Bajor Antal ny. iskolaigazgató. Antus Gyula ny. APEH-igazgató, okleveles könyvvizsgáló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bajor Antal ny. iskolaigazgató. Antus Gyula ny. APEH-igazgató, okleveles könyvvizsgáló"

Átírás

1 Antus Gyula ny. APEH-igazgató, okleveles könyvvizsgáló Az évben került az akkor alakult Vállalati és Szövetkezeti Adóhivatal megyei szervezetéhez, mint hivatalvezető. A hivatal több átszervezésen ment keresztül, míg jelenlegi szervezete kialakult. Mindvégig első számú vezetőként dolgozott a szervezetben, egészen nyugdíjba vonulásáig (1992). Munkája mellett több mint három évtizeden át foglalkozott számviteloktatással, főként mérlegképes könyvelők felkészítésével, de pénzügyi technikumban, és okleveles könyvvizsgálói tanfolyam keretében is tanított. A Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete Tolna Megyei Szervezetének elnökeként 1995 óta részt vesz a megye számviteli- pénzügyi dolgozóinak szakmai felkészítésében, részükre előadások szervezésében óta tagja a Pénzügyminisztérium mellett működő Országos Számviteli Bizottságnak. Munkaviszonya alatt több ízben részesült kiváló pénzügyi dolgozó kitüntetésben ben az APEH elnöke Bezerédj-díjban részesítette. Alapítója a Thermokezeléssel a rák ellen Alapítványnak. Bajor Antal ny. iskolaigazgató májusában töltötte be 77. életévét. Házastársa Koltay Klára a tolnai elemi népiskola volt igazgató-tanítójának leánya. Két gyermekük van, akik orvosok. 39 évig tanított matematika- fizika, műszaki szakos általános iskolai tanárként Tolnán. 23 évig volt az 5 plusz 1, az ipari gyakorlati foglalkozások, majd később a technika szaktárgy megyei felügyelője, két beosztott felügyelővel. A kiváló kollégáktól szerzett szakmai tapasztalatot sikerrel alkalmazta a megye területén. 27 évig volt tanácstag, ez alatt az Oktatási, Ügyrendi és Lakáselosztó Bizottság elnöke volt. E minőségében, a törvényes keretek között, igyekezett minden lehetőséget megragadni, és a lakosság javára fordítani. Hobbija a helyi képzőművészek alkotásainak, valamint az utóbbi három évszázadból származó kézműipari szerszámok gyűjtése. Örömmel tölti el, hogy a Tolnai Helytörténeti Kiállítás szervezésében és berendezésében részt vehetett. Ennek látható jele az általa berendezett kádárműhely. Eddigi munkássága elismeréséül ben a város díszpolgárává választották. 3

2 Bálint Ambrusné a Tolna-Mözsi Székelyek Baráti Köre elnöke Mindemellett mezőgazdasági magánvállalkozók Bálinték; sok idejüket leköti a családi gazdaság. De a közéletiség legalább annyira fontos Bálint Ambrusné számára. Tevékenységének, szervezőkészségének két maradandó emléke is van már: Mözsön az Együttélés kopjafa, és a tolnai zeneiskola udvarában a Tamási Áron kopjafa. Erdélyben, Vajdahunyadon született, 1945-ben jöttek Magyarországra, Kisdorogra. Onnan ment férjhez Izménybe; Tolnára 1961-ben költöztek. Három felnőtt gyermekük van. Tolnán és Mözsön körülbelül hatvan székely család él. Összetartanak, ápolják a hagyományokat, 1989-ben megalakították a Tolna-Mözsi Székelyek Baráti Körét, Bálint Ambrusné elnökletével. Úgy vélik, hogy az erdélyiek, elszigeteltségükből adódóan, nagyobb magyarok mint mi, itt, az anyaországban. Politikai hovatartozását tekintve kisgazda érzelmű, a Fidesz-MPSZ tagja Bálint Ambrusné. Vallását gyakorló katolikus, gyakran szervez zarándokutakat hazai és külföldi kegyhelyekre. Vitt már csoportot Rómába, Lourdes-ba, Fatima-ba, Medjugorie-be, Csíksomlyóra, stb ben egy hagyományőrző néptánccsoportot is létrehozott, a székely körhöz kapcsoltan. Célja a népi értékek, hagyományok felkutatása a magyarlakta területeken, és továbbadása a fiataloknak. Felléptek már Erdélyben és a Vajdaságban, szeretnének eljutni a Felvidékre és Kárpátaljára is. Kinti gyerekek tolnai táboroztatását is tervezik. 4 Barina József kajak-kenu szakedző Tolnán 1979-ben kezdődött a kajakos élet. Akkor alakult a Kajak Klub, és akkor kezdték a kajakház építését a Holt- Duna-parton. Barina József szakedzőnek óriási érdeme van abban, hogy e kisvárosban e sportágban Európa- és világbajnokok születtek. Célja továbbra is az, hogy minél több fiatallal megszerettesse a kajakozást, válogatott sportolókat neveljen, s készítsen fel a világversenyekre. Felesége, Barináné Rritt Gabriella szintén szakedző, 1979-től utánpótlásedző. Fiuk, Barina Balázs József a Pécsi Tudományegyetem másodéves hallgatója. Ő is kajakozik, ifi VB-n második, EB-n harmadik helyezést ért el. Barina József először textilipari szakközépiskolát végzett Szegeden 1976-ban, majd 1984-ben a Testnevelési Főisko-

3 lán diplomázott. Kajak-kenu edzőként 1976-tól tevékenykedik. Hosszú évek kemény munkája hozta meg 1985-ben az első világbajnoki érmet (II.), amit Nagyváradi Tibor szerzett. Azóta a tolnai kajakosok hat világbajnoki és három Európa-bajnoki címet nyertek; világversenyeken (EB, VB) összesen 23 érmet szereztek! Természetesen az edző munkáját is elismerték. Az évek során kapott Kiváló Munkáért kitüntetést, Eszterházy Miska Emlékérmet, Tolna Város Sportjáért díjat, Kemény Ferenc-díjat, Sípos Márton-díjat. Hobbija a horgászat, az utazás, de legfőbb szenvedélye a munkája: az élvonalbeli sportolók neveléséért él. Bogyiszlói születésű, de 15 éves kora óta Tolnán él. Az akkori Földvári Mihály Gimnáziumban (ma: Sztárai) érettségizett, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemen diplomázott, ban. A következő 5 évet a szekszárdi kórház gyermekosztályán töltötte, ez idő alatt csecsemő- és gyermekgyógyászatból szakvizsgázott. Szakorvosként Szekszárdon az alapellátásban dolgozott 10 évig, majd a megüresedett tolnai II. sz. gyermekorvosi körzetbe került, 1996-ban óta vállalkozó orvosként dolgozik, annak minden előnyével és hátrányával, de reméli, hogy a betegei megelégedésére. Feladatai közé tartozik az iskolaorvosi munka is, mely során az óvódások, általános- és középiskolások szűrővizsgálatait és egészségnevelését végzi, a védőnőkkel együtt. Férje szintén háziorvos felnőtt körzetben. Két gyermeke közül egyik joghallgató a Pécsi Tudományegyetemen, a fiatalabb pedig a szekszárdi Garay János Gimnázium tanulója. Tolnához erősen kötődik, úgy érzi, az elmúlt 15 évben nagy fejlődésen ment keresztül a város, de természetesen még sok a tennivaló. A további fejlődést, haladást szeretné szolgálni szakmai tudással, emberi tisztességgel. Dr. Barna Györgyi gyermekorvos 5 Bérdi Nikolett diákpolgármester

4 Pécsett született, 1986-ban. Családjával Tolnán él, szülei vállalkozók, és van egy főiskolás nővére. Az általános iskola elvégzése után a Szárai Mihály Gimnáziumba nyert felvételt, ahol most tizenegyedikes. Először 2000-ben indult és nyert a diákpolgármesterválasztáson. Két évvel később ismét elnyerte a fiatalok bizalmát a következő kétéves ciklusra. Mandátuma 2004 márciusában jár le, s a szabályok értelmében akkor már nem jelöltetheti magát, de mint külsős tag, továbbra is részt kíván venni a Tolnai Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat munkájában. Ennek lényege: a fiatalok érdekeinek képviselete, és ifjúsági programok szervezése, Tolnán. Továbbtanulni humán vonalon szeretne, s vagy művelődésszervezőként, vagy a médiában akar elhelyezkedni. Bolvári Józsefné (Fodor Erzsébet) ny. gimnáziumigazgató tanított. Emellett 1960-tól volt az akkori nagyközség ingyen-tolmácsa, községi és járási párt VB- tag, 8 évig a pedagógus szakszervezet KB- tagja. Támogatta a szocialista brigádokat, részt vett mindenben, amit egy pedagógustól elvárhattak. Többször váltott: 4 év bogyiszlói pedagóguskodás után 9 évig az akkori 2. sz. Általános Iskolában tanított, majd 10 évig az 1. sz. Általános Iskola igazgatója volt. Ez után helyezték a Földvári Mihály Gimnáziumba. Minden munkahelyén szülői támogatással oldották meg azokat az égető gondokat, amiket a mai iskolák készen megkapnak. (Az udvari "pottyantós" wc-k megszüntetése, a központi fűtés elkészítése, az olajos padlók kicserélése, az étterem modernizálása, bővítése, szaktantermi hálózat kialakítása, stb.) A gimnáziumban, az ő igazgatói tevékenységéhez köthető, a politechnika megszűnésével a számítástechnika beindítása, a tanári szolgálati lakások kiürítése után a kollégium és a szakközépiskolai képzés beindítása. A rendszerváltás utáni fenyegető telefonok hatására mondott le, majd 2 évvel később tanárként ment nyugdíjba. Munkájáért járási, megyei és országos szinten különféle elismerésekben részesült, de amit nagyon fájlal Tolna nagyközségtől (illetve várostól) a pedagógus szolgálati emlékérem átnyújtásakor adott virágcsokron kívül semmit nem kapott. Több mint 3 évtizedig végezte azt a munkát, ami egyben a hobbija is volt: 6

5 Nyugdíjasként jól érzi magát, sokat horgászik, zenél, és segít a hozzá fordulóknak, bármiről is legyen szó. Bolvári József ny. tanár, zenész Az örök tanár, zenész és sportember, aki szívesen végzett mozgalmi munkát is. Éneket és magyart tanított, de örömmel foglalkozott kézilabdával és focival is. Magánszorgalomból tette ezt, vitte versenyekre, túrákra gyerekeit. Saját lányaiból és a fogadott gyerekként tartott Balogh Icából is ismert versenyzőket nevelt. Összesen 2 tanári munkahelye volt: Bogyiszlón kezdett, majd a tolnai Széchenyi Általános Iskolából ment nyugdíjba. 15 évig volt úttörővezető, a Járási és Megyei Úttörőtanács vezetőségi tagja, több szakbizottság munkatársa. Két évtizeden át vett részt a beteg gyerekek váraljai táborában csoportvezető kultúrosként. Körülbelül 30 nyáron táboroztatta a tolnai gyerekeket a balatonszepezdi úttörőtáborban. Tanítványai a heti egyórás énektanulás ellenére is szerettek és tudtak is énekelni. Magyarórái is élvezetesek, változatosak voltak. Munkáját több kitüntetéssel honorálták, ezek közül rendkívül értéke számára a Szekszárd Big Band alapításáért kapott fuvolás fiú szobra, a legbüszkébb azonban mégis a nem sokkal nyugdíjba vonulása előtt a tolnai gyerekek javaslatára és választására kapott "legjobb tanári" cím. 7 Bolvári Józsefné (Szűcs Katalin) v. országgyűlési képviselő Nem volt könnyű élete. 13 éves korától dolgozott a Selyemgyárban, sokáig volt fizikai munkás, majd az Üzemi Bizottság elnöke, a pártszervezet aktivistája, a Selyemgyár párttitkára, ezt követően személyzetise. Ezen funkcióit mindig társadalmi munkában végezte gazdasági tevékenysége mellett tól 20 évig volt országgyűlési képviselő, amikor nemcsak a gyár, Tolna, hanem az egész megye problémáival is törődött. Az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjává választották. Tolna városa is sokat köszönhet neki: a gimnáziumot, a vízművet, utakat, üzemeket, munkahelyek sorát, és a rászorult emberek egyéni gondjainak megoldását is től lett a Selyemgyár igazgatója, onnan ment nyugdíjba 42 évi munkaviszony után. Munkáját kitüntetések sorával ismerték el a többszöri Kiváló dolgozó elismeréstől a Munkaérdemrend arany fokoza-

6 táig, amelyeket megyei és országos szervek vezetőitől vehetett át. (Az MTV filmje "Bolváriné" címmel minderről részletesen beszámol.) Családjában is mindenki számíthatott rá, hiszen menyét és unokáit ugyanúgy szerette, mint fiát. Élete legszebb ajándékainak dédunokáit tartotta, akiknek nevelésében utolsó csepp erejéig segített. Munkásságát a város, halála után köszönte meg, a Tolna Városért díj odaítélésével. Csőglei István ny. tűzoltó alezredes 8 Kajmádpusztán született, 1930-ban. Szülei gazdasági cselédek voltak. Kalandos élete során kétszer költözött Tolnára. Először ig élt itt családjával, aztán 1990-ben tért vissza, s máig a város polgára. Közgazdasági technikumot, újoncképző tűzoltó-tanfolyamot, majd tűzoltótisztképzőt végzett. Később főtiszti iskolára és más tanfolyamokra is járt. Dolgozni 1951-ben kezdett a Zala megyei Bázakerettyén. Ezután rövid időre Budapestre került, majd 1953-ban a Tolna megyei Tűzoltó-parancsnokság megelőzési előadója lett től Szekszárd város tűzoltóparancsnoka lett, de a forradalom alatti tevékenységéért, 1957-ben Bonyhádra helyezték, alacsonyabb beosztásba, előadónak ban visszakerült a megyéhez előadónak, majd parancsnok-helyettesnek, s onnan vonult nyugdíjba, 1986-ban. Több tanulmányt írt a mezőgazdasági tüzek oltásáról, a villámcsapások elleni védekezésről. Részt vett a paksi atomerőmű helykijelölési eljárásában (1967), majd vezette az építmény tűzvédelmének kialakításával megbízott csoportot. Jelenleg az erőműbe látogató csoportokat kalauzolja. Több száz cikke jelent meg tűzvédelmi szaklapokban. Részt vett a megszüntetett önkéntes tűzoltóságok felszereléseinek összegyűjtésében, és az ország második legnagyobb tűzoltómúzeumának létrehozásában, Bonyhádon. Kutatja és írja magyar, ezen belül főként a Tolna megyei tűzoltók, tűzoltóságok történetét. Könyv alakban eddig megjelentette a paksi, tamási, dunaföldvári, szekszárdi, dombóvári, faddi és az atomerőmű tűzoltóságtörténetét. A rendszerváltást követően újjászervezte a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetséget, aminek 1999-ig elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke lett. Négy éven át ( ig) elnökségi tagja volt az Országos Tűzoltószövetségnek; jelenleg küldött. Felesége nyugdíjas, fia tűzoltó, lánya könyvelő. Három fiúunokája közül egy tűzoltó, kettő főiskolás. E tartalmas élet természetesen nem maradhatott elismerések nélkül. Csőglei István megkapta a Tűzoltói Szolgálatért 10, 20, 25, 30, 40 és 50 éves emlékérmeit, a Tűzbiztonsági Érem arany és ezüst fokozatát, a Haza Szolgálatáért kitüntetés arany és ezüst fokozatát, a miniszteri

7 díszgyűrűt, továbbá részesült Kiváló Mezőgazdaságért, Kiváló Ipari Dolgozó, illetve Tolna megyéért díjban. az ilyen díszműmunka, emberi léptékkel mérve: örökéletű. Szabadidejében kerékpározni szokott a természetben, bár azt sem céltalanul. Ha valamilyen feladata, elintézendő ügye van például Kölesden, biciklire pattan, és nem a műúton, hanem a Sió-töltésen karikázik végig. Dohóczki János kovács Pártonkívüli, elsősorban a szakmája érdekli. Kisebb kitérőket leszámítva mindig is ezt csinálta, az elmúlt négy évtizedben. Tolna egyetlen kovácsa, Dohóczki János 1966-ban kezdte elsajátítani a mesterség fogásait Kölesden, egy maszek iparosnál. Szakmunkásbizonyítványt 1969-ben szerzett. Dolgozott maszekoknál, szövetkezeteknél és vállalatoknál legtöbbet Szekszárdon, mielőtt, 1989-ben önálló iparos lett Tolnán, a saját háza mellett létesített műhelyében ben nősült, két lánya van. Szorgalmasan veri a vasat, s bár nem adják egymásnak a kilincset a megrendelők, az igényes munka iránt a legnehezebb gazdasági helyzetben is mindig volt érdeklődés. Esetenként külföldi megrendeléseket is kapott. Ezek persze csak ritka érdekességek, alapvetően úgy véli itthon kellene jól megélnie a mesterségből, az igyekvő iparosnak. Legutóbb a tolnai Tilia gyógyszertárnak készített egy szép kaput. Mint mondja, 9 Falusi Ádám Tsz-elnök Feldarabolódások, újraegyesülések, névés tulajdonosváltások jellemezték a termelőszövetkezetek közelmúltját, a rendszerváltó éveket. A mözsi Tsz jelenlegi nevén Mözsi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, Falusi Ádám, 1945-ben született. Pályáját pedagógusként kezdte, majd könyvelő lett Zombán, aztán Kalaznón és a szekszárdi Tsz Szövetségnél dolgozott. Mözsre 1980-ban került, mint főkönyvelő, és 2002-től elnök. Legfőbb törekvése az utánpótlás kinevelése. A fénykorában 150 aktív dolgozót foglalkoztató szövetkezetnek ma mindössze 38 alkalmazottja van, miközben a művelendő terület körülbelül ugyanannyi mint volt: 1200 hektár. A feladat tehát nem csekély. Politikailag semlegesnek vallja magát Falusi Ádám; a szakmájával van elfog-

8 lalva. Ha mégis akad szabadideje, akkor szívesen barkácsol, kertészkedik, szinte minden szakipari munkát elvégez a lakásban és a ház körül. Felesége rokkant nyugdíjas, két gyerekük és három unokájuk van. Hága Lászlóné iskolaigazgató 10 Erdész-pedagógus családból származik, pályaválasztását ez a tény valamint kiváló tanárainak példamutatása motiválta ben szerezte tanítói diplomáját az Esztergomi Tanítóképző Főiskolán, és ugyanabban az évben kötött házasságot is. Férje tősgyökeres tolnai. Beilleszkedését megkönnyítette a tolnai polgárok nyílt, barátságos közvetlensége, férje családja, nagynénje, akit szakmai példaképének tekint. A 2. sz. Általános Iskolában osztálytanítóként kezdte pedagógusi pályáját. Hűséges típus, ezért munkája mindmáig ehhez az intézményhez köti. Két gyermeke Balázs és Tamás jelenleg főiskolai-, egyetemi hallgatók. Számára mindig is családja szerető, szilárd érzelmi támogatása jelentette a sikeres munka egyik alappillérét óta az iskola felső tagozatán tanít ben Szegeden földrajztanári diplomát szerzett; természetszeretete apai örökség. Tolnán 1995-ben bízták meg az igazgató-helyettesi teendők ellátásával. Elődje és kollégái biztatására 1996-ban sikerrel pályázott az iskola igazgatói posztjára. Úgy véli, támogatásukkal sikerült megfelelnie az elvárásoknak. A szakmai megújulást mindig fontosnak tartotta: 1999-ben Pécsett közoktatásvezetői képesítést szerzett. Jelenleg a pedagógiai értékelési szakértői szakra jár a Szegedi Tudományegyetemen óta az Általános Nevelési Központ igazgatója. Feladatköre szerteágazó, a hasznosítható tudás alapjainak megszerzése mellett a legfontosabbnak a biztonságot, védelmet nyújtó óvodai-iskolai környezet kialakítását, tanítványainak a 21. század követelményei szerinti nevelését tartja. A vezetői munka ellátását kiegyensúlyozott, támogató munkahelyi légkör, kiváló munkatársak és családja megértő támogatása teszi lehetővé. Hámori Attila cégvezető Szekszárdon született, 1964-ben. Pedagógiai főiskolát végzett 1988-ban, egy darabig tanított Tolnán és Bogyiszlón

9 , majd 1992-ben vállalkozó lett. Öccse, Hámori Róbert az üzlettársa. Azon kevesek közé tartoznak a Hámori testvérek, akik a rendszerváltás nehéz éveiben új beruházásokba mertek fogni Tolnán. Először egy garázssort építettek a Fáy téren, majd a Pajtás Éttermet alakították át korszerű közétkeztetési centrummá, s végül áruházat létesítettek Tolna és Mözs határvidékén, az Alkotmány utcai óvoda mellett. Számos nehézséget kellett leküzdeniük az áruházat eladták, az étterem leégett, míg napjainkra stabilizálták cégüket, az Alimentál 91 Kft-t. Hámori Attila felesége is a vállalkozásban dolgozik. Három gyermekük van: Eddy (9), Polli (7), Molli (1). A nehézségek közepette sokan válnak istenkeresőkké. Hámori Attila 1996-tól tagja a Krisztus Kegyelme Gyülekezetnek óta igehirdetőként és tanítóként is működik. Élete fő céljának immár a keresztény igehirdetést tekinti: minél több emberhez eljuttatni a szeretet üzenetét. ban érettségizett a kereskedelmi szakközépiskolában ben kötött házasságot, két leánygyermekük született, akik mára már önálló életüket élik. Egyikük Tolnán, másik Budapesten. Mindkét helyen 1-1 unokája van között a tolnai ÁFÉSZ-nál dolgozott Hochsteiger János, majd től magánkereskedőként folytatta pályafutását. Először az Akácfa Sörözőt vezette, aztán 1991-ben, egy régi munkatársával vendéglátó ipari kft-t alapítottak, amelyet a mai napig üzemeltetnek. Az általa vezetett Galéria Sörbár és Étterem Tolna város vendéglátásában kiemelkedő szerepet játszik. Munkájával mindig igyekezett a tolnai és a vidéki vendégek minél kultúráltabb szórakozását és kikapcsolódását biztosítani. Több társadalmi szervezetben vállalt aktív szerepet. Már több mint 10 éve a Kereskedők és Vállalkozók Tolna Megyei Szervezetének elnökségi tagja. Első alkalommal ig képviselhette Tolna város lakosságát az önkormányzati testületben, majd a 2002-es választásokon ismét mandátumot nyert. Ezzel újra esélyt kapott arra, hogy lehetőségeihez képest minél többet tegyen Tolna városért. Hochsteiger János üzletvezető 1947-ben született, Tolnán. Általános iskolai tanulmányai elvégzése után vendéglátó-ipari szakvizsgát tett ben üzletvezetői képesítést szerzett, és

10 Horváth Tiborné (Nagy Mária) népi iparművész Tolnán született 1955-ben, kékfestő családba. Az általános iskola után a tolnai gimnáziumban érettségizett 1973-ban. Szülei: Nagy József ( ) tolnai kékfestő, édesanyja Nagy Józsefné Németh Anna (1925) kékfestő. A műhelyük muzeális értékű, 1810-ben alapították. Édesapja 1935-ben került ide inasnak, és haláláig itt dolgozott. Édesanyjával 1948-ban házasodtak össze, azóta ő is tevékeny résztvevője a munkának, a mai napig. A szülőktől lányuk vette át a tevékenységet, aki 1989-ben kapta meg a népi iparművész címet. Férjével, Horváth Tiborral, 1976-ban kötött házasságot. Ő is belekóstolt a kékfestő mesterségbe, s úgy megszerette, hogy1990-ben ő is elnyerte a népi iparművész címet. Mai napig közösen dolgoznak a műhelyben: a feleség főállásban, férje másodállásban tevékenykedik. Jaksáné Kiss Éva oktatásszervező, ingatlanszakértő Agilis iskolaigazgatóként volt ismert Tolnán, éveken át. A Széchenyi István Általános Iskola (korábban 1. sz. Általános Iskola) élén állt. Néhány éve váltott, céget alapított, ingatlanközvetítéssel és oktatásszervezéssel kezdett foglalkozni. Folyamatosan képezte magát. Először a Bajai Tanítóképző Főiskolán diplomázott, 1977-ben. Ezt követően a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett különféle végzettségeket: tanár, vezető, pedagógiai programkészítő, felsőfokú vezető, NAT, konfliktuskezelés, döntéselmélet, kommunikáció. Vizsgát tett vállalkozási ismeretekből és oktatásszervezésből is. Számára 2000 volt a váltás éve, akkor kezdte ingatlanszakértői és szaktanácsadói vállalkozását. Székhelye Tolna, és létrehozott két fiókirodát: Balatonakarattyán és Budapesten. Korszerű adatbázissal, adatkezeléssel működő, marketingszemléletű céget épített fel, melybe férje is beszállt. Mindemellett a pedagógusi múltját felhasználva oktatásszervező vállalkozást is indított. Itt a fő tevékenység a felnőttképzés, valamint a társadalmi rendszerből kiszorulók átképzése, új szakmához juttatása. Az akkreditált képzés során OKJ-s minősítést kapnak a hallgatók. A pályázati támogatások befogadása céljából hozta létre Jaksáné Kiss Éva a Zafír Alapítványt, melyen keresztül elsősorban a hátrányos helyzetű, fogyatékos, szociálisan rászoruló gyermekeknek nyújtható képzési támogatás. Tervei közt szerepel egy kistérségi pályázatíró iroda létesítése is. Tolnaiságát büszkén vállalja. Igazi tolnai hajós családból származik; 12

11 innen van a víz, az utazás, a természet iránti szeretete, valamint küzdeni akarása, kitartása, munkabírása. Vállalkozói tevékenysége ma már az egész országra, sőt külföldre is kiterjed, mégis mindig hazajön, a kisvárosba, a Bercsényi utcába, melynek köveit óvódás kora óta ismeri. Két fia Budapesten tanul. Tamás a Zsigmond Király Főiskola utolsó éves hallgatója; EU-integrációs szakirányú képzésen vesz részt. Gábor elvégezte a Vállalkozói Főiskolát, s most posztgraduális képzés keretében a Közgazdaságtudományi Egyetemre jár. Ő már céget is alapított a fővárosban, amely EU-s pályázatok írásával foglalkozik. egy VB-ezüstöt, két VB-bronzot, két Európa-bajnoki címet és három EB-ezüstöt szerzett. A sport mellett a szakmájában dolgozik, mint gázszerelő mester. Két éve tett sikeres mestervizsgát, így most vállalkozóként, ipari gáznyomás-szabályozók javításával, karbantartásával foglalkozik. Jelenleg is Tolnán él barátnőjével, aki korábban szintén kajakozott. Itt szeretne végleg letelepedni és családot alapítani, hiszen úgy érzi minden ideköti. Jámbor Attila kajakozó Budapesten született 1974-ben, de utána rögtön Tolnára került, itt nőtt fel. Húsz éve kajakozik a városban működő több átalakuláson, névváltoztatáson átment sportegyesületben, a jelenlegi Tolnatext Kajak - Kenu SC-ben. Eddig három világbajnoki címet, 13 Károlyi István parapshyhológus Tolnán született 1942 decemberében, a nyilas jegyében, a második világháború közepén. Anyja selyemgyári dolgozó, apja frontkatona, a vérzivatar kavalkádjában elváltak után anyja a jobbítás szándékával, aktív mozgalmi életet élt a baloldali mozgalomban, 1956-ig. Neveltetését volt csendőr nagyszülei biztosították. Már kora gyermekkorában családon belül is érzékelte az ellentétes eszmeáramlatok hatásait, melyeket tetézett az egy síkon polarizálódott társadalmi berendezkedés.

12 Kialakult ideológiai fenntartásai nem könnyítették meg Károlyi István életét. Sokáig minden ambícióját szakmai területen hasznosította, majd egy idő után nyitott a materializmus dogmarendszerét feloldandó az úgynevezett ezoterikus tanok irányába. Évtizedek múltán felsőfokú tanulmányok hatására is felismerte a két eszmerendszer átjárhatóságának lehetőségeit; parapshyhológusként azok együttes gyakorlati hasznosítását. Nős, felesége is parapshyhológus. Egy gyermeke van, és két unokája. Tolnához fűződő közéleti tevékenységét a Tolnai Dunáért Alapítvány elnökeként végzi. Egyébként egy saját tulajdonú kft. ügyvezetője. Szabadidejében szívesen foglalkozik közvetlen környezete szépítésével, építésével, sportol, illetve holisztikus tevékenységet folytat. További tervei között szerepelnek utazások, valamint egy felsőfokú interdiszciplináris (tudományok közötti) intézmény létrehozása lehetőleg tolnai központtal. Két cikluson át, nyolc évig volt a város polgármestere. Liberális világnézetű, gazdasági szemléletű közéleti személyiség. Megítélése szerint a gazdasági feltételek megteremtése kell, hogy legyen a politika elsődleges célja ban született Keszthelyi Márton. Pécsen szerzett gépipari technikusi oklevelet, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen tett energetikai szakvizsgát. Dolgozni a tolnai selyemgyárban kezdett 1961-ben, sorkatonai, majd tartalékos tiszti szolgálat után került a textilgyárba, s 12 év múlva, 1977-ben a Gemenc Ipari Szövetkezet műszaki vezetője lett. Nyolc év polgármesterség után, ugyanilyen műszaki vezetői feladatot vállalt a faddi Fabuna Kft-nél. Ma nyugdíjas, ha teheti kerékpározik, és sokat utazik, feleségével. Két gyermekük és négy unokájuk van. Polgármesterként egyik fő törekvése a partnertelepülési kapcsolatok ápolása volt. Nem csupán politikusi, hanem baráti szálak kötik a német Stutensee és a holland Bodegraven elöljáróihoz. Úgy véli, nem árt átvenni a filozófiai látásmódot és a gazdasági tapasztalatokat azoktól, akik már átestek a demokrácia gyermekbetegségein. Keszthelyi Márton ny., v. polgármester A redszerváltás utáni első szabad választásokon, az SZDSZ támogatásával nyert. 14

13 Kiss László Ede ny. agrármérnök Aranydiplomás agrármérnök, gazdasági tanár, mg. korróziós szakmérnök, a Tolnai Kertbarát Kör elnöke. Budapesten, 4 gyermekes családba született 1920-ban. Tolnán 1953 óta lakik. Elhunyt feleségével Pesti Klárával aki Pesti Dezső úttörő mezőgazdasági és közlekedési gépész szakember első leánya 52 évig élt boldog családi életet. Fia, Kiss Dezső okleveles agrármérnök. Unokája Kiss Virág, dédunokája Maya. Általános iskolai tanulmányait Budapesten és Sopron-Bánfalván végezte, középiskolába Szombathelyen és Budapesten járt. Több diplomát szerzett. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: okleveles mezőgazda. Gödöllői Agrártudományi Egyetem: aranydiplomás agrármérnök. József Nádor Közgazdaságtudományi Kar: gazdasági tanár. Veszprémi Vegyipari Egyetem: mg. korrózióvédő szakmérnök. Agrártudományi Egyetem Tanárképző szak: mezőgazdasági szaktanár, mérnöktanár. Volt egyetemi gyakornok, adjunktus és kutató. Dolgozott a Növénynemesítő Rt. adonyi szárított élelmiszert előállító üzemének vezetőjeként, és az Állami Paprikanemesítő Kísérleti Telepek vezetőjeként Bogyiszló-Dokomláspusztán és Fadd-Várszegpusztán. Későbbi állomásai: a Genetikai Intézet, a Kalocsai Paprikakísérleti Intézet, a Kecskeméti Kertészeti Kutatóintézet, a Szegedi Délalföldi Mezőgazdasági Kutató Intézet, majd a székkutasi Gyapottermelési Kutatóintézet. Ezután az FM Kísérletügyi és Szakoktatási Főosztálya lehetővé tette számára a szakoktatási munkát. Fegyvernek, Gyomaendrőd és Siklós után Szekszárd- Palánkon tanárkodott. Itt a mezőgazdasági technikum, a felsőfokú mezőgazdasági technikum, illetve a mezőgazdasági szakközépiskola levelező tagozatának vezető tanára lett. A megye mezőgazdasági szakmunkás-vizsgabizottságába is bekerült, és ezüstkalászos gazdatanfolyamok szervezésében, lebonyolításában is részt vett. Tanított Tolnán, Bogyiszlón, Faddon, Tengelicen, Őcsényban, Decsen. E helyeken, mint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Agrárszakosztályának tagja, majd elnöke, szakmai előadásokat is tartott. Tolna megyében évekig volt növényegészségügyi szemlész és a kukorica heterózis hibridjeinek előállítását felügyelő szemlész. A palánki középiskola ifjúsági vöröskeresztes csapatának vezetőjeként országos versenyeken vett részt; a megyei versenyek szervezése közben Palánkon sikerrel rendezték meg a mezőgazdasági munkavédelmi bemutatót ben Tolnán megalakították a Kertbarát Kört, amelynek 25 éves eredményes munkájáról jubileumi kiállításon számoltak be, 2002-ben. A kör egyik legemlékezetesebb programja a megyei Bor Olimpia volt, melyen a tájborok bemutatására és bírálatára került sor. A fűszerpaprika-kísérleteken kívül, eredményesen foglalkozott a téli vad- és 15

14 nyúltakarmányozási módszerek, illetve sivatagosodás elleni erdőtelepítési módszerek kidolgozásával, valamint szántóföldi akáckísérletekkel ben, az Országos Fűszerpaprika Terméktanácstól életműdíjat kapott, Kalocsán. Koncz Ákos hajóparancsnok minden fokát, 1986-tól hajóparancsnokként (a köztudatban tengerészkapitányként) dolgozik ben megházasodott, feleségével Kovács Annamáriával azóta is boldog házasságban él. Két gyermekük született 1972-ben Gergely, 1975-ben Anna. Kiegyensúlyozott családi háttere segíti abban, hogy ezt a sok távolléttel járó foglalkozást mind a mai napig csinálhatja. Az Antarktisz, és Ausztrália kivételével minden földrészt megjárt. Legkalandosabb útjait a Távol-Keleten, Közép- Amerikában, és a Karib-tenger térségében élte át. Mostanában Európa közelében hajózik, jelenleg a norvég fjordok csodálatos világát járja. Nemsokára visszavonul; nyugdíjas éveit is Tolnán szándékozik eltölteni május 9-én született, tősgyökeres tolnai családban. Szülei: Koncz Ádám, és Molnár Erzsébet voltak. Boldog gyermekéveit Tolnán töltötte. A Pajta téren laktak, sok jó pajtással körülvéve. A mai napig szívesen emlékezik vissza azokra a gyermekkori kalandokra melyek ott estek meg vele. Az 1-es számú Általános Iskolába járt ban Budapestre került, középiskolája az Eötvös Lóránd Gépipari Technikum volt ben légi közlekedési technikusként végzett. Nem dolgozott a légi közlekedésben, mivel azonnal közeget váltva tengerésznek szegődött. Tanuló matrózként kezdte, majd 1971-ben elvégezte a Tengerészeti Akadémiát, emellett rádiós tiszti képesítést, majd közlekedési üzemmérnöki diplomát és első osztályú tengerészkapitányi képesítést szerzett. Végig mászta a ranglétra 16 Lendvai István apát-plébános Szekszárdon született szeptember 30-án, földműves családban. A gimnázium első négy osztályát Szekszárdon, a Garay gimnáziumban végezte, ötödiktől a pécsi Nagy Lajos gimnáziumban tanult; ott is érettségizett ben megkezdte a teológiai tanulmányait a pécsi Hittudományi Főiskolán. Három év után ez az intézmény politikai okokból meg-

15 szűnt, ezért a győri Hittudományi Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol ben abszolvált június 26-án szentelték pappá. Káplánhelyei: Nagydorog, Máza, ig Dombóváron hitoktató, majd 10 hónapig Mohács ig Tengelic plébánosa volt május 12-étől tolnai plébános től kerületi esperessé, 1994-től a szekszárdi apátság apátjává is kinevezték. A rendszerváltás után aktívan részt vett az általános és középiskolai hitoktatás újbóli bevezetésében, majd az egyháznak visszaadott tolnai katolikus iskola újraindításában. Nevéhez fűződik még a 230 éves tolnai templom teljes külső és belső felújítása. Link Ferenc ny. sportvezető Tolnán, november 20-án született. A versenysporttal 1947-ben került közelebbi kapcsolatba, mint úszó az akkor híres TDSE versenyzőjeként. Legfiatalabb alapítója, és jelenleg egyetlen élő tagja az abban az évben alakult Tolnai Horgász Egyesületnek. Az úszósportban számos kiemelkedő sikert ért el, de ekkor már az asztalitenisz sportágban is megyebajnoki címeket nyert. Azon kevesek közé tartozott, akik két sportágban párhuzamosan értek el kiemelkedő eredményeket. Az úszósportban 19 megyebajnoki cím mellett országos versenyeket is nyert. Legnagyobb sikerének azt tartja, hogy 5 évig tagja, és erőssége lehetett a mai napig hírnévnek örvendő vízilabdacsapatnak. Közben az asztalitenisz sportágban is sikeresen szerepelt, 33 éves versenyzői pályafutás során 6 ifjúsági, és 29 felnőtt megyebajnoki címet szerzett. Sportvezetői pályafutását korán kezdte, 25 éves korában már a Tolna Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke volt. Ugyanebben az évben, a Megyei Sporthivatal gazdasági vezetői címet is elnyerte. Sportszakmai területen az edzésmunka elméleti problémáival foglakozva lett ismert. Ugyanakkor elsőként a Szekszárd Sportiskolában, majd a Tolnai VL-ben végzett gyakorlati munkát. Az országos szövetségben 1973 óta tölt be tisztségeket, jelenleg a Felügyelő Bizottság elnöke. Házasságából 2 lánya született, akik szintén eredményes sportolók voltak, de számukra a pedagógus diploma megszerzése bizonyult fontosabb feladatnak. Felesége az egészségügy területén dolgozott, jelenleg is egy ilyen jellegű civil szervezet vezetője. Mint megyei intézményvezető, ment nyugdíjba, de jelenleg is aktív napi sportfeladatokat lát el. Munkáját számos kormány- és miniszteri kitüntetéssel ismerték el, februárjában vehette át a sportminisztertől az eddigi legrangosabb kitüntetését, az Esterházidíjat március 15-én pedig a Tolna Városért kitüntetéssel jutalmazták több, mint 5 évtizedes munkáját. 17

16 Mayer Márton v. alpolgármester, ny. banktisztviselő Mözsön született, április 25-én, egy szorgalmas munkával boldoguló család gyermekeként. Mözsi kötődése mindvégig megmaradt, és ezt továbbviszik gyermekei is. Munkáját, mint banktisztviselő 42 éven keresztül végezte a város két pénzintézeténél. A település fejlődésével, várossá válásával nap, mint nap szembesült, segített a város épülését, szépülését. Közéleti tevékenysége fiatal korában a sporthoz kötötte, úgyszólván a semmiből szervezték a mözsi kézilabda sportot, társadalmi összefogással építették a villanyfényes sportpályát. Házasságkötése új korszak kezdetét jelentette, a családi otthon megteremtése, a megszületett két gyermek nevelése a sport felhagyásával járt. A közéleti munkától azonban nem sokáig maradt távol. Megkeresték, hogy legyen lakókörzete tanácstagjelöltje, mert ismeri az embereket, tudja gondjaikat, problémáikat. Vállalta a jelölést, és megválasztották től 1998-ig vett részt a tanács, illetve az önkormányzat munkájában. Ez alatt az idő alatt különböző tisztségeket töltött be. Erre az időszakra esik a település 18 dinamikusabb fejlődése, várossá válása. Ez idő alatt épültek ki a közművek, különböző közintézmények. Ekkor szerveződtek újabb öntevékeny csoportok. A város nemzetközi kapcsolatai kitágultak, a mözsiek nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be az új lehetőségekbe. A mözsi településrészen 1988-tól 1998-ig elöljáró, illetve ig, a városrészt képviselő tolnai alpolgármester volt. Erre az időszakra esik a különböző közművek, iskola, egészségház, hősi emlékmű építése. Több köztéri szobor került felújításra és a ravatalozó átépítése is ekkor történt. Közadakozásból oldottak meg számos feladatot, amiben a településrészi képviselők és a lakosság, valamint a Mözsről kitelepített németek is igen aktívan vettek részt. A sikerhez természetesen az önkormányzat támogatása is hozzájárult. Nyugdíjasként is tevékeny Mayer Márton. Jelenleg az önkormányzat Pénzügyi Bizottságának tagja. Büszkeséggel tölti el, hogy 2001-ben a város képviselőtestülete a Tolna Városért kitüntető díjjal ismerte el munkásságát. Méhn Gyula pedagógus, zenész Mindkét szülői ágról sváb származású. A családjában zömmel iparosok, kereske-

17 dők voltak és vannak. Ez a meghatározója életvitelének, gondolkodásmódjának. Eddig 40 évet töltött a pedagógusi pályán, Tolnán. A 2. sz. Általános Iskolában, és a gimnáziumban tanított. Most, nyugdíjasként a Szent Mór Katolikus Általános Iskolában tevékenykedik. Éveken keresztül foglalkozott a 2.sz. iskola focicsapataival, akikkel rengeteg kupát, megyei bajnokságot nyert, illetve dobogós helyezést ért el. Pedagógus feleségével boldog, kiegyensúlyozott életet él. Fia közgazdász, menye külkereskedő, Budapesten. A család kedvence Dorka a kis unoka, aki 2002 karácsonyán született. Zenészként is közismert Méhn Gyula, fiatalkora óta játszik bálokban, közösségi rendezvényeken, lakodalmakban, billentyűs hangszereken. Középiskolás kora óta különböző tánczenekarok tagja volt; manapság egyedül is játszik és együttesben is. Egyébként szereti a nyugalmat, a békességet maga körül; minden közösségben jól érzi magát. Pedagógusként mind a kollégákkal, mind a gyerekekkel megtalálja a közös hangot. A továbbiakban, amíg az egészsége engedi tanítani akar, és minél többet együtt lenni a családjával, unokájával. Az emberek barátsága a legfontosabb elismerés számára, de persze hosszú, eseménydús pályája során kapott több kitüntetést is. Ifjúsági és pedagógusi tevékenységéért: Kiváló Munkáért kitüntetés, Gyermekekért Érdemérem, stb. 19 Méhn Imre cégvezető A város legnagyobb munkaadója, a száz százalékban német tulajdonú Fastron Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Tolnai iparos-kereskedő családból származik ben született, gimnáziumi érettségit, rádió- és tv-szerelő szakmunkás-bizonyítványt, majd híradásipari üzemmérnöki diplomát szerzett. Dolgozni Uzdon kezdett 1965-ben, ahol a Rádió és Televízió Műszaki Igazgatóság mikrohullámú állomásvezetője volt. A tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezethez (GÉM) 1969-ben került. Különböző beosztásokban dolgozott itt, elnök ban lett. A privatizáció 1992-ben történt, akkor került német tulajdonba a GÉM. A múlt rendszerben párttag volt Méhn Imre, a rendszerváltás óta pártonkívüli, nem politizál. Gazdasági körökben ismert és elismert cégvezető, meggyőződése, hogy szakmai életpályájának minden lépése vállalható. Alapvető fontosságúnak tartja a kijelölt célnak megfelelő, szorgalmas, becsületes munkálkodást. Felesége tanítónő, két fiuk és négy unokájuk van. Közeledve a nyugdíjhoz, a változásra való felkészülés foglalkoztatja leginkább Méhn Imrét. Szeretné valami hasznos elfoglaltsággal tölteni napjait nyugdíjba vonulása után is.

18 Méhn Tibor kisiparos Üveges és képkeretező mester, a város talán legrégebbi iparos dinasztiájának leszármazottja. A harmadik generáció képviselője; nagyapja ban nyitott üveges műhelyt és kereskedést, Tolnán. Méhn Tibor 1952-ben született. A szakmát édesapjától tanulta, 14 éves korától kezdve. Mestervizsgát 1976-ban tett, az ipart 1981-ben vette át teljesen. (Hangsúlyozza, hogy nem vállalkozó, hanem kisiparos.) Feleségével együtt dolgozik, két lányuk magánkereskedő. Fontosnak tartja a szakmai újdonságok figyelemmel kísérését, alkalmazását. A szakkiállítások rendszeres látogatója. A technikai újításokat, ha teheti saját műhelyében is bevezeti. Ugyanakkor a klasszikus, tradicionális dolgokhoz is jól ért. Nagy hangsúlyt fektet a minőségi munkára, hisz a név kötelezi erre. A vásárlók elégedettsége számára a legnagyobb elismerés. Politikailag el nem kötelezett. Szabadidejében kertészkedik. Bár mozgó üveges lévén aki Bogyiszlóról, Faddról, Fácánkertről és Szekszárdról is kap megrendeléseket, szinte minden idejét leköti a munka. Mészáros Ferenc puskaműves Szedresen született 1939-ben, Mözsre később, házasságkötésekor került, ben. Három gyermeke és egy unokája van. Pártonkívüli. Családjában katolikusok és reformátusok egyaránt vannak, nem feltétlenül ragaszkodik a vallásossághoz, de az igaz, tiszta dolgokat szereti és keresi az életben. Iparosember volt világéletében. Villanyszerelő. Mestervizsgát is szerzett, sőt le is érettségizett levelezőn, Pécsen, a villamosipari technikumban. Egy ideig munkavédelmi vonalon is tevékenykedett, aztán a rendszerváltáskor ő is váltott: egyéves, intenzív, bentlakásos tanfolyam elvégzése után, 1990-ben puskaműves lett. Jelenleg nyugdíj mellett dolgozik Mészáros Ferenc. A munkája egyben a hobbija is, s a másik, ehhez egészen közelálló hobbija a vadászat. A sárszentlőrinci Fekete István Vadásztársaság tagja. Szereti az ottani közösséget, a társas együttlétet. Aktívan részt vesz a vadásztársaság vadgazdálkodási feladatainak ellátásában, amiért 1997-ben Hubertus Kereszttel tüntették ki. 20

19 Mözsi Szabó István festőművész Mözsön született, 1927-ben. Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgárit Tolnán végezte, majd a bajai tanítóképző diákja lett. Baján, Rudnay Gyula szabadakadémiáján készült fel a képzőművészeti főiskolára, majd Pesten, a Derkovits Kollégium tagjaként Szőnyi István, Domanoszky Endre és Barcsay Jenő növendéke volt. Első számú mesterének mindmáig Rudnayt tartja. Tanítani 1951-től kezdett. Bogyiszlón, Szekszárdon és Decsen volt rajztanár, majd 1963-ban a fóti gyermekváros képzőművészeti nevelője lett. Közben folyamatosan rajzolt, festett, metszeteket készített ben visszaköltözött Tolna megyébe, Szekszárdra, ahol műteremlakást kapott. Kísérleti szövőműhelyt vezetett a Babits Mihály Művelődési Házban, tíz éven át. Közben házat épített Bogyiszlón, ahol 1981-től, felesége haláláig, 2002-ig lakott. Gyerekük nem született. 75 éves korában, az életművét reprezentáló harminc festményt Tolna városának adományozta, melyekből állandó kiállítás nyílt. Házat is Tolnán vett, melybe némi felújítás után 2003-ban költözött be. Erdélyi barangolásainak köszönhetően született meg legismertebb kompozícióegyüttese, a Vigyázó tornyok - sorozat közel 40 képe. A fatornyos templomokat 21 megörökítő festmények a romániai falurombolások elleni tiltakozás jelképeivé váltak, és vándorkiállításként sok iskolába eljutottak. Mözsi Szabó István festményeivel mintegy ötven egyéni és számos csoportos tárlaton találkozhatott már a közönség Európaszerte, a volt Szovjetuniótól Hollandiáig. Intézmények és magánszemélyek tulajdonában vannak képei, tíz országban. Munkássága elismeréséül 1987-ben Babitsplakettben, 1989-ben a Tolna Megyei Tanács Alkotói Díjában, 1997-ben Babitsdíjban, 2000-ben A Tolna megyei művészetért plakettben, 2003-ban pedig Tolna Városért díjban részesült. Palotás Lajos cégvezető 1943-ban született Tolnán, értelmiségi-tisztviselői családban. Általános és középiskolai tanulmányait Tolnán végezte, majd 1966-ban gépészmérnöki, 1972-ben pedig textil-gépészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen óta a tolnai Selyemgyárban mai nevén Tolnatext Bt. dolgozik, melynek 1994-től ügyvezetője. E 35 éves tevékenysége során alakult ki a gyár mai arculata. A városban folyt textilipari szakképzésben megindulá-

20 sától kezdve oktatóként, később vizsgáztatóként vett részt. Élete során mindig tolnainak vallotta, és vallja ma is magát, ezért igyekezett és igyekszik a város javára is tevékenykedni. Ez rendezvények támogatásában, az intézmények működésének segítésében a sportegyesületek szponzorálásában jelentkezett és jelentkezik. Hitvallása: szeretet, megbecsülés, tisztesség, becsületesség. Pataki Józsefné mestercukrász kedveltek, keresettek, ott nem erőlteti az újítást. Fagylaltjai például a mai napig édesapja receptjei alapján készülnek, kizárólag természetes anyagokból. További tervei között szerepel az üzlet, és főleg a műhely korszerűsítése, fejlesztése. Termékei egyedi jellegét meg akarja tartani a későbbiekben is, nem szándékozik tömegtermelésre átállítani az üzemet. A vállalkozás közös, családi tevékenység. (Férje mérnök, lánya külkereskedő, fia jogász.) Arról még nincs szó, hogy a gyerekek valamelyike átvenné a cukrászdát, de előfordulhat. Hiszen annak idején ő sem cukrásznak készült Szabadidejében általában utazik, kirándul. Szívesen és barátságosan elbeszélget az emberekkel, épp ezért sokan betérnek az üzletébe; Tolna egyik legismertebb vállalkozója. Szakmai berkekben is ismert és elismert, a Szakma Kiváló Mestere cím birtokosa. A szakma szeretetét a szüleitől örökölte, akik Tolnán mézeskalácssütéssel, és gyertyaöntéssel foglalkoztak. Az as években cukrászdát alapítottak. Édesapjától 1967-től átvette a cukrászda vezetését. Előtte a KÖJÁL-ban dolgozott, majd cukrász szakmunkás-bizonyítványt szerzett, és ötévi gyakorlat után cukrász mestervizsgát tett. Az IPOSZ országos küldöttjeként is tevékenykedett. A magyar konyha reformja természetesen a cukrászatot sem hagyta érintetlenül. Pataki Józsefné halad a korral: egyre több gyümölccsel, és egyre kevesebb cukorral, vajjal dolgozik. De ahol a klasszikus módszerek, ízek beváltak és 22 Pécsy József v. prépost-plébános Pécsett született, 1812-ben. Az elemi iskolát elvégezve a ciszterci gimnáziumba került, melyet jó tanulmányi ered-

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: 2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: Bencsura Katalin Bencsura Katalin 1978-ban szerezte meg a gyógytornász képesítést

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Oktatási intézmény ; Eötvös Lóránd Tudományegyetem képző Főiskolai Kar; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar; Budapesti Műszaki Egyetem- és Társadalomtudományi Kar; Pázmány Péter Katolikus

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság

Részletesebben

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista 1. Pedagógusok végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatási intézmény Megszerzett szakképzettség ; Eötvös Lóránd

Részletesebben

Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS

Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS 1946-ban született Pécsett egy iparos család egyetlen gyermekeként. 1960-ban jelentkezett a Zipernowski Károly

Részletesebben

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kádár Tünde (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 18. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben Intézmény Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium Pályaválasztási nyílt napok/beiskolázási k Előre történő bejelentkezés alapján az érdeklődő diákok az iskola bemutatása után

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

Személyi-foglalkozási adatlap

Személyi-foglalkozási adatlap Központi Statisztikai Hivatal Egységes Lakossági Adatfelvételi Rendszer I/a. minta Az adatszolgáltatás nem kötelező! Terület: Számlálókörzet száma: A lakás sorszáma: Személy sorszáma a lakásban: Folyamatos

Részletesebben

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez 1 Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádámné Farkas Beáta (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 10. (település, dátum) (P. H.)

Részletesebben

Emlékezzünk az elődökre!

Emlékezzünk az elődökre! Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés

Részletesebben

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest www.bankidonat.net Iskolánk névadója: Bánki Donát 1859. június 6. Bakonybánk 1922. augusztus 1. Budapest Korának legnagyobb gépészmérnöke

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához a 2015-16. tanévben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához a 2015-16. tanévben A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához a 2015-16. tanévben beosztás végzettsége munkakör mely szakra képesített (minden végzettség, amellyel elláthat

Részletesebben

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30.

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30. SZ M J V Önkormányzata Mővelıdési Osztály 7100 Szekszárd, Béla tér 8. Majnay Gábor Osztályvezetı Úr részére Tisztelt Osztályvezetı Úr! Bemutatás: A zenekar 1988-ban alakult az akkori Liszt Ferenc Zeneiskola

Részletesebben

In memoriam Dr. Szél Éva magister emeritus ( )

In memoriam Dr. Szél Éva magister emeritus ( ) In memoriam 2016.04.20. Dr. Szél Éva magister emeritus (1931-2004) Életútja 1931. július 22-én született Szegeden családja Trianon után a Vajdasági Zentáról költözött Szegedre apja Szél József az egyetem

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31.

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31. Szakmai beszámoló Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum 2014. október 2 2015. május 31. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumánál elnyert pályázat

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

Családfa. Schlosz Bertalan?? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921. Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926. Schwarz??? Apa. Anya

Családfa. Schlosz Bertalan?? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921. Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926. Schwarz??? Apa. Anya Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz??? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921 Schlosz Bertalan?? Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926 Apa Szántó (Schwarz) Miksa 1880/82 1950

Részletesebben

KÉRDŐÍV. 1/1. Születési éve...

KÉRDŐÍV. 1/1. Születési éve... KÉRDŐÍV 1. SZEMÉLYES ADATOK 1/1. Születési éve... 1/2. Neme férfi nő 1/3. Legmagasabb iskolai végzettsége egyetem főiskola tanítóképző érettségi 1/4. Milyen tagozaton szerezte a végzettségét nappali esti,

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPESÍTÉSE

PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPESÍTÉSE PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPESÍTÉSE Végzettségi szint Szakképesítés megnevezése PEDAGÓGUS 1 Főiskola történelem szakos tanár PEDAGÓGUS 2 Egyetem matematika szakos tanár PEDAGÓGUS 3 Egyetem magyar

Részletesebben

Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999

Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Adler? Nincs adat Pollák? Pollák?-né?? 1837 1942 (szül.?)? 1911 Apa Adler Mátyás 1897 1944 Anya Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895

Részletesebben

MATEMATIKA-KÉMIA SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKLAI TANÁR, OKLEVELES KÉMIA TANÁR, ÉLELMISZERMÉRNÖK, OKLEVELES MATEMATIKA TANÁR

MATEMATIKA-KÉMIA SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKLAI TANÁR, OKLEVELES KÉMIA TANÁR, ÉLELMISZERMÉRNÖK, OKLEVELES MATEMATIKA TANÁR , TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ doktori MATEMATIKA-MŰSZAKI ISMERETEK ÉS GYAKORLATOK SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI, TÁRSADALOM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK SZAKOS, TÖRTÉNELEM TUDOMÁNYOK DOKTORA, TÖRTÉNELEM TUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA,

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK!

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! PÁLYAVÁLASZTÁS 2016-2017. TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! Gyermekeik, tanítványaik minél hatékonyabb pályaválasztását, az alábbi szervezetek támogatják, segítik, egymással együttműködésben: Tolna

Részletesebben

A Vaszary János Általános Iskola pedagógusainak adatai

A Vaszary János Általános Iskola pedagógusainak adatai Pedagógus 01 felsőfokú egyetem matematika, számítástechnika Pedagógus 02 felsőfokú főiskola magyar, orosz szakos általános iskolai gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája Pedagógus 03 felsőfokú

Részletesebben

Andor Mihály: Az alternatív gimnáziumi képzés első évtizede (OTKA T ) TANULÓI KÉRDŐÍV

Andor Mihály: Az alternatív gimnáziumi képzés első évtizede (OTKA T ) TANULÓI KÉRDŐÍV 1. Neme (a megfelelőt húzza alá) 1) fiú 2) lány 2. Családja lakóhelye (település vagy kerület): TANULÓI KÉRDŐÍV 3. Tanítási időben hol lakik? (a megfelelőt húzza alá) 1) otthon 2) kollégiumban 3) albérletben

Részletesebben

A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében

A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében A rendszerváltozás során a helyi önkormányzati rendszer kiépülésével párhuzamosan megtörtént az új államigazgatási szervezet kialakítása.

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Betöltött munkakörök alapján a ok iskolai végzettsége és szakképzettsége sorszám munkakör végzettség mely szak(ok)ra képesített tanított tantárgy foglalkozások 1. tagintézményvezető gazdálkodási szakos

Részletesebben

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.

Részletesebben

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy

Iskolánk nevelőtestületének adatai as tanévben. Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy Iskolánk nevelőtestületének adatai 2017-2018-as tanévben Sorszám Besorolás Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tantárgy 1. Pedagógus I. történelem szakos, vallás történelem, hittan

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

HATÁROZATOK TÁRA. A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta Török Márkot, az SZTE HÖK elnökét a Közgyűlés levezető elnökének.

HATÁROZATOK TÁRA. A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta Török Márkot, az SZTE HÖK elnökét a Közgyűlés levezető elnökének. Határozat száma 71/2016. 72/2016. 73/2016. 74/2016. 75/2016. Előterjesztő Gulyás Tibor Határozat tartalma A Közgyűlés egyhangúlag megszavazta Török Márkot, az SZTE HÖK elnökét a Közgyűlés levezető elnökének.

Részletesebben

Átadták a Szociális Munkáért Díjat

Átadták a Szociális Munkáért Díjat A Szociális Munkáért-Dunaújváros Díjat a közgyűlés idén Borsos József szakpszichológusnak, valamint Katona Péternek, a Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrum volt vezetőjének posztumusz adományozta.

Részletesebben

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most

Részletesebben

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntető címekről és díjakról

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntető címekről és díjakról Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete A helyi kitüntető címekről és díjakról Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

1./ A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához S.sz. Végzettség Szakképzettség

1./ A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához S.sz. Végzettség Szakképzettség 1./ A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához S.sz. Végzettség Szakképzettség 1. Általános iskolai tanító Történelem szak Történelem szakos

Részletesebben

Egyetem Érettségi Főiskola Mester MA Egyetem Mester MA

Egyetem Érettségi Főiskola Mester MA Egyetem Mester MA 1 71438049670 Egyetem 2 71464498535 Érettségi 3 71666736800 Főiskola 4 71960628789 Mester MA 5 71972621673 Egyetem 6 72311314223 Mester MA Okleveles német Felszolgáló Vendéglátó vállalkozó 7 72311314733

Részletesebben

német szakos nyelvtanár, orosztörténelem szakos tanár főiskola, főiskola középiskolai tanár matematika-fizika szakos tanár, számítástechnika szakos

német szakos nyelvtanár, orosztörténelem szakos tanár főiskola, főiskola középiskolai tanár matematika-fizika szakos tanár, számítástechnika szakos sorszámszakok megnevezése végzettség(ek) szintje feladatkör 1. fizika szakos középiskolai tanár, tanár egyetem, egyetem középiskolai tanár 2. 3. 4. 5. 6. tesnevelés szakos középiskolai tanár, közoktatási

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947 Családfa Anyai nagyanya Apai nagyapa Spitzer Jakab? 1922 Apai nagyanya Spitzer Jakabné (szül. Rózsay Gizella)?? Anyai nagyapa Kohn Manó 1857 1944 Kohn Manóné (szül. Hirsch Flóra)?? Kohn Manóné (szül. Wurn

Részletesebben

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V.

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V. Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa V. Ignác (? 1944) V. Ignácné (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: V. Ignácné (szül.? Éva) (? 1944) Anyai nagyapa R. Lipót (1883 1944) Anyai nagyanya R. Lipótné (szül. D. Cecília)

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

2012/2013. tanév. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

2012/2013. tanév. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2012/2013. tanév A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szakközépiskola Tantárgy Magyar nyelv és irodalom Történelem Társadalomismeret,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj.

(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2013.(IX.11.) önkormányzati rendelete a Díszpolgári Cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben)

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

CV - Kocsis Erzsébet

CV - Kocsis Erzsébet CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

Név Végzettség szintje Szakképzettségek Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói 100 m férfi döntő Raggambi Fluck István emlékverseny Az 1920-as évek kiemelkedő vágtázója volt. 100 és 200 méteren hatszor nyert magyar bajnokságot. 14-szeres

Részletesebben

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve Szekszá rd Junior Stárs 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve S z e k s z á r d J u n i o r S t a r s B i g B a n d 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38.

Részletesebben

Családfa. Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza) 1870 1943. Neuser Lipót Kb. 1868 1939

Családfa. Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza) 1870 1943. Neuser Lipót Kb. 1868 1939 Családfa Apai nagyapa Krämer Gyula (Julius Krämer)?? Apai nagyanya Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Anyai nagyapa Neuser Lipót Kb. 1868 1939 Anyai nagyanya Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza)

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Köznevelési Intézmények Gondnoksága intézményvezetői megbízására

J a v a s l a t az Ózdi Köznevelési Intézmények Gondnoksága intézményvezetői megbízására J a v a s l a t az Ózdi Köznevelési Intézmények Gondnoksága intézményvezetői megbízására Ózd, 2014. június 26. Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Köznevelési

Részletesebben

Az iskola múltja és jelene

Az iskola múltja és jelene Az iskola múltja és jelene A zsákai református egyház az 1700-as évek elején építteti az első iskolát a fiúk számára, majd a lányok részére 1745-ben épült önálló iskola, egy-egy tanítóval. Iskolaszervezete

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat Magyar Úszó Szövetség Képesítési Szabályzat A Magyar Úszó Szövetség (a továbbiakban: Szakszövetség) elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. (1) bekezdésének f) pontja, a 77. p) pontja, a sport

Részletesebben

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 1993. évi LXXX. tv. a felsőoktatásról 1993. évi LXXVI. tv. a szakképzésről 2001.

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége. Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Családfa. Spitzkopf Jenőné (szül. Baumgarten Róza) 1880-as évek D. Jakabné (szül. Silberstein Sarolta) Nincs adat. Spitzkopf Jenő?

Családfa. Spitzkopf Jenőné (szül. Baumgarten Róza) 1880-as évek D. Jakabné (szül. Silberstein Sarolta) Nincs adat. Spitzkopf Jenő? Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya D. Jakab D. Jakabné (szül. Silberstein Sarolta) Spitzkopf Jenő? 1943 Spitzkopf Jenőné (szül. Baumgarten Róza) 1880-as évek 1945 Apa D. Tibor

Részletesebben

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l.. Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2015-2016-os tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2015-2016-os tanév Iskolánk tantestületének és oktatástnevelést dolgozóinak adatai 20152016os tanév 1. Pedagógus1 Bessenyei György 2. Pedagógus2 Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola 3. Pedagógus3 Eötvös József

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

Magyar Táncművészeti Főiskola mester képzés, táncpedagógus szak, modern tánc szakirány, esti tagozat

Magyar Táncművészeti Főiskola mester képzés, táncpedagógus szak, modern tánc szakirány, esti tagozat ÖNÉLETRAJZ Név: Horváth Anikó Születési hely, idő: Győr, 1981. 11. 30. Levelezési cím: 9028 Győr Soproni u. 18. Telefon: 06-20-598-78-88 E-mail: horvatha@tf.hu Iskolai végzettségek: 2011-2012 Magyar Táncművészeti

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 932-7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. március 15-én (Kedden) de: 10,00 órakor megtartott ünnepi üléséről. Az

Részletesebben

KEVI. 30 éves a technikusképzés a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Középiskolában. Kertész munkaközösség. jubileumi kiadványa

KEVI. 30 éves a technikusképzés a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Középiskolában. Kertész munkaközösség. jubileumi kiadványa KEVI 30 éves a technikusképzés a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Középiskolában Kertész munkaközösség jubileumi kiadványa A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és

Részletesebben

EGY SAJÁTOS SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY

EGY SAJÁTOS SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY EGY SAJÁTOS SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY KÖZÉPFOKÚ MŰVÉSZETI SZAKKÉPZÉS PÉCSETT Rajnai Richárd Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Művészeti nevelés Meggyőződésem, hogy a középiskolában elsősorban művészetekkel

Részletesebben

Az UNICEF Gyermekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai. Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója

Az UNICEF Gyermekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai. Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Az UNICEF Gyermekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2011/2012. tanév A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI. 24.) OKM rendelet alapján

Különös közzétételi lista 2011/2012. tanév A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI. 24.) OKM rendelet alapján Különös közzétételi lista 2011/2012. tanév A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI. 24.) OKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Családfa. Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? Rózsa?-né (szül.?) Rózsa? Fleischmann Mór Anya. Apa

Családfa. Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? Rózsa?-né (szül.?) Rózsa? Fleischmann Mór Anya. Apa Családfa Apai nagyapa Fleischmann Mór 1858 1897 Apai nagyanya Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? 1942 Anyai nagyapa Rózsa??? Anyai nagyanya Rózsa?-né (szül.?)?? Apa Domonkos (Fleischmann) Miksa 1890

Részletesebben

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Polip Ifjúsági Egyesület Obsitos utca 1 Letenyeiné Mráz Márta egyesületi ifjúsági közösségi térben (helyszínen) fiatalok szabadidős tevékenységének koordinálása,

Részletesebben

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 0 (DPR_hallgmotiv_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb

Részletesebben

Választási melléklet. 2009. október 9-én és 10-én. Paks, Atomix Kft. Paks, Dózsa György u. 47., Schöni 2001 Kft. iroda

Választási melléklet. 2009. október 9-én és 10-én. Paks, Atomix Kft. Paks, Dózsa György u. 47., Schöni 2001 Kft. iroda 2009. augusztus 1. évfolyam, 2. szám Választási melléklet polgári biztonság-szolgáltatás A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Baranya-Somogy-Tolna megyei szervezetének közös kiadványa

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

A Tiszta Forrás Szövetség polgármester-jelöltje

A Tiszta Forrás Szövetség polgármester-jelöltje A Tiszta Forrás Szövetség polgármester-jelöltje Juhász Béla Róbert Béla közgazdász, politológus és felsőfokú közigazgatási végzettsége van. Feleségével és két kislányával csaknem 10 éve él Sződligeten.

Részletesebben

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2017. megnevezés % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola 12 10 22 7 23 25 23 28 19 Átalakultak a 2016/17-es

Részletesebben

Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Gomba. Az iskola dolgozói. NÉV OKLEVÉL kiállítója VÉGZETTSÉG

Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Gomba. Az iskola dolgozói. NÉV OKLEVÉL kiállítója VÉGZETTSÉG Az iskola dolgozói 1. Apró Rita 2. Bendıné Mag Anikó 3. Erdélyiné Buzás Éva NÉV OKLEVÉL kiállítója VÉGZETTSÉG Szabadkai Pedagógiai Akadémia - Eötvös József Fıiskola, Baja Eszterházy Károly Tanárképzı Fıiskola,

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév 1. Pedagógus 1. Eszterházy Károly Főiskola Eger Sorsz Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanár

Részletesebben

VÁLASZLAPOK AZ EUTE-ESS PRÓBAKÉRDŐÍVHEZ. 2002 október

VÁLASZLAPOK AZ EUTE-ESS PRÓBAKÉRDŐÍVHEZ. 2002 október VÁLASZLAPOK AZ EUTE-ESS PRÓBAKÉRDŐÍVHEZ 2002 október EUTE kérdőív 2 TÁRKI Rt. 1. VÁLASZLAP semennyit kevesebbet, mint fél órát maximum 1 órát maximum 1 és fél órát maximum 2 órát maximum 2 és fél órát

Részletesebben

Közérdekû információk:

Közérdekû információk: Közérdekû információk: A kezdeményezés A Szív Világszövetség (World Heart Federation) az Amerikai Szív Szövetség (American Heart Association) által elindított Go Red for Women mozgalom világméret_ elterjesztését

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

"CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév

CSALÁDI HÁTTÉR felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév "CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola 9. évfolyama 214/215. tanév Kérdések - Válaszok - Alapadatok Ssz. Kérdés 9.a 9.b Gimnázium 9.c 9.d 9.e Szakiskola Iskolai

Részletesebben

AZ EDZŐKÉPZÉS HAZAI ÉS NEMZETKÖZI TENDENCIÁI

AZ EDZŐKÉPZÉS HAZAI ÉS NEMZETKÖZI TENDENCIÁI AZ EDZŐKÉPZÉS HAZAI ÉS NEMZETKÖZI TENDENCIÁI Bicskei Bertalan MLSZ FKI Edzőképzés Vezetője A Magyar Edzők Társasága Elnökségének tagja A Mesteredzői Kollégium tagja 1. EDZŐKÉPZÉS EURÓPÁBAN, RÉGEN SZOCIALISTA

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben