későbbi használat esetére Őrizzük meg az útmutatót.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "későbbi használat esetére Őrizzük meg az útmutatót."

Átírás

1 4H01 típus későbbi használat esetére Őrizzük meg az útmutatót. A készüléket 8 év alatti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal, tudással nem bíró személyek kizárólag abban az esetben használhatják, ha a megfelelő felügyelet biztosított, illetve ezen személyek a készülék biztonságos használatára vonatkozóan a szükséges utasításokat megkapták, és az esetleges veszélyeket megértették. Gyermekek a készülékkel nem játszhatnak. Tisztítást, karbantartást felügyelet nélkül gyermek nem hajthat végre. Biztonsági Figyelmeztetések Későbbi használat céljából őrizzük meg a jótállási jegyet, a számlát, valamint az útmutatót. Amint a csomagolásból kivettük a terméket, ellenőrizzük annak sértetlenségét. Amennyiben szabad szemmel látható sérülést észlelünk, ne vegyük használatba a készüléket, hanem forduljunk a viszonteladóhoz, szakszervizhez. Csomagolóanyagot ne hagyjunk olyan helyen, ahol gyermekek hozzáférnek, valamint ne hagyjuk, hogy gyermekek játszanak a készülékkel: ez egy elektromos berendezés, és kezeljük is ennek megfelelően. Mielőtt a készüléket csatlakoztatjuk a hálózati áramkörhöz, ellenőrizzük, hogy annak paraméterei megfeleljenek a készülék típustábláján a tápfeszültségre vonatkozó paraméterekkel. Amennyiben a dugvilla és a hálózati fali csatlakozó ajlzat nem kompatibilisek, a dugvillát képzett villanyszerelővel cseréltessük ki. Ne használjuk olyan adaptert vagy hosszabbítót, amely nem felel meg az érvényes biztonsági előírásoknak, vagy meghaladja az áramterhelheségre vonatkozó értékhatárokat. Amennyiben nem használjuk a készüléket, a dugvillát húzzuk ki a fali csatlakozó aljzatból, valamint ellenőrizzük, hogy a megszakító le legyen kapcsolva. Mielőtt lefekszünk aludni, a készülék dugvilláját húzzuk ki a fali csatlakozó aljzatból. A fali csatlakozó aljzatból a dugvillát ne a tápkábelnél fogva húzzuk ki.

2 Amennyiben a készülék meghibásodik, működésképtelenné válik, rendellenes módon működik, a biztosíték kiolvad vagy a hővédelmi biztosíték lekapcsol, a készülék dugvilláját azonnal húzzuk ki a fali csatlakozó aljzatból, és forduljunk márkaszervizhez; ne próbáljuk magunk megjavítani a készüléket. Amennyiben a tápkábel megsérül, kizárólag a gyártó által meghatalmazott, hivatalos márkaszerviz szakembere cserélheti azt ki. A készülék rendeltetésszerűen mint fűtőpárna működik és szolgál. Bármilyen más jellegű használat rendeltetésszerűtől eltérőnek és éppen ezért veszélyesnek minősül. A készüléket kizárólag magán a készüléken feltüntetett típusú vezérlővel működtessük. A In biztonságos the event of használat a breakdown, érdekében operating soha anomaly, ne bontsuk tripped fel a fuse párna or tripped vagy a vezérlő házát, protective ne nyissuk thermal fel fuse, ezeket unplug a berendezéseket: the appliance immediately nincs olyan and belső contact alkatrész, an amely authorized service centre; do not attempt to repair the appliance yourself. javítást If the power igényelne. cable gets damaged, it has to be replaced only in a service Ne centre használjuk approved a készüléket by the manufacturer. magatehetetlen személyeknél, hőre érzéketlen személyeknél, The appliance illetve has kisgyermekeknél. been designed and manufactured to operate as a A heating készüléket pad. tartósan Any other magas use hőmérsékleten is considered használva inappropriate a bőrön and therefore égési sérülés keletkezhet. dangerous. A Use vezérlő the egységet equipment ne only helyezzük with the hőleadó type of berendezés control device közelébe. indicated Ne on fedjük the le a vezérlő equipment egységet itself. és a készülék használata közben a vezérlőt ne helyezzük a készülék For tetejére. the sake of safety, never open the pad or the control: there are no parts inside that require servicing. A Do készüléket not use szabadtéren it for persons ne who használjuk. are helpless, insensitive to heat, or for Ne small használjuk children. a készüléket úgy, hogy az nedves, párás. Ne Prolonged hagyjuk, application hogy gyermekek at high játszanak temperature a készülékkel. may burn the skin. 3 Do év alatti not place gyermekek the control nem használhatják unit near sources a készüléket: of heat. Do ennek not oka, cover hogy the ebben a korban control a unit gyermekek or place it még on top nem of képesek the appliance a túlmelegedésre, while it is in use. kellemetlen melegre, forróságra Do not use megfelelően the appliance reagálni, out of azt doors. megfelelően jelezni. A Do készüléket not use if a damp gyermekek or wet. csak úgy használhatják, hogy szülő vagy más felügyelő személy Do not allow a vezérlőt children előre to play megfelelően with the beállította equipment. a számukra, illetve a gyermekek Children under the age of 3 must not use this equipment due to their elsajátították inability to react a vezérlő to overheating. biztonságos használatát. A készüléket tartósan magas hőmérséklet The equipment melletti must használata not be a used bőrön by égési children, sérülést unless okozhat. a parent or a supervisor készülék has ne pre-set használjuk the control olyan devices személyeknél, or the child akik has koruknál been vagy adequately fogyatékuknál A fogva trained illetve on safe egyéb use okból of the nem control tudnak unit. reagálni Prolonged a melegre, application forróságra, with azt the képtelenek equipment jelezni, vagy adjusted hőre on érzéketlenek. high may cause burns on the skin. A Do készüléket not use on kizárólag invalids, magán infants a or készüléken people sensitive jelzett to típusú heat távvezérlővel or very vulne-használrable A berendezést people unable gyermek to react nem to overheating. használhatja, kivéve, ha szülő vagy más felügyejuklő Use személy the equipment a vezérlőt only előre with megfelelően the type beállította of control a device számukra, indicated illetve on a the gyermekek equipment itself. The equipment must not be used by children, unless a elsajátították parent or a supervisor a vezérlő biztonságos has pre-set használatát. the control devices A készülék or the orvosi, child gyógyászati, has kórházi been adequately használatra trained nem alkalmas. on safe use of the control unit.this appliance is not meant for hospital use. READ Gondosan THIS INSTRUCTIONS olvassuk át CAREFULLY. a használati útmutatót. DO 0-3 NOT évis USE korig ne használjuk. 0-3 YEARS 7

3 DO A készüléket NOT DO NOT USE USE IT FOLDED IT ne FOLDED használjuk UP. UP. összehajtva. DO NOT DO NOT USE USE IT WHEN IT WHEN IT IS IT WRINKLED IS WRINKLED ne használjunk biztosítótűt. DO NOT DO NOT USE USE PINS PINS Technical műszaki informations adatok Technical informations Fűtőpárna Heating 2-6 fokozatú 1 - Heating Pad. kapcsoló Pad temperatures - 6 temperatures switch switch This A készülék This product product has gyártása has been a been manufactured 2006/95/EC manufactured in conformity to current 2006/95/ EC and 2004/108/EC és 2004/108/EC in conformity direktívákban to current foglalt 2006/95/ követelmények EC Technical betartásával and 2004/108/EC data indicated történt. on the appliance. Műszaki Technical adatok: data lásd indicated a készülék on the típustábláján. appliance Instructions for for use use használatra vonatkozó utasítások A Connect tápkábelt Connect the csatlakoztassuk power the power cord cord plug a plug to fűtőpárnához, the to heating the heating pad majd pad and a tápkábel and then then plug dugvilláját plug the heating the heating csatlakoztassuk pad pad into a fali into the csatlakozó mains the mains socket. aljzathoz. socket. Turn Az ON/OFF Turn on the on heating gombot the heating pad pár másodperc pad by pressing by pressing the ON-OFF hosszan the nyomva ON-OFF key tartva key and bekapcsoljuk and keeping keeping it a it pressed fűtőpárnát. pressed for a A készülék for few a automatikusan few seconds. seconds. The 3-as The device fokozaton device will will turn kapcsol turn on automatically on be automatically in 45 perces időzítéssel. To change in position position 3 with 3 with a 45-minute a 45-minute operation operation setting. setting. To change the heating the heating position, position, press press the TEMP the TEMP key repeatedly key repeatedly until until you you reach A fűtési reach the desired fokozat the desired level, átállításához level, which which can nyomjuk can be set meg be from set többször from 1 to 1 6. a to TEMP 6. To change gombot egészen addig, amíg To change the operating el nem the érjük operating time a kívánt time from hőmérsékleti from 45 to to minutes, press the TIMER key. szintet 90 minutes, 1 és 6 fokozatok press the között. TIMER key. A When működési When using using időt the 45 heating the és heating 90 pad perc pad for közötti the for first the tartományban first time, time, it is it recommended is állíthatjuk recommended a to TIMER let to let gomb megnyomásával. it work it work for 10 for minutes 10 minutes on position on position 6 as 6 preheating as preheating and, and, in case in case of long of long Amikor 8 8 a készüléket először használjuk, ajánlott a készüléket először 10 percen át 6-os fokozaton működtetnünk, majd amennyiben a készüléket hosszan kívánjuk használni, állítsuk át 1-es fokozatra, ezzel elkerüljük az esetleges égési sérüléseket. Amennyiben a kijelzőn a P betű látható, ellenőrizzük a tápkábelnek a panelhez és a hálózati csatlakozó aljzathoz történő csatlakoztatását, illetve E jelzés esetén a fűtőbetét eltörött.

4 the control regularly for any signs of wear or damage. If you notice any such signs or if the appliance has been to a service centre for an inspection before using it again NEVER IMMERSE karbantartás THE APPLIANCE AND THE CON A fűtőpárna különleges karbantartást nem igényel. Egyszerűen ellenőrizzük a vezérlőt és a rugalmas részt, kopás, sérülés nyomait keresve. WATER. Store Amennyiben the kopás, appliance sérülés, elhasználódás in its original nyomait packaging észleljük, vagy in a készülék a clean, dr not nem működik in use. megfelelően, Do not a place készüléket heavy jutassuk items el márkaszervizbe, on top of ahol it. a készüléket bevizsgálják. A készüléket csak ezután vegyük újra használatba. Allow the appliance to cool completely before folding it fo A készüléket és a vezérlő egységet soha ne merítsük víz alá. Do not place items on top of the appliance while in stora Amikor a készülék használaton kívül van, eredeti csomagolásában tiszta, száraz from helyen tároljuk. becoming Ne helyezzünk creased a készülékre or misshapen. súlyos tárgyakat. For Annak the érdekében, cleaning hogy a készülék of the ne panel deformálódjon, and ne covers, törjön el, tárolás follow alatt ne the ins which helyezzünk are rá nehéz, also súlyos provided tárgyakat. on the appliance. A panel és a burkolati elemek tisztításához kövessük az alábbi (és a készüléken is megtalálható) utasításokat. Heating Fűtőpanel pane. Amennyiben a fűtőpanelt véletlenszerűen nedvesség éri, azt kizárólag akkor vegyük újra használatba, amikor már teljes mértékben megszáradt. If the heating panel accidentally gets wet, do not opera dried completely. DO NOT DRY CLEAN száraz tisztítást ne alkalmazzunk. DO ne szárítsuk NOT TUMBLE szárítógépben. DRY WASH max. 40 C-on AT mossuk. 40 C (MAX) DO NOT BLEACH ne tisztítsuk fehérítőszerrel. TUMBLE DRY LOW HEAT szárítógépben alacsony hőmérsékleti fokozatot alkalmazzunk. NOT ne vasaljuk. IRON DO NOT WRING ne csavarjuk ki.

5 lation noise is heard. mal operating noise of the refrigeration system. top wall of the refrigerator heats jótállás up. e refrigerator Általános is feltételek opened and closed frequently. h room A jótállás temperature: a vásárlás the napjától compressor számított works 24 hónapig at maximum érvényes. load to cool the inte A jótállás csak a vásárlás időpontját megfelelően igazoló számla megléte esetén, azt mellékelve érvényes. y savings. A jótállás a készülék gyári okokra visszavezethetően meghibásodott alkatrészek ecommendations javítására, cseréjére are provided vonatkozik. below to help you optimize the performance of A már nem garanciális készülékre is vonatkozik ügyféltámogatás (díjazás ellenében). ce while preserving its energy-saving conditions. install A gyártó the appliance elhárít bárminemű near sources személyt, állatot of heat, ért kárra, such sérülésre as cookers, vagy anyagi electric kárra stove of any vonatkozó kind. felelősséget, amely a készülék nem megfelelő használatából, és az útmutatóban foglalt utasítások figyelmen kívül hagyásából ered. that the appliance has good external air circulation and sufficient internal ventila overload Korlátozó the compartments kitételek with food. place A hot gyártónak food in a jótállásra the refrigerator. és az egyéb felelősségre vonatkozó kötelezettsége érvényét veszti, amennyiben: leave the door of the refrigerator open too long, but only for the time str - illetéktelen személy a készüléket nem megfelelően kezelte, meg nem engedett ary. Open műveletet the door hajtott only végre, when necessary. e the - a food készülék in containers szállítása, használata, or films tárolása to protect nem megfelelően the appliance történt. from the formatio A jótállás nem vonatkozik esztétikai jellegű sérülésre, károsodára, vagy egyéb károsodásra, amely a készülék használhatóságát nem érinti. the refrigerator Amennyiben a when felhasznált necessary. anyagok At gondos least válogatása 3 or 4 times és a minőség a month. iránt elkötelezett gyártás clean ellenére backward. a vásárolt készülék meghibásodna, vagy egyéb informáci- e appliance óra volna szükségünk, javasoljuk, hogy forduljon a legközelebbi viszonteladóhoz. TANT INFORMATION FOR CORRECT DISPOSAL OF THE PRODUCT DANCE Fontos WITH tudnivalók EC DIRECTIVE a készülék 2002/96/EC. leselejtezésével kapcsolatosan nd of (2012/19/EU its working WEEE life, the direktíva) product must not be disposed of as urban waste. A készüléket annak élettartama végén ne selejtezzük le közönséges lakossági be taken to a special local authority differentiated waste collection centre or hulladékként, ehelyett veszélyes hulladék átvételére jogosult telepen adjuk le, ezzel védjük this service. környezetünket, embertársaink egészségét, valamint lehetővé tesszük, roviding ng of hogy a household a készüléket appliance alkotó elemek, separately anyagok újrahasznosításra avoids possible kerüljenek, negative ezzel consequen jelentős energiát, and forrást health megtakarítva. deriving Erre from emlékeztet inappropriate a készüléken disposal megtalál- and ena environment stituent ható materials áthúzott szemeteskuka. to be recovered Amennyiben to obtain ugyanilyen signifi-cant új készüléket savings vásárolunk, in energy es. As a használt a reminder készüléket of the visszavihetjük need to dispose a viszonteladóhoz, of household aki azt appliances ebben az esetben separately is marked köteles with átvenni. a crossed-out A termék nem wheeled megfelelő leselejtezése dustbin. a hatályos rendelkezések értelmében és annak megfelelően pénzbüntetést vonhat maga után.

6 Importőr: MULTIKOMPLEX BUDAPEST KFT. a páraelszívók szakértője óta H Budapest, Mansfeld Péter u. 27 (volt Bajáki Ferenc utca) tel.: +(36-1) , +(36-1) ; fax: +(36-1) H CH_Rev.01 Prodotto importato da POLY POOL S.p.A. Via Sottocorna 21/B Parre (Bergamo) Tel r.a. - Fax info@ardes.it MADE IN CHINA

7 Art.4H01 ISTRUZIONI PER L USO - TERMOFORO INSTRUCTIONS FOR USE - HEATING PAD MODE D EMPLOI - THERMOPHORE BEDIENUNGSANLEITUNG - HEIZKISSEN FOLLETO DE INSTRUCCIONES - ALMOHADILLA TÉRMICA ΟΔΗΓΙΕΣ ΧΡΗΣΕΩΣ - ΗΛΕΚΤΡΙΚΗ ΘΕΡΜΟΦΟΡΑ ISTRUZIONI IMPORTANTI DA CONSERVARE PER ULTERIORI CONSULTAZIONI. Il presente apparecchio può essere utilizzato dai bambini a partire da 8 anni in su e da persone dalle ridotte capacità fisiche, sensoriali o mentali, oppure con mancanza di esperienza e di conoscenza se a loro è stata assicurata un adeguata sorveglianza, oppure se hanno ricevuto istruzioni circa l uso in sicurezza dell apparecchio e hanno compreso i pericoli correlati. I bambini non devono giocare con l apparecchio. Le operazioni di pulizia e di manutenzione non devono essere effettuate dai bambini senza sorveglianza.

8 IMPORTANT INSTRUCTIONS TO BE KEPT FOR FUTURE REFERENCE This appliance may be used by children 8 years of age and older and people with reduced physical, sensory or mental capacities or with a lack of experience and knowledge if they are adequately supervised or have been instructed on the safe use of the appliance and are aware of the related dangers. Children must not play with the appliance. Cleaning and maintenance must not be performed by children unless they are under supervision. 6 Warnings GB Keep handy the guarantee, receipt of payment and these instructions for future use and reference. After removing the packaging, check the appliance for any signs of damage. In case of visible damage, do not use it and contact a qualified technician. Keep all parts of the packaging out of the reach of children.this appliance is not a children s toy: it is an electrical device and must be treated with the necessary caution. Before connecting the appliance, make sure that the power supply voltage matches the indication on the data plate. If the plug and socket are not compatible, replace the socket with a suitable type, applying to skilled people. Do not use adapters or extension cables which do not meet current safety standards or that exceed the current carrying capacity limits. When you don t use the appliance disconnect it from the power supply. Disconnect the appliance before going to bed. Do not tug on the power cable or the appliance itself to remove the plug from the socket.

9 In the event of a breakdown, operating anomaly, tripped fuse or tripped protective thermal fuse, unplug the appliance immediately and contact an authorized service centre; do not attempt to repair the appliance yourself. If the power cable gets damaged, it has to be replaced only in a service centre approved by the manufacturer. The appliance has been designed and manufactured to operate as a heating pad. Any other use is considered inappropriate and therefore dangerous. Use the equipment only with the type of control device indicated on the equipment itself. For the sake of safety, never open the pad or the control: there are no parts inside that require servicing. Do not use it for persons who are helpless, insensitive to heat, or for small children. Prolonged application at high temperature may burn the skin. Do not place the control unit near sources of heat. Do not cover the control unit or place it on top of the appliance while it is in use. Do not use the appliance out of doors. Do not use if damp or wet. Do not allow children to play with the equipment. Children under the age of 3 must not use this equipment due to their inability to react to overheating. The equipment must not be used by children, unless a parent or a supervisor has pre-set the control devices or the child has been adequately trained on safe use of the control unit. Prolonged application with the equipment adjusted on high may cause burns on the skin. Do not use on invalids, infants or people sensitive to heat or very vulnerable people unable to react to overheating. Use the equipment only with the type of control device indicated on the equipment itself. The equipment must not be used by children, unless a parent or a supervisor has pre-set the control devices or the child has been adequately trained on safe use of the control unit.this appliance is not meant for hospital use. READ THIS INSTRUCTIONS CAREFULLY. DO NOT USE 0-3 YEARS 7

10 DO NOT USE IT FOLDED UP. DO NOT USE IT WHEN IT IS WRINKLED DO NOT USE PINS Technical informations 1 - Heating Pad. 2-6 temperatures switch This product has been manufactured in conformity to current 2006/95/ EC and 2004/108/EC Technical data indicated on the appliance. 2 1 Instructions for use Connect the power cord plug to the heating pad and then plug the heating pad into the mains socket. Turn on the heating pad by pressing the ON-OFF key and keeping it pressed for a few seconds. The device will turn on automatically in position 3 with a 45-minute operation setting. To change the heating position, press the TEMP key repeatedly until you reach the desired level, which can be set from 1 to 6. To change the operating time from 45 to 90 minutes, press the TIMER key. When using the heating pad for the first time, it is recommended to let it work for 10 minutes on position 6 as preheating and, in case of long 8

11 utilisation periods, to set it on 1 in order to avoid any overheating. If symbol P appears on the display, check for proper cable connection of both the panel and the mains socket, while if the symbol E appears, it means that the heating pad is broken. Maintenance The pad does not require special maintenance. Just check it, the flex and the control regularly for any signs of wear or damage. If you notice any such signs or if the appliance has been misused, take it to a service centre for an inspection before using it again. NEVER IMMERSE THE APPLIANCE AND THE CONTROL UNIT IN WATER. Store the appliance in its original packaging in a clean, dry location when not in use. Do not place heavy items on top of it. Allow the appliance to cool completely before folding it for storage. Do not place items on top of the appliance while in storage to prevent it from becoming creased or misshapen. For the cleaning of the panel and covers, follow the instructions below which are also provided on the appliance. Heating pane. If the heating panel accidentally gets wet, do not operate it until it has dried completely. DO NOT DRY CLEAN DO NOT TUMBLE DRY WASH AT 40 C (MAX) DO NOT BLEACH TUMBLE DRY LOW HEAT NOT IRON DO NOT WRING 9

12 4H CH_Rev.01 Prodotto importato da POLY POOL S.p.A. Via Sottocorna 21/B Parre (Bergamo) Tel r.a. - Fax info@ardes.it MADE IN CHINA

MINO V2 ÁLLVÁNY CSERÉJE V4-RE

MINO V2 ÁLLVÁNY CSERÉJE V4-RE MINO V2 remote controlled MINO V2 ÁLLVÁNY CSERÉJE V4-RE Mino V3 circuit board replacement Mino V2-V4 csere készlet ezüst Art# 59348S, Mino V2-V4 csere készlet fehér Art# 59348W V4 áramköri lap Art# 75914

Részletesebben

BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO FOLLETO DE DE INSTRUCCIONES BEDIENUNGSANLEITUNG. Használati útmutató. elektromos főzőlap RECHAUD RECHAUD ELETRIQUE

BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO FOLLETO DE DE INSTRUCCIONES BEDIENUNGSANLEITUNG. Használati útmutató. elektromos főzőlap RECHAUD RECHAUD ELETRIQUE ISTRUZIONI ISTRUZIONI PER PER L USO L USO INSTRUCTIONS INSTRUCTIONS FOR FOR USE USE MODE MODE D EMPLOI D EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO FOLLETO DE DE INSTRUCCIONES INSTRUCCIONES

Részletesebben

Utasítások. Üzembe helyezés

Utasítások. Üzembe helyezés HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Üzembe helyezés Utasítások Windows XP / Vista / Windows 7 / Windows 8 rendszerben történő telepítéshez 1 Töltse le az AORUS makróalkalmazás telepítőjét az AORUS hivatalos webhelyéről.

Részletesebben

hűtőszekrény ISTRUZIONI PER L USO - FRIGORIFERO INSTRUCTIONS FOR USE - REFRIGERATOR

hűtőszekrény ISTRUZIONI PER L USO - FRIGORIFERO INSTRUCTIONS FOR USE - REFRIGERATOR hűtőszekrény AR5I45 AR5I67 ISTRUZIONI PER L USO - FRIGORIFERO INSTRUCTIONS FOR USE - REFRIGERATOR MODE használati D EMPLOI - útmutató RÉFRÉGERATEUR BEDIENUNGSANLEITUNG - KÜHLSCHRANK INSTRUCCIONES DE USO

Részletesebben

KN-CP50. MANUAL (p. 2) Digital compass. ANLEITUNG (s. 4) Digitaler Kompass. GEBRUIKSAANWIJZING (p. 10) Digitaal kompas

KN-CP50. MANUAL (p. 2) Digital compass. ANLEITUNG (s. 4) Digitaler Kompass. GEBRUIKSAANWIJZING (p. 10) Digitaal kompas KN-CP50 MANUAL (p. ) Digital compass ANLEITUNG (s. 4) Digitaler Kompass MODE D EMPLOI (p. 7) Boussole numérique GEBRUIKSAANWIJZING (p. 0) Digitaal kompas MANUALE (p. ) Bussola digitale MANUAL DE USO (p.

Részletesebben

ISTRUZIONI PER L USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES???????????????????????????? HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

ISTRUZIONI PER L USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES???????????????????????????? HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ ISTRUZIONI PER L USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES???????????????????????????? HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ SPECCHIO BIFOCALE BIFOCAL MIRROR MIROIR BIFOCAL DREHBAR

Részletesebben

MAKING MODERN LIVING POSSIBLE. Danfoss Heating Solutions

MAKING MODERN LIVING POSSIBLE. Danfoss Heating Solutions MAKING MODERN LIVING POSSIBLE Danfoss Danfoss Link Link HC Hidronikus HC Hydronic szabályozó Controller Szerelési Installation útmutató Guide Danfoss Heating Solutions Szerelési útmutató Tartalomjegyzék

Részletesebben

INSTRUCTIONS FOR USE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ FAN HEATER WITH TIMER VENTILÁTOROS HŐSUGÁRZÓ FŰTÉS IDŐZÍTŐVEL AR4F06T

INSTRUCTIONS FOR USE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ FAN HEATER WITH TIMER VENTILÁTOROS HŐSUGÁRZÓ FŰTÉS IDŐZÍTŐVEL AR4F06T INSTRUCTIONS FOR USE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ FAN HEATER WITH TIMER VENTILÁTOROS HŐSUGÁRZÓ FŰTÉS IDŐZÍTŐVEL AR4F06T 1 5 3 4 2 6 2 GB This appliance can be used by children aged from 8 years and above and persons

Részletesebben

bladeless AR5T90RE ToWER FAn instruction MAnuAl AR5T90RE 220-240V / 50Hz / 45W 220-240v~50Hz 45W

bladeless AR5T90RE ToWER FAn instruction MAnuAl AR5T90RE 220-240V / 50Hz / 45W 220-240v~50Hz 45W bladeless AR5T90RE ToWER FAn lapátkerék nélküli instruction MAnuAl torony ventilátor AR5T90RE 220-240V / 50Hz / 45W 220-240v~50Hz 45W PAge 1/7 A jelölt készülék összeszerelését, beüzemelését, használatát

Részletesebben

EL-ES03HQ. English Deutsch Français Nederlands Italiano Español Magyar Suomi Svenska Česky Română Ελληνικά. MANUAL (p. 2) TV SMART POWER SAVER

EL-ES03HQ. English Deutsch Français Nederlands Italiano Español Magyar Suomi Svenska Česky Română Ελληνικά. MANUAL (p. 2) TV SMART POWER SAVER MANUAL (p. 2) TV SMART POWER SAVER MODE D EMPLOI (p. 8) Economiseur d énergie intelligent pour TV MANUALE (p. 14) RISPARMIATORE DI ENERGIA PER TV HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ (o. 20.) INTELLIGENS TV ENERGIAMEGTAKARÍTÓ

Részletesebben

This appliance can be used by children aged from 8 years and above and persons with reduced physical, sensory or mental capabilities or lack of

This appliance can be used by children aged from 8 years and above and persons with reduced physical, sensory or mental capabilities or lack of ISTRUZIONI PER L USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ NÁVOD K POUŽITÍ NÁVOD NA OBSLUHU TERMOCONVETTORE FAN CONVECTOR HEATER TURBO-CONVECTEUR

Részletesebben

ISTRUZIONI PER L'USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D'EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI UNGHERES ÚTMUTATÓ

ISTRUZIONI PER L'USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D'EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI UNGHERES ÚTMUTATÓ ISTRUZIONI PER L'USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D'EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI UNGHERES ÚTMUTATÓ DEPILATORE HAIR REMOVER DÉPILATEUR ENTHAARER DEPILADORA TESTSZÕRZETNYÍRÓ

Részletesebben

ISTRUZIONI PER L'USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D'EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI UNGHERES ÚTMUTATÓ

ISTRUZIONI PER L'USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D'EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI UNGHERES ÚTMUTATÓ ISTRUZIONI PER L'USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D'EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI UNGHERES ÚTMUTATÓ TAGLIA CAPELLI HAIR CLIPPER TONDEUSE À CHEVEUX HAARSCHNEIDER CORTADORA

Részletesebben

NASODRILL ORRSPRAY: TARTÁLY- ÉS DOBOZFELIRAT, VALAMINT A BETEGTÁJÉKOZTATÓ SZÖVEGE. CSECSEMŐ GYERMEK FELNŐTT 100 ml-es üveg

NASODRILL ORRSPRAY: TARTÁLY- ÉS DOBOZFELIRAT, VALAMINT A BETEGTÁJÉKOZTATÓ SZÖVEGE. CSECSEMŐ GYERMEK FELNŐTT 100 ml-es üveg NASODRILL ORRSPRAY: TARTÁLY- ÉS DOBOZFELIRAT, VALAMINT A BETEGTÁJÉKOZTATÓ SZÖVEGE TARTÁLY - BOTTLE NASAL LAVAGE For chronic or recurring infection NASODRILL Formulated with thermal Luchon water naturally

Részletesebben

Használati útmutató AR4P12. kerámiabetétes fűtőventilátor

Használati útmutató AR4P12. kerámiabetétes fűtőventilátor AR4P12 Használati útmutató kerámiabetétes fűtőventilátor A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal, tudással nem

Részletesebben

AR4F07R-AR4F07B FŰTŐventilátor

AR4F07R-AR4F07B FŰTŐventilátor Használati útmutató AR4F07R-AR4F07B FŰTŐventilátor A készüléket kizárólag jól szellőző helyiségben vagy csak időszakosan használjuk. A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi

Részletesebben

EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment

EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment 22.3.2019 A8-0206/419 419 Article 2 paragraph 4 point a point i (i) the identity of the road transport operator; (i) the identity of the road transport operator by means of its intra-community tax identification

Részletesebben

HAMBURG Használati útmutató Vezérlőmodul UKSM 24VDC Cikkszám: 260.033

HAMBURG Használati útmutató Vezérlőmodul UKSM 24VDC Cikkszám: 260.033 HABURG Használati útmutató Vezérlőmodul UKS 24VDC Cikkszám: 260.033 Brandschutz-Technik und Rauchabzug GmbH Schnackenburgallee 41d D-22525 Hamburg Germany +49 40 89 71 20-0 Fax: +49 40 89 71 20-20 Internet:

Részletesebben

AR5R11 léghűtő-párologtató. Vigyázat!

AR5R11 léghűtő-párologtató. Vigyázat! AR5R11 léghűtő-párologtató A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal, tudással nem bíró személyek is használhatják

Részletesebben

AR5R12 léghűtő-párologtató. Vigyázat!

AR5R12 léghűtő-párologtató. Vigyázat! AR5R12 léghűtő-párologtató A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal, tudással nem bíró személyek is használhatják

Részletesebben

AR4W05 HASZNÁLATI UTASÍTÁS OHRIEVAČ S VENTILÁTOROM NÁVOD NA OBSLUHU

AR4W05 HASZNÁLATI UTASÍTÁS OHRIEVAČ S VENTILÁTOROM NÁVOD NA OBSLUHU AR4W05 ISTRUZIONI PER L USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES TERMOVENTILATORE FAN HEATER THERMOVENTILATEUR THERMOVENTILATOR TERMOVENTILADOR HASZNÁLATI UTASÍTÁS

Részletesebben

BKI13ATEX0030/1 EK-Típus Vizsgálati Tanúsítvány/ EC-Type Examination Certificate 1. kiegészítés / Amendment 1 MSZ EN 60079-31:2014

BKI13ATEX0030/1 EK-Típus Vizsgálati Tanúsítvány/ EC-Type Examination Certificate 1. kiegészítés / Amendment 1 MSZ EN 60079-31:2014 (1) EK-TípusVizsgálati Tanúsítvány (2) A potenciálisan robbanásveszélyes környezetben történő alkalmazásra szánt berendezések, védelmi rendszerek 94/9/EK Direktíva / Equipment or Protective Systems Intended

Részletesebben

AR5C45B PADLÓ ventilátor. Vigyázat!

AR5C45B PADLÓ ventilátor. Vigyázat! AR5C45B PADLÓ ventilátor A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal, tudással nem bíró személyek is használhatják

Részletesebben

SPLIT - TYPE TÍPUSÚ VERTU SOROZAT. A légkondicionáló beszerelése elõtt egyeztessen a helyi áramszolgáltatóval

SPLIT - TYPE TÍPUSÚ VERTU SOROZAT. A légkondicionáló beszerelése elõtt egyeztessen a helyi áramszolgáltatóval Kérjük, Before using olvassa your el azt air conditioner, az útmutatót please a készülék readhasználatbavétele elõtt, majd this manual õrizze meg carefully Késõbb and szüksége keep it for lehet future

Részletesebben

1.1. EGYETLEN KÉSZÜLÉK ÜZEMBE HELYEZÉSE... 124 1.2. KÉT KÉSZÜLÉK ÜZEMBE HELYEZÉSE... 124 2.1. BEKAPCSOLT/KÉSZENLÉTI ÁLLAPOT... 125

1.1. EGYETLEN KÉSZÜLÉK ÜZEMBE HELYEZÉSE... 124 1.2. KÉT KÉSZÜLÉK ÜZEMBE HELYEZÉSE... 124 2.1. BEKAPCSOLT/KÉSZENLÉTI ÁLLAPOT... 125 TÁRGYMUTATÓ Fejezet 1: ÜZEMBE HELYEZÉS...124 1.1. EGYETLEN KÉSZÜLÉK ÜZEMBE HELYEZÉSE... 124 1.2. KÉT KÉSZÜLÉK ÜZEMBE HELYEZÉSE... 124 Fejezet 2: FUNKCIÓK...125 2.1. BEKAPCSOLT/KÉSZENLÉTI ÁLLAPOT... 125

Részletesebben

AR5T81R TOROnY ventilátor

AR5T81R TOROnY ventilátor AR5T81R TOROnY ventilátor A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal, tudással nem bíró személyek is használhatják

Részletesebben

Használati útmutató AR4W03. kerámiabetétes hősugárzó

Használati útmutató AR4W03. kerámiabetétes hősugárzó Használati útmutató AR4W03 oldalfali kerámiabetétes hősugárzó A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal, tudással

Részletesebben

TRENDnetVIEW Pro szoftvert. ŸGyors telepítési útmutató (1)

TRENDnetVIEW Pro szoftvert. ŸGyors telepítési útmutató (1) TRENDnetVIEW Pro szoftvert ŸGyors telepítési útmutató (1) TRENDnetVIEW Pro/05.29.2014 Tartalomjegyzék TRENDnetVIEW Pro Management Software követelmények... 13 TRENDnetVIEW Pro Telepítése... 14 Videokamerák

Részletesebben

AR5A50 padló ventilátor. Vigyázat!

AR5A50 padló ventilátor. Vigyázat! AR5A50 padló ventilátor A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal, tudással nem bíró személyek is használhatják

Részletesebben

ASUS GX800 lézeres játékegér

ASUS GX800 lézeres játékegér ASUS GX800 lézeres játékegér 1 6 Felhasználói kézikönyv HUG5761 Elsö kiadás (V1) Május 2010 Copyright 2010 ASUSTeK Computer Inc. All Rights Reserved. Az ASUSTeK COMPUTER INC. ( ASUS ) előzetes írásos engedélye

Részletesebben

Lexington Public Schools 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420

Lexington Public Schools 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420 Surplus Printing Equipment For Sale Key Dates/Times: Item Date Time Location Release of Bid 10/23/2014 11:00 a.m. http://lps.lexingtonma.org (under Quick

Részletesebben

Using the CW-Net in a user defined IP network

Using the CW-Net in a user defined IP network Using the CW-Net in a user defined IP network Data transmission and device control through IP platform CW-Net Basically, CableWorld's CW-Net operates in the 10.123.13.xxx IP address range. User Defined

Részletesebben

ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP

ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP CHILD S DATA / GYERMEK ADATAI PLEASE FILL IN THIS INFORMATION WITH DATA BASED ON OFFICIAL DOCUMENTS / KÉRJÜK, TÖLTSE KI A HIVATALOS DOKUMENTUMOKBAN SZEREPLŐ ADATOK

Részletesebben

MP3-FMTRANS50. MANUAL (p. 2) CAR MP3 FM+BLUETOOTH TRANSMITTER INCL. REMOTE CONTROL. ANLEITUNG (s. 4) AUTO MP3 FM+BT TRANSMITTER INKL.

MP3-FMTRANS50. MANUAL (p. 2) CAR MP3 FM+BLUETOOTH TRANSMITTER INCL. REMOTE CONTROL. ANLEITUNG (s. 4) AUTO MP3 FM+BT TRANSMITTER INKL. MP3-FMTRANS50 MANUAL (p. 2) CAR MP3 FM+BLUETOOTH TRANSMITTER INCL. REMOTE CONTROL ANLEITUNG (s. 4) AUTO MP3 FM+BT TRANSMITTER INKL. FB MODE D EMPLOI (p. 6) Transmetteur MP3, FM + Bluetooth avec télécommande

Részletesebben

AR5R04 léghűtő-párologtató. Vigyázat!

AR5R04 léghűtő-párologtató. Vigyázat! AR5R04 léghűtő-párologtató A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal, tudással nem bíró személyek is használhatják

Részletesebben

MINIKONYHA HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Modell: OMK-30. Csak háztartási használatra

MINIKONYHA HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Modell: OMK-30. Csak háztartási használatra HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MINIKONYHA Modell: OMK-30 Köszönjük,hogy Orion terméket választott. Kérjük figyelmesen olvassa el az alábbi tájékoztatót. Csak háztartási használatra FONTOS BIZTONSÁGI ELŐ ÍRÁSOK 1.

Részletesebben

English PATROL 24VDC SOROMPÓ HASZNÁLATI UTASÍTÁS

English PATROL 24VDC SOROMPÓ HASZNÁLATI UTASÍTÁS English PATROL 24VDC SOROMPÓ HASZNÁLATI UTASÍTÁS English 3.3 Hand configuration changing As standard the system is supplied in right-hand configuration. To fit the barrier in the left-hand position, follow

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv LÉGKONDICIONÁLÓ BERENDEZÉS (OSZTOTT TÍPUS) Felhasználói kézikönyv Beltéri egység Modell neve: Oldalfali típus RAV-SM307KRTP-E RAV-SM407KRTP-E Kereskedelmi használatra Felhasználói kézikönyv Magyar Translated

Részletesebben

AR4P14W kerámiabetétes FŰTŐventilátor

AR4P14W kerámiabetétes FŰTŐventilátor Használati útmutató AR4P14W kerámiabetétes FŰTŐventilátor A készüléket kizárólag jól szellőző helyiségben vagy csak időszakosan használjuk. A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális,

Részletesebben

Csatlakozás a BME eduroam hálózatához Setting up the BUTE eduroam network

Csatlakozás a BME eduroam hálózatához Setting up the BUTE eduroam network Csatlakozás a BME eduroam hálózatához Setting up the BUTE eduroam network Table of Contents Windows 7... 2 Windows 8... 6 Windows Phone... 11 Android... 12 iphone... 14 Linux (Debian)... 20 Sebők Márton

Részletesebben

ISTRUZIONI PER L USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

ISTRUZIONI PER L USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ ISTRUZIONI PER L USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MINI MASSAGGIATORE MINI MASSAGER MINI-APPAREIL DE MASSAGE MINI-MASSAGEGERÄT MINI

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. A 1108INT számú nyomtatvány a http://www.nav.gov.hu webcímen a Letöltések Nyomtatványkitöltő programok fülön érhető el.

T Á J É K O Z T A T Ó. A 1108INT számú nyomtatvány a http://www.nav.gov.hu webcímen a Letöltések Nyomtatványkitöltő programok fülön érhető el. T Á J É K O Z T A T Ó A 1108INT számú nyomtatvány a http://www.nav.gov.hu webcímen a Letöltések Nyomtatványkitöltő programok fülön érhető el. A Nyomtatványkitöltő programok fület választva a megjelenő

Részletesebben

Kezdőlap > Termékek > Szabályozó rendszerek > EASYLAB és TCU-LON-II szabályozó rendszer LABCONTROL > Érzékelő rendszerek > Típus DS-TRD-01

Kezdőlap > Termékek > Szabályozó rendszerek > EASYLAB és TCU-LON-II szabályozó rendszer LABCONTROL > Érzékelő rendszerek > Típus DS-TRD-01 Típus DS-TRD FOR EASYLAB FUME CUPBOARD CONTROLLERS Sash distance sensor for the variable, demand-based control of extract air flows in fume cupboards Sash distance measurement For fume cupboards with vertical

Részletesebben

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy (Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) SEGÉDIGÉKKEL Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy A fenti felsorolásban a magabiztosság/félénkség

Részletesebben

Használati útmutató HANDELSINFORMATIONEN FÜR DEN KUNDEN COMMERCIËLE INFORMATIES VOOR DE KLANT SLT955 SLT955. ökocímke

Használati útmutató HANDELSINFORMATIONEN FÜR DEN KUNDEN COMMERCIËLE INFORMATIES VOOR DE KLANT SLT955 SLT955. ökocímke INFORMAZIONI COMMERCIALI PER I CONSUMATORI COMMERCIAL INFORMATION FOR THE CONSUMER INFORMATIONS COMMERCIALES POUR LE CLIENT INFORMACIONES COMERCIALES PARA EL CLIENTE Használati útmutató HANDELSINFORMATIONEN

Részletesebben

Zephyr használati utasítás

Zephyr használati utasítás Zephyr használati utasítás fontos óvintézkedések Ez a termék háztartási használatra készült. Elektromos termékek használatánál, különösen gyermekek jelenlétében, mindig be kell tartani a következő alapvető

Részletesebben

INSTALLATION MANUAL For authorized service personnel only.

INSTALLATION MANUAL For authorized service personnel only. Connection Method CHASSIS TYPE A AIR CONDITIONER OPTIONAL PARTS Communication box kit PART NO. 9317807005 INSTALLATION MANUAL For authorized service personnel only. 1. SAFETY PRES Contents 1. SAFETY PRES...

Részletesebben

Ültetési és öntözési javaslatok. Planting and watering instructions

Ültetési és öntözési javaslatok. Planting and watering instructions Ültetési és öntözési javaslatok Planting and watering instructions 1 Önöntöző-rendszer Sub-irrigation 2 Kedves növénykedvelő A LECHUZA önöntöző rendszerrel növényeink természetüknél fogva gyönyörű virágokat

Részletesebben

1. Gyakorlat: Telepítés: Windows Server 2008 R2 Enterprise, Core, Windows 7

1. Gyakorlat: Telepítés: Windows Server 2008 R2 Enterprise, Core, Windows 7 1. Gyakorlat: Telepítés: Windows Server 2008 R2 Enterprise, Core, Windows 7 1.1. Új virtuális gép és Windows Server 2008 R2 Enterprise alap lemez létrehozása 1.2. A differenciális lemezek és a két új virtuális

Részletesebben

Contact us Toll free (800) fax (800)

Contact us Toll free (800) fax (800) Table of Contents Thank you for purchasing our product, your business is greatly appreciated. If you have any questions, comments, or concerns with the product you received please contact the factory.

Részletesebben

(NGB_TA024_1) MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV

(NGB_TA024_1) MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV Kommunikációs rendszerek programozása (NGB_TA024_1) MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV (5. mérés) SIP telefonközpont készítése Trixbox-szal 1 Mérés helye: Széchenyi István Egyetem, L-1/7 laboratórium, 9026 Győr, Egyetem

Részletesebben

MDS30-50D Víz víz hőszivattyú

MDS30-50D Víz víz hőszivattyú MDS30-50D Víz víz hőszivattyú Használati útmutató A beépítés előtt olvassa el ezt az útmutatót Figyelem! A hőszivattyúk üzembe helyezését bízza szakemberre, mivel a szakszerűtlen üzembe helyezésből fakadó

Részletesebben

Presenter SNP6000. Register your product and get support at HU Felhasználói kézikönyv

Presenter SNP6000. Register your product and get support at   HU Felhasználói kézikönyv Register your product and get support at www.philips.com/welcome Presenter SNP6000 HU Felhasználói kézikönyv 1 a b c d e 2 3 4 Federal Communication Commission Interference Statement This equipment has

Részletesebben

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Timea Farkas Click here if your download doesn"t start

Részletesebben

ENERGIAKÖLTSÉG MÉRŐ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 3. 19. oldal Rend. sz.:: 1340670 4500PRO D Változat: 04/15 Ez a használati útmutató ehhez a termékhez tartozik. Az útmutató fontos tudnivalókat tartalmaz az üzembe

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

ES Horno Microondas Manual del usuario. Mikrohullámú sütő

ES Horno Microondas Manual del usuario. Mikrohullámú sütő ES Horno Microondas Manual del usuario Mikrohullámú sütő PT Forno microondas Manual do utente GB Microwave Oven Owner s Manual FR Four à micro-ondes Manuel utilisateur RU Микроволновая печь РУКОВОДСТВО

Részletesebben

használati utasítás TV-Dex

használati utasítás TV-Dex használati utasítás TV-Dex 2 tartalom a csomag tartalma... 4 Az eszköz leírása...5 TV-Controller...7 TV-Base...8 LED.... 9 kezdetek....10 Az egységek csatlakoztatása:... 10 Amikor egynél több tv-base egységet

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ INOX RÚDMIXER. Modell: OHBIN-9805

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ INOX RÚDMIXER. Modell: OHBIN-9805 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ INOX RÚDMIXER Modell: OHBIN-9805 Kérjük, olvassa el figyelmesen ezt a tájékoztatót a készülék üzembehelyezése és használata előtt és őrizze meg ezt az információt jövőbeli használatra.

Részletesebben

KEZELÉSI ÚTMUTATÓ FSLC-450AE0, FSLC-510AE0 FSLC-450AE0-H, FSLC-510AE0-H. Légcsatornázható split rendszerű légkondicionáló berendezés

KEZELÉSI ÚTMUTATÓ FSLC-450AE0, FSLC-510AE0 FSLC-450AE0-H, FSLC-510AE0-H. Légcsatornázható split rendszerű légkondicionáló berendezés KEZELÉSI ÚTMUTATÓ FSLC-450AE0, FSLC-510AE0 FSLC-450AE0-H, FSLC-510AE0-H Légcsatornázható split rendszerű légkondicionáló berendezés Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket. Kérjük, hogy használat előtt

Részletesebben

AR078. puha elektromos melegítő PÁRNA. használati útmutató

AR078. puha elektromos melegítő PÁRNA. használati útmutató AR078 puha elektromos melegítő PÁRNA használati útmutató A készüléket 8 éves vagy 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal,

Részletesebben

Használati utasítás az OVC-WF1218 típusú vízszűréses porzsák nélküli háztartási porszívóhoz

Használati utasítás az OVC-WF1218 típusú vízszűréses porzsák nélküli háztartási porszívóhoz Használati utasítás az OVC-WF1218 típusú vízszűréses porzsák nélküli háztartási porszívóhoz Kérjük, figyelmesen olvassa el a használati utasítást. Biztonsági utasítások: A gépet csak 230V ~ 50Hz váltóáramra

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

LIBRETTO ISTRUZIONI. Használati útmutató INSTRUCTIONS BOOKLET BEDIENUNGSSANLEITUNG LIVRET D INSTRUCTIONS INSTRUKCJE OBSŁUGI

LIBRETTO ISTRUZIONI. Használati útmutató INSTRUCTIONS BOOKLET BEDIENUNGSSANLEITUNG LIVRET D INSTRUCTIONS INSTRUKCJE OBSŁUGI Cod. 110030291 (CIELO / AURA) LIBRETTO ISTRUZIONI Használati útmutató INSTRUCTIONS BOOKLET BEDIENUNGSSANLEITUNG LIVRET D INSTRUCTIONS INSTRUKCJE OBSŁUGI Ed. 2014 Italiano English Deutsch Français Español

Részletesebben

ISTRUZIONI PER L USO AR372 FOLLETO DE INSTRUCCIONES

ISTRUZIONI PER L USO AR372 FOLLETO DE INSTRUCCIONES ISTRUZIONI PER L USO INSTRUCTIONS FOR USE AR372 CAMINO ELECTRIC FIRE MODE D EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI UTASÍTÁS NÁVOD K POUŽITÍ NÁVOD NA OBSLUHU CHEMINÉE ÉLECTRIQUE

Részletesebben

Cloud computing. Cloud computing. Dr. Bakonyi Péter.

Cloud computing. Cloud computing. Dr. Bakonyi Péter. Cloud computing Cloud computing Dr. Bakonyi Péter. 1/24/2011 1/24/2011 Cloud computing 2 Cloud definició A cloud vagy felhő egy platform vagy infrastruktúra Az alkalmazások és szolgáltatások végrehajtására

Részletesebben

CHANSON Miracle vízionizátor

CHANSON Miracle vízionizátor Life - Health - Happiness CHANSON Miracle vízionizátor GRANDION > Haználat elõtt, kérjük alaposan olvassa el az útmutatót! > Az útmutatóben említett,és a paneleken megjelenített ph érték területenként

Részletesebben

Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat

Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat 1. Definitions 1. Definíciók: a) Account Client s trading account or any other accounts and/or registers maintained for Számla Az ügyfél kereskedési számlája

Részletesebben

Cég név: Készítette: Telefon:

Cég név: Készítette: Telefon: Pozíció Darab Leírás 1 SCALA2 3-45 A Dátum: 218. 2. 9. Cikkszám: 98562862 Grundfos SCALA2 is a fully integrated, self-priming, compact waterworks for pressure boosting in domestic applications. SCALA2

Részletesebben

Digitális telefon adapter vagy VideoPhone megrendelés menete

Digitális telefon adapter vagy VideoPhone megrendelés menete Digitális telefon adapter vagy VideoPhone megrendelés menete A megrendelés megkezdése előtt bizonyosodj meg róla, hogy nálad van az internetes fizetésre is alkalmas VISA, VISA Electron vagy MasterCard

Részletesebben

INSTRUCTION MANUAL. Model Number: DX-16.46K/DX-20.62K/DX-28.88K/DX-29.80DK. Wine Cooler. (Photo: DX-28.88K)

INSTRUCTION MANUAL. Model Number: DX-16.46K/DX-20.62K/DX-28.88K/DX-29.80DK. Wine Cooler. (Photo: DX-28.88K) INSTRUCTION MANUAL Model Number: DX-16.46K/DX-20.62K/DX-28.88K/DX-29.80DK Wine Cooler (Photo: DX-28.88K) CAUTION! BEFORE USE, PLEASE READ AND FOLLOW ALL SAFETY RULES AND OPERATING INSTRUCTIONS. INSTRUCTION

Részletesebben

Fridge Freezer Hűtő - fagyasztó Chladnička s mrazničkou Hladilnik z zamrzovalnikom

Fridge Freezer Hűtő - fagyasztó Chladnička s mrazničkou Hladilnik z zamrzovalnikom EN HU SK SL User Manual 2 Használati útmutató 14 Návod na používanie 27 Navodila za uporabo 40 Fridge Freezer Hűtő - fagyasztó Chladnička s mrazničkou Hladilnik z zamrzovalnikom ZRB36104WA ZRB36104XA Contents

Részletesebben

4-42 ELECTRONICS WX210 - WX240

4-42 ELECTRONICS WX210 - WX240 4-42 ELECTRONICS WX210 - WX240 PCS 40000499-en Fig. 8 WX210 - WX240 ELECTRONICS 4-43 PCS COMPONENTS 40000471-en Load-limit regulator Legend Fig. 1 Fig. 2 1 Power supply 2 PWM1 output, proportional valve

Részletesebben

THS710A, THS720A, THS730A & THS720P TekScope Reference

THS710A, THS720A, THS730A & THS720P TekScope Reference THS710A, THS720A, THS730A & THS720P TekScope Reference 070-9741-01 Getting Started 1 Connect probes or leads. 2 Choose SCOPE 3 or METER mode. Press AUTORANGE. Copyright Tektronix, Inc. Printed in U.S.A.

Részletesebben

LIBRETTO ISTRUZIONI. Használati útmutató

LIBRETTO ISTRUZIONI. Használati útmutató Italiano English Deutsch Français Español Cod. 110030251 (CAPPE CLASSICHE) LIBRETTO ISTRUZIONI Használati útmutató INSTRUCTIONS BOOKLET BEDIENUNGSSANLEITUNG LIVRET D INSTRUCTIONS MANUAL DE INSTRUCCIONES

Részletesebben

FSL12 FSL144. www.blackanddecker.eu

FSL12 FSL144. www.blackanddecker.eu www.blackanddecker.eu FSL12 FSL144 Magyar (Fordítás az eredeti kezelési utasítás alapjan készült) 4 English (Original instructions) 10 2 3 MAGYAR Rendeltetésszerű használat Az Ön Black & Decker kézilámpáját

Részletesebben

A KÉSZÜLÉK HASZNÁLATA ELŐTT 2 KÖRNYEZETVÉDELEM 2 ÁLTALÁNOS TANÁCSOK ÉS ÓVINTÉZKEDÉSEK 3 A HŰTŐTÉR HASZNÁLATA 4 A FAGYASZTÓTÉR HASZNÁLATA 5

A KÉSZÜLÉK HASZNÁLATA ELŐTT 2 KÖRNYEZETVÉDELEM 2 ÁLTALÁNOS TANÁCSOK ÉS ÓVINTÉZKEDÉSEK 3 A HŰTŐTÉR HASZNÁLATA 4 A FAGYASZTÓTÉR HASZNÁLATA 5 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A KÉSZÜLÉK HASZNÁLATA ELŐTT 2 KÖRNYEZETVÉDELEM 2 ÁLTALÁNOS TANÁCSOK ÉS ÓVINTÉZKEDÉSEK 3 A HŰTŐTÉR HASZNÁLATA 4 A FAGYASZTÓTÉR HASZNÁLATA 5 A FAGYASZTÓTÉR LEOLVASZTÁSA 7 A HŰTŐTÉR TISZTÍTÁSA

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ INSTRUCTION FOR USE MENNYEZETI VENTILÁTOR CEILING FAN WITH LIGHT

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ INSTRUCTION FOR USE MENNYEZETI VENTILÁTOR CEILING FAN WITH LIGHT HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ INSTRUCTION FOR USE MENNYEZETI VENTILÁTOR CEILING FAN WITH LIGHT A készüléket 8 éves, vagy annál idősebb gyermekek, csökkent fizikai, érzékszervi és mentális képességű, vagy tapasztalattal,

Részletesebben

útmutató AR5EA50PB Vigyázat!

útmutató AR5EA50PB Vigyázat! AR5EA50PB ÁLló ventilátor A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal, tudással nem bíró személyek is használhatják

Részletesebben

openbve járműkészítés Leírás a sound.cfg fájlhoz használható parancsokról

openbve járműkészítés Leírás a sound.cfg fájlhoz használható parancsokról Leírás az openbve-vel kompatibilis sound.cfg fájl készítéséhez használható parancsokról 1. oldal openbve járműkészítés Leírás a sound.cfg fájlhoz használható parancsokról A leírás az openbve-hez készíthető

Részletesebben

ISTRUZIONI PER L'USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D'EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETTO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

ISTRUZIONI PER L'USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D'EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETTO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ ISTRUZIONI PER L'USO INSTRUCTIONS FOR USE MODE D'EMPLOI BEDIENUNGSANLEITUNG FOLLETTO DE INSTRUCCIONES HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ PIASTRA PER CAPELLI FLASH IRON PLAQUE CHEVEUX GLÄTTEISEN FÜR HAARE?????????? HAJKISIMITÓ??????????

Részletesebben

Cloud computing Dr. Bakonyi Péter.

Cloud computing Dr. Bakonyi Péter. Cloud computing Dr. Bakonyi Péter. 1/24/2011 Cloud computing 1/24/2011 Cloud computing 2 Cloud definició A cloud vagy felhő egy platform vagy infrastruktúra Az alkalmazások és szolgáltatások végrehajtására

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Paysera VISA cards are secured with "3-D technology" which ensures safer payments with payment cards online.

Paysera VISA cards are secured with 3-D technology which ensures safer payments with payment cards online. Paysera VISA card Safe payments online Paysera VISA cards are secured with "3-D technology" which ensures safer payments with payment cards online. When purchasing at e-shops labelled with "Paysera VISA",

Részletesebben

LÉKONDICIONÁLÓ FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV. Kérjük, hogy a készülék használatba vétele előtt alaposan olvassa el ezt a kézikönyvet és őrizze meg.

LÉKONDICIONÁLÓ FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV. Kérjük, hogy a készülék használatba vétele előtt alaposan olvassa el ezt a kézikönyvet és őrizze meg. FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV LÉKONDICIONÁLÓ Kérjük, hogy a készülék használatba vétele előtt alaposan olvassa el ezt a kézikönyvet és őrizze meg. TÍPUS : VENTILÁTOR MAGYAR www.lg.com A ventilátor használati

Részletesebben

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday)

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) SZÁLLÁS / ACCOMODDATION on a Hotel Gellért*** szálloda 2 ágyas szobáiban, vagy 2x2 ágyas hostel

Részletesebben

felelősséget nem vállalunk. A gyártó cég nem tartozik felelősséggel semmilyen közvetett vagy közvetlen kárért sem Önnek, sem bármely harmadik

felelősséget nem vállalunk. A gyártó cég nem tartozik felelősséggel semmilyen közvetett vagy közvetlen kárért sem Önnek, sem bármely harmadik 1 Előszó Köszönjük, hogy termékünket választotta. Kérjük figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót, mielőtt a készüléket használatba venné. Javasoljuk, hogy a készüléket csak akkor kezdje el használni, ha

Részletesebben

Használati útmutató. AR5R05 léghűtő

Használati útmutató. AR5R05 léghűtő AR5R05 léghűtő Használati útmutató A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal, tudással nem bíró személyek is használhatják

Részletesebben

Correlation & Linear Regression in SPSS

Correlation & Linear Regression in SPSS Petra Petrovics Correlation & Linear Regression in SPSS 4 th seminar Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Correlation

Részletesebben

Használati útmutató. AR5R05 léghűtő

Használati útmutató. AR5R05 léghűtő AR5R05 léghűtő Használati útmutató A készüléket 8 év feletti gyermekek, valamint testi, mentális, érzékszervi fogyatékkal élő személyek, továbbá a kellő tapasztalattal, tudással nem bíró személyek is használhatják

Részletesebben

CMP-REPEATVGA1 VGA-VERSTERKER VGA JELÁTVIVŐ REPETOR VGA 2 VGA EXTENDER 6 VGA EXTENDER 10 BOÎTIER RALLONGE VGA 22 EXTENSOR VGA 18 ESTENSORE VGA

CMP-REPEATVGA1 VGA-VERSTERKER VGA JELÁTVIVŐ REPETOR VGA 2 VGA EXTENDER 6 VGA EXTENDER 10 BOÎTIER RALLONGE VGA 22 EXTENSOR VGA 18 ESTENSORE VGA CMP-REPEATVGA1 2 VGA EXTENDER 6 VGA EXTENDER 10 BOÎTIER RALLONGE VGA VGA-VERSTERKER 14 18 ESTENSORE VGA 22 EXTENSOR VGA VGA JELÁTVIVŐ 26 30 VGA-PIDENNIN 34 VGA FÖRSTÄRKARE 38 EXTENDR GRAFICKÉ KARTY VGA

Részletesebben

Személyes adatváltoztatási formanyomtatvány- Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary

Személyes adatváltoztatási formanyomtatvány- Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary Személyes adatváltoztatási formanyomtatvány- Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ: A formanyomtatványon a munkavállaló a személyes adatainak módosítását kezdeményezheti.

Részletesebben

Nokia Purity Pro sztereó Bluetooth-fülhallgató a Monstertől - Felhasználói kézikönyv

Nokia Purity Pro sztereó Bluetooth-fülhallgató a Monstertől - Felhasználói kézikönyv Nokia Purity Pro sztereó Bluetooth-fülhallgató a Monstertől - Felhasználói kézikönyv 1.0. kiadás 2 Biztonság Olvassuk el az alábbi egyszerű útmutatót. Az itt leírtak be nem tartása veszélyekkel járhat,

Részletesebben

Construction of a cube given with its centre and a sideline

Construction of a cube given with its centre and a sideline Transformation of a plane of projection Construction of a cube given with its centre and a sideline Exercise. Given the center O and a sideline e of a cube, where e is a vertical line. Construct the projections

Részletesebben

SPLIT -INVERTER TÍPUSÚ SZOBAI LÉGKONDICIONÁLÓ

SPLIT -INVERTER TÍPUSÚ SZOBAI LÉGKONDICIONÁLÓ Mielõtt használatba venné a légkondícionálót, kérjük figyelmesen olvassa el azt az útmutatót SPLIT -INVERTER TÍPUSÚ SZOBAI LÉGKONDICIONÁLÓ Olvassa el ezt az útmutatót Az útmutatóban hasznos tanácsokat

Részletesebben

TYPE: FSLA - FSLB - FSLC - FSLD I GB F E D HU

TYPE: FSLA - FSLB - FSLC - FSLD I GB F E D HU INFORMAZIONI COMMERCIALI PER I CONSUMATORI COMMERCIAL INFORMATION FOR THE CONSUMER INFORMATIONS COMMERCIALES POUR LE CLIENT INFORMACIONES COMERCIALES PARA EL CLIENTE HANDELSINFORMATIONEN FÜR DEN KUNDEN

Részletesebben

Cég név: Készítette: Telefon: Fax: Dátum:

Cég név: Készítette: Telefon: Fax: Dátum: Pozíció Darab Leírás Egyszeri ár 1 ALPHA Pro 1540 130 Külön kérésre Cikkszám: 96283590 GRUNDFOS ALPHA Pro is a complete range of circulator pumps featuring: integrated differentialpressure control enabling

Részletesebben

EPILEPSY TREATMENT: VAGUS NERVE STIMULATION. Sakoun Phommavongsa November 12, 2013

EPILEPSY TREATMENT: VAGUS NERVE STIMULATION. Sakoun Phommavongsa November 12, 2013 EPILEPSY TREATMENT: VAGUS NERVE STIMULATION Sakoun Phommavongsa November 12, 2013 WHAT IS EPILEPSY? A chronic neurological disorder characterized by having two or more unprovoked seizures Affects nearly

Részletesebben

Troubleshooting. Tartalomjegyzék: Modell: GK-1509S HASZNÁLATI KÉZIKÖNYV ELEKTROMOS VÍZFORRALÓ

Troubleshooting. Tartalomjegyzék: Modell: GK-1509S HASZNÁLATI KÉZIKÖNYV ELEKTROMOS VÍZFORRALÓ Troubleshooting Phenomenon Power off before the water is boiling. Causes Too much scale. Power plug hasn't been inserted tightly. Troubleshooting Eliminate the scale. Check whether the power plug is connected

Részletesebben

Freezer / Refrigerator Fagyasztó / Hűtőszekrény

Freezer / Refrigerator Fagyasztó / Hűtőszekrény Freezer / Refrigerator Fagyasztó / Hűtőszekrény Please read this user manual first! Dear Customer, We hope that your product, which has been produced in modern plants and checked under the most meticulous

Részletesebben