KISOROSZI. hírmondó KISOROSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA szám november.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KISOROSZI. hírmondó KISOROSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. 137. szám 2014. november. www.kisoroszi.hu"

Átírás

1 137. szám november KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

2 Közösségi hírek 2 GYŐZELEM A választások óta eltelt néhány nap, az izgalmakat kipihenték a megmérettetést vállaló ellenfelek, a győzők már ünnepeltek, a vesztesek talán méltóképpen beletörődtek az eredménybe. Megnyugodtak a kedélyek és lehet már higgadtan beszélni a történtekről. A címet nemcsak azért választottam, mert nálunk az önkormányzati választásokon az új polgármesterjelölt győzelmet aratott a régi felett, hanem azért is, mert ez a győzelem, úgy helyi szinten, mint általános érvényűen erkölcsi győzelem is. Ami a választást megelőző kampányidőszakot illeti, örömmel vonom le a magam részéről az egyértelműen pozitív következtetést. Magamról beszélek, az én elvárásaimról és most büszkén írom le, hogy minden nagyon intelligensen és tisztességesen zajlott. Amióta csak figyelem a politikát, mindig azon drukkoltam, hogy ne pusztán a másik fél befeketítése és kritizálása legyen a győzelemhez vezető eszköz, hanem a jelölt tekintsen előre, fogalmazza meg a saját törekvéseit és ebből építkezzen, erre várja az igenlő véleményeket és a választáson az X-eket. Bekövetkezett, amire vártam Kedves Olvasó: nálunk pont úgy zajlott minden, ahogy az illendő lenne mindig és mindenhol. A választást megelőző kampánygyűlésen független polgármester jelöltünk és független képviselőjelöltjeink előre elhatárolódtak az ellenfél szidalmazásától és mindenféle éles vitától és így is tettek. A választás napján, okt. 12-én, vasárnap megtörtént a csoda! Ennek a kis falunak, Kisoroszinak a választóképes lakossága megcsinálta azt, amit az ország egész népességének csinálni kellett volna. Levonva az elmúlt évek tanulságait, az új jelöltek programjaira figyelve az új utat, a fejlődés útját, a megújulást választotta és ennek szellemében új polgármestert és új képviselő testületet választott. Ebben a mondatban kicsit sok az új, de ez a lényeg! Új út, új lehetőségek, új vágyak és ezt teljesíteni kell! A győzelem meglehetősen egyértelmű, világos és óriási győzelem. 65%-os szavazataránnyal nyert Nádasdi- Csontos Elek polgármester jelölt, Molnár Csaba, előző polgármesterrel szemben. Gratulálok Nádasdi-Csontos Eleknek, új polgármesterünknek és természetesen gratulálok Rozsályi Károly, Schumayer Tamás, Benedek Károly és Hoványi Dávid megválasztott képviselőknek is! Ez a győzelem nagyszerű, de most jön a neheze. Az előttük álló út nem könnyű, ez már nem személyek és programok közötti verseny lesz, hanem egy küzdelem a jobb életért és az élhetőbb Kisorosziért. Azért fognak tervezni és teljesíteni, hogy ebben a csodálatos szép környezetben ne csak öröm legyen élni, hanem értelme legyen itt élni és dolgozni. Falka-Korbuly Gertrúd

3 3 Közösségi hírek AZ ÚJ KÉPVISELŐ-TESTÜLET BEMUTATKOZIK Dr. Rozsályi Károly alpolgármester Kisoroszi és Dunabogdány háziorvosa. Hoványi Dávid képviselő Kedves kisorosziak! Én még csak 6 éve élek a közösségben, de nagyon fontosnak tartom annak jövőjét. Úgy tűnik sokan ismernek és remélem, hamarosan sikerül mindenkinek megismernie. Sokak számára nagy meglepetés volt a rám adott szavazatok száma. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a belém vetett bizalmat. Úgy érzem fantasztikus csapat állt össze és ez az Önök érdeme. A következő években nagy kihívásokat kell legyőznünk és rengeteg munkánk lesz, de erősek és bátrak vagyunk. Ráadásul a jelek szerint, tényleg az egész falu tenni akar! Meggyőződésem, hogy elérjük céljainkat és a belénk vetett bizalom meghozza gyümölcsét. Köszönettel, Hoványi Dávid. Schumayer Tamás képviselő Schumayer Tamás vagyok, 48 éves augusztusa óta élek Kisorosziban. Az elmúlt tizennégy évben sok mindent megéltem itt, kezdve sikertelen és sikeres árvízi védekezésektől a közélet eróziójáig. Magyarországon az élet az elmúlt időszakban romlik, egyre nehezebb a boldogulás, egyre több az adóteher. Azt gondolom, hogy a nehézségeken könnyebb egy jókedvű, összefogni képes közösséggel úrrá lenni, így 2014-ben a helyi, egyre inkább bezárkózó, elefántcsonttoronyba vonuló, az alapfeladatáról egyre inkább megfeledkező önkormányzat leváltása mellett tettem le a voksomat. A szűkebb környezetünkben nyitottan, egymásra odafigyelve, egymás szavát meghallva kell élnünk ahhoz, hogy egy jobb minőségű életet élhessünk. A kettős beszéd ideje lejárt, egyenesen, őszintén kell kommunikálnunk egymással, elismerve hibáinkat, de nem zengve érdemeinket, hiszen azok úgyis beszélnek helyettünk, ha vannak. Civilként az informatika területén keresem a kenyeremet, jellemzően adatfeldolgozó rendszerek építésével, munkafolyamatok szervezésével, programozásával foglalkozom. Képviselőként az elsődleges feladatomnak a választók hiánytalan tájékoztatását, a véleményük, akaratuk érvényre jutását tekintem, a többi feladat mind másodlagos számomra. Mindenképpen megragadom ezt az alkalmat is, hogy megköszönjem a szavazóknak a bizalmat és azt mondjam, igyekszem arra rászolgálni. Kérem, hogy véleményükkel, észrevételeikkel és problémáikkal a schumayer. tamas@t-online.hu címen keressenek, illetve személyesen is megtalálnak a hétköznapokban. Az új önkormányzat lassan feláll és lassan kialakítjuk a működési rendünket is. Onnantól fogva rendszeres és megtartott fogadóórákon rendelkezésre állok én is, ahogy a többi képviselőtársam is. Benedek Károly képviselő Azoknak, akik még nem ismernének, szeretnék bemutatkozni: a jelenlegi képviselő testület egyetlen - tősgyökeres, kisoroszi származású - tagja vagyok. Egyéni gazdálkodóként mezőgazdasági tevékenységgel, valamint állattenyésztéssel foglalkozom főállásban. Régen kisorosziban 600 szarvasmarhát és 1200 sertést gondoztak a falu lakosai, sokáig Budapest egyik éléskamrájának számítottunk. Én, a magam lehetőségei szerint ezt a hagyományt igyekszem őseimnek tisztelegve őrizni és folytatni. Ezúton is szeretném megköszönni tisztelt választóimnak az irántam a szavazáson tanúsított bizalmát és támogatását, melynek eredményeképpen ismét képviselő lehettem. Választási célkitűzéseimet bizonyára ismerik, én mindenféleképpen arra törekszem, hogy az Önök - Tisztelt kisoroszi választóim - ötleteit, elképzeléseit és akaratát képviseljem a Testület előtt. Kérem, ezután is keressenek bizalommal ötleteikkel, elképzeléseikkel!

4 Közösségi hírek 4 A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A OKTÓBER 12-ÉN MEGTARTOTT ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOKRÓL Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt meghívott vendégek! A Helyi Választási Bizottság nevében tisztelettel köszöntök minden jelenlévőt a Képviselő-testület alakuló ülése alkalmából. A Helyi Választási Bizottság Elnökeként tájékoztatást adok az Önkormányzati Választás immár jogerős végeredményéről. Kisorosziban a választásra jogosultak száma 816 fő, melyből a szavazás napján 550 fő megjelent, így a részvételi arány 67%, az országos átlagot jelentősen meghaladja. A polgármesterre leadott érvényes szavazatok száma 540, melyből Nádasdi-Csontos Elek 355 szavazatot kapott, Molnár Csaba 185 szavazatot kapott. A szavazás eredményeként a Bizottság megállapította, hogy Kisoroszi megválasztott polgármestere Nádasdi-Csontos Elek. A képviselőkre leadott érvényes szavazólapok száma 540, a megválasztott képviselők sorrendben a következők: Dr. Rozsályi Károly 261 szavazat Schumayer Tamás 246 szavazat Benedek Károly 245 szavazat Hoványi Dávid Csaba 215 szavazat A megválasztott képviselőkön kívül az alábbi jelöltek pótképviselők lettek: Vörös György 170 szavazat Kovács Sándor 167 szavazat Rácz Gábor 137 szavazat Magyar Csilla 132 szavazat Bánkuti Andrea 129 szavazat Szárazné Fehér Tímea 119 szavazat Brúder László 77 szavazat Dicső Béla 39 szavazat Skokán Gáborné és Bogdányi Gyuláné szavazat. TÁJÉKOZTATÓ A KÉPVISELŐ- TESTÜLET ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL (Kisoroszi ) Kisoroszi Község Képviselő-testülete a október 12-én megtartott helyi Önkormányzati Választásokat követően október 22-én tartotta alakuló ülését, melyen a Polgármester, a megválasztott Képviselők, továbbá pótképviselők és napirend előadójaként Kecskés Lászlóné a Helyi Választási Bizottság Elnöke és Tóth János jegyző volt jelen. Az 1./ napirend keretében Kecskés Lászlóné a Helyi Választási Bizottság elnöke részletes tájékoztatást adott az Önkormányzati választásokról (a tájékoztatót külön, teljes terjedelemben közreadjuk). A 2./ napirend keretében előbb a megválasztott képviselők, majd a polgármester eskütételére került sor. Ezt követően a 3./ napirend keretében Tóth János jegyző rövid tájékoztatót adott az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának felülvizsgálatáról, melyre először a következő testületi ülésen, majd azt követően 6 hónapon belül kerül sor. A 4./ napirend során a képviselő-testület meghatározta a polgármester illetményét ( ,- Ft), valamint költségtérítését (44.871,-Ft). Az 5./ napirend keretében titkos szavazással a polgármester javaslatára dr. Rozsályi Károly József képviselőt alpolgármesterré választotta a testület. A 6./ napirend keretében a képviselő-testület a társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját ( ,-Ft) és költségtérítését (15.705,-Ft) állapította meg. A 7./ napirendi pont keretében a képviselő-testület megválasztotta a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság elnökét (Schumayer Tamás), valamint tagjait (Hoványi Dávid Csaba és Vörös György). A 8./ napirendi pont keretében a képviselők tiszteletdíjával kapcsolatban a testület meghozta azon döntését, mely szerint 6 hónapon belül szükség szerint rendeletet alkot (Jelenleg a képviselők nem kapnak tiszteletdíjat). A 9./ napirend keretében Nádasdi-Csontos Elek rövid köszöntőt és a választási programmal kapcsolatos ismertetőt mondott el, megköszönve mindenkinek a támogatást. Kisoroszi, október 29. Tóth János jegyző Az eredmény ellen fellebbezésre nem került sor, így az jogerős, a Helyi Választási Bizottság és a Helyi Választási Iroda nevében a megválasztott polgármesternek és képviselőknek gratulálunk. Kecskés Lászlóné a Helyi Választási Bizottság elnöke

5 5 Közösségi hírek AZ 1956-OS FORRADALOM- ÉS SZABADSÁGHARCRA EMLÉKEZTÜNK október 23-án délelőtt órakor a zivataros, esős idő miatt a Művelődési Házban gyülekeztek a kisorosziak, hogy fejet hajtsanak a forradalom hőseinek emléke előtt. A műsorban gitárral és verssel szerepeltek a visegrádi ált. iskola tanulói, Szabó Aranka versmondó Váci Mihály költeményével, Orosz Attila zenetanár pedig a közönség előtt megszólaltatta a Kisoroszi tulajdonát képező tárogatót: szabadságharcos és 48-as katonanótákat adva elő. Nádasdi-Csontos Elek polgármester rövid, de hatásosan felépített szónoki beszédében kérdések formájában sorolta fel azokat a léleknyomorító jelenségeket, melyek ellen jogosan lázadt fel a magyar nép. A szózat közös eléneklése után együtt maradtak az ünneplők és az újonnan megválasztott képviselők, s a korábbi hagyományoktól eltérően közösen fogyasztották el az erre az alkalomra készített sertés- és marhapörköltet. Külön köszönettel tartozik az Önkormányzati Testület azoknak az önkéntes segítőknek, akik önzetlenül és fáradságot nem kímélve vettek részt az ünnepi ebéd elkészítésében, valamint a technikai hangosítás zavartalan lebonyolításában.

6 Közösségi hírek 6 NAGYOROSZIAK LÁTOGATÁSA BAN október 16-án délután egy fehér színű turista autóbusszal érkeztek meg történelmi testvértelepülésünk, Nagyoroszi község látogatói, hogy viszonozzák a kisorosziak ez év júniusában történt kapcsolatfelvételét. Először a falu főutcáján végigsétálva Németh József úr, a kisoroszi Nyugdíjasklub vezetőjének kalauzolásával megtekintették az 1719-ben épült római katolikus templomot (a nagyorosziak között túlnyomó többségben vannak a katolikus vallásúak), a lepantói csatát ábrázoló oltárképet, majd a Szily Boldizsár építészmérnök úr keze munkáját dicsérő Ófalu szépen felújított, népi díszítésű házaiban gyönyörködtek. A református templom sem maradt ki: személyesen Pályi Péter lelkész úr mutatta be a templomunkat és a református Misszió épületét. Végül Németh József úr meghívására Rév utcai házának teraszáról csodálhatták meg a Visegrád felé kinyíló panorámát, ahol közös őseink egykor a királyi palota ajtónállói voltak. A Művelődési Ház nagytermében szendvicsekkel, süteményekkel, jófajta borral és szíverősítőkkel kínáltuk vendégeinket, majd következtek a köszöntések: Kisoroszi részéről Nádasdi-Csontos Elek polgármester úr, Németh József úr szólalt fel, a nagyorosziaktól pedig Sátori Sándorné Jucika (No-i. Ny. Klub vez.) mondott el egy szép verset, Arnoldszky Mihály úr pedig szép szavakkal méltatta a hagyományokat megőrző és ápoló emberi kapcsolatokat. Ezután műsor következett: a látogatók megtekintettek egy 20 perces, Kisoroszit bemutató filmösszeállítást (Futaki József úr munkáját), majd az amerikai néptánchagyományokat ápoló Kisoroszi Country Táncklub asszonyai line-dance táncokat mutattak be (a képen amerikai zászlós pólókban). Nagy sikere volt a nemrégiben megnyílt Kisoroszi Helytörténeti Gyűjtemény megtekintésének is. Végül jó hangulatban, kellemes poharazgatással búcsúztak egymástól a két település lakói, s bár tudták, hogy Kálmán király óta a közös őseink szerteszét szóródtak, azért évszázadokon keresztül mégiscsak összeforrt a sorsunk. Futaki (Horog) József KÖNYVELÉS, MOST AKÁR 3 HÓNAP INGYEN! Teljes körű könyvelést, bérszámfejtést vállalunk, társas vállalkozások, egyéni vállalkozók részére. A könyvelési anyagért igény szerint házhoz megyünk! Budapesten és Pest megye számos területén van ügyfelünk, egy kollégánk rendszeresen gyűjti be az anyagokat. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSAINK Könyveléshez kapcsolódó adminisztráció (pénzügyi nyilvántartások vezetése, eszközök nyilvántartása, vevő számlák kiállítása stb.) Szövegszerkesztés, gépírás, táblázatkezelés (táblázatok kezelése, feldolgozása, szkennelés, irattárazás stb.) Egyéb ügyintézés (postaszolgálat, okmányirodai ügyintézés, földhivatali ügyintézés..stb.) Székhely/Iroda: 2021 Tahitótfalu Iroda I: 2000 Szentendre. Info: Előzetes időpont egyeztetést követően, bármely irodába szeretettel várjuk! Hívjon bizalommal! konyvelembb@gmail.com

7 Közösségi hírek 7 A REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉRE EMLÉKEZVE Október 31. Minden református, de minden protestáns egyház nevezetes ünnepnapja. 2017ben lesz 500 éve, hogy ezen a napon elkezdődött a keresztyén egyház megújulása. Igen, mert akkoriban az egyház vezetői már többet foglalkoztak a maguk önmegvalósításával, mint Jézus Krisztus evangéliumával. Az egyik legfőbb vezető például, katonai sikerek hajszolásával óhajtotta megörökíteni a nevét. Az őt követő pápa pedig hatalmas építkezések által akart az utókor számára feledhetetlenné válni. S hogy az evangéliummal ez összeegyeztethető-e vagy sem, ezzel bizony vajmi keveset foglalkoztak. Születtek bizony olyan törvények rendeletek, amelyek kimondottan ellenkeztek az Isten akaratával. Nagy szükség volt arra, hogy valaki kijózanítsa végre a hatalmi mámorban szenvedő egyházi vezetőket, és újra tekintélyt szerezzen az Igének, a Biblia tanításának. Isten útjai milyen érdekesek! Ennek a reformnak a végrehajtására nem a legfőbb vezetők egyikét szemelte ki, hanem a legkisebbek közül egyet. A kispapot Luther Mártont. Aki a világ népesség tengerében egy piciny, jelentéktelennek tűnő porszem volt csupán. De lám, ha Isten kezébe kerül egy ilyen porszem életű ember, akkor az milliónyi életet tud megváltoztatni, Krisztushoz visszavezetni. Igen, 97 olyan tétel kiszögelése egy templom kapujára amely bizonyítja, hogy az Isten tanítá- 0ĬV]DNLYL]VJ Ji]WDWiV HUHGH HWYL]VJiODW 6 < < sa és az emberek tanítása között eltérés van, képes megváltoztatni a világot. Lássuk meg ebben a csodában azt, hogy ott nem az ember, hanem az Isten munkálkodott, Luther Márton pedig csak Isten engedelmes eszköze volt ebben a munkában. Isten ma is ilyen kicsiny porszem életű embereken keresztül munkálkodik ebben a világban. A világ kicsinyeit és nemtelenjeit használja fel tervei megvalósítására. Ugyanilyen kicsinyei vagyunk mi mindannyian Istennek. Kiállásunk, helytállásunk azon a helyen ahol élünk döntő fontosságú. Egy-egy felvállalt Krisztus követés sokakat vezethet vissza Isten atyai szeretetéhez. Ahhoz az élethez, amit érdemes élni. Hát tegyük ezt! Pályi Péter lelkipásztor KÖNYVTÁRI HÍREK 7DKLWyWWIDOX 6]DEDGV ViJ~W 9iFLUpYIHOp 7ULDQRQHPOpNPĬQpOEDOUD %HMMHOHQWNH]pV 1\LWYDWDUUWiV LJ 3iURVKpW6]R LJ én Péterfy-Novák Éva bemutatta nemrég megjelent könyvét, mely az Egyasszony címet viseli. Őszinte, meghitt, családias hangulatban telt el a beszélgetés. Köszönjük Évának ezt a lehetőséget, jelenlévők lelkiekben gazdagon távoztak. Itt jegyzem meg, szeretnék Péterfy Gerely íróval, a Kitömött Barbár című könyvéről egy beszélgetést, kicsiny könyvtárunkban. Időben jelzem mikor lesz! Olvasókat, érdeklődőket szeretettel várom! Kovácsné Zsuzsa, könyvtáros Könyvtár elérhetősége: Telefon: Mail: kisoroszikonyvtar2024@ gmail.com Online katalógus: kistelepulesek.pmk.hu (Kisoroszi fület kell megnyitni.) w w w. k i s o r o s z i. h u

8 Közösségi hírek 8 A KATOLIKUS EGYHÁZ HÍREI október 5-én vasárnap ünnepelték a kisoroszi katolikus hívek a Búcsú ünnepét, melynek eredete 1571-ig nyúlik vissza, amikor a lepantói csatában a keresztény flotta úgy aratott győzelmet a pogány törökök felett, hogy közben az egész város a rózsafűzért imádkozta (ennek képi megjelenítője a főoltár feletti kép), s ezért választották a templomalapítók is a Rózsafűzér Királynője titulust. Ezen a napon is teljesen megtelt a templom, s az Ailer Gáspár főtisztelendő atya által celebrált bűnbocsánati, ünnepi szentmise után a hagyományokhoz híven a templomi zászlókkal, a baldachinnal és a szentségtartót hordozva, Máriás lányokkal az élen megindult a körmenet az Ó utcánál lévő Szent Erzsébet szoborhoz. A a régi hagyományokat megtartva a menetet végig a dunabogdányi fúvószenekar kísérte. Dícsértessék a Jézus Krisztus. (szerk.) HÍRMONDÓ Kiadja: Kisoroszi Község Önkormányzata Felelős szerkesztő: Kisoroszi jegyzője. Nyomdai előkészítés és kivitelezés: Poremba Kft Budapest, Kistelek u 6/a. Telefon: Lapzárta minden hónap 25-én.Az újságba szánt anyagokat kérjük a kisoroszi.hirmondo@gmail.com(tel.: 06-20/ ) címre küldjék. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött anyagok között a helyhiányra tekintettel válogasson. Arculat és grafikai terv: Metz Géza. Címlapfotó: Futaki József Dr. Rozsályi Károly háziorvos rendelésének időpontja módosult: csütörtöki nap: óráig. Köszönjük hirdetőinknek, hogy támogatásukkal hozzájárultak az újság előállítási költségeihez! Hirdetési áraink havonta (27% ÁFÁ-val): apróhirdetés (10 szóig): 510 Ft, 1/16 oldal: Ft, 1/8 oldal: Ft, 1/4 oldal: Ft, 1/2 oldal: Ft. Egész oldalas: Ft (első borító nem lehet!) Éves szerződés esetén 20% kedvezmény. Hirdetésfelvevő: Szabó Mónika ügyintéző hivatal@kisoroszi.hu

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián.

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-én 9 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének alakuló ülésén 2014. október 22. napján 16.00 órakor, a Közösségi Ház Dísztermében

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198.

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Szám: Svh/79-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án (hétfőn)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: V/105-23/2014. Készült: 2 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én, 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 22-én megtartott. alakuló ülés jegyzőkönyvéhez

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 22-én megtartott. alakuló ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 22-én megtartott alakuló ülés jegyzőkönyvéhez 109/2014.(X.22.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 110/2014.(X.22.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről:

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről: ! 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 3.-án a Községházán 13 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Antalné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 18 órakor megtartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testülete ülésének helye: Faluház (Nagykutas,

Részletesebben

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök Jegyzőkönyv Készült: 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, Alattyán Jelen vannak: Koczkás Gábor Budai Gábor Bárkányi Adrienn Ferencsik Gyula Józsáné Kovács Mónika

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-9/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor polgármester Baranyai Balázs képviselő

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 20-37 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Jelen voltak: Mlinkó

Részletesebben

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu Iktatószám: 76-6/2014./Önk. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pusztaottlaka Román Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének Szám: 789-13/2017/K 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 11. napján megtartott rendkívüli testületi ülése 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én, 18.00 órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve 140/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 17-én (Péntek) 16:00 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. október 17. Határozat:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János, Dr. Kárpáti

Részletesebben

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u.59. 10/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én 17. 00 órakor a Bezi

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6. M E G H Í V Ó

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6.   M E G H Í V Ó Bucsa Község Önkormányzata 5527. Bucsa, Kossuth tér 6. E-mail: bucsa@bucsa.hu M E G H Í V Ó nyilvános alakuló ülését 2014. október 20-án (hétfőn) 15 00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom. Az

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D-20-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Oroszi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 17 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása 1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.

Részletesebben

Szám: EPL/57/14/2014.

Szám: EPL/57/14/2014. EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/57/14/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének november 7-én tartott üléséről

Jegyzőkönyv Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének november 7-én tartott üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének 2014. november 7-én tartott üléséről 45/2014. képviselőtestületei határozat: szavazatszámláló ad hoc bizottság létrehozása 1 Jegyzőkönyv Készült: Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én 11.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 16/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u /2014. Jegyzőkönyv

Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u /2014. Jegyzőkönyv Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u. 12. 21./2014. Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27-én 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV

Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült 2010. október 06-án 17 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott

Részletesebben

10/ /2014. (X.21.) HATÁROZATA: Az Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága tagjainak megválasztására.

10/ /2014. (X.21.) HATÁROZATA: Az Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága tagjainak megválasztására. ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 10/2014. 2014. október 21-én megtartott ALAKULÓ ülése jegyzőkönyve, határozatainak mutatója. 88/2014.(X.21.) HATÁROZATA: Az ülés napirendi pontjainak elfogadására.

Részletesebben

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja.

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja. 11. számú Jegyzőkönyv Készült a Balatonszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 19-én 14,00 órakor a Községháza dísztermében (Balatonszentgyörgy, Berzsenyi D. u. 91.) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. március 12-én a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 12-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 12-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. január 12-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 1/2017. (I. 12.) NKt határozat 2/2017. (I. 12.) NKt határozat 3/2017. (I. 12.) NKt határozat

Részletesebben

Olvasásra olvasásra olvasásra

Olvasásra olvasásra olvasásra Apaj Község Önkormányzata 2345. Apaj, Fõ tér 2. Jegyzõkönyv Készült Apaj Község Képviselõ-testületének 2010. október 14-én megtartott ALAKULÓ ülésérõl Hozott határozatok: 89/2010.(X.14.) Kt.számú határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.020-18/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 2. napján

Részletesebben

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta.

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta. Alakuló ülés Szabó Tibor korelnök: Köszönti az alakuló ülésen megjelenteket. Megállapítja a határozatképességet Ismerteti az ülés meghívó szerinti javasolt napirendjét. 1./ Választási Bizottság tájékoztatója

Részletesebben

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének október 21-én tartott üléséről

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének október 21-én tartott üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének 2014. október 21-én tartott üléséről 27./2014.számú képviselőtestületi határozat: a polgármester programjának elfogadása 28./2014.számú képviselőtestületi

Részletesebben

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Szám: 01-96/2010-8 BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 2010. október 13. 9. számú jegyzőkönyv N a p i r e n d i p o n t o k : 1. A HVB elnökének tájékoztatója

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 180 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12. számú JEGYZŐKÖNYVE

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12. számú JEGYZŐKÖNYVE a Képviselő-testületének 12. számú JEGYZŐKÖNYVE 2014. október 21-én 17.00 órától 19,00 óráig megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014.10.21-én 17.00 órakor

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 22-én tartott, nyilvános, alakuló ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 22-én tartott, nyilvános, alakuló ülésének jegyzőkönyvéből. Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300 Fax: 52/557-302 E-mail: polgmhiv@hajduszob.hu Ikt. sz.: 21102-1/2014. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata

Részletesebben

8513 Mihalyhaza, Jokai u. 2. Tel./Fax.: 89/ MEGHtVO. Ertesitem, hogy a Kepviselo-testiilet

8513 Mihalyhaza, Jokai u. 2. Tel./Fax.: 89/ MEGHtVO. Ertesitem, hogy a Kepviselo-testiilet MifadCyfidza kozseg Onkormdnyzata 8513 Mihalyhaza, Jokai u. 2. E-mail: mihalvhaza@mail.globonet.hu Kepviselo-testiilet Tagjainak Hel vb en Tisztelt Kepviselo Asszony/Ur! Az illes helve: Miivelodesi Haz

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott alakuló ülésén.

Készült: Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott alakuló ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 584-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-34/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. Jegyzőkönyv Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Községháza Gilvánfa Az ülés ideje: 2014. október 22., 08.00 óra

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 8-án 9. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

Kulsovat Kozseg O nko r m an y z at a 9532 Kulsovat, Kossuth u. 70. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail.

Kulsovat Kozseg O nko r m an y z at a 9532 Kulsovat, Kossuth u. 70. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail. Kepviselo-testulet tagjainak H e 1 yb en Kulsovat Kozseg O nko r m an y z at a 9532 Kulsovat, Kossuth u. 70. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail.com Tisztelt Kepviselo Asszony/Ur!

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/ Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv: Készült Felsőtárkány Község Polgármesteri Hivatalának

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Német Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. március 14-én 10.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott alakuló üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. október 26-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. október 26-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről 1 JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. október 26-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 1/3/3/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 11-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2014. október 21-én 17 00 órai kezdettel megtartott alakuló képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház

Részletesebben

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Hozott határozatok: 153-155/2010. (X. 6.) Perkáta,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat 2006. október 16-án megtartott Alakuló Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öreg Iskola Az ülés kezdete: 18.00 óra Jelen

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 30. napján 10 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. október 20-án 14,00 órakor a művelődési ház nagytermében megtartott képviselő-testület alakuló üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Tisztelettel köszöntöm a

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 12-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újhartyán Község Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-án megtartott alakuló testületi üléséről. Helye: Újhartyán Polgármesteri Hivatal,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye: Révfülöp Általános

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének második félévi munkaterve

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének második félévi munkaterve Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. második félévi munkaterve Elfogadva: Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 202/2018. (VI. 27.) határozatával 2 AUGUSZTUS

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16,30 órakor tartott alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16,30 órakor tartott alakuló üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16,30 órakor tartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Kistolmács Jelen vannak: Birkás Zoltán polgármester,

Részletesebben

2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN

2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN JEGYZŐKÖNYV NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL Az ülés alkalmával a képviselő-testület az alábbi határozatokat fogadta el: 62/2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 399 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. október 21. napján megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Bodnár László polgármester Fotta Csaba Krausz Károly Csaba Sárközi

Részletesebben

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero. Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 1példányban

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Vámosszabadi Község Önkormányzat Jegyzőkönyv Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27-én (hétfő) 18.00 órakor tartott alakuló üléséről Az ülés helye: Vámosszabadi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről 170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Zvaráné Béres Mária polgármester. Maruzs Tamásné képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Zvaráné Béres Mária polgármester. Maruzs Tamásné képviselő 1 Határozat száma Tárgy 114/2010.(10.12.) Polgármester programjának elfogadása 115/2010.(10.12.) Polgármester tiszteletdíjának és költségtérítésének megállapítása 116/2010.(10.12.) Bizottság választása

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületének október 21-i üléséről órai kezdettel.

Jegyzőkönyv. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületének október 21-i üléséről órai kezdettel. Jegyzőkönyv Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-i üléséről 16.30 órai kezdettel. Jelen vannak: Pergő Margit Nyírő István Fülöp Attila Gerőfi Roland Héninger László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 138-8/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én (péntek) 14,00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D/17-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 16-án 17 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület hivatala 8482

Részletesebben