Az irgalmasság két dolgot jelent: adni és megbocsátani

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az irgalmasság két dolgot jelent: adni és megbocsátani"

Átírás

1 2011. március 25. III. évfolyam 3. szám Az irgalmasság két dolgot jelent: adni és megbocsátani Márciusi morzsák Tibi bá boldogan araszolt a zebrán, fél méterrel mögötte a felesége szaporázta, csúszik a kartondoboz, nem jó rajta a fogás. Köztük akár egy híd lapos tévé, már régóta gyűjtöttek rá, inkább a meccsek miatt, de a sorozatokat is nézheted majd rajta, mama. Mit mondhatnánk, idilli a helyzet. Leárazás volt, majd ötvenezerrel olcsóbban adtak egy plazmát vagy elcédét, most ez mindegy, még karácsony előtt. Azt a boldogságot itt nem lehet leírni, amit ilyenkor érez az ember, pláne, ha az asszonnyal viheti haza, fönn, a tetőcsomagtartón, gumipókkal leszorítva. Közben persze veszekedve, nehogy elejtsd; miért nem szóltál akkor valamelyik haverodnak... Az Ív úti római katolikus templom reggeli szentmiséje Fotó: Végh Csaba Az ünnepek körforgásában ismét elérkeztünk a nagyböjti időszakhoz, amelyben meg kell tisztulnunk és lélekben meg kell újulnunk. Krisztus erejére támaszkodva erősödhetünk meg és fejlődhetünk lelkileg. Megkísértésének evangéliumát azért olvassuk az első vasárnapon, hogy a kísértést legyőző ereje belénk szálljon. Végső soron azonban Krisztus vívja a harcot Egyházáért. De kikben is vívja ezt a harcot? Először is a keresztelendőkben, akiknek a lelkéért folyik a harc. Az ősegyház általában húsvét éjszakáján keresztelt, miután a Nagyböjt alatt felkészítette a jelölteket. A hittanulókért folytatott harc Krisztus húsvéti győzelmében végződik. Másodszor a vezeklőkben vívja Krisztus ezt a harcot. A nyilvános bűnökért ugyanis az ősegyház nemcsak bűnbánatot követelt a közösséget, romboló rosszat az építő jóval ellensúlyozták - hanem vezekelni is kellett méghozzá nyilvánosan. A vezeklők önsanyargatással büntették magukat, és csak a templom előcsarnokában tartózkodhattak. Nagycsütörtökön az egyház gyönyörű szertartás keretében fogadta vissza őket és feloldozta. Ez arra kell, hogy figyelmeztessen bennünket, hogy nem vehetjük könnyelműen a bűnt, amelyért Isten saját Fiát sem kímélve adott jóvátételt. Harmadszor az összes hívőben vívja harcát Krisztus, amikor úgy, mint a keresztelésben meg kell halnunk a bűnnek, a bűnös vágyaknak, és ellenállva a sátán csábításainak Krisztussal együtt fel kell szegeznünk magunkat a fára. Ami a vezeklőkkel történik, annak bennünk is meg kell történnie. De mi is kell, hogy jellemezze a nagyböjti lelkületünket? Először is vissza kell húzódnunk a köznapi életből, csökkentve a külső káros, csábító, dolgokat. Csendet kell magunk körül teremtenünk, mert csak a csendben tudunk magunkba szállni és megvizsgálni életünket. Persze ehhez szükséges a bűnbánat és az életünk javítására való őszinte elhatározás. Mindezekben segítségünkre van a Nagyböjt liturgiája is, hiszen minden napnak saját miseszövege van. A Nagyböjt liturgikus színe a viola, nincsenek virágok az oltáron, visszafogottabban szól az orgona, nincs Glória, nincs Alleluja, hogy segítsen bennünket a befelé fordulásra. A Nagyböjt első szakaszának a liturgikus tárgya: a keresztségi kegyelem, a bűnbánat, a vezeklés, a megújulás, a böjtölés áldozata. A liturgia először a böjtölő és megkísértett Jézust mutatja be, majd az üdvösséget és bűnbocsánatot, hirdető Messiást, azután a gyógyító evangéliumok jelképében a kegyelmi gyógyulást, hozó isteni Orvost. Az énekek az elesett ember Istenhez kiáltását idézik. A könyörgések a nagyböjti életgyakorlatra kérnek segítséget. A Nagyböjt vége felé egyre inkább a szenvedő Jézus alakját láthatjuk, aki együttszenvedésre hív bennünket, hogy majd dicsőségében is osztozhassunk. Szólni kell még a Sajtó nap Nagyböjt sajátos gyakorlatairól is. Ezek a böjt, az irgalmasság és az imádság. Az ételböjt és hústól való tartózkodás, elsősorban önfenntartási ösztöneinket érinti, és ezzel figyelmeztet, szögezzük fel magunkat Krisztus keresztjére. Az előírt böjti napok megtartásán kívül ne feledkezzünk el az önként vállalt böjtölésről sem. A böjt, tisztulási és áldozati cselekmény is: az önakaratunktól való elfordulás és az Isten akaratához való odafordulás. A legalapvetőbb böjtölés a bűntől és bűnös vágyaktól való tartózkodás. Az irgalmasság két dolgot jelent: adni és megbocsátani. Adni abból a rászorulóknak, amit a böjttel megtakarítottunk. Ez az irgalmas szeretet, bűnbánati cselekmény, amely befödi a bűnök sokaságát. Megbocsátani pedig őszinte szívvel, semmi viszonzást és hálát nem várva kell minden ellenünk vétőnek. Ez is bűnbánati cselekmény. A böjt és a jó cselekedet csak közvetve vonatkozik Istenre. Az imádság, elmélkedés, a lelki olvasmányok, viszont közvetlenül az Istenhez emelik lelkünket, vagyis a teremtményektől a Teremtőhöz, a hasznostól az igazságoshoz, az anyagi javaktól a szellemiekhez, a hétköznapok túl sok külső eseményétől a bensőhöz. Így tudunk kilépni önmagunkból és megtalálni az igazi önmagunkat. Ne késlekedjünk hát, használjuk fel a kegyelmi időszakot. Németh János állandó diakónus A Magyar Sajtó napját is ünnepeltük március 15-én. Ebből az alkalomból a korábbi esztendők hagyományait folytatva a város vezetése megvendégelte a helyi médiában dolgozókat. Az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft., vagyis a Városi Televízió az Ózdi Körkép és az ozd.hu munkatársai egy rövid bevezető után kötetlen formában ünnepelhettek a sajtónapon. Fürjes Pál köszöntőjében kiemelte, mennyire fontos a mai információ gazdag világban, hogy a megfelelő technikai hátteret hozzáértő, etikailag is felelősségteljes szakemberek kezeljék. Bukovinszky Zsolt a cég ügyvezető-főszerkesztője is megköszönte kollégáinak az eltelt évben végzett munkát, és kiemelte, továbbra is fontosnak tartja a helyi média folyamatos megújulását. A Sajtó nap alkalmából a katasztrófavédelem és a tűzoltószövetség is díjazta a média munkatársait, ezzel is megköszönve a 2010-es esztendő természeti katasztrófáiról, a polgári védelem és a tűzoltóság munkájáról nyújtott hiteles és pontos tájékoztatást. A magas színvonalú tájékoztatásért nyolc újságírót díjazott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűz- és Katasztrófavédelem. Sajtó Nívó-díjukat szerkesztőségünk egyik munkatársa, Szabó Zsóka (képünkön) is átvehette március 11-én a felsőzsolcai polgármesteri hivatal dísztermében. A franc esne beléjük, hajtotta föl Tibi bá a körtét a pultnál, másik kezében a sörösüveget szorongatva, csak tíz percre álltunk meg, és itt még néhány kötőszó. Most jött a csekk az ötvenezres büntetésről. Nem állhattunk ott többet egy negyedóránál. De egy rohadt cédula se volt a szélvédőn. Azt nem hajlandó elárulni, hogy melyik városban történt az eset, ne állítsuk tehát mi sem, hogy Ózdon. Bosszúsan csap a pultra, hány felest ki lehetne kérni ötvenezerből, meg úgy egyáltalán, mi az, hogy üzenetet se hagytak, csak lefotózták a gépjárművet. A cimborák bólogatnak, hát ezek tényleg ki se szállnak a kocsiból, csak traffiznak, biztos ki van adva, hogy gyűjteni kell a pénzt. Beszélnek bolondokat! Még szerencse, hogy nálunk ilyesmi nem eshet meg, van már hangosbeszélő a térfigyelőknél, majd bemondják rajta, hogy aszongya Tibi bá, nem látta a tilos táblát?! Gyorsan pattanjon vissza a Wartburgba! Ha Tibi bá interaktív, akkor visszaszól vagy csak ektivitizik egyet a kamerába, de legalább ismeri a tényállást. A behajtást nem támogató táblát azóta leszerelték. Ettől hősünk még idegesebb lett, majdnem annyira, mint mikor az Árva angyal megy az így már nem akciós plazmatévében... Farkas Nándor

2 március 25. III. évfolyam 3. szám H í r m o r z s á k Zrínyi Ilona Matematikaverseny Jó eredménnyel zárult a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulója, amelynek az Újváros Téri Általános Iskola adott helyszínt február végén. Megyénkből közel 3000 tanuló, ebből az ózdi helyszínen 138 gyermek vett részt a megmérettetésen. Az ünnepélyes eredményhirdetésre városunkból négy tanulót hívtak meg: Bíró Bence 8. hely (4. osztály, Vasvár Úti Ált. Isk.), Rási Viktória 11. hely (7. osztály, Bolyky T. Ált. Isk.), Klisóczki Fanni 15. hely (6. osztály, Újváros Téri Általános Iskola), Soós Szilvia 18. hely (7. osztály, Vasvár Úti Ált. Isk.). B.-A.-Z. megye általános iskoláinak versenyében az Újváros Téri Általános Iskola az előkelő 4. helyezést érte el. Lát és hall az ózdi térfigyelő rendszer Országos szinten egyedülálló térfigyelő rendszerrel bővült Ózd. Egy belügyminisztériumi pályázatnak köszönhetően több mint 14 millió forintot fordíthattak a közbiztonság javítására. A meglévő rendszert segélyhívókkal és hangszórókkal látták el. A most befejezett beruházástól a nagyobb rendőri jelenlétet, valamint a lakossággal való kapcsolattartás javulását várják városunk rendőrei. Érseki látogatás Már ősztől egyházi fenntartású lehet a Bem Úti Általános Iskola, ezzel kapcsolatban látogatott el március közepén az egri érsek, Dr. Ternyák Csaba és kísérete az oktatási intézménybe. A város költségvetésében közel 80 millió forintos megtakarítást, Ózd diákjainak pedig egy újabb oktatási lehetőséget biztosítana, ha szeptembertől egyházi fenntartású intézménnyé válna a Bem Úti Általános Iskola így foglalta össze a lehetséges változások pozitív hatását Fürjes Pál. Gyermekgyógyító műszerek Több mint 4 millió forintos adományt kapott az Almási Balogh Pál Kórház. A K&H Gyógyvarázs program az elmúlt hét évben közel 22 millió forint értékben vásárolt eszközöket egészségügyi intézményeknek. Az ózdi kórházban másodszor járnak, 2009-ben szórakoztató gyermekprogramot szerveztek a gyermekek lelki egészsége érdekében. Most páciensőrző monitort, légzésfunkciós mérőeszközt és két darab, a vér komplex mérésére is alkalmas pulzusszámlálót kapott az intézmény gyermekosztálya. Belügyminiszteri elismerés a jegyzőnek Dr. Pintér Sándor festményt adományozott dr. Almási Csabának Március 10-én, a Belügyminisztérium központi ünnepségén vehette át dr. Pintér Sándor belügyminisztertől dr. Almási Csaba, Ózd város jegyzője azt az emléktárgyat, melyet eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül adományozott neki nemzeti ünnepünk, Március 15-e alkalmából a tárca vezetője. A festmény már ott lóg a jegyző irodájának a falán, s természetesen méltó helyen van a díj adományozásáról szóló dokumentum is. Még az új kormány megalakulása előtt a kijelölt miniszterelnök és a kijelölt belügyminiszter nemzeti konzultációt tartott a közbiztonságról Ózdon emlékszik dr. Almási Csaba. Ezen az eseményen a szabálysértési törvénnyel kapcsolatban mondtam véleményt. Hozzászólásom után néhány héttel a belügyminiszter úr felkért, Ózd Város Önkormányzata pályázatot hirdet az Ózdi Távhő Kft. (3600 Ózd, Zrínyi út 3.) ügyvezető munkaköre betöltésére. A munkaviszony időtartama: Munka törvénykönyve szerinti, határozott időre, 5 évre szóló munkaviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, ig szól. A munkavégzés helye: B.-A.-Z. megye, 3600 Ózd, Zrínyi út 3. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Ügyvezetői feladatok ellátása, a gazdasági társaság szakszerű és törvényes működtetése, a takarékos gazdálkodás biztosítása, a munkáltatói jogok gyakorlása, és döntéshozatal a társaság működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörbe. Tervezi, szervezi, irányítja a társaság munkáját a tulajdonosi döntések betartásával. Gondoskodik a társaság személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáról, az alapító okirat szerinti feladatok ellátásáról. Kapcsolatot tart a tulajdonossal és a különböző szakmai szervezetekkel. Személyi alapbér és juttatások: Megegyezés szerint. Pályázati feltételek: zfelsőfokú műszaki vagy közgazdasági végzettség, zlegalább 3 év vezetői tapasztalat, zenergetikai szakterületen szerzett gyakorlat, zfelhasználói szintű számítástechnikai ismeret, zvagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása, zmagyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség. Elvárt kompetenciák: zkiváló szintű elemzési és döntési, konfliktuskezelő képesség, kommunikációs készség, tolerancia hogy vegyek részt a szabálysértési törvény módosításának kidolgozásában munkatársaimmal. Elmondhatom, hogy javaslataink 80 százaléka bekerült az új szabálysértési törvénybe. E munka elismeréseként kaptam belügyminiszter úrtól ezt a szép elismerést. Dr. Almási Csaba beszélgetésünk végén elmondta még, hogy jelen pillanatban is együttműködik a belügyminisztérium szakembereivel, ez alkalommal az új közmunkaprogram kidolgozásán fáradoznak. A debreceni főjegyzőt és őt kérte fel a tárcavezető, hogy működjenek közre e program kidolgozásában, s eddig már 3 miniszteri értekezleten is részt vettek, ahol elmondhatták véleményüket. A közmunkaprogram koncepciója elkészült, a belügyminiszter a napokban viszi a miniszterelnök elé, A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: zhasonló területen működő társaság vezetésében szerzett gyakorlat A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: zrészletes szakmai önéletrajz, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, végzettséget igazoló bizonyítványok közjegyző által hitelesített másolata, vezetői és szakmai tapasztalatokat igazoló okiratok, egészségügyi alkalmassági igazolás. za pályázónak a társaság vezetésére, fejlesztésére vonatkozó programja. za pályázó nyilatkozzon, hogy személyével szemben nem állnak fenn a gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvényben a vezető tisztségviselőre vonatkozóan meghatározott kizáró okok (2006. évi IV. tv. 23. és 25. ). zadatkezelési hozzájárulás arra vonatkozóan, hogy a pályázati elbírálásban résztvevők a pályázati anyagot megismerhetik, kezelhetik. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban június 1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: május 2. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kiss Lajos PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály vezetője nyújt, a 06-48/ es telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: zpostai úton, a pályázatnak Ózd Város Önkormányzata címére történő megküldésével (3600 Ózd, Városház tér 1. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: Távhő ügyvezető. zszemélyesen: Ózd Város Polgármestere titkárságán, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 3600 Ózd, Városház tér 1., új szárny I. emelet A pályázat elbírálásának módja, rendje: A beérkezett érvényes pályázatokat a hatályos jogszabályok szerint a pályáztatási eljárásban résztvevő bizottság a pályázók meghallgatása után véleményezi, ezt követően a Képviselő-testület dönt. A pályázat kiírója az eredménytelenné nyilvánítás jogát fenntartja. A pályázat elbírálásának határideje: május 31. aki véleményezi, s ha elfogadja, akkor kezdődik a program részletes kidolgozása, melyben ugyancsak számítanak Ózd város jegyzőjének közreműködésére. K.L.Cs. Dr. Varga Tibor ( ) Hetvenegy éves korában, betegség következtében elhunyt Dr. Varga Tibor, az Almási Balogh Pál kórház nyugalmazott belgyógyász-kardiológus főorvosa től negyvennégy éven keresztül végzett gyógyító munkát, amit az ózdi kórház Borsodnádasdra kihelyezett II. számú, reumatológiai profilú belgyógyászati osztályán kezdett el. Szakmai munkásságát az új iránti fogékonyság, a korszerű gyógyító eljárások széles skálájának alkalmazása jellemezte. Nevéhez fűződik a kórház intenzív részlegének kialakítása, amit 1975-től szervezett és irányított is a városi-járási kardiológiai gondozóval együtt. Szakmai munkájának elismeréseként Egészségügyi Miniszteri Dicséretben, később Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült. Gyógyító munkáját, az Ózdi Szívklubban végzett vezetői tevékenységéért a város vezetése Ózd Városért kitüntetéssel ismerte el 1999-ben április végén nyugállományba vonult, de továbbra is végezte orvosi hivatását a kardiológiai rendelésen, illetve a sürgősségi betegellátó helyen január 31-én végleg nyugállományba vonult. Mindössze két évig élte a nyugdíjasok életét, március 13-án örökre eltávozott közülünk. Hamvasztás utáni búcsúztatója március 25-én, órakor lesz a táblai temetőben. HIRDETÉS a város lapja kiadó és szerkesztőség: 3600 Ózd, Brassói út 2. Tel.: 48/ , , 20/ , fax: 48/ ozdikorkep@ozdimedia.hu ISSN: kiadja az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója főszerkesztő: Bukovinszky Zsolt (bukovinszky@ozdimedia.hu) felelős szerkesztő: Szabó Zsóka (szabo@ozdimedia. hu) tördelő szerkesztő: Dolezsár Zoltán olvasó szerkesztő: Czeglédi Orsolya fotó: Kajdi Szabolcs nyomda: Sprint Nyomdaipari Kft Miskolc, Sajószigeti út 2/a., ügyvezető: Sinka Róbert terjesztő: T+P Control Bt.

3 A VÁROS LAPJA március 25. III. évfolyam 3. szám 3 Arcok a városból Négy évtized a betegekért és a városért Több mint négy évtized telt már el azóta, hogy friss diplomásként kilépett az orvosi egyetem kapuján, s hazatért, hogy szülővárosának betegeit gyógyíthassa. Dr. Mészáros Miklósnak az egészségügyi ellátásában végzett kiemelkedő szakmai munkáját, a város iránti elkötelezettségét 2008-ban az Ózd Város Díszpolgára kitüntető címmel ismerték el. Az emlékek polcán hová került ez a kitüntetés? Életem legszebb pillanatai közé tartozik természetesen a családtagok születése mellett, amikor tősgyökeres ózdiként ismerték el a munkámat, hisz azt szokták mondani, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában. Mindez olyan belső boldogságot adott, ami életem végéig kitart, történjen bármi. A negyvenhárom év önmagában is tiszteletet parancsol. Mikor határozta el, hogy ezt a pályát választja? Ez már gyerekkoromban eldőlt, a szegedi rokonságban már abban az időben több orvos volt ban végeztem el Szegeden az orvostudományi egyetemet, hazakerültem, s a kórházi gyakorlatot követően, egyfolytában kinn dolgozom körzetben. Az ózdi egészségügy szinte minden területén részt vállaltam, voltam háziorvos, körzet- és üzemorvos, sportorvos, de dolgoztam bányamentő, illetőleg katasztrófaorvosként is. Betöltöttem a városi főorvos, a szakrendelő-igazgató és tíz év alatt három ízben a kórházigazgató posztot, s 1994 óta a debreceni egyetem oktató-háziorvosa is vagyok. Jelenleg nyugdíj mellett praktizálok tovább, immáron hatvanhét évesen. A munkám a szenvedélyem is, ez az életem. Úgy ismeri a körzete lakóit, mint a tenyerét, s a hétköznapok emberei is elismerik a munkáját, nemcsak a városi elöljárók. Egy példával talán szemléltetni tudom: egy idős cigány néni egyszer, amikor ide kerültem, hálája jeléül hozott nekem egy üveg csipkelekvárt, amelyet saját kezűleg szedett és készített el. Ebben benne volt minden. A munkája mellett az ózdi közéletből is tevékenyen kivette a részét. Kezdettől fogva az emberek életének a része vagyok, ismerem a Postaláda Teendők a kertekben Okkal panaszkodunk az élelmiszervásárláskor, hogy drága a zöldség-gyümölcs, és már a kenyér is. Pedig mindannyian részesei voltunk az elmúlt év időjárásának, amely igencsak megnehezítette a termelők dolgát, megdrágította a termékek előállítását. Ahogy látjuk a szélsőséges időjárás hatása átnyúlik ez évre is, hiszen sokan nem tudták a talajt előkészíteni a tavaszi vetésekhez többek között a belvíz, a szinte állandóan hulló eső, és a korai fagyok miatt. A csapadékos időjárásban igen erős volt a kórokozók (baktériumok, gombák) okozta fertőzés, melyek elleni védelem a szükséges gyakoribb permetezés - igen nehéz problémáikat, ez közel vitt ahhoz, hogy a közélettel is foglalkozzak. Először tanácstagként, majd ig, amíg a törvény ezt engedte, területi képviselőként próbáltam segíteni. Részt vettem az egészségügyi bizottság munkájában, s alpolgármesternek is megválasztottak. A legutóbbi önkormányzati választáson újfent bejutott a képviselőtestületbe. Milyen tervekkel látott munkához? A politikához való visszatérésemnek az a prózai oka, hogy időközben eltelt nyolc év, s rájöttem, van még bennem annyi energia, hogy egy cikluson keresztül segítsek a városnak Hogy a tervekből mi valósul meg? Szeretném, ha Ózd eljutna oda, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt, amikor volt munka, egzisztencia, felelősség, s mindez a rendszerváltás idején hirtelen megszűnt. Kirúgták a sámlit alólunk, azóta is keressük a kiutat. Ha egykét multicég nem települ ide, nem is tudnám, hogy mi lenne. Erre milyen orvosságot tudna fölírni? Mindig azt mondtuk, hogy még a vonat is fenékkel jön be ide, a helyzet annyiban változott, hogy már be sem jön. Meg kellene oldani a megközelíthetőségünket egy Ózd Miskolc négysávos úttal, amíg ez nem valósul meg, óriási hátrányban leszünk. Sok értékes ember hagyta el a várost, mások nem találják a helyüket, a fiatalokat pedig nem tudjuk itt tartani, mert nincs mivel. Ez a katonai főiskola sem sokat segített. Sok ember szívesen dolgozna, ha lenne hol, ezzel szemben vélhetően olyanok is élnek a városban, akiknek nem érdekük a változás. A segélyezési rendszert én helytelennek tartom, egészséges, munkaképes embereknek segélyt semmilyen formában nem adnék. Nem rossz a közmunka program, de jobban kéne dotálni, folyamatossá tenni, hogy mindenki érezze a munka súlyát. Lassan ott tartunk, hogy a szalagmunkás asszonyok a családok fenntartói. El kellene jutni oda, hogy az ipart fejlesszük. Bízom benne, hogy megint elindul valami. Szűkítsük le a kört a saját körzetére. Melyek a legfontosabb teendők? A választókörzetem csaknem egybeesik a betegellátási területtel, az itt élő emberek zöme négy évtizede ismer. Szerencsés dolognak tartom, hogy az alpolgármester úrral együtt ténykedünk ezen a területen, s optimista vagyok, hogy négy év múlva, amikor számításaim szerint végleg fölhagyok a politizálással, akkor emelt fővel távozom, hogy véghezvittük, amit elterveztünk. Több ízben a kórház munkáját is irányította, ma mennyire naprakész a korántsem rózsás helyzetet illetően? Sajnos az egész magyar egészségügy mélyponton van, talán ilyen mélységekben még sosem volt, legalábbis az utóbbi fél évszázad tekintetében. Senki nem merte kimondani, hogy ennyi kórház nem kell. Ilyen szempontból az ózdi kórházat nem fenyegeti veszély, mert a földrajzi helyzet is indokolja a meglétét. A fő probléma, hogy a kórház-privatizáció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az ózdi kórház felügyelő bizottságának elnökeként betekintésem van, beleszólásom nincs a kórház munkájába. Gyakorlatilag magának az önkormányzatnak sincs. Ez kicsúszott a kezünkből. Az egészségügy állapotának elemzésével lapszámokat lehetne megtölteni, az viszont módfelett érdekelne, hogy egy orvos a saját egészségét hogyan óvja. Én nagyon. A legőszintébben volt. A csapadék okozta lemosódás miatt az elvégzett permetezések sem hozták meg a várt eredményt. Az már csak adalék, hogy a bőséges vízellátottság miatt a megmaradt gyümölcsök felrepedtek, a sebeken keresztül utat nyitva az igen erős fertőzésnek, sokaknak lerothadt az összes termése, oda lett a munka gyümölcse. Nem vészjóslóként, de azt gondolom, előre látható az idei évben is az élelmiszerdrágulás emelkedő trendje. A csapadékos években a gombák, száraz években a bogarak szaporodnak el, mondják a szakemberek. Nos, az elmúlt év, mint láttuk, csapadékban bővelkedett, erős volt a gombabetegségek okozta fertőzés, a kórokozók szaporító képletei óriási tömegben várják a tavaszt a még erősebb fertőzéshez. Teendőnk tehát bőven van, ha nem akarunk az egyre drágább élelmiszerek vásárlására kényszerülni. mondom, hogy a saját egészsége mindenki számára a legfontosabb kell, hogy legyen. Min múlik mindez? A táplálkozáson, életmódon, hozzáálláson. Jómagam hetente három-négyszer több órán át sportolok, legyen az foci, kosárlabda vagy tenisz. Ezzel mentálisan és fizikálisan is rendben tartom magam. Mi az, hogy! Évekkel ezelőtt volt szerencsém önnel egy csapatban játszani, úgy futott el mellettünk, mint a nyúl. Rögtön látszott, hogy annak idején nemcsak nősök nőtlenek kosármeccsen lépett pályára. Olyan régen volt az 1962-es év, hogy talán már senki nem emlékszik rá. Amikor Szegeden tanultam, két évet kosaraztam az ottani NB I.-es csapatban. Sajnos egy súlyos sérülést követően hat évig nem játszhattam. Ma viszont fiatalokat megszégyenítő mennyiséget sportol, hol marad idő a szeretteire? A fiam Pesten él a családjával, havi rendszerességgel látogatjuk egymást. Van két lányunokám, hat, illetőleg három és fél évesek, szeretem, imádom mindkettőt. Próbáljuk olyan életszemléletre nevelni őket, amilyenben mi is felnőttünk. Farkas Nándor * Dr. Mészáros Miklósa jánlatára következő számunkban dr. Lengyel Elemérről olvashatnak. Mihelyt rövid, akár két-három óra alkalmas időnk van, ki kell használni a munkák pótlására, a talaj előkészítésre, ásózásra, kapálásra, gereblyézésre, a fertőzött növénymaradványok beforgatására, komposztálására. A veteményezésre jó minőségű vetőmagot válasszunk, még ha drágább is, higgyék el, a termésben bőven megtérül a többletköltség. A fagyos éjszakák elmúltával haladéktalanul végezzük el a gyümölcsfák ritkító, szakszerű metszését, a fertőző gyümölcsmúmiák, beteg növényi részek eltávolítását. Ezt követően haladéktalanul végezzünk lemosó permetezést igen bő vízzel, réz- és kéntartalmú szerekkel, amit ez évben hét-tíz nap múlva célszerű megismételni. Jó kertészkedést! Feczkó Sándor növényvédelmi szakmérnök Energiabiztonsági klaszter A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány célja, hogy Innovációs Hídképző intézményrendszerével a hazai vállalatok versenyképességének javításához járuljon hozzá a kutatási eredmények technológiai transzfere révén. Az elmúlt 15 évben a Közalapítvány intézetei több mint 400 hazai és külföldi vállalattal működtek együtt, minden esetben valós ipari és üzleti igényeket kielégítve. Emellett felvállalták a 2008-ban 13 taggal alakult EBIK (Energiabiztonsági Klaszter) menedzsment szervezetének szerepét is. A klaszter missziója az energetika területén tevékenykedő cégek, szervezetek, intézmények között az együttműködés felerősítse. Célja a fenntartható energiapiac biztosítása az energiaellátás biztonságának, az energiatermelés és ellátás hatékonyságának, az energiaszolgáltatás minőségének javításával, valamint a fogyasztás racionalizálásával. A helyi tudásbázisra (pl. Miskolci Egyetem, Károly Róbert Főiskola) építkezve, a kereslet és a kínálat csatornáit összehangolva igyekszik elősegíteni az egyre növekvő energiaigény fenntartható módon való kielégítését, választ adva a térség gazdasági kihívásaira oly módon, hogy növelje a piaci szereplők (tagok) versenyképességét. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy az alakulás óta többek között az ELMŰ-ÉMÁSZ is tagjaik sorába lépett. A klaszter folyamatosan hazai és nemzetközi rendezvényeken, szakkiállításokon jelenik meg tagjaival és saját eseményeket is szervez. A március 3-án Miskolcon megtartott konferenciájuk középpontjában az Új Széchenyi Terv pályázatai és a Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terv állt, ahol színvonalas szakmai előadásokat hallgathattak meg a klasztertagok és az érdeklődők. Az Energiabiztonsági Klaszter menedzsment szervezetének létrehozása, szolgáltatásainak kialakítása és fejlesztése az azonos című, ÉMOP számú projektben az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. További információk, csatlakozás: (x) Az ÓVTV műsorai Hétfő Sportmérkőzés I., Ózdi Krónika, Sportmérkőzés II., Ózdi Krónika (ism.) Kedd Ózdi Krónika, Háttér, Kaleidoszkóp, Ózdi Krónika (ism.) Szerda Magazinműsorok ismétlése (előző napi), Ózdi Krónika, Aréna, Harangszó, Skicc, Ózdi Krónika (ism.) Csütörtök Magazinműsorok ismétlése (előző napi), Ózdi Krónika, EpizÓzd, Dosszié, Ózdi Krónika (ism.), Péntek Magazinműsor ismétlése (előző napi), Ózdi Krónika, Közös értékeink Spoločné hodnoty, Ózdi Krónika (ism.) Szombat Magazinműsor ismétlése (előző napi), Ózdi Krónika (heti válogatás), Kaleidoszkóp Vasárnap EpizÓzd, Dosszié (ism.), Háttér, Harangszó, Skicc

4 március 25. III. évfolyam 3. szám Fókuszban Riz Gábor országgyűlési képviselő, s a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat alelnöke. E két feladat külön-külön is embert próbáló. Beszélgetésünk során többek között arról is szó esett: milyen volt megélnie a tavaszi választási győzelmet, milyen feladatai vannak a Parlamentben, hogyan értékeli eddigi munkáját a FIDESZ-KDNP frakcióban, s milyennek tartja egyéni teljesítményét, melyet a választókörzet érdekében végzett. Emellett természetesen nem feledkeztünk el a megyei közgyűlésben már teljesült és még rá váró tennivalókról sem. Maga a választás emlékszik az elmúlt tavaszi eseményekre a képviselő egy viharos esemény, tele izgalommal, feszültséggel, várakozással, s természetesen kételyekkel is. Az eredményhirdetés pillanata viszont maga a katarzis. Különösen úgy, hogy a FIDESZ még eddig nem adott egyéni győztes országgyűlési képviselőt a körzetben. Ez az itt élőktől is üzenet, mégpedig arra vonatkozóan, hogy nem akarnak lemaradni az ország más részeitől, hasonlóan látják azt a problémahalmazt, amit a nyolc éves szocialista kormányzás hagyott az országra, s véleményük volt: erre az állapotra kezelést csak a jobbközép politikai erő adhat. Milyen érzés volt először képviselőként belépni az ország házába? Abba az épületbe csak kellő alázattal lehet belépni. Amikor először jártam az ülésteremben, azt éreztem, politikai pályám egyik kiemelkedő állomására értem. Eszembe jutottak azok az elődök, akik a történelem folyamán itt ültek s az ország számára dicsőséget hoztak -, s megvallom, meghatódtam. Sok ideje azonban nem maradt elmélkedésre, hiszen gőzerővel elkezdték a munkát a Parlamentben. Így igaz. A FIDESZ a nemzeti konzultációk során kapott információit figyelembe véve kitűzte célként a nemzeti megújulást. Az ország gazdasági teljesítménye a es gazdasági válsággal együtt a mélypontra süllyedt. Az ipar vergődött a saját béklyói alatt, az emberek fogyasztói magatartása megváltozott. A sokakat megszédítő nullaszázalékos hiteleknek végül is csak a bankok voltak a haszonélvezői. S itt kell megemlítenem a svájci frank alapú lakáshiteleket is. A kormány a lakásvásárlókon segít, segített, amikor kilakoltatási moratóriumot hirdetett, s ezt a mai napig fenntartja. Egyébként a lakáshitel mellett nagyon sokan háztartási gépeket, szórakoztató berendezéseket vásároltak hitelre, sokszor túlvállalva saját teljesítőképességüket is. Még mielőtt jobban belemerülnénk a kormány intézkedéseinek elemzésébe, maradjunk egy kicsit a személyes dolgainál. Hogyan indult Riz Gábornak a parlamenti munka. Először is az ingázás már nem volt szokatlan a számomra, hiszen 4 évig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához, öt évig a Megyei Közművelődési Intézethez jártam dolgozni Miskolcra. Ami szokatlan volt: a Parlamenti kötöttség. Kemény a frakciófegyelem, a szavazások alkalmával biztosítani kell a többséget, hiszen erre kaptunk felhatalmazást a választóktól. Nem rohangálhatunk a szélrózsa minden irányába, hiszen a felgyorsult jogalkotásban mindannyiunknak részt kell vennünk. S ez vonatkozik a plenáris és a bizottsági ülésekre is. A 262 fős frakció túl nagy ahhoz, hogy látványos hozzászólásokat mutassunk a közvetítéseket néző polgároknak, de higgyék el: a frakcióüléseken, a háttérbeszélgetések során ugyanúgy vagy még jobban - tudjuk intézni választóink ügyeit. A nézők jól láthatják: a plenáris ülések egy része alatt nincs bent mindenki az ülésteremben. Ennek az az oka, hogy akkor tudunk Felvállaltuk az általános igazságtalanságok megszüntetését Intézményi racionalizálás, rendszerszemlélet, közös takarékoskodás Interjú Riz Gábor országgyűlési képviselővel a miniszterekkel, államtitkárokkal közvetlenül tárgyalni, találkozni, s természetesen párhuzamosan folynak a bizottsági ülések is. Ön melyik bizottságban kapott helyet, s elégedett-e ezzel a megbízatással? A gazdasági és informatikai bizottságba kerültem, ahol majdnem minden gazdasági, pénzügyi kérdés megfordul, mielőtt a Tisztelt Ház elé kerülne. Ez az egyik leghangsúlyosabb bizottság ma a Parlamentben. Természetesen tudni kell, hogy az egyeztetéseket mi nem csak ott folytatjuk, a régió, a megye, sőt a kistérség képviselői külön is egyeztetünk a legtöbb bennünket érintő közös kérdésben. Az ózdi kistérség 29 települése 3 képviselői körzethez tartozik, tehát nekünk a háttérben komolyan együtt kell dolgoznunk. Az interjú elején már érintette a kormányzati munkát, a törvényhozást. Kérem, folytassuk most ezzel a beszélgetést. Belülről nézve hogyan dolgozik a törvényalkotó és a végrehajtó hatalom? Véleményem szerint jól látható, egyenes logika mentén folyik a törvényalkotás. A miniszterelnök meghirdette a legfőbb társadalmi igazságtalanságokat kiszűrő programot. Ezek közül néhány: az aránytalanul magas végkielégítések megszüntetése, a hitelesek védelme, a föld, a vízvagyon megóvása, az egykulcsos adó bevezetése. Ez utóbbinál voltak ugyan deformitások, de ennek az oka, hogy az egyeztetések után az egyik fél nem tartotta be ígéretét, hiszen a munkaadók képviselői is aláírták, hogy ahol bércsökkenést okoz az egykulcsos adó, kompenzálják a különbséget. Sajnos nem tették meg, ezért alakult most Rogán Antal vezetésével egy külön bizottság, amely vizsgálja, hogy ki és miért nem tartotta magát a megállapodáshoz. Ez Ózd esetében különösen fontos, hiszen az városunkban jelenleg munkahellyel rendelkezők döntő többségét érintette e változás. S nem véletlenül említem külön a közbiztonságot, hiszen abban közvetlenül is érdekeltek vagyunk. A kijelölt mert akkor még nem alakult meg a kormány miniszterelnök és belügyminiszter első útja hozzánk vezetett, itt tartották a nemzeti konzultációt a közbiztonságról. Sajnos s ebben nem kis szerepe van az országos sajtónak rólunk az a kép alakult ki, hogy itt a legrosszabb a helyzet e téren. Szerencsére e konzultáció után több rendőrt vezényeltek Ózdra, visszaszorult az elmúlt hónapokban a vagyon-és élet elleni bűncselekmények száma, a garázdaság. Azóta is rendszeresen egyeztetünk a belügyminisztérium államtitkárával, a megyei és a városi rendőrkapitánnyal. Nemrégiben például jelentős forrásokat használtak fel a köztéri figyelő rendszer kibővítésére, jelenleg már nem csak látni, hanem figyelmeztetni is lehet hangosbemondón keresztül a szabálysértőket. A kormány az eddigi intézkedései során sokaknak a tyúkszemére lépett, s ezek az érdekcsoportok a sajtót kihasználva keményen próbálnak is visszavágni. A kormány felvállalta az általános igazságtalanságok elleni küzdelmet. Való igaz, a liberális, szocialista kormány haszonélvezői érdekeit sérti a magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatos intézkedés, a rendkívüli adók bevezetése, a multik, a bankok megadóztatása. Sokan vizionálták, hogy a multik elhagyják az országot, s 300 forint felett lesz az Euró. Nem jött be. A nagy cégek maradtak, az Euró árfolyam-ingadozása a normális keretek között maradt. Úgy tűnik, még a keményebb pénzügyi intézkedések hatására is megtalálják számításaikat nálunk. Sőt, egyre több ország foglalkozik a különadók bevezetésének gondolatával. Ugyancsak sokakat foglalkoztató és sokféle indulatot gerjesztő kérdés az új Alkotmány megalkotása. A húsz éve fennálló, 1989-ben módosított Alkotmány, az 1949-es alaptörvénynek a tákolmánya. Nincs jobb történelmi pillanat a mostaninál, hogy egy új alaptörvényt alkossunk meg. Olyan alkotmányt, amely vállalja 1000 éves múltunkat, értékeinket, a kereszténység védelmét, Szent István örökségét, s leszögezi: Magyarország továbbra is hazája a határon túl élő magyar ajkú testvéreinknek. NÉVJEGY Az országos ügyekről szóltunk. Mi az, amire büszke szűk egy éves munkája alatt, mint az 5. számú egyéni választókörzet megválasztott képviselője? A közbiztonságról már az előbb szóltam, a második nagy terület Ózd és térségének szakképzése. Sajnos a helyi szakképző intézmények nem mindig tudtak a gazdaság igényeinek megfelelő, naprakész szakembereket kibocsátani az elmúlt években. A szakképző rendszer átalakítására 1 milliárd 300 millió forintot fordítottunk, melyből elsősorban infrastrukturális fejlesztéseket hajtottunk végre. A Bolyai Farkas Szakképző Iskolában több, mint 100 millió forint értékben helyeztünk el berendezéseket. Emellett minden képviselőnek feladata, hogy körzetében legyenek készen olyan közép-és hosszú távú elképzelések, projektötletek, kész projektek, amelyek támogatásra érdemesek. Szerencsére a miénk már februárban elkészült, s Orbán Viktor miniszterelnök úr asztalára került. A város és a térség közép-és hosszú távú terve a Rombauerterv nevet kapta. Szerepel benne 19 kiemelt projekt és 30 - településekhez kötött - fejlesztési elképzelés. Miniszterelnök úr kiemelten figyel Ózd és térségére, tudja, a szavazóktól kapott bizalomra ebben a térségben különösen rá kell szolgálni. Az ő személyes kérésére készült el a Rombauer-terv, mint mondtam, már az asztalán van, s remélem a közeljövőben el is indulhat a benne foglaltak megvalósítása (A Rombauer- tervről következő számunkban részletesen is olvashatnak szerk.) Mint a bevezetőben is írtam, az országgyűlési képviselői munkáján túl más feladatai is vannak. Ön a Borsod Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzat alelnöke. E megbízatásával milyen feladatok járnak együtt? Iskolai végzettségemnek is megfelelően a közoktatás, a szakképzés és a közművelődés felügyelete, munkájuk összehangolása a feladatom. A megyében fontos, hogy az intézmények együttműködjenek, s pénzügyileg is racionalizáljuk a működésüket. Össze kell hangolnunk a fejlesztési elképzeléseket, hatékonyabbá kell tennünk a humánerőforrás felhasználását. Ez utóbbinál például egy speciális képzettségű szakember átjárhat egy másik iskolába is oktatni, ha jól szervezett a munkája. Nem jó az, hogy egymástól 5-10 kilométerre lévő oktatási intézmények egyforma szakokat indítanak, különösen, ha nincs is arra a szakra kellő kereslet. A helyi önkormányzatok és a megyei önkormányzatok sincsenek olyan jól eleresztve anyagilag, hogy a most meglévő oktatási, egészségügyi, szociális rendszert ilyen formában működtessék. Rendszerszemléletre és takarékosságra van szükség minden téren. S e takarékosság alól nem kivétel a megyeháza sem. Egy jól átgondolt és átalakított intézményrendszerrel, s példamutató, takarékos belső gazdálkodással a ma jelentős hiánnyal működő megyei önkormányzat is kilábalhat a bajból. Kocsik L. Csaba Név: Riz Gábor Iskolái: tanítóképző főiskola (Sárospatak), tanárképző főiskola (Eger), Kossuth Lajos Tudományegyetem (Debrecen), vállalkozás-fejlesztő főiskolai képzés (Salgótarján) Család: felesége pedagógus, két lánya van, egyikük pszichológus, a másik gyógytornász Kedvenc étel: csülök Pékné módra Kedvenc ital: Radler (citromos sör) Kedvenc könyv: Rejtő Jenő és Emile Zola művei Zene: a komolyzenében Beethoven, könnyűzenében a Pink Floyd Hobbi: kosárlabda Kedvenc autómárka: ami éppen van, most Skoda Superb

5 A VÁROS LAPJA március 25. III. évfolyam 3. szám 5 Nálunk senkit sem kell az önkéntes munkára kényszeríteni mondta lapunknak Dr. Benkőné Fehér Éva azzal kapcsolatban, hogy az új elképzelés szerint érettségire csak az a diák mehetne majd, aki legalább 60 óra önkéntes munkát végez előzőleg. A város képviselő-testülete nemrégiben fogalmazta meg azt a szándékát, hogy a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolát (SZIKSZI) megyei irányítás alá helyezik. Többek között erről is kérdeztük igazgató asszonyt. A társadalom kötőszövete fellazult, hiszen ma már sokan nem érzik bűnnek, ha csalnak, a munkát elutasítják - nyilatkozta nemrégiben Hoffmann Rózsa államtitkár asszony. Emiatt is fontos, hogy a közoktatás becsületre, munkára nevelje a gyerekeket, fiatalokat. Az új közoktatási törvény terve szerint például 60 óra közösségi munka lesz a feltétele az érettségire bocsátásnak. Jónak tartja-e ön ezt? Feltétlenül. Külön örülök annak, hogy felbolydult világunkban újra a helyére kerülnek az évszázados értékek: mint a becsületes munka, a tanulás, a család, a rend. Itt az ideje, hogy ne a felszínesség legyen az uralkodó, hogy ne az legyen a példa, aki könnyen, olcsón és rafináltan igyekszik előrejutni. Mi a magunk eszközeivel csak támogatni tudjuk a tudás, a tapasztalat, a tisztesség, a jó erkölcs becsületének helyreállítását. Ami az önkéntes munkát illeti, ebben az önök iskolája elöl jár Igen. A minisztérium egyik pályázatával már az idén tavasszal indíthatunk ilyen tevékenységet. Bízunk benne, hogy nyerünk, rövidesen várjuk az eredményt. Ez a TÁRS-program (Társadalmi Szolidaritás program) egyfajta előszobája a törvényjavaslatban szereplő kötelező munkának, jól értem? Igen, afféle. Egy óvodát és egy általános iskolát felkérve közösen pályáztunk. Diákjaink közül 66-an vállalták, hogy különféle programokat, munkákat szerveznek a kicsik számára. Így például kerti partit készítenek elő és bonyolítanak le az oviban, kíséretet biztosítanak rendezvényekre, tornát szerveznek, a Föld napjára udvarrendezést, tavaszi nagytakarítást végeznek, a konyhakertet teszik rendbe, vagy az anyák napi verset gyakoroltatják be. Az általános iskolában tehetséggondozást, angol nyelvi és környezetvédelmi vetélkedőt, sportjátékot terveztünk többek közt. Külön ki kell emelnem, hogy a pályázatban részt vevő diákjaink nagyon nyitottak voltak, nem kellett agitálni őket arra, hogy dolgozzanak, tervezzenek a projekt elkészítése során. Örömmel látjuk, hogy lelkesen vállalják a közösségi szolgálatot. A személyiség fejlesztésében óriási hatása van annak, hogy egy fiatal a mindennapokban tevékenyen kiáll a már említett értékek mellett. Megváltozik a szemléletük: rájönnek, hogy adni jó, tenni jó ingyen, csak a háláért. Az igazi persze az, ha már felhívás nélkül, önként is megteszi majd a diák ezt. Diákjaink rájönnek: adni jó A SZIKSZI megelőzi a változást Dr. Benkőné Fehér Éva: Biztos, hogy sok mindent újra kell gondolnunk. Külön aktualitás, hogy az Unióban az idei az önkéntes munka éve. Igen, ráadásul igaz még, hogy a nemzetközi érettségire bocsátás feltétele már most is bizonyos mennyiségű önkéntes munka elvégzése. Tehát valószínű, hogy rövidesen nálunk is kötelező lesz az ilyen típusú munka. Egyáltalán nem bánjuk ezt. Nálunk egyébként is hagyománya van az efféle tevékenységnek, hiszen a költözést sem tudtuk volna elképzelni másként, mint a diákok segítségével, de évente sok rendezvényen gyakoroljuk a közösségi munkát, mint ahogy önkéntesként dolgoznak sokszor növendékeink a konferenciákon, ahol hostessként vagy regisztrációs munkatársként látnak el feladatokat. A munkára egyébként is évek óta nevel az intézmény, hiszen 1996 óta van tanirodája. Igen, ez egyik büszkeségünk. Itt (majdnem) élesben próbálhatják ki diákjaink az üzleti és irodai munkát: önéletrajzot írnak, állásinterjún vesznek részt, pályázatot készítenek, kereskednek, könyvelnek, marketing munkát végeznek, egyszóval minden cégműködtetéssel kapcsolatos irodai feladatot ellátnak. Munkánk elismerésének tekintjük, hogy kolleganőnk e terület országos szakértője. Nemzetközi kapcsolatokban sem szűkölködik az iskola. Igen, az EU Leonardo-programjának keretein belül évek óta Svédországba, második éve Szlovákiába jutnak el diákjaink, 3 hetes szakmai gyakorlatot teljesítve. De tervezünk új kapcsolatot (kicsit más töltettel): Erdélyben is szeretnénk megvetni a lábunkat. Úgy gondoljuk, egy leendő európai polgár számára sokat jelent majd, hogy már középiskolás korában sikerült megismerkednie más uniós országok diákjaival. Reményeink szerint ezek az emberi kapcsolatok is megmaradnak majd egy életre. Másrészt hatalmas szakmai eredmény, hogy a fiatalok már most megismerhetik a nemzetközi munkavállalás feltételeit. Évente közel száz növendékük végez. Hogyan tudják nyomon követni a sorukat? Rendszeres kapcsolatban állunk öregdiákjainkkal : , telefon, személyes kapcsolatok révén. (Néha szinte búcsújárás zajlik, olyan sokan és szívesen jönnek vissza nagy örömünkre.) Elmondhatom, hogy a nálunk végzettek 40 %-a továbbtanul a felsőoktatásban. Érdekes, hogy nemcsak gazdasági karokon látunk volt SZIKSZIseket, hanem szép számmal tanulnak humán szakokon is. Ez már a nálunk végzett munkájukon is látszik, hiszen sokan nyernek magyar, történelem, helyesírási versenyeket megyei és országos szinten is. Azt hiszem, van mire büszkének lennünk. Érettségi után sokan maradnak nálunk ötödik évben szakképesítést szerezni, néhányan pedig más területen próbálnak szerencsét. Sajnos kevesen jönnek vissza Ózdra. A SZIKSZI mindeddig ózdi iskola volt. Az idén azonban a város már nem tudta tovább vállalni a fenntartás költségeit: fájdalmas döntés, de hamarosan a megyéhez kerül át az iskola. Hogyan érinti ez önöket? A fájdalmas a jó szó erre. Természetesen tudomásul vesszük a döntést. Némiképp vigasztal a nyilatkozat, miszerint a közgyűlés alelnöke, Ríz Gábor azt mondta: egy kiváló iskolát kap a megye. Ezer szállal kötődünk a városunkhoz, nekem személy szerint sokéves munkába került a kapcsolatrendszer kiépítése. Mindig is nyitottak voltunk az újra, fel kell készülnünk erre a változásra is. Biztos, hogy sok mindent újra kell gondolnunk. Nyilván nem akarunk elszakadni a várostól, de a napi kapcsolatok sok ponton a megyéhez kötnek ezután majd. Ó-Varga Judit Élhető város hosszú távú fejlesztési stratégia a térség jövőjéért Skanzen város, szabadtéri romszínpad, mindezek előtt roma integráció, munkahelyteremtés, és a város bekapcsolása az ország vérkeringésébe. Ezekről a térségfejlesztési irányvonalakról tartott nyílt fórumot országgyűlési képviselőnk, Riz Gábor az Olvasóban. Az ÉMOP-3.1.2/A-2f számú Ózd Városában Nívós Településközpont kialakítása projekt újabb kísérő rendezvényén Riz Gábor a város és a térség jövőjét hosszútávon meghatározó fejlesztési stratégiájáról tartott előadást. A Rombauer Terv részleteit, a megvalósítás anyagi feltételeit és a legfontosabb feladatokat ismerhette meg a hallgatóság. A terv több irányvonal mentén fűződött össze. A közbiztonság, a foglalkoztatás, a roma integráció, közösségi együttélés, élhető városi környezet kialakítása mellett a megközelíthetőség is fontos szempont volt a program elkészítésekor emelte ki Riz Gábor országgyűlési képviselő. A fejlesztési terv egyik alapeleme a térség megközelíthetőségének javítása, amely nemcsak a vasútvonalak fejlesztését, hanem a közúti közlekedés feltételeinek javítását is célul tűzte ki. Ahogyan Riz Gábor is fogalmazott, a jó megközelíthetőség jelentősen növelné a város, a térség tőkevonzó képességét, pozitív hatással lenne a beruházásokra, a kereskedelemre. A közlekedés fejlesztése mellett ugyancsak fontos része a Rombauer Tervnek a foglalkoztatás bővítése, ezzel kapcsolatban pedig az értékteremtés. A város közösségének egyik legfontosabb érdeke ma az, hogy Ózd élhető legyen. Az élhető várost pedig környezetének minősége határozza meg. A cselekvési program szerves részét képezik az erre vonatkozó tervek is. Ma a város közepén egy sebhely van, ez a kohászat, a volt kohászat. Az emberekben nosztalgikus élményeként él még, de városképi szempontból nem tartható fönn ebben a formájában. Ezért a cél, hogy a terület egy részét hasznosítva, olyan közösségi színtereket alakítsunk ki, amely az itt élők és ide látogatók számára tartalmas programlehetőségeket kínál. fogalmazta meg a konkrét célok egyikét Riz Gábor. A Rombauer terv finanszírozása egyrészt már megoldott, a fejlesztési programba már beemelt projektek uniós támogatása révén. További támogatási forrásként szerepel az állami szerepvállalás, és a saját önrész felhasználása is. A terv jelenleg 19 megvalósítható fejlesztést tartalmaz, de továbbra is nyitott a javaslatok előtt, amik kellő támogatottság esetén tovább bővíthetik térségünk fejődési lehetőségeit.

6 március 25. III. évfolyam 3. szám Rajzkiállítás. Itt élünk mi, így élünk mi címmel hirdetett rajzpályázatot általános iskolásoknak az Ózdi Művelődési Intézmények és az Ózd Városában Nívós Településközpont Kialakítása című városrehabilitációs projekt. Az elkészült alkotásokból kiállítás nyílt az Olvasó kisgalériájában, ahol a beérkezett közel 700 alkotásból a díjazott és a legszebbnek ítélt pályamunkákat állították ki. A rajzok többségében Ózd legismertebb épületeit ábrázolták, de a különféle technikákkal készült képek között megjelentek a tájak, szabadidős tevékenységek körvonalai is. A szakavatott zsűri Kriston Marcellnek, az Újváros téri iskola 5. osztályos tanulójának, és Vejnémer Cecíliának, a Vasvár úti iskola 4. osztályos tanulójának rajzát ítélte a legjobbnak. A pályázat az ÉMOP 3.1.2/A-2f Funkcióbővítő Településrehabilitációs projekt újabb kísérő rendezvénye volt. Esélyek és átmenetek: Látogatás a Gyermekek Átmeneti Otthonában Vendéglátóink előre figyelmeztetnek: a labirintusszerű épületben nem könnyű eligazodni. Belépve azonban családias környezet, szíves fogadtatás, jókedv és kedvesség fogad. Orsi és Viki néni, valamint Gergő bácsi persze nem ismeretlen előttünk sem: egyikünk átmeneti életének részévé váltak, másikunk számára szakképzett munkatársak. Nevük ismert az iskolában tanító pedagógusok előtt is, mellettük azonban ugyanolyan fontos Ági, Éva, Szilvi és Szabina néni vagy Sanyi, Pista és Peti bácsi szociális asszisztensi, gyermekfelügyelői, illetve gondozói munkája. Olyan keserű gyereksorsok ismerői ők, amelyeket talán mások el sem tudnak képzelni. Mégsem a csüggedtség látszik rajtuk. Nem is engedhetik meg ezt, hiszen munkájuk mindennap a gyerekek között zajlik. Nyerges Viktória és Csiki Gergely fiatal nevelők, akikkel iskolai szinten, telefonon és személyesen is tartjuk a kapcsolatot. Felmerülhet a kérdés: vajon főiskolán és egyetemen tanítják-e azoknak a konfliktushelyzeteknek a kezelését, amelyek az intézményből (vagy otthonról) elszökött, körözés alatt álló, nehezen szocializálódó, problémás gyerekek gondozása esetén alakulnak ki, és amelyeket napi szinten kell ellátni. Véleményünk szerint igazi elhivatottság kérdése ez A hely, amely egykor a Családok Átmeneti Otthona volt, kicsit szűkösnek, de talán ettől rögtön családiasabbnak is tűnik. Bár interjúink készítésekor teljes a kihasználtság, cikkünk megjelenésére a létszám ismét változott. A korosztályi besorolásnál indokolt esetben 18 év fölött is maradhat a gyermek az adott tanévben, hogy tanulmányait befejezhesse mondja Kondás Orsolya szakmai egységvezető, aki kitér a gyermekek ellátására is. - Az étkeztetést a Katona József Úti Bölcsőde, továbbá a Kézenfogva Szociális Szolgáltató Központ révén oldjuk meg; a meleg ételen túl a gyermekek reggelit, iskolai tízórai csomagot, uzsonnát és vacsorát is kapnak. A ruháztatásra, az élelemellátásra, a gyógyszerekre, tisztálkodószerekre vagy akár a személyre szabott, ünnepi alkalmakra (pl. névnapi, születésnapi ajándék, mikuláscsomag) a költségvetésből éves keretünk van teszi hozzá a vezető. Szintén a teljes körű ellátás részét képezi a zsebpénz, amelynek összegét korcsoportonként - jogszabály rögzíti. Az intézmény belső szabályai indokolt módon szigorúak. Ezek érintik - többek között - a szülői látogatások rendjét. Utóbbi habár lehetőség van (lenne) rá - nem minden esetben rendszeres, pedig várják (várnák) a gyerekek. A szülő (gondviselő) által külön listán engedélyezett családtag hétköznap délutánonként óra közötti időben tehet látogatást az intézményben, míg a megfelelő családi körülmények között élő gyerekek hétvégenként előzetes, az adott hét csütörtöki napjáig megtett szülői jelzést követően - hazamehetnek. A hétköznapokon túl, az ünnep idebent is annak megfelelő rangú. Mindig kapunk valamit mondja az egyik 16 éves fiú, majd hozzáteszi: - Emlékszek a karácsonyi készülődésre: úgy állították fel titokban és meglepetésszerűen a karácsonyfát, hogy a tőlem kisebbek azt higgyék, a Jézuska hozta. Vendégeink is voltak, akiknek karácsonyi műsort készítettünk. A nagyobb ünnepek mellett tartunk születésnapokat is: van torta és ajándék mindenkinek. A tényleges törődés más alkalmakkor is érezhető. Egy-egy mély beszélgetés felszínre hozza még a magatartásukban problémásabb gyerekek belső érzéseit. A közös hangot megtalálni velük már igazi pedagógiai sikerélmény. Nem tudom valójában, milyen egy igazi család, amelyre számíthatnék. A szeretet nálam kis formában is sokat jelent: egy kis odafigyelés vagy egy jó éjt puszi. Jó itt lenni, mert megtanítanak emberi módon viselkedni és segítenek a tanulásban is. Lehet, hogy nevelőim idegen emberek, de tiszteletet és becsületet érdemelnek. Gyakran van velem probléma, ha ideges leszek, nem figyelek semmire, s talán igaz lehet rám nézve az a mondás, hogy más szemében a szálkát is meglátom, a sajátomban a gerendát sem. Ugyanakkor már vannak rövid- és hosszabbtávú céljaim, és bár lehet, hogy eldobott gyerek vagyok, de nem elveszett! mondja egy másik itt lakó, felbátorodva a közös fotózás után. A gyermekvédelmi törvény idézett pontja külön kitér a családias körülmények biztosítására. Vajon...lehet, hogy eldobott gyerek vagyok, de nem elveszett! megvalósítható ez az elsődleges szocializációs közegnek és a társadalom legkisebb alapegységének tartott családon kívül, mondhatni idegen környezetben egy gyerek számára? Lehet, hogy nem, azonban a feltételek sokszor nagyobb mértékben adottak hozzá. Igaz, nem pótolhatják a sokak által annyira kívánt, gyakran csak elképzelt otthon melegét. Az egyik 17 éves fiú nem is titkolja: Anyukám mindennap hiányzik és fáj, hogy nem lehetek mellette. Gondjaimat így az öcsémmel, esetleg egy igaz barátommal tudom megosztani. Őszinte gondolatnak tűnnek a fenti sorok, bár tegyük gyorsan hozzá: a kép nem ennyire idilli. A korábbi társadalmi közeg és lakókörnyezet, a sokszor igen rossz baráti kör, a gyakran megbúvó korai devianciák kamaszkorban számos, nehezen kezelhető viselkedésbeli problémát eredményeznek. Mégis a legtöbb esetben még a legbalhésabb kamaszoknál is megfigyelhető, hogy a felszín alatt ismerik a helyes irányt, szóban képesek megfogalmazni az eltűrt és elfogadható magatartás alapszabályait, betartani ellenben különösen csoportos formában gyakran képtelenek. Szavahihetőségük már csupán emiatt is nehezen megítélhető, kiismerhetetlen mind a pedagógusok-nevelők, mind a szülők előtt. Az időben való odafigyelés rájuk, illetve a megelőzés kortársaiknál igazi mentőöv lehet, de számos esetben már megkésettségről, visszafordíthatatlan negatív gondolkodásmódról és folyamatokról beszélhetünk. Szakmaszerzésről, továbbtanulásról beszélnek, de állandó segítség nélkül nem jutnak el odáig, sőt, félő, hogy lemorzsolódnak, az alulképzettség pedig lehetetlenné teszi a megfelelő egzisztencia kialakítását számukra. Az intézmény lakóinak ezen élete átmeneti jellegű ugyan, mégis figyelemreméltó, hogy vannak, akik itt érzik jól magukat. Felfogják és megértik, hogy az itt kapott törődés és az itt elsajátítható értékrend későbbi életükben akár meghatározó szereppel bírhat. Ilyen irányba terelni őket nem könnyű feladat, ráadásul ez a munka csakis a sokszor nehezen kiépíthető bizalmi kapcsolaton alapszik. Az épület hátsó részéhez kerthelyiség tartozik. Itt szoktak játszani a gyerekek, vagy jó idő esetén akár szalonnát is sütni veszi át ismét a szót Kondás Orsolya. Az ő és az itt lakó gyerekek segítségével sajátos életképekbe nyerhettünk bepillantást. A barátságos hangvétel és a más, jövőbeli alkalomra vonatkozó invitálás sokat elárul. Megfogadjuk a búcsúzáskor elhangzó szavakat: Legközelebb szalonnasütéssel folytassuk a beszélgetést, és azzal erősítsük új ismeretségünket! Alabán Péter Ruszó Viktor A Gyermekek Átmeneti Otthona Ózdon a Lehel vezér út 1. szám alatt működik. Korábban az Integrált Gyermekjóléti Intézmény tagegységeinek egyike volt, január 1-től pedig Barczi Orsolya irányításával - a Kistérségi Gyermekjóléti Intézmény tagintézménye. Alapító okiratának módosítására 2010 májusában került sor. A gyermekek védelméről szóló évi XXXI. törvény 50. (1) bekezdése kimondja: A gyermekek átmeneti otthonában az a családban élő gyermek helyezhető el, aki átmenetileg ellátás és felügyelet nélkül marad, vagy elhelyezés hiányában ezek nélkül maradna, valamint akinek ellátása a család életvezetési nehézségei miatt veszélyeztetett. A 3-18 év közötti gyermekek számára segítséget, családjukba történő visszatérésükhöz támogatást nyújtó otthon jelenleg 12 férőhelyes, kihasználtsága változó, olykor 100%-ot meghaladó mértékű. Az igénybevétel önkéntes, s történhet a törvényes képviselő (szülő) kérelmére, utóbbi beleegyezésével a gyermek kérésére, valamint kríziselhelyezést nyújthat a felügyelet nélkül maradt gyermekek részére. Az intézmény a Gyermekjóléti Központtal együttműködve végzi alaptevékenységét. A bentlakás ideje alatt biztosítja például a gondozott teljes ellátását, szakemberek bevonásával tanulmányi téren a felzárkózást, korrepetálást, személyre szabottan a lelki gondozást, de ügyel a szabadidő hasznos eltöltésére is, miközben rendszeresen kapcsolatot tart a szülővel.

7 Sport A VÁROS LAPJA március 25. III. évfolyam 3. szám 7 A labdát dobják, a könyvet nem A csarnokban javában pattog a labda, csinos hölgyek kétkapuznak edzés gyanánt, csak néhány percre tudom szóra bírni Selmeczi Andreát (JAG) és Gyirászi Flórát (SZIKSZI), akik teljesítményükkel kiérdemelték a Jó tanuló, jó sportoló címet. Felemelő érzés volt. Édesapámmal aki szintén kézilabdázik sokat beszélgettünk arról, hogy milyen jó lenne megszerezni ezt az elismerő címet. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy álom vált valóra ezzel mondja Andi, miután átfésülte a gondolatait. Én is nagyon örültem neki szögezi le Flóra, mert bebizonyíthattam a szüleimnek, hogy mire vagyok képes. Továbbra is ez a célom, hogy ilyen jó eredményeket érjek el. A gimnazista lány tizenkét éves korában kezdett kézilabdázni, addig táncolt, de amikor az édesapját látta játszani, rájött, hogy ez a neki való sport. A keri legújabb büszkesége pedig tízéves volt, amikor a testvére hatására belecsöppent a kézilabda világába. Mivel alig várták a hölgyek, hogy bekapcsolódhassanak az Ózdi VSE edzésébe, a lelátóról figyeltem őket. Laikusként is bátran kijelenthetem, hogy érzik és értik a játékot, s ma Selmeczi Andrea és Gyirászi Flóra divatos kifejezéssel élve odateszik magukat. Ez már csak azért is dicsérendő, mert ülhetnének naphosszat a net előtt, sétálhatnának a parkban a szerelmükkel vagy csak lóghatnának a haverokkal, ahogy a kortársaik, ők ellenben a sportot választották. A lányok nem látják túl rózsásnak a női kézilabda helyzetét a városban, hisz kicsi a merítési lehetőség, s a lelátók sem telnek meg zsúfolásig egy-egy meccsen. Andi egyébiránt jobbszélsőt játszik, Flóra jobbátlövőt, ahogy mondják, remekül megértik egymást a pályán és azon kívül is. Barátnők. Kíváncsi voltam, hogyan jellemzik egymás játékát. Nagyon örülök, hogy Andi játszik mellettem a csapatban, mert neki nem félek odaadni a labdát, nála mindig jó helyen van. Nagyon sokat fejlődött, mióta a felnőtt csapatban játszik. Amikor ide kerültem, Flóra segített nekem nagyon sok mindenben. Tény, hogy nem egy hórihorgas átlövő, de nagyon jól tud cselezni, szerintem ő az egyik legértékesebb játékos a csapatban. Mindketten csak hobbinak tekintik a kézilabdát, ugyanis a tanulást sokkal fontosabbnak tartják. Andi építészmérnök vagy lakberendező szeretne lenni, de akár autószerelőként vagy -versenyzőként is el tudná képzelni magát. Flórát a pedagóguspálya vonzza, hisz az édesanyja óvónő, de még az is lehet, hogy pszichológusnak tanul majd. Idén előrehozott érettségit tesz földrajzból, Andi pedig a nyelvvizsgára való fölkészülést tartja most a legfontosabbnak. Mikor eljön az idő, hogy tanulmányaikat más városban folytatják, akkor sem szeretnék abbahagyni a játékot, terveik szerint a meccsekre mindenképp hazajönnek Ózdra. Közben Ivády Csaba, a tréner lefújja az edzést, s az elvégzett penzum értékelése után kérésünkre a többiek által azóta már csak sztároknak nevezett játékosaira külön is kitért: Öt éve vagyok az edzőjük, gyerekkoruktól ismerem őket. Szorgalmukkal és tehetségükkel bizonyították, hogy helyük van a csapatban. Ez a két lány már diákként is példaként állítható a következő korosztályok elé, ékes bizonyítékai annak, hogy a tanulás mellett is lehet aktívan sportolni. (farkas) Már hatodik az ÓKC Nagyszerűen szerepel a férfi kézilabda NB I/B tavaszi idényében az Ózdi KC csapata. A piros-kékek az eddig lejátszott négy mérkőzésen a lehetséges nyolc pontból hetet megszereztek. Márciusban előbb drámai csatában Hajdúböszörményben győzött a csapat re, a múlt hét végén pedig hazai pályán a Törökszentmiklóst verték re. Zákányi Zoltán együttese legközelebb március 27-én, (vasárnap) 17 órától a Békést fogadja a Városi Sportcsarnokban. Csak egy döntetlen Az Ózdi FC megfiatalított NB III-as futballcsapata az idén lejátszott három mérkőzésén egy pontot szerzett. A putnoki szezonnyitón 2-0-ra kapott ki a fekete-fehér társaság, majd hazai pályán 2-2-es döntetlent értek el a Monorral szemben. Az elmúlt hétvégén a jobb erőkből álló Tiszaújváros 5-0-s sikerrel vitte el a három pontot az ózdi stadionból. Az Ózdi FC jelenleg az utolsó helyen áll a Mátra-csoportban. Zsinórban hatszor Nem tudott még pontot szerezni tavasszal az Ózd VSE NB I-es futsalcsapata. A mieink ebben a hónapban 10-7-re maradtak alul idegenben a Borsod Volán ellen. Múlt héten a Vasas Fortuna is győzelemmel zárta az ózdi fellépését, a fővárosi piros-kékek 5-4-re nyertek a Városi Sportcsarnokban. Az Ózd VSE a tavasz felénél a 11. helyen áll az élvonalban. Már a rájátszásban Az Ózd VSE NB II-es női kézilabda-csapata megkezdte az alsóházi rájátszást az északkeleti csoportban. Ivády Csaba lányai hazai pályán re kaptak ki a Nádudvartól. Szakmai elven döntöttek Az Oktatási Kulturális és Sportbizottság legutóbbi ülésén elosztotta az élő sport támogatására szánt 40 millió forintot. A beérkezett pályázatok áttekintése után, szakmai alapon ítélték oda a jövő márciusig szóló összegeket. A képviselő-testület még a februári ülésén határozta meg azt a keretösszeget, amelyet a bizottság saját hatáskörben elosztott. Az egyesületek által benyújtott igények meghaladták a hetvenmilliót. Ezzel szemben negyven millió forint szétosztásáról lehetett dönteni. A bizottság elnöke szerint szakmai alapon, a lehetőségeket figyelembe véve történt meg az elosztás. - Figyelembe vettük az érvényben lévő középtávú sportkoncepciót fogalmazott Obbágy Csaba, bizottsági elnök. A korábbi hagyományokkal szakítva nem báziselven, hanem szakmai szempontok alapján döntöttünk. Az elmúlt időszakban személyesen is tájékozódtunk a kluboknál folyó munkáról, és HIRDETÉS a benyújtott pályázatokat is alaposan áttekintettük. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy mindenki számára nem lehet megfelelő döntést hozni, de a lelkiismeretünk tiszta. A sportegyesületek támogatására megszavazott összeg az új rendszer értelmében jövő márciusig szól. A kluboknak nincs lehetősége arra, hogy év közben bármilyen keretből újabb önkormányzati pénzhez jussanak. Az elmúlt évekhez képest növekedett az élősportra szánt keret, ami talán az eredmények javulásához vezethet. - Ezzel is szerettük volna kifejezni azt, hogy a város vezetésének fontos a helyi sportélet folytatta Obbágy Csaba. Számos más területen elvonások tapasztalhatók a nagymértékű költségvetési hiány miatt, itt viszont sikerült némi növekmény elérni. Jelen helyzetben ezt is nagy eredménynek tekintem. Két évvel ezelőtt 36, tavaly 35, idén pedig az átmeneti három hónapos időszakkal együtt 50 milliót szán az önkormányzat erre a nem kötelező feladatra. Az új rendszerben 22 Az Ózdi KC 13.5 millió forint önkormányzati támogatásban részesült egyesület összesen 31 pályázatot nyújtott be, amely tizenhárom csapat, és tizennyolc egyéni sportágat érint évi sportszervezeteknek nyújtott önkormányzati támogatás (ezer ft-ban) Sportegyesület neve ezer ft CSAPAT SPORTÁGAK 1. Center SE Flamengó SE Hódoscsépány SE Lóci DSE Ózdi Football Club Ózdi Kézilabda Club Ózdi Röplabda SE Ózdi Sakk SE Ózd Városi Férfi Teke Club Ózd Városi Sportegyesület 5000 EGYÉNI SPORTÁGAK 1. Bolyki DSE Fiedler Ottó Sport Egyesület Funijaga-Do Karate Iskola Hutchinson Brothers Rali Kupac Autosport SE Meteor Lövész Klub Na-tura Hegyi SC Ózdi Birkózó SE Ózdi Kerékpáros Egyesület ÓMI Modellezők Köre ÓMI Természetjárók Köre Ózdi Súlyemelő Club Ózdi Teknőc Futó Club Sho Bu Kai Dojó Shotokan Karate Egyesület Városi sport-díjátadó Újraélesztő készülék Általános tartalék 350 Összesen 39650

8 március 25. III. évfolyam 3. szám Tavaszi átváltozás Tovább folytatódik az Ózdi Nők, Munka, Család (TÁMOP / ) projekt az Olvasóban. A tavaszi tréningsorozat április 6-án, 13-án, 14-én, 18-án és 27-én várja az érdeklődő kismamákat. Az első alkalommal stílusiskola és sminkoktatás segíti a gyesen, gyeden lévőket. A trénerek segédkezet nyújtanak az egyéniség, a stílus megismerésében, emellett a résztvevők megtanulhatják, hogy egy jó sminkkel hogyan kell kiemelni a bennünk rejlő szépséget. A projekt következő rendezvényén azokat a tulajdonságaikat fejleszthetik a kismamák, amelyek elengedhetetlenek a kiegyensúlyozott életvitelhez és a sikeres munkához, mint az önismeret, az emberismeret vagy a magabiztosság. Az önismereti sorozatban helyet kap a női erők felismerése. A gyakorlatokra épülő tréninget azoknak ajánlják, akik vágynak arra, hogy jobban lássák értékeiket. Az összejövetel saját élmények szerzésére koncentrál, egy biztonságos, támogató női körben, ahol lehetőségünk nyílik önmagunk lenni, önmagunkat fejleszteni, és boldogságunk kulcsmotívumaira ráismerni. Megélt magyarság. Több százan emlékeztek városunkban március 15-én az es Forradalom és Szabadságharc eseményeire. A Petőfi téren elmondott ünnepi beszédében Riz Gábor úgy fogalmazott: 163 éve minden nemzedék megélte valamilyen módon magyarságát, és mindazt, ami akkor azzal együtt járt: az es forradalom és szabadságharc Magyarország nemzeti ébredésének egyik alapköve volt. Nem vesztes nemzet vagyunk! Van nyelvünk, van tudásunk, van tartásunk, van erkölcsünk, van önálló akaratunk ezért nem engedünk 48-ból! Programok OLVASÓ Március 23-tól április 30-ig, Törékeny varázslatok, Zsuponyó Ujváry Mária gömöri hímes tojás gyűjteményének kiállítása Március , A megújuló Ózd méltó közbiztonságáért, nyílt fórum az Olvasóban, meghívott vendég: dr. Varga László, rendőr alezredes, kapitányságvezető Április , 10.30, 14.00, Az ördög három aranyhajszála, a Fogi Színház előadásában Április , Levél Barátomnak Cseh Tamás emlékest, Vendégek Csobolya József énekes-gitáros előadóművész és Pelsőczy László színművész Április , Dumaszínház Az Olvasó színpadán Kiss Ádám és Benk Dénes Április , Tavaszi Játszóház alkotni szerető óvodásoknak és kisiskolásoknak KÖNYVTÁR Április 11. hétfő, , Vers délelőtt a gyerekkönyvtárban, NONSTOP gyermekfoglalkozások kisgyermekeknek Április 11. hétfő 15.00, Szállj költemény, szólj költemény a Szép Szó Egyesület ünnepi programja Rejtvény Gyerkoc S Í Nap kergeti a telet, hancúroznak friss szelek. Nyelvecskéjével a fű tavaszt kóstol, jóízű. Kedves Gyerkőcök! Bár még távolinak tűnik Húsvét ünnepe, de a népi kalendárium alapján hamvazószerdával (március 9-én volt) kezdetét vette a húsvéti ünnepkör. Oly sok tennivalónk akad ebben az ünnepkörben, hogy ideje hozzálátni az ünnepi készülődéshez. Tartsatok velem, ismerkedjünk együtt az ünnepi előkészületekkel! Vízszintes: 1. A LUX Optika szlogenjének első része. 16. Magas testhőmérséklet nélküli. 17. Börtönben kapott élelem. 18. Bankjegy Mátyás király képével. 19. Magyar király között. 21. Mez. 22. A -tlan párja. 23. Otthonába érkezik. 25. Verset költ. 27. Sereg. 28. Női fej dísze. 30. Játék, név és szezon előtt áll. 31. USA hírügynökség Associated Press. 32. Shakespeare színműve (Minden jó,... vége jó). 33. A mohamedánok istene. 35. Kopasznak nincs. 36. Düledék. 37. Eszméletét vesztette. 39. Délelőtt, ante meridiem röviden. 40. General Motors. 41. Ipari növény. 42. Asztronautika. 50. Lendület. 51. Hektoliter. 53. Görög eredetű férfinév, jelentése: búbos pacsirta. 54. Zala megyei község. 55. Riadó. 58. Értékhatár. 59. Az ókori római birodalom határa. 60. Ereklye. 62. Örökléstan. 64. A LUX Optika szlogenjének második része. Függőleges meghatározások 1. Küzdelem a létért. 2. Beteg kezelési adatait rögzítik rajta. 3. Katonai egység. 4. A második világháború egyik legismertebb géppisztolya. 5. Amerikai város...vegas. 6. Talmi. 7. A földkéreg felszíni része. 8. Fűszernövény. 9. Az ókori fa ló városa. 10. Téli almafajta. 11. Intéző Bizottság röviden. 12. Szakít páros betűi. 13. Lekaszált gabona töve. 14. Informatikai modell, Open Z Systems Interconnection. 15. Ókori lovas nomád nép. 20. La..., bolíviai város. 23. Feltéve. 24. Duplán: a vizek városa. 26. Katonai fejvédő. 28. Éles kanyar jelzője. 29. Magyar színész (Dezső). 30. Német város itt található a világ legmagasabb keresztény temploma. 32. Kopoltyús állat. 34. Kacat. 35. Legismertebb királyuk Attila. 38. Szilárd elvű egyéniség. 40. Speciális szántóeszköz. 43. Egyik vallás röv. 44. Cseh város. 45. Előkelő, nemesre jellemző. 46. Só borotválkozáshoz. 47. Verona folyója. 48. Indián törzs bálványa. 49. Az -én párja. 50. Ritka férfinév, jelentése hajós, evezős. 52. Száraz éghajlatú. 54. PhD fokozat, elégséges. 56. Eredj, lódulj. 57. Magyar Képzőművészeti Egyetem Tolsztoj; orosz író. 61. Üres vár! 63. Görög betű. Készítette: Derencsényi Béla Beküldendő a szerkesztőség címére (3600 Ózd, Brassói út 2., ozdikorkep@ozdimedia.hu), vagy bedobható az épület bejáratánál elhelyezett postaládába a vízszintes 1., 64. sorok megfejtése. Beküldési határidő: április 14., csütörtök, 24 óra. A borítékra vagy levelezőlapra kérjük ráírni: keresztrejtvény. A helyes megfejtést beküldők egyike a Lux Optika által felajánlott 5000,-Ft értékű vásárlási utalvánnyal lehet gazdagabb. Az előző rejtvény megfejtése: Lóvá tesz az ember és emberré tesz a ló. Nyertes: Kovács Lászlóné (Ózd) Mazsola locsolkodik Húsvétra Manócska vásárolt egy üveg finom gyöngyvirág kölnit, és odaadta Mazsolának, hogy öntözze meg vele Egérkét. Mazsola sohasem művelt még ilyesmit, nem is ment volna, ha nem hallja Rezsőkétől, hogy a locsolkodással piros tojást lehet szerezni. Útközben meglocsolt a kölnivel egy vakondtúrást meg egy csigaházat. Mikor egérkéhez ért, már ott volt Rezsőke is meg Menyus. Egérkének ibolyaillata is volt, meg orgonaillata. Ó, már annyiféle kölnit locsoltak rám! cincogott olyan hangon, mintha ezt rosszallná. Mazsola komolyan is vette, és úgy locsolta meg Egérkét, hogy a dugót ki sem húzta az üvegből. Egérke nem vette ezt észre, és adott Mazsolának három gyönyörű hímes tojást. Milyen állat Mazsola? (Karikázzátok be a helyesnek vélt választ!) 1. nyúl 2. egy zöld kismalac 3. fehér tengeri malac Ki írta a róla szóló könyvet? 1. Marék Veronika 2. Lázár Ervin 3. Bálint Ágnes Milyen hibákat vétett Mazsola húsvéti locsolkodása során? (Többet is bekarikázhattok!) 1. Nem is öntött kölnit Egérkére. 2. Nem mondott locsolóverset. 3. Nem kérdezte meg, hogy Szabad-e locsolni? 4. Nem vitte ki a patakhoz vízbe mártani Egérkét. 5. Nem érkezett elsőnek. 6. Nem vitt ajándékba fonott kalácsot. Megfejtésként küldjétek be a Mazsola locsolkodásáról feltett kérdésekre a válaszokat! Beküldési határidő: április 18. Megfejtéseiteket leadhatjátok az ÓMI Városi Könyvtár Árpád vezér úti Fiókkönyvtárában, ( vkarpad@fre .hu). A bohócos rejtvény hibátlan megfejtéséért Seres Tímea nyert ajándékkönyvet. Gratulálunk. Készítette: Császár Éva Nyuszi hozza? Tarka-barka kis nyulacska, hogy lehettél ilyen csacska, Tyúk módjára fészket rakva, tojást tojtál húsvét napra! A húsvéti nyúl, akár maga tojja a tojásokat, akár csak hozza, mindenképpen fejtörést okoz. Egy régi legenda szerint Eostre istennő (Holdistennő) egy hideg téli napon egy sebzett madarat talált a mezőn. Hogy megmentse a haláltól, átváltoztatta nyuszivá, ám tojásrakó képessége megmaradt. Köszönetképpen a nyuszi kidíszítette tojásait, és az istennőnek ajándékozta. Innen a hímes tojás eredete.

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette

Részletesebben

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kohári Nándor önkormányzati képviselő

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kohári Nándor önkormányzati képviselő Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Kohári Nándor önkormányzati képviselő Szám:./2013. Tárgy: Halaszthatatlan előterjesztés a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére. Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 129/2018. (Vl.21.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói (magasabb

Részletesebben

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére:

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a "Köztisztviselők jogállásáról szóló" 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése alapján Munkakörök megnevezése: 1. Jegyzői Kabinetvezető 2. Gazdálkodási

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) 1 / 5 2017. 08. 14. 8:23 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Gyakorló Óvoda

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21. J A V A S L A T az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására Ózd, 2016. július 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Érdi Tankerületi Központ. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 14/167-4/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

Részletesebben

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján Pályázatot hirdet munkakör betöltésére.

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján Pályázatot hirdet munkakör betöltésére. A Szendr i Hétszínvirág Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján Pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony id tartama: Határozatlan idej közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FÓJEGYZÓJE Ügyiratszám: 74973/2011.XIII. Ügyintéző: Farag6né/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez

Részletesebben

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8.

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő... 2. oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő... 4. oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. oldal Álláspályázati kiírás fejlesztő pedagógus - gyógypedagógus...

Részletesebben

285/2012.(XI.29.) számú. határozata

285/2012.(XI.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra

Részletesebben

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői tisztségére vonatkozó pályázat

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői

Részletesebben

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből 2016. február 25-i ülésének könyvéből 39/2016.(II.25.) számú határozata A Lakiteleki Közvilágítási Beruházási Nonprofit Kft. végelszámolásáról Lakitelek Önkormányzat Zobokiné Kiss Anita előterjesztését

Részletesebben

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner

Részletesebben

gépészmérnök / műszaki tanár

gépészmérnök / műszaki tanár Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280, e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu Honlap: www.szechenyi-mk.sulinet.hu OM azon.:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő

Részletesebben

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu

Részletesebben

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02 A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Budapest, 1173 XVII. kerület, Pesti út 165. A munkakörhöz

Részletesebben

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 223-24/2013. iktatószám 24. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására.

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. AUGUSZTUS 25-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 990-7/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V I. N API R E N D Tárgy: Javaslat

Részletesebben

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával,

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával, Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző Előterjesztés a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont, Városi Könyvtár magasabb vezetői beosztás ellátására

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-31/2013. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

gépészmérnök/műszaki tanár

gépészmérnök/műszaki tanár Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280, e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu Honlap: www.szechenyi-mk.sulinet.hu OM azon.:

Részletesebben

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61. Ellátandó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 4/2017.(I.26.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2017. január 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék Óvoda és

Részletesebben

Intézményvezető álláspályázat

Intézményvezető álláspályázat Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv A 2016. április 6-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (41-42/2016. sz. önkormányzati határozat) (-/2016. sz. önkormányzati

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017. 06. 12. 15:51 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Kancellária, Informatikai

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2285 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 2. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 16-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 16-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 52/2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-ai ülésére Tárgy: Napfény Óvoda óvodavezetőjének felmentési

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Rendelıintézete

Részletesebben

Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselőtestületeinek J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselőtestületeinek J E G Y Z Ő K Ö N Y V Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselő-testületei Szám: 368-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti: Dr. Varga Tibor

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

Aljegyzői pályázat kiírásáról

Aljegyzői pályázat kiírásáról Aljegyzői pályázat kiírásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. (1) bekezdés szerint a képviselő-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek

Részletesebben

Szociális igazgatási feladatkör I. besorolási osztályban. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Szociális igazgatási feladatkör I. besorolási osztályban. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky utca 2. A közszolgálati

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

pénzügyi-gazdálkodási előadó

pénzügyi-gazdálkodási előadó 1 / 5 6/20/2018, 10:48 PM Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet A közszolgálati jogviszony időtartama:

Részletesebben

Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23

Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 www.biatorbagy.hu Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyző@ biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Bölcsődevezetői pályázat kiírásáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 33/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. február 13-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Csicsergő Óvoda,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti:hegedűs Ferenc

Részletesebben

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 3707 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Dr. Dienes Attila képviselő. Farkasné dr. Molnár Mónika körjegyző

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Dr. Dienes Attila képviselő. Farkasné dr. Molnár Mónika körjegyző Jegyzőkönyv Készült: Tiszalúc Girincs Községek Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. május hó 24. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: Tiszalúc: Majdanics

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XII. évfolyam 8. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2011. AUGUSZTUS 26. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 175/2011. (VIII.25.) sz. hat. A Városgazdálkodási Kft. ügyvezetőjének lemondása

Részletesebben

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-46/2015. A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-12 / 2014. Sorszám: 5. ELİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. december 22-én tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal pályázata roma foglalkoztatás szervezõ munkakör betöltésére September 03.

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal pályázata roma foglalkoztatás szervezõ munkakör betöltésére September 03. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal pályázata roma foglalkoztatás szervezõ munkakör betöltésére 2009. September 03. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

Matematika-fizika szakos tanár

Matematika-fizika szakos tanár Hevesy György Általános Iskola a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Hevesy György Általános Iskola Matematika-fizika szakos tanár munkakör betöltésére.

Részletesebben

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók! Pályázati hirdetmény betölthető állásokra hatályos: 2014.08.26 2014. EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb

Részletesebben