A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA"

Átírás

1 A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafi kája XXIV. évfolyam 7. szám szeptember 30. Több napon át tartó rendezvénysorozattal emékezett a város Kossuth Lajos 165 évvel ezelőtti ceglédi toborzóbeszédére. Az immár tizennyolcadik alkalommal megrendezett Kossuth Toborzóval kezdetét vette a szintén Kossuth Lajosról elnevezett emlékév is, amellyel Cegléd a várossá válásának 650 évfordulóját ünnepli. 165 évvel ezelőtt Cegléden kezdte toborzó körútját Kossuth Lajos, erre emlékeznek a városban minden szeptemberben, több napon át tartó ünnepségsorozattal. A fesztivál megnyitóján Földi László polgármester úgy fogalmazott: ez a ceglédiek saját ünnepe, akik büszkék lehetnek rá, hogy az egyik legnagyobb államférfi kétszer is járt a városban. Az ünnep pedig azért kell, hogy az emberek odafigyeljenek egymásra, és idejük, alkalmuk legyen, hogy arról beszélgessenek, ami igazán érdekli őket. Cegléd hagyományos őszi fesztiválján koncertek, gyermekprogramok és népművészeti vásár mellett számos kulturális program is kísérte a rendezvényt, többek között rendhagyó tárlatvezetést tartottak a Dobmúzeumban, a Duó Galéria pedig a város több mint húsz helyszínén tartott kiállítást. Az este pedig egy igazi zenei csemegével, Sárik Péter ceglédi születésű jazz-zongorista és Falusi Mariann énekesnő koncertjével nyílt meg a XVIII. Kossuth Toborzó ünnepségsorozat Cegléden. Gál József birkózó világbajnokról nevezték el a ceglédi sportcsarnokot; a névadó ünnepséget a XVIII. Kossuth Toborzó rendezvénysorozat egyik fontos eseményeként tartották Cegléden, amely a Birkózás Városa címet is elnyerte 2010-ben. Cegléd a birkózósport városa, a város számos kiválóságot adott Kossuth ünnep Cegléden ebben a sportágban, a 23 ceglédi olimpikon közül 7 birkózó volt, legutóbb például Lőrincz Tamás nyert ezüstérmet a londoni olimpián. A névadó Gál József ( ) Magyarország első birkózó világbajnoki címét nyerte 1950-ben. Cegléden született, és az egész sportpályafutása a városhoz kötötte, a Ceglédi Vasutas Sportegyesület versenyedzője volt. A világbajnok birkózó, Gál József születésének 95., halálának pedig 10. évfordulója alkalmából róla nevezik el az intézményt. Húszan lettek magyar állampolgárok a fesztivál ideje alatt a honosítási ünnepségen. A Gyergyói medencéből érkezett magyarok XVIII. Kossuth Toborzó rendezvénysorozat keretében tették le az állampolgári esküt Cegléden. Az ünnepségen a legmagasabb városi kitüntetést, a Cegléd Díszpolgára címet, valamint a Testvérvárosi Kapcsolatokért-díjat is átadták. A honosításra várókat és az ünneplőket Cegléd polgármestere köszöntötte, aki ezt követően felolvasta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes levelét, aki római tartózkodása miatt nem lehetett jelen az ünnepségen. A nemzet egységéért felelős miniszterelnök-helyettes a honosításra váró magyaroknak azt üzente: Elkötelezettségük ünnepélyes kinyilvánítása a nemzet közjogi egyesítésének jelentős állomásaként vonul majd be Cegléd történelmébe és a családi krónikákba. A gyergyószentmiklósi képviselő, Simon Katalin Emese úgy szólt az ünneplőkhöz: Ma is képesek vagyunk otthonról haza jönni, mert a haza határait maga a Jóisten bízta ránk, és ezt kötelességünk megőrizni. A honosítási ünnepségen tizenöt felnőtt vehette át az állampolgári oklevelet, többen kiskorú gyermekeik nevében is. Jákó János emléke és emberi nagysága előtt tisztelgett a város posztumusz díszpolgárrá avatásával, az elismerést családja vette át. Jákó János gyógyszerész 1956-ban a Forradalmi Bizottmány elnöke volt Cegléden. A forradalom leverése után kegyetlenül meghurcolták, családját megbélyegezték, haláláig nem tudta kiheverni az elszenvedett fizikai, és lelki sérüléseket. A Testvérvárosi Kapcsolatokért-díjat pedig Cegléd testvérvárosának, Mühldorfnak második polgármestere, Franz Walter Hanninger vehette át. A díjazott elmondta: a két település testvérvárosi kapcsolata jövőre lesz tíz éves, amit így együtt tudnak ünnepelni Cegléd fennállásának szintén jövőre elkövetkező 650 éves évfordulójával.

2 2 CEGLÉDI HÍRMONDÓ szeptember 30. Lőrincz Viktor bronzérmes Lőrincz Viktor bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 84 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság szeptember 21-ei verseny-napján. A tavalyi Európa-bajnoki harmadik 23 éves Lőrincz a vesztes nyolcaddöntője után a vigaszágon két szép győzelmet aratva jutott a helyosztóig, melyben a meglepetésre elődöntőig jutott finn Rami Hietaniemi várt rá. Előzetesen Struhács György szakágvezető nem akart jóslásokba bocsátkozni, annyit jegyzett csak meg, hogy Lőrincz nem esélytelenként lép majd szőnyegre. A találkozót mindkét birkózó nagy iramban kezdte, ám igazán megfogni sem tudták egymást az első percben. A mérkőzésvezető ekkor Lőrinczet ítélte meg aktívabbnak, így a finnt figyelmeztette, s neki kellett volna váltani, ám nem tudott, 2:20 percnél meg is kapta intését, mely után Lőrincz állásból akarta tovább folytatnia küzdelmet és fárasztani tovább ellenfelét. A fogáskeresés folytatódott, az eredmény pedig a szünetig nem változott. Az első menetben vitt taktika a második elején gyorsan kifizetődött, a finn ugyanis nem változtatott harcmodorán, s gyorsan megkapta második intését is, ami már 1-0- ás magyar vezetést eredményezett. Külső szemlélő számára nem tűnt úgy, hogy változott volna a meccs képe a folytatásban, mégis, egy perccel a vége előtt a magyart intették. A finn térdelést kért, majd kisebb huzavona után összefogta Lőrinczet, ám sokáig meg sem tudta mozdítani, majd ugyan kiemelte, ám dobása közben a magyar lefordult a fogásról, s a finn mögé került, ami egy pontot ért. Fél perc volt már csak hátra, s érezni lehetett, hogy Hietaniemi már minden erejét elfogyasztotta. Lőrincz végül simán megőrizte előnyét, s pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratva, megszerezte a bronzérmet. Az azeri elleni vesztes meccs után nagyon csalódott voltam, de sikerült túltennem magam rajta, s az edzőimmel megbeszéltük, hogy mit kell tennem a folytatásban, ezután pedig minden ellenfelemre sikerült ráerőltetnem az akaratomat - mondta a meccse után Lőrincz Viktor. Nagyon boldog vagyok, köszönöm a biztatást. Ezért érdemes csinálni ezt a sportágat. tette hozzá. Profi volt értékelte röviden Lőrincz Viktor teljesítményét Struhács György szövetségi kapitány. A ceglédi sportoló pályafutása első világbajnoki érmét szerezte meg, egyben a magyar csapat ötödik dobogós helyét ezen a vb-n. MTI 100 éves a Budai úti iskola Száz évét ünnepelte a Budai úti iskola augusztus 31-én. A centenárium alkalmából egész napos ünnepséget tartottak: főzőverseny, rendhagyó tanítási órák, úttörő korszak kiállítás, tanítók, tanárok s öregdiákok találkozója is várta azokat, akik együtt ünnepelték a tanyasi iskola száz esztendős fennállását. Szöveg és fotó: Szokolai

3 2013. szeptember 30. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 3 Bokrétaünnep a belső strandon Újabb mérföldkőhöz érkezett a társasági nyereségadóból megvalósuló beruházás a belső strandon: elkészült a létesítmény legmagasabb pontja, aminek kapcsán bokrétaünnepet tartottak az épülő Városi Uszodánál szeptember elején. A tervek szerint a ceglédiek már karácsony környékén birtokba vehetik a beruházás első ütemének eredményét, ami egy új, korszerű belső uszodát takar. A bokréta avató ünnepségen megjelent Földi László polgármester és országgyűlési képviselő, Dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Istenes István, az építtető ZÁÉV Zrt. igazgatója, valamint Dr. Beck György, a Magyar Vízilabda Szövetség alelnöke is. Földi László történelmi jelentőségűnek tartja a belső stranddal kapcsolatos beruházást, mely a kormány által lehetővé tett, a vállalkozások által felajánlott, látványsportágaknak szánt társasági A Vízilabda Szövetség elnöke úgy fogalmazott: ezzel nem csak a sportot, de az ország egészségének fejlődését is szolgálják és az lesz az egész uszodaépítés sorozatnak a vége, hogy egészségesebbé válik az egész ország. Úgy gondolom, hogy Cegléden az uszoda a pólósok által is használatba kerül, de további vízisportágaknak is otthont adhat és egészségügyi központtá fog válni. Minden gyerek meg fog tanulni úszni, ez az alapműveltség része ez az én időmben sajnos nem így volt illetve aki rendszeresen fog ide járni közönség úszni, az kevesebbet fog ceglédi patikába járni. mondta Kemény Dénes, aki személyes történettel zárta mondandóját: a ceglédi medencében játszott az édesapja, játszott ő maga, a nagy fia, s a most hét esztendős fia pedig már az új medencében fog. Istenes István arról tájékoztatott, hogy május közepén kezdték meg a munkálatokat, aminek eredményeképpen az építkezés során sikerült átalakítani a nyolcvan évvel ezelőtti strandot úgy, hogy kivitelezés első ütemében a teljes talaj- és közműcsere megvalósult, az öltözők és lelátó is megújult, beleértve természetesen a medencéket is. A kivitelező cég igazgatója megköszönte minden vállalkozónak az együttműködést, akik között több ceglédi is volt. Dr. Beck György, a Vízilabda Szövetség alelnöke elmondta: bízik benne, hogy az új uszoda megépülésével a sportág következő generációja Cegléden marad amihez mostantól minden feltétel adott. Városunk díszpolgára a beruházás egyik motorjaként hozzátette: a szakosztályba egyre több gyerek jelentkezik, idén nyereségadóból jöhetett létre, s melyhez az önkormányzat is nagy részben hozzájárult. Megnyitó beszéde végén a polgármester megköszönte mindazok munkáját, akik hozzájárultak az egykori belső strand átalakulásához. Bízom benne hogy decemberre a Jézuska meghozhatja az uszodát a ceglédieknek. Kívánom hogy szolgálja ne csak a vízilabda sportot, hanem szolgálja mindazokat a ceglédieket, környékbelieket, akik idejönnek az uszodába. zárta gondolatait az országgyűlési képviselő. Dr. Kemény Dénes elmondta: a Ceglédi Uszoda egyike a már folyamatban lévő beruházásoknak, hiszen a társasági nyereségadóknak a látványsportokba való támogatásának köszönhetően jelenleg az országban tizenhárom uszoda építésén vagy felújításán dolgoznak. az e havi bajnokságban hét ceglédi csapat indult. A beruházás második ütemében az uszoda fedetté válik, továbbá egy edzőterem és sportolói szálloda is fog épülni a létesítmény helyén. A beszédet tartók mellett Horváth József, a CVSE elnöke és Józsa Zoltán, a Vízilabda Szakosztály vezetője helyezték el a szalagokat arra a jelképes bokrétára, mely az eddig elkészült legmagasabb pontot díszíti. Szöveg és fotó: Szokolai Attila

4 4 CEGLÉDI HÍRMONDÓ szeptember 30. Fotók: Szokolai Attila

5 2013. szeptember 30. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 5 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Cegléd Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a nyári ülésszünetben július 9-én, 22-én, augusztus 15-én három rendkívüli ülést, szeptember 19-én pedig munkaterv szerinti ülést tartott: A július 9-ei rendkívüli ülés egyetlen napirendje a Városi Strandfürdő (Köztársaság út 14/A.) társasági adókedvezményből megvalósuló beruházásról szóló 55/2012. (III. 22.) Ök. határozat módosítása volt, melynek értelmében a beruházás üzembe helyezését követő 30 napon belül a Magyar Állam javára az ingatlan-nyilvántartásba CVSE által igénybe vett adókedvezmény (legfeljebb Ft) mértékig terjedő jelzálogjog kerül bejegyzésre, tizenöt év időtartamra. A július 22-ei rendkívüli ülésen a VII. számú házi gyermekorvosi körzet betöltésére kiírt pályázat elbírálása volt napirenden, melynek eredményeként dr. Sivók Ágnes csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos nyerte el a körzet területi kötelezettséggel történő ellátását. A doktornő szeptember 1-jén megkezdte rendelését a körzet Kárpáti Aurél utcai rendelőjében. Az augusztus 15-ei ülésen Martonvásár és Tordas ÖKOVÍZ Kft-ben lévő üzletrészének megvásárlásáról határozott a Képviselő-testület. Jogszabályi változások nyomán óvodai alkalmazotti álláshelyek átcsoportosítására és átminősítésére került sor, melynek célja az, hogy szeptember 1-jétől finanszírozott legyen, illetve maradjon a legtöbb nevelő munkát segítő feladatkörben foglalkoztatott személyzet bére. A XIV. számú felnőtt háziorvosi körzet orvosának, dr. Oláh Csabának váratlan halála miatt önkormányzati intézkedést igényelt a körzet helyettesítéssel történő ellátása. Törvényi kötelezettsége az érintett önkormányzatoknak a megyei tankerület intézményének elhelyezése. A Malom tér 3. szám alatti ingatlan ilyen célú hasznosítási jogának megszerzése érdekében haszonkölcsön szerződés megkötéséről határozott a testület, az épületet használó DPMTISZK Dél-Pest Megyei Térségi Integrált Szakképző Központ Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. végelszámolójának közreműködésével. Döntött a testület a gyermekétkeztetés önkormányzati feladatkörébe tartozó kérdésben, a Dózsa Kollégium konyhájának saját hatáskörben történő működtetéséről és az étteremmel nem rendelkező Kossuth Gimnázium tanulóinak ottani étkeztetéséről. Végül döntött a testület arról, hogy a évi CXVIII törvény 1. melléklet 625. sorában szereplő Cegléd belterület, 9505/2. hrsz-ú, valamint a 626. sorában szereplő Cegléd belterület, hrsz-ú, ingatlant tulajdonába kívánja venni. A II. félév első tervezett ülésén, szeptember 19-én rendeletek születettek a évi költségvetés módosításáról, a Lakások és helyiségek bérletéről szóló rendelet módosításáról, valamint január 1-jei hatállyal a fizető parkolók előírásairól szóló rendelet módosításáról. Az önkormányzat tulajdonában lévő gazdálkodó szervezetek beszámoltak üzleti tervük I. félévi teljesítéséről. Beszámolókat tárgyalt meg a Testület az Önkormányzat I. félévi gazdálkodásáról, II. negyedévi pénzügyi helyzetéről, valamint áttekintette idei költségvetését. A Képviselőtestület nem járult hozzá a Cegléd 2027 kötvényre vonatkozó EUR-ra történő konvertálás lehetőségével. Módosításra került a évi közbeszerzési terv is. Az ÖKOVÍZ Kft. tevékenységeit érintő döntések keretében: határozat született Gyúró község üzletrészének megvásárolásáról, a Kft. hulladékudvarnak helyt adó ingatlanának tulajdon- és területrendezéséről, valamint hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződések törvényi feltételek hiányában történő felmondásáról. A Kft. december 31-ig tudja a közszolgáltatást ellátni a hulladékról szóló törvényben előírt engedély nélkül. Bár az engedély beszerzése folyamatban van, a szerződés július 31. után történő felmondására törvény kötelezi az önkormányzatot. A Képviselő-testület módosította II. félévi munkatervét, és legkésőbb az októberi ülésnapra ütemezte át a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szeptemberre tervezett napirendjeit. Személyi kérdések tárgykörben a Képviselő-testület megyei kitüntetésekre adományozására tett javaslatot, továbbá lakások szolgálati jelleggel történő bérbeadásáról határozott zárt ülés keretében. Pályázatot hirdet a Testület a január 1-jétől önkormányzati fenntartásban működő Kossuth Múzeum igazgatói feladatkörére. A Múzeum 300 e Ft költségvetési támogatásban részesült pályázati támogatásból megvalósuló, Téglákba vésett történelem. A ceglédi fogolytábor története és téglafalainak felirata. című új kiadványa megjelentetéséhez. A fenntartó kérelmére a Képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy a városban működő zeneiskola az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, a gimnázium pedig Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium egyedi elnevezést kapja. A Ceglédi tanyavilág hagyományos értékek új lehetőségek tárgyú, a Tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére beszerzett 2 db napkollektoros aszaló-berendezés, és egy darab mobilkemence vásárlása 9 e Ft-tal kevesebb pályázati támogatást igényelt, mely különbözet felhasználásáról a Képviselő-testület lemondott. A VÁRVAG Nonprofit Kft. feladatkörében: döntésmódosítás született a Cegléd, Bürgeház dűlő, és Budai út LEDES közvilágítás bővítését az EDF DÉMÁSZ Zrt. saját finanszírozásában történő megépítéséről. A beruházás értéke, Ft +ÁFA, mely összeget 5 évre (60 hónapra) havi Ft + ÁFA összegben beépíti a szolgáltató a közvilágítás karbantartási számláiba október 1-jétől február 28-ig terjedő időtartamra a Budapest Környéki Törvényszék bérbe veszi Rákóczi út 17. szám alatti volt Nőtlen Tiszti Szálló megnevezésű ingatlan felújítandó első és második emeletét. Értékesítésre kijelölt földterületek pályáztatásáról döntött a Testület. A felhívás egyebek közt közzétételre kerül a honlapon. Döntés született az V. számú felnőtt háziorvosi körzetet (Kossuth F. u. 17.) praxiselidegenítés után november 1-jétől ellátó orvos személyéről. Dr. Szentesi András nyugdíjba vonulása után dr. Tamás Lászlóval köt az önkormányzat területi ellátási kötelezettségről szóló megállapodást. A XIV. számú felnőtt háziorvosi körzet állandó helyettesítését keddi napok kivételével dr. Komonyi Éva egyéni vállalkozó, keddenként pedig a VITA-Med 99 Bt. alkalmazott orvosa, dr. Vágó Zsuzsa fogja október 1-jétől a körzet rendelőjében ellátni. A további döntések egyedi beadványok nyomán, vagy az ülésvezetéshez kapcsolódóan születtek. ***** Aki a fenti nyilvános ülésekről több információt igényel, a önkormányzati honlapon, vagy a városi könyvtárban megtalálja a nyilvános ülésről készült jegyzőkönyvet és a napirendekhez tartozó előterjesztéseket. Önkormányzati Iroda

6 6 CEGLÉDI HÍRMONDÓ szeptember 30. Cegléd Város Önkormányzata 22/2013. (IX. 26.) önkormányzati rendelete Cegléd Város Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló 5/2013. (II. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 111. (1) és (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. (1) Cegléd Város Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló 5/2013. (II. 21.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) 5. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az Önkormányzat összesített évi költségvetésének bevételi főösszegét forrásonkénti és intézményenkénti bontásban e Ft-ban az 1. melléklet tartalmazza. (2) Az Ör. 5. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A kiadási főösszeg az 1. melléklet szerint összesen e Ft. (3) Az Ör. 5. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) A bevételek és kiadások pénzügyi műveletekkel korrigált összege e Ft, az 1. és a 3. melléklet szerint. 2. (1) Az Ör. 6. (1a) bekezdés a) felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép: (1a) Működési bevételek előirányzata e Ft: b) c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: c) központi költségvetési támogatások e Ft: c) ca) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: ca) kötelező feladat e Ft 3. (1) Az Ör. 7. (1a) bekezdés a) felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép: (1a) Működési kiadások előirányzatai e Ft: b) a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: a) személyi juttatás e Ft: c) aa) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: aa) kötelező feladat e Ft d) b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: b) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó e Ft: e) ba) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: ba) kötelező feladat e Ft f) c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: c) dologi kiadások e Ft: g) ca) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: ca) kötelező feladat e Ft h) e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: e) egyéb működési célú kiadások e Ft: i) ea) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: ea) kötelező vállalt feladat e Ft j) g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: g) általános tartalék e Ft: k) ga) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: ga) kötelező feladat e Ft (2) Az Ör. 7. (1b) bekezdés a) felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép: (1b) Felhalmozási kiadások előirányzatai e Ft: b) a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: a) beruházás e Ft: c) aa) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: aa) kötelező feladat e Ft d) b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: b) felújítás e Ft: e) ba) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: ba) kötelező feladat e Ft f) e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: e) hiteltörlesztés e Ft: g) ea) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: ea) kötelező feladat e Ft 4. (1) Az Ör. 8. (1) bekezdés a) felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az Önkormányzat működési kiadása a 2. és a 3. melléklet szerint e Ft: b) a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: a) személyi juttatás e Ft: c) aa) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: aa) kötelező feladat e Ft d) b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: b) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó e Ft: e) ba) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: ba) kötelező feladat e Ft f) d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: d) egyéb működési célú kiadások e Ft: g) da) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: da) kötelező feladat e Ft 5. (1) Az Ör. 9. (1) bekezdés a) c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: c) dologi kiadások e Ft: b) ca) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: ca) kötelező feladat e Ft c) d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: d) dologi kiadások e Ft: d) da) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: da) kötelező feladat e Ft 6. (1) Az Ör. 10. (2) bekezdés a) felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az önkormányzati összesített beruházási kiadások összege e Ft, a 3. és a 15. melléklet szerint: b) b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: b) Intézmények e Ft: c) ba) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: ba) kötelező feladat e Ft (2) Az önkormányzati összesített felújítási kiadások összege e Ft, a 3. és a 16. melléklet szerint: d) b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: b) Intézmények e Ft: e) ba) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: ba) kötelező feladat e Ft 7. (1) Az Ör. 11. (2) bekezdés a) felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Általános tartalék e Ft: b) a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: a) kötelező feladat e Ft

7 2013. szeptember 30. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 7 8. Az Ör. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 9. Az Ör. 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép. 10. Az Ör. 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép. 11. Az Ör. 5. melléklete helyébe a 4. melléklet lép. 12. Az Ör. 6. melléklete helyébe az 5. melléklet lép. 13. Az Ör. 7. melléklete helyébe a 6. melléklet lép. 14. Az Ör. 8. melléklete helyébe a 7. melléklet lép. 15. Az Ör. 11. melléklete helyébe a 8. melléklet lép. 16. Az Ör. 12. melléklete helyébe a 9. melléklet lép. 17. Az Ör. 13. melléklete helyébe a 10. melléklet lép. 18. Az Ör. 14. melléklete helyébe a 11. melléklet lép. 19. Az Ör. 15. melléklete helyébe a 12. melléklet lép. Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló évi I. törvény 48. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A fizető parkolók előírásairól szóló 13/1999. (V. 1.) rendelet (a továbbiakban: Ör.) 1. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Cegléd Város Önkormányzata a fizető parkolók üzemeltetésével kapcsolatos feladatok ellátását január 1-jétől átadja a VÁRVAG Nonprofit Kft-nek. 2. (1) Az Ör.) 2. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az üzemeltető a parkolóhelyen táblával köteles jelezni a szolgáltatás megvásárlásának módját. A szolgáltatás megvásárlása 20. Az Ör. 16. melléklete helyébe a 13. melléklet lép. 21. Az Ör. 25. melléklete helyébe a 14. melléklet lép. 22. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Ez a rendelet a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján, 2 napra történő kifüggesztéssel kerül kihirdetésre. Dr. Diósgyőri Gitta sk. Földi László sk. jegyző polgármester *A rendeletben hivatkozott mellékletek terjedelmi okokból a rendeletkeresőjében, valamint a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzői titkárságán tekinthetők meg. Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a fizető parkolók előírásairól szóló 13/1999. (V. 1.) Ök. rendelet módosításáról Anyakönyvi statisztika SZÜLETÉSEK: 2013 augusztusában Celgéden összesen 121 gyermek született, melyből 29 gyermek volt ceglédi. A ceglédi gyermekek közül 14 a fiú és 15 a leány. A legkedveltebb fiú név a József, a legkedveltebb leány név a Melodi volt. HALÁLESETEK: 2013 augusztusában Cegléden összesen 111 halálesete történt, melyből 44-en voltak ceglédi lakosok. A ceglédi elhunytak közül 20 volt a férfi és 24 a nő. HÁZASSÁGKÖTÉS: 2013 augusztusában összesen 23 házasságkötés történt, melyből 19 pár volt ceglédi. a) parkoló-automata igénybevételével, b) kézi díjszedéssel, valamint c) helyhez nem kötött módon, távközlési eszköz, digitális eszköz vagy más információtechnológiai eszköz segítségével elért elektronikus értékesítő rendszeren keresztül (pl. mobiltelefonos fizetéssel) történhet. (2) Az Ör. 2. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) A fizető parkolóban használatos díjtarifákat az éves költségvetési koncepció készítését megelőzően a Gazdasági Bizottság felülvizsgálja, és javaslatot tesz a Képviselőtestületnek a díj mértékére. (3) Az Ör. 2. (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (6) A Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvényben meghatározott munkaszüneti és ünnepnapokon a fizető parkolóban díj nem szedhető. 3. Az Ör. 6. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) Üzemeltető: a 100 %-ban önkormányzati tulajdonban lévő VÁRVAG Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft., akivel Cegléd Város Önkormányzata a fizető parkolók üzemeltetésére irányuló közszolgáltatás ellátására szerződést köt. 4. Hatályát veszti az Ör. 1. (3) bekezdése. 5. (1) Ez a rendelet január 1-jén lép hatályba, és január 2-án hatályát veszti. (2) A rendelet a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján, 2 napra történő kifüggesztéssel kerül kihirdetésre. Dr. Diósgyőri Gitta s.k. jegyző Közmeghallgatás Földi László s.k. polgármester Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 193/2013. (VI. 27.) Ök. határozattal elfogadott II. félévi munkaterve alapján október 24-én, csütörtökön, 15:00 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁST TART a Városháza Dísztermében, melyre Cegléd város lakosságát tisztelettel meghívom! A bemutatkozást követő felszólalásra személyenként legfeljebb 5 perc áll rendelkezésre. Kérem, hogy az időkorlátra való tekintettel, lehetőleg írásban is nyújtsák be választ igénylő hozzászólásukat. Kérem továbbá, hogy egyedi hatósági ügyeket, illetve személyes érintettséget mellőzve, kizárólag közérdekű problémákkal készüljenek. Földi László polgármester

8 8 CEGLÉDI HÍRMONDÓ szeptember 30. Cegléd Város Önkormányzata 24/2013. (IX. 26.) önkormányzati rendelete* a lakások és helyiségek bérletéről szóló 23/2009. (V. 28.) KT. rendelet módosításáról Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egységes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 3. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 23/2009.(V. 28.) KT. rendelet (a továbbiakban: Ör.) 3. (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: a) Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) dönt aa) a lakás közérdekű célú bérbeadásáról ab) a helység közérdekű célú bérbeadásáról 2. Az Ör. 6. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (3) Megüresedett lakás esetén a lakásbérleti jogviszony kezdete a 3. (1) bekezdése szerinti bérbeadó döntésében megállapított időpont. 3. Az Ör. 8. (2) bekezdése az alábbi e) ponttal egészül ki: e) aki igazolja, hogy nincs ea) a szolgáltatók felé közüzemi díj eb) a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal felé egyéb, és ec) a Hasznosító felé korábbi bérleti, használati és közüzemi díj tartozása. 4. Az Ör. 10. (1) bekezdése az alábbi d) ponttal egészül ki: LAKOSSÁGI TAJÉKOZTATÓ d) aki igazolja, hogy nincs da) a szolgáltatók felé közüzemi díj db) a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal felé egyéb, és dc) a Hasznosító felé korábbi bérleti, használati és közüzemi díj tartozása. 5. Az Ör. 11. (3) bekezdése Helyébe a következő rendelkezés lép: (3) A zárt borítékban, bizalmasan kezelt pályázatot csak a tárgyalás megkezdésekor a pályázat kiírója vagy az általa meghatalmazott személy, valamint az ajánlattevő vagy a meghatalmazottja előtt kell felbontani és ismertetni. A pályázó távolléte nem akadálya a pályázat felbontásának. 6. Az Ör. 12. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Közérdekű célú elhelyezés biztosítható annak, aki Cegléd városban a) közfeladatot ellátó szervnél, intézménynél munkavégzésre irányuló jogviszonyban, közszolgálati tisztviselői, kormánytisztviselői, illetve közalkalmazotti jogviszonyban áll és kérelmét a munkáltatója javasolja b) közfeladatot egyéni vállalkozóként, gazdasági társaság ügyvezetőjeként, munkaviszonyban álló alkalmazottjaként lát el. 7. Az Ör. 13. (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (6) a bérleti szerződés legkorábban akkor köthető meg, amikor a pályázat nyertese igazolja a) Széchenyi terv lakásprogramja alapján bérbe adott lakás esetén, hogy a 8. (2) bekezdésének b) pontja alapján vállalt előtakarékossági szerződést megkötötte b) nem szociális rászorultság alapján bérbe Cegléd Város Önkormányzata tájékoztatja az érintetteket, hogy október 1-jétől a XIV. számú felnőtt háziorvosi körzet betegeit a körzet rendelőjében (Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/A.) tartós helyettesként két orvos látja el: DR. KOMONYI ÉVA Rendelési idő: Hétfő Kedd: - Szerda: Csütörtök: 8-12 Péntek: 8-12 DR. VÁGÓ ZSUZSA Rendelési idő: Kedd: 8-12 A rendelő jelenleg még működő (53) telefonszáma megváltozik, kérjük, figyeljék a hirdetményeket! adott lakás esetén befizette a Hasznosítónak 11. (4) bekezdése a) pontja alapján vállalt óvadékot. 8. Az Ör a helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A bérlő a bérleti jogviszony időtartama alatt köteles gondoskodni: a) a lakásbérleti, különszolgáltatási és közüzemi díj fizetéséről, b) a Hasznosító haladéktalan értesítéséről a 30 napot meghaladó közüzemi díjhátralékról. (2) A bérlő és a vele együtt lakó a bérleti jogviszony időtartama alatt köteles gondoskodni a lakás tisztántartásáról, továbbá olyan magatartás tanúsításáról, hogy a lakásban, társasházi lakás esetén az épületben, annak berendezésében kár ne keletkezzen. (3) A Hasznosító szükség szerint, de évente legalább egyszer köteles ellenőrizni a lakás rendeltetésszerű használatát és a bérlőt terhelő kötelezettségének teljesítését. Az ellenőrzésről jegyzőkönyvet kell készíteni. 9. (1) Az Ör a az alábbi (7) bekezdéssel egészül ki: (7) A helység közérdekű célú bérbeadása esetén a Képviselő-testület a közérdekű feladatot ellátó írásbeli kérelmére dönt. 10. Az Ör. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 11. Az Ör. 3. melléklete helyébe a 2. melléklet lép. 12. Az Ör. 3/A. melléklete helyébe a 3. melléklet lép. 13. Az Ör. 3/B. melléklete helyébe a 4. melléklet lép. 14. Az Ör. 5. melléklete az 5. melléklet szerint módosul. 15. Hatályát veszti az Ör. 8. (3) bekezdés c) pontja. 16. (1) Ez a rendelet a október 1-jén lép hatályba és október 2-án hatályát veszti. (2) Ez a rendelet a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján 2 napra történő kifüggesztéssel kerül kihirdetésre. Dr. Diósgyőri Gitta sk. Földi László sk. jegyző polgármester *A rendeletben hivatkozott mellékletek terjedelmi okokból a rendeletkeresőjében, valamint a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzői titkárságán tekinthetők meg.

9 2013. szeptember 30. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 9 A védőoltásokkal kapcsolatos alaptalan félelmekről A 21. század embere számára talán már feledésbe merült, hogy a védőoltások bevezetése forradalmi módon változtatta meg az életkilátásokat, csökkentette a gyermekhalandóságot és növelte a születéskor várható élettartamot. Magyarországon a több évtizede működő, évente felülvizsgált és aktualizált védőoltási rendszernek köszönhetően számos, korábban halálos betegség (járványos gyermekbénulás, feketehimlő) eltűnt, más betegségek (kanyaró, torokgyík, rubeola, stb.) gyakorisága pedig nagyságrendekkel alacsonyabb, mint a kevésbé szigorú védőoltási rendszert alkalmazó országokban. A védőoltások gyakran saját sikereik áldozatává válnak, hiszen mind a lakosság, mind az orvosok tudatából fokozatosan kikopik az adott betegséggel szembeni félelem. Gyakran ennek helyét a védőoltások mellékhatásaival kapcsolatos alaptalan félelmek veszik át. A mai modern védőoltások biztonságosak és beadásuk összehasonlíthatatlanul kevesebb kellemetlenséggel jár, mint magának a betegségnek az átvészelése. Az oltások hatásosságát és biztonságosságát gyakran több tízezer emberen vizsgálják, a minőség biztosításáért pedig a gyártóktól független hatóságok felelnek, a követelmények rendkívül szigorúak. Hazánkban az aktuális védőoltási rendet szakmai bizottság állítja össze Tájékoztató Cegléd Város Önkormányzata tájékoztatja az érintetteket, hogy szeptember 1-jétől a VII. számú házi gyermekorvosi körzet betegeit dr. Mohos Imre nyugdíjazása következtében dr. Sivók Ágnes csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos látja el. A körzet ellátási területe, rendelőhelyisége (Cegléd, Kárpáti Aurél u. 9.) és más elérhetőségei nem változtak! a rendelkezésre álló valamennyi klinikai vizsgálati eredmény, valamint az aktuális járványügyi helyzet figyelembe vételével. Egy-egy kutatás eredményéből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, az eredmények összehasonlítása, szintézise elengedhetetlen. Felelős szülőként a védőoltások által megelőzhető betegségek következményeit is mérlegelni kell. Az egyik leggyakrabban támadott, úgynevezett Engerix-B védőoltás a Hepatitis B vírus fertőzés megelőzésére szolgál, amely világszerte az egyik legelterjedtebb betegség. A világon 350 millióra becsülik a fertőzöttek számát és évente egymillió ember hal meg a fertőzés következtében. A klinikai kép a tünetmentes fertőzéstől az esetek kétharmadánál jellemző a májgyulladáson át a májrákig terjed. A tünetmentes fertőzés és a heveny májgyulladás általában gyógyul, utóbbi az esetek 1%-ában halálozással jár, 10%-ában krónikussá válik. A krónikus betegség kevés tünettel járó, évekig tartó enyhe betegség, 10-30%-ban májcirrózisba torkollik, amely rákos betegséggé alakulhat. A vírust a vér és testnedvek, nyál, ondó, hüvelyváladék terjesztik. Gyakran szexuális úton terjed, de mivel küzdősportok során szerzett sérülések, közös borotva, fogkefe, Pályázat Cegléd Város Önkormányzata pályázatot hirdet a fenntartásában működő Kossuth Múzeum január 1-jétől betölthető igazgatói állására. A pályázati felhívás október 21-én jelenik meg Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal honlapján: kozigallas.gov.hu Értesítés munkarend változásáról Értesítem a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal (Hivatal) ügyfeleit, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvény 102. (1) bekezdése szerint október 23. és november 1. munkaszüneti nap, ezért - október 23-án, szerdán, és - november 1-jén, pénteken A HIVATAL ZÁRVA TART. Dr. Diósgyőri Gitta jegyző törülköző használata, tetoválás, akupunktúra, testékszerek felhelyezése is átviheti a fertőzést, nyilvánvaló a tizenéves korosztály fokozott veszélyeztetettsége. A vírust 100%- os biztonsággal kiirtó gyógyszer nem létezik, ezért különösen jelentős, hogy a védőoltással %-os védettség szerezhető. A védőoltások visszautasítása a fertőző megbetegedések előfordulásának emelkedésével járhat együtt, mely egyaránt káros az egyén és a társadalom számára is. A fentiek miatt Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve arra biztatja a felelősségteljes szülőket, hogy hiteles forrásokból tájékozódjanak, higgyenek a tudományos és megalapozott tényeknek, valamint kellő kritikával olvassanak minden védőoltással kapcsolatos internetes bejegyzést. Összeállította: Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Járványügyi Osztály **** Felhasznált irodalom: Dr. Kaló Z. és mtsai: Value of vaccine A védőoltás érték program Fehér Könyve. IME IX. évfolyam 1. szám, Dr. Telegdy L.: A vírushepatitisek epidemiológiája, diagnosztikája és kezelési lehetősége. Hippocrates VII. évf. 2. szám, Ferenci T.: Védőoltásokról a tények alapján. C A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Megjelenik a képviselõ-testületi ülést követő második hét hétfői napján példányban. Lapzárta: a megjelenést megelőző hétfő 12 óra. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Felelős kiadó: Apáti Bt Cegléd, Kazinczy u. 44. Főszerkesztő: Dr. Diósgyőri Gitta jegyző Levélcím: 2701 Cegléd, Pf.85. HU ISSN Nyomdai munkák: Terjeszti a Nagy László Lázár rajza

10 10 CEGLÉDI HÍRMONDÓ szeptember 30. L o m t a l a n í t á s Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy Társaságunk őszén lomtalanítást szervez Cegléd Város, hulladékkezelési közszolgáltatással ellátott területein. Lomtalanítással kapcsolatos tudnivalók: Lom: az a darabos háztartási hulladék, mely mérete miatt nem fér a közszolgáltatáshoz rendszeresített hulladékgyűjtő edénybe (kukába). (pl.: berendezési tárgyak, bútorok, textíliák stb.) Teendő: Az elszállításra szánt lomot, a megadott napon reggel 7:00 óráig az ingatlanok elé szíveskedjenek kihelyezni, mert a hulladékgyűjtő gépjármű elhaladása esetén a később kihelyezett lomot nem áll módunkban elszállítani! A közterületek tisztaságának megőrzése érdekében a szóródó anyagokat zsákban, dobozban szíveskedjenek kihelyezni ingatlanaik elé! Lomtalanítási időpontok: I. körzet: október 08. (kedd) körzet határ: Harcsa u. Közép út Pesti út mindkét oldala Rákóczi út mindkét oldala vasútvonal által határolt terület II. körzet: október 9. (szerda) körzet határ: Rákóczi úttól keletre eső terület Szabadság tér Bercsényi út mindkét oldala Malom tér Molnár u. mindkét oldala Csengeri u. mindkét oldala Csengeri szél által határolt terület, valamint a Bede, Szűcs telep, Kernács telep, Intézet dűlő III. körzet: október 10. (csütörtök) körzet határ: Pesti úttól délre eső terület Kossuth tér Szív u. mindkét oldala Kőrösi út mindkét oldala Gerje patak által határolt terület, valamint a Gerje telep, Oncsa telep IV. körzet: október 11. (péntek) körzet határ: Bercsényi úttól délre eső terület Molnár u.-tól délre eső terület Akácos u. Szív u.-tól keletre eső terület Kőrösi úttól keletre eső terület Gerje patak által határolt terület, Külső-Budai út, valamint Öregszőlő I. körzet utcajegyzék: Almás u., Árok u., Bajza u., Bársony u., Berda J. u., Borház u., Borona u., Botond u., Budai út (Harcsa u.-ig), Citera u., Csákány u., Csalogány u., Csengettyűs u., Cserepes u., Csíz u., Csörgő u., Diófa köz, Diófa u., Egres köz, Ezerjó u., Fecske köz, Fecske u., Fehér u., Felszegi út, Furulya u., Füzér u., Gimnázium u., Görbe u., Gubody u., Harang köz, Harang u., Harcsa u., Hársfa u., Hold u., Horgász u., Ilona u., Jászberényi út (Felüljáróig), József A. u., József u., Kadar u., Kárpáti Aurél u., Kender u., Kenderföld u., Kisösszekötő út, Kosárfalu u., Kossuth Ferenc u., Kökény u., Könyök u., Közép u., Külső-kátai út (Vasútig), Levél köz, Liliom u., Lugas köz, Madarász u., Magyar u., Malomtó szél, Mária u., Mező u., Mozdony u., Muskotály u., Múzeum u., Nagykátai út, Nefelejcs u., Népdal u., Nótás köz, Nótás u., Nyárfa u., Öreghegyi út (Közép útig), Összekötő út, Páva u., Pesti út (Közép útig), Rákóczi út végig és (15,17,19/a,19/b,19/c,37,39,41,43,47,49 házszámok is), Reggel u., Retek u., Rostély u., Rozmaring u., Sárkány u., Sorház u., Sövény u., Szárcsa u., Széchenyi út (Felszegi út Rákóczi út között), Szekér u., Szent György tér, Szent Imre Herceg u., Szirom u., Szőlő u., Szövetkezet u., Szövetség u. (Jászberényi úttól Rákóczi útig), Táncsics Mihály u. (Jászberényi úttól Rákóczi útig), Tárogató u., Tavasz u., Téglagyár u., Teleki u. (Szt. Imre h. u.-tól Rákóczi útig), Vadrózsa u., Vécsey u., Venyige köz, Világ szél, Világ u., Virág u. II. körzet utcajegyzék: Ady Endre u., Akasztó szél ( Molnár u.-tól a kórház felé), Alszegi út ( Bercsényi u.-tól kórház felé), Árpa u., Aszaló u., Baross u., Bástya u., Batthyány u., Bede szél, Bede u., Béke tér, Béke u., Bem u., Bercsényi út, Bokréta u., Borz u., Búvár u., Búzavirág u., Csatorna u., Csengeri szél, Csengeri u., Czigle tér, Dália u., Daráló u., Darázs u., Deák u., Dobó u., Dohány u. (Vasútig), Dugovics u., Eper u., Esze Tamás u., Fáy András u., Fegyver u., Fogoly u., Folyó u. (Molnár u.-tól a kórház felé), Fűtőház u., Fűzfa u., Gereblye u., Géza u., Gólya u., Gyopár u., Gyöngyvirág u., Hajnal u., Határ u., Illés u., Jókai u., Juhász Gyula u., Kalász u., Kálmán u., Kálvária u., Kasza u., Kaszárnya szél, Kékkő u., Kép u., Kernács telep, Kéve u., Kéz u., Kinizsi u., Kisfaludy u., Kishíd u., Klapka György u., Kovács u., Köd u., Kölcsey tér, Köztársaság u., Köztes u., Külső-Törteli út, Lachner György u., Lázár Vilmos u., Lovász u., Lövész u., Lövész-köz, Lövölde u., Malom tér, Malom u., Méhész u., Mérleg u., Molnár köz, Molnár u., Nád u., Népkör u., Nyír u., Nyitó u., Orgona u., Oroszlán u., Pacsirta u., Patak u., Perc u., Pince u., Pipacs u., Posta dűlő, Présház u., Puskaporos u., Puttony u., Rigó u., Rózsa u., Rövid u., Sáfrány u., Sajtó u. (Bercsényi úttól Kinizsi u.-ig),

11 2013. szeptember 30. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 11 Sas u., Só u., Süveg u., Szabadság tér, Szabadság u., Szállás u., Szarka u., Széchenyi út (Rákóczi út Szolnoki út között), Szelei u., Szép u., Szilva u., Szolnoki út, Szoros u., Szövetség u. (Rákóczi úttól Köztársaság u.-ig), Szunyog u., Szüret u., Tabán u., Táncsics Mihály u. (Rákóczi úttól Juhász Gyula u.-ig), Tangazdaság u., Tél u., Teleki u. (Rákóczi úttól - Puskaporos u.-ig), Thököly u., Toldi u., Tőke u., Törteli u., Trombitás u., Tüske u., Vadász u., Vak Bottyán u., Vas u., Veréb u., Vessző u., Vetés u., Vezér u., Viola u., Vitéz u., Zerge u., Zöldfa u. III. körzet utcajegyzék: Alkotmány u. (Szív u. Kossuth tér között), Álmos u., Aranymeggyes szél, Árnyas u., Árpád u., Avar u., Bajcsy-Zsilinszky tér, Bajcsy-Zsilinszky u., Báthory u. (Csutak K. Kőrösi út között), Béla u., Bezerédi u., Bimbó u., Bocskai út, Bokor u., Bulcsú u., Buzogány u., Csapó u., Csikós szél, Csinos u., Csokonai u., Csutak Kálmán u., Damjanich u., Déli út (Bajcsy Zs. út Kőrösi út között), Déllő u., Dessewffy u. (Csutak K. Kőrösi út között), Dorottya u., Dózsa György u. (Petőfi u. Kőrösi út között), Eötvös tér, Erdő u, Fácán u., Felház u., Földváry Károly u., Gém u., Gerje u., Hajó u., Halász u., Harmat u., Hattyú u. (Csutak K. Kőrösi út között), Hét vezér u., Hollós u., Honvéd u., Hunyadi u., Huszár u., Irinyi u., Iskola u., Jácint u., Kazinczy u. (Szív u. Kossuth tér között), Kereszt u., Kertész u., Kis u., Kiss Ernő u., Koppány u., Kossuth Lajos u. (Kőrösi úttól Mizsei út felé), Kossuth tér, Kőrisfa u., Kőrösi út, Körte u., Kővágó u., Kút u., Lajos u., Láp u., Lehel u., Lúd u., Madár u., Mályva u., Márvány u., Mátyás király u. (Petőfi u. Kőrösi út között), Mészáros Lőrinc u., Mikes u., Mizsei út (Hétvezér u.-ig), Mocsár u., Munkácsy u., Muskátli u., Nyereg u., Nyúl u., Otthon u., Örkényi u., Pásztor u., Perczel u., Petőfi u., Piac u., Pitli zug, Pókbangó u., Posta u., Remete u., Rét u., Sarló u., Sáska u., Sátor köz, Sátor u., Selyem u., Síp u., Sugár u. (Kőrösi úttól Mizsei útig), Sütő u., Szajkó u., Szalag u., Szarvas u., Szél u., Szérüskert u., Szív u., Tömörkény u., Tulipán u., Túzok u., Tükör u., Új u., Újárok u., Újváros szél (Kőrösi úttól Mizsei út felé), Várkonyi István u. (Kőrösi úttól Mizsei út felé), Vasvári u., Vidra u., Víz u., Vörösmarty tér (Kőrösi úttól Mizsei út felé), Zrínyi u. IV. körzet utcajegyzék: Akácos u., Akasztó szél (Molnár u.-tól délre), Alkotmány u. (Szív u. Alszegi út között), Alszegi út (Bercsényi úttól délre), Arany János u., Bakhát u., Báthory u. (Kőrösi út Etelka u. között), Benyus dűlő, Besnyő u., Blaha Lujza u., Bodrog u., Bojtorján u., Budai út bal oldala (Csókás József u. és Gyümölcs u. közötti szakasz), Cinege u., Csengőbarack u., Cseresznye u., Cserő u., Csókás József u., Csolnak u., Csuhé u., Daru u., Déli út (Kőrösi út Alszegi út között), Dessewffy u. (Kőrösi út Akácos u. között), Dézsa u., Dózsa György u. (Kőrösi út Alszegi út között), Erdész u., Etelka u., Fátyol u., Fehérakác u., Folyondár u., Folyó u. (Molnár u.-tól délre), Forgács Endre u., Fürdő u., Fürt u., Gerle u., Gémeskút u., Gőz dűlő, Gyík u., Gyümölcs u., Hattyú u. (Kőrösi út Török Ignác u. között), Harkály u., Homok u., Ibolya u., Irtvány dűlő (Gőz Zsuzsi dűlő), Juharfa u., Kabak u., Kajszi u., Kámán u., Kanizsai Dorottya u., Kazinczy u. (Szív u. Alszegi út között), Kékszilva u., Királyka u., Kossuth Lajos u. (Kőrösi út Akácos u. között), Kossuth Zsuzsanna u., Kövidinka u., Kukoricás u., Kürt u., Lorántffy Zsuzsanna u., Mandula u., Mátyás király u. (Kőrösi út Alszegi út között), Must u., Nádasdi u., Nádor u., Nagyközép út, Nyár u., Ölyv u., Ördögalja u., Őrház u., Ősz u., Pirosalma u., Piszke u., Porcsin u., Rák u., Rekenyő u., Sajtó u. (Bercsényi úttól Déli útig), Sárgarigó u., Sugár u. (Kőrösi út Akácos u. között), Szalmarózsa u., Szakátsy Gy. u., Szarvasbogár u., Székely u., Szellő u., Szélmalom zug, Szlanka u., Tarló u., Töles u., Törköly u., Török Ignác u., Török u., Újváros szél (Kőrösi út Akácos u. között), Unghváry László u., Vadgalamb u., Várkonyi István u. (Kőrösi úttól Török Ignác felé), Vörösmarty tér (Kőrösi úttól Török Ignác felé), Wesselényi köz, Wesselényi u., Zrínyi Ilona u. FONTOS: Társaságunk, a lomtalanítás keretében az alábbi hulladékokat nem szállítja el: - veszélyes hulladék (pl.: festékes, vegyszeres csomagolóanyagok, használt sütőzsiradék és olaj illetve gépjárműolaj, izzók, fénycsövek, szárazelem, akkumulátor, állati tetem) - fertőző és undort keltő anyagok - építési-bontási törmelék - elektronikai hulladékok - gumiabroncsok autó- és gépalkatrészek - gáztűzhely, kályha és egyéb nagyméretű fémtárgy - zöldhulladék A lomtalanítási akció ideje alatt a rendszeres kommunális hulladékgyűjtő járat érkezési időpontja eltérhet a megszokottól, ezért a kommunális hulladékot az eddigi gyakorlatnak megfelelően reggel 7:00 óráig szíveskedjenek kihelyezni! Lomtalanítással kapcsolatosan érdeklődni ügyfélszolgálatunkon (53/ , 53/ ) és diszpécserközpontunkban (53/ ) lehet, illetve a honlapunkon, mely elérhetőségeken készséggel állunk Ügyfeleink rendelkezésére! Együttműködésüket köszönjük! ÖKOVÍZ Kft.

12 12 CEGLÉDI HÍRMONDÓ szeptember 30. Hatvannégyen találtak állást A Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja idén, a tavaszi alkalom sikerességének köszönhetően másodjára ismét állásbörzét szervezett a Kossuth Művelődési Központban. Az állásbörze mellett munkaerő-piaci fórumot is tartottak szeptember 12-én, ahol a nap végére 64 személy jutott munkához. Az eseményen ahol megjelent Földi László országgyűlési képviselő, polgármester is Madácsyné Somodi Mária, a Ceglédi Járási Hivatal munkaügyi kirendeltségének vezetője köszöntötte a városunkban idén már második alkalommal, a TÁMOP es, a hátrányos helyzetűek foglalkoztatását segítő program keretén belül létrejött állásbörzén megjelenteket. Dr. Terbe-Szabó Csilla a járási hivatal vezetője örömét fejezte ki, hogy ennyien érdeklődnek az állásbörze iránt és elmondta: a tavaszi és azóta egy Nagykőrösön tartott - állásbörze után döntöttek úgy, hogy ősszel is megrendezik az eseményt, melynek célja hogy minél több álláskereső munkához jusson a térségben. 29, a térségből érkezett munkáltató kínált több száz munkalehetőséget az állásbörzén, mely számok is igazolják a CEGLÉD LÁMPÁSA Farkas Sándorné Tóth Magdolna vagyok, feleség és édesanya. Cegléden születtem, és itt is lakom novemberében váratlanul látássérült lettem. rekordszintű részvételt: több, mint 700-an látogattak ki az állásokat kínáló standokhoz, ahol fizikai munkára vártak elsősorban jelentkezőket, de volt ápolói, mérnöki és egyéb szakmunkás ajánlat is. A munkakeresőknek ezen a napon lehetőségük volt továbbá különböző szaktanácsadásokon is részt venni, melyeken 86 fő vett részt. A nap másik felében a munkaerő-piaci Az elmúlt 6 év a betegségemmel kapcsolatos információk összegyüjtésével, megértésével, lehetséges gyógymódok keresésével,és állapotom elfogadásával telt. fórumon Madácsyné Somodi Mária a program végrehajtásának tapasztalatairól és annak eredményességéről beszélt a munkáltatóknak, Csete László projektvezető a TÁMOP programról, míg Kovács Tibor menedzser a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkatársa a Virtuális Munkerőpiac Portálról tartott előadást. Az állásbörze utáni fórumot Dr. Iróczki Lénárd, a Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja igazgatójának záró gondolataival ért véget. Persze, jött a nagy kérdés is, hogyan tovább? Családomon kívül sajnos, senkitől sem kaptam segítséget ben találtam rá a Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesületére, ahol azt tapasztaltam,hogy sok mindenben tudnak segítséget nyújtani a hasonló sorsú, fogyatékossággal élő emberek számára. Ez inspirált engem. Szerettem volna részese lenni ennek a segítő közösségnek ben lehetőséget kaptam arra, hogy a Vakok és Gyengénlátók Középmagyarországi Regionális Egyesülete által meghirdetett,látássérültek mentorképző tanfolyamán tanulhassak,amit örömmel vállaltam junius 1-től hivatalosan is a Látássérültek Közösségi Mentora lettem. Megtiszteltetés számomra az, hogy alelnökké választottak a Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesületében. A tanfolyamon nagyon sokat tanultunk egymástól-egymásról, önmagunkról,csapatmunkáról, és a lehetőségekről, hogy hogyan lehet segíteni másokon. Ezt a tudást szeretném munkatársaimmal együtt kamatoztatni a gyakorlatban,megtalálni minden lehetőséget a segítségnyújtásra. Farkas Sándorné Tóth Magdolna Cegléd lámpása

13 2013. szeptember 30. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 13 A 2013-as ajánlattal most igazán megéri az Invitelt választani Egy fárasztó nap után mindannyian szeretünk a tévé előtt kikapcsolódni, ezért fontos, hogy olyan tévécsatornákra fizessünk elő, melyek az egész családot szórakoztatják. Az internet sebességét is érdemes úgy kiválasztani, hogy az kiszolgálja a család minden tagjának igényét, a vonalas telefonunkkal pedig úgy tudjunk beszélgetni, hogy ne kelljen a perceket számolni. SZABJA SZEMÉLYRE TÉVÉCSATORNÁIT Ahány tagja van egy családnak, általában annyiféle tévécsatornára vágynak. Egy figyelmes szolgáltatónál a tévécsatornáinkat különböző tematikus minicsomagokkal bővíthetjük annak megfelelően, hogy inkább sportközvetítésekből, gyerekműsorokból vagy természetfilmekből szeretnénk többet. Egy digitálistévé-előfizetéssel a legkedveltebb műsorokat HD-ban nézhetjük, és akkor sem kerülünk zavarba, ha a család két tagja egyszerre szeretne mást nézni: hiszen plusz előfizetési díj nélkül nézhetjük a tévéadás analóg megfelelőjét akár több készüléken is. INTERNETEZZEN BIZTONSÁGOSAN Ha többen is egyszerre interneteznek a családban, akkor a sávszélesség és a megbízható kapcsolat nagyon fontossá válik. Ha sokat használjuk a világhálót, akkor mindenképpen érdemes védeni a számítógépeinket az internetes vírusoktól erre ma már kedvező árú havidíjas megoldásban is van lehetőség. BESZÉLJEN SOKAT, FIZESSEN KEVESET Ha valaki szeret sokat beszélgetni telefonon, akkor egy jól megválasztott vezetékes telefonelőfizetéssel sok pénzt takaríthat meg. Az Invitelnél a hálózaton belüli díjmentes beszélgetésekkel illetve a díjmentes hívásokat biztosító további extrákkal úgy érezhetjük, mintha családtagjaink, barátaink mellettünk ülnének a kanapén. Legyen Öné az év fogása Őszi kampányában az Invitel új ügyfeleinek 2013 Ft havidíjért kínálja az év végéig minden, legalább két szolgáltatást tartalmazó Invilág csomagját 24 hónap hűség vállalása mellett. Ez azt jelenti, hogy aki most rendel például három szolgáltatást tartalmazó csomagot akár a legnagyobbat is, az az év végéig mindössze 2013 Ft havidíjat fog fizetni, januártól pedig a csomaghoz tartozó kedvező havi díjat. Már egy kisebb csomaggal is sokat takaríthatunk meg, de ha eleve magasabb sávszélességet és családi csatornákat tartalmazó csomagot választottunk volna, akkor ez az ajánlat különösen megéri. AZ INVITEL TELEPONTJA: 2700 CEGLÉD, KÚT UTCA 1., TELEFON: Kedvezményes ajánlataink feltételeiről, az azokhoz kapcsolódó 24 vagy 12 hónapos szerződéses időtartamról és a lakcímén elérhető szolgáltatásokról érdeklődjön telepontjainkban, weboldalunkon vagy telefonos ügyfélszolgálatunkon! Az előfizetői jogviszony határozott időn belüli felmondása esetén az előfizetőt az ÁSZF szerinti kötbérfizetési kötelezettség terheli. A fenti díjak az ÁFÁ-t tartalmazzák. Vigyázat, ÖKOVÍZ -re hivatkoznak! Cegléden illetéktelen személyek vízminőség ellenőrzés ürügyén próbálnak bejutni ingatlanokba! Értesítjük a Tisztelt lakosságot, hogy ÖKOVÍZ Kft. ingatlanokban vízminőség ellenőrzést nem végez és megbízott cég által sem végeztet! Kollégáink azonosító számmal ellátott arcképes igazolvánnyal rendelkeznek, melyet központunkba betelefonálva bármikor ellenőrizni tudnak! Óvakodjanak, illetékteleneket ne engedjenek be otthonaikba! ÖKOVÍZ Kft. IVÓVÍZHÁLÓZAT MOSÁS Cegléden szeptember 23 november 15. között az ivóvízhálózat őszi mosatása zajlik. A hálózat mosatás eljárása tűzcsapokon keresztül történik. A fenti időszakban az ivóvíz átmenetileg zavarossá válhat, illetve nyomáscsökkenés tapasztalható. Az esetleges kellemetlenségekért türelmüket, megértésüket kérjük! ÖKOVÍZ Kft.

14 14 CEGLÉDI HÍRMONDÓ szeptember születésnapján köszöntötték Farkas Lajosnét Kilencven ötödik születésnapján, otthonában köszöntötte Farkas Lajosnét Földi László polgármester, országgyűlési képviselő, aki az ajándékok mellett átadta Karolin néninek az önkormányzat, valamint a kormány emléklapját is. Hosszú és dolgos élet áll Karolin néni mögött, aki augusztus 20-án ünnepelte 95. születésnapját. Otthonában, két lánya és egy dédunokája társaságában fogadja városunk első emberét és a sajtó képviselőit. Egyik lánya meglepetésként érkezett Amerikából, hogy együtt ünnepelhesse édesanyja születésnapját, igaz, Karolin nénitől sem áll távol az utazás: eddig egyedül hét alkalommal volt a tengeren túlon, legutoljára négy évvel ezelőtt. Igazán boldog vagyok, mert nagyon jó gyerekeim vannak. mutat rá a család fontosságára a szépkorú ünnepelt, akinek családtagjai természetesen a torta HELYREIGAZÍTÁS A sikeres a termelést elősegítő program című cikkben a DPMG ZRT. nemcsak a szántásban, hanem vetőmaggal is segítette a programot, már évek óta folyamatos támogatója a romák nemzetiségi irodájának. mellett - 95 szál rózsával is kedveskedtek születésnapja alkalmából. Karolin néni adminisztratív, könyvelési munkakört látott el a ceglédi húsüzemben. Mint mondta: a hajnali öt órás kelések ellenére is jól érezte magát, jó környezete volt, amire szeretettel gondol vissza. S hogy mi tartja az erőt az idős hölgyben, arról ő maga így vall: Kinn a kertben szeretek lenni, dolgozni. Amíg a Mindenható Isten megsegít és éltet, addig nem hagyom el magam. Karolin néni a háztartásba is besegít ha kell. Két lánya mellett hét unoka és hat dédunoka gyarapítja a családot s zárásként még egy érdekesség: a két generáció egy-egy leánytagja is éppúgy augusztus 20-án született, mint Karolin néni, akinek ezúton is kívánunk erőt, s egészséget! Farkas Lászlóné 90. Kilencvenedik születésnapján otthonában köszöntötte az ünnepeltet Földi László polgármester és országgyűlési képviselő, aki átadta Gizi néninek az önkormányzat és a kormány emléklapját is. Gizi néni mosolyogva fogadja a város első emberét és a sajtó képviselőit a nagy napon, ahogyan mondja: szép gesztusnak tartja a szépkorúak köszöntését városunkban. Nagyon jól esik hogy ennyire figyelmes a kormány és polgármester úr is és hogy erre szán időt. És ezzel nagy örömet szereztek nekem. Az abonyi származású hölgy minden nap megfőz, eddig mindent el tud látni ékes példája ennek az a saját készítésű sütemény is, melyet saját maga készített el, s mellyel körbekínálja kedvesen a jelenlevőket. A Jóisten segít. Nagyon mértékletes életmódot éltünk és fontos még a rendszeres mozgás. A mai napig is mindent megtermelek a kertbe itt a háznál. meséli Gizi néni. Farkas Lászlóné sokat foglalkozott a kézimunkával, ám legutóbb az EVIG-ben volt telefonközpontos, onnan ment nyugdíjba, nem különben a férje is ott dolgozott, aki huszonhét esztendeje hunyt el, azóta egyedül él. Bár családja nem lett, egy nővére van, annak egy leánya, s keresztlánya: ők azok, akik segítik őt a hétköznapokban. Gizi néni elmondja: a családban senki nem élt meg ilyen szép kort. Kilencven év, el sem hiszem! Senki nem élt a családban ennyi ideig mint ahogy én, talán a nagyon mértékletes életmód meg a rendszeres mozgás miatt, hogy ne hagyja el az ember magát. erősíti meg a hosszú élet titkát nevetve. Szöveg és fotó: Szokolai Attila

15 2013. szeptember 30. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 15 Századik születésnapján köszöntötték Miklós bácsit 100. születésnapján köszöntötték Etédi Miklós bácsit a Kossut Hotelben augusztus 29-én. Az ünnepeltet családján túl az önkormányzat is felköszöntötte a jeles alkalomból. Családja, a megjelent sajtósok és a polgármester körében ünnepelte 100. születésnapját Etédi Miklós. Földi László Miklós bácsit köszöntve úgy fogalmazott: megtisztelő és felemelő érzés száz éves embert köszönteni, majd átadta az önkormányzat és a kormány emléklapját is. Az ünnepelt életútját Tábori László ismertette, amiből megtudtuk: Miklós bácsi Erdélyben született augusztus 29-én Felsőilosván Nagybányától keletre a hegyek között. Édesapját oda helyezték, mivel csendőrként szolgált. A család aranyostordai származású volt mi Tordaként ismerjük a várost. Az I. világháború után is ide tért vissza a család a négy fiúgyermekkel. Trianon után egy vagonban kerültek át Magyarországra. Először Nyergesújfalura, Bihartordára, majd Nagybajomba helyezték édesapját. A fiúk tanulmányai miatt költöztek Ceglédre. Az édesanyja örökségéből vásárolták meg a Török utcai házat, ahol immár majd 90 éve lakik Miklós bácsi. Ebben a házban élt feleségével is 67 éven át. Cegléden 1926-ban kezdte el a gimnáziumot, melyet a harmadik osztályban hagyott ott a latin tanár miatt, majd a polgáriban folytatta a tanulmányait, utána pedig a szolnoki fémipari középiskolában végzett. Ekkorra nyílt meg igazán az ifjú Miklós, hiszen kitűnően végzete iskoláit. Miklós bácsi bevonult katonának két évre, majd továbbszolgált a honvédségnél még négy évig. Dolgozott a Weiss Manfréd Műveknél is Csepelen esztergályosként, majd technikusként is tevékenykedett. A II. világháború után sikerült elhelyezkedni az EVIG-ben. Tervezett mák- és diódarálót, kukoricamorzsolót, fúrógépet. Sok sajáttervezésű hegedűje is van. Itt dolgozott a nyugdíjazásáig. Már ebben az időben is aktív egyházfi volt az Újvároson. Közel negyven éve presbiter az Újvárosi Református Egyházközségben, ahova a mai napig eljár minden vasárnap. Sajnos látása meggyengült, így került kapcsolatba a Cegléd Tréfás-Tóth János Károlyné 90. Kilencvenedik születésnapján otthonában köszöntötte Tréfás-Tóth János Károlyné Káli nénit Földi László polgármester, országgyűlési képviselő. A város színeiből álló virágcsokor és a kis ajándékcsomag mellett átadta az ünnepeltnek a kormány, valamint a helyi önkormányzat emléklapját is. Klári néni lánya, fia és menye társaságában fogadta az őt köszöntő polgármestert és a helyi sajtó munkatársait. Megtudtuk, hogy a Hajdu-Bihar megyei Tiszacsegén született, a közigazgatásban, a községházán dolgozott és Térsége Látássérültjeinek Egyesületével 2007-ben, az egyesületen keresztül került hozzá Micsinai Erzsike, aki a mai napig is gondját viseli. Az életem nagyon érdekes volt. mondja a centenáriumot megélt Miklós bácsi Innen jártam iskolába, technikumra, innen mentem el katonának, hat évig voltam katona. Fiatalkoromban tájképeket és mozaikképeket festettem, faragtam, fúrtam. Hegedűt készítettem, zenebandát alapítottam, jártam lakodalmakra hegedülni. Foglalkoztam méhekkel is, volt kb család méhem. S hogy mi a hosszú élet titka? Erről Miklós bácsi a következőképp vall: A hosszú élet titka, hogy az alvást, a szórakozást és a pihenést mindig betartottam. Én például soha életemben nem voltam berúgva, tudtam mindig mi a határ, mindig betartottam a mértéket, túlzásba nem vittem semmit életemben. Élete szomorú eseménye, hogy hét hónapig voltam orosz fogságban, majd mint nyomorult, lebénult ember tért haza, ám végül felépült. Ám a szép pillanatok is végigkísérték Miklós bácsi életét, ahogyan mondja: mindennel megáldotta őt az Isten és szép élete volt. Szöveg és fotó: Szokolai Attila amikor megismerte a férjét, aki Kiskunfélegyházi volt, de akkor a Hortobágyon munkálkodott ban férjét a ceglédi állami gazdaságba helyezték, így kerültek Ceglédre. Klári néni is szakmát váltott, az állami gazdaság kecskéscsárdai részlegében, a paradicsom nemesítést és a virágmag termesztést vezette. Innét ment nyugdíjba 30 évvel ezelőtt. Férjét hárommal évvel ezelőtt vesztette el, azóta egyedül él, de még sincs egyedül. Családja látogatja őt és napközben van segítsége is, akit lányaként kedvel. Már nem főz, az ebédet hordják neki, de a lakásban szükséges munkákat elvégzi, var, mosogat, takarít. Egyedül már nem jár el a városba, mert fél, hogy elesik, ami korábban már többször megtörtént. Egyébként jó egészségnek örvend, friss gondolkodású és jó kedélyű. Egy lánya és egy fia mellett, három unoka és három dédunoka jelenti a számára most a családot. A kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka így válaszol: Sokat kell dolgozni, nem kell félni a munkától Kép és szöveg: Tánczos

16 16 CEGLÉDI HÍRMONDÓ szeptember 30. Képviselõi fogadóórák * 1. sz. választókerület: Hegedűs Ágota a Városháza I. emeleti irodájában minden hónap második keddjén 9 12 órág 2. sz. választókerület: Rimóczi Gábor a Városháza aulájában lévõ képviselõi irodában minden hónap elsõ hétfõjén órág 3. sz. választókerület: Hörömpő Annamária a Városházán minden második hétfőn óra között 4. választókerület: Klément György Lövész utcai óvodában minden hónap első keddjén óráig 5. választókerület: Takáts László a Városháza aulájában lévõ képviselõi irodában minden hónap harmadik keddjén ig. 6. sz. választókerület: ifj. Károly Ferenc a Báthory utcai óvodában minden hónap elsõ keddjén óráig. 7. sz. választókerület: Fésűs Ferenc az Ugyeri Iskolában (Várkonyi István Általános Iskola és Óvoda Örkényi úti tagintézménye) minden hónap első szerdáján 15 órakor, valamint a Posta utcai Óvodában minden hónap első szerdáján 16 órakor. 8. választókerület: Takátsné Györe Anett ÖKOVÍZ Kft. Irodaház Pesti út. 65. Minden hónap első szerdáján óráig. 9. választókerület: Füle Győzőné Germán Rt. minden hónap első szerdáján óráig, Egyesített Szociális Intézmény (Bajcsy Zs. tér.) óráig. 10. választókerület: Dr. Ferenczi Norbert Minden hónap első péntekén Széchenyi úti Óvoda 16:30-17:00, Nyugdíjas Közösségi Ház (Külső Budai út 67.) 17:30-18:00 Bobál István a Városháza aulájában minden hónap harmadik hétfőjén ig. Nagy Tamás a Városháza aulájában minden hónap első csütörtökén óráig. Földi Áron a Városháza aulájában minden hónap utolsó csütörtökén óráig. VÁLTOZÁS! Kis Attila minden hónap harmadik keddjén óráig a Városháza aulájában lévő képviselői fogadószobában. Személyes elérhetősége: cím: Tel: 06/ Tájékoztató Hörömpő Annamária tisztelettel tájékoztatja a lakosságot, hogy az októberben tartandó fogadóórája ELMARAD. Megértésüket köszönjük! ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK Földi László országgyűlési képviselő és polgármester fogadóóráját minden hónap első péntekén 9-12 óráig tartja a Városháza I. emeleti polgármesteri irodájában. Előzetes bejelentkezés szükséges. Tel.: 53/ Intézményi vagy projektlogó Földi László polgármester lakossági fórumot tart minden hónap első péntekén 18 órai kezdettel a Ceglédi Kaszinóban. VÁLTOZÁS! Korondi Miklós országgyűlési képviselő fogadóórát tart minden héten csütörtökön óráig a Jobbik helyi irodájában (Kossuth Ferenc utca 3-5). *A lapzárta időpontjáig ismert fogadóórák.

17 2013. szeptember 30. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 17 A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. multinacionális partnercége részére munkatársat keres, ceglédi gyárába, az alábbi pozícióba: OPERÁTOR (Cegléd) Elvárások: min. középfokú iskolai végzettség alapszintű számítógépes ismeret (Word, Excel) 3 műszakos munkarend vállalása utazás önálló megoldása támogatással műszaki beállítottság Feladatok: gépkezelés-betanított munka Munkaerő-kölcsönzői ny. sz.: / Bővebb információ: Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét Kisfaludy u. 8. I. emelet / / trenkwalder.com A munka jövője Hibás terméket vásárolt? Nem felelt meg a szolgáltatás? Magánszemélyek, mikro-, kisés középvállalkozások, civil szervezetek és társasházak is rendezhetik termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatos fogyasztói panaszaikat, a PEST MEGYEI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET segítségével. Az eljárás egyszerű, gyors és ingyenes. PEST MEGYEI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET 1055 Budapest, Kossuth L. tér 6-8. III. em Telefon/Fax: (06-1) cím: CSARNOK KIADÓ TÖRTELEN. 300 nm-es csarnok üzemnek, raktárnak KIADÓ forint /hó Érdeklődni: 06-70/

18 18 CEGLÉDI HÍRMONDÓ szeptember 30. ÖTLETEK TÉRSÉGBE VONZÁSA. A VÁROS VEZETÉSE ÖRÖMMEL ÉS POZITÍV HOZZÁÁLLÁSSAL FOGADJA AZ ÚJ ÖTLETEKET, LEGYEN SZÓ IPARI, KERESKEDELMI, VAGY IDEGENFORGALMI TANYA ELADÓ vagy KIADÓ! TÖRTELEN. 1 hold földdel, 100 nm házzal, melléképületekkel, öntözőrendszerrel, villany, víz van. ELADÓ: 9,5 millió forint vagy KIADÓ: forint/hó Érdeklődni: 06-70/

19 2013. szeptember 30. CEGLÉDI HÍRMONDÓ 19 Képek az elmúlt hetek ceglédi eseményeiről Fotó: Szokolai A 69 évvel ezelőtt történt ceglédi bombatámadás áldozataira emlékeztek a MÁV állomás orvosi rendelője előtti emlékműnél Új Egészségközpont nyílt Cegléden szeptember 6-án Fotó: Szokolai Fotó: Töreki Hatodik alkalommal és nagy sikerrel rendezték meg a Tudományok Éjszakáját a Művelődési Központban Bokros Levente mesterkanonok, ceglédi plébános szeptember 12-én újraszentelte a Budai út és a Fürt utca sarkán álló keresztet Fotó: Szokolai Fotó: Szokolai Közel harminc sportág képviseltette magát az első Ceglédi Nagy Sportágválasztón a Gubody parkban Idén először megválasztották a város tortáját, amely Bodó Gyula gesztenye piskótás, körtés tortája lett Fotó: Szokolai Fotó: Szokolai Cegléd bemutatkozik címmel a városunkban élő és alkotó képzőművészek és kézművesek munkáiból nyílt kiállítás a Ceglédi Galériában A Kossuth Múzeum egyik alapítójáról, Sárkány Józsefről neveztek el termet a Kossuth Lajos Gimnáziumban szeptember 21-én Fotó: Szokolai

20 20 CEGLÉDI HÍRMONDÓ szeptember 30. Legyen tiéd az év fogása Tévé, internet, telefon együtt akciós csomagáron! Válaszd most bármelyik akár a legnagyobb tévé-, internet- és telefonszolgáltatást együtt tartalmazó Invilág csomagot 2 éves határozott idejű szerződéssel, és az év végéig csupán 2013 Ft a havi díj! Az Invilág M csomag havi díja is például 36 tévé- és rádiócsatornával, 15 M internettel és kedvező telefon-előfizetéssel év végéig mindössze havi 2013 Ft, és januártól is csak 6990 Ft. A részletekről és adott lakcímen elérhető ajánlatokról és szolgáltatásokról érdeklődj a legközelebbi Telepontban, weboldalunkon vagy a 1288-as telefonszámon! Telepontunk: Cegléd, Kút u. 1. Tel.: Minden csomag 2013 Ft havi díjért év végéig K Az ajánlat augusztus 26-tól visszavonásig érvényes, a digitális Docsis 3.0 kábeles szolgáltatási területünkön belül érhető el, új lakossági előfizetők számára. A 15M internetcsomag kínált le- és feltöltési sebessége 15,00/3,00 Mbit/s, garantált le- és feltöltési sebessége 2,00/1,00 Mbit/s. Az előfizetői jogviszony határozott időn belüli felmondása esetén az előfizetőt az ÁSZF szerinti kötbérfizetési kötelezettség terheli. A szolgáltatások 12 hónapos határozott idejű, valamint határozatlan idejű szerződés keretében is igénybe vehetők. A díjak az áfát tartalmazzák.

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN CEGLÉD

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN CEGLÉD AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN CEGLÉD Köznevelési intézmény: Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola 2700 Cegléd, Eötvös tér 8. Felvételi körzet: Pesti út, Szabadság tér,

Részletesebben

I. körzet. I. körzet Területi Kötelezettség Ady Endre utca páratlan. Dr. Kelemen István 53/ 311-200 2700 Cegléd, Kossuth Ferenc utca 17.

I. körzet. I. körzet Területi Kötelezettség Ady Endre utca páratlan. Dr. Kelemen István 53/ 311-200 2700 Cegléd, Kossuth Ferenc utca 17. I. körzet I. körzet Ady Endre utca páratlan Alkotmány utca 1-17; 2-14 Arany utca 2,4 Árpád utca Bába Molnár dűlő Hétfő 13:00-17:00 Bán dűlő Kedd 8:00-12:00 Batthyány utca 1-15; 2-18 Szerda 13:00-17:00

Részletesebben

I. körzet Dr. Vukovics Csilla 53/ 311-451 2700 Cegléd, Kárpáti Aurél utca 9. Berda József utca Blaha Lujza utca

I. körzet Dr. Vukovics Csilla 53/ 311-451 2700 Cegléd, Kárpáti Aurél utca 9. Berda József utca Blaha Lujza utca Területi Kötelezettség I. körzet Gyerekorvos: Dr. Vukovics Csilla Almás utca Telefon: 53/ 311-451 Bajza utca 21-; 20- Rendelés helye: 2700 Cegléd, Kárpáti Aurél utca 9. Berda József utca Blaha Lujza utca

Részletesebben

2014.04.03. Közterület neve Házszám, -tól -ig Szavazókör száma Ady Endre utca teljes 1.

2014.04.03. Közterület neve Házszám, -tól -ig Szavazókör száma Ady Endre utca teljes 1. 2014.04.03. A Ady Endre utca teljes 1. 1 12/A 20. Akasztó szél 13-25 7. Akácos utca teljes 21. Alkotmány utca 1-41 2. 2-40 2. 42-60 6. 43-59 6. Almavirág utca teljes 31. Almás utca teljes 31. Alsóerdőn

Részletesebben

Közterület Páros oldal Páratlan oldal Óvoda: Ady Endre utca 1-9 O1 Ady Ady Endre utca O1/B Deák utcai tagóvoda Ady Endre utca 2 O3 Pesti

Közterület Páros oldal Páratlan oldal Óvoda: Ady Endre utca 1-9 O1 Ady Ady Endre utca O1/B Deák utcai tagóvoda Ady Endre utca 2 O3 Pesti Közterület Páros oldal Páratlan oldal Óvoda: Ady Endre utca 1-9 O1 Ady Ady Endre utca 4-11-19 O1/B Deák utcai tagóvoda Ady Endre utca 2 O3 Pesti Akácos utca egész egész O1/A Malom téri tagóvoda Akasztó

Részletesebben

Közterület Páros oldal Páratlan oldal Óvoda: Ady Endre utca 1-9 O1 Ady Ady Endre utca O1/B Deák utcai tagóvoda Ady Endre utca 2 O3 Pesti

Közterület Páros oldal Páratlan oldal Óvoda: Ady Endre utca 1-9 O1 Ady Ady Endre utca O1/B Deák utcai tagóvoda Ady Endre utca 2 O3 Pesti Közterület Páros oldal Páratlan oldal Óvoda: Ady Endre utca 1-9 O1 Ady Ady Endre utca 4-11-19 O1/B Deák utcai tagóvoda Ady Endre utca 2 O3 Pesti Akácos utca O1/A Malom téri tagóvoda Akasztó szél O1/A Malom

Részletesebben

Értesítés karbantartás miatti szolgáltatás-kiesésről

Értesítés karbantartás miatti szolgáltatás-kiesésről Értesítés karbantartás miatti szolgáltatás-kiesésről Tisztelt Előfizetőnk! Tájékoztatjuk, hogy az Invitel Távközlési Zrt. az alábbi karbantartásokat tervezi a 30. héten: Bácsalmás 1 node ( Árpád vezér

Részletesebben

. 1. SZAVAZÓKÖR NAPKÖZIOTTHONOS ISKOLA, NÉPKÖR U. 1.

. 1. SZAVAZÓKÖR NAPKÖZIOTTHONOS ISKOLA, NÉPKÖR U. 1. 20140331 1 SZAVAZÓKÖR NAPKÖZIOTTHONOS ISKOLA, NÉPKÖR U 1 ADY ENDRE UTCA TELJES BATTHYÁNY UTCA 1/B 15 PÁRATLAN BATTHYÁNY UTCA 2 18/A PÁROS BERCSÉNYI UTCA 2 2 FOLYAMATOS GUBODY UTCA 17 19 PÁRATLAN JÓKAI

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzata hat háziorvosi, három gyermekorvosi és két fogorvosi körzetben határozza meg Gyömrő város alapellátásának körzeteit.

Gyömrő Város Önkormányzata hat háziorvosi, három gyermekorvosi és két fogorvosi körzetben határozza meg Gyömrő város alapellátásának körzeteit. Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról a 11/2005. (III.24.) sz. a 14/2010. (IX.20.) sz. és a 22/2011. (IX. 05.) sz. rendelettel

Részletesebben

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca

FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK. 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 1. melléklet FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet Áchim A. utca Ady E. utca Árpád utca 7 vezér (Szabadmájus) tér Alkotmány utca Arany J. utca Attila utca Akác utca Batthyány

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról

Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról a 11/2005. (III.24.) sz. a 14/2010. (IX.20.) sz. a 22/2011. (IX. 05.) sz. a 25/2011.(X.17.)

Részletesebben

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet 1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-112-001-5, Cím: Fõ tér 1. (polgármesteri hivatal), TEVK: 01 Akácfa köz teljes közterület Báthory utca teljes közterület Béke utca teljes közterület Cékla köz teljes

Részletesebben

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul.

A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul. Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetek és védőnői szolgálatok területének megállapításáról

Részletesebben

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata az egészségügyi

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1..

Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1.. Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete

Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

Magyar Kémény Kft. Az Önök településén alkalmazottunk: Dobolyi Csaba kéményseprő mester

Magyar Kémény Kft. Az Önök településén alkalmazottunk: Dobolyi Csaba kéményseprő mester Dömsöd Polgármesteri Hivatal Jegyzőjének Ügyiratsz.: 50/SZM/2013 Tárgy: Értesítés a kötelező kéményseprő-ipari feladatok ellátásáról Tisztelt Jegyző Asszony/Úr! Értesítjük, hogy a 2012.évi XC törvény a

Részletesebben

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2002. (VI.24.) rendelete

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2002. (VI.24.) rendelete RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2002. (VI.24.) rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról a 3/2011.(I.24.) módosító rendelettel egységes szerkezetben Ráckeve Város Képviselő-testülete

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Fõ tér 1. (Polgármesteri Hivatal), OEVK: 03

KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Fõ tér 1. (Polgármesteri Hivatal), OEVK: 03 Drávai Zsuzsanna Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-112-001-5, Cím: Fõ tér 1. (Polgármesteri Hivatal), OEVK: 03 Akácfa köz teljes közterület 12 Angeli köz teljes közterület 17 Báthory utca teljes

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya

Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2016. (XI.30.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL

Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.

Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni. Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint

Részletesebben

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 54/2015. (XII.2.) önkormányzati rendelete a magánszemély kommunális adójáról

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 54/2015. (XII.2.) önkormányzati rendelete a magánszemély kommunális adójáról Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 54/2015. (XII.2.) önkormányzati rendelete a magánszemély kommunális adójáról Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

(Egységes szerkezetben)

(Egységes szerkezetben) Szajol Község Önkormányzata Képviselőtestületének a 8/2005.(IV.21.) sz. rendeletével módosított 8/2004. (III. 25.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról (Egységes

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! TÁPIÓGYÖRGYE KÖZSÉG POLGÁRMESETRÉTŐL E l ő t e r j e s z t é s Tápiógyörgye Községi Önkormányzat Képviselő-Testület 2013. április 29-én tartandó nyílt ülésére 16. Napirendi pont: Tárgy: Az orvosi körzet

Részletesebben

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló 16/2016.(VI.17.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:

Részletesebben

FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK

FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 1. melléklet a 38/2012. (X. 25.) Önkormányzati Rendelethez E F G V. Körzet VI.

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az

Részletesebben

Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 28-én meghozott határozatai. 204/2015.(VII. 28.) Ök. határozat

Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 28-én meghozott határozatai. 204/2015.(VII. 28.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 28-én meghozott határozatai 204/2015.(VII. 28.) Ök. határozat 1.) döntött a - Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet közérdekből bérbe adott

Részletesebben

Záradék: Ezen rendelet február 20-án kihirdetésre került. Jenesné Paróczai Erika jegyző

Záradék: Ezen rendelet február 20-án kihirdetésre került. Jenesné Paróczai Erika jegyző Zagyvarékas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.20.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 1/2009. (II.04.) sz. önkormányzati rendelete az általános iskolai körzethatár és az óvodai körzethatár

Részletesebben

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PNACK Nagykáta Dátum: :10:04 Gál Brigitta Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PNACK Nagykáta Dátum: :10:04 Gál Brigitta Lapszám: 1 Gál Brigitta Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-087-001-6, Cím: Gimnázium, Dózsa Gy. u. 26/a., OEVK: 09 Árpád köz teljes közterület 24 Árpád utca teljes közterület 110 Czakó András utca teljes közterület

Részletesebben

Hirdetmény. Karcag területén Január, Február, Október, November. Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Nonprofit Kft.

Hirdetmény. Karcag területén Január, Február, Október, November. Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Nonprofit Kft. A kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012. évi XC. törvény, az azt szabályzó 347/2012. (XII.11.) Korm. rendelet, a Ady E. Juhász Gy. Kacsóh P. Szív Hajnal Harmat Kungát Kuthen Egyetértés Koppány

Részletesebben

I. sz. Felnőtt háziorvosi körzet

I. sz. Felnőtt háziorvosi körzet I. sz. Felnőtt háziorvosi körzet Álmos vezér utca Bajcsy telep Bodzás utca Botond utca Damjanich utca Dr. Izsó utca Előd vezér utca Fekete Pál utca Honvéd utca Hóvirág utca Huba vezér utca Juhász Imre

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 7/2012.(III.7.) önkormányzati rendelet módosításáról

az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 7/2012.(III.7.) önkormányzati rendelet módosításáról Újszász Városi Önkormányzat 16/2012. (VI.20.) rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 7/2012.(III.7.) önkormányzati rendelet módosításáról Újszász Városi Önkormányzat

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2016. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Isaszegi Helyi választási Iroda Vezetőjének. 2/2014. (III.31.) számú határozata. A választókerületekhez tartozó szavazókörök beosztása az alábbi:

Isaszegi Helyi választási Iroda Vezetőjének. 2/2014. (III.31.) számú határozata. A választókerületekhez tartozó szavazókörök beosztása az alábbi: Isaszegi Polgármesteri Hivatal Jegyzője 2117 Isaszeg, Rákóczi utca 45.szám Tel: 28/583-100, e-mail:hivatal@isaszeg.hu Ügyiratszám: 330-6/2014/12 Ügyintéző: Tóthné Pervai Katalin Tárgy: Egyéni Választó

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről 1 MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.

Részletesebben

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6.. (1)

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló

Részletesebben

Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről

Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről az azt módosító 33/2004. (XI.5.) 21/2005. (IX.5.) és 12/2011. (VI.16.) rendeletekkel

Részletesebben

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi jelentőségű építészeti értékek védelméről 1 szóló 18/1997. (VII. 18.) Ök. rendelete, a 18/1998. (VII. 24.), a 28/2000.(X. 19.) és a 20/2001.(VII.

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

8.1. Település teljes közigazgatási területére vonatkozó felvételi körzetek. 037125 - Ősi Általános Iskola 8161 Ősi, Ságvári Endre u. 10.

8.1. Település teljes közigazgatási területére vonatkozó felvételi körzetek. 037125 - Ősi Általános Iskola 8161 Ősi, Ságvári Endre u. 10. Járás/Tankerület székhelye: Várpalota 8.1. Település teljes közigazgatási területére vonatkozó felvételi körzetek Település Ősi Kötelező felvételt biztosító iskola 037125 - Ősi Általános Iskola 8161 Ősi,

Részletesebben

Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1..

Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2002. (VI. 10.) rendelete. a háziorvosi körzetekről 1.. Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2002. (VI. 10.) rendelete a háziorvosi körzetekről Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről szóló

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és védőnői körzetek

Részletesebben

Balatonfüred-nyaraló

Balatonfüred-nyaraló Balatonfüred-nyaraló Utcanév Ady Endre u. keleti oldal Ady Endre u. nyugati oldal Alsó Köz Alsómuskátli u. Arácsi u. Arad u. Arany János u. Aranyhíd sétány Árokszőlő u. Árpád u. Árvalányhaj u. Babits M.u.

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 24-én tartandó ülésére Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Előterjesztést készítette: Véleményezi Elfogadás módja: Fehér László, aljegyző

Részletesebben

LG G4C. bluetooth fülhallgatóval. 2990 Ft

LG G4C. bluetooth fülhallgatóval. 2990 Ft X. évfolyam, 5. szám 2016. március 25. P A A N O R anno Á 2007 M LG G4C bluetooth fülhallgatóval 2990 Ft P A A N O Kiadó: Panoráma Média Kft. 2700 Cegléd, Csalogány u. 3. Tel/Fax.: (53) 312-038 info@cegledipanorama.hu

Részletesebben

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Szt. István tér 6. (Városháza), TEVK: 01

KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Szt. István tér 6. (Városháza), TEVK: 01 Szehofnerné Széber Zsuzsanna Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 07-061-001-2, Cím: Szt. István tér 6. (Városháza), TEVK: 01 Csokonai utca teljes közterület 51 Mónus Illés utca 000001 000007 folyamatos

Részletesebben

Átadás-átvételi jegyzıkönyv

Átadás-átvételi jegyzıkönyv Átadás-átvételi jegyzıkönyv 2. számú melléklet Készült: Jelenlévık:.. napján Lajosmizse Város Önkormányzat hivatalos helyiségében. Lajosmizse Város Önkormányzata (továbbiakban: Átadó) részérıl: Basky András

Részletesebben

Tól Ig Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Körzet

Tól Ig Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Körzet Gyomaendrőd 1. oldal Áchim András utca Teljes 002 Ady Endre utca Teljes 009 Akác utca Teljes 016 Alkotmány utca Teljes 014 Álmos utca Teljes 002 Álmosdomb utca Teljes 017 Apponyi utca Teljes 012 Arany

Részletesebben

Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított

Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított 14/2009. (VII. 01.) KT rendelete az általános iskolai

Részletesebben

1.szavazókör II. Rákóczi F. Ált. Iskola, Bajcsy-Zs. út

1.szavazókör II. Rákóczi F. Ált. Iskola, Bajcsy-Zs. út Annahegyi utca Bajcsy-Zsilinszky út Bubiktanya Cifra út Csillag Kálmán utca Degenfeld utca Eperfasor utca Farkasdi út Fromm Antal utca Gróf Almássy utca Gróf Pálffy utca Gyógypedagógia Int. 1.szavazókör

Részletesebben

ürítési nap hétfő és csütörtök

ürítési nap hétfő és csütörtök Utca Ady Endre utca Akácos utca Alinka utca Alkotmány utca Arany János utca Árpád utca Árvácska utca Avar utca Babits Mihály utca Bajcsy Zsilinszky utca Bakony utca Bányász utca Barátság utca Bartók Béla

Részletesebben

Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat

Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: 4554-6/2013. Határozat A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.. törvény /a továbbiakban: Ve./ 77. /1/ bekezdésében biztosított

Részletesebben

meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép.

meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép. Pécel Város Önkormányzatának 8/2009. (IV. 1.) számú rendelete a Pécel Város Önkormányzatának közigazgatási területén lévı háziorvosi ek meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet módosításáról

Részletesebben

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET 1. számú 1. számú Batsányi János Művelődési Központ 732 Tapolca, Vasút u. 3. Akácfa Árpád Bacsó Béla Damjanich János Dózsa György Fazekas Hegymagasi Kandó Kálmán Keszthelyi Kulich Gyula Mogyoróshegy Nyár

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november hó 29. nap ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület az egészségügyi alapellátások körzeteinek

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól Edelény Város Önkormányzatának

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2016. (II.11.) önkormányzati rendelete

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2016. (II.11.) önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és annak egyes szabályairól szóló 22/2013.

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 6. napirendhez: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testülete 2012. december 10-i ülésére. E L Ő T E R J E S Z T É S Tárgy: Döntés a 12/2002. (VI.13.) sz. a háziorvosi, gyermekorvosi, fogorvosi körzetbeosztásról

Részletesebben

1. melléklet a 37/2012. (VIII. 29.) önkormányzati rendelethez. 1. számú melléklet a 34/2005. (IX. 2.) önkormányzati rendelethez HÁZIORVOSI KÖRZETEK

1. melléklet a 37/2012. (VIII. 29.) önkormányzati rendelethez. 1. számú melléklet a 34/2005. (IX. 2.) önkormányzati rendelethez HÁZIORVOSI KÖRZETEK ĺ á á á Ö á é ő ü é Ż Ż ö á é é ü á á ö á í á áó ó ó Ż ö á ó ĺ á áó ú á á á Ö á á é ő ü ę é é ő ó ó é ö é á é é á á ö é ĺ Ż é é á öé á ú á á á Ö á é ő ü é é ű öđé á á ő ő ő Ż Ż ö á é á í é é é ö é á ó

Részletesebben

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Szavazókör sorszáma Szavazókör területe Szavazókör helye, címe Akácfa utca 1. VÍZMŰ KLUBTERME Dózsa György utca

Szavazókör sorszáma Szavazókör területe Szavazókör helye, címe Akácfa utca 1. VÍZMŰ KLUBTERME Dózsa György utca Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2008. A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 10. /1/-/2/ bekezdésében biztosított hatáskörömben eljárva Pásztó városban

Részletesebben

Óvoda körzetek utcajegyzéke 2014

Óvoda körzetek utcajegyzéke 2014 Óvoda körzetek utcajegyzéke 2014 Kötelező felvételt biztosító működési körzetek Grádus Tagóvoda körzete A Képviselő-testület 71/2013. (III. 28.) Kt. sz. határozattal hagyta jóvá Akácfa utca Akácfa köz

Részletesebben

11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete. a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl. Felhatalmazás

11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete. a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl. Felhatalmazás 11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl Felhatalmazás Heves Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Cím: II.Rákóczi F.Ált.Iskola Bajcsy-Zs.út , OEVK: 07

KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Cím: II.Rákóczi F.Ált.Iskola Bajcsy-Zs.út , OEVK: 07 001. szavazókör Cím: II.Rákóczi F.Ált.Iskola Bajcsy-Zs.út 79-81., OEVK: 07 Mendei út teljes közterület 200 Pál Mihály utca teljes közterület 268 Pataki Ferenc lakótelep teljes közterület 55 Sárkány utca

Részletesebben

MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről

MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Medgyesegyháza Város Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében megállapított

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006 (III.30.) sz. r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006 (III.30.) sz. r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006 (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1 / 17 2012.05.10. 13:27 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 24/2004.(VI.30.) önkormányzati

Részletesebben