Szarvas Gábor és a Magyar Nyelvor

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szarvas Gábor és a Magyar Nyelvor"

Átírás

1 LÁNCZ IRÉN: Szarvas és a Magyar Gábor Nyelvor Száz évvel ezelott, október 12-én lezárult Szarvas Gábor életpályáj a, befejezetté vált életmuve, és véget ért egy mozgalmas korszak nyelvünk életében is. Szarvas Gábor olyan karban élt, amikor a magyar nyelvet többfelol érte káros hatás, amikor egészséges fejlodését sok minden akadályozta. Szarvas Gábor pályája Úgy alakult, hogy o lett a múlt század utolsó harmadának vezéregyénisége, aki az elso nyelvmuvelo folyóirat, a Magyar Nyelvor élén állva kitartóan, fáradhatatlanul és következetesen azért harcolt, hogy visszaálljon nyelvünk tisztasága. Ami jót ugyanis a reformkor hozott nyelvünknek, elvitte az idegen hatás és minden, ami ebbol következett. A szépen indult egységesmési folyamat és felvirágzás után szakadék keletkezett az írott és a beszélt nyelv között, ugyanakkor mind a társalgás nyelvében, mind az írott nyelvben elszaporodtak az idegenszeruségek: idegen szavak, szerkesztésmódok, tükörfordítások. Ez ellen tenni kellett valamit. A diadalmas nyelvújítás példájára megindult az Új szavak gyártása, válogatás nélkül minden idegen szónak hadat üzentek nemigen figyelve a nyelv szabályaira. A minden áron való magyarosítás szintén károkat okozott nyelvünknek. Ez ellen is fel kellett lépni. A nyelvújításnak az Akadémia is híve volt, "a mozgalomnak ilyen alakulása azonban tudósait és Íróit is megrisztotta" (Bárczi). Többen is állást foglaltak a túlzó Újítások ellen, de ez kevésnek bizonyult, mert egy-két cikkel, könyvvel nem lehetett Útját állni a nyelv romlásának, rontás ának. Ezért javasolták a Nyelvtudományi Bizottság tagjai - többek között Hunfalvy Pál, Budenz József és Gyulai Pál- egy nyelvmuvelo folyóirat megindítás át. Javaslatukra az Akadémia Szarvas Gábort, levelezo tagját bízta meg a folyóirat szerkesztésével. A Magyar Nyelvor elso száma január IS-én jelent meg, s ezzel "megindult az Új ortológia rendszeres hadjárata a helyes magyarság érdekében" (Bárczi). Szarvas Gábor ekkorra már bizonyította, van érzéke és kello tudása ahhoz, hogy egy ilyen nagy vállalkozás élére álljon

2 ben jelent meg a Magyartalanságok címu értekezése, melyben a helytelenségeket, idegen szólásmódokat, s foleg a latin nyelv szolgai utánzásából kifejlodött és meghonosult, valamint a meghonosodás útján levo szófuzéseket sorolta fel, hogy ezáltal hozzájáruljon a buján tenyészo gyom kiirtásához. Két évvel késobb pedig nagy nyelvtörténeti munkáját, A magyar igeidoket az Akadémia Marczibányi-jutalomban részesítette. Bárczi Géza írja, hogy "meg kell vallanunk, ma sem tudunk sokkal többet a régi magyar igeidok jelentéstanáról, mint amit e könyvben olvashatunk". Szarvas Gábor monográfiájában megmutatta, hogyan kell módszeresen, lépésrollépésre haladva a nyelv adataira támaszkodva, azokból kiindulva megoldani a nyevészeti kérdéseket. Surányi Rudolf Ada polgármestere megnyitja a tudományos ülésszakot S amilyen következetesen, módszeresen járta körül az igeidok történetének kérdését, ugyanolyan megalapozottsággal fogott nyelvünk tisztaságának visszaállításához, sajátságainak megismeréséhez. A nagy munkához jó terv kellett és olyan munkatársak, akikre számíthatott. A Nyelvor körültekintoen kidolgozott programja, melyet az elso számban Mit akarunk? címmel közölt a szerkeszto, a nyelv minden fontos kérdését felölelte, tartalmazza mindazt, ami a nyelvjavítás célját szolgálja: "Akar- 18

3 juk ott, ahol az ingadozó alapra fektetett s rögtönözve létesített nyelvújítás szabályellenes szóalkotásokat hozott forgalomba, a helyesség visszaállítását, ahol az idegen nevekkel való érintkezés korcs kifejezéseket teremtett, a tisztaság elémozdítását, akarjuk a követelményeknek teljesen megfelelo tudományos magyar nyelvtannak összeállítását megkönnyíteni s részben elékészíteni az által, hogy anyagot gyujtünk s a függoben levo kérdéseket tüzetes megvilágítás által tiszázzuk, mind ezt pedig a magyar nyelv életébol merített eszközök segítségével akarjuk megvalósítani. Evégbol kutatni fogjuk: 1. a történeti, 2. a népnyelvet, 3. kiváló figyelmünk tárgyát fogja képezni az újabb irodalom, különösen pedig a forgalomban levo hibás szóalakok és idegenszeruségek." A teendoket Öt pontban sorolja fel Szarvas Gábor. A programból láthatjuk, hogy a folyóirat nem anyelvtudomány valamely diszciplinájának muhelye kívánt lenni, hanem olyan orgánum, melynek elsoleges célja a helyes magyar nyelvhasználat visszaállítása és a stílus ápolása. Ebbol következik, hogy minden, amit a szerkeszto tervezett, gyakorlati célokat szolgált. A nyelvtörténeti kutatásokat azért szorgalmazta, hogy az elfelejtett nyelvkincset felkutassák és elterjesszék. A népnyelv körébol a táj szók gyujtésén volt a hangsúly, mert azokkal is bovíteni akarták nyelvünk szóállományát. Az irodalmi nyelv tanulmányozása azért került a tervbe, hogy a benne elterjedt hibásan alkotott szavakat bírálják. Nyelvünk sajátságainak feltárását Szarvas Gábor ugyanolyan fontosnak tartotta, mint a nyelvtudományban elért eredmények bemutatását, ismertetését. Szarvas Gábor arra törekedett, hogya Nyelvor ne száraz, tudományos folyóirat legyen, ti. nemcsak a szakközönségnek szánta, hanem a nyelv ügye iránt érdeklodo nagyközönség figyelmét is le kívánta kötni. A jó szerkeszto feladatait így foglalta össze: Három dologra kell ügyelnie: 1. Hogy lapja vagy folyóirata az ígért napra okvetlenül megjelenjék, máskülönben az e- lofizeto nem szokja meg, hogy várja. 2. Hogy az ígért terjedelemben elejétol végig szöveggel legyen tele, különben az elofizeto megrövidítettnek hiszi magát. 3. Hogy ez a szöveg jó legyen, különben máskor nem fizet elo." Szarvas Gábor teljesítette is ezeket a feladatokat, úgyhogy folyóirata néhány év alatt országos tekintélyre tett szert. Népszeruségének a titka az volt, hogyaközhangulatot fejezte ki, amikor a nyelvtisztítás programját tuzte zászlójára (LÖrincze). 19

4 A Nyelvor elso 24 évfolyama 1895-ben (a szeptemberi számot még Szarvas Gábor szerkesztette) nagyon sok, nyelvünk és kultúránk szempontjából egyaránt fontos adatot tartalmaz és oriz számunkra. Tízezernél is több szavunkról találunk nyelvtörténeti, etimológiai, szemantikai vagy grammatikai tudnivalókat. A Szarvas Gábor szerkesztette számokban több, mint 300 népdal és ballada szövege, mintegy 150 népmese található, és sok mondóka, közmondás, népies misztérium, babona, ünnepi játék, ráolvasás, gyermekjáték, lakodalmas vers és köszönto, átokszöveg és káromkodás stb. Igen gazdag a tájszók és helynevek gyujteménye is. De nemcsak tájszógyujtemények készültek, hanem nyelvjárásleírások is, amelyek felölelik a nyelvjárásterületek és -típusok mindegyikét. Több száz helységbol vannak adatok a Nyelvor múlt századi számaiban, ezek között a falvak és városok között van pl. Bajmok, Kishegyes, Óbecse, Szabadka, Magyarittabé, Nagybecskerek, Bellye, Csúza, Karancs, Kopács, Eszék, Rétfalu, Szentlászló, Dobronak, Alsó-Lendava is. Szarvas Gábor a szlavóniai nyelvjárásról és a moldvai csángó nyelvrol írt egyegy tanulmányt. Láncz Irén ez6adás közben A Nyelvornek állé\j1dó rovata volt a nyelvtörténeti adatok közlése. Szarvas Gábor az elso kötetben közölt egy jegyzéket a 20

5 Jókai-kódex szavaiból, és rendszeresen ismertette a Nyelvtudományi Közlemények nyelvtörténeti tárgyú dolgozatait. És ne feledjük el azt sem, hogya Nyelvor muhelyében született a Nyelvtörténeti Szótár is. Egy egész leíró nyelvtan állítható össze a folyóiratban megjelent cikkekbol és tanulmányokból. Szinte nincs is a magyar grammatikának olyan kérdése, melyet ne világítottak volna meg. A hangtan körébol olvashatunk például a hangok osztályozásáról, a hangok egymásra hatásáról, a hangok történetérol, a hangtörvényekrol, a prozódiai jegyekrol- a hangszínrol, hangmagasságról, hangsúlyról. Az alaktani témák között találjuk a szóalkotás különbözo kérdéseit és a ragozást. Aszófajok részkérdései is helyet kaptak Mondattannal is sokan foglalkoztak: pl. a mondatfajtákkal, a mondatrészekkel, a mondatszerkezettel, a mondatrenddel. Jelentéstani cikkeket is közölt a szerkeszto, a rokonértelmu szavak gyujteménye mellett helyet kaptak a jelentésváltozással, jelentésfejlodéssel kapcsolatos írások is. A stilisztika nem volt a Nyelvor központi területe, mégis tett valamit elobbre lépése érdekében. Létrehozásának indítékai között szerepelt ugyanis az írott nyelvi stílusok magyarosabbá tételének igénye is. Hogy változtathassanak a stíluson, eloször is meg kellett ismerni a korabeli írott nyelvi stílusokat. Ezért kapott külön rovatot a magyar nyelv használat<i, melyben sorra veszik a hírlapok és folyóiratok nyelvét, a képviseloházban, a törvényhozásban használt nyelvet, az egyház nyelvét, az iskolában, az egyetemen, a színházban használt nyelvet, de nem marad ki a szépirodalom és a tudomány nyelve sem. Szarvas Gábor is írt a természettudományok nyelvérol, a sajtó nyelvérol, elemezte a tankönyvek nyelvét, és írt pl. a János vitéz nyelvérol is. Fontos rovata volt a NyelvÖrnek a Mestermuszók rovat is, mert sok, ma már kevésbé ismert szakszót orzött meg az utókornak. Mintegy harminc mesterség szakszóanyagát tanulmányozhatjuk a közölt adatok alapján, pl. jó adatokat találhatunk az asztalosmesterség, a bognár-, a csizmadia-, a kárpitos-, a kerékgyártó-, a kovács-, a nyereggyártó-, a szíjgyártó-, a szurszabó-, a takács-, a tímár-, a vargamesterség szavaiból. A folyóirat sokszínusége, gazdagsága, a hatalmas adatgyujtemény elkészítése elképzelhetetlen jó munkatársak nélkül. 21

6 Szarvas Gábornak sikerült sok embert maga köré gyujtenie, írókat, költoket, tudósokat egyaránt, a nyelv ügye iránt érdeklodo és ugyancsak hasznos munkát végzo nem szakembereket is. A 24 évfolyamban mintegy 380 szerzo jelentkezett írással, közülük közel százan négynél több írással vannnak jelen. A szerkeszto mellett szinte rendszeresen a következo szerzok publikáltak a lapban: Albert János, Alexics György, Balassa József, Budenz József, Brassai Sámuel, Csapodi István, Frecskay János, Halász Ignác, Komáromy Lajos, Melich János, Nagyszigethi Kálmán, Szi- Iasi Móric, Szinnyei József, Ponori Thewrewk Emil, Volf György, Zolnai Gyula. A tudományos ülésszak közönsége A nyelvjavítást Szarvas Gábor intézményesen kívánta megoldani ben felhívást bocsátott közre a Nyelvorjanuári szá-. mának borítóján, melyben felszólította a nyelv barátait, vegyenek részt azokon a közös tanácskozásokon, melyeknek célja a visszásságak kimutatása, a helyes magyarság megállapítása, a közös megállapodás és a megállapított tételek elfogadása és a terjesztése. A tanácskozásokat az Akadémiai Körben tartották minden hónap utolsó szombatján. A találkozásokon részt vettek a lapok szerkesztoi, tanárok, a tudósok közül Ballagi Mór, Fogara si János, az írók közül Gyulai Pál. A folyóirat negyedik kötetétol a Hibás szók és szólások javítása rovatban tették közzé 22

7 az eredményeket. A munka megkezdése elott azonban meg kellett határozni, hogy milyen szavakat tekintenek hibás alkotásúaknak. Szarvas Gábor akövetkezoketírj a: "Általában véve hibás minden olyan újabb keletu szó, amelynekmegvolta akár jelentés, akár alak tekintetében, egészére vagy csak egyik tagj áranézve is magából a nyelvbol világosan nem igazolható a nyelvtudomány ítélo széke csak az oly újonnan alkotott szójogosultságát ismeri el, amelyben nemcsak hogy az alapszónak jelentése tiszta, átlátszó,n emcsakho gy aképzone kértelemm ódosí tó erej e érezheto, hanem megkívánja még, hogy ez utóbbit csakis azon muködés végzésére alkalmazzuk, amelyet a nyelv szellem eléje szabott, s ezt a határt szándékosan sehol és soha át ne lépjük" Kezdetben azokat a visszásságokat, nyelvi hibákat akarják javítani, melyek a társalgási nyelvben terjedtek el. A kifogásolt szavak helyébe újakat javasoltak Forrásnak a régi irodalmi nyelvet és a népnyelvet tekintették, de figyelembe vették a korabeli irodalom azon alkotásait is, amelyek semmilyen tekintetben sem estek kifogás alá. Természetesnek tartották, hogya szóképzést is fel kell használniuk a szókincs gazdagításakor, de csak a nyelv szellemében létrejött alakokat fogadták el. Elveiknek megfeleloen helytelennek tartották pl. az igetos Összetételeket, ilyeneket, mint a rakpart, mostekno, futbolond, forgszél, ivpohár vagy iszpohár, a -da, -de képzovel alkotott szavakat: szálloda, bölcsöde, járda, képezde, vigarda, társalgda, a végzodéstol megfosztott szavakat: zöm(ök), csir(a), vir(ág), bur(ok), a két utóbbiból keletkezett virbur szót (virágb urok), a vir származékait (gomolyvir, torzsavir), a -képes utótagú szavakat: munkaképes, harcképes, kormányképes, váltóképes, udvarképes, fegyverképes, választóképes, azokat a szavakat, melyek tövének jelentése nem igazolható: nedély, tökély, egylet, többlet, azokat, amelyeknek töve sem, képzoje sem található meg a régi nyelvben: takár,lobor, gula, köneny, kesreny, rossznak tartották az Önkívület, okmány, festész, gazdász szavakat is, mert képzojük alkalmatlan arra a szerepre, melyre alkalmazták stb. A felsorolt szavak helyett egy-két, sot több szót is javasoltak Szarvasék Ezeket azonban nem volt könnyu elfogadtatni. Sot, a bírált szavakat többen védelembe vették, egyrészt, mert nem értettek egyet Szarvas Gábor elveivel, másrészt, mert a kifogásolt szavak jó része már me~ hor] osodott, elterjedt. Ekkor kezdodtek a.. nagy viták, a vádaskod;l4o(!-.értegetések, gúnyolódások, mert a 23

8 logikus, megfontolt érvelések mellett minden megtalálható a vitairatokban. Szarvas Gábor nem gyozte magyarázni, hogy nem ellensége a nyelv gazdagításának, az Új szavak alkotásának, de azt mindig hangsúlyozta, hogya "bevették, használják, kegyelem neki" nézetet nem fogadhatja el, és nem fogadta el azt sem, amikor a neológusok a nyelvérzék szerepével védekeztek, amikor az ízlés, a széphangzás, az esztétika nevében szóltak. Kitartott elve mellett: Yalamely használat helyes vagy helytelen volta fölött a nyelv szava dönt. Amely jelenségeket a nyelvbeli tények igazolnak, az helyes, amelyet megtagadnak, az helytelen." A nyelvszokás hatalmát illetoen azonban egy kicsit engedett, elismerve, hogy van bizonyos ereje annak a követelésnek, hogy a neologizmusok egy részét, mint meghonosodottakat, jogosnak tartsák. Ezzel egy lépést tett a megegyezés felé. Bizonyos ) szók, írja a 80-as évek végén, "annyira meggyökereztek nyelvünkben, annyira megszokottá lettek, hogy ellenük való küzdelmünk, ha megkísérelnok is, elore láthatólag sikertelen maradna", de ehhez azt is hozzáteszi, hogy "azzal, hogy ily sikertelen munkára nem vállalkoztunk, korántsem mondtuk azt, hogy jogosultságukat, szükséges voltukat elismerjük". Szarvas Gábor nyelvmüvelo mozgalmát Bárczi Géza így értékeli: "... az ötvenes években új lendületet vett nyelvújítás éktelen túlzásainak érvényesülését sikerrel hiúsították meg, elérték, hogy igen sok, még meg nem gyökeresedett furcsa szó eltunjék a nyelv böl, s gátat vetettek igen sok korcs új szó keletkezésének, Úgyhogy mintegy belesulykolták a köztudatba a szóalkotás fontosabb szabályait, s általában fölkeltették a nyelvi lelkiismeretet... Az ortológus mozgalom nagyban hozzájárult, hogy a sajtó és az irodalom nyelve magyaros od ott, és ami szintén igen fontos, maradandóan átvitte a köztudatba, hogy az intézményes nyelvmüvelés egyik fontos feladata a nyelvi helyesség megóvása, ami egyáltalán nem jelenti a nyelv szellemének megfelelo Újítások elutasítását." Szarvas Gábor egyénisége határozta meg a Nyelvor életútját is. Négyesi László szerint: "Nincs egy folyóiratunk sem, mely annyira magán viselné szerkesztoje egyéniségének bélyegét, mint a Nyelvor." És végül idézzük Riedl Frigyest: "Szarvasnak lényeges sajátságaihoz tartozott, hogy vezéregyéniségnek született: nemcsak 24

9 támadni tudott, bámulatos tuzzel, hanem a támadás elott tábort gyujteni, zászlója köré csoportosítani mindazokat, akikben némi fogékonyságra talált Szarvas Gábor jelentoségét úgy fejezném ki, hogy o határt alkot a magyar írásmód történetében: évvel fellépése után már másképp írtak, mint fellépésekor.1i 25

Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében

Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 6 Dr. Fá z si Lá sz l ó PhD * Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 1. Miről van szó A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott új Büntető Törvénykönyv [Btk.] Különös Részének

Részletesebben

A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE

A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE Kapronczay Károly Az újkori európai államok közigazgatása a 18. században formálódott ki. Mintául az erõsen központosított porosz hivatali rendszer szolgált, amely

Részletesebben

Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai

Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Dr. Hadnagy Imre József Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Kiállítócsarnok nem lévén a gyűjtemény néhány muzeális tűzoltószere és a hazai tűzvédelem jeles személyiségeinek domborműve az intézménynek

Részletesebben

Hunfalvy tudományos nyelvészeti folyóiratai

Hunfalvy tudományos nyelvészeti folyóiratai ZAICZ GÁBOR Hunfalvy tudományos nyelvészeti folyóiratai A legelső magyar folyóirat, amely alkalmanként nyelvészeti cikkeket is közölt, a Kassán 1788 és 1792 között napvilágot látott Magyar Museum volt.

Részletesebben

A történelem érettségi a K-T-tengelyen Válasz Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó kritikájára. Kritika és válasz

A történelem érettségi a K-T-tengelyen Válasz Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó kritikájára. Kritika és válasz A történelem érettségi a K-T-tengelyen Válasz Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó kritikájára Kritika és válasz Érdeklődéssel olvastuk Repárszky Ildikó és Dupcsik Csaba elemzését a történelem érettségi szerkezetében

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VIII. évfolyam, 2. szám (2013), pp. 143 145.

Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VIII. évfolyam, 2. szám (2013), pp. 143 145. Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VIII. évfolyam, 2. szám (2013), pp. 143 145. Imre Attila (szerk.) Párbeszédek kultúrája Gdansktól Oszakáig: a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus szekcióelőadásai,

Részletesebben

FAIPARI SZÁRÍTÁSI TECHNOLÓGIÁK A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN TAMÁSYNÉ BÁNÓ MARGIT

FAIPARI SZÁRÍTÁSI TECHNOLÓGIÁK A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN TAMÁSYNÉ BÁNÓ MARGIT Összefoglaló FAIPARI SZÁRÍTÁSI TECHNOLÓGIÁK A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN TAMÁSYNÉ BÁNÓ MARGIT Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar, Fa- és Papírtechnológiai Intézet 9400 Sopron, Bajcsy Zs. u. 4.

Részletesebben

ti1.us Hivatela É,rkez it : 2013 L05,

ti1.us Hivatela É,rkez it : 2013 L05, ti1.us Hivatela Baráth Zsolt országgyűlési képviselő 4ar,,v-sr< r ~ : 1 / ( 7f -3 É,rkez it : 2013 L05, Írásbeli kérdés Dr. Kövér László úrnak, az Országgy űlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

- 92 - A nyelvoktatás néhány szocio- és etnolingvisztikai kérdése

- 92 - A nyelvoktatás néhány szocio- és etnolingvisztikai kérdése - 92 - Lengyel Zsolt A nyelvoktatás néhány szocio- és etnolingvisztikai kérdése 1. A nyelv bekapcsol a társadalomba, a nyelv elsajátítása a szocializációs folyamat egyik legfontosabb alkotó része. Akár

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

Az Országgyûlés 1993 júniusában közel 100%-os többséggel

Az Országgyûlés 1993 júniusában közel 100%-os többséggel KUTATÁS KÖZBEN PAVLOVICS ATTILA GYUROK JÁNOS Kisebbségek érdekképviselet Pécsi regionális tapasztalatok Az Országgyûlés 1993 júniusában közel 100%-os többséggel elfogadta 1 a nemzeti és etnikai kisebbségek

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t. A Versenytanács 2006. szeptember 29-én kelt 20. számú határozatát az alábbiak szerint módosítja:

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t. A Versenytanács 2006. szeptember 29-én kelt 20. számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: VERSENYTANÁCS Vj-40/2006/33. Ikt.sz.: Vj-040/2006/037. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Euronics Magyarország Kft. Budapest eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen

Részletesebben

~5~. számú előterjesztés

~5~. számú előterjesztés ---------------------- ----- Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je ~5~. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az önkormányzati kitüntetések alapításáról és

Részletesebben

NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE

NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Budapest, 2009. szeptember 1 A M A G Y A R A N G O L K É T T A N Í T Á S I N Y E L V Ű O K T A T Á S S A J Á T O S S Á G A I B E V

Részletesebben

Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár, Szabadság utca 41.

Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár, Szabadság utca 41. Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola 8630 HELYI TANTERV Esti gimnázium ÉRVÉNYES: 2011. szeptember 1-től 1 Célok és feladatok A felnőttoktatás 9-12. évfolyamának feladata az általános műveltség kiterjesztése

Részletesebben

A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben

A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben Kovách Eszter 2005. január 28. A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben A várost élő szervezetnek tekintem, ezért meg kell határoznom mi az alapegysége. A település alapsejtje nem a ház

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

A nyelvstratégia nyelvészeti megalapozásának fontossága

A nyelvstratégia nyelvészeti megalapozásának fontossága A nyelvstratégia nyelvészeti megalapozásának fontossága Kiss Jenő* 1. A konferencia programja már önmagában is világosan jelzi, mennyire változatos, sokféle az a közeg, amelyben a Kárpát-medencei magyarság

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

A jelen a jövő múltja. Járatlan utak járt úttalanságok. Szerkesztette: Muraközy László. Akadémia Kiadó, Budapest, 2009, 380 oldal

A jelen a jövő múltja. Járatlan utak járt úttalanságok. Szerkesztette: Muraközy László. Akadémia Kiadó, Budapest, 2009, 380 oldal KÖNYVISMERTETÉS Közgazdasági Szemle, LVII. évf., 2010. március (278 282. o.) A jelen a jövő múltja. Járatlan utak járt úttalanságok Szerkesztette: Muraközy László. Akadémia Kiadó, Budapest, 2009, 380 oldal

Részletesebben

BARANYA MEGYEI TANULÓK TUDÁSSTRUKTÚRÁI. Takács Viola

BARANYA MEGYEI TANULÓK TUDÁSSTRUKTÚRÁI. Takács Viola BARANYA MEGYEI TANULÓK TUDÁSSTRUKTÚRÁI Takács Viola Iskolakultúra könyvek 20. Sorozatszerkesztõ: Géczi János Szerkesztõ: Sz. Molnár Szilvia BARANYA MEGYEI TANULÓK TUDÁSSTRUKTÚRÁI TAKÁCS VIOLA iskolakultúra

Részletesebben

SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBŐL

SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBŐL SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBŐL SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBŐL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 2 SEGÉDKÖNYVEK

Részletesebben

KÖNYV, KÖNYVTÁR, KÖZÖNSÉG

KÖNYV, KÖNYVTÁR, KÖZÖNSÉG Gereben Ferenc KÖNYV, KÖNYVTÁR, KÖZÖNSÉG (A magyar társadalom olvasáskultúrája olvasás- és könyvtárszociológiai adatok tükrében) Országos Széchényi Könyvtár Budapest 1998 Az 1985/86-os országos reprezentatív

Részletesebben

Irodalmi muzeológia. TARJÁNYI ESZTER Jókai Mór autográf feljegyzése összes műveinek 1894-ben kiadott mintakötetében

Irodalmi muzeológia. TARJÁNYI ESZTER Jókai Mór autográf feljegyzése összes műveinek 1894-ben kiadott mintakötetében Irodalmi muzeológia TARJÁNYI ESZTER Jókai Mór autográf feljegyzése összes műveinek 1894-ben kiadott mintakötetében Egy ismert levél ismeretlen kézirata Az alábbi, Jókai Mórtól származó levél piszkozatát

Részletesebben

G. GÖDÉNY ANDREA OLVASÁSPEDAGÓGIA

G. GÖDÉNY ANDREA OLVASÁSPEDAGÓGIA Document3 08/9/11 11:54 PM Page 59 OLVASÁSPEDAGÓGIA G. GÖDÉNY ANDREA Túlnan vélem átellenben éppen A szövegértés mint kulcskompetencia fejlesztési lehetôség irodalmi szövegek körében az 5-6. évfolyamon

Részletesebben

A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MAGYAR NYELV FELADATLAP

A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MAGYAR NYELV FELADATLAP Oktatási Hivatal A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MAGYAR NYELV FELADATLAP Munkaidő: 180 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A munka megkezdése előtt nyomtatott

Részletesebben

IDEGEN NYELVEK TANÍTÁSA A NEMZETKÖZI ÉRETTSÉGI (IB) PROGRAMBAN LANGUAGE B

IDEGEN NYELVEK TANÍTÁSA A NEMZETKÖZI ÉRETTSÉGI (IB) PROGRAMBAN LANGUAGE B IDEGEN NYELVEK TANÍTÁSA A NEMZETKÖZI ÉRETTSÉGI (IB) PROGRAMBAN LANGUAGE B (Ebből a tantárgycsoportból két tanár összegezte a véleményét, az egyikük angolt, a másikuk spanyolt tanít.) SPANYOL A szerzők

Részletesebben

"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos"

E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos "E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos" Meghökkentő ezt itt olvasni, a csendes kertvárosi környezetben. Hisz Kispest talán még nem is létezett, amikor Batthyány Lajost 1849. október

Részletesebben

A szerb nemzeti kisebbség jogainak érvényesítése a magyarországi köznevelésben (2014)

A szerb nemzeti kisebbség jogainak érvényesítése a magyarországi köznevelésben (2014) HERCZEGHNÉ Orbán Éva Melinda A szerb nemzeti kisebbség jogainak érvényesítése a magyarországi köznevelésben (2014) Több mint harminc éve tanítok, és mint pedagógust mindig is érdekelt milyen lehet egy

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv középszint 1412 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 2. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Programjaink. Zöld mozaik. - A mozgó kő. - Június - Nyárelő. - A rákosi vipera.

Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Programjaink. Zöld mozaik. - A mozgó kő. - Június - Nyárelő. - A rákosi vipera. 2011. június A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja XI. évf. 6. szám Kalendárium - Június - Nyárelő Zöld mozaik - A rákosi vipera Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Mese - A mozgó kő Tudod-e?

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben Előadó: dr. Sárközy István Az eljárás megindulása A panaszos beadványa szerint gépjármű tulajdonjogának megszerzése során téves számlaszámra

Részletesebben

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE ÁLTALÁNOS PAPP FERENC A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi helyén, a Zrínyi parkban található egy alkotás, az egyetem névadójának szobra, amiről

Részletesebben

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Munkaviszonyban alkotott bankjegykép átdolgozása és pénzkibocsátás során való felhasználása Ügyszám: SZJSZT 16/2006 A megbízó által feltett kérdések: 1.

Részletesebben

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA.

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA Szerkeszti BUND KÁROLY, egyesületi titkár. _ W ; 1913. év, június

Részletesebben

AZ ELIDEGENITÉS FOGALMA A KÁNONJOGBAN

AZ ELIDEGENITÉS FOGALMA A KÁNONJOGBAN PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM KÁNONJOGI POSZTGRADUÁLIS INTÉZET VALLÁSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÁNONJOGI PROGRAM AZ ELIDEGENITÉS FOGALMA A KÁNONJOGBAN PhD tézisek Készítette: Fügedy Antal Levente Témavezető:

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.)

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) BÉKÉSI TÉKA 11.sz. A békési Jantyik Mátyás Múzeum tájékoztatója Szerkeszti: B.

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

325 Jelentés az öregségi nyugdíjmegállapítás folyamatának és az ügyintézés hatékonyságának ellenőrzéséről

325 Jelentés az öregségi nyugdíjmegállapítás folyamatának és az ügyintézés hatékonyságának ellenőrzéséről 325 Jelentés az öregségi nyugdíjmegállapítás folyamatának és az ügyintézés hatékonyságának ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK 2. Következtetések

Részletesebben

3. Állapítsa meg, hogy 1 db. KÖNYV 5. kötete és annak egyes részei szerzői jogvédelem alatt állnak-e.

3. Állapítsa meg, hogy 1 db. KÖNYV 5. kötete és annak egyes részei szerzői jogvédelem alatt állnak-e. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakértői véleménye A szakvélemény címe: Gyűjteményes műnek minősülő kiadványok összehasonlító vizsgálata Ügyszám: SZJSZT 15/12. A szakvélemény szövege A Megkereső által

Részletesebben

Jegyzetek József Attila délszlávországi ismeretéhez

Jegyzetek József Attila délszlávországi ismeretéhez Pastyik László Jegyzetek József Attila délszlávországi ismeretéhez Költőnk neve és műve a délszlávországi magyar irodalomban viszonylag hamar, már a húszas évek második felében feltűnik, jelképpé azonban

Részletesebben

ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra

ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött

Részletesebben

eokr_aszf_20140315 1/7

eokr_aszf_20140315 1/7 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszer szolgáltatása igénybevételére Az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE VIZSOLY Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Vizsoly községi önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 18. napján a községházán megtartott

Részletesebben

Javítási útmutató Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014

Javítási útmutató Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 Javítási útmutató Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 Az alábbi feladatok a Galambok röppennek föl című regényhez kapcsolódnak. 1. Milyen nyelven keletkezett a

Részletesebben

Leonardo da Vinci Egész életen át tartó tanulás program Innovációtranszfer. Projekt száma: 2012-1-HU1-LEO05-05823

Leonardo da Vinci Egész életen át tartó tanulás program Innovációtranszfer. Projekt száma: 2012-1-HU1-LEO05-05823 WP8 Infopack 2 (R22) Projekt No.: 2012-1-HU1-LEO05-05823 Mozaikszó: ECVET-EGÉSZSÉGTURIZMUS Leonardo da Vinci Egész életen át tartó tanulás program Innovációtranszfer Projekt címe: "Egészségturizmus: ECVET

Részletesebben

VIZI Elek Szilveszter agykutató 1936-ban született Budapesten.

VIZI Elek Szilveszter agykutató 1936-ban született Budapesten. Interjú 61 MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB NEMZE TI KINCSE A SZÜRKEÁLLOMÁNY Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke pályájáról, a tudomány piaci értékérõl, valamint a tudóstársadalom felelõsségérõl

Részletesebben

Beszámoló az Arany János Városi Könyvtár 2012. évi tevékenységér l. Szakmai tevékenységünket az 1997. évi CXL. törvényben el írtak szerint végezzük.

Beszámoló az Arany János Városi Könyvtár 2012. évi tevékenységér l. Szakmai tevékenységünket az 1997. évi CXL. törvényben el írtak szerint végezzük. Beszámoló az Arany János Városi Könyvtár 2012. évi tevékenységér l Szakmai tevékenységünket az 1997. évi CXL. törvényben el írtak szerint végezzük. I. Az intézmény m ködése, személyi, tárgyi feltételeinek

Részletesebben

A K Ö N Y V T A R a ' T J D O N L ^ N Y I K U T A T Á S O K 1963/65* É V I P R O G R A M J A P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S

A K Ö N Y V T A R a ' T J D O N L ^ N Y I K U T A T Á S O K 1963/65* É V I P R O G R A M J A P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A K Ö N Y V T A R a ' T J D O N L ^ N Y I K U T A T Á S O K 1963/65* É V I R O G R A M J A Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A k ö n y v t á r t u d o m á n y i k u t a t ó m u n k a j e l e n t ő s é g

Részletesebben

Szakdolgozat GYIK. Mi az a vázlat?

Szakdolgozat GYIK. Mi az a vázlat? Szakdolgozat GYIK szerző: Pusztai Csaba, adjunktus, Közgazdaságtan és Jog Tanszék, EKF, Eger Mi az a vázlat? Elvárásként szerepel a GTI szempontrendszerében az, hogy az őszi félévben a szakdolgozó elkészítsen

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása Hivatalomhoz állampolgári bejelentés érkezett a Baranya Megyei Gyermekvédelmi

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

Virágos vonattól a vöröskeresztesig Az első világháború emlékezete

Virágos vonattól a vöröskeresztesig Az első világháború emlékezete Virágos vonattól a vöröskeresztesig Az első világháború emlékezete Szakmai beszámoló Forró Katalin Tragor Ignác Múzeum Vác Helyszín Görög Templom Kiállítóterem, Vác, Március 15. tér 19. Időpont 2015. augusztus.

Részletesebben

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült? MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek 1. Bevezetés Általános szerződési feltételek Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a Gera Zoltán egyéni vállalkozó (továbbiakban mint Szolgáltató) által üzemeltetett www.nemesacel-ekszerek.hu

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. fogyasztóvédelmi tárgyú rendelkezés megsértése nem állapítható meg, ezért a bejelentés ezen részét elutasítom.

H A T Á R O Z A T. fogyasztóvédelmi tárgyú rendelkezés megsértése nem állapítható meg, ezért a bejelentés ezen részét elutasítom. Iktatószám: Tárgy: FEO/001/01176-0004/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Ékszerzálog Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t (székhely: 2200 Monor, Petőfi Sándor u. 3., adószám:

Részletesebben

NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. évfolyam. 10. évfolyam. 11. évfolyam Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2

NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. évfolyam. 10. évfolyam. 11. évfolyam Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2 NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. 10. 11. Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2 12. 13. Irodalom 2 2 4 É 3 É Magyar nyelv 2 2 1 É 1 É Történelem és társadalomismeret

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében

A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában

Részletesebben

Mûhely. A könyvtárak helyismereti tevékenysége a helytörténeti kutatásban*

Mûhely. A könyvtárak helyismereti tevékenysége a helytörténeti kutatásban* Mûhely A könyvtárak helyismereti tevékenysége a helytörténeti kutatásban* Aligha akad helytörténeti kutató, aki ne venné igénybe egy vagy több könyvtár helyismereti szolgáltatásait. Olykor dokumentumokat

Részletesebben

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott

Részletesebben

A magyar irodalmi nyelv és stílus kérdései (Székesfehérvár: Kodolányi János Főiskola, 2001. 104 pp.)

A magyar irodalmi nyelv és stílus kérdései (Székesfehérvár: Kodolányi János Főiskola, 2001. 104 pp.) Szathmári István A magyar irodalmi nyelv és stílus kérdései (Székesfehérvár: Kodolányi János Főiskola, 2001. 104 pp.) B o d n á r Ildikó 2001 tavaszán az ELTE BTK akkori, Pesti Barnabás utcai épületében

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZAT Módosítva: 2014.02.10. (a módosítás kiemelt betűszedésű)

ÜZLETSZABÁLYZAT Módosítva: 2014.02.10. (a módosítás kiemelt betűszedésű) Mecsek Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Zrt. 7623 Pécs, Megyeri út 59. Cégjegyzékszám: 02-10-060013 ÜZLETSZABÁLYZAT Módosítva: 2014.02.10. (a módosítás kiemelt betűszedésű) Általános tájékoztató A Mecsek

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. V É G Z É S-t.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. V É G Z É S-t. KÖZBESZERZÉSIHATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8592, fax: 06-1/882-8592 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt. sz.: D.32/12/2015. A Közbeszerzési

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM Tartalomjegyzék Tanulmányok I. Könyv: A személyek / 3 Vita Az orvos beteg jogviszony az új Ptk.-ban Jobbágyi Gábor / 15 Szerzõdésátruházás Gárdos Péter / 20 Polgári jogi kodifikáció

Részletesebben

GYIÖT Hírlevél. Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság

GYIÖT Hírlevél. Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság GYIÖT Hírlevél 2014. december 9. Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság Az alábbiakban a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság aktuális Hírlevelét olvashatod, amelyben elsősorban a szervezetünkkel

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

Amagyar történelmet a 19. században. Agrárreform, társadalmi reform a századfordulón. Az ipari-technikai forradalom és a magyar mezõgazdaság MÛHELY

Amagyar történelmet a 19. században. Agrárreform, társadalmi reform a századfordulón. Az ipari-technikai forradalom és a magyar mezõgazdaság MÛHELY MÛHELY Agrárreform, társadalmi reform a századfordulón Az ipari-technikai forradalom és a magyar mezõgazdaság Történeti értékítéleteink megformálásakor mindig kísért a veszély, hogy a korabeli küzdõfelek

Részletesebben

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2.8.2.5. A BM III/V. csoportfőnökség titkos és szigorúan titkos állományú beosztottainak iratai

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2.8.2.5. A BM III/V. csoportfőnökség titkos és szigorúan titkos állományú beosztottainak iratai Áttekintő raktári jegyzék sz. példány Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2.8.2.5. A BM III/V. csoportfőnökség titkos és szigorúan titkos állományú beosztottainak iratai 1949-1990 (1991) 71

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében. dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében. dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság Az irányelvek és átültetésük A közösségi jog egyik

Részletesebben

Az adattal kapcsolatos kifogások ellenére biztos, hogy Károly Róbert 1321. február 26.-i adománylevelében már valóban a mai Buziást adományozza

Az adattal kapcsolatos kifogások ellenére biztos, hogy Károly Róbert 1321. február 26.-i adománylevelében már valóban a mai Buziást adományozza BUZIÁSFÜRDŐ 1905-ig Buziás, város a Bánságban, Temes megyében. Temesvártól 33 km-re délkeletre fekszik. Buziásfürdő/ Băile Buziaş, németül Busiasch (Temes megye) Hozzátartozó falvak: Bakóvár és Nagyszilas

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek 1. Bevezetés Általános szerződési feltételek Üdvözöljük a VASI DUOKER Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett weboldalon. Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) tartalmazza

Részletesebben

Bevezetés... 3 Az ügyiratforgalom alakulása... 4 Szociális ellátások... 5 Közgyógyellátás... 5 Aktív korúak ellátása... 5 Rendszeres gyermekvédelmi

Bevezetés... 3 Az ügyiratforgalom alakulása... 4 Szociális ellátások... 5 Közgyógyellátás... 5 Aktív korúak ellátása... 5 Rendszeres gyermekvédelmi Beszámoló A Bordányi Polgármesteri Hivatal 2015. évi tevékenységéről Bevezetés... 3 Az ügyiratforgalom alakulása... 4 Szociális ellátások... 5 Közgyógyellátás... 5 Aktív korúak ellátása... 5 Rendszeres

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv középszint 0622 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv középszint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM ÁLTALÁNOS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta. Bánkutiné Katona Mária. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta. Bánkutiné Katona Mária. Illésné M. Eleonóra Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. április 26-án (kedd) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

V É G Z É S T : I N D O K O L Á S :

V É G Z É S T : I N D O K O L Á S : SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA A Szegedi Ítélőtábla a Dr. Karakas Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Karakas Attila ügyvéd) által képviselt (kérelmező neve, címe) szám alatti lakos kérelmezőnek a Békés Megyei Területi

Részletesebben

A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja

A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja A HELYI TANTERV ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI Érvényes 2014. március 31-től 1 Tartalom A választott kerettanterv:... 3 A négyosztályos és a nyolcosztályos gimnázium

Részletesebben

Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei

Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei A szarvasfélék túlszaporodásából eredő problémák áttekintő vizsgálata és a megoldás lehetőségei Buzgó József Sopron 2006 Doktori

Részletesebben

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben

Részletesebben

V. Raisz Rózsa két új kötetérıl

V. Raisz Rózsa két új kötetérıl 498 Szemle hibák egy részét (például az ú, ő, í magánhangzók idıtartamát az ingadozó formájú szavakban) még kis hibának sem tekintené, mert több esetben a hagyományt túlhaladta a szokás (177); a helyesírási

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) a (továbbiakban ELADÓ) (Székhelye: 1133. Budapest,.; Adószáma: 14430589-2-41; Cégjegyzékszám: 01-09-903508) és az általa nyújtott elektronikus kereskedelmi

Részletesebben

nagyjából és általánosan harcoltunk mindenért Munkásnôegylet a századforduló Magyarországán

nagyjából és általánosan harcoltunk mindenért Munkásnôegylet a századforduló Magyarországán 8 [ ] KABA ESZTER nagyjából és általánosan harcoltunk mindenért Munkásnôegylet a századforduló Magyarországán egyetlen nôt könnyen elszigetelnek vagy elnyomnak azok, akiktôl egzisztenciálisan is függ,

Részletesebben

Klorózis megszüntetése karácsonyfatelepen

Klorózis megszüntetése karácsonyfatelepen mennyiséget tíz erdőgazdaság gyűjtötte be; valószínű, hogy Marjai Zoltánnak Az Erdő 1960. 2. számában közölt tanulmányában évi 1500 kg-ra becsült országos magszükséglet előállításához szükséges 234 q toboz

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ

SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Pedagógiai Intézet SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ Szarvas 1. A szakdolgozat célja és szerepe A szakdolgozat eredményes megírásával és megvédésével

Részletesebben

FELTÉTELES ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS

FELTÉTELES ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS FELTÉTELES ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Annavölgy Község Önkormányzata (székhelye: 2529 Annavölgy, Községháza köz 2., adószáma: 15388454-2-11, telefon száma: 06-33/508-510, és fax kapcsolási

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Sylvester János Református Gimnázium 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. / Fax: 1/363 2612 E-mail: sylvester@sylvester.hu OM azonosító: 101138 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 A budapesti Sylvester

Részletesebben

Most akkor nincs csőd? - Mi folyik a Quaestornál?

Most akkor nincs csőd? - Mi folyik a Quaestornál? 2015.03.23. Körlevél tartalma Forrás: http://www.portfolio.hu/vallalatok/most_akkor_nincs_csod_mi_folyik_a_quaestornal.211744.h tml Most akkor nincs csőd? - Mi folyik a Quaestornál? 2015. március 23. 10:02

Részletesebben