a szerencséhez. Bősön sok apró pogácsát sütöttek, hogy egész esztendőben elég pénzük legyen. Bakán pedig a karácsonyi ka- 8

9 lácsból és babból azért hagytak újévre is, hogy ezt ezen a napon elfogyasztva az év folyamán semmi baj ne érje őket. Csilizradványon úgy tudták, hogy újév napján takartos káposztát (töltött káposzta) kell enni ebédre, mert így az egész esztendő gazdag lesz élelemben. Kisudvarnokban viszont nem fogyasztottak savanyú ételt, hogy az év minden napja édes legyen. Az egyik adatközlő idős néni ezt így magyarázta: Újév napján nem szabad sem káposztát, sem uborkát enni, nehogy az egész esztendőben savanyó pofát vágjunk. A csallóközi falvakban meggyőződéssel vallották, hogy újév napjának eseményei és cselekedetei, pl. az álomban látott dolgok, egy pohár eltörése, pénzkiadás, egész évben megismétlődnek. Ezt is mondták: Aki újév napján születik, abból nagy úr lesz. Az újévi álom beteljesedik. Akit újévkor megvernek, az minden nap kikap az egész esztendőben. Aki pénzt ad ki ezen a napon, az minden nap ezt teszi. A Nagy-Alföldön úgy hitték: Az újév napján jött látogató (férfi), ha hozott valami ajándékot is, az egész évben bőséges kamrát (éléstár) jelentett, ha pedig kérni jött, a szegénységet hozta magával. Természeti megfigyelések alapján tartották, hogyha a Nap bíborvörös felhők között kel föl, úgy káros szelek és zivatarok lesznek, ha fényes és tiszta az idő, gazdag lesz a gyümölcs meg a bortermés. Ha újév reggelén hideg északi szél köszönt be, akkor hosszú, kemény, tartós tél lesz. Ha újév másnapján szép idő van, gazdag gyümölcstermésre lehet számítani. Általános volt az a hiedelem, hogy amilyen január másodika, olyan lesz a szeptember. A téllel kapcsolatban még azt is tartották, hogy a januári kövér veréb hosszú, kemény telet jósol. Bodakon erősen hitték, hogy az újévi mise után a templomból hazamenet mindenkinek azonnal le kellett ülnie a székre, hogy a szeretet egész esztendőben velük maradjon. Az új év köszöntését már kora hajnalban megkezdték, ezzel ébresztve a háziakat. Az újévi köszöntés eredeti célja kettős: a zajütéssel, kolompolással, ostorcsattogtatással elűzni a bajt, a gonoszt mind a háziakról, mind a barmokról, a szóval, versben mondott, vallásos gondolatot tartalmazó kívánság pedig a szó mágikus erejébe vetett hitet példázza. A köszöntők házról házra járva énekelték az ajtóban: E szép újesztendő immár elérkezett, amért az Istennek mondunk köszönetet. Köszönjük Istennek a nagy szívességet, hogy adott minékünk friss, jó egészséget. Bor, búza, gabona háznál lévő legyen, az Isten malasztja köztünk lévő legyen. 9

10 Tartsa meg az Isten ez új esztendőben házi családjával friss, jó egészségben! Adjon Isten bort, búzát, baracot, kurta farkú malacot, csutorának feneket, hogy ihassunk belőle eleget! A köszöntőnek ezt a szövegét Karcsákon, Lúcson, Egyházgellén és e falvak környékén mindenütt ismerték. Radványon pedig így köszöntöttek: Tiszta szívvel köszöntünk az új esztendő hajnalán. Az örömnek gyöngymadara szálljon be az ablakán. Rakjon fészket a szívében, soha el ne szálljon. Ablakából piros rózsa vígan kandikáljon. A Dunaszerdahely környéki falvakban, valamint a Csilizközben ezt a verset énekelték: Újesztendőt hirdetünk kiskarácsony nagy napján, midőn Jézus érettünk szenved első óráján. Szenved ő mindnyájunkért, vérét ontja lelkünkért, lemossa bűneinket, megbocsássa vétkünket Jézus megmetélése, Mária könyörgése. A világ álmélkodik, ég és föld örvendezik. Ez új esztendőben vígadjunk, vígadjunk Istennek hálát adjunk! Adjon Isten bort, búzát, békességet, holtuk után örök üdvösséget. A csilizközi Medvén azt tartották, hogy ahova újév napján nő ment látogatóba, ott a tehén üszőborjút ellett. Köszönteni itt is csak a férfiak mehettek. Ezzel a verssel köszöntöttek: Ez újév reggelén minden jót kívánok. Amerre csak néznek nyíljanak virágok. Még a hó felett is rózsa nyiladozzon. Dalos madár zengjen minden rózsabokron. Minden szép, minden jó legyen mindig bőven. Szálljon áldás rájuk ez új esztendőben. A köszöntő versekhez kapcsolódott az új év első napjaiban a Csallóközben is szokásos bakteráldomás, főként Nagymagyar környékén. Ezt az áldomást a 10

11 bakterok fizették a gazdáknak. Az ünneplés sokszor két-három napig is eltartott valamelyik gazda házánál. Érdekes szokás volt a gyümölcsfa felköszöntése is, amely azért történt, hogy a fa gazdagon, bőségesen teremjen (Endrőd). Ugyancsak a föld termésének fokozását, a mezei munka eredményességét, az áldásos családi életet célozta a Székelyföldön és a csángóknál a búzahintés. A búzahintők néhány búzaszem földre szórása közben ezt mondták: Ez az új esztendő, hogy bőségben folyjon, szomorúság a házukra ne szálljon, hanem a jó Isten sok jókkal megáldja, égi harmatjával búzát virágozza. Jézus neve dícsértessék! Ez a szokás századunk elején a Csallóközben is ismert volt, főként a Szerdahely környéki falvakban. A pogány Rómában is megünnepelték az évkezdetet. Janus isten tiszteletére nagy tivornyákat rendeztek, ennek ellensúlyozására rendelte el az egyház Jézus körülmetélésének (circumcísió) az ünnepét. Ezen a napon a katolikus egyház fölidézi a karácsonyi ünnep fényét és örömét, mert az örök Ige, aki asszonytól született, e napon vállalta az ószövetségi törvényt, Izrael népéhez való tartozást, hogy ezzel is beteljesítse a messiási ígéreteket. (Éneklő Egyház) Újév napját, vagyis január elsejét a 9. századtól kezdve karácsony nyolcadának nevezték, a 13. századtól pedig a circumcísió ünnepe a neve. Az egyház ezen a napon emlékezik meg az istenszülő Máriáról, mert Máriát maga az Isten vezette be a Megváltás misztériumába. Ebben áll az istenanyaság kegyelmének egyedülálló volta. (II. János Pál) A liturgiában (szertartás) ezen a napon az Ó szép Jézus! Ez új esztendőben, légy híveidben kezdetű énekkel kezdik el, vagy fejezik be a misét: Ó szép Jézus! Ez új esztendőben légy híveidben! Ó Mária! Esedezzél értünk, édes reményünk! Hogy ez új esztendőben, minden ügyeinkben lehessünk Jézus drága kedvében! Ó szép Jézus! Drága szent nevedért, kelj föl népedért! Ó Mária! Esedezzél értünk, édes reményünk! Hogy ez új esztendőben minden ügyeinkben lehessünk Jézus drága kedvében! 11

12 Ó szép Jézus! Tartsd meg híveidet, mint tieidet! Ó Mária! Jézusnak szent anyja! Országunk tornya! Adjad kérünk, hogy ebben az új esztendőben, lehessünk épek testben, lélekben! Január 6-án ünnepli az egyház vízkereszt ünnepét, a háromkirályok napját. Az ünnep latin neve: Epiphania Domini Urunk megjelenése. Az epiphania szó megnyilvánulást, megjelenést, látogatást jelent. Amikor Krisztus megszületett, akkor Isten bevonult a földi világba, a történelembe. Nem azért, hogy belemerüljön, hanem hogy magához emelje az emberiséget. (Éneklő Egyház). E napon az egyházi zsolozma szerint hármas csodával ékes napot ünneplünk: a várva várt király, Krisztus megkeresztelkedését és a kánai menyegző csodáját, a borrá változtatott vizet. A Vízkereszti himnuszban ezt így éneklik: Hármas csodával ékes napot ünneplünk: ma a csillag a bölcseket a jászolhoz vezette, ma borrá vált a víz a menyegzőn, ma úgy akarta Krisztus, hogy a mi üdvösségünk kedvéért János megkeresztelje őt a Jordánban, Alleluja! Vízkereszt a karácsonyi időszak második legnagyobb ünnepe. A keleti ortodox kereszténységben még ma is ezen a napon emlékeznek meg Jézus születéséről. A csallóközi szokások között e napon látványos volt a háromkirályjárás. Ezt a szokást egész Csallóköz-szerte, de az egész magyar etnikum területén ismerték, néhol még ma is ismerik. Valamikor a nagyobb legénykék hárman hosszú, fehér inget vettek magukra, fejükre papírból készített királyi koronát vagy püspöksüveget infulát illesztettek. Az egyik királynak fehér volt az arca, ő volt Menyhért, az európai fehér ember. A másik, Gáspár barnára festette az arcát, így jelképezte a sémi-arab népeket, azaz Ázsiát. A fekete Boldizsár, a néger Afrikát képviselte a játékban. A három király közül az egyikük botra vagy rúdra erősített, hatágú csillagot tartott a kezében. A közepe szitából volt, a hátulján egy kis nyílással, amelyen a csillagban elhelyezett gyertyát meg lehetett gyújtani. Házról házra járva kértek bebocsátást. Ha beengedték őket, a háziak előtt jól megforgatták a csillagot, és így énekeltek: Háromkirályok napját, Országunk egy istápját Dicsérjük énekkel, Vigadozó versekkel. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt. 12

13 Hol van zsidók királya? Most megjelent csillaga: Betlehemben találják Szép Jézust körülállják. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt. Királyok ajándékát: Aranyat, tömjént, mirhát Vigyünk mi is Urunknak, Ártatlan Jézusunknak. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt. Kérjük a Szűz Máriát, Kérje az ő Szent Fiát, Hogy bennünket megtartson, S az ellenség ne ártson. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt. Áldjuk a királyokkal, Jézuskát Szent Anyjával. Magasztaljuk lélekkel, Erősödő szent hittel. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt. A másik királynak csörgős botja volt, ezzel verte a padlót, amikor éneklés közben kerülték a szobát. Ez a zajcsinálás a gonoszlélek és a betegség elűzését szolgálta (Várkony). A csillagforgatással azt akarták elérni, hogy az egész ház megkapja a szerencsét (Bodak, Felbár, Süly). A Duna menti falvakban, ahol valamikor sok malom működött, vízkereszt volt a molnárok napja. Ilyenkor mindnyájan elmentek a templomba, gyóntak, áldoztak, este pedig nagy mulatságot rendeztek. Délután volt az ünnepélyes fölvonulás, amikor a fiatal leányok egy szépen festett, szalagokkal díszített korongot vittek a menetben. A korongot úgy erősítették a lécre, hogy az forgatható legyen, s menet közben gyakran megforgatták. Malomkereket ábrázolt, ilyet kellett készítenie a molnárinasnak is szabadulása előtt. Ez a munka 13

14 volt a remek. A korongot a kocsmába vitték, itt a mestergerendára akasztották. Vidám muzsika mellett mulattak reggelig. Éjfélkor eltáncolták a mónárok veszedelme nevű verbunkos táncot is. Eljátszották, hogyan mentik a malmot árvíz idején, közben a lábukkal táncos mozdulatokat imitáltak. Szövege is volt a táncnak: Húzd meg, nehogy elvigye a víz! Kifelé, part felé, vigyázz, neki ne ütődjön a partnak, mert elsüllyed! Vigyázz, partnak ne ereszd! Na, végre jó helyen vagyunk! A medvei malmok közül a legutolsó malmot 1944 körül vontatták be a révbe. Ekkor játszották el teljességében a mónárok veszedelmé -t is. Vízkeresztkor szokták megáldani a házakat is. A pap és az őt kísérő kántor, valamint a többi segédlet (ministránsok) imádkozva körüljárták a ház egyes helyiségeit, és szenteltvízzel, tömjénnel megszentelték az egész házat vagy a lakást. A szertartás befejezése után ugyancsak szentelt krétával fölírták az ajtó szemöldökfájára a szentelés évét és a háromkirály nevét: 19+G+M+B+95. A szenteléskor a hívek az asztalra feszületet, búzát, a búzába néhol almát tettek, hogy a termést és a jószágot ezt együtt életnek nevezték ne érje veszedelem. Január hatodikán a csallóközi gazda megfigyelte az időjárást is. Ilyen természeti megfigyelés alapján keletkezhetett az ismert mondás: Ha vízkeresztkor megcsordul az eresz, hamarosan vége a télnek, jó termés ígérkezik. Versben ez a hiedelem így hangzik: Vízkereszt, ha úgy fordul, hogy az eresz megcsordul, örülhetsz már előre, áldást hoz a mezőre. Ha vízkereszt napján a kerékvágásban lévő hó vízzé változik, gazdag termés ígérkezik. Az Úr Jézus megkeresztelkedésének emlékére Keleten ezen a napon szolgáltatták ki a keresztség szentségét. Ekkor még felnőtteket kereszteltek. Ennek emlékére ma az egész egyházban vizet szentelnek. Innét az ünnep neve is: vízkereszt. A megszentelt vízből a hívek még ma is hazavisznek, s otthon gyógyítás, gonoszűzés, rontás megelőzése céljából használják. Temetéskor a halott fejénél álló feszület mellé is tesznek egy pohárkában szentelt vizet, hogy a halottnézők is beszentelhessék az elhunytat. Csáky Károly írja, hogy a kelenyei asszonyok miután a templomból hazatértek, a vízből a ház főggyire loccsantottak kereszt alagba, hogy a gonosz szellem senkinek se árcson. Közben ezt mondták: Isten áldása légyen a házon. 14

15 Január 22-én van Vince napja. Ezt a napot a paraszti nép mindig nagyon figyelte, főként az időjárást kémlelte nagyon, mert azt tartotta, ha Vince napján szép, derült idő volt, megtelt a borospince jó borral. Ezt a természeti megfigyelést is rigmusba szedték: Ha napos a Vince, megtelik a pince. Ha megcseppen Vince, üres lesz a pince. Kulcsodon Vincéről a következő versikét mondták: Hogyha szépen fénylik Vince, Megtelik borral a pince. Búzával a pajta, a csűr, Mihály így jó, édes bort szűr. Az egyház január 22-én a három szent Vince közül a Diocletianus császár uralma idején, 304-ben vértanúságot szenvedett Vincét ünnepli. E vértanú Vince a nevével rokon hangzású vínum bor szóval ugyanis a szőlősgazdák szentje is. Egyes magyar vidékeken, így a Szeged környéki gazdák Vince napján, ha megcsordult az eresz, borral locsolták meg a szent szobrát. Ha viszont elmaradt az olvadás, bosszúból hideg vizet öntöttek a szoborra. Január 25-ét, Pál apostol megtérésének a napját Csallóköz-szerte Pálforduló néven ismerik. Ez az elnevezés vallási szempontból Szent Pál megtérésének a napját jelöli. Ugyanis Pál, zsidó nevén Saulus eleinte keményen üldözte Jézus követőit, majd a damaszkuszi úton történt látomása következtében Jézus jelent meg neki megtért, és a legbuzgóbb apostolok egyike lett. A szó népi jelentése, illetve értelmezése pedig a következő: Január 25-e körül jut el a téli időszak körülbelül a feléhez, azaz a rossz, hideg, igazi tél ekkor fordul kifelé. Az e napi fényes, tiszta idő jó termést ígér, a ködös, felhős borongás viszont a halált idézi: Pálfordulás hogyha napos, Bőven terem hát és lapos. Hogyha szépen fényes, tiszta, Bőven terem mező, puszta. 15

16 A pálfordulással, ennek népi értelmezésével függ össze az a hiedelem is, hogy a dughagymát tartalmazó tarisznyát ilyenkor fordítva kell visszaakasztani a szögre a kamrában, hogy gazdag, szép hagymatermés legyen. Ha Pál-nap reggelén kisütött a nap, akkor a Középső-Ipoly menti falvakban hosszú telet jósoltak írja Csáky Károly. 16

17 Az év második hónapja a február, csillagászati nevén: Halak. A régi naptárakban Böjtelő hava néven ismerték. A hónap latin neve, a Februarius a februm, azaz a tisztulás szóból ered. Ez a hónap már az ókori pogány Rómában is a testi-lelki megújulás idejének számított. A keresztény hitre tért magyarok pedig azért nevezték böjtelő havának, mert a nagyböjt kezdete rendszerint ebbe a hónapba esik. Csillagászati neve, a Halak a február 21-e és a március 20-a közötti időszak állapotát jelzi, amikor a Nap a Halak jegyében jár. Február 2-a a katolikus naptárban Gyertyaszentelő napja, Mária megtisztulásának az ünnepe. Latin neve: Purificatio Beatae Mariae Virginis. Ugyanezen a napon emlékezik az egyház a gyermek Jézus templomi bemutatására is. Gyertyaszentelő Boldogasszony a neve azért, mert ekkor szentelik a gyertyát, gyertyás körmenetet tartanak, és a hívek a szentmisén megszentelt égő gyertyákkal vesznek részt a körmenetben. Mária megtisztulásának az ünnepe azért, mert Szűz Mária a zsidó törvények iránti engedelmességből az isteni Gyermek születése utáni 40. napon a Mózesi Törvényben meghagyott módon bemutatta a tisztulási áldozatot a templomban. Ennek az emléke a valamikori csallóközi szép szokás is. A gyermekét még abban az időben otthon szülő asszony első útja a gyógyulás után a templomba vezetett. Úgy mondták: Kiment az egyházhoz, hogy kegyelmet nyerjen az Istentől gyermeke és a maga számára. Ma már ez a szép szokás csak elvétve fordul elő. Az ünnep harmadik neve: Jézus bemutatása a templomban, magában hordja az eseményt, a Kisded bemutatását az ószövetségi törvény szerint. A népi hagyományban is fontos nap február másodika. A hiedelem szerint ezen a napon ébred a medve téli álmából. Ilyenkor kinéz a barlangjából, s ha 17

18 kint zord, zimankós téli időt lát, kijön, és kint marad, mert úgy érzi, közel a tavasz. Ha viszont szép, napsütéses az idő, a templomba is besüt a Nap, s a miséző pap meglátja az árnyékát az oltárnál, a medve visszamegy az odujába, és a másik oldalára fordul, hogy tovább aludjék. A tél még hosszúnak ígérkezik. Az e napon szentelt gyertyának is fontos szerepe van a néphitben. A szentelt gyertyát szalaggal átkötve mindig a falra, a két szentkép közé helyezték. Később ez a szokás lassan átalakult, s a gyertyákat a sublót fiókjába helyezték el. Régen az ekkor szentelt gyertyával világítottak menny-dörgés, villámlás idején, hogy elűzzék a vihart. Több csallóközi faluban vihar, villámlás esetén nemcsak szentelt gyertyát gyújtottak, hanem a szénvonót, a kenyérsütő lapátot, még a fejszét is, amikor a legnagyobbat villámlott, kidobták az udvar közepére. Hasonló szokásról tudósít Csáky Károly is Nógrádsipekről. Szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy megszabaduljon a gonoszlélek hatalmából. A csallóközi hiedelem szerint a gyertyaszentelőkor egymás után hétszer (azaz hét egymást követő évben) szentelt gyertya lesz az egyedüli fény, amely világít majd az utolsó ítélet napján. Február 3-a Balázs napja. Szent Balázs, a nap névadó szentje Örményországban volt püspök, és borzasztó kínzások után Diocletianus római császár 303-ban lefejeztette. A Legenda Aurea Aranylegenda szerint a szent egy özvegyasszony fiának a torkán akadt halszálkát imája segítségével sikeresen eltávolította, s így a gyermek megmenekült a fulladástól. Még több csodát is tett, de ez a csodája az alapja a torokbajok elleni balázs-áldásnak vagy balázsolásnak. Balázs napján a szentmise után a miséző pap két égő szentelt gyertyát tart az áldást kérő hívő álla alá, s közben azért imádkozik, hogy a szent közbenjárására minden bajtól így a torokbajtól is megszabaduljon. Balázs a magyar nép kedvelt szentje volt, akinek segítségében erősen hittek. Erről nagy költőnk, Babits Mihály Balázsolás című versében vall: Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!... mert orv betegség öldös íme engemet és fojtogatja torkomat..." Szent Balázs már a középkorban is kedvelt szentje volt a diákoknak. Ennek emlékét őrzi a dramatikus jellegű köszöntő, adománygyűjtő, eredetileg sok szereplős játék, a balázs-járás. Valamikor ezen a napon tanítás sem volt az iskolában. Kezdetben maga a mester így nevezték a tanítót járta a házakat, később pedig a nagyobb gyerekeket küldte szét a faluba köszöntésre. Ezek hosszú nyársat is vittek magukkal, minden házhoz betértek, ahonnét gyermek járt iskolába. A köszöntőben így énekeltek: 18

19 Emlékezzél kicsi gazda, ma van Balázs napja. Dobd el bundád az ágy alá, s mondjad: heje-huja. Már minékünk vagyon kedvünk, s mesterünknek parancsától éppen ma nem félünk. Háziasszony arra kérünk, légy szíves mihozzánk, ne gondoljad, hogy mi azért hálákat nem adnánk. Lásd, a nyársunk üres, a gyomrunk is éhes. Ne sajnáld a szalonnádat, hát nekünk megfizess! Emlékezzünk szent Balázsra, mert ma vagyon napja. Az Úr Jézus akaratát általunk mutatja. Örömet e háznak, asszonynak, urának, hogy hirdessük és említsük, nékünk parancsolja. Az idézett mondóka egy hosszabb kérő köszöntő vers töredéke. A Csallóközben ma már ezt a verset nem ismerik. Az ének után a házigazda vagy a háziasszony megajándékozta őket füstölt hússal, szalonnával, liszttel, kolbásszal. Akadt olyan ház is, ahol egész sonka került a nyársra. Sokszor a balázsjárók mázsányi élelmet szedtek össze. Abban az időben ez volt a tanító járandósága a tanításért. A balázs-járás nemcsak nálunk, magyaroknál, hanem Európa más népeinél is ismert volt. A valószínűség szerint cseh-morva közvetítéssel került hozzánk a 17. században. Kezdetben egyházi szokás volt, a tavasz közeledését és megszentelését jelezte, de a 18. században már találunk tiltást is az egyházak részéről e szokással kapcsolatban. Február 14-én ünneplik nevük napját a Bálintok. A névadó Bálint buzgó pap volt Rómában, sok pogányt a keresztény hitre térített. 269-ben fejezték le. A néphit vele kapcsolatban azt tartja, hogy ezen a napon szólalnak meg a verebek, jelezve a tavasz közeledését. 19

20 Február 19-én, Zsuzsanna napján viszont a pacsirta hallatja énekét a hosszú téli hallgatás után. Ez szintén azt jelenti, hogy hamarosan itt a kikelet. Zsuzsannának két napja is van. A másik augusztus 11-én jelzett. A februári Zsuzsanna Dávid próféta könyvében szerepel. Ő az a fürdőző asszony, akit két idős ember megles fürdőzés közben. Az öregek szeretnék őt magukhoz csalogatni, de az asszony erre nem hajlandó. Ezért a két öreg házasságtöréssel vádolja be a tanács előtt, de a hamis vádról kiderül, hogy hazugság. A Zsuzsanna név héber eredetű, jelentése: liliom, liliomszál. A másik Zsuzsanna a keresztény hagyomány szerint római lány volt ben fejezték le a Diocletianus-féle üldözés idején. Február 22-én van Péter apostol antiochiai székfoglalásának ünnepe. Ugyanis az apostol, mielőtt Rómába ment volna, hogy elfoglalja a püspöki széket, Antiochiában működött püspökként. A néphit szerint ennek a napnak az időjárásától függ, hogy üszögös lesz-e a gabona. A vele kapcsolatos mondóka ezt így mondja: Ha ködös Péter, Üszkös a fészer. (azaz benne a gabona) A Csallóközben még azt is tartják, hogy ezen a napon nem szabad gabonát vetni, mert az is üszögös lesz. Természeti, időjárást jósló megfigyelés az is, ha Üszögös Szent Péter napján hideg van, még negyven napig tart a tél. Péter apostol, az első római pápa magyar népi jelzője, üszögös az ünnep latin nevének: Cathedra Sancti Petri fordításából keletkezhetett. A fordítás szövege: Szent Pétörnek ű székössége alakban ismert, s ebből alakulhatott ki népetimologizálás folytán az üszögös jelző, s így lett az apostol neve erre a napra Üszögös Szent Péter. Február 24-én ünnepli az egyház Mátyást, a 12. apostolt. Őt a tizenegy apostol választotta Jézus tanítványai közé az áruló Júdás helyébe, hogy így meglegyen a tizenkettő, ahogy Jézus elrendelte. Júdeában és Etiópiában hirdette az igaz vallást. A pogányok megkövezték, majd bárddal lefejezték. A népi hagyományban Jégtörő Mátyásként ismerik. A február végi lassú enyhülést, a hó olvadását hozzák kapcsolatba az apostollal, akinek attribútuma (szent voltát jelző szimbóluma) a bárd, amellyel lefejezték. Most is ezzel a bárddal töri meg a jeget, űzi el a hideget. Innét a neve Jégtörő Mátyás, amelyet a szólás így fejez ki: Mátyás, a jégtörő vagy megtöri a jeget, vagy meghozza. Egy másik változata szerint: Mátyás jeget, ha nem talál, csinál. Ami viszont azt jelenti, ha Mátyás napján olvad a hó és a jég, utána ismét fagy következhet. 20