Beszámoló háziorvosi tevékenységről 2018.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló háziorvosi tevékenységről 2018."

Átírás

1 Beszámoló háziorvosi tevékenységről A évben bevezetett EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) projekt kiteljesedőben van, nagy hasznát vesszük. Nagyon jól használható a lelet érkeztető funkciója (ez azt jelenti, hogy a betegnek nem feltétlenül muszáj visszamenni a leletéért pl.: a laborba, mi látjuk már a számítógépen). A másik nagyon hasznos funkciója, ami jól működik már, hogy a recepteket nem feltétlenül kell kézbe kapnia a páciensnek. Mi feltöltjük a rendszerbe, a páciens a TAJ kártyájával az ország bármelyik patikájában ki tudja azokat váltani. Praxisunk az elmúlt esztendőben beszerzett egy távleletezésre is alkalmas mobil EKG rendszert. Elektronikusan történik az adatfeldolgozás, továbbítás. A nagy előnye még, hogy kardiológus távleletezésre is alkalmas, ha bármi nehézségünk van, azonnal kardiológus elérhetőséggel is rendelkezünk. Idén februárban elkezdtük az amatőr sportolók sportorvosi vizsgálatát, versenyengedélyeinek érvényesítését a Sportkórházzal kötött együttműködési szerződésünk alapján. A gyógyszerpiaci verseny eredőjeként a gyógyszerárak továbbra is folyamatosan tovább csökkentek. A betegek szélesebb rétege tud kedvezőbben hozzájutni a felírt készítményekhez. A kezelést azonban megnehezíti, hogy ugyanazt a hatóanyagot majd minden hónapban más néven kaphatják meg. Praxisunk a tavalyi évben oktató praxisként is működött. Idén is várjuk az egészségügyi hallgatókat, dolgozókat. A megnövekedett várólistákat, orvoshiányt tekintve a betegeknek sok esetben a gyors, akár pár napon belül elérhető privát képalkotó vizsgálatokat is (UH, RTG, CT, MRI) végző magánrendeléseket is felajánljuk.

2 A daganatos megbetegedések folyamatosan emelkedő tendenciát mutatnak továbbra is, sajnos sok esetben már késői stádiumban kerülnek a látóterünkbe. A krónikus betegségben szenvedő betegek gondozása folyamatosan zajlik, korszerű készítmények alkalmazásával. A korszerűtlen készítmények folyamatosan lecserélésre kerülnek esztendőben továbbra is számos új, az elhízással összefüggő cukorbetegséget, magasvérnyomás betegséget szűrtünk ki, és kezdtük el a betegek kezelésének beállítását. Egyre emelkedőben a lisztérzékenységgel, tejcukor érzékenységgel, inzulinrezisztenciával, és az ún. endometriózissal küzdő betegek száma. A frissen felfedezett pajzsmirigy továbbra is emelkedő tendenciát mutatnak, csakúgy mint az ezt megelőző időszakban. Az influenza elleni védőoltást az érintett célcsoportokból sokan beadatták. A tavaly kezdődött influenza szezonban nem volt jelentős a szövődmények száma, viszonylag gyorsan felépültek betegeink. Mellékelem praxisunk statisztikai mutatóit. Sülysáp, Dr. Fábián Gábor Péter háziorvostan, foglalkozás-egészségügyi szakorvos

3 Medicine-Solamen Kft. Cím: 2241 Sülysáp Fő utca 47 Telefon: Engedély: / Dr. Fábián Gábor Péter drfabiangabor@gmail.com Gondozási statisztika Időszak: Praxisbeli és ambuláns páciensek gondozása Kiválasztott szervezetek: Medicine-Solamen Kft. Referencia dátum: december 31. Gondozási kör 0-10év 10-20év 20-30év 30-40év 40-50év 50-60év 60-70év 70év+ Össz 01B Hypertonia Férfi A Gyermek szív és érrendszeri betegség Nő Férfi Nő B ISZB Férfi Nő B Diabetes mellitus Férfi B Légzőszervi 05A Gyermek mozgásszervi kórállapot 05B Mozgásszervi kórállapot Nő Férfi Nő Nő Férfi Nő B Daganatos Férfi B Pszichiátriai Nő Férfi Nő

4 Alkoholbetegség Férfi Nő Artériás Férfi Egyéb endocrin Nő Férfi Nő Egyéb keringési betegség Férfi Nő Epe Férfi Nő Érzékszervi veszélyeztetett Nő Fejlődési rendellenesség Férfi Nő Fertőző Férfi Nő Haematológiai Férfi Haematoonkológiai, immun veszélyeztetett Nő Nő Húgyuti Férfi Idegrendszeri veszélyeztetett Nő Nő Máj Férfi Nő Neurológiai Férfi Nő

5 Pancreas Férfi Nő Tápcsatorna betegségei Férfi Nő Vénás Férfi Nő Összesen Férfi Nő

2. MELLÉKLET Fő utca Beszámoló háziorvosi tevékenységről 2014. Praxisunk a tavalyi évben is oktató praxisként is működött, ismét 2 szakdolgozó jelöltet képezhettünk. Néhány hetet töltöttek nálunk, képzésükben

Részletesebben

93/2018. (IV.24.) határozat 1. melléklete:

93/2018. (IV.24.) határozat 1. melléklete: 93/2018. (IV.24.) határozat 1. melléklete: Tájékoztatós információk a háziorvosi feladat ellátásról a 2017-es évről Dr. Jambrikné Dr. Takács Imola Munkánk része a primer és szekunder prevenció, akut és

Részletesebben

2010. évben 737 ellátottról gondoskodtunk, 364 férfi és 373 nő. férfi: 52 év legfiatalabb 19 év legidősebb 92 év

2010. évben 737 ellátottról gondoskodtunk, 364 férfi és 373 nő. férfi: 52 év legfiatalabb 19 év legidősebb 92 év Dr. Lakosi György: Háziorvosként azt a feladatot kaptam, hogy az intézet lakóinak szomatikus betegségeiről keresztmetszeti képet adjak, és bemutassam Önöknek az itt folyó gyógyító munkát, kiemelve ennek

Részletesebben

Beszámoló a központi orvosi ügyelet évi szakmai tevékenységéről

Beszámoló a központi orvosi ügyelet évi szakmai tevékenységéről Előterjesztő: Dr. Faragó Péter elnök Készítette: Dr. Kacsándi László GYÓMI intézményvezető Tisztelt Társulási Tanács! Beszámoló a központi orvosi ügyelet 2016. évi szakmai tevékenységéről Az egészségügyi

Részletesebben

Anamnesztikus adatok

Anamnesztikus adatok Név:. Dátum: Születési idő:. TAJ szám:. Telefonszám: Foglalkozás (ülő, fizikai, egyéb):.. Legmagasabb iskolai végzettség: Testsúly Testmagasság Vérnyomás Derék körfogat Csípő körfogat Ascites Hepatikus

Részletesebben

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Vezető betegségek Magyarországon Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Megválaszolandó Kérdések Melyek azok a betegségek amelyek a ranglistát vezetik? Mennyire vagyunk felelősek

Részletesebben

Szűrőprogram

Szűrőprogram Bp. XV. Önkormányzat Dr. Vass László Eü. Intézmény Főigazgató főorvos: Dr. Sólyom Olimpia Szűrőprogram 2013-2017 Kampányvezető: Dr. Wallner Éva XX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XV. Országos

Részletesebben

Minőségbiztosítás a háziorvosi praxisban

Minőségbiztosítás a háziorvosi praxisban Minőségbiztosítás a háziorvosi praxisban Budapest, 2007. május 24. Szauer Erzsébet Központi Statisztikai Hivatal 1 Adatgyűjtés bemutatása OSAP 1021 Jelentés a háziorvosok és házi gyermekorvosok tevékenységéről

Részletesebben

Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház intézményi összevonást követő szakmai struktúrája

Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház intézményi összevonást követő szakmai struktúrája Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. március 31. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 25/2011. (III. 31.) határozata

Részletesebben

A családorvos adminisztrációja és szakértői tevékenysége. Mi a családorvosi praxis. Törzskarton. Praxis regiszter. Be- és kijelentkezés.

A családorvos adminisztrációja és szakértői tevékenysége. Mi a családorvosi praxis. Törzskarton. Praxis regiszter. Be- és kijelentkezés. A családorvos adminisztrációja és szakértői tevékenysége dr. Sirák András családorvos, Velence Tel/fax: 22/472 242 06/30 9 461 394 Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszék Budapest Tanszékvezető: dr. Kalabay

Részletesebben

A 2015/2016. évi influenza szezon összefoglaló értékelése

A 2015/2016. évi influenza szezon összefoglaló értékelése A 05/06. évi influenza szezon összefoglaló értékelése Az influenza figyelőszolgálat 05. 0. hetétől 06. 0. hetéig működött. A résztvevő orvosok hetente jelentették az adott héten orvoshoz forduló betegek

Részletesebben

Foglalkozás-egészségügy az EU-ban és hazánkban. Rurik Imre

Foglalkozás-egészségügy az EU-ban és hazánkban. Rurik Imre Foglalkozás-egészségügy az EU-ban és hazánkban Foglalkozás orvostan kötelező szintentartó tanfolyam Debrecen, 2017 szeptember 28. Rurik Imre Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Családorvosi- és Foglalkozás-egészségügyi

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2010/2011-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2010/2011-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2010/2011-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TK témák V Védőnő szakirány GY Gyógytornász szakirány Képalkotó iagnosztikai

Részletesebben

TANÁCSOK AZ INFLUENZA JÁRVÁNY IDEJÉRE. Bodor Klára Sarolta egészségfejlesztő ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete 2009.

TANÁCSOK AZ INFLUENZA JÁRVÁNY IDEJÉRE. Bodor Klára Sarolta egészségfejlesztő ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete 2009. TANÁCSOK AZ INFLUENZA JÁRVÁNY IDEJÉRE Bodor Klára Sarolta egészségfejlesztő ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete 2009. Hogyan terjed az influenza? Mint bármely más influenza járvány,

Részletesebben

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén Dr. Sárkány Csaba háziorvos, üzemorvos MIÉRT? TÉNYEK, SZÁMOK,

Részletesebben

KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK

KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK LEHETSÉGES FELADATAI AZ IDŐSELLÁTÁSBAN Dr. Balogh Zoltán Ph.D. Egymást Értő Szakemberek Szociális Klaszter Egyesület Ünnepi Konferenciája

Részletesebben

CSALÁDORVOSTAN II. Debreceni Egyetem. Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék. Népegészségügyi Kar. 2017/2018. tanév. II.

CSALÁDORVOSTAN II. Debreceni Egyetem. Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék. Népegészségügyi Kar. 2017/2018. tanév. II. CSALÁDORVOSTAN II. Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék 2017/2018. tanév II. szeminárium 1 A szemináriumok témái I. A háziorvosi rendszer történeti áttekintése,

Részletesebben

Fourmed Kft. Gyógyház 8200 Veszprém Ádám Iván u. 1. Telefon: 88/421-217, 421-251, 564-180, 564-181 e-mail: fourmed@vnet.hu

Fourmed Kft. Gyógyház 8200 Veszprém Ádám Iván u. 1. Telefon: 88/421-217, 421-251, 564-180, 564-181 e-mail: fourmed@vnet.hu Gyógyház, ahol valóban Ön a fontos! Fourmed Kft. Gyógyház 8200 Veszprém Ádám Iván u. 1. Telefon: 88/421-217, 421-251, 564-180, 564-181 e-mail: fourmed@vnet.hu www.fourmed.hu A legjobb befektetés az egészség!

Részletesebben

A HÁZIORVOSI SZOLGÁLATOK INDIKÁTOR ALAPÚ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSE 2014. ÁPRILISTÓL Felnőtt és Vegyes praxisok

A HÁZIORVOSI SZOLGÁLATOK INDIKÁTOR ALAPÚ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSE 2014. ÁPRILISTÓL Felnőtt és Vegyes praxisok A HÁZIORVOSI SZOLGÁLATOK INDIKÁTOR ALAPÚ TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSE 2014. ÁPRILISTÓL Felnőtt és Vegyes praxisok Az alábbiakban megpróbáljuk érthetően leírni, hogy az egyes szakmai indikátorok mit jelentenek

Részletesebben

Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ Kardiológia

Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ Kardiológia Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ Kardiológia Előadó: Gregóczkiné Boros Nikolett kardiológia Szakmai vezető: Dr Nagy József - kardiológus főorvos Alapellátás-szakellátás összehangolt együttműködésének

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Háziorvosi Szolgálat dr.tóth József 8294. Kapolcs, Kosuth u. 2. E-mail: kapolcs@c3.hu Tárgy: Beszámoló a háziorvosi szolgálat működéséről Önkormányzat Képviselő-testület részére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ORVOSI VÉLEMÉNY Lőfegyverek megszerzésére vagy tartására irányuló hatósági engedély kiadásához szükséges egészségi alkalmasságról

ORVOSI VÉLEMÉNY Lőfegyverek megszerzésére vagy tartására irányuló hatósági engedély kiadásához szükséges egészségi alkalmasságról 4. melléklet a 22/1991. (XI. 15.) NM rendelethez ORVOSI VÉLEMÉNY Lőfegyverek megszerzésére vagy tartására irányuló hatósági engedély kiadásához szükséges egészségi alkalmasságról 1. Név:... 2. Születési

Részletesebben

Magyar ILCO Szövetség. 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Alapítva 1983.

Magyar ILCO Szövetség. 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Alapítva 1983. Magyar ILCO Szövetség 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Alapítva 1983. Komplex kezelés Szűrés A felismert daganatos beteg kivizsgálása Labor Colonoscópia Szövettan RTG UH CT MR Neoadjuvans kezelés Komplex

Részletesebben

D. A. Gorgiladze R. N. Pinajev. Vándor Anna fordítása

D. A. Gorgiladze R. N. Pinajev. Vándor Anna fordítása Az NPCRIZ termékek komplex alkalmazása D. A. Gorgiladze R. N. Pinajev Vándor Anna fordítása Tartalomjegyzék A szív- és érrendszer patológiája...4 Arteriális hypertensio, neurocirkulatiós dystonia... 4

Részletesebben

Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe a népegészségügyben

Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe a népegészségügyben MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA 2010-2020 IV. Népegészségügyi Konferencia, 2013. február 27., Aesculap Akadémia, Budapest Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe

Részletesebben

Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása

Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása Vincze Ferenc, Bárdos-Csenteri Orsolya, Kovács Nóra, Nagy Attila, Poráczkiné Pálinkás Anita, Szőllősi Gergő József, Vinczéné Sipos Valéria,

Részletesebben

Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat

Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/7 Cardiovascularis kockázatbecslő tábla Fatális szív- és érrendszeri események előfordulásának kockázata 10 éven belül Nő

Részletesebben

FOGLALKOZÁS-ORVOSTAN (ÜZEMORVOSTAN)

FOGLALKOZÁS-ORVOSTAN (ÜZEMORVOSTAN) FOGLALKOZÁS-ORVOSTAN (ÜZEMORVOSTAN) I. KÉRDÉSCSOPORT A foglalkozás-egészségügyi szolgálat felépítése, működési területe 1. A munka világának szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. 2. Foglalkozás-egészségügy

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 949-11/2016. 1 1. B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez a település

Részletesebben

TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás

TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás A A kaposvári kistérs rség egészs szségfejlesztése TÁMOP 6.1.2/11/3-2012-0012 Egészségfejlesztési irodák létrehozása és fejlesztése Háziorvosi tájékoztatás Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2013.

Részletesebben

Távdiagnosztika és konzultáció -Távgondozás háziorvosok és szakorvosok együttműködésével az EFOP projekt keretében

Távdiagnosztika és konzultáció -Távgondozás háziorvosok és szakorvosok együttműködésével az EFOP projekt keretében Távdiagnosztika és konzultáció -Távgondozás háziorvosok és szakorvosok együttműködésével az EFOP 1.9.6-16 projekt keretében Dr. Margitai Barnabás - Dr. med. habil Kósa István BALATONFÜRED, 2018. SZEPTEMBER

Részletesebben

Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról

Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról ÁNTSZ Gödöllői, Aszódi, Veresegyházi Kistérségi Intézete Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról 2008.11.20. Készült Gödöllő Város Önkormányzata Képviselőtestülete számára 1.

Részletesebben

KEDVEZMÉNYKUPONOK. Számos szolgáltatásunkat kedvezményesen veheti igénybe az alábbi kuponok beváltásával.

KEDVEZMÉNYKUPONOK. Számos szolgáltatásunkat kedvezményesen veheti igénybe az alábbi kuponok beváltásával. OK Számos szolgáltatásunkat kedvezményesen veheti igénybe az alábbi kuponok beváltásával. 1. Válasszon vizsgálataink közül. 2. Vágja ki a kiválasztott kupont, kuponokat. 3. Egyeztessen időpontot valamelyik

Részletesebben

A HÁZIORVOSI SZOLGÁLAT BESZÁMOLÓJA AZ ELTELT IDŐSZAKRÓL (2014. január 01. december 31.)

A HÁZIORVOSI SZOLGÁLAT BESZÁMOLÓJA AZ ELTELT IDŐSZAKRÓL (2014. január 01. december 31.) 1 A HÁZIORVOSI SZOLGÁLAT BESZÁMOLÓJA AZ ELTELT IDŐSZAKRÓL (2014. január 01. december 31.) Az egészségügy már közismert finanszírozási válsága a helyi ellátásban az előző évben némileg enyhült, Két alkalommal

Részletesebben

Bt végzett. háziorvosi

Bt végzett. háziorvosi Beszámol moló a Hamvas és Társa Bt 2008-ban végzett háziorvosi munkájáról 1 I.Személyi feltételek Orvos: Dr.Hamvas József Végzettség: általános orvos Szakképesítés: belgyógyászat, haematológia, háziorvostan

Részletesebben

Kérdőív. Családban előforduló egyéb betegségek: A MAGYAR HASNYÁLMIRIGY MUNKACSOPORT ÉS AZ INTERNATIONAL ASSOCIATION OF PANCREATOLOGY KÖZÖS VIZSGÁLATA

Kérdőív. Családban előforduló egyéb betegségek: A MAGYAR HASNYÁLMIRIGY MUNKACSOPORT ÉS AZ INTERNATIONAL ASSOCIATION OF PANCREATOLOGY KÖZÖS VIZSGÁLATA 1. Személyes adatok Kérdőív Név:. Születési dátum:.. KÓRHÁZ TAJ szám:... Nem: Rassz: férfi / nő indiai / ázsiai / fehér / fekete (a megfelelő aláhúzandó) ORVOS Képes-e a gyermek válaszolni a panaszaira,

Részletesebben

Hidvégi Annamária. 77 Elektronika Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 98. Tel.: +36 (1) 206-1480 Fax: +36 (1) 206-1481 http://www.e77.

Hidvégi Annamária. 77 Elektronika Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 98. Tel.: +36 (1) 206-1480 Fax: +36 (1) 206-1481 http://www.e77. Hidvégi Annamária 77 Elektronika Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 98. Tel.: +36 (1) 206-1480 Fax: +36 (1) 206-1481 http://www.e77.hu Öregedő és fogyó népesség Fogyó családok Növekvő számú válás Csökkenő

Részletesebben

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról T a r t a l o m j e g y z é k 1. BEVEZETÉS... 4 2. ADATFORRÁSOK... 4 3. ELEMZÉSI MÓDSZEREK... 4 4.

Részletesebben

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ Megelõzés és gyógyítás egy kézben! Általános és komplex szûrõok Budapesti VE VIP Központ Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ 1062 Budapest, Podmaniczky út 109. +36

Részletesebben

Beszámoló Nógrád megye egészségi helyzetéről Megyei Államigazgatási Kollégium 2015.06.18.

Beszámoló Nógrád megye egészségi helyzetéről Megyei Államigazgatási Kollégium 2015.06.18. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Beszámoló Nógrád megye egészségi helyzetéről Megyei Államigazgatási Kollégium 2015.06.18. Dr. Surján

Részletesebben

AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS. kórházi háttérrel. MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u D -épület, I.

AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS. kórházi háttérrel. MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u D -épület, I. AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS kórházi háttérrel MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41. D -épület, I.emelet VIP Osztály AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS Szakorvosi vizsgálat

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Minisztériuma 52 720 01 Egészségügyi asszisztens Komplex szakmai vizsga ellátásához szükséges elméleti ismeretek, alkalmazás szinten történő reprodukálása. A vizsgafeladat időtartama:

Részletesebben

Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam

Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinika Tanterme 6720 Szeged, Korányi fasor 8-10. 2014. november 27-29. 1 ÁLTALÁNOS

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 0 /0. tanévre Csecsemő és gyermekápoló szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 3 0 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai

Részletesebben

EESztori. copyright infomix Kft.

EESztori. copyright infomix Kft. EESztori Az etér indulásakor az első aha élményt az első orvosi dokumentum érkezésekor élték meg a központi Térhez csatlakozók. Az idő elteltével azonban egyre több és több információ érhető el, ami már

Részletesebben

Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében

Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében Király Gábor Czirfusz Márton Koós Bálint Tagai Gergő Uzzoli Annamária: Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében

Részletesebben

Kardiológia szakorvosi vizsgálat (anamnézis felvétel, fizikális vizsgálat, vérnyomás mérés, nyugalmi EKG)

Kardiológia szakorvosi vizsgálat (anamnézis felvétel, fizikális vizsgálat, vérnyomás mérés, nyugalmi EKG) FŐNIX MEDICAL CENTER ÜGYFÉL ÁRLISTA érvényes 2014.02.01-től KARDIOLÓGIA Árak (Ft/vizit) Egyedi vizsgálati árak Kardiológia szakorvosi vizsgálat (anamnézis felvétel, fizikális vizsgálat, vérnyomás mérés,

Részletesebben

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: 1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: A Kórház szervezeti felépítését és egységeinek felsorolását az Organogram

Részletesebben

Cukorbetegek kezelésének alapelvei

Cukorbetegek kezelésének alapelvei Diabétesz 2007. Életmód és kezelés Budapest, 2007. június 2. Mozgásterápia cukorbetegségben Lelovics Zsuzsanna dietetikus, humánkineziológus, szakedző Egészséges Magyarországért Egyesület Cukorbetegek

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 www.egeszsegprogram.eu EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A Programban résztvevők egészségi állapotára irányuló statisztikai jelentés Projekt:

Részletesebben

Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív

Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő! Gyermeke vizsgálatának előkészítése érdekében kérjük, töltse ki az alábbi adatlapot, valamint a megfelelő pontokban aláhúzással

Részletesebben

MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u D -épület, I.emelet VIP Osztály

MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u D -épület, I.emelet VIP Osztály AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS KÓRHÁZI HÁTTÉRREL MES II. sz. telephelyén: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41. D -épület, I.emelet VIP Osztály AMBULANTER BELGYÓGYÁSZATI KIVIZSGÁLÁS Szakorvosi vizsgálat

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

A háziorvosi szolgálatok indikátor alapú teljesítményértékelési rendszerének változásai, eredményei

A háziorvosi szolgálatok indikátor alapú teljesítményértékelési rendszerének változásai, eredményei A háziorvosi szolgálatok indikátor alapú teljesítményértékelési rendszerének változásai, eredményei Dr. Kőrösi László (Országos Egészségbiztosítási Pénztár) 1. Bevezetés, célok A háziorvosi és házi gyermekorvosi

Részletesebben

Árlista. Belgyógyászat Belgyógyászati vizsgálat. Bőrgyógyászati kontrollvizsgálat

Árlista. Belgyógyászat Belgyógyászati vizsgálat. Bőrgyógyászati kontrollvizsgálat Árlista Szolgáltatás Belgyógyászat Belgyógyászati vizsgálat Belgyógyászati kontrollvizsgálat Belgyógyászati vizsgálat arteriográfiával Szakorvosi leletmegbeszélés Injekció beadás Vérvétel (ha egyéb szolgáltatásnak

Részletesebben

Az alapellátásban gyűjtött egészségadatok megbízhatósága

Az alapellátásban gyűjtött egészségadatok megbízhatósága Az alapellátásban gyűjtött egészségadatok megbízhatósága Vokó Zoltán* Debreceni OEC, Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet Biostatisztikai és Epidemiológiai Tanszék *Kardos László és Széles György

Részletesebben

A II. csoportú gépjárművezetők alkalmassági vizsgálatának javasolt algoritmusa- gyakorlati útmutató

A II. csoportú gépjárművezetők alkalmassági vizsgálatának javasolt algoritmusa- gyakorlati útmutató A II. csoportú gépjárművezetők alkalmassági vizsgálatának javasolt algoritmusa- gyakorlati útmutató Dr. Budavölgyi Attila, Dr. Lászlóffy Marianna Országos Tisztifőorvosi Hivatal Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi

Részletesebben

Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28.

Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Öngyógyító Lenti Kistérség Egészségfejlesztés az összefogás erejével Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Összefogás - Együttműködés Egészségügyi kormányzat OEFI

Részletesebben

DR. VARGA ZSUZSANNA BKS RESEARCH KFT. ALBERT SCHWEITZER KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET, HATVAN

DR. VARGA ZSUZSANNA BKS RESEARCH KFT. ALBERT SCHWEITZER KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET, HATVAN Háziorvosok szerepe és fontossága a klinikai kutatások során. A beteg, a szponzor és a vizsgálóorvos szemszögéből DR. VARGA ZSUZSANNA BKS RESEARCH KFT. ALBERT SCHWEITZER KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET, HATVAN Háziorvos

Részletesebben

Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív

Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő! Gyermeke vizsgálatának előkészítése érdekében kérjük, töltse ki az alábbi adatlapot, valamint a megfelelő pontokban aláhúzással

Részletesebben

Engedélyszám: /2011-EAHUF Körzeti közösségi szakápolás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: /2011-EAHUF Körzeti közösségi szakápolás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Körzetében élő 76 éves nőbetege csípőtáji törést szenvedett. A traumatológiai osztályról a tegnapi nap során érkezett haza. Idős férjével él együtt komfort nélküli lakásukban. Tájékoztassa betegét

Részletesebben

Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Adatkezelési tájékoztató

Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Adatkezelési tájékoztató Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Adatkezelési tájékoztató Az egészségügyi ellátást igénybe vevők részére Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó

Részletesebben

A 2-es típusú cukorbetegség

A 2-es típusú cukorbetegség A 2-es típusú cukorbetegség tablettás kezelése DR. FÖLDESI IRÉN, DR. FARKAS KLÁRA Az oktatóanyag A MAgyAr DiAbetes társaság vezetôsége Megbízásából, A sanofi támogatásával készült készítette A MAgyAr DiAbetes

Részletesebben

Véletlen besorolásos kontrollos klinikai vizsgálatok:

Véletlen besorolásos kontrollos klinikai vizsgálatok: A FLAVIN 7 szerepe a betegségek megelőzésében és gyógyításában A harmadik évezred kihívásai a tudományos természetgyógyászat kérdéseit, eredményeit sem hagyták érintetlenül. Őszinte büszkeséggel adunk

Részletesebben

A tananyag tanulási egységei I. Általános elméleti onkológia I/1. Jelátviteli utak szerepe a daganatok kialakulásában I/2.

A tananyag tanulási egységei I. Általános elméleti onkológia I/1. Jelátviteli utak szerepe a daganatok kialakulásában I/2. A tananyag tanulási egységei I. Általános elméleti onkológia I/1. Jelátviteli utak szerepe a daganatok kialakulásában I/2. Vírusok szerepe a daganatok kialakulásában I/3. A környezet hatása a daganatok

Részletesebben

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Down Alapítvány TÁMOGATOTT ÜGYINTÉZÉS 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Milyen esetekben fordulunk

Részletesebben

Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése

Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése Dr. Balogh Zoltán XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2017. szeptember 20-22.. Az

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények Címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Orvos-Gyógyszerész Napok Szervező: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Helyszín: Győr

Részletesebben

Egészségügyi Informatikai Konzultációs Rendszer

Egészségügyi Informatikai Konzultációs Rendszer Egészségügyi Informatikai Konzultációs Rendszer A fejlesztést indokolta A kedvezőtlen morbiditási és mortalitási adatok A magas idő előtti elkerülhető halálozás A kedvezőtlen gazdasági helyzet Az orvosi

Részletesebben

Szakápolók szerepe a gyógyászati segédeszközök használatának betanításában

Szakápolók szerepe a gyógyászati segédeszközök használatának betanításában Szakápolók szerepe a gyógyászati segédeszközök használatának betanításában Dr. Balogh Zoltán FESZ XVII. Kongresszus - Cserkeszőlő, 2017. szeptember 15. Ápolók és orvosok száma 1000 lakosra vetítve Ápoló

Részletesebben

KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT

KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001

Részletesebben

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017.

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. Pécsvárady Zsolt Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Központi Rizikófelmérési Kérdőív 2012-2016. évi eredmények, és a visszérbetegség kockázat összefüggésének

Részletesebben

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin

III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei. Pádár Katalin III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. év szűrővizsgálatainak eredményei Pádár Katalin Programstatisztika 2010-2011 Összesen 332 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 192 1 229 616 átfogó vizsgálat

Részletesebben

Gyermek. kérdőív TÁRKI. 1 hullám EGÉSZSÉG KUTATÁS. A válaszadás önkéntes! Család sorszáma. Kire vonatkozó adatokat tartalmaz ez a kérdőív?

Gyermek. kérdőív TÁRKI. 1 hullám EGÉSZSÉG KUTATÁS. A válaszadás önkéntes! Család sorszáma. Kire vonatkozó adatokat tartalmaz ez a kérdőív? Család sorszáma Kire vonatkozó adatokat tartalmaz ez a kérdőív? TÁRKI EGÉSZSÉG KUTATÁS Egyén sorszáma A válaszoló személy sorszáma 1 hullám Gyermek kérdőív 1997 A válaszadás önkéntes! Település neve:...

Részletesebben

Dr. Üveges Szilvia Egészségügyi Kft. Mobil szűrőprogramok

Dr. Üveges Szilvia Egészségügyi Kft. Mobil szűrőprogramok Dr. Üveges Szilvia Egészségügyi Kft. Mobil szűrőprogramok Az egészséges életmód jóval drasztikusabban csökkenti egy krónikus betegség kialakulásának kockázatát, mint azt eddig feltételezték: az egészségtelen

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1.

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 1. feladat: Felnőtt beteg C-vitamin tartalmú készítményt szeretne kérni Öntől. Tájékoztassa a beteget a vízben oldódó vitaminkészítményekről és a rendelkezésre álló C- vitamin tartalmú termékekről! A tájékoztatás

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó A év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó A év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Dr. Barna István A részvevők nemek szerinti megoszlása (n=19865) 11755 nő 8110 férfi 41% Férfi Nő 59% A felnőtt

Részletesebben

A 2017/2018 évi influenza szezon összefoglaló értékelése

A 2017/2018 évi influenza szezon összefoglaló értékelése BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FİOSZTÁLY A 217/218 évi influenza szezon összefoglaló értékelése 217/218 évben az influenza figyelıszolgálat 217. 4 hetétıl (217. október 2.) 218. 2. hetéig

Részletesebben

Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről, a védőnői tevékenységről

Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről, a védőnői tevékenységről Tájékoztató az egészségügyi alapellátás helyzetéről, a védőnői tevékenységről Berhida Város Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Bizottsága 2009. márciusi ülésére. Berhida II.sz.védőnői körzet Bodnár

Részletesebben

Az idősek egészsége és egészségmagatartása

Az idősek egészsége és egészségmagatartása MEGÖREGEDNI MA Az idősek egészsége és egészségmagatartása Boros Julianna Központi Statisztikai Hivatal PTE Demográfia és Szociológia Doktori Iskola 2016. június 8. Önkéntes részvétel CAPI alapú felmérés,

Részletesebben

Tantárgyprogram. 1. Mintatantervi információk. 2. Tartalmi és félévi feldolgozásra vonatkozó információk

Tantárgyprogram. 1. Mintatantervi információk. 2. Tartalmi és félévi feldolgozásra vonatkozó információk Intézet: Széchenyi István Egyetem Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézet Félév: 2012/13/1 Tagozat: levelező 1. Mintatantervi információk Tantárgy megnevezés: Belgyógyászati geritáriai és seb.szakáptan.ter.gyak

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2012/2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2012/2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2012/2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák V Védőnő szakos hallgatóknak, GY Gyógytornász szakos hallgatóknak,

Részletesebben

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék Manager program 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Intézmény adatai Szakmák adatai Visszahívás adatai Személy csoportok adatai Személyek adatai Részleg adatai Műtéti árlista adatai Érzéstelenítés árlista adatai

Részletesebben

GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS A HÁZIORVOS SZEMÉVEL DR. VAJER PÉTER

GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS A HÁZIORVOS SZEMÉVEL DR. VAJER PÉTER GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS A HÁZIORVOS SZEMÉVEL DR. VAJER PÉTER Forrás: WHO The world health report 2008 PREVENCIÓ SZINTJEI PRIMORDIÁLIS PRIMER ERŐSEN VESZÉLYEZTETTEK (HIGH RISK) NÉPESSÉGI MEGELŐZÉS SZEKUNDER

Részletesebben

A Nemzeti Betegfórum Tervezett feladatairól. Koltai Tünde NBF Választmány tagja

A Nemzeti Betegfórum Tervezett feladatairól. Koltai Tünde NBF Választmány tagja A Nemzeti Betegfórum Tervezett feladatairól Koltai Tünde NBF Választmány tagja A magyar életstílus A magyar életstílus A mutatók javításában óriási szerepe van a betegszervezeteknek is különösen -, ha

Részletesebben

Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás

Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás Az egészség nem várhat! Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az egészség értéke felbecsülhetetlen. Nem pótolható. Nem megvásárolható. Odafigyeléssel,

Részletesebben

Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás

Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás Az egészség nem várhat! Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az egészség értéke felbecsülhetetlen. Nem pótolható. Nem megvásárolható. Odafigyeléssel,

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2013/2014-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2013/2014-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2013/2014-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák V Védőnő szakos hallgatóknak, GY Gyógytornász szakos hallgatóknak,

Részletesebben

Egészségértés: Híd a jobb egészséghez

Egészségértés: Híd a jobb egészséghez Egészségértés: Híd a jobb egészséghez Mi az egészségértés? Az egészségértés (Health Literacy) az emberek alapvető egészségügyi információkhoz való hozzáférési, feldolgozási és megértési képessége. Ez a

Részletesebben

A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között

A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között Prof. Dr. Kiss István Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége SZÉNP Programtanácsának elnöke 1 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI

Részletesebben

NYILATKOZAT. ... (cím - település, ... nevű gyermekern a 2019/2020. Gyermekem a(z) (egyház neve) egyház által

NYILATKOZAT. ... (cím - település, ... nevű gyermekern a 2019/2020. Gyermekem a(z) (egyház neve) egyház által Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Győri Tankerülete Györi Arany János Angol-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolája OM 030523 :'2:9024 Győr, Örkény 1. u. 6. ~, fax: 96/431-139 titka rsag@aranyj-gyor.sulinet.hu

Részletesebben

1. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG DOLGOZÓI, SPORTOLÓI RÉSZÉRE

1. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG DOLGOZÓI, SPORTOLÓI RÉSZÉRE 1. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG DOLGOZÓI, SPORTOLÓI RÉSZÉRE Mi hívta életre? A vezetőség számára kiemelten fontos sportolói egészségének védelme. Szerettük volna elérni, hogy hozzájuk

Részletesebben

Beszámoló Alsózsolca I.sz háziorvosi körzetének egészségügyi helyzetéről.

Beszámoló Alsózsolca I.sz háziorvosi körzetének egészségügyi helyzetéről. ALSÓZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐTESTÜLTÉNEK Beszámoló Alsózsolca I.sz háziorvosi körzetének egészségügyi helyzetéről. Az utolsó beszámolót 2009-ben kellett elkészíteni. A helyzet azóta nem sokat változott. Már

Részletesebben

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07.

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás I. 26 éves férfi 6 héttel korábban bal oldali herében elváltozást észlelt,majd 3 héttel később haemoptoe miatt kereste fel orvosát antibiotikumos

Részletesebben

Dr. Rácz Jenő 2015. november 4. Balatonfüred

Dr. Rácz Jenő 2015. november 4. Balatonfüred Dr. Rácz Jenő 2015. november 4. Balatonfüred TÖRTÉNELMI SZLOGEN AZ INFORMÁCIÓ HATALOM MATA HARI AZ INFORMÁCIÓ ÉLET ARANY ÓRA AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN A SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÁSBAN EGY ÓRÁNK VAN AZON INFORMÁCIÓK

Részletesebben

Közvélemény-kutatás a védőoltások megítéléséről. 2011. január 3-9. Készült 1000 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán

Közvélemény-kutatás a védőoltások megítéléséről. 2011. január 3-9. Készült 1000 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán Közvélemény-kutatás a védőoltások megítéléséről 011. január -9. Készült 00 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán Minden korcsoport fontosnak tartja a méhnyakrák elleni védekezést.

Részletesebben

Ápolás és Betegellátás Alapszak Ápoló Szakirány Záróvizsga tételsor

Ápolás és Betegellátás Alapszak Ápoló Szakirány Záróvizsga tételsor Ápolás és Betegellátás Alapszak Ápoló Szakirány Záróvizsga tételsor 1. Az eszméletlen beteg az eszmélet és a tudat fogalma az eszméletlenség és kóma okai fokozatai, felosztások az eszméletlenség okai ápolási

Részletesebben

Háziorvosi törzskarton - Önkitöltős formanyomtatvány 18 év alatti bejelentkezett biztosítottak ellátásához

Háziorvosi törzskarton - Önkitöltős formanyomtatvány 18 év alatti bejelentkezett biztosítottak ellátásához SZEMÉLYES ADATOK Név: Születési név: Édesanyja neve: Háziorvosi törzskarton - Önkitöltős formanyomtatvány 18 év alatti bejelentkezett biztosítottak ellátásához : férfi nő Születési hely: Születési idő:

Részletesebben

Folyamat-optimalizálás az egészségügyben

Folyamat-optimalizálás az egészségügyben Folyamat-optimalizálás az egészségügyben Dr. Kósa István egyetemi docens Pannon Egyetem, Egészségügyi Informatikai Kutató- Fejlesztő Központ, Veszprém Innovációs Konferencia, Veszprém 2011. Március 30.

Részletesebben