2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság. verseny : Mind Mely időponttal bezárólag:
|
|
- Egon Németh
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 17/ sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) JV díjak, egyéb elmaradások befizetése Felhívjuk az egyesületek képviselőinek figyelmét, hogy a 2016/2017-es szezon első féléves játékvezetői díjai befizetésének határideje lejárt! Kérjük az egyesületek képviselőit, hogy az Igazgatóság által kipostázott számlákon található határidőt tartsák be, mert a határidőn túli befizetés pontlevonással jár! Bankszámlaszám: OTP Az Igazgatóságunk felé lévő egyéb tartozásokat is legyenek szívesek minél hamarabb rendezni! Köszönettel: Gazdasági Osztály NYIÁB kedden és csütörtökön Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt csapatvezetőket, ügyintézőket, hogy a nyári átigazolási időszak lezárultával a Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Bizottságunk ügyfélfogadási rendje visszatér a megszokott keddi és csütörtöki napokra. Azaz szeptember 19-től Megyei Igazgatóságunkon már csak kedden és csütörtökön között lehet igazolásokkal kapcsolatos ügyintézést végezni. 2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság verseny : Mind Mely időponttal bezárólag: KELET Takarék Megyei I. osztály felnőtt 1. BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE MISKOLCZI LÁSZLÓ BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE MOLNÁR LEVENTE BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE MARICS GÁBOR BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE RÁTI GERGŐ BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE PÁLFI ISTVÁN BALKÁNYI SE SZILÁGYI KRISZTIÁN BALKÁNYI SE SZABÓ PÉTER BALKÁNYI SE LAKATOS TAMÁS GYULAHÁZA KSE TÓTH DÁVID IBRÁNY SE HORNYAI DÁVID IBRÁNY SE BOROS MÁTÉ IBRÁNY SE SZABÓ MILÁN TAMÁS
2 13. II. RÁKÓCZI FERENC S MÓDIS DÁVID II. RÁKÓCZI FERENC S BODAI KRISZTIÁN II. RÁKÓCZI FERENC S SZILÁGYI ZOLTÁN MÁNDOK VSE SZABÓ TAMÁS MÁNDOK VSE ANGYAL ÁDÁM MÁNDOK VSE ILLÉS ATTILA GYÖRGY MÁNDOK VSE HIDI NORBERT MÁTÉSZALKAI MTK LYÁH ARTÚR NAGYHALÁSZI SE LADÁNYI DÁVID NAGYHALÁSZI SE SIMON DÁNIEL NAGYHALÁSZI SE BOGNÁR ATTILA NYÍRGYULAJ KSE CZERULA ZSOLT RAKAMAZI SPARTACUS CSÁKI JÓZSEF RSE NAGYECSED PUSKÁS DÁVID RSE NAGYECSED PÓCSI BALÁZS RSE NAGYECSED SOMLYAI GÁBOR SÉNYŐ-CARNIFEX FC OLÁH DÁVID SÉNYŐ-CARNIFEX FC MAKAI ISTVÁN SÉNYŐ-CARNIFEX FC FIUMEI VIKTOR TUZSÉR SE DALLOS LÁSZLÓ TUZSÉR SE VERESS LÁSZLÓ TUZSÉR SE ZÁN KRISZTIÁN VÁSÁROSNAMÉNY SE ILLÉS PÉTER PÁL VÁSÁROSNAMÉNY SE BICSKÓ GÁBOR VÁSÁROSNAMÉNY SE HORVÁTH MÁTÉ ÁDÁM KELET Takarék Megyei I. osztály U19 1. BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE PÓR TAMÁS BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE LASKAI JÓZSEF BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE JUHÁSZ FERENC BALKÁNYI SE KÉKESI ALEX FEHÉRGYARMAT SC PATAKFALVI ZOLTÁN FEHÉRGYARMAT SC HADI BALÁZS GYULAHÁZA KSE ZAKOR ÁKOS GYULAHÁZA KSE TORMA CSABA KRISZTIÁN IBRÁNY SE DOBRÁNSZKI MILÁN MÁNDOK VSE PATIKÁS TÍBOR MÁNDOK VSE FEKA JÓZSEF MÁNDOK VSE OLÁH KÁROLY NAGYHALÁSZI SE STADLER DÁVID NAGYHALÁSZI SE CSORBA KRISZTIÁN SÁNDOR NAGYHALÁSZI SE DÓCS DÁVID NYÍRGYULAJ KSE FEDOR ISTVÁN RAKAMAZI SPARTACUS MÉSZÁROS SÁNDOR RSE NAGYECSED BAKOS ZOLTÁN RSE NAGYECSED TÓTH LÁSZLÓ SÉNYŐ-CARNIFEX FC PILIK GÁBOR GERGŐ TISZAVASVÁRI SE LAKATOS GYULA TUZSÉR SE JÓNÁS KRISZTOFER
3 23. VÁSÁROSNAMÉNY DSE ZÁN BENCE VÁSÁROSNAMÉNY DSE BUKTA DÁVID DIAMIT megyei II. osztály felnőtt 1. APAGY SPORTEGYESÜLET SVELTA ZOLTÁN APAGY SPORTEGYESÜLET MARCSEK TAMÁS APAGY SPORTEGYESÜLET HEGEDÜS DÁVID ENCSENCS SE LENGYEL LÁSZLÓ ENCSENCS SE BALOGH DÉNES ENCSENCS SE SZILÁGYI GÁBOR GÁVAVENCSELLŐI SE KOVÁCS TAMÁS GÁVAVENCSELLŐI SE BODNÁR SÁNDOR GESZTERÉD FC MARCONDES ALVES JUNIOR KÁLLÓSEMJÉN SE SZITAI ROLAND KÁLLÓSEMJÉN SE LEKA ATTILA KÓTAJ SE GUSZTI LÁSZLÓ KÓTAJ SE FERENCZI FLÓRIÁN KÓTAJ SE DIE ARISTIDE LEVELEK SE VODILLA DÁVID LEVELEK SE VASS ISTVÁN NAGYKÁLLÓI VSE ZAKOR JÁNOS NAGYKÁLLÓI VSE SIMON ISTVÁN NAGYKÁLLÓI VSE GÖNCZ BERTALAN NYÍRIBRONY SPORTSZER IMRE LÁSZLÓ NYÍRIBRONY SPORTSZER KOVÁCS ERIK DÁVID NYÍRIBRONY SPORTSZER LAKATOS PÉTER NYÍRLUGOS SE ILLÉS GERGŐ NYÍRLUGOS SE HORVÁTH JENŐ ROHOD SE SIVADÓ PÉTER TEREMI SE HAKLIK CSABA GERGŐ TEREMI SE FÁBIÁN PÉTER TISZADOB SE MEZEI KRISTÓF BENCE ÚJFEHÉRTÓ SE KÁNTOR TAMÁS ÚJFEHÉRTÓ SE SZILÁGYI ÁKOS ÚJFEHÉRTÓ SE POTYÓK JÓZSEF DIAMIT megyei II. o. U19 1. APAGY SPORTEGYESÜLET LOVAS RICHÁRD ENCSENCS SE JAKAB JÓZSEF ENCSENCS SE RADNAI DÁNIEL ENCSENCS SE MILÁK CSABA GÁVAVENCSELLŐI SE VARGA DOMINIK GESZTERÉD FC SZABÓ GERGELY GESZTERÉD FC GYŐRÖSI GERGŐ KÓTAJ SE KOVÁCS ÁKOS KÓTAJ SE NYERGES ANTAL ISTVÁN NYÍRLUGOS SE KREKK KRISTÓF NYÍRLUGOS SE SINKA MÁTÉ CSABA NYÍRLUGOS SE BALOGH PATRIK RAJMUND
4 13. ROHOD SE TÓTH BALÁZS TEREMI SE SIMON ZSOLT TEREMI SE SZIKLÁSI SZABOLCS TEREMI SE CSIKI LAJOS TEREMI SE VARGA BENCE TEREMI SE PÁL JÁNOS Nyírerdő megyei II. osztály felnőtt 1. AJAK SE MAGYAR PÉTER AJAK SE ISKI DONÁT AJAK SE ISKI TIBOR DEMECSERI VKSE BACSKAI ATTILA DOMBRÁD SE KALU BÁLINT FÉNYESLITKE SE BAKÓ GÁBOR FÉNYESLITKE SE FODOR GÁBOR KÉK SE KAMARÁS JÓZSEF LADÁNYI TORNA CLUB BÁLINT KORNÉL LADÁNYI TORNA CLUB PÉTER CSABA LADÁNYI TORNA CLUB VANTYUCH BÉLA LADÁNYI TORNA CLUB DEMETER LÁSZLÓ NYÍRKARÁSZI KSE JÁVOR PÁL NYÍRMADAI ISE DANCS ISTVÁN NYÍRMADAI ISE BENKŐ TIBOR NYÍRMADAI ISE SZIKSZAI ATTILA NYÍRMADAI ISE MÁTYUS CSABA NYÍRMADAI ISE FODOR CSABA ŐR KSE VARGA JÁNOS ŐR KSE BENKŐ JÓZSEF ŐR KSE BÉGÁNY ZSOLT ÚJDOMBRÁD SE IGNÉCZI CSABA ÚJDOMBRÁD SE CSOMBÓK CSABA ÚJDOMBRÁD SE SINKA DÁVID ÚJDOMBRÁD SE DÓCS CSABA ÚJDOMBRÁD SE LAKATOS ZOLTÁN VAJAI II. RÁKÓCZI FE SÁNDOR ANDRÁS VAJAI II. RÁKÓCZI FE SOÓS KRISZTIÁN VAJAI II. RÁKÓCZI FE KÓSA GÁBOR ZÁHONYI VSC SÉRE LEVENTE ZÁHONYI VSC KOVÁCS ISTVÁN Nyírerdő megyei II. osztály U19 1. AJAK SE MIKLÓSI ISTVÁN FÉNYESLITKE SE GYÜRE GERGELY FÉNYESLITKE SE LAKATOS ZOLTÁN FÉNYESLITKE SE PAPP GYÖRGY FÉNYESLITKE SE VINCZE ÁDÁM KÉK SE ILCSIK DÁVID KRISZTIÁN LADÁNYI TORNA CLUB BATKA JÓZSEF NYÍRKARÁSZI KSE MÉHÉSZ GERGŐ
5 9. NYÍRKARÁSZI KSE CSAHOLCZI ROLAND NYÍRKARÁSZI KSE NAGY BALÁZS NYÍRMADAI ISE KISS ERIK NYÍRMADAI ISE SELYEM ERIK NYÍRMADAI ISE PÁL MIKLÓS NYÍRMADAI ISE VÁRADI TAMÁS ŐR KSE VASS RICHÁRD ANDRÁS ŐR KSE VASZILY DÁVID ŐR KSE LAKATOS RAJMUND PÁTROHAI LSE NAGY DOMINIK LÁSZLÓ TISZAKANYÁR SE NAGY FLÓRIÁN ÚJDOMBRÁD SE BALOGH ANDRÁS ÚJDOMBRÁD SE HORVÁTH RENÁTÓ VAJAI II. RÁKÓCZI FE NAGY BENCE VAJAI II. RÁKÓCZI FE HORVÁTH BARNA ROLAND ZÁHONYI VSC BÁDER ATTILA ZÁHONYI VSC HORVÁTH FLÓRIÁN ZÁHONYI VSC ORBÁN GERGŐ ZÁHONYI VSC CSERNYU LEVENTE Kelet-Magyarország megyei II. osztály felnőtt 1. BEREGDARÓC SE VARGA GÁBOR CSENGER FC MONA ÁRPÁD CSENGER FC JUHÁSZ NORBERT CSENGER FC ILBÁN MIHÁLY CSENGER FC PINTYE NORBERT MILOTA SE BUNNA ISTVÁN NÁBRÁD SE MERCZ JÁNOS NÁBRÁD SE PÁSZTOR LEVENTE NAGYDOBOSI LSE ONDER GÁBOR NAGYDOBOSI LSE BAJNAI MIKLÓS NYÍRCSAHOLY USE ILKU TAMÁS NYÍRCSAHOLY USE BALOGH ZSOLT NYÍRMEGGYES SPORTK PALCSÁK NORBERT SZATMÁRCSEKE KSE BŐNYEI BERTALAN SZATMÁRCSEKE KSE VARGA ZOLTÁN TARPA SC KUSNYIR ERIK TISZAKÓRÓD SE CSÁSZÁR PÉTER TISZAKÓRÓD SE FARKAS ZOLTÁN LÁSZLÓ TISZAKÓRÓD SE ALGÁCS DÁVID TISZTABEREK SE RUDNÁK NORBERT TISZTABEREK SE LÁZÁR RÓBERT TISZTABEREK SE SZABÓ ANTAL TISZTABEREK SE MOLNÁR ROLAND TYUKOD FC FEKA JÁNOS Kelet-Magyarország megyei II. osztály U19 1. BEREGDARÓC SE HUZINA MÁRTON CSENGER FC SZENES JÁNOS
6 3. MÉRK-VÁLLAJ NSE RUHA OSZKÁR MILOTA SE FÜLÖP JÓZSEF NÁBRÁD SE TURAI ÁDÁM NÁBRÁD SE PIROS DÁVID NAGYDOBOSI LSE ZAKOR JÓZSEF NAGYDOBOSI LSE SEBESTYÉN GYULA BENCE NAGYDOBOSI LSE JÓNI ANDRÁS DÁNIEL NYÍRCSAHOLY USE GERGELY SZABOLCS NYÍRCSAHOLY USE FARKAS TAMÁS NYÍRMEGGYES SK TAKÁCS SÁNDOR KRISZTIÁN SZATMÁRCSEKE KSE BOZSÁNYI DÁVID TISZAKÓRÓD SE KANALAS JÁNOS TISZAKÓRÓD SE SZABÓ GERGŐ TISZAKÓRÓD SE MAJOROS MÁRKÓ LÁSZLÓ TISZTABEREK SE GERGELY LÁSZLÓ TISZTABEREK SE LUKÁCS BOTOND JÓZSEF Megyei III. o. Szabolcs csoport 1. BUJ SE TÓTH ISTVÁN IBRÁNY SE II FERENCZI TAMÁS IBRÁNY SE II OLÁH GÁBOR GUSZTÁV KÁLMÁNHÁZA SE ERDEI GÁBOR KÁLMÁNHÁZA SE HIRKA TAMÁS NYÍRPAZONY SE BAKOS CSABA NYÍRPAZONY SE TÓTH MÁTÉ SE BASHALOM ZNAMECZ ZOLTÁN SE BASHALOM KÓKA MIHÁLY JÓZSEF SE BASHALOM ÁDÁM JÓZSEF TISZABERCEL SE POLYÁK LAJOS TISZAESZLÁR SE PETRUSKA PÉTER GYÖRGY TISZALÖK VSE KISS TIBOR TISZALÖK VSE BALOGH ATTILA TISZALÖK VSE PUNCSÁK CSABA Megyei III. o. Nyírség csoport 1. BIRI SE SERES KONRÁD BIRI SE BARCSIK JÁNOS BOGÁT 2000 TC DICZKÓ ISTVÁN KRISZTIÁN BÖKÖNY SE BUCSKU PÉTER NAPKORI SZABADIDŐ SE SIPOS JÁNOS NAPKORI SZABADIDŐ SE OLÁH SÁNDOR NAPKORI SZABADIDŐ SE BAKOS JÓZSEF NYÍRCSÁSZÁRI FUTBALL DAJKA JÁNOS NYÍRGYULAJ KSE II BAKRÓ ATTILA NYÍRMIHÁLYDI SE OCSKÓ TAMÁS PENÉSZLEKI SE NOVÁK TAMÁS PIRICSE SE MILÁK MIKLÓS PIRICSE SE BÉCSI ZOLTÁN PIRICSE SE RÉZMŰVES ISTVÁN NICOLAS
7 Megyei III. o. Szatmár csoport 1. HODÁSZI SBK GULYÁS KRISZTIÁN KÖZSÉGI SE NYÍRTÉT SOÓS GÁBOR KÖZSÉGI SE NYÍRTÉT SOÓS ISTVÁN DÁNIEL LASKODI LABDARUGÓ EG MÉSZÁROS MÁTÉ ÓPÁLYI KSE LUPCSA JÓZSEF PETNEHÁZA SE ÉLES TAMÁS PETNEHÁZA SE SZILÁGYI SÁNDOR SZÉKELYI SPORTEGYESÜ PATÁLY ATTILA GYULA TUNYOGMATOLCSI SE DELI LÁSZLÓ TUNYOGMATOLCSI SE VADÁSZ TIBOR VITKA SE BODÓ IMRE Megyei III. o. Rétköz csoport 1. ANARCS SE KOVÁCS CSABA ANARCS SE DRABIK KÁROLY ISTVÁN ANARCS SE SERÉNY MÁRK BARABÁS SE SZEGEDI ATTILA BARABÁS SE LAKATOS LEVENTE BARABÁS SE HEGEDŰS ÁDÁM JÓZSEF BARABÁS SE HEGEDÜS GÁBOR DÖGE LSE PÁLINKÁS TAMÁS DÖGE LSE DANKÓ FERENC EPERJESKE SE VASZIL TIBOR GÉGÉNY FC LAKATOS LÁSZLÓ GÉGÉNY FC RÁDI ISTVÁN GÉGÉNY FC CSÁKI TIBOR GERGELYIUGORNYAI SE RÉKÁSI ATTILA GERGELYIUGORNYAI SE DUCSI BENCE ÁRPÁD JÉKE SC TAKÁCS JÓZSEF SZABOLCSVERESMARTI S MEGGYESI MARTIN SZABOLCSVERESMARTI S TINTÉR RENÁTÓ VARSÁNY UNIÓ FE DEÁK ATTILA VARSÁNY UNIÓ FE KOI JÓZSEF MÁTÉ VARSÁNY UNIÓ FE BÖSZÖRMÉNYI JÓZSEF Megyei III. o. Szamos csoport 1. BOTPALÁD SE SZIKSZAI ÁDÁM CÉGÉNYDÁNYÁD SE ARANYOS CSABA CSEGÖLD SE LÁZÁR JÁNOS CSENGERÚJFALU SE VINCZE ALEX CSENGERÚJFALU SE TÓTH GÁBOR HERMÁNSZEGI FC HORVÁTH JÁNOS HERMÁNSZEGI FC KALUCZI ISTVÁN JÁNKMAJTIS KSE DELLA SÁNDOR JÁNKMAJTIS KSE HOMOKI JÓZSEF JÁNKMAJTIS KSE BOTOS ZOLTÁN JÁNKMAJTIS KSE TÓTH VALENTIN JÁNKMAJTIS KSE SZABÓ DOMINIK
8 13. KISAR SE CSEREPES OTTÓ KISAR SE JÓZSA LÁSZLÓ DÁVID KISAR SE SAMU ALEX KISPALÁD SPORT CLUB FARKAS DEZSŐ PENYIGE SPORTEGYESÜL DOBOS ZOLTÁN PENYIGE SPORTEGYESÜL SZABÓ CSABA PENYIGE SPORTEGYESÜL FEJES SÁNDOR TÚRISTVÁNDI KSE JÓNI ISTVÁN TÚRISTVÁNDI KSE SANKÓ BÁLINT TÚRISTVÁNDI KSE LÁZÁR BENJAMIN U16 Keleti csoport 1. BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE PACZÁRI DÁVID FEHÉRGYARMAT SC KONDOR LEVENTE FEHÉRGYARMAT SC BEREGSZÁSZI ATTILA FEHÉRGYARMAT SC ORSÓS JÓZSEF GÖRÖG FOCISULI-KGYFC TRESZKAI ZSOLT KRISZTIÁN GÖRÖG FOCISULI-KGYFC DÉVAI DÁNIEL LEVELEK SE ELEK ÁDÁM NAGYECSED RSE SZABÓ MIKLÓS JÓZSEF NYÍRMEGGYES SPORTK KOMLÓSI MÁTÉ NYÍRMEGGYES SPORTK SEMENCKI KRISTÓF DÁNIEL TUZSÉR SE JÓNÁS ALEX VÁSÁROSNAMÉNY DSE VEZSE MARCELL U16 Nyugati csoport 1. BALKÁNYI SE TIMÁR ALEX FIATAL GYÉMÁNTOK CSATÁRI ATTILA FIATAL GYÉMÁNTOK KISS ZOLTÁN FIATAL GYÉMÁNTOK FODOR BENCE GÁVAVENCSELLŐI SE ASZTALOS PÉTER GÁVAVENCSELLŐI SE PÓTOR MÁRK GÁVAVENCSELLŐI SE VADÁSZI RAJMUND GFSE OROS OLÁH GYÖRGY GFSE OROS KORODI BENCE IBRÁNY SE DOBRÁNSZKI MILÁN IBRÁNY SE PÁPA SZABOLCS IBRÁNY SE HORNYIK BALÁZS IBRÁNY SE PAPP JÓZSEF DÁNIEL II. RÁKÓCZI FERENC S MARTON SZABOLCS II. RÁKÓCZI FERENC S HARCSA ROLAND NAGYHALÁSZI SE LAKATOS ROLAND NAGYHALÁSZI SE NAGY ROLAND SÉNYŐ-CARNIFEX FC LUKÁCS ANTAL SÉNYŐ-CARNIFEX FC FEJES JÁNOS SÉNYŐ-CARNIFEX FC HUNCSIK ÁKOS TISZAVASVÁRI SE SZARKA TIBOR TISZAVASVÁRI SE HORVÁTH DÁNIEL ZOLTÁN ÚJFEHÉRTÓ SE ARANYOS ZOLTÁN
9 U14 - I. csoport 1. BALKÁNYI SE KONCZ CSABA BALKÁNYI SE HERCZKU MÁTÉ FIATAL GYÉMÁNTOK BOGÁR MILÁN II. RÁKÓCZI FERENC S ALGÁCS MARTIN RAKAMAZI SPARTACUS GALAMBOSI KEVIN TISZALÖK VSE LAKATOS GYULA TISZALÖK VSE TÓTH ZSOLT TISZAVASVÁRI SK ROSTÁS MÁTÉ TISZAVASVÁRI SK VADÁSZ LÓRÁNT TISZAVASVÁRI SK LAKATOS DÁVID U14 - II. csoport 1. AJAK SE HOMOKI PATRIK JÁNOS AJAK SE ZOLTAI TAMÁS AJAK SE HASULYÓ ROLAND DOMBRÁD SE HOKSZ MÁTÉ FILO SE VADÁSZI LUKÁCS LÁSZLÓ GFSE OROS KÓKA PÉTER IBRÁNY SE BÉSZÉLY GERGŐ PAP SE VARGA PATRIK PAP SE KOVÁCS ANDRÁS MILÁN U14 - III. csoport 1. MÁTÉSZALKAI MTK A SZŐKE ZOLTÁN VENCEL MÁTÉSZALKAI MTK A KÓSA MÁRK VÁSÁROSNAMÉNY DSE BARANYI DÁNIEL Megyei felnőtt női bajnokság 1. NYÍRSÉG NSC NAGY BOGLÁRKA NYÍRVASVÁRI SE ALEXA KITTI Megyei Leány U15 Bajnokság 1. DOMBRÁD SE NÉMETH VIRÁG Megyei Férfi Felnőtt Futsal Bajnokság 1. GYULAHÁZA KSE BARDI GÁBOR GYULAHÁZA KSE TÓTH DÁVID NYÍRGYULAJ SPORT NON PÉNZES ÁDÁM NYÍRGYULAJ SPORT NON BAKSA CSABA NYÍRKARÁSZI KSE HORVÁTH GERGŐ NYÍRKARÁSZI KSE BANDOR JÓZSEF Időpont/helyszín módosítás: hat.szám mérkőzés osztály eredeti időpont új időpont helyszín 128/VB Oros Nagyhalász U :00 Városi Stadion 129/VB Nyírmeggyes Fényeslitke U :00 130/VB Sényő Kemecse U :00 131/VB Fiatal Gémántok Balkány U :30 Örökösföld 132/VB Újfehértó Nyíribrony megyei : II. és 13:00 133/VB Ibrány Ajak U :00
10 134/VB Tiszavasvári SE Újfehértó U :00 135/VB Mándok Levelek U :00 136/VB Záhony Baktalórántháza U :30 137/VB Penyige Szamossályi megye III későbbi időpontban Fegyelmi határozatok: szám név egyesület korosztály FSZ paragrafus eltiltás mértéke II/391 Vilman Péter Fiatal Gyémántok felnőtt 11. (2) a) 1 bajnoki II/392 Mudri Béla Nagydobos felnőtt 11. (2) a) 2 bajnoki II/393 Bíró József Nagydobos felnőtt 11. (2) a) 1 bajnoki II/394 Sajtos Norbert Ladányi TC felnőtt 11. (2) a) 1 bajnoki II/395 Tálas Attila Tiszadob felnőtt 14. (2) a) 1 bajnoki II/396 Sinka Márk Nyírlugos felnőtt 14. (2) a) 2 bajnoki II/397 Farkas Márton Sényő felnőtt 11. (2) a) 1 bajnoki II/398 Lakatos István Szakoly felnőtt 11. (2) a) 2 bajnoki II/399 Nagy Dávid Szakoly felnőtt 21. (2) a) 3 bajnoki II/400 Balogh Péter Baktalórántháza felnőtt 11. (2) a) 1 bajnoki II/402 Fedor István Nyírgyulaj U (2) a) 1 futsal II/403 Tóth Dezső Nyírgyulaj U (2) a) II/404 Tölgyfa Bálint Oros U (2) a) II/405 Szitai István Görög Focisuli U (2) b) és 16. b) től ig II/406 Setét József Tuzsér U (2) a) II/407 Zakor Milán Csaba Nagydobos U (2) a) II/408 Sipos Péter Szatmárcseke U (2) b) ig II/409 Varga Tamás Demecser U (2) a) II/410 Szilágyi Tamás Ladány TC U (2) a) II/411 Dobos Dávid Geszteréd U (2) a) II/412 Mészáros Ádám Encsencs U (2) a) II/413 Lippai László Ramocsaháza U (2) a) II/414 Sinka Dániel Tibor Szakoly U (2) a) II/415 Balogh Zsigmond Tuzsér U (2) a) Mózes III/140 Lukács Barna Szamossályi felnőtt 11. (2) a) 1 bajnoki III/141 Kiss János Anarcs felnőtt 21. (3) a) és től (2) b) ig III/143 Szűcs István Kisléta felnőtt 14. (2) a) 1 bajnoki III/144 Vadász Tamás Tunyogmatolcs felnőtt 16. a) 1 bajnoki III/145 Ősz Zoltán Gégény felnőtt 11. (2) a) 1 bajnoki III/146 Lukács András Gégény felnőtt 14. (2) a) 3 bajnoki III/147 Kiss Richárd Gégény felnőtt 11. (2) a) 1 bajnoki
11 Egy mérkőzésen kapott 5, vagy több sárga és piros lapok miatti büntetés: - II/383 II. RFSE Szakoly 3sárga, 2 piros lap Ft - II/384 Baktalórántháza VSE 5 sárga, 1 piros lap Ft - II/385 Ladányi TC 4 sárga, 1 piros lap Ft - II/386 Újdombrád SE 5 sárga lap Ft - II/387 Nyírmadai ISE 5 sárga lap Ft - II/388 Gégény FC 3 sárga, 3 piros lap Ft - II/389 Jánkmajtis KSE 5 sárga lap Ft Fegyelmi határozatok: határoza t szám egyesület büntetés oka büntetés mértéke III/104 Botpalád SE Sportszakember sportszerűtlen viselkedése Ft II/347 Szakoly Rendezési hiányosság Ft II/341 Nagyhalász Sportszakember sportszerűtlen viselkedése Ft II/356/1 Milota SE Sportszakember sportszerűtlen viselkedése Ft II/401 Vásárosnamény SE Rendezési hiányosság Ft II/366 Vásárosnamény SE Sportszakember sportszerűtlen viselkedése Ft II/390 Apagy SE Sportszakember sportszerűtlen viselkedése Ft III/138 Tiszaeszlár SE Nyomtató- és laptop hiány Ft III/380 Ura SE Internethiány Ft Versenybizottsági határozatok: - 122/VB: Ura SE felnőtt csapatának első alkalommal történt létszámhiányos kiállása a Túrricse Ura mérkőzésen. Írásbeli figyelmeztetés /VB: Mándok VSE U19 csapatának első alkalommal történt létszámhiányos kiállása a Sényő Mándok mérkőzésen. Írásbeli figyelmeztetés /VB: Záhonyi VSC U16 csapatának második alkalommal történt létszámhiányos kiállása a Levelek Záhony mérkőzésen. 1 büntetőpont levonása a Záhonyi VSC U16-os csapatától /VB: II. Rákóczi Ferenc SE Szakoly U16 csapatának harmadik alkalommal történt létszámhiányos kiállása a Szakoly Nagyhalász mérkőzésen. 1 büntetőpont levonása a II. Rákóczi Ferenc SE Szakoly felnőtt levonása /VB: Gávavencsellői SE U16 csapatának harmadik alkalommal történt létszámhiányos kiállása a Kemecse Gávavencsellő mérkőzésen. 3 büntetőpont levonása a Gávavencsellői SE U16 csapatától /VB: Gávavencsellői SE felnőtt női csapatának első alkalommal történt ki nem állása a Nyírbátor Gávavencsellő mérkőzésen. Írásbeli figyelmeztetés. A VB a mérkőzés 3 pontját 3:0-s gólkülönbséggel a Nyírbátori FC felnőtt női csapata javára írja jóvá. A következőkben felsorolt játékosok az elmúlt fordulóban megkapták 5. sárga lapjukat, ezért csapataik soron következő bajnoki mérkőzésén nem léphetnek pályára: Felnőttek: Tóth Dávid (261638) Gyulaháza, Módis Dávid (261658) Szakoly, Bognár Attila (128361) Nagyhalász, Simon István (138484) Nagykálló, Kovács Erik Dávid (390719) Nyíribrony, Csombók Csaba (216493)
12 Újdombrád, Kósa Gábor (299187) Vaja, Ilbán Mihály (401552) Csenger, Pintye Norbert (748862) Csenger, Balogh Zsolt (345489) Nyírcsaholy, Feka János (141377) Tyukod, Tóth Máté (268022) Nyírpazony, Gulyás Krisztián (283991) Hodász, Patály Attila Gyula (189474) Székely, Pálinkás Tamás (227463) Döge, Horváth János (262938) Hermánszeg, Della Sándor (150274) Jánkmajtis, Utánpótlás: Lovas Richárd (436509) Apagy, Vass Richárd András (261332) Őr, Horváth Flórián (508730) Záhony, Orsós József (635760) Fehérgyarmat, Dobrányszki Milán (342825) Ibrány, Aranyos Zoltán (632384) Újfehértó, Nyíregyháza, november 09.
Gratulálunk valamennyi győztesnek, az egyesületek díjaikat egy később egyeztetett időpontban a Megyei Igazgatóságon fogják megkapni!
14/2017-2018. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Szeptember hónap legsportszerűbbjei
Részletesebben,00 ó. Kálmánháza 9,00 ó. Nyírvasvári 9,00ó. Szatmárcseke
1/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Két hét múlva pályahitelesítés Az
Részletesebben14/ sz. körlevél
14/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Visszaléptek a Záhonyi VSC csapatai
RészletesebbenKELET Takarék Megyei I. osztály felnőtt. 2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság. mely időponttal bezárólag:
16/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Ezúttal szombaton közvetítünk Az
Részletesebben9/ sz. körlevél
9/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság
Részletesebben2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság
13/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk
Részletesebben64 bajnoki egy időben
14/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) 64 bajnoki egy időben Az előttünk
RészletesebbenA nevezéshez kötelezően feltöltendő (előre beszerzendő) dokumentumok az alábbiak:
44/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Nevezési információk 2019-2020-ra
RészletesebbenJelentkezhetnek a téli felkészülési tornáinkra
20/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Jelentkezhetnek a téli felkészülési
RészletesebbenSzabolcs-Szatmár-Bereg megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók 1 Ajak 3.500,- 2,0 2 Anarcs 1,4 3 Apagy 8.000.- 1,5 100,- 4 Aranyosapáti 3.000.- 1,5 500,- 5 Baktalórántháza 250.- Ft/m2 500,- 1,2
RészletesebbenFényképcsere végrehajtható
4/2017-2018. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Fényképcsere végrehajtható Felhívjuk
RészletesebbenA megyei II. osztályú felnőtt bajnokságba nevező egyesületnek az U19-es bajnokságban kötelező indítani csapatot, az U16 és U14 ajánlott.
45/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) 2017/2018-as Versenykiírások a honlapon
Részletesebben16 Apagy térkép - Apagy utcakereső térkép, Apagy útvonaltervező 17 Aranyosapáti térkép - Aranyosapáti utcakereső térkép,
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összes településének térképe egy helyen! Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településeinek térképei utcakeresővel, vel. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei online műholdas térképek. -
Részletesebben19/ sz. körlevél
19/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Amatőr sportszervezői tanfolyam
RészletesebbenBevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye január 1-jei állapot
Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2009. január -jei állapot Vagyoni típusú adók AJAK 2,0 2 ANARCS,4 3 APAGY 0.000,5 4 ARANYOSAPÁTI 4000,5 5 BAKTALORÁNRHÁZA 250,2 6 BALKÁNY 200,7 7 BALSA
RészletesebbenBevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye január 1-jei állapot
Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2008. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók Kommunális jellegő adók Helyi iparőzési adó 1 AJAK 2 2006.01.01 2008.01.01 2 ANARCS 1,4 2004.01.01 3 APAGY
RészletesebbenÓra:perc formátum Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Ügyfélfogadás: 07:30-17:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-14:30
1. számú melléklet: Ügyfélfogadás rendje(nyitva tartás), valamint Pénztári órák, forintban és valutában megadott Pénztári ki- és befizetési megbízások esetén (valutaforgalom csak a *-gal megjelölt fiókjaink
Részletesebben34/ sz. körlevél
34/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Díjaztuk 2018 megyei legjobbjait
Részletesebben6/ sz. körlevél
6/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Rajtol az -os bajnokság Augusztus
RészletesebbenA MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI EGYESÜLETÉNEK
Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári u. 41. Telefonszám: (42)410-522 Fax: (42) 410-277 E-mail címek: szszbegy@meoszinfo.hu postmaster@szszbmegy.t-online.hu
RészletesebbenA Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet (4026 Debrecen, Bethlen utca ) alábbi kirendeltségeiben megszűnik a fent hivatkozott tevékenység:
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10., Cg.: 01-10-041206) - hivatkozással a Bszt. 123. (1) bekezdésének e) f) pontjára közzéteszi, hogy a Főnix Takarékszövetkezet
Részletesebben1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett 2. helyen végzett szállító. 1. helyen végzett szállító pontszáma
Ellátott intézmény OM azonosító Ellátott intézmény neve Ellátott intézmény címe Tankerület pontszáma pályázatának benyújtási ideje 2. helyen végzett 2. helyen végzett pontszáma 2. helyen végzett pályázatának
RészletesebbenSzabolcs-Szatmár-Bereg Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Cím Telefonszám Levelezési cím Fax: Földművelésügyi Igazgatóság 4400, Keleti u. 1. 42/508-300 4401 Pf. 304. 42/508-311 Földművelésügyi és
Részletesebben5/ sz. körlevél
5/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Magyar Kupa A Magyar Kupa 3. fordulójának
RészletesebbenSZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális
RészletesebbenSZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális
RészletesebbenEgyszerűsített tűzvédelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre
(A 10 hektár erősen vagy 20 hektár közepesen et kezelők listája) 503 Guthi Erdészet 4254 Nyíradony Gúthpuszta 6551 Nyírlugos 73,50 Gazdálkodó : 73,50 507 Hajduhadházi Erdészet 4242 Hajdúhadház Sámsoni
RészletesebbenSzabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. január hó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. január hó nap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 2015. február havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés
Részletesebben2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT
2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: Nyíregyháza, Városi Stadion Időpont: 2016.05.10 A Versenybizottság elnöke: Fábián János
RészletesebbenSzabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó nap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26 27. 28. 2015. Augusztus havi traffipax
RészletesebbenVÁRAKOZÁSI IDŐK JEGYZÉKE
SZABOLCS VOLÁN Zártkörűen Működő Közlekedi Rzvénytársaság Nyíregyháza, Korányi F. u. 12. A 2013/2014. évi Hivatalos VOLÁN Autóbusz Menetrend csatlakozásaival kapcsolatban megállapított VÁRAKOZÁSI IDŐK
RészletesebbenA Bessenyi terem gyönyörű falai között köszöntötték ismét a sokszoros véradókat
Nyíregyházán immár hagyományt teremtve idén is méltó keretek között, a Megyeháza Bessenyei termében köszöntötték a sokszoros véradókat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében. A megjelenteket Dr. Galambos Ildikó,
RészletesebbenZöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin
SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40
RészletesebbenJelentkező neve Épület neve Épület címe
Csikja Dávid Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Dobos Dániel Dominik Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Fekete Richárd
RészletesebbenVÁRAKOZÁSI IDŐK JEGYZÉKE
SZABOLCS VOLÁN Zártkörűen Működő Közlekedi Rzvénytársaság Nyíregyháza, Korányi F. u. 12. A 2014/2015. évi Hivatalos VOLÁN Autóbusz Menetrend csatlakozásaival kapcsolatban megállapított VÁRAKOZÁSI IDŐK
RészletesebbenMagyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation
Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (MSH) I. em. 104. Tel.: +36-1-460-6848 E-mail: birkszov@elender.hu www.birkozoszov.hu facebook.com/magyarbirkozosport
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 14. szám 2016.
RészletesebbenMagyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation
Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (MSH) I. em. 104. Tel.: +36-1-460-6848 E-mail: birkszov@elender.hu www.birkozoszov.hu facebook.com/magyarbirkozosport
RészletesebbenDebreczeni csendőrkerület.
Sk J ). IH" CZ('nl f'sendórl"'rül," Debreczeni csendőrkerület. M. kir. debreczeni csendőrkerületi parancsnokság Debreczen. a) segédtisztség Tel. 444. b) katonai ügyész Tel. 225. c) törzsgazdasági hivatal
RészletesebbenII. Autóbusz vár vonatra
II. Autóbusz vár vonatra Kék, vá. 4204/ 126 Kék, Jókai utca 86. M 11:20 100/ 6200 / 128 M 12:20 / 6212 / 130 I 12:58 / 6295 / 132 W 13:20 / 6292 / 138 W 14:20 / 6214 / 144 W 15:20 / 6204 / 148 M 16:20
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 38. szám FEGYELMI
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 45. szám FEGYELMI
RészletesebbenNyíregyháza autóbusz-állomásról induló járatok
Nyíregyháza autóbusz-állomásról induló járatok Apagy, vasútállomás bejárati úthoz I 5.20 I 5.28 63 6.00 I 6.35 W 6.40 Z 6.40 M 6.55 M 7.00 X 7.00 M 8.10 + 8.25 M 8.35 O 8.45 M 9.00 M 9.45 M 9.45 Z 10.00
RészletesebbenSzékhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 40. szám 2019. április 16. FEGYELMI
RészletesebbenNYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA
2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA Időpont : 2015.09.30 13:00 A Versenybizottság elnöke:
RészletesebbenA Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete közel 100 önkéntes véradót köszöntött november 29-én.
A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete közel 100 önkéntes véradót köszöntött november 29-én. Oklevélben és ajándékban részesültek az 50, 60, 70, 75, 80, 90, 100, 110, és 130-szoros
RészletesebbenJárás Megnevezés Férőhely (fő) Cím Baktalórántházai j Közösségi Ház Nyíribrony, Fő út 42 Baktalórántházai j Közösségi Ház
Járás Megnevezés Férőhely (fő) Cím Baktalórántházai j Közösségi Ház 80 4535 Nyíribrony, Fő út 42 Baktalórántházai j Közösségi Ház 150 4536 Ramocsaháza, Fő tér 2 Baktalórántházai j Integrált Közösségi Szolgáltató
RészletesebbenWesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni
III. korcsoport fiú egyéni összetett - 30 m 1. Jónás Máté 1998-10-23 Miskolc, Szilágyi Dezső Általános Iskola 4.80 2. Tóth Ádám 1998-07-24 Püspökladány, Petőfi Sándor Általános Iskola 4.81 3. Tricskó Patrik
Részletesebben2. számú melléklet Az afrikai sertéspestis vaddisznóban történő megállapítása miatt kialakított fertőzött területen található települések listája Település Járás Korlátozás típusa Ajak Kisvárdai Járás
RészletesebbenEgyszerűsített tűzvédelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre
503 Guthi Erdészet 4254 Nyíradony Gúthpuszta 6551 Nyírlugos 53,60 Gazdálkodó összesen: 53,60 511 Fehérgyarmati Erdészet 4900 Fehérgyarmat Kisgyarmat út 19.sz. 6584 Csengersima 5,70 6607 Kisszekeres 0,90
RészletesebbenSzabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság január hó
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2016. január hó 2016. Január havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.15-12.45 M3 bal 214
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 50. szám 2018.
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u.1. Web: www.mlsz.hu / adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 22. szám 2018. november 27. FEGYELMI
RészletesebbenJegyzőkönyv Diákolimpia
Jegyzőkönyv Diákolimpia III. korcsoport - Fiú Egyéni Zala Zalaegerszeg 2009.06.05. 1 Magyar Bence 96 Kossuth Lajos Ált. Isk. Monor 748 8,00-511 - 59,29-01:36,85 2 Kiss Csaba 96 Ált. Isk. AM Tiszaújváros
RészletesebbenMagyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation
Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (MSH) I. em. 104. Tel.: +36-1-460-6848 E-mail: birkszov@elender.hu www.birkozoszov.hu facebook.com/magyarbirkozosport
RészletesebbenMEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG
17/2010-2011 sz. Hivatalos közlöny MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16 2011.03.05. 14:30 SZAKÁLY KSE OZORA KSE 5-1 16 2011.03.05. 14:30 TOLNANÉMEDI KSC DÖBRÖKÖZI KSK 5-4 16 2011.03.05.
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI H I V A T A L O S L A P 11.
RészletesebbenMEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 4. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 4. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT TABELLA U-19
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 3/2011-2012
RészletesebbenSzékhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 36. szám FEGYELMI
RészletesebbenNYÍREGYHÁZA AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK KIVONATOS JEGYZÉKE
NYÍREGYHÁZA AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ KIVONATOS JEGYZÉKE Érvényes: 2014. december 14-től www.szabolcsvolan.hu 5 Ajak, olajütő M10:00 S10:20 M13:55 M15:40 bf18:14 Apagy, vá. bej. út I 5:20 I 5:28 gc 6:00
Részletesebben(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás)
AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK 01-ES KÓD (közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) rangsor
RészletesebbenMagyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009.
Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009. 56 kg 1. Krakter Erik 1991 Barcsi VSE 54,45 160,0 100,0 180,0 440,0 411,86 2009.11.28 29. ob '09 x 2. Kálé Csaba 1978 Família 54,95 135,0 82,5 152,5
RészletesebbenMűködési engedéllyel rendelkező gyermekjólét és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények (2012.02.29.)
Működési engedéllyel rendelkező gyermekjólét és gyermekvédelmi k, intézmények (201029.) Sorszám Intézmény/ neve, székhelye Intézmény telephelye/területi irodája Fenntartó neve, székhelye Fenntartó típusa
RészletesebbenHajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend
1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor
RészletesebbenIdeiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész
Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth
Részletesebben03. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal ) 04. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal )
2013. NOVEMBER havi traffipax Autópálya alosztály nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal ) 02. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli
RészletesebbenMEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 25. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 25. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT TABELLA U-19
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 24/2011-2012
RészletesebbenATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT
2017/2018. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: Nyíregyháza Városi Stadion Időpont: 2018.04.26. A Versenybizottság elnöke: Fábián János
RészletesebbenHunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!
Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye
RészletesebbenTORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 47,700 1 47,100 1 48,350 1 48,800 1 48,250 1 47,700 1 287,900 2 Veszprém Vetési Albert Gimn. 46,850 3 46,700 4 47,600 3 48,050 3 47,400 3 47,100
RészletesebbenTORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2012/2013 tanév Budapest, Tornacsarnok III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Szeged Arany János Ált. Isk. 47,200 1 46,350 2 46,300 3 139,850 2 Debrecen Vénkerti Ált. Isk., Óvoda AMI 46,450 2 46,500 1 46,600 2 139,550 3 Tatabánya Váci Mihály Ált. Isk. 46,200
RészletesebbenSzékhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
RészletesebbenMűködési engedéllyel rendelkező gyermekjólét és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ( )
Szociális és Gyámhivatal Működési engedéllyel rendelkező gyermekjólét és gyermekvédelmi k, intézmények (201029.) Sorszám Intézmény/ neve, székhelye Intézmény telephelye/területi irodája Fenntartó neve,
RészletesebbenMagyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation
Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (MSH) I. em. 104. Tel.: +36-1-460-6848 E-mail: birkszov@elender.hu www.birkozoszov.hu facebook.com/magyarbirkozosport
RészletesebbenMEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 2/2011-2012
RészletesebbenKIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ
KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és AMI Bíró Benett 340 34,65 70 p 296 p Gunyecz Péter 9,60 372 39,78 85 p 102 p 322 p
RészletesebbenSzabolcs-Szatmár-Bereg
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Szabolcs-Szatmár-Bereg MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Nyíregyháza, Városi Stadion Időpont (év, hónap, nap, óra): 2017.09.27
RészletesebbenVERSENYÜGYI HATÁROZATOK ( )
VERSENYÜGYI HATÁROZATOK (2015. 06.16.) Megyei II.o.: 474/2014-2015 sz. VB. határozat: A VB. a 2015.06.13.-án elmaradt Egerszóláti SK Lőrinci VSC Megyei II.o. felnőtt bajnoki mérkőzés ügyében, a hivatalos
RészletesebbenTORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 37,850 37,650 38,250 113,750 2 Tatabánya Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. 37,550 37,750 36,700 112,000 3 Szeged Arany János Ált. Isk. 37,100 37,400
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 41. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI
RészletesebbenPont Hely
Ssz. Budapesti Felnőtt I. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. 3. Hely. Újpesti KSE I 5,5 4,5 8, 3. 2 2 2. Vasas SC II 6,5 5,,5. 3. Sirály SE I 7,5 7,5,5 26,5. 4. SENSE I 4,5 8, 5, 7,5 6-7. 5. BEAC II 8, 3,
RészletesebbenATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT
2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: Nyíregyháza Városi Stadion Időpont: 2014. május. 08. A Versenybíróság elnöke: Fábián János
RészletesebbenHely. Cím Csapatnév Össz.
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300
Részletesebben2016/2017. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT
2016/2017. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: Nyíregyháza Városi Stadion Időpont: 2017. május 3. A Versenybizottság elnöke: Fábián János
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 15. szám FEGYELMI
RészletesebbenA II. osztály góllövőlistájának állása H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szokolai János Alföldi Szakértő 14 2 Mihályi Márk SRS Autókozmetika 13 2 Sánta
A II. osztály góllövőlistájának állása H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szokolai János Alföldi Szakértő 14 2 Mihályi Márk SRS Autókozmetika 13 2 Sánta Renátó SRS Autókozmetika 13 4 Erdei Zoltán Kormányhivatal
RészletesebbenMEGYE II. NYUGATI CSOPORT 28. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 28. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 29/2010-2011
RészletesebbenA NYÍRSÉGVÍZ Zrt. alapvető feladata a víztermelés, - kezelés és ellátás, és a szennyvízelvezetés- és kezelés.
Nyújtott közszolgáltatások: A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. alapvető feladata a víztermelés, - kezelés és ellátás, és a szennyvízelvezetés- és kezelés. A szolgáltatás igénybevételének rendje: Szolgáltatás létrehozása,
Részletesebben2012. évi Utánpótlás Országos Bajnokság április 6. Serdülő fiú P Á R O S F Ő T Á B L A. Szabó II. László főbíró
P Á R O S F Ő T Á B L A 1. 2.. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 1. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 2. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 0. 1. 2. 11 Majoros János Bence Nyírbátori ASE 12 Tóth Gábor Nyírbátori ASE
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 36. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI
RészletesebbenPest Megyei Tenisz Szövetség Férfi II. osztály NEVEZÉSI LAP
Egyesület neve: DMTK Tenisz Klub Címe: Pálya címe: 2330 Dunaharaszti, Sportsziget Csapatkapitány neve: Gábor Csaba Csapatkapitány telefonszáma: +36 70 325 8299 Csapatkapitány e-mail címe: csabagabor@strapa-pack.hu
RészletesebbenMEGYE II. NYUGATI CSOPORT 19. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 19. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG TABELLA U-19-ES BAJNOKSÁG
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 20/2010-2011
RészletesebbenI.osztály Ősz Eredményei. XV. FORDULÓ Elmaradt mérkőzése
SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG 9700SZOMBATHELY, MARKUSOVSZKY U. 8. 2016. év I.osztály Ősz Eredményei XV. FORDULÓ Elmaradt mérkőzése Egyetemi SE - Delphi Dozen 4 : 3 ( 1 : 3 ) Gólszerzők : Kalmár Sz., Héra cs.,
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 14. szám FEGYELMI
RészletesebbenMJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota
Szállás 52 1 Pados László 1995.09.11 Igen D Fehér 2 Láday Tamás 1996.03.20 Igen D Fehér 3 Jacsó Richárd 1996.12.25 Nem D Fehér 4 Antal Arnold István 1997.04.14 Igen D Fehér 5 Szabó Bence 1998.02.02 Igen
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-400 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 0. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 6. szám 2017.
Részletesebben