A 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok"

Átírás

1 A 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok

2 1. a rendelet hatálya 2. fogalom meghatározás a felügyelőségek korábbi joggyakorlatának követése - A jogszabálynak ez a szakasza, olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek korábban is szerepeltek a Felügyelőségek joggyakorlatában, azonban jogszabályban pontosan nem voltak megfogalmazva, ezért problémát jelentett az ügyfelekkel történő elfogadtatása. Ez a rész tehát segítette, hogy a Felügyelőségek ezeket a korábban íratlan szabályokat egységesen alkalmazhassák.

3 8. (1) Kutaknál vízföldtani naplót kell készíteni, amennyiben a) a feltárt vízkészlet réteg-, karszt- és hasadékvíz, valamint a tervezett vízhasználat (vízkitermelés vagy vízvisszatáplálás) meghaladja az 1,5 m 3 /napot, vagy észlelő létesítmény esetén, b) a feltárt vízkészlet talajvíz és emberi fogyasztásra szánt vízhasználat esetén annak értéke eléri a 10 m 3 /napot, vagy az egyéb vízhasználat (vízkitermelés vagy vízvisszatáplálás) eléri az 50 m 3 /napot, vagy a felszín alatti víztest állapota szempontjából reprezentatív és a területi monitoring részét képező észlelő létesítmény esetén, c) a feltárt vízkészlet parti szűrésű víz és emberi fogyasztásra szánt vízhasználat esetén annak értéke eléri a 10 m 3 /napot, vagy az egyéb vízhasználat (vízkitermelés vagy vízvisszatáplálás) eléri a 100 m 3 /napot, vagy a felszín alatti víztest állapota szempontjából reprezentatív és a területi monitoring részét képező észlelő létesítmény esetén, d) vagy egyéb, különösen jelentős létesítmény esetén, amennyiben a vízügyi hatóság a létesítési engedélyben indokolással előírta. CÉL: - A kis kutak engedélyezéséhez ne kelljen vízföldtani naplót benyújtani. - A VITUKI tehermentesítése.

4 Értékelés: - A jogszabály bevezetését követően úgy tűnt, hogy ez a szakasz megállja a helyét, hiszen sikerült kiszűrni a kis kutakat. - Azonban a gazdasági válság elmélyülésével, egyre több mélyebb és nagyobb átmérőjű kút esett a kis kutas kategóriába, így egyre kevesebb vízföldtani napló készül, melyet a VITUKI-val folytatott konzultáció is megerősített. Módosítása szükséges: - A vízföldtani napló készítését a kút, valamely rögzített adatához pld a talpmélységhez, vagy csőátmérőhöz és víztípushoz kellene kötni.

5 8. (3) bekezdése: A vízföldtani napló készítésének és továbbításának útja A vízföldtani napló (megvalósulási dokumentáció)készítéséről a kivitelező köteles gondoskodni, továbbá köteles adatszolgáltatást nyújtani a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. (a továbbiakban: VITUKI) részére. A VITUKI a beérkezett adatok szakmai felülvizsgálatát követően elkészíti a vízföldtani naplót, kútkataszteri számmal látja el, majd 15 napon belül visszaküldi. Az engedélyes a kútkataszteri számmal ellátott példányokat a vízjogi engedély iránti kérelemhez csatoltan a hatóságnak megküldi. Az engedély kiadásával egyidejűleg a vízügyi hatóság a vízföldtani napló egy-egy példányát megküldi a VITUKI, a Magyar Állami Földtani Intézet és a Nemzeti Környezetügyi Intézet területi kirendeltsége részére. - A megvalósulási dokumentációt ki készítheti el?

6 Értékelés: 2003-ban VITUKI vízföldtani napló készítése kútfúró elkészíti a kutat és a műszaki dok.-ot a jogszabály hatályba lépését követően VITUKI vízföldtani napló készítése kútfúró elkészíti a kutat és a műszaki dok.-ot beruházó / üzemeltető beruházó / üzemeltető keres egy kútfúrót vízjogi üz. eng. keres egy kútfúrót vízjogi üz. eng. megkérése megkérése vízügyi hatóság (VIZIG-ek) vízjogi létesítési eng. kiadása MÓDOSÍTÁS!!!!! MÁFI NEKI vízügyi hatóság (KTVF-ek) vízjogi lét. eng. kiadása

7 8. (5) Amennyiben a vízügyi hatóság kút megszüntetéséről dönt, döntéséről évente, a tárgyévet követő év január 31-ig a VITUKI-t és a Nemzeti Környezetügyi Intézet területi kirendeltségét értesíti. - Az eltömedékelésre vonatkozó vízjogi létesítési engedélyről is, vagy az eltömedékelést követő visszavonó határozatról?

8 9-10. Üzemeltetési szabályzat Cél: Egyre több kút van magán emberek üzemeltetésében. Adjunk nekik egy útmutatót, hogy szakszerűen hogyan kell üzemeltetni egy kutat. Értékelés: A jogszabálynak ez a része rengeteg hiányosságot tartalmaz. - Milyen kutakra vonatkozik? Csak a víztermelő kutakra, vagy a figyelő kutakra is? - Ki készítheti el? - Mi történik, ha nem végzik el az előírt vizsgálatokat? - Csak új kutak esetében kell benyújtani, vagy a már meglévő engedélyek módosításánál is? - Mikor kell az időszakos vizsgálatok eredményét megküldeni a hatóság részére? Év végén, vagy a mérést követő 30 napon belül? - Miért csak az időszakos vizsgálatokról kell jelentést készíteni? Nem lenne-e jobb egy komplex év végi jelentés? - Ki végezheti el az időszakos vizsgálatokat? - A 10. (9) bekezdése A termelő-, visszatápláló- és megfigyelő kutakon elvégzett rendszeres üzemi méréseket évente értékelni kell, és azt a Nemzeti Környezetügyi Intézet területi kirendeltségének, valamint a vízügyi hatóságnak meg kell küldeni. Csak a hévíz kutakra, vagy minden kútra vonatkozik? MÓDOSÍTÁS!!!!!

9 Kútfúrási tevékenység: Kút kivitelezését - beleértve annak felújítását és javítását (eltömedékelését)- az végezheti, aki az Országos Képzési Jegyzékben, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott vízkútfúró szakképesítési körnek megfelelő, vagy azzal egyenértékű szakképesítéssel, valamint a bányafelügyelet által kiadott, a vízkutatási és vízfeltárási célból végzett fúrási,kútépítési, kúttisztítási, kútfelújítási, kútjavítási berendezésre vonatkozó bányafelügyeleti műszaki-biztonsági előírásoknak való megfelelést tanúsító igazolással rendelkezik.

10 13/A. (1) A 13. (2)-(4) bekezdéseiben meghatározott jogosultságokat igazoló dokumentumok másolatát mellékelni kell a létesítési engedély iránti kérelemhez vagy legkésőbb a kút kivitelezésének időpontjáról szóló értesítéshez. Amennyiben a vízjogi engedélyes a másolatokat a vízjogi létesítési engedély iránti kérelemhez nem mellékeli, akkor a vízjogi létesítési engedély csak azok pótlására irányuló feltétellel adható meg. 4. (1) A kivitelezés megkezdésének időpontjáról a kivitelezőnek az engedélyező hatóságot - a mélységi vizek felszínre hozatalára irányuló, bányászati technológiával végzett munkálatok esetében az illetékes bányakapitányságot is - a munkálatok megkezdése előtt legalább 8 nappal értesíteni kell. - Mi történik, ha nem jelenti be a kivitelezés dátumát? - Mi történik, ha olyan fúrja, akinek nincsen jogosultsága? Fennmaradási engedély? Jobb lenne, ha a létesítési engedélyhez már kötelező jelleggel be kellene nyújtani a kútfúrási jogosultságokat.

11 Ami a jogszabályból kimaradt: szeptember MAGYAR SZABVÁNY MSZ Fúrt vizkutak és vízkutató fúrások Az MSZ :1962, az MSZ :1962, az MSZ :1962, az MSZ :1962, az MSZ :1962, az MSZ :1962, az MSZ :1962, az MSZ :1973 és az MSZ :1973 helyett. Wells E nemzeti szabványt a Magyar Szabványügyi Testület a nemzeti szabványosításról szóló évi XXVIII. törvény alapján teszi közzé. A szabvány alkalmazása e törvény 6. -ónak (1) bekezdése alapján önkéntes. A törvény 6. -ónak (2) bekezdése értelmében műszaki tartalmú jogszabály hivatkozhat olyan nemzeti szabványra, amelynek alkalmazását úgy kell tekinteni, hogy az adott jogszabály vonatkozó követelményei is teljesülnek. A szabvány alkalmazása előtt győződjön meg arról, hogy nem jelent-e meg módosítása, helyesbítése vagy nincs-e visszavonva, továbbá hogy műszaki tartalmú jogszabály hivatkozik-e rá. E szabvány tárgya a vízügyi igazgatási szervek hatáskörébe tartozó fúrt vízkutak (a szövegben: kutak) és vízkutató fúrások építésének és megszüntetésének követelményei. Nem tárgya a szabványnak a megfigyelőkutak. MEGJEGYZÉS: A megfigyelőkutakat is az e szabványban leirt technológiák és elvek alkalmazásával kell építeni és megszüntetni, de küiónleges rendeltetésük miatt ónálló szabályozásuk is szükséges.

12 Összefoglalás MÓDOSÍTÁS

13

ő ő ő ő ű Ó ő ő ű ű ő ő Ó ő ő ő ő ő ő ű ő ő ű ű ő ő ű Ó ő ő ő Ó ő ű ő ő ő ű ű ű ő ő ő ő ő ő ő Ó ő ő ő ű ő ő ő ő ő ű ő ő Ó ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő ű ű ő ű ő ő Ó Ó ő Ó Ó ő Ó ű ő ő ő ő ő ű ő ű ű ű ű

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2014.IV.16.) hatályos állapota A jel a

Részletesebben

Szervezeti és jogszabályi változások a felszín alatti vizek területén

Szervezeti és jogszabályi változások a felszín alatti vizek területén Szervezeti és jogszabályi változások a felszín alatti vizek területén Jelinek Gabriella Deák István Belügyminisztérium Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály XXII. Konferencia a felszín alatti

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya Hatály: 2015.VII.22. - 2015.XI.27. 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. -a (7)

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG. Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra!

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG. Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 5062-25/2012. Tárgy: Budapest XVIII. kerület, Nefelejcs u.

Részletesebben

86/2004. (V.15.) FVM rendelet

86/2004. (V.15.) FVM rendelet 86/2004. (V.15.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlegéből finanszírozott egységes területalapú támogatás 2004. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA A VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelısségő Társaság (VITUKI Nonprofit Kft.) SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Budapest, 2009. január TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Szerkesztette: Horváthné Kemecsei Erika. Kádár Attila. módszertani munkatársak

Szerkesztette: Horváthné Kemecsei Erika. Kádár Attila. módszertani munkatársak É S Z A K - A L F Ö L D I R E G I O N Á L I S S Z O C I Á L I S F E J L E S Z T Ő, T A N Á C S A D Ó É S M Ó D S Z E R T A N I K Ö Z P O N T K O N Z O R C I U M P A R T N E R E 2 0 1 1. J A N U Á R NEMZETI

Részletesebben

Az ÉMI vízügyi tevékenysége. Előadó: Kőszegi Lászlóné ÉMI Nonprofit Kft.

Az ÉMI vízügyi tevékenysége. Előadó: Kőszegi Lászlóné ÉMI Nonprofit Kft. Az ÉMI vízügyi tevékenysége Előadó: Kőszegi Lászlóné ÉMI Nonprofit Kft. Az előadás célja Cél: tájékoztatni / megismertetni a VITUKI által kiadott ÉME-k további sorsát és az ÉMI Nonprofit Kft. azon feladatait,

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HATÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HATÁROZAT Ügyiratszám: 10434-22/2015. Ügyintéző: Geresics Angéla dr. Ötvös Tünde Telefonszám: 72/567-146 Tárgy: KÜJ: KTJ: Inke, 072 hrsz. alatti ingatlanon majorközpont létesítésének előzetes vizsgálati eljárása

Részletesebben

78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet

78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet 1 78/2007. (VII. 0.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági energiafelhasználás megújuló energiaforrásokból történő előállításhoz nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

Rekultivációs projekt bemutatása

Rekultivációs projekt bemutatása Rekultivációs projekt bemutatása A REGIO-KOM Kommunális Szolgáltató Társulás REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Jászberényi és Dél-hevesi kistérségében lévő 31 település felhagyott szilárd

Részletesebben

A 2013.2.2. óta hatályos szöveg. OptiJus Opten Kft. 1. 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet

A 2013.2.2. óta hatályos szöveg. OptiJus Opten Kft. 1. 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet OptiJus Opten Kft. 1. 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó

Részletesebben

Az építési termék irányelv

Az építési termék irányelv 2010. május 12. MaSzeSz XI. Országos Konferencia Összeállította: Kőszegi László Elérhetőség VITUKI Nonprofit Kft. Mérnöki szolgáltatások osztálya Kőszegi László tud. osztályvezető Tel: 06-1-215-9147, 06-1-215-6140/2331

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Szentes Város Önkormányzata (6600 Szentes, Kossuth tér 6.)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Szentes Város Önkormányzata (6600 Szentes, Kossuth tér 6.) AZ IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL ÉPÜLT LAKÓÉPÜLETEK SZÉNDIOXID-KIBOCSÁTÁS CSÖKKENTÉST ÉS ENERGIA-MEGTAKARÍTÁST EREDMÉNYEZŐ KORSZERŰSÍTÉSÉNEK, FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZATI KIÍRÁS Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

57/2012. (VI. 21.) VM rendelet

57/2012. (VI. 21.) VM rendelet 1 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

A jogszabályok és a szabványok eltérő szerepköréből következően, a két dokumentumtípus között több fontos különbség is található:

A jogszabályok és a szabványok eltérő szerepköréből következően, a két dokumentumtípus között több fontos különbség is található: Dr. Szakács György * : Az útügyi műszaki előírások helye a szabályozási rendszerben 1. A műszaki szabályozás dokumentumai A műszaki szabályozásnak két eltérő szerepkört betöltő fő dokumentumtípusa van:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T.

H A T Á R O Z A T O T. 1 MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI HIVATAL SZEGEDI MÉRÉSÜGYI ÉS MŰSZAKI BIZTONSÁGI HATÓSÁG Városföld Energia Energetikai Beruházó és Szolgáltató Kft. 6033 Városföld, II. körzet 38. Iktató szám: 129-10

Részletesebben

A TŰZ ELLENI VÉDEKEZÉS LÉNYEGE, SZABÁLYOZÁSA.

A TŰZ ELLENI VÉDEKEZÉS LÉNYEGE, SZABÁLYOZÁSA. A TŰZ ELLENI VÉDEKEZÉS LÉNYEGE, SZABÁLYOZÁSA. Segédanyag az OMKT Kft.- n folyó Tűzvédelmi előadó szakképzéshez. Budapest, 2011. október Szerkesztő: Duruc József Megjegyzés: A szövegben pirossal kiemelt

Részletesebben

VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2008. (XII. 11) SZÁMÚ RENDELETE

VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2008. (XII. 11) SZÁMÚ RENDELETE VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2008. (XII. 11) SZÁMÚ RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Villány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi közösség áldozatvállalása alapján az önkormányzati feladatok

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2008. (III.27.) rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2008. (III.27.) rendelete Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2008. (III.27.) rendelete Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának pályázati

Részletesebben

MUNKAANYAG. Fodor Krisztina. A dokumentációk szerepe a minőségbiztosításban. A követelménymodul megnevezése:

MUNKAANYAG. Fodor Krisztina. A dokumentációk szerepe a minőségbiztosításban. A követelménymodul megnevezése: Fodor Krisztina A dokumentációk szerepe a minőségbiztosításban A követelménymodul megnevezése: Általános melegüzemi munka-, baleset-, tűz- környezetvédelmi és minőségbiztosítási feladatok A követelménymodul

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 17734-11/2011. Tárgy: A Ceva-Phylaxia. Oltóanyagtermelı Zrt.

Részletesebben

Környezetállapot-értékelés I. (KM018_1)

Környezetállapot-értékelés I. (KM018_1) Környezetállapot-értékelés I. (KM018_1) VAL, VÉL FAVI Emisszió: körny.haszn. MR TESZIR KSH OSAP egyéb adatbázisok Környezeti adatok: Víz 2014/2015-ös tanév I. félév Dr. Zseni Anikó egyetemi docens spec.

Részletesebben

A Víz Keretirányelv szerinti monitoring

A Víz Keretirányelv szerinti monitoring A Víz Keretirányelv szerinti monitoring A VÍZ-KERETIRÁNYELV 2000/60/EK irányelv, története 1988-ig nyúlik vissza célja a felszíni és felszín alatti vizek jó állapotban tartása (ökológiai, kémiai, mennyiségi

Részletesebben

MUNKANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 12865- /2007.

MUNKANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 12865- /2007. MUNKANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 12865- /2007. A külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről szóló 8/1999.(XI. 10.) SzCsM

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 38. pontja [Vízi út 1350 tonnánál nagyobb hordképességű hajók számára] k ö r n y e z e t v é d e l m i e n g e d é l y t a d o k.

H A T Á R O Z A T. 38. pontja [Vízi út 1350 tonnánál nagyobb hordképességű hajók számára] k ö r n y e z e t v é d e l m i e n g e d é l y t a d o k. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 108004-1-20/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Csókási Anita Berényi Anita Katona Csaba Kovács Viktor Vinczéné Szántó Gizella Gaál Zoltánné Darányi Réka

Részletesebben

Kitöltési Útmutató az ÚMVP Monitoring Jelentés elektronikus kitöltéséhez. 2009. február 12. 1.0 verzió

Kitöltési Útmutató az ÚMVP Monitoring Jelentés elektronikus kitöltéséhez. 2009. február 12. 1.0 verzió Kitöltési Útmutató az ÚMVP Monitoring Jelentés elektronikus kitöltéséhez 2009. február 12. 1.0 verzió I. ÁLTALÁNOS TÖBB JOGCÍMHEZ KAPCSOLÓDÓ ÜGYFÉL ÉS TÁMOGATÁSI ADATOK 1. VÁLLALKOZÁSRA VONATKOZÓ ADATOK...

Részletesebben

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011. (I.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLET HASZNÁLAT SZABÁLYAIRÓL

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011. (I.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLET HASZNÁLAT SZABÁLYAIRÓL KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011. (I.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLET HASZNÁLAT SZABÁLYAIRÓL Kimle Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. m ó d o s í t j a :

H A T Á R O Z A T. m ó d o s í t j a : Ügyszám: Ügyintéző: Telefonmellék: FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 4400 Nyíregyháza, Kölcsey F. u. 12-14. : Pf.:246, : (42) 598-930, Fax: (42) 598-941, E-mail:

Részletesebben

Szervezeti és működési szabályzat célja

Szervezeti és működési szabályzat célja I. Szervezeti és működési szabályzat célja A Közoktatási Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg az intézmény szervezeti felépítését, az intézményi működés belső rendjét. Tartalmazza

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/733-1/2014/I. Ea: Erki-Kis Beáta Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Tárgy: H A T Á R O Z A T

Tárgy: H A T Á R O Z A T Ügyszám: Ügyintéző: mellék: 226/154 589-23/2015. Székelyhidi Ferenc/dr. Szeifert László Tárgy: Melléklet: A Nyírbátor, 0207/5 hrsz. alatt lévő regionális biogáz üzem egységes környezethasználati engedélye

Részletesebben

Melléklet: HATÁROZAT. A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (továbbiakban: felügyelőség)

Melléklet: HATÁROZAT. A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (továbbiakban: felügyelőség) FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 4400 Nyíregyháza, Kölcsey F. u. 12-14. : Pf.:246, : (42) 598-930, Fax: (42) 598-941, E-mail: ftvkvf_ugyfszolg@ftvktvf.kvvm.hu

Részletesebben

Az egyes szervezeti egységek által ellátott feladatok: Jogi és Koordinációs Osztály

Az egyes szervezeti egységek által ellátott feladatok: Jogi és Koordinációs Osztály Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 3530 Miskolc, Mindszent tér 4. 2012. évi szöveges beszámoló 1. Feladatkör, szakmai tevékenység 1.1. Az intézmény neve, törzskönyvi

Részletesebben

Dr. Benkő János. Az integritás tanácsadó lehetőségei és feladatai a belső kontrollrendszerben

Dr. Benkő János. Az integritás tanácsadó lehetőségei és feladatai a belső kontrollrendszerben Dr. Benkő János Az integritás tanácsadó lehetőségei és feladatai a belső kontrollrendszerben 1 2 az integritásirányítás nem a szabályokon alapuló és az értékeken alapuló megközelítések közötti választás,

Részletesebben

Emlékeztető az Érintésvédelmi Munkabizottság 2009. június 3.-i üléséről

Emlékeztető az Érintésvédelmi Munkabizottság 2009. június 3.-i üléséről ÉV MuBi 1/5 2009. június Emlékeztető az Érintésvédelmi Munkabizottság 2009. június 3.-i üléséről A Munkabizottság a legutóbbi ülése után hozzá beérkező kérdéseket tárgyalta. 1.) Az MSZ HD 60364-4-41:2007

Részletesebben

A kivitelezési dokumentáció elektronizálása és az e-építési napló

A kivitelezési dokumentáció elektronizálása és az e-építési napló ÉTDR, e-napló, e-ügyintézés Új alapokon az építésügy A kivitelezési dokumentáció elektronizálása és az e-építési napló Dr. Hegedűs Annamária 2013. Március 8. Az előadás témái Az Országos Építésügyi Nyilvántartás

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 12628-1/2012. Tárgy: Az ipox chemicals Kft. Budapest, XXIII.

Részletesebben

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2010. évi ZÖLD FORRÁS programjának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2010.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2010. évi ZÖLD FORRÁS programjának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2010. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2010. évi ZÖLD FORRÁS programjának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2010. 2010. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. október 26-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. október 26-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 26-i ülésére Tárgy: Önkormányzati rendeletek módosítása Előadó: Dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma: rendelet tervezetek

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I. EWC MEGNEVEZÉS Mennyiség (tonna/év) 15 01 01 Papír és karton csomagolási hulladékok 20. 17 04 01 vörösréz, bronz, sárgaréz 25

H A T Á R O Z A T I. EWC MEGNEVEZÉS Mennyiség (tonna/év) 15 01 01 Papír és karton csomagolási hulladékok 20. 17 04 01 vörösréz, bronz, sárgaréz 25 1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

Veresegyház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2007 (V.23.) sz. rendelete

Veresegyház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2007 (V.23.) sz. rendelete Veresegyház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2007 (V.23.) sz. rendelete a zaj- és rezgésvédelem helyi szabályairól (egységes szerkezetben) A rendeletet módosította a 13/2012.(III.22.) és a

Részletesebben

Jogszabályok Karbantartás

Jogszabályok Karbantartás Jogszabályok Karbantartás Tartalom Szolgáltatás szüneteltetése... 2 A szállító- és az elosztóvezetékek, valamint a tárolók üzemeltetése... 3 Üzemeltetési szerződéssel működtetett földgázrendszerek szerződéses

Részletesebben

3. MELLÉKLET: A KÖRNYEZETÉRZÉKENYSÉG TERÜLETI BESOROLÁSOK ALAPJA

3. MELLÉKLET: A KÖRNYEZETÉRZÉKENYSÉG TERÜLETI BESOROLÁSOK ALAPJA 3. MELLÉKLET: A KÖRNYEZETÉRZÉKENYSÉG TERÜLETI BESOROLÁSOK ALAPJA Területi környezet-érzékenységi információk: a) A felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területek b) Befogadó érzékenysége

Részletesebben

jogszabályok hierarchiája

jogszabályok hierarchiája jogszabályok hierarchiája Alkotmány ( 1.sz törvény) Parlament által minősített (2/3?!) többséggel elfogadva Törvények (Tv) Parlament által elfogadva, Köztársasági elnöki ellenjegyzéssel, Alkotmánybírósági

Részletesebben

Gáztüzelésű kondenzációs rendszerű fali és álló kazánok KT 56. Érvényes: 2012. március 28-tól 2017. március 28-ig

Gáztüzelésű kondenzációs rendszerű fali és álló kazánok KT 56. Érvényes: 2012. március 28-tól 2017. március 28-ig Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. 1027 Budapest, Lipthay utca 5. Telefon: (+36-1) 336-1156, fax: (+36-1) 336-1157 E-mail: info@kornyezetbarat.termek.hu http: //www.kornyezetbarat-termek.hu KT 56 Gáztüzelésű

Részletesebben

8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról

8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 89. -ának (3) bekezdésében

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 7373-4/2012. Tárgy: A LIGHTTECH Kft. 2120 Dunakeszi, Hegyrejáró

Részletesebben

Határozatot: építési engedélyt adok. meglévő épület bővítése melegítő konyhával és étkezővel

Határozatot: építési engedélyt adok. meglévő épület bővítése melegítő konyhával és étkezővel HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA Ügyintéző szervezeti egység: Gyöngyösi Járási Hivatal Építésügyi Osztálya Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): 201500041386 Iratazonosító: IR-000492700/2015

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 18-i rendes ülésére 13. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 18-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás 2011.

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Minisztérium. 2011. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében

A Vidékfejlesztési Minisztérium. 2011. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében A Vidékfejlesztési Minisztérium 0. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a tanyagazdaságok fejlesztésének csekély összegű (de minimis)

Részletesebben

A Kormány 132/2004. (IV. 29.) Korm. rendelete

A Kormány 132/2004. (IV. 29.) Korm. rendelete 6174 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/59. szám A Kormány 132/2004. (IV. 29.) Korm. rendelete a géntechnológiai tevékenység engedélyezési eljárási rendjérõl, valamint az eljárás során az Európai Bizottsággal

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

A J Á N L A T K É R É S

A J Á N L A T K É R É S A J Á N L A T K É R É S Tisztelt Ajánlattevő! A (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.), a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az Ön által képviselt céget, mint Ajánlattevőt (a továbbiakban:

Részletesebben

EGYSÉGES JAVASLA T. zárószavazásához

EGYSÉGES JAVASLA T. zárószavazásához ORSZÁGGY Ű LÉSI KÉPVISEL Ő Ellenjegyezte : Qr;zá,g,gvúlú Hivatala Érkeeut : 2013 MÁJ 3 O. EGYSÉGES JAVASLA T a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról szóló T/10896. sz. törvényjavaslat

Részletesebben

46/2012. (V. 8.) VM rendelet. a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet módosításáról 1

46/2012. (V. 8.) VM rendelet. a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet módosításáról 1 46/2012. (V. 8.) VM rendelet a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet módosításáról 1 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. (2) bekezdés

Részletesebben

7/2007. (I. 30.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások

7/2007. (I. 30.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások 1. oldal, összesen: 13 7/2007. (I. 30.) FVM rendelet a szőlőtermelési potenciálra, a szőlőültetvények szerkezetátalakítására és -átállítására vonatkozó szabályozásról A mezőgazdasági és vidékfejlesztési

Részletesebben

KÖRNYEZETI MONITORING RENDSZEREK A FELSŐ- TISZA-VIDÉK TERÜLETÉN

KÖRNYEZETI MONITORING RENDSZEREK A FELSŐ- TISZA-VIDÉK TERÜLETÉN A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 81. kötet (2011) KÖRNYEZETI MONITORING RENDSZEREK A FELSŐ- TISZA-VIDÉK TERÜLETÉN Virág Margit 1, Csegény József 2, Dr. Szűcs Péter 3, Dr. Madarász Tamás

Részletesebben

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.

1996. évi LV. törvény. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról 1. I. Fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A Vtv. 2017. március 1-jétől hatályos szövege, kiemelve a 2017. január 1-jétől 2017. február 28-áig hatályos törvényszöveghez képest életbe lépő változások 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról,

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. Tartalom

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. Tartalom Vállalkozási szerződés a Pak~ Gesztenyés u. 13. lépcsőház feli~/írásához kapcsolódó pótinunkákra Megrendelő ny. száma: MO/131/2010. ikt. száma: 11/5173/2010. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Tartalom 11 A szerződés

Részletesebben

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet A Kormány a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. a (7) bekezdésének k) pontjában kapott felhatalmazás alapján figyelemmel az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 31/2001. (VI. 01.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 31/2001. (VI. 01.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 31/2001. (VI. 01.) számú r e n d e l e t e a közterületek használatának, valamint a közutak nem közlekedési célú igénybevétele engedélyezésével kapcsolatos eljárásokról

Részletesebben

2015. március 16-án (hétfő) du. 15.00 órára

2015. március 16-án (hétfő) du. 15.00 órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

6/1987. (VI. 24.) EüM rendelet a keszonmunkákról

6/1987. (VI. 24.) EüM rendelet a keszonmunkákról Az Ez 6/1987. (VI. 24.) EüM rendelet a keszonmunkákról A munkavédelemről szóló, több jogszabállyal módosított 47/1979. (XI. 30.) MT1 rendelet 25. -ának (4) bekezdésében, valamint 39. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Szent Margit Rendelőintézet villamos felújítás kivitelezése 2011. szeptember Az ajánlati dokumentáció tartalma:

Részletesebben

2009. évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól

2009. évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól 2009. évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól Az Országgyűlés a vállalkozások, különösen a kis- és középvállalkozások működésének megkönnyítése,

Részletesebben

Kormányrendeletek. A Kormány 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelete az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről

Kormányrendeletek. A Kormány 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelete az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről 49452 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 61. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelete az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről A Kormány az 1.

Részletesebben

FELSZÍN ALATTI VÍZI KÖRNYEZET

FELSZÍN ALATTI VÍZI KÖRNYEZET FELSZÍN ALATTI VÍZI KÖRNYEZET BEMUTATÁSA ÉS JELLEMZÉSE 2012. május 11. 1/18 Tartalomjegyzék 4 FELSZÍN ALATTI VÍZI KÖRNYEZET BEMUTATÁSA ÉS JELLEMZÉSE... 4 4.1 A vizsgálat céljának és terjedelmének megalapozása...

Részletesebben

A palackos pébégáz-forgalmazás üzletszabályzata

A palackos pébégáz-forgalmazás üzletszabályzata KIVONAT A PALACKOS PÉBÉ ÜZLETSZABÁLYZATBÓL A palackos pébégáz-forgalmazás üzletszabályzata Kiadás: 2015.08.31. Revízió: 3.1 1 TARTALOMJEGYZÉK Tartalom 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 4 1.1. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT TÁRGYA...

Részletesebben

Remeteszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (XII.18.) számú rendelete Remeteszőlős Község környezetvédelméről

Remeteszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (XII.18.) számú rendelete Remeteszőlős Község környezetvédelméről 1 Remeteszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (XII.18.) számú rendelete Remeteszőlős Község környezetvédelméről Remeteszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

Bogyiszló Község Önkormányzatának. 13/2007. (XII.29.) számú. r e n d e l e t e. Hulladék gazdálkodásról

Bogyiszló Község Önkormányzatának. 13/2007. (XII.29.) számú. r e n d e l e t e. Hulladék gazdálkodásról Bogyiszló Község Önkormányzatának 13/2007. (XII.29.) számú r e n d e l e t e Hulladék gazdálkodásról Bogyiszló 1 Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a továbbiakban: Önkormányzat - a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

SEGÉDLET a 78/2007. (VII. 30) FVM rendelet mellékletében szereplő berendezés korszerűségének megállapításához

SEGÉDLET a 78/2007. (VII. 30) FVM rendelet mellékletében szereplő berendezés korszerűségének megállapításához FVM MEZŐGAZDASÁGI GÉPESÍTÉSI INTÉZETE 2100 GÖDÖLLŐ, TESSEDIK S. U. 4. SEGÉDLET a 78/2007. (VII. 30) FVM rendelet mellékletében szereplő berendezés korszerűségének megállapításához Készítették: Dr. Hajdú

Részletesebben

Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30.

Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30. Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30. Nonprofit Kft.) 1 A kezdetek előtt Nonprofit Kft.) 2 Nonprofit Kft.) 3 Nonprofit Kft.) 4 Nonprofit Kft.) 5 Nonprofit Kft.) 6 Nonprofit Kft.) 7 Nonprofit Kft.)

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2952/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2952/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2952/2014. számú ügyben Előadó: dr. Kristó Annamária dr. Bene Beáta Az eljárás megindítása A panaszos azért fordult hivatalomhoz, mert Jánoshida külterületén

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről I. Jogszabályi alap A zöldség-gyümölcs termelői csoportok

Részletesebben

1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról 1

1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról 1 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról 1 Az Országgyűlés a vizek hasznosításával, hasznosítási lehetőségeinek megőrzésével és kártételeinek elhárításával összefüggő alapvető jogok és kötelezettségek

Részletesebben

Bérleti Üzemeltetési Szerződés Módosításokkal egységes szerkezetben

Bérleti Üzemeltetési Szerződés Módosításokkal egységes szerkezetben Bérleti Üzemeltetési Szerződés Módosításokkal egységes szerkezetben 1. Preambulum---------------------------------------------------------------------------------------------6 1.1. Jelen szerződés célja------------------------------------------------------------------------------------------6

Részletesebben

1997. évi LXXVIII. törvény. az épített környezet alakításáról és védelméről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya

1997. évi LXXVIII. törvény. az épített környezet alakításáról és védelméről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről Az Országgyűlés az épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatos alapvető követelményekről, eszközökről, jogokról és

Részletesebben

Északdunántúli Vízmű Zrt. 2013.május 2. Üzletszabályzat

Északdunántúli Vízmű Zrt. 2013.május 2. Üzletszabályzat Tartalom Tartalom... 1 I. Az célja... 4 II. Az tárgya és hatálya... 4 III. Fogalom meghatározások... 4 IV. Az tól való eltérés szabályai... 5 V. A Víziközmű-szolgáltató bemutatása... 5 VI. A Víziközmű

Részletesebben

Környezet és energia Operatív Program

Környezet és energia Operatív Program Környezet és energia Operatív Program 5. prioritás: Hatékony energiafelhasználás Akcióterv 2009-2010 2010. március I. Prioritás bemutatása 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter)

Részletesebben

Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete

Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete Hatályos:2014-12-31 -tól Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

TERMÉSZETKÖZELI ZELI SZENNYVÍZTISZTÍTÁS ÉS S EGYEDI SZENNYVÍZKEZELÉS ZKEZELÉS S JOGI ÉS S MŰSZAKI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

TERMÉSZETKÖZELI ZELI SZENNYVÍZTISZTÍTÁS ÉS S EGYEDI SZENNYVÍZKEZELÉS ZKEZELÉS S JOGI ÉS S MŰSZAKI KÖVETELMÉNYRENDSZERE TERMÉSZETKÖZELI ZELI SZENNYVÍZTISZTÍTÁS ZTISZTÍTÁS ÉS S EGYEDI SZENNYVÍZKEZELÉS ZKEZELÉS S JOGI ÉS S MŰSZAKI KÖVETELMÉNYRENDSZERE KÁLÓCZY ANNA OKTVF KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKÉRTŐI NAPOK Budapest, 2007. 06.

Részletesebben

FÖLDTANI KÖZEG ÉS FELSZÍN ALATTI VÍZ A TELEPHELYEN ÉS KÖZVETLEN KÖRNYEZETÉBEN

FÖLDTANI KÖZEG ÉS FELSZÍN ALATTI VÍZ A TELEPHELYEN ÉS KÖZVETLEN KÖRNYEZETÉBEN FÖLDTANI KÖZEG ÉS FELSZÍN ALATTI VÍZ A TELEPHELYEN ÉS KÖZVETLEN KÖRNYEZETÉBEN File név: PAKSII_KHT_13_Telepmodell 1/107 File név: PAKSII_KHT_13_Telepmodell 2/107 TARTALOMJEGYZÉK 13 FÖLDTANI KÖZEG ÉS FELSZÍN

Részletesebben

A RADIOAKTÍVHULLADÉK-TÁROLÓK KÖRNYEZETI HATÁSAINAK VIZSGÁLATI EREDMÉNYEI 2009.

A RADIOAKTÍVHULLADÉK-TÁROLÓK KÖRNYEZETI HATÁSAINAK VIZSGÁLATI EREDMÉNYEI 2009. A RADIOAKTÍVHULLADÉK-TÁROLÓK KÖRNYEZETI HATÁSAINAK VIZSGÁLATI EREDMÉNYEI 2009. Hazánkban a pest megyei Püspökszilágy és Kisnémedi határában létesült Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló már több mint

Részletesebben

Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2014

Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2014 Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft. Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2014 Alapadatok Az adatszolgáltató szervezet teljes Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft.

Részletesebben

M Á S O L A T 56/2013. (XI.

M Á S O L A T 56/2013. (XI. M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat 56/2013. (XI. 22.) rendelete a kötelező települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról (az időközi módosításokkal egységes szerkezetben!) Vác Város Önkormányzat

Részletesebben

Vízvédelem KM011_1. 2015/2016-os tanév II. félév. 3. rész: Víz Keretirányelv

Vízvédelem KM011_1. 2015/2016-os tanév II. félév. 3. rész: Víz Keretirányelv Vízvédelem KM011_1 2015/2016-os tanév II. félév 3. rész: Víz Keretirányelv Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens Széchenyi István Egyetem AHJK, Környezetmérnöki Tanszék in Fehér, 2009 1 Víz Keretirányelv

Részletesebben

Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2009. (X. 19.) Ök. rendelete a köztisztaságról

Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2009. (X. 19.) Ök. rendelete a köztisztaságról Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2009. (X. 19.) Ök. rendelete a köztisztaságról Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

21/2000. (VIII. 18.) HM rendelet. a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

21/2000. (VIII. 18.) HM rendelet. a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 21/2000. (VIII. 18.) HM rendelet a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 9. (3) bekezdésében

Részletesebben

TELJES ELLÁTÁS ALAPÚ, MENETRENDADÁSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜLI VILLAMOSENERGIA ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS (tervezet)

TELJES ELLÁTÁS ALAPÚ, MENETRENDADÁSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜLI VILLAMOSENERGIA ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS (tervezet) TELJES ELLÁTÁS ALAPÚ, MENETRENDADÁSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜLI VILLAMOSENERGIA ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS (tervezet) 1. Szerződő felek Egyrészről mint villamos energia felhasználó, a továbbiakban: Vevő Székhelye:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Nagykanizsa-Netta-Pannonia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Nagykanizsa-Bagola települési szilárd hulladéklerakó bővítése tárgyú közbeszerzési eljáráshoz 1 I. ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK,

Részletesebben

ügyvezető igazgató Tárgy: Központi jogszabályváltozás miatt az 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása

ügyvezető igazgató Tárgy: Központi jogszabályváltozás miatt az 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő megnevezése: Makrai László ügyvezető igazgató Iktatószám: /2015. Tárgy: Központi jogszabályváltozás miatt az 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása Melléklet: 1 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a ../2015. (XII.17.) önko. határozat Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Közbeszerzési Szabályzat

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV 2-8. Bükk és Borsodi-mezőség közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi

Részletesebben