MAYR GREENWAY világkatalógusa is utal.

Átírás

1 A CSŐ lv A (( 0 It V U S M 0 N K I) l L A I. I N N V K l S) TOLLAZATA!? AN MUTATKOZ Ó A 15 K 1{ It V ( 1 Ó K E V 0 l ÍJ ( I Ó S -I K I K N T 0 S É (í E /)/. Horváth Lajos A csóka (Corvus monedula Linnaeus) a varjúfélék (Corvidae) családjának jól jellemezhető, könnyen felismerhető, közönséges faja. LINNIÓ leírása után mintegy 70 évvel KATJP bizonyos külső alaktani és viselkedésbeli sajátságok alapján Coloeus néven elkülönítette dcorvus genus-tó\. Nézetét meglehetősen hosszú időn keresztül számos külföldi és hazai kézikönyv követte. Az utóbbi évtizedek kutatásai ezt a szétválasztást nem találták indokoltnak, és így ina általánosan a Corvus genus-ba, sorolva tárgyalják ezl a fajt. A csóka leszármazását és természetes rokonságát mélyebben és meggyőzőbben igazoló visszaütéses vonások (reversionarv trends), illetve atavisztikus aberrációk keresésére két körülmény ösztönzött. Az egyik, hogy ti fajnak igen nagy elterjedési területéhez viszonyítva aránylag nagyon kevés alfaja van; a másik, hogy a Corvus genus egy, megjelenésében hozzá közel álló faját egyes tekintélyes kutatók nem ismerik el önállónak, hanem a csóka alfajaként tárgyalják. A vizsgálat lefolytatását a Természettudományi Múzeum példányszámra ugyan nem nagy, de faji illetve alfaji összetételét tekintve és származási (gyűjtési) helye szerint nagyon változatos anyaga tette lehetővé. A 40 példány földrajzi, illetve faji és alfaji megoszlása a következő. Corvus dauuricus Pallas 5; közülök 2 tipikus, azaz fehér hasú változat, 3 pedig fekete hasú. Covus monedula 35; ezek közül 22 hazai (soemmeringii Fischer), 2 spanyolországi (spermologus Vieillot), 2 kelet-németországi (soemmeringii), 2 hollandiai (spermologus), 4 svédországi (monedula), 2 izraeli (ponloraspic.ns Keve syn. soemmeringii). Klőrebocsáthatom, hogy hat példány bizonyult atavisztikusnak, mégpedig 4 hazai, 1 szibériai és 1 kelet-németországi. A következőkben ismertetem a 2 kérdéses faj (monedula,dauuricus), illetve az érvényes alfajok földrajzi elterjedését, ami a megértéshez elengedhetetlenül szükséges. A csóka,,északi", tehát törzsalakja (monedula) a Skandináv félszigeten és Dánia nagy részében,,,keleti" alfaja (soemmeringii) az NDK- tól keleti és délkeleti irányban terjedőleg egész Kelet - és I )élkcle1 Hiti répában, valamint a szomszédos ázsiai részeken Északnyugat-Himalájáig, Kasmírig, Tien Sanig, Északnyugat-Mongóliáig, a Száján- és Altáj hegységig, nyugati" alfaja (spermologus) a törzsalakétól délre és a soemmeringii-étú\ nyugatra, felölelve Nyugat- és Délnyugat-Európán kívül Dél-Európát a Balkán kivételével, és Közép-Európából Magyarországon és Románia nyugati részében is, valamint Afrikában Marokkóban, végül a cirtensis Rothschild & Harter) alfaj Északkelet-Algériában él. A Corvus dauuricus hazája Szibériában az Amurföld és az Usszuriföld, innen Mongóliáig, Mandzsúriáig, Észak-Kínáig fordul elő mint költő madár. ül

2 Ezek után általános vázlatot adok a kérdéses alfajok, illetve fajok tollazatának legfőbb, elkülönítő vonásairól, hogy a feltárt rendellenességekről ezekre vonatkoztatva beszélhessek. A csóka-alfajok legszembetűnőbb, elkülönítő bélyege az ún. gallér, azaz a nyak hátsó részének a nyakoldalakra terjedő, gallérszerű, világosszürke színezete. A,,gallér" a keleti" (soemmeringii) csókánál a legvilágosabb; az északi" (monedula) esetében valamivel sötétebb, a nyugati" (spermologus)-r\k\ jóval sötétebb, míg az északnyugat-afrikai cirtensis-nél csak nyomokban található. A C. dauuricus főleg abban tér el a csókától, hogy,,gallér"-ja fehér; alsó teste szintén. Egyébként más a szárnyalakja is: az első evező határozottan rövidéi)!), mint a csókánál; a második is rövidebb, mint az ötödik (a csókánál egyforma!). Tehát, mint a fentiekből láthatjuk, a gallér" keletről nyugatra haladva egyre sötétebbé válik, pontosabban egyre kevésbé üt el a környező tollazat színétől. További, jó bizonyíték a,,gallér"-nak kelet-nyugati elsőt ét üléséhez, hogy a ma már bevont coliaris (Drumond 1846) alfaj mint a cline legdélkeletibb tagja ( subspecies"-e) a legvilágosabb gallér"-ú, európai alfaj". A szintén bevont délnyugat-szibériai és turkesztáni ullracollaris (Kleinschmidt 1918) alfaj még a,,collaris"-nál is világosabb nyakú mintegy közeledésül a C. dauuricus fajhoz. A másik bélyeg, amelyik az egyes csóka-alfajokon eltérő módon jelentkezik, a nyakoldalakon levő kis fehér folt. Ez csak a legkeletibb (soemmeringii) alfajon van meg szépen; az,,északi"-nál (monedula) csak nyomokban vagy hiányzik; a nvugati"-nál (spermologus) és az,,afrikai"-nál (cirtensis) pedig mindig hiányzik, ami a fehérség visszahúzódását jelzi keletről-nyugatra haladva, akárcsak a gallér" esetében. Szükségesnek tartom itt megemlíteni HüE-nek Észak-Afrika madarairól írt munkájában nyilvánított felfogását. Szerinte az északnyugat-afrikai cirtensisnél a,,gallér"-t éppen csak sejteni lehet, ugyanakkor a madár egybevéve világosabb, mint a spermologus (déli hatás!). Ugyancsak szerinte a csóka Északkelet-Afrikában is előfordul (Szuez); az itteniek a soemmeringii alfajhoz tartoznak, és minden bizonnyal téli példányok, amelyekre egyébként MAYR GREENWAY világkatalógusa is utal. Ugyancsak ki kell térnem DEMENTIEV felfogásának kritikai ismertetésére. Szerinte a soemmeringii nem validus, ami azt jelentené, hogy nálunk, az északkeleti országrészt kivéve, a spermologus fészkelne, a fennmaradó kis térségben pedig a törzsalak! K E V E szerint viszont a spermologus csak két helyen fordult eddig elő Magyarországon; ő a spermologusba bevont turriumot tartja egyetlen költő alfajunknak. Atavizmusokat kutató dolgozatom nem alkalmas ennek az alfaji, vitás kérdésnek az eldöntésére, annyit azonban leszögezni kívánok, hogy a legújabb világkatalógus felfogását követve a soemmeringiit érvényesnek kell tartanunk, és így a mi költő csókáink ide tartoznak. Még a csóka-alfajok problémakörébe tartozik az a megjegyzésszerű utalásom KEVÉre, amely szerint ő a soemmeringiivel kapcsolatban azt írja, hogy a gallér" csak egészen kivételesen hiányzik, míg a spermologusnál ugyancsak igen ritkán van meg. Ez a megállapítás nemcsak önkéntelen utalás a cline-i variációsorra, hanem egy kicsit több is: a nyugati" (spermologus) alfaj egyedei között is felléphet a gallér", ami már visszautast sejtet a keletebbre élőkre. 92

3 Ismét DEMENTIE vre visszatérve, nemcsak a soemmeringiit vonja be a törzsalakba, hanem azt a teljesen igazolhatatlan megállapítást teszi, hogy a Corvus dauuricus a Corvus monedula alfaja! Az atavizmusok tárgyalása előtt ezzel a felfogással szemben máris van nyomós érvem. A C. dauuricus Stresemann szerint dimorf faj, a C. monedula nem. A dauuricusnál fehér és fekete hasú példányok egymás mellett egyaránt előfordulnak, sőt kevert színű, azaz fehér-fekete-tarka alsótestű egyedek sem ritkák. A csókánál hasonló jelenséget óriás elterjedési területén egyáltalán nem észleltek! Két alfaj között ilyesmit még semmiféle madárnál sem találtak, ami máris nagyon valószínűtleníti DEMENTIEV felfogásának helyességét. A C. dauuricus problémakörével kapcsolatban még a további megjegyzéseket tehetem. A dauuricus fekete sapkája, valamint a nagyobb felső szárnyfedők és a karevezők külső zászlója bíborban tükröződik (nem kékben, mint a csókánál). Előfordulási területe (tehát nemcsak a korábban érintett költőterülete) a Jeniszej folyótól és az Altáj-hegységtől keletre Mongólia, Mandzsúria, Észak-Kína, Kelet-Tibet, Korea, Japán, Tajvan (Formosa). Japánból tehát téli szálláshelyéről SCHLEGEL 1859-ben Corvus neglectus néven új fajt írt le, ami HARTERT és STJSCHKIN egybevágó vizsgálati eredményei alapján a dauuricus faj fiatal példánya; PALLAS szerint pedig aberrációja" melanisztikus variációja a dauuricusnak. DRESSER a monedula (?!) alfajának tartja a neglectust, de ugyanakkor a Corvus dauuricus faji önállóságát elfogadja. A fentiek ismeretében a C. neglectust mindenképpen szinonimizálni kell a C. dauuricusba, mert csak színaberráció vagy fiatalkori tollruházatú példány lehet. VIEILLOT a Bajkál-tó mellől leírt C. fuscicollis néven egy ilyen neglectus"-t, ami természetesen szintén érvénytelen. A BIANCHI által leírt C. majort (1903) és C. khamensist (1906) (Kham-nak nevezik Délkelet-Tibet egy részét) sem lehet elfogadni; az előzőhöz a szerző nem adott semmiféle leírást, sőt három évvel később ugyanezt khamensisnek írta le azzal a megjegyzéssel, hogy olyan, mint a dauuricus, csak nagyobb. Az elmondottak értelmében a Corvus dauuricus Pallas érvényes, monotipikus faj. Ezután a morfológiai, kritikai ismertetés után áttérhetünk az atavisztikus aberrációt, illetve visszaütéses, morfológiai bélvegeket felmutató példányok ismertetésére. A C. dauuricust jellemző fehér gallér" amit fentebb láttuk a vele nyugat felé határos C. monedula soemmeringiinél elhalványul vagy kisebb lesz; a törzsalaknál néha már hiányzik is: míg legnyugatabbon, illetve legdélnyugatabbon (spermologus, cirtensis) már hiányzik. Ez a tény a dauuricusra utal mint ősre. Erre vall az az igen ritkán fellépő,,örvös"-ség is, ami a spermologusok között található. Érdekes ezzel kapcsolatban REISER felfogása. Szerinte Bulgáriában a ma már bevont coliaris alfaj nagyon világos,,gallér"-ú példányai egymás mellett fordulnak elő teljesen gallér" nélküliekkel, ami szerinte a coliaris létjogosultságát kétségbe vonja. Ezt a nézetét még 1894-ben nyilvánította, így annál meglepőbb, hogy egyes kutatók még ma is a coliaris validitása mellett törnek lándzsát, és balkáni alfajként minősítik, holott a fellépő gallér" sokkal inkább visszaütéses vonás, mint alfaji (földrajzi) disztinkció. Ugyanez áll a szintén bevont, nyugat-ázsiai ultracollarisra, ami csak azt jelenti, hogy a keletibb populációban gyakoribb a visszaütéses példány. A másik, még meggyőzőbb bélyeg a nyakoldalakon levő egy-egy fehér folt, amely csak a legkeletibb csóka-alfajnál van meg szépen, a törzsalaknál csak 93

4 nyomokban, vagy teljesen hiányzik, a nyugati és afrikai alfajnál pedig soha sincs meg. A 40 példányból álló vizsgálati anyagomban talált 6 atavisztikus (1,5%) rövid leírása a következő:.«. 1. Leltári szám : hím, Nagymágocs (C. m. soemmeringii), IV. 23. Coll. DR. PÁTKAI IMRE. A nyak két oldalán, a szárnyhajlat előtt egyegy nem nagy folt van. 2. Leltári szám : hím, Őrszentmiklós, III. 1. Coll. MURAY RÓBERT. Az előzőnél említett helyen egy-egy nagyon kis, fehér folt van. 3. Leltári szám : hím, Pusztaszer^ IV. 14. Coll. DR. PÁTKAI IMRE. A fentebb említett helyen egy-egy fehér folt van, de a jobb oldali a nagvobb. 4'. Leltári szám : hím, Novoszibirszk, IV. 5. Coll.? A nyakoldalakon levő egy-egy fehér folt nagy, szembetűnő. 5. Leltári szám : unsex, Tőserdő (Kecskemét mellett), VI. 3. Coll. SZABÓ ISTVÁN. A kétoldali fehér nyakfolt kb. ugyanolyan kiterjedt, mint az előző egyed esetében. 6. Leltári szám : hím, Radebeul (Drezda mellett), II. 3. Coll. O. KORB. A nyak két oldalán levő folt itt a legnagyobb; sőt akkora, hogy a nyaktő háti oldalán érintkezik is a kettő, tehát örvszerű. Ehhez nagyon hasonló példányt tudtam megfigyelni Budapesten, az Országház előtti füves térségben, IX. 16-án. Ennél a hófehér gallér" rendkívül szembetűnő volt. A madár három másik, rendes tollazatú csóka társaságában volt, ami arra vall, hogy valamelyiknek a párja lehetett. Összefoglalva a vizsgálatok eredményeit, megállapíthatjuk, hogy a Corvus monedula faj egyedeinek a nyakán túlnyomórészt a nyaktő jobb és bal felén igen különböző kiterjedésben fellépő és csak nagyon ritkán mutatkozó fehér folt nem részleges albinizmus, sem nem faji bélyeg, hanem atavisztikus aberráció, amely mint ilyen visszaütéses vonás a Corvus dauuricus faj hófehér nyakörvére utal. Ez a fehér nyakörv nem hozható összefüggésbe a csóka nyakán észlelhető hamvas szürke gallér"-ral, amelyik keletről nyugatra egyre jobban beleolvad a környező tollfelület árnyalatába és így a faj alfajait cline-be egyesíti. Ismételten hangsúlyozom, hogy ez a helyileg hasonló elhelyezkedésű mintázat a csókánál hamvasszürke vagy hamvaskék, de nem fehér vagy esetleg némileg krém-(sárgás-) fehér, mint a nyaktő oldalainak visszaütéses foltjai, ami viszont nemcsak árnyalatban, hanem az összetevő tollak szerkezetében is (zártabb sugarú, merevebb, nem laza, nem foszlott sugarú) a C. dauuricus örvére utal. A csóka 1,5%-os atavisztikus egyede, valamint a kevés és cline variációsorba kapcsolódó alfaja a faj korai elkülönülésére mutat, szemben ősével a Corvus dauuricussal amelyik stabil, monotipikus, dimorf, nem expanzív faj. Irodalom Bannt rman, D. A. (1953): The Birds of the British Isles. London. Vol. I. Pp. XVIII Bannerman, D. A. (1958): Birds of Cyprus. London. Pp. LXIX Bates, R. S. P. Lowther, E. H. N. (1952): Breeding Birds of Kashmir. Oxford. Pp. XXIII Chernél I. (1899): Magyarország madarai. Vol. II. Budapest. Pp. XIX Dementiev, G. P. et ab: Birds of the Soviet Union. Vol. V. Jerusalem. Bp. XXII -f 957. Etchécopar, R. D. Hüe, F.: Les oiseaux du Nord de l'afrique. Paris. Pp

5 Friderich, C. G. (1891): Naturgeschichte der Deutschen Vögel. Stuttgart. Pp Gee, N. Gist, Mofett, Lacy I. Wilder, G. D. (1948): Chinese Birds. Peking. Pp. XIII Harten, E. ( ): Die Vögel der paläarktischen Fauna. Vol. I. Berlin. Pp. 832., Vol. II. Pp , Vol. III. Pp Keve A. (1958): Corvidae in Fauna Hungáriáé. Vol. 21. P. 10/ Madarász Gy. ( ): Magyarország madarai. Budapest. Pp. XXXIII Makatsch, W. (1950): Die Vogelwelt Macedoniens. Leipzig. Pp. IX Peters, J. L. Mayr, E. Greenway, C. Junior. (1962): Check-list of Birds of the World. Vol. XV. Cambridge, Mass. USA Pp. X Petényi S. J. (1904): Madártani töredékek. Budapest. Pp. XXXVII Radde, G. (1884): Ornis Caucasica. Kassel. Bp. XI Reiser, O. ( ): Ornis Balcanica Vols. I IV. Wien. Pp Salim Ali (1949): Indian Hill Birds. Oxford. Pp. LH Stresemann, E. (1920): Avifauna Macedonica. München. Pp. XXIV Vaurie, Gh. (1959): The Birds of the Palearctiv-c Fauna. London, Pp. XII Wüherby, H. F. et al. (1952).: The Handbook of British Birds Vol. I. London. Pp. XL Evolutional significance of some reversionary trends in the plumage of the Jackdaw (Corvus monedula Linnaeus) Dr. L. Horváth Out of 40 specimens of the Jackdaw (Corvus monedula Linnaeus) represented by all its forms 6 show aberrant features in colour and pattern of their plumages, prooved to be atavistic. On the validity of the author's earlier results it is to be asserted that these extremely rare (1,5%) reversionary trends indicate an early Separation of the species with the genus Corvus, wherein they display close affinity with the Mongolian Jackdaw (Corvus dauuricus Pallas). Consequently the originof Corvus monedula must be looked for in the Central Asian species. Finally, the author criticises all the forms of the two species concerned without are they valid or synonymisided ones by ornithologists working on morphological platforms. 95