A földönkívüli élet lehetőségei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A földönkívüli élet lehetőségei"

Átírás

1 A földönkívüli élet lehetőségei A kérdésre nagyon nehéz választ adni, hiszen nincsen bizonyíték sem az egyik oldalra, miszerint léteznek földönkívüli életformák, sem a másikra, amely szerint nem. Természetesen a kérdést bibliai és evolúciós szögből is meg lehet közelíteni, de mint azt már megszokhattuk a két nézet éles ellentétei lesznek egymásnak. 1. Az evolúciós megközelítés Ha az evolúció szabályrendszerét használnánk fel a kérdés elemzéséhez, akkor a válasz az lenne, hogy valószínűleg van élet a földön kívül, hiszen, ha magától ki tud alakulni, akkor bizonyosan a naprendszeren belül is létezhet akár. A kutatók a naprendszer legtöbb helyére már eljutottak, de eddig egy baktériumot nem sikerült találniuk, pedig rengeteg baktériumfaj nagyon szélsőséges helyen is (például óceánok sötét feneke, vulkánok füstje vagy akár a világűrben rövid ideig) meg tud élni anélkül, hogy bármi baja esne. Sok elmélet született már a kérdést illetően, de eddig mindegyik kudarcot vallott; a találgatások persze folynak tovább. 1.1 Élet a Vénuszon Az egyik ilyen találgatás, hogy tekintettel a földi felfedezésekre akár a Vénusz kénsavas felhőiben is lebeghetnek baktériumok, hiszen a Földön is megfigyelték már, hogy a légkörünkben is találhatóak mikroorganizmusok. Ne felejtsük el, hogy a Vénuszon a napi átlaghőmérséklet 500 C körül alakul, a nyomás a földi kilencvenszerese és az ottani levegő sem oxigénből, hanem szén-dioxid és kénsav különös elegyéből áll, amely egyveleg füstöt alkot. Ha azt vesszük, hogy egyszer a Vénusz egy élhető bolygó volt és kialakult rajta élet, mostanra biztos mind kipusztult, hiszen ezek a viszonyok nem tennék lehetővé az abszolút és a potenciális életkritériumok megmaradását sem. Az elmélet ezért helyezte a hangsúlyt a légkörre, ahol a nyomás és a hőmérséklet kisebb, mint a felszínen. Itt nem vehetjük figyelembe a kénsavas felhőket, mert igenis léteznek olyan mikroorganizmusok a bolygónkon is, amelyek még fel is tudnák használni ezt a mérget a tápanyagaik előállításához, azonban a bolygó légköre igen viharos. Mivel a felszíni atmoszféra rendkívül sűrű a nyomás miatt, a légkörben kicsapódó villámok nem érhetik el a felszínt, ezért a légkörben sülnek ki és halnak el. Kizárt, hogy a Vénusz bármely területén valaha élet alakulhasson ki A Vénusz kialakulása, lehetőségek az élet kialakulására Az alapfeltételezés az, hogy egy porkorongból alakult ki az összes bolygó a naprendszerben, azonban ez már akkor megbukott, amikor minden csillagász egyöntetűen egyet értett abban, 1

2 hogy minden egyes bolygó a naprendszerben a szó minden értelmében egyedi (lásd: különböző felszínek, forgási sebesség, különböző eredetű gyűrűk, dőlésszögek). A Vénuszi élet alakulását a legjobban úgy érthetjük meg, ha egy már élettel teli bolygót, esetünkben a Földet a Vénusz pályájának a helyére raknánk. A változás drasztikus lenne, hiszen a Vénusz közepes naptávolsága körülbelül kétharmada a földének, amely akkora átlaghőmérséklet növekedést okozna a bolygó minden pontján, hogy minden víz napok alatt elpárologna a légkörbe. Tudományosan bizonyított, hogy a vízpára egy nagyon erős üvegházhatást okozó gáz; a tengerekből kipárolgó szén-dioxid pedig csak erősítené a hatását. Rövid időn belül masszív felhőpárnák borítanák be a Földbolygó felszínét, ami minden élőlényt halálra égetne. Ezen logika mentén élet korábban sem alakulhatott volna ki a Vénuszon a jelenlegi naptávolsága miatt. 1.2 Élet a Marson Ez talán mindenidők legérdekfeszítőbb asztrobiológiai témája a csillagászatban, azonban ennek a cáfolata sajnos nem olyan tartalomdús, mint amilyenek maguk a kutatások. Nagyon érdekes, hogy a marsi felszín tele van csatornákkal, hiszen ezek vízelvezető csatornák voltak valamikor. Minden jel arra mutat, hogy a Marson valaha víz volt, mivel pontosan olyan szerkezetű kanyonok futnak rajta, amilyen a Grand-kanyon is. Az elmélettel, miszerint a Marson sok víz volt, nincs is baj, ugyanis a víz annyira gyakori elem a naprendszerünkben, hogy még a Hold déli pólusán is található belőle egy kevés, olyan kráterekben, ahova soha nem süt a Nap. Azonban a kanyonok meglétét össze kell vetni azokkal a tényekkel, hogy a marsi légkör nagyon ritka és nagyon hideg. A nyári- nappali átlaghőmérséklet -20 fok körüli, éjjel pedig könnyen lehűlhet a levegő -70 és -100 fok közé is. Fizikai értelemben az alacsony nyomás és a rendkívüli hideg miatt, ha a felszínre vizet öntenénk, az egyszerre akarna azonnal elpárologni és megfagyni, hiszen a folyékony állagú vízhez megfelelő nyomás és hőmérséklet kell. Tudományos tény az is, hogy a Mars magnetoszférája nagyon gyenge, amely beengedve a bolygó felszínére a napszelet, lefújja a légkört, ami egyöntetűen felelős az alacsony nyomásért és így a hőmérsékletért is. Ha a Marson valaha volt is élet, mostanra biztosan elpusztult, mert ahogyan a magas hőt, úgy a túl hideget sem bírják az élőlények huzamosabb ideig. A légkör nagyrészt szén-dioxidból áll, de az is fogy, ezért, ha valaha is elkezdődött a Marson az élet kialakulása, a víz eltűnésével az be is fejeződött. Több marsi szonda járt már ott, amely ezt a kijelentést meg is erősíti: a bolygón egy baktériumnyi életet nem találtak. 2

3 1.3 Élet a Jupiteren és a holdjain A Jupiter, mint bolygó egy nagyon érdekes képződmény, ugyanis a tudósok képtelenek modellezni a kialakulását. Jobban mondva vannak rá elméletek, de azok csak akkor működnének, ha csak a külső bolygók léteznének. Sokszor sok helyen hallani azt, hogy a Jupiter egy félresikerült csillag, ugyanis csak a tömege nem felel meg a követelményeknek. Ebben talán van valami, de ez nem magyarázza a bolygó kialakulását, hiszen az első négy belső bolygó kőzetbolygó, a többi pedig gázból van. Magán a Jupiteren és a közelében képtelenség lenne azt állítani, hogy élet kialakulhat, ugyanis a bolygónak olyan sugárzási zónája van, amely mindössze tíz perc alatt elpusztítana minden élőlényt, így az embert is. A naprendszer legnagyobb holdja, amely a Jupiter körül kering, a Ganymedes. Ez az információ azért érdekes, mert a Ganymedes méreténél és szerkezeténél fogva rendelkezik már olyan erős magnetoszférával, amely kicsit ellensúlyozza a Jupiter elektromágneses mezejét, így nem érvényesül rajta olyan mértékben a sugárzási zóna, mint mondjuk az Io felszínén és mivel hatalmas óceánokat feltételeznek a hold kérge alatt, azt remélik, hogy életet is találhatnak majd egyszer ott. Ugyanezt remélik az Europa és a Callisto nevű holdon is, ugyanis bizonyítást nyert, hogy az imént említett két hold felszíne jégből van, az alatt pedig a mágneses és gravitációs súrlódás általi hőfelszabadulás miatt még folyékony óceánok is lehetnek. Ez egy ésszerű feltételezés, de itt is érvényesül a Jupiter sugárzása, amit azt jelenti, hogy ha az Europáról vizet hoznánk a Földre, az ihatatlan lenne, mert sugármérgezést kapnánk. A Ganymedes, az Europa és a Callisto felszín alatti világáról még nincs kézzel fogható információja a NASA-nak, azonban intenzív találgatások zajlanak, amik könnyen magával ránthatják az embert akár a képzelet világába is, de ne feledkezzünk el arról, hogy az említett holdak felszínein nagyon hideg van, nincs légkörük és nagyon kevés energiát kapnak a Naptól. 1.4 Élet a Szaturnuszon és a holdjain A szituáció hasonló, mint a Jupiter esetében. A Szaturnusz legtöbb holdja (például a Mimas, Thety, Rhea) kihalt, sziklás holdak, egy részük pedig szabálytalan alakú (Pan, Helene, Pandora). Két holdja azonban az élet keresése szempontjából nagyon izgalmas, ezek az Enceladus és a Titan. Az Enceladus felfedezése azért volt rendkívül meglepő, mert a hold déli pólusán vízfelszabadulás zajlik gejzírek formájában másodperceinkben is. Gejzírek lövellnek az űrbe, amely arról ad felvilágosítást, hogy a bolygóméretű hold belsejében a víz folyékony, ami roppant érdekes, hiszen a Naptól éppen csak annyi energiát kap, hogy ne legyen a hold átlaghőmérséklete az abszolút nulla közelében. A forgatókönyv természetesen ugyanaz: ahol víz van, feltételeznek 3

4 életet is, azonban ahogyan a 35 fényperccel közelebb lévő Jupiter holdjait sem ismerjük, úgy a Szaturnusz holdjairól sincs igazán objektív képünk. Tudjuk, hogy néznek ki, hogy mekkorák és milyen lehet a felszínük, de több információnk nincs. A Szaturnuszról készült fotók alapján megállapították, hogy az Enceladusból kiszabadult vízjég a Szaturnusz köré gyülemlett létrehozva egy halovány gyűrűt. Ez minden, amit eddig biztosra tudnunk. Valószínűleg túlnyomás uralkodik a hold belsejében, ami a hőmérséklet emelésével is jár, ez viszont folyamatosan csökken. Logikusan gondolkozva a jégtakaró alatt egyszer olyan forró lehetett a víz, hogy abban nem élhetett volna semmi, az evolúció pedig nem ad elég időt ahhoz, hogy egy ilyen kihűlés után élet alakuljon ki odalent. A Titan pedig az Enceladus ellentéte minden értelemben. Itt már járt űrszonda, de semmit nem látott csak metántavakat és vöröses-narancs árnyalatú, kihalt vidéket. Itt a hőmérséklet annyira alacsony, hogy a gáz megfagy, és tavakba gyűlve kicsapódik. Ha közelebb lenne a Naphoz, ezek a tavak elpárolognának és vastag, bűzös és mérgező szmoggal töltenék meg a légkört, mérgező közegben pedig nem alakul ki élet, mert az ellent mondana a kémiának. 2. Bibliai megközelítés Ha a Biblia logikai rendszerét vesszük alapul, a válasz az lenne, hogy nagy valószínűséggel Isten nem teremtett más világokat. Ez egy nagyon merész kijelentés, hiszen az emberek többsége az Univerzum méreteivel és a galaxisok sokaságával szokott érvelni, amit természetesen nem hagyhatunk figyelmen kívül. Valóban megszámlálhatatlan csillag, égitest kering tova az űrben, de a bizonyíték hiánya az életre nem bizonyíték az életre. A Biblia nem beszél más világok élőlényeiről, csak is kizárólag a Földről, ill. az angyalokról. A teremtés könyvében is csak a Földre összpontosít a Biblia, a csillagokat is csak úgy mellékesen jegyzi meg, hogy vannak. Tudjuk, hogy van az első ég, amely a bolygónk atmoszférája, egy második ég, amely az űr, a kozmosz, és egy harmadik, amely bizonyosan a menny. Az egek között közlekedő élőlények az angyalok, mást viszont nem említ a könyv, amelyből két dologra lehet egyenest következtetni: az egyik, hogy a Biblia szerint nincsenek a Földön kívül élőlények, a másik pedig, hogy nem fontosak az üdvözítésünk szempontjából. Mindkettő egy ésszerű magyarázat lenne, azonban a Biblia rengeteg olyan tudományos dologról ad felvilágosítást, amely szintén nem fontos az üdvözítésünk szempontjából (legalábbis egy tudományokkal nem foglalkozó szempontjából), például, hogy megszámlálhatatlan sokaságú csillag van az égen (égben), hogy a levegőnek súlya van és, hogy a fajokat nem lehet keresztezni. A Biblia rengeteg olyan információt közöl velünk, amely csak Istentől származhat, ha számba vesszük azt, amikor az 4

5 adott könyv íródott. Ha a Biblia közölné velünk, hogy vannak más népes bolygók is, valószínűleg nagyon nagy hatással lenne a földi emberek pszichés kifejeződésére, amely igenis rendkívül fontos lenne az üdvözítésünk szempontjából. Ha legalább a teremtés könyve bizonyítaná a földönkívüliek létezését, akkor lehetne a kérdésre adekvát választ adni, de egyelőre a Biblia is csak annyit mond, hogy csak mi vagyunk, az ég csillagai pedig legyenek meghatározói a napoknak és az ünnepeknek. Régen is felhasználták a hajósok a csillagok helyzetét a tájékozódáshoz, Ádám és Éva érzékszervei pedig sokkal fejlettebbek voltak, mint akár éve. Persze az evolúciós feltevés után feltételezhetnénk azt is, hogy értelmes lények nem, de baktérium típusú élet akár lehetne, másol is. Erre a válasz megint csak az, hogy mi nem látunk el 12 milliárd fényévre, így ez megválaszolhatatlan. Evolúciós szempontból lehet, bibliai szempontból pedig a baktériumoknak is csak akkor lenne értelme, ha egy körforgás (például nitrogén) részét alkotnák, mint a Földön. Önmagukban a baktériumoknak semmi értelme és bibliai értelemben nem is élőlények. A Biblia egyébként nem meglepő módon a földönkívüliek ellen beszél abban az igében, ahol azt mondja, hogy az ég majd eltakarodék, amint a papírtekercset összehajtják. Ebből először talán az Univerzum tágulása utána zsugorodása majd összecsapódása juthatna az eszünkbe, de nem tudjuk pontosan, hogy mit jelent. Értelmezhetjük úgy is, hogy a Nap mérete megnő és lefújja a légkört, de égnek nevezi az űrt is, tehát Isten akár meg is semmisítheti az egész kozmoszt, amit teremtett, és ahogy meg is jósolja. Itt felmerül a kérdés, hogy ha ez így van, akkor a földönkívülieket miért ölné meg Isten az Éden kertben történt bűneset miatt? Természetesen egy 20 milliárd fényévre lévő idegen élőlénynek ehhez semmi köze, ez Istent rossz fényben tüntetné fel, mert ez igazságtalanság lenne. Az idegenekkel kapcsolatos vitákban szokás felhozni az 1Kor 4,9 igét, amit nemes egyszerűséggel csak úgy szoktak idézgetni, hogy látványosságai lettünk a világegyetemnek. Az érvelés azért nem helyes, mert a valódi igei részlet úgy szól, hogy látványossága lettünk a világnak, nem pedig világegyetemnek. A teljes igének pedig sem önmagában, sem pedig más igével párosítva semmi köze sincs a tulajdonképpeni kozmoszhoz, mert itt az apostolok munkásságáról van szó, amely olyan fontos, hogy nem csak az egész világon, de még az angyalok körében is látványosság hiszen az angyalok a hívők szolgálatára lettek teremtve (Zsid 1,14). Természetesen felvetődhet a kérdés, hogy mit ír az eredeti görög? Egyrészről azokban az időkben, amikor Károli a Bibliát fordította az emberek nagyon részletesen fejezték ki magukat (amint az a Bibliában használt igeidőkben és szóhasználatban is látszódik), ezért nem valószínű, hogy a fordító hibát vétett volna fordításkor. A világmindenség, a mindenség szavak már akkor is léteztek. Ha úgy lett volna a helyes, valószínűleg ezeket a szavakat használta 5

6 volna a sima világ helyett, de ezt nehéz korrektül megállapítani, mivel a nyelvünk folyamatosan újul és változik. Valószínűleg ez a szó tényleg csak annyit jelent, hogy egyszerűen mindenhol. Másodsorban, ha valóban azt is jelentené a világ -ra használt eredeti görög szó, hogy világmindenség, akkor is csak az angyalokkal hozható az ige összefüggésbe, hiszen nem minden angyal tartózkodik a Földön, hanem szerte szét lehetnek a kozmoszban is és a mennyben is. 3. Egyéb lehetőségek Miután sehogy nem tudták az emberek bebizonyítani a földönkívüliek-, ill. a marslakók létezését megjelentek olyan közösségek, amely közösség tagjai merésze módon, szabadon eresztették a fantáziájukat és tudományos fantasztikumot kreáltak a kérdésből. Ők a conteok. Tudománytalan állításaikat sokan elfogadják, amely csupán annak a következménye, hogy az ő állításaikat nem lehet sem cáfolni sem bizonyítani. Ilyen állítások például, hogy mi mind csak egy mátrixban-, egy álomban élünk, sosem ébredhetünk fel, a sorsunk pedig predesztinált. Nincs felsőbb hatalom, amit istennek lehet nevezni, ugyanis az élet magvait milliárd évekkel ezelőtt prométeusz ültette el a földi talajban. A conteok intenzíven keresik a válaszokat a tudománytalan fantasztikum lehetőségeit kihasználva. Az ő válaszaik annyira egyszerűek, mint a matematikában egy pont vagy egy vonal, de megcáfolni annyira nehéz, mint a matematikában a pont vagy a vonal definícióját önállóan, segítség nélkül egy rossz matekosnak meghatározni. Napjaink szinte minden UFO-s beszámolójának a visszhangját nekik köszönhetjük, ugyanis a kicsiny híreket felkapják és a hír-toplista élére helyezik, aláhamisított, kiszínezett változatban. A conteok közösség tagjai annyira intenzívek, hogy olykor azt is elhiszik magukról, hogy egy párhuzamos univerzumból jöttek, akik pedig ezt nem hiszik el, egyszerűen materialistának van leírva, akik ezeket nem érthetik meg. Áltudományokat terjesztenek és nem bibliai dolgokban hisznek (Jézust bedrogozva feszítették meg, de valójában egy Ő egy űrlény volt), amiknek sajnos nagyon messzi hangot is adnak. A legelterjedtebb UFO teóriájuk a kerek gépekhez kötődik, amelyek ugyanis napjaink elsőszámú azonosítatlan járműveivé váltak a köznép szemében, pedig kerek gépek létezéséről már régóta tudunk. Főleg a katonaságban használatosak az áramvonalas tulajdonságuk miatt. [1] A sugárhajtás feltalálása előtt és után is sok kerek alakú gépet terveztek meg és adtak magánpiacra a katonaságnál, azon egyszerű oknál fogva, hogy a kerek alakkal, sokkal könnyebb leküzdeni a légellenállást és sokkal biztosabban lehet áramvonalasítani a repülőgépet. A 6

7 hadviselés nyilvánvalóan fényévekkel a civil előtt jár technikában és felszereltségben. Ahogyan fejlődik a technikájuk, úgy engedik ki a náluk már elavultnak számító technológiát, amelyre jó példa a Google GPS műhold-alapú navigációs rendszere, amely sokáig csak a katonaságnál volt elérhető radar néven. Mára bebizonyosodott az is, hogy feltalálták, illetve kísérleteznek az elektrogravitációs meghajtással, melynek lényege, hogy a meghajtott repülő minden részecskéjét az elektromosság hajt. Ebben az állapotban más fizikai törvények érvényesek, vagyis kis csalással el lehet tűntetni a nehézségi erőt olyan szintekig, hogy fel lehet gyorsulni egy másodperc alatt ötezerre, majd ugyanilyen hirtelenséggel meg lehet állni, mindezt anélkül, hogy az irányító meghalna a nehézségi erőtől. [2] Vitatható elektrogravitáció-kutató John Searl, egy angol elektrotechnikus ben felfedezte, hogy egy kis feszültség (vagy elektromos mozgatóerő) indukálódott gyorsan forgó fémtárgyakban. A negatív töltés kívül volt, a pozitív töltés pedig a forgás középpontja körül. Arra következtetett, hogy a szabad elektronokat kidobta a centrifugális erő, így a központban pozitív töltés maradt ben épített egy generátort, nagyjából 1 m átmérőjűt, ami ezen az elven alapult. Amikor szabad téren tesztelte, állítólag jelentős elektrosztatikus hatást hozott létre a közeli tárgyakon, amit sercegő hang és ózon illat kísért. A generátor ezután felemelkedett a földről, miközben tovább gyorsult, és kb. 17 m magasságig jutott, megszakítva a kapcsolatot a motorral. Rövid ideig ebben a magasságban lebegett, még mindig gyorsulva. Egy rózsaszínű fényudvar jelent meg körülötte, ami a körülötte levő légkör ionizáltságát jelezte. Azt is eredményezte a helyi rádióvevőkben, hogy azok saját maguktól megszólaltak. Végül, miután elért egy újabb kritikus forgási sebességet, gyorsan tovább emelkedett, és eltűnt a szem elől. [3] Több ízben láthatjuk tehát, hogy az emberiség technika fejlődése igen gyors, pedig a fenti kísérlet még csak nem is az ezredforduló után zajlódott. A conteok sajnos egyenes párhuzamba hozzák a kerek gépeket az UFO nevű, magyarra lefordítva: azonosítatlan repülő objektumokkal, pedig ezek mind azonosítva vannak, csak nem az átlagember számára. A katonaság soha 7

8 nem fogja megosztani a kutatásait, fejlesztéseit velünk és az esetleges hibáit (például egy balul sikerült kísérletet, balesetet) sem és erre, semmi esetre sem foghatjuk rá, hogy azért hallgatnak, mert UFO-t fedeztek fel. Ha felfedeztek volna már földönkívüli életet, azt rég tudnánk, hiszen erre nagyon sok nyilvános kutatóközpont is épült, amely dolgozói nagy lelkesedéssel hallgatják az eget. Vannak aztán olyan kutatások, amelyek szintén a conteok eszmefuttatásaihoz köthetőek részben. Például a déli sarkvidék területén kutatva találtak egy olyan követ, amelynek a felszínén a mikroszkópos vizsgálatokkor megkövült baktériumokat fedeztek fel. John Bradley a Georgina Állami Technológiai Intézetből készített egy tanulmányt, amiből kiderült, hogy a "kövület" valójában egy piroxén és karbonát kristály, ami természetes geológiai folyamatok eredménye, de ennek a ténynek már nem adtak az UFO hívők akkora hangot, ugyanis az rossz fényt vetett volna a logikájukra. 4. A conteok alapvető feltételezései, tanításai 4.1 Illuminati Elképzelhető, hogy van egy illuminátus szekta, amely szekta tagjai világhatalomra akarnak törni, hiszen a pénz napjainkban is megrontja az embereket, ami által a gazdagok isteneknek érzik magukat, de ezt csupán csak a farsang erejével. Az Új-Világrend már kőbe van vésve és az egyik pontja azt mondja ki, hogy a népességet 500 millió főre kell korlátozni. Ennek az egésznek az alapja a túlnépesedés problémája. Valóban vannak gondok a termőföldekkel, de a Föld teljes lakossága elférne a floridai félszigeten, tehát itt megint csak a társadalmi berendezkedésekben kellene keresni a problémákat, amelyek kiiktatásával valószínűleg a túlnépesedési probléma is megoldódna. 4.2 Védőoltásokban "elrejtett" élettartamot csökkentő vegyi anyagok Ennek a jelenléte akár még tény is lehet(ne), de van vele pár nyilvánvaló probléma. Először is ez egy fel nem fedezett jelenség, másodszor ahhoz, hogy egy méreg azonnali mutációk nélkül 8

9 életminőség csökkenést tudjon okozni, amiből majd következne a rövidített élettartam, az említett méregnek a halálunkig a testünkben kéne lennie ahhoz, hogy ne szűnjön meg a hatása. Ugyanis ilyen vegyszert kéne kitalálni ahhoz, hogy a sejtek élettartamát minden osztódás után lecsökkentse - mivel a testi sejtek osztódnak, az emberi test kb. 8 évente teljesen megújul. Az ember anyagcseréje pedig minden vegyi anyagot eltávolít a szervezetből. Amit nem sikerül, az halálos mutációkat, rákot- és rövidebb-hosszabb időn belül észrevehető elváltozásokat és halált okoz. Lappangani pedig csak mikroorganizmusok tudnak, a mérgek beépülhetnek a szervezetbe, de lebomlanak, illetve vizsgálatokkal kimutathatóak. 4.3 Chemtrail Az előbbi problémára találták ki a chemtrail jelenséget, amely arról szól, hogy repülőgépek nehézfémet permeteznek lakott területre. A kémiai csík egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy nem oldódik fel a légkörben, ezért órákon keresztül látható marad, amíg le nem ülepszik. A történet jelen esetben sem bonyolultabb: a nehézfémeket az ember belélegzi és ez tüdőszöveti károsodást okoz. Itt megint logikai hibák vannak, ugyanis miért kellene kémiai csíkokat húzni az égre, amikor minden nap használunk dezodorokat? Ezekben a stiftekben aluminium-klorid van, ami a hónaljra kenve ugyanúgy bejut a véráramba és később Alzheimer-kórt okoz. Ezt ki lehet küszöbölni azzal, hogy minél több irányból van támadva egy ember annál rövidebb ideig marad életben. De amíg nincs bizonyítva az állítás, tehát, amíg nem biztos a chemtrail addig hiba és még veszélyes is ezt biztosra hangoztatni. Chemtrail előfordulhat, de miután egy repülő légi csíkot hagyott maga után, nem tudjuk jó ideig eldönteni, hogy az kondenzcsík vagy kémiai csík. Márpedig az emberek többsége nem arról híres, hogy biztosra menne. 4.4 Milyen fényt lát a haldokló az alagút végén? Erre általánosan több elképzelés született. A legelterjedtebb az, hogy, amikor egy baba megszületik, akkor a sötétből a világosba kerül és a szülőcsatornán való áthaladásra emlékszik a halála beálltakor. Ez az elmélet azonban kudarcot vall egy farfekvéses vagy császármetszéssel született baba esetében, akik nem láthatnak alagutat. További probléma az, hogy a születés folyamata alatt a baba szemei végig csukva vannak mintegy védve a szemeit a szülőcsatornán való áthaladás okozta bántalmaktól. Születésünkkor pedig a tarkónk születik meg először, aztán a homlok és csak utána a szem. Nekünk nincs módunk alagutat látni a születésünk pillanatában, mert ha ki is nyitnánk a szemünket, akkor is csak a sötét anyaméhet látnánk maximum. A valódi magyarázat ennél talán sokkal egyszerűbb, de a conteoknak ez nem tetszik, mert kevésbé fantasztikus is. Az ember általában arról képzelődik-, hallucinál-, álmodik a leges legtöbbet, amit megtanult sztereotípiának. Régen sok volt a bánya, sok volt az alagút és sokan el 9

10 is tévedtek akár munka közben is. Amikor az ember meglátta a fényt az alagút végén, akkor nyilván megörült, hiszen megmenekült és ez szálló igévé vált az emberek között. Sokszor lehet hallani, de csak egy-két dologhoz lehet kötni és az emberek megtanulták, hogy például a halálhoz is kötni lehet vizuálisan. A haldoklás patofiziológiája rendkívül sokoldalú és valószínűleg az előbb elmondottak képezik az alapján a történéseknek. Egy haldokló ember agya leállóban van az oxigénhiány miatt. Az agy anoxia tűrő képessége 3-5 perc, így ha ezen belül nem kezdünk újraélesztést, agykárosodással kell számolni. Az öt percen túli halott ember vére már savas kémhatású, amely az agyi folyamatokat teljesen tönkreteszi, illetve a pangó vér tápanyag tartalma is egyre fogyóban van olyankor, hiszen nincs tápanyag utánpótlás. A halott ember agya tehát 5 percen belül teljesen összeomlik. Ez idő alatt nagyon erősek a hallucinációs tevékenységek az agyon belüli kémiai változások miatt, hiszen elkezd az agy belső környezete az élettel összeegyeztethetetlenné válni. Nagyon nagy valószínűséggel az életben megtanult sztereotípiák csapódnak ki egy-egy hallucinálás alatt és ez lehet az alagút is, vagy éppen egy angyal, sátán vagy az életünk szerelme. A hallucinációknak az a magyarázata, hogy minden információ, ami minket alkot, az idegsejtekben van lekódolva a tudomány számára még érthetetlen módon. A kémiai változások megzavarják az információk lekódolásának a minőségét, ezáltal, ha a haldoklás folyamata egy egészséges, eszméleténél lévő emberben zajlana le, csak azt látnánk, ahogyan percről percre megőrül, és egyre koordinálatlanabbá válik, majd pedig meghal. Ha lehetséges lenne újraéleszteni egy fél éves halottat, az is mindenre emlékezne, mert az, ami valaha az ő személyisége volt még az agyában lenne lekódolva, csak elő kéne hívnia az idegsejteknek az információt. Ez az elméleti bizonyítéka annak, hogy a testünkben nem szellem és lélek munkálkodik, csupán a materialista kémia és biológia ma még érthetetlenül és csodálatosan bonyolult kavalkádja. 4.5 Sokan vallják, hogy van élet a halál után, de ennek van alapja? A Földön több ezer vallás létezik és egy nagy hányada bizony azt vallja, hogy az élet nem múlik el a teljes halál beálltával sem. Például a Hindu vallás a reinkarnációt vallja, de számos más vallás (Krisna, Vietnámi Budhista, Arab, Kínai és még sok más) szintén azt mondja, hogy van élet a halál után. Az ókori Egyiptomban is a halott fáraó mellé pakolták az értékes holmijait, hogy jó dolga legyen a túlvilágon. Ez a vallási nézet már évezredek óta bevett félremagyarázás és az élettel összeegyeztethetetlen tudományos ellentmondás. Az alapja ennek az egésznek az, hogy az emberek nem igazán értik, mit jelent elmúlni. A születést talán még fel tudják fogni agyilag, mert már megfigyelték a magzat teljes fejlődését, de ez minden. Arra to- 10

11 vábbra sem tudnak válaszolni még az evolúció hívők sem, hogy a tudat hogyan tudott ugrásszerűen ilyen magas szintet elérni az állatokéhoz képest és arra sem, hogy honnan jön a tudat? Mi a tudat? Mi az információ, ami az egész alapja? A tudat csupán kémiai reakciók milliárdjai az agyban, amit az információ vezérel. Nincs rá evolúciós magyarázat, mert ez már olyan magas szintű szerveződés! A Bibliai magyarázata a tudatnak és az információnak az, hogy Isten megteremtette. Az emberek a születést tehát (talán) megértik, de az elmúlást nem, ezért találták ki, hogy van élet a halál után, ami rendkívül ellent mondásos, hiszen valami vagy él vagy nem. Nincs szellemvilág a halál után a Biblia szerint, de még az evolúció is azt tanítja, hogy semmivé válunk. A Biblia számos helye utal arra, hogy semmivé válunk (Préd 3,19, Préd 9,7-8 ; 12, Préd 12,9-10, Jób 34,15-16, Zsolt 94,17, Zsolt 115,17, Ézs 38,18-19, 1Móz 3,19, Jn 5,28-29, 1Thess 4,16, Jel 20,5-6), ha Isten nem támaszt föl. A Jób 14,10-12-ig pontosan erről beszél. Az elmúlás egy pontosan ugyanolyan paradox gondolatmenet, mint az, amikor Isten azt állítja magáról, hogy Ő mindig volt és mindig lesz. Természetesen ez időben lehetetlen, mert idő nem volt mindig, de másképpen ezt nem lehet kinyilatkoztatni. Az emberi elme és egészének elmúlása tehát az agyunk és a benne lévő kémiai anyagok egy olyan átszerveződése, amelynek végeredményül újra porrá leszünk, amiből az Úr teremtett. [1] és Google képek a AV találatok alapján, ill. [2] [3] 11

Véletlen vagy előre meghatározott

Véletlen vagy előre meghatározott Véletlen vagy előre meghatározott Amikor fejlődésről beszélünk, vagy tágabb értelemben a világban lezajló folyamatokról, akkor mindig felmerül az a filozófiai kérdés, hogy a jelenségek, történések vajon

Részletesebben

Az élet keresése a Naprendszerben

Az élet keresése a Naprendszerben II/1. FEJEZET Az élet keresése a Naprendszerben 1. rész: Helyzetáttekintés Arra az egyszerû, de nagyon fontos kérdésre, hogy van-e vagy volt-e élet a Földön kívül valahol máshol is a Naprendszerben, évszázadok

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Tehetséggondozás a munkahelyen

Tehetséggondozás a munkahelyen Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos vagy több területén az átlagosat

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

A Naprendszeri Változások Kivonat Richard Hoagland & David Wilcock irásából Sári Izabella fordításába

A Naprendszeri Változások Kivonat Richard Hoagland & David Wilcock irásából Sári Izabella fordításába A Naprendszeri Változások Kivonat Richard Hoagland & David Wilcock irásából Sári Izabella fordításába A Naprendszeri Változások Kivonat Richard Hoagland & David Wilcock irásából Sári Izabella fordításában

Részletesebben

Varga András. Õsi magyar nyelvtan

Varga András. Õsi magyar nyelvtan Varga András Õsi magyar nyelvtan Õsi magyar nyelvtan Tartalomjegyzék Õsi magyar nyelvtan...1 Bevezetõ...1 Mi a probléma az indogermán nyelvelemzõ készlettel?...1 Alá és fölérendelt mondatok...1 Az egész

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

A Földtől a Világegyetemig From Earth to the Universe

A Földtől a Világegyetemig From Earth to the Universe A Földtől a Világegyetemig From Earth to the Universe Hungarian narration: Hungarian translation: Consultant: Recording: Editing and post production: Klári Varga András Szepesi, Borbála Kulin György Zajácz,

Részletesebben

szépségének törvényszerűsége mindenhol ugyanaz. (Az idő is csak azoknak létezik, akik érzékelik az elmúlást, részekre tudják osztani.

szépségének törvényszerűsége mindenhol ugyanaz. (Az idő is csak azoknak létezik, akik érzékelik az elmúlást, részekre tudják osztani. A Szép Misztériuma Ha van a szépnek misztériuma, mintha a logika határán kívül lenne, az érzelem javára. Magyarázatát viszont mindenki a filozófiától várja. Elő is kerül az Igazság reális fényében... Akárhogy

Részletesebben

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról PAPP ZSOLT Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról Összefoglalás A nehéz sorsú, hajléktalanszállón lakó, AIDS betegségének állandó fenyegetettségében élő szerző a halálról, félelmeiről,

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

Elektromágneses sugárözönben élünk

Elektromágneses sugárözönben élünk Elektromágneses sugárözönben élünk Az Életet a Nap, a civilizációnkat a Tűz sugarainak köszönhetjük. - Ha anya helyett egy isten nyitotta föl szemed, akkor a halálos éjben mindenütt tűz, tűz lobog fel,

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója - Amikor megterveztük ezt a Szakmai disputát, akkor úgy látszott,

Részletesebben

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Tóth-Simon Károly Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Bevezetés Különböző hivatalos nyomtatványokon rendszeresen rákérdeznek a családi állapotunkra. Az önéletrajzunkban is hivatkozunk

Részletesebben

http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval

http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval Köznevelés, 2011. junius 17. Interjú Ameddig telik tőlem, teszem a dolgomat - Beszélgetés

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

A Teremtés Negyedik könyv

A Teremtés Negyedik könyv Vlagyimir Megre A Teremtés Negyedik könyv 2008 A KERÍTÉS Na, hát legelőször is, ugye, legelőször természetesen be kell a telket keríteni. Mert amikor az építkezéshez szükséges anyagokat kezdi az ember

Részletesebben

Idő és tér. Idő és tér. Tartalom. Megjegyzés

Idő és tér. Idő és tér. Tartalom. Megjegyzés Tartalom Az idő és tér fogalma és legfontosabb sajátosságaik. Megjegyzés Ez egy rövid, de meglehetősen elvont téma. Annyiból érdekes, hogy tér és idő a világunk legalapvetőbb jellemzői, és mindannyian

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 3. Elemi és összetett érvelések

Érveléstechnika-logika 3. Elemi és összetett érvelések Érveléstechnika-logika 3. Elemi és összetett érvelések Összetett érvelések Hosszabb szövegekben vagy beszédekben számos esetben találkozunk összetett érvelésekkel. (Lásd előző dián a 22-es csapdájának

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

A Kosban Majdnem állandó szexuális izgalom. Korai erotikus tapasztalatok. Erőszakos cselekedetek a fizikai szerelmi aktusban.

A Kosban Majdnem állandó szexuális izgalom. Korai erotikus tapasztalatok. Erőszakos cselekedetek a fizikai szerelmi aktusban. LILITH A sumér hitvilágban Lilith a nagy magasságok szelének istennője, akit gonoszsága miatt száműztek az édenkertből. A világ teremtésében játszott szerepe azonban nem tisztázott. Az ókori Keleten keveréklényként

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

Dr. Grandpierre Atilla A Kozmikus Tudat 2. rész.

Dr. Grandpierre Atilla A Kozmikus Tudat 2. rész. Dr. Grandpierre Atilla A Kozmikus Tudat 2. rész. Az előző részben a tudat elméletét arra a felismerésre építettük, hogy az öntudat kulcseleme a döntéshozatal. Kimutattuk, hogy a sejtek az egysejtűek, a

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész 1 Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész Gyakran szívesebben hallunk egy hagyományról, mint az utolsó szellemi kiáradásról.

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Ez a címe annak a kutatási programnak, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban, Légmán Anna szociológus vezetésével mutatja be, hogyan jelennek

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

A településrendezési tervek fejlesztési összefüggései A tervezési program és a területek adottságai Annak idején, a 80-as években, s különösen az önkormányzati rendszer létrejötte után rendszeres és erőteljes

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ Második esély típusú intézmények és programjaik Az Equal program keretén belül szervezett Fiatalok Tematikus Hálózat megbízásából a tanulmány szerzői arra vállalkoztak, hogy átfogó

Részletesebben

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL 23 FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN A tanulmány egy 2008-as vizsgálat eredményei 1 alapján mutatja be a szakiskolai tanulók szociális összetételét, iskolai kudarcait és az azokra adott iskolai

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? 1. oldal Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? Nagy Erika, 2013 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.)

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.) Az individuálpszichológia megjelenése a nevelési tanácsadói munkában avagy: ˇBirtokba venni a Napot nem elég, ha nem tudjuk másoknak is odaadni. Készítette: Kolozsvári Katalin pszichopedagógus Óvodai intézményünkben

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Isten! Add törvényeidet a királynak... Zsolt 72,1 Érdekes kérés: szerintem egyszerre jó

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról

Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról Középületek kritikai elemzése írta: Hory Gergely 2011. június 10. Jelen tanulmány témája az egyetemi

Részletesebben

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM?

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? Kizárólag ingatlan eladóknak szóló tanulmány! MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? - avagy honnan tudjuk, mikor adjuk túl olcsón és mikor túl drágán? - Ismerje meg azt a módszert, mellyel lézer pontossággal

Részletesebben

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig. vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk

Részletesebben

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött

Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött KÖNYVTÁR Szatmári Jánosné Egy könyvtárostanár töprengése a dobozok fölött 1985-ben kerültem a Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskolába. Iskolánk abban az évben költözött át a Vas utcából a VII. kerületbe,

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Mágia. Varázslatok. Isteni mágia

Mágia. Varázslatok. Isteni mágia Mágia Mivel a mágia úgymond megszűnt a világban mikor egy nagyhatalmú mágus isten akart lenni minden mágikus tudást magába szívót hogy beférkőzőn az istenek panteonjába. Ekkor vette kezdetét az istenek

Részletesebben

Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom.

Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom. Tartalom Kamasz vagyok 4 Hát a fiúk? Miért olyanok még mindig, mint a gyerekek? 6 Mi történik a pubertás során? 8 És mik azok a hormonok? 10 Szôr, szôr, és megint csak szôr! 12 Nagy mell, kis mell 14 Egy

Részletesebben

TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN

TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Dr. Va rga Á dá m mb. oktató Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék, Közigazgatási Jogi Tanszék Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Bevezetés Van egy

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

A Spirituális Sátánizmus helye a Sátánista halmazban.

A Spirituális Sátánizmus helye a Sátánista halmazban. A Spirituális Sátánizmus helye a Sátánista halmazban. írta: Nubemhet 2014. 1 Mind jól tudjuk, hogy általánosságban véve a Sátánizmus egy nagy halmaz, amely többféle irányzattal rendelkezik. Joggal adódik

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Meghívottak: Vörös Attila FEV IX Zrt. elnök-vezérigazgatója, dr. Kovács József FESZ Kft. igazgatója, Szilágyi Zsolt képviselő.

Meghívottak: Vörös Attila FEV IX Zrt. elnök-vezérigazgatója, dr. Kovács József FESZ Kft. igazgatója, Szilágyi Zsolt képviselő. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Gazdasági Bizottság Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság 2015. január 28-án 17.00 órakor tartott rendes üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

ISKOLA - GYERMEKJÓLÉT. Készült a Phare támogatásával a Humán Fejlesztők Kollégiuma Regionális Forrásközpont megbízásából

ISKOLA - GYERMEKJÓLÉT. Készült a Phare támogatásával a Humán Fejlesztők Kollégiuma Regionális Forrásközpont megbízásából ISKOLA - GYERMEKJÓLÉT Készült a Phare támogatásával a Humán Fejlesztők Kollégiuma Regionális Forrásközpont megbízásából Debrecen megyei jogú város Önkormányzata szociális bizottsága 1995 áprilisában megtárgyalta

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

Kísérlet helyszíne: Jegyzőkönyv forrása: magnószalag

Kísérlet helyszíne: Jegyzőkönyv forrása: magnószalag Azonosító szám: PA-980308a Téma: Kommunikációs partner neve: A reticuli faj biológiája Kommunikációs partner Ghopal faji besorolása: Ganümeda expler EBS-A2a Kísérlet dátuma: 1998. márc. 08. Közvetítő alany:

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

A zavaró fényeket azok létrejötte szerint egy kicsit másként is megmagyarázhatjuk: zavaró fénynek

A zavaró fényeket azok létrejötte szerint egy kicsit másként is megmagyarázhatjuk: zavaró fénynek Látnak-e még csillagot utódaink? Kolláth Zoltán Száz évvel ezelőtt a címben feltett kérdés értelmét nem igazán értették volna eleink. Pedig akkor már elindult az a folyamat, amely az éjszakai égbolt folytonos

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. képviselő. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendeket tárgyalja meg a testület.

JEGYZŐKÖNYV. képviselő. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendeket tárgyalja meg a testület. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 19-én 18:00 órakor az önkormányzat hivatalos helyiségében tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Szentgróti

Részletesebben