Javaslat Miskolc város kitüntető címeinek és díjainak adományozására

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Javaslat Miskolc város kitüntető címeinek és díjainak adományozására"

Átírás

1 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Kvo.: /2008 Javaslat Miskolc város kitüntető címeinek és díjainak adományozására Összeállította: Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály Egyeztetve: Nyilas Ferencné főosztályvezető Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály Törvényességi véleményezésre bemutatva: Dr. Mészáros Miklós jegyző

2 Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Helyben Tisztelt Közgyűlés! I. Tartalmi összefoglaló Az Önkormányzat elismeréseinek alapításáról és adományozásuk szabályairól szóló 63/2005. (XII. 15.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 38/2004. (XI. 10.) sz. rendelet szerint a kitüntető címek és díjak átadására minden évben május 11-én, Miskolc Város Ünnepén kerül sor. A javaslatok előzetes elbírálása és a döntés előkészítése céljából a december 13-i közgyűlésen megválasztott Kuratórium február 21-én tartotta ülését. A Kuratórium a 203 személyre, illetve szervezetre beérkezett 304 felterjesztést megvitatta, rangsorolta, szavazatuk alapján az alábbi javaslatot teszi: 1. MISKOLC VÁROS DÍSZPOLGÁRA kitüntető cím: Dr. Dobrik István művészettörténész Marton Éva operaénekes DR. DOBRIK ISTVÁN 1948-ban Szikszón született. Tanulmányait az egri Tanárképző Főiskola biológia-rajz szakán, a Képzőművészeti Főiskola művészeti rajz, művészettörténet, ábrázoló geometria szakain, a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelméleti szakán végezte, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen művészettörténetből szerzett doktori fokozatot. Miskolcon eleinte kollégiumi nevelőtanárként dolgozott, emellett rajzot és művészettörténetet tanított a szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnáziumban. Szikszón kiállításokat szervezett, létrehozta a Szikszói Kisgalériát ban a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa lett. Néhány évig a Miskolci Képtár vezetését kapta feladatként, majd a Képzőművészeti Osztály művészettörténészmuzeológusaként dolgozott, s rangos kiállításokat rendezett. Ezt követően öt évig a művelődésirányításban dolgozott, ahol különböző beosztásokban a megye közművelődésével, azon belül közgyűjteményeivel, művészeti életével foglalkozott. Számtalan kiállítást rendezett és nyitott a megyében és az ország más tájain is. Közreműködött az encsi alkotótábor születésénél melynek 1998-ban művészeti vezetője, művésztelepet szervezett Sátoraljaújhelyen, elindítója volt a Zempléni Nyári Tárlatnak től a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola Művészeti-Nevelési Tanszék vezetőjeként, között a megyei önkormányzat művészeti szakreferenseként dolgozott július 1-től december 31-ig a Miskolci Galéria igazgatója, nyugdíjazása óta címzetes igazgató től művészettörténetet és művészeti muzeológiát tanít a Miskolci Egyetemen. Az 1995-ben létrehozott Szépmesterségek Alapítvány kuratóriumának elnöke februárjában hat alapító taggal létrehozták a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) Miskolci Területi Csoportját. A SZIMA szorgalmazza a nemzeti kultúra aranyalapját képező irodalmi és művészeti hagyomány gondozását, közkinccsé tételét mind a közművelődés, mind az oktatás terén; támogatja és eszközeivel segíti az irodalmi és a művészeti életben mutatkozó törekvések megvalósítását; erkölcsi súlyával védelmezi minden író és alkotó művész tevékenységének szabadságát. 2

3 Dobrik István irányításával vált a Miskolci Galéria kiállítási intézményből muzeális intézménnyé, mely állandó kiállításai és időszakos kiállításai mellett nagy formátumú kortárs magyar képzőművészeti gyűjteménnyel is rendelkezik. A Galéria nemzetközi kapcsolatainak ápolásában és kialakításában is jelentős szerepet töltött be. A Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum példaértékű kapcsolatrendszert épített ki a város oktatási, közművelődési és művészeti intézményeivel, civil szervezetekkel, az egyetemmel, különféle művészeti műhelyekkel. Rendszeresen jelennek meg tanulmányai, könyvei. Dr. Dobrik István a város képzőművészeti életének fellendítéséért, közéleti szerepvállalásáért, tudományos munkásságáért, nemzetközi kapcsolatok kialakításáért méltó a Miskolc Város Díszpolgára kitüntető címre. MARTON ÉVA 1943-ban született. Zeneakadémiai tanulmányai után 1968-ban szerződtette a Magyar Állami Operaház. Itt szinte azonnal főszerepekben mutatkozott be; Rimszkij- Korszakov Az aranykakas, Händel Rodelinda, Puccini Tosca és Manon Lescaut című operáiban. A kritika és a közönség rögtön felfigyelt szép színű, nagy vivőerejű hangjára ben Christoph von Dohnányi meghívására a Frankfurti Operához szerződött, itt kezdődött diadalmas nemzetközi pályafutása. Még abban az évben fellépett a Firenzei Fesztiválon Rossini Tell Vilmos című dalművében, majd 1973-ban Bécsben és 1974-ben Münchenben mutatkozott be. Ezután sorra érkeztek a meghívások a világ nagy zenei központjaiból ban a New Yorki Metropolitan-ben debütált Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operájában. A következő években a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, a Buenos Aires-i Teatro Colonban és a Salzburgi Ünnepi Játékokon ünnepelték nagy operaszerepekben. Legnagyobb sikereinek egyikét, Puccini Turandot-jának címszerepét Bécsben énekelte 1983-ban. Ettől kezdve Marton Éva volt a világszínpadok keresett Turandot-ja ben Bécsben elnyeri a Kamaraénekesnő megtisztelő címet. New Yorkban háromszor választották az Év énekesnőjévé (1981, 1982 és 1987). Számos lemez- és videofelvétele készült. Az operett és a dal műfajában is egyaránt kiváló produkciókat nyújt ben elvállalta a Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál művészeti vezetője tisztségét, amit 2007-ig látott el. Tevékenysége jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az Operafesztivál nemzetközi hírneve kiteljesedjen ben kinevezték a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetőjévé az ének tanszékre. Marton Éva a Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál érdekében kifejtett tevékenységéért méltó a Miskolc Város Díszpolgára kitüntető címre. A kitüntetés 1-1 oklevélből, díszpolgári igazolványból, jelvényből és a város címerével ékesített aranygyűrűből áll. 3

4 2. PRO URBE kitüntető cím: Barna György vállalkozó Farkas Gyula tanár, idegenvezető Kraitz Gusztáv szobrászművész Plesz Antal építészmérnök BARNA GYÖRGY 1947-ben született Miskolcon. Vendéglátóipari, cukrász, illetve szállodai képesítésének megszerzése után 1970-től dolgozott a miskolci vendéglátásban, később a Tokaj Vendéglátóház vezetője lett. Nevéhez kötődik a Miskolci Varieté, a Miskolci Közéleti Kabaré és az Értelmiségi Klub megszervezése. Irányítása alatt az étterem Miskolc egyik meghatározó szórakozóhelyévé vált. A rendszerváltás után kenyérüzem alapításával kapcsolódott be a miskolci élelmiszerkereskedelembe. Létrehozta a Lézerpont Stúdiót, amely nagy segítséget nyújt a város nagy fesztiváljainak arculattervezéséhez, látványtervek elkészítéséhez. A város számos civil szervezetében fejt ki tevékenységet, igazi lokálpatrióta. Vállalkozói tevékenysége mellett összegyűjtötte a Kárpát-medence népviseleteit, páratlan kiállítást rendezett be különböző kismesterségek, ásványok, optikai műszerek, fényképezőgépek, miskolci képeslapok anyagából. Az 1950-es, 1960-as évek Magyarországának tárgyait, relikviáit is tárlatként rendezte be. A közel 400 darabból álló ruhagyűjteményt 2008-tól múzeumi kiállításként mutatja be. Barna György a kulturális örökség megőrzéséért, a város értékeinek önzetlen gyarapításáért méltó a Pro Urbe kitüntető címre. FARKAS GYULA 1932-ben Szendrőben született. Az Egri Pedagógiai Főiskolán oroszföldrajz szakos tanári diplomát szerzett. Tiszagyulaházán, majd Mályiban tanított tól Miskolcon él, 1993-ban a 30. Sz. Ságvári Endre Általános Iskola vezető felügyelőjeként ment nyugdíjba. Fiatal korától szenvedélye az utazás és a fotózás. Közel 130 ezer papírképet és 40 ezer színes diaképet készített el, több kiállításon mutatta be képeit, többek között 2002-ben Miskolcról miskolciaknak címmel. Újságcikket, tanulmányt írt, emellett a Borsodi Szemle folyóirat és a Borsodi Földrajzi Évkönyv képszerkesztője volt óta a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Földrajzi Szakosztályának tagja, később titkára lett től kezdeményezésére 29 alkalommal rendezték meg a Borsodi Földrajzi Hetek előadássorozatot től a TIT keretén belül megszervezte az országjárás és idegenvezetők képzését, továbbképzését. Számos helyen tartott ismeretterjesztő előadást, földrajzi vetélkedőket szervezett. Harminc éven át tartott diavetítéses előadásokat Miskolcról, a megyéről, annak történelméről, természeti szépségeiről től folyamatosan szervezte az IBUSZ-TIT Ország-Világjáró Baráti Körének előadásait. Eddig több mint 7300 előadást tartott, s 16 európai országban járt idegenvezetőként óta tartja előadássorozatát Miskolc régen és ma címmel. Munkájának érdekessége, hogy rendszeresen tart előadásokat a B.-A.-Z. Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben és a Fiatalkorúak Börtönében is. Farkas Gyula a miskolci ismeretterjesztésben kifejtett munkájáért méltó a Pro Urbe kitüntető címre. KRAITZ GUSZTÁV Diósgyőrben született 1926-ban. A Fráter György Gimnáziumban érettségizett 1944-ben. Már gimnazista korában rendszeresen látogatta a Művésztelepet végén neve miatt a szovjetek begyűjtötték és a donyeci szénmedencébe deportálták bányaépítésre. A genfi tárgyalások eredményeként 1949-ben térhetett vissza szülővárosába. Ekkortól különböző épület-helyreállításokon dolgozott ban felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, de a forradalom idején Svédországba távozott. Ott elvégezte a 4

5 művészeti főiskolát. A dél-svédországi Förslöv városában él, ahol feleségével együtt több hektáros parkjában szabadtéri múzeumot hozott létre. Többször volt kiállítása választott hazájában, Németországban, Magyarországon, Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában ban a New York-i ENSZ-palota előtt helyezték el Raul Wallenbergnek emléket állító szobrát. A miskolci Szinva-teraszon a városnak adományozott Kraitz-alma áll, melyből mindössze három található a világban. Különleges égetési technikáját saját maga fejlesztette ki. Jelenleg a diósgyőri vasművességnek emléket állító alkotásán dolgozik. Kraitz Gusztáv miskolci születésű szobrászművész az egyetemes képzőművészet gazdagításáért és Miskolc képzőművészeti értékeinek gyarapításáért méltó a Pro Urbe kitüntető címre. PLESZ ANTAL jelentős hatást gyakorolt Miskolc építészeti fejlődésére azzal, hogy elindított egy később Miskolci Építész Műhelyként országosan ismert és elismert építészeti szellemi közösséget, melynek tagjai nagyrészt ma is itt élnek és munkájukkal hatnak Miskolc város építészeti arculatára. Abban az időben az 1960-as években a karrier helyett az emberépítés útját választotta, mikor belátta, hogy személyes innovatív építész alkotói programjában a körülmények erősen korlátozzák, oktatói ambícióját pedig a Budapesti Műegyetemről való eltávolítása tette lehetetlenné. Miskolcon az ÉSZAKTERV főépítésze és építésze volt. Munkái közül jól ismert az egykori miskolctapolcai Junó Szálló, a Derkovits utcai művészlakások. Legjobb, rendszerint kísérleti tervei nem valósultak meg, mint a függőkertes lakóházak, a függesztett szerkezetű kiállítási csarnok, a németországi Mitropa motel, kísérleti társas lakóház. Meggyőződéssel, de eredménytelenül érvelt a Szinva lefedése ellen. Rendkívül erős, szuverén, szuggesztív egyénisége, pedagógiai érzéke, tiszta jelleme, önzetlensége és bölcsessége ma már az ország legnagyobb mesterei közé emelte. Tanítványai között több országos díjjal elismert építész van, közöttük két Kossuth-, egy Széchenyi-, kilenc Ybl-, hat Pro Architektúra-, két Steindl Imre díjas. Plesz Antal miskolci építészeti és iskolateremtő munkásságáért méltó a Pro Urbe kitüntető címre. A kitüntetés 1-1 plakettből, oklevélből és a város címerével ékesített arany pecsétgyűrűből áll. 3. SZABÓ LŐRINC irodalmi díj: Jenei László író JENEI LÁSZLÓ 1964-ben született Miskolcon. Debrecenben szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát. Az egyetem elvégzése után rövidebb ideig a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár helyismereti szakreferenseként dolgozott. Ekkor állította össze Mészöly Miklós munkásságának bibliográfiáját. Alapításától, 1989-től l992-ig az Orpheus folyóiratot szerkesztette Miskolcon, tematikus számaival: Irónia, Játék, Orpheus-mítosz országos elismerést vívott ki. Az Orpheus szerkesztőjeként szervezte meg a háromnapos lillafüredi 80-as évek konferenciát (1992), ahol közel 50 előadás és korreferátum hangzott el a hazai és a nemzetközi irodalmi élet neves közreműködőitől, előadók érkeztek Párizsból és New Yorkból is től 1994-ig az Új Holnap irodalmi folyóirat főszerkesztője volt től ír prózát. Eddig az Ikerszobrok (2002), a Mindenféle vágyak (2003), a Szarvas a temetőben (2006) jelent meg ben a Soros Alapítvány, 2003-ban a Nemzeti Kulturális Alap, 2003-ban és 2006-ban Miskolc Megyei Jogú Város alkotói ösztöndíját nyerte el. Rendszeresen publikál a Bárka, a 5

6 Kortárs, a Tiszatáj, az Alföld, a Holmi, a Jelenkor, az Új Holnap, az Élet és Irodalom, az Interpress Magazin, a Kritika folyóiratokban. A magyar irodalom reprezentánsait felsorakoztató KÖRKÉP 2006 válogatásban szerepelt. A JAK tiszteletbeli tagja, a Szépírók Társaságának tagja től a Műút című folyóirat szerkesztője. Jelenleg Miskolc neves szülötte, Ferenczi Bernát életét is feldolgozó regényén dolgozik, valamint részt vesz a Ferenczi Emlékbizottság munkálataiban. Jenei László irodalmi és irodalomszervező munkásságáért méltó a Szabó Lőrinc irodalmi díjra. A díj 100 ezer Ft pénzjutalom, plakett és oklevél. 4. AZ ÉV SPORTOLÓJA díj: Karakas Hedvig cselgáncsozó Németh Csaba triatlonista KARAKAS HEDVIG pályafutását 2000-ben kezdte a Wadokai Judo Klubban, Kovács Gábor irányításával. Az elmúlt hét évben karrierje töretlenül felfelé ívelt től a Miskolci VSC igazolt versenyzője. Eddig 17 egyéni országos bajnoki cím, 2 ifjúsági Európa bajnoki aranyérem és számtalan nemzetközi siker fűződik a nevéhez. A 2007-es év eredményei is azt igazolják, hogy a világ élvonalához tartozik az MVSC versenyzője: Junior Európa Bajnoki ezüstérme és Junior Magyar Bajnoki aranyérme mellé két Junior Világkupát is megnyert. Jelenleg az olimpiai keretben tartalékként számítanak rá súlycsoportjában, a Heraklész programban kiemelt keret tag. Hedvig emellett kiváló tanuló, a Magyar Köztársaság Jó tanuló, jó sportolója cím büszke tulajdonosa. Éremgyűjteményét az évente megrendezésre kerülő világbajnokságokon, és a 2009-ben induló Grand Slam versenyeken szeretné bővíteni. Nagy álma a 2012-es londoni olimpiai indulás, amire minden esélye megvan. Karakas Hedvig eddigi sporteredményei és évi világkupa bajnoki teljesítménye alapján méltó Az Év Sportolója díjra. NÉMETH CSABA évek óta vesz részt különböző országos és nemzetközi futóversenyeken. A miskolci sportoló legjelentősebb eredményei az utóbbi években: 12 Órás Ultramaratoni Futó Országos Bajnokság I. hely (1997), Kassa-Miskolc Nemzetközi Ultramaraton I. hely (1999), Tereptriatlon Országos Bajnokság I. hely (2002), Terepduatlon Országos Bajnokság I. hely (2002, 2003), Ironman Hosszútávú Triatlon Triatlon Országos Bajnokság II. hely (2002), Alacsony-Tátra Non-stop Futóverseny II. hely (2006). Németh Csaba sporttörténelmet írt, mikor első magyar indulóként sikerült megnyernie ban a West Highland Way Race skót bajnokságot, s ugyancsak jelentős teljesítmény, hogy 2006-ban az Ultra-Trail Tour du Mont Blanc versenyen egyedül a pályát kijelölő Olmo tudta megelőzni ben szintén több nemzetközi versenyt megnyert: a 350 km távú Swiss Jura Marathon I. helyezése mellett a Terepfutó Ultra Kupa I. helyezését és a Kinizsi 100 verseny I. helyezését is elnyerte, utóbbin új pályacsúcsot felállítva. Németh Csaba a fair play szabályait is messzemenően szem előtt tartja: a Spartathlon Athén- Spárta világbajnokságon úgy sikerült IX. helyen végeznie, hogy előre engedte azt a svéd házaspárt, ahol a férj bevárta a feleségét. Németh Csaba kiváló nemzetközi sporteredményei, példamutató sportemberi hozzáállása alapján méltó Az Év Sportolója díjra. A díj egyenként 100 ezer Ft pénzjutalom, plakett és oklevél. 6

7 5. MISKOLC VÁROS SPORTJÁÉRT díj: Rusznyák József birkózó edző RUSZNYÁK JÓZSEF 1947-ben Sátoraljaújhelyen született, ott kezdett birkózni tól a Budapesti Honvéd igazolt versenyzője volt, 1965-től felnőtt válogatott kerettag. Az 1968-as mexikói olimpián 6. helyezést ért el től versenyzett a DVTK színeiben és 1974 között minden évben elnyerte a magyar bajnoki címet, emellett 1970-ben az Európa Bajnokság II. helyezettje, az 1972-es müncheni olimpián 7. helyezett től a DVTK birkózó szakosztály edzője. A magyar sport olyan kiválóságai nőttek fel a keze alatt, mint Szalontai Zoltán Európa bajnoki ezüst- és bronzérmes, Szalontai Imre EB ezüstérmes, Szabó Lajos EB ezüstérmes, ill. a moszkvai olimpia 4. helyezettje. Ugyancsak ő volt Repka Attila olimpiai bajnok edzője ben a magyar és a nemzetközi fair play díjat is megkapta. Rusznyák József kimagasló edzői teljesítménye alapján méltó a Miskolc Város Sportjáért díjra. A díj 100 ezer Ft pénzjutalom, plakett és oklevél. 6. GÁLFFY IGNÁC életműdíj: Tarczai Béla fotóművész Tarczai Béla 1922-ben született, már gimnazista korától érdeklődött a fotózás iránt. Első szakmai cikke iskolájának lapjában, a Fráterben jelent meg től Miskolcon az amatőr fotómozgalom szervezője volt, 1951-ben megalapította a Miskolci Fotóklubot tól a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja, később elnökségi tag, ill. a Fotóművészet c. folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Számos tanulmányt írt hazai, ill. német fotóművészeti szaklapokban. Több nemzetközi kiállításon vett részt munkáival, díjakat nyert, emellett félszáz hazai és nemzetközi kiállítást szervezett, rendezett ben létrehozta a miskolci Herman Ottó Múzeumban a Miskolci Fotográfiai Gyűjteményt, az első ilyen jellegű közgyűjteményt Magyarországon. Mindemellett íróként is bemutatkozott, II. világháborús élményeit Piros volt a parolim címmel írta meg. A miskolci fotóművészet történetét bemutató könyve 2008-ban jelent meg. Tarczai Béla fotóművészeti tevékenységéért, valamint a miskolci fotóművészet emlékeinek konzekvens, évtizedeken át kitartó, szisztematikus gyűjtőjeként méltó a Gálffy Ignác életműdíjra. A díj 200 ezer Ft pénzjutalom, plakett és oklevél. 7. KONDOR BÉLA képzőművészeti díj: Fejér Ernő képzőművész FEJÉR ERNŐ 1945-ben született Miskolcon és 1976 között épületgépész tervezőként dolgozott, 1976-tól a miskolci József Attila Könyvtár kiállítótermének kiállításszervezője. Emellett helytörténeti diagyűjteményt, ill. képző- és iparművészeti szakkönyvtárat hozott létre ban a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja lett től a miskolci Déli Hírlap fotóriportere, 1993-ban a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszékén is tartott előadásokat től a Magyar 7

8 Alkalmazott Fotográfusok Kamarájának tagja óta a Nagy és Társa Művészellátó Galéria társtulajdonosa. Munkásságának fontos részét jelentik fekete-fehér szociofotói, városképei, csendéletei tól több egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Képzőművészeti kritikái, művészettörténeti írásai jelentek meg a Művészet, a Magyar Grafika, a Mozgó Világ, a Fotóművészet hasábjain, 1996-ban írta Fotótár 2. c. könyvét. Munkásságát 1993-ban Balogh Rudolf-díjjal ismerték el. Eddigi munkássága alapján Fejér Ernő méltó a Kondor Béla képzőművészeti díjra. A díj 100 ezer Ft pénzjutalom, plakett és díszoklevél. 8. SZEMERE BERTALAN közéleti díjra: Korinthus Katalin tanár KORINTHUS KATALIN szakmai munkája, közéleti tevékenysége szorosan összefonódik Miskolc és a térség társadalmi folyamataival ban született Miskolcon. Általános és középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte ben Sárospatakon tanítói oklevelet szerzett, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen kutató-fejlesztő szakpedagógusi diplomát kapott től 1992-ig miskolci általános iskolákban tanított, 1994 és 1998 között Miskolc város országgyűlési képviselője, 1998 és 2002 között önkormányzati képviselő óta a Miskolci Egyetemen óraadó tanár. Egyik alapítója volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei reformkörnek. Több olyan civil kezdeményezésben vett részt, melyek az állampolgári lét erősítését és védelmét tekintik céljuknak. Alapító tagja a Cigányságtörténeti Kulturális Alapítványnak és a társadalom peremére kerültek gondjait felvállaló Szél Alapítványnak. Elnökségi tagja az Újrakezdés Művészeti Egyesületnek, emellett részt vesz az Északi Szekfű Alapítvány kuratóriumának munkájában, s tagja a Gyermekbarátok miskolci csoportjának, valamint a Cigány-Magyar Baráti Társaságnak. Folyamatosan jelennek meg cikkei helyi és országos lapokban. Korinthus Katalin Miskolc város életében betöltött közéleti szerepe alapján méltó a Szemere Bertalan közéleti díjra. A díj 100 ezer Ft pénzjutalom, plakett és oklevél. 9. NÍVÓDÍJ: Báthori László, a Twist Olivér Gyermekkórus vezetője Bíró Tibor, a Cine-Mis Kht. ügyvezető igazgatója Fazekas Miklós edző Mátyás Rudolf mesterszakács Miskolci Csodamalom Bábszínház Simon István református egyházkerületi gondnok Szabados Gábor újságíró Taba Benő építészmérnök BÁTHORI LÁSZLÓ 1984 óta tanít az Avastetői Általános, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben ben létrehozta a Twist Olivér Gyermekkórust, mert úgy vélte, hogy a gyermekeknek szükségük van olyan tanórán kívüli foglalkozásra, ahol már nemcsak a tantervi ének-zenével ismerkedhetnek meg, hanem érték alapon, jó ízléssel válogatott populáris zene kerülhetett előtérbe. A 6-14 éves gyermekek százai fordultak meg a csoportban. A legnagyobb összetartó erő, az éneklés szeretete, a szereplés, az élményszerzés Báthori László célja. 8

9 Több alkalommal szerepeltek a televízió különböző műsoraiban, az országos és a helyi sajtó hasábjain. Bemutatta őket az RTL Klub Fókusz című műsora, vendégei voltak a Három kívánságnak is. Több városi és megyei rendezvényen lépnek föl. Eddig több CD-lemezük is megjelent. Báthori Lászlónak nemcsak pedagógusként, hanem zenészként is a zene iránti elkötelezettségből sikerült egy divatos harmóniákon alapuló, az értékeket szem előtt tartó új éneklési stílust megvalósítania, amellyel sok gyermekbe oltotta be a zene szeretetét, illetve tovább öregbítette Miskolc zeneművészetének hírnevét. Mindezek alapján Báthori László méltó a Nívódíjra. BÍRÓ TIBOR 1959-ben született Miskolcon. Felsőfokú tanulmányait a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte től a Borsod Megyei Moziüzemi Vállalatnál dolgozott, ahol mozi-üzemvezető, reklám és propaganda csoportvezető, műsorosztály-vezető volt, 1994 óta a CINE-MIS Moziüzemi Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója től az általa vezetett mozitermek a magyarországi vidéki mozik közül elsőként lettek az Europa Cinemas mozihálózat tagjai, s ezzel az Európa Tanács működési támogatását élvezik, teljesítve a hálózat által előírt követelményeket. Több külföldi szakmai konferencia meghívott előadója volt. Külföldi és hazai szakfolyóiratokban 28 publikációja jelent meg, ebből 5 angol nyelven. Szakmai tapasztalatait felhasználja a Kossuth, a Hevesy, az Uránia és a Béke art mozik üzemeltetése során. A filmművészeti értékek népszerűsítését számos rendezvénnyel igyekezik gyarapítani (angol, francia, német filmnapok, rendezői életműsorozatok, filmhetek, filmes alkotó-közönségtalálkozók) ben kezdeményezésére jött létre a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja (CineFest), amely nemzetközi versenyt kínál a fiatal alkotók filmjeinek ben megválasztották a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma Szekciója zsűritagjának, melynek első, s mindeddig egyetlen magyar zsűritagja. Mindezek alapján Bíró Tibor méltó a Nívódíjra. FAZEKAS MIKLÓS december 6-án született Putnokon sokgyermekes családban. Az egykori kiváló atléta, edző, sportvezető, a DIAC örökös tiszteletbeli elnöke életútjának minden szakaszát Miskolc város polgárainak elismerése övezte. Sportpályafutását katonaként kezdte. Először a mezei futóversenyeken tűnt ki tehetsége tól a Miskolci Vasutas Sport Club igazolt versenyzője, majd ig a Diósgyőri VTK válogatott atlétájaként öregbítette városunk hírnevét m-es akadályfutásban érte el a legjobb eredményeit ben és 1965-ben magyar bajnokságot nyert, többször volt dobogós helyezett ben érdemes sportolói elismerést kapott ben a világranglista kilencedik helyezettje 8:36,06mp-es eredménnyel ben 5000 m-en a Vasutas EB-on negyedik, a L Humanitée nemzetközi mezei versenyeken több alkalommal ért el dobogós helyezést. 15 alkalommal indult nemzetközi versenyeken válogatott kerettagként. Versenyzői tapasztalatait kiszélesítette a TF atlétikai szakedzői karán végzett tanulmányaival tól edző a DVTK-ban, majd között az atlétikai szakosztály vezető edzője. Sok tehetséges fiatallal szerettette meg az atlétikát és több mint ötven tanítványával ért el élvonalbeli eredményeket. Mindig teljes szívvel és hittel segítette az atlétikai élet fejlődését minden területen, így a rekortán pálya építésének egyik fő mozgató rugójaként. Az új pályán számtalan nemzetközi szintű verseny, válogatott viadal, országos bajnokság színvonalas rendezésének főszervezője és ezáltal az atlétikai élet népszerűsítésének motorja a városban ig a DVTK szakmai elnökhelyettese, az egyesület felbomlása után az atlétikai club elnöke, majd a club örökös, tiszteletbeli elnökévé választották. Jelenleg mint versenybíró 9

10 segíti a klub munkáját. Ma is aktívan részt vállal az atlétikai élet fejlesztésében, szervezésében a diákolimpiai és szövetségi versenyeken egyaránt. 75. életévében is példa értékű aktivitással és vitalitással tevékenykedik Miskolc város sportjának fejlesztéséért. Fazekas Miklós mindezek alapján méltó a Nívódíjra. MÁTYÁS RUDOLF 1963 óta dolgozik szakácsként. Tanulóéveit a Miskolci Vendéglátóipari Vállalatnál töltötte. A Junó Hotel, a lillafüredi Palotaszálló, majd a Pelikán Klub konyhafőnöke volt, utóbbi helyen dolgozik ma is. Szakmáját szinte művészi szintre emelte, ezt számos díj fémjelzi. Két alkalommal nyerte el a Szakma Ifjú Mestere címet, 1983-ban mesterszakács lett. Többek között 1983-ban Venesz József-díjjal tüntették ki, 1988-ban a Szakács Oscar-díjat kapta meg ban Gasztronómiai Nívódíjjal, 2002-ben Miskolci Gyémántok díjjal ismerték el munkásságát. Több szakmai versenyen ért el előkelő helyezést, így Luxemburgban az egyéni világkupa győztese lett, Salzburgban egyéniként és csapatban is ezüstérmet nyert, míg Berlinben a bronzérmes Gasztronómiai Olimpiai Csapat séfje volt. Mátyás Rudolf eddigi munkássága alapján méltó a Nívódíjra. A MISKOLCI CSODAMALOM BÁBSZÍNHÁZat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata alapította 1992-ben, mely mára az ország egyik legszebb, legjobban felszerelt bábszínháza, amely a helyi előadásokon és a tájolásokon kívül az országhatárokon túl is többször bemutatta előadásait, emellett rendszeresen kapcsolódnak a városi rendezvényekhez, így többek között a Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál programjaihoz is. Az itt dolgozók kiemelt feladatnak tekintik az intézmény gyermekcentrummá alakítását, ahol a gyermekek minden rétege találkozhat kiskorban a művészet élményével, a színház varázslatos világával. Az előadások mellett rendszeresen szerveznek kézműves foglalkozásokat is. A Bábszínház társulata a magas színvonalon végzett kulturális tevékenysége mellett szociális érzékenységről is tanúbizonyságot tett. A sérült gyermekek és fiatalok számára szervezett Gyógyít a báb elnevezésű terápiás programban a színház munkatársaival együtt nyújt áldozatkész szakmai segítséget. A fogyatékosok ügyének ilyen önzetlen és hatékony felkarolása példaértékű városunkban. Bevezették előadásaikon a jeltolmácsot. Rendszeresen tartanak előadásokat a Miskolci Gyermekkórházban tartósan bent fekvő krónikus beteg gyermekei számára. A társulat azért dolgozott és dolgozik, hogy a Bábszínház és a bábművészet személyre szabottan, minden gyermek számára biztosítsa az önkifejezésnek, a világ megértésének, az állandó értékek megőrzésének, újrateremtésének a lehetőségét, hogy ne csupán értelmi, akarati úton, hanem érzelmileg is tevékenyen befogadott tudást, felelősen alakítható világképet alapozhasson meg a gyermekben. A Miskolci Csodamalom Bábszínház eddigi tevékenysége alapján méltó a Nívódíjra. SIMON ISTVÁN 1944-ben született Sályban. Miskolcon kőműves szakmunkás vizsgát tett, majd elvégezte a technikumot. Főművezetőként, majd építésvezetőként Miskolcon több épület az irányítása alatt épült fel ben költözött Miskolctapolcára. Gyermekkora óta templomba járó ember, s elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Miskolctapolcán református templom jöjjön létre. Hogy a hitoktatás is biztosítva legyen, elvégezte a teológiai főiskolát, s Miskolctapolcán hittant oktatott. Megválasztották az egyházkerület gondnokává, s szinte minden energiáját arra szánta, hogy a templom építéséhez szükséges anyagi feltételeket előteremtse. Jótékonysági előadásokat, koncerteket, kiállításokat szervezett, adományokat gyűjtött. Közbenjárására készült el a harang, valamint kapott 10

11 padokat Németországból a templom. Személyesen is részt vett a templom díszítésében, illetve egyes költségeket saját maga fizetett ki. Mai napig szívügye a templom, anyagilag is támogatja működését. Példaadó munkája miatt érdemes a Nívódíjra. SZABADOS GÁBOR az 1970-es években a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem diákszínpada, a Silány Kínpad szerzőjeként és szereplőjeként vált ismertté. Az egyetemi rádió ugyancsak folyamatosan közreadta a Szabados-számokat, emellett sűrűn közölte írásait a Mi Egyetemünk című egyetemi hetilap, illetve ide karikatúrákat is rajzolt. Egyetemi újságíró munkássága révén került 1976-ban a Déli Hírlap kulturális rovatához. Itt dolgozott folyamatosan 2002-ig, a lap megszűnéséig. Szolgálta a kultúra ügyét, rengeteg színes, ízes írása jelent meg, riportjai, portréi nagy sikert arattak. Humoreszkjeit nagyon szerette a város olvasóközönsége, nevéhez fűződik a Hétvégi Humor oldal szerkesztése. Nagy dicsőséget szerzett magának és a városnak azáltal, hogy a Magyar Rádió Humorfesztiválján díjazott lett. Barátaival, szerzőtársaival elindította a Tokaj Étteremben a Miskolci Kabarét, amelyből kinőtt a Tokaji Varieté, s működött több mint tíz éven át. Ennek folyamatosan szerzője és nemegyszer szóvivője volt. Hosszú évek óta, s jelenleg is munkatársa a Hócipő szatirikus magazinnak, ez az országos elismertség is Miskolc hírnevét öregbíti. Humoros írásai különböző helyi és nem helyi újságokban, kiadványokban jelentek meg. Mindezekből Pőcze Lászlóval közösen egy könyvet jelentetett meg, melynek címe Verytake. Szabados Gábor jelenleg az Észak-Magyarország c. napilap újságírója. Ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely a nagy elődök példáját követve mindig is a szakmaiságra helyezte a hangsúlyt. Mindezek figyelembevételével Szabados Gábor méltó a Nívódíjra. TABA BENŐ 1954-ben Szekszárdon született, majd cserépfalui gyermekévei után családja Miskolcra költözött. A diósgyőri Kilián Gimnáziumban érettségizett, között a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatója volt. Diplomáját jeles eredménnyel védte től 1987-ig az Északtervnél szerkesztő, tervező, majd vezető tervező beosztásban, 1987-től 90-ig a Borsodtervnél főmérnökként dolgozott. A Mesteriskola VIII/A. ciklusát közt Bodonyi Csaba és Noll Tamás mesterek mellett végezte el. A Miskolci Építész Műhely kiállító tagja volt 1988-ban a Budapest Galériában, s 2007-ben a Miskolci Galériában is után a Morotva, majd a Taba és Társa Kft. alapítója-ügyvezetője, vezető tervezője. Első megvalósult kiemelkedő munkája a miskolci Bükki Nemzeti Park keleti kapujának épületegyüttese. Taba rangos kezdőpontot tett le a Majális térnél a Lillafüred felé vezető út és a Szinva közé. Munkáját a magyar organikus építészeti vonulat soraiba helyezte, s Nyugat-Európától Japánig kiállításokra vitte, különböző építész szakmai újságokban publikálta ezzel hírt adva a miskolci szerves építészetről. Az 1980-as évek végén több társasházat tervezett az Aulich utcára, s annak környékére. Nevéhez fűződik a Megyei Rendőrkapitányság épületének emeletráépítése is. Szolnokra rangos középületek sorát tervezte. Egykori iskolája, a Diósgyőri Gimnázium bővítésének terveit is ő készítette. A rangos épület új tömeg- és térformái, részletei és egésze korszerű épületet eredményezett, ami új színfoltja lett városunknak. Eddigi munkássága alapján Taba Benő méltó a Nívódíjra. A díjazás egyenként 100 ezer Ft pénzjutalom és oklevél. 11

12 10. AZ ÉV CIVIL SZERVEZETE díj: Miskolc és Vidéke Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete A MISKOLC ÉS VIDÉKE GALAMB- ÉS KISÁLLATTENYÉSZTŐK EGYESÜLETE 120 éve, 1888-ban alakult. Az egyesület keretei között dolgozó tenyésztők az elmúlt 120 évben szinte valamennyi országos és a határon túli versenyen részt vettek, számos első osztályú minősítést, és dicsőséget hoztak városunknak. Miskolc legrégebbi civil közössége munkájának eredményeként évente megrendezett kiállításával járul hozzá a város gazdag kulturális hagyományainak ápolásához, ahol téli, zord időjárás közepette bemutatott szép, színes állatsereg felvonultatásával gyönyörködtetnek felnőtt embereket, a gyerekek számára pedig elérhető közelségbe hozzák a természetet. A sokfajta és nagy állatlétszám nemcsak a látogatók esztétikai élményét fokozza, de hozzájárul a galambtenyésztő értékítéletének finomításához, mert ténylegesen össze tudja hasonlítani állatait az azonos fajtabeliekkel, és ösztönzést kap a jobb, illetve szebb utódok létrehozására. Az egyesület kiemelkedő érdeme, hogy önfenntartó, hatóköre nemcsak Miskolc, hanem a város kistérsége is. Az egyesületet Kosztrub Lajos elnök vezeti közel húsz éve. Minden évben nagy sikerrel rendezik meg a miskolci seregszemlét, ami nagy terheket ró az egyesület vezetőségére és tagságára, hisz egy-egy ilyen versenyen átlagosan galambot, több tucatnyi fajtát mutatnak be az évek során kialakított kiállítási kellékekben. A 120 éves múlt, a példaszerűen vezetett egyesület, a tagság mintaszerű összetartása méltóvá teszi őket arra, hogy a jubileumuk évében, 2008-ban Az Év Civil Szervezete címet elnyerjék. A díj 100 ezer Ft pénzjutalom, plakett és oklevél. 11. A CIVILEK TÁMOGATÁSÁÉRT díj: Miskolci Kommunikációs Kht. Kéznyújtásnyira sorozat stábja A KÉZNYÚJTÁSNYIRA című magazin-filmsorozat ötletét Tóthné Baska Magda 2004 májusában dolgozta ki, aki lévén rendezői oklevele 1985-től külsősként dolgozott a Miskolc Városi Televízióban. Tanítónői és tanári diplomával rendelkezik, 40 év tanítás után ment nyugdíjba ben egy nagyon fontos, bár teljesen elhanyagolt területen kezdett dolgozni, és dolgozik négy éve folyamatosan. A sorozat célja: megismertetni az emberekkel a fogyatékosok világát, ezért a sorozat címe is kifejezi a lényeget: kéznyújtásnyira élnek tőlünk. A filmek tematikusan tárgyalják az egyes hátrányos helyzetű csoportok (mozgáskorlátozottak, autisták stb.) problémáit. A magazin bemutatja a különböző szervezetek, alapítványok, egyesületek munkáit, és olyan oktatási intézményeket, melyekben fogyatékosokat tanítanak speciális módszerekkel, de láthatjuk őket nyári táborokban és különböző sportversenyeken, kulturális fesztiválokon. Ez a műsor elérte azt, amit egyetlen paragrafus soha el nem tudott volna érni: az emberek szemléletváltozását a fogyatékosokkal szemben. Magyarország egyetlen csatornáján sincs ehhez hasonló sorozat, mely minden hónapban új témával jelentkezik. A nézők véleménye szerint a filmekből árad az a szeretet, melyekből kitűnik, hogy az alkotók nagyon szeretik azokat, akikről készítik a filmeket, s a szerkesztő asszony jó érzékkel választotta munkájához ezt az állandó stábot (Tóthné Baska Magda szerkesztő mellett Tarjányi Tamás vágó és Tóth Gábor operatőr). Mindezek figyelembevételével a Miskolci Kommunikációs Kht. Kéznyújtásnyira magazinja, illetve alkotógárdája áldozatos munkájuk jutalmaként méltó A Civilek Támogatásáért díjra. A díj plakett és oklevél. 12. PEDAGÓGIAI díj: 12

13 Koncz József festőművész, tanár Sárközi Andorné ny. középiskolai igazgató Tóth Józsefné óvodavezető KONCZ JÓZSEF 1922-ben született Belsőbőcs községben. A miskolci Lévay József Ref. Gimnáziumban érettségizett. Gimnáziumi évei alatt Imreh Zsigmond figyelt fel tehetségére, ekkor az Országos Középiskolai rajzversenyen kiemelkedő eredményt ért el. Érettségijét követően a Képzőművészeti Főiskola növendéke, ahol ösztöndíjban részesült. Tanárai között volt Szőnyi István, Burghardt Rezső és Kmetty János is ben szerzett festőművész, művészettörténet, ábrázoló geometria szakos középiskolai tanári diplomát. Tanári pályáját Győrben kezdte, majd Sátoraljaújhelyen, végül 1963-tól Miskolcon tanított a Földes Ferenc Gimnáziumban. Művészeti csoportokat szervezett, képzőművészek közösségét hozta létre. Rendszeresen részt vett a sárospataki művésztelep munkájában is. Alkotómunkája mellett 15 éven keresztül az egri főiskola rajz szakos hallgatóit is oktatta. Számtalan kiállításon vett részt, Miskolc mellett Budapesten, Pécsett, Győrben, Egerben, Nyíregyházán, Debrecenben láthatta munkáit a nagyközönség, a miskolci Téli Tárlaton rendszeresen kiállították műveit. Több festményét jótékonysági célra ajánlotta fel, így a Véradó Állomás létrehozására, az Eszter-harang felújítására, a Kutyamenhely áthelyezésére. Koncz József kiemelkedő művészetpedagógiai tevékenysége miatt méltó a Pedagógiai díjra. SÁRKÖZI ANDORNÉ 1922-ben született, Miskolcon ban végezte el a tanítóképzőt, de a II világháború történései miatt csak 1949-ben kapott pedagógus állást. Pedagógiai tevékenységét ben a Kossuth utcán működő általános iskolában folytatta, ahol hamarosan igazgatói kinevezést kapott. Közben 1952-ben szerzett oklevelet az Egri Pedagógiai Főiskolán magyar-történelem szakon, 1958-ban az ELTE pedagógiai szakán kapott diplomát ben, alig 30 évesen létrehozta, megalapította a Kossuth Állami Óvónőképzőt, a Dayka Gábor u. 4 sz. alatti épületben. Néhány lelkes segítővel és a növendékekkel együtt alakították ki az osztálytermeket, így Miskolcon az országban elsők között kezdődött el a középfokú óvónőképzés. Az itt végzett óvónők alapos pedagógiai felkészültséggel, gyermekszeretettel, hivatástudattal végezték munkájukat a városban, megyében, esetleg az ország más településein-hosszú évtizedekig hűségesen a hivatásukhoz. Sárközi Andorné 1986-ig, 34 éven át igazgatta, formálta az iskolát, szeretettel tanította, nevelte a zömében hátrányos helyzetű gyerekeket. Hosszú évekig dolgozott a TIT pedagógiai szakosztályában. Városi és megyei tanácstagként aktívan részt vett az oktatást, nevelést érintő döntések előkészítésében és meghozatalában. Vállalatoknál német nyelvű tanfolyamokat vezetett. Az IBUSZ utazási irodánál idegenvezetői vizsgát tett, és számtalan turistacsoportot vezetett hazai és külföldi tájakra. Sárközi Andorné pedagógiai munkásságával és ehhez szorosan kapcsolódó közéleti tevékenységével széleskörű, városi, megyei és országos elismertséget, tiszteletet szerzett, így méltó a Pedagógiai díjra. TÓTH JÓZSEFNÉ a miskolci Százszorszép Napközi Otthonos Óvoda óvodavezetője. Óvónői pályáját 1971-ben kezdte, közel 20 éve vezetője jelenlegi óvodájának. Komoly hivatástudat jellemzi. Mindennapi munkájában a legkorszerűbb pedagógiai és pszichológiai módszertani elveket alkalmazza. A 80-as években rendszeresen végezte az óvónőképzés gyakorlati oktatást, mely példaszerű volt a térségben. Bemutató fogalakozásaival elnyerte a pedagógus kollektíva legnagyobb elismerését. Szakmai téren a rendszeres önképzés mellett kollégái szakmai fejlődését is maximálisan támogatja. Nyílt és őszinte légkör jellemzi a két tagóvodával rendelkező óvoda 13

14 közösségét, az együttműködés során sohasem feledkezik meg az egyik legfontosabb emberi tényezőről a mások iránti tiszteletről. Mindezek alapján méltó a Pedagógiai díjra. A díj egyenként 100 ezer Ft pénzjutalom, plakett és oklevél. 13. BENKŐ SÁMUEL díj: Dr. Poller Imre intézetvezető főorvos Dr. Szántó Béla intézményi főorvos DR. POLLER IMRE Budapesten született 1957-ben. Orvosi diplomáját 1982-ben cum laude minősítéssel szerezte. Ezt követően az Uzsoki utcai kórház sugárterápiás osztályán dolgozott, s közben szakvizsgát tett tól a Kútvölgyi úti Állami Kórház onkológiai konzultánsa, valamint a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Sebészeti Klinikájának konzultánsa volt től az Országos Onkológiai Intézet sugárterápiás osztályán végezte gyógyító tevékenységét, 1994-től főorvosként ban került Miskolcra, hogy elősegítse az akkor telepített új, korszerű lineáris gyorsító betegellátásba történő bevezetést, illetve az észak-magyarországi régió onkológiai ellátásának további fejlesztését szolgáló pályázat benyújtását. Még ugyanabban az évben intézetvezető főorvossá nevezték ki. A betegek lelkiismeretes napi ellátása, magas szintű gyógyítása mellett folyamatosan törekszik az egész megye, illetve a régió daganatos betegei ellátási feltételeinek javítására. Számos új kezelési módszert vezetett be, kialakította az ambuláns kemoterápiás kezelés lehetőségeit. Eddigi munkájával megalapozta annak lehetőségét, hogy Miskolc városa lehessen a hazai onkológiai nagyközpontok egyike. Folyamatosan részt vállal a magyar onkológiai ellátás korszerűsítését célzó állami programokban, részt vett több projekt kidolgozásában. Tudományos munkásságát öt szakkönyvben megjelent fejezetei, tanulmányai fémjelzik. Dr. Poller Imre magas szintű orvosi és egészségügy-szervező tevékenysége miatt méltó a Benkő Sámuel díjra. DR. SZÁNTÓ BÉLA szülőfalujában, Sajópüspökiben végezte elemi iskoláját, majd a gimnáziumot és az orvosi egyetemet Szegeden, utóbbit cum laude minősítéssel óta Miskolcon dolgozik a mai napig tól a megyei kórház belgyógyászatán tevékenykedett, 1962-től a Diósgyőri Gépgyárban üzemorvos, 1967 és 1977 között járási főorvos, 1977 óta a Szentpéteri kapui Őszi Napsugár Otthon főorvosa. Az orvosi munka különösen nehéz területén a szociális ellátásban immár több mint három évtizede nagy türelemmel, szakmai hozzáértéssel, empátiával látja el munkáját. Tudását fejlesztve gerontológiai szakvizsgát is tett. Munkahelyén nemcsak az idős emberek gyógyításáról gondoskodik, de a szakdolgozók továbbképzésében is aktívan részt vesz. A Gerontológiai Központban is gyakran tart előadásokat időskori betegségekről. Szerénységével, példamutatásával köztiszteletet vívott ki. Munkássága alapján méltó a Benkő Sámuel díjra. A díj egyenként 100 ezer Ft pénzjutalom, plakett és oklevél. 14

15 14. DÉRYNÉ színházi díj: Fandl Ferenc színművész FANDL FERENC 1973-ban Esztergomban született. Színészi pályáját 1992-ben Zalaegerszegen kezdte, majd 1995-ben Kecskemétre szerződött. Onnan 1998-ban, éppen 10 éve szerződött a Miskolci Nemzeti Színházhoz. Kiváló karakter- és jellemszínész. Sokoldalúságát a drámai erő és a komikusi véna egyaránt jellemzi. A városban felnövő, jelentős művésszé érő új generáció egyik meghatározó tagja. Személyiségénél fogva a társulati élet egyik fő szervező ereje. Hamar kilépett a csak színész szerepkörből, egyre nagyobb szerepet vállal a színház művészi munkájában és a város kulturális, művészi életében. Zenei munkatársa volt több színházi produkciónak (pl. Faust, Prospero), a Miskolci Páholy műsorainak ötletmestere és állandó szereplője. Az egyetemisták és a színház kapcsolatának erősítésére hozta létre barátaival a sikeres Színházi Kommandót. Állandó szereplője a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál kísérőrendezvényeinek. Így pl. az ő tolmácsolásában is hallhatjuk a világ egyetlen ímélart antológiájának, a Légyott-kötetnek legsikeresebb darabjait. Két irodalmi est létrehozása is a nevéhez főződik, melyeket nem csak a színházban, hanem iskolákban, művelődési házakban is bemutattak. A Fülke fényben a József Attila centenáriumra készült, a Felemás Ének 1956-nak állított emléket. Szaktanácsadóként segíti a S.P.I.C. Művészeti Iskolában folyó oktató-nevelő munkát, közreműködésével ismerkednek meg a tanulók a színészmesterség, a színházi munka alapjaival. Többször volt mind a társulat, mind a közönség szavazatai alapján az év színésze. Fandl Ferenc sokoldalú, tehetséges színművész szakmai munkája, valamint művészetközvetítő tevékenysége alapján méltó a Déryné színházi díjra. A díj aranygyűrű és oklevél. 15. MISKOLC VÁROS TURIZMUSÁÉRT díj: Balogh Sándor vállalkozó BALOGH SÁNDOR Miskolc turisztikai életének meghatározó személyisége. Az általa működtetett Balogh Liget nemcsak az aktív turizmus minőségi szolgáltatásainak központja, hanem a térség kulturális, társadalmi életének egyik kiemelkedő helyszíne. A Magyar Lovas Szövetség regionális elnökeként kiemelkedő szerepe volt abban, hogy Miskolc a lovas versenyek egyik meghatározó színhelye lett. Kezdeményezője és aktív tagja annak az összefogásnak, amely igyekszik megteremteni egy turisztikai klaszter alapjait a város és térsége vonatkozásában. Számos olyan programnak a résztvevője, amelynek célja, hogy komplex módon ismertesse meg a város és környéke értékeit, így az önkormányzattal közösen bemutatkozott a budapesti utazási kiállításon és részt vett az Év vendége csomagajánlatban is. Balogh Sándor azon túlmenően, hogy rendszeresen szervez lovas táborokat, igyekszik a ló, a természet szeretetét minél több emberrel megismertetni. Újszerű kezdeményezésként 2007 tavaszán megszervezte az I. Miskolci Lovas Fesztivált, amely rendkívül népszerűnek bizonyult az érdeklődők körében. Elhivatottságát jól mutatja, hogy sérült gyermekek lovas terápiájának támogatója, maga is vezetője és koordinátora. A Down-kóros gyermekeknek folyamatosan, ingyenesen biztosítja a lovasterápiát. 15

16 A Balogh Liget Lovas Klub csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy példamutató mintája legyen ezen sport és turisztikai ágazatnak Miskolcon és térségében. Balogh Sándor eddigi tevékenysége és törekvései révén méltó a Miskolc Város Turizmusáért díjra. A díj 100 ezer Ft pénzjutalom, plakett és oklevél. 16. REMÉNYI EDE zenei díj: Pogonyi Lászlóné karnagy Pogonyi Lászlóné 1961-ben szerzett ének-zene szakos tanári diplomát, majd később a Zeneakadémián felsőfokú karmesteri képesítést. Évtizedeken át nyugdíjba vonulása után is a Herman Ottó Gimnáziumban tanított. Pedagógusként a gimnázium markáns tanáregyéniségei közé tartozott, a tanítás mellett a diákok számára számos hangversenylátogatást szervezett. A gimnázium énekkarát több éven át vezette, 1994-ben növendékei a Játsszunk operát vetélkedőn arany fokozatú minősítést szereztek. Az 1983-tól, 25 éve végzi tevékenységét a Diósgyőri Vasas Vegyes Kórusnál. Kiemelkedő munkájának köszönhető, hogy a kórus a KÓTA által kiírt szakmai minősítésen kétszer is Fesztivál-fokozatot érdemelt ki, 2001-ben pedig a Vasas Szakszervezeti Szövetség Nívódíját kapta. Szakmai munkáját nem lehet elválasztani attól a rátermett, önfeláldozó szervező tevékenységtől, amit annak érdekében végzett, hogy az együttes fennmaradjon, szereplési lehetőségekhez jusson, szórakoztassa és elgondolkodtassa a hazai és határokon túli közönséget, bebizonyítsa, hogy az amatőr kórus szerves részét képezi Miskolc város alkotó közösségének. Tiszteletbeli tagja az Erdélyben működő Seprődi János Kórusszövetségnek, amely céljául tűzte ki valamennyi magyarul éneklő kórus tevékenységének összehangolását. Tevékenységének köszönhetően a kórus az utóbbi években nemcsak Magyarországon, de külföldön is számos koncertet adott. Az a negyed század melyet a város impozáns kórusa fennmaradásáért, szakmai előrejutásáért anyagi elismerés nélkül, és több mint 40 év amelyet a pedagógusi pályán a város zenei életéért tett, arra predesztinálja, hogy átvehesse a Reményi Ede zenei díjat. A díj 100 ezer Ft pénzjutalom, plakett és oklevél. 17. HERMAN OTTÓ tudományos díj: Dr. Tóth Péter történész DR. TÓTH PÉTER a Somogy megyei, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban kezdte munkáját, jelenleg a Miskolci Egyetem Történelem Tanszékén egyetemi docens óta vesz részt az Országos Levéltár irányításával folyó Hungarica-kutatásokban. Számos külföldi levéltárban végzett feltáró munkát. Tudományos munkássága a természettudománytörténeti, történeti etnográfiai és településtörténeti tanulmányok mellett a forráskiadásra is kiterjed. Tudományos kutatásainak egyik fő területe Miskolc korai történetének feldolgozása. Részt vett a Miskolc monográfia I. és II. kötetének munkálataiban, a II. kötetben szerkesztői feladatokat is ellátott. Kutatásai mellett közéleti szerepe is jelentős. Főként tudományos ismeretterjesztésben, tanulmányi, honismereti, helytörténeti versenyeken, kiállításokon vállal tevékenységet. 16

17 Szakértelme, s e területen kifejtett munkássága alapján Dr. Tóth Péter méltó a Herman Ottó tudományos díjra. A díj 100 ezer Ft pénzjutalom, plakett és oklevél. 18. MISKOLC VÁROS ÉPÍTÉSZETI ALKOTÓI díja: Horváth Zoltán építészmérnök Horváth Zoltán 1952-ben született. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán folytatott tanulmányai után az Építész Mesteriskolát is sikerrel végezte el. Az egyetemet követően az Északtervnél helyezkedett el, ahol először szerkesztőként, majd tervezőként, építész vezető tervezőként dolgozott. A Miskolci Építész Műhely tagja, magán hordozva annak összes szakmai és erkölcsi tanítását. Több jelentős vidéki munkája mellett vidéki főépítészi tevékenységet is folytatott, korábban Mezőkövesd, jelenleg Encs főépítésze, a sárospataki Református Kollégium megbízott főépítésze. Miskolci munkái között kiemelkedik a Miskolci Egyetemen végzett tervezési tevékenysége, a miskolci Kamaraszínház kiviteli és belsőépítészeti terveinek készítése és a Játékszín újrafogalmazása. Elnyert pályázatként tervezhette meg az Avasi Gimnázium bővítését, és a Görgey utcai társasház épületeit. Halk, visszahúzódó személyisége határozott és karakteres építészeti megfogalmazást tartalmaz. Épületei fimon részletezettségig kidolgozottak, mindig szem előtt tartja az ember és környezetének kapcsolatát. A Borsod Abaúj Zemplén Megyei Építész Kamara vezetőségi tagja. Miskolc Megyei Jogú Város Tervtanácsának és a Területi tervtanácsnak az Építész Kamara részéről delegáltja. Horváth Zoltán eddigi építészeti, építészettörténeti munkássága alapján méltó Miskolc Város Építészeti Alkotói díjára. A díj 100 ezer Ft pénzjutalom és oklevél. II. Az önkormányzat stratégiájához való viszony A 2004-ben elfogadott Kulturális Stratégiában megfogalmazásra került, hogy a város érdekében kimagasló tevékenységet végező személyek elismerésben részesüljenek. Az önkormányzat a kitüntető címek és díjak adományozásával lehetőséget teremt azon személyek és közösségek munkásságának jutalmazására, akik tevékenységükkel jelentős érdemeket szereztek Miskolcon, valamint elősegítették a város fejlődését. III. Előzmények A Közgyűlés szakbizottságai, a hivatal szakosztályai, az önkormányzati intézmények, a civil szervezetek és a magánszemélyek által megküldött előterjesztések alapján az évente választott Kuratórium javaslatot tesz a díjak odaítélésére. A médiában 2008 januárjában jelent meg a felhívás, a Kuratórium február 21-én tárgyalta meg a beérkezett javaslatokat. 17

18 IV. Várható szakmai hatások Az elismerésben részesülő személyek, közösségek tevékenységükkel kimagasló érdemeket szereztek a város fejlődésében, jó hírnevének terjesztésében. A kitüntetések, díjak átadása a város lakosainak figyelmét is felhívja ezen személyekre, szervezetekre, valamint ösztönzőleg hathatnak más személyek és szervezetek munkájára is. V. Várható gazdasági hatások A díjak és kitüntetések közvetett gazdasági hatást eredményeznek, mert az a tudás és gyakorlati ismeret, amellyel a díjra jelöltek rendelkeznek, jelentős mértékben segíti Miskolc szellemi és gazdasági gyarapodását, fellendülését, kapcsolatainak ápolását. VI. Kapcsolódások Az Önkormányzat elismeréseinek alapításáról és adományozásuk szabályairól szóló 63/2005. (XII. 15.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 38/2004. (XI.10.) rendelet alapján tesz a Kuratórium javaslatot az egyes címek és díjak odaítélésére. A felterjesztéseket az érintett közgyűlési bizottságok és a frakciók is megtárgyalták. VII. Fennmaradt vitás kérdések A szakmai előkészítése során nem maradt vitás kérdés. VIII. Javaslat a sajtó tájékoztatására A kitüntető címek és díjak odaítéléséről zárt ülésen határoz a közgyűlés, a döntés nyilvánosságra hozása csak azok átadásakor, Miskolc Város Ünnepén lehetséges (ennek időpontja 2008-ban a Pünkösd miatt május 11. helyett május 9.). A Miskolc Város Ünnepére megjelenő kiadvány szerkesztőségét, a helyi sajtót előzetesen tájékoztatni kell, hogy a díjazottakról május 9-én ismertetést adjanak. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a Javaslat Miskolc város kitüntető címeinek és díjainak adományozására című előterjesztést megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen. 18

19 Határozati javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a Javaslat Miskolc város kitüntető címeinek és díjainak adományozására című előterjesztést megtárgyalta, és az alábbi határozatot hozza: I. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzat elismeréseinek alapításáról és adományozásuk szabályairól szóló 63/2005. (XII. 15.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 38/2004. (XI.10.) rendelet alapján 1. MISKOLC VÁROS DÍSZPOLGÁRA kitüntető címet adományozza Dr. Dobrik István művészettörténésznek Marton Éva operaénekesnek 2. PRO URBE kitüntető címet adományozza Barna György vállalkozónak Farkas Gyula tanár, idegenvezetőnek Kraitz Gusztáv szobrászművésznek Plesz Antal építészmérnöknek 3. SZABÓ LŐRINC irodalmi díjat adományozza Jenei László írónak 4. AZ ÉV SPORTOLÓJA díjat adományozza Karakas Hedvig cselgáncsozónak Németh Csaba triatlonistának 5. MISKOLC VÁROS SPORTJÁÉRT díjat adományozza Rusznyák József birkózó edzőnek 6. GÁLFFY IGNÁC életmű-díjat adományozza Tarczai Béla fotóművésznek 7. KONDOR BÉLA képzőművészeti díjat adományozza Fejér Ernő képzőművésznek 19

20 8. SZEMERE BERTALAN közéleti díjat adományozza Korinthus Katalin tanárnak 9. NÍVÓDÍJAT adományozza Báthori László kórusvezetőnek Bíró Tibor ügyvezető igazgatónak Fazekas Miklós edzőnek Mátyás Rudolf mesterszakácsnak Miskolci Csodamalom Bábszínháznak Simon István református egyházkerületi gondnoknak Szabados Gábor újságírónak Taba Benő építészmérnöknek 10. AZ ÉV CIVIL SZERVEZETE díjat adományozza a Miskolc és Vidéke Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének 11. A CIVILEK TÁMOGATÁSÁÉRT díjat adományozza a Miskolci Kommunikációs Kht. Kéznyújtásnyira sorozat stábjának 12. PEDAGÓGIAI díjat adományozza Koncz József festőművész, tanárnak Sárközi Andorné ny. középiskolai igazgatónak Tóth Józsefné óvodavezetőnek 13. BENKŐ SÁMUEL díjat adományozza Dr. Poller Imre intézetvezető főorvosnak Dr. Szántó Béla intézményi főorvosnak 14. DÉRYNÉ színházi díjat adományozza Fandl Ferenc színművésznek 20

Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat támogatása. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat támogatása. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Kvo.: 31102/2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Helyben Közművelődési érdekeltségnövelő pályázat támogatása Összeállította: Egyeztetve: Ádám Ibolya osztályvezető

Részletesebben

Könyvtári érdekeltségnövelő pályázat támogatása. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Könyvtári érdekeltségnövelő pályázat támogatása. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály JOGÚ VÁROS RE MISKOLC MEGYEI ALPOLGÁRMESTE Kvo.: 31.101/2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Helyben Könyvtári érdekeltségnövelő pályázat támogatása Összeállította: Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális

Részletesebben

Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete

Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete (egységes szerkezetben) a kitüntetések alapításáról és

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31.

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31. Szakmai beszámoló Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum 2014. október 2 2015. május 31. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumánál elnyert pályázat

Részletesebben

K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestület 17/ 2003. (IX.

Részletesebben

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l.. Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására. Összeállította:

Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE KJ.: 21910 /2007. Melléklet: 3 Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására Összeállította: Dr. Kovács Zsuzsanna Közigazgatási és Jogi Főosztály

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására

Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO.: 1388-3/2007. Javaslat az Esélyegyenlőségi Tanács létrehozására Összeállította: Tóth Józsefné vezető főtanácsos, esélyegyenlőségi referens Egyeztetve: Dr.

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének

Részletesebben

Javaslat a Miskolc Városi Szabadidőközpont alapító okiratának módosítására

Javaslat a Miskolc Városi Szabadidőközpont alapító okiratának módosítására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO. 1492/2007. Javaslat a Miskolc Városi Szabadidőközpont alapító okiratának módosítására Melléklet: 1 db Összeállította: Dr. Kormos Vilmos főosztályvezető Oktatási,

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

I. FEJEZET ALGYŐ NAGYKÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA KITÜNTETŐ CÍM. (1) A Képviselő-testület megalapítja az Algyő Nagyközség Díszpolgára kitüntető címet.

I. FEJEZET ALGYŐ NAGYKÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA KITÜNTETŐ CÍM. (1) A Képviselő-testület megalapítja az Algyő Nagyközség Díszpolgára kitüntető címet. Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007. (X.3.) Önkormányzati rendelete a kitüntető címek, díjak és elismerő oklevél alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló rendelet / egységes

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e a képviselő-testület által odaítélhető díjak adományozásáról, és a közszférában tevékenykedők elismeréséről (módosításokkal egységes

Részletesebben

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról BERHIDA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI.16.) rendelete Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a módosított

Részletesebben

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe

Részletesebben

Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE

Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE a díszpolgári cím adományozásáról Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 40/1997.(V.1.) számú. r e n d e l e t e. a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 40/1997.(V.1.) számú. r e n d e l e t e. a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 40/1997.(V.1.) számú r e n d e l e t e a szakmai kitüntetések adományozási rendszerérõl A Közgyûlés a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 21/1992. (V.27.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 21/1992. (V.27.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 21/1992. (V.27.) számú r e n d e l e t e a díszpolgári cím alapításáról, adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben a 24/1997.(III.3.) számú, a 17/2000.

Részletesebben

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: KULT-50-1 /2015. Ügyintéző : Doka Diána ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez Képzőművészeti Ösztöndíjak meghirdetésére lit p---- Dr. Kovács Ferenc polgármester alpolgármester /" 2 ---:>~~_"L.~ ----~.>--

Részletesebben

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

"Pro Urbe" díj. (1) A Pro Urbe díj ezüst alapanyagú, aranyozott plakettből, és oklevélből áll.

Pro Urbe díj. (1) A Pro Urbe díj ezüst alapanyagú, aranyozott plakettből, és oklevélből áll. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/1993. (VII.10.) Kgy. rendelete az Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és adományozásuk rendjéről (Egységes szerkezetbe foglalva) Szeged Megyei Jogú Város

Részletesebben

Előterjesztő: Javaslat

Előterjesztő: Javaslat Előterjesztő: Készítette: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és az adományozás rendjéről

Részletesebben

2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben

2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő Testületének 10/2001.(IV.13.) Ör.sz. rendelete a helyi kitüntető címek, díjak alapításáról és adományozásáról. 2013. május 31. -i módosítást követően egységes

Részletesebben

NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2007.(IV.11.) számú rendelete

NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2007.(IV.11.) számú rendelete NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2007.(IV.11.) számú rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM ÉS EGYÉB KITÜNTETÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL, ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA OKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 24-én tartandó zárt - ülésére

Részletesebben

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kádár Tünde (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 18. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi

Részletesebben

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Killyéni András A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Az első világháború előtti kolozsvári sportélet fejlődését kétségtelenül meghatározták az akkori sportvezetők: arisztokraták, köznemesek, később

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Közérdekû információk:

Közérdekû információk: Közérdekû információk: A kezdeményezés A Szív Világszövetség (World Heart Federation) az Amerikai Szív Szövetség (American Heart Association) által elindított Go Red for Women mozgalom világméret_ elterjesztését

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete. Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről

Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete. Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről Kacsóta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete - a helyi

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak. 3. Kistelek Város Díszpolgára cím

1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak. 3. Kistelek Város Díszpolgára cím Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (XI. 11.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város

Részletesebben

Jirkovszkyné Szép Mária főosztályvezető Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Főosztály

Jirkovszkyné Szép Mária főosztályvezető Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Főosztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ: 746.335/2006. Javaslat Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának valamint Kistokaj Község Önkormányzatának a Miskolci Központi Háziorvosi Ügyelethez történő

Részletesebben

Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e. Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről

Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e. Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről A település önkormányzata a település gazdasági gyarapodását, továbbfejlődését,

Részletesebben

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelete a közművelődésről szóló 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelet módosításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet.

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. II. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította:

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. II. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Miskolc Megye Jogú Város K ö z g y ű l é s e KJ:16.058-2/2007. JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. II. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE Összeállította: Gombos Gáborné Közig. és Jogi Törvényességi

Részletesebben

MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE

MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények. 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján

Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények. 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján Intézmény neve: Levendula Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200223 Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján 1. A ok iskolai végzettsége, szakképzettsége

Részletesebben

A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál

A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál Nemzeti Kulturális Alap célja A nemzeti és az egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat Szentes Város Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: U-18185/2010. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Intézményi SZMSZ-ek módosítása és a módosított SZMSZ-ek jóváhagyása Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában Magyar Vidékakadémia második sorozata Konferencia a helyi termékekről Mórahalom, 2011. február 24. A Magyar Kézműves Remek cím szerepe

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS Dobrovitz József 2009 NÉGYESFOGATHAJTÁS LEGEREDMÉNYESEBB HAJTÓINK A Magyar Lovassport kétségkívül legeredményesebb szakága évtizedek óta a fogathajtóké, hisz sikert sikerre halmoztak az egykori szövetségi

Részletesebben

J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye

J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE VB: 80.080-47/2006. J a v a s l a t Miskolc, Bartók Béla köz útépítési munkák kivitelezésének többlet fedezetigénye Összeállította: Egyeztetve: Nagy László Városüzemeltetési

Részletesebben

TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e

TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e Tarany Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által alapított kitüntető címről, díjról és oklevélről és adományozások

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Antal István zongoraművész, a Zeneakadémia tanára

Antal István zongoraművész, a Zeneakadémia tanára LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA Hargitai Imre Antal István zongoraművész, a Zeneakadémia tanára c. DLA értekezés tézisei 1 Antal István egyik utolsó növendékeként vállalkoztam arra, hogy

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. október

Pályázati figyelő 2010. október Jelmagyarázat n.r. nincs adat nem releváns Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 i Nemzeti Kulturális Alap - NKA NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégiuma

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11014/2007. Javaslat

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11014/2007. Javaslat MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK: 11014/2007 Javaslat a Településszerkezeti Terv módosítására és Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004. (VII.6.) számú rendelet módosítására

Részletesebben

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Javaslat a Központi Ügyeleti Szolgálat Szabályzatának módosítására

Javaslat a Központi Ügyeleti Szolgálat Szabályzatának módosítására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA ESZ: 230.687/2008. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Javaslat a Központi Ügyeleti Szolgálat Szabályzatának módosítására Összeállította:

Részletesebben

VIZUÁLIS MEDIÁTOR, ISKOLAI DESIGNER

VIZUÁLIS MEDIÁTOR, ISKOLAI DESIGNER Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar, Jászberény AKKREDITÁLT, ÚJ DIPLOMÁT ADÓ KÉPZÉSEK! Szakirányú továbbképzések diplomával rendelkezők számára VIZUÁLIS MEDIÁTOR, ISKOLAI DESIGNER A képzés

Részletesebben

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve Szekszá rd Junior Stárs 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve S z e k s z á r d J u n i o r S t a r s B i g B a n d 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38.

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:

Részletesebben

Javaslat Dél- Borsodi Egészségügyi- Szociális Klaszter létrehozására és az ahhoz való csatlakozására

Javaslat Dél- Borsodi Egészségügyi- Szociális Klaszter létrehozására és az ahhoz való csatlakozására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ:746.273/2006. Javaslat Dél- Borsodi Egészségügyi- Szociális Klaszter létrehozására és az ahhoz való csatlakozására Összeállította: Egyeztetve: Jirkovszkyné

Részletesebben

Emlékezzünk az elődökre!

Emlékezzünk az elődökre! Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete az elismerő címek és helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről (módosítással egybefoglalva

Részletesebben

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította:

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Miskolc Megye Jogú Város K ö z g y ű l é s e KJ:16.058/2007. JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE Összeállította: Gombos Gáborné Közig. és Jogi Főosztály

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete

Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Művészeti Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Címe: 2400 Dunaújváros,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. szeptember 15. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. szeptember 15. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2011. szeptember 15. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2011. november 24. Osztályok jelentései alapján összeállította: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 Oktatási,

Részletesebben

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési

Részletesebben

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította:

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Miskolc Megye Jogú Város K ö z g y ű l é s e KJ:16.058/2007. JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE Összeállította: Gombos Gáborné Közig. és Jogi Főosztály

Részletesebben

K I V O N A T. Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. március 22-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

K I V O N A T. Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. március 22-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl K I V O N A T Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. március 22-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl Tárgy: Javaslat Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének./2011. (..) önkormányzati

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése. Az egyesület a 2012. évben is az Alapszabályban kitűzött célok és feladatok megvalósításának figyelembevételével végezte munkáját.

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére 1181-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Egész

Részletesebben

Lezárva: 2015. április 2. Hatály: 2015.IV.2. - Rendeletek - 15/2010. (IV.30.) önkormányzati rendelet - Szolnok Megyei Jogú Vár

Lezárva: 2015. április 2. Hatály: 2015.IV.2. - Rendeletek - 15/2010. (IV.30.) önkormányzati rendelet - Szolnok Megyei Jogú Vár 1. oldal 15/2010. (IV.30.) önkormányzati rendelet Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata díjairól Egységes szerkezetbe foglalva a 34/2010. (IX.24.), 51/2010. (XII.9.), a 20/2011. (V.26.), a 26/2011. (VI.30.),

Részletesebben

A Szarvas Város Barátainak Köre

A Szarvas Város Barátainak Köre A L A P Í T Ó O K I R A T Szarvasért Emlékplakett és Emléklap Szarvas Város Barátainak Köre 1999. 2. AZ ALAPÍTÓ A Szarvas Város Barátainak Köre 3. AZ EMÉKPLAKETT Nemesfémből (bronz, ezüst, arany) készül,

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Városi kitüntetések, elismerő címek, díszoklevél adományozásáról

T Á J É K O Z T A T Ó Városi kitüntetések, elismerő címek, díszoklevél adományozásáról T Á J É K O Z T A T Ó Városi kitüntetések, elismerő címek, díszoklevél adományozásáról Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete A Kerekegyházáért díj alapításáról szóló 11/1997. (IV. 25.) sz.,

Részletesebben

OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2

OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2 Ingyenes használat OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2 028948 028949 Bársony-Hunyadi Általános Iskola 3531 Miskolc, Bársony J. u. 27/a. ingyenes használat 22336/61 8551 13. sz. Hunyadi

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, oktatási, sport, ifjúságpolitikai és egészségügyi bizottság Tárgy: intézményvezetői pályázatok elbírálása Mellékletek: 1. sz. melléklet: szakértői vélemény Vass Katalin 2. sz. melléklet:

Részletesebben

IV. fejezet Makó Város Nívódíja

IV. fejezet Makó Város Nívódíja Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete a kitüntető cím, emlékplakett, kitüntető díjak és elismerő oklevél alapításáról, valamint adományozásuk rendjéről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. április 29-i rendes ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. április 29-i rendes ülésére Ikt.szám: 188-2/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. április 29-i rendes ülésére Tárgy: Helyi kitüntetésekről szóló rendelet újraalkotása Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Vizuális alapismeretek (pl: festõ, szobrász, képgrafikus, restaurátor )

Vizuális alapismeretek (pl: festõ, szobrász, képgrafikus, restaurátor ) Képzõ- és iparmûvészet Tantárgy Végzettség, szakképzettség Vizuális alapismeretek (pl: festõ, szobrász, képgrafikus, restaurátor ) (pl: építész, formatervezõ, textiltervezõ, szilikátipari tervezõ, vizuális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. június 06-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. június 06-ai ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 134/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. június 06-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a A magyar nyelvért

Részletesebben