J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KISPIRIT Szám: 138-6/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 27-én (szerdán) 14,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Kispirit, Kossuth u. 3. Jelen vannak: Németh Jenő Ferenc polgármester Doma Győző alpolgármester Doma Gyula képviselő Távolmaradását előzetesen bejelentette: Doma Szabolcs képviselő Kállai Lilla Ildikó képviselő elhalálozott. Tanácskozási joggal jelen van: Szarka Gyula jegyző, jegyzőkönyvvezető Németh Jenő Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a megválasztott 5 képviselőből 3 képviselő jelen van. Elmondja, hogy képviselőtársuk Kállai Lilla Ildikó július 4-én elhalálozott. A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló évi XCVI. Törvény 2. h) pontja alapján a helyi önkormányzati képviselő megbízatása halálával megszűnik. A megüresedett képviselő hely betöltésére nem volt lehetőség, mert a 2010-ben megtartott helyi önkormányzati képviselő választáson a következő legtöbb szavazatot kapott, de mandátumhoz nem jutott képviselő jelölt is elhalálozott. Több jelölt nem volt, a hatályos jogszabályok alapján időközi önkormányzati választást már nem lehetett kitűzni. Kéri képviselő társait, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek meg elhunyt képviselő társukról. Ezt követően javaslatot tesz az ülés napirendi pontjára, melyet a képviselők 3 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint fogadták el: Napirend előtt:

2 Devecser Rendőrőrs tájékoztatása a közbiztonság helyzetéről Előadó: Bakos András rendőr őrnagy T á r g y : N A P I R E N D Előadó: 1./ A közterületek elnevezéséről, valamint a házszám-megállapítás Németh Jenő Ferenc szabályairól szóló rendelet megalkotása polgármester 2./ Helyi Választási Bizottság tagjainak, póttagjainak megválasztása Szarka Gyula jegyző, HVI vezető 3./ Beszámoló az önkormányzati adóigazgatással kapcsolatos feladatok Szarka Gyula ellátásáról és a helyi adókból származó évi és I. félévi jegyző adóbevételek alakulásáról. Vegyes ügyek Napirend előtt: Devecser Rendőrőrs tájékoztatása a közbiztonság helyzetéről Előadó: Bakos András rendőr őrnagy Németh Jenő Ferenc polgármester: Tisztelettel köszönti Bakos András rendőr őrnagy urat. Felkéri tájékoztatója megtartására. Bakos András rendőr őrnagy: Elmondja, hogy már az elmúlt évben a Rendőrség indított egy lakossági konzultációs fórumot. Most röviden a I. félév tevékenységéről szeretne beszámolni. Ez év elejétől indítottak egy mobil fogadóirodát Devecserben. Ennek lényege, hogy előre meghatározott rend szerint a rendőr kollégák kimentek egy-egy utcába. Tapasztalatuk, hogy ez kedvező fogadtatásnak talált és megelégedésre szolgált. Sok problémával fordultak hozzájuk az emberek. Ők maguk is megszólítottak fiatalokat, idősebbeket. Az emberek nyitottabbá váltak, igen sokszor csak arra volt szükségük, hogy valaki elbeszélgessen velük. A Devecseri Rendőrőrshöz jelenleg 29 település tartozik. A település vezetőjével folyamatos a kapcsolattartás. Az év elején alakult két munkacsoport is, amely ifjúság- illetve idősvédelemmel foglalkozik. Programokat szerveznek, a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. Szívesen elmennek helyi rendezvényekre, nyugdíjas klubok összejöveteleire is. Aktívan számítanak a Polgárőrségek munkájára is. Ahol van és dolgozik a polgárőrség, ott az együttműködés kiváló. Falunapokon, rendezvényeken is részt vesznek, amennyiben meghívják őket. Igyekeznek falvakban is növelni a sebesség ellenőrzések számát, azonban gondot jelent, hogy a mérő műszert több kapitányság területén is használni kell. Próbálják aktivizálni a közbiztonság fenntartása érdekében a roma önkormányzatokat is, de a tapasztalat az, hogy ez eddig nem igazán sikerült. Konkrétan Kispirit településre vonatkozóan 2

3 szeretné elmondani, hogy 2010-ben 4, 2011-ben 0, 2012-ben 0, 2013-ban 1, I. félévig 0 bűncselekmény történt. (A Devecser Rendőrőrs munkájának év I. félév értékeléséről szóló tájékoztató a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Németh Jenő Ferenc polgármester: Megköszöni a tájékoztatót, megkérdezi, van-e az elhangzottakkal kapcsolatban kérdés, észrevétel, javaslat. Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Bakos András rendőr őrnagy az üléstermet elhagyta. N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A 1. napirendi pont: A közterületek elnevezéséről, valamint a házszám-megállapítás szabályairól szóló rendelet megalkotása Előadó: Németh Jenő Ferenc polgármester Németh Jenő Ferenc polgármester: Elmondja, hogy az ezzel kapcsolatos előterjesztést mindenki megkapta. Megkérdezi, van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése, hozzászólása. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Németh Jenő Ferenc polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet a közterületek elnevezéséről, valamint a házszám-megállapítás szabályairól szóló rendelet megalkotásával. Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3 igen szavazattal egyhangúlag, minősített többséggel az alábbi rendeletet alkotta: Kispirit Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (IX.1.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint a házszám-megállapítás szabályairól A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 2. napirendi pont: Helyi Választási Bizottság tagjainak, póttagjainak megválasztása Előadó: Szarka Gyula jegyző, HVI vezető 3

4 Németh Jenő Ferenc polgármester: Elmondja, hogy az ezzel kapcsolatos előterjesztést mindenki megkapta. A Választási Bizottság összetételében változás nem történt eddig is jól végezték munkájukat, javasolja a tagok és a póttagok személyére tett javaslat elfogadását. Megkérdezi, van-e valakinek kérdése, hozzászólása. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Németh Jenő Ferenc polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet az előterjesztés szerinti határozati javaslat elfogadásával? Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3 igen szavazattal egyhangúlag - az alábbi határozatot hozta: 15/2014. (VIII.27.) határozat Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény ában foglalt jogkörében eljárva a Kispirit Helyi Választási Bizottság tagjainak 1. Beck Viktorné Kispirit, Arany J. u Lukácsi Károlyné Kispirit, Arany J. u Marton Gyuláné Kispirit, Kossuth u Simon Sándor Kispirit, Széchenyi u Simon Sándorné Kispirit, Széchenyi u. 44. szám alatti lakosokat, póttagjainak: 1. Dománé Szalóky Ilona Kispirit, Kossuth u Dománé Kovács Katalin Kispirit, Széchenyi u. 26. szám alatti lakosokat megválasztja. 3. napirendi pont: Beszámoló az önkormányzati adóigazgatással kapcsolatos feladatok ellátásáról és a helyi adókból származó évi és I. félévi adóbevételek alakulásáról. Előadó: Szarka Gyula jegyző Németh Jenő Ferenc polgármester: Elmondja, hogy az ezzel kapcsolatos előterjesztést mindenki megkapta. Megkérdezi, van-e valakinek az előterjesztéssel kapcsolatban kérdése, hozzászólása. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Németh Jenő Ferenc polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet az előterjesztés szerinti határozati javaslat elfogadásával? 4

5 Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3 igen szavazattal egyhangúlag - az alábbi határozatot hozta: 16/2014. (VIII.27.) határozat Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzati adóigazgatással kapcsolatos feladatok ellátásáról és a helyi adókból származó évi és I. félévi adóbevételek alakulásáról szóló jegyzői beszámolót hivatkozva a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint az egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló évi XX. törvény 138. (3) bekezdés g) h) pontjaira elfogadja. A képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy továbbra is kiemelt figyelmet fordítson az adótartozások behajtására, a végrehajtási tevékenység során valamennyi, az adóhatóság hatáskörébe tartozó eljárási lehetőséget használja ki annak érdekében, hogy az adótartozások összege csökkenjen. Felelős: Határidő: jegyző folyamatos Vegyes ügyek: Fogorvosi körzet kialakítása Németh Jenő Ferenc polgármester: Elmondja, hogy a képviselő-testület ez év május 30-án tartott ülésén már szóba került a fogászati alapellátási körzetek kialakítása. Az akkori elképzeléshez képest annyi változás lenne, hogy két körzet alakulna ki. Kispirit település a Nagyalásony székhelyű körzethez kerülne. Kialakítják a kertai rendelőt is, továbbra is alapvető feltétel azonban, hogy a Kispiriti Önkormányzatnak nem kell hozzájárulni a rendelők kialakításával kapcsolatos költségekhez. Javasolja, hogy az új körzethatár kialakításnak megfelelően hozzanak döntést, egyúttal az e tárgyban hozott 13/2014.(V.30.) határozatot vonják vissza. Megkérdezi, kinek van ezzel kapcsolatban hozzászólása? Hozzászólás nem hangzott el. 5

6 Németh Jenő Ferenc polgármester : Szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal, hogy az önkormányzat önálló fogorvosi körzetet alakítson ki Nagyalásony-Dabrony-Vid- Somlószőlős-Kisszőlős-Somlóvecser-Doba-Pápasalamon-Dáka-Nagypirit-Kispirit-Kiscsősz- Kerta-Kamond-Karakószörcsök-Iszkáz körzethatárral, Nagyalásony község polgármesterét hatalmazzák fel a szükséges intézkedések megtételére, egyúttal a 13/2014.(V.30.) határozatot visszavonják? A Képviselő-testület 3 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 17/2014. (VIII.27.) határozat Kispirit község önkormányzata úgy dönt, hogy önálló fogorvosi körzetet kíván kialakítani Nagyalásony-Dabrony-Vid- Somlószőlős-Kisszőlős-Somlóvecser-Doba-Pápasalamon-Dáka- Nagypirit-Kispirit-Kiscsősz-Kerta-Kamond-Karakószörcsök- Iszkáz körzethatárral. Felhatalmazza Csöngei Gábor Nagyalásony község polgármesterét, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntést, illetve a körzethatár módosítására vonatkozó kérelmet Nagyalásony község polgármesterének küldje meg. A képviselő-testület a 13/2014.(V.30.) határozatát visszavonja. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 055/2 hrsz-ú földterület bérleti ügye Szarka Gyula jegyző: Tájékoztatja a képviselőket, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő 055/2 hrsz-ú, 5755 m2, szántó művelési ágú földterületet már korábban is a polgármester úr bérelte. A bérlet szeptember végén lejár. Javasolja, hozzon döntést a képviselő-testület arról, hogy nevezett ingatlant 10 évre továbbra is adják haszonbérbe Németh Jenő Ferenc polgármester úr részére. A bérleti díjat éves mértékét AK-ként 40 kg búza tőzsdei árának megfelelő összegben határozzák meg. (Németh Jenő Ferenc polgármester jelezte, hogy a döntéshozatalban nem kíván részt venni.) Doma Győző alpolgármester: Szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal, hogy Németh Jenő Ferenc részére az önkormányzat tulajdonában lévő Kispirit 055/2 hrsz-ú, szántó művelési ágú, 5755 m2 területű, 12,03 Ak értékű ingatlant október 1. napjától szeptember 30. napjáig terjedő időszakra bérbe adják. A bérleti díj éves mértékét Ak-ként 40 kg búza tőzsdei árának megfelelő összegben határozzák meg, melyet az önkormányzat számlájára kell megfizetni. A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: 6

7 18/2014. (VIII.27.) határozat Kispirit község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Németh Jenő Ferenc részére az önkormányzat tulajdonában lévő Kispirit 055/2 hrsz-ú, szántó művelési ágú, 5755 m2 területű, 12,03 Ak értékű ingatlant október 1. napjától szeptember 30. napjáig terjedő időszakra bérbe adja. A bérleti díj éves mértékét Ak-ként 40 kg búza tőzsdei árának megfelelő összegben határozza meg, melyet az önkormányzat számlájára kell megfizetni. Az erről szóló szerződés aláírására a képviselő-testület az alpolgármestert felhatalmazza. Beiskolázási támogatás Németh Jenő Ferenc polgármester: Javasolja, hogy az önkormányzat 5-5 e Ft beiskolázási költségekhez történő hozzájárulást állapítson meg az általános iskolába, illetve középiskolába járó tanulók részére. Ez gyakorlatig 1 általános iskolást és 2 középiskolást érint. Ezzel kapcsolatban más javaslat nem hangzott el. Németh Jenő Ferenc polgármester: Szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal. hogy az önkormányzat 5-5 e Ft beiskolázási költségekhez történő hozzájárulást állapítson meg az általános iskolába, illetve középiskolába járó tanulók részére? A Képviselő-testület 3 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 19/2014. (VIII.27.) határozat Kispirit község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az általános iskolába, illetve középiskolába járó tanulók részére 5 e Ft összegű beiskolázási költségekhez történő hozzájárulást állapít meg. Bejelentések, tájékoztatások Németh Jenő Ferenc polgármester : Tájékoztatja a képviselőket, hogy felmérette a templom előtti fenyők és a kultúrház előtt lévő veszélyes fákat. A vállalkozó a templom előtti fenyőket 170 e Ft-ért, míg a kultúrház előtti fákat 87 e Ft-ért vágná ki. Javasolja, hogy amennyiben az önkormányzat anyagi helyzete lehetővé fogja tenni, úgy vágassák ki ezeket a veszélyes fákat. 7

8 A javaslattal a képviselők egyhangúlag egyetértettek. Németh Jenő Ferenc polgármester: Az önkormányzati adósság konszolidációs alapból származó támogatás felhasználásával kapcsolatban elmondja, hogy az alapból 1,5 M Ft-ot kaptak, melyből a falugondnoki jármű és az önkormányzat egyéb gépeinek tárolására szolgáló melléképületet szeretnének építtetni. Ezt meg kell terveztetni, engedélyeztetni kell. Ez folyamatban van. Egyéb napirend nem volt, Németh Jenő Ferenc polgármester megköszönte a képviselőknek a megjelenést és az ülést 15,30 órakor bezárta. Kmft. Németh Jenő Ferenc polgármester Szarka Gyula jegyző 8

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtökön) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel

Részletesebben

Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én (kedden) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én (kedden) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 24-14/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én (kedden) 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-40/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön ) 10,00 órai

Részletesebben

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 26-án (kedden ) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 26-án (kedden ) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 129-21/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 26-án (kedden ) 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 137-2/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 5-én (szerdán) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8494 KISCSŐSZ Szám: 24-3/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiscsősz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2014. február 4-én (kedden) 16,30 órai kezdettel

Részletesebben

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8455. PUSZTAMISKE Szám: 2-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 21-én (hétfő) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 138-8/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én (péntek) 14,00 órai kezdettel

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 129-2/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 3-án (hétfőn) 13,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8468. KOLONTÁR Szám: 3-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kolontár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 12-én (kedden) 15,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-38/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-én (csütörtökön) 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t

T á r g y s o r o z a t F ü l e s d C i g á n y K i s e b b s é g i Ö n k o r m á n y z a t E l n ö k é t ő l 13-2/2009. Fülesd Cigány Kisebbségi Önkormányzat Testületének 2009. október 28-án megtartott nyilvános ülésének a)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-36/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 15-én (kedden) 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Cseh József polgármester

Cseh József polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 79-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester

1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-33/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án (pénteken) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8455. PUSZTAMISKE Szám: 3-21/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtök) 16,30 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről Határozatok: 47/2014 ( VIII.28.) sz. határozat: Helyi Választási Bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 33-12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 26-án 9,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-34/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KARAKÓSZÖRCSÖK K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E Szám:16-14 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. december

Részletesebben

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 30-án (szerdán) 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 30-án (szerdán) 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-37/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 30-án (szerdán) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án (pénteken) 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 20-án (csütörtökön) 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek

Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek NÓRÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8591 Nóráp Kossuth u 48. Szám: 9-3/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. május 2-án 18.30 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

8455. PUSZTAMISKE. Szám: 3-3/2013.

8455. PUSZTAMISKE. Szám: 3-3/2013. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 3-3/2013. 8455. PUSZTAMISKE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 2013. január 21-én (hétfőn) 15,30 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete február 15-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete február 15-én 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 39-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. február 15-én 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Ököritófülpös Nagyközség és Rápolt Község Önkormányzatának április 22-én tartott együttes NYÍLT ülésének:

Ököritófülpös Nagyközség és Rápolt Község Önkormányzatának április 22-én tartott együttes NYÍLT ülésének: Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rápolt Község Önkormányzat Képviselő-testülete ÖKÖRITÓFÜLPÖS RÁPOLT Száma: Ö/515-10/2014./ált. Ököritófülpös Nagyközség és Rápolt Község Önkormányzatának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KAMOND K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E Szám: 15-3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V észült: Kamond Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. április 26.-án 16.30

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 129-39/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 1. napján (hétfő) 09,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 505-17/2016. JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2016. augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

j ú n i u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

j ú n i u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről.

5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről. 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. május 26-án megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Kereszti Márta Valach Jánosné Molnár Lászlóné Németh Klaudia Tóth Szabolcs

Részletesebben

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén 113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás Társulási Tanács 8455 Pusztamiske, Dózsa Gy. u. 26. Szám: 156-3/2014/Kol. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egeralja község képviselő-testületének október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egeralja község képviselő-testületének október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Egeralja Szám: 231-12/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Egeralja község képviselő-testületének 2013. október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

d e c e m b e r é n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

d e c e m b e r é n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: titkarsag@nagydorogonk.axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor

Részletesebben

1./ Az orvosi ügyeleti ellátásra vonatkozó társulási Ferenczy Lajos

1./ Az orvosi ügyeleti ellátásra vonatkozó társulási Ferenczy Lajos ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-24/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-én (csütörtökön) 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült JEGYZŐKÖNYV Készült FELSŐNÁNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, KÉTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, MURGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, ÉS ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K Elnökétől Tiszaszentmárton, Petőfi út 93/A. -------------------------------------------------- Meghívó A Nemzetiségek jogairól szóló CLXXIX tv.-ben biztosított jogkörömben eljárva Képviselőtestületét 2017.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: Svh/61-1/2015. Készült: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2015. február

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8485 DABRONY Szám: 80-1/2015/Na. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dabrony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 7-én (szerda) 17,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének február 4-én (kedden) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének február 4-én (kedden) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 24-4/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2014. február 4-én (kedden) 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 7/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. szeptember 13- án 17. 00 órakor a

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 1.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-én 18.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 11-én (szerdán) 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 59-3/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 85/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2017. január 19-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 26-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 26-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. AUGUSZTUS 26-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 39/2014. (VIII.26.) 40/2014. (VIII.26.) 41/2014. (VIII.26.) 42/2014. (VIII.26.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v A 2013. február 20-án Zalabaksa községben, a Zalabaksai Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 17.30 órakor megtartott Együttes Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Civil szervezetek részére támogatás megállapítása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Civil szervezetek részére támogatás megállapítása Községi Önkormányzat Nemeskér 3/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 5/2018.(II. 15.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 6/2018.(II.15.) Civil szervezetek részére támogatás

Részletesebben

2/2018. évi. testületi ülésről készült jegyzőkönyve

2/2018. évi. testületi ülésről készült jegyzőkönyve Nógrádszakál Község Önkormányzat 2/2018. évi testületi ülésről készült jegyzőkönyve Rendeletek: 1/2018.(II.15.) önkormányzati rendelet Határozatok: 6/2018.(II.14.) határozat 7/2018.(II.14.) határozat 8/2018.(II.14.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet

JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. szeptember 7-én, Tiszagyulaházán, Tiszagyulaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Tiszagyulaháza Őszirózsa Idősek Klubja termébe megtartott rendkívüli, nyilvános

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/ BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. július 24-én megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ ,

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ , Ecsegfalva Község Önkormányzata, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/487-100, e-mail: ecsegfalva@t-online.hu 973-10/2015.ikt.sz J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t

T á r g y s o r o z a t Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 14-én (Kedden) 18 óra 50 perc kezdettel megtartott zárt ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 122-123/2010. (XII.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Kamond Szám: 372-14/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama. JEGYZŐKÖNYV Bari a h i d a Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év június hó 17. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszama Kódja 23/201 ő.fvi. 17.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távol maradtak: Nagy Ramón Sándor és Egyed Béla képviselők, igazoltan.

Jegyzőkönyv. Távol maradtak: Nagy Ramón Sándor és Egyed Béla képviselők, igazoltan. Jegyzőkönyv Készült 2014. augusztus 25.-én a Községházán 13 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné alpolgármester és Major Mária

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása. Takács Gábor József megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása. Takács Gábor József megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 7/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 46/2017.(VI.29.) Az ülés napirendi pontjának elfogadása 47/2017.(VI.29.) Takács Gábor József megválasztása jegyzőkönyv

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-11/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Oroszi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 11-én 16 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Oroszi Jelen vannak:

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 19-én megtartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 19-én megtartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9165 Tárnokréti, Fő u. 24. T/1-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2018. december 19-én megtartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-4/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. július 20-án 19,00

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-11/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 13. napján 9 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének JEGYZŐKÖNYVE 1/2013.(I.03.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben