A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET TALLÓZÓJA X. / 1. November

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET TALLÓZÓJA X. / 1. November"

Átírás

1 A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET TALLÓZÓJA X. / 1. November 2009

2

3 Kedves Olvasók! A es tanévet megújult régi helyünkön kezdhettük: az Ady Endre Általános Iskolával együtt megtörtént Intézetünk felújítása is. A nyílászárók cseréje mellett festés, mázolás, padlócsere történt. Méltó körülmények között dolgozhatunk, s fogadhatjuk a hozzánk látogatókat is. Köszönjük a kivitelezőknek, hogy augusztus közepén már visszaköltözhettünk, s készülhettünk a tanév szakmai indítására. Külön köszönetet mondunk Simkó Gézának, a Városfejlesztési és Fenntartási Osztály munkatársának, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a felújítás során a kéréseink teljesülhessenek. A kerület pedagógusai a munkaközösségi foglalkozásokon és a pedagógiai hetek programjain már esztétikus, felfrissült falak között vehetnek részt. A szövegértés eredményes és hatékony fejlesztése érdekében elkészült cselekvési terv értelmében iskoláink tanév elején az 5. osztályban felmérték a tanulók alapvető képességeit, és a szövegértési képességszintek szerint csoportba sorolták a tanulókat. Az intézmények a mérés tapasztalatairól, a legfontosabb eredményekről, problémákról feljegyzést készítettek. Intézetünk a mérőlapok adatait feldolgozva kerületi képet fog adni a mérés tapasztalatairól. A kerületi, az óvodai és iskolai munkaközösségek munkatervének középpontjában áll a funkcionális analfabétizmus csökkentésére készült cselekvési terv végrehajtása. Az ajánlóban közreadjuk az eddig összegyűjtött szakirodalmat, ami segíti a gyakorlati megvalósítást. Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete a 382/1999. (XI.3. )határozattal megalapította a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézetet. Tíz éve segítjük az oktatási ágazat döntés előkészítéseit megalapozni, valamint a kerületi intézmények szakmai önállóságát erősíteni, módszertani kultúráját fejleszteni. Minden partnerüknek köszönjük az együttműködést! Dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató

4

5 TARTALOM KEDVES OLVASÓK KI VAGYOK Tessedik Nikolett HÉT TÖRTÉNÉSE Szekeres Lászlóné: PEPI híradó GÓRCSŐ Soltészné Szabó Emő ke: A matematikai kompetenciák mérésének tapasztalatai Idegen nyelvi készségek fejlettsége angol és német nyelvből a 7. évfolyamon a 2008/2009-as tanévben Vasas Dezső né: Hogyan tovább? Tervezett változások az Óvodai nevelés országos alapprogramban Verő cei Gáborné: Zöld cseresznye konferencia 20 éves az alternatív pedagógiai mozgalom EX CATHEDRA Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés -Innovatív intézményekben Vukman Józsefné: Az Ady Endre Általános Iskola pályázatának főbb elemei Kedvesné Ács Ágnes és Kopács Imréné: Megújult tartalommal a XXI. század oktatásában Kovács Judit: Egy munkaközösség margójára SZÖRFÖZÉS Varga Ibolya: Öt szál gyertya ég a tortán Csoma Gergely: Egy születésnap margójára Szilágyi Mária: Kacagó gerlék a Méhecske csoportban Oláh Alexandra PIGYÖ tábor gyerekszemmel Antal Réka: Parlamenti Ifjúsági Napon a PIGYÖ-sök! Várszegi Enikő : Zsűrizés felkérésre Borbás Boglárka: Veled-érted, érted? Kántor Anikó és Varga Sándor: Fáklyás emlékfutás Bondor Mária: Millenniumi és Szent István Kupa Dr. Nagyné Koczog Tünde: Egy törökországi szakértői tanulmányút tapasztalatai AJÁNLÁS Simon Krisztina: Ajánló irodalomjegyzék a funkcionális analfabétizmus elleni cselekvési terv tanévi feladatainak megvalósításához... 56

6

7 KI VAGYOK Új munkatársunk Tessedik Nikolett Testnevelőtanár - gyógytestnevelőtanár vagyok. Idén, 2009 nyarán diplomáztam a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar nappali tagozatán, s emellett aerobik oktatói képesítést is szereztem. A sport és a mozgás jelentős szerepet játszik a mindennapjaimban. 12 éves koromban kezdtem kajakozni, egy jól sikerült kenu tábor után, s ezt a számomra oly csodálatos sportágat azóta is lelkesen űzöm. Versenyzőként számos sikert értem el (Magyar bajnoki cím, magyar bajnoki második helyezés, Budapest bajnoki cím, egyetemi bajnok stb.), s a mai napig szívesen állok rajthoz, bármilyen megmérettetésen. A kajakozás számomra nem pusztán egy sportág, hanem egy életforma. Ennek köszönhetem a legjobb barátaimat, az egyesületet, ahol felnőttem, és az edzőmet, akitől a legtöbbet tanultam ben TF-es pályafutásom kezdetén klubomban, az Újpesti Kajak Sport Klubban felkértek kezdő és haladó kajakosok oktatására, és az edzések tartására. 3 évig edzősködtem éves korú fiatalok körében, mind a vízi edzéseken, mind pedig a téli felkészülési időszakban a tornatermi és uszodai foglalkozásokon is. Ez idő alatt számos tapasztalatot gyűjtöttem, amelyeket később eredményesen tudtam használni az egyetemi gyakorlatok alatt. Testnevelőtanárként és gyógytestnevelőtanárként is az elsődleges célom, hogy a gyerekeknek átadjak valamit abból a sport-és mozgásszeretetből, amellyel rendelkezem, hiszen mozgás és sport nélkül nincs egészség. Kívánom minden fiatalnak, hogy gazdagodjanak olyan élményekkel, amelyekkel én gazdagodtam az évek során. Végül Pierre de Coubertin báró olimpiai és sport neveléséhez kapcsolódó gondolataival zárom bemutatkozó soraimat: A sport a legalkalmasabb a személyiség fejlesztésére, mert az izmok sokoldalú munkája mellett edzi a jellemet, kitartásra, türelemre, figyelemre, önuralomra, önzetlenségre nevel, lecsiszolja a természeti hibákat, lelki jelenlétet, határozottságot, bátorságot, akaraterőt ad. 5

8 12 HÉT TÖRTÉNÉSE PEPI híradó augusztus 07. Az Intézetünk felújítása befejeződött, visszaköltözhettünk a régi helyünkre. Új ablakokat, padlózatot, világítást szereltek fel a helyiségekben, s természetesen a festés-mázolás sem maradt el. A felfrissült épületben megkezdhettük a tanévre való felkészülést. 11. Fogadtuk a háromtagú finn küldöttséget, akik Vantaa Önkormányzatával létrejött testvérvárosi cserekapcsolat értelmében kilenc napot Magyarországon töltöttek. Megismerkedtek a kerület és a főváros nevezetességeivel, majd kerületi gyerekekkel együtt egy őrségi táborban szereztek új élményeket alkalommal szerveztük meg a Nem szakrendszerű oktatás az általános iskola ötödik és hatodik évfolyamán című 120 órás tanfolyamot. A résztvevők között most 9 kerületi kolléga volt. 27. A Nemzeti Tankönyvkiadó ezen a napon tartotta szokásos tanévnyitó konferenciáját. Az előadók között Dr. Csépe Valéria professzor, MTA elnökhelyettes előadásában az agykutatás legújabb eredményeiről hallhattunk információkat az Olvasás éves agy 21. századi tanítás? címmel. Kiemelte, hogy az olvasás tanítás célja a jó olvasás megtanítása. Vannak, akik lassan tanulnak meg olvasni. Vannak, akiknek más módszer és speciális gyakorlás szükséges ahhoz, hogy megértsék az olvasottakat, és vannak olyanok, akik csak szakember segítségével (diszlexia) tanulnak meg olvasni. A hang betű elsajátítása a legfontosabb a szóig való eljutásban. Lassú, türelmes, alapos begyakorlás kell, sok hangoztatás, amíg a gyermeki, olvasni tanuló agy bejárja az integráció útját és megtanulja a hang-betű azonosulást. Ha nincs kialakult agyi működési rendszer, sok idő kell a szó és jelentése megértésére. Ezért nagy a felelősség az olvasás tanításában, a szövegértés alapozásában. Módszertanában a hagyományos és korszerű információs technikák alkalmazása egyaránt fontos. Dr. Vásárhelyi Tamás muzeológus, egyetemi tanár az iskolai környezeti nevelésről, a múzeumi órák hatékonyságáról tartott előadást. A Fizika-kémia szekció ülésén többek között Dr. Ádám Péter egyetemi 6

9 12 HÉT TÖRTÉNÉSE docens beszélt a természettudományos közoktatás kedvezőtlen helyzetéről és a fejlesztés feladatairól szeptember *** 16. A kompetencia alapú oktatás alkalmazása 2-4. évfolyamos anyanyelvi órákon címmel tartott előadást Fülöp Mária az Apáczai Kiadó Budapesti Központjában. A gyakorlati ötletekkel színesített előadás prezentációját eljuttattuk az iskolai alsó tagozatos munkaközösségvezetőknek. 19. Kossuth Lajos 207. születésnapján, a pesterzsébeti Kossuth-szobor felállításának 100. évfordulóján új kezdeményezést indított el a Kossuth Társaság. Az egész napos program a reformkort idézte meg. Először a Gaál Imre Galériában Peyach István történész beszélt Kossuthról, majd a szobornál dr. Sturcz Zoltánné a Társaság elnöke tartott megemlékezést, amit helyi diákok és előadók műsora tarkított. Az emlékezés virágainak elhelyezését követően az Aranycsillag étteremben reformkori ételeket kínáltak fel. A rendezvénysorozaton többen - a kor szellemét idézve - öltözékükkel is hozzájárultak a korhű hangulathoz, csakúgy, mint a finom Kossuth-kiflit kínáló diákok. 7

10 12 HÉT TÖRTÉNÉSE 22. Intézetünkben megbeszélést tartottunk azzal a négy iskolával, amelyek a 17/2009 (IV.2.) OKM rendelet minőségbiztosítás, mérés, értékelés, ellenőrzés 3. (2) a) jogcím alapján támogatásban részesültek. A pályázati forrás többek között pedagógus továbbképzésekre fordítható a felhasználást szabályozó előírások szerint. Intézetünk novemberben 2 tanfolyamot szervez a 4 iskola pedagógusai számára (Ady Endre, Hajós Alfréd, Vörösmarty Mihály, Zrínyi Miklós). A Kompetencia alapú mérések című képzés felkészíti a pedagógusokat a 4. évfolyamos kritériumorientált, valamint és 10. évfolyamos szövegértés és a matematikai eszköztudás tartalmi kerete, valamint a képességszintek ismeretén alapuló elemzés elkészítésére és fejlesztési tennivalók kidolgozására. A másik, a Hatékony tanuló-megismerési technikák című továbbképzés célja a pedagógusok elméleti és módszertani ismereteinek bővítése az alábbi területeken: a tanulói személyiség megismerése, a személyiségfejlődést befolyásoló környezeti tényezők feltérképezése, a hátrányos helyzetű tanulók iskolai teljesítményét, viselkedését meghatározó tényezők megismerése, és ez alapján a pedagógiai tevékenység megtervezése és megvalósítása. 25. Megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő Magyar Tehetséggondozó Társaság két napos jubileumi konferenciát és közgyűlést tartott. F.J. Mönks professzor, az European Council for High Ability örökös elnöke a köszöntés után átnyújtotta az ECHA diplomákat. Hiller István oktatási és kulturális miniszter négy intézménynek adta át a Miniszteri Dicsérő Oklevelet az elmúlt húsz évben végzett kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért. A konferencia mindkét napján sok értékes előadás hangzott el, amelyekkel egyrészt az elmúlt húsz év munkáját idézték fel, másrészt a következő évek tevékenységének sarokpontjai fogalmazódtak meg. Érzelmekben gazdag színfoltja volt a rendezvénynek, amikor a különféle tehetséggondozó programokban részt vett fiatalok számoltak be élményeikről, s arról, hogy milyen muníciót kaptak ezekben a programokban életútjuk sikeres kibontakoztatásához. *** 8

11 12 HÉT TÖRTÉNÉSE október 07. Az Ady Endre Általános Iskola és a Bóbita Óvoda a TÁMOP /1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben c. pályázaton vissza nem térítendő támogatást nyert. A projektet ebben a tanévben kell megvalósítani. 08. Tizenegyedik alkalommal rendezték meg Hajdúszoboszlón a három napos Országos Közoktatási Szakértői Konferenciát Tanulva tanítunk az oktatás fejlesztéséért címmel. Intézetünkből Soltészné Szabó Emőke vett részt az előadásokon és szekcióüléseken. A konferencia anyagából készült kiadvány 2010 tavaszán fog megjelenni. A könyv Intézetünkben lesz olvasható. 14. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet konferenciát szervezett A szakiskolai képzés jelene és jövője címmel. A délelőtti előadások rámutattak arra, hogy módszertani fordulatra lenne szükség ahhoz, hogy nagyobb eredményeket lehessen felmutatni a szakiskolákban. A délutáni szekcióüléseken bemutattak olyan oktatási anyagokat, amelyek segítséget adhatnak a kompetenciafejlesztéshez, a módszertani megújuláshoz, s a hagyományostól eltérő tanulásszervezési formák kipróbálásához. A honlapon részletesen tájékozódhatnak az érdeklődők. 15. Első alkalommal készített az OECD felmérést a pedagógusokról az érintettek körében 2008-ban. A TALIS (Teaching and Learning International Survey) vizsgálat hazai mutatóit a kutatásban résztvevő szakemberek elemezték az Oktatási és Kulturális Minisztérium által rendezett szakmai konferencián. Az érdekes mérési eredményekről a következő PEPITÁ-ban írunk részletesebben. 16. A Nyitnikék Óvoda János utcai intézménye 30 éves jubileumi rendezvényén dr. Nagyné Koczog Tünde és Vasas Dezsőné vett részt. Szekeres Lászlóné igazgatóhelyettes 9

12 GÓRCSŐ Matematikai és idegen nyelvi kompetenciák A kerületi mérések középtávú tervének megfelelően április 28-án 5. osztályban a matematikai kompetenciák, 7. osztályban az idegen nyelvi készségek fejlettségét mértük. A matematikai kompetenciák mérésének tapasztalatai A mérés céljai között szerepelt az országos kompetenciamérésre és a központi felvételikre való felkészítés, ezért a feladatlap összeállításánál figyelembe vettük azok jellemzőit, törekedtünk a tanulók matematikai eszköztudásának mérésére. Tartalmilag igyekeztünk a kompetencia-mérésben meghatározott területről információkat szerezni. A tartalmi területekről és a gondolkodási műveletekről részletesebben az Országos kompetenciamérés 2006 Tartalmi keret kiadványban olvashatunk, amely letölthető a honlapról. A tartalmi területek aránya hasonló az országos mérés arányaihoz. Országos mérés Kerületi mérés Tartalmi terület (6. évfolyam) (5. évfolyam) Mennyiségek és műveletek 39 % 31% Hozzárendelések és összefüggések 27 % 38 % Alakzatok síkban és térben 24 % 23 % Események statisztikai jellemzői és valószínűsége 10 % 7% A mérést április 28-án kettős céllal szerveztük. Vizsgáltuk, hogyan teljesítettek kerületünk ötödik osztályos diákjai az országos mérés 6. osztályosok számára készült feladatai alapján. Továbbra is cél, hogy segítsük az országos kompetenciamérésekre való felkészülést, illetve az élethosszig tartó tanuláshoz szükséges képességek fejlesztését, ezért az előző két évhez hasonlóan a tanulók egyéni teljesítményeit is megjelenítettük. Az iskolák nemcsak a mérés elemzését kapják meg, hanem már a tanév elején, 10

13 GÓRCSŐ az iskolai matematika munkaközösségek olyan anyagot kaptak, amelyből egyénenként megállapítható, melyik tanuló milyen területen szorul fejlesztésre, illetve melyek azok a területek, amelyek fejlesztésére kiemelt figyelmet kell fordítani. Így hosszabb idő áll rendelkezésre az eredményesebb fejlesztő munkához. A feladatlap két változatban készült, de mindkét változatban ugyanazok a feladatok szerepelnek, más-más sorrendben. Feladatonkénti teljesítményeket vizsgálva az A csoport legjobb eredménye 83,82%, a leggyengébb 26,01%. Ugyanez a B csoportban 80,9% illetve 17,42%. Amint várható volt, a 4. szintű feladatok sikerültek leggyengébben, legjobban pedig az 1. szintű feladatok. Osztályzatonkénti teljesítmények Osztályzatonként vizsgálva a teljesítményeket megállapíthatjuk, hogy az 1. szintű feladatokat az A csoportban a leggyengébbek is 37,5% és 78% közötti teljesítménnyel oldották meg, a legjobbak pedig általában 80% fölött. A B csoportban 33,33% és 66,67% közöttiek az 1. szintű feladatok, kivéve a B/9 feladatot, amelyet a B csoportból leggyengébbjei közül senki nem oldott meg, ugyanezt az A csoportbeliek 37,5%-ra teljesítették. A legjobbak eredményei a B csoportban is hasonlóak az A csoportbeliekéhez. A jelesek a 4. szintű feladatokat is 50% körüli teljesítménnyel oldották meg mindkét csoportban. Teljesítményintervallumok az A csoportban Teljesítményintervallumok a B csoportban Osztályzat Osztályzat Teljesítmény % Teljesítmény % 11

14 GÓRCSŐ Teljesítmények tartalmi területenként Feladat A csoport (5.évf.) B csoport (5. évf.) Orsz. átlag (6.évf.) Főv. átlag (6. évf.) A/1, B/8 57,23 46,25 58,1 66,9 A/2,B/12 65,51 57, Mennyiségek és műveletek A/7,B/2 48,82 39, ,3 A/12,B/1 a) 55,6 b) 27,28 a) 60,1 b) 12,8 a) 67,8 b) 17,1 a) 75,1 b) 23,7 Mennyiségek és műveletek Teljesítmény A/1, B/8 A/2,B/12 A/7,B/2 A/12a,B/1a A/12b,B/1b Feladat A csoport B csoport Országos átlag Fővárosi átlag Az A csoport a legtöbb feladatot az országos átlag közelében, de a fővárosi átlag alatt teljesítette. A 12. feladat b részében teljesítménye meghaladja a fővárosi átlagot. Iskolánként vizsgálhatjuk az eredményeket a következő táblázatban. A félkövéren szedett értékek a fővárosi átlagnál jobb teljesítményeket mutatják. 12

15 GÓRCSŐ Összességében vizsgálva az A csoport teljesítménye több feladatban is jobb a B csoport tanulóinak eredményeinél ezen a területen. Az elemzésben részletesebb, feladatonkénti eredményt és feladat meghatározást fogalmaztunk meg az érintettek számára. Feladat A. csoport (5.évf.) B csoport (5. évf.) Országos átlag (6.évf.) Fővárosi átlag (6. évf.) Hozzárendelések A/9,B/4 44,84 54,78 56,3 64,6 és összefüggések A/10,B/10 52,70 45,51 34,1 41,7 A/13,B/11 22,40 23,46 18,4 23,1 A legsikeresebb tartalmi terület, az ide tartozó három feladatból kettőt mindkét csoport az országos átlag fölött oldott meg, az A/10, B/10 feladatot még a fővárosi átlagnál is jobban. Az A/13, B/11 feladatot a budapesti átlag közelében oldották meg a tanulók. A feladat eredményessége kb. fele, ill. harmada a másik két feladaténak, s ez nem csak kerületi, hanem országos és fővárosi szinten is jellemző volt. A 2006-os országos mérés 6. osztályos feladatlapjában 4. szintű feladat volt, ez magyarázhatja részben a gyenge eredményt. Az eredetileg feleletválasztós feladat nyílt végű lett, ezáltal is nehezebb a megoldás, de szerettük volna megállapítani, hol csúszik hiba a gyerekek problémamegoldásába. A tanulók mindössze harmada jegyezte le az adatokat, pedig már ez segíthette volna a feladat megértését, a helyes gondolkodást. A dolgozatot írók negyede végezte jól a mértékváltást. Sajnos ez korábban, és jelenleg is matematikaoktatásunk egyik gyenge pontja. Oka valószínűleg az, hogy a gyerekek keveset mérnek a valóságban, az egyes mértékeket nem tudja mihez kötni, túl hamar kerül sor az elvont mértékváltásokra. Egy másik jellemző hiba az volt, hogy akik helyesen kiszámolták e két mennyiség arányát, elkerülte a figyelmüket, hogy az eredeti recept 4 adagra szólt, így az arányként kapott értéket (10) elfelejtették ezzel megszorozni. Végül nagyon kevesen voltak olyanok, akik szöveges választ írtak a feladatra. 13

16 GÓRCSŐ Hozzárendelések és összefüggések Teljesítmény A/9,B/4 A/10,B/10 A/13,B/11 Feladat A csoport B csoport Országos átlag Fővárosi átlag Feladat A csop. (5.évf.) B csoport (5. évf.) Orsz. átlag (6.évf.) Főv. átlag (6. évf.) Alakzatok síkban és térben A/3,B/3 26,01 17,42 12,1 14,9 A/4,B/5 57,42 52,62 55,2 67,2 A/5,B/7 61,85 69,10 71,4 81,3 A/6,B/6 83,82 80,90 86,7 92,2 A/11,B/9 56,65 61,80 67,4 75,4 Az A/3-B/3 feladat országos és fővárosi szinten is nagyon gyengén sikerült a 4.szintű feladat. Eredetileg egyetlen item az országos mérésben, de kíváncsiak voltunk, hol lehet hiba a gondolkodásban. Sajnos az nagyon gyakori, hogy az adatok lejegyzése hiányzik, de arra is csak a tanulók 15,1%-a ill. 7,9%-a jött rá, hogy a három pont egy egyenesbe esik. A pontos távolság meghatározása az A csoportban közel a tanulók felének sikerült, a B csoportban 38,8%-nak. A feladatot az A csoportban minden iskola tanulói a fővárosi átlag fölött oldották meg, a B csoportban ez 5 iskola tanulóinak sikerült. 14

17 GÓRCSŐ Az A/4-B/5 feladat. iskolánkénti megoldottságát vizsgálva az A csoportban egy, a B csoportban 4 iskola eredménye jobb az országosnál, és az A csoportban 1, a B csoportban 2 iskoláé még a fővárosinál is. Az A/5-B/7 feladat 2. szintű. Nehézséget inkább az okozhatott, hogy míg legtöbbször a jó választ kell kiválasztani, most a hibásat kellett megkeresni. Kerületi szinten egyik csoport sem érte el sem az országos, sem a fővárosi szintet, de egy iskola mindkét csoportja és egy másik iskola A csoportja a fővárosi átlagnál is jobb eredményt mutatott. Az A/6,B/6 feladat a terület legjobban sikerült feladata. Igaz, mindkét csoportban 80% fölötti az eredmény, még így is minimálisan az országos átlag alatt, és kb. 10%-kal a fővárosi átlag alatt maradt, de két iskola mindkét csoportja, három iskola 1-1 csoportja a fővárosi átlagnál is eredményesebb volt. Az A/11-B/9feladat kerületi eredményei gyengébbek az országos és fővárosi átlagnál, de 3 iskola 1-1 csoportja eredményesebb volt a fővárosi átlagnál. Alakzatok síkban és térben Teljesítmény A/3,B/3 A/4,B/5 A/5,B/7 A/6,B/6 A/11,B/9 Feladat A csoport B csoport Országos átlag Fővárosi átlag Feladat A.csoport (5.évf.) B.csoport (5. évf.) Orsz.átlag (6.évf.) Főv.átlag (6. évf.) Statisztika A/8,B/13 40,79 38,

18 GÓRCSŐ A feladat egy korábbi, központi felvételi feladatsorban szerepelt, ezért sem fővárosi, sem országos eredmények nem állnak rendelkezésre. A megfelelően kiválasztott pénzérméket az A csoportban a tanulók kb. 50%-a, a B csoportban 37-51%-a írta fel helyesen. Érdekes, hogy az A csoportban 10% körüli, a B csoportban 15% körüli azoknak a tanulóknak az aránya, akik nem a kivett, hanem a pénztárcában maradt érméket sorolták fel. Ezeket a válaszokat is elfogadtuk, hiszen következetesen a megmaradt pénzérméket jegyezték le. Így vizsgálva az eredményeket, az A csoportban 47,4%és 64,7% közöttiek, a B csoportban 50% és 65,7% közöttiek a teljesítmények. Korreláció A feladatok és a teljes dolgozat is szoros korrelációban van a tanulók félévi matematika jegyével. (69,74%; 61,08%) Összegzés Kerületi eredmények követik az országos és a fővárosi tendenciákat. Szoros a korreláció a félévi jegyek és a teljesítmények között. 12 feladatból kettőhöz nincs összehasonlítási eredmény. A maradék 10 feladatból 6 feladatban teljesített vagy az A, vagy a B csoport jobban, mint az országos átlag. 4 feladatban valamelyik csoport a fővárosi átlagnál is jobb eredményt ért el. Ezek az eredmények reális lehetőséget jeleznek arra, hogy 6. osztály év végén, az országos mérés során ezek a tanulók a korábbiaknál jobb eredményeket érnek majd el. Feladatok, javaslatok A figyelmes olvasás a pontos szövegértés alapja. Az utasítások pontos betartása, az adatok, összefüggések, a gondolatmenet lejegyzése fontos a sikeres problémamegoldás szempontjából. A válaszadás fontos része a problémamegoldásnak. A mértékváltás szintje csak akkor fejleszthető, ha kezdetekben nagyon sokat mérnek, becsülnek a tanulók, a későbbiekben pedig konkrét, köznapi dolgokhoz kötik az eredményeket. Soltészné Szabó Emőke pedagógiai előadó 16

19 GÓRCSŐ Idegen nyelvi készségek fejlettsége angol és német nyelvből a 7. évfolyamon a 2008/2009-as tanévben Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikáció elemeivel jellemezhető: fogalmak, gondolatok, érzések, tények és vélemények megértése, kifejezése és értelmezése szóban és írásban (hallott és olvasott szöveg értése, szövegalkotás), a társadalmi és kulturális tevékenységek megfelelő keretein belül - oktatás és képzés, munka, családi élet és szabadidős tevékenységek -, az egyén szükségleteinek megfelelően. Az idegen nyelvi kommunikáció olyan képességeket is igényel, mint például a közvetítés, más kultúrák megértése. Az egyén nyelvtudásának szintje változhat a négy dimenzió (hallott szöveg értése, beszédkészség, olvasott szöveg értése és íráskészség), az egyes nyelvek és az egyén társadalmi-kulturális háttere, környezete és igényei/érdeklődése szerint. Szükséges ismeretek, képességek, attitűdök: Az idegen nyelvi kommunikáció feltételezi a szókincsnek és a funkcionális nyelvtannak, valamint a szóbeli interakciók főbb típusainak és a nyelvi stílusoknak az ismeretét. Fontos a társadalmi hagyományoknak, valamint a nyelvek kulturális vonatkozásainak és változatosságának az ismerete is. Az idegen nyelvi kommunikációhoz szükséges képességek felölelik a szóbeli üzenetek megértését, beszélgetések kezdeményezését, folytatását és lezárását, valamint a szövegolvasást, - értést és - alkotást az egyéni igényeknek megfelelően. Továbbá az egyénnek képesnek kell lennie a segédeszközök megfelelő használatára és az egész életen át tartó tanulás részeként a nyelv nem formális keretekben történő elsajátítására is... (243/2003 (XII.17.) Korm. rendelet a NAT ról) A Nemzeti alaptanterv által az idegen nyelvi kompetencia területen előírt szükséges ismeretek, képességek szintjének méréséhez az országosan 2003-ban végzett nyelvi mérés feladatai közül válogattunk, illetve kiegészítettük a kommunikatív nyelvhasználatot mérő feladattípusokkal is. A feladatlap megoldására a tanulók 45 percet kaptak. Az olvasott szöveg és az íráskészség szintjét mértük, a hallott szövegét nem, mivel azonos körülmények biztosítására nem volt módunk (tanulók megfelelő elkülönítése, minőségi hanganyag és lejátszó biztosítása minden teremben). 17

20 GÓRCSŐ Teszttechnikák az olvasási és az íráskészség vizsgálatában Az olvasásértés technikái Kész válasz Kötött válasz Szabad válasz alternatív teszt (igaz-hamis) objektív, feleletválasztós teszt mondatok kiegészítése szöveg kiegészítés fordítás párosítás információ lokalizálása szövegben Írásbeli tesztfeladatok: a kontrolláltság foka Szigorúan ellenőrzött Irányított objektív, feleletválasztós tesztek szövegek hibajavítása átalakításos feladatok szöveg kiegészítés fordítás kérdőívek kitöltése üzenetek átadása (írásban) jegyzetelés, kivonatolás, tömörítés leírás szituáció alapján leírás információ alapján utasítások adása írásban érvelés (megadott téma) jelentés (megadott téma) rövid válasz tömörítés kivonatolás, összefoglaló elmesélés információ átvitele más, nem nyelvi készségekbe az érettség bizonyítására Nem kontrollált, szabad fogalmazás megadott témára szabad fogalmazás (esszé) irodalmi fogalmazás (stb.) (Bárdos Jenő: Az idegen nyelvi mérés és értékelés elmélete és gyakorlata, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., Budapest, 2002) A táblázatban vastag betűvel emeltük ki azokat a tesztfeladatokat, amelyeket a mérésben alkalmaztunk. 18

21 GÓRCSŐ Az angol és német nyelvi feladatlapok kidolgozásának háttere A német és az angol tesztfüzetből egy változat készült, szerkezetük megegyezik egymással, a feladatok egy kivételével azonosak. A nyelvi készség mérésére a 2003-as országos méréshez hasonlóan - a nyelvi jelentésen és nem a nyelvi formán alapuló feladatokat válogattuk ki, amelyek helyes megoldásához a diákoknak az olvasott szövegeket meg kellett érteniük. Ilyen módon nem a begyakorolt nyelvtani struktúrákat, szókincset, nyelvről való ismereteiket mértük fel, hanem a mindennapi élethelyzetekben a lehető legjobban használható nyelvtudásukat. A feladatok tartalma és nehézségi szintje a felmért készségekre a Nemzeti alaptantervben és a kerettantervekben meghatározott szintekhez, téma-körökhöz, feladat- és szövegtípusokhoz igazodik. A hatszintű európai követelményrendszerrel is összhangban vannak a feladatok (Közös európai referenciakeret, 2002). A feladatok nehézsége a hatfokú skálán, a hetedik évfolyamon az alapszintű nyelvhasználótól elvárható készségen belül a minimumszint alsó felét (A1) fedi le. Arra törekedtünk, hogy a feladat- és szövegtípusok hasonlítsanak, valamint az önálló fogalmazás értékelése azonos legyen. Az olvasott szöveg értését mérő feladatokban a szövegek lényegét kell megérteni a szövegösszefüggésre támaszkodva, vagy konkrét információt kell kikeresni a szövegből. Mivel nem tudható, hogy a diákok milyen szókincset ismernek, hiszen a tankönyvek széles választékából és lényegesen eltérő körülmények között tanulnak, előfordulhat, hogy szerepel a szövegben olyan elem, mellyel még nem találkoztak. Az itemek többségében a szövegből a helyes megoldást így is ki lehet következtetni. A receptív készségeket mérő feladatokban egyszerű szópárosítással nem lehet megtalálni a helyes megoldást, csak az itemben szereplő szöveg megértésének segítségével. Így a feladatok stratégiai kompetenciát is mérik, mely azt mutatja meg, mennyire képesek az egyes nyelvi nehézségek áthidalására a tanulók. Minden feladatban autentikus szövegek találhatók, melyek nem nyelvtanulás céljára íródtak, hanem a célnyelv valós, mindennapi használatát tükrözik. A szövegek a célcsoportok számára érdekesek, motiválóak, megfelelnek az életkori sajátosságoknak, valamint olyan témakörökhöz kapcsolódnak, melyek a tantervekben és tananyagokban megtalálhatóak. 19

22 GÓRCSŐ Az összes feladathoz angolul, illetve németül adtuk meg az egyszerűen megfogalmazott, közérthető utasításokat, de magyarul is olvashatták a tanulók azért, hogy a célnyelven adott utasítás ne befolyásolja a teljesítmény szintjét. A feladatlapok tartalma NÉMET ANGOL Készség Feladat Bemenet Válasz Készség Feladat Bemenet Válasz Szavak Szó és 1. Olvasás 1 Párosítása definíció definícióval 2. Írás 1 Hiányos Szöveg kiegészítése Rövid hiányos szöveg és szavak Számok beírása Szavak értő másolása Olvasás 2 Írás 1 Felirat párosítása hellyel (feleletválasztós) Hiányos szöveg kiegészítése Feliratok és helyek Rövid hiányos szöveg Számok bekarikázása Szókincs aktivizálása Interjúkérdések 3. Olvasás 5 Párosítása válaszokkal Interjú ifj. magazinból Számok beírása Olvasás 1 Szavak párosítása definícióval Szó és definíció Szavak értő másolása 4. Olvasás 2 5. Írás 2 Felirat párosítása hellyel (feleletválasztós) Irányított fogalmazás Számok beírása Utasítás a levél tartalmáról Személyes levél Feliratok és helyek Szövegalkotási képesség Olvasás Írás 2 Mondatok sorba rendezése Irányított fogalmazás Összekevert bekezdések Utasítás a levél tartalmáról Sorrendbe rendezés számozással Személyes levél A mérés időpontja: április

23 GÓRCSŐ A német nyelvi felmérés eredményei a XX. kerületben A első feladat párosítás (kész válasz típusú tesztfeladat) A diákoknak a kilenc meghatározáshoz tartozó tíz megadott szó közül kellett a megfelelőt kiválasztaniuk és összepárosítaniuk. A definíciók egynyelvű szótárakból származnak. Például: Computer - Das ist ein elektronisches Gerät, mit dem man arbeiten und auch spielen kann. Az eredmények 45% és 83% közöttiek. Leggyengébben a 8. item sikerült, aminek oka lehetett a figyelmetlenség, vagy a megértés hiánya. (Ein Kleidungsstück für den Unterkörper und die Beine. A helyes Hose helyett sokan a Rock kifejezést választották.) A második feladat szövegkiegészítés, olvasással integrálja az írást. Egy 12 éves lányról szóló hétsoros német szöveg alapján kell kitölteni egy adatlapot úgy, hogy a szövegből 15 szót kell a megfelelő helyre bemásolni. Például: az életkort, hajszínt és testmagasságot. Ezek az adatok és szavak a szövegben adottak. Az esetleges helyesírási, vagy nyelvtani hibát nem vettük figyelembe. Az egyes adatokhoz tartozó itemek eredményei egy kivétellel 68%és 96% közöttiek. A feladat összességében 74,78%-ra sikerült. A harmadik feladat - párosítás egy ifjúsági magazinból vett interjú szövegében kell a kérdésekre az odaillő válaszokat kiválasztani. A kérdések és válaszok egyaránt a tankönyvek szövegeire emlékeztetnek. Pl: Was für Musik hörst du gern? Eminem ist mein Lieblingssänger. A feladat e fenti okok miatt a dolgozat legsikerültebb része, 76,32% a tanulók teljesítménye. A negyedik feladat objektív feleletválasztós típusú feladat 2003-ban 12 köztéri feliratról kellett négy-négy megadott válasz közül kiválasztani, hogy az adott szöveg hol található, s a helyes válasz számát kellett bekarikázni. Pl.: für trockene Haare an der Tür eines Geschäfts im Park im Zoo auf Shampooverpackung A kerületi mérésben 6 feliratot szerepeltettünk, olyanokat, amelyekkel itthon is találkozhat, ha figyelmesen jár-kel a közterületeken: parken verboten, Damen, Bitte die Tiere nicht füttern! stb. Természetesen a szókincs gazdagsága is befolyásolta a megoldás helyességét. A 70%-hoz közeli teljesítmény igazolja, hogy a tanulók találkoztak ezekkel a feliratokkal, a többség alkalmazni képes a tudását idegen nyelvű szövegkörnyezetben is. Érdekes módon leggyengébben sikerült a talán 21

A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve

A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve Az iskola önmeghatározása (PP alapján) Iskolánk nyolc évfolyamos, koedukált, katolikus általános iskola. Iskolánkban prioritása van a teljes

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat A pályázat célja: a sikeres munkaerő - piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen

Részletesebben

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató BEVEZETŐ 2015. május 25-én került sor az Országos Kompetenciamérésre a 10. évfolyamos tanulók csoportjának körén. A felmérés célja a tanulók szövegértési képességének és matematikai eszköztudásának felmérése

Részletesebben

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Intézkedési terv a 2011-2012-es tanévre vonatkozóan, a 2010-2011-es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Dobó István Gimnázium 3300. Eger, Széchenyi út 19. Készült: 2011. június 30.

Részletesebben

Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea

Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea tanácsadás intézményi folyamat szaktanácsadó IKT fejlesztési folyamat szaktanácsadó Kompetenciaterületi mentorszaktanácsadó Szent László Általános Iskola Óraszám Pedagógusok 90 60 98 szövegértés-szövegalkotás

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

Kétegyháza KOMP-ra száll

Kétegyháza KOMP-ra száll Kétegyháza KOMP-ra száll Fekete Gabriella projektmenedzser Kétegyháza nagyközség Tartalmi-módszertani változás szükségessége Nemzeti alaptanterv Alapdokumentumok OKM Közoktatás-fejlesztési Stratégiája

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Kovács Erika Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Az ONOAP jogszabályi környezete

Részletesebben

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

Oktatási kínálatunkról

Oktatási kínálatunkról Oktatási kínálatunkról Az általános iskolák honlapjaira elsõsorban ismerõsök (jelenlegi és volt diákok, szülõk) ugranak be" néhány futó pillanatra, hogy körülkémleljenek, történt-e valami érdemleges utolsó

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

Szerződéskötéshez szükséges adatok

Szerződéskötéshez szükséges adatok Szerződéskötéshez szükséges adatok TÁMOP 3.1.4./08/2. projekt összefoglalása Cég neve Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Adószám 15384481-2-11 Közép-Magyarországi régió Fenntartóra vonatkozó adatok

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14.

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14. TÁMOP 3.1.4 Pályázat iskolai tájékoztató 2009. szeptember 14. 1 A pályázat Szeged megye jogú város Önkormányzata a TÁMOP-3.1.4-08/2 pályázaton, amely a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben C S E L E K V É S I T E R V A célhoz rendelt feladatok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Projektmenedzser: Varga András Projektasszisztens:

Részletesebben

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái 2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A nevelők tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik,

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés eredményei

Idegen nyelvi mérés eredményei Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Idegen nyelvi mérés ei 2017/2018. tanév Váncsa Krisztina igazgatóhelyettes 2018.05.29. 2018. május 16-án az Oktatási

Részletesebben

TÖRÖK JÓZSEF. Az idegen nyelvi longitudinális mérés tapasztalatai

TÖRÖK JÓZSEF. Az idegen nyelvi longitudinális mérés tapasztalatai TÖRÖK JÓZSEF Az idegen nyelvi longitudinális mérés tapasztalatai 2007/2008. tanév bemenet 2008/2009. tanév követés A vizsgált időszak A longitudinális vizsgálat célja bemeneti mérés 9. évfolyam kezdetén

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP / BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való

Részletesebben

A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái. Tanulóbarát környezet re épülő

A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái. Tanulóbarát környezet re épülő 1 A pedagógiai program, helyi tanterv függeléke A kompetencia alapú oktatás elterjesztése A tagiskolák összesítő táblái Célok Feltételek, szükségletek Mikor? Elvárt eredmény Tevékenységek Tevékenykedtetés-

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

Célnyelvi mérés a 6., 8. és a 10. évfolyamon Tartalmi keret

Célnyelvi mérés a 6., 8. és a 10. évfolyamon Tartalmi keret Célnyelvi mérés a 6., 8. és a 10. évfolyamon Tartalmi keret 2014. december Célnyelvi mérés 10. évfolyamon Tartalmi keret Jogi szabályozás A 2014/2015. tanév rendjét szabályozó 35./2014. (IV.30.) EMMI rendelet

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM... Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola (200896 / 001) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola Intézmény neve Feladatellátási hely

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020-as tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

Miben fejlődne szívesen?

Miben fejlődne szívesen? Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei

Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei 1. Az Országos Kompetenciamérés eredményeinek értékelése (2014-2017) Iskolánk tanulói

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredménye az EKF Gyakorlóiskolában

Országos kompetenciamérés eredménye az EKF Gyakorlóiskolában Országos kompetenciamérés eredménye az EKF Gyakorlóiskolában A mérések és a hozzá tartozó dokumentumok itt tekinthetõk meg. Intézményi jelentés A 2001 õszén elkezdõdött Országos kompetenciamérések sorában

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE tanév

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE tanév AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE 2015-2016. tanév Ányos Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Nagyesztergár A kompetenciamérésről A 6., a 8. és a 10. évfolyamos

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola

Részletesebben

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában 2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2.

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2. Kompetenciafejlesztési projekt megvalósítása Kondoroson Petőfi István Általános Iskola Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény MUNKATERV 2009/2010. tanév Készítette : igazgató Készült: Kondoros,

Részletesebben

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév A NymE Szakmai Szolgáltató Intézményegysége a következő akkreditált pedagógus továbbképzéseket kínálja az óvodák és iskolák pedagógusai számára a 2013/2014. tanév 1. félévére. Az itt feltüntetett képzéseken

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL

BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL BESZÁMOLÓ A HEFOP 3.1.3/05/01 A KOMPETENCIA-ALAPÚ OKTATÁS ELTERJESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZAT ESEMÉNYEIRŐL A kompetencia-alapú oktatás megvalósítása a fényeslitkei és tiszakanyári iskolákban HEFOP-3.1.3-05/1.-2005-10-0312/1.0

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon

TÁMOP-3.1.4/08/ A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0031 A kompetencia-alapú oktatás elterjesztésért Szolnokon Projektindító nap - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 5000 Szolnok, Széchenyi

Részletesebben

Elemzés és intézkedési terv - kompetenciamérés

Elemzés és intézkedési terv - kompetenciamérés Elemzés és intézkedési terv - kompetenciamérés Jedlik Ányos Gimnázium 2018. június 29. 1 A KOMPETENCIAMÉRÉS ELEMZÉSE, INTÉZKEDÉSI TERV Tartalom A KOMPETENCIAMÉRÉS ELEMZÉSE, INTÉZKEDÉSI TERV... 2 TÖRVÉNYI

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják

Részletesebben

A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása

A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása 08.26-28. Képzési terület: természetismeret tárgyú továbbképzés Téma: Környezettudatos életmódra nevelés Képzési terület:

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG (A tantárgycsoport) MUNKATERVE A 2018/2019. TANÉVRE

ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG (A tantárgycsoport) MUNKATERVE A 2018/2019. TANÉVRE ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG (A tantárgycsoport) MUNKATERVE A 2018/2019. TANÉVRE 1. Munkaközösség tagjai (tanított tantárgyak, óraszámok) NÉV József Ida Kovács Lászlóné Fehér Edina

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

Az országos átlaghoz viszonyítva: szignifikánsan nem különbözik eredményünk 6. és 8. évfolyamon sem.

Az országos átlaghoz viszonyítva: szignifikánsan nem különbözik eredményünk 6. és 8. évfolyamon sem. Mérések-értékelések tapasztalatai Az első évfolyamon az osztálytanítók elvégezték a DIFER mérést 2015. október 22-ig megtörtént a KIR rendszerben való lejelentése. A felmérés során az iskolában szerzett

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG (A tantárgycsoport) MUNKATERVE A 2019/2020. TANÉVRE

ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG (A tantárgycsoport) MUNKATERVE A 2019/2020. TANÉVRE ALSÓ TAGOZATOS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG (A tantárgycsoport) MUNKATERVE A 2019/2020. TANÉVRE 1. Munkaközösség tagjai (tanított tantárgyak, óraszámok) NÉV TANTÁRGYAK, ÓRASZÁMOK Béres Edit Magyar

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei A tanév alatti vizsgák rendje a pedagógiai program alapján: 2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

Részletesebben

I N T É Z K E D É S I T E R V MECSEKALJAI ÁLTALÁNOS ISKOLA JURISICS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCS, 2015. MÁRCIUS 18. KÉSZÍTETTE:

I N T É Z K E D É S I T E R V MECSEKALJAI ÁLTALÁNOS ISKOLA JURISICS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCS, 2015. MÁRCIUS 18. KÉSZÍTETTE: IKT.SZ.: 34 78 / 28 1 / 2015. O R S Z Á G O S K O M P E T E N C I A M É R É S I N T É Z K E D É S I T E R V MECSEKALJAI ÁLTALÁNOS ISKOLA JURISICS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCS, 2015. MÁRCIUS 18. KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége. Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó

Részletesebben

A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése

A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése A 2008. évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése, értékelése Bevezetés A közoktatásért felelős minisztérium megbízásából 2008-ban hatodik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre.

Részletesebben

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye 1. Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az oktatáspolitikai célokkal, aktualizálásuk azonban szükséges a jogszabályoknak való

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés

Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés 4. MEGVALÓSÍTÁSI TERV 4.1. OKM matematika 6. és 8. évfolyam Feltárt probléma A 6. és 8. évfolyamos tanulók OKM matematika teljesítménye szignifikánsan az országos átlag alatt van. Elérendő cél Az Országos

Részletesebben

A tanítási-tanulási motivációk szabályozási kérdései, Budapest, november 29. Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI

A tanítási-tanulási motivációk szabályozási kérdései, Budapest, november 29. Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI A tanítási-tanulási motivációk szabályozási kérdései, Budapest, 2017. november 29. Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI 1 3500 fő OKM jelentésben szereplő - református intézményben tanulók - létszáma

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

A 2013-as kompetenciamérés eredményeinek elemzése FI T-jelentés alapján

A 2013-as kompetenciamérés eredményeinek elemzése FI T-jelentés alapján A 2013-as kompetenciamérés eredményeinek elemzése FI T-jelentés alapján A sikeres életvitelhez, a társadalmi folyamatokba való beilleszkedéshez is folyamatosan megújuló tudásra van szükség. Tudásunk egy

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016-os tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Kompetenciamérések eredményei a Mátyás Király Általános Iskolában. Kompetenciamérés

Kompetenciamérések eredményei a Mátyás Király Általános Iskolában. Kompetenciamérés Kompetenciamérések eredményei a Mátyás Király Általános Iskolában 2010-2017 1656 1581 1618 1628 1573 1476 1568 1587 1544 1592 1495 1418 1520 1532 1561 1529 1645 1595 1705 1721 1608 1596 1604 1635 1502

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019 ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019. Szebeni Zsuzsa alsós szakmai munkaközösség -vezető Csomád, 2018. szeptember 15. Tagok: Balogh Edit Abonyi Tiborné Bujtás Adrienn Bonczné Orosz Ilona Juhászné Szeitz

Részletesebben

es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben

es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben 2010-2011-2012-2013-2014-es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben Az országos kompetenciamérés azt a célt szolgálja, hogy információkat nyújtson az oktatásirányítók és

Részletesebben

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 029120 Intézményvezető neve: Takácsné Oczela Csilla Intézményvezető oktatási azonosítója: 74385975176

Részletesebben

A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Általános Iskola feladatellátási hely

A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Általános Iskola feladatellátási hely A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Általános Iskola feladatellátási hely Fenntartási időszak: 2010-2015 Kötelezően megvalósított implementációs

Részletesebben

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV A Természet nagy könyve csak azok el tt áll nyitva, akik ismerik a nyelvet, amelyen írva van: a matematika nyelvét. Galileo Galilei Zalaszentgrót, 2013.

Részletesebben

A pályázat minden információja megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján: www.nfu.hu/content/2489

A pályázat minden információja megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség weblapján: www.nfu.hu/content/2489 Iskolánk a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében részt vesz a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben pályázatban. Kódszám: TÁMOP-3.1.4/08/2 A projektek az Európai

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG 2018-2019.TANÉV A MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI NÉV Mihály Anikó Békésiné Katona Tünde Nyerges Zoltán Liskáné Farkas Angéla Várnai Beáta TANTÁRGY földrajz kémia fizika kémia A természettudományi

Részletesebben

ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális. Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda. 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet.

ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális. Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda. 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet. ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet.hu Irodavezető: Dr. Szécsi Gábor Telefon: 30/915-9915 1 / 12 Az

Részletesebben