novemberre tervezik a megállapodást. Az árnyékboksz híre viszont a világon mindenhova eljutott, ami aligha javított nemzetközi megítélésünkön.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "novemberre tervezik a megállapodást. Az árnyékboksz híre viszont a világon mindenhova eljutott, ami aligha javított nemzetközi megítélésünkön."

Átírás

1 TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Mérföldkı az uniós válságkezelésben Lehetnek még buktatók Fontos ponthoz érkeztünk el a múlt héten az Európai Unió válságának történetében. Az Európai Központi Bank (EKB) döntéshozói megegyeztek, hogy az euróövezet jegybankja ezentúl korlátlan mértékő beavatkozással segíti az uniós mentıalapokat igénybe vevı, és azok feltételeit maradéktalanul betartó tagországok kötvényhozamainak kezelhetı szinten tartását. Az EKB ugyan nem kezd pénznyomtatásba, mint tette azt már többször is amerikai társa a Fed, ez a lépés azonban mindenképpen szükséges volt ahhoz, hogy megálljon az Unió egyes tagországai között húzódó szakadék további mélyülése. Már amennyiben ténylegesen meg is valósul mindez, hiszen a német alkotmánybíróság épp e sorok írásának idején dönt arról, hogy a válságkezelés érdekében eddig meghozott uniós intézkedések összeegyeztethetık-e a német alkotmány szigorú elıírásaival. Az Atlanti-óceán másik partján sem unatkozhattak a befektetık. Pénteken a kedvezı elıjelek ellenére kiderült, hogy a mezıgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma közel sem nıtt olyan mértékben, mint ahogy azt az elemzık várták, ráadásul az elızı havi adatokat is lefelé módosították. Alig egy héttel korábban Ben Bernanke, a Fed elnöke a Jackson Hole-ban megrendezett konferencián arról beszélt, hogy a jegybank kész ismét beavatkozni, ha szükséges. A nagy kérdés, hogy a csütörtökön véget érı kamatdöntı ülés résztvevıi mit gondolnak a friss adatokról. A piac azt árazza, hogy a Fed lépni fog, azt pedig TOP FINANCE & CONSULTING KFT. látni kell, hogy a korábbi nyilatkozatok fényében komoly hitelességi problémákat okozna, ha ez nem történne meg. A piacokon a hangulat kezd mármár eufórikussá válni, pedig a gazdaság lassulását már nem csak a makrogazdasági adatok, hanem a vállalati hírek is kezdik alátámasztani, jó példája ennek az Intel által kiadott figyelmeztetés arról, hogy bevételei elmaradhatnak a várttól. Itthon sorra érkeztek a rosszabbnál rosszabb makrogazdasági adatok: csökkenı GDP és ipari termelés, zuhanó beruházások, növekvı inflációs nyomás. A gazdasági kilátások tehát tovább romlottak, a kedvezı külsı környezet, illetve a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) történı gyors megegyezésbe vetett hit azonban támaszt adott mind a forintnak, mind az állampapírpiacnak. Ebbe az állóvízbe hajított méretes követ Orbán Viktor, amikor egy internetes videóban arról beszélt, hogy az IMF által szabott feltételek mellett nem kerülhet sor a megegyezésre, mert azok nem szolgálják Magyarország érdekeit. A nyilatkozat élesen ellentmondott annak ez elızı napi megjegyzésének, is mely szerint a tárgyalások a tervek szerint haladnak. Utóbb kiderült, hogy az állítólagos feltételek nem léteznek, az üzenet belsı használatra készült, a célja pedig annak hangsúlyozása, hogy a kormány nem korábbihoz hasonló rossz, hanem egy jó IMFmegállapodásra törekszik, és novemberre tervezik a megállapodást. Az árnyékboksz híre viszont a világon mindenhova eljutott, ami aligha javított nemzetközi megítélésünkön. TARTALOM Nemzetközi körkép... 1 Itthon történt... 3 Adatdömping... 6 Tızsdei hírek... 7 Technikai elemzések... 8 Jelen kiadvány a Top Finance & Consulting Kft. tulajdonát képezi, részben vagy egészben történı felhasználása a tulajdonos írásbeli engedélye nélkül tilos! A kiadványban megjelent információk nem minısülnek befektetési ajánlatnak, illetve tanácsadásnak, azt mindenki saját felelısségére használhatja fel, az ebbıl eredı károkért felelısséget nem vállalunk. Top Finance & Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft Szeged, Lechner tér 15. Tel./Fax: szeged@topfinance.hu 8000 Székesfehérvár, Távírda u em. Tel.: RO Timișoara, Str. Andrei Saguna, Nr. 3. Tel.: OLDAL

2 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Szeretné jövedelmezıbbé tenni megtakarításait, befektetéseit? Amennyiben a fenti kérdésre a válasz: Igen!, szeretettel várjuk legközelebbi kétnapos Bevezetés a pénz világába címő szakmai képzésünkön, ahol munkatársaink mellett, ügyfeleink számára is betekintést nyújtunk a pénz- és tıkepiacok mőködésébe. A képzés mindig szombat-vasárnap kerül megrendezésre, a tananyag megértéséhez semmilyen pénzügyi elıképzettség nem szükséges, az alapoktól kezdve építettük fel a tematikát. Részletes információkért keresse honlapunkat, pénzügyi tanácsadóját, vagy érdeklıdjön irodáinkban. A legközelebbi idıpont igény szerint hamarosan meghirdetésre kerül. Hírek, tények, háttér röviden Heti krónika Segítene az EKB, de szigorú feltételek mellett Szerda délután kiszivárogtak az Európai Központi Bank (EKB) új kötvényvásárlási programjának részletei, melyeket eredetileg a csütörtöki kamatdöntı ülést követıen szándékozott ismertetni a jegybank elnöke, Mario Draghi. A Bloomberg információi szerint annak ellenére, hogy az intézmény nem számol azzal, hogy óriási összegeket kellene a bajban lévı tagállamok kötvényeinek vásárlására fordítania, mégsem határozná meg a vásárlások mértékének felsı korlátját. A vásárlások nem kötıdnének meghatározott hozamplafonhoz vagy hozamfelárhoz, hanem eseti jellegőek lennének, és azokat az EKB szigorú feltételekhez kötné. Ez utóbbi azt jelenti, hogy csak akkor vásárolnák tovább a másodpiacon a rövid futamidejő (3 évig terjedı) állampapírokat, ha az érintett tagállam teljesíti a külsı mentıcsomagért vállalt gazdaságpolitikai feltételeket. Az is valószínő, hogy az EKB-val párhuzamosan az eurózóna válságkezelı alapjai (az EFSF vagy az ESM) az elsıdleges piacon, azaz az aukciókon a hosszabb futamidejő kötvények vásárlásával támogatná az akciót. A Bloomberg információi szerint a feltételek megsértése esetén nem csak leállna a kötvények vásárlásával az EKB, hanem a már felvásárolt értékpapírokat is újra piacra vinné. Fontos, hogy a kötvényvásárlás nem számítana klasszikus pénznyomtatásnak (az EKB más csatornákon kiszívná a rendszerbıl a többlet pénzt, így nem növekedne a pénzkínálat), azaz nem célja az euró leértékelése, valamint az, hogy az EKB nem válna szenior, azaz egy esetleges államcsıd esetén elıjogokat élvezı hitelezıvé. (A görög adósságleírásnál az EKB nem vállalt részt a veszteségekbıl.) A hírügynökség szerint az EKB Kormányzótanácsában csaknem teljes támogatottságot élvez a programtervezet, egyedül a német jegybankelnök tartózkodik a kérdésben. Nem változott a brit és az euróövezeti alapkamat sem A várakozásoknak megfelelıen sem az irányadó kamat szintjén (0,5%), sem a likviditási problémák kezelésére elkülönített összeg mértékén (375 milliárd font) nem változtatott a Bank of England monetáris tanácsa. Nem változtatott az irányadó kamaton (0,75%) az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. A kamatdöntést követı sajtótájékoztatón Mario Draghi, az EKB elnöke ismertette a tervezett kötvényvásárlási program legfontosabb paramétereit, de a szerdán kiszivárgott információkhoz képest nem mondott újdonságot. 2. OLDAL TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

3 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL ITTHON TÖRTÉNT Kell, nem kell? Mi lesz az IMF-fel? Kettıs beszéd Lassuló export, aggasztó GDPés beruházási adatok, csökkenı ipari termelés, gyorsuló áremelkedés. Ha mindez nem lett volna elég, kaptunk még egy kis ízelítıt az IMFtárgyalások körül várható kommunikációs ámokfutásból is. Szerencsére a nemzetközi hangulat bizakodó, így ezt a hetet is megúsztuk egy jelentısebb, de egyelıre legalábbis átmeneti megingással. Lassult az export növekedése A KSH elızetes adatai alapján az export euróértéke 4,6%-kal, az importé 4,0%-kal nıtt az elızı év azonos idıszakához képest, ami az export esetében a júniusi adatokhoz képest kisebb lassulást jelent. A júniusi és júliusi adatokban már felfedezhetı a Mercedes-gyár termelésének kedvezı hatása. Az export szezonálisan igazított adatai ugyanakkor még nem mutatnak érdemi változást a bı másfél éve megfigyelhetı stagnáláshoz képest. Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. A január-júliusi összesített külkereskedelmi egyenleg 4,119 milliárd euró volt a KSH közlése szerint, ami kissé ugyan elmarad a 2011 azonos idıszakában elért 4,285 milliárd eurótól, de továbbra is rekord közeli értéket jelent. A többlet forintban számolva a forint elızı évihez képest tapasztalható gyengülése miatt felülmúlta a tavaly ilyenkor elért szintet. Kommunikációs ámokfutás az IMF-hitel feltételeirıl Az elmúlt hetek, de még az elızı nap kormányzati kommunikációjának is teljesen ellentmondó véleményt fogalmazott meg csütörtökön Orbán Viktor, a Fidesz sárvári frakcióülésérıl küldött A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi címen jelezze érdeklıdését: ohtp@topfinance.hu videóüzenetében. A kormányfı szerint a sajtóban reggel megjelent feltételek valósak ( a nyugdíjak csökkentésétıl kezdve, a bürokrácia leépítésén át, a bankadó megszüntetésén keresztül, a bankoknak juttatandó pénzösszegig minden szerepel benne, ami nem érdeke Magyarországnak ), és ezek árán nem fogadhatja el a magyar kormány a kért védıhálót a nemzetközi szervezetektıl. Az MTI tudósítása szerint szerdán, külföldi hírügynökségek tudósítóinak nyilatkozva még azt mondta a kormányfı, hogy menetrend szerint haladnak az egyeztetések az EU és az IMF tárgyalóival, és a kormány a tárgyalások gyors lezárására számít, már az ısszel, továbbá közölte, hogy noha vannak még vitatott kérdések, a tárgyalások jól haladnak. A hitelkeret összegérıl még nem esett szó, de 15 milliárd euró körüli összegre lehet számítani. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint a miniszterelnök arról is beszélt: tisztában vannak azzal, hogy a kormány térfelén pattog a labda, ezért 1-2 héten belül válaszolnak arra a levélre, amelyet a nemzetközi szervezetek hagytak itt a kormánynak legutóbb. Számos egyeztetést kellett lefolytatni, és az is fontos, hogy a társadalom mennyi terhet bír még elviselni. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 3. OLDAL

4 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL olvashattuk szerdán a Portfolio.hu tudósításában. A Portfolio.hu írásában arról is beszámolt, hogy Varga Mihály IMFfıtárgyaló, tárca nélküli miniszter a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) tanévnyitó ünnepi szenátusülésén szerdán elmondta, hogy nem úszható meg az IMF-hitel, a valutaalap-program, ettıl a lehetıségtıl pedig nem félni kell, hanem okosan használni, hogy a magyar gazdaság szerkezetét javítsuk. Varga Mihály a cikk szerint úgy fogalmazott: a tárgyalások megkezdéshez kapcsolódó pozitív piaci hangulat, az országkockázat csökkenése, az erısebb árfolyam mind azt jelzi, hogy a magyar gazdaságpolitika iránti bizalom fontos támpontja az újabb IMFprogram lehetısége, a Valutaalappal való tárgyalások folytatásának nem lesz akadálya. Késıbb nyilvánosságra került két dokumentum is, az egyik az EU/IMF tárgyalódelegáció által júliusban átadott összefoglaló, a másik egy EU-bizottság által készített tanulmány, de egyik sem tartalmazta a vállalhatatlan feltételeket, azok valódiságát mindkét nemzetközi szervezet cáfolta. Orbán Viktor hétfın, a parlament ıszi ülésszakának megnyitóján arról beszélt, hogy a kormány alternatív javaslatot fog a nemzetközi szervezetek elé tárni, és továbbra is gyors megállapodásra törekszik. A költségvetéssel kapcsolatos friss kormányzati dokumentumok szerint a kabinet novemberi megállapodással számol. Lesznek itt még fordulatok Hatalmas az augusztusi hiány Augusztusban 122 milliárd forint volt az államháztartás központi alrendszerének hiánya, ami hat éves csúcsot jelent, utoljára ugyanis 2006 nyarának utolsó hónapjában volt ennél nagyobb a deficit. Az év elsı nyolc hónapjában 559,5 milliárd forintos deficit halmozódott fel, ami a teljes éves elıirányzat 97%-át jelenti. Utóbbi adat alapján lényegesen jobban áll a költségvetés, mint ahogy az elızı két év azonos idıpontjában állt. Kissé csökkentek a tartalékok Az MNB által közölt elızetes adatok szerint augusztusban 661 millió euróval, 35,238 milliárd euróra csökkentek Magyarország nemzetközi tartalékai. Aggasztó GDP-adatok A részletes adatok alapján a második negyedévben 0,2%-kal csökkent a magyar GDP az elızı negyedévhez képest, míg 2011 azonos idıszakához képest (a naptárhatás kiszőrésével) 1,3%-os volt a visszaesés mértéke. Az elızetes adatokhoz képest (-0,2%, illetve -1,2%) minimális eltérést mutatnak az adatok, azonban a részletekbıl látszik, hogy az elmúlt két év növekedésének hajtóerejét jelentı exportorientált feldolgozóipar bıvülése az elmúlt negyedévben megtorpant. A termelési oldalon a szolgáltatások (-0,2%) és az ipar (-0,7%) kisebb visszaesést szenvedett el, nagy visszaesést mutat viszont a tavalyi erıs év után a mezıgazdaság (-10,7%), az építıipar pedig hét évnyi mélyrepülést követıen is tudott még további 10,4%-ot zuhanni az elızı év azonos idıszakához képest. A felhasználási oldalon az látható, hogy az export lassuló ütemben ugyan, de továbbra is képes volt a növekedésre, a belföldi felhasználás azonban jelentısen csökkent. Ez utóbbi összetevıi közül a közösségi fogyasztás visszaesése a kormányzati kiadások visszafogása miatt aligha okozhatott meglepetést, miként a lakossági fogyasztás csökkenése sem újdonság, a legnagyobb csökkenést 4. OLDAL TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

5 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL pedig a beruházásoknál mérte a KSH. Utóbbi adat a beruházási ráta további csökkenését eredményezte: a jelenlegi 16,4%-os érték abszolút mélypontot jelent 1996 óta, azaz amióta rendelkezésre állnak összehasonlítható adatok. Ez meglehetısen kiábrándító a jövıbeli növekedési kilátások szempontjából. Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi címen jelezze érdeklıdését: ohtp@topfinance.hu Csökkent az ipari termelés Az elızetes adatok alapján júliusban havi és éves összehasonlításban is csökkent az ipari termelés Magyarországon. Havi alapon szezonálisan és munkanaptényezıvel kiigazítva 1,2%, éves viszonylatban munkanaptényezıvel kiigazítva 2,2% volt a visszaesés mértéke. A Mercedes-hatás tehát továbbra sem látszik, azt a negatív folyamatok teljesen elfedik. Tovább gyorsult az infláció Az elızı havi 5,8%-ról 6,0%-ra emelkedett az éves infláció közölte kedden a két és fél éves csúcsot jelentı adatot a KSH. A maginflációs adatok ugyancsak az inflációs nyomás erısödésére utalnak, az éves maginfláció ugyanis 5,1%-os értéket mutat, míg a negyedéves évesített index 4,0%- ra emelkedett. kötvényaukciókat, a keddi 3 hónapos DKJ-aukción viszont szokatlanul kevés volt a vevı. A 3 éves kötvények iránt 4,42- szeres vételi igény mutatkozott, az ÁKK ezért a tervezett 20 helyett 30(!) milliárd forintnyi értékpapír kibocsátásáról döntött. Az így kialakult 6,67%-os átlaghozam megegyezik a két héttel ezelıtti aukció eredményével. Tovább csökkentek a kötvényhozamok Nem szorít a cipı Jelentıs túljegyzés, terv feletti értékesítés és szinte változatlan hozamok jellemezték a csütörtöki Az 5 éves állampapírok iránt bı egy éve nem tapasztalt mértékő, 5,27-szeres érdeklıdést láthattunk, így itt is a tervezett mennyiség másfélszeresét, 15 helyett 22,5 milliárd forintnyi kötvényt értékesített az ÁKK. A 6,94%-os átlaghozam 3 bázispontos TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 5. OLDAL

6 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL csökkenést jelent a legutóbbi kibocsátás eredményéhez képest. A 10 éves futamidejő kötvényeknél, 2,06-szoros volt a lefedettség mértéke, így az ÁKK az eredetileg tervezett 10 milliárd forintnyi forrás bevonásáról döntött 7,34%-os, a legutóbbi kibocsátáskor elértnél 1 bázisponttal magasabb átlaghozam mellett. Tisztelt Ügyfelünk! Az Önnel készült pénzügyi elemzés alapján bizonyára emlékszik, cégünk alapelve, hogy ügyfeleinket minden szinten kiszolgáljuk, támogassuk. A jelen gazdasági környezethez alkalmazkodva, kifejezetten ügyfeleink igényeit figyelembe véve hoztuk létre Optimális Háztartás Tanácsadói Programunkat. A program keretein belül pénzügyi, gazdasági és szociológiai szakemberek mutatják be azokat a lehetıségeket, melyekkel havi szinten jelentısen csökkentheti kiadásait, illetve beszélnek arról, hogyan lehet tudatosabban gazdálkodni a háztartásban. Ha jobbá, könnyebbé akarja tenni az életet, akkor ott a helye! Kérjük a Programmal kapcsolatos bıvebb információkért, keresse Tanácsadóját, vagy az alábbi címen jelezze érdeklıdését: ohtp@topfinance.hu A szokatlanul gyenge vételi érdeklıdés (1,44-szeres lefedettség) mellett is az eredetileg tervezett 45 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkontkincstárjegyet értékesítette az Államadósság Kezelı Központ a ADATDÖMPING Gyenge munkaerıpiaci adatok A Fed-nek lépnie kell? Hiába voltak bíztatóak az elıjelek (vártnál jobb ADP-jelentés és heti munkaerıpiaci adat), a hivatalos havi munkaerıpiaci adatok a vártnál lényegesen rosszabbak lettek, azaz az USA gazdasága továbbra sem tud elegendı munkahelyet teremteni. A korábbi jegybankári nyilatkozatok alapján nagyon közel lehetünk ahhoz a ponthoz, amikor a Fed-nek már csak a hitelessége megırzése miatt is lépnie kell. szokásos keddi aukción. Az így kialakult 6,71%-os átlaghozam 3 bázispontos emelkedést jelent a múlt heti aukció eredményéhez képest. Egyesült Államok Az ADP felmérése szerint augusztusban a várt 143 ezer helyett 201 ezer fıvel nıtt a magánszektorban foglalkoztatott nem mezıgazdasági dolgozók száma az Egyesült Államokban. A júliusi adatot fölfelé, 163 ezerrıl 173 ezer fıs növekedésre módosították. az elızı heti adatot enyhén fölfelé, 374-rıl 377 ezerre módosították. A várt 370 ezernél kissé kevesebb, 365 ezer új munkanélküli segélykérelmet regisztráltak egy hét alatt az Egyesült Államokban, míg Az ISM augusztusi felmérése alapján tovább nıtt az amerikai szolgáltató szektor szereplıinek optimizmusa. A nem feldolgozóipari 6. OLDAL TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

7 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Szeretné tudni, hogyan teheti gondtalanná nyugdíjas éveit? Amennyiben a fenti kérdésre a válasz: Igen!, szeretettel várjuk legközelebbi kétnapos Bevezetés a pénz világába címő szakmai képzésünkön, ahol munkatársaink mellett, ügyfeleink számára is betekintést nyújtunk a pénz- és tıkepiacok mőködésébe. A képzés mindig szombat-vasárnap kerül megrendezésre, a tananyag megértéséhez semmilyen pénzügyi elıképzettség nem szükséges, az alapoktól kezdve építettük fel a tematikát. Részletes információkért keresse honlapunkat, pénzügyi tanácsadóját, vagy érdeklıdjön irodáinkban. A legközelebbi idıpont igény szerint hamarosan meghirdetésre kerül. beszerzési menedzser index értéke az elızı havi 52,6 pontról 53,7 pontra emelkedett, ami pozitív meglepetést jelentett, mivel az elemzık stagnálásra számítottak. A várt 125 ezer helyett csak 96 ezer fıvel nıtt az Egyesült Államokban a mezıgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma a hivatalos kormányzati adatok alapján. Az elızı két hónap adatait lefelé korrigálták, a júliusit 163-ról 141, az augusztusit 63-ról 45 ezer fıs növekedésre. A munkanélküliségi ráta viszont ennek ellenére csökkenni tudott, az elızı havi 8,3%-ról 8,1%-ra, míg az elemzık változatlan értékre számítottak. Ennek hátterében azonban a munkaerıpiac méretének csökkenése (azaz az onnan kilépık számának növekedése) állhat. évhez képest a második negyedévben közölte a felülvizsgálat eredményét az Eurostat. Az elızı év azonos idıszakához képest viszont 0,5%-os volt a visszaesés mértéke, azaz valamivel kedvezıtlenebb volt a helyzet az elızetesen közölt 0,4%-os csökkenéshez képest. Európa Az elızetes adatoknak megfelelıen 0,2%-kal csökkent az euróövezet GDP-je az elızı negyed TİZSDEI HÍREK Egyesült Államok Intel Profit warning -ot tett közzé az Intel. A világ elsı számú chipgyártója közölte, hogy a kedvezıtlen makrogazdasági környezetben a vártnál gyengébben alakul a kereslet, ezért csökkentette a harmadik negyedévre vonatkozó bevételvárakozásait. Egyre kevesebb a bankcsıd Az utóbbi hetekben nem érkeztek hírek újabb amerikai bankcsıdökrıl, erre a hétvégére azonban jutott egy. Egy minnesotai kis bank bezárásával 41-re emelkedett az idei bankcsıdök száma, de a hasonló események csökkenı tendenciája egyre erısebben megfigyelhetı. Itthon OTP 4800 forintról 4600 forintra csökkentette a Concorde az OTP részvényekre vonatkozó év végi fair érték becslését, az ajánlás azonban továbbra is felülsúlyozás maradt. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 7. OLDAL

8 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL TECHNIKAI ELEMZÉSEK S&P 500 Index A fontos döntéseket megelılegezve új idei csúcsra tört az amerikai részvényindex, ha sem a német alkotmánybíróság, sem a fed nem okoz jelentıs csalódást, akkor minden adott az emelkedés folytatásához. Továbbra is a mozgóátlagokat érdemes figyelni, az 50 napos elesése kisebb figyelmeztetést jelenthet, az 200 naposé viszont trendfordulót hozhat. NASDAQ Composite Index DAX Index A német részvénypiac is túljutott az idei csúcson, és itt már némi forgalomnövekedést is láthatunk. Az emelkedı trendvonalig, illetve a 200 napos mozgóátlagig tartó korrekció azért továbbra is benne van a levegıben, ezekrıl a szintekrıl elpattanva tudna egészségesen tovább épülni az emelkedı trend, letörésük viszont akár komolyabb eladói hullámot is generálhat. A NASDAQ továbbra is idei csúcsa közelében tartózkodik, a kitörés még várat magára. A forgalom hiánya látványos, így továbbra is igaz, hogy ha ezt az idıszakot sikerül nagyobb kilengések nélkül átvészelni, akkor lehet bízni az ıszi hónapokra az emelkedésben. Akárcsak az S&P 500-nál, itt is a 200 napos mozgóátlag lehet a vízválasztó, aminek áttörése negatív fordulatot hozhat. Nikkei 225 Index Magasabb mélypontot kialakítva indult fölfelé a japán részvénypiac, így bízhatunk abban, hogy megkísérli áttörni a májusban nyitva hagyott rést az index. Továbbra is a 9300-as szintet kéne legyőrni ahhoz, hogy érdemi emelkedésben bízhassunk a következı hónapokban, míg negatív fordulatra a 8500 körüli szintek ismételt elérése utalhat. 8. OLDAL TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

9 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Shanghai Composite Index A márciusi mélypontról élesen, kiemelkedı forgalom mellett pattant fel a kínai részvényindex, ami mindenképpen erıs pozitív jelzés. A trend azonban továbbra is csökkenı, a fordulat elsı jele az augusztusi lokális csúcs meghaladása lehet. Sensex Index A pontos támasz és az 50 napos mozgóátlag visszatesztelését követıen folytatódhat az emelkedés, bár a pontos értéknél komoly ellenállásba ütközhetnek a bikák. A grafikon bíztatóan néz ki, egyedül a nagyon alacsony forgalom lehet az, ami óvatosságra intheti a befektetıket. BUX Index Két hónap után sikerült kilépni a és közötti sávból, ráadásul mindezt fölfelé. Komoly akadályok ezer pontonként sorakoznak az index elıtt, de a jelek most bíztatóak, ha nem lesz negatív fordulat IMF-ügyben, akár szép ıszünk is lehet a hazai részvénypiacon. Arany A rossz amerikai munkaerıpiaci adat még tovább szította az újabb jegybanki kötvényvásárlásba vetett hitet, aminek hatására az arany árfolyama át is törte az 1700 dolláros ellenállási szintet. Ha a jegybankárok a következı napokban nem okoznak csalódást, akkor minden adott lehet az arany árfolyamának újabb emelkedéséhez. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 9. OLDAL

10 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL EURUSD EURCHF Látványosan feléledt tetszhalott állapotából a svájci frank, hiszen március óta nem fordult elı, hogy napon túl érdemben eltávolodott volna a kurzus az 1,20-as árfolyamküszöbtıl. Trendrıl azonban még messze nem beszélhetünk, a pillanatnyi hangulat irányítja a kereskedést, meg persze vélhetıen a svájci jegybank, mivel az árfolyamküszöb tartása érdekében felhalmozott hatalmas devizatartalék egy részén most alighanem boldogan realizál némi nyereséget. USDHUF A már-már eufórikus hangulat a rövidebb távú csökkenı trendvonali, valamint a 200 napos mozgóátlag együtteséig emelte a kurzust, ha ezek is megadják magukat, akkor az 1,30-as szint és a hosszabb távú csökkenı trendvonal jelentheti a következı megállót. Ha az árfolyam a következı napokban nem esik 1,25 alá, akkor akár a középtávú trendforduló is bekövetkezhet. EURHUF Orbán Viktor nyilatkozatai alaposan megmozgatták a forintot, de a piac úgy látszik megszokta már a kettıs beszédet, illetve a pozitív nemzetközi hangulat, is segített, így nem következett be semmilyen drámai esemény. A támaszok és ellenállások szabályos rendben, 5 forintonként követik egymást, jelentısebb hírek hiányában 280 és 290 között ingadozhat a jegyzés. Az, hogy a sáv közepéhez képest melyik oldalra kerül az árfolyam, a nemzetközi hangulat, illetve az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos hírek függvénye lehet. A 220 és 230 közötti sávba szorult a kurzus, de a június eleji és július végi csúcsok által kijelölt csökkenı trend egyelıre nincs veszélyben. Ez, valamint a hosszabb távú emelkedı trend egy háromszöget képez, az innen történı kitörés középtávon iránymutató lehet, de az alakzat bezáródása még hetekig eltarthat, addig akár az oldalazás is folytatódhat. 10. OLDAL TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Döntésre várva 2012. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Meddig folytatódhat a huzavona?

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Döntésre várva 2012. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Meddig folytatódhat a huzavona? BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Meddig folytatódhat a huzavona? Döntésre várva Az elmúlt héten továbbra is a görög bohózat (másnak aligha lehet nevezni az elmúlt két év történéseit) újabb fejezeteire

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lassít, leáll, de mikor? 2013. 31. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Továbbra sem tudni, mire készül a Fed

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lassít, leáll, de mikor? 2013. 31. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Továbbra sem tudni, mire készül a Fed BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Továbbra sem tudni, mire készül a Fed Lassít, leáll, de mikor? Továbbra is a jegybankok, elsısorban ezek közül is az amerikai, azaz a Fed felıl érkezı jelzések vannak

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Az egyszerőség diadala? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2013. 8. HÉT. Az USA és az EU más-más pályán mozog

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Az egyszerőség diadala? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2013. 8. HÉT. Az USA és az EU más-más pályán mozog BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az USA és az EU más-más pályán mozog Az egyszerőség diadala? Nem volt igazán eseménydús az elmúlt néhány nap a nemzetközi politikában, egyedül a G20 találkozót mondhatnánk

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Kivárnak a jegybankok TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 32-33. HÉT. Csak információs cseppeket kaptunk

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Kivárnak a jegybankok TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 32-33. HÉT. Csak információs cseppeket kaptunk BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Csak információs cseppeket kaptunk Kivárnak a jegybankok Legutóbbi hírlevelünk bevezetıjében arról írtunk, hogy ismét a jegybankoktól várják a piaci szereplık a feszültségek

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Tombol a nyári szünet 2013. 32-33. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Tombol a nyári szünet 2013. 32-33. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A politikusok és a befektetık is szabadságra mentek Tombol a nyári szünet Hiába telt el hosszabb idı legutóbbi hírlevelünk óta, sok újdonságról

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nincs nyugodt nyarunk 2014. 30. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nincs nyugodt nyarunk 2014. 30. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek Nincs nyugodt nyarunk Dübörgı jelentési szezon és dübörgı fegyverek, így lehetne összefoglalni az elmúlt napok eseményeit

Részletesebben

csomag fillérre pontosan az unió elvárásainak megfelelı mértékő hiánycsökkentést

csomag fillérre pontosan az unió elvárásainak megfelelı mértékő hiánycsökkentést BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem hívjuk megszorításnak, de fájni fog Második felvonás A sorozatban érkezı rendkívül jó vállalati gyorsjelentések ellenére borongós hangulatban telt az elmúlt hét

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI PIACI ÖSSZEFOGALÓ Magyarország MNB kamatdöntés: változatlan

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI PIACI ÖSSZEFOGALÓ Magyarország Infláció: folytatódó

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánik a nap végére szép lassan elmúlt a magyar tızsdén, és az egész napos emelkedés eredményeként pluszban tudott zárni a BUX. Az irányadó index 0,8 százalékkal 14

Részletesebben

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS A CIB Elemzés összes publikus anyaga a következı internetes címen is elérhetı: http://www.cib.hu/maganszemelyek/aktualis/elemzesek/index Továbbra is lehetséges a magyar

Részletesebben

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei:

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: CIB REGGELI Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: Az elızı napok szárnyalását követıen pénteken megtorpant a forint lendülete, a piac kiváró álláspontra helyezkedett. Orbán Viktor nyilatkozatai alapján

Részletesebben

Összefoglaló. A világgazdaság

Összefoglaló. A világgazdaság Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA A Fed kamatdöntő ülését megelőző aggodalmak miatt csökkenéssel indult a kereskedés szeptember harmadik hetében, ugyanakkor a gyenge makroadatok amelyek mérsékelték

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX index 380 pontos eséssel zárta a kereskedést, a végül 20 forintot emelkedı OTP kivételével a blue chipek estek. átkötések után viszont üzlet nem született rájuk. A bankpapír

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. február 3-9. 6. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. február 10.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. február 3-9. 6. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. február 10. QUAESTOR Befektetési Alapkezelı Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. február 3-9.. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés A Fed tapírnak becézett

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA Az augusztus második felében elindult részvénypiaci mélyrepülésből nem sikerült talpra állni, a potenciális amerikai kamatemelés, és a kínai gazdaság lassulása

Részletesebben

NAPI JELENTÉS. Női aktivitás alakulása (15-74 év) 2012. szeptember 26. szerda. Magyarország. Jelentősen bővült a nők aktivitása.

NAPI JELENTÉS. Női aktivitás alakulása (15-74 év) 2012. szeptember 26. szerda. Magyarország. Jelentősen bővült a nők aktivitása. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TERVKOORDINÁCIÓS ÁLLAMTITKÁRSÁG GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2012. szeptember 26. szerda Magyarország Jelentősen bővült a nők aktivitása 51,0 Női aktivitás alakulása

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Megugrott a hazai infláció A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. június 10. Mi várható a héten? Ismét erőre kaphatnak a piacok Az előttünk álló héten kitarthat a kedvező hangulat a nemzetközi részvénypiacokon. A múlt pénteki átfogó

Részletesebben

szerda, 2014. május 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. május 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. május 28. Vezetői összefoglaló Pozitív makrohírek következtében az összes vezető részvényindex erősödött. Az euró/forint kurzus a 303-as szint fölé gyengült vissza kedden. A BUX 9,1 milliárd

Részletesebben

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei:

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: CIB REGGELI Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: A forint megközelítette az EUR/HUF 275-ös szintet és a svájci frankkal szemben is gyengélkedett: továbbra is bıven a CHF/HUF 250-es szint fölött jár.

Részletesebben

hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek mínuszban fejezték be január utolsó kereskedési napját. Pénteken a svájci frank/forint kurzus 299-nél

Részletesebben

30. Hét 2009. július.24. Péntek

30. Hét 2009. július.24. Péntek Napii Ellemzéss 30. Hét 2009. július.24. Péntek Összegzés A tegnapi nap során tovább meneteltek az amerikai piacok a napok óta meglévı rendkívüli technikai túlvettségük ellenére. Ez az emelkedés magával

Részletesebben

QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25.

QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások 2015. február 5. www.q25.hu Áttekintés Továbbra is úgy látjuk, ugyan inflációs oldalról adódna tér az MNB számára a kamatcsökkentésre, de sok a kockázat,

Részletesebben

kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló

kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló Az év első kereskedési napján jelentős mínuszban zártak az európai és az amerikai piacok is, az Dow Jones az elmúlt 84 év leggyengébb éves nyitását mutatatta

Részletesebben

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP CIB REGGELI HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP Pozitív meglepetést okoztak a tegnapi euró övezetbeli növekedési adatok, a kilátások azonban továbbra is bizonytalanok. A valutaunió gazdasága a második negyedévben

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Olajban úszik a világ A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A hét ábrája

Részletesebben

Vállalati és lakossági lekérdezés. Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára

Vállalati és lakossági lekérdezés. Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára Vállalati és lakossági lekérdezés Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára Dátum: 2010 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve

Részletesebben

Az OTP Befektetési Alapok 2010. évi beszámolói

Az OTP Befektetési Alapok 2010. évi beszámolói Az OTP Befektetési Alapok 2010. évi beszámolói Tartalomjegyzék A befektetési alapok teljesítményére hatással bíró értékpapír-piaci szegmensek 2010. évi eseményeinek bemutatása... 4 Kötvénypiac... 4 Hazai

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre HETI PIACI ÖSSZEFOGALÓ Magyarország: Vegyes makrogazdasági

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK EKB KAMATDÖNTÉS: KIVÁRÁSRA BERENDEZKEDVE

TARTALOMJEGYZÉK EKB KAMATDÖNTÉS: KIVÁRÁSRA BERENDEZKEDVE CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK A hét témája: EKB kamatdöntés egy lépés vissza Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre EKB KAMATDÖNTÉS: KIVÁRÁSRA BERENDEZKEDVE

Részletesebben

33. Hét 2009. augusztus 10. Hétfı

33. Hét 2009. augusztus 10. Hétfı Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus 10. Hétfı Összegzés Gyakorlatilag július eleje óta komolyabb korrekció nélkül emelkednek az amerikai piacok és így a világ további jelentısebb tızsdeindexei is.

Részletesebben

szerda, 2016. január 13.

szerda, 2016. január 13. szerda, 2016. január 13. Emelkedtek a tőzsdemutatók Amerikában és Európában is. Az európai indexek 4 napos lejtmenet után zártak ismét pluszban. Tovább esett az olajár tegnap; rövid ideig 30 dollár alá

Részletesebben

A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai

A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI PROGNÓZIS 2009. OKTÓBER A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai 2009 októberében a munkaügyi központok 31. alkalommal bonyolítottak

Részletesebben

péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. január 9. Vezetői összefoglaló Kiváló teljesítményt nyújtottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, pluszban zárt Amerika is. Ma reggelre a forint jelentősen erősödött a vezető nemzetközi devizákkal

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA Amilyen gyengén indult az októberi hónap, olyan erős lett a vége, hogy a hónap utolsó napjára a Dow és az S&P 500 index is új történelmi csúcsra kapaszkodott.

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló Negatív kereskedési hangulat az újra csökkenő olajárak miatt. Nagyot nőtt az amerikai olajkitermelői aktivitás. 12 éves mélypontján az orosz rubel. Gyengült

Részletesebben

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei:

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: CIB REGGELI Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: A forint nyitó és záróértékei nem tértek el nagy mértékben egymástól. Az EUR/USD már közelebb süllyedt 1,30-hoz. A magyar infláció egészen 4,3%-ra

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Októberben látott szintekre gyengült a dollár az euróval szemben A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk A hét témája: Meddig gyengül a font? Táblázatos makrogazdasági, árfolyam-

Részletesebben

Nemzetközi összehasonlítás

Nemzetközi összehasonlítás 6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 5/2011

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 5/2011 Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. A S&P 500 index áttörte az utolsó maximumokat. Ez általánosságban véve bika jelzés. Egy olyan kockázat merült fel, hogy a maximumok áttörése hamis lesz és az index

Részletesebben

Big Investment Group BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN

Big Investment Group BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN Big Investment Group BIG HÍRLEVÉL 2009. január. 27. KEDD, AKKOR.. HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN A PÉLDA A LEGHATÉKONYABB TANÍTÓK EGYIKE, NOHA SZÓTLANUL TANÍT. SAMUEL SMILE Újabb súlyos élelmiszerválság kopogtat

Részletesebben

péntek, 2016. január 22. Vezetői összefoglaló

péntek, 2016. január 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2016. január 22. Vezetői összefoglaló Csütörtökön pozitív hangulat uralkodott a tőzsdéken. Tovább folytatódó monetáris lazításra utaló nyilatkozatot tett az EKB. Erősen emelkedtek az olajárak.

Részletesebben

szerda, 2014. február 19. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. február 19. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. február 19. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a tengerentúli tőzsdék, a londoni FTSE 100 továbbra is jól teljesít A forint euróval szembeni árfolyama a kamatvágás hírére a 310-es árfolyamszint

Részletesebben

hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zártak az amerikai és európai börzék. 30 dollár alatt az olaj hordónkénti ára. Hétfő reggel enyhe gyengüléssel indította a napot a forint

Részletesebben

hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. február 1. Vezetői összefoglaló Pénteken pozitív hangulat uralkodott a világ tőzsdéin, hétfőn fordulat következett be Kínában a negatív makrogazdasági adatok miatt. Vegyesen teljesített a

Részletesebben

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12

Részletesebben

szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 4. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nemzetközi tőzsdék veszteséggel zárták a tőzsdei kereskedést. Az euró/forint kurzus a 305-ös szint fölé gyengült a romló nemzetközi hangulat

Részletesebben

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2015. január 5.

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2015. január 5. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Erősödhetnek a deflációs félelmek az eurózónában a héten A héten kiderül, hogy van-e

Részletesebben

2012. szeptember 3. Tényleg itt a QEánaán?

2012. szeptember 3. Tényleg itt a QEánaán? Tényleg itt a QEánaán? Bernanke ezúttal nem okozott csalódást a piacoknak, várakozásunknál több utalást tett a Federal Reserve monetáris expanzió újabb, harmadik felvonására (QE3). A piacok a felfokozott

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. október 1. Mi várható a héten? Nem fogunk unatkozni a héten Izgalmakkal teli hét elé nézünk, a makrogazdasági adat-dömping és a jegybanki bejelentések nehezítik a helyes

Részletesebben

A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója. 2013. november

A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója. 2013. november A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója 2013. november Alapadatok a Társaságról A Társaság cégneve: VISONKA Takarmánykeverı Szolgáltató

Részletesebben

HAVI MONITOR 2016. február. A vártnál nagyobb növekedés 2015. IV. negyedévében

HAVI MONITOR 2016. február. A vártnál nagyobb növekedés 2015. IV. negyedévében 292 HAVI MONITOR 2016. február A vártnál nagyobb növekedés 2015. IV. negyedévében A GDP növekedése a IV. negyedévben a KSH előzetes adatai szerint a vártnál nagyobb, 3,2 százalék volt, melyhez jelentősen

Részletesebben

hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló A karácsonyi ünnepeket megelőző kereskedési napon és a december 24-i rövidített kereskedési napon vegyesen teljesítettek az európai és az amerikai részvényindexek.

Részletesebben

Takarék Idő Esemény/Indikátor* Várakozás**

Takarék Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** Fontosabb mai makrogazdasági adatközlések 2015. nov. 12. Takarék Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** (csütörtök) bank Előző Németország 8:00 Fogyasztói árak, okt. (v), év/év 0,3%(t) 0,3% 8:00 Fogyasztói

Részletesebben

Az adóbevételi elıirányzatok megalapozottsága a számvevıszéki ellenırzések

Az adóbevételi elıirányzatok megalapozottsága a számvevıszéki ellenırzések Az adóbevételi elıirányzatok megalapozottsága a számvevıszéki ellenırzések tükrében Domokos László elnök Állami Számvevıszék (2012. június 7. Nemzetközi Adókonferencia) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagy

Részletesebben

Heti jelentés. 2011. augusztus 8. 12. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Változás % Index Múlt hét Aktuális hét PX 1092,40 988,70-9,49

Heti jelentés. 2011. augusztus 8. 12. Csehország. Tıkepiaci hírek. A PX index mozgása. Változás % Index Múlt hét Aktuális hét PX 1092,40 988,70-9,49 Fio Heti jelentés Tıkepiaci hírek Fio o.c.p., a.s. Csehország 2011. augusztus 8. 12. A PX index mozgása Index Múlt hét Aktuális hét Változás % PX 1092,40 988,70-9,49 / Folytatódott a prágai tızsde csökkenése,

Részletesebben

csütörtök, 2015. november 5. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. november 5. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. november 5. Vezetői összefoglaló A nemzetközi indexek vegyesen zártak a szerdai nap végén, Amerikában mindhárom index pirosban fejezte be a napot, míg Európában a német index esett 1 százalékkal,

Részletesebben

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. szeptember 15.

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. szeptember 15. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Aki fontban utazik, leizzadhat a héten Van miért izgulni a héten, különösen azoknak,

Részletesebben

hétfő, 2015. december 14. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 14. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 14. Vezetői összefoglaló Negatívban zártak a tőzsdék a történelmi mélyponton lévő olajárak miatt. Pozitív amerikai makroadatok láttak napvilágot pénteken. Szerdán dönt irányadó kamatrátájáról

Részletesebben

A Gardénia Csipkefüggönygyár NyRt 2006. I. féléves gyorsjelentése

A Gardénia Csipkefüggönygyár NyRt 2006. I. féléves gyorsjelentése A Gardénia Csipkefüggönygyár NyRt 2006. I. féléves gyorsjelentése Tájékoztatásunk a Számviteli Törvény 10. (2) bekezdésével összhangban a nemzetközi számviteli (IFRS) standardoknak megfelelı szabályok

Részletesebben

Várható fontosabb makrogazdasági adatok. Piaci adatok. Napi összefoglaló. 2014. július 25., péntek

Várható fontosabb makrogazdasági adatok. Piaci adatok. Napi összefoglaló. 2014. július 25., péntek 2014. július 25., péntek Várható fontosabb makrogazdasági adatok 2014. júl. 25. P. Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** Takarék bank Előző Euróövezet 10:00 M3 pénzkínálat SZK, jún. év/év 1,2% 1,0% Németország

Részletesebben

Tızsdén kereskedett OTP Befektetési Alapok 2012. elsı félévi beszámolói

Tızsdén kereskedett OTP Befektetési Alapok 2012. elsı félévi beszámolói Tızsdén kereskedett OTP Befektetési Alapok 2012. elsı félévi beszámolói Tartalomjegyzék Az OTP befektetési alapok állandó adatai...3 A befektetési alapok teljesítményére hatással bíró -piaci események

Részletesebben

2013 RÖVID ÁTTEKINTÉS

2013 RÖVID ÁTTEKINTÉS QUAESTOR Befektetési Alapkezelı Zrt. Budapest 1132 Váci út 30. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu 2013 RÖVID ÁTTEKINTÉS Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés A tavalyi év is az észak-amerikai

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. június 2-8. 23. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. június 10.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. június 2-8. 23. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. június 10. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. június 2-8. 23. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Kitartott a bikapiac,

Részletesebben

A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete. (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése)

A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete. (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése) A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése) 1 Tartalomjegyzék I. Kisteleki Kistérség elhelyezkedése és népessége... 3 A népesség száma és alakulása...

Részletesebben

Az állami tulajdon sorsa. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)

Az állami tulajdon sorsa. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Duna Charta és az Élılánc Magyarországért konferenciája: Vagyonleltár Budapest, 2008. szeptember 27. Az állami tulajdon sorsa (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Tisztelt Hallgatóim! Megköszönve

Részletesebben

Készült: A Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás számára. Tett Consult Kft. www.tettconsult.eu. Budapest, 2009. április 16.

Készült: A Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás számára. Tett Consult Kft. www.tettconsult.eu. Budapest, 2009. április 16. Készült: A Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás számára Budapest, 2009. április 16. Tett Consult Kft. www.tettconsult.eu Készítette: TeTT Consult Kft 1023 Budapest, Gül Baba utca 2.

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 29. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 29. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 29. Vezetői összefoglaló Hétfőn mindhárom nagy amerikai index hosszú távú lejtmenetbe kezdett. Tegnap az egész világon részvényeladási hullám söpört végig. A hazai fizetőeszköz az

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr!

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr! Ülésnap Napirend Felszólaló Az Állami Számvevőszék elnökének expozéja - A Magyar Köztársaság 2011. 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról és a Domokos László szeptember 20.

Részletesebben

Nemzetközi áttekintés. Hazai helyzet. 2015. január 1-11.

Nemzetközi áttekintés. Hazai helyzet. 2015. január 1-11. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. H-1132 Budapest Váci út 3. +3 (1) 2999 999 alapok@quaestor.hu Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Heti jelentés Hazai

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. július 14-20. 29. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. július 21.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. július 14-20. 29. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. július 21. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. július 14-2. 29. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Ukrajna és Oroszország

Részletesebben

csütörtök, 2015. május 7. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. május 7. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 7. Vezetői összefoglaló Szerdán a nyugat-európai börzék pozitív, míg a tengerentúli indexek negatív tartományban zártak. Tegnap a 306-os szintet is érintette az euró/forint árfolyam.

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS Október EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. november 10. 1. Tőkepiaci környezet 1.1 Nemzetközi Részvénypiacok 2015 októbere soha nem látott

Részletesebben

TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése Az elnök-vezérigazgató üzenete Kiemelt adatok Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban

TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése Az elnök-vezérigazgató üzenete Kiemelt adatok Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése 4 Az elnök-vezérigazgató üzenete 5 Kiemelt adatok 7 Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban 8 Üzletági jelentések 11 Vezetôi elemzés 25 AVezetés elemzése

Részletesebben

kedd, 2014. augusztus 26. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. augusztus 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. augusztus 26. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai tőzsdék jelentős pluszokat értek el hétfőn, és a tengerentúlon is jól teljesítettek a fő részvényindexek. Hétfőn szűk sávban mozgott a forint

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR Jelentés az infláció alakulásáról 2005. február Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Missura Gábor 1850 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu ISSN

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat. szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata

Hajdúnánás Városi Önkormányzat. szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata Hajdúnánás Városi Önkormányzat szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2011-2013 Készítették: Benkıné Takács Mária Szociális Iroda és Városi Gyámhivatal irodavezetı Nagyné Bózsár

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. I. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során

Részletesebben

Éves jelentés az államadósság kezelésérôl

Éves jelentés az államadósság kezelésérôl Éves jelentés az államadósság kezelésérôl 2007 Elôszó Az Államadósság Kezelô Központ Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság (ÁKK Zrt.) éves adósságkezelési beszámolója az elmúlt évi finanszírozás, az államadósság

Részletesebben

MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS. 2015. március

MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS. 2015. március Takarékbank Elemzés MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS 15. március I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Noha az utóbbi hónapokban a világgazdaság egészének növekedési kilátásai nem javultak érdemben, az európai

Részletesebben

Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás. Közoktatás-fejlesztési Terve

Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás. Közoktatás-fejlesztési Terve Társulási Tanács által a 126/2009. (VI. 29.) TKT és 161/2009. (VIII.31.) TKT számú határozattal elfogadva. Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás Közoktatás-fejlesztési Terve 2009. június 29. Készült

Részletesebben

Összefoglaló. 2016. május 18.

Összefoglaló. 2016. május 18. 2016. május 18. Összefoglaló Szerda reggel mindhárom vezető devizával szemben gyengült a forint. A BUX 9,1 milliárd forintos, átlag alatti részvényforgalom mellett 1,16 százalékos gyengüléssel zárta a

Részletesebben

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása Az elmúlt évek válsághatásai a társas vállalkozásokhoz képest súlyosabban érintették az egyéni vállalkozásokat, mivel azok az egyre

Részletesebben

hétfő, 2016. január 11. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 11. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 11. Vezetői összefoglaló A legrosszabb nyitóhetüket produkálták tőzsdék Amerikában és Európában is. Pozitív amerikai munkaerőpiaci adatok jöttek, ugyanakkor ez nem volt hatással a piacra.

Részletesebben

Takarék Idő Esemény/Indikátor Várakozás*

Takarék Idő Esemény/Indikátor Várakozás* Fontosabb mai makrogazdasági adatközlések 2015. nov. 2. Idő Esemény/Indikátor Várakozás* (hétfő) Magyarország 9:00 Feldolgozóipari BMI SZK, okt. 53,0 55,8 Németország 9:55 Markit feldolgozóipari BMI SZK,

Részletesebben

Egészségügyi monitor. 2015. február

Egészségügyi monitor. 2015. február Egészségügyi monitor 2015. február Századvég Gazdaságkutató Zrt. A tanulmányt Sipos Júlia szerkesztette. A felhasznált adatbázisok 2015. február 5-én zárultak le. Tartalom Vezetői összefoglaló... 1 Az

Részletesebben

kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló

kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 26. Vezetői összefoglaló Ismét lejtőre kerültek az olajárak a világpiacon. Nem tartott sokáig a tőzsdepiacok múlt hét végi optimista hangulata: Amerika mérvadó indexei 1 százalék feletti

Részletesebben

péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Tegnap a 308-os szintet is érintette az euró/forint árfolyam, de később erősödésnek indult.

Részletesebben

Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk

Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba állította Hérakleitosz. Magyarországon mintha ez a bölcsesség is megdılne, úgy tőnik, folyamatosan

Részletesebben

hétfő, 2016. január 25. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 25. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 25. Vezetői összefoglaló Jelentősen, közel 10 százalékkal emelkedtek az olajárak pénteken, vagyis a korábbi hosszú lejtmenetet követően immáron második napja zárt pluszban az olaj árfolyama.

Részletesebben

A Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Heves megyei eredményei. 2014. I. negyedév

A Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Heves megyei eredményei. 2014. I. negyedév Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja A Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Heves megyei eredményei A foglalkoztatottak számának változása körzetenként 250 200 150 100 50 0-50 2014.03.31

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. november 26. Egyre közelebb a költségvetési szakadék Mi várható a héten? Az előttünk álló héten továbbra is az amerikai költségvetési tárgyalások, és az Európából érkező

Részletesebben

hírlevél CIB befektetési alapok 2010. III. negyedév - ôsz Lezárva: 2010. szeptember 30.

hírlevél CIB befektetési alapok 2010. III. negyedév - ôsz Lezárva: 2010. szeptember 30. hírlevél CIB befektetési alapok 2010. III. negyedév - ôsz Lezárva: 2010. szeptember 30. cib befektetési alapok CIB Hozamgarantált Betét Alap CIB Pénzpiaci Alap CIB Euró Pénzpiaci Alap CIB Tôkevédett Alapok

Részletesebben

AZ EURO BEVEZETÉSÉNEK RÖVID- ÉS KÖZÉPTÁVÚ HATÁSAI A MAGYAR GAZDASÁG SZÁMÁRA

AZ EURO BEVEZETÉSÉNEK RÖVID- ÉS KÖZÉPTÁVÚ HATÁSAI A MAGYAR GAZDASÁG SZÁMÁRA Pénzügykutató Rt AZ EURO BEVEZETÉSÉNEK RÖVID- ÉS KÖZÉPTÁVÚ HATÁSAI A MAGYAR GAZDASÁG SZÁMÁRA Gáspár Pál és Várhegyi Éva PÜK Munkafüzet 1999/1 Budapest, 1998 december Tartalomjegyzék BEVEZETÉS 3 ÖSSZEFOGLALÁS

Részletesebben

Raiffeisen EURO Likviditási Alap Féléves jelentés 2014.

Raiffeisen EURO Likviditási Alap Féléves jelentés 2014. Raiffeisen EURO Likviditási Alap Féléves jelentés 2014. I. A Raiffeisen EURO Likviditási Alap általános információk 1. Alapadatok Alap neve: Raiffeisen EURO Likviditási Alap Lajstrom száma: 1111-372 Alapkezelő

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. március 10-16. 11. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. március 17.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. március 10-16. 11. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. március 17. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. március 1-1. 11. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Míg az előző héten

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2008. MÁJUS

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2008. MÁJUS JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 8. MÁJUS Jelentés az infláció alakulásáról 8. május Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Iglódi-Csató Judit 18 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu ISSN 119-9

Részletesebben

RÖVIDÍTETT TÁJÉKOZTATÓJA

RÖVIDÍTETT TÁJÉKOZTATÓJA által kezelt PLATINA ALFA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP* PLATINA BÉTA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP* PLATINA GAMMA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP* PLATINA DELTA SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP* PLATINA

Részletesebben