3. 1. Hatályát veszti a 20/2005.(IV.13.) Kgy. r. 2. (2) bek. szerint

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "3. 1. Hatályát veszti a 20/2005.(IV.13.) Kgy. r. 2. (2) bek. szerint"

Átírás

1 Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 35/2002. (IX.13) Kgy. számú rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei jogú Város Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésének felhatalmazása alapján, figyelemmel az egészségügyrıl szóló évi CLIV tv (2) bekezdésében, valamint az önálló orvosi tevékenységrıl szóló évi II. tv. 2. (2) bekezdésében foglaltakra, az egészségügyi alapellátás körzeteinek kialakításáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. A rendelet hatálya kiterjed a Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévı egészségügyi alapellátást végzı szolgáltatókra (háziorvos, házi gyermekorvos, fogorvos, védını). 2. Az önkormányzat e rendelet 1., 2., 3., 4. számú melléklete szerint határozza meg Szeged város közigazgatási határain belül az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok számát ellátási formánként, és megállapítja a szolgáltatók részére a területi ellátási kötelezettség határait A rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. A rendelet hatályba lépésével egyidejőleg Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének az egészségügyi alapellátás orvosi feladatainak ellátásáról, valamint az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 52/2001. (XII.18) Kgy. számú rendelet hatályát veszti. 1 Hatályát veszti a 20/2005.(IV.13.) Kgy. r. 2. (2) bek. szerint

2 1. sz. háziorvosi körzet Arany J. u. Belvárosi híd Berzsenyi u. Deák F. u Deák F. u Dózsa u. Feketesas u Feketesas u Horváth M. u. Huszár Mátyás rakpart Károlyi u. Kazinczy u. Kiss E. u. Nagy J. u Roosevelt tér 5. Stefánia u. Széchenyi tér Széchenyi tér Takaréktár u. Tisza L. krt Vaszy Viktor tér Vár u. Várkert Vörösmarty u. Wesselényi u. 2. sz. háziorvosi körzet Árpád tér Bajza u. Béla u. Deák F. u Deák F. u Feketesas u Feketesas u Híd u. Kárász u Kárász u Kelemen u Módosította a 20/2005.(IV.13.) Kgy. r. 1., a 43/2005.(IX.29.) Kgy. r. 1. -a, az 52/2006.(XII.14.) Kgy. r. 1.?-a, a 2/2007.(II.23.) Kgy. r. 1. -a, a Kelemen u számú melléklet 2 Kígyó u. Kiss M. u. Klauzál tér Korányi fasor 1-5. Korányi fasor Kölcsey u Nádor u. Nagy J. u Oroszlán u. Oskola u. Palánk u. Révai u. Roosevelt tér Roosevelt tér 7-9. Somogyi u Széchenyi tér Széchenyi tér 16. Széchenyi tér 21. Tisza L. krt Tömörkény u. Victor H. u. 35/2008.(XI.12.) Kgy. r. 1. -a (hatályos január 1- tıl), a 33/2011.(XII.01.) Önk. r. 1. -a (hatályos január 1-tıl) 3. sz. háziorvosi körzet Árbóc u. Bárka u. Bertalan híd Felsı Tisza-part (páros-páratlan házszámok) Festı u. Gál 1-9. u. Gál u. Glattfelder Gyula tér Háló u. Ifjúsági Vízi Telep József A. sgt József A. sgt Kálmány L. u. Maros u. Munkácsy u. Római krt Sajka u. Szent György tér Szent Miklós u. Tímár u. Tisza L. krt Tisza L. krt.1-9. Zárda u. Zsótér u.

3 4. sz. háziorvosi körzet Brüsszeli krt Dugonics u. Juhász Gy. u Juhász Gy. u Lengyel u Lengyel u Osztrovszky u Osztrovszky u Pusztaszeri u Teleki u. Tisza L. krt sz. háziorvosi körzet Bercsényi u. Berlini krt Bocskai u Bocskai u Brüsszeli u Csongrádi sgt Csongrádi sgt Füredi u. Hullám u. Imre u. Juhász Gy. u Juhász Gy. u Kálvin tér 3-7. Lechner tér Lechner tér Lechner tér 1-7. Lechner tér 2-6. Lengyel u Lengyel u Madách u Osztrovszky u Osztrovszky u Párizsi krt Pusztaszeri u Sóhordó u. Szent István tér Szent M. u. Szőcs u. Tisza L. krt Vidra u. 6. sz. háziorvosi körzet Bocskai u Bocskai u Kálvin tér 1-2. Kossuth L. sgt Kossuth L. sgt Lechner tér Lechner tér Madách u Madách u. 2-24/a. Mérey u Mérey u Mikszáth K. u Párizsi krt Püspök u Rákóczi tér Szappanos u. Szilágyi u. Tábor u. 1. Tábor u Tisza L. krt Török u Vadász u. 7. sz. háziorvosi körzet Béke u Bolyai u Bolyai u Dáni u. Dugonics tér Gogol u. Gutenberg u Gutenberg u Jósika u Jósika u Kálvária sgt Kálvária sgt Londoni krt Moszkvai krt Petıfi S. sgt Tisza L. krt

4 8. sz. háziorvosi körzet Ady tér Alföldi u Alföldi u Batthyány u Batthyány u Bécsi krt Béke u Bódogh J. u. Egyetem u. Földváry u. Gyertyámos u. Honvéd tér Jósika u Jósika u Moszkvai krt Nemestakács u Nemestakács u Petıfi S. sgt Petıfi S. sgt Tisza L. krt Vitéz u Vitéz u sz. háziorvosi körzet Batthyány u Batthyány u Bécsi krt Bokor u. Boldogasszony sgt Boldogasszony sgt Fıvám köz Galamb u Szentháromság u Szentháromság u Szikra u. Szivárvány u Szivárvány u Vitéz u Vitéz u Zászló u. 10. sz. háziorvosi körzet Alsó kikötı sor 1-5. Alsó kikötı sor 2-6. Csanádi u Kockaház u. Korondi u. Liga u. Liszt Ferenc sétány Székely sor Szögi József kert Torontál tér Vánky József kert Vedres u Vedres u sz. háziorvosi körzet Barcsay Károly u. Bérkert u Blaha L. u. Csalogány u. Déryné u. Egressy u. Felsıkikötı sor Fürj u. Kikindai u. Közép fasor Közép fasor Marostıi u Marostıi u Szıri u. Szövetség u Tambura u. Tárogató u. Temesvári krt Tiszavirág u. Túzok u. Zsombolyai u. 12. sz. háziorvosi körzet Babits u. Bagoly u. Bérkert u. 102-tıl végig Bérkert u. 77-tıl végig Bíbic u. Birkózó köz Cankó u. Cinke u. Csíz u. Erdélyi tér Evezı köz Fakopáncs u. Fı fasor 101-tıl végig páratlan oldal Fı fasor 102-tıl végig páros oldal Fülemüle u.

5 Gébics u. Gyergyói u. Haladás u. Hargitai u Hargitai u Hargitai u Hargitai u Hátszegi u. Héja u. Kakukk u. Karánsebesi u Karánsebesi u Kézdi u. Krúdy Gy. u. Kürü sor u. Lile u. Orsovai u. Ökörszem u. Petrozsényi u. Pinty u. Pipiske u. Radnóti u. Sarló u. Sepsi u. Szövetség u Szövetség u Tanács u. Thököly u Thököly u Tordai u. Turul u. Udvarhelyi u. Vércse u. Verseny u. Vívó köz Vöcsök u. Wallisch K. u. 13. sz. háziorvosi körzet Csaba u Csaba u Erdı u. Etelka sor Felsı Tisza-part Felsı Tisza-part Gyártelep Kereszttöltés u Molnár u Pille u Tápai u Tápai u Vajda u sz. háziorvosi körzet Bihari u Bihari u Dankó P. u. Debreceni u Debreceni u Gál u Gál u Hóbiárt basa u Hóbiárt basa u József A. sgt Kemes u Retek u Rom u. Római krt Róna u. Szilléri sgt Szilléri sgt. 42. Szilléri sgt. 52. Tó u. 15. sz. háziorvosi körzet Bihari u Bimbó u Bimbó u. 12. Brüsszeli krt Csuka u Dandár u. Debreceni u Gyevi u. Hattyú u. Hóbiárt basa Hóbiárt basa Holló u. József A. sgt József A. sgt Kecskeméti u Kecskeméti u Lippai Imre u. Retek u Rózsa u Rózsa u Sándor u. Temetı u.

6 16. sz. háziorvosi körzet Back Bernát u. Bajmóci u. Budapesti út Csallóközi u. Csejtei u. Cserje sor Dér István u. Felsıvárosi ff. Fontos Sándor köz Fontos Sándor u. Galgóci u. Halgazdaság Hosszú u. Kassák u. Kis köz Kossuth L. sgt Maróti u. Nagyszombati u. Napos u. Parobek Alajos u. Pintér József u. Régi posta út Rengey u. Rókusi állomás Rókusi ff. Rókusi krt Tapolcsányi u. Tarnóci u. Tóbiás György u. Tőzoltó u. Vágány u. Vásár u. Vinkler László út Vlasics Károly u. Zápor út Zoltánfy István u. Zsámbok-réti sor 17. sz. háziorvosi körzet Árva u Árvíz u Árvíz u Bodzafa u. Eszperantó u. Föltámadás u. Gyöngytyúk u Gyöngytyúk u Hétvezér u Hétvezér u Hunyadi tér 1-5. Hunyadi tér 2-6. Jakab L. u. Klapka tér Kossuth sgt Makkoserdı sor Öthalom u Öthalom u Pacsirta u. Párizsi krt Tavasz u Tündér u Üstökös u. Zákány u Zákány u sz. háziorvosi körzet Árvíz u Árvíz u Damjanich u. Francia u. Fricsay u. Hétvezér u Hétvezér u Hunyadi tér Hunyadi tér Kisteleki u. Kukovetz N. u. 7- Lehel u. Öthalom u Öthalom u Puskás u. Rókusi krt Szatymazi u Szatymazi u Tavasz u Tavasz u Zákány u Zákány u

7 19. sz. háziorvosi körzet Acél u Akácos u. Algyıi út Alkotmány u. Alma u. Bakonyi u. Baktói u. Baktói kiskertek területe 1. u. 2. u. 3. u. 4. u. 5. u. 6. u. 8. u. 9. u. 10. u. 11. u. 12. u. 13. u. 14. u. 15. u. 16. u. 17. u. 18. u. 19. u. 20. u. 21. u. 22. u. 23. u. 24. u. 25. u. 26. u. 27. u. 28. u. 29. u. 30. u. 31. u. 32. u. 33. u. 34. u. 35. u. 36. u. 37. u. 38. u. 39. u. 40. u. 41. u. 42. u. 43. u. 44. u. 45. u. 46. u. 47. u. 48. u. 49. u. 50. u. 51. u. 52. u. 53. u. 54. u. 55. u. 57. u. 58. u. 59. u. Balatoni u. Bástya sor Bognár u. Bor u. Bronz sor Csongor Gyızı u. Dalos u. Dárda u. Délceg u. Diadal u. Dobogó u. Duda u. Eper u. Érc u. Erdészház u. Erdıkerülı u. Erdıszéli u. Ezüst u. Felsınyomás u. Fenyves-lejtı sor Forradalom u. Füge sor Gallé László u. Gyümölcs u. Hangos u. Hegyközség u. Hídverı u. Hosszútöltés út I. körzet tanya Kapás u. Kétér köz Kis-Baktói út

8 Kiss Ferenc u. Kiskert u. Kokárda u. Kuruc-völgyi út Külterület I. Külterület II. Külterület III. Kürt u. Ladvánszky u. Lant u. Lányi Béla u. Levél u. Must u. Nagy-Baktói út Népdal u. Pázsit u. Pihenı u. Pihenı park Pilisi u. Réz u. Szélsı sor Termelı u. Tölgyfa u. Ugar u. Völgyérhát u. 20. sz. háziorvosi körzet Benczúr u. Bokányi u. Csap u Duna u. Fı tér u. Fürst S. u. Göndör sor Göndör sor Irinyi u. Lıwy u. Pápai Sallai u. Szántó Kovács J. u. Szepesi u. Vadas M. u. Vezér u Vezér u u Zágráb u sz. háziorvosi körzet Acél u Ádám u. Babér u. Bajnok u. Barna u. Bánk bán u. Bojtorján u. Bujdosó Gy. u. Búzavirág u. Csap u Csap u Csavar sor Cserfa u. Deres u. Dolgos u. Fadrusz u. Fagyöngy u. Fehértó u. Gábor Á. u. Gerle u. Göndör sor Gyémánt u. Győszővirág u. Hajnalka u. Harangvirág u. Ibolya u. Jánosér út Kalász u. Kankalin u. Kapitány u. Katáng u. Lidicei tér Magas u. Major u. Május 1. u. Mályvarózsa u. Medveszılı u. Otthon u. Pápai u Pitypang u. Sirály u. Só u. Szellı u. Sziliszék út. Szívvirág u. Szıke u. Tızike u. Turbolya u.

9 Végvári u. Vezér u Vezér u Zágráb u Zsurló u. 22. sz. háziorvosi körzet Bakay u Boros u Csemegi u. Cserzy u. Kossuth L. sgt Kossuth L. sgt Londoni krt. 1. Mars tér Mars tér Párizsi krt Pozsonyi u. Pulcz u. Szent Gellért u. Szent Rókus u. Teréz u. Vasas Szent P. u. 23. sz. háziorvosi körzet Alkony u Alkony u Bakay u Boros u Boros u Díszlet u. Dorozsmai MÁV ırház Dorozsmai út Dorozsmai út Felhı u. Főrész u. Gomba u. Gyula u. Hajnal u Huszár u Ikarusz köz Kálvária sgt Kálvária sgt Kálvária tér 1-5. Kálvária tér 2-4. Kálvária tér Kálvária tér Katona J. u Kereskedı köz Kollégiumi út Kormányos u Kormányos u Külsı ipari övezet munkásszállói Londoni krt MÁV u. Menhely u. 6. Móra u Móra u Moszkvai krt Moszkvai krt. 34. Nemestakács u Nemestakács u Remény u Remény u Réti u. Rigó u Rigó u Szilva u. Városgazda sor Vasutas sor Veresács u Veresács u Zoltán u. 24. sz. háziorvosi körzet Alkony u Alkony u Bajai út Bakay u Csáktornyai u. Fonógyári u. Hajnal u Hajnal u Határır u. Huszár u Kálvária sgt Kálvária sgt Kálvária tér Kálvária tér Kápolna u. Kátay u. Katona J. u Kenyérgyári u. Kinizsi u. Kismartoni u. Kombinát köz Korda u. Lajta u.

10 Leányszállás köz Lékai u. Lendvai u. Menhely u Mertz Tibor u. Móravárosi krt. Mura u. Pál u. Répás u Répás u Repülıtér Rigó u Rohonci u. Ruszti u. Szekeres u. Szél u Szende B. u. Textilgyári út Vásárhelyi P. u. Ybl. M. u. 25. sz. háziorvosi körzet Alsóvárosi ff. Cserepes sor Cserép köz Cserép u. Csillag u. Csöndes u. Faragó u Faragó u Farkas u. Fraknói u. Gép u. Gólya u. Hajnal u Hernyós u. Kaszás u. Katona J. u. 32-végig Katona J. u. 53-végig Kolozsvári tér Kormányos u Kormányos u Mezı u. Móra u Móra u Petıfi sgt Rákóczi u Rákóczi u Remény u Remény u Répás u Répás u Szél u Szél u Szivárvány u Szivárvány u Tégla köz Téglagyár u. Vályog köz Veresács u Veresács u sz. háziorvosi körzet Csaba u Csaba u Fecske u Fecske u Felsı-Tisza part Felsı-Tisza part Hajós u. Kis-Tisza u. Liszt u. Malom u. Molnár u Pille u Pille u Római krt Szilléri sgt Szilléri sgt Tabán u. Tápai u Tápai u

11 27. sz. háziorvosi körzet Alföldi u Alföldi u Alsó-nyomás sor Araszt u. Ballagitó sor Bálvány u. Barát u. Boszorkánysziget u Boszorkánysziget u Csókai u. Dobó u Dobó u Földmíves u Hold u. Homok u. Horgosi u. Kácsa u. Kanizsai u. Kántor u. Közép-kapu u Közép-kapu u Majdáni sor Martonosi u. Mátyás tér Mátyás tér Nyíl u Nyíl u Paprika u Paprika u Pásztor u. Petıfi sgt Rábéi u. Rákóczi u Röszkei u. Sárkány u. Szabadsajtó u Szabadsajtó u Szajáni u. Szántó u. Szécsi u Szécsi u Szent A. u. Szentmihályteleki u. Tarló u. Távol u. Tisza L. u Tisza L. u Tompa M. u Tompa M. u Tompai kapu út Vadkerti tér Vám tér Vasgyár u. Világos u sz. háziorvosi körzet Alföldi u Alföldi u Alsó-Tisza part Apáca u. Bécsi krt Bem u Bem u Boldogasszony sgt Boldogasszony sgt Borbás u Faragó u Faragó u Gız u. Indóház tér Mátyás tér 1-7. Mátyás tér 2-8. Oltványi u. Pálfy u Pálfy Petıfi S. sgt Rákóczi u Szentháromság u Szentháromság u Szivárvány u Szivárvány u Tisza L. u Tisza L. u sz. háziorvosi körzet Ballagitó sor Bem u Bem u Borbás u Boszorkánysziget u Boszorkánysziget u Csonka u. Daru u. Dobó u Dobó u Földmíves u Füzes u.

12 Harmat u. Hattyas u. Kisfaludy u. Közép-kapu u Közép-kapu u Máglya sor Mátyás tér Mátyás tér Nyíl u Nyíl u Pálfy u Pálfy u Paprika u Paprika u Szabadság tér Szabadsajtó u Szabadsajtó u Szécsi u Szécsi u Szövetkezeti út Tisza pályaudvar Tompa M. u Topolya sor Váradi u. Világos u sz. háziorvosi körzet Ajtony köz Álmos köz Bazsalikom u. Bodom tanya Bodomi út Busa u. Brigád köz Compó u. Csuma köz Dőlı u. Egyenlıség u. Eke köz Erdei F. u. Estike u. Fehérpart u. Fogas u. Füzér u. Gádor u. Gárdonyi u. Gorkij u. Harcos u. Harcsa u. Hasító u. Holt-Tisza sor Hővös köz Kapisztrán u. Kecsege u. Keszeg u. Koppány köz Kökörcsin u. Könyves K. köz Külüs köz Limány köz Márna u. Márvány u. Mátra köz Mikes K. u. Móricz Zs. u. Munkás köz Muskó köz Nagybercsényi u. Nyár köz Orvos köz Óvoda u. Palánta u. Petıfi u. Ponty u. Raktár köz Rezeda u. Rosta köz Rozmaring u. Rövid köz Sárgabánya Sportpálya út Sügér u. Süllı u. Szarvas köz Szérőskerti sor Talpas u. Tenkes köz Terehalmi út Testvériség köz Tinódi u. Tisza köz Új Élet u. Vajda köz Vasvári Pál u. Verbéna u. Viza u. Zsák köz Zsoldos u.

13 31. sz. háziorvosi körzet Adai u. Alig u. Apatini u. Balázs B. u. Bódi Vera u. Bori M. u. Csantavéri u. Cseh Imre tér Czibula u. Delta ırház Dettre J. u. Ecsedi G. u. Felebarát köz Gera S. u. Hiúz u. Hópárduc u. Kandó K. u. Karikás F. u. Kenguru köz Kénytelen sor Kiserdı sor Koloszár udvar Kovács udvar Laktanya u. Láma u. Lengyel udvar Liget sor Moholi u. Napfény park Négyház u. Nemzetır sor Ötház u. Palánkai u. Panda tér Postás u. Sípos I. u. Szabadkai út Szabó J. u. Szalay udvar Szondi Gy. u. Teve u. Udvardi J. u. Újvidéki u. Vadmacska u. Vak Bottyán u. Varga u. Vikunya u. Zocskár udvar Zombori u. 32. sz. háziorvosi körzet Asztalos u. Bal fasor Bérkert u Derkovits fasor Derkovits fasor 2-40 Fogarasi u. Fı fasor Fı fasor Hargitai u Hargitai u Jobb fasor Jobb fasor 5-25 Közép fasor Közép fasor Küküllıi u. Marostıi u Marostıi Páncél köz Pipacs u. Szıregi út Szıregi út Szövı u. Torockói u. Töltés u. Vas u. Zsil u. 33. sz. háziorvosi körzet Ananász u. Apály u. Bacsó B. u. Banán u. Barack u. Birs u. Bodobács u. Cincér u. Citrom u. Cserebogár u. Csíbor u. Darázs u. Datolya u. Deli K. u. Dongó u. Egres u. Elıd u. Fátyolka u.

14 Futrinka u. Fürkész u. Főtıház köz Gyálai út Gyálaréti tanyák, kiskertek Gyálaréti út Gyékényesi út Hangya u. Harangláb u. Hattyasi szivattyútelep Kabóca u. Kamarási Katica u. Kece u. Kérész u. Kisvasút sor Kivi u. Koszorú u. Kókusz u. Kundombi u. Lúdvár Lúdvári út Mandarin u. Mazsola u. Méh u. Miklós u. Mogyoró u. Mokrini u. Mozdony u. Muslinca u. Napraforgó u. Narancs u. Naspolya u. Óbébai u. Örvény u. Palics köz Pancsovai u. Pillangó u. Piszke u. Pisztácia u. Pók u. Rendezı tér Ribizli u. Sínpár sor Som u. Szercsika u. Sziget u. Szigony u. Szitakötı u. Szöcske u. Szılı u. Szúnyog út Tegzes u. Titeli u. Tompasziget Tücsök u. Vadalma u. Varsa u. Vaskapu u. Váltó u. Verseci u. Vizipók u. Zágon u. Zátony u. Zentai u. 35. sz. háziorvosi körzet Árva u Avar u. Berlini krt Brüsszeli krt Csongrádi sgt Csongrádi sgt Csuka u Gém u. Gyöngytyúk u Gyöngytyúk u Kecskeméti u Kecskeméti u Makkos-erdı sor 2-40 Makkos-erdı sor páratlan o. Nádas u. İsz u. Rózsa u Szent L. u. Tündér u Tündér u sz. háziorvosi körzet Attila u. Bartók tér Bolyai u Bolyai u Gutenberg u Hajnóczy u. Jósika u Jósika u. 2-4.

15 Londoni krt Mars tér Mérey u Mikszáth u Mikszáth u Püspök u. 11. Püspök u. 12. Tábor u Tisza L. krt Török u sz. háziorvosi körzet Állomás u. Apáthy u. Aradi vértanúk tere Bánomkert sor Beloiannisz kapu Dóm tér Dugonics tér 1.,2.,3.,4.,5. Dugonics tér 11.,12.,13. Eötvös u. Galamb u Galamb u Jókai u. Kárász u Kárász u Kelemen u Korányi u Korányi fasor Kölcsey u Liliom u. Markovits u. Oldal u. Pécsi u. Rerrich Béla tér Semmelweis u. Somogyi u Somogyi u Szent F. u. Tisza L. krt Tisza L. krt Toldy u. Zrínyi u. 38. sz. háziorvosi körzet Csorba u Csörlı u. Olajbányász tér Olajos u. Sólyom u sz. háziorvosi körzet Budapesti krt Budapesti krt Csongor tér Hajlat u. 3. Hajlat u. 4. Hüvelyk u Pentelei sor Piroska tér Sólyom u Szamos u Szamos u. 15. Víztorony tér Zápor kert Zöldfa u sz. háziorvosi körzet Budapesti krt Építı u. 2. Erıs János u. Hüvelyk u Retek u Szamos u Szamos u Tünde tér 41. sz. háziorvosi körzet Budapesti krt Budapesti krt Építı u. 11. Lugas u Sás u. Szamos u. 18. Szilléri sor Zöldfa u

16 42. sz. háziorvosi körzet Berkenye u. Bölcs u. Cseresznye u. Czékus u. Daruhalom dőlı Derce u. Dudás u. Erdıstarcsa u. Faragó tér Fölszél u. Gyalu u. Gyöngyöspata u. Gyuris u. Hám u. Hosszúhát dőlı Jász u. Kassai u. Kiserdı tér Kıhalmi dőlı Kövidinka u. Matty-parti út Móra-hegyi út Muskotály u. Október 6. u. Orczy u Orczy u İrlı köz Sömlyék út Szalmáskert út Szekerce u. Szélmalom u. Sztriha K. u. Talicska u. Tapodi u. Újvárosi u Újvárosi u. 47. Újvárosi u Vályogos u. Vitorla u. Zádori u. Zsilip u. 43. sz. háziorvosi körzet Áfonya u. Ánizs u. Alpári Gy. u. Árnika u. Árpa u. Barátság u. Bence u. Bors u. Borsika u. Boróka u. Bródy u. Búza u. Cickafark u. Citromfő u. Csalán u. Csipkebogyó u. Dália u. Dobos u. Domaszéki út Ecetfa u. Fahéj u. Fél u. Gólyahír u. Gyömbér u. Hegedő u. Ilosvay u Ilosvay u. 2. Izsóp u. Jerney u Jerney u Jerney u Jerney u Jerney u Kakukkfő u. Kamilla u. Kapor u. Kömény u. Körömvirág u. Márták dőlı Matty tér Menta u. Mester u. Mustár u. Nadályfő u. Nyírfa u. Üröm u. Pemete u. Rebarbara u.

17 Rózsalapos dőlı Sáfrány u. Seregélyes dőlı Strand u. Subasa dőlı Szamóca u. Szarkaláb u. Szeder u. Szék-tó dőlı Szurokfő u. Tábornok u. Tárkony u. Tárnokfő u. Torma u. Tóth János domb Törı u. Turista u. Tüsök u. Vereshomok út Vitéz köz Zöldfási út 44. sz. háziorvosi körzet Balabás u. Balajthy u. Brassói u. Csatorna u. Délibáb u. Erzsébet u. Északi sor 2. Északi sor 7. Északi sor 1-5. Forrai u. Fürt u. Huba u. Ingovány u. Kadarka u. Káka u. Kék u. Kettıshatári út Kikirics u. Kıbárány u. Kökény u. Kun u. Láp u. Nagyszeg u. Negyvennyolcas u Negyvennyolcas u Nyugati sor Ocskó u. İszibarack u. Petneházy u. Ringló u. Rót-kút dőlı Rügy u. Sia dőlı Süveg u. Széksósi út Újhelyi köz Vándor u. Vásártér sor Venyige u. Zárt u. 45. sz. háziorvosi körzet Adél köz Bethlen u. Bordányi út Buzogány u. Dinnyés u. Erkel u. Faragó dőlı Galagonya u. Hajdú u Hajdú u Huszka Jenı u. Ilosvai u Ilosvai u. 5. Ipar dőlı Jolánka u. Kerékgyártó u. Körte u. Kubikos u. Lenkey u. Málna Maróthy Gergely tér Öreghegy dőlı Perec köz Pipitér u. Rekettye u. Széchenyi I. u. Táncsics M. u. Téglaverı u. Új tér Vadliba u. Vajk u. Vereshomok dőlı Virág u.

18 48. sz. háziorvosi körzet Abony u. Arató u. Árnyas u. Ásványhát u Beregi sor Bolygó u. Botond u. Budai N. A. u Budai N. A. u Csatár u. Csertı u. Csiki u. Dobozi u. Esze T. u. Fenyves u. Gyöp sor Honfoglalás u. Horgony u. Kereszt u. Költı u. Kırös sor Kuruc u. Madarász u. Majakovszkij tér Nagyrét u. Nyilasi u. Ostrom u. Rába u Rába Régész tér Rév u. Szendrey J. u. Szomolya Tanító tér Tápai rét Tápé széle Tigér u. Tisza sor Törökverı u. Újföld sor Verecke u. Veres P. u. 49. sz. háziorvosi körzet Adorján u. Ákos u. Árok u. Árvácska u. Ásványhát u Belvíz u. Bencfahát Bencfahát u. Berettyó u. Beszterce u. Börzsöny u. Búcsú sor Budai N. A. u Budai N. A. u Csobánka u. Csokonai u. Déva u. Dobi u. Dorogi u. Dráva u. Éva u. Fiumei u. Halas u. Heller köz Iker u. Jávorka u. Kapu Kikötı sor Lepke u. Muskátli u. Napsugár u. Orgona u. Pajtás u. Rába u Regina u. Száva u. Szék u. Sziklai u. Szirom u. Taksony u. Vártó u. Zágráb u Zsukov tér

19 50. sz. háziorvosi körzet Apátság u. Barázda u. Boldogasszony u. Föld u. Gyızelem tér Hısök tere Iskola u. Jácint u. Kavics u. Kristály u. Légió u. Magtár köz Levendula u. Magyar u Magyar u Makai út Mályva u. Marostorok u. Nagykikinda u. Napfény köz Nedelka tanya Nefelejcs u. Pálma u. Sarkantyú u. Szegfő u. Szerb u Szerb u Szív u. Szıregi MÁV ırház Temesvári u. Templom tér Tigris u. Törökkanizsa u. Tulipán u. Viola u. Zsálya u. 51. sz. háziorvosi körzet Bánya u. Bokréta u. Budzsák Cirill u. Engels u. Fácán u. Gızmalom u. Gyár u. Ifjúság u. Ikon sor Jázmin u. Kis-bogáros u. Kis-szılı u. Lomb u. Magyar u Magyar u Magyar u Máté u. Metód u. Mimóza u. Monti Sándor park Munkás u. Nagybecskereki u. Nyárfa u. Palackozó u. Pálya tér Rózsatı u. Szerb u Szerb u Szóráth sor Szıregi tanyák Szıregi vasútállomás Újvilág u. Vágóhíd u. Vaspálya u. 52. sz. háziorvosi körzet Agyagos u Bártfai u. Bimbó u Eperjesi sor Gáspár Z. u Gáz u Gáz u Homonnai u. Iglói u. Késmárki u. Lomnici u Lomnici u Lıcsei u. Makkosházi krt. Máramarosi u. Meggyfa u. Murányi u Pöstyéni u. Rozsnyói u. Selmeci u. Szakolcai u. Tátra tér

20 Tölgyes u. Trencséni u. Ungvári u. Uzsoki u. Zólyomi u. Zsolnai u. 53. sz. háziorvosi körzet Bölcsıde u. Budapesti krt Csorba u Építı u. 13. Sólyom u Őrhajós u. 54. sz. háziorvosi körzet Bite P. u. Budapesti krt Építı u Hajlat u József A. sgt József A. sgt Pósz J. u. Retek u Szamos u Tarján széle 55. sz. háziorvosi körzet Akácfa u. Alsó kikötı sor Alsó kikötı sor Baross L. u. Csanádi u Féső u. Füvészkert sor Füvészkerti út Gyimesi u. Herke u. Kendergyári u. Kertész u. Lövölde út Maróczy Géza tér Szolgáltató sor Újszegedi MÁV ırház Újszıregi sor Vadrózsa sor Vedres u Vedres u sz. háziorvosi körzet Csillag tér Debreceni u Gyík u Kemes u Kereszttöltés u Lugas u Selyem u Selyem u Szilléri sgt Szilléri sgt Vajda u sz. háziorvosi körzet Becsei u. Csaba u Gyík u Gyík u Kereszttöltés u Selyem u sz. háziorvosi körzet Ács u. Csongrádi sgt Csı u. Gömöri u. Kodály tér Margaréta u. Sárosi u. Vág u. 59. sz. háziorvosi körzet Gyöngyvirág u Gyöngyvirág u Hont F. u. Juharfás u. Ortutay u sz. háziorvosi körzet Ipoly sor Kazánház u. Körtöltés u. 73. Nyitra u Rókusi krt Újrókus kert Vér-tói Zsitva sor 5-7. Zsitva sor 6.

21 61. sz. háziorvosi körzet Bálint S. u. Beretzk P. u. Csefkó Gy. u. Csongrádi sgt Garam u. Kukorica u. Rókusi krt Tópart u. Zsitva sor 1-3. Zsitva sor sz. háziorvosi körzet Agyagos u Gát u. Gyöngyvirág u Lomnici u Lomnici u Ortutay u sz. háziorvosi körzet Csáky J. u. Erdész park Főtımő u. Gergely köz Ilona u. Millecentenáriumi liget Nyitra u Petresi u. Rókusi krt Séta u. Siha köz Szatymazi u TÜZÉP köz 65. sz. háziorvosi körzet József A. sgt Murányi u Murányi sz. háziorvosi körzet Fı fasor Fı fasor Jankovich u. Jobb fasor 1-3. Jobb fasor Kállay A. u. Közép kikötı sor Népkert sor Népliget Pécskai u. Pillich Kálmán u. Szent-Györgyi A. u. Temesvári krt Temesvári krt Védını u. 67. sz. háziorvosi körzet Aba u. Ábel u. Ágnes u. Ambrus u. András u. Anna u. Aranka u. Aranyosi u. Átrium köz Bertalan u. Boglárka u. Boldizsár u. Borbála u. Borostyán u. Bulcsú u. Cserıke u. Csinszka u. Demeter Ferenc u. Derkovits fasor 42-tıl végig Derkovits fasor 71-tıl végig Diófa u. Dorottya u. Emese u. Eszter u. Fiala Antal u. Flóra u. Gizella u. Gulácsi park Hársfa u. Holt-Maros sétány Homoródi u. Ildikó u. Izabella u. Judit u. Júlia u. Katalin u. Klára u. Kırösmezı u.

22 Laura u. Léda u. Magdolna u. Margit u. Mária u. Marostıi kiskertek területe Mayer Miklós u. Melinda u. Mőhely u. Németh András u. Olt u. Orsolya u. Rahói u. Réce u. Reizner János u. Sarolta u. Sas u. Szögi József u. Szıregi út Szıregi út Szıregi út 85. Thököly u Thököly u Traktor u. Vánky József u. Vánky József köz Vellay Imre u. 68. sz. háziorvosi körzet Bartucz Lajos u. Bibó István u. Csaplár Benedek u. Gelei József u. Körtöltés u Körtöltés u Kukovecz N. u Sík Sándor u. Sıtér István köz Kond u. Kút u. Majális u Majális u Majális u. 57. Majális u. 92. Mandula u. Nap u. Negyvennyolcas u Palóc u. Rigómezı u. Rövid u. Subasa út Széna u. Szent János tér Tas u. Toboz u. Trafik u. Trombita u. Zalán u. 71. sz. háziorvosi körzet Ág u Ág u Csongrádi sgt Gáspár Z. u. 1. Gáspár Z. u Gáspár Z. u sz. háziorvosi körzet Csongrádi sgt Csongrádi sgt Csongrádi sgt Csongrádi sgt sz. háziorvosi körzet Ballada u. Basahíd u. Dorozsmai út Dorozsmai út Gesztenye u. István u. Kálmán köz

23 1. sz. házi gyermekorvosi körzet Acél u. Algyıi út Alkotmány u. Alma u. Babér u. Bajnok u. Bakonyi u. Baktói u. Balatoni u. Bánk Bán u. Bástya sor Bognár u. Bor u. Bronz sor Búzavirág u. Csavar sor Csorba u. 3. Csongor Gyızı u. Csırlı u Dalos u. Dárda u. Délceg u. Diadal u. Dobogó u. Dolgos u. Duda u. Eper u. Érc u. Ezüst u. Fehértói u. Fenyveslejtı sor Forradalom u. Füge sor Gallé László u. Gyümölcs u. Hangos u. Hegyközség u. Hídverı u. 3 2.sz. melléklete 3 Módosította a 20/2005.(IV.13.) Kgy. r. 1., a 43/2005.(IX.29.) Kgy. r. 1., az 52/2006.(XII.14.) Kgy. r. 1. -a, a 2/2007.(II.23.) Kgy. r. 1. -a, a 35/2008.(XI.12.) Kgy. r. 1. -a (hatályos január 1- tıl), a 33/2011.(XII.01.) Önk. r. 1. -a (hatályos január 1-tıl) Ibolya u. Kalász u. Kapás u. Kétérköz u. Kiss Ferenc u. Kiskert u. Kokárda u. Kurucvölgyi u. Kürt u. Ladvánszky u. Lant u. Lányi Béla u. Levél u. Must u. Népdal u. Olajbányász tér Otthon u. Pázsit u. Pilisi u. Réz u. Só u. Szélsı sor Szıke u. Termelı u. Tölgyfa u. Ugar u. Őrhajós u. Végvári u. Völgyérhát u. 3. sz. házi gyermekorvosi körzet Bite P. u Budapesti krt Budapesti krt Csongor tér Erıs J. u Erıs J. u Hüvelyk u Hüvelyk u József A. sgt Lugas u Piroska tér 1-3. Pósz J. u. 15. Pósz J. u Retek u Szamos u. 15. Szamos u Szamos u. 2-8.

24 Szilléri sor 1-5 Szilléri sor 2-6. Tarján széle 1-6. Tünde tér Zöldfa u sz. házi gyermekorvosi körzet Bölcsıde u. Budapesti krt Budapesti krt Budapesti krt Csorba u Csorba u Csörlı u. 1. Építı u. Hajlat u. Olajos u. Pentelei sor Sás u. Sólyom u. Szamos u Víztorony tér Zápor kert Zöldfa u Zöldfa u sz. házi gyermekorvosi körzet Ág u Ág u. 2. Agyagos u Bimbó u Bimbó u Csongrádi sgt Gáspár Z. u Gáspár Z. u Gáz u sz. házi gyermekorvosi körzet Ács u Ács u Csongrádi sgt Csongrádi sgt Csı u Gömöri u. Kodály tér Makkoserdı sor Margaréta u. Sárosi u Sárosi u Vág u sz. házi gyermekorvosi körzet Csongrádi sgt Csongrádi sgt Gát u Gyöngyvirág u Gyöngyvirág u Hont F. u Ortutay u. 1. Ortutay u. 2. Ortutay u sz. házi gyermekorvosi körzet Csáky J. u. Csongrádi sgt Főtımő u. Garam u Garam u Ipoly sor Ipoly sor 2-4. Millecentenáriumi liget Újrókus kert Rókusi krt Vértói út Vértói út Zsitva sor 1-7. Zsitva sor sz. házi gyermekorvosi körzet Csaba u Csaba u Debreceni u Erdı u. 3. Erdı u Etelka sor Fecske u Felsı Tisza-part 27. Felsı Tisza-part 28. Kemes u Kemes u Kereszttöltés u Molnár u Molnár u Pille u Retek u Róna u

25 Szilléri sgt Tabán u Tápai u Tápai u Tápai u Tápai u. 56. Vajda u Vajda u sz. házi gyermekorvosi körzet Bihari u Bihari u Csaba u Csaba u Dandár u. Dankó P. u. Debreceni u Debreceni u Felsı Tisza-part 26. Gál u Gál u Hajós u. Hóbiárt basa u. József A. sgt Kis-Tisza u. Lippai Imre u. Liszt u. Malom u. Pille u Pille u Retek u Retek u Rom u. Római krt Róna u Róna u Szilléri sgt Szilléri sgt Tabán u Tápai u Tápai u Tó u. 12. sz. házi gyermekorvosi körzet Bajai út Bakay Nándor u. Béke u. Boross J. u. Csemegi u. Cserép köz Cserép u. Cserepes sor Cserzy M. u. Dáni u Dáni u Dorozsmai út Dorozsmai út Fonógyári u. Főrész Gomba u. Gyertyámos u. Gyula u. Huszár u, Jósika u Jósika u Kálvária sgt Kálvária sgt Kálvária tér Kálvária tér Kápolna u. Kátay u. Kenyérgyári u. Kismartoni u. Kollégiumi út Kombinátköz Kossuth L. sgt Külsı Ipari Övezet Lajta u. Leányszállás köz Londoni krt. Mars tér MÁV u. Menhely u. Mura u. Pál u. Párizsi krt. 29. Párizsi krt Pozsonyi I. u. Pulcz u. Repülıtér Rigó u. Rohonci u.

26 Ruszti u. Szende Béla u. Szent Gellért u. Szent Rókus tér Teréz u. Tégla köz Téglagyár u. Textilgyári út Vasas Szent Péter u. Vasutas sor Vályog köz Városgazda u. Vásárhelyi P. út Zoltán u. 13. sz. házi gyermekorvosi körzet Alkony u. Csáktornyai u. Csillag u. Csöndes u. Faragó u Faragó u Farkas u. Felhı u. Fraknói u. Gép u. Gólya u. Hajnal u. Határır Hernyós u. Kálvária sgt Kálvária tér 21. Kaszás u. Katona J. u. Kinizsi u. Kolozsvári tér Korda u. Kormányos u. Lékai u. Lendvai u. Mezı u. Mertz Tibor u. Móra u. Móravárosi krt. Moszkvai krt. Nemes Takács u. Petıfi S. sgt Rákóczi u Rákóczi u Remény u. Répás u. Szekeres u. Szél u. Szivárvány u Szivárvány u Veresács u. Ybl Miklós u. 14. sz. házi gyermekorvosi körzet Árpa u. Ballada u. Barátság u. Basahíd u. Bethlen u. Brassói u. Buza u. Buzogány u. Csatorna u. Délibáb u. Dinnyés u. Dobos u. Dorozsmai út 179- Dorozsmai út 180- Erkel u. Északi sor Fél u. Hajdu u. Hegedő u. Huba u. Huszka u. Ilosvai u. Ingovány u. Jolánka u. Kálmán köz Kék u. Kerékgyártó u. Kubikos u. Kun u. Kút u. Láp u. Lenkey u. Majális u. Málna u. Maróthy Gergely tér Matty tér Mester u. Nagyszeg u. Nap u.

27 Negyvennyolcas u Negyvennyolcas u Negyvennyolcas u Negyvennyolcas u Nyugati sor Palóc u. Perec köz Rigómezı u. Süveg u. Széchenyi u. Széksósi u. Széna u. Szent János tér Tábornok u. Táncsics u. Téglaverı u. Új tér Ujhelyi köz Vadliba u. Vajk u. Vándor u. Vásártér sor Virág u. Zalán u. Zárt u. 15. sz. házi gyermekorvosi körzet Adél köz u. Áfonya u. Alpáry Gy. u. Ánizs u. Árnika u. Balabás u. Balajthy u. Bence u. Berkenye Bordányi út Bors u. Borsika u. Boróka u. Bölcs u. Bródi M. u. Cickafark u. Citromfő u. Csalán u. Cseresznye Csipkebogyó u. Czékus u. Daruhalom dőlı Dália u. Derce Díszlet Domaszéki út Dorozsmai út Dorozsmai út Dorozsmai MÁV ırház Dudás u. Ecetfa u. Erdıstarcsa u. Erzsébet u. Fahéj u. Faragó dőlı Faragó tér Forrai u. Fölszél u. Fürt u. Galagonya u. Gesztenye u. Gólyahír u. Gyalu u. Gyömbér u. Gyöngyöspata u. Gyuris u. Hám u. Hosszúhát dőlı Ipar dőlı István u. Izsóp u. Jász u. Jerney u. Kadarka u. Káka u. Kakukkfő u. Kamilla u. Kapor u. Kassai u. Kettıshatári út Kikirics u. Kiserdı tér Kond u. Kıhalmi dőlı Kökény u. Kömény u. Kıbárány u. Körömvirág u. Körte u. Kövidinka u.

28 Mandula u. Márták dőlı Matty-parti út Menta u. Mórahegyi út Muskotály Mustár u. Nadályfő u. Nyírfa u. Ocskó u. Október 6. u. Orczy u. Öreghegy dőlı İrlı köz İszibarack u. Pemete u. Petneházy u. Pipitér u. Rebarbara u. Rekettye u. Réti u. Ringló u. Rózsalapos dőlı Rót-kút dőlı Rövid u. Rügy u. Üröm u. Sáfrány u. Seregélyes dőlı Sia dőlı Sömlyék út Subasa dőlı Subasa út Strand u. Szalmáskert Szamóca u. Szarkaláb u. Szeder u. Szekerce u. Széksóstói kiskertek Széktó dőlı Szélmalom u. Szent János dőlı Szilva Szurokfő u. Sztricha K. u. Talicska u. Tapodi u. Tas u. Tárkony u. Tárnokfő u. Toboz u. Torma u. Tóth J. dőlı Törı u. Turista u. Tüsök u. Trafik u. Trombita u. Újvárosi u. Vályogos u. Venyige u. Vereshomok u. Vitéz köz Vitorla u. Vereshomok dőlı Zádori u. Zöldfási út Zsilip u. 16. sz. házi gyermekorvosi körzet Akácfa u. Alsó kikötı sor Csanádi u. Demeter Ferenc u Demeter Ferenc u Fiala Antal u. Fülemüle u. 36- Füvészkert sor Füvészkerti út Herke u. Jankovich u. Kállay A. u. Katalin u. Kendergyári u. Kertész u. Kockaház u. Korondi u. Kırösmezı u. Középkikötı sor Liga u. Liszt Ferenc sétány Lövölde u. Maróczy Géza tér Mayer Miklós u. Németh András u. Népkert sor Népliget

29 Pécskai u. Pillich K. u. Rahói u Reizner János u. Székely sor Szent-Györgyi A. u. Szolgáltató sor Szögi József kert Szögi József u Szögi József u Temesvári krt Torontál tér Újszegedi MÁV ırház Újszıregi sor Vánky József kert Vánky József u Vánky József u Vellay Imre u Vellay Imre u Védını u. Vedres u Vedres u sz. házi gyermekorvosi körzet Aba Ábel Ágnes Ambrus András Anna Aranka Aranyosi Asztalos u. Átrium köz Bagoly u. Baross L. u. Bertalan Boglárka Boldizsár Borbála Borostyán u. Bulcsú Cinke u. Cserıke Csinszka Csíz u. Derkovits fasor Diófa u. Dorottya Emese Erdélyi tér Eszter u. Féső u. Flóra Fı fasor Gizella u. Gyimesi u. Hargitai u Hargitai u Hársfa u. Hátszegi u. Holt-Maros sétány Homoródi u. Ildikó Izabella Jobb fasor Judit Júlia Kakukk u. Karánsebesi u. Klára Közép fasor Közép fasor Laura Léda u. Magdolna u. Margit u. Mária u. Marostıi kiskertek területe Melinda u. Mőhely u. Olt u. Orsolya Orsovai u. Páncél köz Petrozsényi u. Pinty u. Pipacs u. Pipiske u. Radnóti u Radnóti u Sarló u. Sarolta u. Sas u. Szıregi út Temesvári krt. 56. Thököly u. Tordai u.

30 Torockói u. Töltés u Töltés u Traktor u. Vadrózsa sor Vas u. Zsil u. 18. sz. házi gyermekorvosi körzet Babits u. Bal fasor Barcsay Károly u. Bérkert u. Bíbic u. Birkózó köz Blaha L. u. Cankó u. Csalogány u. Demeter Ferenc u Demeter Ferenc u Déryné u. Egressy B. u. Evezı u. Fakopáncs u. Felsı kikötı sor Fogarasi u. Fı fasor 101-tıl végig páratlan oldal Fı fasor 2-tıl végig páros oldal Fülemüle Fürj u. Gébics u. Gulácsy Park Gyergyói u. Haladás u. Héja u. Kézdi u. Kikindai u. Közép fasor Közép fasor Krúdy Gy. u. Küküllıi u. Kürü sor Lile u. Marostıi u. Ökörszem u. Radnóti u Radnóti u Rahói u. 2- Réce u. Sepsi u. Szögi József u Szögi József u Szöri u. Szövetség u. Szövı u. Tambura u. Tanács u. Tárogató u. Temesvári krt Tiszavirág u. Töltés u Töltés u Turul u. Túzok u. Udvarhelyi u. Vánky József u Vánky József u Vánky József köz Vellay Imre u Vellay Imre u Vércse u. Verseny u. Vívó u. Vöcsök u. Wallish u. Zsombolyai u. 19. sz. házi gyermekorvosi körzet Árvíz u Árvíz u Bodzafa u. Eszperantó u. Föltámadás u. Gyöngytyúk u. Hétvezér u Hétvezér u Jakab L. u. Klapka tér Körtöltés u Makkoserdı sor Makkoserdı sor páratlan o. Nádas u. Öthalom u Öthalom u Pacsirta u. Párizsi krt

31 Üstökös u. Zákány u Zákány u sz. házi gyermekorvosi körzet Bálint S. u Beretzk P. u. Bibó István u. Csaplár Benedek u. Csefkó u Csefkó u Kossuth L. sgt Kossuth L. sgt Körtöltés u Körtöltés u Kukorica u Kukorica u Mérey Mérey u Mikszáth K. u Puskás u Püspök u. Rókusi krt Rókusi krt Sıtér István köz Tábor u. Tópart u Tópart u Török u. 21. sz. házi gyermekorvosi körzet Becsei u Becsei u Becsei u Csaba u Csillag tér Etelka sor 4. Felsı Tisza-part Felsı Tisza-part Gyík u. 1. Gyík u Gyík u Ifjúsági Vízi Telep Kereszttöltés u Kereszttöltés u Lıtér Lugas u Selyem u Selyem u sz. házi gyermekorvosi körzet Alföldi u Alföldi u Állomás u. Alsónyomás sor Alsó Tisza-part u. Apáca u Apáca u Bálvány u. Bánomkert sor Bánomkert sor 16- Bánomkert sor Barát u. Batthyány u. Bem u Bem u Bécsi krt. Bokor u. Boldogasszony sgt Boldogasszony sgt Borbás u. Csókai u. Dobó u Dobó u Faragó u Faragó u Földmőves u Földmőves u

32 Fıvám köz Galamb u. Gız u. Hattyas u Hattyas u Hold u. Homok u. Horgosi u. Indóház tér Kanizsai u. Kántor u. Kisfaludy u Kisfaludy u Középkapu u Középkapu u Majdáni sor Martonosi u. Mátyás tér Nyíl u Nyíl u Oldal u. Oltványi u. Pálfy u Pálfy u Pásztor u Pásztor u Petıfi S. sgt Rábéi u. Rákóczi u Rákóczi u Röszkei u. Sárkány u. Szabadsajtó u. Szajáni u. Szántó u. Szécsi u Szécsi u Szent Antal u. Szent Ferenc u. Szentháromság u Szentháromság u Szentmihályteleki u. Szivárvány u Szivárvány u Szövetkezeti u. Tarló u. Tisza L. u. Tisza Pályaudvar Tompai kapu út Topolya sor Vadkerti tér Váradi u Váradi u sz. házi gyermekorvosi körzet Alsóvárosi feketeföldek Ananász u. Apály Araszt u. Bacsó B. u. Ballagító sor Banán u. Barack u. Bem u. 24- Bem u. 29- Birs u. Bodobács u. Boszorkány sziget u. Cincér u. Citrom u. Cserebogár u. Csíbor u. Csonka u. Darázs u. Daru. Datolya u. Deli K. u. Dongó u. Egres u. Elıd u. Fátyolka u. Földmőves u. 12- Földmőves u. 17- Futrinka u. Fürkész u. Fütıház Füzes u. Gyálai út Gyálaréti kiskertek területe Gyálaréti tanyák Gyálaréti út Gyártelep u. Gyékényesi u. Hangya u. Harangláb u. Harmat u. Hattyas u. 15-

33 Hattyas u. 6- Hattyasi szivattyútelep Kabóca u. Kácsa u. Kamarási u. Katica u. Kece Kérész u. Kisfaludi u. 27- Kisfaludi u. 32- Kisvasút sor Kivi u. Kókusz u. Koszorú u. Közép kapu. u Közép kapu. u Kundombi u. Lúdvár Lúdvári út Máglya sor Mandarin u. Mazsola u. Méh u. Miklós u. Mogyoró u. Mokrini u. Mozdony Muslinca u. Napraforgó u. Narancs u. Naspolya u. Nyíl u Nyíl u Óbébai u. Örvény u. Pálfy u. 41- Pálfy u. 44- Palics köz Pályaudvar Pancsovai u. Paprika u. Pillangó u. Piszke u. Pisztácia u. Pók u. Rendezıtér Ribizli u. Sínpár sor Som u. Szabadság tér Szécsi u Szécsi u Szercsika u. Sziget u. Szigony u. Szitakötı u. Szivattyútelep Szöcske u. Szılı u. Szúnyog u. Távol u. Tegzes u. Titeli u. Tompa Mihály u. Tompa u. Tompasziget területe Tücsök u. Vadalma u. Váltó u. Váradi u. 15- Váradi u. 16- Varsa Vaskapu u. Verseci u. Világos u. Vizipók u. Zágon u. Zátony u. Zentai u.

34 24. sz. házi gyermekorvosi körzet Gát u Hont F. u Hont F. u Juharfás u Juharfás u Lomnici u Lomnici u Ortutay u sz. házi gyermekorvosi körzet Agyagos u Agyagos u. 24. Akácos u. Baktói kiskertek területe Bártfai u. Eperjesi sor Erdészház u. Erdıkerülı u. Erdıszéli út Felsınyomás út Homonnai u. Hosszú-töltés út Iglói u. I. körzet tanya József A. sgt Késmárki u. Kis-Baktói út Külterület II. Lomnici u Lomnici u Lıcsei u. Makkosházi krt. Máramarosi u. Meggyfa u. Murányi u Murányi u Nagy-Baktói út Pihenı u. Pihenı park Pöstyéni u. Rozsnyói u. Selmeci u. Szakolcai u. Tátra tér Tölgyes u. Trencsényi u. Ungvári u. Uzsoki u. Zólyomi u. Zsolnai u. 1. u. 2. u. 3. u. 4. u. 5. u. 6. u. 8. u. 9. u. 10. u. 11. u. 12. u. 13. u. 14. u. 15. u. 16. u. 17. u. 18. u. 19. u. 20. u. 21. u. 22. u. 23. u. 24. u. 25. u. 26. u. 27. u. 28. u. 29. u. 30. u. 31. u. 32. u. 33. u. 34. u. 35. u. 36. u. 37. u. 38. u. 39. u. 40. u. 41. u. 42. u. 43. u. 44. u. 45. u. 46. u. 47. u.

35 48. u. 49. u. 50. u. 51. u. 52. u. 53. u. 54. u. 55. u. 57. u. 58. u. 59. u. 26. sz. házi gyermekorvosi körzet Ady tér Apáthy u. Aradi vértanúk tere Árpád tér Attila u. Bajza u. Bartók tér Beloiannisz kapu Béla u. Bódogh J. u. Boldogasszony sgt Boldogasszony sgt Bolyai J. u. Dáni 1-3. Dáni u Deák F. u Deák F. u Dóm tér Dugonics tér Egyetem u Egyetem u Eötvös u. Fekete Sas u Fekete Sas u Földváry u. Gogol u. Gutenberg u. Hajnóczy u. Híd u. Honvéd tér Jókai u. Jósika u Jósika u Kálvária sgt Kárász u. Kelemen u. Kígyó u. Klauzál tér Korányi fasor Kölcsey u. Liliom u. Markovits I. u. Mérey u Mikszáth K. u Nádor u. Oroszlán u. Oskola u. Palánk Pécsi u. Petıfi S. sgt Rákóczi tér Rerrich B. tér Révay u. Roosevelt tér Semmelweis u. Somogyi B. u. Szentháromság u Szentháromság u Szikra u. Tisza L. krt Tisza L. krt Toldy u. Tömörkény u. Victor Hugo u. Vitéz u. Zászló u. Zrínyi u.

36 27. sz. házi gyermekorvosi körzet Árvíz u Árvíz u Damjanich u Damjanich u Erdész park Francia u Francia u Fricsay u. Gergely köz 1-2. Gergely köz 10. Hétvezér u Hétvezér u Hunyadi tér Ilona u Kazánház u. Kukovecz N. u Lehel u. Öthalom u Öthalom u Petresi u. 10. Petresi u Petresi u Puskás u Rókusi krt Séta u. Siha köz 1-3. Siha köz 2-6. Szatymazi u Szatymazi u Tavasz u Tavasz u TÜZÉP köz Zákány u Zákány u sz. házi gyermekorvosi körzet Kisteleki Ede u. Kossuth L. sgt Kukovecz N. u Kukovecz N. u Nyitra u Rókusi krt Rókusi krt sz. házi gyermekorvosi körzet Back Bernát u. Bajmóci u. Bartucz Lajos u. Budapesti út Csallóközi u. Csejtei u. Cserje sor Dér István u. Felsıvárosi fekete-földek Fontos Sándor köz Fontos Sándor u. Galgóci u. Gelei József u. Halgazdaság Hosszú u. Ikarusz köz Kassák u. Kereskedı köz Kis köz Külterület I. Külterület III. Tanya Maróti u. Nagyszombati u. Napos út Parobek Alajos u. Pintér József u. Régi posta út Rengey u. Rókusi állomás Rókusi ff. Sík Sándor u. Tapolcsányi u. Tarnóci u. Tóbiás György u. Tőzoltó u. Vágány u. Vásár u. Vinkler László út Vlasics Károly u. Zápor út Zoltánfy István u. Zsámbok-réti sor

37 30. sz. házi gyermekorvosi körzet Adai u. Ajtony köz Alig u. Álmos köz Apatini u. Balázs B. u. Bazsalikom u. Bódi V. u. Bodom tanya Bodomi u. Bori M. u. Busa u. Brigád köz Compó u. Csantavéri u. Cseh I. tér Csuma köz Czibula u. Delta ırház Detre J. u. Dőlı u. Ecsedi G. u. Egyenlıség u. Eke köz Erdélyi F. u. Estike u. Fehérpart u. Felebarát köz Fogas u. Füzér u. Gádor köz Gárdonyi G. u. Gera S. u. Gorkij u. Harcos u. Harcsa u. Hasító u. Hiúz u. Holt-Tisza sor Hópárduc u. Hüvös köz Kandó K. u. Kapisztrán u. Karikás F. u. Kecsege u. Kenguru köz Keszeg u. Kénytelen sor Kiserdı sor Koloszár udvar Koppány köz Kovács udvar Kökörcsin u. Könyves K. u. Külüs köz Laktanya u. Láma u. Lengyel udvar Ligeti sor Limány köz Márna u. Márvány Mátra köz Mikes K. u. Moholi u. Móricz Zs. u. Munkás köz Muskó köz Nagybercsényi u. Napfény park Négyház u. Nemzetır sor Nyár köz Orvos köz Óvoda u. Ötház u. Panda tér Palánkai u. Palánta u. Petıfi S. sgt Petıfi S. sgt Petıfi S. sgt Petıfi u. Ponty u. Postás u. Raktár köz Rezeda u. Rosta u. Rozmaring u. Rövid köz Sárgabánya Sipos I. u. Sportpálya út Sügér u. Süllı u. Szabadkai út Szabó J. u.

38 Szalay udvar Szarvas köz Szérőskert u. Sziliszék út Szondi u. Talpas u. Tenkes köz Terehalmi út Testvériség köz Teve u. Tinódi u. Tisza köz Udvardi u. Újélet u. Újvidéki u. Vadmacska u. Vajda köz Vak B. u. Vám tér Varga u. Vasgyár u. Vasvári P. u. Vikunya u. Verbéna u. Viza u. Zocskár udvar Zombori u. Zsák köz Zsoldos köz 31. sz. házi gyermekorvosi körzet Apátság u. Bánya u. Barázda u. Bokréta u. Boldogasszony u. Budzsák u. Cirill u. Engels u. Fácán u. Föld u. Gızmalom u. Gyár u. Gyızelem tér Hısök tere Ifjúság u. Ikon sor Iskola u. Jácint u. Jázmin u. Kavics u. Kis-Bogáros u. Kis-Szılı u. Kristály u. Légió u. Levendula u. Lomb u. Magtár köz Magyar u. Makai u. Mályva u. Marostorok u. Máté u. MÁV állomás Metód u. Mimóza u. Monti Sándor park Munkás u. Nagybecskereki u. Nagykikinda u. Napfényköz Nedelka tanya Nefelejcs u. Nyárfa u. Palackozó u. Pálma u. Pálya tér Rózsatı u. Sarkantyú u. Szegfő u. Szerb u. Szív u. Szóráth sor Szıregi tanyák Szıregi MÁV ırház Szıregi vasútállomás Temesvári u. Templom tér Tigris u. Törökkanizsa u. Tulipán u. Újvilág u. Vágóhíd u. Vaspálya u. Viola u. Zsálya u.

39 32. sz. házi gyermekorvosi körzet Abony u. Ádám u. Adorján u. Ákos u. Arató u. Árnyas u. Árok u. Árvácska u. Ásványhát u. Belvíz u. Bencfahát Bencfahát u. Beregi sor Berettyó u. Beszterce u. Bolygó u. Botond u. Börzsöny u. Búcsú sor Budai N. A. u. Csatár u. Csertı u. Csiki u. Csobánka u. Csokonai u. Déva u. Dobi I. u. Dobozi u. Dorogi I. u. Dráva u. Esze T. u. Éva u. Fenyves u. Fiumei u. Gyöp sor Halas u. Heller köz Honfoglalás u. Horgony u. Iker u. Jávorka u. Kapu köz Kereszt u. Kikötı sor Költı u. Kırös sor Kuruc u. Lepke u. Madarász u. Majakovszkij u. Major u. Muskátli u. Nagyrét u. Napsugár u. Nyilassy u. Orgona u. Ostrom u. Pajtás u. Rába u. Régész tér Regina u. Rév u. Száva u. Szék u. Szendrei J. u. Sziklai S. u. Szirom u. Szomolya u. Taksony u. Tanító tér Tápai rét Tigér u. Tisza sor Tiszavirág u. Tömörkény üdülıtelep Törökverı u. Újföld sor Vártó u. Verecke u. Veres P. u. Zágráb u Zsukov tér 33. sz. házi gyermekorvosi körzet Arany J. u. Árbóc u. Bárka u. Belvárosi híd Bertalan híd Berzsenyi u. Deák F. u Deák F. u Dózsa Gy. u. Feketesas u Feketesas u Felsı Tisza-part 1-25.

40 Felsı Tisza-part Festı u. Gál u Gál u Glattfelder Gyula tér Gyevi u. Háló u. Hattyú u. Horváth M. u. Huszár Mátyás rakpart József A. sgt József A. sgt Kálmány L. u. Károlyi u. Kazinczy u. Kiss E. u. Kiss M. u. Maros u. Munkácsi u. Nagy J. u. Római krt Római krt. 41. Rózsa u. Sajka u. Sándor u. Stefánia Széchenyi tér Szt. György tér Szt. Miklós tér Takaréktár u. Temetı u. Tímár u. Tisza L. krt Tisza L. krt Vaszy Viktor tér Vár u. Várkert Vörösmarty u. Wesselényi u. Zárda u. Zsótér u. 34. sz. házi gyermekorvosi körzet Árva u. Avar u. Bercsényi Berlini krt Berlini krt Bocskai u. Brüsszeli krt. Csongrádi sgt Csongrádi sgt Csuka u. Dugonics u. Füredi u. Gém u. Holló u. Hullám u. Imre u. Juhász Gy. u. Kálvin tér Kecskeméti u. Lechner tér Lengyel u. Madách u. Osztrovszky u. İsz u. Párizsi krt Párizsi krt Pusztaszeri u. Sóhordó u. Szappanos u. Szent István tér Szent László u. Szent Mihály u. Szilágyi u. Szőcs u. Teleki u. Tisza L krt Tündér u. Vadász u. Vidra u. 35. sz. házi gyermekorvosi körzet Barna u. Benczúr Gy. u. Bojtorján u. Bokányi D. u. Bujdosó Gy. u. Csaba u. 42. Csap u Csap u Cserfa u. Deres u. Duna u. Fadrusz J. u. Fagyöngy u. Fı tér

I. Területi védőnői körzet

I. Területi védőnői körzet I. Területi védőnői körzet 1. sz. védőnői körzet Acél u. Algyői u. páratlan o. Babér u. Bajnok u. Bakonyi u. Balatoni u. Bánk Bán u. Bástya sor Búzavirág u. Bronz u.--bronz sor Csavar sor Csörlő u. 2-6

Részletesebben

A Rendelet 4. számú mellékletének helyébe jelen rendelet melléklete lép.

A Rendelet 4. számú mellékletének helyébe jelen rendelet melléklete lép. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/2007.(XI.15.) Kgy. rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002.(IX.13.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú város

Részletesebben

1. A Rendelet 1., 2., 3. és 4. számú mellékletének helyébe jelen rendelet 1., 2., 3. és 4. sz. melléklete lép.

1. A Rendelet 1., 2., 3. és 4. számú mellékletének helyébe jelen rendelet 1., 2., 3. és 4. sz. melléklete lép. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat 35/2008. (XI.12.) Kgy. rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX. 13.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város

Részletesebben

polgármester Tárgy: Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX. 13.) Kgy. rendelet módosítása

polgármester Tárgy: Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX. 13.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 01/5303-13/2010. Tárgy: Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX. 13.) Kgy. rendelet módosítása Készítette: Szociális,

Részletesebben

Tárgy: Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX. 13.) Kgy. rendelet módosítása

Tárgy: Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX. 13.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 01-16667-20/2008. Tárgy: Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 35/2002. (IX. 13.) Kgy. rendelet módosítása Melléklet: 1

Részletesebben

A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép.

A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 60/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei

Részletesebben

Szent János Utcai Óvoda felvételi körzete 2100 Gödöllı, Szent János u. 6-8.

Szent János Utcai Óvoda felvételi körzete 2100 Gödöllı, Szent János u. 6-8. ÁDÁM UTCA AGYAGOS UTCA ARADI UTCA ARANY JÁNOS UTCA ÁRPÁD UTCA ATTILA UTCA BARTÓK BÉLA UTCA BÁSTYA UTCA BÁTHORI ISTVÁN UTCA BÉKE UTCA BEM JÓZSEF UTCA BERCSÉNYI MIKLÓS UTCA BERKENYE UTCA BETHLEN GÁBOR UTCA

Részletesebben

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről Gárdony Város Önkormányzat Képviselőtestülete az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

ÁCS KÖZ PÉTER ÉVA 8-as SZOBA ADONYI ÚT LŐRINCZ KÁROLYNÉ 8-as SZOBA ADY E. U. GREMSPERGER ÁGNES 1-es SZOBA ÁG U. PRAVETZ ANTALNÉ 9-es SZOBA AGYAG U.

ÁCS KÖZ PÉTER ÉVA 8-as SZOBA ADONYI ÚT LŐRINCZ KÁROLYNÉ 8-as SZOBA ADY E. U. GREMSPERGER ÁGNES 1-es SZOBA ÁG U. PRAVETZ ANTALNÉ 9-es SZOBA AGYAG U. ÁCS KÖZ PÉTER ÉVA 8-as SZOBA ADONYI ÚT LŐRINCZ KÁROLYNÉ 8-as SZOBA ADY E. U. GREMSPERGER ÁGNES 1-es SZOBA ÁG U. PRAVETZ ANTALNÉ 9-es SZOBA AGYAG U. PÉTER ÉVA 8-as SZOBA AKÁCFA U. PRAVETZ ANTALNÉ 9-es SZOBA

Részletesebben

Megalkotta: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2014. június 27-én tartott ülésén. Kihirdetve: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Közlönyében.

Megalkotta: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2014. június 27-én tartott ülésén. Kihirdetve: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Közlönyében. 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2014.(VI.30.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010.(VI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei

Részletesebben

NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt.

NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a KEOP-1.1.1/C/13-2013-0015 számú projekt keretein belül a Szolnok Térségi Regionális Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10

TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10 Göd Város szavazóköreinek jegyzéke TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10 Ambrus László utca Arany János utca folyamatos

Részletesebben

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat 1. sz. határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

2. E rendelet alkalmazásában:

2. E rendelet alkalmazásában: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 28/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a fizetı parkolási rendszerrıl szóló 25/2010. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei

Részletesebben

200918 Székhely: 1. Telephely Bajcsy Zsilinszki úti Óvoda

200918 Székhely: 1. Telephely Bajcsy Zsilinszki úti Óvoda Intézmény OM azonosító: 200918 Székhely: 1. Telephely Bajcsy Zsilinszki úti Óvoda (5711 Gyula, Bajcsy Zs. u. 24.) 5711 AULICH LAJOS UTCA (teljes közterület), 5711 BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA (teljes közterület),

Részletesebben

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke. Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke. Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől Baross Ovi Kindergarten Baross Óvoda 1201 Baross u. 79.

Részletesebben

Házi gyermekorvosi körzetek

Házi gyermekorvosi körzetek Házi gyermekorvosi körzetek Gyula 001. körzet Tól Ig Állandó lakosság Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum 0-14 éves 48-as utca 000005 000013 Páratlan 2 Akácos utca 0 Bánom tanya

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2015. (..) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2015. (..) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének../2015. (..) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi

Részletesebben

19/2002.(VI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről

19/2002.(VI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2003.(VI.25.), 13/2005.(III.1.), 31/2005.(V.2.), 6/2006.(II.20.), 15/2007.(III.28.), 22/2010.(VIII. 16.), 3/2012. (I. 17.), 11/2012. (III. 26.), 40/2012.

Részletesebben

Hétfő. 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u.

Hétfő. 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u. Hétfő 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u. Árpád u. 2- től a Penny Marketig Bajcsy-Zsilinszky u. Béke u.-füredi ltp. Bem József

Részletesebben

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.)

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) DUNAKESZI ÓVODÁK ÉS KÖRZETHATÁROK Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) 1. 2120, ÁGNES UTCA (teljes közterület) 2. 2120, ALSÓTABÁN (teljes közterület) 3. 2120, ANNA UTCA (teljes közterület) 4. 2120,

Részletesebben

Felnőtt háziorvosi körzetek (2016. január 1-től)

Felnőtt háziorvosi körzetek (2016. január 1-től) Orvosi ügyelet Szent Lázár Megyei Kórház Salgótarján, Füleki út 54-56. Tel.: 522-000, 311-222, 310-222 1. számú felnőtt háziorvosi körzet Felnőtt háziorvosi körzetek (2016. január 1-től) Dr. Mester Mária

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN PILISVÖRÖSVÁR

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN PILISVÖRÖSVÁR AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN PILISVÖRÖSVÁR Köznevelési intézmény: Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola Deutsche Nationalitatenschule Werischwar 2085 Pilisvörösvár,

Részletesebben

Háziorvosi körzetek - Komárom

Háziorvosi körzetek - Komárom Háziorvosi körzetek - Komárom 1. számú felnőtt háziorvosi körzet Dr. Juhász Márton Rendelő: 2900 Komárom, Tóth L. u. 7. Tel.: 34/344-995 Rendelés idő: Hétfő: 13:00 16:30 Kedd, Csütörtök: 9:00 12:00 Szerda,

Részletesebben

A Szolnok Városi Óvodák körzeteinek utcái a 2015/2016-os nevelési évtől. 1. Kertvárosi Tagintézmény

A Szolnok Városi Óvodák körzeteinek utcái a 2015/2016-os nevelési évtől. 1. Kertvárosi Tagintézmény A Szolnok Városi Óvodák körzeteinek utcái a 2015/2016-os nevelési évtől - Ábránd u. - Áfonya u. - Ágnes u. - Ajándék u. - Akác u. - Alcsisziget puszta tanya - Alcsisziget tanya - Alkony u. - Alma u. -

Részletesebben

A Szolnok Városi Óvodák körzeteinek utcái a 2016/2017-es nevelési évtől

A Szolnok Városi Óvodák körzeteinek utcái a 2016/2017-es nevelési évtől A Szolnok Városi Óvodák körzeteinek utcái a 2016/2017-es nevelési évtől 1. Csicsergő Tagintézmény - Bacsó N. u. - Balog B. u. - Bimbó u. 60-tól végig - Búzavirág páratlan oldala - Dr. Sebestény Gy. u.

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET

ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 19/2002.(VI.18.) Budapest-Csepel Önkormányzata Kt. sz. rendelet módosítására Készítette:

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1 Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1 Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Előterjesztő megnevezése: városfejlesztési alpolgármester

Előterjesztő megnevezése: városfejlesztési alpolgármester Előterjesztő megnevezése: Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester Iktatószám: 01/63299/2014 Tárgy: A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása Melléklet:

Részletesebben

DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteiről

DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteiről DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Dunaharaszti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Védőnői körzetek Komárom

Védőnői körzetek Komárom Védőnői körzetek Komárom 1. számú védőnői körzet Piskovszky Jánosné 2903 Komárom, Tamási Á. u. 8. Tel.: 34/343-662 Terhes tanácsadás: Kedd: 8:00 10:00 Csecsemő tanácsadás: Kedd, Csütörtök: 8:00 10:00 Kisgyermek

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Szám: 3556/2014. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2014/2015-ös nevelési évre

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Szám: 3556/2014. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2014/2015-ös nevelési évre Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 3556/2014. Javaslat óvodai beiratkozásra a 2014/2015-ös nevelési évre Tisztelt Közgyűlés! A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről*

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről* PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a

Részletesebben

A DÉL-DUNÁNTÚLI HULLADÉKKEZELŐ NONPROFIT KFT. EGYÉB TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁRA KAPOSVÁR 2016.

A DÉL-DUNÁNTÚLI HULLADÉKKEZELŐ NONPROFIT KFT. EGYÉB TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁRA KAPOSVÁR 2016. A DÉL-DUNÁNTÚLI HULLADÉKKEZELŐ NONPROFIT KFT. EGYÉB TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁRA KAPOSVÁR 2016. HÉTFŐ 48-as Ifjúság útja Áchim A. u. Adria u. Anna u. Arany J. köz Arany J. u. Árpád u. Bajcsy -Zs.

Részletesebben

ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI

ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti 3. Arany János utca 4.

Részletesebben

Közterületek nyilvántartása Szigetszentmiklós A B E H L M

Közterületek nyilvántartása Szigetszentmiklós A B E H L M 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 E H L M név jelleg helyrajzi /árok külterület 0227/1 Vv /terület 182/2

Részletesebben

FELHÍVÁS. az általános iskolákba történ? beíratásra. 2013. április 8. - 9. (hétf?, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig

FELHÍVÁS. az általános iskolákba történ? beíratásra. 2013. április 8. - 9. (hétf?, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig FELH FELHÍVÁS az általános iskolákba történ? beíratásra Értesítjük az érintett szül?ket, hogy a 2013/2014. tanévre történ? általános iskolai beíratásokra az alábbi id?pontokban kerül sor: 2013. április

Részletesebben

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA Az el terjesztés címe, tárgya: El terjesztés a háziorvosi és véd i körzetekr l szóló 41/2009. (X. 29.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Cím Zalaegerszeg Andráshida Andráshida u. Zalaegerszeg Andráshida Apátfa u. Zalaegerszeg Andráshida Berek u. Zalaegerszeg Andráshida Cserfa u. Zalaegerszeg Andráshida Dukai Takács J. u. Zalaegerszeg Andráshida

Részletesebben

Eötvös József Általános iskola Szent István utca 232.

Eötvös József Általános iskola Szent István utca 232. Eötvös József Általános iskola Szent István utca 232. 1. Áfonyás u. 2. Aradi vértanuk u. 76-tól és 81-től 3. Árnyas u. páratlan oldal 4. Árvalányhaj u. 5. Átlós u. páratlan oldal 6. Badacsonyi u. 1-69

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 26/2014. (XI.09.) sz. önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Hatályba lépés napja: 2014. november 10. Ezen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 13.) önkormányzati rendelete

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 13.) önkormányzati rendelete Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 13.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. a 41/2012. (VI.29.) Ör., és a 35/2014. (IX.11.) Ör.-rel módosított

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. a 41/2012. (VI.29.) Ör., és a 35/2014. (IX.11.) Ör.-rel módosított Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 41/2012. (VI.29.) Ör., és a 35/2014. (IX.11.) Ör.-rel módosított 17/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

1. számú fogorvosi körzet utca és intézmény jegyzéke 2015. 01. 01. napjától

1. számú fogorvosi körzet utca és intézmény jegyzéke 2015. 01. 01. napjától Benyák Bernát utca Dózsa György út Dr. Koch László utca Eszperantó tér Fecskepart Gerle utca Gombócleső utca Havranek József utca Honvéd utca Horgász dűlő Irányi Dániel utca Jezsuita utca Malom utca Mátyás

Részletesebben

FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS

FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS TELEPÜLÉS OM FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS Ambrózfalva 039539 007 039539 004 Ambrózfalvi Tagintézménye Apátfalva 201360 001 Apátfalvi Dózsa György Általános

Részletesebben

Csongrád megye közforgalmú gyógyszertárai

Csongrád megye közforgalmú gyógyszertárai Csongrád megye közforgalmú ai címe 1. Gyevi Gyógyszertár 6750 Algyő Egészségház u. 42. 62/517-261 2. Mérleg Gyógyszertár 6931 Apátfalva Hunyadi u. 6. 62/260-015 3. Heniter Gyógyszertár 6783 Ásotthalom

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-jén, (csütörtök) 16 30 órai kezdettel

Részletesebben

(1) E rendelet 2010. május 1. napján lép hatályba. (2) E rendelet hatályát veszti a hatályba lépését követő napon. Kaposvár, 2010. április 28.

(1) E rendelet 2010. május 1. napján lép hatályba. (2) E rendelet hatályát veszti a hatályba lépését követő napon. Kaposvár, 2010. április 28. Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 18/2010. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről szóló 65/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai

A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai Balatonfüred Város Önkormányzata Tervezet a települési önkormányzat 2015. évi novemberi vélemény-nyilvánításához Járás/Tankerület székhelye:

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a háziorvosi körzetekről

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a háziorvosi körzetekről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a háziorvosi körzetekről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló

Részletesebben

Polgármesterjelöltek

Polgármesterjelöltek 2010. szeptember Veresi Krónika Polgármesterjelöltek Horváth Ernõ mérnök, közgazdász, GAMESZ igazgató 48 éves Pásztor Béla polgármester 72 éves, Erdõkertes, Géza u. 20. Tatár Sándor környezetvédelmi szakértõ,

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNY VAGYONKEZELÉSÉBEN LEVŐ INGATLANOK (TERÜLETEK, ÉPÜLETEK)

AZ INTÉZMÉNY VAGYONKEZELÉSÉBEN LEVŐ INGATLANOK (TERÜLETEK, ÉPÜLETEK) 2. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY VAGYONKEZELÉSÉBEN LEVŐ INGATLANOK (TERÜLETEK, ÉPÜLETEK) sorszám cím helyrajzi szám épületek terület épület SZEGED 1 1 Dugonics tér 13. 3762 Rektori Hivatal megjegyzés 2

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 135. 8500 PÁPA, Fő u. 5.

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 135. 8500 PÁPA, Fő u. 5. PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 135. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/324-585 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. október 10-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről 1/a melléklet: Helyi egyedi védelem

Részletesebben

Miniszteri döntés idıpontja. Sorszám Pályázó Pályázati kód

Miniszteri döntés idıpontja. Sorszám Pályázó Pályázati kód Csoportos támogatási módosítások 1. Gyır, Építık Lakásfenntartó Szövetkezete LFP-2008-LA-2-08-06-19 2009.06.12 2011.03.11 2. Gyır, Mártírok útja 34-36. Társasház LFP-2008-LA-2-08-06-25 2009.06.12 2011.03.11

Részletesebben

Módosította: 7/2004.(III.5.)Kt, 33/2004.(XII.11.)ÖR, 20/2005. (X.15.) ÖR, 14/2007. (V.17.), 24/2009. (X.12.),

Módosította: 7/2004.(III.5.)Kt, 33/2004.(XII.11.)ÖR, 20/2005. (X.15.) ÖR, 14/2007. (V.17.), 24/2009. (X.12.), Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testülete 27/2002.(XII.21.)KT rendelete Szentes város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteinek megállapításáról Módosította: 7/2004.(III.5.)Kt, 33/2004.(XII.11.)ÖR,

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2013. (01.31.) Öh.

Részletesebben

TÉLI HÓELTAKARÍTÁSI, SÍKOSSÁGMENTESÍTÉSI ÚTÜZEMELTETÉSI TERV 2015.

TÉLI HÓELTAKARÍTÁSI, SÍKOSSÁGMENTESÍTÉSI ÚTÜZEMELTETÉSI TERV 2015. TÉLI HÓELTAKARÍTÁSI, SÍKOSSÁGMENTESÍTÉSI ÚTÜZEMELTETÉSI TERV 2015. 2 I. FÁZISBAN SÍKOSSÁGMENTESÍTENDŐ UTAK 1. ÚTVONAL A József A. u. (Bajcsy csomóponttól) Eötvös tér Ady Endre u. Pólya T. u. (forduló a

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről. egységes szerkezetben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről. egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek. 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz.

Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek. 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz. 1. melléklet a /... ( ) önkormányzati rendelethez Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz.); 2. A Vasvár út 64-82.

Részletesebben

A Rendelet 8. (2) bekezdése helyébe a. A választható győjtıedények méretei, illetve a győjtıedényekben elhelyezett települési

A Rendelet 8. (2) bekezdése helyébe a. A választható győjtıedények méretei, illetve a győjtıedényekben elhelyezett települési Esztergom Város Önkormányzata Képviselı- testületének 14/2012. (.) önkormányzati rendelete a települési szilárdhulladék kezelési közszolgáltatásról szóló 10/2004. (IV. 1.) esztergomi önkormányzati rendelet

Részletesebben

dr. Busai György s.k. Hatvani Miklós s.k. jegyző polgármester

dr. Busai György s.k. Hatvani Miklós s.k. jegyző polgármester Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2010. (III.19.) rendelete (Egységes szerkezetben a 22/2011.(VI.22.) és a 23/2011.(VII.27.) és a 33/2012.(IX.19.) rendeletekkel.) Isaszeg Város Önkormányzatának

Részletesebben

(1) A Rendelet I. 18. (2) bekezdés helyére a következő bekezdés lép: (2) A Rendelet I. 67. (1) g) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

(1) A Rendelet I. 18. (2) bekezdés helyére a következő bekezdés lép: (2) A Rendelet I. 67. (1) g) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. ( / ) önkormányzati rendelete Dunakeszi Város Önkormányzata egyes rendeleteinek módosításáról Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a területi védőnői és az iskola-védőnői körzeteket ezzel a rendelettel állapítja meg.

1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a területi védőnői és az iskola-védőnői körzeteket ezzel a rendelettel állapítja meg. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 3/2013. (I.31.) Ör-rel, a 20/2014. (VI.30.) Ör-rel, a 48/2014. (XII.18.) Ör-rel, a 42/2015. (XI.26.) Ör-rel és a 21/2016. (VI.29.) Ör-rel módosított

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2005. (II.24.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2005. (II.24.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2005. (II.24.) KGY r e n d e l e t e az önkormányzati fenntartású, személyes gondoskodást nyújtó, szociális intézmények egyes szolgáltatásainak igénybevételi

Részletesebben

Egységes szerkezet. - 1. számú: részletes leírását a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza

Egységes szerkezet. - 1. számú: részletes leírását a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza A Szarvasi Önkormányzat 3/2010. (II.26), 39/2008. (XII.19.), 31/2003. (XI.21.) rendeleteivel módosított 10/2002. (V.24.) rendelete a HÁZIORVOSI KÖRZETEKRŐL 1 Egységes szerkezet A Szarvasi Önkormányzat

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

2014. november 13-i rendkívüli ülésére

2014. november 13-i rendkívüli ülésére 10. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: A helyi adókról szóló új önkormányzati rendelet

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2011. szeptember 23-án tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2011. szeptember 23-án tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2011. szeptember 23-án tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Javaslat a 2011. évi költségvetési rendelet módosítására A közgyőlés

Részletesebben

3. A költségvetési szervbe felvehetı maximális gyermeklétszám 2010. július 1. napjától: 400 fı

3. A költségvetési szervbe felvehetı maximális gyermeklétszám 2010. július 1. napjától: 400 fı Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselı-testületének /2010.(IV.22.) KT határozata a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának módosításáról Sajószentpéter Városi Önkormányzat

Részletesebben

2. melléklet a Budapest Főváros Önkormányzata.../2012. (...) önkormányzati rendelethez. Védett közterületnevek - I. kerület

2. melléklet a Budapest Főváros Önkormányzata.../2012. (...) önkormányzati rendelethez. Védett közterületnevek - I. kerület 2. melléklet a Budapest Főváros Önkormányzata.../2012. (...) önkormányzati rendelethez Védett közterületnevek - I. kerület Alagút utca I. 1874.05.06 Apród utca I. 1879.01.01 Avar utca I., XI., XII. 1891.10.15

Részletesebben

BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 26/2004. (IV. 30.) R E N D E L E T E

BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 26/2004. (IV. 30.) R E N D E L E T E BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 26/2004. (IV. 30.) R E N D E L E T E Az orvosi és védınıi körzetek területi beosztásáról. (1), (2), (3) Barcs Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a

Részletesebben

OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI. 14/2010.(II.16.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági határozat:

OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI. 14/2010.(II.16.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI 14/2010.(II.16.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról 1. 1 2. 3.

Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról 1. 1 2. 3. Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról a 11/2005. (III.24.) sz. a 14/2010. (IX.20.) sz. a 22/2011. (IX. 05.) sz. a 25/2011.(X.17.)

Részletesebben

A fizetı parkolási rendszerrıl szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép.

A fizetı parkolási rendszerrıl szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 5/2013. (II.27.) önkormányzati rendelete a fizetı parkolási rendszerrıl szóló 25/2010. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei

Részletesebben

SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA. 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER

SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA. 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA 1. sz. választókerület: 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER Árok u., Baross Gábor u., Bercsényi u., Bláthy O. u., Bocskai u., Cirkáló hegy,

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 33/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 33/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2014. február 28-án tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2014. február 28-án tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2014. február 28-án tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Tárgy: A Mackó-Kuckó Óvoda intézményvezetıje vezetıi megbízásának és közalkalmazotti

Részletesebben

SPAR és INTERSPAR áruházak

SPAR és INTERSPAR áruházak SPAR és INTERSPAR áruházak INTERSPAR: 1032 Budapest, Bécsi u. 154. 1103 Budapest, Sibrik Miklós u. 30. 1106 Budapest, Kerepesi út 61. 1117 Budapest, Október 23-a u. 8-10. 1191 Budapest, Üllői u. 201. 1201

Részletesebben

a 46/2010. (XII.17.) Ör-rel módosított

a 46/2010. (XII.17.) Ör-rel módosított Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének a 46/2010. (XII.17.) Ör-rel módosított 30/2010. (VI.28.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

Tisztelt Egri Lakosok!

Tisztelt Egri Lakosok! Tisztelt Egri Lakosok! Az alábbiakban tájékoztatjuk Önöket a 2016.év I. féléves házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési időpontokról A papírhulladékot kihelyezhetik zsák nélkül összekötözve (papír esetében),

Részletesebben

16 / 2008. (VIII.15.)

16 / 2008. (VIII.15.) Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testület 16 / 2008. (VIII.15.) Ör. sz. rendelete (egységes szerkezetben) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Jánoshalma Város Önkormányzat

Részletesebben

001. körzet Belvárosi Óvoda Árpádvárosi Óvodája

001. körzet Belvárosi Óvoda Árpádvárosi Óvodája 001. körzet Belvárosi Óvoda Árpádvárosi Óvodája Árpád körút Páros Árpádváros Bagi László utca Batthyány utca Beniczky Ferenc utca Burga utca Csányi János körút Damjanich utca Dobó István körút Katona József

Részletesebben

Kecskeméti Igazságügyi Szakértői Kamara Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék igazságügyi szakértőinek kamarája

Kecskeméti Igazságügyi Szakértői Kamara Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék igazságügyi szakértőinek kamarája Kecskeméti Igazságügyi Szakértői Kamara Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék igazságügyi szakértőinek kamarája IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI NÉVJEGYZÉK 2014/2. Adategyeztetés: 2014.10.17. Székhely: 5000

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Normadental Kft. kérelméről

ELŐTERJESZTÉS. A Normadental Kft. kérelméről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Normadental Kft. kérelméről

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tiszacsege Város Önkormányzata K I V O N A T Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 216. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 3/216.(I. 28.) KT. számú HATÁROZAT: Tiszacsege Város

Részletesebben

I. KÖRZET HÉTFŐ:: Örökösföld: Fazekas J. tér (összes 10 emeletes) KEDD PÉNTEK: Jósaváros: PROFI /kedd/ - SZERDA: Borbánya jobb oldala:

I. KÖRZET HÉTFŐ:: Örökösföld: Fazekas J. tér (összes 10 emeletes) KEDD PÉNTEK: Jósaváros: PROFI /kedd/ - SZERDA: Borbánya jobb oldala: I. KÖRZET HÉTFŐ:: Örökösföld: - Semmelweis u. Család u. /27-59.sz. páratlan/ Sarló u. Jelvény u. Lobogó u. Szalag u. Törzs u. Fazekas J. tér (összes 10 emeletes) KEDD PÉNTEK: Jósaváros: PROFI /kedd/ -

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

Kalocsa Város Önkormányzata 24/1995. (VII.11.) ör. számú rendelete a közterület- és városrésznevek megállapításáról, valamint a házszámozásról

Kalocsa Város Önkormányzata 24/1995. (VII.11.) ör. számú rendelete a közterület- és városrésznevek megállapításáról, valamint a házszámozásról EGYSÉGES SZERKEZETBEN (a 26/1996. (VII.15.), a 10/2000. (V.2.), a 13/2002. (IX.27.), a 22/2006. (XII.29.), a 24/2011. (X.17.) és a 12/2012. (V.28.) ör. sz. rendeletekkel módosítva!) Kalocsa Város Önkormányzata

Részletesebben

Tisztelt Városlakók!

Tisztelt Városlakók! Tisztelt Városlakók! A i, házi gyermekorvosi és i tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 3/C. (1) bekezdése értelmében a választás elősegítése céljából tájékoztatom Önöket a i körzetek területi

Részletesebben

1. melléklet a 14/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelethez

1. melléklet a 14/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelethez Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátást biztosító szolgálatok körzeteiről Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

FORGALMI VIZSGAÚTVONALAK

FORGALMI VIZSGAÚTVONALAK Település Utca/tér hsz. "AM" "A1" "A1" Tanpálya - Burg E. u. - Ifjúság u. - Nagy I. u - 1 000 DARI Bács-Kiskun 6500 Baja Burg E.(Ifjúság út) Keletei körút. - Bokodi út - Nagy I. út - Rókus u. - Tanpálya

Részletesebben

Miskolc MJV házhozmenő szelektívhulladék gyűjtési időpontok utcanév szerint 2016

Miskolc MJV házhozmenő szelektívhulladék gyűjtési időpontok utcanév szerint 2016 Miskolc MJV házhozmenő szelektívhulladék gyűjtési időpontok utcanév szerint 2016 Utca, közterület Aba utca Ady Endre utca Áfonyás utca Alkotás utca Állomás utca Álmos utca Andor utca Andrássy utca Arany

Részletesebben

Iktatószám: HEB1OKT131-261201 5.

Iktatószám: HEB1OKT131-261201 5. HEVES MEGYE KORMÁNYHIVATAL DR. PAYrÓK GÁBOR Komiáriymegblzott Iktatószám: HEB1OKT131-261201 5. Ügyintéző: Darvas Attila Tárgy: tájékoztató a Heves megyei általános iskolai körzetek kijelöléséröl. Tisztelt

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23.

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA Megye POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Gázló utca 29/a Bács-Kiskun megye

Részletesebben

Sorszám Pályázó Pályázati kód Megvalósítás helyszíne

Sorszám Pályázó Pályázati kód Megvalósítás helyszíne 1 Tornamenti Lakásfenntartó Szövetkezet LFP-2008-LA-2-08-10-329 8400 Ajka, Béke u. 2., 4. 30 6 656 682 Ft 2 "Tornamenti" Lakásfenntartó Szövetkezet LFP-2008-LA-2-08-10-332 8400 Ajka, Fő u. 7., 9., 11.

Részletesebben

Győri szelektív hulladékszállítási rend.

Győri szelektív hulladékszállítási rend. 132 a Győr Ady E. u. 5-7 előtt Hétfő, Szerda, Péntek Kedd, Csütörtök, Szombat Kedd Hétfő 110 Győr Akác tér 14. Hétfő, Szerda, Péntek Kedd, Csütörtök, Szombat Kedd Hétfő 115 Győr Aradi út - Czehmeister

Részletesebben