A Felhívás 2. számú szakmai melléklete. Trágyatárolás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Felhívás 2. számú szakmai melléklete. Trágyatárolás"

Átírás

1 A Felhívás 2. számú szakmai melléklete Trágyatárolás Szigetelt, beton almos-trágya tárolótér kialakítása oldalfalakkal, trágyalé/csurgalékvíz gyűjtővel A szigetelt, beton almos-trágya tárolótér kialakításával cél az almos tartás során keletkező ürülék és alomanyag keverékéből álló istállótrágyák megfelelő tárolására szolgáló létesítmény építése. Így a beruházással olyan állattartó telepi almos technológia valósítható meg, amelyben az almostrágya tárolótér megfelel a telepi trágyatárolással kapcsolatos előírásoknak. engedélyeztetés. A környezetvédelmi és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek való megfelelés igazolása. A trágyamennyiség tárolására alkalmas tárolótérhez az egyenletes, sík talajfelület kialakítása (talajtükör kialakítása). A terv szerinti, de legfeljebb a tárolandó trágya 5-10%-ának megfelelő térfogatú csurgaléklé tározó földmedrének kialakítása. Szórt, kiegyenlítő kavics, ill. homokréteg biztosítása az aljzatbeton alá. A trágyaszállító és mozgató gépek terhelését is figyelembe vevő méretezéssel kiszámított méretű és minőségű betonaljzat kialakítása, teherhordó réteg terítéssel, vasalással, az oldalfalak rögzítő elemeinek beépítésével. Lejtős vízzáró szigetelés, vagy vízzáró és a trágya korróziónak ellenálló takaróbeton készítése folyókákkal a tároló alaplemezen úgy, hogy az elszivárgó trágyalét a csurgaléklé tározóba vezesse.

2 Oldalsó trágya támfal-elemek kialakítása, illetve szivárgásmentes beépítése trágyalé elvezető vályúkkal úgy, hogy a trágyakazal legalább 2 méter magasságban felhalmozható legyen. Trágyalé és csurgalékvíz tározó szivárgásmentes kialakítása. Elszámolható költségek A korábbi szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörése és elszállítása gépi munkái. Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával. Kész betonelemek beszerzése helyszínre szállítással. Beton- és vasbeton munkák, szigetelések anyagai a tárolótér és csurgaléklé tározó megépítésénél. Ürítő, ill. visszalocsoló szivattyú és csatlakozó csőelemek beszerzése, szerelési munkáinak anyagai. Tárolófelületre műanyag vízzáró és korrózióálló réteg felvitele terv szerint. Ammónia- és szagemisszió csökkentő záróréteg, takarófedél, takaróponyva vagy egyéb technológiai eszköz és berendezés kiépítése. Síkbeton karámterület kialakítása A beruházással az állatok szabadtéri tartózkodásához a karámterület egészének vagy egy részének - szilárd burkolattal történő ellátása. A síkbeton karámterület kialakításával olyan technológia valósítható meg, amelyben a betonozott karámfelület, sármentessége és szivárgásmentessége révén csapadékos időjárás esetén is megfelel az állathigiéniával, a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos előírásoknak. kapcsolódó állatjóléti és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő működést, továbbá a korszerűséget biztosító technológiai és építészeti tervezés.

3 Elszámolható költségek Egyenletes, sík talajfelület kialakítása szórt, kiegyenlítő kavicsréteg biztosításával az aljzatbeton alá. Szigetelt, tömör szivárgásmentes karámpadozat síkbeton kialakítás hézag- és csúszásmentes felülettel, trágya korróziónak ellenálló kivitelben. A padozat lejtéssel (5-7%) történő kivitelezése a trágyacsatorna vagy a csurgaléklé gyűjtő folyóka, csatorna irányába. A karámfal rögzítő elemek beépítése. A korábbi szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörése és elszállítása gépi munkái. Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával. Beton- és vasbeton munkák, szigetelések anyagköltségei a betonburkolat megépítésénél telephelyre szállítással. Tárolófelületre műanyag vízzáró és korrózióálló réteg felvitel terv szerinti anyagai. Almos átmeneti trágyatároló szigetelt, beton tálca kialakítása A beruházás célja egy olyan szivárgásmentes, lehatárolt trágyatároló terület létesítése, amelyben az almozott istállóból vagy tartási helyről származó, többnyire rendszeres időközönként gépi vagy kézi úton kihordott trágyát - a trágyatárolóba történő elszállítás előtt - rövid időszakra, néhány napig, hétig gyűjteni lehet. A beton tálca kialakításával olyan állattartó telepi almos trágya technológia valósítható meg, amelyben az átmeneti almostrágya tárolótér megfelel a telepi trágyatárolással kapcsolatos előírásoknak. engedélyeztetés a technológiában előírt időintervallumhoz tartozó trágyamennyiség tárolására alkalmas. A felszíni vagy süllyesztett tárolótérhez egyenletes, sík talajfelület kialakítása,

4 Elszámolható költségek szórt, kiegyenlítő kavicsréteg biztosításával. A trágyaszállító és mozgató gépek terhelését is figyelembe vevő méretezéssel kiszámított méretű és minőségű betonaljzat kialakítása, vasbeton szereléssel, oldalperemmel. Vízzáró és a trágya korróziós hatásának ellenálló takaróbeton készítése az elfolyást, elszivárgást meggátló tálcaperemek vagy oldalfalak betonozásával együtt. Az üzembiztos trágyaeltávolítást lehetővé tevő csatlakozások (trágyaürítő nyílások, trágyavályúk) kialakítása. A tároló telepi úthoz való szilárd burkolatú csatlakoztatása a biztonságos és be- és kiszállítás megoldására. A szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörése, elszállítása. Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával. Beton- és vasbeton munkák, szigetelések anyagainak beszerzése, az építés gépi munkáinak költségei a trágyatálca megépítésénél. A tárolófelületre felvitt műanyag vízzáró és korrózióálló réteg terv szerinti anyagai. Szigetelt, istállóhoz, illetve kifutóhoz kapcsolódó, átmeneti trágyatároló beton tálca, illetve akna kialakítása A beruházás célja egy olyan szivárgásmentes, lehatárolt trágyatároló terület létesítése az istállóhoz vagy kifutóhoz kapcsolódóan, amelyben az almozott istállóból vagy tartási helyről származó, trágyát - a trágyatárolóba történő elszállítás előtt viszonylag rövid időszakra, néhány napig, hétig gyűjteni lehet. A beton tálca ill. akna kialakításával olyan állattartó telepi almos trágya technológia valósítható meg, amelyben az átmeneti, kevés almot és félkemény ürüléket tartalmazó (esetenként vízzel is hígított) trágyát tároló tér megfelel a telepi trágyatárolással kapcsolatos előírásoknak.

5 Elszámolható költségek engedélyeztetés a technológiában előírt időintervallumhoz tartozó trágyamennyiség tárolására. A tárolótérhez egyenletes, sima talajfelületű tároló meder kialakítása. Szórt, kiegyenlítő kavicsréteg biztosítása az aljzatbeton alá. A trágyaszállító és mozgató gépek terhelését is figyelembe vevő méretezéssel kiszámított méretű és minőségű betonaljzat kialakítása, teherhordó rétegterítéssel, betonháló szereléssel, oldalperem vasalással. Vízzáró és a trágya korróziós hatásainak ellenálló takaróbeton készítése az elfolyást, elszivárgást meggátló tálcaperemek vagy oldalfalak betonozásával együtt. Az üzembiztos trágyaeltávolítást lehetővé tevő csatlakozások (trágyaürítő nyílások, trágyavályúk) kialakítása. A szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörése, elszállítása gépi munkái. Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával. Beton- és vasbeton munkák, szigetelések anyagainak beszerzése, építési munkák anyagköltségei a trágyatálca megépítésénél. A tárolófelületre műanyag vízzáró és korrózióálló réteg felvitele terv szerint. Monolit- és elemes vasbeton hígtrágyatároló létesítése a beszerelt gépészeti eszközökkel (be- és kitároló szivattyúk, kocsitöltő állás, keverő-homogenizáló szivattyúk) A monolit- és elemes vasbeton hígtrágya tárolók létesítésének célja a hígtrágya környezetvédelmi előírásokban rögzített módon, szivárgás-mentesen történő biztonságos tárolása és a beszerelt gépészeti eszközökkel történő be- és kitárolása, keverése.

6 Elszámolható költségek előírásoknak megfelelő működést biztosító technológiai és építészeti tervezés, engedélyeztetés. [Az építendő tárolónak jogszabályban szereplő Megfelelőségi Tanúsítvánnyal vagy Teljesítménynyilatkozattal, ezek hiányában a külön jogszabály szerint az elemek trágyatárolásra való alkalmasságát ÉME vagy ETA (Európai Műszaki Engedély) is igazolhatja.] A környezetvédelmi és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek való megfelelés igazolása. A trágyamennyiség tárolására alkalmas tárolótérhez az egyenletes, sík talajfelület (talajtükör) kialakítása a felszínen, ill. a tervezett süllyesztésnek megfelelő szinten, kiegyenlítő kavicsréteg biztosításával az aljzatbeton alá. A trágyaterhelésnek megfelelően méretezett, vízzáró és a trágya korróziónak ellenálló vasbeton fenéklemez kialakítása, az oldalfalak rögzítő elemeinek beépítésével. A tározó oldalfalának kialakítása zsaluzással vagy az előre gyártott elemek tömített összeillesztésével megfelelő szilárdságú, szivárgásmentes és a trágya korróziós hatásainak ellenálló kivitelű legyen. A gépészeti berendezések állásainak, állásszerkezeteinek terv szerinti kiépítése. Védőkerítés, ill. korlát létesítése a 150 cm-nél alacsonyabb falperem magassággal rendelkező tározók esetében. A szükségtelen betonelemek, műtárgyak feltörése, eltávolítása gépi munkái. Földmunkák a kitermelt anyag elszállításával. Beton- és vasbeton munkák, szigetelések anyagainak, valamint az előre gyártott betonelemek beszerzése, beépítéséhez szükséges anyagai. Terv előírás esetén szivárgásjelző rendszer beépítése. A tárolófelületre terv előírás esetén műanyag vízzáró és korrózióálló réteg felvitele.

7 Gépészeti és lakatos berendezések beszerzése, valamint a villamos szerelési anyagok beszerzése, szállítása, beépítési anyagai. A trágyakezeléshez szükséges adagolók, bekeverők és egyéb elemek beépítése terv szerinti kivitelben és kapacitással. Gépészeti berendezések, szivattyúk beszerzése, beépítése. Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatása. Ammónia- és szag-emisszió csökkentő záróréteg, takarófedél, takaróponyva vagy egyéb technológiai eszköz és berendezés kiépítése. Mikrobiológiai fermentor beépítése: tartály, szivattyú, fűtőcső és adagoló egység Fémlemezes, műanyag vagy üvegszálas szerkezetű hígtrágya tároló tartály létesítése a beszerelt gépészeti eszközökkel (be- és kitároló szivattyúk, kocsitöltő állás, keverő-homogenizáló szivattyúk) A fémlemezes, műanyag vagy üvegszálas hígtrágya tárolók létesítésének célja a hígtrágya környezetvédelmi előírásokban rögzített módon, szivárgás-mentesen történő biztonságos tárolása és a beszerelt gépészeti eszközökkel történő be- és kitárolása, keverése. engedélyeztetés. Ipari gyártmányok esetén a gyártóknak a teljes hígtrágya tárolóra, mint késztermékre kell Megfelelőségi Nyilatkozatot biztosítania. A környezetvédelmi és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek való megfelelés igazolása. A trágyamennyiség tárolására alkalmas tárolótér alapozásához az egyenletes, sík talajfelület (talajtükör) kialakítása. Szórt, kiegyenlítő kavicsréteg biztosítása az aljzatbeton alá.

8 A trágyaterhelésnek megfelelően méretezett, vízzáró és a trágya korróziós hatásainak ellenálló beton fenéklemez kialakítása, teherhordó réteg terítéssel, vasalással, ill. az oldalfalak tartóoszlopainak vagy rögzítő elemeinek beépítésével. A tározó oldalfal lemezeinek felszerelése, építése úgy, hogy a statikai szilárdság és a szivárgásmentesség biztosított legyen. A gépészeti berendezések állásainak, állásszerkezeteinek, továbbá a hígtrágya szállító csőhálózatra csatlakozási pontoknak a terv szerinti kialakítása. Elszámolható költségek Az alapozás földmunkái a fölös anyag elszállításával. Beton- és vasbeton munkák anyagköltségei. A tároló tartály elemek beszerzése helyszínre szállítva. Tartályelemek tömítése, szerelése anyagköltségei. A trágyakezeléshez szükséges adagolók, bekeverők és egyéb elemek beépítése terv szerinti kivitelben és kapacitással. Gépészeti berendezések, szivattyúk beszerzése, beépítése, valamint a villamos szerelési anyagok beszerzése, szállítása, beépítési anyagai. Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatása. Ammónia- és szagemisszió csökkentő záróréteg, takarófedél, takaróponyva vagy egyéb technológiai eszköz és berendezés kiépítése. Szivárgásmentes, szivárgásjelzővel ellátott trágyatároló földmedence létesítése a beszerelt gépészeti eszközökkel (be- és kitároló szivattyúk, kocsitöltő állás, keverő-homogenizáló szivattyúk) A fólia szigetelésű földmedencés hígtrágya tárolók létesítésének célja a hígtrágya környezetvédelmi előírásokban rögzített módon, szivárgás-mentesen történő biztonságos tárolása és a beszerelt gépészeti eszközökkel történő be- és

9 kitárolása, keverése. Elszámolható költségek engedélyeztetés a talajviszonyok és a talajvízszint figyelembevételével. A környezetvédelmi és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek való megfelelés igazolása. A trágyamennyiség tárolására alkalmas tárolótérhez a terv szerinti egyenletes talaj felületű felületekkel rendelkező meder kiásása a kapcsolódó talajmunkákkal. A trágyaterhelésnek megfelelően méretezett oldalfal, gát kialakítása tömörítéssel, majd a szivárgásérzékelő rendszer elemeinek beépítése. Támasztó-védő réteg (pl. geotextília) elhelyezése a fóliaréteg alá, terv szerint. A gépészeti berendezések állásainak, beton műtárgyaknak kialakítása. A szivárgásmentességet biztosító megfelelően rugalmas fóliaréteg leterítése, konfekcionáló összehegesztése a fólia lemezek egymáshoz kapcsolásával, illetve a műtárgyakhoz, egyéb csatlakozó elemekhez való illesztésével, a zárás egyenkénti bevizsgálásával. Bélelésére csak Építésügyi Műszaki Engedéllyel (ÉME) vagy tanúsítvánnyal rendelkező fóliák, ill. műanyagok használhatók fel, amelyek földmedencés hígtrágya tárolókban való alkalmazhatósága, UV állósága a 20 évet meghaladó elvárt élettartamra igazolt. A terv szerinti védőkerítés, ill. korlát létesítése. Az alapozás földmunkái a kitermelt anyag beépítésével. Szivárgásjelző rendszer beépítésének anyagköltségei. Fólia lemezek, gépészeti és lakatos szerkezetek beszerzése, helyszínre szállítással.

10 Szigetelő fólia elemek konfekcionálása, szivárgásmentesség teljes körű ellenőrzésének költségei. Gépészeti berendezések, szivattyúk beszerzése, szerelési anyagai, valamint a villamos szerelési anyagok beszerzése, szállítása, beépítési anyagai. Ammónia- és szagemisszió csökkentő takarófólia beszerzése, beszerelése. Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatása. Ammónia- és szagemisszió csökkentő záróréteg, takarófedél, takaróponyva vagy egyéb technológiai eszköz és berendezés kiépítése. Szigetelt beton aljzatú, fedett trágyatároló szín létesítése Elszámolható költségek A fedett trágyatároló célja, hogy a szilárd fázisúként kezelhető, de a nedvességtartalom növekedése esetén elfolyósodó, tehát a csapadékra érzékeny (pl. alom nélküli tartásból származó) trágya környezetkímélő módon kerüljön tárolásra. engedélyeztetés. A környezetvédelmi és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek való megfelelés igazolása. A szilárd trágya mennyiség tárolására alkalmas tárolótérhez az egyenletes, sima talajfelület biztosítása. Talajtükör kialakítása szórt, kiegyenlítő kavicsréteg biztosításával az aljzatbeton alá. A trágyaszállító és mozgató gépek terhelését is figyelembe vevő méretezéssel tervezett vasbeton aljzat (alaplemez) kialakítása, vízzáró és a trágya korróziónak ellenálló kivitelben, az oldalfalak tartóoszlopainak, ill. rögzítő elemeinek beépítésével. A tárolandó trágyaréteg vastagságának megfelelő magasságú vízzáró beton oldalfal kialakítása. A korábbi burkolatok, műtárgyak

11 bontási munkái elszállítással. Földmunkák, az alapozás és a támasztó oldalfal és betonépítési munkákhoz szükséges anyagok beszerzése, beépítése. A tartóoszlopok, a tetőszerkezet és az oldalborítás terv szerinti anyagainak beszerzése. A tározó oldalburkolatai megépítésének anyagköltségei. A trágyakezelő, -szállító és -mozgató berendezések biztonságos ki- és betelepítését, mozgását biztosító ajtók, továbbá a szellőzést és természetes fényt biztosító ablakok, ill. nyílások beépítésének anyagköltségei. Zárt, műanyag tömlős hígtrágya tároló létesítése a be- és kitárolás, a keverés és homogenizálás gépi berendezéseivel Az állattartó telepeken termelődő hígtrágya környezetkímélő módon, zárt flexibilis anyagú tömlőben történő tárolása, a be- és kitárolás, valamint a homogenizálás gépi berendezéseinek beépítésével. engedélyeztetés a talajviszonyok és a talajvízszint figyelembevételével. A környezetvédelmi és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek való megfelelés igazolása. A trágyamennyiség tárolására alkalmas tárolótérhez a terv szerinti egyenletes talaj felületű felületekkel rendelkező meder kiásása a kapcsolódó talajmunkákkal. A trágyaterhelésnek megfelelően méretezett oldalfal, gát kialakítása tömörítéssel, majd a szivárgásérzékelő rendszer elemeinek beépítése. A gépészeti berendezések állásainak, beton műtárgyaknak kialakítása.

12 Elszámolható költségek Csak Építésügyi Műszaki Engedéllyel (ÉME) vagy tanúsítvánnyal rendelkező fóliatömlő használható fel, amelynek hígtrágya tárolóként való alkalmazhatósága UV állósága a 20 évet meghaladó elvárt élettartamra igazolt. Az alapozás földmunkái a kitermelt anyag beépítésével. Szivárgásjelző rendszer beszerzésének költségei, beépítés anyagai. Fóliatömlős tároló beszerzése helyszínre szállítással, telepítés előírás szerint. Gépészeti berendezések, szivattyúk beszerzése, beépítési anyagai, valamint a villamos szerelési anyagok beszerzése, szállítása, beépítési anyagai. Üzembe helyezés, próbaüzem, a kezelők oktatása.

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése trágyatárolók építése és korszerűsítése

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése trágyatárolók építése és korszerűsítése Az állattenyésztési ágazat fejlesztése trágyatárolók építése és korszerűsítése Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Beadás kezdete Megvalósítási idő VP5-4.1.1.6-15 5,6

Részletesebben

27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet

27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 1. oldal, összesen: 62 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

VP-5-4.1.1.6-15 Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése

VP-5-4.1.1.6-15 Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése VP-5-4.1.1.6-15 Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése Benyújtási határidő:. A beérkező támogatási kérelmek szakaszos elbírálás alapján kerülnek elbírálásra, a következő támogatási

Részletesebben

Trágyatárolással összefüggő technikai ismeretek a Nitrát Direktívában (ND) megfogalmazott kritériumok alapján és elvárások figyelembevételével.

Trágyatárolással összefüggő technikai ismeretek a Nitrát Direktívában (ND) megfogalmazott kritériumok alapján és elvárások figyelembevételével. FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet 2100 Gödöllő, Tessedik S. u. 4. Trágyatárolással összefüggő technikai ismeretek a Nitrát Direktívában (ND) megfogalmazott kritériumok alapján és elvárások figyelembevételével.

Részletesebben

A Felhívás 3. számú szakmai melléklete. Trágyakezelés

A Felhívás 3. számú szakmai melléklete. Trágyakezelés A Felhívás 3. számú szakmai melléklete Trágyakezelés. Beton gyűjtő-átemelő-kezelő medence kialakítása adagoló, be- és kitároló, keverő-homogenizáló berendezésekkel A beruházási egység célja olyan betonozott

Részletesebben

"Budapest VI. kerület Nyugati tér - Skála Metro előtti köztér megújítása - átalakítás és rekonstrukció" - módosítás

Budapest VI. kerület Nyugati tér - Skála Metro előtti köztér megújítása - átalakítás és rekonstrukció - módosítás "Budapest VI. kerület Nyugati tér - Skála Metro előtti köztér megújítása - átalakítás és rekonstrukció" - módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/3 Vállalkozási szerződés a Budapest VI. kerület Nyugati

Részletesebben

Állattenyésztési ágazat fejlesztése trágyatárolók építése (VP5-4.1.1.6-15)

Állattenyésztési ágazat fejlesztése trágyatárolók építése (VP5-4.1.1.6-15) Állattenyésztési ágazat fejlesztése trágyatárolók építése (VP5-4.1.1.6-15) Felhívás összefoglaló 2016.01.08. TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK BEMUTATÁSA Az I. tevékenység-csoport alá tartozó beruházások legalább

Részletesebben

Társasházas lakásépítés Komáromban

Társasházas lakásépítés Komáromban Társasházas lakásépítés Komáromban Laktanya köz, 2x24 lakásos társasház Beruházó, értékesítő, kivitelező: WF Építőipari KFT. Tel: 34/341-768 Web: www.wfkft.hu Tartalomjegyzék I. Általános tájékoztató...3

Részletesebben

Sümeg - Jánosmajor Üzemen belüli Energiahatékonyság javítása, ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM építészeti terv. Sümeg - Jánosmajor (hrsz.

Sümeg - Jánosmajor Üzemen belüli Energiahatékonyság javítása, ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM építészeti terv. Sümeg - Jánosmajor (hrsz. Sümeg - Jánosmajor Üzemen belüli Energiahatékonyság javítása, ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM építészeti terv Sümeg - Jánosmajor (hrsz.: 052/12) Megrendelő: Selecta Flóra Kft. 9700 Szombathely Szabó M. utca 50.

Részletesebben

"Budapest VI. kerület Nyugati tér - Skála Metro előtti köztér megújítása - átalakítás és rekonstrukció" - eredmény

Budapest VI. kerület Nyugati tér - Skála Metro előtti köztér megújítása - átalakítás és rekonstrukció - eredmény "Budapest VI. kerület Nyugati tér - Skála Metro előtti köztér megújítása - átalakítás és rekonstrukció" - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/56 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése. Tájékoztató/Kivonat. I. A támogatás célja. A rendelkezésre álló forrás

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése. Tájékoztató/Kivonat. I. A támogatás célja. A rendelkezésre álló forrás Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése Tájékoztató/Kivonat I. A támogatás célja A Felhívás alapvető célja, hogy az állattartó telepek megfeleljenek a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos

Részletesebben

9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Építési beruházás

9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Építési beruházás 9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (1132 Budapest, Visegrádi u. 49.) 2. A

Részletesebben

Tiszavasvári, Báthori u. 6. sz. alatt található Városi Kincstár és Irodaház épületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése, akadálymentesítése

Tiszavasvári, Báthori u. 6. sz. alatt található Városi Kincstár és Irodaház épületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése, akadálymentesítése Tiszavasvári, Báthori u. 6. sz. alatt található Városi Kincstár és Irodaház épületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése, akadálymentesítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/57 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI FŐÖSSZESÍTŐ

KÖLTSÉGVETÉSI FŐÖSSZESÍTŐ FODOR 3. Épftfiipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Székhely; 1113 Budapest, Ibrahim u. 9. Levélcím, telephely: 9027 Györ, Vágóhíd U. 2. Adószám- 11469957-2-43 MKB: 10300002-33221146-00003285 5. sz

Részletesebben

Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj.

Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj. Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

LÉPCSŐ I. ÉPSZ 1. ELŐADÁS. (alapismeretek, lebegő és gyámolított lépcsők) Összeállította: dr. Czeglédi Ottó. ÉPSZ 1 ea. LÉPCSŐK I.

LÉPCSŐ I. ÉPSZ 1. ELŐADÁS. (alapismeretek, lebegő és gyámolított lépcsők) Összeállította: dr. Czeglédi Ottó. ÉPSZ 1 ea. LÉPCSŐK I. LÉPCSŐ I. (alapismeretek, lebegő és gyámolított lépcsők) ÉPSZ 1. ELŐADÁS Összeállította: dr. Czeglédi Ottó ÉPSZ 1 ea. LÉPCSŐK I. 1 1. ALAPFOGALMAK: Rendeltetése: - áthidalása - függőleges irányú közlekedés

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/88

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/88 Vállalkozási szerződés, az ÉAOP-2.1.1/A.I-12 számú Interaktív múzeum kialakítása a baktalórántházai Dégenfeld Kastélyban című pályázat keretében építési kivitelezési munkák elvégzése Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

ÁLLAMVIZSGA KÉRDÉSEK 2005.

ÁLLAMVIZSGA KÉRDÉSEK 2005. ÁLLAMVIZSGA KÉRDÉSEK 2005. 1. Adott egy lejtős terület, lejtőirányú réteghajlással, ahol lakóparkot építenek. A területet alulról patak határolja. G) A Bizottság által megadott talajrétegződés figyelembevételével

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS. AS-TANK Általános tárolótartályok. Kiadta: ASIO Hungária Kft. 1165 Budapest, Margit u. 114. Budapest, 2005.

MŰSZAKI LEÍRÁS. AS-TANK Általános tárolótartályok. Kiadta: ASIO Hungária Kft. 1165 Budapest, Margit u. 114. Budapest, 2005. MŰSZAKI LEÍRÁS AS-TANK Általános tárolótartályok Kiadta: ASIO Hungária Kft. 1165 Budapest, Margit u. 114. Budapest, 2005. november 2 Jelen Műszaki Leírás (ML) tárgya az ASIO, spol. S.r.o. (Jiřikovice 8,

Részletesebben

MŰSZAKI FELTÉTELEK ASIO-MF-6-2005. AS-VODO A, B, C, T Vízmérőóra akna. Kiadta: ASIO Hungária Kft. 1165 Budapest, Margit u. 114.

MŰSZAKI FELTÉTELEK ASIO-MF-6-2005. AS-VODO A, B, C, T Vízmérőóra akna. Kiadta: ASIO Hungária Kft. 1165 Budapest, Margit u. 114. MŰSZAKI FELTÉTELEK AS-VODO A, B, C, T Vízmérőóra akna Kiadta: ASIO Hungária Kft. 1165 Budapest, Margit u. 114. Budapest, 2005. november 1 Jelen Műszaki Feltételek (MF) tárgya az ASIO, spol. S.r.o. (Jiřikovice

Részletesebben

B E É P Í T É S I Ú T M U T A T Ó

B E É P Í T É S I Ú T M U T A T Ó Fertőszéplaki Téglaipari Kft. 9436 Fertőszéplak, Gyártelep 11131638-2-08 Cg.08-09-003830 Tel./Fax: 99/370-986; 06/30/637-66-38 f.tegla@t-online.hu www.fertotegla.hu; www.proidea.hu www.fertoszeplakit-c.cegbongeszo.hu

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról II. - Mesevár Óvoda közösségi célú felújításának, átalakításának, bővítésének kivitelezési munkái

Tájékoztató a szerződés módosításáról II. - Mesevár Óvoda közösségi célú felújításának, átalakításának, bővítésének kivitelezési munkái Tájékoztató a szerződés módosításáról II. - Mesevár Óvoda közösségi célú felújításának, átalakításának, bővítésének kivitelezési munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/110 Beszerzés tárgya: Építési

Részletesebben

A kiírás szerint megbízó BKK Zrt két változat kidolgozását kérte

A kiírás szerint megbízó BKK Zrt két változat kidolgozását kérte Tartalom 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 2 1.1. BEVEZETÉS... 2 1.2. A PROJEKT CÉLJA... 2 1.3. VIZSGÁLT, KÉRDÉSEK... 3 1.4. KÖVETKEZTETÉSEK... 3 2. VÁLTOZAT ELEMZÉS... 6 2.1. ELŐZMÉNY... 6 2.2. JELENLEGI ÁLLAPOT

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

TIOP-3.4.2-11/1-2012-0285

TIOP-3.4.2-11/1-2012-0285 Tájékoztató az eljárás eredményéről, Újiráz Községi Önkormányzat részére kivitelezési pótmunkák elvégzése a TIOP-3.4.2-11/1-2012-0285 számú projekt megvalósítására vállalkozási szerződés keretében Közbeszerzési

Részletesebben

TETŐTÉR I EMELET ELŐTÉR TETŐTÉR +4,84 5 I EMELET +1,61 5 ELŐTÉR 3 30 7 30 7 30 7 30 7 30 7 30 7 30 7 30 7 30 7 170 3 9*30,7=276 170 120 30 120 0 120 120 322 8 147 30 7 30 7 30 7 30 7 +4,84 5 147 453 TETŐTÉR

Részletesebben

Róna u. 174. N szám alatti épület felújítása

Róna u. 174. N szám alatti épület felújítása Róna u. 174. N szám alatti épület felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/104 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

Fedett Fürdő bejárati épületének felújítása - tájékoztató a szerződés módosításáról

Fedett Fürdő bejárati épületének felújítása - tájékoztató a szerződés módosításáról Fedett Fürdő bejárati épületének felújítása - tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/15 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez

9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez 9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Módosított 1 Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (1132 Budapest, Visegrádi

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, 10576/356 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét Ezüstdénár utca 1. szám /A, B, C, D jelű lakások/ Beruházó és generál

Részletesebben

27/2007. (IV. 17.) FVM

27/2007. (IV. 17.) FVM 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

MEGLÉVŐ GYEMEKORVOSI RENDELŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FELÚJÍTÁSI,KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁINAK PÁLYÁZATI TERVE

MEGLÉVŐ GYEMEKORVOSI RENDELŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FELÚJÍTÁSI,KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁINAK PÁLYÁZATI TERVE MEGLÉVŐ GYEMEKORVOSI RENDELŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FELÚJÍTÁSI,KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁINAK PÁLYÁZATI TERVE AZ INGATLAN ADATAI 7140 BÁTASZÉK, BUDAI UTCA 61. HRSZ.: 561 MEGRENDELŐ ADATAI BÁTASZÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. m ó d o s í t j a :

H A T Á R O Z A T. m ó d o s í t j a : Ügyszám: Ügyintéző: Telefonmellék: FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 4400 Nyíregyháza, Kölcsey F. u. 12-14. : Pf.:246, : (42) 598-930, Fax: (42) 598-941, E-mail:

Részletesebben

1. A természetes kőanyagok... 5 3. HAbArcsok... 33 2. építési kötőanyagok... 17 4. burkolatragasztók... 47

1. A természetes kőanyagok... 5 3. HAbArcsok... 33 2. építési kötőanyagok... 17 4. burkolatragasztók... 47 Ta rta l o m j e g y z é k 1. A t e r m é s z et e s k ő a n y a g o k... 5 1.1. Adalékanyagok... 5 1.2. Szemmegoszlás és vizsgálata... 7 1.3. Adalékanyagok szemmegoszlás szerint... 10 1.3.1. Agyag és

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, 5932 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét, Mátra 2. szám /A, B jelű lakások/ Helyiséglista: A LAKÁS Beruházó és generál

Részletesebben

ÉPÜLETSZERKEZETTAN 1 FÖDÉMEK I. ALAPFOGALMAK, KÖVETELMÉNYEK, CSOPRTOSÍTÁSA KOMPONENSEI

ÉPÜLETSZERKEZETTAN 1 FÖDÉMEK I. ALAPFOGALMAK, KÖVETELMÉNYEK, CSOPRTOSÍTÁSA KOMPONENSEI Dr. Czeglédi Ottó ÉPÜLETSZERKEZETTAN 1 FÖDÉMEK I. ALAPFOGALMAK, KÖVETELMÉNYEK, CSOPRTOSÍTÁSA KOMPONENSEI o Fogalma: falakra, pillérekre támaszkodó sík vagy.., ferde térlefedő szerkezet o Rendeltetése:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 088/7115/2015. TÁRGY: LAKHATÁSI KÖRÜLMÉNYEK JAVÍ TÁSA GYÖRGYTELEPEN CÍMŰ ÉS TIOP3.2.3.A13/120130005 SZÁMÚ PROJEKTHEZ KAPCSOLÓDÓ KI VITELEZÉS TÁRGYÚ 1. ÉS 2. RÉSZRE VONATKOZÓ VÁLLALKO ZÁSI SZERZŐDÉSEK

Részletesebben

Műszaki tartalom a Budapest III. Kerület, Farkastorki út 48. szám alatt elhelyezkedő ingatlanon felépítésre kerülő 5 lakásos társasházra vonatkozóan

Műszaki tartalom a Budapest III. Kerület, Farkastorki út 48. szám alatt elhelyezkedő ingatlanon felépítésre kerülő 5 lakásos társasházra vonatkozóan Műszaki tartalom a Budapest III. Kerület, Farkastorki út 48. szám alatt elhelyezkedő ingatlanon felépítésre kerülő 5 lakásos társasházra vonatkozóan Földmunkák: A terv szerinti paraméterek alapján történt/történik,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-2.1.3-15 kódszámú pályázaton való pályázati részvételről

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-2.1.3-15 kódszámú pályázaton való pályázati részvételről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-2.1.3-15 kódszámú pályázaton való pályázati

Részletesebben

1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

A Fogaskerekű vasút Kerületi Építési Szabályzatának (a továbbiakban: KÉSZ)

A Fogaskerekű vasút Kerületi Építési Szabályzatának (a továbbiakban: KÉSZ) Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2015. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a Fogaskerekű vasút Kerületi Építési Szabályzatáról Budapest Főváros XII. kerület

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/65

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/65 TSZM-A Kastélykiváltás Berzencén tárgyú, TIOP-3.4.1. A-11/1-2012-0004 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan Lakócentrum támogatott lakhatást biztosító építmény kivitelezése kivitelezési szerződés keretében

Részletesebben

"C" fekvőbeteg osztály belső udvarának beépítése, bővítés, átalakítása - tájékoztató a szerződés módosításáról

C fekvőbeteg osztály belső udvarának beépítése, bővítés, átalakítása - tájékoztató a szerződés módosításáról "C" fekvőbeteg osztály belső udvarának beépítése, bővítés, átalakítása - tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/17 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/57. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/57. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: Tiszavasvári, Városháza tér 4. sz. alatt található Városháza energetikai korszerűsítése, homlokzatfelújítása, kiegészítő akadálymentesítése és az épület előtt ill. mögött elhelyezkedő meglévő járdaszakasz

Részletesebben

FŐÖSSZESÍTŐ Margit híd rekonstrukció

FŐÖSSZESÍTŐ Margit híd rekonstrukció csoport Végleges állapot Ideiglenes állapot 0000 ÁLTALÁNOS TÉTELEK 0 0 1000 MEDERHÍD 1100 MEDERHÍD FELSZERKEZETE 0 0 1200 MEDER- és PARTI PILLÉREK 0 0 2000 SZÁRNYHÍD 0 0 3000 BUDAI OLDALI MŰTÁRGYAK ÁTÉPÍTÉSE

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

6. Az üzemidő hosszabbítás előkészítéséhez köthető környezeti hatások

6. Az üzemidő hosszabbítás előkészítéséhez köthető környezeti hatások 6. Az üzemidő hosszabbítás előkészítéséhez köthető környezeti hatások 6. fejezet 2006.02.20. TARTALOMJEGYZÉK 6. AZ ÜZEMIDŐ HOSSZABBÍTÁS ELŐKÉSZÍTÉSÉHEZ KÖTHETŐ KÖRNYEZETI HATÁSOK... 1 6.1. Radiológiai

Részletesebben

Költségvetés kiírási feladat

Költségvetés kiírási feladat BME Építéskivitelezési és Szervezési Tanszék Építési projektek szervezése Költségvetés kiírási feladat R01 R02 R03 R04 R05 R06 R07 R08 R09 15 cm acélhajbetétes ipari padló, csúsztató réteg (pl.dörken delta

Részletesebben

FÓKÉTÜSZ@) Fővárosi Kémér.ysepróipari KFT 1. ~'" FÖKÉTÜSZ. Budapest Főváros Önkormányzata. l 0 52 Budapest Városház u. 9-ll.

FÓKÉTÜSZ@) Fővárosi Kémér.ysepróipari KFT 1. ~' FÖKÉTÜSZ. Budapest Főváros Önkormányzata. l 0 52 Budapest Városház u. 9-ll. FÖKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. Budapest VI., Eötvös u. 21. ~: 474-7000 ~: 332-1150 [8): 1399 Budapest Pf. 641 ÜGYVEZETŐIGAZGATÓ Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgánnesteri Hivatal Ü i. sz.:

Részletesebben

34/2008. (III. 27.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak

34/2008. (III. 27.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak 1. oldal, összesen: 35 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség H A T Á R O Z A T

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség H A T Á R O Z A T Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Szám: 12003-11-13/2008. Ea.: dr. Fűz István Szóráth Zoltán Tárgy: 12003-1-13/2005. sz. IPPC-engedély módosítása H A T Á R O

Részletesebben

Flats in Berlin. Helyszínrajz M 1:1000. Építészek: Kaden Klingbeil Archiitekten, Berlin Tom Kaden, Tom Klingbeil

Flats in Berlin. Helyszínrajz M 1:1000. Építészek: Kaden Klingbeil Archiitekten, Berlin Tom Kaden, Tom Klingbeil Helyszínrajz M 1:00 Flats in erlin Építészek: Kaden Klingbeil rchiitekten, erlin Tom Kaden, Tom Klingbeil lapterület: 1 m 2 + m 2 Telek: 0 m 2 Emeletszám: földszint + emelet Szintmagasság:,0 m Épületmagasság:

Részletesebben

Melléklet a 162/2009. (XI. 26.) FVM rendelethez

Melléklet a 162/2009. (XI. 26.) FVM rendelethez Melléklet a 162/2009. (XI. 26.) FVM rendelethez 1. számú melléklet a 34/2008. (III. 27.) FVM rendelethez Támogatható tevékenységek és elszámolható kiadásai (A referencia rendszer nettó árakat tartalmaz)

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés 3. sz. módosításáról - KDOP-3.1.1./D1-12-k-2012-0001 - kivitelezési építési beruházás

Tájékoztató a szerződés 3. sz. módosításáról - KDOP-3.1.1./D1-12-k-2012-0001 - kivitelezési építési beruházás Tájékoztató a szerződés 3. sz. módosításáról - KDOP-3.1.1./D1-12-k-2012-0001 - kivitelezési építési beruházás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/141 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Tájékoztató

Részletesebben

Közzététel dátuma: 2015.05.20. Iktatószám: 8469/2015 CPV Kód: 45000000-7 Hajdúhadház Város Önkormányzata

Közzététel dátuma: 2015.05.20. Iktatószám: 8469/2015 CPV Kód: 45000000-7 Hajdúhadház Város Önkormányzata 3. sz. szerződésmódosítás - ÉAOP-5.1.1./A-12-2013-0013 számú projekt keretében Sportlétesítmény építése, szabadtéri sportterület fejlesztése projektelemhez kapcsolódó magasépítési kivitelezési feladatok

Részletesebben

Államvizsga kérdések Geotechnika Szakirány

Államvizsga kérdések Geotechnika Szakirány Államvizsga kérdések Geotechnika Szakirány 1. Ismertesse az állékonyság alapkérdését. 2. Ismertesse szabadon álló és megtámasztott földtestek egyensúlyi kérdését! 3. Ismertesse a földmunkák végzése során

Részletesebben

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Paks és

Részletesebben

Aréna Veszprémben. már nem felelt meg a nemzetközi versenyelőírásoknak. Az előző városvezetés végül is a hasonló

Aréna Veszprémben. már nem felelt meg a nemzetközi versenyelőírásoknak. Az előző városvezetés végül is a hasonló ÍGY KÉSZÜLT Építés Aréna Veszprémben [1] Július közepén három napos ünnepi rendezvénysorozattal megnyitották a nagyközönség előtt Magyarország harmadik legnagyobb vidéki multifunkciós csarnokát Veszprémben.

Részletesebben

3. Közlekedési rendszer, üzemelés technológia

3. Közlekedési rendszer, üzemelés technológia TARTALOMJEGYZÉK I. Iratanyag Műszaki leírás 1. Telepítés, tájolás 2. Tömeg, forma, anyagok 3. Közlekedési rendszer, üzemelés technológia 4. Épület szerkezetek 5. Épület - Gépészet Csatolt mellékletek 11.

Részletesebben

LENTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE

LENTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE a 43/2010. (II.24.) ÖKT. számú határozattal jóváhagyott LENTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVRE SZÓLÓ ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE a 89/2010. (III.5.) ÖKT. számú, a 144/2010. (IV.26.) ÖKT. számú és

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség KözépTiszavidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Tel.: (06 56) 523423 Fax: (06 56) 343768 Postacím: 5002 Szolnok,

Részletesebben

Magasépítéstan alapjai 3. Előadás

Magasépítéstan alapjai 3. Előadás MAGASÉPÍTÉSTAN ALAPJAI Magasépítéstan alapjai 3. Előadás BME MET Előadó: 2014/2015 II. szemeszter egyetemi docens, BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék BME MET 2014 / 2015 II. szemeszter 3. Előadás

Részletesebben

T E R V E Z Ő I N Y I L A T K O Z A T

T E R V E Z Ő I N Y I L A T K O Z A T T E R V E Z Ő I N Y I L A T K O Z A T Alulírott Farkas Károly a 37/2007 (XII.13) ÖTM rendelet alapján kijelentem, hogy Kariusz Jakab megrendelésére a 2040 Budaörs, Semmelweis u. 27, hrsz.: 2817/2 számú

Részletesebben

az épületszerkezetek megépítéséhez szükséges építési segédszerkezetek elkészítése (állványok, zsaluzatok), különböző fajta habarcsok és betonok

az épületszerkezetek megépítéséhez szükséges építési segédszerkezetek elkészítése (állványok, zsaluzatok), különböző fajta habarcsok és betonok 31/1996. (VI. 19.) IKM rendelet Hatályos: 2005.07.16-31/1996. (VI. 19.) IKM rendelet az ipari mesterképzés szakmai és vizsgakövetelményeiről A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 7. -ának (3)

Részletesebben

http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=18155/2015 1. oldal, összesen: 15 oldal

http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=18155/2015 1. oldal, összesen: 15 oldal 1. oldal, összesen: 15 oldal 2. oldal, összesen: 15 oldal Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a

Részletesebben

pinceszinti alaprajz_m1:200 KINCSES ZOLTÁN_DIPLOMATERVEZÉS_2011

pinceszinti alaprajz_m1:200 KINCSES ZOLTÁN_DIPLOMATERVEZÉS_2011 Színesfé utca parkolók ( db) SPLI USZO (felirat) buszegálló (tervezett) pingpong asztalok pázsit pázsit tollaslabda-csarnok (volt ipari csarnok) falászó tere (volt óvóhely) előtető kerékpár tároló fedett

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/30 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/30 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Ivóvízminőség javító beruházás Nyírábrány településen tárgyú KEOP-1.3.0/09-11-2013-0014 beruházáshoz kapcsolódó FIDIC SÁRGA KÖNYV szerinti tervezői és generálkivitelezői feladatok elvégzésére Közbeszerzési

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK"

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, IX. Lenhossék u. 11. szám alatti társasház ELHELYEZKEDÉS: A Lenhossék utca a több mint 24 éve nagyon sikeres ferencvárosi tömbrehabilitáció területén helyezkedik

Részletesebben

Műszaki leírás, értékesítési tájékoztató Szombathely, Szabadnép u. (42.) 980/2 hrsz-ú telken megvalósuló 2x3 lakásos sorház építéséhez.

Műszaki leírás, értékesítési tájékoztató Szombathely, Szabadnép u. (42.) 980/2 hrsz-ú telken megvalósuló 2x3 lakásos sorház építéséhez. 1 Műszaki leírás, értékesítési tájékoztató Szombathely, Szabadnép u. (42.) 980/2 hrsz-ú telken megvalósuló 2x3 lakásos sorház építéséhez. Általános információk: Tervezett épület Szombathely herényi városrészén

Részletesebben

MAFILM Nonprofit Zrt. épületének felújítási munkái

MAFILM Nonprofit Zrt. épületének felújítási munkái MAFILM Nonprofit Zrt. épületének felújítási munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/104 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

Költözzön a Balaton fővárosába!

Költözzön a Balaton fővárosába! Költözzön a Balaton fővárosába! Ismerkedjen meg legújabb ingatlanfejlesztési projektünkkel, melyre Balatonfüreden, a Balaton fővárosában kerül sor. A híres füredi öbölre néző, gyönyörű fekvésű telken nyolc

Részletesebben

FELÚJÍTÁSOK GEOTECHNIKAI KÉRDÉSEI

FELÚJÍTÁSOK GEOTECHNIKAI KÉRDÉSEI FELÚJÍTÁSOK GEOTECHNIKAI KÉRDÉSEI 2012 2013 TAVASZ Előadó: Dr. Tompai Zoltán FÉLÉV TÉMAKÖREI 1. BEVEZETÉS 2. FELÚJÍTÁSOK, KÁROSODÁSOK TÍPUSAI, GEOTECHNIKAI OKOK VIZSGÁLATA 3. FELÚJÍTÁSOK GEOTECHNIKAI TERVEZÉSÉNEK

Részletesebben

20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről

20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. (2) bekezdése

Részletesebben

KAPOSVÁR, Nádasdi utca ÉPÍTÉSI HULLADÉK FELDOLGOZÓ és LERAKÓ A LERAKÓ LÉTESÍTMÉNYEI

KAPOSVÁR, Nádasdi utca ÉPÍTÉSI HULLADÉK FELDOLGOZÓ és LERAKÓ A LERAKÓ LÉTESÍTMÉNYEI Tervszám: 23/2004. Iratszám: 4.36. KAPOSVÁR, Nádasdi utca ÉPÍTÉSI HULLADÉK FELDOLGOZÓ és LERAKÓ MŰSZAKI LEÍRÁS A LERAKÓ LÉTESÍTMÉNYEI FELDOLGOZÓ ÚJRAHASZNOSÍTÓ TERÜLET; KŐTÖRŐGÉP ALAP; ÚJRAHASZNOSÍTÁSRA

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 6. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

a települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes létesítmények kialakításának és üzemeltetésének részletes műszaki szabályairól 1

a települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes létesítmények kialakításának és üzemeltetésének részletes műszaki szabályairól 1 5/2002. (X. 29.) KvVM rendelet Hatályos: 2013.09.04-2014.09.30 5/2002. (X. 29.) KvVM rendelet a települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes létesítmények kialakításának és üzemeltetésének részletes

Részletesebben

Kalotherm Zrt. Budaörs 24 tantermes Általános Iskola építése. Költségvetés főösszesítő. Összesítő munkanem

Kalotherm Zrt. Budaörs 24 tantermes Általános Iskola építése. Költségvetés főösszesítő. Összesítő munkanem Budaörs, 24 tantermes iskola DOBAI Építésziroda Kft. Tervezői költségvetési kiírás Összesítő Költségvetés főösszesítő Munkanem megnevezése anyag díj 14 Víztelenítés 1 475 200 4 931 200 15 Zsaluzás és állványozás

Részletesebben

Korlátolt Felelősségű Társaság. A 9697-7/2015. sz. végzésben foglalt hiányosságokra az alábbiakat válaszoljuk.

Korlátolt Felelősségű Társaság. A 9697-7/2015. sz. végzésben foglalt hiányosságokra az alábbiakat válaszoljuk. East-Limit Kft. East-Limit Korlátolt Felelősségű Társaság H-4342 Terem 0152,/ Hrsz. Tel.: 06 30 475-8311 E-mail: maczko.robert@eastlimit.hu Web: www.eastlimit.hu Dátum: 2015. november Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Ráckeve Város Önkormányzata (2300 Ráckeve, Szent István tér 4.) 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Szerződés II. számú módosítása - Sport Suli autóbeszerzés

Szerződés II. számú módosítása - Sport Suli autóbeszerzés Szerződés II. számú módosítása - Sport Suli autóbeszerzés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/47 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

Lakóház Hamburgban É HELYSZÍNRAJZ M 1:500 2011-2012-I. E-01. Kiviteli terv M 1:100. Készítették: Böröczki Fruzsina, Budai Veronika, Nagy Ildikó

Lakóház Hamburgban É HELYSZÍNRAJZ M 1:500 2011-2012-I. E-01. Kiviteli terv M 1:100. Készítették: Böröczki Fruzsina, Budai Veronika, Nagy Ildikó Lakóház Hamburgban É HELYSZÍNRAJZ M :500 +8,00 +2,00 +7,00 +8,00 ±0,000 +2,00 +25,85 Spe cks tras se 0,0 +7 +23,00 +6,00 Bac kerb reite rgan g +25,85 P P +2,00 +42,00 +27,00 Épületszerkezetek tervezése-projekt

Részletesebben

Szabadtéri medencék felújítása a szentesi Üdülőközpontban Sportturisztika pályázat alapján II. I rész esetében 2. szerződésmódosítás

Szabadtéri medencék felújítása a szentesi Üdülőközpontban Sportturisztika pályázat alapján II. I rész esetében 2. szerződésmódosítás Szabadtéri medencék felújítása a szentesi Üdülőközpontban Sportturisztika pályázat alapján II. I rész esetében 2. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/82 Beszerzés tárgya: Építési beruházás

Részletesebben

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem 1. oldal, összesen: 7 oldal Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő hiánypótlást kezdeményezi; c)

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57 Szerződésmódosítás a Kormányablak kialakítása Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Okmányiroda, 1145 Budapest, Pétervárad utca 11-17. szám alatti épületében tárgyú közbeszerzési eljárásban Közbeszerzési

Részletesebben

B E É P Í T É S I Ú T M U T A T Ó A FERTŐSZÉPLAKI TÉGLAIPARI KFT. ÁLTAL GYÁRTOTT LAPTÉGLA TERMÉKCSALÁDHOZ

B E É P Í T É S I Ú T M U T A T Ó A FERTŐSZÉPLAKI TÉGLAIPARI KFT. ÁLTAL GYÁRTOTT LAPTÉGLA TERMÉKCSALÁDHOZ Fertőszéplaki Téglaipari Kft. 9436 Fertőszéplak, Gyártelep 11131638-2-08 Cg.08-09-003830 Tel./Fax: 99/370-986; 06/30/637-66-38 f.tegla@t-online.hu www.fertotegla.hu www.proidea.hu B E É P Í T É S I Ú T

Részletesebben

LÉPCSŐ I. (alapismeretek, beton lépcsők) ÉPSZ 1. ELŐADÁS Összeállította: dr. Czeglédi Ottó

LÉPCSŐ I. (alapismeretek, beton lépcsők) ÉPSZ 1. ELŐADÁS Összeállította: dr. Czeglédi Ottó LÉPCSŐ I. (alapismeretek, beton lépcsők) ÉPSZ 1. ELŐADÁS Összeállította: dr. Czeglédi Ottó ÉPSZ 1 ea. LÉPCSŐK I. 1 1. ALAPFOGALMAK: Rendeltetése: -.. áthidalása -.. irányú közlekedés Építészeti szerkezet:

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

energetikai korszerűsítés, Mezőkovácsháza - 5.6.0-1.sz. szerződésmódosítás

energetikai korszerűsítés, Mezőkovácsháza - 5.6.0-1.sz. szerződésmódosítás energetikai korszerűsítés, Mezőkovácsháza - 5.6.0-1.sz. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/128 Építési beruházás Kivitelezés, bármilyen eszközzel, Beszerzés tárgya: módon, a nyertes

Részletesebben

Hajdúnánás, Magyar u. 104. szám (hrsz.: 3262) alatti ingatlanon óvodai épületrész felújítási munkálatai

Hajdúnánás, Magyar u. 104. szám (hrsz.: 3262) alatti ingatlanon óvodai épületrész felújítási munkálatai Hajdúnánás, Magyar u. 104. szám (hrsz.: 3262) alatti ingatlanon óvodai épületrész felújítási munkálatai Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/31 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

1. számú melléklet. Debrecen, Hatvan utcai kert II. 12 lakásos társasház műszaki tartalom

1. számú melléklet. Debrecen, Hatvan utcai kert II. 12 lakásos társasház műszaki tartalom 1. számú melléklet Debrecen, Hatvan utcai kert II. 12 lakásos társasház műszaki tartalom Építészet: Földmunkák: Alapozás: Vízszigetelés: gépi földmunka, a kitermelt föld elteregetésével, a telekhatáron

Részletesebben

Finnbär árajánlat House Schulze 36 m2 alapterületű szigetelt gerendaház, 16m2 terasz

Finnbär árajánlat House Schulze 36 m2 alapterületű szigetelt gerendaház, 16m2 terasz Finnbär árajánlat House Schulze 36 m2 alapterületű szigetelt gerendaház, 16m2 terasz Szállított anyagok listája Gerendák, rönkök : Északi fenyőből formázott rétegelt ragasztott gerenda. Méretre vágva,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló BM rendeletről

ELŐTERJESZTÉS. az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló BM rendeletről ELŐTERJESZTÉS az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló BM rendeletről Budapest, 2011. január 2 A Belügyminiszter / 2010. (..) BM rendelete az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról A tűz elleni védekezésről,

Részletesebben

Magyarország-Miskolc: Hulladékkezelő mű építése 2013/S 203-350652. (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, 2.8.2013, 2013/S 149-258509)

Magyarország-Miskolc: Hulladékkezelő mű építése 2013/S 203-350652. (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, 2.8.2013, 2013/S 149-258509) 1/13 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:350652-2013:text:hu:html Magyarország-Miskolc: Hulladékkezelő mű építése 2013/S 203-350652 Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata,

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01. Henn Ferencné jegyző. egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Hatályos: 2015. december 10-től.

Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01. Henn Ferencné jegyző. egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Hatályos: 2015. december 10-től. Mencshely Község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2004. (VIII.13.) rendelete 1 Mencshely Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01.

Részletesebben

NYDOP-5.2.1./A-12-2012-0002

NYDOP-5.2.1./A-12-2012-0002 Tájékoztató a szerződés módosításáról - Vállalkozási szerződés a NYDOP-5.2.1./A-12-2012-0002 Letenye városban Egészségház kialakítása projekt keretében kivitelezési feladatok ellátására Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Horváth Ferenc építészmérnök tervező, É16 0245

Horváth Ferenc építészmérnök tervező, É16 0245 Érintettek és közreműködők Horváth Ferenc építészmérnök tervező É 16 0245 HU-5000 Szolnok, Csokonai út 96. II.2. Fax: 56/344-557 ÉPÍÍTÉSII KIIVIITELEZÉSII TERVDOKUMENTÁCIIÓ ÉPÍÍTÉSZ TERVFEJEZET Építés

Részletesebben

Közzététel dátuma: 2015.06.12. Iktatószám: 9226/2015 CPV Kód: 45240000-1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata

Közzététel dátuma: 2015.06.12. Iktatószám: 9226/2015 CPV Kód: 45240000-1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Partfürdő környezetében közüzemi komplett szennyvízátemelő műtárgy, továbbá Ibolya u. 12. sz. ingatlan előtti csapadékvíz-elvezető rendszer létesítése, 2. eljárás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/66

Részletesebben